A demokrácia diszkrét bája, avagy a jobboldal végtelen toleranciája

2013 március 22 10:51 de.15 hozzászólás

Amikor három évvel ezelőtt létrehoztuk az ellenszek.hu internetes vélemény magazinunkat, az első perctől kezdve jobboldali támadások kereszttüzébe kerültünk. Na, nem írásaink tartalmát vitatták, kritizálták – ahhoz nem voltak meg a hozzánk szólók képességei – hanem személyeskedtek, sértegettek, mocskolódtak, ami a csövön kifért. Tették ezt, természetesen a véleményszabadság fideszes értelmezésének jegyében: majd én megmondom, hogy te ki és mi vagy, neked meg kuss!

Mivel ez nem volt elég, még arra is vetemedtek, hogy egy ízben feltörték az adatbázisunkat, és gyakorlatilag letörölték a lap tartalmát. Csakhogy, volt biztonsági másolat, így csak egy valamit bizonyítottak be: aljasságért, hogy másnak a hangját elhallgattassák, olyanét, aki nem áll be az „egy zászló” alá, és nem hajlandó együtt bégetni a birkákkal, nem mennek a szomszédba.

Ahogy ezt már akkori oldalunkon megírtam – mivel szerzőtársaimmal saját magunk finanszíroztuk a lap megjelenését -, a lejárt licenszdíjat és egy új szerverre való átköltözést már nem tudtunk pénzügyileg megvalósítani, kértünk és kaptunk lehetőséget a KMH oldalán történő megjelenésre.   

Hovoc Chaos Pain / Danny Hennesy

Ettől kezdve ott is folytatódott a személyeskedés, a minősítgetés, ami tkp. büszkeséggel kellene, hogy eltöltsön minket, mivel ez azt jelenti, hogy a jobboldal szorosan nyomon követi munkásságunkat. Ha nem izgatná őket, mit is és hogyan írunk, nem törődnének velünk, de hát a tüske a köröm alatt piszkosul tud fájni! Igaz, az írások tartalmához az itteni kommentelők se nagyon szólnak hozzá, de a párt által kiadott utasításnak megfelelően lépten-nyomon igyekeznek dehonesztálni szerzőinket. Hiába, na, egy igazi elvtárs, ha a párt kéri, mindent megtesz a párt érdekében! Mielőtt bárki jobboldali kikérné magának, hogy ő azután nem elvtárs, megnyugtatom: az. Ugyanis azonos elvet vall másokkal, így hát, ha tetszik neki, ha nem, elvtárs. Azonban azon már roppantul fel vannak háborodva, ha valamelyikünk vissza merészel szólni, netán megkérdőjelezi az illető kompetenciáját, vagy józan ítélőképességét.

Mert hát, nekünk egyetlen jogunk van – ha már merészeltük megkritizálni, nevetségessé tenni ártunk és ormányunk egy-egy intézkedését, vagy Népünk Boldogságának kifigurázására vettük a bátorságot – némán tűrni a jobboldaliak beszólásait, mert hát, a vélemény ugyan szabad, de csak az övék! Minden más hazaárulás, komcsi összeesküvés és magyarellenes förtelem! Különösen érvényes ez, ha az ájult áhítattal tisztelt Nemzetvezetőt, a Haza Megmentőjét illeti valaki felséges seggének nyalásán kívül bármilyen kritikával: na, akkor azután elszabadul a pokol!

Érdekes, e tárgyban „hódolóim” különösen engem tisztelnek meg hangzatosnál hangzatosabb jelzőkkel . Egy barátom azt mondta: hát, ha neked ennyi ellenséged van, akkor már csak lehetsz valaki! Csakhogy – és ez piszkosul nem tetszik nekik – én nem tartom oda a másik orcámat.

Ebből kifolyóan ellenünk táplált érzületüket a jobboldali csinovnyikok kivetítik a KMH-ra is. Amióta írásaink megjelennek, kétszer indult be a kubatovi riadólánc, kétszer tették elérhetetlenné a KMH-t un. túlterheléses támadással, ami ugyan rendkívül amatőr, de kétségtelenül hatásos. Igaz, felettébb múlékony a hatása, de annak demonstrálására alkalmas, hogy jelezzék: nem tolerálunk benneteket, nem tűrjük, hogy kilógjatok a sorból, mindent meg fogunk tenni, hogy ellehetetlenítsünk benneteket!

Teszik mindezt abban a tudatban, hogy hát ez a demokrácia – legalább is az ő demokráciájuk – és hát, tkp. toleránsak, hiszen még mindig élünk – mármint, személyünkben. Pedig – mint ezt már páran hangsúlyozták – kötél általi elhallgattatásunkra lenne igény! De legalább is, kitoloncolásunkra, mint ahogy azt a Nemzet Oroszlánja, a Gábor, aki egyébként Vona, bejelentette. Nem cizellálta, úgy en bloc a haza ellenségeire célzott, cigányokra, zsidókra, idegen szívűekre, komcsikra, libsikre, homokosokra, megfejelve Izrael nagykövetével, szóval, végtelen toleranciájuk jegyében szólva: bárkit, aki nekik nem teszik.

