Fideszes medvetánc Gerlingenben

2013 április 26 10:37 de.31 hozzászólás

Bálba volt hivatalos a magyar főkonzul a Baden-Württemberg tartománybeli Gerlingenben. A bál azóta is áll – az egyik helyettese ment oda, és botrányt csinált, amit valószínűleg nem úszunk meg diplomáciai bonyodalmak nélkül – számolt be a 168 óra.

Fantasy Fest

Fantasy Fest

Ez, bizony, az 58. – mondhatjuk – szövetségi, egyúttal nemzetközi sváb bál volt, amelyre Németh Zsolt államtitkárt, Tata küldöttségét és a magyar főkonzult hívták meg. Utóbbi nem ért rá, ezért helyette az egyik konzuli munkatárs, Chiovini Rita jelent meg. A többi magyar meghívott pedig – érzékeny lelkűek ezek a fideszesek, nem kétséges – Herr Brenner nyilatkozata után – pártutasításra – lemondta a részvételt, ezért egyedül a Ritácska volt hivatott megvédeni a kormány becsületét. No, helyt is állt, méghozzá a párt elvárása szerint amolyan szittya keménységgel, mivel „köszöntőjében” nyilvánosan felelőssé tette a város polgármesterét a magyar–német viszonyban keletkezett zavarokért. A kormány képviselője (?!) beszédében feltette a kérdést, vajon az volt-e a célja Brennernek, hogy lebontsa azokat a hidakat, amelyeket maga épített, és hangoztatta: a polgármester kijelentései „nem méltóak a német–magyar kapcsolatokhoz, a két ország embereihez”.Szemrehányást tett Brennernek azért is, hogy először nem a hivatalos szerveket, hanem a tatai polgármestert tájékoztatta szándékáról – majd búcsú nélkül elhagyta a termet. A bál hangulatát, persze, tökéletesen tönkre tette, de hát erre volt kondicionálva.

Nem véletlen, hogy ezután a házigazdák nem voltak barátságosak. A gerlingeni polgármester várhatóan hivatalos panasszal is él majd a konzul viselkedése miatt. A bírált házigazda a német lapjelentések szerint ezután kijelentette: az elhangzottak megerősítették, hogy helyesen döntött, hiszen „rosszul érezné magát, ha olyan államtól fogadott volna el kitüntetést, amely így bánik bírálóival”.

Mégis, mi van ezen csodálkozni való? Egy futottak még kategóriájú diplomata (?) veszi magának a bátorságot, hogy odaszarjon a függöny mögé, ganajos csizmával lépjen a parkettra, és beleköpjön a leveses tálba. Mert megteheti. Volt kitől tanulnia, hiszen a kényszeres nemzetboldogító, az Orbánnak nevezett Nr. 1. is veszi magának a bátorságot, hogy lehülyézze az előtte fényévnyi távolságban járó szakértőket – jelesül Redding és Scheppele asszonyokat – Barrosot keresztbe hazudja, az ET kifogásait pedig a vicc kategóriájába sorolja, de hát, megteheti, hiszen egész Európa tőle tanul. Ez utóbbi ugyan barokkos túlzás, de csinovnyikjai róla veszik a mintát.

Megjelenik tehát egy izé, valami Rita, és beszól, mert azt hiszi, hogy megengedheti magának, majd bunkó módon – a kormányzati diplomácia nagyobb dicsőségére – köszönés nélkül, sértetten kiviharzik a teremből. Be mer szólni egy olyan tartományban, amelyik 1987-ben (!) azzal a feltétellel támogatta jelentős pénzekkel az első nyugati minőség szerinti színes TV-ket, videókat és audio berendezéseket gyártó vegyesvállalat létre hozását, a Selectronikot, hogy dolgozóinak 50%-a (!) az un. dunai svábokból (Donauschwaben) kell, hogy kikerüljön, és egész működése alatt pl. a pilisszetiváni sváb nemzetiségi tánc- és énekkórus évenként turnézott a tartományban!

Őnagysága egy régebbi nyilatkozata után játszotta a gerlingeni eseményen az eszét:

„Nagyon szimpatikus nekem, ha a magyar szervezetek a saját gyökerek ápolása mellett a bajor többség irányába is nyitnak és megragadják a településen belül kínálkozó lehetőségeket saját kultúrájuk bemutatására. Fontos, hogy bajor illetve német vendégeket, sőt más országbéli külföldieket is bevonjanak a programjaikba. Ha kifelé is megmutatjuk magunkat és a kultúránkat, az fokozza az itteniek szimpátiáját a magyarok felé.”

