Valami bűzlik Dániában

2013 április 23 12:58 du.72 hozzászólás

Elsősorban egy kis mellékelt olvasmányt ajánluk látogatóinknak, mely rámutatt a jelenlegi kormány korrupciós ügyeire, fényt derít arra az üzleti hálózatra, mely pártközelisége miatt nagy mennyiségű állami (értsd: adófizetői) pénzhez jut. Hosszú a dokumentum, de eredeti forrás anyag és érdemes átolvasni.

Fancy Island - Justin Richel

Fancy Island – Justin Richel

Ami elgondolkodtató: a felsorolt cégek egyike sincs Magyarországon bejegyezve, ha jól sejtem, nem is itt adóznak. Egy részük vissza nem térítendő támogatást kapott, más részük számla nélküli előleg kifizetésben részesült, a felsorolt projektcímek többsége rendkívül hangzatos, de laikus számára is jól érzékelhetően nagy kamu, a megvalósításába bármi belefér.

Mindez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium égisze alatt. Az érintett pályázó, persze, isten bizonyra nyilatkozik, hogy ő azután mind tulajdonosilag, mind gazdálkodásilag oly annyira átlátható, hogy csak na! Az NFÜ pedig alaposan megvizsgált minden feltételt. Hát, persze.

Igaz, hogy Némethné a más nemiszervével veri a csalánt, hiszen ezekre a nagyvonalú adakozásokra a Kohéziós Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális alap adja a pénzt új-zélandi, amerikai, ciprusi, csendes-óceáni szigetvilág beli, belizi, seychellesi stb. cégeknek. A legközelebbi egy komarnoi cég, ott talán még magyarul is beszélnek.

Nos, így néz ki nálunk a nemzet fejlesztése.

Ille István

72 hozzászólás

  • na, ezt cáfoljátok meg, orbán-hívők! a NER már csak így működik, az az idióta csontvázvadász budai pedig mélyen kussol!

    de mondok nektek valami biztatót: a ti zsebeteket is kifordították, narancsagyúak! ráadásul ennyire hülye az illetékes elvtársnő, hogy ki is tálal!

    szóval, hajrá, piri néni!

  • Ai Weh! Valami bűzlik! Izé…Dániában?
    Ille tudja vajon, hol van Dánia? Vagy már annyira elborította az agyát (legyünk megengedőek e téren…), hogy már Hamlet monológokat ír? Ja! Hogy pont itt van a döglött kutya még nem elásva! Hát? Ez van, mikor a besúgóból unatkozó nyugger lesz.

  • A nagy magyar minisztérium nagy mngyar minisztere elköveti a legrondább helyesírási hibák egyikét: hosszú ú-val írja a „vegyiáru” szót.

    Tizenévesen angyalföldi iskolába jártam, de ha ilyet elkövettünk, a magyartanár úgy bevarrta az egyest, hogy csak nyekkent! Pedig műszaki szakközépiskola volt, nem valami elitgimnázium.

  • Na, most akkor várom Budai és Papcsák urak lángoló szónoklatait az offshore lovagokról…

  • Kopácsi Judith

    besugóból unatkozó nyugger? Na, az nem Ille. Téged viszont csak messziről ismerünk, ami jó is mert tényleg büzlesz.

  • Varga Sándor
    2013 április 23
    2:21 du.
    „Ai Weh! Valami bűzlik! ”
    Hm. Zoknidat nézted?
    Mert a fejétől büdösödik a láb.
    A lábfejétől.
    🙂

  • Már pár hete fent van a neten az ominózus dokumentum. Nekem elsősorban a fideszes magán, meg pártkassza számlák jutottak eszembe. Hiszen a pénzek leosztása, odaítélése embereken múlik, és a dokumentum igen érdekes kapcsolatokról szól.

  • Varga Sándor
    2013 április 23
    2:21 du.
    😛
    cáfolatot a cikk tartalmára, ha szabadna kérnem. vagy az már meghaladja a képességeit?
    besúgó mivoltomat is, ha alátámasztaná némi bizonyítékkal, vagy becsatlakozik a hazugok sorába?
    nekem mind1. szóval, szedje össze magát, sanya! 😀

  • cornelius
    2013 április 23
    4:26 du.
    áh, ezt valamelyik csicskása írta, valszeg el sem olvasta, csak aláírta. igaz, ha elolvasta, sem tűnt fel neki. nem a rossz helyesírása a legnagyobb baja.

  • Ez at irás nagyon jó.Mondanivalója,tartalma nincs.Bizonyitékokkal nincs alátámasztva. Üres és semmitmondó mint az irója.

  • Ez elég érdekes, különös tekintettel a lánglelkű falka forradalmárok inkvizítorokat idéző kirohanásaira tekintettel a kufárokra..akarom mondani az offshore cégekre és azok mindennemű vezetőire, tulajdonosaira…
    Vagy az ő offshore lovagjuk/cégük/esetleg képviselőjük az jó offshore-os??

    J

  • Jávorszky Mária

    VALAMI BŰZLIK MAGYARORSZÁGON!

    Csupán néhány példa: „Magyar” bíróság 2013-ban:
    1. „Beismerte az idős nő megölését,a bíróság mégis felmentette,mert ” ez kevés a bizonyításhoz.” !

    2. Kiengedik a börtönből a cigány sorozatgyilkosokat 4 évi előzetes letartóztatás után-gondolom integrálódni- miután a banda közül többen is beismerték bűnösségüket. 2011-ben a 7 tagú család Ároktőről indult gyilkolni,12-szer csaptak le, idős emberekre rárúgva az ajtót majd lepedőt dobtak fejükre, kezeiket megkötözték,vasrúddal ütlegelték az idős embereket.
    A görbeházi K.Károly összekötözött testére ágylábat tettek,majd a 100 kilós emberállat ráugrott az ágyra…
    Tizenkét órát szenvedett miután meghalt.
    Az ügyben,csak a DNS vizsgálatok költsége meghaladta a 30 millió forintot.
    Magyarországon a jelek szerint a bírók…meg vannak félemlítve,részben megvesztegetve – már nem képviselik a jogot – bűnrészességért törvény elé kell őket idézni.

    Egyértelmű,hogy mindez a magyarok elnyomására,kipusztítására,megfélemlítésére irányul,azonkívül sorozatos nyílt provokáció egy puccs kirobbantása érdekében Magyarországon.
    Érthető,közelednek a választások,tisztogatásra van szükség és vannak akiknek a győzelemhez,de ha mégsem akkor egy kiadós bosszúhoz nagyon jól jönne egy néplázadás,amelyen évek óta fáradoznak a magyarok ellenségei.
    DE JÖN MÉG A KUTYÁRA DÉR!

  • Valami/Valaki még mindig bűzlik a KMH-n.! Természetes, hogy Ille és a többi „önkéntes” KMH-os hiszi, mint az állam-párt utolsó 4-vagy 5 éves tervét, hogy se fasisztábbat, se antiszemitábbat, pláne nem korruptabbat, mint a jelenlegi kormány, Magyarország még nem látott! Lopnak itt mindent és üldözik a …
    Csak poénként jutott eszembe, mikor 1998-ban, készülve a Horn-Bokros 2/3-os (!) tragédia túlélésére, egyik ismerősöm azzal állt elő, hogy valyon miért váltanánk le őket, már elloptak mindent, nem maradt semmi…mozdítható! Kiderült, hogy 2002-ben ismét visszajött a „már nincs mit elsíbolni – bankár” csapat, volt is egy ellenállhatatlan szlogenjük. „Jóléti Rendszerváltást!” A nép mámorosan itta a D-209-es Szigorúan Titkos Ügynök bank-elnök koktélját, és, JÉ!, az első „100 Napos Program” elég volt, hogy a kincstár és a Társadalombiztosítási Kassza kiürüljön. Az is kiderült, hogy a D-209-es „very EU-conform” polgártárs amúgy is csak két évre vállalta a missziót, ezért (választások megkerülésével) egy tuti-frankó-Apró-klános ex-KISZ-es oligarcha lett a fővezér. WOW! Be is mutatta a kád-elemet, ő az alumínium-király (mint kiderült, az is csak vissza nem térítendő 500 milliós állami (adófizető) „támogatásból”, mert kiderült, hogy olyan vadkapitalizmusban élünk, hogy a dolgozóknak kell kifizetniük még az új gazdájukat is))! Csak fogtunk a fülünket, hogyan ugrott az SZDSZ-es „Pannon Puma”, hogyan nyitunk keletre, hogyan lépünk mélyebbre ugyanabba az EU-ba…Hmm. 2006-ra kifogyott a szél a vitorlából, s bár az ellenzék nyert a választásokat, az utódpárt meg az SZDSZ 0.4%-os többségbe került, mindenki kedvenc bohóca, aki akkorra már offshore milliárdossá nőtte ki magát, csinálhatta tovább a pusztítását. Lett is 2008, IMF hitel-csapda, ja, a „piéce de résistance”, a saját pártja kiszivárogtatta az ő öszödi numeráját, és elszabadult a pokol. „Et tu, Brute?” alapon a másik offshore milliárdos oligarcha lett a „válságkezelő miniszterelnök”, úgy hívták, hogy Hajdúbét-Wallis-Budapest Airport-Malév-Gordon (ka). A 2002-2010-közötti időben nem sikerült új BKV buszokat venni, nem sikerült kifúrni a világ legdrágább metróját sem (megfúrni annál inkább), a mai napig szét van túrva minden főbb budapesti közlekedési pont, a magyar átlagfizetések vásárló ereje visszatért az 1976-os szintre, az államadósság rekordon, és változatlanul üres minden kassza. Ja, „vettünk” egy-két páncélozott Audi A8-as, néhány izraeli vízágyút és bespájzoltunk gumilövedékekből, arra az esetre, ha Budapest föllázadna, …

    Ja, hogy de itt arról kéne kommentáljak, hogy az Ille szerint a…

  • Jávorszky Mária
    2013 április 24
    4:13 de.
    A büntetőjog érdekes dolog, előírt protokollal, eljárási renddel. Megérne egy külön misét. Bár nem értem mi köze van a FideSS offshore ügyleteihez? Netalán azt szerette volna felvezetni, hogy a bírói gyakorlat miatt nincs még börtönben a fideSS bagázs?
    Így ebben a felvezetésben még lehet, egyet is értenénk!
    Jön még kutyára teherautó!

