Fejlesztődik a vidék, fejlesztődik

2013 április 10 12:43 du.24 hozzászólás

A Nemzet Agya, a Kárpát-medence Géniusza már megint világot rengetett. Mármint azzal a kijelentésével, miszerint az ország fellendülésének eszközeként a mezőgazdaságot nevezte meg. Mert hát, kedves barátaim, minden ellenkező híresztelés ellenére mi, biza, agrárország vagyunk, mondá. Nagy ész! Ha már iparunk nincs, sok minden más lehetőség nem is maradt…

Ezen érdemes elmorfondírozgatni ekkicsit. Oly annyira agrárország vagyunk, hogy a valamikor jól működő mezőgazdaságunkat, a tsz-eket, gépállomásokat gondosan szétverték. Szőlleinket, gyümölcsöseinket állami támogatással kiirtották. Ha valaki génkezelt – nem ördögtől való ez, a nagyobb terméshozam érdekében találták ki, csak hát, Bábolna, ugyebár… – kukoricát termeszt, jól lebüntetik a sárga altalajig, és, ha még nem szántotta volna be, a termést a disznókkal etettetik fel (érdekes, kicsiny hazánkban a disznók mindig jól járnak…). A termőföld akkora része, amin már értelme van bármit termelni, amiből felvásárlásra is jut, lokális szinten 4-5 nagygazda – régen úgy mondták, kulák – tulajdonában van, akik gyökig el vannak adósodva, mert biza, a csilli-villi gépeiket – amivel olyan jól lehet tüntetni, félpályásan útlezárni – hitelre vették! Akik meg csak a jó vastag uniós támogatás okán – meg hogy Józsi bácsi még ahhoz a kaszálóhoz se jusson, amire tehenészetét, birkanyáját, mijét alapozza – röhögnek a markukba: ők nem oligarchák, tetőfedőként, műkörmösként, polgármesterként pályázati úton jutottak földekhez, amit, persze, eszük ágában sincs megművelni.

Ócsai lakópark

Ócsai lakópark

Orbán, mivel látja, hogy politikai szinten az emberek egymásnak uszítása már nem nagyon működik, az árok, amit ásott, kezd feltöltődni, hát beveti az új fegyvert: vidék a város ellen! Hagyjuk ezt az életszínvonal dumát. A Vezér, a mi Fényességes Napunk elég régen járhatott mostanában parasztportán. Plazma-tv, cirkófűtés, cseresznyefa padló, jakuzzi, szauna a kert végében, Audi az udvaron. Persze, nem mindenhol, sőt, leginkább elenyésző százalékban, de van. Igaz, az ilyen javakkal bírók nem igazán szoktak hajnalban gumicsizmát húzni, és kiganézni a tehenek alól. Azért Vilmány határában a régi gépállomás kerítése mögött olyan gépállomány rozsdásodik, hogy ihaj, a tisztelendő úr hét szobás házát a kocsmáros vette meg, de a faluban az említett, életszínvonalat jelképező vagyontárgyak nemigen fordulnak elő. Hja kérem, tetszett volna nem a Viharsarokba születni!

Szóval, most jön a rákosi-időkben már jól bevált megoldás: élesszük fel a paraszti büszkeséget – ami amúgy jogos (mármint, nem a felélesztése), hiszek orcájuk verítékével teremtik elő a föld zsírját – hangoljuk őket jó pengőre, majdcsak eljön az idő, amikor megvetéssel fognak tekinteni a henye, rajtuk élősködő városira! Mert, kedves barátaim, ilyen már volt a történelemben, nem is oly régen. Fekete István érdekesen írja le a „Tüskevár” c. regényében e jelenséget. Csakhogy, most nem lehet azzal visszavágni a léha városinak, hogy ha a munkás nem önt acélt, nem kovácsol belőle ekét, nem gyárt fazekat, ugyan, mi is lenne a paraszttal?

