Pünkösdi pillanatok

2013 május 18 10:49 du.13 comments

1.

Ülök egy vietnámi étteremben unokahúgommal. Szürcsöljük a világ egyik legfinomabb levesét. Nyugtatja a lelket, kigyógyít minden bajból. Elnézem az egyre hosszabb haját, figyelem, hogy milyen élvezettel küzd meg a tésztával. Együtt vagyunk.

2.

Azt hiszem, a világ egyik legcsodálatosabb részei a repterek érkezési oldalai. Várom kaliforniai lelkész kollégáimat. Londonban szálltak át, a végén érkeznek meg. Elnézem a többi embert, akikkel várakozom. Nagyrészük nyilvánvalóan vidéki középosztálybeli szülő, akik várják haza gyerekeiket. A ruhájukról látom, hogy otthon nem tudták eldönteni, hogy egy reptérre kiöltözzenek-e vagy sem. A férfiak szinte mindegyike elhízott, a nők tartják magukat. Toporognak. Már nincs miről beszélni. A nőkön jobban látom, hogy izgulnak. Megjött-e a lányuk csomagja, minden rendben van-e velük, mit változtatott rajtuk London vagy az a nagyváros, kisváros, ahova kiköltöztek. Aztán kinyílik a kapu és szép sorjában megérkeznek kortársaim. Egyedül, egy másik ember kezét szorongatva vagy kisgyerekkel a karjukon. Szinte odarohannak egymáshoz. Ölelkeznek. Újra együtt. “Jaj, Istenem, de hiányoztál nekem!”- mondja egy anya, miközben lányát magához szorítja. És sír.

Acts 2:1-4. When the day of Pentecost came. Pastel & pen. 26 May 2012.

Pentecost

3.

Eszembe jut nekem is, ahogy ugyanígy, ugyanitt várt anyám, apám, nagymamám, öcsém négy évvel ezelőtt. Nem tudom, hogy meddig álltunk ott az érkezési oldalon. Egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy anyám és nagymamám magához szorított. Én is sírtam. Hazaérkeztem. Néha el kell menni, hogy hazatérhessen az ember.

4.

Kaliforniai lelkész kollégáim közül az egyiket nem ismerem. Ötvenes nő. A vacsora alatt kiderül, hogy miért tölt itt egy pár napot, mielőtt tovább utazna. Szeretné felkutatni a családját. Elviszem a falujába, amiért nagyon hálás. Megérintődve állunk egy síremlék volt. A nagyapjáé volt, akiről semmit sem tudott, csak hogy hol van eltemetve. Szégyellték, azt mondták a nagyapjáról, hogy részeges volt, sosem találkozhatott vele. Tegnap mégis találkoztak – lélekben. Nagyapához is joga van az embernek. Mindenkinek. Akármilyen is.

5.

Állok a tököli börtön kapujában. Körülöttem a többi látogató. Várunk. Süvít a szél, enyhén havazik. Az ócska pokrócokba csavart újszülöttek az elején még türelmesen alszanak, de aztán elkezdenek sírni. Mindenki egyre idegesebb, pedig még nincs is itt a hivatalos idő, hogy kinyissák az ajtókat. Egy férfi sincs rajtam kívül. Csak anyák és lányok. Az apák valahogy nincsenek sehol. Aztán egy idő után megkezdődik a zúgolódás. Szidják a börtönt, az őröket, a rendszert. Mindenki ellenség számukra. Az egyik fiatal anyuka megkér, hogy fogjam meg a gyerekét, míg ő megigazítja a ruháját és felveszi a kesztyűjét. Az ócska pokróc redői mögül hamarosan egy pár hónapos kis fej néz rám azokkal a nagy szemekkel. Elmosolyodom. “Zsoltika, az apja után.”- mondja a lány magyarázatul. Bemegyünk.

6.

A tököli börtön a város szélén lett megépítve. Se tömegközlekedés, se járda. Az út is olyan rossz és göröngyös, mintha 200 évet repültünk volna vissza az időben. A látogatás végére már elég erős szél fúj, esik a hó. Kezeim lefagytak, a kesztyű szokás szerint az autó ülését melegíti a kezem helyett. Összehúzom magam, elporoszkálok az autómig. Beülök és behunyom a szemem. Talán imádkozom is. Próbálom valahogy feldolgozni, hogy a srác, akihez jöttem nincs jól. Teljesen depressziós. Szorong. És ahogy tud, alszik. “Köszönöm, hogy jöttél. Ilyenkor három napig ebből élek. Elemezgetem, hogy mit mondtál. És olyan jó, hogy jöttél.”- visszhangoznak bennem a mondatai. És azt sem tudom, hogy miért ítélték több, mint három évre. Nem is fontos.

7.

