Frank Tibor: A fény és a fiatalok

2013 április 4 8:34 de.91 hozzászólás

Kanadai ismerőseim hónapokon keresztül kérdezték, hogy az a sok rossz kritika, amit az angol sajtóban olvasnak az otthoni kormányról, az otthon történtekről, miért nem viszi ki a magyarokat az utcára. Elvégre mindenki tiltakozik, az Európai Parlament, az Európa Tanács, az USA, de a magyarok a fülük botját sem mozdítják. Pedig az ő sorsuk, elsősorban őket érinti, ami otthon történik.

Youth Energy / Marcelo Romero

Youth Energy / Marcelo Romero

Az egyik sorolta: megbántottak sok kis jövedelműt az egykulcsos adóval, aztán az orvosok, a pedagógusok, a rendőrök, a rokkantnyugdíjasok, az egészségügyi dolgozók, a munkanélküliek, a nyugdíjasok, a mezőgazdasági dolgozók és földművesek, a diákok, egyetemisták, a közmunkások, a segélyen élők – a sor szinte végtelen. Mindenki beletartozik, aki telefont használ, aki bankszámlát vezet, aki munkát vállal, és aki munkát ad.

Miért nem tiltakoztak? Most, hogy kimennek azt utcára, azt kérdezik, miért éppen most, és miért a fiatalok?

Párszor hümmögve válaszoltam, de ez úgy látszik, nem elégített ki senkit. Így aztán visszakérdeztem: hallottak-e az 1964-es New York-i gyilkosságról. Az amerikai történelem egyik leghírhedtebb gyilkossága volt ez, az áldozat neve Kitty Genovese. Ugyanaz az ember háromszor támadta meg az utcán egy fél óra leforgása alatt, miközben 38 közel lakó nézte az ablakokból. És nem hívta ki senki a rendőrséget.

Az eset annak a szimbólumává vált, hogy a városi élet elidegeníti az embereket egymástól, hogyan lesznek közönyösek egyébként érző emberek.

A New York Times későbbi kiadója, Abe Rosenthal könyvet írt az esetről. „Nem tudjuk, a 38 emberből miért nem hívott senki rendőrt, amíg Miss Genovesét a támadások érték, mivel ők maguk sem tudják ezt megmagyarázni. Valószínű azonban, hogy apátiájuk a nagyvárosi élet egyik tünete volt. Majdhogynem a pszichológiai túlélés kulcsa: ha valakit milliók vesznek körül, és ilyen nyomás alatt van, az állandó irritáció elkerülésének egyedüli módja annak ignorálása.”

Ám Genovese esete bonyolultabb. A New York-i egyetem egy híres pszichológusa, John Darley egy társával együtt tanulmányozta a helyzetet, amit ők a „kívülálló problémájának” neveztek el. Kísérleteket végeztek, „vészhelyzeteket” teremtettek, azt nézték és vizsgálták, ki kel az elesettek segítségére. A kutatók is meglepődtek az eredményektől: hogy kaptak-e a veszélyhelyzetben lévők segítséget, döntően azon múlt, hogy hányan látták az eseményt. Bármily meglepő, minél több szemtanú volt, annál kisebb esélye volt a segítségnek.

Egy egyetemi tanteremben egy tanulót hagytak epilepsziás rohammal. Amikor egy ember volt a közelben, az majdnem mindig segített. Amikor azonban a szomszéd teremben úgy gondolták, hogy sokan mások is látják az esetet, alig mozdultak.

Egy másik kísérletben tüzet szimuláltak, erős füsttel. Amikor a füstöt egyedülálló emberek észlelték, szinte mindig azonnal jelentették. Amikor nagyobb csoportban voltak, a jelentés gyakorisága csökkent. A tanulság, hogy csoportok esetében a felelősség megoszlik, sőt elveszhet. John Darley professzor ezt úgy magyarázza, hogy a környezet vagy azért nem cselekszik, mert úgy gondolja, hogy majd mások fognak, vagy úgy, hogy mivel mások sem tesznek semmit, a baj sem lehet olyan nagy. Darley és professzortársa, Latane arra a következtetésre jut, hogy nem annak ellenére nem hívtak rendőrt, hogy 38-an végignézték a gyilkosságot, hanem éppen azért. Mindenki a másikra várt.

Egy nemrég megjelent könyv (Gladwell: Tipping point) továbbmegy a következtetéssel: ha egy kihalt utcán támadták volna meg Genovesét, lehet, hogy ma is élne.

Ilyenkor a kanadai barátaim kissé ferde szemmel néznek rám: tehát azért nincs tiltakozás, mert túl sok mindenkivel kitolt ez a rendszer?

Nem tudom – mondtam –, bár az igaz, hogy már alig van olyan szegmense a magyar társadalomnak, amelynek tagjai ezzel a három évvel jól jártak volna. Nem beszélve arról, hogy mennyivel jobb egy nyugodt demokráciában élni, mint egy állandó harcban lévő, gyűlölködő, hazug légkörben, ahol sosem tudhatod, milyen törvényt hoznak holnap.

Ezzel együtt lehet, hogy mindenki a másikra vár. Miért pont ő vigye vásárra a bőrét, majd a másik kimegy tüntetni, ha akar. Éppen, mert már alig akad, akinek ne lenne oka tiltakozni, van kire várni, van kire hagyatkozni. Nem egy szociológus így magyarázza. Egyik barátom Ferge Zsuzsára hivatkozik, aki szerint ma már a legszegényebbeknek is van vesztenivalójuk. Ez hozzájárul a csendhez. Például ha közmunkát sem kapnak, teljesen kimaradnak a rendszerből, elvész a megélhetés esélye. Mindenki fél. Joggal. El kell tartani a családot, meg kell élni, ki kell fizetni a számlákat.

Hozzátartozik a Genovese-esethez, hogy utólagos kutatások szerint a 38 szemtanúból senki nem látta teljes egészében a történteket. Így sokan nem ismerték fel a pillanat jelentőségét, azt sem fogták fel, hogy mi folyik igazából. Ugyanígy a hazai folyamatok résztvevői is gyakran csak a részleteket látják, és nem az egészet. Belülről nézve sokan elvesznek a részletekben. Genovese gyilkosát elkapták. Egy héttel a gyilkosság után tartóztatták le egy betörés során. Börtönben ül, most 78 éves. A börtönből elvégezte a szociológia szakot a Niagara Egyetemen.

Most meg azt kéri egy ismerősöm, magyarázzam meg, hogy akkor mi van: mégis csak kimennek, székházat foglalnak, tüntetnek.

A fent említett Tipping point (Fordulópont) című könyv éppen arról szól, hogy mitől következnek alapvető fordulatok folyamatokban. Sokszor egészen lényegtelennek látszó kis szikra robbanást okozhat. A döntő, hogy az elégedetlenség elérjen egy kritikus tömeget. Ez most lehet, hogy megtörtént, ki tudja. Nem mindennap telefonálnak az EU vezetői Orbánéknak, hogy kapjanak a fejükhöz, nem mindennap foglalják el pártok székházát, nem mindennap zúdul minden irányból ekkora ellenállás egy kormányra. De miért pont a fiatalok? Ezt az én ötéves unokám megmagyarázta.

Benny szólt, hogy legóval szeretne játszani. Mondom neki – náluk vendégségben, Vancouverben –, hogy szerintem lenn van az alagsorban, menj le érte. Lemenne, de fél a sötétben. Mondom, hívja le Danikát, a hároméves öccsét. Danika egyből ugrik, ketten fogják a kissámlit, és viszik lefelé a lépcsőn. Nézem őket föntről, majd mögöttük osonok, hogy lássam, mit művelnek. Danika beteszi a sámlit egy sötét szobába, feláll, és felkapcsolja a villanyt. Benny utána, de csak amikor már világos van. Ugyanígy bemennek a másik szobába, az egész ismétlődik. Majd a harmadikban is. A kicsi mutatja az utat a nagyobbnak. Fényt csinál neki.

Végül megvan a legó.

Vacsora közben kérdezem a nagyobbiktól: Bennykém, hogy lehet, hogy te nem mersz lemenni a sötétbe, a kisöcséd, Danika meg ilyen bátor?

Nem bátor ő, papa, csak még túl kicsi, nem tudja, hogy félni kell.

Frank Tibor a KMH vendégszerzője. A cikk eredetileg 2013. április 3-án, a Népszabadság nyomtatott változatában jelent meg.

91 hozzászólás

  • Lélfai Szilárd

    Kedves Frank Tibor!

    Az eszmefuttatás csodás! van viszont egy sokkal egyszerűbb magyarázat! Az a hazugság áradat amivel a „szocialisták” elárasszák a világot, itthon nem érezhető! Az, hogy például a leghírhedtebb Lukács tanítvány tagadja a 2006. okt. 23-án történteket a fényképek, videók dacára a legjellemzőbb! És az EU, az USA és sokan inkább hisznek a hazugságoknak mint a tényeknek! Attól, hogy valaki professzor Amerikában, és a 90-es években tanulmányozta a magyar viszonyokat, mitől lehet ma hiteles „Magyarország szakértő”?
    De a tények nem illenek bele a „szocialista világrend” elképzeléseibe, a globalizmusba, ráadásul bankár-, és monopólium ellenesek, tehát inkább hiszünk a hazugságoknak!
    Kérdezze meg az ismerőseit, hallottak-e már olyat, hogy egy ország képviselői a saját országuk lejáratásán fáradoznak, ellene szavaznak! Az EU parlament elismerte, hogy eddig ilyet még csak a magyar kommunisták tettek, senki más a Világon!

  • Lélfai Szilárd

    P.S.
    Én sem értek sok mindenben egyet a kormánnyal, azelőtt sem!
    Sok intézkedésüket nem is értem, ők az okosabbak, messzebbre látnak!
    Ettől függetlenül, – nem a Rózsadombon lakom – látom, hogy akik dolgozni akarnak találnak munkát, dolgoznak, vásárolnak, fizetik a számláikat, taníttatják a gyerekeiket, igaz a négy nagyobb unokám iskolába és sportolni jár, nem tüntetni!

