Amit szabad Jupiternek…

2013 március 26 10:30 de.99 hozzászólás

Olvasom a Népszabadság hasábjain, hogy a Fővárosi Törvényszék egyelőre ugyan még nem jogerős ítéletében, de első fokon mégis elmarasztalta Dr. Karsai László történészprofesszort, amiért az ATV 2011. december 14-én sugárzott egyik műsorában „neonáci” pártnak nevezte a Jobbikot.

„A Jobbik neonáci, mert etatista, nacionalista, rasszista, irredenta és antiszemita. Fajgyűlölő, mert a cigánykérdést genetikai kérdésnek tartja és pusztán rendőri, illetve – a Magyar Gárda révén – illegális, paramilitáris eszközökkel akarja megoldani. Pártja képviselői antiszemiták, felelevenítik a vérvádat, Izrael-ellenességgel és palesztinbarátsággal próbálják leplezni zsidógyűlöletüket.”

Lenhardt Balázs egykori jobbikos képviselő izraeli zászlót éget…

Vona Gábor és pártja pedig mindezt nagyon zokon vette, és a „jó hírnév megsértése” miatt 2012 nyarán keresetet nyújtott be a fővárosi bíróságon, vagyis, feljelentették Karsai Lászlót.

Aki nem tudná, annak figyelmébe ajánlom, hogy Dr. Karsai László történész, egyetemei tanár, a Szegedi Tudományegyetem Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetője, a holokauszt nemzetközileg is elismert európai hírű kutatója.

A Jobbikról tehát vagy jót, vagy semmit. Nekik bárhol és bármit szabad. Akármekkora „Zagyvaságokat” mondanak, vagy cselekednek, ők bizony Magyarhonban a törvények felett állnak, és teljes jogi védelmet élveznek.

„Mindez nem azt jelenti, – áll a bíró indoklásában, – hogy korlátozást szenvedne a tudomány, vagy a véleménynyilvánítás szabadsága, csupán azt, hogy ha valaki öncélúan és indokolatlanul fogalmaz meg egy ilyen súlyosan sértő kijelentést, akkor vállalnia kell annak ódiumát, és viselnie a polgári jogi következményeit”.

A bírói indoklás értelmében tehát, aki úgy kovácsol magának és a pártjának politikai tőkét, s szerez magának busás anyagi hasznot, mert azért ugye még fizetést is kap, hogy nyíltan antiszemita nézeteket hangoztat, zsidózik és cigányozik, – sajnos már a T. Házban is, – azt ő nem öncélúan teszi, így az illető nem elítélendő és nem büntetendő. Ugyanakkor, ha egy történész mond róluk véleményt, az már „öncélú” cselekedet, amiért annak vállalnia és viselnie kell a polgárjogi következményeit. Ne kerülgessük hát a forró kását és mondjuk ki: Karsai László ellen foganatosított és az őt elmarasztaló jogi procedúra egyfajta burkolt üzenet minden hazánkban tevékenykedő közéleti szerepet betöltő személy számára, legyen az történész, vagy újságíró, netán ellenzéki politikus, merthogy ezek után számukra már megkérdőjelezhető hazánkban a demokrácia által biztosított véleménynyilvánítás szabadsága, illetve felveti egy újabb Karsai-féle koncepciós per gyanúját is.

Márpedig a koncepciós perek közismerten a megfélemlítésről szólnak, és itt most már bizonyítottan erről van szó. Meg kell félemlíteni Magyarországon mindenkit, és szankciókkal kell sújtani, aki a népben a Jobbikról nyilvánosan negatív érzelmeket kelt. Ez a trend pedig hazánkban nem egy új keletű jelenség, és meg is lett az eredménye, mert a Jobbik bekerült a magyar törvényhozásba. Így járt Pallagi László a Népszava újságírója, aki anno 1996-ban Lovas Istvánt antiszemitának nevezte, de 2009.-ben Bakáts Tibor (Settenkedő) is alaposan ráfaragott, aki a Gój Motorosokat fasisztázta le. No, comment. Szanyi Tibor szocialista politikus esetét pedig már hadd ne is említsem…

Hogy a Jobbik 2014.-ben is bekerül a magyar Parlamentbe, arra bárki mérget vehet.

Így állunk, turulban fogant drága magyar testvéreim! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Bogdán Géza

99 hozzászólás

  • Géza, a helyzet ennél sokkal rosszabb!
    Vonák bármikor ocsmány jelzővel fűszerezve zsidózhatnak és/vagy cigányozhatnak, bármikor bárkit lehazaárulózhatnak, sőt mint tudjuk – az 5.számú még írásban is – egyesek emberi voltát is megkérdőjelezhetik. S mint tudjuk ezt a derék magyar (i)gazsászolgáltatás szerint nem öncélúan és nem indokolatlanul fogalmazzák meg, vagy nem tekintik súlyosan sértő kijelentésnek! =))

  • Judit Noszticzius

    Nagyon is utáljunk Jobbikosokat ( neonácokat),sokfélei jobboldali szélsőségeseket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁 🙁

  • na de ez termeszetes…mi= fidesz vagyunk a jupiterek…ti meg a vesztesek

  • Sebaj! Karsai professzor ur jo tarsaagban van Lars Hedegaard, Kurt Westergaard, Geert Wilders & Tsaik a „Szokimondok Klubjaban”.

  • Szégyentől ég az arca minden jóérzésű honfitársamnak.

    De ennél több kell, összefogás ezek ellen a szörnyű eszmék és az ilyen elfogult itéletek ellen.
    Nem szabad terjednie, hová vezethet? Kivétel nélkül mindannyiunk kárára történnek ezek az események.

    „Ők is én vagyok”- mondta Radnóti Miklós az őt megbélyegzőkre,elhurcolókra.
    Radnóti Miklósnak volt igaza, értük is tennünk kell, hogy megváltozzanak, amíg valami visszavonhatatlant nem követnek el, ami rájuk nézve is súlyos következményekkel jár.
    De természetesen elsősorban a védtelenek érdeke az első.

  • kakukk
    2013 március 26
    11:28 de.
    bocs, de maga hiába izmozik, csak egy nem jegyzett fideszes senki. se hatása, se befolyása, se szava. hogy jupiter lenne, na, az barokkos túlzás 😀
    még fideszesnek is kevés, de azért csak küzdjön 🙂

  • Cserhât Ferenc

    EZ NEM SÉRTÉS NEM FENYEGETÉS egyszerûen egy kivânsâg
    VONA dögölj meg. Be lehet ezért perelni valakit?

  • Ille….en tenyleg nem szorulok segelyre sehol…maga viszont igen….nagy orom ez nekem kiscsako….KAROROM

  • cserhat….nem lehet.

  • kakukk
    2013 március 26
    12:57 du.
    ékezet nélküli karakterkészlettel, édes öregem, csak örömködjön. kár.
    a felől azért ne legyen biztos, hogy nem szorul segítségre: az ápolók már elindultak magáért. bizonyított, hogy mentálisan komoly segítségre szorul.
    ha nem megerőltető magának – bár a maga neuronkészletével kétségtelenül az – a cikk tartalmához, egy bővített mondatot, ha képes lenne kiizzadni?

  • kakukk
    2013 március 26
    11:28 de.

    Szeretettel a mélymagyaroknak.
    http://kikellennekjonni.blog.hu/2013/03/25/level_a_ketmillionak

  • Értjük, Tisztelt Bíróság, Ha tehát valaki fasisztának nevezi a Jobbikot, mert az, akkor az indokolatlan vélemény, amiért vállalni kell a felelősséget.