„A professzionalizmus nagy erénye a németeknek. A németek nagyon szervezettek, nem kapkodnak, más az időkeret, van idő mindent előkészíteni. A magyaroknál mindez több stresszel és néha kapkodással jár. Megoldunk mi minden problémát, minden elrendeződik a végén, ehhez persze nagyobb rugalmasság, kreativitás és improvizációs készség szükséges. Ebben egyértelműen mi vagyunk a jobbak. És persze más a temperamentumunk is, más az emberi közelség, ezt a németek szeretik bennünk.”

Kérdés: topáskodása után, ugyan, mit fognak BENNE szeretni?

Be mer szólni egy olyan demokráciában, ahová a maga fajtája nem, hogy diplomáciai szolgálatba, de kukásautó kísérőnek se jutna be, minősíteni mer – a vendégbarátsággal visszaélve – olyan emberkeként, akit jobb helyen lefertőtlenítenek, mielőtt kezet fognának vele!

De hát, ez teljesen érthető: ahol Orbán a követendő példa, nem csoda a faragatlan senkik mentális túlhabzása…

Ille István

31 hozzászólás

  • Kedves István. Most ennek köszönhetően majd a magyarországi svábok is felkerülnek arra a listára ahol a zsidók az első helyet foglalták eddig el. Hagyjátok itt a pénzt amit beakartatok fektetni vagy már befektettetek és huzzatok el a francba. Mi mald meforgatjuk. Mivel erre nem került úgy sor ahogy betervezték ezután majd jön a fikázás, hogy az ország nem eladó. Csak azt kérdezném meg ha megtudnám, hogy minek mutatják állandóan oda a hátsó felüket? Mert igy egyre több lesz az ellenségünk és ha majd ténylegesen nagyon szaros helyzetbe kerülünk és nem lesz élő nemzet aki pénzt akar majd befektetni ugyan kinel fognak kuncsorogni dohányért. Eszement népség az biztos

  • baden-würtemberg tartomány kitüntetett partnere magyarországnak mind gazdasági, mind kulturális szinten.
    a magyarországi svábok pedig igencsak szorgos építői a hazának.
    azt nem gondolom, hogy kompatibilissé tennék őket a zsidókkal. ennyire még a jobbik sem lehet hülye.

  • A vendég Jól beszélt!
    A magyarországi svábokat 1947-48-ban többségben kitelepitették, sajnos NEM sok maradt belőlük.
    Nem értem, erről mi a cikk témája?!
    Végsőfokon, mi a mondanivaló?

  • Judit Noszticzius

    Orbánék + Jiobbikosk zavarják és hazudnak a Nyugat- Európát!!!!:-/ :-/

  • figyelő
    A mondani való az, hogy egy gumicsizmás fidesznyik külföldön ugyan olyan bunkó, mint idehaza.

  • Figyelő
    2013 április 26
    1:48 du.
    Kedves Figyelő.
    Az írás mondanivalója: ha valaki diplomata, ne hányja le a vendéglátó asztalát.
    Diplomaták ilyenkor kimentik magukat. A meghívó is, a meghívott is tudja, hogy azért nem megy oda, mert nemért egyet, sérelme van, vagy tudja, hogy rossz a gyomra, hát valszeg gondjai lesznek. Inkább kimenti magát.
    Ezt hívják a kultúrált körökben diplomáciának.
    És ez az, amiről a jelenlegi „diplomatáink” annyit tudnak, mint én a spenóttermesztésről.
    te mit lépnél (pölö) ha mondjuk a te templomos meghívna egy rabbit mondjuk egy 56-os közös megemlékezésre, és a rabbi azzal nyitna, hogy Jézus elárulta a zsidóságot, és különben is, Mária-Magdolna a szeretője volt.
    Mert ez most kb olyan.
    Egy sötétbunkó szétgyakott egy, a közösség egymásiránti tiszteletére, egymás el és megismerésére hivatott találkozót.

