Lévai Júlia: Szakmai közreműködéssel építhették vissza azt a rákosista rendszert, amelyben az újságíró a hatalom delegáltja

2013 június 29 11:29 du.39 hozzászólás

Utoljára 19 évvel ezelőtt álltam ugyanígy egy tüntetésen, ugyanebben a bukósisakban. Mint láthatjátok, az van ráírva, hogy Szabad Magyar Rádiót. Ez azért volt rajtam, mert 1994-ben – az akkori antiliberális kormány – egy vérbeli biciklistát bízott meg alelnökként azzal, hogy rúgjon ki vérbeli rádiósokat.

Az illetőnek fogalma sem volt a rádiózásról, ezért én a biciklisták nevében arra kértem őt, hogy pedálozzon inkább a megszokott terepein, és ne a mi stúdióinkban.

Ha most következetes lennék, egy turulmadarat kellett volna a fejemre tennem, de hát honnan is szerezhetnék én ilyet. Van nekem olyan származásom?!

Úgyhogy marad a sisak, ugyanazzal a ma is aktuális felirattal.

Lévai Júlia (Fotó: Polgár László Vince)

Lévai Júlia (Fotó: Polgár László Vince)

És akkor most arról, hogy miért is tettem föl ismét.

Ezúttal nem a biciklistákat próbálom előttetek megjeleníteni, hanem a közéletre kíváncsi állampolgárt, aki szeretné megérteni, hogy mi történik körülötte, de közben nem győzi kapkodni a fejét.

Nem győzi kapkodni, mert egyik pillanatban sem tudhatja, hogy honnan zúdulnak rá a médiából vagy érthetetlen és ellentmondásos információk, vagy nagyon is érthető pártpropaganda-szövegek és hazugságbombák, amelyekkel szemben talán már egy páncél sem védhetné meg őt.

Ne mondjátok, hogy megérdemli, és hogy miért nem tanult meg olvasni a sorok között, mert már nincsenek sorok, csak fröccsöntött ideológia-tömbök vannak

Ma Magyarországon nincs „kisúgó” sajtó, amely belülről bomlasztaná a rendszert, és amelyből az is gyanút fogna, aki egyébként szeret a hatalomhoz igazodni.

Ma Magyarországon kétféle sajtó van: az egyikben egyenesen írnak, a másikban meg egyenesen elhallgatnak. És a kettő között akkora fal van, amelynek lebontásához három Horn Gyula sem volna elegendő.

Ez pedig azért van így, mert jött egy politikai kalandor, akinek az a rögeszméje, hogy mindent ketté kell vágni, és ezért az információs teret is kettévágta.

Magyarországon nem a sajtószabadság csorbult, hanem az informálódás szabadsága szűnt meg, és nekünk ezzel kell szembenézni. Orbán a fél országot – első helyen a saját híveivel – karanténba zárta. Ma Magyarországon szegregált a sajtó, akárcsak az iskola.

Az újságírás legnagyobb szégyenére aktív szakmai közreműködéssel építhették vissza azt a rákosista rendszert, amelyben az újságíró nem közvetítő, hanem a hatalom delegáltja.

És mint a hatalom delegáltja, nem közzé teszi, hanem minősíti a számára nem kedves személyek véleményét. Akik így maximum vágóképekként lehetnek jelen a híradókban, hang nélkül tátogó szájjal, és hogy mit is akartak mondani, azt a pártpropagandisták kommentárjaiból kéne kihámoznunk!

Az Orbán-rezsim visszahozta azt a totalitárius alapelvet, hogy a hírt össze lehet mosni a kommentárral.

A kormányfüggő médiában rendszeresen ismertetik a kormány válaszait olyasmire, amit önmagában nem ismertetnek, vagy ha mégis, akkor hazudozva és eltorzítva.

Ma mindennapos jelenség, hogy a közszolgálati médiában sem a szakmai ellenérveket, sem a kormánykritikák indokait nem közvetítik, csak a kritika létét, hogy mindenki kizárólag a szembenállásról értesüljön, az okairól semmiképpen se.

És ez tűrhetetlen.

