Gyáva népnek nincs hazája! Demokratikus tüntetés a köztársaságért június 25-én

2013 június 20 8:14 de.107 hozzászólás

Civilek és demokratikus pártok közösen szerveznek tüntetést Budapesten, a Vértanúk terén 2013 június 25-én este 7 órától. Az egyik főszervező a KMH szerzője, Garai Édler Eszter. Az alábbiakban a Facebook oldalukon közzétett felhívást olvashatják.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

A félelem országában élünk! Hagyjuk, hogy a maffiafőnök azt tegyen velünk, amit akar. Elveszi a pénzünket, iskoláinkat, köztársaságunkat, elüldözi fiataljainkat. Tűri a cigányok, zsidók üldözését, saját sajtójában az ellenük irányuló uszítást. Ha úgy tartja kedve, buzizik.Sunyi módszerekkel lenyúlja a médiát. Ajándék színházat juttat a náciknak. Lehetetlenné teszi a szakszervezeteket, elveszi alapvető demokratikus jogunkat a sztrájkhoz. A kiéheztetett pedagógusokat hivatásrendi szervezetbe kényszeríti. Kivérezteti a felsőoktatást, nemtandíjjal és nemmegszorításokkal megnehezíti a hozzáférést.

Milliók éheznek, és milliók élnek egzisztenciális félelemben!
Mert hagytuk, hogy megfélemlítsenek?
Mert hagytuk, hogy megosszanak?

EBBŐL ELÉG VOLT!

Civilek, demokratikus pártok, fogjunk össze!

Nem vagyunk gyávák!

A Nemzeti Gödrök Kormánya az Erzsébet téri után egy újabb gödörrel ajándékozta meg a fővárost a Kossuth téren. A tér jelenlegi állapota híven szimbolizálja mindazt a rombolást, amit a Fidesz három év alatt véghezvitt, az első köztársasági elnök szobrának eltávolítása a köztársaság lerombolását, Tisza István szobrának tervezett fölállítása a demokrácia lebontását, a ’44-es állapotok helyreállítása a Horthy-rendszerrel vállalt kontinuitást. Nem tűrjük tovább a dúlást, az önkényt és a megaláztatást! Jövőre helyreállítjuk a köztársaságot, a demokráciát, az antifasiszta közmegegyezést, és ezt a Kossuth tér arculata is ki fogja fejezni.

107 hozzászólás

  • Ezzel a tüntetéssel késtek 7 évet, mert 2006-ban kellett
    volna tüntetni, a GYF. szemkilövetö és megfélemlitö terrorja ellen, amit a saját népe ellen elkövetett,és ezek a megfogalmazások 2006-ban igazak lettek volna.
    A maffiafönökük 2010 elött volt hivatalban, akik lepaktáltak az alvilággal és akik beismerték, hogy hazudtak éjjel, nappal, meg este és 4 évig nem csináltak semmit. Akkor kellett volna tüntetniük, vagy tüntessenek volt vezérük gyülölet beszéde ellen.
    Egy népcsoport lenácizása pedig büntetendö manapság.

    A fiatalokat pedig nem a jelenlegi kormány üldözi, hanem
    GYF. küldte el öket, ” el lehet innen menni” jelszóval.

  • asher alexander

    kedves mindnyajatok!!!-
    lelekben veletek leszek!!!!!
    lelekben veletek lessz mind az 537000 legyilkolt magyar zsido is!!!a tobbtizezernyi lemeszarolt roma is!!!
    mindenki aki velunk volt egytestkent-egylelekkent a szenvedesben!!!mi mogottetek allunk mint egy oriasi veres igazsagert kialto felkialtojel!!!!
    ne turjetek hogy mindenfele jott-ment hazug alnokul szep szavak moge bujt verre szomjuhozo fenevadak szetromboljak mindazt amiert sok-sok millionyi mas az eletet veret adta!!
    ha ezt szotlanul turitek,nem erdemlitek meg azt hogy barkik is EMBER-kent tekintsen ratok!!!
    aki a multjat nem becsuli az a jovojet sem erdemli!!
    abban az orszagban ott magyarorszagon,ujraelesztik azt a veszkort ami milliokat dontott sivar nyomorba,ahol megbelyegeztek embereket azert mert annak szulettek aminek!!ahol gettokba zartak,osszevertek,kifosztottak,a duna jege ala lottek,csaladokat!!
    meg elenken elottem a kep,a sip utcaban,ahol a csendor lezavart meg a jardarol is meret az zsidoknak tilos!!!igen a sip utcaban bent a gettoban!!meg ,ott is!!
    a szemem lattara osszevertek a nyolcvan feletti vak felig bena nagymamamat rohogve kurjongatva-(ket csendor es egy probarendor)-a mosoni utca csendorlaktanyaban!!
    erre vagynak most ott egyes erok!!!ezt a kort,a Horthy kort hoznak vissza!!!
    senki se higyje hogy Horthy ne tudott volna rola mi var a zsidokra a lagerekben!!!1942-ben mar ismert volt a Kasztner jelentes Auschwitz-rol,Treblinka-rol!!
    meg az egyszeru csendor is tudta!!
    miert?
    mert amikor elszedtek mindent rohogve azt mondtak,;
    „ahova ti mentek ott ezekre mar nem lessz szuksegetek!!”
    ok nagyon is jol tudtak mirol van szo,mit takart a szepen hangzo szo mint pl,; „sonderbehandlung”-(kulonleges kezeles)-!
    NEM ENGEDHETITEK HOGY MINDEN UJRA KEZDODJON ELOROL…,vagy ott fojtatodjon ahol 44 vegen abbamaradt!!!
    mi mogottetek-melletetek fogunk menni uvolteni fogjuk a fajdalmunkat,es kovetelni fogjuk az elszamolast a szeretteink,fogolytarsaink eletevel!!!
    Remelem szivbol kepesek lesztek meg is hallani a hangunkat!!?
    udvozlettel,;:
    Asher Alexander
    Erets Israel

  • asher alexander

    kimaradt!
    a fenti irasom elsosorban GARAI EDLER ESZTER-nek szolt-szol!
    szerintem onok kozt O az egyetlen aki erteni is fogja mirol-mit irtam!!
    Sabbat shalom!
    asher

  • Na mi van,gyerekek?Beindultatok?Megkaptátok Nyugatról az ukázt,a direktívákat?Kezdödik a kampány,mi?
    Itt van a kutyuli elásva,csak kilátszik a lóláb:

    „Az Európai Bizottság egyik, most is névtelenséget kérő olasz tisztségviselője a Magyar Nemzetnek azt is elmondta, Viviane Reding a konferencia résztvevőinek kifejtette: már tartott erről előzetes megbeszéléseket néhány olyan magyarországi, nem kormányzati szervezet képviselőivel, amelyek anyagi támogatásuk legnagyobb részét az Egyesült Államokból kapják. Ők biztosították a bizottsági alelnököt arról, hogy olyan jelentéseket fognak kiadni, amelyek utalnak arra, hogy az ország területén voltak, akik láttak a szavazófülkék fölé helyezett, rejtett kamerákat. Ezt a vádat elő fogja segíteni, biztosította a lap informátora szerint Reding a tanácskozás résztvevőit, a választásokig a Magyarország ellen folytatott, még a mainál is intenzívebb, a demokrácia hiányosságaira összpontosító, a választások várható tisztaságát kétségbe vonó és a „félelem” légköréről cikkező külföldi médiakampány.”(MNO)

    Féltek,ugye?Féltek,hogy visszaveszik töletek a lopott holmit.Méltóztassanak félni,elftásak.Micsoda ocsmány hazudozás…

  • Folytatás:”Bilderberges társainak elmondta azt is, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök segíteni fogja a társadalmat eluraló „félelem” tudatosításában és alátámasztásában.”

    (Lovas István (Brüsszel))

    A teljes cikket a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.

    Demokraták…jobban megy nektek a hazudozás,mint 1919-ben.Folytassátok.

  • Úgy látszik minden hétre van egy az országot a szakadékba taszitó liberális megmozdulás.Esztike ott van tehát lehet tudni,hogy melyik népcsoport szitja az ellenségeskedest.A buzizásról pedig csak annyit,hogy Isten magteremtette Ádámot és Évát nem Ádámot és Bélát.

  • Fresz Iren
    2013 június 20
    9:54 de.
    „Egy népcsoport lenácizása pedig büntetendö manapság.”
    mi van, irénke? miről is beszél? milyen népcsoportról?
    ne menjen a napra, erős az uvb sugárzás 😀
    de, ha gondolja, tegyen feljelentést. németországból fene nagy sikere lesz 😛

  • küszküllö
    2013 június 20
    1:00 du.
    küszködő, nem megy ez magának.
    ez a szerencsétlen lovas eltévesztette a márkát: billerbeck 😛 😛 😛

  • Topapó
    2013 június 20
    1:17 du.
    népcsoport? ejnye, picinyem, valami gond lehet az értékítéletével.
    ádám és béla pedig, attól tartok, a maga érdekszférájába tartozik 🙂

  • Varga Sándor

    Az Erzsébet téren van egy gödör? Biztosan az óriáskerék alatt…
    http://www.vg.hu/kozelet/hatalmas-oriaskerek-az-erzsebet-teren-kepgaleria-405341

    A Kossuth téren van egy gödör? Hol?

    http://urbanista.blog.hu/

    http://urbanista.blog.hu/2013/06/09/modositjak_a_kossuth_ter_atepitesenek_terveit_olyan_epuletmaradvanyokat_talaltak_amelyeket_meg_kell_

    A hivatásos rettegők meg ne zavarják szegény turisták nyugalmát. A jelenlegi rekord kánikulában szinte csak turisták vannak a belváros utcáin…Ja, meg a rettegők…

  • 2014ben választások.Addig kitartás!A 10%OS REZSI CSÖKKENTÉS KELL A MAGYAR PROLINAK!

  • asher alexander

    2013 június 20
    12:47 du.
    Ennek annyi köze van a magyar valósághoz,mint a baloldalnak a demokráciához.

  • Nocsak,az Eu, a kinti és a hazai baloldal nagyon nyüzsög,
    Christopher meg egyenesen Kanadából szervezi a pesti tüntetést,ő igencsak „szenved” az itthoni szőrnyű helyzettől……koránál fogva a múltbéli eseményeket is bizonyára átélte,vagy mégsem a koránál fogva?…..
    Nem baj ő is egy a „hazafiak” közül!
    Talán meg kéne várni a választásokat és nem idegeskedni…!

  • Valoban:2006-ban kellett volna ennek a tuntetesnek lenni, de hat a jobboldal mindig „kesztyuskezzel” banik az ellenfellel, akibol ma mar ellenseg lett. A magyarok ellensege.

  • küszküllö
    2013 június 20
    12:55 du.
    Húú, ennél gyengébb érved már nem is lehetne: Magyar Nemzet és főleg Lovas István azt állítja, hogy egy európai prominens dúrván megszegve az előírásokat neki/nekik kipakolt!
    Már miért is tette volna, s ha már igen miért nem egy lapnak, vagy egy újságírónak tette????

  • Amugy, hol uldozik a zsidokat, ciganyokat, mert Mo.-n nem. Nem szabad oket semi sertovel illetni. Aki mast mond az hazudik. Az, viszont nem uj…

  • Gyermekkoromban kötelező volt templomba járnom. Soha semmi bajom nem lett belőle a „kommonizmusban”. De a templomok üresek voltak. Hol volt ez a sok „vallásos ember”, aki most állandóan Isten neve mögé bújik? Ha akkor gyáván bújt. most miért hangoztatja állandóan a vallásosságát? Vagy egyszerűen divat, és használ a karriernek? Így első látásra elég undorító!

  • asher alexander

    NO MOST EZT A „KITARTAS”-T NEM LEHETNE MELLOZNI VEGLEGESEN???

  • asher alexander

    LLANFAIR!!
    igazan kituno kerdes!!

  • Az orbán féle diktatúra, egyeduralkoldást már büntették, súlyosan, nagyon helyes, hogy összefognak és valódi demokráciát akarnak megvalósítani.
    Lehet mellébeszélni, de tény, hogy az Orbán klánnak több mint 500 MILLIÁRDNYI vagyona van ! – a hazai magyar nép pedig folyamatosság elve alapján egyre jobban elszegényedik! – nahát ezt mégis csak nem akarjuk, hogy Orbán röhögve vidám barakkjában, külje öngyilkosságba az elszegényített, ezt szégyellő magyar embereket, az éhezés, nélkülözés, egészségügy, oktatás mind-mind külön súlyosan súlytottak orbánék által!
    Trafik mutyi, most jön a PATIKA MUTYI ! – mindent fideSSSS közeli emberek kezébe adni, mindegy ért hozzá, vagy sem,.,….. !!!