  • Ahogy a vicc mondja mikor a lo neki megy a falnak, nem vak ez a lo, csak bator…..
    A felelem egyre jobban elojon az emberekbol, feltik poziciojukat, megelhetoseguket.Ezer korlatot allitottak es azonnal vagy kozonybe mennek vagy ovatosan kerulik a konfrontaciot mindenhol.
    Ez a felelem ma mar olyan nagy ur, hogy inkabb a baratok is azt mondjak kerlek hivjal fel telefonon mert nem akarja leirni mondandojat, hatha megis figyelik a vagy megszerzik… hackeroljak emailjet.
    Tulzottnak gondoltam ezt az ovatosagot,hisz nem hadi vagy allamtitkokat beszelnenk meg,de ra kellett jonnom a sajat tapasztalatombol, igen korlatozott ill. korlatozni kivanjak a velemenynyilvanitast.
    Minap tortent velem mesepalyazatunk ami megfelelt az elvarasoknak adoszamot /MO-on/ koveteltek tolem, enelkul hiaba is felelunk meg ……..
    Az hogy Canadaba elunk tobb evtizede, ez sem valtoztatott a tenyen, azert annyira nem vet fel a penz ket helyen adozunk a nem letezo penz mozgas utan, gondolom az onkentes munkat se kene adoztatni ..legalabbis miertekre valasz nics.
    Hogy milyen ado vonzata lehet ahol penz mozgas nincs, egy mese palyazatnak…felvilagositottak,es ez nagyon elkeserito.

  • http://www.guardian.co.uk/commentisfree/2013/apr/03/hungary-ignorant-nonsense?INTCMP=SRCH
    Ami meg az ellenzék tevékenységét illeti, azt hiszem Bajnai mindent megtesz az USA-ban, hogy eredmény is legyen.

  • Lélfai Szilárd
    2013 április 4
    10:38 de.
    „…akik dolgozni akarnak találnak munkát,…”
    😀

  • Kopácsi Judith

    Én meg sajnos egyre inkább értékelem Mózes bölcsességét, amikor 40 éve keresztül vezetgette a rabszolgaságban született és felnött nemzedéket a sivatagban, amig ez a nemzedék, ki nem múlt. Ugyanis ez a probléma MO-on. Kell legalább negyven év, hogy a berögzött szolga mentalitáson túl essenek. Ezek a gyerekek már a demokráciába születtek, el sem tudják képzelni, hogy félni kelljen, ha véleményt nyilvánitanak. Én ezt már 1990-ben megirtam egy rövid versben:

    MI LESZ?

    Mi lesz rendszer nélkül?
    hazugságban felnevelt,
    tehetetlenségre hangszerelt,
    impotensen erőszakoskodó,
    süketen acsarkodó,
    Kit okolsz majd
    sikertelen jövődért?

  • Kedves Frank Tibor, akkor éppen itt lenne az ideje, hogy valaki megmondja a kis Benny-nek,(és társainak) hogy butaság ez a félelem, rettegés, mert semmi oka nincs rá. Nem szabadna ezt a generációt is ebben a tudatban felnevelni, sőt erősíteni ebben, mert akkor soha nem lesz vége a mesterségesen generált felnőttkori rettegéseknek sem.

  • Kedves Frank Tibor!Az irással egyetértek!Léfai Szilárd ugy láttom hogy ön a felső tizezer kiváltdágai között él,mert akkor ennyi butaságot nem hordana össze amit itt megtett!Örüljön neki hogy a 4 unokájának nem kell tüntetni,mert van miből élniük és tanulniuk!ezek a fiatalok nem ok nélkül vannak kint az utcán!Ugy gondolja hogy a mostani hatalom élvezői is csak passzióból mentek ki tüntetni 1988-89.évben?azzal egyetértett s a mostanival nem?Elképesztő!Minden tisztelettem hogy ezek a fiatalok mernek kimenni.Az az elgondolkoztató hogy azok az emberek akik ennek a mai rendszernek a legnagyobb vesztesei miért félnek?Igaz az irásban meg van a válasz is.Hiszen 4 millió ember mélyszegénységben él,500 e ember elhagyta az országot,500 e gyermek mindennap éhezik.A helyzet egyre kilátástalanabb.Ez a kormány a gazdagabbat gazdagabbá ,a szegényeket szegényebbé teszi!

  • Nálunk még a bűnözőknek sem kell félnie.

  • Tüske Zsófia

    Lélfai Szilárd, attól tartok, maga valamilyen nyugdíjasoknak létesített elefántcsonttoronyból
    és szemellenzővel nézi a helyzetet, már csak azért is, mert a szocialisták támogatása csak nem akar nőni, bármennyire is kukorékolja ezt a Mesterházy kiskakas.
    Talán van akkora rutinja, hogy utánanéz a neten, hogy mekkora a munkanélküliség egyes magyarországi régiókban…. a közmunkából évi 5 hónap és 6 órára kapott baksisból egy ember sem, nemhogy egy család meg tudjon élni. A gyerekek jó része éhesen megy iskolába, a cigánygyerekeknek nem telik cipőre. Munkaképteleneket löktek ki a nem létező munkaerőpiacra, egy fillér támogatást nem kapnak. Fogalma sincs arról, hogy nálunk a 35 és 50 év közötti orvosgeneráció hiányzik, mert elmentek, ennek ellenére az idős orvosokat eltiltják a munkától. Az egyetemen, ahol dolgozom, nemcsak az időseket küldik el, hanem olyan munkatársakra is utilaput kötnek, akiket kitüntettek, mert a forráshiány miatt nem telik a fizetésükre. Annak ellenére, hogy „nincs tandíj” az egyetemisták szüleinek egy szemeszter több, mint százezer ft-ba kerül, és a forráshiány miatt már a könyvtárban sem jutnak hozzá a 8-10 ezer ft-os tankönyvekhez.
    és a hab a tortán még az, hogy a vérkommunista Kövér László lekommunistázza a tüntető fiatalok szüleit…. aztán a jó kádárista idők mintájára begyűjtik őket azzal az indokkal, hogy el akarták zárni a hidakat.
    2006 októberéről meg jobb, ha nem tesz említést. Közvetítette a történteket nem egy hírcsatorna, az index, jóllehet, aki a hírtv-ből próbálta az értesüléseket szerezni, egészen más sztorit kapott.
    Egyébként ha a magyar kommunisták alatt orbánt és bandáját érti, éppenséggel igaza van ők próbálták meg a kohéziós alapokat 2006-ben befagyasztatni az euval, mert a gyurcsány-kormány illegitim.
    Mindenestre megnézhetné az értelmező szótárban a kommunista jelentését.

  • Tüske Zsófia

    jaj, Judit, nem kell ez, hogy nem tiltakozunk, mert kádáristák vagyunk…. volt anno egy taxisblokád, csupa kádárista részvételével, nem tudom, miért nem emlékszel a bohócforradalomra, a milla két tüntetésére, (remekül lezárták az Erzsébet hídtól a Ferenciek tere végéig az amúgy jó állapotban levő utat átépítés ürügyén, hogy ne lehessen ott tüntetni) közlekedési okokra hivatkozva sorra utasítja el a rendőrség a tüntetést bejelentő kérelmeket.
    Mégis, miből gondolod, hogy mindenki otthon ül és egyetért a fidesszel? abból, hogy az mti nem ad ki róla hírt, és a webkamera üres területet mutat? Az illetékesek a füle botjukat nem mozdítják a tüntetésekre – csak a köztörvényes gyilkost és barátait mozgósítja a jó Kubatov az egyetemisták ellen. Igaz, a kukaborogatás, építési állványzat és az autók felgyújtása nem az anti-orbánisták módszere, talán ezt hiányoljátok?

  • Lélfai Szilárd

    Kedves Kovács Éva!
    Igen én a kiváltságosok között élek, a nyugdíjam 44 ledolgozott év alapján a 100.000 Ft-t sem éri el! Tudja Ön, hogy ez mennyi? Még fele sincs mint pl. sok rendőrségi titkárnőnek, akik 25 év munkaviszony után mentek nyugdíjba!
    „ezek a fiatalok nem ok nélkül vannak kint az utcán!” Valóban! Az MSZP hergeli őket, fizeti a „forradalmi képzésüket”, ők meg jó balhénak találják! Ön is 8-10 év alatt végezte el az egyetemet? Miért baj az, hogy az Állam is szeretne kapni valamit a gyerekek ingyenes oktatása fejében?
    „Hiszen 4 millió ember mélyszegénységben él,500 e ember elhagyta az országot,500 e gyermek mindennap éhezik.”
    Ha nem a Népszavát olvassa csak, akkor ilyen blődli adatokat nem fog szajkózni! Kérdezze meg a kereskedőket mekkora az igazi forgalmuk? Az 500 e éhező gyerek Etiópiában van, és az MSZP reklámjában!
    Próbáljon meg hitelesebb hírforrásokat találni, s talán akkor nem fog engem sem butának tartani

  • Fabian Istvan

    Kedves Lélfai Szilárd: Nem kétlem, hogy igazat ír. De árulja el, melyik az a boldog ország? Remélem nem akarja Magyarországot megnevezni? Ha igen, akkor baj van! Azért itt néhányan tudjuk mi folyik ott.

  • Kedves és Tiszteltere méltó Figyelő! Az miért csak a Bajnainál meg az MSZP-nél gond, ha amerikai tanácsadókat alkalmaznak? A Fidesznél ugyan ez fel sem tűnik, igaz? A Fidesz a legnagyobb gyűlöletkampány szakértőket alkalmazza, George E. Birnbaum és Arthur J. Finkelstein személyében, igazán „sikeresen”.
    Finkelsteint miért nem illetik olyan szavakkal a jobb oldalról mint pl. Ron Werbert? Finkelstein ráadásul úr létére egy másik úrral kötött házasságot, ami a keresztény Fidesznek és Semjénnek néha baj, de néha ezek szerint nem probléma. Teljesen felesleges ezt az amerikai fóbiás maszlagot felemlegetni Bajnai vagy az MSZP esetében mert ez az Orbáni populista szájbarágós nemzeti stratégia része, hogy legyen mit bégetniük ész nélkül az embereknek. K-É-P-M-U-T-A-T-Á-S!!!

  • Fabian Istvan

    Lélfai Szilárd
    2013 április 4
    4:56 du.

    Arra nem gondolt, hogy a gyerekeknek nem csak végzetséget kell biztosítani, hanem megélhetést is?

  • Kedves Frank Ur
    Mondja el kérem ismeröseinek,hogy Gyurcsàny volt miniszterelnök
    4 év alatt eljàtszotta a jelenét és közeli jövöjét a fiataljainknak és középkoruaknak,majd még muszàly volt 20
    Milliàrd EU-t-a regnàlàsa végén- 2008-ban az IMF-töl kölcsönözni,amit 2012 töl a mostani kormàny fizet-évenként
    4-5 Milliàrd EU-t- vissza.
    Sajnos Bajnai 2009-ben rosszul hajtotta végre az IMF-es utasitàsokat és minusz 6,8 %-os eredménytelenséget okozott az orszàgnak.Igy àllunk,se pénz,se poszto,de adossàgot,
    bajt és bànatot hagytak. Mert sokan ezt tudjàk,nem vàrnak az orszàg lezüllesztése utàn csodàt,hanem biznak benne,hogy csak ösztönzéssel-16 %-os ado- és keserves munkàval lehet a megàsott gödörböl kijutni.

