Négyszázezer új magyar állampolgár, avagy újabb kormánygagyi

2013 július 11 9:12 de.20 hozzászólás

Már irtam itten, hogy milyen fura dolgokat tudnak elkövetni a magyar kormányhivatalok. Nos most egy ujabb gyöngyszem.

Ez év márciusában, feleségem és jómagam megszerettük volna ujítani lejárt magyar ótlevelünket. Befáradtam a Magyar Köztársaság bécsi nagykövetségére informácíót kérni ezügyben. Tájékoztattak, két variánsról. Az egyik, ami látszólag egyszerűnek nézett ki, hogy a követségen kiállítom az ürlapokat, mellékelem a szükséges dokumentumokat, és kifizetek fejenként valami ötven vagy hatvan eurót. Erre jön még persze más kiadás is, mint postai költség hiányzó dokumentumok, stb.

Egyszerűsített eljárás?

Egyszerűsített eljárás?

 

A másik megoldás, az úgy hangzott, hogy menjek le Sopronba, és forduljak az ottani ökmányhívatlhoz kérésemmel. Nem sokat firtattam mi a különbség, de látva az ábrázatomat a tisztviselő felvilágosított, hogy ha ott kérem az útlevelet lényegesen olcsóbb, és gyorsabb. Tehát leutaztunk Sopronba és mellékelve a szükséges dokumentumokat (érvényes születési anyakönyvi kivonat, valamint a lejárt útlevelek amikről kiderült, hogy még sem teljesen lejártak mivel ha csak egy éve lejártak érvényesnek számítanak a magyar hatóságoknak). Befizettem a kezelési költséget, majd megkérdeztem, tessék mondani cirka mennyi a várakozási idő. Cirka 16 hét, de inkább kevesebb. Akkor tehát nyárra meg is kaphatjuk? Nagy valószínűséggel.

Junius végén megeresztettem egy telefont a követségnek, ám hiába mivel a vonalaik nagyrésze süket. Akarom mondani egy géphang ide oda irányit és sehol senki sem veszi fel csak egy másik géphang szorgalmasan darálja a magáét. Irtam egy emailt amire kaptam is választ. Ebben közöltek egy telefonszámot amely a konzuli osztály egyik alkalmazottjának közvetlen telefonja volt.

Csodák csodája tudtunk beszélni, de nem kaptam megfelelő információt, mondván az állampolgársági vizsgálat több időbe telik. Micsoda? Ön hivatalból ugyan magyar állampolgár, de a bevándorlási hivatalnak ezt meg kell erősítenie. Bocsánat, ne haragudjon. Ha rendelkezem érvényes magyar szülétési anyakönyvi kivonattal akkor mire kell az egész procedura? Ez az ügymenet, és legyek türelemmel.

Július második hetében ismét telefon. Senki sem veszi fel. Erre ismét emailt írtam. Megjött a válasz is. A soproni okmányiroda az illetékes, mivel ott lett beadva. Telefon az okmányirodába. Ám előtte végigböngésztem a követség honlapján található tájékoztatót. Ebből megtudtam, hogy idén négyszázezer határon túli magyar lesz hivatalosan is magyar állampolgár. Na ja, gondoltam. Ebben már biztosan benne vannak azok akik még „annó” távoztak, és hivatalosan magyarnak számítanak de szabály az szabály és most, hogy munkát adjanak néhány közalkalmazotnak, megerősítik az állampolgárságukat.

Szóval akkor most telefon a soproni okmányirodának. Igen ám, de közben három emailt is kaptam a követség konzuli osztályáról, hogy ők is érdeklődtek Sopronban és még csak nem is tudnak az ügyről. Adjam meg az ügyszámot is. Erre kissé elvadultam és azonnal hívtam Sopront. Már tudtak rólam és előzékenyen közölték, megértik az idegességemet, de a többszörösére emelkedett az elintézetlen kérelmek száma, ezért legyek türelemmel.

Megnyugtatásul közölték, hogy sok még októberben leadott ügy nincsen elintézve. Tehát nem lettem sokkal okosabb, csupán elkezdtem gondolkodni. Hogy is megy ez? Adva van rajtam kívűl még jópár hasonló eset. Most, gőzerővel rajta vannak azon, hogy minél hamarabb elintézzék az ilyen viszás ügyeket, mert jön a választás, és ugye tervbe van véve, hogy aki magyar állampolgár az szavazati jogot is kaphat. Aztán meg az EU-ba is mentek be jelentések, hogy nevezetesen az izraeli állampolgárok kettős állampolgársága „nemzetbiztonsági probléma” is amit egy jobbikos képviselő eléggé nagy vehemenciával ecsetelt a Parlamentben.