Hát, kérem, most már semmi. Megveszi a kínaitól: nem drága, occó…Ahogy megveszi az „élelmiszer-ipari hulladékot” – ahogyan ezt a Nagytudású Polihisztor mondta -, mivel pontosan tudja, hogy olcsóbb neki, mintha katrocban csirkét nevelne, a disznóról nem is beszélve. Nosztalgiából o.k, de gazdaságilag nem.

A Nemzet Gyámola azért elfeledkezik egy apróságról, pedig Széchenyi egész jól összefoglalta a Hitel, Világ, Plági…izé, Stádium c. műveiben. Azt találja mondani, hogy a magyar gazdasági életben hiányzik a befektetés, mert nincs hitel. A hitel hiányában a birtokos nem tudja korszerűsíteni elavult gazdaságát. Érdekesss…mintha csak a máról szólna…Ugyan a nemességről szól, mikor azt írja: „A nemesség önkritikátlan, eltelik nemzeti múltjának dicsőítésével, ezért önkritikus látásmódra, kiművelt emberek sokaságára van szükség”, de simán be lehet helyettesíteni a jelenkor „arisztokráciáját”. Ami a kiművelt emberek sokaságát illeti, nos, az új oktatási törvény, hogy finoman fogalmazzak, nem éppen erről szól.

A műköröm építő, meg tetőfedő és tanácselnök új mezőgazdasági nemoligarchák meg kényelmesen eléldegélnek az uniós támogatásból. A csak PR szinten támogatott családi gazdaságok meg forduljanak fel.

Az 50 esztendős Gál Ferenc őstermelő, évek óta marhát és sertést tart, ám nincs elég földje a takarmány megtermeléséhez, ezért nem tudja bővíteni állományát. Ugyanez a gondja a nála egy évvel fiatalabb Horváth Jánosnak, aki főállásban mentősként dolgozik, emellett azonban őstermelő, és a gyermekeinek a mezőgazdaságban gondol jövőt építeni.

A két barát bízott abban a kormányígéretben, hogy az agráriumból élni akaró birtoktalan falusi emberek állami földbérlethez juthatnak. Amikor szeptemberben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) tendert írt ki a falujuk határában lévő 1050 hektáros területre, mindketten pályáztak. Úgy tervezték, hogy bármelyikük nyer, együtt művelik meg a kapott földet. Megelégedtek volna 40 hektárral, bár a duplájáról álmodoztak. Feleslegesen.

Az NFA ugyanis eredménytelennek nyilvánította a pályázatot, s a földet kényszerhasznosításra odaadta egy lajoskomáromi tejfeldolgozónak és egy bábonymegyeri önkormányzati képviselőnek, Ágh Jánosnak, illetve az ő családtagjainak. Az utóbbi gazda és rokonai összesen 900 hektárt kaptak. A húsz marhát tartó Gál Ferencnek nemhogy semmi nem jutott, de még az eddig általa bérelt nyolchektáros állami legelőt is elvették tőle. Ráadásul ismeretlenek meg is fenyegették, azt írták a kapujára: „Ha pofáztok, megdögletek.”

Ott van Alcsútdobozról Váradi András, ő – állítása szerint – azért nem jutott földhöz a falujában, mert összerúgta a port Orbán Viktor családtagjaival. Váradinak – akinek a felmenői is juhászok voltak – pár éve még 340 birkája volt, ma legelő híján 86 jószágot számol, de ennyit sem tud tartani, mert egy hektárja sem maradt, s le kell bontania a hodályát.