  • Tibor!
    Te nagyon okos vagy. 6 diploma egy PHD. Mutasd mar meg honnan? Tudom, nagyon fajo, hogy nem kernek fel gazdasagi szakertonek Magyarorszagon. Nincs is Rad szukseg.
    Talan innen ered ez az iregyseg? Elkepzelpeto?

    Melitta! Mit akarsz te a mesekkel? Ha egy magyar gyerek meglat, sirva fut az anyukajahoz.

    Kopacsi(Tuske)!
    Mielott valamit leirsz, hasznald az agyadat ha van!

  • Vikingboy
    2013 április 4
    7:30 du.
    😀 hát eddig hun a bánatban voltál, te agyonmagyar? 😀
    személyeskedünk, személyeskedünk, kicsi huszár?
    852-es kódkészlet nélkül? ejnye, ejnye…

  • Judit Noszticzius

    2014-ben leváltjunk az Orbán-kormányt,akkor sokan megerősítjunk maradni EU-USÁ-val együtt az egész Magyarországon !!!!!!!!!!!!!!!!

  • Lélfai Szilárd

    Fabian Istvan!
    Nem értem a ” De árulja el, melyik az a boldog ország?” kérdését!
    Kérdezze meg a gyerekeket miért akarnak olyan sokan „menedzser szakot” végezni, ha abból túltermelés van, számítógép programozóból pedig kevés? Amikor meghirdetnek egy állást nyelvtudással, sokan már nem is jelentkeznek!

  • Lélfai Szilárd

    Tüske Zsófia!
    Előzetesen, sok mindenben nem értek egyet a Fidesszel, de nem ez a három év amire mindent rá lehet és rá kell kenni! Magyarország ilyen szintű pocskondiázása, lejáratása viszont egyértelműen az idegenszívű, internacionalista „szocitern” paktum része!
    Csak mellékesen: a „mélyszegénységben” élők jelentős részének telik cigarettára (havi 20-25.000 Ft/fő), telik alkoholra, (az sincs ingyen),de legalább a játékgépezésre kevesebb megy el! Engem Édesanyámék arra tanítottak elsőként: addig nyújtózkodjak ameddig a takaróm ér!
    Kanada miért zavarja vissza a mezítlábas cigánygyerekeket? De említhetném a többi „szolidáris” európai országot is, ahol a nálunk diplomát szerzett 35-50 éves generációt szívesen fogadja, a többit visszaküldi!
    „Az egyetemen, ahol dolgozom, nemcsak az időseket küldik el, hanem olyan munkatársakra is utilaput kötnek, akiket kitüntettek, mert a forráshiány miatt nem telik a fizetésükre.” Nemrég közölte a sajtó egyes dékánok fizetését! No comment!

  • Tüske Zsófia

    Viking – sajnálattal közlöm, hogy én nem vagyok Kopácsi, úgyhogy, használd az agyadat és figyelj. Ha nem megy, arról én nem tehetek.

  • Tüske Zsófia

    Lélfai úr, ha ennyi munkaviszony után ilyen alacsony a nyugdíjam, azt kell feltételeznem, hogy aktív éveiben csak minimális nyugdíjjárulékot fizetett. Ment volna inkább rendőrségi titkárnőnek.

  • Kopácsi Judith
    2013 április 4
    11:35 de.
    Látja, ha a zsidók katolikusok lettek volna, mehettek volna toronyiránt is, akkor két hét alatt hazaérhettek volna 40 év helyett.
    Bocs a rossz poénért, magas labda volt.
    Én két problémát látok. Mind a kettő az ellenzék butasága, mentalitásának problémája.
    Az egyik a gyenge propaganda. Ez okozza azt, hogy az egyének elhagyatottnak érzik önmagukat a problémáikkal. Hogy csak az éhségmenetet említsem, abban a pillanatban amikor a szakszervezet mögé állt, tömeg mozdult meg. Az azt követő fideszes mocsokáradat jelentősen rombolta a kormány imázsát azok körében is, akik nem vettek részt a megmozduláson.
    A másik egyenes következménye az elsőnek. A szervezés hiánya. Így elszigetelt kis csoportok maradnak, gyenge a hangjuk, könnyű adminisztratív intézkedésekkel ellehetetleníteni. Attól viszont félek, ha szervezés nélkül tömörülnek tömbbe, mivel az pillanatok alatt átcsaphat esztelen öldöklésbe.
    Én mindenképpen az ellenzéket teszem felelőssé, amiért az embereket nem fogja csoportba. Annak kellene végre kimondani, a diktatúra ellen tömeges fellépés kell, és saját gyávaságán túllépve felvállalni a szervezés felelősségét.

  • Lélfai Szilárd
    2013 április 4
    4:56 du
    Látja, ha valós adatokat írt a jövedelméről, akkor mindössze egyetlen dolog különbözteti meg a többi embertől. Önnek is ugyanolyan rossz, csak ön még tapsikol is örömében ennek. Valamint foggal-körömmel ragaszkodik is ehhez, meg azon dologhoz, minél rosszabb legyen.
    Tipikusan a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” mentalitás.
    Tudja miben más a nyugati mentalitás?
    Itt nem elvenni akarnak az emberek.
    Azt mondják: Nézd a szomszédnak milyen jól megy! Tegyünk érte, nekünk jobb legyen nála.
    -Nem tőle elvenni, hanem nekem még annál is több!-
    Ugyanez Magyarországon: Nézd a szomszédnak milyen jól megy!
    Ez nem lehet tisztességes! Tegyünk róla, hogy elvegyék tőle!

    Úgy látom, ön ez a kategória.

  • Erös Dénes
    2013 április 4
    5:41 du.
    Egyszer már végigvezettem önnek az adósságtáblázatot. Most tegyem meg újra? Kérem lapozzon vissza azon táblázatig, vagy használja az internetet korrekt adatok elérése céljából. Ne a különböző pártállású lapokat böngéssze, hanem a különböző hivatalok honlapjait. Több valós információhoz juthat mint így.
    Apropó!
    Ezen hozzászólását CTRL-C, CTRL-V módon vezeti le? Ugyanis ezen kommentje körülbelül ötvenedszer jelenik meg! Több esetben lesöpörték vele, de az Alzheimer kór egyik tünete a feledékenység.

  • Vikingboy
    2013 április 4
    7:30 du.
    Számoltam az agysejtjeidet. Kommented alapján három. Mutasd már meg honnan? Szerintem kettőt plagizáltál!

  • Fabian Istvan

    Vikingboy: A sértegetésen kívül, még tudsz valamit?

  • Fabian Istvan

    Lélfai Szilárd: Sajnos a nyelvtudás elsajátítása nem egyszerű dolog. Rossz nyelviskolákkal, átnevelt orosztanárokkal nem megy. A nyelvvizsga kevés, beszélni kell tudni. A jó nyelvtanárkincs, és aranyárban méri az óráit. De a jó nyelvtudás is kevés. Megérti Ön az ausztrál, amerikai, skót vagy ír angolt? Nem egyszerű.Sokszor tudom mit mond, de nem értem. Ez van.
    Miért akarnak a gyerekek bizonyos szakmába jelentkezni? Mert a többivel a létminimumot keresik meg, a nagy magyar vállalkozóknál. És most még segített is nekik a kormány, teljesen senkivé tenni a munkavállalókat. Aki dolgozni akar az tud? Ötven éves bányászt akar átképezni? Minek? KOMOLYAN KÉRDEZTEM, MELYIK ORSZÁGBAN ÉL?
    A dékán fizetés mellé. Orvosegyetem. Az orvos több nyelven tanít, kötelezően kutat, és mellette ellátja a teljes orvosi állását. Egyetemi adjunktusi fizetése eléri a 180 000 forintot. Ezt három ember munkájáért kapja. Két szakvizsga, 4 szakterület. Ez évente 4 kongresszus. Ez négy európai országba való utazás, és előadás. Az előadások elkészítése hónapok munkája, szabadidőben. Saját pénzen. Az állam követel, de pénzt nem ad rá. Nem folytatom, úgy sem hiszi el. ( a nyelvpótlékot elvették. Indok: nekik kötelező idegen nyelven beszélni)Komolyan kérdezem, hol tetszik élni?

  • Kedves Lélfai Szilárd!Ön sok mindenben téved és csusztatt.Igen tudom hogy mennyi mert én nyugdijam a 90-et sem éri el,mely rezsire,gyógyszere sem elég,nem beszélve az élelemről.Elég sok gyógyszert kell szedni s köszönhető ennek a kormánynak leépitette az eü-ellátást,adót is megadóztatja.pld azért hogy a nyugdijamhoz hozzájussak 938.-Ft tranzakciós adót von le,ebben a hónapban az OTP közel 3 e Ft-ot vont le,azért hogy a pénzem bent van és kezeli, használja ,ezt eddig nem kellett.Mivel inzulinos cukros vagyok az árát és minőségét a cukor értékhez kötötte,de ugy gondolom hogy sorolni lehetne ennek a kormánynak az áldásos tevékenységét.A rezsicsökkentés is egy nagy átverés,mert azt többszörössen megfizetjük másban.A fiatalokkal kapcsolatosan amit leirt azt gondolom hogy maga sem hiszi el?Ön és a mai hatalom képviselői,s mások fizettek hogy tanulhattak?Nem,akkor ?Ezt a törvényt is azért hozták hogy a jól tanuló,szegény gyermek ne tanulhasson,mert nem lesz miből!Felháboritó hogy ilyet ön lemer irni és politikai inditatásunak tünteti fel!Én nem olvasok Népszavát,én minden oldalról és a környezetemből informálódok.Nem a mai propagandának kell hinni hanem el kell jönni Borsod,Szabolcs,Nógrád,Békés megyékbe és ott kell megnézni a nagy szegénységet,nyomoruságot,de sorolni lehetne a végtelenségig.Ön nem látta az ünnep alatt a végtelen sorokat élelem osztáskor?Ajánlom önnek hogy nézze meg,nézzen utánna hogy egy diáknak meddig ingyenes a képzése ,amennyibe odajutott be,s mennyi év után saját magának kell finanszirozni,akkor nem irna le ilyen bődületes hazugságot.Na látja kedves úram az jobb oldalnak a cumiztatása,amit ön be is vett!Vikingboy a hozzászólása minősiti magát az embert!