  • Varga Sándor
    2013 április 24
    8:51 de.
    melyik tételt kívánja megcáfolni a 74-ből? mert ugyebár, az nem megy, de ez a jó kis brossura duma igen!
    na, fusson neki +1x 😀

  • Topapó
    2013 április 24
    2:02 de.
    hát persze. cégnév, cím, tulajdonos, némethné aláírása, ez nem bizonyíték 😀
    nem megy ez magának, topapó 😛

  • Na ezen a fórumon állandóan bűz van……..meg vajon
    hiteles az iromány? a másik oldalon minden tiszta volt?…
    vagy ha kiderül valami, akkor persze az hamisítvány!Nagyon jó!

  • Csak erőlködjenek,idáig hallatszik a nyögésük,a baloldalt
    nem lehet senkinek túlszárnyalni ……..

  • Boda Marcsi
    2013 április 24
    5:06 du.
    Nem, kedves Marcsi, nemhiszem, hogy hamisítvány.
    Viszont csak apró részlete a teljes képnek.

  • Boda Marcsi
    2013 április 24
    5:06 du.
    nagyon egyszerű: akad rajta iktatószám, keltezés, aláírás, pecsét, fejléc, csak meg kell keresni a kibocsájtót, és az orra alá dugni: tessék mondani, ez hivatalos?
    de meg lehet kérdezni a címzetteket is. van nekik nyilvános mail címük.
    szóval, sok mindent lehet csinálni. persze, az is megoldás, ha homokba dugja a felét. csak vigyázzon, mert a kilógó testrésze igencsak jó célpont lehet egyes perverz alakoknak 🙂
    persze, ha úgy szereti, az más 🙂

  • Ille!…….Az a baj,hogy neked nem megy.Ilyen irományból amit olvasnivalónak szántál megerőltetés nélkül lehet késziteni vagy 20-at.Az első és az utolsó lap közé azt tehetsz be amit akarsz.Ilyen gyerekes dolgokkal kit akarsz megetetni?

  • Topapó
    2013 április 25
    7:43 de.
    Mi tart vissza attól, hogy megerőltetés nélkül írj mondjuk kettőt?
    Ps. A pályázatokon nyert vállalkozások között nemegy olyan akad, amelyiknek az elmúlt évben pl egyetlen fillér bevétele nem volt, és szinte nincs is közöttük olyan, amelyik odahaza lenne bejelentve.
    Csak nem árvalányhajas kopjákkal vitézkedő offshore-lovagok a kedvezményezettek?

  • Topapó
    2013 április 25
    7:43 de.
    nem ért maga ehhez. még egy rendes adóbevallást sem tud hamisítani, nemhogy egy minisztériumi levelet 😀
    nem az első és utolsó oldal számít, hanem a fejléc és lábléc közé írt szöveg 😀
    amatőr…kövesse a megvilágosodásban bodát: irány a címzettek mailcíme, és kérdezzen rá!
    addig meg, nem bánom, csak rágódjon ezen a kis listán, direkt arra készült, hogy a torkán akadjon!

  • falusi
    2013 április 25
    9:56 de.
    neki az olvasással is gondjai vannak, nemhogy az írással!
    no meg, azt sem fogja fel, hogy az olyasmi, amiről itt hablatyol, magánokirat hamisítás lenne, ami, lássuk be, még az ő szintjén is ciki 🙂

  • Judit Noszticzius

    Dánia joobb életviszonal gazdaságért ,mint Magyarországnál !!!!!!!! 🙁 🙁

  • Ille!……………Nem veszed észre,hogy hülyeségeket beszélsz?Neten közokirathamisitás?Igen ez olyan Illés.Annyira okosnak,mindentudónak képzeled magad,de valójában egy kis senki vagy.65 évesen elérted azt amit a te egzisztenciáddal el lehetett érni.Még sajnálni sem sajnállak,mert megérdemled.Na most erőlködhetsz egy kicsit a válasszal csak közbe össze ne szard magad.

  • Falusi!………….Te ennyire naiv vagy?Nem hiszem.

  • Topapó
    2013 április 26
    1:40 du.
    Naívság lenne, hogy arra biztatlak írjál jobbat?
    Hm..Lehet.
    🙂

  • Topapó
    2013 április 26
    1:31 du.
    a neten csak közlik, nem ott hamisítják 😛
    tényleg szövegértési gondjai vannak: magánokiratról írtam 😀
    ja, hogy nem tudja a kettő közti különbséget? hát, nem ez az egyetlen, amit nem tud 😀
    hogy mi vagyok, és mi nem, beláthatja, hogy nem igazán a maga véleményétől függ 😛
    mint említettem, rá lehet cuppanni az eredeti dokumentumra. ha nem, hát nem. nekem mind1

  • Topapó
    2013 április 26
    1:31 du.
    okos és – ha nem is mindent, de – sokat tudó vagyok. az egzisztenciám se rossz, a nevem is jól csengő, közismert szerénységemnél csak éleslátásom a nagyobb. bosszantó, mi?
    hát még az, hogy megint csak argumentum ad personam-ra telik a képességeiből 😀
    ha már az erőlködésnél tartunk 😛 😛 😛

  • Ille!…….Viccelsz? Jól csengő nevedet hol ismerik? Egy-két netes oldalon meg a kakukkhegyi búfelejtőben.

  • falusi
    2013 április 26
    1:57 du.
    ennek a szerencsétlennek ugyanaz a gondja, mint a többi hívőnek: irigyek!
    képtelenek egy komplexebb szöveget össze hozni, értelmes fogalmazásban előadni, hát fölöttébb irigyek arra, aki képes gondolatait értelmesen közölni, kicsit magasabb szinten, mint egy tőlük telő gyűlölködő,személyeskedő fröcsögés. össze tud ugyan rakni egy bővített mondatot, csakhogy értelme nem sok van.
    mert, ugyebár, hadd ne tekintsünk egy boda-féle tirádát, vagy egy varga-féle propaganda dumát az értelem megnyilvánulásának!
    a legnagyobb bajuk, hogy tehetetlenek, felvállaltak egy feladatot, és nem tudják teljesíteni!
    mi írunk, ők meg olvassák, és böfögnek. ennyi. biztosan rossz az emésztésük 🙂
    még van lehetőségük együtt élni ezzel a felállással 🙂

  • Ez a „dokumentum” közönséges hamisítvány.Ellenkezö esetben mind a szélsöjobb,mind az álbaloldal hullára üvöltötte volna magát és a világot.De ehelyett mi van?Síri csend.Meg sem pisszen senki a végeken..Ez-ismerve a delikvenseket- egyszerüen elképzelhetetlen,hiszen rendszerint minden kis szalmaszálba belekapaszkodnak,hogy lejárassák és megbüntessék a magyar kormányt.Az „irat” úgy néz ki,mintha 1977-ben gépelte volna a párttitkár titkárnöje.Valami tényleg büzlik,de nem Dániában…

  • küszküllö
    2013 április 27
    5:06 de.
    hát persze, hogy az. maga csak tudja 😀
    de tudja mit? magának is javaslom, forduljon a forráshoz. tudja, megkeresés iktatószámra történő hivatkozással. azután a választ plakátozza ide ki.
    tudja, picinyem, hogy maga minek tartja, az teljességgel érdektelen 🙂
    ha szabad kérnem, bizonyítson!

  • Topapó
    2013 április 27
    1:59 de.
    kukukkhegy, ha szabad tudatosítanom. ráadásul ott nincs is hangulatjavító társadalmi intézmény 🙂
    nem megy ez magának, fiam 😀

  • Te Ille Pista!

    Nagyon hajadzol egy kivenhedt alkoholista rockerre, aki reszegen mar regen nem veszi eszre, hogy egy koszos lebujban muzsikal es a bugyik, amik szinpadra repulnek, max Minarik Ede mosodas fantiziajat mozgatnak meg. :))))))

  • Ille István

    Gabec
    2013 május 1
    7:41 de.
    a cikkben felsoroltakhoz, ha kérhetem, de valami értelmeset, mert így csak szánalmas személyeskedés.

  • Ille Pista!

    A cikked ugyes, de termeszetesen ez is szelektiv ugye… mert a simlisseget es a becstelenseget ostorosoz mint bunt, hanem azt, mint Magyarorszag regnalo kormanyanak kizarolagos bunet hozod ide. Vannak csirkefogok a FIDESZ-ben? Egyetertunk. Legalabb annyi mint a D-209, gyurcsanyi, bajnai kormanyokban? Annyi talan nincs, de ami van is rengeteg. Ha visszajonnek a bajnaiek megszunik a lopas? „Egy lofaszt mama” hogy egy klasszikust idezzek… Jobb lesz a Magyar Nepnek ha azok jonnek vissza? Mitol lesz jobb? Jobban fogjak Brusszel hatsojat nyalni? Az tuti… na de ezert neked mar megeri?

  • Varga Sándor

    Mielőtt Ille, a KMH, meg az offshore-oligarchák bűze átjönne a képernyőn, emlékeztetném a KMH olvasóit/hozzászólóit, hogy csak nemrég távozott a Simor nevű offshore milliomos a MNB éléről (!), aki előtte a Deloitte Hungary élén auditált, konzultált, pénzügyi tanácsadott és rizikó-kezelt, az Oszkóval…aki adó-optimizáló 8what a fuck?)tanácsadó volt…és tessék utána nézni az offshore milliárdos HajduBét-Wallis-Budapest Airport-Fenyő birodalom-Bajnai, az öszödi Rém multjának, jelenének:
    http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/07/12/gyurcsany-ferenc-mai-es-korabbi-cegei-erdekeltsegei/

    Azt is izgi megtudni, hogy az új globalo-gazdink (EU) miért csináltatta ezt:

    „8 érv az offshore cégalapítás mellett:

    Magyarországi gazdasági társaság adómentesen fizetheti ki az adózás utáni eredményét off-shore cég tulajdonosa részére.
    Az off-shore helyszínek legtöbbjén a cégbíróság nem tartja nyilván a tulajdonosok adatait.
    Az Off-shore cég magyarországi ingatlanának értékesítése adómentes.
    Az Off-shore cég magyarországi gazdasági társaságban lévo üzletrészének értékesítése adómentes.
    Az Off-shore cégnek nem kell fizetnie Magyarországon kamat- és árfolyamnyereség adót.
    Lehetoség van arra, hogy külkereskedelmi tevékenységbol származó nyereség off-shore cégben realizálódjon.
    Jogdíj kifizetése off-shore cég részére adómentes Magyarországon.
    Az Off-shore cégek részére biztosított a hajó-regisztrálás.

