Bagósok

2013 május 3 9:16 de.33 hozzászólás

Előre kell bocsátanom, nem dohányzom, immár vagy másfél évtizede, de mivel előtte láncdohányos voltam, mélységesen bele tudom élni magam a bagósok lelkivilágába.

Ami azt illeti, az is hülye, aki elhiszi, hogy a magyar kormányzat remek intézkedése a dohánykereskedelem szabályozásáról egészségügyi érdekeket szolgál, merthogy eddig a dohányos bárhol meg tudta venni a cigarettát, mostantól meg majd tömegesen dobja el a bontatlan csomag Marlborót vagy a Multifiltert.

Smoker

Smoker

Persze vannak idióták, akik beszopják ezt a cumit, merthogy az ember semmit sem szeret jobban annál, mint megkeseríteni embertársa életét, erre pedig a dohányzás korlátozása remek alkalom, élt is vele a hatalom.

A kormány pedig ennek kapcsán adott – két csoportnak is – cserébe meg semmit sem vesztett, nem keletkezett kiadása, ingyen javította a közérzetet.

Márhogy a saját közérzetét, persze.

Orbán szeret adni – no, nem a sajátjából, de a másokéból nagyon.

Most adott azoknak a lelki sérülteknek, akik azt hiszik magukról, hogy környezet vagy/és egészségvédők, pedig csak pszichésen sérült, mindent túllihegő szerencsétlenek.

Ők találták ki, hogy nem lehet épületen belül még elkülönített, profi légcserélő berendezéssel ellátott helyiségekben sem elszívni egy cigarettát azoknak, akiknek ez szenvedélybetegségük, vagy egyszerűen csak jólesik a tízórai után a kávé mellé elpöfékelni egy cigarettát.

Ők azok, akik világ röhejére kitalálták azt, hogy a kőrúti autóbuszmegállóban nem lehet rágyújtani, mert a cigaretta füstje veszélyezteti nemdohányzó embertársaik egészségét, ellenben a megálló előtt elhaladó ezernyi bűzokádó jármű bátran tolerálható.

Ők azok, akik megfosztanak engem a nyugodt szabadidő-eltöltés lehetőségétől, mert ha elmegyek a családdal ebédelni egy vendéglőbe, akkor a desszert utáni csendes beszélgetést fel kellett, hogy váltsa a dohányosok kivonulása – rosszabb esetben az utcára.

Ezek az idióták a világot egyetlen nagy társasháznak képzelik, ahol a saját szélsőséges elképzeléseik szerint nekik kell hozni a szabályokat, jóllehet a problémát meg lehetne oldani akár közmegelégedésre is,

A hülyeség világméretű, a tolerancia meg lokális, méghozzá igen kis területekre korlátozódik, mert az egészségvédelem igen hangzatos és jól kommunikálható jelszó, a politikusok imádnak eljátszadozni vele, úgy csinálni, mintha a kreténségeikkel akármit is megoldanának.

Nem oldanak meg semmit, legfeljebb a megválasztásukhoz hoz néhány szavazatot, a sok birka meg elismerően bólogat hozzá a kétmillió alkoholista és a négymillió létminimum alatt élő országában, ahol kisgyerekek százezrei dideregnek telente fűtetlen lakásokban, iskolások tízezrei ülnek korgó gyomorral az iskolapadokban, előttük a szép és egészséges jövő.

Ha felnőnek, nagy valószínűséggel munkanélküliek lesznek, egyik napról a másikra tengethetik nyomorult életüket, de legalább nem kell a bagófüstöt szívniuk.

Első az egészség, ha csak azt is le nem nyomja a Puskás Labdarúgó Akadémia…

Cinikus, hazug ország lett Magyarország, a pótcselekvések egyre gusztustalanabb országa.

Akiknek még adott Viktor, azok a vazallusai.

Ők a fülkeforradalom hadirokkantjai, csak még nem tudnak róla.

A helyi potentátok és kiskirályok, a rendszer támaszai, Orbán vitézi rendjének tagjai, akiknek a földbérletek nyerteseivel és a futballhuligánokkal együtt garantálniuk kellene a rendszer örökkévalóságát.

Hiszen nyilvánvaló, négy-öt monopolhelyzetben levő Magyar Nemzeti Dohánykioszk garantálja a család kalácsára a vajat, nem szólva arról, hogy a klérus is hálás, mert az intézkedés komoly forgalmat generál a templomokban, ahol az összes dohánybáró hason csúszva fog imádkozni I.Viktor Mihály király egészségéért.

Az orgonán a háttérben halkan szól az Orbán-kantáta, az Ave Viktor tételt „ A magyar nemzetért” érdemérem ezüst fokozatával felékesített Szaniszló Ferenc, a Kárpátia énekese adja elő…

Hogy a dohányboltok koncesszióját valamilyen csoda folytán csak a Fideszhez közelállók nyerhették el, az jelen esetben nem érdekes, hiszen megmondta maga Lázár is, hogy ő ugyan meglehetősen befolyásos, de azt azért még ő sem tudja garantálni, hogy minden trafikjogot szocialista politikusok hozzátartozói nyerjenek el, és amit ő megmond, az meg van mondva.

Nemzeti meg pártközeli trafikosok – hát nem közröhej?