Tűrhetetlen, mert így az ország egyik felének nemcsak arról nincs fogalma, hogy mi történik a valóságban – pl. hogy az IMF kihagyása 100 milliárd forintunkba került, vagy hogy a kormányt Nyugatról nem megátalkodott „kommunisták” támadták meg, hanem demokraták  kritizálják –, hanem azt sem tudhatja, hogy milyennek látja az ország másik fele ugyanazt az országot. Amelyben pedig mindnyájan élünk.

Mi el sem tudjuk képzelni, hogy „odaát” miket hisznek a hitelt-többet-föl-nem-kell-vennünk Tündérországáról, „odaát” pedig azt nem tudják elképzelni, hogy nálunk már meztelen a király. Hogy mi már röhögünk Napóleon Dunapartén, meg az „Itt nemsokára Nemzeti Dohánybolt nyílik” cédula mellé kitett „Itt nemsokára bicska nyílik” feliraton.

(Nem én találtam ki, facebookos ötlet.)

És hogy már tisztán látjuk: az ország vezetői rég morális és politikai hullák.

Csak még meg kell várnunk, amíg ezt mások is észreveszik.

A helyzet az, hogy nekem erre már nincsen időm. 19 évvel ezelőtt 46 éves voltam, az azóta eltelt várakozás még belefért. De újabb 19 év múlva már 84 leszek – ha egyáltalán.

Úgyhogy amikor most majd leveszem ezt a sisakot, képletesen át fogom adni a fiatalabbaknak – védjen titeket, és ne felejtsétek a feliratát: Szabad Magyar Rádiót!

Lévai Júlia beszéde a június 25-én megszervezett antifasiszta tüntetésen hangzott el. 

39 hozzászólás

  • Vajda B. Attila

    To whom….
    Kár, hogy ezeket a harmatos mikiegereket végig kell unatkozni a (várt és beigért) Szanyi-beszéd előtt !

  • Megmondom őszintén, rég olvastam ilyen zagyvaságot.

    Egyébként tényleg nagyon hülyén néznél ki egy turulmadárral a fejeden:)
    Nem mintha így nem:)

  • Hát ez is egy színvonalas cikk,tényleg nincs sok értelme.
    Egyébként ha nem lenne sajtószabadság hogyan jelenhetnének
    meg a baloldali lapok (szép számmal!)meg például ez a hírlap
    is?
    Aztán a TV-ben és az interneten(hírlevélben),több csatornán és ,vitafórumon mégis hogyan lehet szabadon szidni,ócsárolni
    sértegetni a kormányt,ha nincs szabadság és demokrácia?
    Régen ez hogy is volt?Biztosan sokan emlékeznek azokra az
    időkre,persze van aki nem akar a nagy „tárgyilagosság” közepette……..Vagy egyesek szerint akkor minden kerek volt?

  • „To whom…”:
    Olyanoknak, akik nemcsak a betűket látják, a szavakat hallják, hanem magát a szöveget, a mondanivalót is megértik.
    Tehát nem olyanoknak, mint dakota, aki nem érti, vagy Boda Marcsi, aki félreérti (vagy -magyarázza?) a lényeget:
    Lévai Júlia nem azt mondja, hogy nincs sajtószabadság (sőt, éppen az ellenkezőjét állítja), hanem azt, hogy megszűnt az informálódás szabadsága. A közmédiumokban és az Orbán szócsöveiként működő sajtóban (a közönség túlnyomó részéhez CSAK ez jut el) orbitális hazugságok, csúsztatások hangzanak, jelennek meg, míg az ellenzéki sajtó, média hangjai,az internet ellenzéki oldalai csak egy kis töredékhez jutnak el. Ez jelenti az informálódás szabadságának csorbulását, illetve megszűnését. És ennek egyenes következménye, hogy Orbánnak még ma is jelentős a támogatottsága.
    A szónokok szónoki adottságait és az elmondottak értékeit pedig kéretik nem összemosni!