    Örökösödési adó megtakarítása (röviden):

    Amennyiben ingó vagy ingatlan vagyonát egy offshore cég kezeli, tulajdonolja, örökösét egyszerűen beveszi a cégébe. Az ön elhalálozása esetén is a vagyon a cég tulajdonában marad, csak a cég tulajdonosai változnak, így nem kell örökösödési adót fizetnie.

    Kamatadó elkerülése (röviden):

    Amennyiben részvényeit, befektetéseit egy külföldi cég kezeli, a magyar törvények szerint a külföldi cégnek nem kell kamatadót fizetnie a kamatnyereség után.

    Magánvagyonok biztonságba helyezése (röviden):

    Amennyiben magyarországi vagy külföldi magánvagyona nem a saját nevén van, hanem az ön irányítása alatt lévő offshore cég kezeli, így arról magán kívül senki sem tud, így megvédhető egy esetleges csőd, válás illetve egy vagyonosodási vizsgálat esetén is!

    Külkereskedelmi ügyletek lebonyolítása (röviden):

    Amennyiben ön nem közvetlenül a vevőjének adja el a termékét, hanem közbeiktat egy offshore céget, így a profit a külföldi cégnél csapódik le, ön csak egy alacsonyabb profitról adózik, az igazi profit az offshore cégnél marad, ami természetesen szintén önhöz vándorol adómentesen.

    Hajó és repülogép regisztráció (röviden):

    Amenyiben hajót, esetleg repülőgépet vásárolna érdemes mindjárt egy offshore cég nevére venni, így elkerülhetőek a kiváncsiskodó kérdések a pénz eredetéről, illetve a regisztrációs díj pl. Panamán csak pár száz dollár!

    Ingatlanvásárlás, átírási illeték és adó megtakarítása (röviden):

    Sokan használnak offshore cégeket ingatlan adásvételeknél. Mégpedig úgy, hogy az ingatlant nem a saját nevükre, hanem egy offshore cég nevére vásárolják meg, és az ingatlant a céggel együtt adják el, vagyis nem az ingatlant, hanem az ingatlant tulajdonló céget adják el! Így nem kell átírási illetéket és adót fizetniük a keletkezett (sokszor több milliós) profit után. Valamint a vevő is jól jár,mert nemcsak egy ingatlant kap, hanem egy céget is, és megtakarítja az átítási illetéket is! Azonban ez csak nagyobb értékű ingatlanoknál pl. irodaházahnál stb. használható. Amennyiben pl. házat, lakást szeretne biztonságna helyezni, úgy közbe kell iktatni egy magyar céget, aminek a tulajdonosa lesz 100%-ban a külföldi cég és a magyar kft fogja megvásárolni az ingatlant.

    Presztízs-szempontok érvényesítése (röviden):

    Bizonyos adóparadicsomi helyszínek földrajzi elhelyezkedésük vagy egyéb elõnyeik miatt alkalmasak presztizs feladatok ellátására is. Például sok kelet-európai offshore üzletember elõnyben részesíti az Egyesült Államokbeli helyszíneket (pl. Delaware, Oregon, Nevada ) Hasonlóképpen elõszeretettel bérelnek meglevõ offshore cégük számára presztizs irodacímet New Yorkban vagy London ban. E törekvés végül is érthetõ, hiszen üzleti tárgyalásokon sokkal jobb benyomást kelt a névjegyen egy irodacím a Bond Streeten, mint mondjuk a moszkvai Kalinyin sugárúton..

    Osztalék, kamat fizetés, részvény és üzletrész átruházás alacsony adóterhelés mellett (röviden):

    Amennyiben maganszemélyként osztalekot vesz ki egy cégébol, annak van egy 30-36%-os SZJA vonzata. Viszont egy anyavallalt felé kiutalt osztalek itthon adomentes, csak a fogado orszagban kell azt leadoznia. Ahol pedig kapott osztalekra (Delaware -USA, Seychelles, Panama stb.) nincs adó, így ott adómentesen juthat a penzéhez.

    Márkanevek, know-how, licenszek (röviden):

    Ha ön tulajdonosa egy licensznek, márkanévnek, franchise-nak, jobban teszi ha egy képletes összegért eladja ezt a jogot a saját offshore cégének, és ezt a minimális összeget adózza is le. Ezek után a tényleges összegek, linensz és franchise díjak már nem az ön számlájára, hanem az offshore cége számlájára fog érkezni, amit -mint azt már tudjuk- nem terhel semmilyen adónem.

    Szakértői tevékenységek szolgáltatása (röviden):

    Ha ön szakértői tevékenységet, piackutatást, munkaerő-kölcsönzést, üzletviteli és egyéb tanácsadást folytat, megteheti ezt egy offshore cégen keresztül is, így a befolyt pénz nem az ön számlájára, hanem az offshore cég számlájára kerül, így adómentesen hozá tud jutni.

    Holding cégek kialakítása (röviden):

    Megteheti, hogy tovább bonyolít. Létrehoz egy offshore céget aminek a tulajdonosa egy másik offshore cég akinek a tulajdonosa egy 3. offshore cég stb. legvégül persze ön áll, mint megbízó és mindent irányít.

    Itt most csak röviden tárgyaltunk egy-egy felhasználási lehetőséget, Bővebb felhasználási lehetőségekről, illetve személyre szabott tanácsokhoz kérjen időpontot:

    offshore-online[kukac]hush.com”

    Ille! Mi bűzlik és hol?

  • Gabec
    2013 május 1
    4:53 du.
    nekem az érné meg, ha normális code paget használna. akkor nem derülne ki, hogy semmi köze a dolgainkhoz.

  • Varga Sándor
    2013 május 2
    7:35 de.
    na, ennek fusson neki +1x 😛
    a cikk – és benne a lista – nem off shore cégekről szól, hanem az adófizetők pénzének felhasználásáról.
    magának, fiam, ez smafu, mivel nem a maga pénze bánja, úgyhogy, otthon oktasson, ha kérhetem.

    „A hivatkozott pályázókkal kapcsolatos információk az alábbiakban olvashatóak:
    1. QUALCHEM Vegyiárú, Gumi és Műanyagalapanyag Gyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság, amely a 2012
    .12 .07-ei támogatási döntés alapján 409.542.100 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli részvényese a Gibraltáron bejegyzett TSEA Holding Ltd. (GI-Gíbraltar, Line Wall Road 57168.)
    Szerződött összeg: 409 542 100 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 204 771 050 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma:2013.01.29”

    csak egy tétel a listáról. mi is bűzlik? a maga pállott agya, picinyem!

  • Söndöröm !!
    Mi a bánatos lóvagináról beszélsz?
    A kormányod most osztogatott szét néhány milliárd forintocskát az általad is ostorozott off-shore cégeknek..Olvass és fordíts némi figyelmet arra, hogy hol vannak ezek a cégek bejegyezve.

