Temetkezik az állam, avagy a szociális temetkezési törvény

2013 június 13 10:19 de.15 hozzászólás

Miközben a magyar polgárok és adófizetők java része a gátakon tevékenykedett az elmúlt napokban, szorgalmas és fáradhatatlan honanyáink és apáink, fáradságot nem kimélve dolgoznak egy ujabb tötvénytervezeten melynek neve: szociális temetési törvény.Mindenki számára köztudott, hogy az életben három dolog ami nagyon drága: megszületni, elválni avagy kilépni egy rossz kapcsolatból, és meghalni. Mivel egyre többen vannak olyanok, akiknek senki hozzátartozója nem maradt, és élete során nem halmozott fel vagyont mely képes lenne fedezni a temetéssel járó költségeket, az állam egy olyan törénytervezetet akar megalkotni mely elejét veszi annak, hogy az állam kiadásokba verje magát ezen személyek temetésében.

Fotó: deviantart.net

Fotó: deviantart.net

Egyes javaslatok azt taglalják, hogy ha az elhaltnak vannak hozzátartózói, de anyagi helyzetük miatt képtelenek kifizetni a ráháruló költségeket, akkor a család maga intézheti el a temetést. Az állam nagyvonaluan rendelkezésére bocsájt egy parcellát ahova az elhaltat eltemettetheti. Mindent maga végez el a koporsótól egészen a sir kiásáson keresztül. Ami a hallottal járó dolgokat illeti – mint a mosdatás, öltöztetés – meghatározott tarifarendszert igyekszik kidolgozni.

Persze adva van a lehetőség, hogy ezeket is a hozzátartozók maguk véhezhessék el, ha képesek eleve erre. De mégis mi van olyan esetben, ha az illetőnek senkije sem maradt, és főleg semmije sem, ami a felmerülő kiadásokat fedezné? Erre még nem találtak ki megfelelő javaslatot.

De nézzük most sorjában, hogy ha vannak rokonok hozzátartozók, milyen kötelezettségeknek kell eleget tenniük. Először is maga a parcella kiválasztása. Egyes képviselők nehezményezik azt, hogy nem mindegy hogy ezeket az elhaltakat a temető mely résziben kivánják örok nyugalomra helyezni. Mert ugyan miért temethesse el oda az elhaltat a hozzátartozó ahova a „fizetős” elhaltakat is eltemetik? Miért nem jelőlnek ki egy külön területet nekik? Persze erre vehemensebb képviselők azonnal éltek az ellenkezés jogával, mondván ez nem lehetséges mert a temetőben még sem lehet „gettósítani”. És az életben ugyan miért lehet? Mert mai napig ha burkoltan is, de gettósítás megy. A cigányok letelepülését noha még nem szabályozza rendelet, de ott ahol többségében fehérek laknak nem igen engednek ugynevezett „kisebbségit” beköltözni. Ha törvényesen nem is, de gyakorlatilag a cigányság ki van rekesztve bizonyos területekről. Nem mehet oda lakni ahol éppen lakást talál magának, mert óhatatlanul szembe találja magát azokkal akik nem akarják elfogadni azt a tényt, hogy ők is polgárok és emberek, joguk van bárhol letelepedni.

De menjünk tovább. Egy képviselő úr felvetette, hogy mindenki gondoljon a halálra hiszen senki sem örökéletű, és spóroljon. Sajnos senki sem tette fel neki azt az egyszerű ellenkérdést, hogy ugyan miből? A semmiből? Mert hányan vannak olyanok kishazánkban akinek nemhogy normális otthonuk nincsen, de napi szükségleteit nem tudják fedezni, mivel nincsen állandó bevételük vagyis munkalehetősége. Mire van a közmunka? Nem arra, hogy abból bárki is megtudjon gazdagodni, semhogy megélni. Az csupán csak a statisztikai adatok maszatolására szolgál. Mert aki nem tudná, minden EU tagállam ha munkanélküli statisztika rátáján javítani tud támogatásban részesülhet. Hogy a valóságos számadatok nem fedezik a valóságot az ugyan kit is érdekel. Összegezve. Ezek a törvénytelen törvényjavaslatok fényes bizonyitékai annak, hogy még a halottaknak sem lesz nyugalmuk Magyarországon. Mert az élők még a holtakból is hasznot akarnak csiholni. Sehol sincsen ingyen temetés, de bizonyos esetekben, és bizonyos államokban megadják a kegyeletet, a végtisztességet az elhunytaknak, még akkor is ha az egyfajta terhet okoz az állam, valamint az adófizető polgár nyakába.