  • Avi ben Giora

    Marcsika drága!
    Hál annak a jó Iastennek Canadába még szabad sajtózás vagyon. Abba sem az Orbán Piktor semaz bönhöz hasonlók nem tudnak beleszólni. Marcsika maga emlékszik még a Szabad Európa rádióra? Azt is elakarták némítani meg zavargatták is rendesen még is sokan hallgathatták. Nos Candai Magyarhirlap is valami hasonló szerepet próbál betölteni és szerencsére sok sikerrel. Egy biztos. Nem csak nemzeti Dohánybolt nyilii majd sok helyen, hanem az ész is a sok meghülyített agyakban. Erre itt mérget vehet maga is, de ha nem akkor majd hamarosan tapasztalni is fogja.

  • hát, igen. ahogy fentebb olvashatjátok: a vélemény szabad. még ha olyan tárgyilagos is, mint az övék.
    vagy inkább: tárgytalan, sima személyeskedés.
    szokás szerint, a témához hozzá sem tudnak szagolni.
    persze, majd jön a fölényes válasz: ehhez? minek?

    tényleg: minek? mármint, minek is olvasnak minket? minek is szólnak hozzá? semmi nem fog változni.
    mi továbbra is írunk, ők továbbra is olvasnak. kérdés: minek?
    mármint, minek olvasnak minket?
    fogas kérdés…

  • 1. „…építhették vissza azt a rákosista rendszert”
    Dehogy rákosista! Fasiszta.

    2. Boda Marcsi
    „ha nem lenne sajtószabadság hogyan jelenhetnének
    meg a baloldali lapok…?”
    „hogyan lehet szabadon szidni,ócsárolni
    sértegetni a kormányt,ha nincs szabadság és demokrácia?”
    A szerző (felszólaló, szónok) világosan megmondta, hogy „nem a sajtószabadság csorbult, hanem az informálódás szabadsága szűnt meg”.
    Én teszem hozzá: úgy, hogy a mindenhova eljutó közmédia és a támogatott média tömegesen ismétli a papagájszöveget, és hazugságorgiát rendez, miközben a kritikus médiát gazdasági és adminisztratív eszközökkel is elnyomják.
    Például a Klubrádió, melynek ugyan sok nagyon jó közéleti tájékoztató műsora van, de tartózkodik a radikális (bár igaz) véleménynyilvánítástól, és kínosan igyekszik kiegyensúlyozottan közvetíteni a legkülönfélébb véleményeket (bár ne tenné!), elvesztette vidéki frekvenciáit, és hosszú időn keresztül hozták olyan helyzetbe, hogy nem volt értelme náluk hirdetni. A kritikus sajtó csak szűk kört ér el.

  • grófok,,,,,gerÓfok

    en rengeteget hallgatom a jobboldali hir televiziot…MINDIG MINDEN hiradoban elhangzik mesterhazi,bajnai,vona,es sok sok mas ORBAN ELLENES politikus mondatai , ugyanakkor valoban TOBB idon at hangzik el a fidesz propagandaja …..azaz 90/10 % vagy 80/20 % a fidesz javara…..ertem en hogy ti 50/50 %-ot akartok……tudjatok mit ? mutassatok jo peldat es legyen a kanadai magyar hirlap 50/50 %……akartok keresni jobboldali ujsagirokat az mno.hu-rol ? …..vegyetek at az mno.hu cikkeit es JO PELDAVAL jarjatok elo ?

  • grófok,,,,,gerÓfok

    nocsak. 7:19 delelott julius elsejen…ne mossuk ossze a rakosi rendszert a fasizmussal….mert bar mindketto terrorista volt de rakosi megsemmisitette a kartekony=WERBOCZIS magyar arisztokratakat a JOBBAGY RABSZOLGASAG MEGTEREMTOIT DOZSA UTAN 1514 UTAN…ezt horthytol hiaba vartuk volna ..sajnos a JO arisztokratak is ki lettek telepitve hortobagyra….orban paraszti=jobbagy szarmazasu ez POZITIVUM

  • Ok JO PELDAT nem tudnak mutatni, csak egyoldalu gyulolkodesre kepesek. Valoszinuleg, erre van megbizasuk.