    1. QUALCHEM Vegyiárú, Gumi és Műanyagalapanyag Gyártó és Forgalmazó
    Zártkörűen Működő Részvénytársaság, amely a 2012 .12.07-ei támogatási
    döntés alapján 409.542 .100 forint vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és
    egyedüli részvényese a Gibraltáron bejegyzett TSEA Holding Ltd . (GIGíbraltar, Line Wall Road 57168 .);
    Szerződött összeg: 409 542 100 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 204 771 050 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.01 .29.
    2. DANUBIA PHARMA Gyógyszer Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátol t
    Felelősség ű Társaság, amely a 2012.12.07-ei támogatási döntés alapjá n
    327.516.000 forint, illetve 329.000.000 forint támogatást nyert el, és egyedüli
    részvényese a csendes-óceáni Efate-szigeten lévő Vanuatui Köztársaságba n
    bejegyzett BATAVIA INVESTMENT S LTD. (1036 Port Vila Vanuatu ,
    Bougainville House Level 2 .) ;
    Szerződött összeg: 327 516 000 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 163 758 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013 .03.25.
    Szerződött összeg : 329 000 000 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 164 500 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.01 .29.
    3. INNOMED MEDICAL Orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó Zártkörűen Működő
    Részvénytársaság, amely a 2012.04.12-ei támogatási döntés alapján
    253.776.485 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és legutolsó
    ismert tulajdonosa az USA Indianapolisban jegyzett MediComplexCO (US-
    46256 INDIANAPOLIS, Summertre e Lane 8542);
    Szerződött összeg: 253 776 485 Ft
    Kifizetett elő leg összesen: 126 880 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 59 259 165 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.03.13.
    4. Grepton Informatikai Zártkörűen Mű ködő Részvénytársaság amely a
    2012 .07.27-ei támogatási döntés alapján 468.358.750 forint vissza nem
    térítend ő támogatást nyert el, és legutolsó ismert tulajdonosa a New Frontier
    International Holding (AT- 1040 Bécs, Prinzeugenstrasse 72) ;
    Szerződött összeg: 468 358 750 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 234 179 374 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma: 2013 .01.14.
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (061) 795 5666 Fax: (061) 795 0631 E-mail: [email protected]
    5. ORMOSSZÉN Szénkitermelő ás Kereskedelmi Kft., amely a 2012 .07.27-ei
    támogatási döntés alapján 430.649.666 forint vissza nem térítendő támogatást
    nyert el, és a CRATIS Ingatlanbefektető és Szolgáltató Zrt-n keresztül egyedül i
    részvényese a ciprusi AGRINA Holdings Limited (CY- 1082 Nicosia , Kyriako u
    Matsi 16 ., Eagle House Agioi Omologites P.010th);
    Szerződött összeg: 430 649 666 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 107 662 416 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.10.18.
    6. BiFarma Szoftverfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felel ősségű Társaság ,
    amely
    2012.02.24-ei támogatási döntés alapján 173 .647.504 forint;
    2012.12.07-ei támogatási döntés alapján 232.596.753 forint;
    2013.01 .15-ei támogatási döntés alapján 452.288.546 forint;
    2013.01 .15-ei támogatási döntés alapján 437.500.000 forint
    vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa egy magánszemély ,
    valamint a nyitrai cégbíróságon bejegyzett China Innovative s .r.o. (SK- 94501
    Komámo, Svatoondrejská 11 .7. ép.);
    Szerződött összeg : 173 647 504 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 86 800 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.02 .19.
    Szerződött összeg: 232 596 753 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 116 298 375 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.02.28.
    Építőipari tervszolgáltatást innovatív műszaki megoldásokkal támogató SaaS
    szolgáltató központ technológia kialakítása : A projekthez még nem tartozik kifizetés .
    Kiterjesztett valóság alapú interaktív felhasználói útmutató (Users manual) technológi a
    kutatás-fejlesztése:
    A projekthez még nem tartozik kifizetés .
    7. ContiTech Rubber Industrial Kft., amely a 2012.04.12-ei támogatási döntés
    alapján 143.843.511 forint vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és
    egyedüli tagja a hamburgi cégbíróságon bejegyzett Phoenix Fluid Handlin g
    lndustry GmbH (DE- 2107 9 Hamburg, Hannoverische Str 88 .);
    „A környezetterhelés csökkentése nagyátmérőj ű gumitömlők továbbfejlesztésével ”
    tárgyú projekthez még nem tartozik kifizetés .
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail : miniszterQnfm,gov,hu5
    8. 1 NTERACTIVE NET DESIGN Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely a
    2012.02.24-ei támogatási döntés alapján 188 .960.500 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és egyedüli tagja a Cipruson bejegyzett IN D
    Group Holding Limited . (CY- 1065 Nicosia, Arch Makariu tll 2-4 Capital Ce . ép.
    9. cm.);
    Szerződött összeg : 188 960 500 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 47 240 125 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012 .04.25.
    9. PROFITRADE 90 Számítástechnikai és Szolgáltató Kft ., amely a 2012.07.27-ei
    döntés alapján 196.095.720 forint, illetve a 2012 .12 .07-ei döntés alapján
    255.800.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és magánszemély
    tagjain kívül minősített többségű befolyással bíró tulajdonosa a svájc i
    cégbíróságon bejegyzett Central European lnvestment AG (CH- 6302 Zug , Weinbergstrasse 5 .);
    „Play2gether virtuális online próbaterem, koncertterem és zenei stúdió technológi a
    kidolgozása” tárgyú projekthez még nem tartozik kifizetés .
    10 .OLMOS és TÓTH Mez őgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ., amely a
    2012.07.27-ei döntés alapján 203 .998.757 forint vissza nem térítendő
    támogatást nyert el, és egyedüli tagja a madridi GRUPO INVERSOR MONTE
    NEVADO S .L. (ES- Madrid, Claudio Coello 61 .);
    Szerződött összeg: 203 998 757 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 101 999 378 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.01 .17.
    11.MOTECH Acélszerkezet- és Gépgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság, amely
    a 2012.04.12-ei döntés alapján 159 .876.622 forint vissza nem térítendő
    támogatást nyert el, és magánszemély tagján kívül tulajdonosa a norvégiai
    Bronnoysundban jegyzett MOTECH NORGE A.S. (NO- 0277 Oslo,
    Drammensveien út 167 .) ;
    Szerződött összeg : 159 876 622 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 39 969 155 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.06 .14.
    12. Burton Kiln Furniture tűzállóanyag-gyártó Kft., amely a 2012.02 .24-ei döntés
    alapján 60.952.428 forint vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és egyedüli
    tagja a németországi Osnabrück Városi Bíróság által bejegyzett Burto n
    Beteiligungs GmbH (DE- 49328 Melle-Buer , Barkhausener str 55 .);
    Szerződött összeg: 60 952 428 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 30 476 214 Ft
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: [email protected]
    Számla alapú kifizetés összesen : 22 030 363 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.02.25.
    13. Solvo Biotechnológiai Zrt ., amely a 2011 .12.28-ai döntés alapján 121 .700.31 5
    forint, majd a 2012.05.15-ei döntés alapján 87.954.296 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és a támogatási döntések id őpontjában részben
    a Washingtonban jegyzett Hawk8Finberg Consulting LLC . résztulajdonába n
    állt;
    Szerződött összeg : 87 954 296 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 35 181 718 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 12 316 317 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.03.14 .
    14.PANNON SZOFTVER Informatikai Kft ., amely a 2012 .12.07-ei döntés alapjá n
    89.000.000 forint vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és egyedüli tagja a
    Cipruson jegyzett PSZI LIMITED . (CY- 10654024 Ciprus, Nicosia, Stasikratou s
    Crystal Offtces, Krambis Building street 20 . B.);
    Szerződött összeg : 89 000 000 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 22 250 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013 .02.22.
    15.Human Value Services Számítástechnikai Kft., amely a 2012 .12.20-ai döntés
    alapján 134.160 .000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és a
    társaság egyetlen magánszemélyen kívüli tagja a Fisher Tech-Invest Korlátolt
    Felelősség ű Társaságon keresztül a Brit Virgin-szigeteken jegyzett Fisher
    Tech-lnvest Inc . (VGTortola, Road Town, lntershore Chambers, Wickham’s
    Cay);
    A Terragraf alapú innovatív hálózatmenedzsment-rendszer fejlesztése tárgy ú
    projekthez még nem tartozik kifizetés .
    16. BURKOLÓLAP 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely a 2012 .11 .28-ai
    támogatási döntés alapján 198 .510.000 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el, és egy magánszemély tagon kívül az A .F . lnvestment Kft.-n keresztül
    tulajdonosa a Beliz-i cégbíróságon bejegyzett Alesandro Finance Ltd ., (BZBelize City , Regent 3 5A.) ;
    Az „iparterület fejlesztése Balástyán” tárgyú projekthez még nem tartozik kifizetés .
    17.MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft ., amely a 2012.07.18-ai támogatási
    döntés alapján 171 .400.303 forint vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és
    egyedüli tagja a Seychelles szigeteken bejegyzett BARROW ENTERPRISE S
    LTD . (Victoria, Mahé, Seychelles, Suite 9, Ansuya Estate, Revolution Avenue) ;
    A »Metropolisz ipari terület fejlesztés” tárgyú projekthez még nem tartozik kifizeté s
    Postacini: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: [email protected]
    18.SUNTEC SYSTEM KERESKEDELMI, SZOLGÁLTATÓ És GYÁRTÓ KORLÁTOL T
    FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG, amely a 2012.07.18-ai támogatási döntés alapjá n
    156.928.302 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és a támogatási
    döntés idején egyedüli tagja a Marshall-szigeteken bejegyzett Hippokrates Lt d
    (MH- 96960 Trust Company Complex Ajeltake Road) volt ;
    A „Vállalkozói inkubátorház létrehozása a Szegedi Logisztikai és Ipari Park területén ”
    című projekthez még nem tartozik kifizetés .
    19 .IPARK PÉCS Ipari Park Fejlesztő Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a
    2012.05.18-ai támogatási döntés alapján 461 .372.082 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa az osztrák IPP Beteiligung s
    GmbH (AT- 4040 Linz , Pulvermühlstrasse 23 .);
    Az „iPark Pécs-Dél Ipari Park fejlesztésének II. üteme” című projekthez még ne m
    tartozik kifizetés .
    20.Európa-Center-Miskolc Beruházó és Szolgáltató Kft., amely a 2012.06.14-ei
    támogatási döntés alapján 364 .390.416 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el, és résztulajdonosa az S-Bird Hungary Ingatlanforgalmazó és
    Beruházó Kft., amely egy magánszemély és a gibraltári Grandtown Holding s
    Limited (GI- 39 lrish Town, Gibraltár, Suite 5) tulajdonában áll ;
    Szerződött összeg: 364 390 416 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 182 195 208 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.12.05.
    21 .Gima Szolnok Ipari Park Korlátolt Felelősségű Társaság, amely a 2012.11 .19-ei
