A whisky, ahogyan én ismerem 1.

2013 augusztus 15 9:53 du.66 hozzászólás

Aki ért a whiskyhez, kérem, hogy ne olvassa tovább.

Sokáig szinte semmit nem tudtam a whiskyről. Tartottam egy üveg 12 éves Johnny Walkert vendéglátási célzattal, de ez volt minden. Alkoholt nem ittam ötven éves koromig, nem érdekelt ez az élvezett, mert rossz beidegződésem értelmetlen dolognak tartotta.

Ekkor történt, hogy egy kongresszusra kellett mennünk Dublinba. Mielőtt bármi félreértés kerekedne, én a kíséretet adtam. Természetesen, ha már arra jártunk, átmentünk Walesbe és Skóciába is. Skóciában feleségem benevezett bennünket egy busztúrára, mely Rosslynba és a Melrose apátsághoz vitt minket. Visszafelé betértünk egy whiskylepárlóba, ahol a nemes ital készítését tanulmányozhattuk, turista módon. S itt, a Glenkinchie distillery-ben megtörtént a csoda. A vezető olyan szeretettel beszélt erről az nedűről, hogy az avatatlan is láthatta, itt egészen másról van szó. A whisky nem egy folyadék, hanem egy élőlény, akit nevelgetnek, becéznek, kényeztetnek, végül pedig élvezettel elfogyasztanak. A jó lepárlómester többet tölt folyékony szeretteivel, mint a családjával.

Éire

Skócia

Elkészítésének eredete a történelem homályába vezet. A szintén malátából készülő sör félét már az egyiptomiak is főztek. Ezen enyhébb alkoholok párlásának tudománya pedig Kínából került a Fáraók birodalmába. Később héber és arab közvetítéssel került Európába. Persze egyáltalán ne gondoljunk a mai italra! A zavaros lé, amit ittak akkoriban, nem hasonlított sem a mai sörre, sem egyéb alkoholos frissítőre. Tulajdonképpen a whisky készítés alapjául szolgáló büdös italt a sok melléktermék alól szívószállal itták ki. Brrr.

A whisky ital pontos eredete sem ismert pontosan. Amit tudunk, 1170-ben már pároltak szeszt az ír szigeten. 1494-ben keletkezett az első írásos emlék Skóciából. IV. Jakab skót király pénzügyi jegyzéke szerint John Cor szerzetes 8 hordó malátát kapott a királytól „aqua vitae” (kelta nyelven „uisge beatha”, azaz az élet vize) előállítása céljából. Ez a mennyiség körülbelül 1.500 palack akkori whisky készítésére volt elegendő. 1505-ben az Edinburgh-i felcserek jogot kaptak „aqua vitae”, vagyis whisky készítésére. 1527-ből származik az első olyan angol nyelvű kiadvány, Hieronymus Braunschweig könyvének fordítása, amelyben szó esik az „aqua vitae” készítésének módjáról, jóllehet szigorúan gyógyászati szempontok alapján. 1579-ben keltezték az első olyan törvényt Skóciában, mely az „aqua vitae” előállítását szabályozza. 1690-ban jegyezték fel az első lepárló üzemet, Ferintosh név alatt Skóciában. Ezeket a hiányos adathalmaz áll rendelkezésünkre, de a köztes történéseket nem tudhatjuk biztosan. Az tény, hogy a gyógyászatra használt ital, hamar élvezeti cikk lett. Gomba módra szaporodtak a lepárlók, de az angol adótörvények miatt, nem alakulhatott ki gyorsan a whiskyfőzés mai gyakorlata. Zuglepárlók alakultak, szerte a Brit szigeteken. Dupla falu házakban főzték a szeszt, a két fal között volt a főző üst, de a fináncok a füst után járva, sokat lefüleltek. Az ügyesebbek, kocsira rakták, és mikor meglátták a fináncot, egyszerűen odébb tolták. Mivel akkoriban a lakott települések többsége a fa- és szénfűtés miatt füstbe burkolóztak. Edinburgh szinte állandóan sötét, szürke felhőben élt. Ez megkönnyítette a zuglepárlók dolgát, és persze nehezítette a fináncokét. Szép lassan az ellenállás főmódszere lett a zug-whiskyfőzés az angolok ellen. Ez annyira komoly dologgá vált, hogy tudunk olyan lepárlót, amely majdnem tönkre ment, amikor legalizálta magát. Skót hazafi többet nem vásárolt nála.