  • „Kedves” hozzászólók. Meglephetnétek már egy értelmes, jól felépített tényekre alapozott kritikával.
    Vajda B. Attila: mikiegerezik, dakota a kinézeten élcelődik, Boda meg megint nem ért semmit, Jimbo meg semmit sem mond. Így csak viktort járatjátok le. Nem lehet büszke a népére.
    grófok,,,,,gerÓfok: Szövegkörnyezetből kiragadott mondatokból akár 20 százalékot is lehet idézni. Van olyan jó, mint besározni őket.

  • Kedves Júlia,
    nem tom, hol él, mit olvas, mit hallgat, de ha leveszi a fejéről a biciklis sisakot, talán jobban meghallja a dolgokat, s a fejét is jobban tudja forgatni minden, MINDEn! irányba. Csak Önnek, egy sajtó, média körkép:
    HVG – liberális polgazd hetilap, némi balos beállítottsággal
    168 óra – ultrabalos hetilap, régi komcsi szerkesztőkkel
    Heti válasz -polgári polgazd hetilap, némi magyar elkötelezettséggel
    Népszabadság – liberális, erősen balos napilap, sok régi komcsi újságíróval
    Magyar Nemzet/MNO – konzervatív napilap, némi magyar elkötelezettséggel
    Magyar Narancs – lap, erős baloldali elkötelezettséggel
    Index – Ultraliberális online lap, erős baloldali széllel
    Origo – Ultraliberális online lap, erős baloldali széllel
    Kossuth rádió – állami rádió, nyugodt hangvétellel
    Klub rádió – ultrabaloldali rádió, sok régi komcsival
    Lánchid rádió – konzervatív rádió, magyar elkötelezettséggel
    HÍR TV – semleges hír TV, magyar elkötelezettségű kommentekkel
    ATW – ultrabaloldali TV,elfogult hírközléssel, ultrabalos kommentekkel
    S folytathatnám hosszasan…

    No, mi itt a baj a média szabadsággal?

  • Llanfair

    Csak udvariasságból nem tettem észrevételt. Nem akartam észrevenni, hogy senki nem kérdezte a szónok származását. Főleg nem olyan negatív összefüggésben a Turullal, mintha abból őt kirekesztenék. Én biztos nem rekesztem ki, ahogy szerintem mások sem. A Turul nem csak a „mélymagyarok” nemzeti jelképe, hanem minden magyaré.. A beszédnek ezt a részét kihagyhatta volna.

  • Enterprise
    2013 július 3
    2:29 du.: Ez most egy kabarészám? Kibírta röhögés nélkül?

  • Llanfair
    2013 július 4.
    Sőt, ha kívánja folytatom a magyar média körképet, mely van olyan színes, demokratikus mint bárhol Európában.

  • Enterprise: Köszönöm nem kérem. Nagyon sajátosan látja.

  • sárdi jani: Kedves János! Nem akarok veled (senkivel) összeveszni. A turul nekem egy mesefigura. Igaz semmivel sem komolyabb, és semmivel sem komolytalanabb, mint a brit oroszlán. Bár oroszlán legalább van. Igaz éhen hal a felesége nélkül, de létezik. Mai társadalomban állati jelképekben hinni, gyerekes nekem. Nagymedve, Kismedve, Szürke Farkas. Ifjúsági könyvekben jó. Mindig mulatok a Tottenham Hotspurs-on. Ki látott pulykát focizni?
    Nem írtad a származását. Ez szép, hiszen semmi köze a tüntetéshez. Szerinted mennyi jobboldali ismeri fel gyűlölete tárgyát, ha nincs pajesza? Szerencsétlen franciák. Nekik sincs kisebb orruk.

  • Vajda B. Attila

    Llainfair
    Ha már megemlittettem, megkérdezem, hogy sikerült-e Kanadába kijuttatniok a lányukat , ahol majd 100 millió forintos életbiztosítás várja, – vagy pedig repatriáltak Magyarországra média szakértőnek s kabarékat néznek ?