    Ez az a bíróság, amelyik soha, egyetlen alkalommal sem volt hajlandó elítélni a magyar nácikat, amikor azok uszítottak pl. a zsidók ellen. Mondván, hogy nem folyt vér, tehát az uszítás nem áll fenn.

    Ebből az országból tényleg el kell menni. Itt értelmes ember már nem élhet.

  • Hát van Jupiter és van kisökör…

  • Ja a „művelt” és néha „kissé”ittas Szanyinak is be lehet
    mutatni!

  • Nyilas párt a Jobbik,nem náci párt.
    Hiszen Magyarországon nyilasok voltak hatalmon.
    Míg a nácik Németországban.

  • Aser!
    Igaza van és most olvastam,hogy Németországban nagyon
    erősödik a nyilas párt,durva megmozdulásik vannak,de
    Merkel nem meri a betiltásukat kezdeményezni,mert választások jönnek.!!!!…
    Nem nálunk van a „vészhelyzet”,mint sokan állítják.
    Különben több országban van szélsőjobboldali párt,de
    egyiket sem támadják úgy mint minket!

  • Tüske Zsófia

    mindenesetre azóta annyi történt, hogy Filippov Gábor – akinek a tanulmányára hivatkozott a bíró, amikor elmarasztalta Karsait, – közölte, hogy a bíró erősen félreértette a tanulmányát, amire hivatkozott az ítéletben.
    http://nol.hu/belfold/jobbik_kontra_karsai__ezt_csunyan_benezte_a_birosag

  • Boda Marcsi
    2013 március 28
    4:30 du.
    németországban. nyilas párt. hát persze. 😀

  • Boda Marcsi
    2013 március 28
    4:30 du.
    Hm..Németországban nyilaspárt?
    Kizsvirág, érdemes lenne néhány dolognak utánaolvasni..
    Fasizmus Olaszországban volt.
    Náci (nemzeti szocialista) Németországban.
    Nyilaspárt, Magyarországon..
    Néhány pontban találkoznak ugyan a fentiek, de nem ugyanazt jelentik…

  • Jó helyesbítek,lehet,hogy igaza van,de hírlevélben és
    újságban is olvastam,hogy egyre hangosabb Németországban
    sajnos a náci párt,ami ott nagy gondot jelent,a lényeg a
    szélsőségességben,faji megkülönböztetésben,gyűlöletkeltésben
    van!

  • Én másokkal szemben be szoktam látni ha tévedek,mint most is
    de akkor megkérdezném az okos,”képzett”és tévedhetetlen
    kötözködőktől,hogy lehet Magyarországon fasizmus,vagy a
    kormány maguk szerint hogyan lehet fasiszta (ezt csak az
    a”agyhiányosok”állítják…)ha a hozzászólás szerint csak
    Olaszországban volt…..a fogalmak között sok az átfedés
    ezen nem érdemes vitatkozni.Meg csak megjegyezném,hogy
    az Orbán kormányt lehet szidni (parancsra jó pénzért…)de
    hogyan lehet az,hogy több zsidó tagja is van például Fónagy
    János,aki az ominózus parlamenti zsidózás után nyilvánosan
    helyretette Gyöngyösit….
    Egyébként nem vagyok „kizsvirág” de kisvirág sem,maradjunk ennyiben.

  • Boda, főleg te vagy az, aki belátja a tévedéseit… csak te éppenséggel az echo tévében hallott baromságokat bégeted itt jó birka módjára. Tudod, Németországban lehet, hogy vannak neonácik, de ott úgy elkeni a pofájukat a rendőség, vagy az ellentüntetők, hogy arról kódulnak. Ez az alapvető különbség az ott és az itt között.
    Az orbán-kormányt ma már annyian szidják hazánkban, hogy nincs az a pénz, ami a kifizetésükhöz elég lenne. Egyébként te összekevered az orbánt szidókat a hugyosforradalmárokkal, akik egy napi kossuth-téri bértüntetésért 3000 ft-ot kaptak.
    Ami Fónagyot illeti: vagy hülye, vagy a zsidók árulója. Tisztességes ember ilyet nem csinál.
    Hát, kisvirág már tényleg nem vagy…. puszta udvariasságból híttak annak, száraz kóró helyett.

  • Tüske Ti vagytok a zsidóság és a magyarság szégyenei,árulói
    és nektek nincs önkritikátok meg eszetek sem!!!Intelligencia kérdése az előbbi…..
    Miután „kiokítottak”hogy fasizmus csak Olaszországban volt,
    felvetettem,hogy akkor egy másik cikk szerint,hogyan lehet az Orbán
    kormány fasiszta…?Össze vissza hablatyoltok,gyűlölködni tudtok,de eszetek egy szál se.
    Nem a kormányban lévő zsidók (többen vannak!!)miatt ,és nem
    az ismerőseim között lévők miatt kell nekünk normális
    magyaroknak szégyenkezni,hanem a jól megfizetett hazaárulok miatt…..
    A leveleimet néztem meg és láttam,hogy nektek még ünnepetek sincs…..gondoltam válaszolok.

  • Boda Marcsi
    2013 március 30
    6:27 du.
    T. Marcsi.
    A „kizsvirág” valamikor a hatvanas évek végén volt elterjedve, azzal fejezte ki a jányoknak kijáró megkülönböztetett tiszteletét a fiatalabb férfiemberkék többsége.
    Ha sértésnek vette, akkor visszavonom és elnézését kérem.
    Vissza az alapokhoz..
    Ha kicsit megkapargatja akár az otthoni, akár a külföldi sajtó Orbánt és kormányát kritizáló, a szélsőjobbal kokettáló, szélsőséges ideológiákat és rendszereket idéző döntéseinek, határozatainak és rendeleteinek okán, akkor észreveheti, hogy senki nem azt állítja, hogy Orbán fasiszta, vagy náci. Viszont azt többen is, hazaiak és külföldiek egyaránt, hogy a végrehajtási módok, a kormány diktatórikus megnyilvánulásai, mind, mind a fasizálódásra hajazó cselekedetek.
    A fasizmus tulajdonképpen egy tekintélyuralmi rendszer, ami mindig valamilyen „szép új világ” felépítését tűzi ki célul, és ahol a cél elérése érdekében végrehajtott központosítás révén mindent egyetlen központi akarat alá rendelnek. A fasizmus a nemzet egységére, hősiességére, a szorgalmas honépítésre alapoz, nacionalista eszméket hirdet, kirekeszti és bünteti az etnikumokat, lenézi a más nációkhoz tartozókat..
    Tudja, kedves Marcsi, a kirekesztés, visszaélés, fajgyűlölet nemcsak abban fogalmazható meg, hogy van.e haláltábor, vagy nincs.
    És igen, Napóleon is lent kezdte.
    Igaz, nem a FIDESZ-ben..
    Kellemes húsvéti ünnepeket kegyednek is.

  • Marcsi, ki is az, aki gyűlölködik? Tessék már visszalapozni, hogy a „baloldaliliberálisjudeoplutokratamszpéskomcsistb.” beírók mit irogattak ma-és azt , hogy Ön mit irogatott ma.. Mivel jól beszélek németül és elég sok barátom is van ott, elárulom, ott is van szélsőjobboldlai párt, de olyan elszigeteltségben, hogy nem is foglalkoznak velük. Viszont pl másfél éve több embert is bebörtönöztek, mert rendőrt gyilkoltak és neonáci mozgalmat működtetek.. Ennyit a németekről..

    J

  • Tüske Zsófia

    kellemetlen meglepetés, Boda, nem vagyok zsidó, de ennek nincs jelentősége. Gyűlölködésről sincs szó, megvetés a pontos meghatározás. Magyarságmérőd neked nincs, de kompetenciád se, hogy eldöntsd, ki magyar, ki nem. Azon meg, hogy te akarod megállapítani, kinek van esze, kinek nem, mosolygok.
    Tudod, egy alapvető különbség van köztünk, de ez lényeges: sem én sem a felmenőim nem voltak egy diktatúrában kollaboránsok.