Tán egyetlen kivételt lehet csak említeni: Puch László sógornője is nyert a pályázaton.

A tény önmagában cáfolja a rosszindulatú pletykákat egy esetleges Simicska – Puch összefonódásról.

De meg egyébként is, tudjuk mindahányan, hogy a magyar politikai osztály elvi szilárdsága gyémántkeménységű, egyéni érdekek meg nem jelenhetnek állami döntések meghozatala során, az pedig, hogy az oligarcháknak is toljanak valamit, egyenesen kizárt – különben is, Bajnai is megmondta, hogy Csányi nem is oligarcha…

A magyar politikai osztályban tisztességes embert keresni sajnos, ma olyan, mint trágyadombon gyémánt után kutatni – nem kizárt ugyan a siker, de a valószínűsége igen csekély.

Azért Orbán érzi, hogy nincs valami rendben, a Nép Gondos Atyja megnyilatkozott a kis trafikokat üzemeltetők ügyében.

Azt mondta, hogy nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohánybolt – pályázaton.

Ha nem engedhető meg, akkor miért engedte meg?

Hiába, a gondos tervezés és az előrelátás meghozza gyümölcsét, majd nekik is megígéri a helyzet rendezését, mint a hatvankettőt betöltő egészségügyi dolgozóknak, aztán mire a rendelet megszületik, addigra csak az a régi trafikos üzemeltethet napi három csomag cigaretta árusítására feljogosított

bodegát, aki vállalja, hogy narancsot is árul és minden vevőnek elmondja a Nemzeti Hitvallást, a prelambulit vagy mit is, Viktor belépőjét a történelemkönyvekbe.

Ha nem döglene éhen az ország harmada, lehetne is ezeken a dolgokon rettenetesen jókat röhögni, hiszen olyan ez az egész, mint egy kabaré, a szotyolát köpködő, Fülig Jimmyhez mérhető, csak kevésbé rokonszenves hazudós királlyal, bánatos csicskásaival és a tűzrőlpattant szubrettel, a Szőke Piranhával.

Kár, hogy az előadás során néhányan éhenhalnak, meg megfagynak, de hát az élet nem méznyalogatás Megane Fox hasáról, hanem gyilkos küzdelem, mint ezt mindig is tudtuk, csak nem hittük.

Nagyon gazdag országnak kellene lennie annak, amelyik egy ilyen bánatos idiótát el tud viselni a miniszterelnöki székben az ország tönkremenetele nélkül

Manapság egyébként is ezer olyan dolog van, melyekre csak úgy lehet reagálni, mint paraszt bácsi a műrepülésen, – hát, azért ezt nem hittem volna, mondta mikor becsinált és az összes anyag a nyakában landolt…

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a nép egészségesebb lesz, boldogabb, egyre manipulálhatóbb és ostobább, mondjuk ezt azért én sem hittem volna…

Fényes István

33 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Nem dohányzom, soha nem is dohányoztam. De az engem NAGYON JÓL, OKOSAN, GONDOSAN, SZERETETTEL felnevelő Nagyszüleim igen, sőt a velünk élő Nagynéném is, sőt a Férjem is. A Férjem láncdohányos volt.
    *
    De azért elagyalok. Jó, jó, védik az egészségünket, ezt becsülöm is. Valóban sokat szenvedtem a dohányos vonatkupéban, ha éppen csak ott volt hely, nem bírtam ki, rövid időn belül kijöttem. Bármennyire is fáradt voltam. A büdös dohányfüstöt még akkor is éreztem ABBAN a kocsiban, ha éppen 2 ember ült ott és ráadásul nem is gyújtottak rá. Mindenbe beleette magát az a fránya füst.
    Otthon ezt soha nem éreztem, mert rendszeresen szellőztettünk, ezenkívül a Férjem lehetőség szerint kiment a szobából a teraszra. De volt, hogy nem. Akkor volt a szellőztetés, a sűrűn alkalmazott függönymosás és egyéb praktikák.
    De ez az üldözés, amit ez a kormány csinál a cigarettázókkal, ez abszurdum. Értem ezalatt, hogy buszmegállóban?! Ott ugyan miért nem lehetne?! Az aluljárót megértem, nem akarják a csikkeket összesöpretni. No igen, talán a buszmegállókban is sok csikk összegyűlt, mert aki cigarettázik az az utolsó pillanatban is szív egy slukkot, felszállása előtt.
    *
    De azon is elagyalok, miben is van a pénz? A dohányáruban, az italban, no meg a szerencse játékban. Jó, jó, védik az egészségünket, az erkölcseinket. Ezt teszik olyan fondorlatos módon, hogy mindenképpen a Fidesz csatlósai kerüljenek jobb helyzetbe.
    Valaha a trafikok üzemeltetését hadirokkantaknak adták ki. Manapság? Egészséges, sőt sportolók, üzletemberek kapták meg ezt a lehetősége, méghozzá HÚSZ ÉVRE BEBETONOZVA! Hihetetlen. Amerikában az elnököt is csak pár évre választják, itt is ugye „elvileg” négy évenként van a válaztás, most ugyan nem tudom, kire és miért szavaz a jónép!?! Ez még előttem is rejtély…
    A legnagyobb baj az, hogy nincs Kossuth-unk, nincs Széhenyi-nk és nincs TISZTA, makulátlan vezetőnk. Akinek a kezéhez nem tapad bármi módon sár.
    Itt van a gond. Meg az, ahogyan egymást tapossák, egymás lejáratására költik a mi adó forintjainkat. Mennyi energia, mennyi pénz megy így veszendőbe!
    *
    No, de nem is papolok. A lényeg, a dohányiparban nagyon sok rendes és jó ember dolgozott. Most elveszítik a munkájukat, a dohánytermékeket terítők is mehetnek a csudiba. Ismételten tömeges állásnélküliség lesz.
    Természetesen „nagyvezírünknek” erre is megvan a védőbeszéde, miszerint a multik vitték eddig el ezt a sok pénzt. Természetesen arról hallgat, hogy ezentúl a Fidesz -barát, sógor, koma és bármilyen segítői kapták meg ezt a lehetőséget.
    Undorító! Vérlázító!
    *
    Engem csak az bosszant, ha belehazudnak a két szemembe. Amikor hülyének néznek, azt hiszik nem érem fel ésszel ezt az egész, mocskos „intézkedésüket”. Nem tudom, hogyan lehetséges a Fideszbe való beágyazódás, de a lényeg, jól megtalálják egymást. A segítők – és azok, akiket megsegítettek. Bármiért is.
    *
    Jól tudom, sehol sem papsajt az élet. Mindenhol vannak csalások, visszaélések, asztal alatti kezem-közömök. De ez, ismételten undorító lépése volt a Fidesznek. Nem tudok hozzá gratulálni!
    *
    Szégyenkezem, hogy ilyen „alkusz” országban éltem és élek. Ennyi…