  • Llanfair
    Most képzelje el, ha egyformán látná mindenki. Én mindent olvasok, nézek, Ön is? Ön Kanadából, én Mo-ról. Nem állítom, hogy trendi a gondolkodásom, de azért az elgondolkoztató, hogy Gyurcsány DK-jára? Bajnaira itt 30%-ot adnak az olvasok. Mo-on Gyurcsány nem kerülne a parlamentbe. Namost a Mo-i szavazók a saját bőrükön érzik a dolgokat. D-209, Gyurcsány, Bajnai 8 évét, meg a polgári kormány 3 évét is. És ezután jön a %. Lehet, hogy nem én látom sajátosan?

  • joti
    2013 július 1
    5:11 de.

    Mire alapozod ezt a megállapításodat?
    „az ellenzéki sajtó, média hangjai, az internet ellenzéki oldalai csak egy kis töredékhez jutnak el. Ez jelenti az informálódás szabadságának csorbulását, illetve megszűnését. És ennek egyenes következménye, hogy Orbánnak még ma is jelentős a támogatottsága.”

    Ki határozza meg, hogy ha valaki internetet használ, akkor milyen oldalakat olvasson el, ha nem maga az egyén? Ki kötelez egyeseket arra, hogy Magyar Nemzetet vegyen az újságosnál és ne Népszabadságot? Vagy ki dönti el, hogy melyik csatornát nézze a TV-ben?
    Orbánnak nem azért van jelentős támogatottsága, mert kevesen olvassák pl.a KMH-t, hanem talán azért, mert elegük volt az embereknek az előző kormányból, és nem akarják újra ugyanazokat, akikben már nem bíznak. Hívhatják magukat bárhogy, ugyanaz maradna minden, sőt folytatnák, és befejeznék, amit elkezdtek anno.
    Ahogy Viszockij mondta, „régi sz@rba lépünk az új úton”, ha ugyanazok kerülnének hatalomra újra, akik már három évvel ezelőtt hitelüket vesztették a magyar választópolgárok szemében, akiket demokratikus választáson leváltottak.
    Az EU parlamenti közvetítéseket látva nincs semmi csodálkoznivaló azon, ha ezek az érzések méginkább megerősödnek.

  • Enterprise
    2013 július 3
    2:29 du.
    Nü, akkor nézzük..
    HVG – liberális polgazd hetilap, némi balos beállítottsággal

    helyett: gazdasági hetilap, független, nem elkötelezett egyik oldalhoz sem

    168 óra – ultrabalos hetilap, régi komcsi szerkesztőkkel

    Helyett: liberális hetilap, amelyik szélsőséges véleményeknek is helyet biztosít, amennyiben azok nem sértenek jóizlést, vagy jó hírnevet.

    Heti válasz -polgári polgazd hetilap, némi magyar elkötelezettséggel
    Helyett: polgárinak titulált, gazdasági adatokat csak cenzúrázott formában megjelentető, a jelenlegi kormány finanszírozásával működő hetilap

    Népszabadság – liberális, erősen balos napilap, sok régi komcsi újságíróval

    Helyett: liberális napilap, enyhe baloldali szimpatizációval

    Magyar Nemzet/MNO – konzervatív napilap, némi magyar elkötelezettséggel

    Helyett: Kormányszócső, helyreigazításainak száma kétezer körül..

    Magyar Narancs – lap, erős baloldali elkötelezettséggel

    Helyett: liberális, erősen bulvár-felé hajló megnyilvánulásokkal

    Index – Ultraliberális online lap, erős baloldali széllel

    Helyett: liberális újság, mintkét oldal irányában jól átgondolt kritikákkal, – mostanában egyre több bulvár-ízű megnyilvánulással

    Origo – Ultraliberális online lap, erős baloldali széllel

    Helyett: Indexhez hasonlóan, kevesebb, de annál töményebb bulvárral

    Kossuth rádió – állami rádió, nyugodt hangvétellel

    Az . Állami. Lapos, üres, semmitmondó.

    Klub rádió – ultrabaloldali rádió, sok régi komcsival

    Helyett: liberális, a fiatal generáció számára aktuális és hiteles műsorokkal. Legnagyobb bűnük: nem hordanak árpádsávos nyakkendőt.