  • Tüske Zsófia
    2013 március 31
    11:37 de.

    Zsó fika, ne kekeckedj, egyre rosszabb a modorod, minél inkább érzed az általad imádottak esélyeinek a csökkenését. Méltósággal, ha kérhetném.

  • Kedves Judit!

    Azt irtad, hogy:

    ” Judit Noszticzius

    Nagyon is utáljunk Jobbikosokat ( neonácokat),sokfélei jobboldali szélsőségeseket!!! ”

    Fel kell hivnom becses figyelmedet, hogy a naci szo a nemzeti szocialista szavak osszevonasabol ered. Most leirom igy „kiabalva”, hatha ugy tudatban marad masoknak is; a SZOCIALISTAK mind, kivetel nelkul a baloldalhoz tartoznak! Ha tehat szerinted a nacik szelsosegesek, akkor ok szelsobalnak szamitanak, es nem szelsojobbnak.

    Persze meg kell mondjam, hogy ez a vita ertelmetlen, hiszen amikor jobboldalrol es baloldalrol (esetleg kozeprol) beszelunk, mi mindannyian a demokratikus jobboldalt es a demokratikus baloldalt ertjuk alatta.
    A nemet naci part azonban annak idejen nem volt tulzottan demokratikus, es a jelenlegi melymagyarok vezere Vona elvtars is azt talalta mondani nemregiben, hogy a Jobbik csak egyszer fog hatalomra kerulni, utana mar nem lesznek valasztasi szinjatekok.

    Tehat elegge meddo dolog egymasratologatni ezeket a bunkokat, jobban mondva tahokat (ami az en szotaromban eroszakos bunkot jelent)egyezzunk inkabb ki abban, hogy az ilyen antidemokratikus bunkocskak es partocskak mind bolsik.

    Igy mar van ertelme neki.

    Pusszancs;
    Moshe

  • Bár tudom, hogy felesleges, de hadd tegyem ide Bereznay András barátom egy írását,- talán segít megérteni dolgokat, talán kinyit néhány szemet..
    kicsit hosszú, kicsit száraz, de tényeket sorol, megvilágít, összefüggésekre mutat rá:

    http://www.kibulizottorszag.net/index.html

  • dakota
    2013 március 31
    6:14 du.
    Wow..Hogy te mekkora tapló vagy…..

  • Boda Marcsi
    2013 március 30
    6:27 du.
    Még annyit, kedves Marcsi, hogy Fónagy egy kerek héttel Gyöngyösi parlamenti beszéde után tette „helyre”…Vonát…
    Akkor és ott a Parlamentben nem akadt egyetlen képviselő, honatya, vagy csak simán egy jóérzésű, aki felemelte volna a hangját a beszéd ellen..Sem FIDESZ, sem MSZP, sem a többi..(DK nem vett részt)
    Az elhatárolódások, felháborodások akkor kezdődtek, amikor a másnapi újságok némelyikében, és egyes nyugati orgánumokban is keményen elmarasztalták Gyöngyösit is, a Jobbikot is, és a kormányt is.
    Ennyit Fónagy „nyilvános helyretételéről..”

  • Kedves Falusi!
    Azért nem telt el egy hét,azt hiszem másnap(nem vagyok biztos benne,bocs)tette helyre,de ami akkor történt az
    tényleg mindenkit (civileket,tv.nézőket stb.)úgy ledöbbentett,hogy ilyen a parlamentben napjainkban
    előfordulhat.
    Nem akarom menteni a kormány oldalt,(nem vagyok párttag és
    rokonom sincs köztük!!!!)de ez nem mindennapi dolog volt.
    Egyébként most már emlékszem másnap 1 órakor az ülés kezdetén Orbán is felszólalt.
    Az egy dolog,hogy Gyöngyösi mást akart mondani,mármint,hogy izraeli-magyar tehát kettős állampolgárságú ne lehessen képviselő,persze ez nem zárja ki az antiszemitizmusát.Egyébként ha így fogalmazott volna abban van igazság,mert más országokban például Izraelben sem lehet
    kettős állampolgárságú szavazati joggal rendelkező képviselő!Ez tény!

  • Boda Marcsi
    2013 április 1
    1:25 du.
    Igaza van. Nem egy hét volt, hanem kilenc nap…
    Gyöngyösi 12. november 26.-án mondta el az agyament ötletét.
    Orbán -dec. 3.-án nem Gyöngyösit marasztalta el, hanem Steiner emeszpés képviselő felszólítására, hogy menessze a házelnököt helyettesítő Némethet(?) válaszolta azt, hogy mindenkit megvéd a kormány, Steinert is..
    Fónagy ugyanaznap Vona, Gyöngyösit védő felszólalására válaszolt.
    Orbán Gyöngyösi nevét kis sem ejtette, arról beszélt, hogy a kormány megvédi a zsidó honfitársakat is.
    Igaz, egy hét, és a nemzetközi felháborodás hatására, néhány nappal az eset után már mindenki azt mondta:, szégyen!!
    Tessék mondani, hol voltak ezek a nagggyonbátor, nagggyondemokratikusan gondolkodó, kőkonzervatív, meg liberális, hónaljig katolikus, meg hűdezöld politikusok nov.26.-án, amikor elhangzott?

  • Tüske!
    Mit vádaskodsz és mit hablatyolsz a családomról nem tudsz rólam,se róluk semmit,látod ez a baj veletek!Ki vagy Te
    A témáról lehet vitatkozni,de egymást sértegetni nem kellene
    Na akkor most elmondom,hogy az Apám l956-ban bevitték egy
    hülye bejelentés alapján az Andrássy u 60-ba a zsidó ávósok,de két zsidó család is kiállt mellette,akiknek
    segített és azonnal kiengedték…Előzőleg a nyilasoknak nem tetszett,hogy szimpatizált a zsidókkal…
    Hát ennyi!A holokauszt szégyen volt,de legalább annyira elítélendő,amit a kommunizmus áldozataival műveltek.
    Nem is ismersz,milyen jogon foglalkozol akár velem,akár
    a családommal?Na ez a Ti bajotok,meg sok igazságtalan,sötét kommentelővel,de tojni rá!!!!Nagy ívben „virágzó”rózsaszál….
    Nem muszáj válaszolni!

  • Falusi!
    Minden dátumra nem emlékszem,de tudom,hogy a kormány
    elítélte a dolgot,(az azt követő első parlamenti ülésen)
    Aztán a a Kossuth téri tiltakozáson Rogán is felszólalt és
    minden előző híreszteléssel ellentétben nem fütyülték ki,
    jól beszélt.(Akkor Orbán azt hiszem külföldön volt)
    Én csak arra akartam célozni,hogy a kormánynak több zsidó tagja is van,vagy például Orbán vezette be a holokauszt emléknapot,tehát semmiképp nem nevezhető fasisztának!

    A lényeg az,hogy mindenki követ el hibát,de azt állítom,hogy
    a szélsőjobboldal nem egyenlő a jobboldallal,sem a kormány
    vonatkozásában sem az átlagemberében,ez biztos!

  • Kopácsi Judith

    Boda marcsa, mikor vitték be Apádat az Andrási utra az zsidó Ávosok? Oktober 28.-a előtt vagy utána? Ugyanis 56-oktober 28-án megszünt az Ávo, és az Andrási uti központ sem volt használatban. Nem kételkedem és szavaidba, de azért ha lehet, pontosits, mert esetleg másoknak is feltünik a dolog.