  • Hát Fényes úr, fényesen lemaradt a világ folyásáról. Magyarországon KÉSVE hozták be a cigarettázási tilalmat. T.i. Minden nyugati országban már évek óta, rendkivül szigóritott szabályokkal élnek a dohányosok. Még lakást SEM adnak ki egyesek, annak aki dohányzik. Étteremben tilos, iródákban tilos, vannak helyek ahol az utcán is!
    Ezt NEM tudja Orbánra kenni, mert ha pl.Gyurcsány lenne a miniszterelnök, ő is behozná, mert ma ez a világ pc.(politikailag korrekt) törvénye!

  • Ez most elég primitívre sikerült. Mármint az „idióta” nemdohányzókról szóló trágár szöveg. Sajnos úgy gondolom, az az idióta, aki egy bűzrudat a szájába nyom és barátaira, gyermekére fúj 3900 rákkeltőt. Az az idióta, aki gyerekei felnevelését kockáztatja azzal, hogy mindent megtesz idő előtti pusztulásáért. De főleg az a nagy szarházi, aki gyermekeinek ilyen példát mutat, hagy’ dögöljön meg az a gyerek, minél hamarabb. Maga, Fényes úr engem ne idiótázzon, mert ez a saját fejére száll. Magyarázhatja ugyan, hogy úgyis meghal mindenki… De ennyi ostobaságot nem vártam Öntől. Egy kollégám mondta nagyon helyesen, sz@rni is elbújok, cigarettázni sem nyilvánosan fogok. Pedig sz@rni kell, dohányozni pedig csak sz idióták dohányoznak. Ha beteg, menjen orvoshoz. Ne haragudjon, hogy plagizáltam kedvenc szavát! A többivel egyet értek!

  • Figyelő
    2013 május 3
    10:35 de.
    ugye, nem gond, hogy nem erről szól a cikk?

  • Georgina Bojana: A dohányiparban tényleg sok becsületes ember dolgozik. A gégedaganatos betegek 90 százaléka dohányos. Fáradjon be egy gégeosztályra. Nézze meg, hogy a becsületes rendes dohányzó emberek milyen rút halált halnak.
    Agyaljon még egy kicsit, rá fog jönni, miért rossz a dohányzás. És lehet tagadni minden tudás nélkül, de a passzív dohányzás ( egy vendéglátó helyen, ahol Fényes úr pöfékelni szeretne) sokkal veszélyesebb, mert állandó, szinte észrevétlen károsodást okoz. A pincér is ember ám!
    De egyszerű a bizonyítás. Menjen be a János kórházba. Az az épület, ahol dől ki a füst, az a tűdőosztály. Oszt lehet mellébeszélni.

  • gelbergócisztán

    semmi koze a cikkhez de ez a cikk az aktualis…..a pesti csikagoban setalva kerult hozzam a munkasok ujsagja nyomtatva papiron……nektek itt a web lapjuk http://www.muon.hu

  • gelbergócisztán

    ez a csikago a keleti palyaudvar mellett van

  • RonaGyuri-mv

    Kedves Pupu!
    Utólagos engedelmeddel hozzászólsáként egy ma délutáni szösszentem:
    Lázár ex-has becslése

