A „keresztény” jobboldal nullára amortizálja az emberélet szentségét

2013 augusztus 8 5:33 du.373 hozzászólás

Van is víz, nincs is víz Ózdon, miután Fürjes Pál, a Fidesz-KDNP polgármestere elzáratta, aztán állítólag részben kinyította a napok óta tartó, rekorddöntő kánikula kellősközepén a közkutakat. Összesen 27 közkutat záratott el, 61 kutnál pedig csökkentette a kapacitást. Mint ahogy két cikkben is megírtuk, még a magyar jobboldal standardjaihoz képest is ritka embertelen lépés elsősorban a mélyszegénységben élő ózdi romákat érintette, akiknek otthon – általában tartozás miatt – nincsen ivóvíz. A kereszténydemokrata, keresztény-konzervatív és nemzeti logika szerint, 13 millió forinttal terheli a 35 ezres város költségvetését az, hogy a nyomorban élő helyiek közkutakból mernek vizet szerezni az elképesztő kánikula alatt. Ez számukra tűrhetetlen állapot. Az elzárt kutakkal félreérthetetlenül jelzi a magyar jobboldal: aki nem tud vizet vásárolni a negyven fokban, az lehetőleg pusztuljon el.

Iványi Gábor Iványi Gábor és az Oltalom vizet oszt az ózdi romáknak, délben, kb 40 fok. (Fotó: Facebook)

Iványi Gábor és az Oltalom vizet oszt az ózdi romáknak ma délben. Kb 40 fok volt. (Fotó: Facebook)

Amikor egy város polgármestere megfosztja a legkiszolgáltatottabb embereket a víztől, nullára amortizálja az emberélet értékét. És amikor elementáris felháborodás helyett szokványos adminisztratív ügyként kezeli a tarthatatlan szituációt Pintér Sándor belügyminiszter és annyit kér, hogy „vizsgálják felül a nagy hőség miatt a tennivalókat,” Magyarország kormánya precízen és ritka őszinteséggel jegyzi a világ számára, hogy mennyire fontos számára a romák integrációja, illetve a legszegényebb rétegek felemelkedése. Képesek Budapesten átszent keresztény és nemzetieskedő körökben némán és rezdületlenül végig nézni, ahogyan négy-öt éves gyerekek félmesztelenül, üres szodás üvegekkel a tűző napon sorban állnak egy elzárt, vagy éppen csak csordogáló kút mellett.

A legelképesztőbb az egészben az a magyar  egyházak és magukat büszkén kereszténynek valló politikusok és KDNP-s ripacsok totális némasága. Abortusz és melegjogok ellen tudnak tiltakozni, határon túli magyarokért és székely zászlókért könnyeket tudnak ejteni, a nagy nemzetközi balliberális összeesküvés ellen tudnak simán masírozni. De Isten ments, hogy most felszólaljanak, pláne ha cigányokról van szó. Mert ha mégis, akkor lehet, hogy a Jobbik ismét elszívja tőlük a szélsőséges szavazókat.

De keresztény oldalról egy kivétel azért van, és ezen nem is kell meglepődni, hiszen Magyarországon sokször ő képviseli (majdnem egyedül) Jézus tanításait. Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője teherautóval hordta az ásványvizet Ózdra. Lehet, hogy a KDNP-sek nyaralnak, ezért nem veszik észre, hogy mi történik körülöttük.? Vagy lehet, hogy már annyire elvakította őket a képzeletbeli balliberális, nemzetietlen oldal ellen vívott kulturkampf, hogy még egy ilyen kegyetlen akció is belefér stratégiájukba.

373 hozzászólás

  • asher alexander

    nos ha a romaknak csak cseppnyi eszuk is van,2014-ben megadjak a magyar jobboldaln,ak a kegyelemdopfest a valasztasok alatt!!

  • asher alexander

    meglatjuk……………..

  • Látod, Chris, ezért kevés a mai ellenzék, mint szélrózsában az illat..
    Az első hírre kellett volna odavinniük kétmamionnyi ásványvizet.
    Annak az Iványinak jutott mindössze eszébe, aki nem kap állami támogatást, egyházi státuszt a karitatív tevékenységéért.
    Ez az ellenzék még a feladott labdát is képtelen leütni..

  • kétkamionnyi…

  • Szukits Rezső

    „… ő képviseli (majdnem egyedül) Jézus tanításait. Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője”
    Igen Ádám, és egyházát ezért kellett betiltani. Krisztust ma keresztre feszítenék Magyarországon.
    Vajon lesz e részünk bűnbánatban, vagy marad számunkra az őrület?
    http://www.ouvirmusica.com.br/dalriada/1864807/#mais-acessadas/1864806
    „Szegény ágnes naphosszanta
    Néz e kis világgal szembe,
    Néz merően, – a sugárka
    Mind beléfér egy fél szembe.
    Oh! irgalom atyja, ne hagyj el”
    Vagy bűnösök, vagy bűnözők áldozatai vagyunk.

  • Asher A.!………………….”meglátjuk” mondá a /vak/liberális és bement az erdőbe.

  • Hát-tisztelet a kivételnek-ilyenek a magyar keresztények.A rokonságomban is sokan vallják magukat kereszténynek.Minden misén ott vannak és ajtatosan,képmutatoan imádkoznak.Hetente gyoonnak.Közben a gyülölködéstől majd szétpukkannak.Még a saját testvérükkel szemben is gyülölködnek.Hát én ezért hagytam fel a keresztényvallásal.Ateista vagyok,de nem embergyülölő.isztelek minden embert,aki erre érdemesnek bizonyul,legyen az cigány,zsidó,vagy meleg.Nem számit számomra csak az,hogy rendes emberek legyenek,szeressék és tiszteljék a más embertársukat,ne legyenek kétszinüek és klépmutatok.

  • Én Svédországban tanultam meg becsülni a Kereszténydemokratákat. Ott értettem meg, hogy mit jelent a „keresztény” szó egy politikai párt nevében. A KDNP svéd testvérpártja(?) Kristdemokraterna fellép a családért, az öregekért, a rasszizmus és az erőszak ellen. A magas színvonalú idősgondozásért és a nemzetközileg is ismert palliativ ellátásért sokat tett professzor Jerzy Einhorn (meghalt 2000-ben) aki egyébként lengyel zsidó létére volt a kereszténydemokraták köztiszteleben álló képviselője. Jerzy Einhorn nagyon növelte a párt népszerűségét és ott senkinek sem jutott eszébe fennakadni azon, hogy zsidó létére egy keresztény párt képviselője, mert a keresztény erkölcsöket nem feltétlenül az érti és követi legjobban, aki beleszületett. Ő keresztényibb erkölcsöket követett és terjesztett, mint a KDNP. A Kristdemokraterna egy minden ízében modern és demokratikus párt, és az is része az Alliansnak az uralkodó konzervatív párttal együtt, néhány miniszteri poszttal. Előző vezetőjét, Alf Svenssont szónoki képességeiért tisztelték pártállástól függetlenül. A KD mostani vezetője, Göran Hägglund pedig ugyancsak nagyrabecsült, modern, jó humorérzékkel megáldott politikus. Szóval ott megtanultam becsülni a kereszténydemokratákat, Magyarországon meg megtanultam utálni őket. Amikor „keresztényüldözésről” halandzsáznak a parlamentben, humor nélkül is nevetséges, nacionalista uszítással foglalkoznak egy országban, ahol gyerekek és öregek éheznek, a kórházakban emberhez nem méltó körülmények között halnak az emberek, a szegények saját maguknak áshatják a sírjukat, a családon belüli erőszak a kultúra része. Közkutakat zárnak el kánikulában és a KDNP-nek egy szava sincs. Surján Lászlónak is csak az a fontos, hogy fröcsögjön a Klubrádió ellen.

  • Nem ártana ismerni a tényeket!Néhányan slaggal rákötöttek a közkutakra így rajtuk kívül senki sem fért hozzá a vízhez.Csak jelezni szeretném a jelenlegi kormánypártokat sem jobboldalinak nem nevezném kereszténynek pedig végképpen nem.Ők egy igazi bűnszövetkezet,se több se kevesebb.

  • Nem Bp-ről kell a vizet odaszállítani, hanem csak az árát összegyűjtve a helyszínen a legolcsóbb helyen minél több ásványvizet (buborékost és mentest) vásárolva szétosztani. De az el nem zárt közkutakról szintén lehet vizet vinni marmonkannákban, hordókban…, vagy akár tartálykocsival. Hisz a közkutak vize mindenkié, szabadon fogyaszthatja mindenki. Az önkormányzatok feladata a víz biztosítása a köz részére.
    Az autómosást, kertöntözést, slaggal elvezetést pedig tilthatják, büntethetik, de nem a tényleges létszükséglet érdekében történő vízvételt! Nagyon halk, szerény javaslat:

  • Iványi nem keresztény! Ezt már töbször is hangoztatta a KNDP és a Jobbik. Iványi egy szemét zsidó bérenc hazaáruló. Istenem mekkora barom a magyar. Ha tudná a sok vadmarha, hogy Jézus zsidó volt és a keresztrefeszítéshez a zsidóknak annyi közük volt mint légynek a kottán fingott ábécéhez. De ugye az ösmagyar őskeresztények mondják meg ki az és ki nem az. Mert Szűz Mariska is addig volt csak szűz amig nem tették magyarrá mert ugye mi Mária országa vagyunk( lásd Márianosztra). (Mert mit is szoktak nondani kérem? Nem kell a mese Emese) Úgy mellékesen jegyezném meg ez az uj Páoa bácsi egy ronda cukros bácsi. Volt képe védelmébe venni a melegeket, sőt még volt képe azt is mondani, hogy ellene van az abortusznak de igen is lehetséges védekezni a nem kivánt terhesség ellen. Hogy micsoda szentségtelen egy ember nem? Ilyent mondani? És hamég majd a cigányokat is meg a zsidókat is embernek fogja elismerni félő lesz, hogy merénylet áldozata lesz. micsoda egy világban élünk nem?

  • asher alexander

    topapo!
    te szerencsetlen!!!
    -en fiam 1945 Novembere ota itt ERETS ISRAEL-ben elek!!a Buchenwald kz-bol torteno szabadulas utan!!
    mitol lennek en „liberalis” szerinted???

  • Kedves István Berecz!
    Csak hogy tisztázzuk! azért lettél ateista mert csalódtál a keresztényekben? Csak mert ez egy hatalmas hülyeség! Én se tartok nagyon sok vallást megfelelőnek, ezért mondom magam hívőnek, de nem vallásosnak ami hatalmas különbség az ateizmushoz képest!
    Nem tudom hogy ki írta ezt a cikket de nagyon szívesen elbeszélgetnék vele négyszemközt!!!!!! Rengeteg segélyt kapnak az Ökumenikus Szeretetszolgálattól, a Baptista Szeretetszolgálattól… De persze ezt nem mondja senki, és nem is köszöni meg senki csak ha éppen történik valami, azonnal segítsünk szegény cigányokon! És ha nem történik meg, vagy elvesznek valamit ami ingyen van, akkor ez történik, teljes felháborodás! Az évi 13 millió forintot sem a mélyszegénységben élő honfitársaink fizetik ki!
    A végére még egy észrevétel, aki a Kanadai MAGYAR Hírlapba ír egy cikket NE írjon olyat hogy „határon túli magyarokért és székely zászlókért könnyeket tudnak ejteni” ugyanis az vagy nem magyar, vagy olyan katolikus aki „.Hetente gyoonnak.Közben a gyülölködéstől majd szétpukkannak.Még a saját testvérükkel szemben is gyülölködnek.”

    Gondolom most vagy százan fognak támadni, de állok elébe!

  • SZEGÉNY AVI BEN GIORA!!!!!

  • Ez a cikk is „hiánypotló” cikknek látszik. Uborka szezon van, nincs igazán jó téma!
    Lássuk tehát a jól felfújt problémát, az ózdi vizhiányt. Keverjük bele a keresztényeket és főleg a kormány Keresztény Demokrata oldalát..
    Kitünő alkalom Iványit is beletenni, aki ügyesen megszervezte vízosztáshoz a kamerát is. Hadd lássa a világ, ő milyen jófiú!
    A cikk hozzászólóinak meg remek alkalom a kereszténységet, keresztényeket gúnyolni és leszólni!
    Gratulálok Christopher!
    Csak azt nem tudom, ha véletlenül Deák atya elolvassa a cikket, mit szól hozzá?! Talán még emlékszel Rá, Ő keresztelt és nevelt a montreali magyar iskolánál……

  • Mond Barabás miért vagy bús
    Mikor itt a friss szar meg húgy

    Csupán egy kis személyes adalék a magyar katólikus egyházról. Szóval, nálam is egy dolog a mérvadó, rendes ember vagy szar ember. Mindegy milyen a bőre szine vagy a vallása. Sőt! Izraelben arab baráim vannak akikkel mai napig jó kapcsolataim vannak. De ne térjünk el a lényegtől. A kilencvenes években egy ismerősöm aki szintén magyar megkért egy szivességre. Tagja a Máltai Lovagrendnek és segályszervezetnbek. Gyűjtést rendeztek, na nem pénzt hanem használt ruházat cipő játék stb. Abban az időben még volt batárom kisbusz mert szállítással is foglalkoztam.(mivel nem?) Azt kérte, hogy ha lennék szives kevinni Budapestre valahova Pestimrére elszállítani az adományt, Természetesen vállaltam. Mit nekem, ha befér a verdába nem kér enni, a benzin az meg egy dolog. Megadta a címet és bepakolták a dobozokat. Egy vasárnap délután aztán kikocsikáztam az atyához akivel előzőleg egyeztettem, hogy átvegye az adományokat. Isten hátamögötti hely de többségben szépen karbantartott házak szegélyezték az utca mindkét oldalát. A templomban nem találtam senkit igy átmentem a parókiára vagy paplakba ahol az atya lakott. Üdvözoltük egymást és mondta álljak be az udvarra és pakoljak le. Kipakoltam a sok böhöm dobozt, esze ágában nem volt segíteni de ez egy dolog. Utána lázasan kutakodni kezdett a dobozokban. Talált is jópár olyan holmit ami alig volt használva jobb állapotban volt. Ezeket kiszedte. Utána látva, hogy várok valamit(nem vártam semmit csak egy esetleges köszönömot) betessékelt a lakásába. Vitte magával a kiválasztott holmikat. Megkinált egy üdítóvel aztán mondta, hogy ne hozzak többé sok kacatot mert azt nem lehet eladni. Mondom ezt küldték mint adományt a szegényeknek. Jaj fiam maga nem érti. Itt szégyenlik az emberek ha szegények és csak pénzt fogadnak el ha bajban vannak. Mit mondjon erre az ember? Másutt(mert vittem máshová is hasonló szállítmányt) külön kitettek plakátokat, hogy a vasárnapi Istentisztelet után lehet válogatni az adomány holmikból. Szóval én nem tudom milyen volt az az atya de furcsáltam. Azt csak külön említeném, hogy pazarul berendezett lakása volt videóval szines tévével valódi börgarnitúrával valódi stilbutor. Nem hiszem hogy az állambácsitól vagy a hivők adományából. Mégvalami. Ez az Einhorn akiről fentebb olvasni olyan ember volt, hogy egész északeurópában ismerték nem csak Svédországban. Na de Északeurópára nem jellemző sem a rasszizmus sem az antiszemitizmus. Sőt ha nem lettek volna Telemark hősei akkor a németek elöbb jutnak atom bombához mint Amerika. Párizs püspöke is egy zsidó volt aki nemrég vonult nyugalomba. A franciák aztán meg nagyon katolikusok és abszólut nem zavarta őket, hogy zsidó származású a püspökük. na ja ők tudták a történelmet, hogy Jézus is zsidónak születet. Az emberek szeretete az elesetteken, rászorultakon való segítség és eleve a normális egymásmellett élés nem a vallás fügvénye. Emberi karakter fügvénye. Pusztán a nagy bides magyaroknál gond ez, hogy ki milyen vallású pártállásu stb.

  • Ez a keresztény jobboldal jelent meg először Európában cigány felzárkóztatási (integrációs) programmal. Szintén indított sok programot, mely alkalmat ad arra, hogy bekapcsolja a munka világába őket, hogy a cigány gyerekek olyan családban nőjjenek fel, amely nem csak segiilyre tervezi felépíteni az életét. Vetőmagot, kisállatokat stb. juttat a cigány családoknak, hogy szokjanak a háztáji gazdálkodáshoz, munkához, önfenntartó élethet stb….

  • Szukits Rezső

    Akár az interjú alanya olyan hazára vágyok, ahol a gyermek érték és a rasszizmus „elmebeteg ocsmány disznóság”
    http://www.nepszava.hu//articles/article.php?id=668296

  • Kedves KMH-olvasók és -szerkesztők!!
    Az, ami már hatodik(?) napja Ózdon folyik – pontosabban: nem folyik – csupán a Magyar Társadalom szocio- és pszichopátiájának egyik(!) emblematikus „jelensége”.
    Lehet itten jönni azzal az ócska, falmelléki szöveggel (amivel az ózdi „nagyonkeresztényésnagyondemokrata” pémester is, meg a fentebbi, egyik /igenis náci!/ kommentelő), hogy az mán’ mégiscsak tűrhetetlen, hogy egyesek lajtoskocsikkal autómosásra, meg szórakozásra „horggyákel” a vizet, mások meg locsolócsövet kötve a közkútra a kertjüket locsolgatják! … Mindezt pedig az ingyenvizet „lopva”, miközben a „tisztességes többség” fizeti a víz- és csatornadíjat!
    Nos:
    1.) Az ózdi romatelep (cca. 3200 fő!) akkor sem tudna víz- és csatornadíjat fizetni a „humánus”, „keresztény” és „demokrata” önkormányzat saját tulajdonú vízművének, ha kifejezetten akarnák is, lévén a Romatelepen se vezetékes víz, se csatorna!
    2.) Az ilyen településrészek ivóvízzel való ellátása a helyileg illetékes önkormányzat törvényben rögzített kötelezettsége, amely előírja: minden ilyen, vezetékes vízzel el nem látott ingatlantól legfeljebb 150 méterre INGYENESEN használható és MŰKÖDŐ közkútnak lennie köll, melyből ivóvíz nyerhető percenként 50 literes átfolyással!
    3.) Az „2.)” pontból következik, hogy az ózdi önkormányzatnak NEM VOLT JOGA a közkutak lezárására, illetve vízhozamának csökkentésére, a „1.)”-ből pediglen az, hogy ezen közkutaknál fent sem állhatna a „pazarlás”, illetve (és főleg!!) a „lopás” ténye!
    4.) Ha valakik ennek ellenére a közkutakból származó vizet a „létfenntartáshoz nem szükséges” célokra (pl. autómosásra, avagy kertlocsolásra használták fel – lajtoskocsikban elhordva, avagy „slagot” rákötve – az legfeljebb etikátlanság, a lehetőséggel való jogtalan visszaélés, de semmiképpen nem „lopás”!
    5.) Ha az ózdi önkormányzatnak ilyen gyanúja van, akkor legyen szíves az általa fizetett közterületfelügyelőket többek között az ilyen visszaélések leleplezésére is alkalmazni, majd a dokumentált megfigyeléseik alapján a jogtalan felhasználókat kellő bírsággal sújtani! (Ez lenne egy normális Jogállam normális, a TELJES KÖZÖSSÉG érdekében működő helyhatóság „üzemszerű” eljárás-módja és nem az, hogy a vélemezett elkövetők vélelmezett etnikai hovatartozása alapján A TELJES etnikai közösséget „büntetik” vízelvonással, ráadásul Harmadfokú Hőségriasztás idején, kb. 800 magatehetetlen idős embert és talán még csecsemőkorban lévő gyereket is!)
    6.) Az ózdi önkormányzat 5.400 millió forintból gazdálkodik, melyből 89 milliót költ a Tanuszodára és eleddig 13 milliót a korábban még működő 123 közkútra, melyből 27-et lezáratott, 61-et pedig (elvileg 5 liter/perc, gyakorlatilag pedig jó, ha 0,5liter/perc vízkifolyásra korlátozott – jellemzően a Cigánytelepen), a fennmaradókat pedig korlátlanul hagyta – jellemzően NEM a Cigánytelepen!
    7.) Pont azon településrészeken, ahol a http://www.444.hu hírportál videoriportja szerint nem csak vezetékes víz, de közkút is van, amely utóbbiakből (a hírportál felvételekkel bizonyított meglátásai szerint!) VALÓBAN „LOPJÁK” az Ingyenvizet az arra nem rászorulók! … Jellemzően sőt, KIZÁRÓLAG a NEMCIGÁNYOK!
    8.) Ózdon a vezetékes víz köbmétere (ezer liter) ára 544 forint. … A közeli Miskolcon ugyanezért 274 forintot köll fizetni!
    9.) A „8.)”-ból egyenesen következik: Ózd fidesznyik polgármestere nem csak a szegények ellen uszított, de megpróbálta elfedni a túlzottan magas vízdíj tényét! … Lelke rajta, Isten meg talán megbocsájtja neki!
    10.) A rendkívül magas (cca. 40%-os) munkanélküliséggel sújtott Ózd fidesznyik pémestere a fokozatosan elszegényedő, helyi lakosok kisebbségi komplexusaira „hajt” arra, hogy a Nyomorultak szeretnének belerugdosni a Mégnyomorultabbakba (cigányok … és…), majd az előbbiek szavazataival megőrizni jólfizető (540 ezer Ft/hó), városvezetői posztját … lévén ha ez neki jövőre nem sikerülne, mehetne ő is maximum 49 ezer forint/hó-ért közmunkásnak! … mint mindenki más: a szavazói, meg a cigányok is!
    Ha Isten igazságosan akarna büntetni, hát el is intézné Neki/nekik!
    … és ezt …
    … szendamondja! (bővebben: http://www.szendamondja.wordpress.com)

  • … Oh, és még valami!
    Nácik és Orbánhívők (nüansznyi a különbség közöttük!) rekommentjeire nem szoktam válaszolni, a Blogomról pedig úgy vágom ki Őket, mint „macskát …” … khm … szóval: a „dolgát végezni”!
    Ezt csak úgy, mint egy szandamondjás „User’s Manual”-t kívántam közzé tenni! 😉 … avagy 👿 … kinek, mit!
    … és ezt is …
    … szendamondja!

  • marcus aurelius

    Avi
    nem is értem, hogy Cristopher miért nem moderáltatja ki okádékos hozzászólásait….?!

  • Nos Mesterházy,Gyurcsány és Bajnai is nyaral,meg Orbán is
    (bár lehet,hogy neki nem lenne szabad?…)Tehát a „fejesek”
    közül senki nem osztott vizet,de nem is az ő dolguk.
    Pintér intézkedett a rendkívüli melegre való tekintettel
    a korlátozás átmeneti feloldásáról(mert ugye azért volt víz!!!!),de a későbbiekben azért jó lenne,ha netán a romák
    is kivennék a részüket a közteher viseléséből mint többség!

  • Kiegészítés!
    Ha már vízosztásról van szó,ugye itt felesleges vallásról
    beszélni,mert ha ezt ragozzuk, akkor a keresztényeken kívül
    ugye a zsidók sem tolongtak…..
    Általában karitatív,szociális szervezetek szoktak szükség
    szerint segíteni,de talán mégsem volt olyan vészes a helyzet……
    Ez már a harmadik cikk ebben a témában!

  • Én nem tudom…Amikor Iványi lelkész úr beszél a Klubrádióban vagy bárhol , mindig úgy elszorul a torkom , mintha gombócot nyeltem volna…pedig egy istenverte materialista disznó vok.

    Kereszténydemokraták ?
    Dehogyis.
    Az ártatlanok alatt lobogó szörnyű máglyák fellobbantóinak szellemi örökösei ezek !!
    Régebben máglyák , később a krematóriumok tüze , mostanság meg a legcsóróbb módszert választják ezek a hungaróálkeresztények : a negyven fokon hagyják aszalódni a nekik nemtetszőket.

  • Enterke:
    Hazudni én is tudok ha kell :
    Most képzeld el , építettem egy akkora nagy házat hogy minden hajléktalannak négyszobás lakás jut benne.
    Mindezt pusztán nemzeti emberbarátságból . Nemzetbarátságból. Vagy mi.

  • Boda Marcsi, „mégsem volt olyan vészes a helyzet”? Na próbálja csak ki negyven fokban víz nélkül kegyed is… És a közterhek viseléséről: egy kis gyerek is ne ihasson, ne fürödhessen, mert mondjuk a szülője nem tudja fizetni a vizet? És hol vannak azok a pénzek, amiket direkt a roma házak vízvezetékesítésére kapott ez az önkormányzat Európából? Álljon már meg a jövés-menés, ne gondolja már, hogy a piszok nagy nyomorból ezek az emberek majd a köcsög közmunka révén fognak kijönni, és rendesen fizetni a közterheket vagy a saját rezsijüket.

  • „A te beszédedből látszol hamisnak vagy igaznak.”
    ” Ne a szemeid látása és a füleid hallása után ítélj!”
    Sem Orbán párti, sem katolikus nem vagyok, de lehet tovább mocskolódni, én meg kérem az Úr Jézust, hogy áldja meg azokat akik bántanak.

  • Kedves Avi!
    Azért vagyok bús, mert nagyon fáj, hogy emberek így gyűlölködnek és mocskolódnak a világban.
    Sajnos tudom, ez csak rosszabb lesz.

  • Geyza!…………………..Én elképzeltem.Egyből te lennél a nemzetvezető testvér.Pláne,ha még mrgtoldanád egy kis itókával is.

  • Boda Narcsi!………………..Hiába a nagy integráció,ha a cigányság önmagán sem akar segiteni.Azt várják,hogy a többségi társadalom majd mindent megold.Tisztelet a kivételnek mert jártam olyan /”szemét,rohadt,náci”/fideszes vezetésű községben ahol az önkormányzat adta az épitőanyagot és a cigányok meg kalákában felépitették a házaikat.Tenni akartak és tettek is,hogy jobb körülmények között élhessenek.Sajnos a többség nem ilyen.

  • Kedves NMáté!
    Látod, nem támadtak százan. Senki nem vette a fáradtságot hogy reflektáljon soraidra. Én is csak azért teszem, hogy felhívjam a figyelmedet szendam hozzászólására, amelyben részletesen megtalálhatod a jogot és a közigazgatási törvényeket jól ismerő ember „válaszát” az általad írt baromságokra.
    És még egy: ne te mond meg, ki írjon, és miről. Vagy ha ilyen jellegű cenzurális hajlamaid vannak, csatlakozz a FIDESZ/KDNP-hez (hallottál már róluk?)ott mindig szivesen fogadnak egy cenz urat.

  • Tisztelt kanadai honfitársak! Ha már jogotok és alkalmatok van szavazataitokkal befolyásolni az anyaországi hatalmi viszonyokat anélkül, hogy a következményeiből is részesülnétek, nem ártana egy kicsit felelősségteljesen kezelni ezt a lehetőséget. Nem ártana tudomásul venni, hogy nem uborkaszezonról van szó, amikor az ózdi eseményekről szólnak a hírek, hanem igenis egy fasiszta hatalom embertelen megnyilvánulásáról van szó és ezt nemcsak a demokratáknak, hanem minden, magát kereszténynek valló EMBERNEK szóvá kell tenni. Függetlenül attól, hogy magyar vagy sem. Az a Magyarország művel most ilyen embertelen , rasszista dolgokat, aki a náci németország utolsó csatlósaként rögzült a demokratikus világ szemében a II. Világháború után, amelynek következtében a békeszerződés kötésénél a trianoni döntés ismét jóvá lett hagyva. Ezek az események is a demokratikus világ szemében azt bizonyítják, hogy a magyarok nem változtak semmit, megérdemlik, amit kaptak. Mit akarnak most akkor a trianoni igazságtalanság folytonos felemlegetésével?

  • Boda Marcsi: Téves a kiindulás pontod. Itt nem segítségre volt szükség. A csapot kellett volna kinyitni! Ilyen egyszerű. Ez nem természeti katasztrófa volt, hanem a fidesz által gyártott.

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 9
    4:58 du.
    bocsika, pintér elvtárs nem intézkedett, csak megkérte a fidesznyik dehogyrasszista polgármestert, hogy ha lehet, esetleg, talán, ha méltóztatna felül bírálni a baromságát, mert már nemzetközi botrány van belőle!
    tudja, az önkormányzatot azért hívják annak, hogy saját hatáskörben hozzon döntéseket, amibe még egy miniszter sem szólhat bele.
    azután pedig, ha lesz még egy, vagy még két újabb cikk ebben a témában, mit tud tenni?
    tűrjön és szenvedjen. nem kötelező KMH-t olvasnia.

  • asher alexander

    bodamarcsi!
    az ozd-i romatelepen NINCS es NEM IS VOLT SOHA SEMMILYEN VIZMU!!
    csatorna sem!!!!
    miert is kelljen ilyen korulmenyek kozt fizetniuk a pocsekolo nem romak helyett??

  • asher alexander

    liber haver szendam!
    nos ha a romaknak csopp eszuk is van-(valakik majd eùmlekeztesse oket alkalomadtan….)-a 2014-es valasztasok alatt megadjak benito-orban duce-nak a kegyelemdofest!!!
    -mert ezek utan arra szamolni hogy majd megis rajuk szavaznak….

  • asher alexander

    EZ AZ EGESZ MELYKERESZTYENKEDOS OZDI VIZUGY ENGEM EROSEN EMLEKEZTET ARRA A „FOPROPBARA” AMIT EGYES NEMET EGYSEGEK TETTEK UKRAJNABAN AZ IVOVIZ ES ELELEM NELKUL BEZART FOGLYAIKKAL§§
    MONDOM FOPROBA MERT HIMMLER REICHSLEITER SZERINT AZ VOLT MEGPEDIG AZ ” ENDLOSUNG DER JUDENFRAGE” FOPROBAJA!
    WANNSEE-IG UGYANIS NEM VOLT VILAGOS A NACIK ELOTT SEM A TOMEGES EMBERIRTAS MODJA!!
    A ZYKLON-B GIFTGAS OTT KERULT SZOBA ELOSZOR MINT MOD!!
    -(a gyengebbek kedveert!!”zyklon-b”=zyklon blausäure!!)-

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 9
    4:58 du.
    „…de a későbbiekben azért jó lenne,ha netán a romák
    is kivennék a részüket a közteher viseléséből mint többség!”
    Kedves Marcsi!
    Nem tudom képes vagy-e leírt szövegeket értelmezve olvasni (ezek szerint nem!), ezért megismételném: a 3.200 fős ózdi Cigánytelepen NINCS vezetékes víz (és csatorna se), ezért osztán akkor sem tudnának víz- és csatornadíjat fizetni, ha akarnának, meg ha lenne miből!
    Azért nincs „miből”, mert Ózdon 40% fölötti a munkanélküliség (lévén „Magyarország jobban teljesít!” … ugye?), amely jellemzően a cigányokat sújtja! Így osztán elég „érdekes” a közteherviselésből való részkivételt megkívánni olyanoktól, akiknek NINCS JÖVEDELMÜK, a „vagyonuk” pedig többségében földbe ásott putri, avagy düledező viskó!
    Kellemes hétvégét kívánva és üdvözlettel: szendam!

  • Lieber Chaver Asher!
    De! Az ózdi cigányok (meg úgy általában a magyarországiak) Orbenítóra fognak szavazni! … Néhány kiló élelmiszerért, esetleg pár darab levetett ruhadarabért cserébe, no meg azon fenyegetésre, hogy az „ellenőrzötten titkos” (tehát: lánc-) szavazáson a nem megfelelően leadott voksaik esetén egy életre ki lesznek tiltva a horribilis, maximum 153 Euroval „honorált” köz(rabszolga)munkavégzésből, melyet a „jobban teljesítő” Magyarország dicsőséges kormánya idén, a teljes esztendőre számolva legfeljebb 4(!) hónapra tesz lehetővé!
    Mert ugyan az Egész Világ (sőt, az Ismert Univerzum!) a „csodájára jár” eme „nemmegszorításos”, Válságból önerővel (meg 5%-os, extra-kamatozású devizakölcsönök szabadpiaci felvételével) kikapaszkodó, matolcsysta Gazdasági Modellnek, ám ennek ellenére bizony takarékoskodni köll úgy, hogy a 3 millió magyar éhezőről (közöttük legalább 350 ezer GYEREK!) simán elfelejtkeznek, mert csak így van elég költségvetési forrás pl. a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc cégének(?) tavalyi, 4,8 milliárdos árbevétele és 800 milliós osztaléka finanszírozására! … Simicska százmilliárdjairól már nem is beszélve!
    Üdv: szendam!

  • asher alexander

    ertem en kerem!!
    maskeppen az Orban DUCE kolkei hogyan is ehetnenek naponta libamajas sandwich-(jajjdeokosvagyokugye)-ot??
    ok majd esznek a tobbi gyerek helyett is!!micsoda onfelaldozas keresztyeni konyorulettel paprikazva!!leveszik az elelmiszer ragas fizikakai faradalmait a tobbi gyermekek vallarol!!
    a Felcsuti Geniusz minderrol gondoskodik!!

  • Ez a Boda annyira hülye egyhelyből , mint más nekifutásból…

  • Alexanderkám :
    Háppersze.
    Kísérletezgetnek , Zavranecz efftárs szájaíze szerint.
    Vajon melyikük lesz a ” Hungaróeichmann ” ?

  • Szendam:
    PONTOSAN !
    Gyöngyöspatán is a Jobbikra szavaztak a hülye cigányok , mert a Jobbik azt találta mondani választási kampányában :
    ” Mi majd végleg megoldjuk a cigánykérdést. ”
    ( Vagfy valami hasonlót )
    Ilyenek a tanulatlan buta emberek.

  • Asher Alexander!
    Elfelejtetted, hogy korabban azt irtad, hogy az egesz csaladod kipusztult a lagerekben???Most meg azt irod, hogy a FIAD 45-ben szabadult a lagerbol es ott el Israelben. Akkor ez most hogy van??? erdekes lenne ezt megtudni.(Lehet, hogy el kellett volna siklani folotte???)