A Magyar Hírlap jól értesült forrásokból úgy tudja, ma jelenti be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy program megindítását, mely „További, több mint kétszázezer hektárnyi termőföldet hirdet meg haszonbérletbe a kormány”. A Magyar Hírlap információi szerint a program célja az agrárközéposztály megerősítése, a családi gazdaságokon alapuló, versenyképes középbirtokok támogatása, valamint a földspekuláció megszüntetése. A lap kiemeli: „Soha egyetlen kormány sem hirdetett meg ekkora földterületre ilyen pályázatot”. Igaz, soha, egyetlen kormány sem bírált el ilyen pályázatot ennyire szakmaiatlanul, részre hajlóan, nepotistán, mint a jelenlegi. Nos az eddigi tapasztalatok alapján semmi kétség: az egyes családok megerősítése „sikeres” lesz. Ahogy az is, hogy a valódi gazdálkodók hiába spekulálnak, nem ők lesznek a nyertesek!

Hát kérem, így működik ma Magyarországon a vidék fejlesztése. Ha mégsem fejlődik, az nem a kormányzat hibája. Elvégre egy pályázaton nem nyerhet mindenki.

Hogy mennyire nem, álljon itt a legfrissebb bizonyíték: http://nol.hu/belfold/20130410-csokos_nyertesek Persze, az is lehet, hogy Ángyán beépített ügynök, a nemzetáruló libsibolsikomcsik megbízottja.

Hogy ez a hazug Ángyán mit nem képes állítani : http://nol.hu/belfold/20130410-itt_a_legujabb_angyan-jelentes.

Ez pedig hab a tortán.

Persze, jöhet a felháborodott fideszes riposzt, hogy na ne már, hát a Népszabadság, naná, hogy ilyen hazugságokkal van teli, de valahogy a leg autentikusabb forrás, a köztudottan pártatlan Magyar Hírlap, de még a szintúgy semleges és nem kevésbé autentikus Magyar Nemzet oldalain sem lehet egyetlen sor cáfolatot sem olvasni. Ugyan, miért nem? Talán azért, mert ahhoz már az ő pofájukon se elég vastag a bőr? Vagy késik a pártutasítás?

A lényeg az, hogy fejlesztődik a vidék. Ha néhányan bele is döglenek ebbe a nagy fejlesztődésbe, akkor is fejlesztődni fog. Különben is, minden harcnak megvannak a járulékos veszteségei.

Ille István

24 hozzászólás

  • Érdekes tanulmány.
    Egyetértek, hogy nem a földdel foglalkozók lesznek a nyertesek.
    Én inkább kétlépcsős birtok szerzésnek gondolom a dolgot. A háztáji visszahozása a szocializmusból, ugyanolyan hamvába halt ötlet, mint a minden portára disznót ötlet volt nemrégiben. Még a disznónál 40-50 db kellene ahhoz, hogy piacra tenyésztve gazdaságos legyen, földterületnél úgy 20-25 hektár az az alap mennyiség, amire érdemes gépesíteni. De jobb, ha több. Ez alatt a termény nem fedezi a géppark üzemeltetését. Géppark nélkül viszont nem versenyképes, a drága előállítási költségű termény nem eladható.
    Éppen ezért csupán arra jó, szidhatjuk az UNIÓT, mert ugye arrafelé a paraszt gépesítve van, ezért olcsó az áruja. Akkor még nem beszéltünk a túltermelést elkerülendő termelési kvótákról. A rengeteg embert koordinálni kellene, a termelési tételeket leosztani. Előszerződések a termény átvételére, Különböző biztosítások, öntöző rendszerek, hogy a természetet is ellensúlyozni lehessen.
    Ha mégis eljut a kisemberekhez ez a tervezet, vajon hányan vállnak majd földönfutóvá?
    Még a devizásokat sem oldották meg, most egy újabb csoportot akarnak beugratni.

  • Judit Noszticzius

    Sajnos,hogy sem-sem elfogadjunk Fidesz-kornmányt,mert NAGY PARASZTOSSÁGOS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁 Akkor tovább kell leváltjani az Orbán-kormányt !!!!!!!!!!!!!!!!!

  • István!
    Érdekes meghatározás: „a nemzet agya”!
    Szerintem már legalább egy stroke-on túl van, vagy az a fránya tudatmódosító megtette a hatását!
    Talán a csirkéknél még különb! 🙂

  • „Soha egyetlen kormány sem hirdetett meg ekkora földterületre ilyen pályázatot”.
    Soha egyetlen kormány nem is lopott ennyit, mint ez.
    A magyar föld nem eladó!
    Mert a fidesz lopja el!