Mindezeket számba véve, ha jól alakulnak a dolgok talán „tiktóberben” újra magyar állampolgár lehetek és talán útlevelet is kaphatok. Tessék mondani, kik fizetik ezt ki? Mert, hogy nem két fillér ez az egész procedura az biztos. De miért is kukacoskodom? Én kifizettem amit kértek, nem élek ott. Akkor? Csupán csak azért mert ha hivatalosan nem is vagyok magyar állampolgár, valahol érdekel, hogy a magyar honpolgárok pénzét, mire és hogyan szórják el.

Avi ben Giora

20 hozzászólás

  • asher alexander

    Avi ben Giora!
    mazeltov gadol haver!!
    akkor te jobban jartal!!van egy baratom akinek az okmanyai-(magyar okmanyok)-tobb eve lejartak!!na O mire szamithat ezek utan??

  • asher alexander

    ajajj!asszem sokba lessz!

  • Aser igazad lesz. Tegnap irtak, hogy meggyorsíthatom az ügymenetet ha pengetek még egy x összeget. Nem pengetek. Nekem nem sürgős és eddig is izraeli útlevelet használtam. Van rokonságom a Vajdaságban és azokat akartuk meglátogatni. Beengednek a szerbek de visum köteles vagyok és az egy külön mese. Pusztán ezért igényeltem a magyar útlevelet. De ha „nemzetbiztonsági okokból” macerás vagyok mert izraeli vagyok kenjék az Orbán fejire.

  • Mi itthon még jobban érezzük, hogy esik szét az államigazgatás. Hallunk persze ezt-azt – hogy a hivatalokat elözönlötték az ifjú törökök, akiknek a szakmához gőzük sincs, viszont rohannak jelenteni a Pártnak, ha „elégedetlenséget tapasztalnak”.
    Amit mi érzünk: ha van egy probléma bárhol, akkor sebtében rittyentenek egy törvényt – általában nem a probléma megoldására, hanem az állampolgár vegzálására.
    Példa: Magyarországon állítólag igen nagy arányban vannak, akik rokkantként kapnak nyugdíjat, és azt is régóta rebesgették, hogy bizonyos orvosok bizonyos összegért adtak rokkantnyugdíjra jogosító igazolványt. Holott a kisebb fokban rokkantakat korábban is 1,5-2 évente felülvizsgálták. Na, most a kormány (bocs formailag a parlament, de itthon azért tudható, hogy leginkább Orbán és köre írja a törvényeket) hozott egy törvényt, hogy minden rokkantat felül kell vizsgálni! Ez úgy 300 ezer ember! Persze, hogy nem megy egyik napról a másikra, főként úgy nem, hogy teljesen függetlenül az illető rokkantságától mindenkit! behívnak. Természetesen előtte be kell adni minden leletet, zárójelentést, kilónyi papírt, hogy miért várja az illető a rokkanttá nyílvánítását. A párom tavaly decemberben elvesztette az egyik lábát, combtőből. Nekünk nem kell rokkantnyugdíj, mindketten 65 éven felüliek vagyunk, ketten összesen 82 évnyi munkával szereztünk jogot öregségi nyugdíjra.
    Hanem van a rokkantaknak olyan igazolványuk, amellyel ingyen parkolhatnak, és olyan helyekre is beállhatnak, ahová más nem (pl. a kórház udvarába, ha vizsgálatra mennek). Nos ehhez az igazolványhoz is végig kell járni a fent említett utat, amelynek ügyintézésére jellemző, hogy a februárban(!) beadott papírjainkra a mai napig semmilyen választ nem kaptunk! De könyörgöm! Ha a leletre rá van írva, hogy az illetőnek fél lába van – nem kér rokkantnyugdíjat, mert van neki rendes, akkor miért kell fél évig, vagy még tovább aszalni? Kanadai szemmel bizonyosan nevetségesnek hatna a nyugdíjunk, de itthon szerényen meg lehet élni belőle (sokan élnek ennél kevesebből), ezért leginkább a közlekedésünket segítő igazolvány hiányzik a gépkocsinkhoz. Ez csak egy példa a számtalanból – lehetne sorolni a személygépkocsikhoz szükséges számtalan papírt, egy vállalkozás indításáról már nem is beszélve. Egy házépítésnél hosszabb idő kell az engedélyek beszerzéséhez, mint az építkezéshez. Ez persze korábban is így volt – nem akarok minden sarat erre a kormányra dobni – de 2010 óta nemhogy javult volna, sokat romlott a helyzet.