  • Sajnos Szendámnak van most is igaza. A diktatóra ilyen egyszerű alapokra épül. Ha nem szavazol meg még ennyid sem lesz, és ha nem azt teszed még bele is döglesztelek. Tetszenek tudni annó a németek ötlete volt még az is, hogy a zsidóknak fizetniük fog kelleni a megsemmísítésért mert amig sorra kerülnek az ugye idő ellátás felmerülő költség a cyklon „b” sem volt ingyen. Szoval Orbánoducsino és Szajtati Szajer Szállasi mindezeket megszeretnék spórolni. Ők szépen utasítani fogják majd a fidesznyik önkormányzati vezetőket, hogy havonta legalább száz cigányt kötelesek lesznek megdögleszteni. Mert erősen úgy fest a dolog.
    Kedves Avi!
    Azért vagyok bús, mert nagyon fáj, hogy emberek így gyűlölködnek és mocskolódnak a világban.
    Sajnos tudom, ez csak rosszabb lesz.
    Barabás te meg miért állsz be közéjük? Félelmed van, hogy még azt a keveset amid van azt is elveszik ha nem velük csaholsz.
    Nos hogy is volt az a kaláka? Tessék már megmondami, hogy ki is adta az építőanyagot meg mindent a cigányoknak: Nosz EU egyik karitatic szervwezete de közvetlen ellenörizte a dolgokat nehogy véletlen az önkormányzat eltalálja adni vagy saját célra fordítani. Nem hölgyeim és uraim nem mindenki hülye és nem mindenkit tud Orbán és bandája megvezetettni. Mert lenne éppen elég olyan szervezet és olyan kezdeményező mint Iványi. És van is. csupán csak az önkormányzatok ugyi ha nem huzhatnak belőle sápot akkor nincs se ez se az sem amaz. Láttam és tapasztaltam is hogy mennek ezek a dolgok. Magyrország rosszabb ,mint Mozambik vagy Nikeraragua ahol is maffiák irányítanak. Magyarország is egy ilyen maffia ország ahol államilag megy minden.
    Itt kedves Narcus Aurelius nem maga fog moderálni. De biztos lehet benne ha egyszer véletlen olyant találnák irni ami tólságosan sértő Christopher szó nélkül kimoderálna

  • Inkább ezt megjelölt arany-izét kéne kimoderálni.
    Baltával.
    ( Lehet aranyozott is. De az eksön előtt fertőtleníteni azért nem szükséges.)

  • Most mesélte egy pesti ismerős, hogy Budapesten amikor a nagy meleg volt a nagyobb kereszteződésekben ingyen szódát osztogattak az autósoknak meg még a járókelőknek is. Na akkor ki is zárta el a vizet Ózdon meg mi is kerül 13 millába? Azt a szódát ami több hektónyi volt naponta ki is fizette? Nyiltan nem, de a napnál világosabb, hogy fasisztoid kiskirályok uralkodhatnak államilag támogatva ilyen helyeken

  • JIMBO
    2013 augusztus 10
    10:37 de.
    Egy vesszőhiba miatt adódott a félreértés..
    A mondat helyesen: én, fiam, 1945 óta…stb..
    Vagyis nem Asher fia él ott, hanem a megszólítottat hívta fiamnak Asher..
    (Tomén, hogy bonyolútt nyelv a magyari..)
    🙂

  • szendam
    2013 augusztus 10
    7:34 de.
    túl sok mindet vár el szegény bodától.
    már én is jeleztem neki, hogy komoly szövegértési gondjai vannak.
    vagy csak diszlexiás 😀

  • JIMBO
    2013 augusztus 10
    10:37 de.
    maga fölött már rég el kellett volna siklani. buldózerrel.

  • tud valaki valamit arról, hogy a svájciak által átutalt 14 milliárd forintot hova síbolta el fürjes elvtárs?
    mert valahogy nem látni, hogy a cél – a városi vízellátás felújítása, amire a svájciak az együttműködés (!) keretében a pénzt adták -, megvalósult volna!

  • asher alexander

    fiam te vaksi banyalo!!
    ott rolam van szo nem a fiamrol!!teccik erteni!!??
    a fiam es a felesegem egy terrorista merenyletben odavesztek a rehov ben yehudah-n tel avivban!!
    errol talan ennyit!!
    latom megint lemardt gyogyszerosztasrol!!ejnye-bejnye igy sose lesz gyogyulas!!

  • Boda Marcsi ne add fel! Van egy ősi francia mondás: „Nem az a lényeg mit mond, hanem az, hogy ki mondja!

  • Nos Geyza nem csak alap,hanem felül illetőleg oldalnézet
    ből is hülye szegény, ami alkoholizmussal párosul,vagy attól?
    Aztán egy rasszista ökör is,mert „tanulatlan,buta embereknek” titulálja -természetesen csak a gyöngyöspatai-
    cigányokat,akik a Jobbik-ra szavaznak…..a többi diplomás,
    dolgos ember ….?Hát kész röhej.
    Ille meg osztja megint az észt,hogy mit olvassak…
    semmi köze hozzá,persze szerencsére az írásain kívül többnyire mást olvasok,különben olyan szintre jutnék mint
    a támogatói.
    Az is jó,hogy Alexander 1945 óta Izraelben él és persze
    naprakész az itthoni dolgokban ahhoz,hogy uszítson……
    zsidónak megmaradt,de magyarnak nem!!!!Jó,hogy nincs itthon,ha lehet a hozzá hasonlókat is hívja ki magához tisztább lenne itthon a levegő!
    gondolom nem nélkülöz szegényke…..
    Ja Ille figyeljen jobban a svájciak által átutalt pénz
    meg van,most folyik a közbeszerzési pályáztatás!!!!!
    Ejnye már megint nem készült „fiam”…..?!
    Ja és a közkutakért is kell fizetni az önkormányzatnak,mint például a városokban a szökőkutak viz fogyasztásáért is!
    Nem kell válaszolni,csak kicsit elgondolkozni,bár ez egyeseknek igen nehéz!

  • Alexander!

    Maga csak ne izguljon annyira az itthoni választások miatt,csak szavazzon „otthon” mármint az igazi hazájában,
    ahol van bőven mit kritizálni…….(védtelen palesztinok
    gyilkolászása,telepek stb.)ENSZ elítélése,stb…..
    Itthon azért nem olyan vészes a helyzet….a roma gyilkosságot elkövetőket elítélték,ne aggódjon,egyébként
    a gyilkosságokat 2008-2009-ben követték el a szocik idején!

  • Ha én most véletlenül kormánypárti, sőt Orbán hivő „nemzeti-keresztény” lennék, akkor én lennék az első, aki az ózdi vizkorlátozás miatt minden szó nélkül egyszerűen pofán vágnám a polgármestert meg az egész önkormányzatot. Mert egyrészt az ember attól ember, hogy még a kutyájának is vizet ad, másrészt meg azért, mert ezzel használnék saját pártomnak, meg kormányomnak. Nem pedig azzal, hogy védem a védhetetlent! Mint annak idején smittpali ügyében.
    Ennyire korlátoltak vagytok, ti nem liberális, megakeresztények?!

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 10
    4:37 du.
    boda, magának teljesen felesleges programot csinálni. olvasás terén meg pláne nem. egy diszlexiásnak minek is? 😀

    amúgy fingja sincs a pénz hollétéről, mivel csak 1,4 milliárdról van szó, nem 14-ről, ahogy én írtam 🙂

    „A felújítás mellett a csőhálózat bővítésére is sor kerül, vannak ugyanis Ózdnak olyan utcái, területei, ahol még nincs bevezetve minden lakóházba az ivóvíz. A svájci fél nagy hangsúlyt fektet a projektnek ezen részére, amely a hátrányosabb helyzetben lévő ózdi lakosok számára nyújt nagy segítséget a jobb életkörülmények kialakításában.” by ozd város honlapja.
    valahogy nem ír közbeszerzési eljárásról.

    nem megy ez magának, boda! nem mondták még, hogy nem oda, boda?

    csak tit-alapon, hogy mégis tudjon valamit: a közkutakért valóban fizetni kell a vízművek felé, ami valóban az önkormányzat költsége, de ennek fedezetére vannak a helyi adók.
    jeruzsálemben , tel-avivban és más nagy városokban pedig a vízre fejkvóta van. ha meglátogatnám jeruzsálemi barátaimat, az én ellátásomra külön kvótát kellene igényelniük.

    védtelen palesztinok …na, ezen már csak röhögni lehet…

  • asher alexander

    bodamarcsi!
    -es mibol gondolod hogy ne lenne modunk -(itt izraelben)-arra hogy napra-(sot ha kell orara)-keszek legyunk ??!!
    minden eszkoz a rendelkezesunkre all ahhoz (is)!!
    -eppenezert felesleges tagadni sokmindent!!tudunk rola mi is ugyanolyan jol mint ti!!
    figyelunk-hallgatunk-latunk mindenrol-mindent!!

  • Boda Marcsi színvonaltalan abszolút: „zsidónak megmaradt,de magyarnak nem!!!!” 4 felkiáltójellel, meg még: „Jó,hogy nincs itthon,ha lehet a hozzá hasonlókat is hívja ki magához tisztább lenne itthon a levegő!” na, Marcsika hát magától nehéz itt a levegő hazánkban, vagy bárhol is leledzik a világban helyesen írni sem tudó, aki ezek szerint egy nagy magyar, és olyan sötét, hogy ha lemenne a bányába, a szén ordítva rohanna fel a fénybe…

  • Boda Marcsi: Ez a „védtelen” palesztinok kicsit erős volt.
    Maga is a távolból ítél!

  • Marcsika! Én marhára aggódok. Egy szegény ártatlan terrőrista majd véletlen a maga seggecskéje alá találja tolni a pukkantót minek következtében őn nem fog tudni ide soha többet egyy kurva sort sem róni. Az meg csak a hab a totrán lesz, hohgy egy kurva fillér kártérítést sem fog kapni semhogy biztosítást. Szóval maga is pályázott a 14 millára azért nem ért még oda. De mondja már meg? Pesten hogy a busba tudtak és tudnak minden kilómérekőnél szódavizet osztani? Vagy arra jobban fó a szél és sodor némi pénzt is? Avagy ott több a választópolgár aki jövőre majd mikor az urnák előtt fog izzadni azt fogja mondani: szavazzatok a FIDESZRE. Tavaj is ők adtak inygen szódát és most is csak ők fognak adni senki más. A sok marha meg majd boldogan nyomja oda az x-et egy üveg szódáért. Ennél ólcsóbban is vettek már szavazatokat. Most sem lesz másképpen

  • Falusikám ugyan haggya má’..
    Jimbocinak minden bonyolult amiben ötnél több a betü és kettőnél több az írásjel.
    ( Nagybetűkről már ne is beszéljünk.)

  • Illepityu:
    Az a pénz pediglen látható, az uccán.
    Az illetékes elvtársak szépautóiban manifesztálódott közkinccsé. Mert egy város kellemes látványához hozzátartoznak az ápolt és szép autók is.
    EBBEN ( is ) elől kell járniuk az elöljáróknak.

  • „Mindössze annyit kellene elbeszélni, hogy a Magyarország felszámolását végző pusztító világerő, amely az elmúlt húsz év valamennyi kormányában meghatározó pozícióban volt, van és lesz, a cigányságot építette fel a leghatékonyabb tömegpusztító fegyverként a magyarság ellen.”
    by bogár lászló, echo tv
    „szocionista nemzetietlen szocializmus”
    by szaniszló echo tv

    no comment

  • A parittyás hangja

    Soha nem lesztek képesek Boda Marcsit jobb belátásra bírni! Ő is azokhoz az arctalan, szürke emberek tömegéhez tartozik akik jóra való restségüket, tehetségtelenségüket, lustaságukat csomagolták „nemzeti” érzelmükbe, mert az mindig kéznél van és iszonyúan jól hangzik. Ők azok akik vannak annyira tudatlanok és tájékozatlanok, hogy bármit elhisznek, a legirracionálisabb dolgot is ha ebbe a szóba csomagolják. Nem tudják de nem is akarják érteni a világot mert a saját, hazug és demagóg nacionalizmussal mérgezett lelkük rabjává váltak, mint a drogfüggők.
    Ezekből él a rezsim, ezeket a megmérgezett embereket uszítja mindenre amitől oly annyira retteg, a demokráciára, az európaiságra, az emberségre!
    Kevés aljasabb dolog van a világon, mint a lélekmérgezés!

  • Érdekes, Canada hazazavart vagy 4000-t. együtt kéne élni velük!!! Asszimilálni! ott se megy, „nincs viz, csatorna,”
    meg kéne épiteni ahogy a többiek, „pénzbe kerül” a többinek is! „nincs munka” tanulni kellene!! ingyenes az oktatás mégis szinte kényszeriteni kell őket hogy az első pár osztályt elvégezzék.

  • Ami azt illeti sem a magyarságommal,sem a helyesírásommal
    sem az ítélő képességemmel, eddig nem volt gond a
    -környezetemben lévő normális emberek szerint-nem úgy mint
    akik (például Alexander)még magyarul sem tudnak írni…..
    csak fenyegetődzni(röhej)de ki figyel oda!.
    Akinek nem írok annak nem muszáj válaszolni!
    További jó őrjöngést!

  • Alexander csak figyeljen,jelentsen,szervezkedjen ha már
    katonának öregecske ugye…..azért szóljon, ha esetleg
    „rakétát lőnek ki”….Budapestre,mert erősen reszketünk….
    Különben ha a fiának (ki tudja hol él?..)ilyen rossz itt
    netán „nyomorog” azt üzenjük kövesse a papát…..
    Egyébként üdvözlöm az AVH-s rokonait,akik gondolom szintén
    kimenekültek csak egy kicsit később (1956-ban…)
    Figyelő és a többi normális!
    Tényleg nem kell feladni,érdemes egymással a gondolatainkat
    megosztani,képzeljék milyen lenne a fórum színvonala,ha
    ezek csak egymással leveleznének……
    Aztán szegény „üldözöttek”,hogy fenyegetődznek….

  • Alexander!
    Most már végképp nem értem,annyira zavarosan ír(mások se
    értik)egyszer azt írja,hogy a fia nem kint él,most vissza-nézve a bejegyzéseit,döbbenten olvasom,hogy a fia Izraelben
    meghalt…Ez esetben visszavonom az előző hozzászólásomban tett megjegyzésem,hacsak nem egy másik fiáról van szó aki itt él!
    Fogadja részvétem a halott fia miatt,mert bár nézeteink
    erősen eltérnek egymástól,azért én EMBER vagyok sokakkal
    ellentétben!

  • szendam
    2013 augusztus 10
    7:34 de.
    A három cikk alatt cirka tíz alkalommal lett leírva, hogy a területen nincs közmű, illetve felemlegetve, miszerint az önkormányzat pénzt is kapott a közmű kiépítésére. Miből gondolja, hogy tizenegyedikre megértik?

    Az ide kommentelő jobberek közül talán -sárdi jani – tekinthető klasszikusnak mondott konzervatívnak. Mint ilyen még vitaképes is, érvekkel próbál a nézeteinek teret adni. Kevésbé elfogult. A többi közelebb áll a papagálykommandóhoz, akik a tényeket, érveket szimplán átlépik, mintha nem is mondtunk volna semmit.

    A blog jó, betettem az RSS-be.

  • zsolt
    2013 augusztus 11
    2:53 du.
    –Canada hazazavart vagy 4000-t. együtt kéne élni velük!!! —
    Kanada nem zavarta haza őket, csak nem adta meg a menekült státuszt. A menekültnek más jogai vannak, mint egy szimpla bevándorlónak. Maradhattak volna, csak nem menekültként, ezért önmaguk döntöttek a hazatelepülés mellett!

    –“nincs viz, csatorna, ”meg kéne épiteni —
    A kőműfejlesztés önkormányzati feladat, mit gondolod, miért emlegetjük a fejlesztésre kapott hatalmas összeget?

    — “nincs munka” tanulni kellene!!–
    Az oktatásban csak duma szintjén van részükre támogatás. Pontosabban már a felsőoktatás szintjére kapnak kedvezményt, akik odáig eljutnak. Viszont a munkalehetőségeik pontosan a hozzád hasonlóak miatt mindössze 20% a nem cigányokéhoz képest, és akkor nagyvonalú százalékot adtam.
    Rassztól függetlenül a mély szegénységben élék esetén mind a tanulási készség, mind a közösségbe történő beilleszkedés problémás. De mondjuk, az már szociológia, az önnek magas, felhasználja a demagógiához, de nem érti a lényeget.

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 11
    3:33 du.
    „azért én EMBER vagyok sokakkal
    ellentétben!”
    hát, ez errefelé még erős vitat tárgyát képezi, különös tekintettel a dehogy rasszista, dehogy antiszemita beszólásaira.
    emlékszik, mit írtam bogdán gézánál? hacsak tizedannyira lenne ember, mint ő, a cigány, már volt értelme édesanyja szülés i fájdalmainak. de így…

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 11
    2:50 du.
    akarja jobb belátásra bírni ezt a mentális környezetszennyezést a közterület felügyelő, de nem én!
    kicsit bosszantó, hogy képtelen a csapágyasra koptatott jobboldali agymaradékával másképpen gondolkodni – bár az esetében ez a tevékenység is elég megerőltető lehet – mint a pártbossúrákban leírtak, de hét, aki az echo-tv-n, meg a lánchíd rádión szocializálódik – lásd fenti hozzászólásomat bogár ész szaniszló elvtársak szentenciáit illetően – azon nem is lehet csodálkozni.

    szebb jövőt kívánok neki, mert ami jelenleg kinéz, hát, abban neki se telik sok öröme!

  • Don Ovuz
    Köszönöm értő kioktatását! Vizi Közmű Társulás, Szennyviz
    Társulás, igy lett vizünk, csatornánk, összedobtuk! a társulat hitelt vett fel, nyolc évig fizettük havi részlettel, ” Viszont a munkalehetőségeik pontosan a hozzád hasonlóak miatt mindössze 20% a nem cigányokéhoz képest, és akkor nagyvonalú százalékot adtam.”
    Tudok irni olvasni, számolni, a szüleim szakmát adtak a kezembe!
    azért mert 17 éves koromtól dolgozom,/1985/ nem fogom
    szégyellni magam!! „20%” ugye ön sem gondolja hogy az aki a nevét sem képes le irni, majd sofőr, mentős,tanár, stb..lesz! a felső oktatásról ir. igen egyet értünk,el sem jutnak oda! de az általános iskolába sem! 9-10 évesen kimaradnak, tisztelet a kivételnek,
    „demagógia” nem, tapasztalat! nem elöitélet hanem tapasztalat!
    köztük élek nap mint nap tapasztalom, látom!
    ebben a kis országban annyi különféle náció, nép, talált hazát, otthont, gondolom ö közöttük is akad „mély szegény” mégsem velük van gond,probléma. azért mert 600 éve nem akarnak,képesek, felzárkózni
    ne én, és a hozzám hasonló munkás emberek legyünk hibásak!

    Tisztelettel: Zsolt

  • Egy szösszenet!
    –Canada hazazavart vagy 4000-t. együtt kéne élni velük!!! –
    Kanada nem zavarta haza őket, csak nem adta meg a menekült státuszt. A menekültnek más jogai vannak, mint egy szimpla bevándorlónak. Maradhattak volna, csak nem menekültként, ezért önmaguk döntöttek a hazatelepülés mellett!
    Kérdés: a menekült státusz esetén több jog, /juttatás/?
    szimpla bevándorló: több kötelesség kevesebb juttatás?
    mi lehetett az oka hogy a „bevándorló státusz, szimplán”
    nem felelt meg, szinte egy családnak sem!?

  • Adelheid,Avi,Asher Parittyás no meg Geyza…

    Nem elég,hogy sötétek,bunkók,gyűlölködők ezek a szegény
    „üldözöttek” még fenyegetődznek is csak szegények elfelejtik
    (nem tudják,vagy nem akarják észrevenni)hogy itthon jogállam és demokrácia van és független ország,ahol a szólásszabadság miatt senkinek sem kell félni.
    Ezt bizonyítja,hogy ebbe az állítólagos rasszista,antiszemita országba egyre több izraeli fiatal
    érkezik (sajnos)a számukra épített lakóparkokba a „biztonságos” Izraelből…
    Azért az is érdekes,hogy csak abban az országban katona mindenki még a nők is…..ez magáért beszél!!!!
    A napokban ismét elítélte az ENSZ a palesztin területekre
    tervezett újabb 1.200 lakás építését,ami ugye nem a béketárgyalásokat szolgálja!!!!
    Aztán ugye a palesztin polgári lakosság,gyerekek ugye mégsem nevezhetők terroristának….
    Na szálljanak egy kicsit magukba,mert az ilyenek miatt
    terjed egész Európában az antiszemitizmus!

  • Kedves Zsolt, nem egészen így van! Don Ovuznak hiányosak az információi a kanadai bevándorlásról.
    A cigányok azért használtak „menekült ” sztátuszt, mert másképp nem tudnak ide bejönni. Csak ezen az alapon lehet, vagy szponzorral.
    Őket, igenis hazaküldték, mert volt akinek megvették a repűlőjegyét, sőt költőpénzt is kaptak.
    A bevándorlási miniszter Miskolcra is elment terepszemlére, mi az igazság „üldöztetésükről?” Majd meggyőződött arról, hogy NEM igaz, senki sem bántja őket otthon. Egyszerűen csak a helyi törvények sszerint járt el.
    Valóban, a menekültek sok szociális, egészségügyi stb. segélyben részesülnek. Azt hiszem talán egy évig is, amíg meg nem tanulják a nyelvet.
    Sajnos, a romák ma is tovább hőzöngenek itt, már 3x lehozták a kanadai hírekben azt a filmet a cigányokról, amiben rágalmakat, és hamis képeket mondanak a magyar helyzetről. Tegnap este ismét hozták, úgy látszik nincs más híranyaguk szegényeknek!

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 11
    2:50 du.
    még valami. valakit jobb belátásra bírni, annyit jelent, hogy elfogadtatni vele érveinket, a magunk oldalára állítani.
    annyira nem vagyok zakkant, hogy bodát a mi oldalunkon tudjam.

    batu kán uruszutok (oroszok) elleni hadjáratában egy bizonyos gleb kináz (knyáz,herceg) önként állt be áruló vezetőnek batuhoz. veszett is árulása folytán sok orosz hercegség, és annak minden falva, városa.
    mikor batu a szétszórt orosz hercegségek leigázása (és elpusztítása) után visszavonult (átmenetileg, bár az az uruszutok rendesen kivéreztették, de azért összehozott még egy tatárjárást, amit mi is megsínylettünk) a kipcsák sztyeppekre, kérte jutalmát.
    batu elhajtotta: miért is bízna meg benne? az áruló nem éppen egy jellemdús valaki.
    de hát – érvelt gleb – önként jöttem táborodba!
    batu rásandított: mondd már, öreg, hova is mentél volna? az uruszutok elüldöztek, a polovecek és kipcsákok behódoltak…

    nekem boda ilyen. mindent mástól kapott, de …

  • zsolt
    2013 augusztus 12
    1:08 du.
    valamit baromira nem ért, fiam.
    „azért mert 600 éve nem akarnak,képesek, felzárkózni
    ne én, és a hozzám hasonló munkás emberek legyünk hibásak!”
    de egész jól kitanították.

  • Ille!
    Maga akkora bunkó,hogy nem tudja hol a határ!!!!
    Ne hasonlítson se magához,se a többi sz…..hez,az anyámat
    meg ne emlegesse,mert ő normális és nem jellemtelen,gerinctelen bunkót szült….
    Tudja a gén és egyéb hibás „terméket” a görögök a
    Taigetoszról letaszították lehet ,hogy ezt a maga anyukája
    nem tudta…..Kár!
    És még maga meg az egyéb s….ék akar másokat feljelenteni?
    Tudja a férgeket előbb utóbb eltapossák,mondhatnám azt is,
    hogy az Isten büntesse meg,de ez csak emberekre vonatkozik…

  • zsolt
    2013 augusztus 12
    1:08 du.
    Hatalmas indulatokkal viseltetik a cigányokkal szemben.
    Ha azt kérdezzük, hogy van-e probléma a cigányokkal, akkor azt kell mondani, igen, nagyon sok cigánnyal van probléma.
    De nem ez az alapkérdés. Az alapkérdés az az embertelenség, amikor 40 fokban elveszik a víz legtöbb részét egy területen.
    Amikor a botrány kirobbant, csak a vízkorlátozás ténye volt ismert, ennyit közöltek a lapok. A kommentelők derítették fel, hogy tulajdonképpen ebben a kerületben él a cigányok zöme. A lapok többsége nagyon helyesen, nem is foglalkozott az ott élők etnikumával. Hiszen nem kizárólagosan „cigánytelep”, hanem „szegénynegyed”. Illetve nem az az alap kérdés, hogy kitől vették el, hanem az, hogy elvették! A vita azon robbant ki, amikor az ott élőkről kiderült, miszerint nagy százalékban van közöttük cigány, a rasszisták teljes mellszélességgel kiálltak a vízelvétel mellett.

    A közműfejlesztés önkormányzati feladat.

    Arról szól a dolog, hogy az önkormányzat nem is akarja fejleszteni a közművet ezen a területen. Kiderítették, hogy a területről tervrajzok sincsenek.

    Ha egy terület vízellátása önkormányzati döntés alapján közkúttal történik, katasztrófahelyzet előidézésének, és veszélyeztetésnek számít 40 fokban levenni a vízmennyiséget. Látja, még mindig nem rasszokról beszélek! Eseményekről.

    Ha egy területen akarnak fejleszteni, akkor szóba jöhet az a megoldás is, amit leírt. Anno, igaz még a szocban, de mi is kifizettük, és csináltuk is, ástuk az árkot.
    Viszont itt még nemzetközi segítség is volt. 1.4, vagy 1.7 milliárd CHF, amit az ellátatlan területek közmű kiépítésére kapott az önkormányzat.
    Számolja át forintra legyen szíves, és tegye fel a kérdést, akkor miért nincs még vízhálózat a területen?

    Vízlopások:
    A vízlopások elsősorban a nem cigány etnikumra jellemzőek. Az összes erről készített fotón fehér bőrű az elkövető. Barna bőrű elkövetőt egyet sem sikerült prezentálni. A lopások nagy részét el lehetne kerülni, ha mindenütt lenne hálózat, mert tételezzük fel, szegény fehér tolvajoknál sem volt hálózat.
    Az öntözéshez külön vízórát kell felszereltetni, akkor a második mérőn nem 500-1000 Ft köbmétere, hanem 25-50 Ft. Ugyanez vonatkozik a fúratott kutakra is. Bár sziklás terepen a fúratás 2500-4000 Ft méterenként.

  • Figyelő
    2013 augusztus 12
    3:48 du.
    Hadd egészítsem ezt ki még annyival, hogy Kanada és Magyarország között nincs vízumkényszer, és a bevándorló magyarokezt próbálják kihasználni. Elsősorban gazdasági okai vannak. A tavaly hozott új bevándorlási törvény kimondja, hogy biztonságosnak tekintett országból nem fogadnak be politikai menekültet. Azok a romák és nemromák, akik gazdasági menekültként érkeznek, ugyanúgy negyvenöt nap alatt esnek túl a vizsgálatokon, mint bármelyik más ország gazdasági menekültjei.
    Egyébként, a bevándorlási hivatal igazándiból azon „sokallt” be, hogy a bevándolni szándékozóknak nagy része odahaza valamilyen büntetőeljárás alatt volt, de megállapították azt is, hogy a magukat romának mondó státuszigénylőnek alig hatvanöt százaléka roma származású…
    Nemrégiben találkoztam egy olajmérnök ismerősömmel, aki Alberta északi részén dolgozik. Elmondása szerint legalább tíz magyar származásu roma dolgozik ott, heggesztőként. (Az olajcsöveket szerelik össze.)
    Az elmúlt egy évben mintegy ezerötszáz elutasítás született. Nekik a kanadai állam fizette a hazatelepítésük költségeit.
    Az új törvény nem érinti azoknak a kérelmeit, akik legalább két éve Kanadában élnek, és nem politikai, hanem gazdasági menekültekként érkeztek.

  • zsolt:
    Nagyon kavarod a szart !
    De most már próbáld meg visszafelé tekerni azt az irdatlan fakanalat.
    Hátha akkor kijön az üstödből valami érdemleges.

  • Kisboda:
    Mér van az hogy a nácik meg fasiszták mindenkit bunkónak aposztrofálnak , akit nem tudnak meggyőzni még erőszakos ” hasbalukatbeszélős ” stílusukkal sem ?

  • Ille István

    Higgye el „fiam”, sokkal többet értek ebből az egészből mint ahogy ön hiszi!

    „de egész jól kitanították” igen, az élet!
    Én megtanultam hogy ezen a világon semmit, de semmit nem adnak ingyen, se házat,se végzettséget, se vizet! mindennek ára van! az lehet pénz, szorgalom, akarás-kitartás!
    akinek ingyen az ölébe hullik a javakból, soha nem fogja azt megbecsülni

    Tisztelettel:Zsolt

  • Geyza

    Kedvelem a hozzászólásait! bár véleményem szerint csak azért
    „beszél” hogy ne maradjon csendben 🙂

    T: Zs.

  • 17 évig voltam munkatársa a helyi vizműnek, cc, 70 ezres város,saját szegény negyeddel, soha senki nem halt szomjan.
    a hircsatornák felvételein bemutatják hogy 74 mp alatt telik meg a 10 literes edény, korrekt, valóban. egy melegebb nyári napon, héten, a magasabban domboldalakon lévő házakban ennél kevesebb, vagy semmi nyomás is elő fordult, no ott sem haltak szomjan! fel van fújva! igy lehet kampányolni, sajnáltatni, újjal mutogatni!

    Köszönöm hogy meghallgattak, és értékes hozzászólásaikkal
    tovább gyarapitották szerény tudásom.

    T: Zsolt

  • Csak normális embereket lehetne meggyőzni,de sokan még erre sem törekszünk,mert nem vagyunk olyan erőszakos”térítők”,mint
    az itteni”demokraták”.!!!(nekik sem sikerül,csak erőlködnek)
    Aztán csak emberekkel érdemes levelezni,férgekkel nem!

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 12
    4:49 du.
    na, küzdjön még 1 kicsit, boda 😀
    magamhoz tényleg nem hasonlítom, túl magasan állok én maga felett, hogy értelme legyen.
    a kedves mama „normális és nem jellemtelen,gerinctelen bunkót szült….”
    vagyis normális bunkót. na végre, boda, kezdi felfedezni önmagát 😛
    valóban, a férgeket előbb-utóbb eltapossák. na, ez az, amitől azért tarthatna egy kicsit.

  • zsolt
    2013 augusztus 13
    9:49 de.
    „Én megtanultam hogy ezen a világon semmit, de semmit nem adnak ingyen,”
    kétségtelen. a rasszizmusát se adták ingyen, bár nem tudom, mit fizetett érte.
    ez a szomjan halás, meg kampány nagyon ócska duma volt, fiam!

  • Mert az IQ szintjük szobahőmérsékletre van maximálva.

  • A parittyás hangja

    Ille István
    2013 augusztus 12
    4:20 du.

    István! Teljesen jól látod mi a szitu Boda Marcsival! Mindjárt foglalkozom is vele, mert a végtelen jámborságom kötelez rá, hogy segítsek a megtévedt lelkeken! 🙂

    Ööö, mond csak, nem adnád kölcsön az a helyes kis piszkavasad? Esküszöm nem jársz úgy mint Geyza a Zippójával!
    🙂 )))

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 13
    12:35 du.
    Senki nem akarja megtéríteni, csak a sületlenségeire hívjuk fel a figyelmet.
    Az ismereti szintje nulla! Még a szélsőjobberek között is inkább a nevetséges kategória. Érdemi hozzászólást nem sikerült felmutatnia eddig. Azon kívül, hogy személyeskedik, mivel hívta fel önmagára a figyelmet? Ha nem csupán egy mocskos szájú senki, terítsem már valami ismeretre hasonlító dolgot. A sikerben kételkedem, de érdemi dolgokkal eloszlathatja a szkepticizmust.
    🙂
    Akkor rajta!

  • Ille!………………Azért annyira nem ócska mint amiket Te adsz itt elő! /Egoista ille tata /

  • A parittyás hangja

    Boda Marcsi
    2013 augusztus 12
    3:25 du.