  • Gere Gábor
    2013 április 11
    5:00 de.
    te nem tudtad? a jobboldaliak – élükön a 2/3-dal – agyuk kapacitásának csak 10%-át használják gondolkodásra, a többit orbán használja!
    jobboldal=nemzet=orbán. így már világos?

  • antifülke
    2013 április 11
    7:41 de.
    Minek meghirdetni Drusza, akkor nem jutna a csicskáknak! 🙂

  • Semmit nem értetek…
    A földekre az államnak van szüksége..
    Olvasták, hogy Afganisztánban a nemzeti jövedelem kilencven százalékát az ópium adja. Nálunk sokkal jobbak a feltételek !
    Lesz még történelmi regény A mákmezők lovagja címmel..
    🙂
    )Ps. Ratkó örök:
    „Magyarország temetőkert.
    Posztumusz Humusz.
    Történelme soha
    el nem évülő priusz.”)

  • Egy aprócska adalék. Feleségem anyja anno a kárpótlási jegyével vett egy kis földet Pomáz térségében. Halála után a feleségem örökölte. Állítólag termőföldnek van elkönyvelve. Mivel nem élünk ott nincs aki megművelje illetve mi nem is tudnánk, nem értünk hozzá. Mit lehetne vele mégis csinálni? Természetesen kiadni bérbe. Oho azt már nem: Állambácsi erre nem ad engedélyt mondván nincs többé zsebszerződés. Ki akar itt zsebszerződést? Pusztán hogy ne parlagon heverjen egy tiszteséges bérlőt akartunk. Nincs ra módom mert ird és mond nem vagyok magyar állampolgár(hu ha? Apám anyám magyar ott születtem és nem vagyok magyar? Nofene)Beadtam az ujra honosítási kérelmet(most jár le a válaszadási határidő, de válasz még sehol) de elvagyunk rá készülve hogy nem kapjuk meg. Ugyan miért? Mert a kettős éllampolgárság már mint a mienké(lévén izraeli vagyok) nemzetbiztonsági kockázat. Érthetőbben mondva. Állambácsi ujra államosítani akarja a földünket. A föld azé legyen aki megműveli. A tulajdonjog? Ugyan már. Olyan ott nincs. Lehet egy fogkeféd ami a sajátod egy borotvád és slusz. Főldet nem adunk sem el, sem nem magyarnak. Tetszik ezt érteni? Most nem tszesités van hanem kisajátítás állami haveroknak.

  • Figyelj, hulyegyerek!
    A szőlőt nem állami támogatásból írották ki, hanem az EU fizetett érte!
    És, hogy a génkezel nem ördögtől való-e? Ha már Kanadába evett a fene – bár hála Istennek, nem itt rontod a levegőt -, legalább azt tudhatnad, hogy pl a génkezelt kukoricát csak 2 cég gyárthatja a licencek miatt, mindkettő USA cég. Ezek viszont beperelhetik a nem génkezeltet termelő gazdát, mert ugye az ő földjükről átfújja a szél a polleneket a génkzelt földre, így rontva a génkezelttől elvárható terméshozamot. Így aztán nem sok idő alatt mindenhol csakis génkezelt lesz, amit viszont csak két cégtől lehet beszerezni, ugyanis a termelt magról termelés tilos – ismétcsak a locencek miatt….ugyhogy ez igenis ördögtől való.

    Neked meg csak azt ajánlhatom, hogy hagyj fel az ostobaságokkal, mert teljesen hülyét csinálsz magadból! Rajtad röhög minden írástudó.

  • OMG most látom mennyi idióta posztolgat itt….

    Ti balfaszok! Miért nem a kanadai dolgokkal törődtök, mi a fene közötök van ahhoz, hogy mi itt hogy akarunk élni!