  • Egyetértek Fresz Irénnel,7 évvel ezelött lett volna esedékes tüntetést szerveznetek,majd megkaptàtok volna ti is a”demokratikusat”.
    Ujabb elterelö müvelet,most fejezik be a tuldeficit eljàràst magyarorszàg ellen,amit a szoc-lib 2004 ota örökbe hagyott, „eredményezett”.
    Most nem kereshetnek az àllami alkalmazottak 2 Millionàl többet,
    Orbàn sem.Simor 8,3 Milliot keresett,ha a baloldal gyöz,felkell emelni Matolcsy fizetését is 8 Milliora,akkor a többiek fizetése hasonlo régiokban jàrhat-a mostani 2 Millios Orbàn fizetése helyett- és most màr nem lehet 96 Millios
    végkielégitést fizetni,mint a multban-a kedvezményezett,késöbb ujbol elfoglalhatta az eredeti àllàsàt-.

  • Barnabas Sandor

    A sok beszed es iras folosleges!Inkabb haza kene faradni,nem?Vagy felti?Minden kulfoldon elo magyar a jo eletet?Vagy tul sok lene a vesziteni valo?Nem onan kell beszelni meg irkalni,egy kis ver kene szerintem,ami mar nagyon keves emberben van!

  • Barnabas Sandor

    Vagy ez a kulfoldon elo magyarsag??Mielott barki irna,en is eltem 17evig canadaba,csak nemfelejtettem el honan jottem!
    Es nem a rokonok kihozatalat segitettem hanem,az otthon maradtak jobb eletett,elvegre barki barhova megy,barmelyik continensre vagy orszagba,akor is Magyarorszagon szuletett!
    Nem irkalni kell,meg beszelni,haza kell telepedni es teni valamit itt Magyarorszagon!UDV, Sandor Barnabas,Budapestrol!

  • Ille!…………………Személyeskesünk-személyeskedünk?Nem is olyan régen mér birósággal fenyegettél emiatt émbereket.Nézz már egy kicsit magadba.

  • @Fesz: „szemkilövetö és megfélemlitö terrorja”, ugyan mondja már meg, kinek lőtték ki a szemét?

  • @Küszküllő: mit idegeskedik, a kétharmad még megvan, nem?

  • @Varga: jé, maga meg tud magyarul is?

  • @Boda: mi lenne a hazai jobboldalból, ha nem lenne hazai baloldal? akkor hogyan tudnák megmutatni, hogy állítólag ők a „jobbak”? a baloldal egyébként nem izgul, és akkor tüntet, amikor akar. És ha vannak, akik félnek az áldott Orbán-éra alatt, az is az ő szubjektív érzésük. De vajon miért is alakult ki bennük ez az érzés? Mellesleg pedig nem kell mindig imperialista ügynököket sejteni a dolgok mögött. Hát azért röhejes, a Rákosi-korszakra emlékeztető ez az egész jobboldali hisztéria. Mondja, maguk véletlenül nem bolsevikok?

  • Ja és hát, a Lovas úr, meg a „Magyar Nemzet” nevű újság, olyan autentikus, hogy az már fáj.

  • Adelheid

    Szemkilövések
    Ugyanakkor és ugyanott, fél hét körül a Károly körút és a Dob utca sarkán lőtték ki Nagy László fél szemét gumilövedékkel a tömegoszlató rendőrök. 15-20 méterről, fejre célzott lövést kapott egy lövésztől, azonnal elveszítette az eszméletét, mentők szállították kórházba. Szájüregén keresztül műtötték ki az építőipari szakmunkás arcüregéből a másfél centis gumilövedéket, amely az arccsontját is darabokra törte. Bal szemére véglegesen megvakult.

    Itt láthatja a fotót is.

    http://kep.index.hu/1/0/119/1194/11942/1194233_34522a5dd3314bb7bd4a05a9fe9620cd_wm.jpg

    másik eset
    Negyed óra múlva, háromnegyed hét körül Kenéz Károly kávézótulajdonos hazafelé tartott a Síp utcában, amikor a Dohány utcából a Zsinagóga irányából körülbelül húsz-harminc egyenruhás, sisakos rendőr fordult be a Síp utcába, egymás mellé álltak, és elkezdtek könnygázgránátokat lőni az utcába. Kenéz ekkor nagyjából öt méterre volt a saroktól, a rendőröknek látniuk kellett őt.

    Mögötte teljesen üres volt az utca, a sértett egy ház falához lapult, a zsebében lévő fehér konyharuhát a rendőrök felé fordulva fehér zászlóként lengette, és kiabált hogy ne lőjenek, szeretne elmenni onnan.

    Idézet:
    Ahogy ellépett a faltól, az egyik rendőr felé fordult, és felszólítás nélkül, fejmagasságban leadott rá egy lövést. A gumilövedék a bal szemét találta el, azonnal elkezdett dőlni a vér belőle. Egy másik rendőr ráordított hogy takarodjon onnan visszafelé, és a pajzsával ellökte. Kenéz Károly erre elkezdett visszafelé futni a Síp utcában, de még ekkor is lőttek rá, öt gumilövedék hátulról is eltalálta.Kenéz saját maga hívott mentőt, a Honvéd Kórházba szállították. Több retinaműtétet kellett rajta végrehajtani, 75 százalékos látáskárosodást szenvedett.

    Újabb szemkilövés
    V. őrnagy rohamosztaga a képviselőverés után a Rákóczi úton, a Blaha Lujza tér felé haladt tovább az oszlató kötelékben. Fél tíz körül a Rákóczi út és a Nyár utca sarkán szétnyílt a sorfal, egy lövész előlépett, és fél térdre ereszkedve fejre célzott lövést adott le Csorba Attilára nagyjából 15 méterről. Csorba azonnal kómába esett, egy napig lélegeztető gépen tartották. A bal szemére teljesen megvakult, az arccsontja is összetört, az agya is megsérült. A későbbiekben a sérült szemgolyót ki kellett operálni, és koponyaműtéteket is végrehajtottak rajta.Mivel a másik szemére eleve nem látott jól, látását az orvosi szakvélemény szerint teljesen elveszítette.

    Itt láthatja a fotót
    http://kep.index.hu/1/0/119/1194/11942/1194239_ae0c09a949dd94a3b5f08cdc237d5b33_wm.jpg

    Egy országgyülési képviselö vérbe fagyva:

    http://kep.index.hu/1/0/119/1194/11942/1194237_e67209e9ffcb2a6823e86f1dec5ade60_wm.jpg

    Utószó:http://www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/szemkilovesek-csak-a-csattanast-lehetett-hallani/2011-01-24/1259

  • asher alexander

    Adelheid!
    no igen kerem!!kituno kerdes ez a „nem bolsik veletlenul”?-foleg annak a tenynek a fenyeben hogy Zazrivecz-Vona Gauleiter az Orosz Kommunista vezetokkel erintkezik es targyal!!!
    jo volna tudni mirol volt szo??!!
    Wikileak’s esetleg valaki??