    Európa nem hisz az Orbán-kormány számainak, én meg Lázáréban sem

    Szakmai alapokon nyugvó méltányos döntések születtek a trafikpályázatok elbírálásánál – jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy pénteki sajtótájékoztatón feltett kérdésre válaszolva.
    Na már erre is legyintve lapozhatnánk, de a derék lézer-Jani tovább is mondta: „A méltányosság egyetlen területen, azok esetében sérülhetett, akik kiskereskedelmi tevékenységüket hagyományosan trafikosként, döntően dohánytermékeket értékesítve végezték […] az előzetes becslés alapján mintegy kétszázra tehető az olyan kisvállalkozások száma, amelyek bevételének kétharmadát dohányáru és a hozzá kapcsolódó termékek eladása adja, az emellett alkoholt is forgalmazó vállalkozások száma pedig további néhány száz lehet. A kétszáz régi trafikos jelentős része kapott koncessziót.”
    Majd kifejtette, hogy azoknak pedig, akik nem jártak sikerrel, felajánlják a pályázatok újraértékelését. Ez – szerinte – körülbelül száz trafikot érinthet. Az újraértékelést minden esetben külön-külön végezik el.
    Persze azt nem mondta, hogy hol lenne 200 a „régi” trafikok száma. A magam részéről több tucat olyan üzletet ismerek, ahol egyértelműen trafik a fő profil. Ezek egy jelentős részével beszéltem, de a listát is böngésztem én nem találtam egyetlen „nyertest” sem. Illetve egyről hallottam; állítólag a CígarTower szállodai és egy bevásárló-központi üzlete megmaradhat, bár a média szerint erre személyes jó kapcsolatai alapján került sor.
    Abban viszont a legkevésbé sem kételkedem, hogy „Az újraértékelést minden esetben külön-külön végezik el”! =))

  • Figyelő
    2013 május 3
    10:35 de.
    Ha legalább egyszer ebben a murva életben végiggondolnád a válasz előtt, hogy miről írtak..
    A hangsúly a trafikleosztási mutyiról, a munkanélkül maradt eddigi trafikosokról, a nyilt korrupcióról, a csókosok elsőbbségéről, valamint az álságos szemforgatásról szól.
    Hogy a korcsmákban nemlehet dohányozni, az mellékszál, hogy Istvánnak ez nem tetszik, az meg magánvélemény.
    Néha csodállak…
    Ez a Selmeczi nem rokonod véletlenül?

  • Avi ben Giora

    Stop! Valóban a nyugat kezdte el az örült dohányos üldözést. DE! Mivel létezik még demokrácia minden egyes helyen létesítettek a dohányosok részire egy külön helyet ahol fujhatják kedvükre a füstött. Sőt! Bécs hires kávéházaihoz éppen ugy hozzátartozik a dohányfüst mint a jó osztrák melange(tejeskávé)Éppen ezért ezeken a helyeken ugyan úgy lehet bagzani mint régen. A buszmegálló és villamosmegálló az egy külön dolog. Bárki bagózhat kedvire de a csikkeknek külön ládákat szereltek fel. Metrón aluljárokban teljes a dohányzási tilalom kivéel az olyan metró állomást amely felszini és nem földalatti. Vonaton változatlan tilos. Nem akarom tovább sorolni csupán egy elképesztő érdekesség. A HVG(heti világgazdaság) közzé tette a száz leggazdagabb magyar névsorát. Érdemes megnézni kik is vannak rajta. A lista élén Csányi (az OTP tulaja és més kéteshírű cég tulajdonosa) A száz leggazdagabb magyar összvagyona 2236 milliárd forint. Bőven elég lenne az államadósság törlesztésére uj és huzós na meg rendes fizetést fizető munkahelyek teremtésére(mert ugyan miből lettek egyesek ilyen gazdagok ha nem abból hogy nem adtak rendes fizetésket) és ötször belehetett volna már fejezni a négyes metró építését. És akkor még mondja azt valaki hogy az a szegény miniszterelnök Orbán Viktor miért olyan csoró hiszen a feleségé fél Tokaj és a kedves apuka sem szegény a bányáival. Hát még a haverok akik megkapták a dohánykonszecciókat. Soha sem lessz ennyiük mint ezeknek. De ezekhez képest ő és társai csoró magyarok. Még mondja azt valaki, hogy Magyarországon nincs demokrácia ha ilyen gazdag emberek élhetnek ott:

  • Fényes István

    Kedves Figyelő, annak azért örülnék, ha mutatnál a világban még egy országot, ahol a dohányforgalmazást államosítják, majd a kormányzó párt vazallusainak kezébe adják, egyúttal felemelve háromszorosára az árrést – utólag.
    Amúgy meg attól, hogy a világ más országaiban hülyék a népek, nekünk nem kellene mindenáron még hülyébbnek lenni!
    :O)))