    Lánchid rádió – konzervatív rádió, magyar elkötelezettséggel

    Helyett: szélsőséges, történelmet meghazudtoló, nacionalista propaganda adó.

    HÍR TV – semleges hír TV, magyar elkötelezettségű kommentekkel

    Helyett: kormány-elkötelezett, helyenként a hazugságoktól sem visszariadó, adatokat, eseményeket meghamisító, szélsőjobboldali és kormánypárti érdekeket propagáló és reklámozó, a hiteles tájékoztatáshoz még nyomokban sem köthető hozzáállással.

    ATW – ultrabaloldali TV,elfogult hírközléssel, ultrabalos kommentekkel

    Helyett: A hiteles média szinte minden kritériumának megfelelő, a tájékoztatást és hírközlést, illetve azok ellenőrzését komolyan vevő társaság.

    S folytathatnám hosszasan…

    Én is.. mert a Kurucinfóról, a Szittyakürtről, a Magyarok Vasárnapjáról, vagy az Echo, Duna tévékről még nem esett csevej..
    🙂

  • Vajda B. Attila: Nem Kanadában élek. Nem várja életbiztosítás, mert még szuszog a családja. És egy darabig szuszogni is fog, úgy néz ki. Csak meg van kötve, mert előrelátó az édesapja. Ki és miért repatriálna? Összetéveszt valakikkel. Vagy csak rosszindulatú?Médiaszakértő sem lehetek, mert van erkölcsi érzékem. Mint tudjuk ez kizáró tényező!

  • Vajda B. Attila: Nem Kanadában élek. Nem várja életbiztosítás, mert még szuszog a családja. És egy darabig szuszogni is fog, úgy néz ki. Csak meg van kötve, mert előrelátó az édesapja. Ki és miért repatriálna? Összetéveszt valakikkel. Vagy csak rosszindulatú?Médiaszakértő sem lehetek, mert van erkölcsi érzékem. Mint tudjuk ez kizáró tényező!

  • Llanfair

    Hogy mese-e vagy mítosz a turul, ezen nem fogunk összeveszni. De nem ezen volt a hangsúly. A lényeg, hogy egy-egy nemzeti jelkép helyettesítheti a nemzet nevét..

    A jobboldaliak – mint általában a többi magyar – még önmagukon sem ismerik fel a „szemita” rasszjegyeket. Lásd, Szegedi Csanád. Idézőjelbe tettem a „szemitát”, mert a legújabb genetikai kutatások szerint a kelet-európai zsidókat csak egy vékony szál köti a szemitákhoz. Döntően kaukázusi népek (kazárok) leszármazottai, akik a 7. században vették fel a zsidó vallást. Ebben az a fura, hogy a világon elsőként a 3. és a 4. században éppen a Kaukázusban, az örmények és a grúzok vették fel a kereszténységet. Nehezen képzelem el, hogy aztán a keresztények visszatértek a zsidó hitre. Úgy, hogy itt valami nem stimmel, vagy én nem értem.