  • Boda Marcsi
    2013 április 1
    3:47 du.
    Marcsi, a weben megtalálhatóak a parlamenti jegyzékönyvek.
    Abban ott van minden. A szövegek, az időpontok.
    Elmondtam már valahol itt, hogy nem Orbánt tartják fasisztának, hanem a kormányzása, a kormány cselekedeteinek alapján mondják azt, hogy erősen hajaz a fasizmus ideológiájára.
    Berendy Andrásnak van egy írása, a kibulizott ország. megtalálható a neten.
    Érdekes olvasmány.

  • Kopacsi!
    En 63-ban voltam az Nepkoztarsasag utja 60-ban es az AVO
    igen jol mukodott.Igen, hivatalosan mas volt a neve, de meg a tiszt is azt mondta, hogy „maga, most az Allam Vedelmi Hatosag Irodaiban van. Igaz, csak latogatokent, de nefelejtse el. Ha vadolttkent kell megjelennie, akkor ket szintel lejebb foglalkozunk magaval.
    Ennyit az AVO megszuneserol…
    Ez tiszt(ezredes[kedvenc rangjuk]), osztalytarsam volt a gimiben. Sokat koszonhetek neki, ezt meg kell mondjam…

  • falusi
    2013 március 31
    11:55 du.

    Tükörbe néztél, falusi? 🙂

  • Kopácsa!
    Jimbó már válaszolt helyettem,megint tévedtél….,de
    egyébként sem tartozom elszámolással az ilyen „ál demokrata”
    libsiknek,amit írtam azt támasztja alá,hogy mindkét szélsőséges oldalon voltak szemét emberek és gyilkosok,csak
    a „baloldal” kicsit amnéziás,te viszont nagyon jól értesült vagy az ÁVÓ-val kapcsolatban,meg a „nyitva tartással”ami
    nagyon érdekes……..és magáért beszél!

  • Avi ben Giora

    Na végre egy öszinte beszéd. Jimbo az az osztálytárs be is szervezett akkor ugye? Mert fentebb irtad is, hogy sokat köszönhetsz neki.
    Mariska néne. Egy marha nagy hibája van magának. Semminek nem néz utána mindent készpénznek vesz. Nem keteszkedni akarok csupán arra hívnám fel a figyelmét, hogy az átkos már megszünt. Igaz az átkosban mindenki igyekezett mellé olvasni a hireknek meg volt még Szabad Európa Rádio. Ma már nincsen mert azt mondják nem muszály. De kellene egy olyan felvílágosító(nem nem olyan mint a Kalinyin rádio vagy Orbán által javasolt média ami már müködik is) rádio állomás amelyben kicsit felpróbálnák világosítani az olyanokat mint őn.
    Mellékesen jegyezném meg Fónay nem zsidó. De Deutsch Tomika sajnos az. És mégvalami. Tetszik néha olvasni Bibliát is? Ha igen akkor abban is benne van fehéren feketén, hogy a fő katolikus Jézus zsidó volt. Kvázi ha maguk nagy katolikusok annyira gyülölik a zsidókat akkor egyben saját magukat is gyűlölik. Nem lenne egyszerübb odaállni a tükör elé és szemenkopni magukat? De nem szemtelenkedni akarok egyszerü dologra akarnám felhívni figyelmét. Ha valamit nem tud és nem nézett utána ne szajkozza azt amit mások szajkoznak. Senki sem tévedhetetlen senki sem tökéletes. Csupán van aki olvasott és van aki nem.

  • egy gyuszunyi zsido/cigany/torok/tatar/nemet ver mindenkiben lehet , az atlagember a dedszuleit se nagyon latta eloben…hat meg heted vagy tized iziglen visszamenoleg

  • Avi ber Giora!
    Ehhez a cikkhez már sokan hozzászóltak,így én is,nem akarok
    ismétlésekbe bocsátkozni,csak egy dolgot szeretnék pontosítani amiben többek között téved!
    Nem Fónay hanem Fónagy igenis zsidó származású,ezt ő maga
    mondta „Apám,Anyám zsidó volt,én ebbe beleszülettem”amikor
    jogosan kiosztotta Gyöngyösit a parlamenti ülésen.
    Ezt a TV egyenes adásban közvetítette!!Egyébként nincs jelentősége ennek,de rajta kívül is többen vannak,a kormányban illetőleg államtitkári stb.szinten,nincs ebben
    semmi különös!
    Nem az a lényeg,hogy ki milyen vallású,hanem az,hogy milyen ember,az adott posztot hogyan látja el és hogy a hazáját szereti,vagy ellene uszít!

  • asher alexander

    bodamarcsi!
    -es mennyiben erint az teged -(szemelyesen!!!foleg!!)-ki zsido es ki nem??!!
    csak nem osszevertek a zsidok valahol??

  • Alexander és a többi „agymosott”!
    Ti beleőrültök egy képzelt dologba és a beteges gyűlölködésbe,gyógyíthatatlan kórban szenvedtek!
    A zsidóság ártó szégyenei vagytok!!!!!
    Engem nem üldöznek és támadnak a zsidók,mert nem vagyok antiszemita,se rasszista.
    Az ilyen degeneráltaknak nem fogok magyarázkodni,de megjegyzem,hogy az egyik legjobb barátnőm zsidó( persze
    becsületes és normális!) valamint igen rendes cigány ismerősöm is van,akik ledöbbennek és megvetik az ti hülye
    hozzászólásaitokat.
    Hát ez van!
    Nem akarok ismétlésekbe bocsájtkozni mert egy „gyogyós”
    is megértette volna azokat a a régebbi (többszöri ….)hozzászólásaimat,amelyekben elítéltem a fajgyűlöletet,antiszemitust!
    Duguljatok be és sürgősen forduljatok orvoshoz!!!!

  • Kiegészítés!

    Persze a más vallású és faju barátaim nem voltak ÁVO-sok és
    nem öltek,raboltak de veletek ellentétben nem tagadják,hanem
    szégyenlik,hogy voltak ilyenek!!!!Belátják,hogy nem csak
    a nyilasok,a nácik öltek és nem csak holokauszt volt!
    Na ez a különbség!

  • skála kópé

    Avi ben Giora….Fonagy fideszes nagykutya , Ozdi tanacselnok volt kadarek alatt es BUSZKE zsidosagara , de nem henceg vele , ritka jo modoru URIEMBER…..tudod mi kell a boldogsaghoz ? kevesen tudjaK . semmi mas csak JO IDEGRENDSZER…sajnos nekem sincs ahogy neked se sincs

  • Boda Marcsi
    2013 június 15
    2:53 du.
    Másfajú? Nocsak..
    Biztosan fajt akart írni?

  • Falusi!
    Ha maguk szerint van fajgyűlölet akkor létezik más faj is,ezt mindenki tudja,akkor nem értem a problémát,de nem is is foglalkozom vele,mert nem vagyok fajgyűlölő,csak bizonyos
    embereket megvetek akik a saját fajtájuk szégyenei(mert
    vannak szép számmal!)és csak ártanak maguknak,míg a becsületesek képesek konfliktus nélkül másokat tisztelve
    együtt élni.
    A gyengébbek kedvéért vannak rendes becsületes,dolgozó cigányok(több ilyent ismerek és jó viszonyban vagyunk) és vannak gyilkosok és rablók, akik például a 28-as villamoson sorozatban tépik ki az aranyláncot az utasok
    nyakából,a házban például egy hölgynek és múltkor maga a
    villamosvezető figyelmeztetett erre…….
    Hát igenis van cigány bűnözés,ezt maguk a cigányok sem tagadják,akkor mi a probléma?
    Túl van ragozva a dolog!
    Egyébként más fajú helyett „más fajtu”t kellett volna írni?.No mindegy részemről befejeztem!