  • asher alexander

    MN mint ujsaaag??ugyan kerem!!egyszeru kiblicajtung es kesz!!
    ujsag-nak csak csufoljak!!

  • Ille István

    2013 június 20
    2:55 d
    Na ja:

    „Ahogy várható volt, az Ecofin döntése tegnap az előzetes brüsszeli ajánlást erősítette meg. Lekerültünk az uniós szégyenpadról, nem fenyegethetnek minket a támogatások elvonásával, és ami a legfőbb: kénytelen-kelletlen, de elfogadták a 2010 óta regnáló új magyar gazdaságpolitika létjogosultságát. Komoly győzelmet arattunk tehát. Persze nem azért, mert sikerült teljesítenünk azt, amit az államháztartási hiány terén az EU-tagság előírt nekünk.”(MNO)

    Kellemes vergödést!

  • Adelheid

    2013 június 22
    5:02 de.

    @Fesz: “szemkilövetö és megfélemlitö terrorja”, ugyan mondja már meg, kinek lőtték ki a szemét?

    Ha fogalmad sincs a valóságról,fogd be a szád!Ez a lagjobb,amit tehetsz faxfej.

  • Adelheid

    2013 június 22
    5:03 de.

    „@Küszküllő: mit idegeskedik, a kétharmad még megvan, nem?”

    Meg is marad!Nyugodtan mérget vehetsz rá.

  • Adelheid

    2013 június 22
    5:08 de.
    „Hát azért röhejes, a Rákosi-korszakra emlékeztető ez az egész jobboldali hisztéria. Mondja, maguk véletlenül nem bolsevikok?”

    Röhögtess még!RákoSSi,a jobbikos…
    Naná,hogy minden magyar bolsevik,kivéve Kun Bélát,Rákosit,Kádárt és büntársait.Aki meg nem bolsevik,az mind neoliberális buzi.Ja.

    Tanulj,paraszt:”A mozgalmat sokféleképpen nevezték, de talán első ismert elnevezésük a bogumilok vagy bogomilok, egyik alapítójukról, egy bizonyos Bogomil atyáról. Nyugat-Európában nevezték őket katharoknak vagy kataroknak is (a görög katharos ’tiszta’ szóból), meg bulgarinak (vagyis bolgároknak), hiszen valahonnan Bulgáriából indult a mozgalom.”

    http://www.nyest.hu/hirek/bugrisok-es-buzik?comments

  • Author: Christopher Adam

    Adam,Széchenyi István szavait ne vedd a szádra:szentségtörés!Inkább idézz Lukácstól,na nem attól…

    http://szentiras.hu/SZIT/Lk

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Luk%C3%A1cs_Gy%C3%B6rgy_(filoz%C3%B3fus)

  • Fresz Iren
    2013 június 22
    8:34 de.
    biztos, hogy nagy lászló volt? nem kis józsef? aztán meg, nem volt véletlenül süket?
    mert azt mondták neki: oszoljon!
    kenéz kávétó tulajdonos mi a kurva anyját keresett ott?
    csorbát fél térdre ereszkedve célozták meg, amikor kenézt könnyedén, vállról?
    irénke, révész mártiriusz meg minek tartotta oda a fejét?
    nem tűnik fel magának, hogy franciaországban, németországban, angliában fele ennyiért az aszfaltba tapossák a renitenseket?
    na, ezen még dolgozzon egy kicsit.

  • küszküllö
    2013 június 22
    10:50 de.
    ez tetszik, küszködő: maga is regnálónak nevezi ezeket a bohócokat.
    ami meg a szégyenpadot illeti: bármikor visszakerülhetünk. nincs több lenyúlni való, picinyem!
    de mindennek a cikkhez semmi köze.
    remélem, azzal is tisztában van, hogy nem igazán szabhatja meg, chris miről szólhat, és miről nem.
    de azért próbálkozzon 😛

  • Lélfai Szilárd

    Llanfair
    Nem tudom mennyi idős vagy, ami a templomba járást illeti! Édesapám tanár volt, a templom kb 100 méterre volt tőlünk, az igazgatójának a jóindulatú figyelmeztetésére és kérérésére mégis bejártunk Pestre templomba. Ettől függetlenül anno többen jártak misékre, de több mise is volt!

  • küszküllö ne küszködj, hülye vagy.

  • Kedves NORMÁLISOK!
    Nem kell izgulni,csak hadd tüntessenek,majd megunják és hazamennek…..(Gyurcsány is így nyilatkozott)persze s”szemkilövés”nélkül,mert itt minden hülyének lehet tüntetni
    ugyanis tényleg „demokrácia” van!!!!!!!

  • Szólásszabadság nincs magyarországon!Hangoztatják a liberálisok.Ők mégis mindent mondhatnak,irhatnak,mocskolódhatnak büntetlenül.

  • Ille,

    alpári módon ir!!!!

  • Adelheid

    2013 június 22
    3:56 du.

    „küszküllö ne küszködj, hülye vagy.”

    Ez jó észérv,tetszik.

  • Kedves Christopher Adam!
    Aza rettenetesen nagy baj,hogy Magyarországon nagyon sok Dénes ERŐS és Fresz Irén van.Ezek,majdakkor kapnak a fejükhöz,ha Mgyarország kimarad az Unioból és sorba kell állniuk vizumért akkor is,ha Szlovákiába szeretnének utazni.Jaj,de nagyot röhögök majd akkor rajtuk.

  • Székely Márta

    A Vértanuk terén max. 4000 ember fér el, de inkább kevesebben. Miért nem a Békemenet-ek útvonalára szerveznek, akkor 400.000-el is lehetne számolni?!

  • Itt nagyon megy az ostoba szöveg a szemkilövetésről. A Gyurcsány adta ki a parancsot a „szemkilövetésre”? Nem néhány ostoba rendőr csinálta aki most ORBÁNT védi?
    Kedves jobboldaliak. Nem csináljanak bohócot magukból, hagyják meg ezt Viktornak. Ő jobban is ért hozzá!

    Boda Marcsi: Másik hozzászólásában ostorozza Ille stílusát. Hülyézni csak magácskának lehet? Ejnye, vízet tetszik prédikálni……….

  • Lélfai Szilárd: 1964-1972-ig ministráltam. Az iskolában volt a hittanóra tanítás után. Senkinek nem lett baja. Pedig mienk volt a legsötétebb körzeti meghízott. A „szerb” templom is üzemelt, és ott sem bántottak senkit. Sőt egy pici kis református temploma is volt a falunak. Zsinagóga nem kellett, azt a problémát megoldották a háború alatt. Sajnálom, így történt. Az egész Budakalászon történt. Nem egy eldugott hely.