  • 2012. októberében egy fideszes javaslat szerint – Kínaiaknak lehet állampolgárságot vásárolni – 250 ezer eurónyi államkötvény vásárlásával magyar állampolgárságot lehet szerezni. És nem kell, hogy magyarul tudjon

    Hát ide jutottunk, lókupec miniszterelnökünk van…

  • Hazamentem jogosítványt csináltatni. Megígérték, 3-4 hétre készen lesz. A végső dátum után két hétre megvettem a repülőjegyet. Dátum előtt telefon, rossz orvosit vittem. Jót vittem. Tényleg, igazam van! Jó, mondta az ügyintéző, de így már nem lesz kész időre az okmány. Itt szó nélkül honosították 10 évre. Pedig én „igazi” magyar állampolgár vagyok.

  • asher alexander

    na ugyehogy…………….??!
    innet nezva globalisabb a ralatas meg jobban is buzlik a rakas kaka

  • Semjén azt mondta,
    év végére meg lesz az 500.000. Gyaninítom így lesz. A kutya ugat, a karaván halad.

  • Enterprise: Igen. Meglesz. A többsége koncra gyűlik. Az értékesebb menekül az országból. Mert az csak duma, hogy mosogatni megy el mind. Mit érsz az állampolgárokkal, akik máshova fizetik az adójukat, Magyarországról meg csak visznek. Van ennek értelme?

  • Avi ben Giora

    Talalom!
    Sajnos ma egész Európában ez a hülye tendencia terjedt el. Lenyuzni az utolsó bört az öregekről. és az olyanokról akik rokkantak. Nem akarom felkeverni a kedélyeket de mintha Hitlert követnék, csak finomabb módszerekkel. Nincs koncentrációs tábor meg tábla, hogy a munka felszabadit( Arbeit mach frei) de éhenhalásra lassú halálra itélik őket. Mert egy ilyen papirháborű bármennyire le is van kicsinyítve a jelentősége még is sokat számít. Amig autóm volt és birtam vezetni havonta annyit fizethettem büntetést amiből egyhavi benzin is kitelt volna. Mert itt sem sietnek kiadni egy olyan kedvezményt, hogy a rokkant bárhol parkolhat. Sőt! Független attól, hogy van e vagy nincs e garázsod, a kerületre érvényes parkoló kártyát kell venned. Van olyan aki havonta többszáz eurót fizet ezért ami feljogosítsa, hogy Bécs 23 kerületében tudjon parkolni fizetésmentesen. Ezek főleg firmák, akik visszatudják írni a kiadásrovatba. De ennek ellenére a pologárral fizettetik ki egy egy kiszállás alkalmával. Sehol sem jobb Európában csak van ahol kifinomult van ahol meg durva módszereket alkalmaznak.

  • Llanfair, 2013 július 12
    Már régen tudjuk, hogy a tudati tényezők legalább anyyira fontosak, mint az anyagiak. Az összetartozás, a közös múlt, történelem, kultúra tudata komoly erő. Pláne, hogy ez a nyelv, ez a kultúra a világban unikum. Emellett enyhítheti a trinaoni traumát, illetve az okozott gyakorlati problémákat. Amellett, a valljuk be sok esetben/helyen reménytelen felmorzsolódást, asszimilációt is, mely a szórványmagyarságot érinti a magyaraságnak előnyös irányba terelheti. Van ahol megállíthatja. Ezt a világon nem csak Magyarország csinálja így, sajnos mi az utolsók között vállaltuk ezt fel.
    Százszor inkább egy magyar-izraeli, -román, -szlovák, -ukrán, -osztrák, -horvát, -szerb, -kanadai stb. kettős állampolgár, mint egy bangladesi, nigériai, kínai, kuala lumpuri stb. bevándorló. Aztán, majd, hogy hol fizet adót, eldönti.

  • Enterprise: Ha a magyarság összefogása lenne a program, jó lenne. De ez a szavazatokra ment csak. Nekem egyetlen szomszédunkat sem sikerült megutálni, a Cseheket meg kimondottan nagyra tartom. De milyen alapon kap szavazati jogot? És szórjuk a pénzt, mikor a országban sincs. Abban is igazad van, hogy az idegen kultúrájú bevándorló mindig nagyobb gond, mint az európai. Nem a bevándorló, hanem majd a gyerekei, ahogy a példa mutatja. Én nem értem mi a baj a kettős állampolgársággal, ha nem adakozásról van szó. De most a szavazatokért a fidesz előbbre tartja a határon kívülieket, mint a belülieket. És ez felháborítóan ronda politika. Ha felsorolnám a sok negatív tapasztalatot, amit az áttelepülő magyaroknál tapasztaltam……De az érdekes kérdés, hogy az ausztriai magyar miért nem töri magát? Közös kultúra? Erdély mindig külön akart lenni. Szinte soha nem akart a magyar része lenni. Ismétlem, négy nemzet fia vagyok. De csak ott állok be a sorba, ahol tettem az asztalra.
    Még hozzátenném, nem Trianon visszasírására kellene felhasználni. Azt csúnyán elszabtuk, és sajnos megérdemeltük. Azt kéne tudomásul venni! Az igazságosság mértékéről lehet beszélni, de jogosságáról nem.