    támogatási döntés alapján 292 .296.628 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el, és résztulajdonosa a BEKBER Villamos Hálózat Építő és Beruházó
    Korlátolt Felelősség ű Társaság, mely egy magánszemélyen kívül a B .E.K.
    Group s .r.o. (SK- 929011061 Dunajská Streda, Sportová 5111260 . )
    tulajdonában áll ;
    Szerződött összeg: 324 403 811 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 129 761 524 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 194 642 287 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012 .05.02.
    22.Machine Rentals Group Korlátolt Felelősségü Társaság, amely a 2012.11 .19-ei
    támogatási döntés alapján 193 .597.656 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el, és tulajdonosa a Belize Cégbírósága által bejegyzett PLANE T
    MANAGEMENT LTD. (BZ- Belize City , Newtown Barracks 508 .);
    Az „Ipari terület fejlesztése Vásárosnaményben” cím ű projekthez még nem tartozik
    kifizetés.
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: [email protected]
    23. IPARI PROJEKT HUNGÁRIA Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátol t
    Felelősségű Társaság, amely a 2012.11 .09-ei támogatási döntés alapjá n
    200.000.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa a z
    osztrák Swietelsky Baugesellschaft m .b.H . tulajdonában álló SWIETELSKY Építő
    Korlátolt Felelősségű Társaság;
    A projekthez még nem tartozik kifizetés .
    24.String-Alba Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a
    2012 .11 .09-ei támogatási döntés alapján 179.697.472 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa a támogatási dönté s
    időpontjában a panamai WAX Worldwide Inc . (PÁ- Panama, Ricardo Arias str
    Advanced Tower . I . cm .);
    A projekthez még nem tartozik kifizetés .
    25. Mertzon Property Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft., amely a 2012 .05.15-ei
    támogatási döntés alapján 119 .260.796 forint vissza nem térítendő támogatást
    nyert el, és tulajdonosa a Samuelson lnvestments Kft., az lndotek Befektetési
    Zrt., az EGMEX Kft., a Britex Hungary lngatlanbefektető Korlátolt Felelősségű
    Társaság, amelyek részben Utah, Washington, és Colorado államba n
    bejegyzett szervezetek tulajdonában állnak, (Samuelson CEE LLC, lndotek U K
    LLC, Britex Central Europe LLC);
    A „Csepel – Irodaház, termel őcsarnok és kiegészítő raktár-fejlesztés° tárgyú projekthez
    még nem tartozik kifizetés.
    26.Angria Ingatlanforgalmazó és Ingatlankezel ő Korlátolt Felelősségű Társaság,
    amely a 2012.05.15-ei támogatási döntés alapján 52 .778.970 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és egyedüli tagja a Seychelles szigeteken
    jegyzett Valon International Ltd. (SC- Seychelles, Victoria State House Ave ,
    Victoria House, Suite 206 .) ;
    Szerződött összeg : 52 778 970 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 26 389 485 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.12.05.
    27.D-Z-Cornpany Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felel ősség ű Társaság,
    amely a 2012 .12.28-ai támogatási döntés alapján 169 .018 .988 forint támogatást
    nyert el, és résztulajdonosa a belize-i cégbíróságon jegyzett JOD O
    INVESTMENT LTD. (BZ- 1050 BELIZE , Belize City Dean Street 76 .);
    A „Betelepülést elősegítő területi és infrastrukturális fejlesztés eszközbeszerzéssel
    társítva Úriban„ tárgyú projekthez még nem tartozik kifizetés .
    28.HAPPY COMPANY Élelmiszer Termékeket Gyártó és Forgalmazó Korlátolt
    Felelősségű Társaság, amely 2012.05.15-ei támogatási döntés alapjá n
    65.684.400 forint vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és résztulajdonosa
    Postacím: 1440 Budapest, P#. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: [email protected]
    a belize-i cégbíróságon jegyzett JODO INVESTMENT LTD (BZ- 1050 BELIZE ,
    Belize City Dea n Street 76.) ;
    Szerződött összeg: 65 684 400 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 32 842 200 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.09.12 .
    29.INDUSTRIA BÉTA Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Korlátolt Felel ősségű
    Társaság, amely a 2012.12.28-ai támogatási döntés alapján jelenleg közzé ne m
    tett mértékű támogatást nyert el, és tulajdonosa IFCS Invest Finance Consul t
    Surveillance AG (CH – 8212 NeuhausenamRheinfat, Rundbuckstrasse 6 .) ;
    Az „Ipari csarnokok építése és infrastruktúrájának fejlesztése az lndustria Béta Kft .-nél”
    című projekthez még nem tartozik kifizetés . Megítélt támogatás: 198 790 650 Ft
    30.Knurow Property Korlátolt Felelősség ű Társaság, amely a 2012.11 .19-ei
    támogatási döntés alapján 67 .180.462 forint vissza nem térítendő támogatást
    nyert el, és tulajdonosa a Seychelles szigeteken jegyzett Hediger Busines s
    Limited (SC- Victoria Mahé, Olivier Maradan Street Suite 2 .) ;
    A „Budaörsi Vállalkozói Inkubátorház létrehozása” cím ű projekthez még nem tartozik
    kifizetés.
    31 .060 Bettermann ingatlankezel ő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű
    Társaság, amely a 2012.11 .19-ei támogatási döntés alapján 122 .043.760 forint
    vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa a liechtenstein i
    Bettermann Stiflung (Ll- 9490 Vaduz , Werdenbergerweg 11) ;
    Az „Üzleti környezet fejlesztése az OBO Ipari Parkban” cím ű projekthez még ne m
    tartozik kifizetés.
    32. Körmend Lakópark Korlátolt Felel ősség ű Társaság, amely a 2012.11 .23-ai
    támogatási döntés alapján 199 .656.925 forint vissza nem térítendő támogatást
    nyert el, és részben a Seychelles szigeteken bejegyzett KENWAY
    ENTERPRISES Ltd. (Seychelles, Mahe, Victoria, Oliver Maradan Street, Oliver
    Maradan Building Suite No 2.) kizárólagos tulajdonában álló Ragasits és Társa
    Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonában áll ;
    A „Körmend Lakópark Kft. iparterület-fejlesztése” cím ű projekthez még nem tartozik
    kifizetés .
    33.WORK & TRADE s.r.o Magyarországi Fióktelep, amely a 2012.05.22-ei
    támogatási döntés alapján 193 .753 .491 forint vissza nem térítendő támogatást
    nyert el, és egy külföldi vállalkozás fióktelepe ;
    A „Work & Trade ipari és szolgáltató központ” cím ű projekthez még nem tartozi k
    kifizetés.
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: [email protected],hu1 0
    34. ANDRETZ Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a 2012 .03 .24-ei támogatási
    döntés alapján 285.342.225 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és
    kizárólagos tulajdonosa az ausztriai Andritz AG (AT- 80451053 Graz ,
    Stattegger Strasse 18)
    Szerződött összeg : 285 342 225 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 0 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 64 690 611 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012 .12.13.
    35.IBV Hungária Világítástechnikai és Műanyagipari Korlátolt Felel ősség ű
    Társaság, amely a 2012 .03.24-ei támogatási döntés alapján 314 .606.865 forint
    vissza nem térítend ő támogatást nyert el és kizárólagos tulajdonosa az IB V
    Holding GmbH . (DE-49084 Osnabrück , AM Huxmühlenbach 7 .)
    Szerződött összeg: 314 606 865 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 78 651 716 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013 .02.13.
    36 . RIMAX Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősség ű Társaság, amely a
    2012.03.24-ei támogatási döntés alapján 86 .055.564 forint vissza nem térítend ő
    támogatást nyert el, és kizárólagos tulajdonosa az AGRIPOOL S . R. L. (IT-
    25015 Desenzano del Garda, Via Colombare di Castiglione 811E .)
    Az „Ipartelepítés fröccsöntő csarnok építésével a Rimax Kft.-nél” cím ű projekthez még
    nem tartozik kifizetés.
    37.Jabil Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft., amely a 2012 .06.21-ei
    támogatási döntés alapján 212 .449.496 forint vissza nem térítendő támogatást
    nyert el, és tagjai a Jabil Circuit Netherlands B .V., a Jabil Circuit Limited és a
    Jabil Circuit Luxemburg S.a.r.l.
    Szerződött összeg: 211 198 635 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 0 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 211 198 634 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.12.04 .
    38.PCI Formaöntöde Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a 2012.05.15-ei
    támogatási döntés alapján 481 .200.178 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el, és két magánszemélyen kívüli tagjai a HDPCI Limited (IK- Hong Kong ,
    1703, Chinachem Leighton Plaza, 29 Leighton road, Causeway Bay), valamint a
    VIGEL S.P.A .( ET-1007 1 Borgaro Torinese , Via Mappano 151A )
    Szerződött összeg : 481 150 178 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 240 575 089 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.10.29 .
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: miniszter@nfm,govhu1 1
    39.Viessmann Technika Dombóvár Kft., amely a 2011 .12.14-ei támogatási döntés
    alapján 295.603.712 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és
    kizárólagos tagja a Viessmann Holding Intennational GmbH (DE- 3508 8
    Battenberg , lm Birkenried 1 .)
    Szerződött összeg: 294 542 729 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 67 739 539 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 148 898 091 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.09.12 .
    40 .Ardagh Fémcsomagoló Magyarország Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a
    2012.03.14-ei támogatási döntés alapján 174.240.000 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és kizárólagos tagja az Ardagh Aluminiu m
    Packaging Netherlands B .V. (NL- 39051053 Rozenstraat, Veenendal 19.)
    Az „Ardagh Kft. ipartelepítése a fenntartható fejlődés érdekében° cím ű projekthez még
    nem tartozik kifizetés.
    41.Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zártkörüen M űködő
    Részvénytársaság, amely a 2012 .03.24-ei támogatási döntés alapján
    121 .429.279 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és kizárólagos
    tagja a Hoya Holdings N .V. (NL- 1422 Uithom , Amsterdamseweg 29.)
    Szerződött összeg : 121 429 279 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 30 357 319 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 91 071 960 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.12 .15.
    42. RÓNA Dohányfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság, amely a 2012 .03.14-
    el támogatási döntés alapján 322.461 .021 forint vissza nem térítend ő
    támogatást nyert el, és kizárólagos tulajdonosa az Attila Invest Vagyonkezel ő
    és Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaságon keresztül a
    luxemburgi LANDEWYCK GROUP S .A.R.L. (LU- 1741 Luxemburg, 31 . rue de
    Hollerich)
    Az „Új telephely létesítése a kapacitások bővítése és a működési hatékonyság növelés e
    céljából a Róna Dohányfeldolgozó Kft-nél” cím ű projekthez még nem tartozik kifizetés .
    43. FRAISA Hungária Korlátolt Felelősség ű Társaság, amely a 2011 .12.29-ei
    támogatási döntés alapján 198 .000.000 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el, és kizárólagos tulajdonosa a FRAISA Holding AG (CH- 4512106 2
    Bellach, Gurzelenstrasse 7.)
    Szerződött összeg: 198 000 000 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 49 500 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.05.04 .
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail; [email protected] 2