Van ennek a jobboldali demokráciának valami diszkrét bája, kétségtelen. Csak hát, kb. olyan, mint az utcalányé. Amikor odaérsz vele a lámpa alá, bizony, kiderül, hogy a smink alatt ugyancsak ragyás a bőre, a száján a rúzs elmaszatolódott, és büdös a lehelete.

Ille István

15 hozzászólás

  • Ajjaj!
    István most a fejedre szabadítottad az agyatlanokat!

  • A túlterheléses időszakba belefutottam én is, de nem ismerve a szerver kapacitását, inkább kicsinek gondoltam a gépet. Tudomásul vettem, hogy az adott időszakban nem elérhető.
    Az írás tényeket tartalmaz. Minden portálra jút belőlük egy-kettő. Már gondolkoztam azon, mérni kellene az IQ szintjüket. Valami tahógráf féleségre gondoltam.

  • Don Ovuz
    2013 március 22
    1:10 du.
    Az jó lenne, de ezeket nem tudná mérni!
    Kiakadna!

  • Don Ovuz
    2013 március 22
    1:10 du.
    én inkább valami kémiait. ugyanis a narancs savas 🙂
    a lakmuszpapír olcsó, elég csak ráköpniük, köpni pedig, mint nap, mint nap, témától függetlenül tapasztalhatjuk, nagyon tudnak!

  • Gere Gábor
    2013 március 22
    12:18 du.
    ha agyatlanok lennének, csak sajnálnám őket, istenem, így születtek.
    de ők tudatosan ilyenek, ami sokkal rosszabb. valaha normálisak voltak, de mára már mind világszemléletük, mind értékrendjük, mind személyiségük súlyosan torzult.
    pedig, ugyanonnan indultak, mint te, vagy én. kíváncsi lennék mindarra a sérelemre, ami ekkora gyűlöletre sarkallja őket, mivel mnd1, ki vagy, hörögve ugranak neked, még ha ezelőtt egyetlen sort se olvastak tőled, ha nem az ő szájukkal fújod a passzátszelet!

  • Szukits Rezső

    „Van ennek a jobboldali demokráciának valami diszkrét bája”

  • Teljes mértékben egyetértek a cikk tartalmával. Ma hallgattam a Klub rádióban (hú, na ezért mi lesz itt!) Gálvölgyi művész úr és Juszt László beszélgetését, ahol az újságíró elmondta, valaki azt mondta neki, hogy a jelenlegi rendszer hasonló a Rákosi-rendszerhez. Mire ő azt válaszolta, de akkor embereket gyilkoltak. Mire a vitapartner azt mondta: ma is, csak nem fizikálisan, hanem mentálisan, szociálisan.És ez igaz. Elég csak Gyurcsány Ferencre gondolni (lásd Semjén”Lovas” Zsolt nyilatkozatát a választások után), de lehetne sorolni még. Ha valaki kíváncsi közülük a lap munkatársai közül, tudok példákat mondani.

    J

  • Vegtelenul sertonek talalom, hogy a jobboldali nemzeti demokraciat utcalanyokkal hozod parhuzamba. Ilyen osszehasonlitas kizarolag az utcalanyok erkolcseinek, jellemenek es tarsadalmi hasznossaganak a meltatasaval lehetne teljes, az esetleges rossz arcbor, kellemetlen lehellet es durva smink ellenere is egyertelmu a szuperioritasuk a jobboldali demokraciahoz kepest.

  • Journalist
    2013 március 22
    9:56 du.
    Tartok tőle, h ma még „csak” mentálisan, de ahogy a helyzet úgy kívánja meg a továbbiakban, – sajnos el fogunk jutni a fizikálishoz is!
    Tudjuk ugye, h a patkány a legintelligensebb állat, de, ha sarokba szorítják, akkor támad!

  • Judit Noszticzius

    Régen észrevettünk,hogy Fidesz-KDNP + Jobbik együtt tűzzel fogalkoznak !!!!!!!!!! >:-(((((((/////////

  • csibacsi
    2013 március 22
    11:44 du.
    bocsánatodért esedezem, de nekem csak áttételes tapasztalataim vannak – mások mesélték – erről a kétségtelenül hiánypótló szolgáltatásról.
    egy valami nem vitatható: ha egy kupiban nem megy az üzlet, nem a függönyöket és a bútort kell lecserélni…

  • csibacsi
    2013 március 22
    11:44 du.
    egyetértek. ha egy kupiban nem megy az üzlet, nem a bútorokat kell lecserélni

  • István!
    És vajh’ azzal mi van, arra milyen szabályok vonatkoznak, akinek saját focipályája (nem grund) is van?
    Ammár élet-halál ura?

  • Bocsi, de nem ide szántam! 🙂

  • Ille úr! Itt egyelőre úgy néz ki, hogy -sajnos – nagyon is megy az üzlet…

    J