  • sardi jani: A jelkép jó pofa dolog. Tetszett a Tatabányára vigyázó Turul madár. Egészen addig, amíg a szélsőjobboldaltól nem kapott egy elfogadhatatlan jelentést.
    Tetszik vagy nem, ez már nem a magyarok jelképe, hanem egy kis csoporté. Mint ahogy a kokárdát is elorozta a fidesz. Mitől lenne az övé? Ráadásul az a forradalom Európáé volt, mi voltunk az utolsók, akik fellázadtak. Igaz, nekünk volt talán a legtöbb okunk. A Szent Korona. Én tudom a szenté avatás szabályait. Egy korona mitől szent? Mitől jelkép egy demokratikus köztársaságban, ahol magyar király nem is igen volt. A keresztény „Magyarország”. Kevés ilyen sokszínű ország van. Miért akarják beleerőltetni EGY dobozba? Ráadásul az Istenhívők a szájukkal hisznek. Kevés mélyen hívő emberrel találkoztam. Félik, de nem hiszik. Ha már kell jelkép, találjunk egy olyat, ami tetszik az embereknek. De ez nehéz, mert nem alakult ki nálunk. A Briteknek az oroszlán, az Íreknek a lóhere, a Franciáknak a kakas. De ez a Turul, csak felmelegített, és eltorzított jelkép. Nem tudom tisztelni! A származás kutatás kényes dolog. Nagyon függ attól, mit szeretne látni a hatalom. Lásd a Finn-Ugor rokonságot. Egyszer testvérek voltunk, azután semmi közünk egymáshoz. Most mindenki azt állítja, ami tetszik neki. Tegnap volt a Pride. A „nagy” turulos keresztények megint megmutatták, fogalmuk sincs Krisztus tanításáról. Én is túlzásnak tartom, ezért nem megyek oda. De joguk van felvonulni! Ha békén hagynák őket élni, nem csinálnák. Miért kell titokban és félve szeretniük. Mert 80 IQ alatt nem lehet elfogadni őket? A legtöbbet hallható indok. Én sem dicsekszem azzal, hogy a nőket szeretem. Ez igaz, de tőle senki se akarja elvenni ezt a jogot. Hagyni kellene. És talán szépen kialakulna egy jelkép. De erőltetve, törvénybe ültetve soha. Így nem kell a magyarnak. Ha most aluszik is rebellis nép.

  • sardi jani. Bocs. Semmi bajom a Turullal, és a Koronával. De erőszakkal nem lehet tiszteletet kelteni. Ha nem hozzák törvénybe, senkinek sem jutna eszébe gyalázni. Minek? Most adtak okot a gyalázkodásra. De nem a Koronát fogják, hanem a törvényt, és a mögötte állókat. Kár volt. Fellázadtunk 89-ben a korlátok ellen. Ma már több van, mint akkor volt. Summa-summarum: lejáratták és elhasználták jelképeinket. Most törvénnyel akarják visszaállítani! Így nem lehet. Ezt is elrontotta a jobboldal.

  • Lélfai Szilárd

    Enterprise

    Ne haradudj, de a Júlia szövege jobban illik a Tavares jelentéshez mint a Te listád, tehát az az igaz! 🙂

  • Llanfair

    Én nem érzem korlátnak a nemzeti jelképek tiszteletét. A másokét sem. Egyébként, a nevében is benne van, hogy „nemzeti”, nem pedig „párt” jelkép. Amire te gondolsz, az annak idején egy betiltott párt volt, és csak a német megszállók bábjaként volt kb. egy évig hatalmon.
    A szoc. hatalom is használta a nemzeti jelképeket. Énekeltük a Himnuszt és a zászlónk is piros-fehér-zöld volt. Semmi gond nincs ezzel.

    A vallás és a nemzeti jelképeink közt nincs szoros összefüggés. A turul és korona még a kereszténység előtti jelképünk. Egyébként, nem kötelező tisztelni a nemzeti jelképeket, csupán a nyilvános gyalázásuk lett büntetendő. Én csak a törvény értelmezésétől tartok. Ki dönti majd el, hogy mi számít humornak és honnan kezdődik a gyalázás?

  • sárdi jani: A koronát még senkit nem hallottam senkitől gyalázni. Felesleges fenyegetődzés. Nemzeti lett már minden, pont a fidesz járatja le a jelentését. Olvastad a Tell Vilmost? Ilyenből indult a forradalom Schiller írásában.
    A korona pedig a kereszténység jelképe. Tudomásom szerint a Pápa küldte Istvánnak, aki akkor már keresztény volt.
    Ki dönt? Egyértelmű. Ha a Szanyi csúnyát gondol róla, sittre vele. De vagy Turul, vagy Korona. Így a kettő nem jó! De nekem jobban tetszene a „Becsület” mint jelkép. De ez ki van húzva az értelmező szótárból.

