Idus2 – Gondolatok a középről

2013 április 16 4:14 du.20 hozzászólás

Kétségbeesetten nézzük a közepet. Kétharmados közép, ha nem több.

Magukat gójnak hívó motorosok kiáltanak: Adj gázt! Mellettük csíkos kitűzős pincérek, és világháborús katonai egyenruhába öltözött civilek ijesztgetnek cigánygyerekeket. Mindent megtesznek, hogy a katonai zubbonyokról lemossák azt a becsületet, ami még imitt-amott rajt maradt. A távolban valamilyen világszövetséget látunk, sámándobbal jár körbe, vitatkozik, jobbról esetleg, balról kell-e kerülni, aztán csak kereng. Felettük, a világ közepére húzott Pilisen ásogató csoport munka közben szívcsakráról, meg Szíriuszról beszél. Kezükben, lángoló pallósként ékírás lobog. A pilisi völgyben, erős alkatú ember, egy örökmozgóval kétharmadot betonoz.

Örökmozgó

Civilek itt és ott. Hol békét menetelnek, hol savat öntenének szélsőséges gyerekek arcába, hol szülők nevében firtatnák tanárok szexuális szokásait. Civilek, akik tudják a tutit, meg fél civilek: fekete egyenruhások erőszakmentes, vezérszurkolói szelídséggel rángatnak, még savmentes, szélsőséges gyerekeket.

Kerek mondatokat hoz a szél. Szépeket, idegen szívűekről, magunkfajtákról, népekről, mint bomlástermékről vagy állatokról, Orgoványról, amit be kellett volna fejezni és hárommillió szegényről, akit az út szélén kell hagyni.

Békésen baktató civil bankár lábára föld tapad. Néhány tízezer hektár, nem zavarja, megszokta. Milliók között milliárdos, vele menetelnek társai, néhány ezer, a közép közepe.

Aztán megint fekete; fekete ruha, fekete álarc, különleges járművek, különleges jogok. Leteperés. Nem minden fekete, van másutt szégyellt zöld és másutt szégyellt szabásminta és másutt korlátozott, különleges hatalom korlátok nélkül. Újszerű hatalommegosztás, amelyben a hatalmat a hatalmasok egymás közt megosztják.

Magyarország közepe, olyan, mint egy kristályvizű tó, itt-ott politikusok; lézerblokkolóval, házi süteménnyel, vagy népi mintás falloszon egyensúlyozó turult avatva; mintha vízen járnának, pedig nem kristályvíz, bűzlő mocsár, amin járnak. Magyarország közepén bűzös leheletű mocsár van.

Az ország volt miniszterelnöke gázol a bűzben, kezében bili. Az a békebeli serbliacél, aminek halványkék zománca már új korában is kopott. Az egyforintos miniszterelnöknek derékig ér a mocsok, a teli bilit széles könyökkel vigyázva emeli magasba, nem akarja kiborítani, eltartott kisujja kétségbeesetten mutatja a helyes irányt; kifelé (!) ám a volt miniszterelnök, szelíd mosollyal középre tart; nem fogunk visszamenőleges hatállyal megváltoztatni semmit, mondja, és ha lehet, még szebben mosolyog.

Kis asztal úszik, a tónak tűnő pocsolyán, az Alaptörvény asztala, időnként megbillenő tetején a kőbevésett alaptörvény és pótköteteinek pillekönnyű lapjaival játszadozik a tavaszi szél.

Szukits Rezső

20 hozzászólás

  • Hát így. Így is lehet írni. Remélem érdemes is.

  • Na végre a régebbi irások szellemisége visszajött!

  • Idus2 – Gondolatok a középről

  • Nagy írás.
    Gratula.

  • Kedves Rezső!
    Azért valami onnan a legköz(g)épről még hiányzik!
    Épülő stadion a felcsúti ködbe vészvén, Közgépnemoligarchalajos a hírdetőtáblákon, h „coki nektek kispofáim, megvettünk bennetek kilóra” gúnyos vigyora és sorolhatnánk még nagyon sokáig!
    Kiváló írás, grat! 🙂

  • Címnek azt is adhattad volna, hogy ” Igy épül a focializmus !”
    🙂

  • Gere!……….Persze,hogy hiányzik még az a tiz milliárd is amit az el sem kezdett kormánynegyed megvalósitására forditott a ballib.kormányzat.

  • Kövessétek a moslékot meguno Kertészt,Bartust,vagy a màsik Kertészt,esetleg
    Konràdot a Hellerrel.”Ellehet menni kérem”mondta Gyurcsàny.

  • Topapó
    2013 április 18
    1:45 de.
    Nos, h ne halj meg ilyen ostobán, mint most vagy, figyu!
    „…Eddig félmilliárdba került
    A tervezés mintegy 2 milliárd forintot kóstált volna, de ezt csak akkor fizették volna ki, ha a beruházás megvalósult volna. Ami valós kiadás, az az a 450 millió forint, amit eddig pályázatokra tanulmányokra költöttek.”..
    És, h le is tudd ellenőrizni én linket is teszek ide, nem olyan ostobán, tudatlanul írok, mint te!
    Miért nem fordulsz a legjobb barátodhoz? Ja, mert nincs!
    http://index.hu/belfold/knegyed1170/
    Nos, mit is szerettél volna?
    He? 😛

  • Jó írás, remek formávaal, jól időzítve! Gratulálok!