  • Figyelő
    2013 április 26
    1:48 du.
    bencsics, ha valami gond van a szövegértésével, forduljon olyas valakihoz, aki még nem felejtett el magyarul.
    mi köze 47-48-nak a jelen problémáihoz? gerlingen polgármestere talán rákosiék okán utasította vissza a kitüntetést? hát nem, hanem többek között pl. a kárpátia agyonmagyar énekesével nem akart egy listára kerülni!

    az indokok itt olvashatók: http://www.gerlingen.de/site/Gerlingen-Internet/get/2782728/Offizierskreuz.pdf
    a tartalmi összefoglalás itt olvasható:
    http://www.origo.hu/itthon/20130415-georg-brenner-polgarmester-levele-michl-jozsefhez.html

    michl válaszlevelének jellemző része: ‘Michl József, Tata KDNP-s polgármestere vasárnap este az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy szerinte súlyosan hibás érvelésen alapszik Gerlingen polgármesterének döntése. „Magyarországot Európa egy kicsi, de hangos része nagyon félreérti” – fogalmazott Michl József, hozzátéve, hogy meglátása szerint az ügy gondosan felépített támadás a magyar demokrácia ellen.

    ezek után, kedves klára, miről is kérdezett a cikkel kapcsolatban?

  • hol is van tata? mekkora hozzá képest az a bizonyos, magyarországot félreértő európai rész?
    mennyiben a magyarországi demokrácia része a súlyosan irredenta, agykárosult kárpátia piedesztálra emelése?
    miért építene fel gerlingen polgármestere – aki egy hangyányit többet tud a demokráciáról, mint ez a csinovnyik – támadást a – mi is? hazai demokrácia? az meg mi? – ellen?
    michl ugyan, mitől ennyire vonalas? megértem, a fideszes main stream fontos dolog. no de, látványosan segget nyalni meg gusztustalan!

  • ritácska felett pedig olyan eleganciával léptek át, ami felért egy sárba döngöléssel.
    elolvastam a helyi lapokat, a tartományi sajtót és a stuttgarti lapok jó részét is. semmi utózönge.
    a stuttgarter zeitung csak az előzményről ír:
    http://www.stuttgarter-zeitung.de/inhalt.gerlingen-brenner-lehnt-orden-aus-ungarn-ab.fb6b28d9-7c32-4e06-a5d9-c12610226efe.html

    tudni kell a helyén kezelni a dolgokat: ha ennek a csinovnyiknak egyetlen sort is szentelnének, az azt jelentené, hogy figyelemre érdemesítik bunkóságát. de magasról szarnak rá, és megbízóira is – mert ne tévedjünk, ez a piti kis bürokrata nem magától szart a függöny mögé!

  • Figyelő. Ha meghívnak vendégnek, vagy elfogadom vagy nem. Ha elfogadom, emberként viselkedem. Nem sértem meg a vendéglátót. Ha meg akarom sérteni, nem megyek el. A „politikusaink” bunkók. Erről szól a cikk. Van mit szégyellnem. De már nagyon unom, hogy csak néhányunk arca ég. Igaz a pofákon vastagabb a bőr.

  • Abszolút nem a cikkhez tartozik, ezért előre elnézést kérek, DE Rogán Antal Louis Vuitton táskája épp árverezés alatt van mint PR fogás.

    http://sport.vatera.hu/sporttaska_hatizsak_turahatizsak/turahatizsak/louis_vuitton_hatizsak_1745253698.html

    Nem is ez a lényeg, hanem a nép szava a vatera.hu internetes aukciós portálon ezzel kapcsolatban(tehát NEM politikai fórumon) -amely nem reprezentatív természetesen. De aki jár az emberek között az ugyan ilyen véleményekkel találkozik az utcán. Aki jár az emberek között és nem a hatalmi propaganda gépezet -„jobban teljesítünk”, és rezsicsökkentéssel verjük át az országot maszlagát szippantja agyába az érzi és tudja az emberek véleményét a mai kormányzatról. Érdemes beleolvasni az emberek véleményezésébe a Vaterán. Nem kéne nagy arcnak lenni, mert lehet, hogy megismétlődik 2002 és kiderül, hogy a nagy nyilvánosság és közvéleménykutatások ellenében, sehol nincs a Fidesz a többség között. Mondjuk a választások pillanatában is a választásra jogosultak kétharmada nem szavazott ezekre a csődtömegekre.

  • michl, a díszsváb, kicsit túldimenzionálta magát. nem az ő feladata magyarország megvédése. arra ott van a kényszeres népvezér, orbán elvtárs.
    valszeg az lehetett az oka, hogy a gerlingeni polgi per tu szólt hozzá.
    az ilyesmi amúgy elég ritka, mert a németek nem túl bizalmaskodóak. két évig ült az irodámban a német társigazgató, de még arra is húzta a száját, hogy javasoltam – a kötelező magázódás mellett -, keresztnéven szólítsuk egymást. ez akkor sem változott, amikor a bérelt lakásában ketten átrendeztük a hálószobát, és a dög nehéz ágy alatt nyögve a ” karol, bitte, seien sie so gut, und heben sie ein wenig höher die linke ecke” formulával biztattam arra, hogy emeld már meg a bal sarkát, mert beszorulunk!
    tegezni csak akkor tegezett, amikor már egy másik cég vezetőjeként a joint venture társaság egy fogadásán találkoztunk.