  • Kedves Figyelo,
    Igen, a dohanyzast szigoritottak, de nem a vasarlast! Etteremben tilos ragyujtani, de a vasarlast nem korlatoztak kormanyszimpatizansok altal mukodtetett uzletekre.
    Orban elso intezkedese volt a szabad palinkafozes, nyilvan egeszsegvedo okokbol: ha jozan, meg idegrohamot kap.. Palinkat fozhet otthon barki, de aki dohanyzik, nem ugorhat le a szomszedos kisboltba, sarki bezinkutra, ha elfogyott a cigarettaja. Majd elnegy a fideszes altal uzemeltetett trafikba, akar 5 km-re, ha van kocsija , autoba ul 400 Ft-os benzinar mellett, vagy biciklire ul, legfeljebb elazik ha epp esik az eso, vagy setal, mert az egeszseges. Ha epp zarva van, hat igy jart. Azok a kisvallalkozok, akik ebbol eltek, elvesztettek a megelhetesuket. Ezrek munkajat elvenni, majd odaadni brancsbeliknek, megharomszorozva a csokkentett uzletekkel a forgalmukat es megharomszorozni a nyereseguket, undorito aljas dolog. A dohanyosokat rakenyszeriteni, hogy elkutyagoljanak tavolabbi boltokba, akar egy telepulesre autozzanak, buszozzanak, ha egy kis faluba nem lesz trafik, mgint csak szemet dolog. Lehet mosdatni, de attol meg aljas huzas marad. Majd viragzik a cigarettacsmpeszet, osztjonapot. Talalekony nep a magyar, majd megoldja.

  • Ille István

    gelbergócisztán
    2013 május 3
    12:36 du.
    nem egészen.
    a VII. kerület Thököly út, Dózsa György út, Damjanich utca, Rottenbiller utca által határolt részét hívják így.
    a maga által említett újságot van, ahol házhoz hozzák. nekem egy egész évfolyam van belőle.
    ha már sétált, elment a garay-tér környéki kóser boltokba is? mert valami jóra magának is joga van…

  • Ille István

    Neked5
    2013 május 3
    4:24 du.
    nos, az a pálinkafőzés is elkapkodott dolog volt. ugyanis kereskedelembe csak 20%-os alkoholtartalmú ital hozható szabadon. mijaf@szt csináljanak a minden kontroll nélkül lefőzött, szar, metiles, észteres kotyvalékkal? hát, majd bekeverik.
    vagy háztájiban hülyülnek meg tőle.

  • Kedves Fényes,
    Kanadában és az USA-ban a dohányipar állami! Az állam nagyon jól keres vele. Évente emeli az adót rá, pl.egy 200 darabos karton cigarette, ma már $79.60! Az állam extra keresete az alkohol és dohány árúsítás.
    Csak közben, ide is elért az idők szele sajnos, és nem szabad sehol dohányozni, ahogy fent is leírtam.
    NINCS külön helység a dohányosoknak sehol! (Bécs úgy látom még lemaradt)
    Szerintem, ez javában egy két kulacsos életrend…..
    A kereskedők igen kis százalékot kapnak a dohányárú után, tehát mást is árulnak ilyenkor.
    Nálunk is beszüntették a vásárló központokban, drogérikban a cigaretta árúsíítást, csak trafikokban árulják.

  • „Cinikus, hazug ország lett Magyarország, a pótcselekvések egyre gusztustalanabb országa.”
    Ettől a mondattól kezdve volt értelme megírni a cikket. Az előző sorok egy megrögzött bagós keserveit ecseteli, amivel nem értek egyet. Én is sokáig erős dohányos voltam, és csak akkor értettem meg a nem dohányzók zsörtölődését, amikor leszoktam. Azóta adok igazat annak, aki ágál az ellen, hogy az orra alá büdösítenek vendéglőben, busz megállóban stb.
    Ez a törvény nem erről szól, hanem arról, hogy Magyarországon mindent le kell bontani, ízekre kell szedni, majd újra építeni a klientúra javára, és a viktátor örök dicsőségére.

  • Avi ben Giora
    2013 május 3
    1:35 du.
    És akkor a HVG listája igen csak hiányos. Ugyan is csak azokat tartalmazza, akik hozzájárultak a nyilvánosságra hozáshoz, tehát egyáltalán nem biztos, hogy Csányi a listavezető. Ki tudja hányan lehetnek még előtte?

  • Érdekes, hogy például Ausztria egy végtelenül tiszta és nyugodt ország, de nem csinálnak ebből az egész dohányzás-témából ekkora faxnit, mint minálunk, hogy minket megmentesenek a rövid és kínos haláltól, helyette belebolondulhatunk a napi politikai gyűlölködésekbe, szívhatjuk az autóknak a bűzét a megállókban stb., nem tudom hány és hány alkoholbeteg van az országban, egyszóval, lenne ennél fontosabb tennivalója is a mi kormányunknak, mint éppen ez… szóval Ausztria: bizony, mindenhol van olyan hely, ahol lehet dohányozni. A kis vendégházakban az erkélyekre kiteszik a hamutálat, és naponta kiürítik a házigazdák. Van, ahol abszolút nem lehet dohányozni, csak a ház előtt, de istenem, az ember az interneten kereshet olyan szállást, ahol nem cseszegetik a cigizés miatt. Nagyon ritkán látok eldobva csikkeket, pedig azért ott is dohányoznak. Teljesen egyetértek azzal, hogy semmi másra nem jó ez az egész cigitéma, csak hogy újraoszthassák a gazdasági színteret… Hamarább meghalnak már itt az emberek a depressziótól, mint a dohányzástól. Több családot sújt az alkoholizmus, mint a dohányzás. Ja és egyébként az mitől jobb megoldás, hogy a vendéglők elé Pesten tömegével mennek ki dohányozni a vendégek, és aki arra elmegy, vagy aki ott lakik, ugyanúgy szíjja a füstöt, ahelyett hogy légelszívós elkülönített dohányzó részeket meghagyták volna a vendéglőkben. Arról meg már nem is beszélek, hogy mennyivel is veszélyesebbek az olyan parlamenti képviselők, akik az asszonyaikat majdnem halálra verik, na hát ezek meg milyen törvényeket hoznak nekünk? Úgyhogy ez itt semmi más, csak a cigi-pávatánc.