    Kussoljatok be, és fogalakozzatok a kanadai baromságaitokkal….looser banda!

  • Avi ben Giora
    2013 április 11
    1:07 du.

    Próbálja meg felvenni a kapcsolatot egy helyi termelőszövetkezettel. Az én magyarországi földem is TSZ-nek van bérbe adva. A jogi procedúrát majd a TSZ intézi. Ez kevésbé macerás dolog mint magánszemélynek bérbe adni. A szerződést visszavonásig kell érvényesíttetni, akkor nem kell újabbakat kötni. Persze, így lényegesen kevesebb a bérleti díj, de a terület be van művelve, és ha művelni szeretném, csak meg kell szüntetni a szerződést.

  • Anyad
    2013 április 11
    5:14 du.
    Köszönjük a látogatást, viszont látásra!
    Megvagyunk a saját hülyéinkkel, nem kell jönni, már vannak itt nélküled is.
    Alapból: Mi köze az uniónak a kormány jelenlegi földprogramjához?

  • Anyad
    2013 április 11
    5:08 du.
    ne aggódj, picinyem, te nem röhögsz, mivel az írástudók tábora tőled fényévnyire van 😀 az, hogy karaktereket raksz egymás mellé, még nem írástudás.
    ami a levegőt illeti, biza, már születésem óta magyarországon szívom – rontani csak te rontod, te mentális környezetszennyezés – és ez ellen semmit nem tudsz tenni.
    amúgy meg ott adod mosásba az agyadat, ahol akarod 😀 mert, kisfiam, neked nincs önálló akaratod, te a pártod utasítása szerint élsz – már amennyire azt életnek lehet nevezni.

  • a területalapú támogatás 220 euro hektáronként. ezért csak annyit kell tenni a tulajdonosnak, hogy ugaron tartja, vagyis gyom- és gazmentesen, kaszálva. ezt pedig a töredékéből is kihozza, a többire meg szépen ráül. a példánkban említett outsider ezen az alapon 158.000 eurót zsebelhet be. ebből már egész jól ki lehet jönni, nem? érthető, hogy a tetőfedők, műkörmösök, tanítónők és pártitkárok miért lelkesednek annyira a pályázásért?
    a franc se fog ott legeltetni, esetleg terményre dolgozni, amikor ingyé is vastagodik a bukszája!

  • Tüske Zsófia

    Anyád: gondolom, az eu rendelte el azt is, hogy a szőlőt csak messziről látó, azt sosem művelő Lévai Anikó tokaji (sárazsadányi) szőlőtelepítésre kapjon támogatást.
    hazudni csak pontosan, szépen….. fogadatlan tanácsadónak meg tudod, hol van a helye.

  • Anyad
    2013 április 11
    5:14 du.
    És te miért nem egy hazai portálon osztod az észt, vagy számolgatod kedvesanyád Rákóczi téri forgalmát?

  • falusi
    2013 április 12
    9:16 de.
    annyi esze nincs, a mutter meg már rég kiöregedett a szakmából 🙂

  • Kedves Don! Ha tud mondani egy tszt is Pomáz környékén biz Iaten osztalékot fizetek magának. Biztosan vannak csoportba tömörült termelők de pont ez a 22-es csapdája. Nem bérelhetik ki tőlem hiába is adnám. Amig nem tudom lobogtatni a magyar állampolgárságomat nem tudok mit kezdeni vele. Ki van ez találva higgye el. Papiron a feleségem tulajdona de a hajára kenheti az egészet ahogy van. Nemsokára majd azt is megfogják kérdőjelezni, hogy egyáltalán az ő jogos tulajdona mert ugye az uj törvények alapján külföldinek nem lehet Magyarországon termőföldje.Hiába van hivatalos pöcsétes papir, hogy ő a tulajdonos.