    Marcsi! Megígértem Istvánnak, hogy szánok rád a méreg drága rendelési időmből mert megint roppant zaklatott vagy, pedig mióta ezt az új, kísérleti gyógyszert kapod, már kezdted felismerni az ápolóid! 🙂
    Na figyu! Tényleg nem akarlak megbántani, de eléggé úgy tűnik, hogy nem nagyon akar összeállni neked ez az identitás dolog! Valamiért a jobboldali ideológiák lázában égsz, ami ahogy István is felvetette, fura kicsit, mivel te magad propagáltad, jó állásod volt ahol sikereid voltak, megbecsültek, a fiad is tisztességgel felnevelted. Lévén, hogy nyugdíjas vagy, mindezek nagy része az előző rendszerhez köthető, ergó nem lehettek onnan sorsfordító sérelmeid, sőt…! Te mégis a jobboldaliságban próbálod önmagad megtalálni, talán csak mert tetszik ez a fajta magyar virtus, de minden írásodból érződik, hogy nem igazán érted, tudod miről is szól a tiszta, klasszikus értelemben vett konzervatív jobboldali értékrend mert nincs hozzá más viszonyítási pontod mint a mai magyar keresztény-jobboldali kurzus, ami viszont kicsit sem az! Ez csak egy, hazugságokkal teli, manipulált tradíció ami ősinek titulálja magát, miközben nem más mint egy XIX. századi eredetű, megmerevedett, párbeszédképtelen, politikai katolicizmus ami a Horthy korszakban megfejelődött a fasiszta szellemiséggel is. És te az ezektől felcsipegetett totálisan bornírt baromságokat próbálod véleményként eladni, némi, hangsúlyozott humánummal feltupírozva, de ebből így csak egy zavaros katyvasz jön ki! Vitázol a vitathatatlanul embertelen víz-ügyről, úgy ahogy jobbról hallod, és számodra minden evidencia ami onnan jön, de azért hozzá teszed, hogy legszívesebben kebledre ölelnéd a cigányságot, ami így csúnyán anakronisztikus! Rendes zsidókról, ügyeskedő zsidókról, meg védtelen palesztinokról (sic) hablatyolsz, ami így retorikájában hajmeresztőbb mint egy Csurka dráma, majd rögtön leszögezed a páratlan humánumod! Kibogozhatatlan ideológiai káosz uralkodik a bejegyzéseidben! Ha ennyire elkötelezettnek érzed magad jobbra, kellene találnod egy pozitív viszonyítási pontot! Például ajánlom figyelmedbe Sárdi Jani hozzá szólásait! Nem akarom agyon dicsérni mert még a végén csak ezért kikezditek őt is, de ahogy Don Ovuz is kiemelte, ő itt az egyetlen akinek valóban pozitív szemléletű, tehát klasszikusan konzervatív gondolkodásmódja van. Nem a hivatalos propagandát mantrázza minden témánál, inkább gondolkodik, mérlegel, és önálló vélemény alkot, amivel persze nem mindig értünk egyet, sőt legtöbbször nem értünk egyet de ez így van jól! Egy normális világban ez így működik, a gondolatiságon alapuló vélemények ütköztetéséből épülünk!
    Na ennyit mára! Szólok hogy kísérjenek vissza a szobácskádba, és ha ma nem harapod bokán az ápolód, holnap együtt sétálhatsz a betegtársaiddal!
    🙂 ))))))

  • Ille!
    Maga egy nagy 0,beszélgessen a „hasonlókkal” és ne erőlködjön,nem tud megsérteni,ahhoz EMBERNEK és egyáltalán
    „valakinek” kéne lennie.!
    Ha ráérek ezután is hozzá fogok szólni a cikkekhez,mint mások is,akár tetszik akár nem,tojunk rá!
    Ami Bogdán Gézát illeti vele semmi bajom nem volt,ha különböztek is sokszor a nézeteink,ő is normálisan válaszolt
    nekem és roma létére (ha elfogult is volt a romákat érintő
    témában)sokkal normálisabb és kulturáltabb mint maga!
    Ne próbáljon uszítani ellene,bár az is igaz,hogy semmilyen téren nem kell,
    hogy komplexusaim legyenek vele
    szemben,ez nyilvánvaló ……
    Ő azért azon kevesek közé tartozik akiket ezen az oldalon
    maguk közül az EMBEREKHEZ sorolok ……..

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 13
    12:35 du.
    na, ezért írtam korábban, hogy kísérletet sem érdemes tenni a maga meggyőzésére 😀

  • NMáté
    2013 augusztus 9
    8:01 de.
    elbeszélgetnél vele négyszemközt… nocsak, nocsak, milyen fenyegetőek is vagyunk!
    csak nem a hátulról bátrak közé tartozik?
    a cikk írója ott van nevesítve a cikket követően. ja, hogy nem ismeri az author jelentését?
    az más.
    akkor már értem, miért ír ennyi marhaságot össze…

  • Mario Roger
    2013 augusztus 13
    12:55 du.
    farenheitben azért kicsit többet mutat 🙂

  • A normális szó után az ember valóban kimaradt,de mivel
    Illének írtam ez a szó(ember) sajnos nem jutott eszembe,így
    most „sziporkázhatott” egy kicsit…..legyen meg az öröme
    szegénynek…..!
    Pille király…sötét király!
    üget lüke lován:
    Csoda,hogy nem vágták
    még jól pofán…

    (mogyoródi-kanadai tartomány)

  • Nos akkor 100-szor mondom!
    1/Én alapvetően mindig a cikkhez szólok hozzá,mint mások,
    kivétel, amikor megelőznek olyan hozzászólók akikkel egyetértek.Az más kérdés,hogy egyeseknek nem tetszik!
    2/nem én próbálom ráerőltetni a véleményem másokra,mint itt
    sokan!csak elmondom,amihez jogom van!
    3/A sértegetés,lekezelés a „tudós” liberálisok részéről indul ki,ami nem csak engem érint hanem többeket,akik
    netán más véleményen vannak,persze ilyenkor oda-vissza megy
    a dolog és bizony a „demokraták” nagyon gyakran nem a cikkel hanem a másik oldal ócsárlásával,kiokításával vannak elfoglalva,ugyanakkor ezzel minket vádolnak
    4/Aztán az igazság relatív,ki,hogy értelmezi,a tények meg
    tények
    5/az érdemi hozzászólásom felett elsiklanak,meg a felett is,hogy sokszor tárgyilagosan a mostani helyzetet is bírálva írok,ugyanis nem vagyok egy párt tagja sem,annak
    ellenére,hogy jobboldali beállítottságú vagyok,aminek
    oka van,de nem fogom ragozni és indokolni sem(bár többször megtettem)mert nem vagyok köteles rá.
    6/Se rasszista,se antiszemita nem vagyok,minden szélsőséget elítélek,békében élek a környezetemmel,de
    a kritikát (nem tetszik egyeseknek,de igaz!)is megírom
    a kisebbségekkel kapcsolatban,akik gyakran több jogot
    követelnek,mint ami a többségnek van és uralkodni szeretnének felettük.Ehhez nincs joguk és nem én vagyok az egyedüli aki ezt elítéli.
    7/Ha ez a fórum kicsit is „demokrata”lenne akkor a másik
    felet is tisztelné és a tényeket (különösen a történelmi
    igazságokat)is elfogadná,mert annak tagadása csak
    hazugság,hiteltelenség valamint a tolerancia hiánya a másik oldalt ért sérelmeket tekintve.
    8/Ez a fórum mindent,bírál,szid,ócsárol ami jelenleg ebben az országban van,a múltat pedig tökéletesnek,felhőtlennek látja az előző kormányokat is
    beleértve.Ez a tárgyilagosság teljes hiánya ami nevetségessé teszi a lapot.
    9/Minden cikkben az alapvető a gyűlölet,uszítás és sokszor a hazugság.
    10/Ugyanabban a témában egymás után hasonló cikkek jelennek meg(szeretik az örökös ismétlést,vagy nincs elég
    téma?)mi meg sokszor kénytelenek vagyunk ismételni dolgokat,mert gyakran úgy tűnik el sem olvassák,de már
    támadó állásban válaszolnak!
    Ne csodálkozzanak, ha a provokálást nem tűrjük,(de azért
    nem vesszük a szívünkre…)és ennek hangot is adunk.
    Na ez most jó hosszú lett,remélem sokadjára megértik,
    főleg az értelmesebbek.

  • zsolt
    2013 augusztus 13
    10:42 de.
    –egy melegebb nyári napon, héten, a magasabban domboldalakon lévő házakban ennél kevesebb, vagy semmi nyomás is elő fordult, —

    Nocsak, nocsak! Ha teljes nyománál is előfordul, hogy csökken a nyomás a hőség miatti fogyasztás növekedéstől, akkor még inkább kidomborodik az embertelenség az önkormányzat részéről!
    Sokkal kisebb lett volna a felháborodás, ha ugyanezt szeptemberben teszi meg. Akkor nem a vízelvételen, hanem a lenyelt fejlesztési pénzeken lovagolnánk. Mert ugyebár hová is lettek a fejlesztésre kapott pénzek? Miért nincs ott hálózat ha megkapták rá a pénzt?

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 13
    7:04 du.
    bocsika, nyuszó-muszó, fordítva ül a lovon! 😛
    de önigazolásnak ez sem rossz 😀
    na, küzdjön még 1 kicsit…

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 13
    4:20 du.
    „…nem jutott eszembe,…”
    mármint, hova nem jutott? 😛 😛 😛

  • asher alexander

    topapo!
    -no es gyogyszerosztas volt-e mar??le ne maradjon am!!!

  • asher alexander

    Ille Ur!
    maga nem tudja verig serteni a „bodamarcsit”,mert ahhoz az kellene hogy rendelkezzen a magyarorszagot 1944 marciusaban megszallo nemet okiratokkal-a gestapo aktakba valo betekintessel amikbol kiderul hogy ugyanezen a neven-(alneven)-letezett huseges gestapon besugo spicli NO magyarorszagon!!
    anyukarol van szo!!
    marcsika mint hu tanitvany tovabb viszi a „familiale dèlation” szakmat!!

  • asher alexander

    NMate!
    gyere fiam!!”beszelgess el velem”!!!!allok elibed gyermekem mind a 87 evemmel!!!!!
    a taknyod fod menetet vagni a szadra azt elore megigerem!!!!

  • Boda Marcsi, dióhéjban csak ennyit neked: még az oroszlán is sírva kérne tőled kockacukrot, amúgy pedig kár hogy ennyi időd van, hogy itt lebzselj, és a fáradt gőzt eregesd magadból, amelytől mindig is áporodott volt Európa levegője, szóval dióhéjban: kár, hogy bezárt a patika, nem tudtad bevenni a napi tompítódat, de ha nem is lenne így, vagy akárhogy is lenne, szánalmasan buta vagy. Ismeretlenül is ezt tudom mondani, és tényleg, minek neked „demokrata” fórum, mikor szimpla rasszista vagy, és bár te azt gondolod, én úgy látom, érdemi hozzászólásod nincs, és ami van olyan az, mint a bolond lyukból a bolond szél, és kérdezem, miért pont ezt a portált olvasgatod, miért nem más, hasonszőrűeket, ahol nyugodtan és bízvást acsarkodhatsz kedvedre, és fröcsögheted azt, amivel már amúgy is teli van a padlás idehaza, te itten még vinnéd valamire, ne pazarold az erőidet az Ille úrra… és kulturált hangnemet szeretne? Miért? Megérdemelné? Na nézzen már a tükörbe hölgyem, vagy uram…

  • Háttth….Zsolt…
    Mit is mondhatnék ennyi szépre ?
    MÁR nem volt céltalan az életem !!!
    Ha örömet okozhattam magának , cizellált beírásaimmal.

  • Adelheid ( Szól Géjza komoran )
    Jó lenne ha nem röhögtetne engem !
    ” TOMPÍTÓ „…..HEHEHEHEHEEEHEEHEHEÖGHÖHÖhhöhööööö..hh..

  • Adelheid:
    Előrebocsátom : el fogom lopni ezt a kifejezést és csak eleinte fogok hivatkozni eredeti kitalálójára !
    Szórri..

  • Illepityu:
    Ilyenek ezek :
    Behívatják a pácienst egy kis ” négyszemközti beszélgetésre ”
    Régen is volt ilyen , csak ott jelen volt még a párttitkár elvtárs meg az Üzemi bizalmi.
    MOST biztosan a helyi nemzetvezető testvér meg az alispán lesz jelen a négyszemköztin.

  • Adelheid
    2013 augusztus 14
    4:05 de.
    köszi, hogy igazolod, nem csak az én értékítéletem a fals. jól betanulta a jobboldal módszertanát: ha ellenkező véleményt olvasol, taposd el, készítsd ki a vélemény gazdáját, használj fel minden eszközt a morális megsemmisítésére, s ha lehetőséged van, a fizikaira is.

    ami gondja lehet a világgal – azon felül, hogy mindent az életében abból az átkos szocializmusból kapott – az a nemi élete. amit az utóbbi időben abból érezhetett, az kb. annyi, mint amit a kesztyűbáb érezhet 😀

  • asher alexander
    2013 augusztus 14
    3:41 de.
    nekem boda nem partner. akkor teszem taccsra – verbálisan, persze – amikor akarom.
    vérig sérteni pedig nem gondolom, hogy lehetne.
    ahhoz, ugyanis, narancslé helyett vérnek kellene csörgedezni ereiben. 😀

  • A parittyás hangja

    Boda Marcsi
    2013 augusztus 13
    7:04 du.
    Marcsi! Asszem elme orvosi konzíliumot fogok összehívni az ügyedben mert minden jel arra mutat, hogy a szellemi leépülésnek azokon a távoli tájain tartózkodsz ahol a megértés már igényként sem merül fel, és az meg komoly orvosi esettanulmány hogy milyen abnormálisan antagonisztikus ellentmondásokba tudod magad keverni.
    Szemezgetek a „keresztényi” alapokon álló szösszeneteidből.

    „a kisebbségekkel kapcsolatban,akik gyakran több jogot
    követelnek,mint ami a többségnek van és uralkodni szeretnének felettük”
    Figyu! Ezt ha Vona mondja egy jobbikos gyűlésen az „oké”. Egy neonáci sikítja a neonáci választóinak amit hallani akarnak! De baszki, épeszű, civilizált ember ilyen rettenetes abszurdumot nem gondol és nem ír! Felfogod te egyáltalán miket írsz?!

    Bogdán Gézával kapcsolatban írod:
    ” semmilyen téren nem kell,hogy komplexusaim legyenek vele
    szemben,ez nyilvánvaló ……”
    Miért olyan nyilvánvaló? Csak nem azért mert ő cigány származású??? Mert egyébként ha kettőtök intelligenciáját, műveltségét, tájékozottságát mérlegre tesszük akkor az lesz objektíve nyilvánvaló, hogy biza komoly komplexusaid lehetnek Bogdán Gézával szemben mert a nyomába sem érsz!

    Marcsi esetleg feltűnhetett neked, hogy én mindig tényszerű konkrétumokat írok neked amire te századszor is ugyanazt mantrázod, „Minden cikkben az alapvető a gyűlölet,uszítás és sokszor a hazugság” De SOHA még egyszer nem írtál ide egy konkrétumot amivel igazolod a véleményed pedig mindenki erre kér! Ha hiszed ha nem jó szívvel írom, így rohadtul csak magadat járatod le!

  • Na ennyi degeneráltat egy rakáson még senki nem látott.
    A hülye rágalmak ….csak az ilyen ápoltaktól származhatnak
    Csak nyugodtan őrjöngjenek tovább,majd nagyobb adagot kapnak…
    Sötétek,bunkók !én eddig senki felmenőjével nem foglalkoztam
    de maguk alja népség az enyéimmel egyre gyakrabban,ami az
    „állapotuk”miatt …nem érdekel!
    Ha az aljasság „terheltséggel” párosul,az katasztrófa,de nem nekem.!
    Aztán itt egyesek felmenői is valószínűleg terheltek voltak,
    így sajnos a génhibás utódok is megszülettek(lehet,hogy a tábori kísérletek következményeként,ami nagyon szomorú és elítélendő)ha normálisak lennének azt mondanám cionista,szemét hazaárulók,de így?
    Sem én sem az őseim nem voltak rasszisták,antiszemiták,
    mint másoké sem akik hozzászólnak és normálisak.
    Volt egy beosztottam akinek a testvére megjárta
    a koncentrációs tábort szegényt idegbajjal leszázalékolták,sajnáltuk,elfogadtuk segítettük,ő tényleg
    beteg volt,de gonosz nem és szedte a gyógyszereit,munkát
    is adtunk neki,hogy segítsük.
    Na ha kedvem tartja ezután is levelezek a normálisokkal,
    legfeljebb egyeseknek dupla adag gyógyszerre lesz szükségük!

  • Kiegészítés(nem kizárólag Illének)!

    javaslatom:kevesebb hazudozás(Alexander..)mert belebonyolódnak….-többen is észrevették!-és kevesebb gyűlölködés,mert árt az amúgy is „ingatag”egészségi állapotuknak, ami csak rosszabbodhat,aztán aki még KÉPES…
    rá az odafigyelhetne a témával kapcsolatos hozzászólásomra,
    mert még a terhelteknek is lehetnek jó pillanataik,(hátha megértik?)használják ki!
    Aztán,hogy ki égeti magát(de nagyon)az egyértelmű!

  • Sötét Alexander!
    Csak mellesleg közlöm,hogy a Boda nem a lánykori nevem,így
    a rágalmainak illetve a hülyeségeinek a szüleimmel kapcsolatban nincs
    semmi jelentősége,értelme!(mint ahogy magának sem…)Világos (biztos nem)?!
    Foglalkozzon a saját családfájával,kutasson hátha nincs
    valami rendben a múltjával…,illetve az életben maradt
    „üldözöttekkel”Valami erősen bűzlik….

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 14
    4:39 du.
    na, picinyem, az égetéssel azért magának i lenne némi gondja!
    ne nagyon menjen a napra, mert az öngyulladás elég káros tud lenni 😛

    amúgy, ahogy olvasom ashernek szánt kommentjét, dehogy rasszista! sőt! a kedves papa biztosan von und zu, de genere és y volt 😀

    ami az egészségi állapotunk megítélését illeti, kedves nem boda – tényleg, volt maga egyáltalán leány állapotú, vagy már eleve defloráltnak született (agyilag ab ovo, ez nem is vitás)? – ugye, tisztában van azzal, hogy szellemi képessége nem igazán alkalmas a megítélésére?

    nem megy ez magának, nem boda! mint írtam, bármikor lealázom, tehát jobb, ha saját érdekében – mert azért minden nap megkapni a magáét (na, nem az ágyban, mert gondolom, alapvetően ez lehet a baja )- felhagy a küzdelemmel, mert ez így elég sz@r ügy 😛

    hogy mi is bűzlik, azt nem részletezném. tudja, a meleg víz, és a szappan csodákra képes!
    javaslom a mindennapi használatát. különösen az intim részein 😛

  • asher alexander

    bodanaci!
    -es HOL irtam en azt hogy a „boda” lenne az eredeti neved!!??mutasd mar hulyep@csa!!!
    a tobbi viszont igaz!!
    majd a Christopher Adamnak elkuldom a fotojat annak a „schutzhaft befehl”-nek ahol szerepel az anyad neve cime egyeb adatai mint „forras”!!

  • Mindenki hülye és rágalmazó aki nem Boda egyéni kicsi kis nézeteit fújja..

  • Alexander te degenerált!

    Küld el magad a diliházba sürgősen,te szerencsétlen,
    sem az Anyám sem az Apám nevét nem tudod,de ha tudnád
    akkor is tehetnél egy szívességet ……
    Anyám,Apám már rég meghalt,gondolom a tieid is, ha a fiad
    45-ben született,vagy élt, akkor te meg már egy vén szenilis marha vagy,(aki egyébként is terhelten született…)
    Kövesd az ősöket,mindenkinek jobb lesz!

  • Na BUNKÓ népség(a szöveg miatt!) (egyre mélyebben vannak….)idióták sem engem sem másokat nem tudnak megalázni,de csak őrjöngjenek tovább……nem érek rá
    terheltekkel foglalkozni,de röhögni azért tudok!

  • A parittyás hangja

    Boda Marcsi
    2013 augusztus 14
    4:12 du.

    „ha normálisak lennének azt mondanám cionista,szemét hazaárulók”

    He..? Hát akkor meg is érkeztünk kedves Marcsi a lelked és a szellemed origójához! Picit dolgozni kellett vele, de csak feltártad személyiséged valós mivoltát.
    Tehát azt vallod, egy zsidó származású honfitársad ha normális akkor alapból „csak” cionista, szemét hazaáruló!
    Ugye te is érzed, hogy ezen nincs mit tovább magyarázni?
    Konkrétan ezt hívják rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, ahogy tetszik!
    Persze mindig megelégedéssel tölt el amikor újra és újra kiderül milyen kurva jó vagyok pszichológiából de be kell látnom te nem voltál egy nehéz eset, az imbecilisek szoktak ilyen könnyen „ráharapni” arra amit a pszichológia tudománya „önbeteljesítő jóslatnak” hív.
    Mindegy, átszállíttatlak egy még zártabb osztályra, veszélyesen alacsony az intelligencia szinted!
    🙂 )))

  • „Az önkormányzat 1,46 milliárd forintot nyert el arra, hogy a város vízellátását fejlessze.

    Összesen 28 kilométernyi csövet cserélnek majd le,
    4,3 kilométer új vezetéket fektetnek.
    Lesz két új víztározó,
    a régieket felújítják,
    meg a nyomásfokozókat is,
    és lesz új irányítási rendszer is,
    hogy minden hatékonyabban működjön.”
    Valamiért mindez elmaradt.
    Forrás. http://kapcsolat.hu/cikkek/masfel-milliard-forint-es-harom-ev-nem-volt-eleg-hogy-legyen-viz-az-ozdi-ciganytelepen

  • asher alexander

    azt te csak hiszef-(remeled)-hogy ne tudnam amit tudok!!
    van ra modom!!!

  • asher alexander

    parittyas!
    salom haver!
    -na??
    mit mondtam!!csak megszelloztetek ezt-azt a multbol,……….es maris leveti az alarcot a nacikurva!!
    kinyilvanitja az antiszemita-rasszista nezeteit!!

  • Chris..
    Kezd végletesen rosszfelé tendálni ennek az oldalnak a hangvitele..
    Én valóban tisztelem ashert, mély sajnálatot érzek a családja iránt, viszont van egy szint, ami alá egy szerkesztő nem engedheti lecsúszni a lapját.
    Asher.
    Ha kevesebbet foglalkoznál Izraellel, a múlttal, és csak egy kicsivel többet azzal, ami Magyarországot érinti, kapcsolatos a cikkekkel, mindenki jobban járna.
    Persze, lehet engem is megfenyegetni, csakhogy én kinevetlek.. Ha gondod van, fordulj Yoram Cohen-hez..

  • Nocsak! Hirtelen elfogyott az időd/türelmed, idióta?
    Tanulhattál volna az eddigiekből, ne akard, hogy egyre többen porrá alázzunk. Még megárt az egészségednek, bár élő EMBER nem hiányolna a társadalomból, ha végre kipusztulnál, agy nélküli hordáddal együtt. Ha én is beszállok (eddig azért nem tettem, mert az időmet sajnáltam rád) az fájni fog, ígérem.

  • Christopher Adam

    Igazad van, Falusi. Ezen az oldalon valóban eldurvultak a hozzászólások. Egyébként mindenkit arra emlékeztetnék, hogy a cikk éppen azt kifogásolta a fideszes polgármester, a kormány, illetve a néma egyházak magatartásában, hogy sárba tiporták az emberélet és emberi méltóság szentségét. Mi legalább igyekezzünk tiszteletben tartani.

  • asher alexander

    izrael-lel es a multtal ti foglalkoztok itt-(is)-minden irasotokban!!
    mint pl,; trianon,zsidok,romak,stb-stb!!
    kar tagadni,most ezt itt!!nem mindenki vak es hulye!!
    a „gross ungarn”-t se en talaltam ki ugye??nem en vagyok itt az ober-irredenta se ugye??!!

  • asher alexander

    a mult-tal??!!
    nekem azt hagytatok ti magyarok!!!
    hiaba is tagdjatok koromszkadtaig most es itt -(is)!!!
    azt es amit kizarolag a magyarok kovettek el magyarorszagon!!azt nem lehet rafogni a nemetekre!!
    nem kellett volna mar harom honappal a masodik vilaghaboru kitorese elott zsidotorvenyeket hoznotok!!
    hogy mikor?
    1939 ev Majus ho 05-en!!
    hol volt arra barminemu nemet nyomas??SEHOL!!!!
    az echte ungarische!!!-(1939 evi IV.ik TC / Masodik zsido torveny!)-
    a teljes videki zsidosag deportalasaert IGENIS KIZAROLAG TI VAGYTOK A FELELOSSEK!!!
    ott egyetlen nemet se volt jelen!
    Ferenczy Laszlo MAGYAR Kiralyi Csendoralezredes szemelyes iranyitasa alatt es ellenorzese alatt zajlott le a MAGYAR Csendorok-Rendorok-Honvedek altal a begyujtes,kifosztas,gettositas,bewaggonirozas!!
    EZT A MULTAT HAGYTATOK MEG NEKEM MINT UTOLSO „EMLEKKEP”!!!

  • – hogy sárba tiporták az emberélet és emberi méltóság szentségét –
    Ez jó . De a valáság ismerete nélkül …. !
    El kellene látogatni a környékre itt kellene élni néhány évet.

  • Azért arra jó volt ez az oldal, hogy felfedte milyen iszonyatos érzések bújnak az emberekben.
    És azt is, mikor egy „úriasszony” elveszti álarcát.
    Ebben a párbeszédben benne van minden, amitől szerintem menthetetlen Magyarország. Ilyen gondolatokkal nem lehet egy új és szép világot teremteni. És ezért a politikai „elitet” teszem felelősé. De nem egészen, mert ha uszítanak is, nem kell ugorni rá!

  • Boda Marcsi…
    Egy darabig a nőtársnak kijáró empátiával figyeltem, hogy próbálsz válaszolgatni a téged támadóknak. Kár, hogy a végére te is lesüllyedtél azok színvonalára, akik pszichiátriai kezelésre utaltak vagy buldózerrel akartak eltaposni…
    Ne vedd kioktatásnak, elmondom a saját tapasztalataimat a blogszféráról. Nőként nincs helyed a „komoly” témákat taglaló fórumokon, kivéve ha együtt vonítasz az alfa hímekkel. Ebben az országban nincs, ahol az asszonynak időnként kijáró tockost, amit nevelési célzattal adnak semmi kivetnivalót nem látnak sem a hat elemis putrilakók sem az egyetemi tanárok…(Ne keressen itt senki férfi-nő ellentét erőltetést, nem vagyok frusztrált ebben a tekintetben, imádom a férfiakat, ők is engem. A feminizmussal se jöjjön senki, az csak egy rossz reakció a macsó „izmusra”, egyébként is rég kiforgatták eredeti jelentéséből…)
    A másik téma, amit tilos megemlíteni az a palesztinok ügye. (Kivéve a kurucot, de ugyebár oda nem süllyedünk…)Egyszer valahol megemlítettem, hogy a tenger könny mellett amit már elsírtunk a zsidók miatt, talán egy csepp megilleti a palesztin arab gyereket is…Nem illeti meg. Megérdemli a sorsát. Ezért a megjegyzésemért minimum náci lettem. Nem számít, hogy egyre több az izraeli zsidó is, akinek elege van ebből a rettenetes népirtásból és földrablásból…Azok „öngyűlölő” zsidók…Kedvencem a hazai sajtóból, hogy a magyarok „nem néznek szembe a múltjukkal.” Mivel is kéne nekem szembenéznem, akinek az apja kisfiú volt, az anyja pedig még meg sem született amikor azokat a bűnöket elkövették…Na mára elég muníciót adtam a gyűlölködőknek…Szóval, Marcsi ha ezeket betartod, sokkal kevesebb támadásnak teszed ki magad…

  • Rezsö:
    Gondolom a Svájctól elnyert pénz jórészéből , amin vízvezetéket kellett volna építeni , valami értelmesebb dolog kerekedett ki:
    Egynehány fasza terepjáró az illetékes efftassaknak és sok sok plazma-TV.
    Mert ma EZ kell a tőmagyarnak. ( Merhogy a Gorennye-láda , népieschen Görényláda már ciki )

  • asher alexander

    „sanyika
    nos ugyanez ervenyes a „szegeny palastinaim uldozottek” szovegetekre is!!
    el kellene latogatni ide-(izrael)-es itt elni par evet!!

  • asher alexander

    „clarita”
    -„a palastinaim gyerekek”-
    -eppen tegnap jelentettek be a knesseth-ben hogy intensivebbe teszik a gazaba inditott segelyszallitmanyok-(izrael havonta ketszer INGYEN es BERMENTVE kuld olajat,elelmiszert,gyogyszert)-at!
    mivel Egyptom lezarta a Rafah-i hatart bizonytalan idore igy az Izrael felei atkelonel konnyitik a palastinaim gyerekek izraeli korhazakba valo jutasat gyogykezelesekre INGYEN!!
    errol ennyit!!
    olvasson-tajekozodjon mielott………………..!!nem szegyen!

  • Clarita: Hát ez nem egy békéltető hozzászólás. Finoman szólva, „vitát” generáló, és a vita hangnemét is előre meghatározó. Sértegetéssel akar békéltetni?

  • Kuku meg kukult

    ketsegtelen hogy izrael segiti is az arabokat , de az is teny hogy van amikor löveti öket amibe szazaval halnak bele , termeszetesen mindig a MÁSIK a hibás mint az ovodaban , sose jartam se izraelben se arab orszagban , az arabok gázában es a megszállt teruleteken TÚSZOKNAK érzik magukat akiket hol etetnek hol lelövetnek…..önálló államra vágynak amit az ENSZ/USA/IZRAEL is megigért nekik….amugy engem nem erdekel mert nem erint,izrael es arab túszai azt csinálnak amit akarnak

  • A parittyás hangja

    Clarita! Minden gyűlölködés nélkül mondom a tényeket.
    Kulturáltan hangzó hangnembe csomagoltál csacskaságokat. A palesztin népirtás rágalma az Izrael ellenes demagógia része mindenütt a világon, egész egyszerűen nem igaz! A fogalom azt jelentené, hogy az izraeli katonaság tudatosan gyilkolja a civil lakosságot, amire soha még egyszer nem volt példa. Az összecsapások amelyek mindig a palesztin CIVIL lakosság elleni rakétatámadások miatt kezdődnek, valóban járnak civil áldozattal is, leginkább azért mert a Hamász tudatosan a koncentráltan lakott területekre telepíti a rakéta kilövőit, fegyver raktárait. Pontosan ezért, ahogy ez legutóbb is történt, az IAF szórólapokon tájékoztatja rendszeresen a palesztin CIVIL lakosságot a várható támadási területekről!!!
    Ami viszont igaz ebben a témában, hogy a palesztin CIVIL lakosság már éhen halt volna, fertőző betegségekben szenvedne, és egyáltalán életképtelen lenne Izrael folyamatos segítsége nélkül.
    A másik.
    “nem néznek szembe a múltjukkal.” Mivel is kéne nekem szembenéznem, akinek az apja kisfiú volt, az anyja pedig még meg sem született amikor azokat a bűnöket elkövették”
    Kedves Clarita ez egy retorikai csúsztatás amit ha nem értesz akkor csak butuska vagy ha meg tudatos, akkor meg aljaska! A szembe nézést nyilván senki nem egy adott generációra érti nem a népszámlálók feladata, hanem a közgondolkodást befolyásoló politikusoké, társadalomtudósoké. Nyilván nem az utca emberének kell oda mennie bárhova, hogy -bocsi nem én voltam- hanem a magyar társadalom kultúráját meghatározó szociológia, történelmi, politikatudományi munkákban kellene megjelennie annak a belátásnak, hogy milyen, mekkora felelősségünk volt a történelmünk sötét korszakaiban. Nos ez az ami még nem történt meg!
    Clarika! Aranypofa hangnemben adtál elő olyan dolgokat amiket Szaniszló Ferenc szokott a világra hányni. Ez így nagyon silány!

  • A parittyás hangja

    Természetesen izraeli CIVIL lakosság elleni rakétatámadásokat akartam írni!

  • Llafair…
    Egészen pontosan kit is sértettem meg? Egyébiránt nincs szándékomban senki emberfiát „békéltetni”…Tőlem mindenki úgy gyűlölködik, ahogy jól esik neki…

  • Asher Alexander

    Biztos ezerszer átgondolta már mi történt ’44-ben és az azt megelőző időszakban. A magyarok néhány hónappal a zsidók deportálása után, ellenállás nélkül nézték végig legalább 100 ezer 14 – 18 éves levente elhurcolását is, holott már mindenki tudta, hogy elveszett a háború. Ezzel nem a leventék szenvedéséit akarom a zsidókéhoz hasonlítani, mert a fronton is jobb esély volt életben maradni, mint a lágerekben. Csak azt akarom mondani, hogy abban az időben az emberek annyira meg voltak félemlítve, hogy saját gyerekeikért sem mertek fellázadni. Igaz, egy ilyen lázadás megszervezése, elsősorban a hatalom dolga lett volna.

  • Szerintem az egész vita elkanyarodott a lényegtől.
    Christopher cikke és a cikk címe arra utal, hogy a keresztény kormány nem segíti a vízhiányban szenvedőket, csak Irányi egydűl.Sőt, a gazember önkormányzta elzárt kutakat, ahol csak lassan folyik a víz a szomjas cigányok számára.
    Ez a rövid tartalom. Sehol nincs palesztin gyerekekről szó.
    Viszont egy Zsolt nevű beíró állítja, hogy ő a vízműveknél dolgozik s nem egészen úgy van, ahogy a cikk lefesti.
    Ha ehhez lenne érdemben értelmes hozzászólás, azt megérdemelné.

  • Így volt Sárdi Jani, ahogy írja!
    Egy ilyen leventét én is ismertem, elesett a német fronton, özvegy édesanyja egyetlen fia. Szegény asszony meg is őrült belé…….

  • Clarita
    2013 augusztus 16
    5:43 de.
    mármit hogy nemboda nemrasszista süllyedt volna le a mi szintünkre?
    ez most komoly? csak nincsenek magának is szövegértési gondjai?
    ami a gyűlölködést illeti: már megbocsásson, de a boda féléket még gyűlölni sem érdemes.
    a gyűlölet ugyanis érzelem, és velük szemben az érzelem bármilyen fajtája felesleges luxus.

    amúgy ez a maguk mániája: aki más véleményen van, vagy a fenséges viktor és az ő orbanisztánja kritikájával él, az gyűlölködik!
    tudja mit? beállhat a sorba.
    egy ásót maga is kap. meg egy pár méter földet, ahol tovább áshatja az árkot, ha már békéltetni nem akar.

  • Teljesen igaza van,és egyetértek Mrs.Figyelö véleményével:@12:19-kor amit irt.
    –Sàrdi Jani pedig teljesen levesz a làbamrol:a széleslàtàsu alaposan leirt és megmagyaràzott véleményével – nemcsak itt,màs cikkek hozzàszolàsànal is.