  • Hát a trafiktörvényben valóban nem minden kerek,én is beszélgettem olyan trafikossal aki régóta csinálja,de
    most másba kezd,igaz ugyan,hogy nem pályázott mert 3,5 %ért
    és évi 300.000Ft-ért azt mondta nem éri meg.Persze most sajnálhatja hogy nem pályázott
    ,mert felülvizsgálják a dolgot…
    Bár több FIDESZ közeli pályázó nyert,de az nem igaz,hogy csak
    ők,mert név szerinti nyertes felsorolást olvastam MSZP-s politikusokról illetőleg azok családtagjairól (nem egy!)
    Persze ismert celebek énekesek is nyertek,akik nem fognak
    a boltjukban dolgozni…
    Ezzel együtt a jutalék utólagos 10-12 %ra való felemelése
    valóban sokakban ellenszenvet vált ki jogosan.
    Sajnos én dohányzom és a nemdohányzók hisztijének köszönhetően sem étteremben,sem színházban sem megállókban nem lehet rágyújtani,holott az előbbieknél lehetne kijelölt hely mint régen,az utcán meg a kipufogó-
    gáz legalább olyan káros,mint a dohányfüst.
    Hát azt lehet mondani,hogy az igazság „odaát”van!…..

  • Fényes István

    Kedves Llanfair!
    Valószínűleg igen mérges lehettél, mert elkerülte a figyelmedet, hogy nem dohányzom, jóllehet ezzel kezdtem az írást.
    Volt, amikor dohányoztam, de abbahagytam (leszokni ugyanis nem lehet róla, ez szenvedélybetegség, csak abbahagyni)de soha nem kértem a környezetemtől, hogy erre való tekintettel ne dohányozzanak, éppen azért, mertén tudom, miről van szó, te meg nem annyira.
    Elfogadom, aki nem dohányzik, annak kellemetlen a dohányos társasága, ezért azt is el tudom képzelni, hogy úgy kell szervezni a világot, hogy dohányzók és nemdohányzók ne háborgassák egymást, de ma nem erről van szó.
    Ha te azt meggyőzően el tudod nekem magyarázni, hogy mi akadálya van annak, hogy egy vendéglő ajtaján feltüntessék, hogy ez egy dohányzó vendéglő, és ha az, akkor az menjen be, aki akar, vagy mi az akadálya, hogy egy munkahelyen legyen egy dohányzóhely, elszívóval felszerelve, akkor leborulok nagyságod előtt.
    Mélyen hiszek abban, hogy az én szabadságom a te orrod hegyéig tart, jó lenne, ha te is hinnél abban, hogy az embereket nem kell gyereknek nézni, nem kell álhumánus népboldogítással zaklatni csak Magyarországon uszkve hárommillió felnőtt embert.
    Szerintem hagyni kell, hogy a felnőtt ember önállóan intézze az ügyeit.
    A kábítószeres belövi magát, oszt randalíroz, az alkoholista meg hazamegy és agyonveri a feleségét, megerőszakolja a nevelt lányát meg a neveletlent is, keresztüllöki az asszonyt a komondoron – azzal nincs bajotok, akkor sem, ha hazafelé igyekeztében lehány téged a buszon.
    A munkanélkülivel van baj, akinek ez az egyetlen élvezete maradt talán az életében, erre sincs pénze, de még hiányzik neki, hogy hatalomtól megfrészegült közterületfütyülők csesztessék a buszmegállóban – vagy ez a társadalomnak hiányzik?
    Hallottál már te olyat, hogy valaki dohányközi állapotában közbotrányt okozott?
    Miért kell mindent túllihegni?
    Miért kell becsületben megőszült családapákat télvíz idején kikergetni komoly cégek kapui elé, miért nem lehet kulturáltan alkalmazkodni egy helyzethez?
    A férfiak egyharmada, a nők egynegyede dohányzik, az ország egyötöde meg alkoholista, negyven százaléka létminimum alatt él, akkor miről is beszélünk?
    Lenne itt megoldandó feladat, de a hatalomnak itt fontosabb lenyúlni a dohányosok pénzét, mint épeszű kormányzással tölteni az időt.
    Talán ki kellene gugliznotok a tolerancia jelentését, a dohányosok pedig maguk is együttműködnek minden kulturált megoldásban, mert minden elképzeléseddel ellentétben többségük maga is károsnak tartja a dohányzást, csak éppen képtelen leszokni róla.
    Van ilyen, ha hiszed, ha nem.
    Felnőttnek kellene már nézni az embereket és a kéretlen népboldogításról le illene már szokni, ez legalább annyi hasznot hajtana, mintha leszokna a nép a dohányzásról.
    Gondolom.
    :O)))

  • Puchert János

    A trafik mutyit elítélem de mint nem dohányos azt mondom zéró tolerancia a dohányosokkal szemben a füst nem csak a saját egészségét károsítja hanem a környezetét is ezért támogatom azt a törekvést, hogy minél szűkebb köre csökkentsük a füstülést ebbe a kérdésbe ne vigyünk bele pártszimpátiát

  • RonaGyuri-mv

    Az előző hozzászólásomban említett Lázár számtanhoz, egy – meglehetősen biztos forrásból származó – kiegészítés: Bár forgalmat illetve bevételt mondott valójában jövedelemről beszélt!!!=)
    Na erre akár igaz is lehet az 1-2 száz! A 3-4-5%-osm árrés miatt ilyen nagyon kevés van. Gondold meg egy 150-200Ft-os szelet csokin többszörös a bolt saját része mint egy 800 körüli doboz cigin!