  • Lélfai Szilárd

    Don Ovuz!
    Én sem értem az ön logikáját, ha poénkodni akarnék, azt mondanám olyan mint a viccbeli rendőré! (van akváriuma?)
    A nyugdíjam és a jövedelmem az kettő! Az ismerőseim és rokonaim között,- szerencsés népség,- mindenki talál munkát, igaz nem mindig a szakmájában!
    Nem sírok, nem is tapsikolok, az MSZP idején is dolgoztam, most is! Akkor is, most is tudom meddig ér a takaróm!
    Nem értem, hogy jön ehhez a szomszéd tehene tanmese, hacsak nem akarta minden áron elsütni, de jobb lehetőséget nem talált!

  • Lélfai Szilárd

    Tüske Zsófia!
    Gondoltam rá, de a bal kezemen csak 3 és fél ujjam van, ezért nem tanulhattam meg gépírni, különben meg öreg és csúnya is vagyok!

  • Lélfai Szilárd

    Judit Noszticzius!
    Előbb tanulsz meg magyarul! Az USA meg csak vigye a demokráciát Afganisztánba, Irakba, Szíriába, vagy Észak-Koreába!

  • Ha kimegyünk az utcára,mégpedig tömegesen és dühösen az azért lesz mert a tőkés kizsákmányoló EU a ránk kényszeritett idegen életformát tovább akarja huzni!Nem kell! Se az EU,se az IMF se más smasszer-intézmény.

    Inkább a küszöböt rágom,de méggyszer fennköllét „hu amista demokraták” eu elött hajlongo csapata,ne jöjjön vissza!48 ezer forint ellátást kapok,mellette a házat takaritom a lakoknak,de inkább az éhhalál mint ez az idegen,minden tekintetben idegen nyugati szellem zsigerelhesen kiminket!Millioszám érzenek igy az em,berek,csak van aki kimondja ,van aki nem, van aki tudatosan ,a többség tudatatlatt.Most közkönyvtárbol irok,és nem értem,hogy lehet hogy magyar emberek képesek a nyugatnak ami sajátos egyedi mentalitásunkat alávetni belesimulni idomulni…
    Soh! SOHA!

  • Kopácsi Judith

    Kis Pál, ilyen mentalitással, mint a tied, valóban nem szabadna Europában élned. De lassan már csak a holdon lesz helyed.

  • Tüske Zsófia

    kiss pál, öntsön tiszta vizet végre a fejébe.
    az eu nemhogy nem zsákmányol ki, hanem a befizetetthez képest tízszeres pénzt adott az elmúlt években, fejlesztésekre. az eun belül nincs vám az egyes termékekre, nincs vasfüggöny, szabadon átléphet egyik országból a másikba, és mindezt nem úgy ám, ahogy a szovjet megszállás alatt, itt állomásozó csapatok árnyékában. mulatságos, hogy a „nyugati szellem kizsigerelő tevékenységét” említi, de csak szólok, az egész ország mégsem takaríthat lépcsőházat és zsellérnek lenni sem túl fényes jövő.
    ha nem tőkéseket akar látni, akkor bizonyára a kommunizmussal szimpatizál. bizonyos szempontból ez is érthető… lényeg, hogy ne legyünk egy olyan szövetség tagja, ahol a szabályozás az emberi jogok egyetemes nyilatkozatán alapul. jöjjenek az ízig-vérig magyar csákmáték és a keleti szellem. majd legelünk mind árvalányhajat a vasfüggöny mögött a Hortobágyon.

  • Tüske Zsófia

    Lélfai Szilárd:
    1) a fidesz a parlamentben csúnyán visszaélt a kétharmadával – törvényelőkészítés és konszenzus helyett egyéni előterjesztés alapján szavaztak meg olyan jogszabályokat, ahol nemcsak egyeztetni kellett volna, hanem a törvénykezésnél figyelembe venni az EU csatlakozáskor aláírt irányelveket is. Lehet, hogy ez magának szimpatikus, de az ország nemcsak a fideszre szavazókból áll, bár én belátom, hogy a kádár-rendszerben megszokott egypártrendszer egyszerűbb és követhetőbb magának. A világ többi része nem vak, és az internet óta titkolni sem lehet semmit, bár időnként közfelháborodásra próbálkoznak ezzel.
    2) honnan tudja, mire telik a mélyszegénységben élőnek? Mikor látott utoljára olyat? segélye nincs, a jövedelempótló – már, akinek van ilyen – hideg vízre sem elég. csak szólok, a játékgépeket betiltották, több, mint egy éve, csak kaszinókban üzemeltetheti őket néhány kiválasztott – az egyik ilyen Andy Vajna. A többinek marad a snóbli.
    3) nos, az egyetemi fizetések terén sem up-to-date: a dékánnal nincs kiemelt fizetése, az a rektornak van, de olyan kevés van a felsőoktatásban. A többinek marad a szánalmasan alacsony közalkalmazotti fizetés, ami 40 év munkaviszonnyal egyetemi diplomával 220 ezer bruttó, ami kb 150 ezer nettó. Akinek nincs diplomája, annak 100 ezer körül van, szintén 40 évre. Arról nem is beszélve, hogy a rektor és a dékán nem oktathatja az összes tantárgyat, nem intézi a tanulmányi ügyeket, a tanszéki adminisztrációt és nem utolsósorban nem ül be tájékoztatni a könyvtárba. Ha mindezt összeveti az alsó hangon is másfél milliós parlamenti képviselői és egyben önkormányzati képviselői fizetésekkel plusz elszámolási kötelezettség nélkül osztogatott költségtérítésekkel, talán kezd önnek is derengeni, mi is a probléma.
    túl ezen, mindaz, amit írt, valóban no comment.

  • kiss pál
    egy igazi kommunista, aki gyűlöli a nyugatot, és inkább füvet legel, mint az észak-koreaiak teszik, csak ne legyen közünk a nyugathoz, meg a jóléthez.
    Igaz hogy 40 évig csak erre vártunk, de még mindig maradtak vérkomcsi arcok, akik természetesen a fidesz szekerét tolják.

  • Tüske Zsófia
    2013 április 5
    12:29 du.
    ennyi belvízben – ami, mint tudjuk, a gyurcsány-bajnai páros bűne – inkább rizst kellene termeszteni.
    egy másik ötlet: a magyar népi gazdaság felvirágoztatásának alapja lehetne – hogy a kispálok önérzetét meg ne sértsük – ha végre kapnánk szaudi arábiából olajat, és visszafelé a csövön meg a belvizet küldenénk át!

  • Fabian Istvan

    Lélfai Szilárd
    2013 április 5
    10:43 de.
    Észre kellene venni, elvitték a takarót!

  • kiss pál
    2013 április 5
    10:53 de.
    Szavai arról szóltak, mit nem szeretne. Egyetlen mondatot sem írt arról, mit szeretne, hogyan képzeli a jövőt.
    A szavai mintha a szocializmus visszasírásáról szólnának. Igen, akkor az egész ország középréteg szinten állt.
    Viszont annak a háttérintézményei, kapcsolatai a rendszerrel együtt elporladtak. Ha rendszert váltunk, még küszöb sem marad majd! Gondolja végig a gazdaságot, a kereskedelmet, meg minden egyebet. Valóban, nem kell szeretni az uniót, de minden más alternatíva csak rosszabb, sőt, sokkal rosszabb.
    Én szeretném, sőt, nagyon szeretném, hogy Magyarország kevesebbet kapjon vissza, mint amennyit befizet! Akkor ugyanis a gazdaságunk Anglia, Németország, vagy Franciaország gazdaságával vetekedne. Jelenleg a legfejlettebbek finanszírozzák a felzárkózásunkat, és sokkal többet kapunk vissza, mint amennyit befizetünk.
    Ők fizetik a szennyvízhálózat eljutását mindenhova, ivóvíz tisztító rendszereket. De ha szétnéz az országban, rengeteg olyan táblát talál, hogy UNIO-s pénzből épül. Több mint a fele a fejlesztéseknek vissza nem térítendő pénzekből épül. Pontosabban mindenki a gazdasági szintjének megfelelő összeget fizet be, utána visszaosztják fejlesztésekre. Ezért van az, hogy sokkal többet kapunk, mint amit adunk.
    Tájékozódni, tájékozódni, tájékozódni.

  • Lélfai Szilárd

    Fabian Istvan!
    És mindez a mostani kormány bűne?

  • Fabian Istvan

    Lélfai Szilárd: Nem, dehogy. Már Kádár alatt elkezdődött.
    De a Fidesz fantasztikus propagandával elhiteti az emberekkel, hogy minden gazságot az Ő érdekükben csinálnak.
    A magyar emberek bűne az, hogy bárki sztrájkolt, hagyta a kormány által szembefordítani velük. Az orvossztrájknál az orvosok ellen, a vasútassztrájknál a vasútasok ellen, a BKV ellen, (éppen most játszák át a BKV nagy részét Szélesnek) a rendőrök ellen stb. Bárki sztrájkolt, a népet ellene fordították. A kormányok meg röhögtek a markukba.
    De ilyen cinikusan, arcátlanul semmibe véve az embereket egyik kormány sem merészelte. Ennyire táplálni a rasszizmust, utoljára 33-ban csinálták.
    És fogadom, ha kell, választások után lepaktálnak a náci párttal. Mindent a hatalomért. Kilépnek az unióból hazug nacionalista jelszavakkal, és már vége Magyarországnak. De a pártkatonák meggazdagodnak. Nem az elmúlt nyolc év miatt rossz. Nem hoztak olyan törvényt, ami javítana. Minden törvény a saját érdeküket szolgálja. Ez az ő bűnük.
    Az ostoba nacionalizmus mindig beválik, és ők felelőtlenül erre játszanak. És az, akit hagynak egy kicsit élni, az azt hiszi Ő kimarad a bajból. Nem marad ki, ő holnap kerül sorra. Lelkiismeretlen pártkatonák nem ismernek mértéket az erkölcstelen meggazdagodáshoz. És az ország tapsikol, mert bemesélik, nekik így jó! Tudni kellene, hogy a király meztelen. Miért nem merik látni? Aki látja, és elmegy, azt kikiáltják hazaárulónak, és egy egész országot ráuszítanak. Szökik a rabszolga!!! És a többi rabszolga ujjal mutogat rá, ott van a hazaáruló! Mert nem tűrte a rabigát? Ez a kormány és a magyar nép bűne.
    Emlékszik, a sokat szidott Horn Gyula milyen százalékban nyert? És mégsem használta ki aljas módon. Az a „szemét pufajkás”!

  • Az lehet, hogy hivatalosan mint befizetők többet kapunk vissza az EU-tól, de ugyanakkor ennek többszöröse megy ki a multikon keresztül. (bankok, energia szolgáltatók, stb.)