Az autó lassan indul, az őrök kocsiját leszámítva már csak én vagyok a parkolóban. Ahogy érzékelem, iszonyú csend száll le a tájra. Elindulok. Az út mellett látom a pokrócos anyukát. Gyalog menetel anyjával a hóviharban. Előttük egy nő megy, iskolás kisfiával. Megállok, beszállnak. Megkérdezem őket, hogy bekapcsolhatom-e a fűtést a kocsiban. “Higgye el, én most annyira boldog vagyok, hogy felvett, hogy repülni tudnék, el sem hiszem, hogy ilyesmi történt velem…”- mondja az idősebb nő. Nem tudom, hogy a fogva tartott fia miatt sír, vagy az örömtől.

8.

Rátalálok Fodor Ákos versére.

“Nincs

Semmi

Baj”

(Fodor Ákos: Három negatív szó)

Talán ez a pünkösd örömhíre ma. Hogy bár sok a negatívum bennünk és körülöttünk, talán ezekből a negatívumokból a végén valahogy mégis csak valami pozitív, valami gyógyító keveredik ki mindannyiunk számára.

Hogy egyszer tényleg kimondjuk, hogy nem üres ígérgetésekre és közhelyekre van szükségünk, hanem igazi vigasztalásra, a Vigasztaló lelkületére. Aki nem az észt osztja és eljátssza a Mindentudót, hanem, aki igazán veled van. Együtt érez veled. Kapcsolatba lép a sebzettségeddel, feltárja a sajátját és veled tud emelkedni.

Hogy egyszer tényleg kimondod, hogy elég volt, erőt kérsz és megváltoztatod a viszonyadat önmagadhoz, a Másik emberhez, a teremtett világhoz, Istenhez. Az Élethez. Kipróbálod magad új szerepekben és nem akarod újra és újra elkövetni ugyanazokat a hibákat.

Rájössz arra, hogy más vagy, mint aminek hitted magad vagy amit rád aggattak és kilépsz az ismeretlenbe. Átléped a határaidat. Kapcsolatba kerülsz újra az álmaiddal. Mindavval, amit létrehoztál már és szeretnél még létrehozni. Mindavval, ami erőt ad. Ami lázba hoz. Ami éltet. És elindulsz. Végre.

Szücs Balázs, református lelkész

13 Comments

  • Az írás elgondolkodtató, magával ragadó, mélyen emberi. Köszönet érte.

  • rakosiek eloszor a reformatusokat daraltak be . reformatus szucs balazs ? mert hogy fidesz ellenes az abbol latszik hogy ide ir .

  • Vajda B. Attila

    Mielőtt elkezdünk ismét orbánbozni, röviden pár sor:
    Húsvét utáni 50. napon a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények. Gyönyörű ünnep. Ma, PÜNKÖSD-kor ! De ahol gyűlölködés van, ahol nem figyelnek Isten szándékára, üzenetére, ott zárt falat talál a Lélek. Bontsuk le e falat, legalább MA !
    (Laudetur…Áldás/Békesség…Erős vár a mi Úrunk…)

  • Nem vagyok vallásos, de igazán tetszett a lelkész úr nem szokványos pünkösdi írása! Köszönöm!

  • Csatlakozom szocdem-hez!

  • KEDVES KELLEMES A LEIRAS A MESE MINDEN DE A LEVEST NEM ILLIK SZûRCSÖLNI HANGOSAN,MÉGHA VIETNAMI IS ÉS AZ EMBER NEM TUDJA IGAZAN MIT SZûRCSÖL.

  • Avi ben Giora

    Igy is lehet irni és hiveket szerezni. Nem minden református prédikátornak muszály olyannak lenni mint Hegedűs. Valahogy kiérezni belőle egyfajta melegséget.

  • Elgondolkoztató írás..!Főleg ezen az oldalon!
    Pünkösdkor mellőzni kell a politikát és mindegy ki milyen vallású a saját hite szerint élje meg az ünnepet és másokat
    is tartson tiszteletben,ez így helyes.A cikkben voltak olyan
    mondatok, amelyeket a katolikus vallásban másként hirdetnek,de ennek ellenére volt benne tanulság,emberség!
    Én is tartom az ünnepet a saját hitem szerint(katolikus),bízva benne,hogy legalább most béke lesz
    a különböző gondolkodású emberek között!

  • Na ettől féltem,hogy jönnek majd a melegek,a zsidók,a cigányok üldözései……bár bíztam benn,hogy legalább a
    pünkösdi ünnepek alatt erről nem lesz szó.Tévedtem!
    Legalább most ne!

  • Nem is tudom. A fenti betett link, Puchert János,szerintem paródiának íródott, s gúnyt űz a focimániából!

  • Puchert János

    Valóban paródiának is megfelel, de azért azt is furcsának tartom, hogy Jézust egyszerűen foci edzőnek állítják be

  • Vajda B. Attila

    Legyünk őszinték: ennél a levelező körnél az ilyen irás nem jön be…!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.