A Bushmills, mint vezető ír lepárló ugyan 1608-ból származtatja magát, de ez így nem egészen fedi a valóságot. De tény, hogy annak ellenére, hogy brit területen maradt, igazi háromszor lepárolt whiskeyt gyárt. Whiskey az ír neve, míg a whisky a skót elnevezése, így jelölik az egyértelmű különbséget. Az írek háromszor párolnak, ezzel finomabb szeszt állítanak elő, mint a skótok a kétszeri lepárlással. Persze a fejlődés útja megállíthatatlan, ma már két és félszer is párolt italt is készítenek (Springbank Distillery, Campbeltown régió).

*

Míg az írek nem használták a tőzeg füstjét, addig a skótok előszeretettel füstölik a whiskyjüket. A tőzeget használják a fűtéshez. ehhez az is kell persze, hogy a Brit szigeteken van a világ tőzegállományának 90%-a. A gabona (a gabona itt az árpát jelöli) szárításánál az írek nem engedik át a füstöt, a skótok általában igen. A legfüstösebb whiskyket Islay szigetén gyártják, ahol is az Ardbeg, a Laphroaig és a Bruichladdich, Caol Ila, Bowmore, Kilchoman, Bunnahabbhain lepárlói bújnak meg. A füst-tartalmat ppm-ben mérik. Egy füstös whisky 50 ppm körül van, kivéve az Octomore nevű füstös „szörnyeteget”, amely 167ppm-el, és 63.5 fokos alkoholtartalommal bír. Embert próbáló ital. Aki Laphroaig-t vesz, az örökös birtokul kap Islay szigetén egy négyzetláb földet. Ha ellátogat a lepárlóba, akkor biztosítanak neki egy pár gumicsizmát, egy GPS készüléket, hogy el tudjon látogatni a földjére. Kiszáradás ellen kap egy kis flaska 10 éves itókát az útra. Ezután választhat egy zászlót, és kitűzheti a saját tőzegföldjére. Minderről persze papírt kap bizonyítékul. Büszkén akasztottuk ki a két bizonyítványunkat. Egyébként a 10 éves Laphroaig Charles Walesi Herceg hivatalos kedvence.

A whisky árpából készül. A tisztes whiskyt maltnak, ill. keveretlen formáját single maltnak nevezik. Természetesen gyártanak minden féle gabonából hasonló italt, de ezek mind kényszer szülte megoldások. Persze nem minden esetben rosszak. Párolnak búzából, rozsból, zabból, kukoricából.

A régi whisky nem is hasonlít a ma gyártott italokra. Lepárolták, hordóba töltötték, és már vitték is a kocsmákba. Víz színű, maró folyadék. Ma Poitin néven forgalmazzák az Offaly megyei Kilbeggan városában az ős whiskeynek tartott folyadékot. Állíthatom, hogy rettenetes, élvezhetetlen ital. Egyetlen haszna az alkohol hatása.

A korai whiskyzés addig tartott, míg színre nem lépett egy fiatal gyermek, kinek meghalt az édesapja. A neki juttatott kártérítésből vásárolt egy boltot, ahol whiskyt is árult. Rájött, ha keveri a whiskyfajtákat, akkor ihatóbb, finomabb szeszt lehet előállítani. Ezt a fiút Johnny Walkernek hívták. Első raktára még mindig látható Kilmarnockban, Skóciában, előtte a szobrával. Így megszületett a blend (avagy blended) kevert whisky, amely nagy karriert futott be. Állítólag a fekete Johnny Walker 58 féle italból van összekeverve. A whiskykeverés mestermunka, sok év tanulás, és nagy talentum kell hozzá. Egészen az elmúlt évtizedekig voltak a Johnny Walker és kevert társai a Whisky, nagy betűvel.

Jaj de nehezen foglalta el helyét a nemes alkoholok rangsorában. A gazdagabb emberek konyakot ittak, és erről a szokásukról nem akartak lemondani. Ekkor jött a tragédia, az európai szőlőket megtámadta egy szörnyű betegség, a peronoszpóra járvány, majdnem kiirtva minden szőlőt. Konyak nem volt, és a pénzesek a whisky felé fordultak. Először helyettesítették, majd mellette is maradtak.