  • Lélfai Szilárd

    Fabian Istvan!
    Lehet, hogy Önnek van igaza, sőt az is, hogy mindenben, de ez is csak egy nézet! Az igazság csak évtizedek múlva derül majd ki!
    Azt, hogy az MSZMP és a SZOT mit harácsolt össze évtizedek alatt mindenki tudja, mi lett a sorsa azt is!
    Ha valaki azt mondja, hogy én az MSZMP vagyonának az örököse vagyok, az eszméjének nem, az eléggé furcsa, főleg ha csak a kirakatember új, a többiek kipróbált pártkatonák!
    Az a rágalomhadjárat amit nemzetközi összefogással csinál az MSZP, még az EU Parlament jobb érzésű képviselőit is meglepi, egy ország képviselői saját hazájuk elmarasztalásán ügyködnek, ellene szavaznak! Ilyen, a saját fészkükbe piszkító madarak még egyetlen nemzetnél sem fordultak elő, rajtunk kívül! Még ha igazuk van, akkor is mocsok népség! A családi szennyest kiteregetni és a szomszédot kérni meg a rendezésére, idióta dolog!
    A vagyonok eladása és utána visszabérlése „szocialista recept”, gondolom erre példát Ön is tud százat! Akkor minek háborogni?
    Sok mindennel – ami most történik – én sem értek egyet, de azt hiszem ez senkit nem is érdekel! Az Orbán mocskolása szerintem több hívet szerez Neki mint ha dicsérnék!
    Sok ember – én is – csak azért szavaztam rájuk, mert az ellenségem ellensége a barátom!
    A Fidesznek több esze van, minthogy kilépjen az EU -ból, és a Jobbikkal sem fog szövetségre lépni!

  • Fabian Istvan

    Sárdi Jani: Azért ez nem így van. Nem kötelező külföldi bankot választani. A multik adót fizetnek, nagyon sokat. Beruházásokat csinálnak, árut állítanak elő, amit a magyarok forrás hiányában nagyon régen nem tudtak építeni. Persze, hogy nyerni is akarnak. De ha disznóságot csinálnak, azt a magyar törvények megengedik nekik. De nem csinálnak többet, mint a nagy magyar vállalkozók. A magyar vállalkozók ott lopják meg honfitársaikat, ahol tudják. Az nem baj? Ha magyar lehet aljas? Kiszámolta mit veszítenénk, ha kimennek a multik? A bankok mindenhol bankok. Miért szálltak el a valuta árfolyamok? Vastagon benne van a nemzeti magyar kormány. De Lázár legalább becsületesen megmondta, euróban tartja a pénzét, neki jó! A svájci frank hiteleket is hagyták a kormányok. Nem ők a szakemberek?
    Cipruson szidják a EU-t. Tudja, hogy a most elvett pénzek 90%-a honnan van? Azért nem gondolja, hogy a becsületes megtakarításokat viszik oda? Gazdasági visszaesés mindenhol van. Az első amit visszafogunk, az utazás. A nagy bajban lévő országok mindegyike turisztikából élt.
    De a „nagyon nagy bajban lévő Írország GDP-je 5000 euróval csökkent. De így is a duplája a magyarnak. Reggelire ennyit. Érdemes nem a vezéreket hallgatni. Az interneten minden adat ott van. Még hozzá tenném, Magyarországon mindenki be akar csapni (Be is csap)mindenkit. Ha élt „undorító” nyugati országban, a szélhámosok száma nagyságrenddel kisebb. Az élet különböző területein a kisbetűs részeket is felolvassák, és elmagyarázzák. Sorolhatnám. Nem biztos, hogy a becsület miatt, félnek a bíróságtól. Magát hányszor csapták be szép hazánkban. (biztosító, autóbolt, szerződések?) Ha a külföldi csibész, rossz az ország védekező rendszere. És ez nem a kiutálás kell, hogy legyen. (Kicsit kapkodtam, elnézést)

  • Fabian Istvan

    Sárdi Jani: Azért ez nem így van. Nem kötelező külföldi bankot választani. A multik adót fizetnek, nagyon sokat. Beruházásokat csinálnak, árut állítanak elő, amit a magyarok forrás hiányában nagyon régen nem tudtak építeni. Persze, hogy nyerni is akarnak. De ha disznóságot csinálnak, azt a magyar törvények megengedik nekik. De nem csinálnak többet, mint a nagy magyar vállalkozók. A magyar vállalkozók ott lopják meg honfitársaikat, ahol tudják. Az nem baj? Ha magyar lehet aljas? Kiszámolta mit veszítenénk, ha kimennek a multik? A bankok mindenhol bankok. Miért szálltak el a valuta árfolyamok? Vastagon benne van a nemzeti magyar kormány. De Lázár legalább becsületesen megmondta, euróban tartja a pénzét, neki jó! A svájci frank hiteleket is hagyták a kormányok. Nem ők a szakemberek?
    Cipruson szidják a EU-t. Tudja, hogy a most elvett pénzek 90%-a honnan van? Azért nem gondolja, hogy a becsületes megtakarításokat viszik oda? Gazdasági visszaesés mindenhol van. Az első amit visszafogunk, az utazás. A nagy bajban lévő országok mindegyike turisztikából élt.
    De a „nagyon nagy bajban lévő Írország GDP-je 5000 euróval csökkent. De így is a duplája a magyarnak. Reggelire ennyit. Érdemes nem a vezéreket hallgatni. Az interneten minden adat ott van. Még hozzá tenném, Magyarországon mindenki be akar csapni (Be is csap)mindenkit. Ha élt „undorító” nyugati országban, a szélhámosok száma nagyságrenddel kisebb. Az élet különböző területein a kisbetűs részeket is felolvassák, és elmagyarázzák. Sorolhatnám. Nem biztos, hogy a becsület miatt, félnek a bíróságtól. Magát hányszor csapták be szép hazánkban. (biztosító, autóbolt, szerződések?) Ha a külföldi csibész, rossz az ország védekező rendszere. És ez nem a kiutálás kell, hogy legyen. (Kicsit kapkodtam, elnézést)

  • Lélfai Szilárd
    a fidesz rajongó táborral az egyik nagy problémám, hogy szelektív memóriával áldotta meg őket a sors. Magyarországot ugyanis Orbán jelentette föl először 2003-ban. Lásd http://www.hetek.hu/belfold/200306/sok_a_sokkbol

  • Miért nem mennek ki a magyarok tüntetni?
    Annak idején a németek kimentek? Ugye nem, hanem hittek, hittek, hittek……..Sztálingrádig.

  • Lélfai Szilárd

    baduschka!

    Tudja Ön vagy bárki is, hogy a Nemzetközi Demokratikus Centrum, illetve elődje, a Kereszténydemokrata Internacionálé ” hol focizik”? Ez is hülye lépés volt, de az ilyen „följelentés”, nem ugyanaz mint az EU plénuma előtt égetni magunkat és a hazánkat! És ehhez még csak Fidesz rajongónak sem kell lenni!

  • Fabian Istvan

    Nem a bankok disznóságaira gondoltam. (Ez egy külön téma és ebben valóban nincs különbség az OTP és a külföldi bankok közt.) Arról a tényről írtam, hogy a bankok és a multik a profitjuk jelentős részét kiviszik az országból. Azaz, nem tőkét hoznak, hanem kivisznek az országból.
    Abban igazad van, hogy az egymást követő kormányok mindezekhez a törvényekkel asszisztáltak és asszisztálnak. Nem okvetlen azért, mert kollaboránsak, hanem tapasztalatlanságból, naivságból. Kapitalizmus van, és csak mostanában kezdünk felébredni.

  • Fabian Istvan

    A „kulturált” nyugatról és a tisztességtelen hazai viszonyokról annyit, hogy a nyugati üzletemberek minden további nélkül félreteszik gátlásaikat, ha azt a magyar törvények megengedik. Tehát, nem genetikai alapú mentalitásról, hanem a magyar törvények hiányosságairól van szó.

  • Don Ovuz
    Miért kellett Gyurcsànynak-Bajnainak 20 Milliàrd EU vészsegélyt felvenni? Miért nem kellett:Szlovàkiànak,Csehorszàgnak és Lengyelorszàgnak
    a sürgös mentööv? 2002-ben”hiszen van itt pénz..”Lendvai
    Miért 2012-töl kellett elkezdeni a vissza fizetést?

  • Fabian Istvan

    Kedves Szilárd! Sajnos én is végigéltem a szocializmust. De! A panaszkodást Orbán kezdte, sajnálom, hogy nem emlékszik rá. Ő rohangált ki, még azt is kérte, ne adjanak pénzt az MSZP-nek. A Rágalom hadjárat, amiről Ön szól ott sántit, hogy nem rágalom. Sajnos igaz! Ezek nem politikusok, hanem egy neveletlen szemét csürhe. Nem sorolom a neveket, mert nem férne ki. Az igazság nem az én privilégiumom, de engem senki nem fizet a gondolataimért, nyugodtan tévedhetek.
    A Fidesz jótettei 2 év alatt. A magán nyugdíjból elloptak tőlünk 7 milliót. Visszamenőleg közölték, dolgozzak még 6 évet, mert kevés amit idáig dolgoztam. (40 év főállásban, 6 év bizonyitott másodállásban, mentők) Ez 9 millió veszteség. Ezután még a MKB húzása egy 6 milliós veszteség, ami a rendőrség szerint sikkasztás, azután hirtelen tiszta dolog volt. Két év alatt, ezek csak a fő számok. A frank hitelt nem is írom, mert úgy kell nekem, miért hittem a szakembereknek. Tessék mondani, mennyi idő kellett volna az MSZP-nek, hogy ennyit lopjom tölünk? És most én vagyok a hazaáruló, mert elegünk lett, és távoztunk? Anglia és amerika barátkozott Sztálinnal, mert az ellenségünk ellensége. Tudja mi lett a vége. A Fidesz banda országtulajdonos lett, és Önt nem zavarja, mert az MSZP.nek rossz. Ön tudja. Én nem kárhoztatom Önt, mert megszokott egy szerény életet, és örül annak, hogy még ez meg van. Rendben. De nem zavarja, hogy ezek mindenhova tehetségtelen pártkatonákat tesznek. Tényleg nem látja, hogy fasiszta-náci ország lettünk. Nem zavarja , hogy Európa nem vesz minket ember számba? Megért ennyit a bosszú? Unokája egy rabszolgatársadalomban nő fel, kiszolgáltatva egy Lázárnak, Kövérnek vagy Papcsáknak. Biztos benne, hogy megérte? Nem érte meg. Azt pedig tessék belenyugodni, ha az kell a hatalom megtartásához, akkor lepaktál a Jobbikkal. Akárkivel. Azt csak halkan kérdem, 8 év alatt, hányszor látta a parlamentben az Orbánt? De a fizetést felvette! Ezt hogy hívják jogilag?