    44.”GSV” Kereskedelmi Korlátolt Felelősség ű Társaság, amely a 2012.02.22-ei
    támogatási döntés alapján 885 .861 .356 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el, és két magánszemélyen kívüli tulajdonosa a Debrentium s .r.o . (4001
    Kosice, Bankov 7 .)
    Az „Üveggyapotgyár létesítése Szerencsen” cím ű projekthez még nem tartozik kifizetés .
    45.Gustav Wolf Miskolci Drótgyár Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a
    2012.01 .23-ai támogatási döntés alapján 121 .000.000 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és kizárólagos tagja a Gustav Wolf Beteiligung s
    GmbH (DE- 33332 Gütersloh, Sundernstrsasse 40 .)
    Az „Ipartelepítési program megvalósítása a Gustav Wolf Miskolci Drótgyár Kft . miskolci
    telephelyén” című projekthez még nem tartozik kifizetés .
    46.Johnson Electric Ózd Elektromechanikai Termékek Korlátolt Felel ősségű
    Társaság, amely a 2012 .01 .23-ai támogatási döntés alapján 163 .984.487 forint
    vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosai a SAIA-Burgess
    Electronics CH 224-0530705- 7 Holding AG (CH- 3280 Murten, BahnhofstraBe
    18) valamint a Johnson Electric International AG (3280 Murten , Bahnhof ú t
    18.)
    Az „Autóipari alkatrészgyártó- és szerelő kapacitás kiépítése a Johnson Electric Óz d
    Kft. új ózdi telephelyén” cím ű projekthez még nem tartozik kifizetés .
    47. Konecranes Supply Hungary Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a
    2011 .12.29-ei támogatási döntés alapján 999 .900 .000 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és kizárólagos tulajdonosa a finn Konecrane s
    Finance Oy (FI- 58301037 Hyvin, Koneenkatu 8 .)
    Nem találtunk ilyen pályázati győztest.
    48.Parat Ungarn Korlátolt Felelősség ű Társaság, amely a 2012.12.28-ai
    támogatási döntés alapján 555 .554.220 forint vissza nem térítendő támogatást
    nyert el, és kizárólagos tagja a PARAT Beteiligungs GmbH (DE- 9408 9
    Neureichenau, Schachtlau 3-4 .)
    Nem találtunk ilyen pályázati győztest.
    49.Zollner Elektronik Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely
    a 2012.06.14-ei támogatási döntés alapján 154 .991 .791 forint vissza ne m
    térítend ő támogatást nyert el, és kizárólagos tagja a Zollner Elektronik AG (DE –
    934991016 Zandt Budapest , lndustriestrasse 2-14 .)
    A „Munkahelyteremtő kapacitásbővítés a Zollner Kft. szügyi gyárában” című projekthez
    még nem tartozik kifizetés.
    Postacím: 1440 Budapest, Pf, 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: [email protected] 3
    50.LuK Savaria Kuplunggyártó Korlátolt Felelősségű Társaság, amely a
    2012.03.05-ei támogatási döntés alapján 1 .000.000.000 forint vissza ne m
    térítendő támogatást nyert el, és kizárólagos tagja a LU K
    Vermögensverwaltungsgesellschaft mbH (DE – 778151062 Büht ,
    lndustriestrasse 3 .)
    Szerződött összeg : 1 000 000 000 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 150 000 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012 .07.17.
    51 .VNT Metal Hungary Korlátolt Felelősség ű Társaság, amely a 2011 .12.01-ei
    támogatási döntés alapján 155.837.769 forint vissza nem térítendő támogatást
    nyert el, és tagjai a Vogel & Noot Technologie GmbH . (T- 8661 Wartberg ,
    Grazer str. 1 .) valamint a VNT Beteiligungs GmbH . (AT- 8661 Wartberg im
    Mürztal, Grazer str 1 .)
    Szerződött összeg: 1 55 837 769 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 38 959 442 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 107 029 689 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012 .10.02 .
    52. „TECHNOCAR-MC-2003” Gépipari Kft., amely a 2011 .12.29-ei támogatási
    döntés alapján 100.000.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és
    tulajdonosa 2012. október 30-ig a montanai WHITEFISH HILLS, LLC valamint a
    ciprus i DESILCO LIMITED (CY- 1066 Nicosia, Margarita House, Themistokl i
    Dervi 15 .) voltak, illetve jelenleg résztulajdonosa szintén a DESILCO LIMITED ,
    és amely
    • a „Tudomány – innováció Program” keretében 2012.06.05-án további
    25.000 .000 forint,
    • a „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” pályázato n
    2012.09.14-én további 16 989 984 forint vissza nem térítendő támogatást nyert
    el ;
    Szerződött összeg: 100 000 000 Ft
    Kifizetett elő leg összesen: 50 000 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.03.12 .
    Az „innovációs fejlesztés a Technocar-MC-2003 Kft .-nél” című projekthez még nem
    tartozik kifizetés . A „Technocar-MC-2003 Kft . technológia fejlesztése” cím ű projekthez még nem tartozik
    kifizetés.
    Postacím: 1440 Budapest, Pf, 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: [email protected] 4
    53. HAFI-INDUSTRIES Gépgyártó Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a
    2011 .12.29-ei támogatási döntés alapján 100 .000.000 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és többségi szavazati joggal bíró tulajdonosa a
    lichtensteini HIH HAFI Holding Aktiengesellschaft (LI- 9490 Vaduz,
    Landstrasse 36), és amely
    • az „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére” c .
    pályázaton 2012.01 .16-án további 24.640.254 forint vissza nem térítendő
    támogatást nyert el ;
    Szerződött összeg : 100 000 000 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 50 000 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.11 :09.
    Szennyvízkezel ő üzemek újfajta, teljes működési rendszere folyamatának
    energiaellátására, vezérlésére és felügyeletére kifejlesztett panel és vezérl őközpont
    létrehozása” című projekthez még nem tartozik kifizetés .
    54.SCITEC Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a
    2012.01 .17-ei támogatási döntés alapján 99 .246.044 forint vissza nem térítendő
    támogatást nyert el, és tulajdonosa a támogatási döntés meghozatalakor a z
    Armadillo Verwaltungs AG (CH- 6370 Stans, Nidwalden, Tottikonstrasse 66 . )
    volt, jelenleg a luxemburgi Scitec International S.á r.l (LU- 1653 Luxemburg ,
    Avenue Charles De Gaulle 2 .), és amely
    • a „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és
    középvállalkozások számára” pályázaton 2011-ben további 95 .916 .685 forint,
    2012-ben további 99.833.128 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el;
    A „Telephelyfejlesztés a SCITEC Kft.-nél” című projekthez még nem tartozik kifizetés .
    A „Komplex eszközbeszerzés megvalósítása a Scitec Kft .-nél” című projekthez még
    nem tartozik kifizetés. Az „Eszközbeszerzés a Scitec Kft.-nél 2012-ben”. című projekthez még nem tartozik
    kifizetés.
    55. CHIORINO Szállítószalag és Laposszíj Export-Import Kereskedelmi Korlátolt
    Felelősségű Társaság, amely a 2012.01 .17-ei támogatási döntés alapján
    99 .246.044 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és minősített
    többség ű szavazati joggal bíró tulajdonosa 2012.04.20-ig a luxemburgi
    CHIORINO PARTICIPATIONS S .A. (LU- 1724 Luxembourg, Boulevard d u
    Prince Henri 19-21 .) volt (jelenlegi tulajdonosa a CHORINO PARTECIPAZION I
    ESTERE srl, TT-1390 0 Biella, Via Sant’ Agata 9 CAP) ;
    A projekthez még nem tartozik kifizetés .
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 . 1) 795 0631 E-mail : miniszter@nfm .gov.hu1 5
    56.King Stone Vegyipari és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely
    2012. január 17-én kelt támogatási döntés alapján 66 .149.338 forint vissza ne m
    térítendő támogatást nyert el, és minősített többségű szavazati joggal bíró
    tulajdonosa a ciprusi ACRYLSTONE LIMITED (CY- Larnaca, Agion Anargyron
    30.) ;
    A projekthez még nem tartozik kifizetés .
    57. CUBITEAM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely a 2012 .01 .17-ei támogatás i
    döntés alapján 46.145.610 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és
    minősített többség ű szavazati joggal bíró tulajdonosa a Marshall szigeteke n
    jegyzett TECHINVEST Ltd. (IC- 96960 Trust Company Complex, Ajeltake lsland ,
    Majuro, Marshall lslands, Ajeltake Road), illetve amely
    • az „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére ”
    pályázaton 2011-ben további 18.276 .307 forint, 2012-ben további 19 .890.000
    forint,
    • a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése” c . pályázaton
    2012.04.03-én további 10 .745.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert
    el;
    Az „Innovatív, 3d játékfejlesztő üzem építése a Cubiteam Kft.-nél” című projekthez még
    nem tartozik kifizetés.
    A „Termelési folyamat innovációja a CUBITEM Kft.-nél” című projekthez még nem
    tartozik kifizetés .
    A „Hőformázó berendezés beszerzése a CUBITEAM Kft.-nél” című projekthez még ne m
    tartozik kifizetés . Az »Eszközbeszerzés a Cubiteam Kft-nél” cím ű projekthez még nem tartozik kifizetés .
    58.AMD-Services Ingatlanforgalmazó és Karbantartó Kft ., amely a 2012 .01 .17-ei
    támogatási döntés alapján 19 .330.713 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el, és közvetett tulajdonosai az Utah államban jegyzett Samuelson CEE
    LLC ., a Colorado államban jegyzett Bohemian Real Estate I . LLC., illetve a
    Nevadában jegyzett Britex Central Europe LLC ;
    Szerződött összeg : 19 330 713 Ft
    Kifizetett el őleg összesen : 0 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 19 330 713 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.12 .13.
    59.MATIC Ipari Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a 2011 .12.29-ei
    támogatási döntés alapján 100.000.000 forint vissza nem térítend ő
    támogatásban részesült, és amelynek közvetett résztulajdonosa a Seychellesszigeteki MEDION INVEST & TRADE LTD . (Vic. Mahé Seychelles, Revolution,
    Ansuya Estate 9.), illetve amely
    • A „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- é s
    középvállalkozások számára” c. pályázaton 2011 .08.18-án további 50.000.000
    forint vissza nem térítendő támogatásban részesült; tulajdonosi köre teljes
    mértékben megegyezik az Észak-alföldi régióban ugyanezen konstrukci ó
    keretében szintén 100 .000.000 forint vissza nem térítendő támogatást elnyert
    Postacím: 1440 Budapest, PL 1 Telefon, (06 1) 795 5666 Fax: (061) 795 0621 E-mail: [email protected],hu1 6
    DEBRECENI MECHANIKAI M ŰVEK Korlátolt Felel ősségű Társaság tulajdonosi
    körével .
    A „Lemeztechnológiai beszállító vállalkozás gyártóterületének növelése új telephelye n
    gyártócsamok építésével” cím ű projekthez még nem tartozik kifizetés .
    Szerződött összeg: 50 000 000 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 0 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 49 999 999 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.07 .12.
    60. VAS ÉS TÁRSAI Műanyag feldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság, amely a
    2011 .12.29-ei támogatási döntés alapján 90.000.000 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el (részére eddig összesen 45.000.000 forint
    támogatást fizettek ki, legutoljára 2012 .11 .27-én), és kizárólagos tulajdonosa a
    Cipruson jegyzett TEMPA FINANCIAL CORP. LIMITED (CY- 1097 Nicosia ,
    Egypt street 12.), illetve amely
    • „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” c . pályázat
    keretében 2012.03.02-án további 20.000.000 forint vissza nem térítend ő
    támogatást nyert el ;
    Szerződött összeg : 90 000 000 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 45 000 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012 .11 .27 .