  • Clarita
    2013 augusztus 16
    5:43 de.
    A lapnak van archívuma, noha az egészen régi cikkeket mintha nem találnám. De ahhoz eléggé hosszú, hogy a Boda iránt érzett empátiát alátámasztandó, keressen nekünk vissza olyan hozzászólást, ahol Boda érdemben hozzászól, és nem személyeskedik. Van néhány, de nagyon kevés. Ami van az is ellentmond minden ténynek.
    Persze, mi sem vagyunk tévedhetetlenek, miután egyetlen ember sem foghat át minden információt. De a fórum, az egyéni ismeretek ütköztetése. Így a vita kapcsán a saját ismeretünk is bővül. A szándékos hazugságokat, szándékos ferdítéseket minden fórumon kicikizik. Ez a sorsa néhány naracsagyúnak. Boda még annál is kevesebbet tud, legnagyobb szórakozása Illével történő személyeskedés. Ha néha információ morzsa van a kommentjében, arra általában kimerítő választ kap.
    A nick neve nem rémlik előttem. Ha tényekkel, vagy információval szeretne érvelni, egyenrangú vitapartnernek tekintjük. Ha beáll a fröcsögő nácik közé, miért is kímélnénk?

  • A parittyás hangja

    Clarita
    2013 augusztus 16
    9:47 de.

    És még néni kiegészítés. A nőknek „kijáró” tockosban leginkább, sőt kizárólag a te „tiszta erkölcsű”, palesztin terroristákért imákat rebegő oldaladon nem látnak semmi kivetnivalót, lásd a komondoros marhát, meg „köteles” Szabó szarházit aki szerint a nő dolga, hogy szüljön és kussoljon arról nem beszélve, hogy a „legkeresztényibb” Semjénék mindezekre is csak alázattal mosolyogtak.
    Szóval nem is értem, hogy ezzel a fájóan szellemtelen katyvasszal mit akartál mondani, leginkább csak trolkodásnak tűnik.

  • Clarita: Például engem. Sosem helyeseltem a taslikat a nőknek, és nem is használom. Se feleségem, se leányom felé. Az alfa hím vonítása sem egy barátságos kifejezés. Nincs helye a fórumokon nőknek? Ilyen sem jutott eszembe. Általánosítása sértő és téves. Ha félreértettem hozzászólását, természetesen bocsánatáért esedezem.
    A többire parittyás válaszolt.

  • –Clarita,nem tudom, ért-e angolul,itt 1 érdekes majdnem 20 perces youtube info-film a a palesztin gyerekekröl. A gyülölet iskolàja.Amikor gyerekek az anyatejjel szivjàk magukba a gyülöletet. Senki nem irtja az arab lakossàgot Izraelben, sziveskedjen utànanézni a statisztikai adatoknak:pl.;lakosok szàma, ebböl mennyi arab,mennyi zsido, mennyi keresztény,mennyi beduin,stb.stb.: és a népszaporulatot is ajanlom figyelmébe.Meg fog döbbenni.
    https://www.youtube.com/watch?v=jQvUZDiYSzc
    -A màsik témàja, amit felvet: az alfa himekkel együtt vonitàs célszerüségéröl: hàt ez valami fenomenàlis!! Én vindikàlom a jogot arra, hogy lehülyézzenek, ha hülyeségeket mondok-irok, még akkor is, ha esetleg nö vagyok, mert elsösorban embernek tartom magamat -és hogy milyen nemü valaki, hàt azzal ki törödik? Plàne igy: az éteren keresztül:én is irhatnék ugy,mintha Gorcsev Ivàn lenne a nevem.
    -Hozzàszolàsa,a témàja pedig annyira nem volt idevalo, hogy abban a proli kerületben,ahol felnöttem;ilyenre szoktàk azt kérdezni:hogy kerül a csizma az asztalra?Most azzal kellene befejeznem, hogy: Valamint javaslom Kathago lerombolàsàt,-hogy az eredeti cikk témàjànàl maradjunk ugyebàr.
    — Én sem olvastam még a Clarita név alatt semmit Magàtol itt az utobbi évben, de azelött nyilvàn màs nevet hasznàlt – ami elhasznàlodott?vagy màr nem érvényes valami miatt? Mindegy.

  • asher alexander

    ijani!
    hazugsag!
    nem hurcoltak el a leventeket senkik!!a magyarok adtak oket onkent a nemet hadero-(OKW)-fennhatosaga ala mert hittek a nacik gyozelmeben!!

  • Clarita!

    Igazad van ha az ember sokáig „levelez” ezzel a népséggel
    akkor tényleg önkéntelenül is lesüllyed az ő szintjükre.
    Nem csak engem,de másokat is egyre durvábban,mocskos
    jelzőkkel illetnek,ami magukat és a „liberális” eszméiket
    minősíti,és az önkritikájuk teljes hiányát!
    Az a baj,hogy akkor is „böfögnek” amikor a cikkel kapcsolatban a másik oldal értekezik!
    Ne aggódj az ilyenek csak saját magukat járatják le,normális
    embert nem tudnak megsérteni(Figyelő is ezt írta!)
    Aztán sem én sem mások nem fogunk meghátrálni miattuk,jogunk van hozzászólni(mert a végén még azt hiszik minden igaz amit összeírnak),legfeljebb őrjöngenek,de sebaj!

  • Clarita!
    Abban is igazad van,hogy Izraelben is vannak (sokan és egyre
    többen szerencsére)olyan zsidók, akik nem értenek egyet
    a palesztinok elleni politikával és az erőszakkal,az itthoni
    zsidó barátaimról már nem is beszélve.
    Az hogy nők vagyunk az nem zárja ki,hogy vitatkozzunk,hozzászóljunk,mert ugye sok férfi (különösen itt…)nincs hasonló szinten,pláne ha a hazugságokat,gyűlölködést és a trágárságot is figyelembe
    vesszük,a tények ismeretéről már nem is beszélve!
    Az ukrán parlament „műsora”ezekhez képest sokszor professzorok tudományos konferenciájának tűnik,minden vonatkozásban.

    ezekhez képest sokszor professzorok
    tudományos konferenciájának tűnik….

  • A parittyás hangja

    Most így visszaolvasva látom, ténybeli hibát vétettem. Vargának hívják azt a fideszes majmot aki a nők egyenjogúságának „élharcosa”.:)

  • Rezső :
    Előző feltevésem szépen igazolódott tegnap , az ózdi Önkormányzat Svájctól elnyert és az adományozó által vízvezetéképítésre szánt öszegével kapcsolatban :
    A pénzből EDDIG cirka 70 millió Forintot hívtak le ( pár év alatt azthiszem ) ami csak jelentéktelen hányada a teljes összegnek , de nagy pénz egynehány ” csókosnak ” arrafelé.
    Az adatok nyilvánosak , a pénzt -úgymond- ” előkészítő tanulmányok- készíttetésére használták fel.
    Értsd ahogy akarod !!

  • Nem tom mi a téma a muszlim terrosisták meg a női nem közötti viszonyról , de azért hozzászólnék:
    Annyi tény hogy a muszlim országok többségében -még gyermekkorukban- kivágják a lányok klitoriszát , azért nehogy majd megcsalja leendő férjét. Mert így ugyebár nem okoz neki különösebb örömöt a nemi élet.
    Néha felnőttkorukban is.
    Volt pár éve egy ilyen szörnyű eset:
    Egy USA.- állampolgár de egyiptomi származású emberjogi aktivista-nő annak szentelte az életét hogy felemelje szavát ez ellen az embertelenség ellen.
    Végül ellátogatott régi hazájába , kampányolni a dolog ellen.
    Az lett vége hogy a ” jólelkű emberbarát muszlimok ” egy csoportja elrabolta és kivágta a nő klitoriszát. Aztán futni hagyták.
    Arról nem szól a fáma hogy meg is erőszakolták e , esetleg előtte , vagy utána , de a dolgok ismeretében ez nem lehet kétséges.
    Gyaúrral bármit megtehet egy hithű muszlim. A neki adott szót sem kell betartani.
    Igy imádjátok kedves ” tisztaszeműek ” az iszlámnáciaitokat !
    ( De azért nem árt a puskaport szárazon tartani.)

  • Kedves Clarita:
    Olvasom ” szüfrazsett ” jellegű hozzá sikításaidat.
    Emlékeztetnélek a következőre :
    Egy Hozzád hasonló gondolkodású amerikai ujságíró-nő negy vehemenciával éltette régebben az egyiptomi változásokat , nevezetesen a Muszlim Testvériség példátlan térnyerését.
    Akkoriban a Tahrir-téren gyülekeztek a Korán-megszállottak és tüntettek a világi állam ellen.
    ( Később hatalomra kerültek választások révén , elkezdték felszámolni az izraeli-egyoptmi békefolyamatot , ezt MOST az egyiptomi haderő egyszerűen leverte. De ez egy másik téma )
    Naszóval ez az idióta pic…a lejárt a Tahrir-térre tudósítani és együtt ünnepelni a vérgőzős-agyúakkal , míg egy szép napon ott a nyílt színen leteperték és párszázan kissé megerőszakolták, ( Lehet hogy csak pár-tízen , ez most mindegy.)
    Azóta nem hallani a hülye nőről. Gondolom vissza vánszorgott az USA.-ba és átértékeli a nézeteit , egy pszichológus-csoport segítségével.

  • Én semmilyen cenzúrázásra nem gondoltam. Csak annyit akartam hogy aki magyarnak mondja magát, az ne ócsárolja a határon kívülre rekesztett magyarokat!!! Bár ha ez maguknál szokás akkor már azt is megbántam, hogy reagáltam valamit.

    asher alexander! amit leírtam azt betartom, állok elébe! őszintén kíváncsi vagyok a maga érveire, ugyanis nyitott vagyok! magával ellentétben nem egy elvakult ember!
    De írásaiból ítélve nem hiszem hogy képes lenne normálisan kommunikálni!

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 16
    5:57 du.
    mondok magának valami biztatót, hogy el ne menjen a kedve a kommenteléstől:
    hajrá, boda! 😛

  • NMáté
    2013 augusztus 17
    5:05 de.
    bocsika, de hol is vannak határon kívülre rekesztett magyarok?
    mert hát ugyan orbán basi még nem buggyant meg annyira, hogy ő is 14 millió magyar miniszterelnökének lássa magát – bár már jó úton van afelé – de valahogy nem látom a kirekesztett magyarokat.
    esetleg trianon okán méltóztatik most ezt a sajnálatos, de megváltoztathatatlan állapotot ide citálni? csak erdély ügyében, vagy a kárpátaljai, felvidéki, vajdasági és burgerlandi magyarokért is zokog egy kicsit?

  • A parittyás hangja

    Annamaria
    2013 augusztus 16
    5:32 du.

    Kedves Annamaria!
    Na ez egy olyan hozzá szólás amit nagyon tudnék például Boda Marcsi figyelmébe ajánlani!
    Le a kalappal az intelligens, nőies racionalizmusa előtt!

  • asher alexander

    bodamarcsi!
    -„liberalis eszmejuket minositi”-
    te szerencsetlen huje tyuk!!
    mellelottel megint!!
    mindig is az itt Izraelben szelsojobbnak szamito Erets Israel Shelanu,vagy a Kahana Chai partokra szavaztam-szavazok!!
    nem liberalis egyik sem-igy en sem!!upsz!!

  • enterprise
    Áruld már el aranyapám, ha egy család másfél órai sorbaállás után 20 perc alatt tud megtölteni egy 10 literes vödröt – abból mennyi jutna a gyereke megetetése, megitatása (netán a 40 fokon hőségben a lemosása UTÁN) a kiosztott vetőmagból kikelt növények ÖNTÖZÉSÉRE????
    És hogyan hozod össze a fene nagy keresztényi könyörülettel annak helyeslését, hogy egyetlen fidesznyik képviselő díjazása MEGEGYEZIK TÖBB lakótelep cigányságának ÉVES vizdíjával?
    Hogy itt mennyi még mindig a barna trutyi!

  • Tisztelt NMàté, az aug.17,5:05-kor beirt megjegyzésének ahoz a részéhez mondanàm el szerény véleményemet: amit Ashernak cimzett. Dacàra annak,hogy nincs szerencsém személyesen ismerni Ashert, csak a hozzàszolàsaibol alkottam Rola képet – de nem tartom elvakult embernek.Hamar dühbe gurul,viszont ha érzelmileg beletaposnak az ember lelkébe,akkor mint tudjuk: hajlamosak vagyunk reflexböl visszalöni. De ettöl még nem elvakult valaki.
    Az én meggyözödésem az az, hogy Asher csak az igazsàgot, az igazat szeretné-akarja mondani és hallani: és nem decens magatartàs àllandoan provokàlni valakit.Plàne nem Ashert.Aki mellesleg elég idös ember is, ami persze nem érdem, hanem tény.És oly korban élt,olyan élete volt: amit nem lehet irigyelni-Én nem vagyok annyi idös, mint Asher, de bizony mondom: az idegszàlaim idönként kilognak, söt: rövidzàrlatos leszek és olyankor igen nehéz tiszta logikàval gondolkodni- plàne irni.
    –Kedves Asher Alexander,ha olvasnà amit irtam: remélem, érzi, hogy nem bàntani akarom,nagyon tisztelem és szeretem, de tessék idönként vàrni mielött elküld egy-egy üzenetet,nem benzinnel kell a tüzet oltani.
    –A màsik dolog; kedvenc Parittyàsom,kösz a bokot, (most büszkén megpödröm bajszomat)
    -Boda Marcsinak igaza van abban, hogy sok a férfi beiro is,akik bizony nincsenek tulmagas szinten; dehàt ök is csak emberek…komolyra forditva a szot: mindannyiunknak ujra magunkba kellene szàllnunk, és nem àllandoan személyes sikon kellene vitatkoznunk, talàn fàtylat a multra, és ujra lehetne most kezdeni – szivjuk el a békepipàt.
    –A Zippo àllitolag Parittyàsnàl van,ugyhogy hozok kovaköveket.

  • NMáté!
    Sok külföldön élő magyar szereti a hazáját (több személyes
    ismerősöm is)akik ezen az oldalon ki is állnak mellette,
    persze kint is itthon is vannak hazug hazaárulok,akik itt
    is „bemutatkoztak”…
    Aztán,hogy alexander kire szavaz Izraelben,azt ki nem
    sz….ja le,gondolom beviszik a zárt osztályra az urnát…
    főleg ha a bolondoknak is lehet szavazni!

  • Asher Alexander
    2013 augusztus 16
    5:53 du.

    Ne keverjük össze a magyar anyákat a nyilas hatalommal. Kiskorú gyerekét egy magyar anya sem küldte Németország védelmére.

    Az „önkéntességről” annyit, hogy a katonaszökevények, a fennálló nyilas rendelkezések szerint „a helyszínen felkoncolandók” voltak. Ez a leventékre is vonatkozott.

  • asher alexander
    2013 augusztus 17
    8:55 de.

    65 éves korodra sem lettél értelmesebb, asher. Miért gyűlölöd ennyire a nőket? Akarsz róla beszélni?

  • Szerintem az állami hatalomnak nincs felelőssége abban, hogy egy megválasztott polgármester (kiskirály) korlátozza a közkutak vízellátását, és hülyeségeket beszél. Felelőssége abban van,hogy az ilyen polgármestert helyre tegye.A lakosok pedig ne válasszanak ilyen polgármestert.

    Nem olyan régen csatornázási ügyben engem is jogtalanul megbírságolt a helyi fideszes önkormányzat. Panasszal éltem a Kormányhivatalnál, ahol a szintén fideszes hivatalnok igazat adott, kötelezték az Önkormányzatot, hogy fizessék vissza a pénzem. A kormányhivatalnok küldött egy húsvéti lapot is.

  • sárdi jani
    2013 augusztus 17
    7:15 du.
    Bocs, Jani, de ellent kell, hogy mondjak.
    Van. Minden polgi, képviselő, anyámtyúkja rendelkezik egy bizonyosfajta tol-ig határral, amit a precedensekre alapoz.
    Amennyiben mindössze szájtépés történik pl a cigányok ügyében, viszont napi, heti, vagy csak akár értekezleti szinten nincs róla csevej, akkor az a polginak, képviselőnek
    úgy jön le, hogy nemérdekes, nincs jelentősége, csinálok, amit akarok.
    Tudod, itt nálunk ez úgy szól, hogy egy polgármester, képviselő, kétszeris átgondolja, mielőtt olyasmit határoz, amit fel lehet ellene használni, mint kirekesztő, diszkriminatív tevékenységet.
    Ezért van az, hogy az itteni, állami apparátusok elsőszámú paragrafusa, a CYA -effect..
    A Cover Your Ass, kb annyit tesz magyarul, hogy védd a seggedet…
    És erreség roppant érzékenyek az emberek a diszkriminációra.

  • dakota
    2013 augusztus 17
    7:01 du.
    Nem állhattál valami fényesen matekból,- már bocsika..
    Ha jól emlékszem, asher 26-os születésü..
    Kalkulátor?

  • asher alexander

    Annamaria!-olvastam kedveskedo sorait!!igazan megtisztel!!
    ezert is maradok on fele halas koszonetben es tiszteloleg valo!!!
    igen kerem!!
    sokszor duhbe hoznak az itt fennhelyazva zsidozok,ciganyozok!!!
    -en kerem a sajat szemeimmel lattam 1944 Oktobereben a cigany csaladi tabor totalis likvidalasat a vernichtungslager Birkenau-ban!
    -ellenere annak,hogy ejjel inteztek az ilyesmit az SS-ek a legtobbszor,es totale Lagersperre utan!
    nekunk ugyanis a gazositas utan ki kellett hordanunk a hullakat a krematorium mogotti egetogodrokhoz!!
    ferfiak,oregek,kis karonulo gyerekek,nok,vegyesen kivetel nelkul mind a gazban vegeztek!
    44 Novembere utan jottek MAGYAR Waffen SS katonak is Auschwitz-Birkenauba ornek!!
    ok szamoltak be idonkent a fronthejzetrol!korantsem annyira fennhelyazva mint az erekezesukkor!!
    voltak koztuk igazi vergozos megszallott nacik is!!gyilkoltak ok is -es NEM csak parancsra!!!
    Ti NEM voltatok ott hogy EZT tagadhassatok most!!Ti NEM eltetek at AZT es OTT!!

  • asher alexander

    sardi jani!
    a „kiskoru gyerek” amint levente ruhat oltott-(ugyanugy mint a H.J.)-mar nem az anyja hanem a Ludovika es igy a Hadsereg foparancsnoksaga ala tartozo bevetheto egyen volt!!
    sehol NEM irtam olyat hogy az anyja kuldte ki……!!!ugye??
    ne keverje itten a szart ha kerhetnem!!

  • asher alexander

    ata mishuga???!!
    m’ ze „65” shanim????

  • na, boda felvágott farokkal sietett megint egyetérteni mások pocskondiázásában!
    laf-laf-laf
    meg már megint vannak személyes ismerősei, akik nem hazaárulók 😀

  • falusi
    2013 augusztus 17
    9:45 du.

    Az önkormányzatok független hatalmi szervezetek. Nem az ő felelősségük vitattam, mert az védhetetlen. Viszont, az állam akkor tud csak beleszólni az önkormányzat intézkedéseibe, ha értesül a jogsértésről. Úgy tudom, ez esetben haladéktalanul megtette.

  • Ille István!
    Természetesen, nem csak az erdélyiekre gondoltam! Én a „határon túli magyarokért és székely zászlókért könnyeket tudnak ejteni,” kijelentésre reagáltam (mit ahogy ez az első bejegyzésemben is leírtam)! Mely szerintem rendkívül gúnyos, és lenéző. Értem mit akart írni, de ez ebben a szövegkörnyezetben nem a legmegfelelőbb! Megint csak elmondom én semmiféle cenzúrázást nem akartam!

    De ez történik ha más szemléletű emberek közé keveredik az ember akik rögvest támadnak, sokszor logikátlan, és néha-néha már nevetséges módon! Ahelyett hogy elgondolkodnának azon amit a másik fél mond! Pontosan ez a baj a magyar politikával! Egyetlen ellenzék se látja el normálisan a feladatát! Személyeskedni, mindent ellenezni, hátba szúrni, remek repostokat írni, gyerekesen viselkedni,emberek felmenőiben és múltjukban vájkálni tudnak!! Anélkül hogy ténylegesen a politikára koncentrálnának! Ez igaz az MSZP-re Jobbikra- SZDSZ-re Fideszre! Hiába akár 87 év, ha nem látják be hogy nem csak támadni kéne, hanem átgondolni amit a másik fél mond! Csak attól félek ez soha nem fog sikerülni!

  • Szemétláda Dakota.
    Beleugat annélkül hogy tudná miről van szó.
    Ócska kis CÖFfös bértollnok vagy .

  • asher alexander

    Visszaterve a LENYEGRE!!!!
    -es most mar van-e viz Ozdon???

  • NMáté
    2013 augusztus 18
    8:16 de.
    bocsika, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy a határon túli magyarokkal egyedül csak erdélyben számolnak orbánék.
    a többi fertály lényegtelen, mivel a lokális politika keményen a markában tartja őket, ráadásul számosságuk semmit sem befolyásol a fidesz mellett.

    nem véletlenül kezdték meg az itthoni árokásáshoz hasonló megosztó politikát erdélyben tőkéséken és az ottani polgári párton keresztül! onnan remélhetnek több száz ezer szavazatot! bár kérdezem: mi a kurva anyja köze van a kettősnek az én életemhez?

    milyen kormányzat az, aki a hazaiakon kívül képes a külhoni magyarokat is egymás ellen uszítani? megmondom: tetű!
    ettől fogva nem látom, hogy féktelen nagy toleranciája hova is hatna ki!

  • Apropo:
    És ÉN mikor mehetek szavazni Erdélybe ????
    Mer akkó úgy illene nem ?

  • Úgy rászavaznék ottan valakikre..de azt nemmondom meg kikre.

  • Mostan látom hogy ez a föld-setét Boda polemizál azon a bejegyzésemen , amiben megvilágítom hogy a gyöngyöspatai cigányok miért szavaztak a Jobbikra.

    Hát ez a némber tényleg egy végtelenül primkó agygőzös fasiszta hazudógép .
    Ilyen szemétládát ritkán látni azért.
    Mert ugye vannak itt szemétládák szépszámmal , de ez az alávaló némber mindegyiken túltesz a felturbózott végeérhetetlen mocsokolódásainak gusztustalan áradásával.
    Mellette és hozzá képest pl. Dakota , vagy JIMBO csak érdekes színfoltok itten.
    ( Dakotának legalább van esze , JIMBO.-val meg lehet valamicskét kommunikálni de ezzel a hülyenővel még kommunikálni sem lehet. Ő olyan mint a kompjúteres viccből a ” csak írható memória ” : Mondasz neki valamit , de nem lehet tudni hogy beléje is ment e az infó ? )

  • Geyza
    2013 augusztus 18
    12:39 du.
    túldicséred 🙂

  • sárdi jani
    2013 augusztus 18
    5:25 de.
    Jani. Ez igaz, Pintér valóban reagált. Igaz, nem azonnal, csak amikor már elég nagy volt a felháborodás. és nem utasított, hanem kért..
    Normális országokban vannak írott és iratlan törvények, amit egy polgármesternek ismernie és betartania is kell.
    Ha nem lett volna lehetősége arra, hogy azt higyje, megúszhatja, nem lépte volna meg.
    De ne ragadjunk le Ózdnál. Ott van a betiltott Magyar Gárda. Betiltásuk után két nappal tüntettek. vagy négyszázukat előállították az ország különböző városaiban. A minap a Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint, az előállítottaknak fejenként négyszázezer forintos kártérítést ítélt meg. A rendőrség és az önkormányzatok fogják kifizetni. Ja? Nemmondtam..Azóta Új Magyar Gárda néven újjáalakultak. Nincs ellenük bírósági eljárás.
    Ácson egy, az 1992-es, elhíresült neonáci társaság vezetője – kiválasztottaknak- évi négy-öt alkalommal tart fegyveres kiképzést. Rendben, hogy magánterület. Viszont még magánterületen sem lövöldözhetsz, ha nincs rá engedélyed. Ha egy ötvenfős társaságnak lövészetet tudsz tartani, az komoly mennyiségű fegyvertulajdonlást feltételez.
    Györköst-így hívják az urat- nem vegzálják, nem néznek utána, van-e fegyvertartási engedélye, a fegyverek be vannak-e jelentve, regisztrálva, eleget tesz-e a biztonsági előírásoknak ami a tárolást illeti..
    Normális ember számára ez hihetetlen, pedig tény.
    Mert megteheti. Ezzel másokat is inspirál(hat) arra, hogy hasonló agyament dolgokat kövessenek el.
    Vagy az a polgármester, aki csak akkor hajlandó segélyt nyújtani a cigány családoknak, ha azok közmunkát végeznek érte. Követ töret..
    Az én meglátásom szerint, az ilyesmi a mindenkori kormányok bűne, hibája.
    Most, két homosexualis utcai csókolódzása miatt ezrek mentek az utcára, mert a rendőrök rosszul végezték a dolgukat. Nem azt mondom, hogy nem helyes a demonstráció. Viszont nagyságrendekkel kisebb, mint amiért már a fél országnak az utcán kéne lennie.
    A korrupció, a visszaélések, a megnyomorítások, rokkantak, nyugdíjasok, pedagógusok hátrányos helyzete miatt például. Vagy a lex-törvények miatt.
    Mentek? Itt-ott, néhányszázan.
    Igaz, most szebb az idő…

  • alexander egy szerencsétlen degenerált …….
    Én 45-ben még nem is éltem,de ő már igen a vén trotty(maga írta,hogy 87 éves), így
    azzal kéne foglalkoznia,hogy ő mit művelt netán…..akkor
    és később,de kit érdekel?
    Sem engem,sem a szüleim nem terhelnek bűnök,nem miattunk lett ilyen hülye szegény,aki egyben a rendes és többségben lévő zsidóság szégyene is!!!!!!!
    Tehetne egy szívességet…….de nem tartok igényt rá!

  • A parittyás hangja

    Annamaria
    2013 augusztus 17
    3:07 du.

    Kedves Annamaria! Angyali lelked az abszolút helyes utat mondja, de tartok tőle a mai magyar társadalom közgondolkodása képtelen arra, hogy értelmesen megvitassuk közös dolgainkat!
    A Zippót már rég eladtam, (csak Geyza meg ne tudja) 🙂 )))
    de ha ezen múlik, kérek kölcsön egy másikat. Lehet Ille Pityunak is van, bár a piszkavasra is eléggé húzta a száját, szerintem sutyiba értekezett Geyzával… 🙂
    Azért hozd a kovakövet, mindenképpen tüzet fogunk csiholni ebbe a rideg valóságba!:)
    Mély hódolatom neked!

  • asher alexander

    bodanaci!!
    no es ugyan mit is „muveltem” vajon????

  • Kerves Parittyàs, kovakövek elökészitve.De nem adom neked kölcsön,nehogy azokat is eladjad…

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 18
    5:14 du.
    dehogynem tart rá igényt!
    abból, ahogy itt megnyilvánul, kétségtelen, hogy a nemi élete némi kívánni valót hagy maga után 😀

  • falusi

    Sok mindent érintettél, mindegyik külön téma. A polgármester választással kapcsolatban régóta nem tetszik, hogy pártszínekben indulnak a jelöltek. Biztos vagyok abban, hogy az ózdi polgármestert a fideszes logója miatt választották meg. Különösen kisebb településeken – ahol mindenki ismer mindenkit – nem a párthoz való kötődésnek, hanem a teljesítménynek és a tehetségnek kéne a fő szempontnak lenni.

  • Boda Marcsi: Kedves Marcsi! Most nem értünk egyet. Ha esetleg „alexander” belebolondult volna abba amit átélt, az természetes lenne.
    Ha érzékenyebb az átlagnál ez ügyben, az is természetes.
    Miután a magyar nép végignézte az egész disznóságot, ezért kicsit (?) mindenki tehet róla.
    A vén trotty kifejezést pedig én kérem ki magamnak. Édesanyám 89 éves, és remélem a századikat is megéri.
    Legjobb barátom bőven 80 felett van, és bölcs, okos és kedves úriember. Annyira, hogy él bennünk a remény, hogy tavasszal meglátogat minket. Boldogok lehetünk, hogy Mi nem éltük át, amit „alexander” átélt! Egy kedves ismerősöm „csak” hadifogoly volt. Ötven év múlva is képtelen volt beszélni róla!

  • Szokasommal ellentetben, most nem melyedtem
    el az olvasasban, de talaltam egy erdekes
    cikket – amely kifejezi- az „atlagos szurkolo”???
    velemenyet- „hosei”rol.

    http://fsp.nolblog.hu/archives/2013/08/18/Naci_haborus_bunost_eltettek_a_fradistak/

    Ez az „utca hangja”?

  • asher alexander

    Ille Ur!
    tobbszor megragalmaztak minket zsidokat ezzel-(is)!!
    eppen ezert megegyszer leirom!
    NEM FOGADTAM EL ES NEM IS FOGADOK EL SEMMILYEN UGYNEVEZETT „KARTERITEST” AMIT A MAGYAROK FELAJANLOTTAK!!SEM A MULTBAN SEM EZUTAN!!
    AZ AKI EZZEL VADOLNA ENGEM AZ EGY ALJAS HAZUG BITANG!!!
    -meg megvan az a formedveny nyomtatvany ahol a Magyar allam felajanl-(micsoda nagylelku gesztus!!)-egy felnottert 50$-t,egy gyerekert 30$-t!!
    nekik ennyit ert a zsidok elete!!

  • asher alexander

    annamaria!!
    igen-igen!!tessek vigyazni a kovekre!!ez a parittyas egy igazi alkusz!!ez mindent eladna!!
    gadol ganef az ipse!!

  • asher alexander

    -„csak hadifogoly volt”-
    ha az oroszoknal………….megertem-(ha valaki hat en igen!!)- nagyon is hogy nem beszel rola!!nagyon sokaig mi se beszeltunk rola!!!
    miert???
    mert mar akkor biztosak voltunk abban hogy az aki nem elte at az a 10%-at se fogja erteni elhinni!!
    -no meg az emleke „annak” mindmaig iszonyuian fajo dolog!!

  • Llanfair!
    Nekem az a problémám, hogy a nagyapám Szibériában volt hadifogoly 4 évig, és elmondhatom, hogy ugyanolyan borzalmat élt át mint a náci táborok foglyai, de egy rossz szót nem szolt senkire! nemhogy így beszéljen.

    Megértem, hogy a zsidóknak ez miért ilyen fájó! de miért van az hogy egy fiatalnak többet tudnia a zsidók elnyomásáról, mint az úgymond saját népét ért borzalmakról??

  • Illepityu:
    Nem véletlenül dícsérem a Bodát.
    Ugyanis egy mély humanista embert takar zord külsőm , aki még a büdösnáciban ( Bodáról beszélek ) képes meglátni a dícsérendőt , hisz a büdösnáci is csak Isten teremtménye , akár a svábboghár.

  • Az echo TV-ben 8. részes sorozat indult Magyarország 2. világháborús szereoéről. A második részben (ebben) a holokausztról beszélnek. Remélem átmegy.

    Kiút többszemközt további adásai

    Kiút többszemközt // 2013-08-17 Kiút többszemközt
    Zsidótörvények, munkaszolgálatosok.
    2013. augusztus 17., szombat 19:00
    – See more at: http://www.echotv.hu/kiut-tobbszemkozt-2013-08-10-kiut-tobbszemkozt#sthash.PEI8Xl89.dpuf

  • A 2013. 08. 17-i adást kell nézni!

  • A 2013. 08. 17-i adást kell nézni! Tovább, lejjebb kell tekerni.

  • A parittyás hangja

    Boda Marcsi
    2013 augusztus 18
    5:14 du.

    Marcsi akadjál már le Asher Alexanderről!!! Te tényleg ekkora seggfej vagy b..meg?! Fogalmad sincsen mit élt át, nem is lehet! Mégis mit képzelsz te magadról hogy gúnyolódni mersz valakin aki élő tanúja a legborzalmasabb embertelenségnek amit valaha ember meg tapasztalhatott a történelemben. Nagymami földjének TSZ-be vitele ahhoz képest pajkos gyerekjáték volt! Persze, nekik az is tragédia volt, senki nem akarja elbagatellizálni, de az hogy te aki viszont semmilyen tragédiát nem éltél át, maximum a saját fájó sötétségedet, így mersz beszélni valakiről aki a pokolból jött vissza, ez egészen megdöbbentő! Azonnal fejezd be Asher vegzálását mert úgy rád fogok szállni, hogy sírva fogod bánni a pillanatot mikor ide evett a fene!

  • A parittyás hangja

    izraeli
    2013 augusztus 19
    7:09 de.

    Na hát ennyit erről az országról! Miért is nem csodálkozom ezen?! Mármint nem a primitív kis náci senkiken, azokat ember számba sem veszem, hanem azon, hogy a köztévé, az MLSZ, a fradi vezetősége, a bíró, stb ezt teljesen helyénvalónak találta, senki nem reagált semmit. De miért is kellene csodálkoznom mikor itt is tapasztalhatjuk naponta, hogy „kedves”, „erkölcsös” nyugdíjas nénik, egy holokauszt túlélő fájdalmának kigúnyolásával teszik izgalmassá öreg napjaikat…!
    Ez egészen elképesztő, hogy mivé lett ez a magyar társadalom cirka húsz év alatt!

  • A parittyás hangja

    asher alexander
    2013 augusztus 19
    8:51 de.

    🙂 ))))
    Asher Bá!
    Úgy vagyok ezzel mint Kohn, aki mikor Weisz a társa sóhajt egy mélyet, idegesen felhorkan:
    -Ha még egy szót szólsz az üzletről, azonnal itt hagylak! 🙂

  • izraeli
    2013 augusztus 19
    7:09 de.

    Azt gondoltam, hogy az Izrael-Magyarország meccsen a szurkolók viselkedése csak egy rosszul sikerült balhé volt, és többet nem ismétlődik meg. Most már aggódom, hogy nem csak primitív bajkeverők, hanem tudatos feszültség-keltők vannak a háttérben. Nem hiányzott.

  • Boda Marcsi

    Rajtad kívül senki nem vette komolyan amit, rólad írt Asher. Egyébként is, sok Boda nevű van, én is ismertem egyet. Blöffölt az öreg, te pedig komolyan vetted. Van humora is, halálra röhögtem magam azon, amit a Surjánról írt. Nyugodj meg.