  • Fabian Istvan

    Kedves Jani! Valahol ezt is írtam. Mert félnek a perektől. Itt félve mentünk be a TESCO-ba, mert otthon utáltuk. Hát csoda történt, a felíraton kívül semmi sem ugyan az. Ha itt nem meri megengedni a disznóságot, akkor Pesten miért? Mert rossz a szabályozás és az ellenőrzés. Ezért nem a multi a hibás, hanem a kormányok. A víz arra folyik, amerre lejt. A törvény is csak egy nevelő eszköz. Akit anyukája nem nevelt meg, ott kellene lennie a törvénynek. Ha nincs, az a vezetés hibája. Gonosz, kapzsi ember mindig lesz. De ha nem küzd az állam ellene, csak szaporodik.

  • Fabian Istvan

    Kedves Jani. Azért ebből a tapasztalatlanságból, és naivságból jól meggazdagodtak. Nem naivságnak hívnám.

  • Lélfai Szilárd

    Kedves István!
    Az,hogy Ön a rágalmakat igaznak érzi, nézőpont kérdése.
    sic.”Ezek nem politikusok, hanem egy neveletlen szemét csürhe.” – Mi neveltük Őket ilyennek!
    sic.”A magán nyugdíjból elloptak tőlünk 7 milliót.” – Aki kitalálta, hogy Magánnyugdíj számlákhoz odaadja a munkáltatók által befizetett járulékokat is, az vagy nagyon buta volt, vagy nagyon okos (és aljas)! Ha az összes munkavállaló átlépett volna a magánnyugdíj rendszerbe, akkor mennyi lett volna az OEP nyugdíjjárulék bevétele?
    A plusz 6 év és az MKB esetet nem értem.
    A devizahitelhez csak annyit, 2003-ban kénytelen voltam 3 Millió építési kölcsönt fölvenni, csak forintban vállaltam, eddig 2.7 M fizettem, és még ugyanennyi van hátra. A devizások közül senki nem panaszkodott amikor nyereségesek voltak! Ön szerint ezt az ügyet miként rendezte volna az MSZP, ha kormányon maradtak volna?
    Soha nem mondtam, hogy az Önhöz hasonló, külföldön jobban érvényesülők hazaárulók!
    sic.” De nem zavarja, hogy ezek mindenhova tehetségtelen pártkatonákat tesznek.” Engem az zavar, hogy az Ön szerint „szakértő kormányok” pártkatonái alatt a fiatalok nevelése eljutott oda, hogy a gimnáziumokban sem kötelező elolvasni egy könyvet sem, elég esszét írni róla, (az internet segítségével fél óra), verset tanulni fölösleges, az irodalomtanár saját bevallása szerint sem ismeri Jókait, a történelemtanár nem tudja ki volt a magyar uralkodó Amerika felfedezésekor,stb.! Az, hogy a testnevelés fölösleges az iskolákban szinte természetes, etikát meg pláne minek tanítani!
    sic.”Tényleg nem látja, hogy fasiszta-náci ország lettünk.” Nem! Gondolom hallott az Árja Testvériségről! Számtalan gyilkosság fűződik hozzájuk, az USA mégis a mi „fasisztáinktól” félti a Világot! Németországban „a szélsőjobboldali politikai hátterű bűncselekmények száma 2012-ben nagyjából 17 600 volt, ami megközelítőleg 4 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.” Herr Lendvay nyugodt lehet, mert „Pillanatnyilag nincs közvetlen kapcsolat az osztrák neonácik és a zwickaui terrorsejt között – jelentette ki az osztrák belügyminisztérium…”
    Mindenki a más piszkával foglalkozik, hogy ne vegyék észre mit csinál a függöny mögött! Mi még amit nem csinálunk azt is bevalljuk, hogy aztán mea culpázhassunk! Nem örülök a szélsőjobb bizonyos dogmáinak, de van néhány dolog amiben igazuk van.
    sic.”Unokája egy rabszolgatársadalomban nő fel, kiszolgáltatva egy Lázárnak, Kövérnek vagy Papcsáknak.” Ön szerint mennyivel lenne jobb egy Gyurcsánynak, Hillernek, Lendvaynak, Szanyinak kiszolgáltatva lenni?

  • Tüske Zsófia

    Sárdi Jani: ha a multik nem lennének az országban, ki adná a munkahelyek túlnyomó többségét? Az alkalmazottakat hat órában, minimálbéren foglalkoztató magyar vállalkozók, vagy azóta már a saját földjeiken közmunkásokat dolgoztató oligarchák (például a volt kulturális államtitkár is)? Egyszer nézzen már utána, hány embernek adnak tisztességesen fizetett munkát az agyonszidott multik.

  • Dénes Erös
    2013 április 6
    5:06 du.
    Azért, hogy az euró értékéhez képest ne romoljon a forint értéke, így ezen összeggel megnövelte a valuta tartalékalapot, megállítva a pénzromlást. Eddig ott is volt, jelenleg akarnak hozzányúlni a „vállalkozói ingyenhitel” programmal. Viszont az is „szopik” mert

    http://fn.hir24.hu/gazdasag/2013/04/05/draga-lehet-az-ingyenhitel/~~fokusz

    Ez túl azon, hogy ha hozzányúl a tartalékhoz, inflációt gerjeszt.

  • Fabian Istvan
    2013 április 6
    6:39 du.
    Szélsőjobbosokra nem hatnak sem az érvek, sem az adatok.
    A multik magyarországi üzletei igazodtak a vásárlóerőhöz. A drágábbak lassan el is hagyják az országoz, mint például a Baumax. Az Aldi hezitál, menjen, vagy maradjon. A Tesco talán a legkorrektebb mind közül. Kínálatában megvan az extra minőségtől a bóvliig minden. Magyar áru ugyanúgy, mint „tengerentúli”. Arról nem a multi tehet, hogy a magyar vásárló nem képes megfizetni az extra minőséget. Abban a pillanatban, amikor megnő a kereslet ezen termékek iránt, biztosan profilt vált. Ez szimplán kereslet-kínálat viszony. Viszont nem is ez problémájuk a jobbosoknak a dologgal, hanem az, hogy a profit egy része kimegy az országból. Azt már nem veszik figyelembe, hogy a külföldön működő cégeink is hazahozhatnák a profitot, pláne a 16% adókulcs miatt, de valamiért ezek mégsem teszik. Talán egyik bank az, amelyik megteszi. De nem képesek korrekt értékelésre. Ők a gombhoz keresik a kabátot, vagyis az eszméikhez keresnek belemagyarázható dolgokat.
    Szerintem ne erőlködjön meggyőzni őket, úgyis figyelmen kívül hagyják a tényeket.

  • Don Ovuz: Ha sokszor hallják, talán utána néznek. Ha nem, akkor is van annyi hasznom, hogy gyakorlom a nyelvet. Romlik a szókincsem, keresem a szavakat, felejtem a helyesírást. Szeretném megállítani a folyamatot.

  • Lélfai Szilárd

    Don Ovuz!

    Az Aldi és a Lidl árai Németországban hajszálra egyformák voltak amikor kint éltem, az áruiknak a címkéje volt más! Itt az Aldi tapasztalatom szerint drágább a Lidl-nél és az árukészlete sem azonos!
    A Tesco Angliában sokkal jobb mint Írországban, sőt a Lidl az áraival veri is! A magyar Tesco élelmiszerei még a drágábbak is elég vegyes érzéseket keltők!
    Nem ismerem a szélsőjobbosok elképzeléseit, de nekem eddig, legalább is a kormány nyilatkozataiból az jött le, hogy az energetikai cégek extra profitjának a külföldre vitele a gond! Ha tényleg nálunk a legdrágább a gáz, az áram, a víz egész Európát tekintve, akkor valami csak van!

  • Tüske Zsófia

    Lélfai Szilárd, vegye elő a számláit és nézze meg, hány százaléknyi áfa van rajta. Ne csodálkozzék, hogy nálunk a legdrágább a közmű ára.

  • Lélfai Szilárd
    2013 április 7
    12:02 du.
    Egyetértve Tüske Zsófia hozzászólásával, azt kiegészítve a rájuk kivetett különadókat is ide sorolnám.
    Kedvenc téma Magyarországon, a dohányosok elleni háború.
    Egy doboz cigarettán a gyártónak 8 Ft a haszna. A trafik törvénnyel a trafiknak 36 Ft, a többi a kormányé.
    Lehet számolgatni.

  • Lélfai Szilárd

    Don Ovuz!
    Igaza van Önnek is Tüske Zsófiának is!
    Az, hogy most 2%-al több az áfa a közműveken, tényleg katasztrófa, ezért vagyunk olyan drágák! Ugye drága Zsófika?

    Az egész ÁFA és adó témával kapcsolatban csak az a kérdésem: akkor miért nem kapni a legtöbb nyugati országban 5 € alatt cigarettát? Angliában már 6,50 &-ért is van!
    Az EU miért kötelezi Magyarországot, hogy a „dohányzás elleni harc jegyében” emelje a dohánytermékek árait?
    Azt már csak csendben kérdem: mennyi a dohánygyártó előállítási költsége, ha a haszna csak 8 forint?

    Kohn bácsi panaszkodik: -nem megy az üzlet, minden nap tiszta ráfizetés!
    – Na de Kohn bácsi, akkor miből van a nyeresége?
    – Abból édes fiam,hogy vasárnap zárva tartok! 🙂

  • Fabian Istvan

    Lélfai Szilárd
    2013 április 7
    3:51 de.
    Kedves Szilárd! Én egy okos gondolkodni képes kedves lányt neveltem. Nem lop, csal és hazudik, és becsületesen dolgozik. Azokat valaki más nevelte.
    Nyugdíj. Mindegy ki mit engedett, 2012. december 31-ig MINDEN pénzt elloptak.
    Elhiszem, hogy nem érti. De nem akarom leírni a világnak. Tényeket írtam, vagy elhiszi vagy nem. Miért hazudnék. Mit nyernék vele?