  • Enterprise
    2013 július 13
    1:42 du.
    Ha elvben nézzük a dolgot, még igazat is adnék önnek. Ugyanis nem ezzel van a baj, hanem a formátummal. A formátum többet árt mind a magyarországi, mind a határon túliaknak, mint amennyit használ. A többi ország nem így csinálja, hanem diplomáciai úton. Ezt kellene megtanulni.
    Ön mit tesz, ha valaki ordítozva berohan az ön házába? Orrba nyomja!
    Ön mit tesz, ha valaki bekopog az ön házába? Ajtót nyit, és megkérdezi, mit is szeretne!
    Sajnálatos módon a diplomácia nem erőssége a fideSS-nek. Emlékezzünk az elmúlt ciklusra, majd egy éves diplomácia kellett ahhoz, hogy a Románokkal kötött egyezségének baklövését helyre tegyék.

  • Avi ben Giora….marciustol meg NEM NEM jart le a 16 hetes hatarido …miert ez a nagy sietseg ? azt irtad van egy serult/beteg unokad……izrael es ausztria tehetetlen ? most a szulohazad jutott eszedbe ? nincsen magyar csodadoktor es csodarabbi !

  • de van peldaul a vilaghires Petho intezet

  • Tüske Zsófia

    ejnye már, Pető intézetért nem kell Magyarországra jönni, az van Angliában is. elég gusztustalan ez a gyanúsítás

  • rossz AZ aki rosszra gondol..zsofika

  • Llanfair
    2013 július 13
    5:55 du.
    tedd hozzá, hogy a magyarországon élő kettős állampolgárok először mMagyarok voltak, és csak a rendszerváltás után kértek egy másik államban is állampolgárságot.
    Még az EU csatlakozás előtt, mert rengeteg helyre mehettek mondjuk egy izraeli útlevéllel, ahova a magyaroknak vízum kellett.
    Nekem pölö kanadai állampolgárként vízumot kellett kérnem, hogy átmehessek a Szlovákokhoz. (Ettől még nem kértem a visszahonosításomat.)
    A romániában élő magyarok is többnyire csak addíg érdeklődtek a hazai állampolgárság iránt, amíg nemlettek ők is EU tagok.

  • falusi: Értettem, hozzáteszem. Egyet is értek veled. Nekem az egész dolog nem tiszta. Trianonban elszakított magyar már nagyon kevés van. Már mind Romániában, Szlovákiában stb született magyar származású. Ha jól tudom, 95 millió ír származású ember él a Földön. Írországban nem egészen öt millió. Még sincs cirkusz ebből. Ma már csak elméleti, arra jó, hogy szelet lehessen vetni. Arra meg ugye jön a vihar! Megint hozzá teszem, ha Burgenlandba szakadt volna, nem lenne neki annyira fontos a kettős állampolgárság.
    Szidjuk a nyugatot, megérdemlik a bevándorlok tüntetéseit, hiszen kirabolták földjeiket. De azt nem látják, hogy most azt kapjuk vissza volt kisebbségeinktől, amit mi adtunk nekik. És csak a kavarás megy, senki nem akar rendet tenni a fejekben.

  • Don Ovuz
    Ebben részben egyetértünk.
    A diplomácia nem volt sosem erősségünk,sőt.
    Sokat kellene tanulnunk a románoktól, akik lassan egyesítik besszarábiát (Moldva) ismét romániával, míg mi erőtlen lépéseket teszünk a székely autonómia ügyében, s semmit pl a felvidéki autonómia érdekében.
    Viszont a diplomácia (politika egy ága) szintén az erő alkalmazásának tudománya, ahogy ezt Iljics anno helyesen mgmondta. Nos itt, a 1/2 millió Magyar útlevél kiadásánal az erőt is alkalmazni kellett, mert pl a 20-éves ország (?Szlovákia?) nem örült az útlevél osztásnak…:-).