  • hoppá van!

    ˝Zur Begründung hatte er seinem Amtskollegen in Tata, mit dem er auch persönlich befreundet ist, unter anderem geschrieben: „Leider hat sich die ungarische Politik in der jüngeren Vergangenheit nach meiner Sicht weiter von der Europäischen Union und den demokratischen Grundrechten entfernt als je zuvor. So musste die EU Strafmaßnahmen wegen Verletzung der Verträge in Erwägung ziehen, nicht nur weil Haushalts- und Währungsrichtlinien missachtet wurden, sondern weil die Unabhängigkeit der Justiz und die Pressefreiheit angegriffen wurden. Hinzu kommt, dass innenpolitisch, unter anderem durch die neue Verfassung, ein nationalstaatlicher Schwerpunkt gesetzt wurde.“ Nationalismus habe aber im heutigen Europa keinen Platz, „sichern wir doch unseren Frieden und unsere wirtschaftliche Stärke durch Anerkennung, Toleranz, gegenseitige Wertschätzung und gemeinsame Werte.“

    Daraufhin machte die Konsulin der Republik Ungarn, Rita Chiovini, Brenner bei einer öffentlichen Veranstaltung für diplomatische Irritationen im deutsch-ungarischen Verhältnis verantwortlich. Den Bürgermeister ging sie persönlich an: „War es Ihre Absicht, die Brücken, die Sie errichtet haben, abzubrechen?“ Nach ihrer Rede verließ die Konsulin nach Zeitungsberichten grußlos den Saal. Unterstützung erhielt Brenner dagegen vom für Europa zuständigen Landesminister Peter Friedrich (SPD). „Die Entwicklungen, die in Ungarn zutage treten, bereiten große Sorge. Es darf nicht kritiklos zugeschaut werden.“ Nun ist allerdings die Rede davon, dass der ungarische Botschafter Gerlingen besuchen will, wohl um in der Auseinandersetzung zu vermitteln.˝

    http://www.schwaebische.de

    és még:
    Az egyik fórumos hozzászólás megfogott.
    ˝Gerlingen – Der Gerlinger Bürgermeister Georg Brenner sollte anlässlich des Bundesschwabenballs am 20. April in Gerlingen mit dem ungarischen Verdienstorden ausgezeichnet werden. Doch Brenner lehnt die Auszeichnung mit Verweis auf die Politik Ungarns ab. Diese habe in den vergangenen Wochen eine Entwicklung genommen, die er nicht mittragen könne.
    Unsere Freiheit ist nicht nur ein Geschenk, sie ist auch eine Pflicht, denn der freie Wille des Menschen führt auch zur vollen Verantwortung des Menschen – für seine Taten und seine Untaten.˝

    uppsz…

  • Ille István, ez maga szerint egy újságcikk? Ezt a förmedvényt ugyanis a legnagyobb jóindulattal sem nevezném annak! És nem azért, mert zsigerből gyűlöli az Orbán-kormányt, ezt ugyanis el lehet fogadni egy magát baloldalinak nevező újságírótól. De hogy olyan stílust gyakorol, amit egy magára valamit adó ember egy kocsmában sem enged meg magának, nevezetesen alpári módon sérteget egy nőt, akit nem is ismer, azt már az én gyomrom sem veszi be szó nélkül. Újságíróként annyi véleményem, hogy a magyar újságíró szakma pont az ilyen illeistvánok miatt degradálódik a „kukásautó kísérők” szintjére…

  • Puchert János

    Bár már ezer éve igyekszünk Európába de úgy látszik még nem értünk oda.

  • bertrand….ille 53 meteres melysegbol jut csak vizhez…..sajnalnunk kell ot

  • bertrand
    2013 április 27
    9:26 du.
    hogy mit és minek nevez, az a maga dolga, nem különösebben érdekel. a gyomrára meg szedjen valamit, akadnak homeopátiás medikámentumok is 😀
    a cikk lényegét vagy nem fogta fel, vagy helyesli a hűséges pártkatona magatartását, választhat, egyik se vet túl jó fényt magára.
    ha megemlítené, hogy hol is újságíró? abban az újságban talán a személyeskedés az alaptétel?
    amúgy, „kolléga”, argumentum ad hominem.