    A frankhitelt az MSZP-nek nem kellett megoldani. A frank 152 forint volt. A Fidesznek sikerült feltornázni ilyen szépen.
    A sok balfácán haver beállítása sem zavarja, mert biztos az MSZP is ezt csinálná.
    Ne haragudjon, ez az óvodában szokás, hogy a másik biztos rosszabb. Most a Fidesz van kormányon, ők vannak a mérlegen. Az a butaság, hogy a szélsőjobb még nem probálta, az sem igaz. 33-ban megprobálták. Ugye emlékszik mi lett?
    Az iskolával igaza van. Ha a gyerekeket tanitották volna, gondolkodó okos gyermekek lennének, a jobboldal soha nem került volna ilyen helyzetbe. A Jobbik pedig soha nem került volna pozicióba.
    Igen, náci mindenhol van. De ekkora tenyészet, ráadásul a kormány segítségével sehol nincs. Ez pedig borzalmas.
    De ezt Ön nem akarja látni, ami bizony védelmi mechanizmus. Vagy rosszabb. Tudja, hogy a drezdai tartományi parlamentből rendőrökel vitték el a náci párt tagjait, mert tiltott polót viseltek? (két hete)
    Az a butaság, hogy az egész világ a mi szemetünkkel takarózik, értelmetlen. Olyan kicsi pont vagyunk a világban, csak Európában szeretik a rendet. Ezt Ausztriának is megmondták, mikor Haider vigéckedett. Pedig mennyivel megbecsültebbek a világban.
    Ha nem látja, hogy az emberek megalázását a Fidesz beletenné az alaptörvénybe, akkor nem tudom hol él. És igen, ennyire semmibe embert még nem vettek. Még az úgynevezett kommunizmusban sem. Azt mondja majd az unokájának, hogy a Szanyi alatt rosszabb lenne? Ezt nem gondolhatja komolyan. De válaszolok. Igen, inkább a Gyurcsánynak, és a Szanyinak.
    Nekem már akár mindegy is lehet. Életem végéig lehetőséget kaptam egy csodálatos országban De nem mindegy, mert mégis csak Pesten születtem. Máshol is van rossz. Igen. De vulgáris leszek. Nem mindegy, hogy egy halom fekáliát kell kikerülnöm, vagy állandóan kerülgetni kell a halmokat.

  • Lélfai Szilárd

    Tüske Zsófia

    „Lélfai Szilárd, vegye elő a számláit és nézze meg, hány százaléknyi áfa van rajta. Ne csodálkozzék, hogy nálunk a legdrágább a közmű ára.”
    Kedves T.Zs.! vegye elő a 2010 előtti számláit is, és ne csodálkozzék, hogy nem mondok Önnek semmit! Ennyire vagyok még én is úriember!

  • Lélfai Szilárd
    2013 április 7
    12:02 du.

    Elmagyaráznád nekem, hogy mi az az „extraprofit”?

  • Lélfai Szilárd

    Fabian Istvan!
    Én három leányt és egy fiút neveltem fel, amennyire lehetett vallásosan, a „baloldalt” ezért, a szélsőségeseket azért utasítom el.
    A két pólós fiatal eltávolítása szép dolog, de nem változtat a már említett tényeken!
    Németországban “a szélsőjobboldali politikai hátterű bűncselekmények száma 2012-ben nagyjából 17 600 volt, ami megközelítőleg 4 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.
    Nem azt mondtam, hogy mindenki a mi szemetünkkel takarózik hanem azt, durván kifejezve, hogy a másik szarát piszkálgatják, hogy ne vegyék észre amikor ő a függöny mögé szarik!
    Ismeri, gondolom a viccet!
    A kis nyű kibújik a trágyahalomból, körülnéz és kérdezi az anyukáját: – anyukám! mi ez a szép kék felettünk?
    – az az égbolt!
    – és mi ez a szép zöld körülöttünk?
    – az a mező!
    – és ez a finom illat honnan jön?
    – a virágokból!
    – ha ott kint minden olyan szép és jó, akkor miért nem megyünk mi is oda ki?
    – mert ez a mi hazánk! 🙂

  • Tüske Zsófi

    A neked címzett válaszaim eltűntek.

  • na, végre egy őszinte, tényekre támaszkodó vélemény lélfaitól!
    elég sokáig tartott, de lassan csak rájött, hogy hol is él!
    bár azért az, hogy a saját hazáját trágyadombnak minősíti, még egy jobboldalitól is elég meredek, de hát, ő tudja…

  • Kedves Szilárd. Nem értünk egyet. Ha jól emlékszem, Isten a két fa kivételével mindent az embernek adott. Ő azután elkezdte kisajátítani, határokat húzott, és a szeretett helyett husángokkal fogadta embertársait. Aki zsíros helyre került, egyre gazdagabb lett, aki rossz helyre, az egyre szegényebb. Ezt nem írta meg senki.Ezt az ember csinálta. Azután a vezető réteg kitalálta a haza szót, és saját hatalma miatt, harcba küldte a nem vezető réteget. (Halj meg, de az én hatalmamat ne veszítsem el.) Nem értem, miért jobb az Orbán elnyomása, mint a Habsburg? Mert magyar állampolgár? Én nem akartam a trágyadombon születni. Nem is érzem jól magam. Naponta hallom, akinek nem tetszik, le is út, fel is út. Itt „valaki” megfogalmazta, addig menjen, míg engedjük! Nem maradok olyan helyen, ahol nem szeretnek. Hazaáruló lettem, mert szégyellem a magyarokat. Nem azok szégyellik magukat, akik miatt szégyenkeznem kell. Felemás helyzet. Olyan az ország, mint a szerencsétlen nő, akit ver a férje. Próbálja a világ előtt titkolni, mert azt hiszi ez Ő szégyene. Pedig a férje szégyene. Igaz, az álságosan elmegy vasárnap a templomba, és meggyónja. Aki pedig segíteni akar elmarja, mert mégis csak az én férjem! Pedig el kellene zavarnia! Én csak egy rabszolgát neveltem fel, de dolgozom a felszabadításán. Nagyon szeretném szeretni a hazámat. De ellopták! Újat kellett keresni! Nőt németbe a rasszizmus? Ez mennyiben ment minket. Vulgáris leszek. Mert a szomszéd a függöny mögé szarik, én még maradhatok ember? Szerintem igen!

  • Kedves István. Szerintem szimbolikus volt az a trágyadomb. Nem is egészen igaz, mert bizonyos elemek ágálásánál és vonulgatásoknál a pöcegödör a helyesebb kifejezés.

  • Sárdi Jani
    2013 április 6
    1:54 du.
    Azt írod, a bankok és a multik a profit nagy részét kiviszik az országból.

    Lehet. Kérdéseim:
    Fizetnek-e adót a jövedelmük után?
    Van-e törvény arra, hogy a magyarországon szerzett jövedelmeket, csak odahaza lehet elkölteni?
    Mi lenne a logika egy ilyen törvényben?
    Kiviszi-e a profitját az országból az a vállalkozó, aki a családjával évente kétszer külföldön tölt két-két hetet?
    Etikus lenne-e egy olyan törvény, amelyik meghatározza, hogy egy bank, egy gyár, egy kisvállalkozó mire költheti a jövedelmét?
    Multinak számít-e a Mercedes, az Audi, a Suzuki, a Hangok?
    Befektetne-e bárki Magyarországon, ha törvény akadályozná a profit szabad felhasználását?
    (Ennyit hirtelenjében reggeli előtt.)

  • Lélfai Szilárd

    Fabian Istvan!

    Sok mindenben nem értünk egyet, ezért nem is akarom folytatni ezt a parttalan eszmecserét. Ami a két fát illeti, én egyre emlékeztem, a „Tudás” fájára, mindegy!
    Alexandrosz óta nem sok király és vezér ment az elsők között a csatába!
    Nem tudom ki és mikor ajánlotta, hogy el lehet menni, (Gyurcsányon kívül), és főleg amíg engedjük!?
    Én sem akartam trágyadombon születni, ez jutott!
    Ön is ősi magyar szokás szerint a másikat hibáztatja, és próbálja megideologizálni a „miért lettem emigráns” témát!
    Lenin is külföldről kezdte megmenteni a „véreit, proletárjait”, bár Heller anyó szerint Orbán viselkedik úgy mint Lenin!
    A németek rasszizmusa csak annyiban érdekes, hogy ők mutogatnak ránk, és itt jön a függöny!
    A részemről történő lezárásaként ennek a „eszmecserének”:

    „Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy „vad magyar”, mint „szelíd hazafi”. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra.”

    (Benedek Elek)

  • Tüske Zsófia

    Lélfai Szilárd: azért a ” vad magyarok” támogatásánál nem ártana megnézni a céljaikat is. A cél a legkevésbé sem szentesíti az eszközt, már, ha nem akarunk bűnpártolók és közönséges gyilkosok lenni. Másrészt azzal a nem elhanyagolható ténnyel sem kellene leszámolni, hogy az egység megbontása és a viszályok szítása csak a végleges megsemmisüléshez vezet és nem a megerősödéshez. Mert, ha nem venné észre, ma erős szelekció folyik: a tanultak ellen, az idősek ellen, a betegek ellen és a másként gondolkodók ellen. (azt sem ártana megnézni, milyen színmagyar „vadmagyar” folytatja ezt a harcot) – Amerikát meg senki nem tekinti példának, amit a befogadás és a multikulturális szemlélet tett erőssé és nem a széthúzás és egymás ellen folytatott harc.
    Ami pedig a németeket illeti: ott a civil mozgalmak segítik a rendőrséget a neonácik szétverésében.
    Így, ha nem akar vétkesek között néma cinkossá válni, a „vad magyarok” támogatása azok céljainak vizsgálata nélkül pusztán ostoba szűklátókörűségre vall.
    A magyarság végső csalódása és megtöretése még hátravan, ha ezekben a Zázrivecz- (és Orbán- meg Kövér-) félékben és nemzeti érzelmű gázadó motorosokban bízik és politikai hatalmat adna a kezükbe.

  • Lélfai Szilárd: Jó, hagyjuk abba. Ezek szerint azzal szeret beszélgetni, aki mindenben igazat ad magának. De felhívnám figyelmét, baromira nem akarom magamat igazolni, mert emigráltam. Nagyjából senkinek semmi köze hozzá. Jópofa, mikor valaki egy íróval operál, és mondok rá ötöt, aki mást ír. Ugyan….. Ki miatt rossz az országban? Remélem miattam,
    mer így akkor most ott a Kánaán. Ha nincs, akkor még sem én vagyok a felelős. De amíg magukat nagy magyarokat nem érdekli miért megy el ennyi magyar, akkor legjobb esetben is csak struccot játszanak. Jó játékot!

  • Kedves Zsófia! Elolvastam, de nem biztos értem, miért küldte. Segít?

  • falusi

    Az üzleti életben minden megállapodás, és a viszonyok alakításának a kérdése. Utóbbiak alatt a védővámokat és az állami támogatásokat értem.

    A rendszerváltást követő húsz év tapasztalata, hogy a liberális piacgazdaság (a tőke, az információ és a munkaerő szabad áramlása) a gazdaságilag fejlett országoknak kedvez, a gyengéknek nem. A nagytőke mozgékonyabb, jobban alkalmazkodó, mint a munkaerő és képes az utóbbit manipulálni. Úgy, hogy fékek nélkül a munkaerő kiszolgáltatott.
    Nekünk magyaroknak nincs, illetve kevés a tőkénk. Ami pedig volt, azt eladtuk vagy leépítették. Azok a rendszerváltó országok kerültek elénk, akik a tőkét csak a „zöldmezőre” engedték, és nem adták el gyáraikat, üzemeiket stb.
    A szupermarketekben ugyanazért a munkáért, ugyanaz a multi kb. 1/5 részét fizeti a magyar dolgozóknak, mint Nyugaton élő társainak. Kis túlzással: minimálbérért dolgozók és segélyen élők országa lettünk. Így sose fogunk tőkét gyűjteni. Amit tehetünk, hogy Nyugatra vándorlunk…Vagy?