  • asher alexander

    topapo!
    bagoly mondja verebnek…………..!!
    a te zsidozasodert hanyszor rugtak ki??
    hazug kepmutato fereg vagy!!

  • asher alexander

    fresz iren!
    on viszont egy megveszekedett hulye!!
    es ezt en mondom onnek!!

  • Barnabas Sandor: Én csak olyan embert láttam visszamenni, kinek nem jött be a külföld. Vagy a nyugdíjából ott tud megélni. Sikeres ember nem megy vissza. Visszamenni nem vér kell, hanem butaság! Nem tudok róla, hogy az ember röghözkötöttnek született. Ezt a nacionalisták próbálják bemagyarázni. Maga jólétből ment haza a munkanélküliségbe, a híd alá ugye? Ha hazamegyek, a leányomat, az édesanyámat, és az anyósomat taszítom kilátástalan helyzetbe. Gondolkodjon az ítélethozatal előtt!

  • Székely Márta!
    Szerintem 4.000-en sem férnek el,de nem is lesznek
    annyian…….az a pár száz ember ott is elfér,aki nem
    az hazamegy…(a többiekkel együtt).
    Gondolom csak a térre van engedélyük??

  • Llainfair!

    Tanuljon meg értelmezni,de legalább olvasni és akkor megérti
    hogy kit, illetőleg kiket hülyéztem……főleg ebben a cikkben!
    Aztán azok után amit itt sokan megengednek maguknak ez a szó
    „enyhe” kifejezés lenne,meg „túlszárnyalni”is nehéz lenne
    többeket,bár nem is akarok arra a szintre süllyedni!!!

  • Kiegészítés!

    Ille „stilusát”….szerencsére egyre többen ostorozzák,nem
    véletlenül és tény,hogy a normálisoknak!… írtam,de név szerint nem hülyéztem senkit,ennek ellenére ha valaki(ik)
    tényleg hülyének érzik magukat,az jelentős előrelépés az
    önkritikát tekintve…..

  • Boda Marcsi
    2013 június 24
    3:23 du.
    kétségtelen, egyre több embernek nem tetszik.
    ami azt jelenti, egyre több ember olvassa a KMH- t.
    már megérte, nem? 😀
    amúgy csak nyugodtan ostorozzák a stílusom, engem nem zavar, magukat meg bosszantja. na és, akkor mi van?

  • Boda Marcsi: Kedves Marcsi. Ha ennyire szeretné a csúnya beszédet kiiktatni, jó példával kellene elől járni. Olvasni tudok, belezöldülne ha annyit olvasna amennyit olvastam életemben. Miután tudok értelmezni, ezért látom, hogy megint sérteget?! A „hülye” eleve sértő szó. (ha csak nem elmebetegre) mondja. Használja a „buta” szót, ha úriasszony akar lenni. Ha nem, akkor hagyja békén Ille stílusát. Egész Magyarország tobzódik a trágárságban, miért pont Illén kéri számon? Nekem sem tetszik, de vitát, hozzászólást generál, tehát eléri célját!

  • Boda Marcsi. Nem bántásként, mert részben igaza van.
    Olvasson Tolsztojt, Zolát, nem fog csúnya szót olvasni. De ne olvasson Hellert, mert akkor végig pironkodja a könyvet.
    Ma „forumozni”, és elkerülni a trágárságot, meddő próbálkozás.

  • Orbán helyett szégyenkeztek
    A miniszterelnök, a török kormányt védelmébe vevő nyilatkozata ellen tiltakoztak a Párbeszéd Magyarországért képviselői a Külügyminisztérium előtt.
    http://www.noltv.hu/video/5015.html

    no, kicsi fresz, most akkor, hogy’ is állunk ezzel a szemkilövéssel?
    a maga vezére a török kormány brutalitását díjazza…
    na, álljon be szépen a sorba, de nő lévén, ne orbán mögé, hanem elé. akkor biztosan mindkettőjüknek jó lesz!

  • Székely Márta

    Ritka pocsék idő van itt Budapesten. Azért kimegyek a kisfiammal levegőzni a tüntetésre. Rétegesen fogom a srácot öltöztetni, ezt javaslom a többi demokratának és antifasisztának is. Szeretném ott felfedezni Ille urat is.

  • „Sajnos a hétközbeni demonstráció alkalmatlan arra, aminek lennie kellene, azt hétvégén lenne szükséges megtartani, hogy óriási tömegtüntetés lehessen! Akár egy sorsfordító megmozdulássá is kinőhetné magát, amely alkalmas lehetne országunkat visszatéríteni az európai demokratikus útra.
    A fasizálódott elnyomásunk, kokárdás-diktatúránk már törvénytelen. Hatalmuk csak a megválasztásuk pillanatáig maradt törvényes, azóta tetteikkel tették magukat, hatalmukat, lépéseiket, törvényhozásaikat, pályáztatásaikat és eredményhirdetéseiket törvényellenessé, illegitimmé!
    TÖRVÉNYEN KÍVÜLI ÜLDÖZÖTTEK LETTEK, AKIK ELLEN BÁRMILYEN ESZKÖZZEL FEL LEHET, ÉS FEL IS KELL LÉPNI! …”
    idézettöredék

  • A 2006-os orbánszervezte terrortámadás, a csőcselék tombolása, sajnos nem lett kellő erővel rendezve a rendőrség és a kommandósok részéről. Minden ilyen fegyveres támadás ellenük a fegyveres karhatalom részéről komolyabb szintű fegyverhasználatot követelt volna meg. Ez sajnos nem következett be, pedig a tőlünk fejlettebb világban ilyenkor éles lövedéket használnak önvédelemből és a demokrácia védelme érdekében is! Azóta mint látjuk elveszett a demokrácia, és a szabadságjogaink is, miközben a rendőrök tömegei sérültek meg ennek következtében. Az o. Viktor és társai puccskísérlet még nincs elbírálva, a jogos büntetéseiket még nem szenvedték el! Ezt majd egy forradalmi bíróságnak pótolnia kell! A kérdés csak annyi, hogy ma? Holnap? Vagy x év múlva! Azért ma már a Föld túl kicsi ahhoz, hogy el tudnának bújni….

  • Asher Alexander!……………..Kettőnk közül ki a hazug képmutató féreg arra nem nehéz rájönni.Nem is olyan régen még a legjobb barátodnak nevezted a hungarista hetilap /24 óra/szerkesztőjét.A zsidózással kapcsolatban :ha az vagy akkor ezt miért tartod bűnnek.Engem nyugodtan lemagyarozhatsz/akár „mélyként”is/nem fogok megharagudni érte.