  • Nmáté
    A különbség csupáncsak annyi hogy a maga nagyapja fegyverrel ment a ruszkikhoz , útlevél nélkül.
    Azok meg -hogyhogy nem- nehezményezték ezt az akciót.
    Még szerencséje volt neki , mert legalább megúszta a Világháborút.
    Viszont a zsidó rőfösök meg tisztségviselők , patikáriusok Auschwitzba hurcolását nem nagyon igazolja semmi.
    Szóval szépen maraggyon csendben , nézelődjön itten , okosodjon.
    Megszólalnia nem nagyon kell mert úgytűnik csak baromságokat hord ösze.

  • Milyen érdekes , hogy az én fateromat , akit munkaszolgálatosnak hurcoltak a Horthy pribékek az orosz frontra , nem lett hadifogoly akkor amikor a Vörös Hadsereg szanaszéjjel buzerálta az egész Második Magyar Hadsereget.
    Sőt.
    Segítették abban hogy visszatérhessen Magyarországra.
    Hát nem furcsa ?

  • Na ez a baj itt egyesekkel,hogy csak a saját fájdalmukkal,
    múltjukkal vannak elfoglalva,mások emberi tragédiájával szemben érzéketlenek!!!!.
    Aztán több más „atrocitásról” is írhattam volna,ami engem (gyerekként)és
    a családomat ért,de minek?kinek?az ilyeneknek,felesleges!

    Aztán a tényleg szenvedett rendes zsidókat sajnálom,az ilyeneket mint Alexander nem,mert gyűlölködő,anti toleráns
    és primitív barom,és persze a „kritikus”állapota(mint parittyásé is..)nem akadályozza meg abban, hogy hamisan, tények ismerete és ÉSZ nélkül vádaskodjon,fenyegessen másokat(az utóbbi röhejes….piszkosul félek)
    Szegénynek talán jobb lett volna,ha nem éli túl a megpróbáltatásokat,különös tekintettel arra,hogy később
    az új „hazájában” ahol ugye minden szuper és mindenki katona…,még a fiát és a feleségét is megölték(ha igaz amit írt..)Ez valóban szörnyű,de talán természetes,hogy mindenki a maga baján kesereg és
    a jóval később születettek mégsem okolhatók a mások által
    múltban elkövetett bűnökért, például ez a kormány sem aki
    egyébként folyósította a holokauszt túlélők 50%-os nyugdíj-emelését!!!!!!!!!míg a kommunizmus áldozatai csak
    most kapnak némi kárpótlást, jóval alacsonyabb mértékben!
    Na jó lenne ha a fentieket valahogy sikerülne felfogniuk!

  • Kiegészítés!!!!
    Aztán az is nagyon érdekes,hogy Izraelnek nem elég az
    a terület amihez jogul van,az ELFOGLALT!!!palesztin területeken is csak az utóbbi időben(előtte is!)1.200 új
    lakást terveznek építeni természetesen zsidók részére,ez persze ugye törvényes?…..
    Még az EMSZ és más szervezetek is elítélték ezt a lépést,
    miközben Izrael a béketárgyalásokat szorgalmazza…..Hát
    nagyon jó!
    Aztán valaki itt vagy más cikkben azt „mesélte”,hogy a palesztin gyerekek is bűnözőnek tekinthetők,mert már születésükkor a vérükben van a terrorizmus illetőleg a
    zsidó gyűlölet,ha ez a baromság igaz lenne,akkor bárki
    állíthatná azt is,hogy a zsidó gyerekek meg már az anyjuk
    hasában is fegyvert fognak…..persze az utóbbit természetesen antiszemita megjegyzésnek tekintenék…..
    Na nem ártana egy kis önkritika azoknak,akik egyáltalán képesek rá!

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot

    Geyzanak adjatok valami keszpenzt hogy megnyugodjon

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 19
    2:23 du.
    a) tényleg akkora seggfej 🙂
    b) marcsi nem egy ijedős fajta, sőt, ismer tarkónyakú, kigyúrt, 150 kg-os ukrán ügyvédet is (ahogy ismer rendes zsidót, rendes cigányt, rendes homokost/leszbit és rendes magyar embört is 😛 )

  • asher alexander

    liber haver parittyas!!
    nu??ugyehogy?
    monodom en nagy ganef maga fiam!!
    no de ebben -(vagyinkabb ABBAN az Orbania-i)-coresz vilagban…..
    ….kell az a kis biznic!!valamibol csak kell elni is!!

  • asher alexander

    1932-ben ugyanigy kezdodott!!

  • asher alexander

    -aztan lett belole a „deutsche kauft nicht bei juden”,meg a reichskristallnacht……..usw,bis dem vernichtungslagers!!-(birkenau,treblinka,sobi-bor,chelmno,majdanek!)-

  • Mivammá Boda megint rajtad van a grafománia ?

  • Geyza!

    Jó lenne ha inkább te fognád be! Szerinted nagyapáink nagy kedvvel mentek háborúzni?? Jó lenne ha te gondolnád végig amit leírsz!
    Ja és érdekes hogy csak a zsidókat sajnálod, pedig vittek oda szép számmal pl. cigányokat is őket miért nem véded a sok okoskodásod közepette?

  • NMáté: Én látok különbséget. A hadifoglyok egy hódító háború katonái voltak, akik mégis csak gyilkolni mentek egy másik országba. A zsidók senkit sem bántottak, elhurcolták őket, az újszülöttől a matuzsálemig. Módszeresen irtották őket kedvtelésből. A hadifogoly tudta miért bűnhődik (ha nem is Ő tehetett róla), míg a zsidóknak még ez sem adatott meg. Persze a szenvedés az szenvedés. De nem mindegy miért jut osztályrészül. A fiatalok ugyan annyit tudnak mindkét oldalról. De éltetik Horthyt, Csatáryt és Wasst. Semmit sem tanultak. Hogyan is mondta Cipő (?)? Aki hülye az is marad!

  • Boda Marcsi: Az is butaság, hogy az iráni iskolában Izrael és USA elpusztítására buzdítják a gyerekeket? Az is, hogy egyértelműen Izrael elpusztítása miatt csinálnak atombombát. Az is, hogy 10 éves palesztin gyerekek fegyverrel rohangálnak? Az is, hogy kövekkel dobálóznak?
    Talált már el téged féltégla? Az is, hogy az arabok szerint a Palesztinok segítsége szinte kizárólag a fegyverküldés? Izrael nem kapta Izrael földjét, hanem visszakapta. Ezt is tudomásul kellene venni. Izraelben sok arab él. Éppen a Sote is tanít palesztin fiatalokat izraeli ösztöndíjjal.
    Izraelben pedig azért katona mindenki, mert meg kell védeni magukat az araboktól. Ezt talán arab barátaidon kellene számon kérni. Izrael tanult. Nem megy még egyszer a vágóhídra. Igaza van. Védje meg magát. Ha Irán (arabok stb) elpusztítja, majd az ENSZ tiltakozik? Talán két jegyzéket is küld? Ne már!

  • Es a gyerek nevelesrol meg nem szoltunk/

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot

    abban van valami hogy a nyugat ugy altalaban kihasznalja izraelt es rabizza a piszkos munkat amit o maga nem akar es tud elvegezni az iszlam fanatikusok kozott , Isten ovja izraelt !

  • asher alexander

    csak most vannak szarban mert barmennyire is szerettek volna-(szeretnek most is sokan!!)-Izrael a Sajat hatarain tulra sem Surya sem Egypt eseteben NEM megy!!
    megvedjuk minden eszkozzel a hazankat,de ami a hatar tuloldalan megy vegbe azt verjek le azoik akik ott allampolgarok!!
    Izrael NEM fog beavatkozni a nyuigati hatalmak erdekeben!!Obama ezt zokon is vette Surya eseteben!!
    ———————————————————-
    a masik ok!
    az hogy az Izraeli teruleteken levo Ko olaj es Foldgaz kitermelesehez Kizarolag 100%-osan IZRAELI Konzorcium johet szamitasba!!
    a vezetek-(export cyprus fele)-is 100% izraeli az Eitan 2 pipeline!
    ezt is zokon vette Obama!!
    ezert-(is)-ha hirtelen koponyegfordulas az USA reszerol!!ez a valodi OK!!
    ————————————————————-
    -„egy esetleges-(hirforras,; Sayetet Matkal; chief command of tsahal Commander Benny Gantz)-iran elleni csapast izrael kepes egyedul is vegrehajtani sikerrel!!
    nem varjuyk meg az usa igenjet………..nelkuluk is kepesek vagyunk ra!!”-

  • NMáté:
    És ugyan miért fognám be ?
    Azért fogjam be mert TE istenverte jobber , idejársz okoskodni és nem tetszik neked hogy körberöhöglek ?
    PAttogjál wazze a Polgári Körök helyi szervezetében , a Müller testvérnek ! Azzal vagy egy nívón !

  • Boda boda…mekkora egy idióta maga aranyoskám…

  • llanfair, Géyza !

    Az I. Világháborúban a magyar zsidók fegyveresen ott voltak Doberdónál, Isonzónál, Galiciában, a Kárpátokban és a többi fronton is. Ha Hitlenek nincs a „fajelmélete”, ugyan úgy ott lettek volna fegyveresen Sztálingrádnál és a többi helyeken is. Szabad akaratból csak a Jehova tanúi és még néhány fanatikus szekta tagjai nem fogtak fegyvert.

  • sárdi jani
    2013 augusztus 20
    9:40 de.
    hát, komám, ez azért elég meredek következtetés volt.
    mert mintha ezzel azt sugallaná,hogy a zsidók pontosan zsidóságuk következtében önként és dalolva mentek a hazát védeni!
    hát nem, komám.
    ilyesmi utoljára talán 1848-ban volt.
    mert akkor még ember számba vették őket.

    az 1. vh-ban még egyenrangúként sorozták be őket.
    a 2. vh-ban is ugyanúgy lett volna, de akkor már nem voltak hazájuk védelmére méltók.
    3. sztálingrádnál más a másik oldalon se voltak ott. sztálin atyus addigra már rég kiselejtezte őket.

    ami a jehovistákat illeti: kisegyházként 1918-tól tartják őket nyilván. az 1. vh-ban nem játszottak, a 2. vh-ban pedig az a pár szolgálatmegtagadó börtönt kapott.
    a zsidók meg keretlegényeket, aknamezőt és lapátot.

  • Koszonom a realista hozzaszolast.
    es varom Boda Marcsi es a „szakertok”
    velemenyet.

    Meg valamit- a „lopott foldek” rol

  • Sárdi úr:
    Persze hogy ott lettek volna !
    A zsidók semmivel sem jobb emberek másoknál , de nem is roszabbak.

  • sárdi jani: Mint magyar állampolgárok, mit tehettek volna?
    Horthynak sem mindenki önként ment. De ezzel nem magyarázhatod a deportálásokat. Ha a zsidók akkor nem mennek, akkor hazaárulók lettek volna. Van rajta sapka, nincs rajta sapka. Egy zsidó bármit csinál, rossznak magyarázzák.

  • Hát ha önök azt hiszik, hogy a magyar katonák azért mentek háborúba mert ők területet akartak foglalni és megérdemelték, hogy hadifoglyok lettek. Akkor úgy érzem nem én vagyok a hülye!
    Elnézést, nem tudtam hogy KMH egy zárt körű baloldali,zsidó szimpatizánsú szervezet. Ahova egy fiatal nem írhat ha ő hülyeségnek érzi amit maguk állítanak. És mielőtt beszólnak nem zsidózok, és nem is vagyok náci csak furcsa hogy csak a zsidókat védik, és sajnálják. Míg a jehovákat, melegeket, cigányokat, nem!

    Egyébként szerintem a náci gyűlölet is rasszizmus, ami ugyanúgy elítélendő. Hiszen az is fajgyűlölet, de gondolom ezzel se értenek egyet!

  • Nmáté:
    Fogadja meg fiam Lenin tanácsát :
    ” Tanulni , tanulni tanulni ! ”
    Mert pl. azt is tanították hogy a honvédeknek kis fődecskék voltak beígérve.
    Persze Ukrajna jelenlegi területén.
    Nemtudni miért , de ez nem találkozott a Vörös Hadsereg elképzeléseivel.
    Ezért aztán agyagba döngölték az egész mezítlábas bagázst.Nyalkabajszos tisztestől , kétszemélyes mini-harckocsistúl , meg tábori papostúl , úgy ahogy volt , az egészet.

  • A parittyás hangja

    NMáté
    2013 augusztus 20
    2:00 du.

    „Egyébként szerintem a náci gyűlölet is rasszizmus, ami ugyanúgy elítélendő”

    Ááááááá 🙂 🙂 🙂 ))))) !!!!!

    Baszki asszem ez volt az egyik leginfantilisebb, legprimitívebb, legröhejesebb mondat amit életemben hallottam! Vaze ettől még Vona is falnak menne a röhögéstől!

    Mátéka! Hát egyem a szíved, ilyen síkhülye fajmagyart még nem látott a világ!:) Gyorsan vedd be a piruláid mert nagyon ki vagy! Vagy még nem látott orvos? Látott csak nem bírta ki röhögés nélkül? Nem baj mütyür, majd belekukkantok a korlapodba. Mond csak! Az áltiból hány osztály sikerült idáig?

  • NMáté: Ezek szerint fiatalsága menti hevességét. Azt írtam: „nem mindegyik”. De bizony volt, aki élvezettel ölt. (csatáry). Félreértetted az írást. Nem tudtad milyen lapba írsz? Nem baj. Most már tudod. Vedd fel a ritmust, és írj bátran. Tévedsz, három cikk jelent meg múlt héten Ózdról, és a melegfelvonulást is megvédték (tük). A jehovákat remélem nem fogják megvédeni, mert őket gyógyítani kellene. A nácizmus nem faj, hanem agysejt hiányos állapot. Ne keverd.
    Gyilkosokat, fajgyűlölőket utálni természetes dolog. Az a baj, ha Te nem teszed! Ne veszítsd kedvedet, és ne szívjál mellre semmit.

  • NMáté:
    A nácigyűlölet nem rasszizmus , mert a náci az nem népcsoport. Szószerint azt jelenti : Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei vagyis Nemzetiszocialista Német Munkáspárt .
    Ez volt Hitler pártjának a neve : NSDAP
    Ennek a pártnak a neve ” fémjelzi ” azokat rémtetteket amiket faji megkülönböztetés alapján hajtottak végre nagyipari módszerekkel.
    ( Lásd : Erich Kulka : Halálgyár c. műve. Magvető kiadó , 1966 )
    Vagyis normális érző ember zsigerből gyűlöli ( gyűlölni köteles ) a nácikat .

  • A parittyás hangja

    NMáté
    2013 augusztus 20
    2:00 du.

    Hát ha önök azt hiszik, hogy a magyar katonák azért mentek háborúba mert ők területet akartak foglalni és megérdemelték, hogy hadifoglyok lettek. Akkor úgy érzem nem én vagyok a hülye!

    Na! Azért ez is dobogós! Az már tuti, hogy az ötödikig még nem jutottál el mert a történelem ismeretlen fogalom számodra ez tisztán látszik. Mütyürke! A hadba lépés a második világháborúban csak és kizárólag a terület foglalásról, ha úgy tetszik visszaszerzésről szólt. Hallottál már Trianonról?…
    Húú ember, mond hogy csak direkt csinálod mert az nem lehet hogy valaki ennyire setét legyen! Azonnal üzenek Moshenak, hogy igaza van, valami nem stimmel az evolúcióval! 🙂 )))

  • A parittyás hangja

    llanfair
    2013 augusztus 20
    4:51 de.

    Llanfair! A gondolataimat írtad le csak a tőled megszokott nagyon kulturált formában! Iszom is az egészségedre egy Teacher’s-t! Tisztán és duplán! 🙂

  • NMáté,Sárdi Jani!

    Dehogy kell „ezeket” az őrülteket komolyan venni,mert az úgy jár mint az egyszeri ideggyógyász,aki éveket töltött a betegek kezelésével egy zárt osztályon és gyógyítóból ápolt
    lett szegény (évekkel ezelőtt olvastam erről a konkrét esetről)na ennyit nem érnek meg,meg aztán félni sem kell
    tőlük csak önveszélyesek és egyáltalán kik ők……?
    Nagy senkik,akik ha az igazsággal szembesülnek támadnak és szerencsére több a normális ember mint a beteg…
    örjöngenek.
    A

  • Arra gondoltam hogy a magyar katonák nagy többsége nem azért háborúzott mert akart, hanem azért mert kötelező volt! Nagyapámból kiindulva, aki nem akarta hátrahagyni a gyerekeit feleségét, hogy egy alapból vesztes háborúba induljon!
    Bevallom,hogy nem mindent tudok! de szerintem az igaz, hogy a magyarok nagy többsége (főleg akik vidéken éltek) nem akart háborúba menni, de kötelező volt, persze gondolom akkor is voltak propaganda szövegek, amiknek mint most se a fele se volt igaz, mint amit most a Geyza is említett.

  • NMáté? Fel a fejjel. Mondtam, vegyél páncélinget.

  • Geyza!

    „A nácigyűlölet nem rasszizmus , mert a náci az nem népcsoport. Szószerint azt jelenti : Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei vagyis Nemzetiszocialista Német Munkáspárt .
    Ez volt Hitler pártjának a neve : NSDAP”

    Ezek szerint tényleg hülyeséget mondtam abból a szempontból, hogy ez valóban egy párt volt és nem pedig népcsoport! oké elbasztam!
    Csak azt veszem észre, hogy a most náci eszméket valló emberekkel ugyan azt tennék meg mint amit a náci párt tett, és bár tényleg nem népcsoport, de a rassz tagjait gyűlöli, azért mert náci.
    Tehát egy teszem azt cigány azt mondja, hogy utál és kb. megölne valakit csak mert az faj gyűlölő. Így végeredményben rasszista eszméket vall, mert egy rassz tagját megveti. Úgyhogy semmivel se lesz különb!Hülyén írtam le bevallom, de erre gondoltam!

    kérem próbáljanak meg értelmesen írni, egy-két embernek már sikerült! hátha menne fog a többinek is

  • Egy katona a háborúba parancsra megy idegen országba,mert
    ha nem akkor katonaszökevény és lelövik,tehát nem szabad
    akaratából,de persze őket lehet ölni,és nem kell a családját
    sajnálni,csak és kizárólag a zsidó áldozatokat a másik oldalon!
    Aki ezt vallja az nem normális,vagy ha igen…(?) akkor egy
    lelketlen,igazságtalan,embertelen alak!
    Ja és ugye nem mindenki ölt,vérengzett mielőtt elesett!

  • Csak gondoljanak bele, azzal mindenki egyetért hogy: dögöljön meg az összes fajgyűlölő! cseréljük ki a Fajgyűlölőt egy népcsoportra, vagy egy rassz tagjára… és rájövünk hogy nem is különbözünk olyan sok mindenben. Persze én is megvetem,hogy megvessünk bárkit csak a származása, vallása, vagy nemi beállítottsága miatt, csak törekedjünk arra hogy mi se tegyük ezt!
    Amúgy szidjanak csak hogy fiatal vagyok, de én tényleg próbálok tudást szerezni, hogy amikor én leszek olyan korú mint önök, ne csak egy internetes csoportba szidjak mindent és osszam azt észt, hiszen amikor kellet volna akkor nem csináltam semmit!

  • NMáté!

    Az Anyám öccse tábori szakácsként esett el a Donnál,teljesen
    értelmetlenül……soha nem ölt,mennie kellett,a mi családunknak ez ugyanolyan fájdalom,mint a másik oldal
    veszteségei.
    Sajnos a politikusok,a kormányok,szövetségek döntöttek a
    háborúkról,nem a kisemberek.
    Persze ez alól vannak kivételek ,amikor egyes politikusok,
    hadvezérek olyan ideológiai rombolást idéztek elő a katonáikban
    ,hogy némelyek fanatikus őrültté váltak és halomra ölték az ártatlan embereket,ilyen volt például Hitler és
    Sztálin!
    az

  • Geyza

    Szondi Lipót pszichiáter (róla nevezték el a szondi tesztet) Kain és Mózes típusra osztotta fel az embereket. Kain a gyilkos, rosszindulatú. Mózes a kedves és segítőkész. Megfigyelése szerint – nációtól független – az emberek 20 százaléka Kain, ugyancsak 20 százaléka Mózes, a többi átmenet a kettő közt.

  • Ille István

    Rosszak az információid. A 2. Világháborúban a fegyverfogást megtagadó Jehova Tanúit kivégezték vagy munkaszolgálatra sorozták be.

    TUDÓS-TAKÁCS JÁNOS :JEHOVA TANÚI (részlet)

    „Jehova Tanúi lelkiismereti meggyőződésükhöz a második világháború alatt is hűek maradtak. Németországban a háború alatt számosan megtagadták a fegyveres szolgálatot, noha tudván tudták, hogy a háború alatti német statáriális törvények értelmében ezt halállal büntetik. A végrehajtott kivégzések sem rettentették el őket az erőszakmentességtől.”

    MUNKASZOLGÁLATOSOK BORBAN (Itt volt Radnóti)

    „1944 nyaráig körülbelül 6 ezer magyar munkaszolgálatos érkezett a rézbányákba. Soraikban a túlnyomó többséget alkotó zsidókon kívül erdélyi székely „szombatosok” (izraelita vallású nem zsidók) és a „Jehova tanúi” szektához tartozó munkaszolgálatosok is voltak.”

  • Parittyàs, motek seli, (a.k.a. ganef gadol), szépen kérlek, ne fald fel NMàtét,ugy néz ki, hogy tényleg joindulattal és érdeklödéssel nézett be ide.
    Az, hogy fiatalsàgàra hivatkozik,ha valamit nem tud: el kell fogadni, viszont érdeklödéssel kérdez és elolvassa – feldolgozza az uj informàciokat amit kap.
    –Tisztelt NMàté, miutàn màr 1 ide beirogato hölgy:Boda Marcsi nevü bekonferàlt minket,és figyelmeztette,hogy mi „örültek”,”férgek”, stb. vagyunk-vissza lehet keresni mi mindennek lettünk titulàlva – tehàt sajàt felelösségére marad itt, és olvas minket-:)
    -Viszont az, amit irt: aug.20.-àn:du.5:20-kor: személy szerint én nem kivànom senkinek,hogy dögöljön meg: a rasszistàknak sem kivànom a halàlàt.
    Az emberélet kioltàsa bün az én szememben.Valoszinü, hogy ezt csak ugy képletesen irta, de megakadt a torkomon.
    –Egyébként meg minden uj, értelmes olvasonak-ironak nagyon örülök-gondolom:a többiek is -maradjon velünk:tul.képpen elég jo kis tàrsasàg jött itt össze.
    P.S.:
    –Boda Marcsinak: habàr azt izente,hogy akinek ö nem ir, az ne irjon neki:- de mégis és jusztis Önnek irom: maga nagyon gonosz, sajnos.Az aug.18-19.-én beirt mondokài màr egész egyszerüen elkeseritöek.-Tudom, tudom:akinek nem tetszik, az ne olvassa, joga van leirni a véleményét,stb.stb.stb.

  • A parittyás hangja

    Boda Marcsi
    2013 augusztus 20
    5:33 du.
    Na látod Marcsi, ez a bejegyzésed tartalmaz részigazságokat. Valóban vannak politikusok, itt van rögtön Orbán akik olyan politikai rombolást idéztek elő katonáikba, jelen esetben a nyárspolgárok tömegében, hogy azok fanatikus őrültekké váltak. Persze kell egyfajta szellemi állapot, hogy valaki fogékony legyen a demagóg hazugságokra. Itt vagy például te akivel a legfőbb probléma nem is a racionális valóságérzékelés egyébként meglepően alacsony foka, hanem a megértés, belátás igényének teljes hiánya. Ez nagyon jellemző attitűdje az olyan betegeknek akik a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdenek. Az emberben a jól ismert „már nekem kellemetlen” érzés merül fel, olvasva szorongó erőlködésed, hogy valami értelmeset kipréselj magadból, de a sokadik írásod is ugyanaz a félig megjegyzett információ morzsákból összetákolt, minden gondolatiságot nélkülöző katyvasz amire egyre durcásabb zsidózással próbálsz ráerősíteni. Még szánalmasabb, hogy azt sem tűnik fel, minden gyermekded nyalizásod ellenére (ne adjátok fel…blablabla) a saját oldaladról sem reagálnak írásaidra mert valszeg már mindenki vállalhatatlanul cikinek érzi erkölcsileg is zuhanórepülésben lévő sületlenségeidet.
    Sebaj Marcsi, majd kitalálok neked valami egyedi gyógymódot. Lehet konzultálok az emberszabásúak beilleszkedési zavarait kutató etológus kollégákkal! 🙂 )))

  • Csak egy hülyeségedről homályosítalak fel, nagy számuk miatt nem nagy ambícióval, azt hozzáteszem. Race = faj. Rasszizmus = fajgyűlölet. A náci az NEM EGY FAJ. Hogy a nácizmusnak/náciknak mi a definíciója, azt talán még te is tudod. Ennek okán akik őket „nem szeretik” azokat lehet minősíteni, kategorizálni is, ha úgy tetszik, de rasszistának nevezni FOGALMI TÉVEDÉS. Ennek megértéséhez sok ész nem kell, csak minimális olvasottság, értelem….

  • Boda Marcsi!
    Meg mindeg varok a valaszodra.

    Augusztus 19-en irtal „kiegeszitest”
    a „zsidogyuloletrol” a „foldlopas”rol,
    amit az ENSZ elitel {csak Izraelnel},es
    a „gyerekneveles”rol.

    En is kuldtem neked valaszt aug. 20-an-
    filmekben {sajnos, csak angolul}-remelem erted,
    vagy akad aki leforditja.

    Ezekben szo esik
    1} A nok szereperol {Wafa Szultan asszony vitaja
    egy sejkkel}

    2} A palesztin „gyokerek”rol
    {tekintettel a „lopott fold”re}

    3} A palesztin gyerekek bekere „neveles”erol.

    4} Hogyan keletkezett a „foldlopas”.

    Meg valamit, Boda Marcsi!
    Az en anyam occse is a Donnal esett el,
    mint munkaszolgalatos.
    Elotte meg „megtapasztalta” a „numerus clausust”
    kesobb a „numerus nullust” {orvosnak keszult}
    {remelem,tudod,mit jelent}.

    Meg ket hozzaszolas,hogy ne untassalak-
    a „muszaj”rol.

    Bulgaria megtagadta zsido allampolgarai kiadasat
    a nemeteknek.

    Dania a semleges Svedorszagba menekitette
    zsido allampolgarait.

    Anyam -csaladjabol egyedul tert vissza
    a „halalmars”bol es a „munkataborok”bol.
    1956-ban-munkabol jovet-{nem volt sem AVO-s
    sem partfunkcionarius} latta az utcai feliratokat
    „Icig,most nem viszunk Auschwitzig”.

    Eddig- tortenelem.
    A hazug „Tiszaeszlari Vervad” emlegetese
    es a „listazas”- a Jobbik altal- a Magyar
    Parlamentben- jelen.

    Ne engedjetek hogy a tortenelem megismetlodjon!!

  • asher alexander

    „nmate”!
    ne mondja el senkinek fiam de az NSDAP elott Magyarorszagon is legy Nemzetiszocialista Part!!
    a Boszormenyi Geza nevevel femjelzett-re celzok a30-as evekbol!
    jelvenyuk egyt horogkereszt volt amit Horthy BETILTATOTT!igy at tertek az un,; „kaszaskereszt”-re!

  • asher alexander

    mikor elovastam azt hogy „szerintem a naci gyulolet is rasszizmus”-hanyatt dobtam magam szekestol es nyeritettem a rohogestol mint horthy lova a nagyvaradi hidon!!
    ekkora allatsagot utoljara az auschwitz-i bunker-(cella)-ban hallottam utoljara!!
    ott guggolva a cellaban-(mert csak azt lehetett benne,amugy se allni,se ulni olyan kicsi volt)-az or ramorditott mit csinalok!
    azt talaltam mondani,;”morfondirozok” magamban!!
    erre azt mondta,;-„az tiltott targy azonnal adja ide”!!

  • asher alexander

    fenti irasom ekes bizonyiteka -(mar a negyvenes evekbol is!!)-a nacik szellemi szintjenek!!
    mind egytol egyig szegeny szerencsetlen szellemi hajlektalanok!!

  • asher alexander

    nmate!
    trianon fiam??!!
    a DON kanyar miota a trianoni bekediktatum resze??
    annak fiam hogy a masodik magyar hadsereg vitez janyi gusztav vezerezredes parancsnoksagara kiment donhoz trianonnak semmi koze!!
    ahhoz lakatos tabornagy-nak -(magyar vezerkar)-es wesenmayer kovetnek volt csak koze!nemet parancsra mentek ki!!szo nem volt barminemu magyareteruletek „visszafoglalasarol”!!

  • NMáté: Rosszul látod. Senki nem szid azért mert fiatal vagy.
    Legfeljebb irigylünk érte. Az élcek ne zavarjanak, itt ez a stílus. Ahogy nézem befogadtak, mert öreg hozzászólóként kapod a savat. Írtam már, ne érzékenykedj. Bele a mélyvízbe.
    Azért itt az emberek nem csak osztják az észt. Ledolgoztak egy életet, felnevelték a gyerekeket.
    Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, / ne szisszenj minden kis szilánkhoz! (József Attila)

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 20
    4:58 du. Azért ezt kiforgattad. Nem is érdemes válaszolni, mert teljesen félreértetted. Véletlenül?

  • A parittyás hangja: Köszönöm. A Teacher egy meglepően finom blend, olcsóért. Félve vásároltam, de jó vétel volt. De egy pici vizet mindig!

  • NMáté: Nem önként ment sok ember, ez igaz. De teremtett az ország egy olyan állapotot, hogy be lehetett lépni egy háborúba. Ha senki nem akar háborút, nem is lesz. Nézd meg, milyen gyűlöletkeltés megy megint a zsidók, liberálisok,cigányok és melegek ellen. Már arról beszélnek a „zemberek”, hogy nélkülük jobb lesz Magyarország. Most még csak tűnjenek el, holnap már a megsemmisítés. Mindig ugyan úgy indul el. És ha ez megtörténik, nem mondhatod, hogy ártatlanok vagyunk. Hiszen az ország nagy része átvette ezt az ideológiát. És ha nem is tevékenyen, de hallgatólagosan részt vesz benne. Nézz meg egy 1940-es német filmet. Ott őrjöngenek Hitler mellett. Aki a kétharmad hangoztatásával mit csinált? És hagyták. Nem hibásak? Dehogynem!
    Olvasd el a Ságváriról írt jobboldali kommenteket. A náci háború ellen küzdő Ságvárit egyszerű gyilkosnak tartanak. Mert a háború ellen harcolt, és életét áldozta érte. A jobboldal szerint a náci rendőrség jogosan ölte meg! Gondolt át, ezt a nem tehetünk róla szlogent. A hazáját védő orosz az gazember, a hódító katonáink hősök. Akkor lettek volna hősök, ha a háború elindítói ellen fordulnak. Így csak szerencsétlen áldozatok. Már aki nem örömmel ment!
    Kösz, ha elolvastad.

  • A parittyás hangja

    asher alexander
    2013 augusztus 21
    3:59 de.

    :):) 🙂 ))))))))))
    azt talaltam mondani,;”morfondirozok” magamban!!
    erre azt mondta,;-”az tiltott targy azonnal adja ide”!!

    Meg akar ölni, én legkedvesebb öreg barátom?! 🙂
    Hát kiestem az írószékből úgy röhögtem!
    Nagyon bírom a humorát Asher bá!:)

  • A parittyás hangja

    Llanfair
    2013 augusztus 21
    4:36 de.

    Hi! Bár talán ha tizedannyit kóstoltam mint amennyi neked a polcodon van de a Teacher’s a kedvencem. De hát mi más lehetne a kedvence egy sportpedagógusnak?! 🙂 )))

  • NMáté :
    Vigyázzni !!!!
    A Boda barátsága lyan mint az alkohol :
    Öl , butít és nyomorba dönt !

    / Rejtő Jenő után szabadon , Piszkosfredakapitány c. munkájából , Albatrosz kiadvány , márnememléxem hanyadik oldalon./

  • A parittyás hangja

    Kedves Annamária, ha nem úgy lenne, a kedvedért akkor is így tennék:), de ráadásul igazad is van, már nekem is feltűnt, tényleg jó indulatú a srác, és van egy ritka jó tulajdonsága, képes elismerni ha valamiről nem helytálló véleménye volt. Na ez az amire például a mi Marcsink soha nem lesz képes, és ez roppant szomorú, hogy egy nála évtizedekkel fiatalabb, ergo sokkal tapasztalatlanabb emberbe mennyivel több tartás van. Na igen, nem vagyunk egyformák, de a sokszínűség kínos fekete trutyivá válik ha valaki egy egész élet alatt sem képes felkapaszkodni az egyetemes emberi erkölcs minimumáig…

    Szóval, NMáté fiatalúr! Meg kell kövesselek, talán kicsit elhamarkodottan diagnosztizáltalak!:)
    Egyébként látni fogod, tényleg sok olyan hozzászóló van itt akinek nagyon érdemes oda figyelni a gondolataira, én is ezt teszem, mert a sok öreg csókához képest még én is fiatal vagyok! 🙂 )))

  • asher alexander

    scotch??……………….pfffffff!az csak egy pancs!!
    viszont a KENTUCKY STRIGHT BOURBON WHISKEY,-na amma dofi!!!

  • asher alexander

    nem is szolva a jo kis keritesszaggato PASSOWER SLIGOWITZ-rol ami koztudottan jo 70° os multivitamin!!

  • Őszintén szólva, dolgozom így nincs nagyon időm utána nézni, de gyorsan elolvastam Ságvári önéletrajzát. Az a helyzet, hogy nagyon szomorú hogy ez megtörténhetett! Viszont baráti körökben is halottam ilyen történeteket, csak azokban a sztori egy fekete kocsival kezdődött, és jó isten se tudja mivel végződött.