  • Sajnos, ez mai magyar kor (kór?)tünet.. Még mindig nem olyan rossz, mert tudnk venni kenyeret, jut sörre és van hol lakni. Ha ugrálunk , ezt a keveset is elveszíthetjük.. Meg túl sok mindenkit kicsináltak az eltelt néhány évben (ebbe belértem a szocialista kormányok időszakát is), aki valmit tenni próbált.. Tehát nyugi, majd csak lesz valahogy-és még nekünk sem lesz bajunk- ez a mai magyar gondolkodás-mód.
    És amikor igazán rossz lesz, akkor nem lesz senki, aki tenne%tegyen valamit…

    J

  • Erős úrtól kérdezném: mivel is játszotta el a fiatalok jövőjét Gyurcsány? Mert nekem kissé más emlékeim vannak: reformokat akart, tiszta vizet a pohárba-amit a Fidesz megakadáylozott. Aljas, hazug, emberéleteket megnyomorító módon…. Hazug kormányfőnek hazug kormánya van, gyáva népnek meg hazug kormányfője…

    J

  • István, gondoltam, a cikk talán példát ad arra is, hogy nem kell szükségképpen új hazát keresni.
    az ember a szüleit sem váltja le, bármilyenek is.

  • Sárdi Jani, nem én tüntettem el őket
    🙂

  • Lélfai Szilárd

    Tüske Zsófia!
    Maga még mindig „szabad párt napokra” jár?
    – a Benedek Elek idézetet direkt nem Önnek írtam, de ha már „vette a lapot” elárulom, Benedek Elek is jövőbe látó volt, és tudta, hogy 2013-ban idióta, „vad magyar”, motorosok fogják Tüske Zsófiát riogatni!
    – miért nem inkább a 27%-os ÁFA gazdasági hatásain rágódik?
    – Én ezt írtam:”Németországban “a szélsőjobboldali politikai hátterű bűncselekmények száma 2012-ben nagyjából 17 600 volt, ami megközelítőleg 4 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.”
    Ön: – Ami pedig a németeket illeti: ott a civil mozgalmak segítik a rendőrséget a neonácik szétverésében.Ha nem segítettek volna akkor mennyi lett volna?

  • Lélfai Szilárd

    Fabian Istvan!
    „Lélfai Szilárd: Jó, hagyjuk abba. Ezek szerint azzal szeret beszélgetni, aki mindenben igazat ad magának. De felhívnám figyelmét, baromira nem akarom magamat igazolni, mert emigráltam.”
    Nem erről van szó! Önnel szívesen beszélgetnék, én az irkálást unom!
    – Vannak vad kommunista barátaim is, a véleménykülönbségek inkább csak politikában vannak, de így fogadjuk el egymást 20-30 éve, van amelyiket régebben!
    – Az én egyik kislányom is emigrált, nem az itthoni ellehetetlenedése miatt, kíváncsiságból, így alakult! A 90-es években én is játszadoztam a gondolattal, aztán maradtunk! Nem pusztán hazafiságból!
    Valaha fociztam és kézilabdáztam. Ami már akkor is irritált, hogy a nézők egy része „fikázta” mindkét csapatot, osztotta a jó tanácsokat, és amikor odaszólt nekik valaki: gyere be és mutasd meg, hogy kell, akkor vérig voltak sértve!
    Minderre szóban, válasszal együtt 2-3 perc sem kellett volna 🙂

  • Kedves Zsófia! Jobb munkakörülmények, megbecsülés és biztonság. Nem utolsó sorban tízszeres fizetés. Egy olyan országban, ahol nem tudják mi az antiszemitizmus! Nem szükségszerűen kell elfogadni? Becsületből megvárni míg elárverezik a lakásunkat, és menni Ocsára? Akkor hazafi vagyok? Szerintem hülye! Komolyan gondolja? Konrádért hány ember szólna, értünk hányan szóltak? Mi ketten csak becsületesen dolgoztunk. Az most nagyon kevés ott. Én egy senki vagyok, de feleségemnek a nevét már a világban is ismerik. Dicsőséget sokat kapott, csak pénz nem jutott soha. Becsületből nélkülözni? Egy olyan országban, ahol nincs ránk szükség? Konrád írta, Kényelmes vagyok és maradékony. Hát igen, nem egyszerű egy idegen országban megmaradni. Az utat a sikerig az ellenségeimnek sem kívánom. Azért az Ön helyében belegondolnék.

  • Lélfai Szilárd

    Van, aki nem elkívánkozik az országból, hanem hazaköltözik hosszú, kényszerű távollét, emigráció után. Teleki Pál unokája úgy érzi, itthon a helye, amikor támadják Magyarországot. Teleki Gézát Megyeri Dávid kérdezte.
    Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
    13
    A tragikus sorsú miniszterelnök unokája, Teleki Géza hatvannégy év után tér véglegesen haza az Egyesült Államokból. Mint a nemzetközi hírű antropológus, az emblematikus főemlőskutató, Jane Goodall régi munkatársa a Magyar Nemzetnek elmondta: megdöbbentette, mennyi valótlanság jelent meg nagyapjáról. Olyan igaztalan rágalmakkal kellett szembesülnie, amelyeket külföldön meg sem kíséreltek családjának fölróni. Azért is tartja méltatlannak a Teleki Pál emlékezetét érő támadásokat, mert az antiszemitizmus vádja a tengerentúlon az egész nemzetnek kelti rossz hírét, rontva gazdasági-politikai kibontakozásunk esélyeit.
    Hirdetés
    – Miként született meg önben az elhatározás, hogy családjával haza szeretne költözködni? Honvágya volt annak ellenére, hogy pár éves korában emigrálniuk kellett?
    – Az igazság az, ezek az emlékek egyáltalán nem olyan kedvezőek, hogy erre az elhatározásra inspiráltak volna. Amit ugyanis fel tudok idézni, az igen negatív. Négyéves voltam, amikor otthonunknál megjelent két felfegyverzett hivatalos személy, és apámat keresték. Ő azonban éppen Moszkvában tárgyalt az akkori kormány tagjaként, s anyám sem volt odahaza. Én a szobalány mögül néztem, ám észrevettek. Nyakamnál fogva megfogtak, kirángattak a Károlyi-kertbe és megvertek. Az maradt meg igen erősen bennem, hogy amíg a fejemet a földhöz szorítják és rugdalnak, látom a park csodaszép virágait. Ezt a képet máig nem tudtam elfelejteni.
    – A menekülésük idején sem volt sokkal idősebb.
    – Mégis hasonló élességgel emlékszem azokra a drámai órákra, bár több mindent szüleim meséltek el utólag. Egyszer későn este anyám hosszan vitt a kihalt pesti rakparton, ahol várt ránk apám és egy orosz katonai teherautó. Kiderült, hogy a két szovjet katona le volt fizetve. Egy ponyva alatt elbújtatva utaztunk keresztül a földeken egészen a határig, aztán Bécsig. Ott sodródtunk a legveszélyesebb helyzetbe, mert amikor várakoztunk arra, hogy átjuthassunk az orosz zónából az amerikaiba, egy ellenőrző katona elkezdte a bajonettjével döfködni a ponyvát. Egyre közeledtek a fénylő lyukak a rejtekhelyünk felé, ám mielőtt felfedeztek volna bennünket, a sofőr ijedtében a gázpedálra lépett, és áttörve a sorompót, beviharzottunk a már szabad területre. Szerencsénk volt, hisz az amerikaiak csak azt látták, hogy egy szovjet katonai jármű betör hozzájuk. Akár tüzet is nyithattak volna.
    – Ilyen emlékekkel érthető, hogy nem vágyott a szovjet megszállás alatti hazájába.
    – Pedig hetvenkettőben sikerült hazalátogatnunk anyámmal. Minden sötétszürke, fásult volt, az emberek szomorúak. Utólag megtudtuk, hogy akiknél laktunk, akikkel kapcsolatba kerültünk, mindenkit kikérdeztek, zaklattak. Ellátogattunk szülővárosomba, anyai családom szűkebb pátriájába, Kolozsvárra is, ám ott még rosszabb volt minden. Egy szó, mint száz, nemigen akartam hazatérni Amerikából. S miután másfél évtizedet Afrikában töltöttem, a munkám, hivatásom sem tett lehetővé sűrűn hasonló utazásokat. Hogy végre az eredeti kérdésére konkrétan válaszoljak: a fiam volt a fő értelmi szerző. Évekkel ezelőtt Washingtonban a magyar követségen összebarátkozott egy hasonló korú fiúval, amit magyarországi meghívás és nyaralás követett. Annyira jól érezte magát ezeken a látogatásokon, hogy egyszer csak kijelentette: családja szülőföldjén szeretne maradni.
    – A nagyapjáról szóló kötet Litea könyvszalonbeli bemutatóján azonban mindenkinek olyan benyomása lehetett, hogy ön is szívvel-lélekkel fia elhatározása mellé állt, hiszen nagy szeretettel beszélt az országról.
    – Az elmondottak ellenére sosem szűntem meg magyarnak lenni, otthon magyarul beszéltünk, és anyám is folyamatosan segítette az erdélyieket. Tavaly jöttem haza először huzamosabb időre, és rögtön megragadott az a szeretet, amivel körülvettek minket. Megdöbbentem, milyen durva támadások érik a nagy többséggel megválasztott konzervatív kormányt. Rögtön éreztem: itt a helyünk, hogy részt vegyünk a tényleg hősies küzdelemben, amit az ország a külső és belső támadások ellen folytat. A családom több száz éven keresztül próbált a nemzetnek segíteni. Úgy éreztem, ezt a hagyományt nekem is folytatnom kell, amikor ilyen nyomás alatt tartják a magyarságot. Írtam egy levelet a miniszterelnöknek, amelyben megköszöntem, hogy hazatérhettem, és ismét tehetek valami hasznosat idehaza. Két nap múlva már meg is érkezett a válasz, amit ő írt, nem csupán aláírt. Arra biztatott: ha van valami ötletem, elgondolásom nekem is, hálásan fogadja. Meg kell mondanom, imponál Orbán Viktor bátorsága, amellyel szembeszáll az ellenséges erőkkel és harcol a nemzet önálló útjáért, felemelkedéséért.
    (Megyeri Dávid)