  • Fresz Iren
    2013 június 25
    4:25 de.
    közük?

  • Székely Márta
    2013 június 25
    5:36 de.
    fel fog fedezni. tudja, nem lesz nehéz megismerni: dávid csillaggal díszített nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlajába fogok burkolózni.
    a gyereknek nem javaslom levegőzésre a helyszínt. nem tesz jót az egészségének. még beszív valamit a szabadság és a demokrácia levegőjéből.
    ahogy magát elnézem, még a végén megbetegene tőle.

  • llanfair!

    Köszönöm,hogy válaszolt és részben megértette amit írtam
    (továbbikban is fenntartom a véleményem!!!:)
    Aztán a hülye az hülye és nem mindig egyenlő a butával….
    Egyébként nálam sokkal intelligensebb és „úribb” emberek is
    használják ezt a szót,de ezen a fórumon (főleg ha régebben
    olvassa,mint én)sokkal durvább és közönségesebb jelzőkkel
    illetnek egyeseket,tehát nincs miért szégyenkeznem,mivel a
    „Hülye”az egy jelző,állapot és nem trágár kifejezés!
    Továbbra is olvasom a cikkeket és másokkal együtt reagálok rá,nem riaszt el egyes szerzők illetőleg híveik
    stílusa,már megedződtem!

  • e-migrans
    2013 június 25
    8:39 de.
    Bocs, de ez marhaság..
    A világ egyetlen demokratikus államában sem használnak éles lőszert tömegoszlatásnál.
    A fegyverhasználat még a fegyveres bűnözők ellen is tilos, ha azzal a civil környezetet életveszélybe sodorhatják.
    Az önvédelmi fegyverhasználat kétélű dolog.
    Macskakövek, molotovkoktélok miatt nem használhatsz éles lőszert.

  • Most informálódtam az interneten,pár százan vannak csak a
    Vértanúk terén és Szanyi üvöltözik:”ráérünk majd küzdeni
    2018-ban”…ő már azt is tudja,hogy 2014-ben nincs esély?

  • Ez maga a nyomor !
    21:20 telefonalt az unokatesom Budapestrol, hogy 400 (azaz negyszaz darab) tuntetot lehet osszeszamlalni. Szanyi szovegel, Bajnai meg sehol.

  • asher alexander

    -„ahogy magat elnezem attol megbetegedne…”-
    -azt meg nem venne a lelmkere ugye jol ertem!!?
    ennyi kedvesseget egy csokorban!!!nahaaaaat!akar egy vedono!!

  • asher alexander

    bodamarcsi!!
    on egyszeruen HULYE !!!ilyennek szuletett!!

  • P.Smith
    2013 június 25
    3:23 du.
    nem. havi 47.000 ft-ból megélni, az a nyomor.
    a 400 tüntetőnek a fele meg civilruhás nyomozó és rendőr.
    ez meg a majré.
    mert mindenki hozott magával még 1 embert 🙂

  • asher alexander
    2013 június 26
    12:53 de.
    székely márta a gyerekét óvja réteges öltözködéssel. én mindkettejüket óvom a fertőzéstől. én már csak ilyen gondoskodó vagyok

  • Boda Marcsi: Ille engem is megmart, pont ma reggel. Pedig nálam baloldalibb kevés van. Nem értem, de tudomásul veszem.
    Ő ilyen. Én meg elviselem. „Forumozni” meg fogok, mert gyakorlom a magyar nyelvet. És sajnos máshol sem jobb a stílus. A véleményem meg lehet akármi, valaki úgy is lehülyéz miatta. De a „hülye szóra” visszatérve. Csúnya sértés. A mentőknél az intelligensebb mentősök még az igazi hülyékre is a „toronyhibás” diagnózist használták.

  • P.Smith: Egy ismerősömet hívtam az Élet Menetére. Válasz: ne haragudj, kint lesz a TV, és a főnököm fideszes. Nekem meg lakbért kell fizetnem. Itt tartunk. Ők meg büszkék a félelemre.

  • Ille,

    nem érdemeli meg, hogy kifejtsem részletes véleményemet a stilusával
    kapcsolatban, csak annyit,hogy szégyelje magát,

  • A megjelent kb.500 zember nem a közpénzekből központilag szervezett statisztahorda volt, ez igaz. Hiba volt, hogy későre lett szervezve, a sok előadó beszédét a helyszínen kellett 3 percesre meghúzni, ami tönkrevágta azokat általában, persze voltak gyenge előadók is. Ebből is látszott az erősen civilháttér, ami nagyobb rendezvénynél komoly hátrány lenne. A vers és a humor jó volt. Szanyi is megfelelően hozta radikális naturalizmusát. Összességében elmondható, hogy hétvégére jobb szervezéssel frankó demonstráció lehetett volna. Az ellenzéki fanyalgóknak szóló üzenet pedig, hogy se Szanyi, se más, nem mondott le a 2014-ről. Kevesen voltunk? Így van. De az ilyen diktátorfazonokat, orbánditákat egy ilyen kis társaság is le tudja rendezni. Emlékezzünk csak, hogy tele volt a gatya a Parlamentben is, amikor a pártucat jobbikos felment a karzatra. Kislányos zavarában a szavazógombot is elfelejtette megnyomni mielőtt a gatyacserére kisomfordált a budiba. De a másik éltető szépemlék, ami a diktátorok törvényszerű sorsát szemlélteti és ami ellen senki sem tiltakozott se akkor, se később, az csaucseszku elkapása egy kis csoport által, majd falhozállítása…. Azért remélem nálunk ez a közeljövőben kicsit másképp történik, előbb alaposan kivallatják, majd a piszkos munkát a népre bízva közélökik, hadd szerezzenek százszámra relikviákat a darabjaiból! A Vaterán majd bizniszelünk azokkal, oszt jónapot! Sőt mégjobb napok jönnek!

    Az ellenzéknek és főleg a posványban punnyadóknak pedig csak annyit:

    Győztünk!

    Megnyertük a demonstrációt, alaposan megígértük, hogy majd a választásokat haj de megnyerjük irgum-burgum és azután a felszólításnak megfelelően lábujjhegyen a fal mellett hazasomfordáltunk!
    Lelkileg kielégültünk egy évre, a lelkiismeretünket megnyugtattuk, hogy mindent megtettünk a fasiszta orbánditák ellen. Ugyan ez lesz 1 év múlva, majd 5 év múlva és így tovább, még talán 21 év múlva is….
    Vagy kirobbanunk ebből a posványból! Merthogy ebből nincs demokratikus menekülési lehetőség!