    Erős úrnak (és mindnekinek, aki hazudik vagy csúsztat):
    Gyurcsány ezt (pláne, amit sugallni akarnak karaktergyilkos, magyar szívű, magukfajta, szemforgató, nem is léetző párt elnökeként fontos pozíciót kapó álkeresztény személyek -…gyilkosok) nem mondta, azt pedig főleg nem, hogy a Zemberekkk mennyenekk… Ő egy vállalkozókkal folytatott megbeszélésen mondta , amikor valamit „keményen kérdeztek” a tárgyaló felek( megjegyzem, akkor oly bátrak voltak, akik mertek..by Ady Endre- topapó, küszküllő, Boda asszonyság és a többi szájmagyar kedvéért), hogy „.. én is tudok keményen kérdezni..Mi lesz az adóval? Mi lesz a TB-vel? (Stb.) Nem tetszik? El lehet menni, el lehet vinni a vállalkozást Szlovákiába, vagy ahova akarják,d e akkor mi lesz az adóval…” Nem szó szerint írom, de a lényeg ez volt… És nem más.. Egyébként ez értelmes országban óriási öngól lenen, de itt a szellemi Mohács utám, a lelki Muhi csata előtt sajnos ezt is beveszik a hívők. Ugyani nagy példaképeik a „pógárok(akik nem is tudták, hoyg mekkora dolgokat vitatk anno végbe) írták elő a különböző mester-jelölteknek, hogy menjenek világgá-tapasztalat szerzése, nyelvtanulás, új technikák „ellesése” végett…

    J

  • Kedves Szukits Rezso!

    Irtad, hogy: „Magyarország közepén bűzös leheletű mocsár van.”
    De azt kifelejtetted, hogy Szaniszlo nemzettestver szerint pontosan ez a buzos mocsar oli meg az idegenszivueket, tehat erre elengedhetetlenul szuksege van Magyarorszagnak. 🙂

    Udv;
    Moshe

  • Jávorszky Mária

    Ne izgassák fel magukat fölöslegesen,mert bizony mondom néktek,Magyarország immunrendszerének természetes biodegradációs öntisztító folyamata már beindult,ami olyan energiákat szabadított fel,amely kipusztítja az összes parazitát,kártékony élősködőt…Hát, ilyen a természet!

  • Gere Gábor!……….Sajnálattal kell közölnöm,hogy index-es értesüléseid pont annyira valósak mint amennyire szeretnéd,hogy az legyen.A 2008 as pénzügyminisztériumi tájékoztatás szerint a terület megvásárlására 8,52 milliárdot,mig rendezési és egyéb feladatokra további 927milliót költöttek.Bocsika,hogy 10 milliárdot irtam a 9,447milliárd helyett.

  • Jávorszky Mária. Bár igaza lenne kedves Mária, de tartok tőle hogy ez a folyamat öszetetteb mint gondoljuk.Bár ki tudja, a jövő egy nagy rejtély 56-ra sem számított a világ. Mégis megtörtént a csoda.

  • Jávorszky Mária
    2013 április 19
    1:29 de.
    Kedvenc Márim..
    Tudsz ilyeneket lovon és trapézon is, vagy csak kávézaccból?
    esetleg mindössze azért mondtad, hogy a helyzet mikéntjének a szignatúráját megfelelően tudjad dekompenzálni?
    🙂

  • Béla
    2013 április 19
    2:26 du.
    Olvasd el ezt, Béla. meglátod, hogy igenis kiszámítható volt. Igaz, nem a világ, hanem az otthon élők számára.
    Az oroszok már augusztusban várták, hogy valami történjen.

    http://home.hu.inter.net/kortars/0010/szente.htm

  • Kedves Bela!

    Milyen csoda tortent 56-ban? A szuezi valsagra gondol, amibol majdnem vilaghaboru lett?
    Avagy a Magyarorszagon tortent Moszkvabol iranyitott kis parttisztitasra gondol, aminek felult nehanyezer szerencsetlen fiatal?

    Udv;
    Moshe

  • Kedves Javorszky Nemzettestverno!

    Ezt nezze meg! Az enekes holgy – Ofra Haza – egyidos lenne velem, ha meg elne. Ez a dal o altala volt a legszebben enekelve, minden magyar szivnek ezzel egyutt kene dobbannia. 🙂

    http://www.youtube.com/watch?v=-tIrGHDb5yo

    Udv;
    Moshe

  • Jávorszky Mária
    2013 április 19
    1:29 de.
    érti is, amit leírt? 😛

  • Topapó
    2013 április 19
    3:34 de.
    Bocsika, de lehet, h tovább kellene keresgélned, ugyanis azt a pénzt nem fizették ki!
    Átvállalták a MÁV tartozását a terület fejében!
    Majdnem úgy, mint Orbánék a BKV-ét, de ők semmit nem kaptak érte cserébe!
    Egyéb kérdés? 😛