  • Kopácsa!
    Arra,hogy te miben kételkedsz tojok rá nagy ívben!
    Volt szerencsém több más cikkel kapcsolatos hozzászólásodat
    olvasni………
    Állítólag reformátusnak születtél,aztán áttértél a zsidó vallásra,később meg ateista lettél…..EZT IRTAD!!!!
    Úgy váltogattad a „vallásodat”meg a hitetlenségedet, mint más a gatyáját,persze
    mikor mi volt előnyös….Ebből következik,hogy a családodat
    senki nem üldözte 45-ben ugye(ha reformátusok voltak),kivéve ha a századfordulón születtél….
    Ezzel szemben én katolikusnak születtem és ma is az vagyok,meg az iskolában sem tagadtam le a hitemet az 50-es években……(le is osztályozott a komcsi trampli tanárnőm)pártba sem léptem be,pedig előnyöm származott volna belőle később a munkahelyemen!!!!!!Amit az Apámról
    írtam az igaz volt és ha jól emlékszem Jimbó is igazolta az ÁVÓ-val kapcsolatos állításomat.
    Tehát szakadj el tőlem és a már nem élő tisztességes Apámtól,helyette kérdezősködj a családod múltbéli ténykedéseiről,bár lehet,hogy ők tisztességesek voltak
    veled ellentétben.!!!!!!
    És még ti kritizáljátok Orbánt,hogy a reformátusról áttért a katolikus vallásra a felesége miatt,na és?Ő nem
    érdekből tette,nagy különbség!!!!
    Na ennyi,remélem a normális hozzászólók is olvassák,amit írtam!!!!!!!!!!

  • Kopácsi Judith

    Boda Marcsa, na mégegyszer fussunk neki, most szótagolva. Kopácsi Nagyapám református volt. Miután az anyja meg katolikus, igy a lányok, Nagyapám két lánytestvére is azok lettek, mig a fiuk, reformátusok. Nagyanyám, Simon Ilona, hét fiutestvére között volt egyetlen lány. És csak akkor derült ki, hogy eredetileg Ö is Katolikusnak lett bejegyezve, amikor Nagyapámmal össze akartak esküdni, és kiderült, hogy a család nem vacakolt egy lány miatt a külön vallással, őt is reformátusnak nevelték. Igy aztán az Ő egyházi eskövüjük elött neki külön át vagy be kellett térnie reformátusnak. A Katolikusok duzzogtak, a reformátusok a fejüket csoválták, szóval Nagyanyám szerint az egész herce-hurca nem ért meg egy misét.
    És miután a család erösen szociális érzékű volt, miután dédnagyapámtól kezdve a nagyapám és késöbb az apám is a diósgyári vasgyárban dolgoztak, mint szakmunkások, és persze emiatt a VASA szakszervezet aktiv tagjaiként, Nagyapám szinte minden Május 1.-ét a 30-as években elözetes letartoztatásban töltött el, mint szerbezett lázitó. Tehát Ők már akkor is ateisták voltak.
    Most nem megyek bele a részletekbe, hogy mi történt a német megszállás alatt, (akit érdekel, elolvashatja a könyvemben, no meg a Kopácsi weboldalon is) de magától értetödő volt, hogy elsőkét tartóztatta le Nagyapámat a Gestapó.
    Szóval, miután én megszülettem, engem is beirattak azaz megkereszteltek, de mint a legtöbb gyermek 1945 után, ateistának lettem nevelve. Tizenegyévesen tudtam meg, hogy van vallásunk. Az utat a Jó Istenhez egyedül találtam meg, tulajdonképpen kialaikottam egy saját egyedi vallást, ami közvetlen kapcsolatot teremtett a Teremtő és én köztem.
    Zsidónak meg a házasságom elött tértem be, miután férjem és családja zsidó, igy természetes volt számomra, hogy a férjemet kövessem. Nálunk a családban már ez a szokás, hogy a feleség követi a férjet mindenhova.

  • Kopácsi Judith

    Különben Marcsa, eddig sem én ragaszkodtam hozzád, ezután is elleszek nélküled.

  • KOpacsi…..edesapja irja oneletrajzaban BUSZKELKEDVE hogy lerugott egy magyar FIATAL embergyereket a miskolci villamosrol 1944-ben….milyen seruleseket szenvedett ez a magyar gyerek ? meghalt ? mert errol hallgat apja az eroszakos

  • asher alexander

    skala-kope!
    csak azt felejtetted ki hoigy az a suttyo nyiulas egyenruhaba molesztalt ott masokat!!
    ejnye-ejnye az a franya szelektiv emllekezet ugye??

  • asher alexander

    kopacsi!!
    ne TE magyarazkodj!!!
    az nem a te reszortod!!
    azt az ilyen bodamarcsi feleknek kellene tenniuk surun bocsanatot kerve mindazoktol akiket ragalmaznak,alaznak -(halalukban is!!!)-,gyalaznak…….mindeddig buntetlenul!
    ami kesik…………..nem mulik!!

  • Kopácsa!
    Jó,hogy válaszoltál,mert eddig nem volt igazán érthető ez
    a vallási káosz,nem mintha különösen érdekelne a dolog,az
    élet sokszor produkál furcsa helyzeteket.Így érthető,de
    javaslom ,egyikünk se foglalkozzon a másik családjával és ne
    sértegessük a felmenőinket és egymást se,még akkor sem ha
    több dologban más nézeteket vallunk.
    Egyébként mint többször írtam én minden más vallást tiszteletben tartok,a lényeg maga az ember.
    Üdvözlettel Marcsi

  • Kopácsi Judith

    Boda Marcsa, elöször is, ha már megszólitasz, tedd azt a rendes nevemen. Ami nem kopácsa, hanem Kopácsi. Azonkivűl is, én nem sértegettelek téged, sem a vallásodat, sem a föl vagy lemenődeidet. Engem eddig sem érdkelt soha, hogy kinek mi a vallása, ha az rendes ember, tőlem lehet hottentotta is. A közvetlen baráti körünkben is számtalan más vallású, szin és nyelvű ember van, akik örömmel és szivesen osztják meg velünk vallási és nemzeti különbségüket is. Én már pl. voltam Trinidádban egy pénteki Muzlim szertartáson, és a brapmptoni Sikh templomban is.

  • Kopácsi Judith

    Skála, apám nem egy rendes magyar gyeret rugott le a miskolci villamosról 1944-ben, hanem egy hangoskodó, zsidókat szidó, nyilas nyálas taknyost. Érted a különbséget?

  • Helyesen tudom,hogy Kopácsi vagy én meg Marcsi és nem Marcsa
    ezt is vedd már észre mielőtt ilyen érzékeny lennél!!!
    Megpróbáltam normálisan válaszolni,részemről a témát befejeztem!
    Oké? MARCSI

  • Boda Marcsi
    2013 június 16
    4:02 du.
    basszus, nem tudom eldönteni, maga von haus aus ennyire bunkó, vagy keményen gyúr rá?
    jimboci, az ’56-os dísz pesti fiú, ő lenne a maga igazolása?
    szegénykém…hát ennyire mélyre süllyedt?
    apja tisztességes lett volna? akkor most maga nem lenne a világon!