  • Ille István
    2013 június 25
    1:20 du.
    Annak nincs jelentősége, hogy van-e hozzá közük, avagy nincs..
    Viszont jellemzően olyan katolikus, illetve abortuszellenes szervezetek csápoltak, akik egy elenyésző kisebbségét adják az ominózus országnak.
    A kedvencem egyébként a 17 kolumbiai szervezet..
    Három közűlük a drog-bárók pénzmosodái..
    Lehet, új piacot keresnek?
    🙂

  • asher!
    Maga egy BUNKÓ PRIMITÍV(unintelligens) PARASZT,hogy annak született,vagy csak később lett az teljesen mindegy „hitelesen” képviseli a fajtáját….meg ezt az oldalt,szánalmas….!
    Illével együtt kezeltessék magukat,bár reménytelen ….
    Én köszönöm jól vagyok csak magának habzik a szája…..
    Csak így tovább,bár jobban már nehéz lejáratni magukat!
    Én továbbra is (meg mások is!)írok ennek a „demokratikus”
    fórumnak,amit sok normális! is olvas.

  • Topapó
    2013 június 25
    8:57 de.

    Kedves Topapó, saugling-gal ne foglalkozz, méltatlan hozzád. Bottal se nyúlj hozzá.

  • Fresz Iren
    2013 június 26
    4:12 de.
    pedig élvezet lenne olvasni 🙂 topapó, boda, jávorszky stílusával, persze, semmi baj, dakota is maga a kristálytiszta esszék írója.
    szóval, azért kíváncsi lennék a véleményére: összetett mondatokban, ha lehet. úgy élvezetesebb 😀

  • Boda Marcsi
    2013 június 26
    2:03 du.
    mégis, milyen kezelésre gondol? megadhatná a saját orvosa címét is, bár, ahogy elnézem, nagy haladást magánál sem ért el!
    aztán: a paraszt az fajta? vagy csak egy kicsit zsidózik?
    bár a zsidó sem fajta, hanem nép, és a paraszt sem bunkó, unintelligens, úgyhogy, ha javasolhatom, ezen a koncepción dolgozzon még egy kicsit 😛

  • Kedves Ille István és blogozótársak!

    Egymás sértegetésével nem tudjuk megoldani ennek a fasisztoid diktatúrának a szétrombolását. Pont ez az egyik legnagyobb bűne a gazdasági és jogi-erkölcsi rothasztó tomboláson kívül a zorbánditáknak, hogy bűzölgő agyuk oszlásával métellyel fertőzték meg az országot! Ezek a primitív szenny, torz törpeegzisztenciák nem érik meg az egymás ellen fordulásunkat. Gyűjtsék be azokat, vallassák ki bármiáron, amíg tételesen fel nem tárják gaztetteiket, majd a tömeg közé vetve a jogos elégtétel révén azt teszik velük, amit ténylegesen méltányosnak tartanak, érdemelnek!
    Így megoldódik a probléma forrása, államosíthatjuk az összes elsimicskázott vagyont, és megindulhatunk a jólét útján!A diktátor és agyrémtársai kiszelektálásával megtisztul az ország és 10millió potenciális miniszterelnök-, vagy államelnökjelölttel kezdhetjük építeni a demokráciát a romok alól kikukucskálva Európa felé!

  • Hát kell ennél jobb ellenzék?

    Csak az a baj, hogy az emberek nem értesülnek róla…

    Nincs aaz a Jobbikos kiadvány mely több hivet szerezne a Jobbiknam, mint egy ilyen Gyurcsány-szeánsz,hahaha…

    Tényleg azt hiszitek hogy önmagatokon kivül erre valaki vevö?

  • e-migrans
    2013 június 27
    6:14 de.
    ha llanfair-ra gondol, nem szántam sértésnek. van egy közös ismerősünk, ő is másként ismeri, én is. megvédeni magát talán túl büszke, hát én szóltam egy-két szót mellette.
    hanem köztörvényes bűnözőként börtönbe irányítani, azért az még egy mégoly baloldalitól is, mint llanfair, túlzás.
    úgy vélem, ezzel le is zárult a duellum.
    amúgy érdekes, hogy a kolléga irányomban milyen érzékeny, pedig amúgy elég jól tűri a jobboldaliak mocskolódását…

  • e-migrans, Ille: Nem sértődtem meg, sajnálom ha így látszott. Istvánnak leírtam érintettségemet a „facebookra”. Látom nem hisz nekem. Ő dolga!
    Egy „ember”, aki tizenhét éven át terrorizálja gyermekét mit érdemel, nézett kérdése. Nekem minimum börtönt. (tudomásom szerint a gyermektartás nem fizetése már börtönt érdemel) Aki volt családját zsarolja, fenyegeti, az rendes embernek minősül? Aki saját tettei miatt feleségét juttatja rendőrkézre, ember? Ille csak abba a hibába esett, hogy azért mert valami bizonyíthatatlan, azt hiszi nem létezik. A jobbosok mocskolódása nem számít, tudom, hogy nincs igazuk. Ille tévedése viszont a számomra legbecsesebb személyt bántotta meg. Továbbra is állítom, nevezett káros a baloldalnak. Már nincs elv, melyet ne szolgált volna ki. Ha igazi barátja Istvánnak, akkor vegye tudomásul ki a barátja. Nem kértem, hogy utálja. Mindenki tudja, mit tart értékesnek egy emberben.

  • Rájöttem,hogy felesleges olyan emberekkel levelezni(bár eddig sem én akartam) ,akik
    számomra nullák minden vonatkozásban,így teljesen mindegy,hogy okosak vagy hülyék,becsületesek vagy aljasok,
    igazak vagy hazugok,kulturáltak vagy primitívek,szerencsére
    az a lényeg,hogy kevesebben illetőleg kisebbségben vannak…
    csak még nem jöttek rá….!
    A „0” ember véleménye nem számít4

  • Boda Marcsi
    2013 június 28
    4:20 du.
    „A “0″ ember véleménye nem számít4”
    nem igazán értem: ennek értelmében miért adja elő itt magát?

  • llanfair
    2013 június 28
    5:59 de.
    sajnálom, de a facebook oldalamon nem találtam semmit az általad leírtakból.
    ha jól veszem ki szavaidból, házastársa voltál. én csak a jelenlegi párját – K. E-t ismerem, aki, ha jól sejtem, elég régóta van mellette.
    így – belátom – egyoldalú a tájékozottságom. ráadásul magánéletéről ritka találkozásaink egyikén sem esett szó.