Avi ben Giora

15 hozzászólás

  • http://www.hirszerzo.hu/hirek/2012/3/24/20120324_temetes_onkormanyzat EGYETLEN percembe telt hogy a google-on megtalaljam ezt a BIZONYITEKOT /onkormanyzati temetes-t kerestem a google-on/ nem tudom felfogni miert kell hazug cikkekkel mint ez is artani az ujsagnak=krisz-nek ? …tehat , ha nincs rokon akkor MINDENT az onkormanyzat fizet….ha van rokon es nem akarnak fizetni DOLGOZNI KELL , se ingyen liba zabalas se ingyen temetes nincs orban alatt….lopott liba gyurcsi/bajnai alatt van csak….ez kene ? jo lenne ujra lopni egy hazaarulo kormany alatt ?

  • na igen. mint tőlük tudjuk, 47 ezerből meg lehet élni, különösen most, hogy a rezsi is 10%-kal csökkent. igaz, hogy az elektromos ára, és a vezetékes gáz díját három év alatt suttyomban 30%-kal emelték, de hát, az ilyen apróságokra ne adjunk. távfűtése meg csak a lakótelepieknek van.
    szóval, a 47ezerből – ezek szerint – nem csak megélni, de meghalni is lehet. aki pedig ennyiből nem tud gondoskodni a temetéséről se, az – mint úgyszintén tőlük tudjuk – annyit is ér.
    a temető árka még adott. árokmélyítésben orbánék úgyis jók.
    azt a bizonyos árkot régen is ilyesmire használták.
    csak akkor még nem szociális temetkezésnek hívták.

  • skála kópé
    2013 június 13
    11:58 de.
    Jelenleg ez van.
    Mit tartalmaz a törvény, és mit töröl el a meglévő rendszerből?
    A felháborodás tárgya nem az amit átalakít, hanem amivé átalakítja.

  • skála kópé

    Don Ovuz…..nyilvan olvastad a linkemet , a szoci nepszabadsag irta tavaly hogy vannak falvak ahol a falu fele ingyen temetkezik es ezen falvak szama novekszik…..szerintem az tortent hogy a fidesz OKOSAN kiasatja a sirjat 20 eves ELETEROS MUNKANELKULI FIATALEMBEREKKEL ha eltemetik az aput peldaul…mi ebben a baj ? vagy vallaLOD HOGY te NAGYOBB ADOT FIZETSZ HOGY valaki mas assa ki a sirt PENZERT ? ….ismetlem….ha nincs hozzatartozo akkor tovabbra is kozpenzbol temetnek

  • Avi ben Giora

    Kópé ur!
    Ugye azt már nem tetszett megnézni, mikor is ujították illetvew frissítették az oldalt. Mert lehet, hogy amiket ott talált azok már a multé. Ha nem tetszene emlékezni a régi alkotmányunkat eddig vagy ötször irták már át. Kvázi a nacsalnyikok nem érték még utol magukat ezért a régi törvénykezési rendszert tetszett látni. Állambácsi célja pontosan az, hogy kivonja magát ebből a kényes ráháruló feladatok alól. Siha sem volt semmi ingyen abban az országban. Se liba se kacsa se semmi. Sőt még azt is lenyúzták és lenyúzzák az emberekről amit vagy három négy generáción keresztül sikerült megmentenie.Azt már magának kellene tudnia, hogy kik nyultak le mnélyebben embereket. Gordonkáék avagy viktorkáék. De egyik kutya másik eb.

  • Avi ben Giora ur…..az alkotmany semmit se mond a temetesekrol ugyhogy NEM tudom miert keveri ide ?

  • Szerintem indíthatnának a családok számára temetkezési tanfolyamokat is, temetkezési ismeretek elnevezéssel.

  • Avi Ben Giora!…………..Nem is tudtam,hogy az osztrák alkotmányt ötször módositották.

  • Kedves Avi ben Giora, érdekes, ahogy hirtelen témát váltottál.
    „A cigányok letelepülését noha még nem szabályozza rendelet, de ott ahol többségében fehérek laknak nem igen engednek ugynevezett „kisebbségit” beköltözni. Ha törvényesen nem is, de gyakorlatilag a cigányság ki van rekesztve bizonyos területekről. Nem mehet oda lakni ahol éppen lakást talál magának, mert óhatatlanul szembe találja magát azokkal akik nem akarják elfogadni azt a tényt, hogy ők is polgárok és emberek, joguk van bárhol letelepedni.”

    Na mármost ezt itt pontosítani kellene, ha már leírtad, mert ebben a formában ez nem kosher.

    „Nem mehet oda lakni ahol éppen lakást talál magának, mert óhatatlanul szembe találja magát azokkal akik nem akarják elfogadni azt a tényt, hogy ők is polgárok és emberek, joguk van bárhol letelepedni.”

    Találni nem elég, azt meg is kell venni, szerződéssel, jogszerűen, mint mindenki másnak. Ha pedig belesegítették ingyen, lásd Fészekrakó program az Avason, akkor talán a mindenkire nézve kötelező közműdíjakat is kellene fizetni, de legalábbis ille-ne.
    Addig pedig nincs miről se nyajvékolni, se beszélni, amíg nem vállalják a részüket is a munkából, áldozatokból.