  • Kopácsi!
    Örülök,hogy kiderült téged sem érdekel,ki milyen vallású,akkor mégis miért „izélgettük”egymást?
    Aztán egy régebbi hozzászólás kapcsán kételkedtél abban,hogy
    Apám zsidó családoknak segített és hogy az ÁVÓ is bevitte
    a Terror házába,bizonyításra
    szólítottál fel,na ettől rágtam be,meg attól,hogy …..milyen alapon, kivagy te?
    vicces!az igazságot azok az emberek tudták és tudják, akik érintettek voltak,illetőleg ez ügyben fontosak.
    Remélem mindent tisztáztunk!
    számítanak.Egyébként a hozzászólásokban több kommentelő is
    kiállt mellettem,mondván,hogy nem mindenki érdekből és remélt haszon miatt volt emberséges azokban az időkben!

  • Ille
    Szálljon le az Apámról és rólam is.
    Szerencsére én normális ember vagyok!
    Bunkó férgekkel nem levelezek!

  • Boda Marcsi írta:
    2013 június 16
    11:13 de.

    „Falusi!
    Hát igenis van cigány bűnözés,ezt maguk a cigányok sem tagadják,akkor mi a probléma?”

    Nincs cigány bűnűzés, és nincs magyar bűnözés, szerb bűnözés, sváb bűnözés sem. Amennyiben számon tartjuk, és kiszeretnék deríteni a bűnözőink származásának számarányát, akkor nehéz dolgunk lesz. Mert vér szerinti magyar az nincs a genetikusok szerint. Aztán mitől magyar, a magyar? Tudom, hogy a szívemben, a lelkemben is magyar vagyok, és ezt érezhetném cigányként is. Akkor mitől magyar, a magyar? Melyik az az etnikum, nép, amely népnek az itt élő leszármazottját nem tekinthetjük magyarnak? Vallásától, a bőrünk színétől függ a magyarságunk? Melyik az a vallás, amelyik nem tesz magyarrá? Vagy melyik az a bőrszínárnyalat, amikor már nem magyar valaki? Vagy a magyar mind szeret dolgozni, és mind jó és becsületes, erről ismerhető fel? Ki dönti el azt, hogy ki magyar és nem magyar? Miért érdem magyarnak lenni? Kire tartozik a magyarságom? A tudományos szakirodalom szerint szegénységi bűnözés van!!

  • Asher egy agy- mosott vele nem foglalkozom!
    Komlói Török Gábor!

    Sajnos igenis van cigány bűnözés,és a a 28-as 37-es
    villamos vonalán bizony szervezetten,működik…
    Mint írtam,lehet,hogy egy másik cikknél,de rendszeresen letépik az arra utazók nyakából az aranyláncot,füléből a
    fülbevalót!!!Világos nappal!!
    Erre bizonyíték a házunkban egy hölgy aki a temetőből hazafelé jövet így járt,vagy az a villamosvezető ,aki felhívta az utasok figyelmét a veszélyre,egyébként rendes cigány ismerősöm is tud erről!
    Kár szépíteni a dolgokat és nem indok a szerény illetőleg szegény anyagi helyzet sem erre,sem a rablógyilkosságokra,mert ha mindenki így tenne szorult helyzetében akkor az utcára sem lehetne kimenni.
    Persze ezzel nem azt mondtam,hogy más népcsoportok között
    nincs bűnözés,rablás stb.
    sajnos többször megyek ezen az útvonalon a Bajcsy kórházba illetőleg a temetőbe és bizony látok pár dolgot.
    Szerencsére még nem jártam pórul,igaz nem is megyek egyedül….
    Valaminek a tagadása,nem jelenti,hogy az a dolog nem is
    létezik,csak a problémát söpörjük a szőnyeg alá!!!!
    Ennek ellenére nem vagyok rasszista,de a tények azok tények!!!!
    Ezek az emberek nem is akarnak dolgozni(bármit,akár takarítani amit ma az állástalan diplomások is vállalnak)!
    Na ennyi!

  • skála kópé

    kopacsa….gyereket csak a maguk fajta rugdos…apja rakosi forendorekent is rugdosott ? szep kis csalad

  • Kopácsi Judith

    Skála, Apám kb azzal a nyighajjal lehetett egyidös, aki ott helyben zsidózott. De soha senkire nem emelt kezet, pláne nem rendör korában, sőt szigoruan büntette azokat a rendöröket, akik kezet emeltek a vádlottakra. Szóvaé izéke, ez megint nem jött be.

  • Kopácsi Judith

    Marcsi, én elfogadom tőled, hogy valóban segitett a családod anno. Remélem, a mentettek között volt olyan, akik ezt hajlandók voltak Nektek dokumentálni is. A Yad Vashem mindig örömmel fogad utólag is hasonló történeteket.

  • Kopácsi Judith

    Skála, ez jellemző rád, hogy te csak azokat tartod tisztes magyar gyereknek, akik jókat zsidóznak?

  • skála kópé

    kopacsi…..hol irtam en hogy az a jo gyerek aki zsidozik ? sehol.tehat HAZUDTAL . ezek utan miert higgyem el hogy apad nem rugdosta RAKOSI KEDVENC RENDOREKENT a magyarokat ? aztan amikor rakosi csillaga lealdozott elarulta rakosit is

  • skála kópé

    termeszetesen semmit se tudok kopacsi forendor viselt dolgairol csak kepzelodok az alapjan hogy egy gyerek rugdosast leirt sajat maga mint HOSTETTET

  • Kopacsi FORENDOR es Fobecsapo rendorei igen is elvertek a sracokat.Ugy is mondhatjuk, hogy „hazapofoztak oket”.
    Ezt en lattam es nem ugy hallottam. Minket, harmunkat, csak azert nem bantottak, mert videkiek voltunk, igy bedugtak bennunket a XIV. keruleti egyetemi zaszloaljba, amit szinten kopacsifelek iranyitottak. Jol felrevezettek bennunket az biztos. 50 ev kellett, hogy erre raebredjunk.
    A „pufajkasokat”(sajat bevallasa szerint) is o szervezte meg. Csak akkor karhatalmistaknak hivtak oket.

  • Puchert János

    skála kópé szedd már össze egy kicsit magadat és próbálj egy kicsit odafigyelni, hogy mit írogatsz itt össze Kopácsi lerúgott egy 14 éves gyereket a villamosról 1944-ben, majd később Rákosi főrendőreként tette ezt na de hol volt még Rákosi 1944-ben, majd elárulta Rákosit megint kérdezem hol volt akkor már Rákosi nagyon gyér a történelmi ismereteid van még mit pótolni

  • asher alexander

    ILLE!!!
    te atheista vagy????!!!
    Ah der GANEF!!!!!

  • Puchert….nem hibaztam…..google…..Kopacsi 1952-ben lett rakosi kedvenc forendore…okos ember mint kirajno lanya hiszen 1956 elejen ELARULTA rakosi jotevojet hiszen megkritizalta…igaz ebbe majdnem belehalt,igy aztan ma unnepeljuk…lanya az alma nem esett messze az apjatol az almafatol …okos emberek…konnyen atallnak innen oda…onnan ide…

  • asher alexander

    skala kope!
    no akkor most kapaszkodj fiam!!!!
    -en speciel siman fejbe lottem ket SS-t es egy KAPO-t miutan egy Yankee kolcsonadta hozza a 45′-et a Buchenwald-i Kz Lager szabadulasa utan kozvetlenul!!
    no??
    erre varj gombot fiam!!!

  • skála kópé
    2013 június 18
    10:36 de.
    Lacika, mondjál valamit Nagy Imréről is..
    Nos?