  • Anyad:
    Csitujjá’ , most nem anyáddal csevegsz.

    más :
    Mezőgazdaság mint hazai húzóágazat ?
    Hm…
    Ahhoz az kellene hogy előbb lerohadjon a német , olasz , francia meg spanyol szuper-mezőgazdaság.
    Az osztrákról , lengyelről és cseh.-ről már nem is beszélek…

  • Geyza. Nem az olasz, spanyol, francia, olasz gazdaságnak kéne lerohadni hozzá, hanem a magyarinak felnőni legalább odáig, hogy kompetibilis legyen..
    A hazai mezőgazdaságnak, agráriparnak, nem a mennyiség, hanem a minőség a legnagyobb gondja..
    Mert döglött (dakota) lóval ez nehezen indúl el..(Ül a sárban a kicsi dzsoké, s csak bámul, csak néz..))Voga-Turnovzky)

  • Az UJ FÖLDTÖRVÉNY azt célozza,hogy csak aki megtermeli a földet az szerezhet és bérelhet földet. A „zsebszerzödések” is felül lesznek biràlva.
    Magyarorszàg kivàlo földekkel rendelkezik,ezt kell kihasznàlni,a falusiaknak munkàt és megélhetést helyben biztositani.Ez a közeli és tàvoli jövö,ez lehet a vidékfejlesztés oszlopa.

  • Erös Dénes
    2013 április 15
    5:49 de.
    melyik szót nem értette? a területalapú uniós támogatást, vagy a tetőfedőt?
    amúgy jó demagóg szöveget talált, csakhogy, mintha nem így működnének a dolgok. a dunántúl fele holland és osztrák birtokban van, de persze papíron g. pista bácsi, vagy o. juli néni a tulajdonos, bérlő. cserébe a gazdaságok virágzanak.
    kinek biztosít megélhetést az a 900 hektár?
    de olvasson bele az ide idézett linkekbe, és azután adja itt elő a földtörvényt!

  • egy kis adalék:
    Jóskának előbb-utóbb baja lesz ebből – mondja az ismerős kormánypárti képviselő. hozzáteszi: a Viktor már a februári frakcióülésen is kiosztotta a vidékfejlesztési tárca korábbi államtitkárát, korábbi „harcostársát”, de Ángyán – úgy látszik – nem ért a szóból. a minisztérium újabb kétszázezer hektár állami föld rendkívül kedvezményes bérletét hirdeti meg, így – ez a szándék – a nagybirtokok aránya 2017-től csökken. nagyon. ez azt jelenti, hogy az a gazdálkodó, akinek ekkoriban lejáró, komolyabb területre szóló földbérleti szerződése él a nemzeti földalappal, ne is reménykedjen, mert másnak fogják (harmadáron) odaadni.

    hogy egy piacgazdaságban ilyen bejelentés után hogyan lehet még másnap is miniszter valaki, az rejtély. így belenyúlni bérleti-üzleti viszonyokba nem szokás a világ kulturáltabb felén, és értelme sincs: akár nemzetellenes lépésnek is felfoghatjuk azt.

    a kabinet nem tudja, mit kezdjen a földvagyonnal. helyette oszt alamizsnát a szavazóbázisnak, amelyről – éppen Ángyán tételes kutatásai alapján – rendre kiderül, hogy konkrétan épp valakik valakijei, a kedvezményes birtokok a kormányhoz nagyon közel álló körök érdekeltségeit gazdagítják.

    ha én földspekuláns lennék, széles mosollyal figyelném mindazt, ami Magyarországon történik. ahol a demagógia büntetlenül torát ülheti, ott valóban körözhetnek a keselyűk. és nem csak Jóskának lesz baja ebből.

  • Ereős Dénes, amennyiben maga szerint a munkát a közmunka, a megélhetést meg az évi öt hónapra és napi hat órára maximált, teljes munkaidőre 47 e bruttó biztosítja, kívánom magának, ne legyen ennél több jövedelme megélhetésre. És lehetőleg szakadjon is bele az új földesurak rabszolgájaként.