  • Kedves PuPu! A cikk kiváló, mint mindig. A hozzászólásokhoz pedig csak annyit: Higyjétek el, a dohányzás nem annyira ártalmas, mint a fityisz! Sem az aktiv, sem a passziv……….!

  • Kedves Fényes István. Mindig figyelmesen olvaslak. Tényleg nagyon mérges voltam, és vagyok. Nagyon sok haldoklót láttam, akik a cigaretta miatt haldokoltak. Láttam az árvaságra ítélt gyermekeket és az özvegységre kárhoztatott házastársat. Nem lehet becsületben megőszült családapa az, aki szándékosan orosz rulettet játszik a cigarettával. Vagy felneveli gyermekét vagy nem.
    Sajnos nincs igazad, az alkoholt is elítélem, és a kábítószert is. Ez most vagdalkozás volt a részedről. Még a gyorshajtókat is elítélem, mert aljas módon veszélyeztet másokat. Ha húznál volna ki autókból sérülteket, Te is másként látnád. Ne haradudj, de a munkanélküli is tudna a cigaretta árán más szórakozást…
    Arról nem beszélve, hogy inkább vegyen az a munkanélküli a gyereknek ami kell. Ne cigarettát. Tanuja voltam a következő jelenetlen:… cigi, sör a bevásárlókosárban…Anya, kérek csokit!… Nincs , annyi pénzünk maradt, benzinre kell. A k… jó édes anyját az ilyennek. Biztos hülye vagyok, de mikor gyermekek betegségére sincs pénz, a dohányos betegségét vidáman gyógyítják. Azt, aki szándékosan lett beteg! Te arról beszélsz, hogy „intelligens dohányos”. Az a fehér holló! Mellém áll a buszmegállóban, ebédnél mellém ül, az utcán az arcomba fújja a füstöt, a legtöbb. Ha szólok, felháborodik, mert szerinte a demokrácia az, hogy ő azt csinál amit akar. Nem hiszem, hogy erőszakkal vettek rá bárkit is a doháyzásra. Mellesleg a vendéglőkben dolgozó alkalmazottakat hogyan lehet kényszeríteni a füstben való munkára? Ezt a dohányzók sem szívesen viselik el napi 8-10-12 órában. A munkahelyek egy részében sem lehet technikai okok miatt megoldani a dohányzó helyiséget, így az egészség védelme mellett döntöttek.
    A dohányzás nem élvezet, hanem egy rossz szokás, amiről akaratgyengeség miatt nem mondanak le. De abban sincs igazad, hogy a nikotin éhség ártalmatlan. Nagyon nagy erőszakot tud kiváltani, ismerem az ilyet, az anyósom is dohányzik.
    Te három millió felnőtt emberről beszélsz, aki tudja, hogy mit csinál. Azután három millió birkáról, aki nem látja hogyan vezeti meg őket a jobboldal. Most felnőttek, vagy birkák? A gyerek olyan akar lenni, mint apu. Ha az dohányzik és iszik, sajnos valószínű, hogy a gyermek is.
    És nem vagyok az élvezetek ellen ám. Több mint 200 palackos whiskygyűjteményem van, és minden este megiszok 2 – 3 centet. De nem többet. Se részegen, se józanon nem küldöm a feleségemre a komondort! De írtam, hogy amit a Fidesz csinált a dohányboltokkal, attól felfordul a gyomrom. De szúrjanak ki velük az emberek, ne vegyenek több cigarettát! Akkor kenhetik a hajukra amit elloptak!!!

  • Falusi!
    Hát az az igazság,hogy a trafikról már megjelent egy cikk,ez megint
    ismétlés kibővítve…..!
    Én is hozzászóltam,de sajnos mint dohányzó és sérelmeztem a
    sok tiltást,megkülönböztetést,meg egyebeket,bár igazuk van
    az ellenvéleményen lévőknek is….
    Már többször írtam ezen a fórumon,hogy nem rokonom Orbán és
    nem vagyok a párt tagja sem,de a dohányosok „likvidálása”
    nem az ő ötlete-most nem a trafikról beszélek-hanem több
    nyugati országban és itthon is a nemdohányzók kezdeményezték,valamint a kormányok támogatták a sajnos igaz egészségkárosodási adatok alapján,csak toleránsabbnak kellene lenni,mert erről a szenvedélyről bizony nehéz leszokni!
    Aztán már évekkel ezelőtt külföldön elkezdték a szigorítást.
    2007-ben a spanyol reptéren órákat vártam az átszállásra
    (Madridból-Alicante)és ott is tilos volt,bár a spanyolok lazán megoldották,ugyanis a tiltó tábla ellenére a presszóban -annak ellenére,hogy hamutartó sem volt…-
    sokan rágyújtottak zavartalanul,aztán félóránként egy takarító asszony összesöpörte az eldobott csikkeket….