  • Ille István. Kedves István. Nem voltam a felesége. Ennek nagyon egyszerű oka van. Szakállas vagyok. Miután nem találta meg az e-mail címedet, a facebookra próbáltam írni. Sajnálom, hogy ügyetlen vagyok. Majd megszokod. A levél meg van. Szívesen elküldeném. De csak neked! Ha adsz megoldást, elküldeném.

  • asher alexander

    -„nem voltam a felesege!szakallas vagyok….”
    attol eppen……,ennyire nem vagyunk kicsinyesek!!
    ugye kinek a pap kinek a papne!!
    hogy persze a Ganef Ille errol mit gajdel,az egy mas teszta!!
    de tessek meg nyugodni nem 100% Taref az ipse!!

  • Ille Istvan: Elküldtem újra. Ismeretlen név lesz, de nem vírusos.

  • Llanfair
    2013 június 29
    5:58 de.
    a barnum-cirkuszban anno fellépett egy szakállas nő is.
    sajnálom, de mindebből „…Aki volt családját zsarolja, fenyegeti, az rendes embernek minősül? Aki saját tettei miatt feleségét juttatja rendőrkézre, ember? …”
    valahogy nekem ez jött le.
    így van az, ha nem közvetlenül fogalmaz az ember.
    bocsánat.
    egyszerű: http://www.facebook.com/emberek, helyek vagy dolgok keresése/ Ille István
    igaz, azt esetleg más is láthatja, tehát inkább:
    [email protected]

  • Llanfair
    2013 június 29
    11:56 de.
    ha nem vagy facebook regisztrált, nem jön át, mivel csak face-to-face működik.
    javaslom, használd a mail címet.
    már, ha úgy véled, érdemes vagyok rá.

  • Ille Istvan: Igen valahol pedig olvastam, hogy a szakállas nő sztrájkolt, tehát megborotválkozott De nem emlékszem hol.(Rejtő)? Tudod, én inkább neki állítanék szobrot. Nem egyet!
    Küldöm. Úgy csináltam ahogy kell. A Te lapodon küldtem el kétszer is. A név ismeretlen Neked, lehet vírusnak nézted?
    Mindegy, megy a gmail címre.

  • asher alexander
    2013 június 29
    8:42 de.: Ugyan teljesen toleráns „ballibsi” vagyok,elnézem a dolgot, de nem művelem. Nekem a vegyes házasság jutott. És most jobban megnézve feleségemet, ez egy nagyon jó ötlet volt.

  • A parittyás hangja

    Csak gondoltam szólok, hogy miközben ily rendkívül bájosan elpolemizálgattok egymás nemi identitásáról, illetve SZKT viselt dolgairól, mindenki elsikkadt Boda Gestanyó burkolt zsidózása felett. Pedig sokkal érdekesebb, és nagyon jól jellemzi a társadalmunk erkölcsi színvonalát, amikor egy önmagát demokratikus értékrendű, erkölcsös és tisztességes kereszténynek valló átlagember úgy zsidózik csípőből, hogy talán maga sem veszi észre mikor azt teszi, mert annyira természetes számára. Na, itt kezdődnek a problémák!

  • A parittyás hangja: Ha szóvá teszed a zsidózást, akkor megsértődnek, és védekezésül tovább zsidóznak. Majd a végén csodálkoznak miért baj, hiszen nem halt bele senki. A keresztény tudat nem ellenkezik a zsidók (más vallásúak)pusztításával. Mindig így oldották meg a gondjaikat. Ez a mostani pápa beszél csak meggondolatlanul a zsidók szeretetéről. Majd leszoktatják. Érdekes lenne tudni, ha sikerül a mocskos tervük a világégés alatt, most kit hibáztatnának. Gondolom senkit, mert akkor itt lenne a Kánaán?

  • asher alexander

    jo kerdes!!
    tenyleg vajon kit-kiket!!??
    kikre fognak ra azt a sok mocskot amit most-(is)-rank zsidokra fognak!!
    elarulom!!
    az arvizet,a nagy essot,is mi csinaltuk!!

  • asher alexander

    Llanfair!
    -„…nagyon jo otlet volt”!!
    akkor Mazal Tov Gadol Haver!!

  • A parittyás hangja

    llanfair!
    Teljesen helytálló gondolatok! Egy graffiti jut eszembe erről amit egy templom falán láttam, „Nem félek Istentől, csak attól amit a nevében tesznek”

  • asher alexander

    na igen!
    -es ha tudna a sok-sok elvetemulten hulye hogy I.-sten mit gondol mindarrol a gonoszsagrol,aljassagrol,mocsokrol,alit az ember a „neveben” a „nevere hivatkozva” tesz………………..!!!!
    ojjvaaajjj::asszem szegyeneben elve elasna magat!!

  • asher alexander: A tehetséget és az észt mindig utálni fogja a középszer. Az, hogy bármit csinálnak a zsidókkal, azok kijönnek belőle, irigységre ad okot. Az, hogy kritizálom egy nép túlélési taktikáját, kinek pusztulását akarom, az meg erősen cinikus. Jiri Menzel mondja egyik filmjében. A világ történése két zsidó zseni között történik. Jézus és Einstein. És befolyásolta egy harmadik zsidó zseni, Marx. (nem szó szerinti idézet). Tanulom Einsteint, hallgatom Pressert és Mendelsshont Bareinboimt, olvasom Rejtőt és Feuchtwangert, nézem Kabos Gyulát és Kulka Jánost, Alfonzót, Rodolfót, Walter Matthaut, csodálom Chagallt és tisztelem Jézust. Majd szidom a zsidókat? Hmmm.
    Azért nem csodálkoznék, ha egyszer az űrlények visítva menekülnének ettől az ostoba emberiségtől. Hátha ragályos.

  • llanfair!

    köszi,ez tényleg nagyon szellemes mármint,hogy „toronyhibás”
    Hát is bizony sokan vannak……de olyan szinten,hogy nem
    képesek felismerni az állapotukat!

  • Parittyás!
    Ugyan ki zsidózott itt?Vizsgáltassa meg az agyát,bár gyógyszer már nincs az állapotára……
    Ashernek azt írtam amit megérdemelt……az értelmezést rá bízom,amennyiben képes rá!
    Talán csak nem félnek tőlem?……ha igen meneküljenek,jó
    messzire nehogy „kárt”..tehessek magukban!Ha-ha

  • asher alexander

    bodamarcsi!
    -„ashernak azt irtam amit megerdemelt…”-
    mirol nyervogsz te kis nyikhaj?????lehet koztunk jo OTVEN ev korkulombseg!!!
    te szerencsetlen!!fingod sincsen semmirol es megis….bele….!!