  • bertrand: Kedves, hogy aggódik az újságírók becsületéért. Esetleg ezt megoszthatná Bayerrel és Szélessel. Ezt a Ritát, ne tessék nőként kezelni. Politikus, aki nem bújhat női mivoltja mögé. Egy posztot tölt be, és ehhez semmi köze, hogy nőszerű. Előre engedem az ajtón, kisegítem az autóból, és virágot veszek neki, ha örömöt akarok neki szerezni. De ha munkát végez pénzért, akkor nem nő, hanem egy magyar állampolgár. Ő pedig most szégyent hozott ránk. Szándékosan!
    Majd otthon a gyereke és a férje mellett nő lesz! Tessék szétválasztani!

  • bertrand
    2013 április 27
    9:26 du.
    Újságíróként megtanulhattad volna a pontos fogalmazást, a helyes mondatszerkesztést, és az írásjelek fontosságát.
    Szemantika, elftársak, szemantika !
    (Lásd még: Magyar értelmező kéziszótár..)

  • Számomra nehezen érthető a jobboldal diplomáciai intelligenciájának hiánya. Nehezen érthető amiatt is, hogy tele vannak volt kommunistával, és azért a Kádár rendszer diplomáciája mind kelet, mind nyugat felé elfogadott volt.
    Még az Antal kormány diplomatáit elnéző mosollyal fogadta a világ, mondván még nem tanulták meg. Még emlékszem, amikor az akkori külügyminiszter szépen összehajtotta az asztalkendőt, mert otthon úgy tanulta. Csakhogy a diplomáciában ez egyértelmű jelzés, elégedetlen vagyok a kiszolgálással.

    Lassan negyed század alatt a piszkon kívül valami kultúra is ragadhatott volna rájuk!
    Még ha mindenben nincsenek is topon, de az etikett legelemibb szabályaival illendő tisztában lenni.
    Nem is értem, min csodálkoznak azon, hogy sehol nem tartják őket szalonképesnek. Illetve azon, ha az ilyen sértések visszahatnak a politikai kapcsolatokra.
    Hiába no, a disznópásztorból soha nem lesz nemes ember.

  • Bihari László

    Én mint schwáb származásu szégyenkezem ezen az ostoba, Magyarországot lejárató, konzulon.

  • Ille Istvan, Europa politikai helyzetertekelese egy Svab Bal tortenesei alapjan…. :))))))))) ennyi erovel a tyukszarban is keresheted az utoeret te Pista!

  • Ille István

    Gabec
    2013 május 1
    7:07 de.
    na, ezen még dolgoznia kell egy kicsit, fiam.
    aki itt bármit is értékelt, az a topa diplomatautánzat volt, nem én 😀

  • Gabec
    2013 május 1
    7:07 de.
    Jótezsvér..
    Te valamikor tudtál vitatkozni, voltak érveid, humorod, önálló véleményed..
    Mi történt?

  • Draga falusi! Nem tortent semmi csak orexel komam! Te sem vagy mar valami penge hallod! 🙂 Ra se rants cimbora, mar nekem is minden jo no csokolomot koszon!

  • Ille Pista!

    A cikket te irtad nem? Vagy lehet, hogy nem, sot ottse vota? 🙂

  • Ille István

    Gabec
    2013 május 1
    4:45 du.
    melyik szót nem értette belőle, fiam?

  • Ille István

    falusi
    2013 május 1
    9:39 de.
    eddig nem tudom, hol a bánatban rejtekezett ez a gabec nevű kvázi zseni, de fejébe vette, hogy visszamenőleg is lekaraktergyilkol.
    felbiztatták volna, vagy magától ilyen kisdobos?
    nekem mind1. hadd küzdjön. ha arra sem veszi a fáradságot, hogy megfelelő code page-t használjon – vagy nincs képessége rá – én mijaftancnak törődjek a topáskodásával?

  • Ille Istvan!

    Draga Pista!

    Ha ezt a ketsorosodat (meg egy pici) ha leforditanad… gondolom rajongoid nepes tabora is szivesen venne, kik isszak minden (ertheto) gondolatodat!

    „na, ezen még dolgoznia kell egy kicsit, fiam.
    aki itt bármit is értékelt, az a topa diplomatautánzat volt, nem én „

  • Sziasztok! Lelkes olvasója vagyok az oldalnak! Csak így tovább!