  • Kopácsi Judith

    Skála, te hazudsz, még pedig nem is akárhogyan! Te irtad, hogy Apám lerugott egy tisztes magyar gyereket a villamosról 1944-ben, csak nem vetted tudomásul, hogy miért. És még te vagy megsértödve, ha a szavadon fognak? Ejnye-bejnye!
    Apám rendörfönöki tevénységei meg tiszta lapok, nyugodtan utána nézhetsz, nem kellett sehol lesütött szemekkel közlekednie. Lásd börtöntörténeteit, ahol a nehéz vagányok védelme alatt állt,(akiket az Ő ideje alatt fogtak és itéltek el). Gondolod, hogyha kegyetlenlenkedett volna anno, akkor élve hagyják? Bár az ÁVO erre számitott, amikor a törvények ellenére összerakta Öt a közrabokkal.

  • skála kópé

    falusi…nagy imre is elarulta/hatbatamadta rakosi elvtarsunkat

  • skála kópé
    2013 június 18
    2:05 du.
    A te elvtársad, Lacika, nem az enyém..
    Egyébként nem Rákosit árulta el, hanem a kommunista eszméit, meg azokat, akik hatalmat adtak a kezébe.

  • skála kópé
    2013 június 18
    2:05 du.
    A szovjet vezetés reformokat kívánt életbe léptetni Magyarországon. Ennek érdekében magyar küldöttséget rendeltek Moszkvába, amelyen 1953. június 13. és 16. között Nagy Imre is jelen volt. A tárgyaláson az SZKP KB Elnökségének tagjai súlyos bírálattal illették Rákosi gazdaságpolitikát és a túlzott iparosítást, s egyúttal korrekciókra is utasítást adtak. Lavrentyij Berija június 13-án felszólította Rákosi Mátyást, hogy a miniszterelnöki posztot adja át Nagy Imrének.

    1954. május 5-én Moszkvában megkezdődtek a legfelső szintű szovjet-magyar tárgyalások. Ezek során bírálattal éltek mind a korábbi időszak kritikáját „túlhajtó” Nagy Imre, mind az új szakasz politikájával szembefordult Rákosi Mátyással szemben. A szovjet vezetés szorgalmazta a kommunisták elleni konstruált perek felülvizsgálatát, amit Nagy Imre meg is kezdett. Ekkor szabadultak ki az elítélt kommunisták, például Kádár János.

    Tudja a történelem az már megtörtént, és nem önnek kell megírnia.
    A másik dolog, hogy illik tájékozódnia, mivel ezen a lapon olyan közegben mozog, akik utánanéznek a dolgoknak ha valamiről hiányosak az ismereteik. Így mindössze önmagát égeti.

  • skála kópé
    2013 június 18
    10:36 de.

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Kop%C3%A1csi_S%C3%A1ndor

  • Kopácsi Judith

    Jimbokám, már megint a rossz gyógyszert vetted be ma reggel. Azt sem tudod, hogy már milyen hülyeségeket irkálsz ide. De ha már idefirkáklsz, akkor tényeket közölj, hol, mikor, hogyan történt, a „hazapofozottak” neveit is kérném. Csak mihez tartás végett. És honnan jön neked ez a viziód, hogy Apámnak bármi köze is lett volna a „pufajkásokhoz”? És miért lett volna jobb akárkinek is, ha ahelyett, hogy a „nemzetörségbe” összesiti a Pesti Srácokat, hagyta volna öket továbbra is szabadon lödörögni és garázdálkodni?
    Bár, gondolom, az a „hazapofozás” is úgy történt, hogy megpaskolták a kiskölykök képeit és kedvesen megmutatták nekik, hogy merre laknak. Tudod, nem mindenki kezébe illik a fegyver.

  • Don Ovuz
    2013 június 18
    3:01 du.
    neki nem az ismereteivel van a baj, hanem az ismeretei forrásával.
    attól meg csak ilyen rögeszmés lehet 🙂

  • Boda Marcsi
    2013 június 17
    3:14 du.
    na végre, valami jó hír! már kezdtem aggódni, hogy levelezni is fog velem 😀

  • asher alexander
    2013 június 18
    9:09 de.
    hát, most mondd meg!
    hogy én milyen egy meshuge pacef vagyok…
    pedig mennyivel könnyebb lenne hinnem 🙂

  • Kopacsi!
    Ha az amit lattam, nem szamit tenynek, akkor nem tudom minek szamit. Apad rendorei nem vezettek lajstromot, hogy kiket pofoztak haza. En sem, mert nem tudtam, hogy veled szemben szuksegem lesz ra. Viszont a”nemzetorseg”-et apad szevezte meg es ebbol lettek a pufajkasok, kesobb a munkaorok. Errol sincs lajstromom, de egy 56 elotti baratom(akivel egyutt voltunk 56-ban) vegig csinalta a procedurat, egeszen parttitkarsagig jutott. dolgokat.
    Mint parttitkar mondta el a a dolgokat es persze nevek nelkul es „tenyek” nelkul, de mivel nem kenyszeritette senki es semmi, igy en hittem/hiszek neki.
    Te is tudod(tudhatnad), hogy nem eppen mindenre lehet irasos anyagot talalni. Ezzel te jol tudsz vedekezni.
    Kar, hogy az elszolasaidat nem veszed eszre. Apadet sem, pedig van beloluk boven. Talan akkor nem akarnal tisztanak latszani.
    Tulajdonkeppen, apad irasai ebresztettek ra az igazsagra
    Ha nem olvasom oket, meg 50 ev utan sem jottem volna ra
    mi is tortent velunk.
    Egyebbkent, te sem irsz tenyeket, csak irsz es szerinted az teny, mert te irtad. Meg semmi igazolast nem olvastam toled sem, meg apadtol sem.

  • asher alexander

    ILLE UR!!
    HAT JA!!!
    SENKI SE TOKELETES…………….

  • Kopácsi Judith

    Jimbo, már rég röhögtem ilyen jót! Nemzetörségből munkásörség? És ezt ők is tudták? Mert azok, akik apám aláirásával ellátott nemezetörségi bizonyitvánnyal rendelkeztek még 50 éve leteltével is büszkén mutogatták, és azok közül egy sem lett munkásőr. Különben milyen bizonyitékot szeretnél tőlem látni? Van eddig közel két ezer oldalnyi irat nálam, amit a titkos levéltárból idáig kaptam, azok között lehet válogatni.

  • Kopácsi Judith

    Ja, és várom az elirásokat, amik szerinted fontos tények annak bizonyitására, hogy nem mondunk igazat.

  • JIMBO
    2013 június 19
    8:20 de.
    Jimbó!
    Pufajkás-ügyben marhaságokat mondasz.

    A pufajkás egységek mind a rendőrség, mind a honvédség keretein belül hivatásosokból jöttek létre..

    1956. december elején (15.-ére) alakult meg a BM Rendőri Karhatalmi Ezred az 1. sz. karhatalmi ezred 6. (Orbán Miklós ÁVH-s ezredes vezette) századából, 1957. január 5-től a parancsnokságot Guba László ezredes vette át, az egységet három zászlóaljba szervezték. Az 1. zászlóalj a Mosonyi utcai rendőrlaktanyában gyülekezett, létszáma a megalakulásig folyton nőtt (1800, később 2000 főre), a 1. ezred 6. századán kívül hozzácsapódott a Partizán Szövetség 68 tagja, és egykori ún. „spanyolosok”. Az ezredhez ezeken kívül kommunista pártfunkcionáriusok, ávh-sok, belügyisek, tsz-elnökök, kb. 200 fő görög és jugoszláv emigráns kommunista is csatlakozott. A 2. zászlóalj a XII. ker. Böszörményi út rendőr tiszthelyettesi iskolájában, a 3. zászlóalj a Kerepesi úti Hunyadi laktanyában (később Szalvay Mihály laktanya) kapott elhelyezést. Az 1. és 2. zászlóalj budapesti feladatokat (párt- és kormányépületek védelme), a 3. zászlóalj főleg Nyugat-Magyarországon (de az ország más területein is) került bevetésre.