    A „Világszínvonalú fóliafújó gép beszerzése a Vas és Társai Kft .-nél” című projekthez
    még nem tartozik kifizetés.
    61 .”LOWLAND WINE” Mezőgazdasági és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű
    Társaság, amely a 2011 .12.29-ei támogatási döntés alapján 70 .651 .430 forint
    vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli tulajdonosa a Cipruso n
    jegyzett DISBURY HOLDINGS LIMITED (CY- 1105 Nicosia, Agiou Pavlou stree t
    15.)
    Szerződött összeg: 70 651 430 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 35 325 715 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.03.21 .
    62 . PRONTO CAR Korlátolt Felelősségű Társaság, amely a 2011 .12 .29-ei
    támogatási döntés alapján 16.707.500 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el és résztulajdonosa a Dover államban jegyzett CONTROLLING LLC
    (US- 19904 Dover, 32 Loockermann Square Suite 101D .), illetve amely
    • a „Mikro- és kis- ás középvállalkozások technológia fejlesztése” című
    pályázat keretében 2012 .03.20-án további 14.011 .808 forint,
    • az „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére ”
    című pályázat keretében 2012 .03.29-én további 24.843.000 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el ;
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: [email protected] 7
    Szerződött összeg : 16 707 500 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 8 353 750 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 8 054 287 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.11 .30. A „Szerviz műhely technológiai hátterének fejlesztés a Prontocar Kft .-nél” című
    projekthez még nem tartozik kifizetés .
    A „Homlokzati állványrendszerek ellen őrzését biztosító szabvány nemzetközi
    hasznosítása érdekében mérőeszközök beszerzése” című projekthez még nem tartozi k
    kifizetés .
    63. AGROKÉMIA Sellye Zártkörű Részvénytársaság, amely a 2012 .01 .17-ei
    támogatási döntés alapján 98.005.820 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el, és résztulajdonosa a ciprusi PETERS & BURG HOLDING LIMITED
    (CY- 6042 Lamaca CIPRUS, Inomenon Ethon 8 . ép . 2. em . 202.), illetve amely
    • „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” c. pályázat
    keretében 2012.05.07-én további 7.500.878 forint vissza nem térítendő
    támogatást nyert el;
    Szerződött összeg: 98 005 820 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 0 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 98 005 820 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.06.22.
    Szerződött összeg : 7 500 878 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 0 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 7 359 645 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.10.03.
    64. GASCATOR Magyarország Ingatlenberuházó- és Forgalmazó Korlátol t
    Felelősségű Társaság, amely a 2012 .01 .17-ei támogatási döntés alapján
    66 .311 .420 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, és
    résztulajdonosa a Seychelles-szigeteken jegyzett Lawton lnvestements Ltd .
    (SC- 2919 Global Gateway, Rue de la Perle Providence Mahe), illetve amel y
    • „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozáso k
    számára”c. pályázat keretében, 2011 .11 .15-én további, 93 .590.159 forint
    vissza nem térítendő támogatást nyert el (amelynek mintegy harmadá t
    2012.09.21-éig ki is fizették);
    Szerződött összeg : 66 311 420 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 33 155 710 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.08.29.
    Szerződött összeg : 66 311 420 Ft
    Kifizetett el őleg összesen : 33 155 710 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.08 .29.
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: [email protected] 8
    65.Európa Humán-Rent Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a
    2011 .12.29-ei támogatási döntés alapján 100.000 .000 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és jelenlegi tulajdonosa a Seychelle-szigeteki
    MOBEX ASSETS HOLDING LTD. (SC- Ansuya Estate, Revolution Avenue,
    Victoria Suite 9 .)
    Nem található ilyen pályázati győztes.
    66 .DEBRECENI MECHANIKAI M ŰVEK Korlátolt Felelősség ű Társaság, amely a
    2012.07.16-ai támogatási döntés alapján 100.000 .000 forint vissza nem
    térítendő támogatásban részesült, és amelynek közvetett résztulajdonosa a
    Seychelles-szigeteki MEDION INVEST & TRADE LTD . (Vic. Mahé Seychelles,
    Revolution, Ansuya Estate 9 .), illetve amely
    • a „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- é s
    középvállalkozások számára” c . pályázaton 2012.04.12-én további 24.883.849
    forint vissza nem térítendő támogatásban részesült;
    • tulajdonosi kőre teljes mértékben megegyezik az ugyanezen konstrukci ó
    keretében szintén 100 .000 .000 forint vissza nem térítend ő támogatást elnyert
    MATIC Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonosi körével .
    Szerződött összeg : 100 000 000 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 50 000 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012 .11 .09.
    Szerződött összeg: 24 883 849 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 6 220 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012 .06.26 .
    67. SZÍNES INGATLANVILÁG Ingatlankezel ő Korlátolt Felelősségű Társaság,
    amely a 2011 .12.29-ei támogatási döntés alapján 42 .369.571 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa az Oregon államban jegyzet t
    WORLDWIDE TRADING SERVICES LLC . (US- 97304 USA, Oregon, NW Salem,
    Windemere Dr 942.)
    Szerződött összeg: 42 369 571 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 21 184 785 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 15 642 481 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012 .12.11 .
    68 .General-Léna Építőipari, Szolgáltató Korlátolt Felel ősségü Társaság, amely a
    2011 .12.29-ei támogatási döntés alapján 18 .725.868 forint vissza nem térítendő
    támogatást nyert el, és tulajdonosa a floridai 6 MILES BRANDING, LLC (US-
    34239 Sarasota, South Tuttle, Ave 2015 Florida), illetve amel y
    • a „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” c . pályázat
    keretében 2011 .07.26-án további 19.128.000 forint vissza nem térítendő
    támogatást nyert el ;
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail: [email protected] 9
    Szerződött összeg: 18 725 868 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 9 362 934 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.04.21 .
    A „Gépbeszerzés a Generál-Léna Kft.-nél” című projekthez még nem tartozik kifizetés .
    69.POLIPROP HOLDING Vagyonkezel ő és Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű
    Társaság, amely a 2012 .10.30-ai támogatási döntés alapján 68 .250.000 forint
    vissza nem térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa a florida i
    DUPLEX METAL INC . (US- 33009 Hollandale Beach FL, 1001 North Federa l
    238. )
    A „Gépjármű szerviz- és kozmetikai m űhely kialakítása” Miskolcon tárgyú projekthez
    még nem tartozik kifizetés .
    70. LAVATIO Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság,
    amely a 2012.10.30-ai támogatási döntés alapján 53.984.700 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa a floridai DIVONTER USA
    INC. (US- 33009 Hallandale Beach, 1001 North Federal Highway Suite 238.),
    amelynek székhelye megegyezik a POLIPROP HOLDING résztulajdonosána k
    székhelyével ;
    Az „Összeszerelő csarnok építése a Lavatio Kft . miskolci telephelyén” című projekthez
    még nem tartozik kifizetés .
    71 .Café Frei Vendéglátó és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely a
    2012.10.30-ai támogatási döntés alapján 51 .536.995 forint vissza nem térítendő
    támogatást nyert el, és résztulajdonosa az újzélandi COFFEE GREEN BEAN
    Limited (NZ- 8024 Christchurch, Middleton, Birmingham Drive 38 .)
    Szerződött ősszeg : 51 536 995 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 22 000 000 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.01 .28.
    72.PETRO-PLAST Kereskedelmi-Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű Társaság,
    amely a 2012.10.30-ai támogatási döntés alapján 16 .568.245 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és közvetett résztulajdonosa a Seychellesszigeteken jegyzett Aphrodisiac Worldwide Limited (SC- Mahé, Rue de la Perle
    utca 653.)
    Szerződött összeg : 16 568 245 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 8 284 122 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2013.03.08 .
    Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1 Telefon: (061) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 e-mail: [email protected]
    73.CNC RAPID Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősség ű Társaság, amely a
    2011 .12.29-$i támogatási döntés alapján 79.304.362. forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa a VINCENT & PARTNERS L .
    L. C. (US- 19720 New Castle, North DuPont Parkway 201 .), illetve amely
    • a „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és
    középvállalkozások” c. pályázat keretében 2011 . 08.18-án 41 .091 .210 forint,
    illetve 2012.06.18-án további 91 .044.817 forint;
    • az „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére” c.
    pályázat keretében pedig 2012.03.20-án további 25.000.000 forint vissza nem
    térítendő támogatást nyert el ;
    Az „Ingatlanfejlesztés a CNC Rapid Kft .-nél „ című projekthez még nem tartozik kifizetés .
    Szerződött összeg : 41 091 210 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 0 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 41 091 209 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.02.23 .
    Szerződött összeg : 91 044 817 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 0 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 91 044 815 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.1101 .
    Szerződött összeg: 25 000 000 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 0 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 20 218 116 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.12.14.
    74. Dentident Implant Clinic Korlátolt Felelősségű Társaság, amely a 2011 .12.29-ei
    támogatási döntés alapján 43.556.327 forint vissza nem térítend ő támogatást
    nyert el, és tulajdonosa a PINEWARE INC . (US- 19801 Wilmington , New Castl e
    County, Delaware Avenue 800.), valamint a LA ROSA INVESTMENT Inc . (US-
    19904 Dover , Suite 206, Bradford Street 155 .) illetve amel y
    • a „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” cím ű
    pályázat keretében 2012 .08.22-án további 18.523.920 forint;
    • a„Innováció a fogászatban” cím ű pályázat keretében 2012 .07.23-án további
    25.421 .199 forint vissza nem térítend ő támogatást nyert el .
    Szerződött összeg: 43 556 327 Ft
    Kifizetett előleg összesen: 21 778 163 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen: 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012.10.26 .
    A „Technológiafejlesztés a DENTIDENT IMPLANT Clinic Kft .-nél” című projekthez még
    nem tartozik kifizetés.
    Postacím: 1440 Budapest, Ft 1 Telefon: (06 1) 795 5666 Fax: (06 1) 795 0631 E-mail : [email protected] 1
    Szerződött összeg : 25 421 199 Ft
    Kifizetett előleg összesen : 6 355 299 Ft
    Számla alapú kifizetés összesen : 0 Ft
    Utolsó kifizetés dátuma : 2012 .10.05 .