    Igazat megvallva Mario Roger nem értem, hogy ezt miért írtad Geyza már figyelmeztetett! és be is vallottam, hogy rosszat mondtam! Viszont ha abból indulunk ki, hogy Hitler elgondolásában nem csak a zsidó nép, hanem pl. a jehova vallásúak is benne voltak. -Ami megint csak nem egy faj- akkor Hitler se csak rasszista volt, hanem egyben jehova gyűlölő? Ennek sincs értelme!

    A „dögöljön meg az összes fajgyűlölő” kijelentést, valóban itt nem olvastam, de sok kisebbségi barátom mondta már ezt nekem! Akik ténylegesen elmentek magyart, illetve skinhead-et verni. Ami szerintem ugyanúgy megvetendő! és ezt fenntartom!

    Én nem kevertem össze Dont, Trianonnal! Vagy ha mégis kérem írják le hogy ezt miért gondolják!

  • A parittyás hangja: Nem baj. Hagyd rám a kóstolást. Majd elmesélem milyen volt. Melyiket, az Origint?

  • asher alexander

    az kerem egy feketehumor,mert megtortent auschwitz stammlagerban a bunker-ban!!
    az SS or szellemi szintje eddig ert!!
    azt uvoltozte „alles verboten,was nicht befehlt werden!!”
    -reagalva a „morfondir”-ra!!
    volt ott meg tobb ilyen epuletes elmeju egyen az SS orok kozt,a Kapo-krol nem is szolva!!
    -ez volt nekunk häftling-eknek a legerhumor!!
    ott talaltuk ki pl,;
    mondj egy olyan allatot amelyik a hatan hordja a „farkat”!!
    !!??!!
    Lovas SS!!-(maskent mondva „emeletesallat”)
    Moll Hauptsturmfuhrer SS a Krematoriumok parancsnoka annyira sotet figura volt hogy azt mondtuk meg a legkieheztetettebb oroszlan is csak onvedelembol,es sirva enne meg!!
    egyetlen „embersegesebb” SS Doktor volt ott auschwitz birkenauban a Dr Munch!!
    nos ez kerek perec megtagadta a szelekcikoban valo reszvetelt!!
    pelda arra hogy volt ra lehetoseg hogy megtagadja!!
    ugyanis semmilyen bantodasa-(buntetes)-nem erte miatta!!

  • asher alexander

    Gadol Ganef yehudi!!
    micsoda perverz otlet scotch-ot vedelni???pfuuuuuujjjj!!
    mar nem is jo a Kosher-(Zwack)-Szilvorium miiiiii???
    szegyellje magat egy hetig fiam!!

  • A parittyás hangja

    asher alexander
    2013 augusztus 21
    9:26 de.
    🙂 )))))))
    סליחה
    Mert ami igaz az igaz! A kosher szilvánál nincs jobb!

  • A parittyás hangja

    Llanfair
    2013 augusztus 21
    9:16 de.

    Llanfair ez igazán nem volt szép tőled!:)
    Sebaj! Épp tegnap említettem meg a nejemnek, hogy kedvet kaptam tőled, és whiskyket fogok gyűjteni. Egy darabig csak bólogatott elgondolkozva, majd enyhe sajnálkozással a hangjába megkérdezte, hogy nehéz napom volt?… 🙂 )))

  • NMáté: Azt hiszem, én vagyok az idősebb. Szervusz!
    Ha a haverjaid, azért vertek meg valakit, mert magyar, román vagy szlovák, akkor elítélendő dolog. Ha a skinhead elleni támadást nézzük, akkor már más a helyzet. Ha jól tudom, a skinhead egy magát rasszistának tartott gyülevész banda, aki szerint az árja az ember. (ha tévednék szólj)!
    Te elvárod, hogy a skinhead által megsemmisítésre váró emberek elnézően viselkedjenek szegény ártatlan jószágokkal, akik csak gyilkolni akarnak. Nem érzed furcsának?
    Még mindig kevered a fajgyűlöletet a fajgyűlölők megvetését.
    Ságvárit csak azért hoztam fel, mert még ma is helyeslik a kivégzését. Pedig Hitler ellen (is)harcolt.
    Nem helyeslem a fekete autót. De nézd meg a dátumokat. Ki üldözött először. Én úgy látom, a jobboldal kezdte az üldözést, azután megsértődött, mikor a vörösök utánozták őket. Úgy kezdődött, hogy a vörösök visszaütöttek.
    Oda-vissza ment a kivégzés. Mind a fehér, mind a vörösterror elítélendő. A vörös már tiltva van, a fehér megint divatba jön? Nem kéne!

  • Ezt már rég megakartam kérdezni! Mi a különbség a kosher és a sima szilvapálinka között?
    Annyit tudok, hogy a kosher, tisztát, megfelelőt jelent. Gondolom akkor „megfelelő” amit a zsidó vallás előír, hiszen ezt a kifejezést az ő vallásuk használja. De mitől lesz tiszta? Fáról szedik, és nem a földről. Vagy csak azt jelenti, hogy prémium minőségű?

  • NMáté: Nem az én asztalom, de miért ne szóljak ebbe is bele?
    Kóser pálinka:

    A gyümölcs termesztésétől a palackozásig vallási felügyelet mellett készül. Kóser pálinka csak gyümölcsből készülhet, de szőlőből nem, tehát törkölypálinka nem lehet kóser. Szőlőből a zsidó vallás szerint csak bor készíthető.

    Szerinten „asher” jobban tudja.

  • A parittyás hangja

    NMáté! Tejesen jól tudod! Örülök!:) A tiszta vagy megfelelő kifejezés jelen esetben gyakorlatilag ugyan azt jelenti. Az adott ételre vagy italra vonatkozó vallási előírások betartását ami mind alapanyagok kiválasztására, mind azok elkészítésére, sőt miben elkészítésére is vonatkozik. Hát nem egy egyszerű történet ez a zsidó vallás! 🙂 Konkrétan a Zwack kosher szilvapálinka azért lesz kóser mert a gyümölcsfeldolgozás, és a pálinkafőzés teljes folyamatát vallási felügyelő ellenőrzi, és ő engedélyezi a tiszta minőséget tanúsító OU lógó használatát.
    Csak mint érdekesség írom az étrendi törvények fő indoka, hogy minden, amit az ember megeszik, vérré és hússá alakul át, és a személy szerves részévé válik. A Tóra éppen ezért megtiltotta a tisztátalan ételek fogyasztását, megakadályozandó, hogy az ember magába építse a tiltott ételek rossz tulajdonságait.

  • Llanfair! Köszönöm, szervusz! 🙂

    A skinhead-eknek két csoportja van. Mind a két csoport egyértelműen jobboldali, de ennek egyik fele radikális amit te is említettél, árja fajba tartozónak tartja magát és egyéb baromságokat mond. Míg a másik csoport nem ezt vallja, hívhatjuk hungaristának őket, ők nem igazán rasszisták, pl. egyik, a skinhead-ek eme csoportjába tartozó haverom, együtt bulizott egy cigánnyal, egy szlovákkal, és egy koreaival. Zenei ízlésük, megjelenésük hasonló, de gondolkodás módjuk között különbség van!

    Szerintem, ennek az oda-vissza dolognak nincs értelme! Hiszen a kivégzettek, megkínzottak nagy részének nem sok köze volt a politikához, csak vagy a bal vagy a jobb oldal elnyomása miatt volt neki rossz. Akik meg az igazi bűnözők voltak azok meg megúszták. Ez így nagyon nem jó!

  • Szerintem minden fajta megbélyegzés káros! Pontosan ezért írtam először is ide, amikor minden vallásos ember le volt nézve, és álszentnek volt tekintve, azért mert a politikusok nem reagáltak az ózdi eseményekre. Belátom nem a negyven fokba kellett volna elzárni a csapokat, sőt mivel a jogszabály előírja nem is lett volna szabad.
    De remélem ti és önök is belátják, hogy emiatt nem lett volna szabad elítélni az összes keresztényvallásos embert!

    Egyébként a zsidó konyhát nagyon szeretem! És teljes mértékben egyetértek az „az vagy amit megeszel” gondolkodásmóddal! Bár én azt is vallom hogy minden túlzás káros!

  • NMáté
    2013 augusztus 21
    2:05 du.
    Noha kialakulásakor valóban az eredeti skinhead nem volt rasszista, de azóta a sokféle irányzatból a fajgyűlölők maradtak meg.
    Ha történetileg nézzük, gyökereit a munkásosztályhoz, a szegényebb néprétegekhez csatolják. Belőlük alakultak ki a „Rudeboy”-ok a gengszter típusú jamaikai fiatalok. Ezzel vált ketté a dolog. Ebből a két csoportból születtek az első szkinhedek 1969 körül. A bőrfejűek politikai nézetei széles skálán mozognak a szélsőjobboldali neonáciktól egészen a szélsőbaloldali anarchistákig.
    Az első nem rasszista szervezet 1986-ban alakult az USA-ban. Magukat sharpoknak nevezik, még a rasszistákat oneheadeknek (csontfejűeknek).
    Európában az eredeti angol szárny már kihalt, csak a rasszista szárny maradt.
    No meg egy-két „divatmajom”, aki polgárpukkasztónak így borotválja a fejét.

  • NMáté: Kösz a jellemzést. Sajnos nekem a skinheadek csak undort okoznak. Kinézetük, viselkedésük nem kulturált emberhez méltó.
    Természetesen ez ízlés dolga. De a hungarista mozgalom irtott MINDENKIT, aki nem osztotta gyilkos elveiket.
    Magyarország legsötétebb időszaka volt. Raboltak, gyilkoltak. Vezetőjük Szálasi volt, akit teljes joggal fellógattak (ők voltak a nyilasok). Mindent nemzeti színbe csomagoltak. Ismerős? Nem barátkoznék az ilyenekkel. Létezniük sem szabadna! Semmi nemű létjogosultságuk gondolkodó emberek között nincs! Nem tűnsz olyan srácnak, aki rákényszerül szarháziak társaságára.
    Jól látod, ez az oda-vissza dolog csak a politikának jó. Mindig ki lehet játszani az ő bántott kártyát. Tiszta alapokra kellene építeni egy új társadalmat. De ez nem felel meg a politikusoknak, és ügyesen állítják maguk mögé a megbántott vagy kilátástalan embereket. A kilátástalanságnak sok oka van, ezt most nem részletezném. Jól látod, ez nem vezet sehova. De a szélsőjobb erőszakos, hazug, mindig a másik a hibás politikája szintén nem vezet sehova. A hibák feltárása jól hangzik, de a megoldásuk kivihetetlen. Végre bejutottunk az „Úri Kaszinóba” (EU), ezt kellene jól felhasználni. De nem ezen az úton haladunk.
    Bocs, hosszú voltam.

  • Udvozollek benneteket es jo, nyugalmas
    szombatot es vasarnapot kivanok.
    Ugy latszik,az ember holtig tanul.
    Asszonytarsam,Annamaria- udvozollek .
    Talan megtanulom toled a rovid es velos valaszadast.
    Aser, orulok hogy humorizalsz – אף על פי כן ולמרות הכל
    {csak azert is, mindennek dacara}.
    Lianfair,Parittyas,Ille,Sardi,Geyza,Falusi, Mernok
    {bocsanat,ha kihagytam valakit}-orulok,hogy nem felejtettetek a „Tortenelmi lecke fiuknak” velejet-
    es NMate- tanul toletek.

    Igaz, van egy szomoru hirem- hiaba varom
    Boda Marcsi valaszat.

  • asher alexander

    LLANFAIR!
    szolobol…..”mitol kosher a kosher”?
    1,;-mert a Bzth Din-(grandrabbinat)-felugyelete alatt keszul!
    2,;-a szolot szemenkent vizsgaljak at hogy nincsen benne romlott,utodott,megrepedt,stb!!MINDEN-(hordok,csovek,tolcserek,uvegek,stb)- amin a must,kesobb a bor atmegy 23 oran at 3-3 orankent szinultig toltve hidegvizzel kosherizaljak a megfelelo imak kozben!
    na ettol lesz kosher!!meglehetosen bonyolult hosszadalmas eljaras!
    amint felkerul az uvegre-hordora az hogy pl,; „kosher l’pessah”, vagy pl,; „kosher l’mehadrin,vagy pl,; „kosher halavi”,onnettol fogyaszthato!!
    ajanlom pl az ESKOL feher szololet!!mert nem csak bort,mustot is szololet is fogyasztunk!
    ugyelni KELL arra is hogy a gyumolcs nem lett leszedve Sabbath Ev-kor!!az ugyanis MIND TAREF!!

  • Ez egy bonyolult dolog! Mert ő ezt mondta nekem, így ezt gondoltam igaznak, mutatott 70-es évekbeli videókat ahol egy skinhead zenekarba egy fekete volt a dobos, így mutatta azt, hogy ő valóban nem rasszista, bár hozzá teszem ő is tudott oltári nagy baromságokat mondani! De ettől még nem vetem meg, nem vert meg, nem bántott senkit. Főleg ha azt nézem hogy még talán nálam is jobb vegyész!

  • asher alexander

    no akkor felhorpentek egy kupicaval az egeszsegedre kedves Testverem!!
    -(mert mint az IRAS mondja,;-minden zsido-(nok-ferfiak)-testver mert mindnyajan Avra’ham Avinu,es Saraï Imenu gyermekei vagyunk!!)
    l’haim haver!!freylekh yom tov!!

  • asher alexander

    szereny tudasom szerint az EREDETI Skinhead mozgalomnak Semmi koze nem volt a Naci eszmekhez!!
    ismerek szepszammal Zsido Skin-eket is!!ott a zene-(SKA)-dominal!

  • NMáté
    2013 augusztus 22
    3:24 de.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Szkinhed

  • asher alexander
    2013 augusztus 22
    3:22 de.
    Köszönöm. Nem egyszerű! De kérdezném, mert a pálinkához nem értek. Ízében jelentősen lehet érezni ezt a nagy kifinomultságot? Kósert mát ittam zsidó házaspár barátomnál, de földről összesöpörtet nem.

  • Nem tudom hogy kell írni, de „toda” a tájékoztatást, a jó pap is holtig tanul!
    Ezek szerint a kosher a zsidó vallás által előírt szabályoknak megfelelőt jelent? És senki nem hívhatja koshernak a termékét, csak ha azt „Bzth Din-(grandrabbinat)” ellenőrzi, és kosherizálja amikor azt kell.
    Egyébként a vallásuk mindent leszabályoz? vagy csak az ételt és az italt?

    És ha jól veszem ki, a szkinhedek se lenézendő rasszisták, csak a boneheadek ilyen barmok akiket a köztudat összekever a jóval tágabb szkinhedek csoportjával!?

  • NMáté

    Hogy még bonyolultabb legyen a dolog, láttam már cigány skinheadeket is. Kopasz fejjel és bakancsban.

  • A parittyás hangja

    NMáté
    2013 augusztus 22
    9:40 de.

    Fiatalúr! Lényegre törő kérdés!:) Igen, a vallásunk mindent leszabályoz, gyakorlatilag betarthatatlan! Ezért a mondatomért Asher jól seggbe fog rúgni, de tényleg az élet minden területére, és minden pillanatára vallási előírások vannak. Rémisztő! 🙂 )))
    A vallási előírásoknál azonban sokkal fontosabb magának a vallásnak az esszenciája a tíz parancsolat ami ahogy Thomas Mann írja a Törvényben, az emberi viselkedés alfája és ómegája. Ez az egyetlen általános erkölcsi törvény amit mindenki elfogad és ami minden vallás, szellemi irányzat erkölcsi alapját képezi. Ha csak ezt be tarjuk emberként fogunk élni!…

  • asher alexander

    a KASHRUT MINDENRE KITERJED MEG AZ OLTOZKODESI SZABALYOKRA IS

  • Egyszer , még közvetenül a Rendszerváltás után , láttam a Híradóban egy echte néger-gyerek honvédet akivel a laktanyában riportot csináltak.Olyan fekete volt mint a csoki !
    A srác éppen hajtogatta a törülközőjét és rendezte az ágyát , az általam is oly nagyon jól ismert zöld gyakorló-ruhában.
    És közben jobban beszélt magyarul mint a magyarok többsége. Igaz , egy kis szabolcsi tájszólással.
    A riporter megkérdezte tőle :
    -És asztán nincs e gond , amikor kimegy eltávra ? Merthogy sok a szkinhed itt a városban ?
    mire a srác:
    -Ááá azok szelíd gyerekek…én meg feketeőves vagyok -és nevetett egyet mind a hatezer fogával- Szóval nincs velük semmi baj. Rájuknézek, mire elszaladnak.. 😀

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 21
    1:44 du.

    Parittyás, ez nagyon érdekesen hangzik. Különösen az ottani területi konfliktusok tükrében.

  • Geyza
    2013 augusztus 18
    9:01 de.

    Szia Gay-za:)Már kezdtem aggódni miattad, de látom, hogy semmit nem változtál:)

  • falusi
    2013 augusztus 17
    9:48 du.

    Tiszteletem falusi, de semmi probléma nincs a matematikai ismereteimmel:)

  • Dakotyka:
    Így van !
    ÉN nem változom !
    Te vagy hétről hétre ajjasabb .

  • asher alexander

    parittyas!
    na most szegyellje magat egy hetig fiam!!1-es leulhet!!
    mi az hogy nem lehet betartani miiii??hat ekkora ganef maga mi??
    meg ilyet!!
    kippur-kor gondok lesznek latom mar!!

  • asher alexander

    igenis betarthato!!
    minden napra ervenyes az elso tiz „parancsolat” pl,; ani anokhi,stb!!
    ehhez jon napi egy szal positiv mitsvaoth es neha-neha egy negativ mitsvaoth!!
    mit nem lehet ezen betartani!!?persze akiknek elorebb valo ennel-(is)-a vanity eternell,a penzkorsag,az vessen magara!!

  • Az „eredeti” kosersàgra visszatérve:szerintem; és hozzàteszem: ez az én laikus értelmezésem-az étkezésben a kosersàg az emberéleteket volt hivatott menteni: làsd:6000 évvel ezelött élni:sivatag+tüzö nap +vizhiàny + nem volt még hütöszekrény sem…majdnem ugyanazok a szabàlyok megtalàlhatoak a muzulmàn vallàs étkezési tiltàsaikban: ök „halal”-nak nevezik ugyanazt,ami a „koser” a zsido vallàsban. Ök sem ehetnek pl. disznohust (làsd;galandféreg veszély) és ha jol tudom: nem keverik a tejest a husos étellel, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Az àllatok levàgàsa is szigoru törvényeken alapul mindkét vallàsban: nem szabad,hogy az àllat szenvedjen:egy nyisszantàssal kell azt a bizonyos fö-ütöeret àtvagni, ami azonnali halàlt okoz, és utàna a vért ki kell folyatni: nem maradhat vér az àllatban; a fözésre kerülö husban – muzulmànok sem fogyaszthatnak semmit, ami véres-vagy vérböl van – ugyhogy a vérvàdat a muzulmànokkal szemben sem lehet felhozni.
    ( Én nem eszem semmiféle hust kb.3 éves korom ota, -szegény Anyàmat, nyugodjon békében -idegronccsà tettem ezzel -is -)
    -Szegény muzulmànok viszont nem ihatnak alkoholt…
    A fedetlen fövel 40 Celsiusban sivatagban élni ugyebàr a napszuràs veszélye eléggé evidens: tehàt a fejbubjàt mindenki védje: vagy kipàval vagy keffiàval…Mondvàn: a Teremtö elött illetlenség fedetlen fövel megjelenni.Valamint a muzulmàn vallàsi elöiràs szerint is a fiukat körülmetélik, és ez is a higiénia kategoria: viszont csak ugy lehetett keresztülvinni,hogy vallàsi törvényt csinàltak ök is belöle;mert a sok okos ember mindenért hözöngött -màr akkor is,- de a Mindenhato parancsàval akkor még nem mert senki ellenkezni. Ateistàk nem voltak még abban a korban…
    –A késöbbiekben azutàn bejöttek a többi elöiràsok-szabàlyok: amik — bocsànat – nem szàndékom megsérteni vagy megsebezni senkinek az érzéseit vagy meggyözôdését: de nem annyira fontosak mindenkinek : pl.nem talàlom fontosnak, hogy koser cernàval varrjàk a ruhanemüket.
    -Az igazi lényeg az a bizonyos Tizparancsolat – làsd Parittyàs magyaràzatàt.
    Mindenkinek jo és békés hétvégét!Én 1 kupica Unicummal koccintok mindannyiunk egészségére.

  • A parittyás hangja

    Annamaria
    2013 augusztus 23
    10:34 de.

    Kedves Annamaria!
    Kristálytiszta etnográfiai elemzés!:)
    Húú az Unicum nekem szörnyen keserű, de azért l’chaim! 🙂

  • Annamaria
    2013 augusztus 23
    10:34 de.
    Azt hiszem, sikerült megtalálnia a lényeget.
    Volt húsvét körül egy cikk, akkor már részleteiben hasonló dolgokat mondogattunk, amikor a vallások közötti hasonlóságokat boncolgattuk. De ennyire precízen senki sem foglalta össze a lényeget, már ami a vallási rituálék lényegét illeti.

  • A parittyás hangja

    asher alexander
    2013 augusztus 23
    8:10 de.

    Asher bá! Tudtam, hogy úgy seggbe fog billenteni, hogy három hétig egy irányba szaladgálok! 🙂 Ezer bocsánat!
    Egyébként leginkább az étrendi előírásokra gondoltam. Magyarországon de valszeg általában Európában is, tényleg eléggé macerás a szigorúan kóser étrend betartása, ráadásul egy vagyonba kerülne!
    De ígérem, a hosszú napot szigorúan fogom tartani! Fontos, hogy Isten újra tudjon szeretni az összes disznóságom ellenére!:)

  • A parittyás hangja

    dakota
    2013 augusztus 22
    11:39 du.

    Daki! Tapasztalati úton érzem, hogy kötekedni akarsz, viszont nem értem mire akarsz kilyukadni!:) Mi köze a kóser szilvának a területi konfliktusokhoz? Ej-ej öreg harcos! Pedig hogy óvtalak a kannás noha bortól…! 🙂 )))

  • asher alexander

    annamaria!
    lelkem!a kosher es a hallal vagas az ketto!!semmi kozuk egymashoz!
    egy valodi zsido soha nem eszik hallal-t!!
    a kosher vagas EGY TISZTA VAGAS A NYAKI UTOERRE!!
    a hallal ket vagas!!igy nekunk zsidoknak az taref!!-(trefli)

  • Annamaria!
    Én nem érzem magam gonosznak,mint ahogy én sem mondom,hogy
    sötét lenne…
    Az az igazság,hogy nevetséges pár éves palesztin gyereket,vagy
    a civil lakosságot nőket, időseket,szóval mindenkit terroristának tartani(akiket megöltek!),mint ahogy a zsidó gyerekeket sem.
    Aztán Izrael 48-ban vette „birtokba”az országot és ő próbál azóta is folyamatosan palesztin területeket elfoglalni (amihez semmi köze)telepeket létesíteni,jogtalanul terjeszkedni!Régebben és mostanában is elítélte emiatt az
    ENSZ,de még Izrael barátjaként az USA is!.
    Lehet,hogy a palesztin gyerekeket nem okvetlenül Izrael
    „szeretetére” tanítják a szüleik,ami ugye nem csoda,de a zsidó gyerekeknek sem a palesztinok „dicsőítéséről”szól az esti mese!Legyünk már tárgyilagosak!
    Egyébként egyik oldal sem hibátlan, és a gyűlölet gyűlöletet szül,sajnos!.Aztán a palesztinok már jóval régebben ott éltek,míg a zsidók csak 1948-ban „vették meg” az új országukat,amiben már nehezen férnek el.
    Ez az ő háborújuk,ami az ártatlan áldozatok miatt(mindkét oldalon!) sajnálatos,de azért elgondolkoztató,hogy Izrael
    az egyedüli olyan állam,ahol soha nincs béke és még a nőket is besorozzák katonának….!

  • Ja,egyébként ennek a kitérőnek sincs sok köze az
    eredeti cikkhez,de sajnos nem ez az első eset,hogy az
    eredeti cikk tartalmától eltávolodunk a két oldal csatározása miatt!Ez van!

  • A parittyás hangja

    Boda Marcsi
    2013 augusztus 23
    5:03 du.

    „Aztán a palesztinok már jóval régebben ott éltek,míg a zsidók csak 1948-ban “vették meg” az új országukat,amiben már nehezen férnek el.”

    Na ez megint egy dobogós a legostobább mondatok versenyén amit ember kiejthet a száján. Marcsi! Ne árulj el magadról ilyen végtelen sötétséget mert ez ijesztő!
    Halvány fogalmad sincs a térség történelméről ez egész biztos!
    A zsidók megjelenése a mai Izrael területén i.e második évezredben elején történt. Az egységes Izraeli Királyság első uralkodója, Saul i. e. 1025-1005 között uralkodott. Dávid i.e. 1005-970 között uralkodott, ő tette meg Jeruzsálemet a királyság fővárosává.

    „1948-ban vették meg”??? Baszki te egy egészen elképesztően buta ember lehetsz! És a fura az, hogy még annyit se teszel meg, hogy néhány egérkattintással utána nézzél annak amit le akarsz írni. Vagy ezt honnan vetted?
    Mert ilyet szerintem még a kurucinfón sem írnak, annyira még ők sem hülyék hogy egy ennyire minden határon túl lévő ökörséggel cinkeljék magukat. Figyelj! Ez a bejegyzésed egy tízéves kisegítősnek is necces lenne. Tényleg!

  • Adoni,kedves Asher Alexander,persze, igaza van -bocsànat, pardon,slicha!!!
    Mentségemre legyen, hogy tovàbb akartam taglalni ezt: de azutàn kifelejtettem tovàbb irni: azért hoztam pàrhuzamba a halalt a koserrel:mert nemrégen olvastam, hogy a kanadai federàlis börtönökben bezàrva ülö muzulmànok akiknek nem volt halal ennivalo:koser kajàt követeltek (mert az volt,meg vegetàriànus kaja is volt,de nem volt halal…) viszont mostmàr „felszolgàlnak”3 félét. Mégegyszer elnézést a tudatlansàgomért – és fogalmam sem volt az 1x-i és 2x-i vàgàsrol sem: mint még nagyon sokmindent ezt sem tudtam,viszont utànanézhettem volna,mielött leirok baromsàgokat.
    -Azt evidensnek veszem, hogy aki betartja a kosersàgot, az nem eszik halalt sem,ugyhogy erre nem is tértem ki.
    -De nincs harag, ugye?

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 23
    3:43 du.

    Rosszul érzed, Parittyás:) Csak elgondolkodtam azon, amit leírtál.
    Te engem?:) Ne sérts meg, hogy összetévesztesz Gay za-val:)

  • Boda Marcsi,
    -maradjunk annyiban,hogy az én értékrendszeremben aki „férgeknek” nevez embereket akik beirnak ugyanabba rovatba,ahovà Ön is beir,-vén trottynak és bolondnak titulàl idöseket, „ezeknek”nevez embereket…most hirtelen csak ennyi jut az eszembe: szoval kéremalàssan: ez valahogy kimeriti a gonoszsàg definiciojàt.
    Nem vagyok haragtarto, meg a memoriàm is véges: és lusta is vagyok visszakeresni mindazt, amiket koràbban beirt màr ide; és amikre én le-gonoszoztam.
    —Ha én sötéten buta vagyok, akkor is max. egyszerüen mezei buta vagyok, amivel nem bàntok embereket, esetleg még sajnàlnak is, hogy szegény buta ember,- és esetleg megprobàlnak kikupàlni-tanitani-felvilàgositani.
    De az empàtiàt(eggyüttérzést) nem lehet tanitani, mint ahogy az intelligenciàt sem lehet iskolai és egyetemi bizonyitvànyokkal és diplomàkkal megszerezni.
    Ennyit a fjordokrol…
    -Amit Ön itt leirt Izrael àllamàrol… arra Parittyàs vàlaszolt, remélem, utànanéz mégegyszer, mert igencsak sàntitanak az informàcioi.(hogy finoman fejezzem ki magamat)
    Öszinte kivàncsisàgbol kérdezem: hol olvasta ezt??? Hogy 1948-ban megvették??? Ki vette meg?Kitöl? És mennyiért?
    -De: hagyjuk, ez tényleg màshova tartozik, nem kapcsolodik az eredeti cikkhez. Majd tàrgyilagosan beszélünk errôl a témàrol is, ha Ön utànanéz a tényeknek: nem pedig ilyen légbölkapott dolgokat àllit.

  • asher alexander

    annamaria!
    tevedni emberi dolog!
    a moslim vallasu foglyok ehetnek kosher eteleket,a vallasuk azt megengedi nekik!!!
    egy vallast gyakorlo,hivo zsido NEM ehet hallal-t!!
    az nekunk a vagasi modszeruk miatt trefli!!-(nem tisztan vagott)-

  • Köszönöm az infókat, ismét tanultam. Az étkezéssel, ruhával, állat levágással tisztába vagyok. A „mindent leszabályoz?” kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy ugyanilyen eljárás, ill. „szabadalom” szükséges pl. a gyógyszerekhez is.
    De igaza van Boda Marcsinak, eléggé eltereltem a témát! Úgyhogy ezért elnézést kérek!

    Én egy kis bodza pálinkával iszom mindenki egészségére!

  • Jajj összekevertem a két szót szabadalom helyett jóváhagyás akartam írni! Sok lesz ez a pálinka! 🙂

  • Kedves NMàté, egészségére.
    Én még életemben nem ittam bodza pàlinkàt…
    -Jo lenne egy olyan oldalt létrehozni, ahol cikkektöl független témàkat lehetne feldobni és kitàrgyalni,nem? Csak mondom,mint egy 5-letet.

  • A parittyás hangja

    Annamaria
    2013 augusztus 24
    11:28 de.

    Az tényleg egy hasznos újítás lenne, bár szerintem ezzel sincs nagy gond, hogy egy cikk témájából kiindulva elkalandozunk ide-oda. Így véletlenszerű változatossággal tudunk beszélgetni a világ dolgairól.:)

  • Parittyas es Annamaria!
    Orulok, hogy valaszoltatok Boda Marcsinak -HELYETTEM IS.
    4 VIDEOT kuldtem neki, 3-ban
    ARABUL- ANGOL FORDITASSAL-OSZINTEN ELMONDJAK –
    1,mit gondolnak a nokrol
    2.mik a „palesztin” gyokerek
    3.hogyan nevelik „bekere” a gyermekeket.

    A 4-ben {angolul} szo van a hatarokrol,
    AZ IGAZI MENEKULTEKROL- ES A „LOPOTT FOLD”ROL.

    Lehet, hogy nem ert angolul- vagy allergias a
    „nicknev”re?

  • asher alexander

    -en szerenysegem az „allergiara” tippelek!!!
    szereny velemenyem-(most mar vele kapcsolatban csak szajkosarral,hangfogoval,es labujjhegyen mereszelek,mert meg meg uti a guta!!)-szerint amint meglatja-hallja a szot „izraeli”-(vagy….Oh Uram bocsass,; „zsido”)-azonnal levakarja a frissen felrakott tapetat is mergeben!!

  • asher alexander

    igazan egy hepcias nember na!!!
    most latszik az eredmenye annresegnek hogy bezart a LIPOTMEZO!!
    az apoltak szabadon tenferegnek itt is!!

  • Asher, kosz!
    Nem csak itt tenferegnek szabadon az apoltak.
    Vannak mas, rosszabb forumok is, ahol- tobbsegben
    vannak.
    Egyikuk ,” ki akart oktatni,” es a gondolat szabadsagarol-
    az egyen es az allam viszonyarol- idezte-
    Spinozat es Arthur Koestlert.
    Kar, hogy nem lattam a kepet, amikor kozoltem
    vele hogy a filozofus {Benedictus} Baruch Spinoza
    holland {szefard} zsido es Arthur Koestler magyar zsido
    filozofus,iro, es politikai aktivista volt- aki-
    szerencsejere- elete nagyobb reszet-Angliaban toltotte.
    Hozzatettem- hogy mindezt- megtudhatta volna-
    a Wikipediabol.
    Nem tudtam, hogy nevessek e vagy sirjak-amikor
    megkerdezte, hogy „megvizsgaltam” e es hozzatette,
    hogy mi „listazunk”- es masokat okolunk erte.
    Igy nez ki, mikor levalik a kultura vekony maza
    ezekrol az „urakrol” vagy „holgyek”rol.

  • A parittyás hangja

    izraeli
    2013 augusztus 25
    5:36 de.

    Kedves izraeli! A videók valóban objektív, őszinte képet adnak ezekről a kérdésekről. Mindenkinek ajánlom aki szeretne valós képet kapni a palesztin „ügyekről”! Sajna nem hiszem, hogy Marcsi ért angolul, néha úgy tűnik magyarul is alig 🙂 de valszeg nem is érdekli, nincs meg benne az objektív tájékozódás minimális igénye sem!

    És igen! A nicknév hallatán rendszeresen újra kell élesztenünk! A múltkor is pánikrohamot kapott csak mert az ápolója kék-fehér csíkos pólóban volt mikor bevitte a gyógyszereit. 🙂 )))

  • A parittyás hangja

    asher alexander
    2013 augusztus 25
    8:56 de.

    🙂 🙂 🙂 פוי!

  • izraeli
    2013 augusztus 25
    5:36 de.
    3.hogyan nevelik “bekere” a gyermekeket.

    Például a bombákra írt üzenetekkel, ugye, kedves izraeli?

    Undorító ez az álszenteskedés.