    A Párton belül a karhatalom felállításának fő szorgalmazói és szervezői voltak: maga Kádár, Uszta Gyula, Münnich Ferenc és Czinege Lajos, azonkívül (például) Kaszás Ferenc, és Földes László. A kezdeti emberhiányt nem oldhatták meg a volt ÁVH/ÁVÓ-sok reaktiválásával a lakosság ellenséges hangulata miatt. Ekkor vált taggá sok fiatal karrierista párttag, illetve szimpatizáns (például Horn Gyula). A tagság politikai feddhetetlensége azonban erősen kétséges, a legvalószínűbb az, hogy mégiscsak volt kommunistákból állt ez az erő. Az ún. Belső Karhatalom szervezte a kormányszervek épületeinek védelmét Budapesten. Vidéken megyénként szerveztek karhatalmi zászlóaljakat, többnyire a budapestinél kisebb sikerrel.

  • JIMBO
    2013 június 19
    8:20 de.
    Nem igazán értem a dolgot. Pontosabban azt nem értem, hogy miért akarja a rendőrséget összemosni az ÁVO-val.

    Igen, ma Amerikában is, Kanadában is, meg szerte a világon néha erőszakot alkalmaznak a rendőrök.
    Anno Magyarországon, de nem csak ott, gyakrabban ütöttek a rendőrök is. Sőt, most van botrány Magyarországon a kényszervallatásba belehalt őrizetes miatt.

    A témához visszatérve, eléggé ugribugri módon kapkodott bele Kopácsi életébe. Kopácsi nem ütött. Azon egyszerű oknál fogva, hogy soha nem volt gyalogkakukk. Pártvonalon került be, politikai oktatásokat tartani a zsaruknak. Amikor állományba került, aktakukac lett, vagyis íróasztal mögül megint csak nem ütött.
    A pufajkások az ÁVO volt. Államvédelmi Osztag. Ha ma kellene beazonosítani, azt mondanám, a TEK elődje. Már kopácsi előtt is voltak.
    A munkásőrség a mai polgárőrség elődje, csak épp a lakáson tartották a fegyvert, mivel háború esetén az első lépcsőben lettek volna behívva. Mást nem csináltak, csak voltak.
    Kopácsi jelentősége a rendőség keretein belül a helyszíni rekonstrukció bevezetése a Magyar rendőrségnél is. Ezzel úgymond kiütötte az ÁVO módszereit. Nekem van személyes ismerősöm, akit az ÁVO rendőrgyilkossággal vádolva kínzott. Hollófeketén ment be, hófehér hajjal jött ki. Pont a Kopácsi módszernek köszönheti az életét, mivel amikor az ÁVO átadta a rendőrségnek a beismerő vallomással, nem született meg a vádemelés, mivel a helyszínen nem tudták úgy visszajátszani az eseményeket, ahogy történt a gyilkosság. Négy helyszín rekonstrukció volt, vagyis az ÁVO négyszer hallgatta ki, majd adta át a rendőrségnek. Végül elengedték. A valódi tettest 1969-ben végezték ki. Csórikám részegen kikotyogta a dolgot. Elsőre tökéletesen le is játszotta az eseményeket.

    Kopácsi az életét Nagy Imrének köszönheti. Kádár ugyanis felajánlotta Nagy Imrének, hogy hárítsa át a felelősséget a hadsereg és a rendőrség vezetőjére, mondván, ők szervezték ’56-ot. Erre mondta Nagy Imre inkább a halált választom.
    Erről Gyurcsány is beszélt amit egy későbbi cikknél meghallgathat.

    Persze, érteni is kellene amit mond.

  • Don Ovuz
    2013 június 19
    1:10 du.
    jimbo tatának akad egy új rövidítés, amit még meg kell emésztenie: AVH.
    ismerős lehet neki.
    manapság úgy hívják az alkotmányvédelmi hivatalt.
    még nem tudja, de, ha kell, ellene is megvédik 🙂

  • Ille István
    2013 június 19
    2:54 du.
    Köszönöm a korrekciót. Valóban hatóság volt, a köznyelv nevezte osztagnak. Alapból jimbo így sem meg úgy sem érti, csak már bosszantott a kicsinyes személyeskedése. Különösen amiatt, hogy valótlanságokat állított, vagyis rágalmazott.

  • Géza… Ez az írás elég értelmesnek tűnik de végiggondolva az egészet a liberális sajtó szajkózása….. Szerintem a Jobbik sem nem rasszista, sem nem antiszemita, addig, míg a kisebbségek az ún. „kisebbségi jogok” szent nevében nem követelnek többletjogokat maguknak… Munkám során tapasztalom, hogy mikor hivatalosan intézkedünk velük szemben, mennyire tudnak cigány voltukra hivatkozni…. bezzeg ha egyetlen bírósági ítéletben szerepelne az etnikai hovatartozásuk, körbevisítanák a földet…. Tehát: Vagy cigány… vagy nem cigány…. vagy mindig… vagy soha… ez a tisztességes ember mércéje… Persze a mai világban nem divat egyenesen érthetően beszélni…. Kimondani feketén fehéren, hogy vannak bizonyos etnikai jellemzők, mikkel együtt kell élni, sőt néha ezeket törvényileg kezelni is kell…. Ezek már szomorúbb dolgok… Még szomorúbb, mikor tehetetlen védekezésre képtelen embereket vernek agyon… pár forintért… Mert nem elég elvenni… agyon kell verni…. Az oktalan erőszak is egy ilyen jellemző… A legszomorúbb mikor ennek már jogi formulája is van: „hátrányos helyzetből fakadó agresszió” …. Ha egy átlag magyar ember követne el ilyet az „életveszélyt okozó súlyos testi sértés” lenne… Az egyiket meg kell érteni – a másik minimum 15 év…. Ezek tükrében beszéljen mindenki rasszizmusról…. De….

    http://lacibacsi.ingyenblog.hu/rasszizmus.blog

    Azt hiszem ezzel egyetértesz…. L.

  • Nofenyő!
    Tökéletesen igaza van,bár ez a cikk még márciusban jelent meg,véletlenül nem töröltem,de örülök a hozzászólásának.
    Aztán most aktuális a roma gyilkosságokat elkövetők pere,
    sokan fel vannak háborodva és színészek bevonásával,(előadások)nemzeti gyásznapot szorgalmaznak.
    Minden gyilkosságot elítélek,(különösen ez esetben gyereket is öltek)de azért szeretném tudni,hogy Szögi Lajos,Bándy Kata és Marian Kozma és még sokan mások meggyilkolása miatt
    ugyan mikor rendelnek el nemzeti gyászt,az ő családjuk nem számít?Na ez itt a baj ezzel az oldallal!

  • asher alexander

    boda!
    a zsidok gyilkosa Kepiro-ert mondattak allami gyaszmiset orbanek!!
    ugyhogy csak hallgasson melyeket szegyenlosen!!

  • Nekem nincs miért szégyellnem magam,nem követtem el semmit,
    csak tárgyilagos vagyok és nem elfogult HÜLYE, mint itt
    többen,bár a hülyeség egy bizonyos pontos túl nem szégyen
    csak sajnálatra méltó állapot…….. persze ha alaptalan
    gyűlölködéssel párosul az már klinikai eset!
    Az elborult elméjűek sürgősen keressék fel „gyógyszerészüket
    kezelő orvosukat”vagy a zárt osztályt,szerencsére megnyitották!!!!!!!

  • Egyébként asher alexander nem zavarja,hogy nem a kérdésemre válaszolt,?a gyűlölködés biztosan elborította az agyát!!!