    Az utolsó részét az irományodnak nem akarom minősíteni, mert egyszerűen hányingerem van tőle és nem akarok olyan kifejezéseket használni, amelyek ellenkeznek az elveimmel.

  • Dakota!
    Tudod mi a legnagyobb baj?Nos megmondom: mind a mai napig nem képes a magyar társadalom elfogadni azt a tényt, hogy teljesen mindegy, hogy valaki milyen bőrszinnel milyen vallással született ugyan úgy ember és polgár mint a többi. Ez a kirekesztés amely gerjeszti az indulatokat. Megkérdezném, hogy ha ön a maga által faragott dakota totemoszlopokat nem tudná eladni miből fizetne közüzemet meg egyebeket? Ja vagy ugy vannak vele manapság, a cigány az nem sokat gatyázik ha szüksége van valamire legyen az totemoszlop nem megy el kérincsélni mert tudja hogy nem kap. Ugy véli az csak egy oszlop és a kényszer az nagy ur oszt lop. Ezzel csupán azt akarom megmagyarázni uraságodnak, hogy ha nem kap munkát márpedig nem kap és közmunkát sem, pedig azt kellene neki is adni, ha már más nincsen, ugyan miből fizetne közműt meg másegyebet? Egy példa. Valahol az Alföldön egy tanyán a lakosság nagy hányada cigány. Összeáltak és miután a falu polgármestere roma, dacára annak hogy laknak ott „fehérek” is nem kényszerből, beadott egy kérelmet, hogy a faluban valami tevékenységet hagy üzhessenek hiszen a sok semmittevésből sem kenyér sem adó se semmi nem lesz. Nem akarnak sem lopni meni se elsikkasztani vagy elbliccelni a fizetést. Dolgozni akarnak. Nem sokat kaptak de éltek a kapott lehetőséggel és elkezdtek fóliázni és egyénileg gazdálkodni. És ha hiszi ha nem manapság egy jólműködő közösség alakult ott ki. Nem lehetne ezt másutt is megvalósítani? Mert ha a cigány embert motiválnák a munkára ergó kapna és láthatná az eredményét akkor fizetne is, nem lopna nem csalna. De leegyszerűsitem uraságodnak. Szarból csak szarvárat lehet építeni. Tök mindegy hogy az átlag polgár kicsoda vagy micsoda. Ha nincsen állandó befolyó jövedelme illetve nincs biztos megélhetése előbb utóbb vagy kriminál eset lesz szóval vagy lop vagy sikkaszt mert ugye valahogy fent kell magát tartani. Itt a nagy gubanc hogy elvárják sok embertől, hogy még akkor is fizessen ha nincsen egy betevő falatja sem nem tudja ellátni se magát se a gyerekeit de fizessen adót bérleti dijat meg minden mást? Kezdjenek már el végre gondolkodni uraim. Semmiből csak semmi lesz, és nyomorból mégnagyobb nyomor, munkanélköliből meg még nem lett sem képviselő sem vállakozó milliomos.

  • http://manonthemoon.nolblog.hu/archives/2013/06/17/Orban_parodiak/

    no comment.
    remélem, dakotáék rácuppannak az üzleti lehetőségre.

  • Avi ben Giora
    2013 június 16
    11:00 de.
    „…mind a mai napig nem képes a magyar társadalom elfogadni azt a tényt, hogy teljesen mindegy, hogy valaki milyen bőrszinnel milyen vallással született ugyan úgy ember és polgár mint a többi.”
    ezt vitatom.
    nem a társadalom egészével van a gond, hanem annak megvezetett, kihasznált és felbujtott rétegével.
    azt már nem is érdemes részletezni, melyik az a párt, amelyik erre játszik. igazából: mely pártok is azok? mert hát, a kettő a magyar nyelvben már többes szám.

    „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”

    az emberi és polgári jogok nyilatkozata, EZEKNÉL?

  • Lélfai Szilárd

    Avi ben Giora!

    Menyugtató, hogy bármilyen témába bele lehet venni vagy a cigányellenességet, vagy az antiszemitizmust, a lényeg, mocskos ez a kormány és főleg a Viktor!
    Szélsőséget akar, akkor nézze meg azt a cigánytemetést ahol kb. 30-40 m2-es kriptában a maminak még szines, panoráma TV és zongora is van!
    Ami a „dolgozni akarunk” duma nagyon jó! A szőlős gazdák meg azért panaszkodnak mert nincs napszámos, „de a kocsma bezzeg hangos” és tele van!
    Ha valaki dísztemetést akar, fitesse meg, ha nem tillik rá, akkor meg ne válogasson!

  • Lélfai Szilárd

    telik

  • Lélfai Szilárd
    2013 június 17
    12:56 du.
    köze hozzá?
    na látja.
    de magának összedobjuk.
    amúgy az alaptétel nem erről szól.melyik szót nem értette, picinyem?