  • Kedves Izraeli,
    nem tudom,mit és hogyan kellene csinàlni, hogy ne az elöitéletek uralkodjanak — Félreértések elkerülése végett kijelentem :nem arra vàgyom, hogy mindenki ugy gondolkozzon és olyan véleményen legyen, mint pl. én – csak az utàn vàgyodozom hogy legalàbb az alapértékekben,a kiindulopontban legyünk mindannyian azonos nevezön.
    A gyülölet,a gyanakvàs,a gyülöletkeltés – ezek ijesztö jelek. Dejà vu…
    Fanatikus emberek minden vallàsban és hitben -és plàne a manapsàg naprol napra alakulo ujjabb és ujjabb szektàkban- mindig voltak-vannak-lesznek:és mint feljebb làthato példa mutatja:van,aki csak és kizàrolag pikirt megjegyzéseket irogat-és hàt vannak, akik hosszabb tiràdàkat eresztenek meg.
    –Tény, hogy a történelmet mindig a gyöztesek irjàk. Kik is a gyöztesek tulajdonképpen,azok:akik ledobtàk az atombombàt Hiroshimàra és Nagasakira?
    De egyszer sem bombàztàk le a koncentàcios tàborokba vezetö sineket,egy màsik cikk utàni hozzàszolo emlitette ezt a tényt.
    Visszafelé nem lehet menni a történelemben, de a mult hibàibol lehet(ne) tanulni,és ki is lehet(ne) kerülni a buktatokat és kelepcéket.
    Az is tény, hogy a politikànàl piszkosabb dolog nincs.Hogy mi zajlik az àllamfök talàlkozàsai-megbeszéléseinek a szinfalai mögött, arra nem is merek gondolni: félelmetes.
    -Nagyon érdekes hozzàszolàsok vannak egy-egy cikk kapcsàn: van, aki azért követi és kommentàlja a cikkeket, mert személyes okokbol idegesiti a cikkiro személye:és ezért kigyot-békàt kiabàl rà,- van aki azért:mert felhàboritja, hogy a cikkiro egy „becsületes magyar keresztény fiu létére” kiàll egy l-i-b-e-r-à-l-i-s eszme mellett – vagy urambocsass:egy zsido mellett kiàll –de szerencsére van sok joindulatu és széleslàtokörü ember, akiktöl az ember tanulhat,még akkoris, ha nem egyezik teljesen a vélemény a témàban, de az alapérték -vagy hogy ugymondjam: a hullàmhossz mégis azonos.
    –Elkalandoztam,mert tulajdonképpen elöszöris azt akartam irni,
    hogy a kurva életbe DAKOTA, többre nem tellik magànak a nagy fene eszéböl meg a marhanagy müveltségéböl? Elmondom azt,hogy mi hogyan neveljük békére izraelben a gyerekeket,jo?
    -Elöszöris:szeretjük és védjük öket. Ha akàrmi baj-zavargàs-höség -nagy zaj-hirtelen nagy csönd lesz-vagy akàrmi furcsa dolog történik azonnal bevisszük öket a lakàsunkba,magunk mellett tarjuk öket àtölelve.
    -Nem zavarjuk ki a gyerekeket az utcàra.
    -Nem adunk köveket a kezükbe,sem kalasnyikovot.
    -Nem arra tanitjuk, hogy meghalni 10 évesen,14 évesen,18 évesen; bombàkkal a ruhaja alatt felrobbantani magàt és megöni minél több embert egy nemes és szent tett.
    -Mi arra tanitjuk a gyerekeinket, hogy az emberi élet szent.
    -Az életet védeni kell.
    – Mi arra tanitjuk a gyerekeinket, hogy tanuljanak, vigyék többre, mint mi.Legyenek okosabbak, mint mi.
    -De arra is, hogy igenis védjék meg magukat.
    -Nem telepitjük gyerekeinkkel tele az evidens stratégiai célpontokat.
    –Ja:és mellesleg:mi nem lövöldözünk csak azért, hogy minél több arabot megöljünk, mert az extra jutalommal jàr. Arafat idejében 10 ezer dollàr jàrt a „màrtirok” csalàdjànak.”Màrtir”volt az, aki sajàtmagàt felrobbantva megölt izraelieket. A mai àrfolyamukat nem ismerem.
    -Ne kezdje nekem mondani a menekülttàborokat,meg a területeket:anélkül, hogy tudnà,miröl beszél….pontosabban:szajkozik valamit.Halvànylila fogalma sincs alapdolgokrol.
    -Milyen àlszenteskedésröl beszél? a sajàtjàrol talàn?
    -Izrael térképét làtta màr,ember??? Tudja maga, mekkora az a terület,amin végre nyugton élhetünk anélkül, hogy lebüdöszsidoznànak minket? De ugylàtszik, maga sem làtja jogosnak egy zsido vallàson alapulo, de abszolut nyitott és minden egyéb vallàst befogado és tiszteletben tarto,modern demokratikus àllam létezését.Tudja,hogy hànyféle kultura,vallàs,börszin keveredett és keveredik ebben a kis orszàgban?
    Furcsa 1 ember maga. És még logikusan gondolkodni sem tud.Vagy nem akar?
    Az nem kifizetödö a köreiben?
    F.Y.I.: 2013-ban élünk,vége a maga idejének és idöszàmitàsànak.
    Pojàca.

  • asher alexander

    izraeli!
    liber haver!m’koreh z’boker? kol besseder?
    -ani,…………..baruh ‘H!! tov m’od!
    mit varhatunk el begyoposodott izgaga,a tortenelem szemetdombjarol idaig buzlo genetikai selejtektol??
    hajtogatjak az okorsegeiket minduntalan!!
    nekem is fojton-fojvast „israel finkelstein”-el jonnek mint pelda!!
    elfeledve hogy finkelstein egy szelsobalos organum a salom akhsav egyik alapito tagja!!

  • Dakota!
    Lattad a videokat, vagy „maganszorgalombol”
    kovetkeztetsz?

    En a helyedben- megneznem-hallgatnam-
    MIT MONDANAK- OK MAGUK.

    Ha nem erted az angol forditast- bar egy ilyen
    intelligens ember- tudja hasznalni a gepi forditot-
    {ugy latszik- szerinted- te tudod a „teljes” igazsagot-}
    feltehetoen- az agymosottak koze tartozol.

    Vegul: egy konyv; ami azota megjelent magyarul is-
    olyan embertol, aki jol ismeri- mindket nep problemajat-
    testkozelbol.

    http://hitrehangolva.blogspot.co.il/2011/05/hamarosan-magyarul-hamasz-fia.html

    Ha megismered az EREM MINDKET OLDALAT- MI A VELEMENYED?

  • Hozzatennem meg, hogy – ellentetben
    a „Hamasz fia”-val- en nem itelek el egy vallast
    sem.
    Az azert elgondolkoztato, hogy nem csak vallast,
    hanem orszagot is cserelt{Amerikaban el} es
    azota jarja a vilagot-es probalja hirdetni
    a maga igazat- az elet szentseget.

    Minden esetre- becsulom a batorsagaert,
    mert „arulot” latnak benne- es biztosan-keresik.

  • Annak ellenére, hogy nem mindenben értek egyet az itt összegyűlt társasággal. Nem tekintek senkit se ellenségnek csak azért mert máshogy gondol valamit! De a dakotákhoz hasonlóakat ki nem állhatom! (Persze nem olvastam el minden cikket, minden kommentárral, hogy tanulmányozzam mikor mit ír.) Amit most látok, hogy megjelenik olyanokat beszól aminek lényege nincs, és még ő maga se tud alátámasztani. De kúrva büszke magára! hogy IGEN! beszóltam ! ez szánalmas!
    Vitának van értelme, de ennek semmi!

    Boda Marcsi! az valóban a zsidók területe volt régen elég sokáig, igaz (biztos tévedek) de úgy tudom hogy azt elhagyták, de később mint tudjuk újra „megszerezték”. De igazat megvallva több joguk volt a Izrael területéhez, mint pl Romániának Erdélyhez. A ma ismert nagyhatalmak sokkal nagyobb területeket rabolnak el, foglalnak le, de nem egy „haza” teremtése céljából, hanem azért hogy birtokolják azt. Gondoljunk csak az angolokra, kíniakra és természetesen az USA-ra.
    Én azt nem értem miért támadja mindenki ennyire a zsidókat!
    Igazat megvallva minket miért idegesít jobban az ő helyzetük mint bármely más népé, vagy akár a sajátunk.
    Azért mert zsidó kézben vannak a gyógyszergyárak, bankok, és egyéb nagy volumenű cégek?… erre egyszerű a magyarázat. Ők nem voltak/vannak/lesznek hülyék felismerni hogy tanulni kell! ezt írta Annamaria teljesen jogosan. Szerintem azért utálják őket nagyon sokan, mert irigyek!
    Lehet mondani, hogy hülye kisgyerek vagyok, de szerintem ez így van!
    Persze lehet mondani más hibákat is, de azért valljuk be minden nemzetnek van! És a zsidók nagy többsége értelmiségi munkát végez, és arányaiban véve biztos hogy nincs annyi ingyen élő mint Magyarországon! és itt nem csak a cigányokra gondolok!

    Engem egy dolog zavar, hogy szerintem kisajátították maguknak a rasszizmust, mintha csak őket érné. De ez nekem nem ok az utálatra!

    Bocsánat ez hosszú lett!

  • Megért egy újabb feles bodzapálinka! Egészségünkre! 🙂

  • NMáté: Nem önként hagyták el. Kényszerítették Őket. A középkorban nem lehetett földjük. Rákényszerítették Őket a kereskedésre. Ezt is jól csinálták, és meggazdagodtak sokan. Akkor ezt irigyelték el tőlük. A keresztények nem értik, miért akarnak a zsidók élni. Az meg mélységesen felháborítja őket, hogy még ügyesek és tehetségesek is. Ez egyszerűen ostoba irigység. Semmi más!
    Amúgy, egészségedre. De módjával!

  • Annamaria
    2013 augusztus 26
    1:36 de.

    „..nem tudom,mit és hogyan kellene csinàlni, hogy ne az elöitéletek uralkodjanak..”

    Ha megengedi, elmondom, hogyan látom én a fent idézett kérdést.
    Látszólag ellentmondásos, hogy Magyarországon a demokratizálódással egyidejűleg jelentek meg a korábban már túlhaladottnak hitt különböző előítéletek. Pedig sajnos nem látszat, hanem a demokrácia nem várt súlyos mellékterméke, hogy a hatalomért való küzdelemben a politikai pártok abban érdekeltek, hogy kölcsönösen minél rettenetesebb szörnynek és veszélyesnek állítsák be egymást. Önmagukat pedig a nép megmentőjének és védelmezőjének. Addig, amíg csak gazdasági vonatkozásban folyik egymás pocskondiázása, lopással, korrupcióval stb-vel való vádolása, nincs nagy baj. De a politikai trükkök közé tartozik az emberek más módon való megosztása is. Például a régi előítéletek, félelmek tudatos felszítása is. Nem akarom részletezni, mert ízléstelen. Normális és konstruktív párbeszéd nem folyik. Furcsa, de a lényeg, hogy a demokrácia, a pártok versengése teremtett ilyen helyzetet. Nem is fog magától elmúlni, hanem a választások közeledtével fokozódni fog, mert sajnos így működik a rendszer. Hogy mit lehet tenni, én sem tudom. De talán az első lépés a megoldáshoz a probléma felismerése.

  • Ja! Annyi haszna mégis van az egymás vádolásának, hogy közben kibeszélünk régi, elfojtott dolgokat. Sőt, új ismereteket is szerzünk.

  • NMàténak, kedves Màté, örömmel és érdelködéssel olvastam megint véleményét.
    Valmit rosszul fogalmazhattam: én sem tartom ellenségnek az olyan embereket, akik màs véleményen vannak,mint én – azokat tartom ellenségnek,akik ellenséges szàndékkal viseltetnek valakikkel szemben: elöitéletböl,vagy divatbol,vagy karrirvàgybol,vagy mert a többség ugy gondolkodik ezért ugyanazt szajkozzàk gondolkodàs nélkül,kérdöjelek nélkül.

    -Csak röptében,pàr dolgot leirok, és röviden:mert nem tudom pontos adatokkal alàtàmasztani:azt majd valaki aki nagyobb tàrgyi és lexikàlis tudàssal rendelkezik, majd talàn kiegésziti.Az is valoszinü, hogy nem tudok pontosan dolgokat,vagy rosszul tudom,és majd ha valaki kijavit,azt megköszönöm,mert akkor megint nem telt el a napom feleslegesen:ujra tanultam valamit.
    A magyarorszàgi zsidok statuszàt II.Jozsef kezdte el rendezni, az 1700-as evek közepe felé: akkor kaphattak pl. sajàt nevet is. Igen, addig nem volt polgàri nevük,csak mint kvazi a zsido Izsàk. Akkorra lehetett csak polgàri nevük,II.Jozsef, a kalapos kiràly alatt: és miutàn német volt a hivatalos nyelv: ezért lett sok zsido polgàri neve Roth,vagy Weiss vagy Schwarz: ugyanis igy definiàlhattàk az összeiràsnàl: akinek vörös volt a haja az Roth akinek fekete az a Schwartz, zöldes börszinnel evidensen Grün, vagy akàrmilyen különös ismertetöjellel,vagy szakma nevét ràszabtàk a polgàri csalàdnevre. stb.stb. Minden zsidonak természetesen volt neve: de csak zsido hagyomànyos neve: pl.David ben Joszef=David, Jozsef fia –
    -Ha jol tudom: akkor még nem birtokolhattak földet sem.Bizonyos körülhatàrolt helyeken élhettek csak.
    -Csak „alantas” foglalkozàssal kereshették meg a napi betevöjüket:pl.àrulhattak ezt-azt:làsd magyaràzat a késöbbi zsido szatocsboltok kialakulàsa,ahol az egész csalàd dolgozott, és: a pénzvàltàst is ök intézhették, mert a pénzvaltàs-pénzkölcsönzés is igen csunya dolognak volt elkönyvelve.Ugyhogy dolgoztak, gyakoroltàk a vallàst, olvastak,és sokasodtak mert a gyermekàldàs egyrészt kegy a Mindenhatotol,màsrészt csalàd nélkûl nem élet az élet.
    Amire ki akarok lyukadni, az az, hogy lassan lassan emberszàmba kezdték venni az 1700-as években Magyarorszàgon élö zsidokat,akik lehettek vagy 70-80 ezren,ha jol emlékszem.Volt egy nagyon érdekes könyv a témàrol, amit kölcsönadtam valakinek, de soha nem kaptam vissza,és nem tudom,kinek adtam.
    -A tanulàs volt az, amibe beleölték energiàjukat-idejüket – ( nem volt sem TV sem villanyàram…)tehàt tanultak,olvastak.Joval késöbb meg, amikor màr lehetett :mégtöbbet tanultak, vilàgi tudomànyokat is. Lettek orvosok is, meg fizikusok is, meg vegyészek is. – Megjegyezném itt, hogy a montreàli Zsidokorhàzat az itteni zsido közösség alapitotta-épittette összedobott pénzen:mert zsido orvost nem alkalmazott montreali korhaz a 30-as években, ez is megér egy ujabb eszmefuttatàst..
    -Màs téma, de ideirom, mert sokszor eszembe jut: az okori,meg még joval utàna is:az egyiptomi-arab kultura – tudomàny olyan magas szinten àllt,ha csak a csillagàszatot emlitem,a piramisok épitését – algebra-geometria …hovà lettek mivé lettek màra, hatalmas tudàsanyaggal -kiemelkedö tudosokkal — kàr.
    -Izrael területét a zsidok akik ott éltek:nem hagytàk ott: ott voltak,ott éltek,közösen az arabokkal,a zsidok elkezdtek fôldet müvelni:mert ott lehetett földjük: csak a talaj volt hasznàlhatatlan, de kiszedték a köveket, sziszifuszi munkàval ültettek, termesztettek, ugyanakkor az arab lakossag inkàbb àllattartàssal foglalkozott, legeltették a nyàjat,- föleg kecskéket az eléggé igénytelen àllat.
    Volt a török fennhatosàg, az angol mandàtum-de a zsidok nem mentek el – söt:sokan kivàndoroltak a càri Oroszorszàgbol is,meg Lengyelorszàgbol is a progromok elöl;akkor még Palesztinànak hivtàk az orszàgot.Hosszu és bonyolult -és sokszor piszkos politikai manöverek halmaza – eröviszonyok fordulatai: Hitler & Co. a jeruzsàlemi fömufti aki együttmüködéséröl biztositotta Hitlert- a lényeg;sok-sok emberàldozat utàn happy end: Izrael ma létezik.
    -Amit irsz, (tegezödjünk,jo? ennyi bodzapàlinka utàn màr lehet)a rasszizmus kiajàtitàsàrol, azzal egyet is értek, meg nem is: szerintem: ezt hangsulyozom:szerintem:a legnagyobb hiba az volt, hogy akik tulélték a szörnyüségeket, azok közül nem sokan tudtak beszélni arrol, ami történt,amin keresztülmentek.
    Hosszu évekig nem tudtak. Hiszem,és speciel ezt konkrétan tudom: hogy ez a nem elmondani,magukban tartani ez orvosi,pszichologiai alapokon abszolut elismert tény, és ezzel magyaràzhato.
    A màsik része pedig azoknak, akik tulélték a poklot, a rengeteg fàjdalmat, megalàztatàst és igazsàgtalansàgot amiken keresztülmentek: bosszut lihegve -nem pedig igazsàgot kapni akaràssal – probàltàk ujrakezdeni a megtört életüket.
    Ne feledjûk el azt sem: hogy elveszetették a szülöket-férjeket-feleségeket-mindenkit: és ami a legszörnyübb: a gyerekeiket – és azt se felejtsük el: hogy akik összeirtàk- elvitték -bevagoniroztattàk öket: amikor visszatértek a tulélök: ugyanazokat az embereket talàltàk ott: de màr màs szinü egyenruhàban,màs szövegekkel a szàjukban. Mintha mi sem történt volna. És még szemrehànytak is, hogy miért jöttek vissza, meg hogy többen jöttek vissza,mint ahànyan elmentek: gondolj bele, milyen érzés lehetett.
    -Visszatérve a kisajàtitott rasszizmus elméletedre: én nem érzem,hogy kisajàtitottàk,azt érzem, hogy késön kezdtek el beszélni,talàn rosszul is beszéltek- és közben elfekélyesedett a fàjdalom:de ugyanugy reagal a zsido közösség, amikor a feketéket piszkàltàk az USA-ban: vagy legutobb,amikor a montreali Holocaust Bizottsàg felemelte szavàt a roma menekültek mellett – Bocs, ez is hosszura sikeredet…egészségünkre: most almalé,sajàt gyömölcscentrifugàval,sok munkàval készitettem, de nagyon finom.

  • Tegnap azt láttam egy műsorban, hogy miután „elhagyták” a zsidók a szent földet, Palesztin terület lett, Viszont az 1900-as évek legelején az angolok bevonultak, az akkori Palesztinába, ahol nemvárt szegénység, és éhezés várta őket, valamint kb. 50%-nyi zsidó lakos akinek semmi gondja nem volt az arabokkal, és ez igaz volt visszafelé is, egy békés egymást segítő közösség volt! Ekkor jött az ötlet, hogy a zsidók kapjanak egy saját országot, ezért levelet írtak egy angol politikusnak, aki jó ötletnek találta. Elutazott, és beszédet tartott, egy” kísérletről, ami a zsidókat ismerve biztos pozitív végkimenetelű lesz”, ekkor tömegével utaztak oda zsidók, és ez zavarta meg a palesztinokat. 25 évvel később 48-ban kihirdették Izraelt, mit önálló ország.
    Ezt jól tudom?
    12 óra munka után egy feles szerintem belefér! 🙂

  • NMáté
    2013 augusztus 27
    2:51 du.
    Te egy rendes, megbízható Máténak tünsz..
    Ha javasolhatom, ne aprózd el..
    Semmi felesezés..Decinként, jókomám, decinként!!
    Nü, Isten, Isten !!
    🙂

  • NMate!
    Orulok, hogy tajekozodsz , ha nem is mindenben
    ertesz egyet velunk.
    Csak nehany szereny megjegyzes-talan elgondolkozol
    rajta.

    „En azt nem ertem miert utalja mindenki annyira
    a zsidokat”-irod.

    Talan{az altalad emlitett okokon kivul}-azert- mert
    a masik ket nagy monoteista vallas- a keresztenyseg
    es az iszlam- a zsido vallasbol nott ki- erosen
    elferditett formaban.

    A zsido vallas{errol is erdeklodtel Ashernal es
    a tobbieknel} EGY NEP eletet hatarozza meg torvenyekkel-
    a bolcsotol a sirig, mig –
    a keresztenyseg es az iszlam- kulonbozo korokban-
    elindult VILAGHODITO utjara.{keresztes haboruk,
    muszlim hoditasok}.

    Bar antiszemitizmus letezett Roma koraban is,
    amikor Provincia Judea lazongo zsidoi allandoan
    „zavarogtak”.
    Errol tanuskodik{tobbek kozott}az a penzerme,
    melyet Jeruzsalemben lathatsz:egy siro noi alak
    ul egy palmafa alatt- es a felirat „Judea Capta”
    ugy emlekszem,a Bar-Kochba felkeles {i.u 132-135}leverese
    utan forgalmaztak.
    Ezt „tokelesitettek” a kesobbi korok antiszemita fiataljai
    amikor zsido gyerekeket kergettek – HEP!HEP!
    kialtasokkal.Egyikuk sem tudta- sem a tamadok-
    sem a tamadottak- mit jelent.{Hyerosolima est Perdita}
    Jeruzsalem elveszett!{En-koromnal fogva-hallottam-olvastam
    rola. }
    Ennyit a „lopott foldrol”.{Dakota es Boda figyelmebe}.

    Meg valamit- amit irtal:
    „engem az zavar, hogy kisajatitottak maguknak
    a rasszizmust”.-nem pontos.

    Igaz, hogy a tortenelem folyaman-sok nepet
    uldoztek, de erre meg nem volt precedens, hogy a
    „muvelt Europa”ban-„gyari modszerek”kel irtsanak
    egy nepet- a csecsemotol az aggastyanig-tobb
    helyen- a helyi lakossag „reszvetelevel”.

    Meg valamit a „rasszizmus kisajatisa”rol.

    Zsido onkentesek mentek Spanyolorszagba
    csatlakozni a Franco fasiszta diktaturaja
    ellen harcolokhoz.

    Izrael megalakulasa- ELOTT- mikor Palesztina
    Brit Mandatum volt- megalakult a Brit Hadsereg
    kereten belul-a Zsido Brigad-melynek egyik
    ejtoernyos tisztje-Szenes Aniko{Hana Szenes}
    az uldozottek mentesere sietett-de elfogtak-
    es kivegeztek-23 eves koraban -Budapesten.

    Emlekeztetoul- ez a Feher Konyv idejen volt-
    mikor az angolok tiltottak a zsidok bevandorlasat
    Palesztinaba.

    Ekkor mondta Ben Gurion|”Ugy kell harcoljunk
    a Feher Konyv ellen-mintha nem lenne haboru-
    es Hitler ellen-mintha nem lenne Feher Konyv.”

    Latom, tul hosszan irtam-nem lesz turelmed elolvasni.
    Megis- meg valamit- a rasszizmusrol.

    Amerikaban- az „aparthaid” idejen- zsido ertelmisegiek
    es „kisemberek” meneteltek Martin Luther King
    kovetoivel – tiltakozva a negerek uldozese ellen.

    Ma- mikor „viragzik” az „arab tavasz” Izrael
    200 sziriai sulyos sebesultnek nyujtott
    korhazi apolast. A betegeket letakart arccal fenykepeztek,
    nehogy, otthon „elszamoltassak” oket.

    Bocsanat a hosszu tiradaert, remelem segitett valamit.

  • A parittyás hangja

    Szerettem volna válaszolni NMáténak de Annamaria és Izraeli olyan kimerítő választ írtak, hogy nekem semmi nem maradt.:)
    Annyit talán hozzá, hogy igen Annamaria, a középkori zsidó korlátozó törvények tiltották a földművelést is, ugyan úgy ahogy az akkor kizárólag megbecsültnek számító kézműves szakmák folytatását.

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 augusztus 28
    2:06 de.

    🙂 )))
    Há erre okított téged a plébános úr?! 🙂

  • izraeli
    2013 augusztus 28
    4:45 de.
    Az antiszemitizmust elítélem, és a szenvedést elismerem. De azért az ördög ügyvédjeként túlzásnak, vagy inkább kapzsiságnak tartom azt, hogy most kártérítési pénzekért perelik például a MÁV-ot, mivel vasúton szállították a deportáltakat, valamint az MNB-t, mivel oda tették be az elrabolt pénzeket.
    Az általános állami kártérítés rendben van. De ez a lépés például nekem ellenszenves, és szimpla kapzsiságnak tartom, noha egyébként minden mást elismerek.

  • asher alexander

    annamaria!
    budapest XIV. ker Amerikai ut!
    ott is van egy kimondottan a MAZSIHISZ altal finanszirozott „szeretet korhaz”!ez egy kimondottan zsido korhaz!

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 28
    7:29 de.
    Bezony..Ű is, meg a tanittóuris..
    Mer’ eggyiksekeveri! A kántor meg aszongya, aza sok poháremegetísre efecsírűtt enregija jólgyünmajd, ha betőtti a nyócvanat, oszt kijakar mennyi a klozettra..
    Üdvözűleg baráccságilag, meg minnyá nyomokis valamit a zanyagcserefojamadba, mijelőtt tejjesenn kiszáradnék!!
    Prosztata,- vagy hogyafrancba híjja a zisteistenet a tanittójur, mikor külföldijül iszákoskodik..)

  • asher alexander

    penzerme!
    1,; a Ivdea Capta egy a Titus Csaszar idejebol szarmazo erme!Titus volt aki lerombolta a II.-e Beith h’Midrash-t i.sz.70-ben!
    2,;-a Bar Kochba ermen egy harmas -(granatalma)-jogar lathato korben a felirat,; Yirusalaim Kodesh.-ez egy 1/2 Shekel ereteku erme!

  • asher alexander

    mindkeegvan nekem a gyujtemenyemben,de ugyanigy megvan az Eleazar alatt vert erme-(Massada)-is!
    meg van a Romai prokurator Pilatus ermeje is!!
    szenvedelyes gyujto vagyok!!

  • asher alexander

    van olyan „pannonia” feliratu romai arany sesterciusom is amelyik egyik oldalan az uralkodo es pannonia,a masikon egy hetagu gyertyatarto-(menorah)-van felrattal legio……….-(invisible)-………..!!
    az ott allomasozo zsidok kozul toborzott legionariusok penzerol van szo!

  • asher alexander
    2013 augusztus 28
    12:08 du.

    A „pannonia” feliratú pénz az uralkodóval és a menórával, azt jelenti, hogy Pannoniában verték.

  • NMATE!
    Ne haragudj, hogy ujra-bele kontarkodok,csak
    egy kis kiegeszites-az altalad latott musorhoz.

    „Miutan elhagytak a zsidok a Szentfoldet-Palesztina
    lett.”-irod.

    A zsido ellenallas leverese utan- a romaiak- buntetesul
    adtak a Palesztina nevet-Provincia Judeanak-
    a zsidok osi ellensegerol- a filiszteusokrol.

    A Szentfold- leven fontos geografiai es strategiai
    pont-az okori es a kesobbi nagyhatalmak gyarmata –
    es utkozesi pontja volt {Assziria,Babilon,Perzsia,
    Gorogorszag,Roma,Bizanc,Arabia,Torok Birodalom,
    Britania}.

    Igaz, hogy maradtak zsidok a Szentfoldon-foleg
    eszak Izraelben, de masutt is- egy reszuket-
    {nem mindeg bekes eszkozokkel- „beteritettek”
    az iszlamba-hasonloan a „bekes” „keresztelesek”hez.

    Bar a kozepkorban a zsidok es az iszlam aranylag
    bekeben eltek,mig az Inkvizicio Spanyolorszagban-
    uldozte oket-ez sem volt mindeg igy.

    A Brit Mandatum idejen Lord Balfour ajanlotta-
    Dr. Chaim Weizman -vegyesz kozvetitesevel-
    {Izrael kesobbi- elso allamelnoke}egy „zsido haza”
    {jewish homeland} felallitasat Palesztinaban.

    Remelem- megertetted valamennyire- hogy Palesztina-
    ez idoben nem volt nemzetallam-eleg vegyes lakossaggal-
    zsidok,arabok,keresztenyek,druzok,cserkeszek-
    kesobb ormenyek is}.
    Voltak varosok, ahol zsido kozossegek eltek,
    ezekhez csatlakoztak -az Inkvizicio uldozese nyoman
    a 15-ik szazadban- uj zsido „bevandorlok”.

    A nagyobb zsido bevandorlas a 19-ik szazad vegen
    es a 20-ik szazad elejen kezdodott Europabol-
    a Cari Oroszorszag pogromjai nyomaban,

    A „bevandorlas”ban nagy resze van a magyar-zsido
    Herzl Tivadarnak- a „cionizmus atyjanak”- aki
    a 19-ik szazad vegen- mint ujsagiro- tudositott
    Parizsbol- a Dreyfus perrol.
    A francia zsido Dreyfus kapitanyt- hazaarulassal
    vadoltak- lefokoztak- es szamuztek.
    Csak evek mulva derult ki artatlansaga.

    Ekkor irta meg Herzl Tivadar „Altneuland” {Os-Uj orszag}
    cimu konyvet- es kezdte kozbenjarasat a vilag
    {akkori} hatalmasainal {az osztrak csaszar es a torok
    szultan} es hivta ossze az elso Cionista Kongresszust.

    A zsido lakossagot Palesztinaban- akiknek „semmi gondja nem
    volt az arabokkal”-mint irtad- 1926-ban,1929-ben,
    1939-ben Hebronban es masutt – az”arab forradalom”
    soran „tisztogattak”.
    A 2-ik Vilaghaboruban Hadzs Amin el Huszeini
    a „palesztin” arabok feje- Hitlernel kapott
    menedeket.
    A”palesztin” nemzetallam- mar letezik.
    Jordania kiralya-beduin eredetu- de a lakossag
    tobb mint 60%a- „palesztin”.

    Izrael felallitasa utan tobb mint 700.000 zsidot
    uldoztek ki az arab orszagokbol- minden nelkul.
    Ok ma- Izrael hasznos polgarai.
    A „palesztin” menekultek mar tobb nemzedeke-menekult
    statuszban el.
    A „testverek”- dacara hatalmas teruleteiknek
    es a „koolaj”bol jovo beveteleknek-es az ENSZ
    tamogatasanak- „nem tudjak” megoldani a problemat.
    Igaz- ma- nincs ra ido.
    Sziriaban es masutt „viragzik” az „arab tavasz”.
    Megis, az „izraeli-palesztin” problema zavarja
    a vilagot.
    Bocs, ez is hosszura sikeredett- de holnap-
    jon az ifju nemzedek- es elfoglalja a computert.

    Addig is iszom az egeszsegedre- meleg leven-
    mentat -citrommal.

  • Aser!
    Utana neztem a Wikin- igazad van .
    „The Judaea Capta coins were struck 25 years
    under Vespasian and his two sons”.

    „מכל מלמדי-השכלתי”
    „Minden tanitomtol- tanultam”

  • Köszönöm az újabb infókat!

    Először is a „Latom, tul hosszan irtam-nem lesz turelmed elolvasni.” ez nem igaz, figyelmesen elolvasok minden új írást, de vagy a netem, vagy valami nagyon rossz mert átlagosan 6 órával később jönnek be a kommentjeitek. Nagyon idegesít! de ez remélem mentségül szolgál, hogy miért tűnik úgy hogy össze-vissza írok

    Látom, hogy az „Annak ellenére, hogy nem mindenben értek egyet az itt összegyűlt társasággal. Nem tekintek senkit se ellenségnek csak azért mert máshogy gondol valamit!” mondataimat sajnos félre érthetően írtam, Dakotának szántam azzal a célzattal, hogy attól hogy van egy biz. véleménye azt ne ilyen gyerekes módon, mást végig sértve nyögje be…hanem próbálkozzon civilizált kommunikálással

    A rasszizmus kisajátításáról,
    Bevallom ezeket nem tudtam amiket Izreaeli írt, de nem erre gondoltam! Hanem ha szóba jön rasszizmus mindenki a zsidókra gondol. Ha egy zsidónak hozod fel, az lesz amit Annamaria és Izaeli is tett, hogy elmondja a zsidók történetét! de én pont erre gondoltam. Amiket elmondtál (köszön szépen hogy tegezhetlek) az mind igaz, és szinte felfoghatatlannak tartom!! de nem „csak” a zsidókkal történt ez hanem melegekkel, jehovákkal, cigányokkal is, ugyan ott ugyan akkor, tudom kisebb számban, de mégse csak a zsidókkal történt. Tehát engem ez zavar. Remélem nem voltam bántó, és értitek hogy mire akarok kilyukadni!

    Vagy ha tényleg küzdenek mindenfajta rasszizmus ellen, akkor „reklámozzák” azt is, mert a közvélemény, nem ismeri a zsidók ezen oldalát. Inkább azt látják, hogy létrehoztak több szervezetet, hogy megtalálják a gyilkos nácikat, a többi elnyomott nép meg le van szarva. Nem akarok okoskodni, de hátha nem mondok hülyeséget. Ha igen úgyis szólnak 🙂

    Annamaria írásához még csak annyit, hogy bizony, nagyon sok kiváló vegyész került ki a zsidók közül, nem egy tudósnak/professzornak a könyvéből tanultam, tanulok én is.