  • Llanfair

    A koronával kapcsolatban az a legújabb, hogy a Pápa visszaküldte a koronát, amit korábban több szekérnyi egyéb kinccsel Nagy Károly rabolt el az avaroktól. (Megjegyzem, a két utolsó avar kagánt úgy hívták, hogy Ábrahám és Izsák). A koronát állítólag Attila is viselte és eredetileg a Kaukázusban készült. Majd toldozgatták, cserélgették rajta a képeket stb. Van olyan nem bizonyított sejtés, hogy az avarok és a magyarok a kazárokhoz hasonlóan eredetileg zsidó vallásúak voltak. A Pápa annak alkalmából küldte vissza a koronát, hogy István keresztény hitre tért.

  • Llanfair

    Attiláról tudd, hogy nem volt tudatlan barbár, hanem – mint túsz – Rómában nevelkedett, ahol megismerte nem csak a római isteneket, hanem a zsidó és a keresztény vallást is.

  • joti
    2013 július 1
    5:11 de.

    joti, nyugodtan válaszolhatsz az eddig megszokott neveden is:)
    Ne csinálj ebből problémát. Ígérem, én sem fogok:)

  • Llanfair
    2013 július 7
    4:59 de.

    „erőszakkal nem lehet tiszteletet kelteni”

    Végre valamiben egyetértünk, kedves Fábián:)
    A neved miatt pedig felesleges hisztériáznod, hiszen te magad használtad ezt itt eleinte. Ezt a mostani valamit sokkal nehezebb leírni, megjegyezni, ezért engedelmeddel vagy anélkül én maradnék az általad először megadottnál.

    Ps: Fel ne izgasd magad ilyen kicsiségek miatt, kedves Fábián:)
    Az élet szép:)

  • Llanfair
    2013 július 8
    12:09 du.

    „A korona pedig a kereszténység jelképe.”

    Mi a problémád ezzel, Fábián?
    Konkrétan, ha kérhetném:)

  • dakota: Igen odaírtam a nevemet. De mivel nem saját e-mail címem volt, ezért megváltoztattam. Ezt itt mindenki tudomásul vette, csak neked nincs nevelésed. Sajnálom, hogy „nyóc” betű ilyen nehézséget okoz.
    Konkrétan ez. „A turul és korona még a kereszténység előtti jelképünk”. Ezt bátorkodtam cáfolni. Ha kötekedsz, akkor körültekintőbben. A szavaidat megválogathatnád, de kezdem látni képtelen vagy jónevelten viselkedni.

  • sárdi jani: Ne haragudj, de nekem ez már a mese és álomvilág. Nekem ez erősen hihetetlen, hiszen semmi bizonyíték nincs ezekre. A nagyobb gond az, hogy ezektől a történtektől ma egy jottányit sem fog javulni a helyzet.
    Sajnos én minden hódítót barbárnak tartok, nevelkedjen akár hol.

  • Tüske Zsófia

    llanfair: hogyne férne össze a korona és a turul, amikor a magyar parlamentben a sámánt hívják varázsolni és füstölni?
    🙂
    Lévai Júlia nevét csak azok nem ismerik, akik nem hallgattak harminc éve rádiót és azóta sem olvasnak újságot. Azt nem értem, hogy az internet és a google korában miért lusták utánanézni mielőtt nekiállnak értetlenkedni.
    aki „élvezte” a Rákosi-érát és ma is itthon él (és nem elkötelezett orbán-imádó) az pontosan tudja, miért hasonlít a kettő olyannyira egymástól, holott ez utóbbiak már elrongyolták a „nemzeti” fogalmát és a jelképeinket pártmosogatóronggyá silányították. Igen találó a „fröccsöntött ideológia-tömbök” jelző, a muris az, hogy ezeket olyan régi apparátustagok és kedvezményezetteik használják, akik régi köpönyegeikből csináltak új vitorlákat.

  • Enterprise

    2013 július 3
    2:29 du.
    Ezzel a beírásával tökéletesen egyetértek!
    Arról nem is szólva, hogy évtízedekig milyen többségben volt a balos média, újság TV.stb.
    Az illetőnek nincs semmi alapja a panszra.

  • Turul madár: ma sem értem miért fáj egyeseknek ez a szimbolum?
    Az USA-nak van a sas madár például, és még egy amerikait sem olvastam, hallottam, hogy ellenezte volna vagy kinevette stb.