  • Ille István

    Tényleg nincsenek határai a fityesznyik pofátlanságnak?

    A Fidesz elnöksége arra kérte a kormányt, hogy uniós tárgyalásain ne engedjen a brüsszeli nyomásnak – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak az elnökség Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke által vezetett tanácskozásán, melyen a Magyarországgal szemben támasztott brüsszeli kívánalmakat vitatták meg.

    Az elmúlt napokban folyamatosan zagyvált „az ország elleni eljárásnak politikai, nem pedig szakmai tartalma van, úgy tűnik, a brüsszeli bürokráciában értő fülekre találnak a nagyvállalati lobbiérdekek”, és a „még a csodálatos trafiktörvényt is támadják a gazok” hablatyon túl Rogán Antal, arra ragadtatta magát, hogy úgy fogalmazott: „az Európai Unió visszaél hatalmával Magyarországgal szemben”.

    De ami sok, az sokk! No ez az, amit már ez a derék atyafi sem tűrhet. Ahogy Lázár cimborája mondaná: nem olyan az ő, az ők politikai neveltetése, hogy hagyják bárki, bárhol visszaéljen a hatalmával! 🙂

    csodálatos trafiktörvény 😛 rejtőnél akadt egy csodálatos nalaja, aki gyarmati emléktárgyakkal házalt. több pofon után feladta 🙂

  • Ille István

    Boda Marcsi
    2013 május 5
    4:40 du.
    most már kétségtelen, hogy komoly szövegértési gondjai vannak. a cikk mintha nem erről szólna 🙂
    jobbulást!

  • Azért még tudok olvasni,bizony a cikk nagy része a dohányzásról és a tiltásokról is szól,én erre reagáltam,nem
    a politikai acsarkodásra, és nem a trafiktörvényre,mert az ugye már egyszer megjelent,de megszoktuk,hogy itt mindent
    ismételgetnek,több címszóval, cikkíróval mint a hülye gyerekeknek,pedig nem mi vagyunk a hülyék…….vagy időnként többeknek sem jut eszébe semmi új?!
    A dohányzásról írtam csak van, aki nemhogy értelmezni,de még olvasni sem tud,vagy nem jut el a „másoknál” (akiknek van)agynak nevezett szervig!

  • Boda Marcsi
    2013 május 5
    4:40 du.
    Kedves Marcsi.
    A trafiokbotrányt követően a Magyar Nemzet nevű zsíroskenyércsomagoló eszközben három napon belül hét írás este meg magát a témával kapcsolatban.
    A kölönbség, ott három ember tollából hét, itt két ember tollából egy-egy..
    Mindenhol ismételgetnek. (Hülye szokás..) Mantrázik a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, a sarki fűszeres, a multi, Gáspárbácsi az Illatos úti hatlépcsősben.. (Ha megvan még..)
    Dohányzom. …Sokat. Iszom is..Azt is sokat..
    Drága a cigi is, a pia is itt.
    Figyelő kijelentésével ellentétben, viszont sem a pia, sem a cigi nem állami monopólium. A haszna, az igen. Nincs olyan, hogy csak az árulhat cigarettát, aki hajnali háromkor, legmélyebb álmából ébredve feltud mondani négyszáz oldal Harpert..
    Mert az államot mindössze az érdekli, hogy fizetik-é az adót. És tökmindegy, hogy ki árulja. Ezt hívják úgy, hogy piacgazdaság.. Egyszerűbben, élni, és élni hagyni..
    Ps.

    A dohányzás karcsúsít..
    🙂

  • falusi
    2013 május 10
    8:24 du.
    már nincs meg…egyáltalán, az illatos úton már egyetlen búfelejtő sincs…
    boda meg nem olvassa az acsar nemzetet, ami már-már büntetendő az ő köreiben. kizárólag KMH-n adja elő az elméncségeit.
    nem tehet róla, az ilyesmire van kondicionálva.

  • Ille István
    2013 május 10
    11:33 du.

    Kár..
    Valaha, még egyetemistaként sokat jártunk oda..Olcsó volt, meg volt hangulata.
    Volt akkoriban ott törzsvendégként egy öreg szivar..(dehülyén hangzik..az én mostani korombeli lehetett..:))
    Az, amikor má elég sokan voltak délután négy-öt körül, akkor kiállt középre és elmondta a Szózatot. Kellemes orgánuma volt, és tényleg tudott verset mondani.. Amikor végzett, akkor körbekalapozott. A pénzt számolatlanul odaöntötte a csaposnak, az meg addíg adta neki a söröket, míg ki nem fogyott a pénz. Akkor az öreg megint kiállt és elmondta a Szózatot..
    A korcsma egy idő után komoly forgalmat bonyolított le egyetemistákból, mert vittük a hírét, és mindenki látni, hallani akarta..
    Jó kis hely volt..
    Tele rothadással és költészettel..
    🙂

  • Noszticzius Judit

    Ez nem egészséges a dohányzásért!!!!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁
    Fideszesek maffia-dohány-keresedelemért !!!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁 🙁