    A végére még egy reakció! Falusi ahogy a vicc is mondja, nem szeretem „keverni” az italt, főleg ha prémium minőségű, 7 éve eperfahordóban érlelt bodzapálinkáról van szó!;)

  • Don Ovuz
    2013 augusztus 28
    11:47 de.
    A MÀV perröl: ha jol tudom, nem megy a per, – ami a lényegen nem vàltoztat:valoban csunyàn hangzik. Igaz.
    -Ezzel együtt:az a tény, hogy tényleg kifizettették a jegyeket, az igaz.És kapitàlis disznosàg és igazsàgtalansàg volt/van/lesz: de ez a per-kisérlet rossz szàjizt adott.
    Ezek a frànya föniciaiak…ök az oka mindennek.
    –Kedves Asher Alexander,ma nishma? nem hiszem, hogy ugyanarrol a jelenségrôl beszélünk: a montreàli zsidokorhàz (Hôpital Général Juif) azt most màr régota àllami pénzekböl futtatjàk, és nem kizàrolag zsidoknak tartjàk fent: de amikor megalapitottàk: azt azért kellett a közösség pénzén tervezni-épiteni-fenntartani -üzemeltetni: mert olyan antiszemitizmus volt a derék quebeci (meg kanadai)tàrsadalomban, hogy semelyik korhàzban nem alkalmaztak zsido szàrmazàsu embert orvosnak…erre azutàn összefogott a közösség.
    Mostanra màr persze a korhàz vallàsi jellege ugyan annyiban megmaradt, hogy koser kosztot adnak a betegeknek -semmi ennivalot kintröl nem szabad bevinni:vagy ha igen:azt egy erre kijelölt helyen ehetik csak meg, ugyhogy be sem lehet hazai kosztot vinni az àgyban fekvö betegeknek sem — meg van a shabes-lift,meg mezüze minden ajton : de az egész montreàli lakossàgot kezelik;söt:megyei szinten is: a ràkkutatàs és kezelésben orszàgos szinten az elsök, és ha jol tudom: a koraszülöttek kezelésére is ebben a korhàzban specializàlodtak.Az orvosok meg mindenféle nemzetiségüek,szinüek,és vallàsuak: ami még làthato**erre majd kitérek még**: kipàk,turbànok,keffiàk és burkàba boritott doktornök és doktorok és vegyülnek a hasonlo képpen öltözködö betegekkel.**most akarja a quebeci kormàny megszüntetni a vallàsi jelek viselését,ami kissé komikus: Montrealban a vàros közepén a hegyen àll egy hatalmas kereszt**
    Szoval azt hiszem, ez nem ugyanaz, mint az Amerikai uti szeretetkorhàz.
    –A montreàli zsidokorhàzban a kajàjuk koser, de attol még nem kellene pocséknak lenni, egyik haverunk feküdt ott és mesélte, minden este arrol almodott, és imàdkozott,hogy egy tànyér ehetö akàrmit adjanak màr,de nem jött össze.Beteg is volt, és éhes is volt. Viszont hàla I.nek, meggyogyitottàk csodàval hatàros modon- az is valami.

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 augusztus 28
    12:03 du.

    🙂 🙂 🙂 ))))))))))))
    Vaze hát félrenyeltem a sőrt! Pedig jó sőr!:)

  • sárdi jani
    2013 augusztus 27
    6:24 du.
    Kedves Sàrdi Jani, elnézést,most làttam meg csak a tegnapi beiràsàt.
    Tökéletesen igaz amit és ahogy magyaràzza. Nagyon logikus is.
    A màsodik beiràsa: idézem: „Ja! Annyi haszna mégis van az egymás vádolásának, hogy közben kibeszélünk régi, elfojtott dolgokat. Sőt, új ismereteket is szerzünk.”
    Ezzel is egyetértek, de nem lenne muszàj vàdolnunk egymàst ahoz, hogy tisztàbb viz kerüljön a pohàrba.
    —Most làttam azt is, hogy helyesiràsi hibàt vétettem:egy màsik beiràsomnàl: elfeledtem megnyomni egy màsodik T betüt: „sikeredett” a helyes vàltozat. Elnézést.

  • asher alexander

    don ovuz!
    latom meg mindig nem vilagos!!
    a MAV kifizettette a zsidokkal II.od es III.ad osztalyu jegyekben-(mindenkivel kivetel nelkul meg a par honapos csecsemokkel is!!!)-
    a viteldijat egyutra budapest-auschwitz utvonalra!!
    megis otvenesevel marha waggonokba zsufolova vittek ki mindet!!
    mindezt tette a MAV ellenere annak hogy a kormany mar korabban kifizette a viteldijat es a waggonok,mozdonyok berleti dijat!!
    a MAV kifizettette a zsidokkal is,annak ellenere hogy erre a kormanytol engedelyt kaptak volna!!
    a MAV-nal nagyon is tisztaban voltak vele hova viszik ki a zsidokat!az 1944-ben mar nyilt „titok” volt mindenki elott!!

  • asher alexander

    izraeli!
    kiegeszitesul!!
    1,;-a szo „palastin” a romai latin PALESTRA szobol ered ami „bekeritett terulet”-et jelent!
    2,;-mig a Phylistee azt jelenti „a nep amelyik a tenger felol jott”
    igy nevezte el a har megiddo lakossaga oket mivel ok eszleltek eloszor az erkezesuket

  • asher alexander
    2013 augusztus 28
    6:15 du.
    Termesztésen jogosnak tartanám a dolgot, ha nem plusz pénzekről beszélnénk.
    Mint említettem az állami jóvátéttel semmi gondom, noha jóvá semmit nem tesz. Mindössze akkor is a gesztusról beszélhetünk. Itt viszont szűkebb értelemben az élet forintosításáról beszélhetünk. Minden állam aki ebben a mocsokban részt vett, fizetett jóvátétet, vagy járadékot. Ez országonként változik.
    Most miről van szó? Fizessék vissza a jegy árát? Nem. Fizessenek további százmilliókat, mivel jól tudták hová megy a vonat. Mindenki tudta. Az egész világ tudta. Még talán el is lehetne fogadni, ha nem lenne az MNB ügy mellé. Ott is ugyanaz az érv. Jól tudták, hogy rablott vagyon. Számomra, és azt hiszem nem csak számomra, itt kezd az ügy kapzsisággá válni, amikor nem általános vagy ha úgy tetszik állami szinten marad a dolog, hanem elkezdjük tételes forintosítani a részelemeket.

  • asher alexander
    2013 augusztus 28
    6:15 du.
    Nem akarok túlságosan belemerülni a kérdésbe. Ezért javasolnám maradjunk annyiban, egy általános központi jóvátéten túl a részelemek forintosítása túlzás.

  • NMate!
    Eloszor is,ugy fogadunk mint a jo akaratu latogatokat:

    „Baruch ha ba”!{heber}- „Aldott az erkezo.”
    A tegezesrol- meg az imainkban,a Teremtot is-tegezzuk.
    Bar- ha nagyon akarunk valami „szemelyiseget”
    „megtisztelni”-azt mondjuk „tisztelt”{ 1.szam 3-ik szemelyben}- de ez ritka.
    Ez az egyik legdemokratikusabb nyelv-amit ismerek.

    A rasszizmusrol-Dani Karavan-idos izraeli szobrasz
    epitette az emlekmuvet a cigany Holocaust emlekere-
    Berlinben.

    Az ormeny Holocaustrol- bar tobben elnek itt-
    foleg Jeruzsalem Ovarosaban- hallgattunk.
    Ezt tobb parlamenti kepviselonk nehezmenyezte is.

    Talan nem tudsz rola-Torokorszag nepirtast „rendezett”
    az 1-so Vilaghaboruban az ormenyek kozott.
    A „hallgatas” reszunkrol akkor volt-amikor-
    politikai okokbol- nem akartak „megbantani” Torokorszagot.
    Latod, van onkritikank is?

    Libanon-eszaki szomszedunk,ahol meg nem regen egyutt
    eltek keresztenyek,muzulmanok,druzok,-manapsag
    {miota sokan a keresztenyek kozul elmenekultek}
    a Hezbolla {azota terrorszervezetnek lett nyilvanitva}
    hatasa alatt all.
    Tobb del libanoni kereszteny-volt fegyvertars-Izraelben
    kapott menedeket-csaladostol.

    Mindezt egy kis orszagban{a neve nem fer bele a terkepen}-
    amely a vilag minden reszebol gyujti ossze fiait a szetszoratasbol.

    A „jehovistak”rol-a „hazatert” zsidoknak- ez nem konnyu.
    Minden vallas szabadon gyakoralhato az orszagban-
    de erzekenyek vagyunk a misszionariusi tevekenysegre.
    Bar vannak zsido keresztenyek is.

    A „melegek” mar tobb felvonulast rendeztek-meg
    Jeruzsalemben is- ahol sok a vallasos.
    Termeszetesen- voltak ellen tuntetesek is.

    Miert nem „reklamozzuk”a rasszizmus elleni kuzdelmet?

    Ez nehez kerdes. 2000 eves agymosast es a mai
    „palesztin” es „liberalis” propagandat- nem konnyu
    megdonteni egyhamar.

    Sokan-onkentesen-foleg a fiatalok-de mi idosek is-
    probaljuk eloszlatni a sotetseget- a szo erejevel.
    Akik-szemelyesen ismernek bennunket- magyar {es mas} kulfoldi
    focistak,diakok akik itt tanultak,kulfoldi munkasok
    {foleg az oregek apoloi Magyarorszagrol vagy Erdelybol}
    tobbsegukben-mint baratok tertek haza.

  • NMáté
    2013 augusztus 28
    1:49 du.
    Azért sokan ismerjük a történelmet. Igaz sokan nem. Ezért jó a fórum, és az internet szabadsága. Az interneten majdnem minden megtalálható, ha megfelelő szűrőkkel keres az ember.
    A hiányolt ismeretterjesztéssel kapcsolatban szerényen megjegyzem, fogadókészség is szükséges.
    Vannak nagyon mélyen gyökerező dolgok is. Például a vallás. Ha azt vesszük, például a katolikusok sem véletlenül választották jelképnek a kereszten függő Jézust. Alapvető emberi tulajdonságokra építettek. Ilyen dolgok a szégyenérzet, a bűntudat például. Demonstráció a jelkép, íme, ezt tettétek, most kövessétek meg a megváltót. Vagyis ezen emberi jellemvonások is terelték az adott vallás tisztelete mellé az embereket.
    Ugyanakkor van egy másik alap emberi tulajdonság. A törzsi ösztön. Ezzel a megalakulásakor nem számolt a katolicizmus, később kihasználta az inkvizíció idején. Védelmezni mindenkit, aki belül van, és ellenségnek tekinteni a kívülállót. Igaz, hogy az őskeresztények első csoportjai zsidók, abból az alaptényből, hogy onnan indult az egész, de ahogy terjedt a vallás, már a zsidókat egyrészt kívülállóknak tekintették, másrészt a törzsi ösztön ami a bántották a törzs egy tagját jelszóval kollektív bűnösnek kiáltotta ki a zsidókat a keresztre feszítésben.
    Noha a bibliának ez a része igen érdekes. Ugyanis amikor a tömeget kérdezik, egyénileg mindenki Jézus nevét kiáltja, de a tömeg azt skandálja: Feszítsd meg!
    Akkor ez értelmezhető úgy is, hogy a keresztények feszíttették meg? Valahogy ezt a részt nem elemezték eléggé.

    Másik dolog a zsidó ellenességben a politika. Alaptétel az oszd meg és uralkodj. Ehhez kell az évezredek óta a katolicizmus által terjesztett ellenségkép is. A politika már tudatosan használja ki az emberi alapösztönöket.

  • Aser!
    Utana neztem a jelentesnek a Wikipediaban.
    „Palestra- a PUBLIC PLACE in ANCIENT GREECE
    for training and wrestling and other atletics”.
    {Palestra-koz terulet- hely} – melyet az okori Gorogorszagban
    a birkozas es mas sportok gyakorlasara hasznaltak.

    Phylistee-
    „132-138 kozott ujabb Roma ellenes,hazafias
    felszabadito mozgalom bontakozott ki,amelynek Bar Kochba
    es Rabi Akiva voltak a vezetoi.
    A romaiak ezt a felkelest is levertek es kegyetlenul
    megtoroltak.
    HADRIANUS CSASZAR Jeruzsalemet leromboltatta es
    Aelia Capitolina neven romai varoskent epitette ujja
    es JUDEAT ATKERESZTELTE PALESZTINAVA.
    {filisztea- a joval az izraeli honfoglalast kovetoen-
    valoszinusithetoen Kretarol erkezo filiszteusokrol}.

    Aser- ez volt.
    A LENYEG PEDIG – HADRIANUS CSASZAR BOSSZUJA-
    ES A ZSIDO NEP MEGSZEGYENITESE- HAZAJUKAT- JUDEAT-
    OSI ELLENSEGUKROL- PALESZTINANAK NEVEZNI.

  • Köszönöm az újabb információkat!

    Szeretnék először erre reagálni:”2000 eves agymosast es a mai “palesztin” es “liberalis” propagandat- nem konnyu
    megdonteni egyhamar.” Erre javasoltam, hogy itt lenne az ideje megismertetni az emberekkel ezeket a tényeket. Bár sajnos látom, hogy ez tényleg nagyon nagyon nehéz folyamat!!

    A török-örmény népirtást csak hallottam, inkább az akkori török-görög konfliktusról, de bővebben az akkori törökök hihetetlen agresszív támadó politikájáról tudok. Ami megint csak megérne egy mesét… de azt majd máskor!

    Don Ovuz! „Az interneten majdnem minden megtalálható, ha megfelelő szűrőkkel keres az ember.” Ezzel az a baj,hogy az ember sose lehet biztos abban hogy jó szűrőt használ. Próbálok utána nézni a dolgoknak de lássuk be, nagyon sok infó van, amit ha mind átolvasunk csak összezavarodunk, ezért gondoltam kérek tájékoztatást azoktól akik ebben a legjártasabbak.

    A kommented második részéhez lenne pár hozzáfűzni valóm.
    Abban egyetértek, hogy a katolicizmus a hosszú idők alatt elvesztette kizárólagos vallási jellegét. Nagy mértékben tekinti magát egy szervezetnek, melyet felsőbbrendűnek, megfelelőbbnek tekint bárminél.
    Igazából nem véletlen a „bigott katolikus” kifejezés.

    Az általad említett passió történethez elszeretném mondani a saját véleményemet. A keresztre feszítésnél az én hitem szerint a Poncius Pilátus átadta a NÉPNEK a döntés jogát. Azért emelem ki a Népet, mert a Biblia nem emeli ki a tömegben szereplők származását, hiszen nem egy bizonyos népcsoportra akarja ráfogni a gyilkolást, pont megbélyegzés elkerülése végett. Hanem arra akar rávilágítani, hogy Isten hiába adta a saját fiát, az emberek (legyen az zsidó, keresztény, ateista) azt eldobta sőt! Sátáni módszerrel gyilkolással kivégezte! Talán az egész szenvedés történetnek az lenne a lényege, hogy az emberek próbáljanak pozitívabbak lenni, nyitottak mások felé, és bennük jót,és ne az ellenséget látni.
    Egyébként az elemzésre lehetőséget ad az Új szövetgében Máté, Márk, Lukács szinoptikus evangéliumai.
    Nem akarok teológiai vitát nyitni, ez csak az én szubjektív véleményem, mellyel remélem nem sértek meg senkit! Természetesen várom a ti véleményeteket is!

    „Másik dolog a zsidó ellenességben a politika. Alaptétel az oszd meg és uralkodj. Ehhez kell az évezredek óta a katolicizmus által terjesztett ellenségkép is. A politika már tudatosan használja ki az emberi alapösztönöket.”
    Ez sajnos így van!

    Talán nem tudnék jobb végszót találnia reformátusok által használt köszönésnél: „Áldás, békesség”!

  • NMáté
    2013 augusztus 27
    2:45 du.

    Kedves NMáté! A saját bevallásod szerint is alaposabb körültekintés nélküli véleményeddel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg halkan, hogy „olvasni, olvasni, olvasni”, főleg a régi cikkekeket, bejegyzéseket mielőtt téves következtetéseket vonnál le:)
    És még egy baráti tanács, ha meg nem sértelek vele.
    /Neked ingyen adom:)/

    Óvatosabban azzal a bodzapálinkával, mert úgy tűnik, hogy erősen rontja a látásodat 😉
    Béke veled:)

  • Annamaria
    2013 augusztus 26
    1:36 de.

    Nagy kő esett le a szívemről, kedves Annamaria, hogy végül mégsem írta le, és nem kellett csalódnom önben, mert ilyen durva kifejezések méltatlanok lennének ahhoz a képhez, amelyet időt és energiát nem kímélve igyekezett kialakítani itt saját magáról:)
    Békés, szép napot kívánok, önnek!:)

  • NMáté: Hangosan gondolkodnék. Isten azért küldte le a fiát a Földre, hogy megtérítse az embereket. Még az is a feladata volt, hogy kínhalálával megváltsa az emberek bűneit. Akkor, minden úgy történt, ahogy tervezte. Jézust el kellett árulni (Júdás), és keresztre kellett feszíteni. Azért megjegyezném, ez a halálnem elfogadott volt akkoriban. Azon is lehet vitatkozni, hogy római módon keresztre, vagy zsidó módon cölöpre. Ha keresztre, akkor nincs vita a Rómaiak szerepére. (Bulgakov nagyon jól ír róla). A Spartacus féle rabszolga felkelés résztvevői is ilyen halált haltak. Júdás árulása is szerepelhetett a tervben. Hiszen megtért, és bánatában öngyilkos lett. Akkor pedig Isten gyakorolhatta bűnbocsánatát, és akár maga mellé is emelhette, kárpótlásul a Földi szenvedéseiért. Tehát vehetjük egy nagy zseni „politikai” játszmájának, ami fényesen sikerült. De mondom, csak hangosan gondolkodtam.

  • NMáté: Azért megkérdezném. Ha most valaki odaállítana eléd, hogy Ő Isten fia, mit cselekednél? És a kormány?

  • Lianfair es NMate.
    Nem akarok vallasi vitat, hiszen meg egy vallason belul
    is vannak nezetelteresek. Nem ez a celom.
    Tobbszor szoba kerult Jezus ISTENI eredete.
    Jo, tudom, hogy ez szellemi,lelki „magyarazat”,de
    engem es sokunkat jobban erdekel- kulonosen a kutatasok es az
    archeologiai leletek alapjan Izraelben-
    – a tortenelmi Jezus- az EMBER.
    PROF.DAVID FLUSSER- a korai keresztenyseg kutatoja-
    40 evi kutatas -es archeologiai leletek alapjan-
    megirta -JESUS-cimu konyvet {ugy tudom,megjelent
    magyarul is}.
    Jezus zsido eredete-kozismert.
    Arrol azonban megoszlanak a velemenyek-hogy akart
    e mas lenni- annak ellenere, hogy kemenyen biralta
    a papsagot es az akkori „felso tizezret”.
    Nehany magyarazat a tortenesztol a „tortenelmi”
    Jezusrol.
    A gorog elnevezes CHRISTOS- MESSIAST jelent.
    Regi ZSIDO HIT SZERINT az IDOK VEGEN ELJOVO
    MESSIAS KIRALY {heber MASIACH-FELKENT}-
    DAVID KIRALY leszarmazottja lesz- es DAVID FIANAK-
    neveztetik.
    Az Uj-Testamentumot- ti biztosan jobban ismeritek
    nalam – de-
    A kutato tortenesz es masok- felhivjak a figyelmet
    nehany erdekes dologra.
    Mate es Lukacs is hozzak Jezus szarmazasat-
    csaladfajat-mely David kiralyig-sot Abrahamig
    es Adamig nyulik vissza.
    Mindkettojuknel-Jozsef- nem Maria{Miriam}-
    aki David leszarmazottja-es mint ilyen-tovabbviszi az orokseget.
    Meg erdekesebb,hogy Jozsef csaladfajat azokban az Evangeliumokban
    emlitik- ahol a szuz anyatol valo-csodalatos szulesrol
    van szo.
    Lehet, hogy most akadna-aki megkovez-de {gondolom}a tortenelmi
    Maria {Miriam}- szivesen venne a logikus magyarazatot.
    Erdekes, hogy senki nem figyelt fel erre a logikai-
    ellentmondasra.
    Mindket evangelista Betlehembe-{Beit Lechem{heber}a kenyer haza}
    helyezi Jezus szuletesi helyet,bar kulonbseggel.
    Lukacs szerint-Jezus szulei a csaszari nepszamlalas{census}
    miatt erkeztek Betlehembe-szuletese elott.Addig Nazaretben
    eltek-ahova kesobb visszatertek.
    Mate szerint-a csalad a Judeaban levo Betlehemben lakott-
    a szuletes elott is es csak az Egyiptombol valo visszateresuk
    utan-telepedett le Nazaretben.
    A tradicio szerint-David leszarmazottjanak Betlehemben
    kell szuletnie- ugy, mint a dinasztia alapitojabak.
    Erre utal Jochanan {Janos?}aki szerint sokan nem
    akartak elismerni Jezus kuldeteset- mondvan-
    „Galileabol jon a Messias?
    Nem ugy mondja az Iras ,hogy Betlehembol,David magjabol-
    kell jonnie a Messiasnak?”
    Ezeket csak mint erdekessegeket emlitettem.
    Ha van valami tanulsag napjainkra- talan csak ennyi.
    Nehez tortenelmi helyzetekben az emberiseg-
    minden vallas-varta a Messiast.
    A zsidosag- David fiat.
    A keresztenyseg- Jezust.
    A mohamedanok- a Mahadit.

    Talan Ezsaias profetanak volt igaza-aki remelte-
    hogy eljon az ido,amikor -nem fog egyik nep
    fegyvert emelni a masikra-es harcaszatot tanulni.

  • Remelem, nem vittem tulzasba ,csak meg ket
    {remelem} erdekes-video.

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=5rYj_0foJYA#!
    http://mult-kor.hu/20110926_a_vilaghalora_kerult_ot_holttengeri_tekercs

    Sajnos, az Egyiptomban megtalalt- kopt-Judas tekercsrol
    {a National Geography is irt rola}nem talaltam
    tudomanyos{nem vallasi}-partatlan-anyagot.
    Pedig-erdemes lenne megnezni hogyan alakult az
    „eredeti?” kep az „arulo?”-rol- „ellensegkep”pe-
    mellyel egy nepet uldoztek/nek.

  • izraeli. Kedves izraeli! Köszönöm szépen mondataidat. Nem untattál, csak többször is el kellett olvasnom, mert nem volt egyszerű. Nem hiszem, hogy én veled vitatkozhatnék, legfeljebb kérdeznék. Hány istent alkotott már az ember? Minden Szűz Mária szobornál tisztelgek. Tisztelem benne a fiát elvesztő anya fájdalmát. Ráadásul itt Írországban a köztereken lourdes-i Szűz Máriát szoborták meg, valami nagyon kedvesen. Tisztelem Jézust, mint okos embert, aki mártír halált halt. Miért nem mindegy, hogy Isten,vagy ember státuszban tisztelem? Sajnos egyszerű agyamba a Szentháromság sem megy bele. Sok kérdés van bennem, de papok sem tudtak ezekre válaszolni. Általánosságokat kaptam válaszul, meg a fő adu, hinni kell. Ez így nem megy. Abbahagyom, mert már a szememre vetették, hogy tudatlan vagyok, és nem akarom jobban bebizonyítani.

  • asher alexander

    a szobor egy balvany aki az elott tiszteleg balvanyimlado!
    mi zsidok hiszunk mert tudunk hinni latatlanban is!
    nekunk nincsen szuksegunk a hit-hez szoborra kepmasra!

  • Kedves Llanfair!
    Eloszor is,orulok,hogy erdeklodsz es valaszoltal.

    Eleonora Roosewelt mondta|”Jobb meggyujtani egy kicsiny
    gyertyat,mint elatkozni a sotetseget”.

    Azt hiszem,hogy a forumon a tobbseg- ,ha talan nem is
    mindannyian ismerik ezt a mondast-igyekeznek e szerint
    elni es cselekedni.
    Mindenki sajat stilusa szerint-neha csiposen,gunyosan,
    neha komolyan-de- tisztelet a nehany kivetelnek- emberileg.

    Mint irtam-nem vagyok tortenesz-csak valaki,aki nagyon
    erdeklodik.Ebben nem allok egyedul. Sokan-idosebbek is-
    egy eleten at- tanulunk.
    Ugy irtad, hogy Irorszagban elsz. Ezek szerint nalam
    sokkal tobbet tudsz a katolikusok es protestansok
    kozotti-mai napig tarto-ellentetekrol.
    Hany istent alkotott az ember?-kerdezed.
    Ebben benne van a valasz is.A politeizmustol{tobb isten
    hit}kezdve-melyben a kulonbozo istensegek a termeszet
    eroit es az emberi tulajdonsagokat kepviseltek.
    A monoteizmus{egyistenhit}-melyhez a 3 nagy vallas
    {zsido,kereszteny,mohamedan} tartozik probalta egy
    univerzalis Teremto kepet megformalni.
    Itt is- fellangoltak az ellentetek- es a harcok-
    EGYMAS VALLASA es/vagy ERDEKEI ellen.
    Ezek az ellentetek fennallnak UGYANAZON VALLAS
    hivei kozott is.{katolikusok,protestansok-
    szunita mohamedanok,siita mohamedanok}{lasd Sziria,Egyiptom,Iran}
    .
    A zsido vallasban is vannak kulonbozo ARNYALATOK-es vitak-
    de ezek nem kerultek egymas elleni fegyveres
    ellentetre.
    Az emberi -vagy isteni statuszrol.
    A Bibliaban a Teremto igy szol:
    „Teremtsunk embert SAJAT kepmasunkra”-a kulonbozo
    vallasok-meglehet-kulonbozo modon magyarazzak.
    En ugy ertem- EZ a HUMANIZMUS IGAZI ALAPJA.
    A Holocaust utan-sok zsido elvesztette a hitet.
    „Hogyan engedhette meg a Teremto-hogy ez megtortenjen?”
    kerdeztek.
    Megis-mindennek ellenere- felemelkedtek a gyaszbol-
    sokan- akik nem sokkal utana kivandoroltak-uj csaladot
    alapitottak-harcoltak es dolgoztak .
    Az egyik{szerintem} nagy kulonbseg{bar nem vagyok teologus}-
    vallasaink kozott-hogy -nalunk nincs- egy pap elotti-gyonas-
    es feloldozas.
    Mindenki felelos a tetteiert.
    Kozeledik az Engesztelesi Nap{Jom Kipur}.
    Ez ugyan bojt es engesztelo nap- egyeneknek- es a nepnek.
    Ilyenkor szokas{nem mindenki tartja}-bocsanatot kerni,
    ha megbantottuk egymast az ev folyaman.
    Az „isteni eredetrol”. A „szentharomsag”-a zsidosag szerint-
    a „Teremto egysegenek” ellenpeldaja.
    EMBEREK ISTENITESE- IDEGEN a zsidosagtol.
    A templomokban nem allitanak szobrokat{a tiltas a Bibliaban
    a „faragott kepek”rol}.
    Ez nem jelenti azt,hogy nincsenek tehetseges muveszeink,
    szobraszaink,nem allunk meg- a muveszet nagysagatol meghatva-
    Michelangelo vagy Rodin{es masok} szobrai elott.
    MARIA FAJDALMAT aterezni-ehhez valoban erzo szivu embernek
    kell lenni -es latom, hogy- az vagy.
    A kulonbseg kozottunk csak annyi, hogy hogyan latjuk ot.
    En a zsido Miriamot latom, akinek fiat Josuat{Jezus}-
    a romaiak kereszthalalra iteltek es kivegeztek-Judea mas,
    lazado zsidoival egyutt.
    Sajnos,ma is- SOK NEPBOL JOVO- MARIA van-bar az o fiaik-terrortamadasban
    vagy harcokban esnek el- AZ EGESZ VILAGON.

    A videok amiket csatoltam{a masodik magyarul}
    a 2000 eves Holt Tengeri Tekercsekrol meselnek.
    Az akkori 3 zsido szellemi aramlat {farizeusok,cadokitak,
    esszeneusok}kozul-az esszeneusok- akik a Holt Tenger
    mellett eltek.
    Tobben bennuk latjak{bar errol is vitaznak}-eletmodjuk szerint-
    a keresztenyseg hirnokeit.

    Amit irtal NMate-nak „Judas arulasa is szerepelhetett a tervben”-
    az Egyiptomban-{asatasok soran} megtalalt kopt irasu „Judas Tekercs”-
    szerint- pontosan igy tortent.Szerinte{allitolag}- a Tanito-
    Jezus – kerte ot- es figyelmeztette hogy gyulolni fogjak erte.

    Igaza volt. Nem csak ot gyuloltek- hanem a nepet –
    melybol vetetett{2000 even at-ma is}{Arulkodo Judas}.

    NEM VAGY TUDATLAN-hanem KIVANCSI- A SZO NEMES ERTELMEBEN.
    A KIVANCSISAG VITTE ELORE AZ EMBERISEGET.

    AHOGYAN NALUNK MONDJAK- ES EN EZT VALLOM:
    „MINDEN TANITOMTOL-TANULTAM>”

  • Kedves Izraeli,
    nagyon nagy élvezettel olvastam a beirt hozzàszólàsaidat és a lexikàlis tudàsod elött kalapot emelek. Köszönet a sok magyaràzatért – nagyon értékelem!
    -Minél többet tanul az ember, annàl inkàbb ràjön, hogy milyen keveset tud,minden új informàció adja a kilincset egy új ajtó kinyitàsàhoz;amiböl ujabb: eddig még nem ismert események-adatok jönnek elö.
    Mindenkitöl tanulhat az ember, aki akar tanulni: az tanulhat – nyitott és öszinte sziv,fej és tiszta lélek kell hozzà.
    -Shana Tova,mindannyiunknak: jó egészséget,nyugalmat,békét -remélem, csak ez az elsö 5772 év volt nehéz,és a következö évek-évezredek (I.segitségével) màr könnyebbek lesznek. Minden jót,sok szeretettel és baràtsàggal!

  • izraeli: Kedves izraeli! Júdás védelmét már egy magyar dolgozatban elláttam a középiskolában (1978). Már akkor nem tetszett, amit vele csinálnak. Semmi bajom a vallásokkal, míg nem bántanak vele másokat. Ma az Ards félszigeten kirándultunk, és együtt teáztunk egy szerzetessel.
    http://www.ardsfriary.ie/ De Pécsen egyszer meghívott a rabbi a pénteki Istentisztelet után, a szombati Tóra olvasásra. Volt szerencsém az Óbudai Zsinagóga megnyitási hangversenyén részt venni. De többször voltam a bécsi István templomban karácsonyi zenés misén. Utoljára Joseph Haydn miséjén. Ha valamit nem értek, az a vallásháború.
    Igen. Itt lakom az egyik gócponttól 27 kilométerre (Derry mellett). Nincs az az ír, aki Londonderrynek hívná.
    De ez igazából nem vallási háború, hanem szigetet jogosan birtokló írek, és a betolakodó angolok háborúja. Most augusztusban a Narancs Rend miatt nem mehettünk át Belfastba Szokásos felvonulásuk alatt 56 rendőr sérült meg. Nem tudom ismered-e őket, az angol királyokat Dávid királytól származtatják, és azt hiszik övék a világ. De ez rendeződni fog. Az írek 3-5 gyerekes családban élnek. Rövid idő alatt annyian lesznek, hogy törvényesen visszaszerzik jussukat, az ír földet. De hidd el, az emberek nagyon unják ezt a cirkuszt. Nem véletlen, hogy az írek rég abbahagyták a fegyveres ellenállást (1981). Az emberek ott is békében akarnak élni. De szélsőséges hőzöngök mindig vannak. A fél milliós Belfastban 5000 felvonuló. A többi meg utálja. Belfast és Derry amúgy csodás város. Nagyon szeretünk ott lenni. Csak nem kell odamenni, ahol sok zászló van.
    Művészetek. Kedvenc művészeim fele zsidó. Lion Feuchtwanger minden könyvét olvastam. Flaviust már gyerekkoromban faltam. Egy magyar fagottos ( a Kocsis Zoli féle zenekarból) mondta nekem. A zsidó-cigány keveréknél jobb zenész a világon nincs. Schiff Andrást nem tudom elégé méltatni, de estig sorolhatnám a neveket.
    És hát ha nem is szeretem, a magyar könnyűzenében aki számít, az bizony zsidó. Szóval igaza van Zoltay-nak, ha a zsidók elmennek Magyarországról, marad a gatya és a fokos. Remélem jól idéztem. Bár ezért valószínűleg kikapok.

  • asher alexander: Kedves asher! Reagálnék szokott szálkás, morgós megjegyzésedre. A katolikusokat tényleg bálványimádónak tartják. Lehet, hogy azok. De nekem eszembe juttatja a történéseket, ha látok egy szobrot. Mint ahogy leányom fényképe is a falon van. Őt se tudom elfelejteni, mégis szobám falán van a képe (több is). Nem kell ahhoz, hogy szeresem, mégis jó látni. Azt mondta egy rabbi, az igazságnak három oldala van. Én elhittem neki.

  • Annamaria-koszonom kedves soraidat.
    Ugy latom-velem egyutt-te is azokhoz tartozol-
    akik egy eleten at tanulnak.

    Ez az -amit utravaloul kaptunk az elottunk
    jaro nemzedekektol.
    Remeljuk- mint irtad egyik postodban-hogy
    gyermekeink es unokaink is ezen az uton fognak
    jarni- es tobbre viszik nalunk.

    LLianfair-koszonom a beszamolot Derryrol es
    az irekrol – orulok hogy otthonra talaltal benne.

    A kozelgo unnepekre fogadjatok szivesen-Karlibach
    dalat .

    http://www.youtube.com/watch?v=byqV6A6PuWc

  • Természetesen Zoltai Gusztáv. Y nélkül.

  • Kedves hölgyeim és uraim!

    Nem tudom szokás-e ilyet csinálni, de én megteszem.
    Mivel újra elkezdődött a suli (mind a kettő) így már nem tudom követni az itteni eseményeket!
    Gyakorlatilag búcsúzok! örülök hogy sikerült eszmecserét folytatnom veletek. Sok mindent tanultam, és ezeket köszönöm!
    Remélem, hogy nem egy náci „mütyürke” 🙂 képe maradt meg rólam, mert nem vagyok az! Annyit kérnék, ha nem sértődtök meg, hogy ne nézzetek le senkit azért mert fiatal, és mint ti se ő se tud mindent!

    Mindenkinek minden jót!