    Ps. Simor hazahozta a vagyonát, és adózott utánna.
    Megtette-e ugyanezt Simicska, Szijjártó, Lázár?
    Másik kérdésem, tatálsz-e a kedvezményezettek között olyat, amelyik odahaza van bejelentve, s ha igen, hány százaléka ez a teljes létszámnak? (koczkáspapír-cerka)

  • Ille István

    falusi
    2013 május 2
    10:38 de.
    mábocs, de felesleges volt ide idézned ennek a vakegérnek az egész dokumentumot. ha nem reppent rá a linkre, gondolod, ez a felsorolás meghatja?
    egy narancsagyút nem tudsz meggyőzni arról, hogy a narancs csak látszólag barázdált 🙂

  • Ille István
    2013 május 2
    1:37 du.
    Bár családi gyökerekből kifolyólag még kisdobos sem lehettem, egyetlen dolgot cafkára megtanultam a Kisdobos hat pontjából:
    A kisdobos ahol tud, segít !!
    🙂

  • Mi baj volt a „családi gyökereiddel”, göllner?:)

  • dakota
    2013 május 4
    3:44 du.
    neki voltak.
    magának meg…

  • falusi!

    Te kisdobosok gyongye! 🙂 Megtenned, hogy ideteszed az elmult 25 esztendo tranzakcioit is? 🙂 Todmit? Inkabb ne, mert lefagy a rencer…. 🙂 Horngyufaektoltol gyurcsanyiekig, azert lenne mit szamolni. Ezeknek a boldogtalan orbaneknak idelyuk sem volt, hogy egy sulycsoportba lopjak magukat a „nagy” elodokkel!
    En csak azt mondom, hogy „ebul szerzett joszag ebul vesz”.

  • Gabec
    2013 május 5
    12:58 du.
    Idestezsvér…
    Akkora feladatra nem is vállalkoznék.
    Nem kérdés, hogy a zubbomyváltás óta még nem volt olyan politikai csoportosulás, amelyik nem lopott.
    Te azt állítod, hogy Orbánék közelében sincsenek tolvajlásilag a szociknak. Még az is lehet, hogy igazad van. Ámdemegdebár eleddig-ami bíróság elé került- ott Zuslag az egyetlen, akit el lehetett kaszálni. Ha összehasonlítod összegszerűen az a sikítás alig jelentős. Nagyon megmérték.
    Cskhogyámdemeg. Ennyire pofátlanul, nyíltan, pirulás nélkül, még egyik senkiháziakból álló banda sem tömködte a zsebét.
    Amit fontosnak tartok kiemelni: a jelenlegi kormány egy bizottságot állított fel (vagy kétszáz munkatárssal)arra, hogy pl Gyurcsányra valamit összekaparjanak..Az a pali, meg carik rájuk, és sorra nyeri a pereket..Most mondd!! Egy mocsadék, aki nem hagyja kibontakozni a Haza Atyját, a Nemzet Megmentőjét, a Fülkeforradalmár Szabaccságharczosok Zseniális Fővezérét.
    Tstvér. Most komolyan.
    Te tényleg azt hiszed, hogy Orbánt, vagy bárkit a fideszből érdekel az, hogy a köznéppel mi van?
    Az utolsó mondatoddal adtál némi reményt.
    Úgy legyen.

  • dakota
    2013 május 4
    3:44 du.
    Te nem okosoccc….

  • falusi!

    Ittam minden szavadat… 🙂 Szoval maradjunk annyiban, hogy a gyarmat bar nyugtalankodik, a gond egyenlore nem tobb mint az ebek acsarkodasa a koncon.
    De mi lesz, ha egyszer csak abbahogyjak es kiegyeznek, mert a plebs (a hulye plebs) meg elni akar es meg kepesek lesznek es egy napon fellogatjak oket az elso fara!
    Mert ha a szellem egyszer kiszabadul a palackbol, az oda addig nem szokott visszamenni, mig el nem oltotta verszomjat! Szerinted nem kene abbahagyni kegyelmeseknek a szarkeverest es az ebuszitast?

  • Ille István
    2013 május 5
    11:54 de.

    Kösz a gyors választ, ille:) Csak így tovább:)

  • falusi
    2013 május 5
    11:37 du.

    Te csak igyál még egy üveg Glenfiddich-t és fogd rá a nyuszira:)

  • Gabec
    2013 május 6
    3:21 du.
    🙂
    Elfogyott a borod? 🙂
    Ha úgy lesz, találkozunk a barrikádokon..
    🙂
    (Hozom a kunyhó falát, meg a grizzlyket..)

  • dakota
    2013 május 6
    10:11 du.
    Miért fognám a nyuszira, ha én ittam meg?
    Az ember vállalja fel azt, amit csinált. Jót, rosszat egyaránr..
    A Glenfiddich meg jó…
    ?)

  • gelbergócisztán

    falusi….vedelj mint a godeny alkoholt

  • gelbergócisztán

    falusi…..;terden csusszal gelberbergengociaba , jarjal canossat

  • Kopácsi Judith

    Hű, de fájhat azoknak a bunkoknak akiket nem engedek be a kirájságomba! Mindjárt kinézek a toronyból, és elhesegetem öket a kaputól egy kis sóval töltött fegyverrel. Ne zavarják nekem a nyugalmat még kivülről sem.

  • gelbergócisztán
    2013 május 7
    6:45 de.

    Buta vagy, Lacika..
    A Glenfiddich-et csak mértékkel és tartózkodással szabad..
    Mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt..
    Te csak maradj a kannásbornál..
    🙂

  • gelbergócisztán
    2013 május 7
    6:46 de.
    Ládd-e, Lacika, téged ilyesmikért nem engednek be a jobb helyekre..
    Tudod, dresscode..disznóbélsáros gumicsizmában nem illik betoppanni.
    JFI: Ott nem canossát, hanem palotást szoktak járni.
    Igaz, te valszeg az alföldi botostánchoz szoktál..
    Tudod, amit a „megismerni a kanászt” dallamára ugra-bugrálnak..
    🙂

  • falusi!

    Itt a Dakota emlitett valami Glenfiddich-et… inkabb abbol nehany uveggel! Harmat nekem, egyet neked! 🙂

  • Gabec
    2013 május 7
    12:12 du.

    Hm..
    Látom, testvériesen osztanád meg..
    Már húsz font körül kapsz egy üveg 12 éveset.. Itt hatvan dollár. A 15 éves nyolcvan körül van, a 18 éves százharminc körül. (Most ne kalandozzon el a fantáziád Tajvanra..)
    Az igazi azonban a harmincéves Glenfiddich..
    Látogasd meg eccer skóciát, főleg Banffshire környékét..
    Csodákkal találkozhatsz..
    🙂

  • Na igen… tegyuk hozza, hogy a Scotch Whiskey-k versenyeben a Genfiddich azert eleg kispalyas. Persze nekem azert nagyon is megteszi! A Harrods-ban a multkor lattam egy uveg viszkit, a markajara nem emlexem, csekely 25 000 £-ert. Gondolkoztam megvegyem-e, aztan ugy dontottem, hogy inkabb nem. 🙂 🙂 Par eve nyujorkban, a 5TH Avenue-n egy pacak elottem vett harom uveg bort, laza 4000$-t perkazott ki ertuk. Nem tunt ugy, hogy nem maradt kenyerre…

  • Kopácsi Judith
    2013 május 7
    9:36 de.

    Kicsit infantilis dolog hetven éves korban ez a királylányosdi, kopácsi, de elnézzük neked, korodra való tekintettel 🙂

  • Nagyon pitiáner dolog így reklámozni a belterjes szemétdombodat, kopácsi:) Ennyire nem kiváncsi rá senki?:)

  • Kopácsi Judith

    Dakota, ne irigykedj a kirájságomra. De tulajdonképpen, miért is ne? Mint Anyukám is mondta többször is, inkább százszor irigyeljenek, mint egyszer sajnáljanak minket. És persze, hogy az én homokózomban kikkel és mit játszom, ahhoz neked semmi közöd. Különben azt olvastam néhány okos embertől, hogy egy értlemes ember képes késő öregségében is játszani. Faludy mester élete utolsó pillanatáig játszott, pedig már 90 is elmúlt, mikor eltávozott közülünk.

  • dakota
    2013 május 7
    9:30 du.
    neki legalább van egy szemétdombja, mi több, azon ő az úr. magának mije van, kiscsákó?
    a cikkhez még mindig nem tudott hozzászólni, kicsi huszár. de sebaj, nem kell mindenbe beledugnia az orrát. elég a saját szemétdombja. gondolom, élvezi a szagát 😀
    elég mazochista, hogy még judithéba is bele akarja dugni 😛
    de, ha annyira ki van éhezve, az enyémbe is beledughatja, ma adakozó kedvemben vagyok!
    kezd meghasadni, picinyem, hogy többes számot használ?
    nem lenne csoda. túl nagy azon a pár biten a terhelés, amit ott tétovázik a fejében 😀 😀 😀

  • Gabec!…………..Istenititek itt a whiskyt,de ittatok e már 15éves eperfahordóban érlelt szilvapálinkát?

  • Avi ben Giora

    Dakota!
    Te miért nem inkább a saját wigwamod tájékán sertepetélsz. A gelbergóc királynő nem infantilis csupán fiatalos. Nem mindenki olyan régens mint a második Bözse Englandban. De csak viszonyítás kérdése az egész. Az anyja több mint száz évet élt. Ő a 88 évével még teeninek számit. Különbben is a napokban tudatták a világgal, hogy még ebben a korban is lovagol(paripán persze. Nem kell mindjárt pajzán dologra gondolni)
    Nyilván, hogy a legjobb wisky ott van ahol az őshazája van. Ajánlanám Pitlockrilt. Ott van egy mai napig kézi erővel működő ősi fabrik. A nyolcvanas évekből való nedű üvegje(csak kizárólagos megrendelésre és nem literes üvegben ha nem hét decisben ugyan 30 ezer fontot kostál. Igazán olcsóság nem?

  • Topapó
    2013 május 8
    4:51 de.
    Képzeld el, popópapó, igen.
    Valaha volt egy barátosném a szilágyságban.

  • Gabec
    2013 május 7
    3:21 du.
    Szerintem ugyan középpálya, de kicsire nem adunk..
    Ellenben téged ütlegeni foglag egy kazán piszgállóval, ami 1 sújos fémdárgy!!
    Merhogyám whiskey-t csak a gringók isznakk.(Szárazságban elmegy az is..)Néhány éve amikor abbahagytam az edzősködést meg a grizzlyk nevelgetését, búcsúzóul kaptam a srácoktól egy üveg Macallant..Nü, az nem volt semmi..
    Egyébként egy üveg Glenfiddich Janet Sheed Roberts Reserve az 55-ös évjátaból közel százezer dollár…
    🙂

  • Topapo

    Egy percig ne aggodj palinka ugyben! A zocsemtol kaptam a multkor egy uveg olyan palinkat, hogy a halott is feleldt volna… ( csak anem adtam belole) ! 🙂