Amerikába természetesen az Európából származó elsősorban ír és skót telepesek elkezdtek szeszt párolni, de az árpa nem volt megfelelő ezen a tájon. De megtermett a kukorica, és a whiskyfőzésre jól hasznosítható volt. Megszületett tehát a bourbon. Előállítása különbözik a malátawhisky előállításától. Íz világa is eltér, de Amerikában hatalmas sikert futott be. Sok finom van köztük, nekem a Four Roses Single Barrel a kedvencem. A bourbont hatalmas raktárakban érlelik. Mindig új tölgyhordóban tárolják. A nagy raktár miatt különböző az ital minősége. Ezt úgy oldják meg, hogy összeöntik az hordók tartalmát. Szentségtörés. Persze a nagyon jól sikerülteket kiveszik, és úgynevezett single barrel megjelöléssel palackozzák. Megszámozzák őket, így tudni lehet, melyik hordóból, hányadik palack lett a miénk. A single barrel és a „sima” amerikai whisky között ég és föld a különbség!

Kanadában is gyártják, de a kanadai tér el talán legjobban az ősi gyártástól. Ugyanis engedélyezett 10% más alkohol keverése a whiskyhez. Náluk talán a Királynő tiszteletére gyártott Crown Royal a leg finomabb. A hölgyek pedig imádni fogják a szép, puha, lila-arany zsákocskát, amiben csomagolják. Persze leginkább angol nyelvterületen zajlik a párlás és általában a skót gyártási módot használják.

Új-Zéland, Ausztrália, és a Világ legnagyobb gyártója, India is a sorban áll. Indiával vigyázni kell, mert melaszból is gyártanak whiskynek nevezett valamit. Aki Amrut márkát vesz, az nem csalódhat. A Himalája lábánál termelik az árpát és az Óceán partján érlelik az italt.

Japán már régen gyártja, de gyártják Svédországban, Németországban, Ausztriában és Csehországban. Utolsóként beszállt az üzletbe Taiwan, ahol termékdíjas nedűt gyártanak (Kavalan). Sajnos az éghajlat miatt nagy az érlelési vesztesség. Fiatal, drága, de nagyon finom.

Az érlelés alatt, párolog az alkohol. Évente átlag 2% a veszteség. Minél tovább érlelik, annál több párolog el. Ezt az angyalok részének nevezik. A hordóba felszívódó részt ellenben az ördögök részének nevezik az alkotók. Az amerikaiak képesek a hordó fájából kivonni és vissza hígítani az elnyelt alkoholt, így készül a Jim Beam Devil’s Cut-ja.

Van még a vatted whisky, ami különböző malt whiskyk keveréke. Ilyen viszonylag kevés van, nem használják a lepárlók ezt a módszert. Talán legismertebb a zöld Johnny Walker.

A grain whisky a gabona whisky, ami nem tartalmaz malátát.

A bourbon, mely kukoricából készül Amerikában. Két fajtája van, egyik a Kentucky. Ha a Kentucky-t átszűrjük aktív szénen, akkor keletkezik a Tennessee whisky.

Az évmegjelölés egyszerű dolog. Single maltnál a a kort jelzi. A blendnél a legfiatalabb összetevő korát lehet megadni. Ezért van, hogy például a kék Johnny Walker korát nem

adják meg. Miután állítólag van benne 90 éves összetevő is, nem írják rá a legfiatalabb korát, hiszen félrevezető lenne. Ezek az évjárat megjelölés nélküli kiadások.

A nagy robbanás 1890-ben következett be, mikor Campbeltown lett a whiskygyártás központja. Legális lepárlói száma túlnőtt a harmincon, illegális lepárlói száma a 292-t. Hatalmas vagyonok keletkeztek, az úgynevezett whiskybárók palotái ott sorakoztak a tó partján. Még dal is született a tó vízéről, miszerint de jó lenne, ha whiskyvé válna. Megkóstoltam, sajnos víz maradt. A paloták nagyon szépek, volt szerencsém az egyikben lakni. A csillogás addig tartott, amíg be nem vezették az amerikai szesztilalmat, és Campbeltown tönkre ment. Tönkre ment, mert termelése nagy része Amerikába ment. A megmaradásért küzdve, egyre rosszabb minőségű italt gyártottak, egyre olcsóbban. Borítékolva volt a csőd. Hozzá jött, hogy könnyű whiskyt gyártottak, és a világ akkor kezdet a nehéz, súlyos nedűk felé fordulni. Most egy elszegényedett városka. De megint elkezdődött valami. Megnyílt harmadik lepárlója a Glengyle, így a Springbank és a Glen Scotia után él a remény a feltámadásra. A városkában sétálva mindenhol ott van a múlt. Egy malátázóból Tesco lett, egy másikból buszgarázs stb. De megint önálló régió lett!

A skót whiskyket régiók szerint, Highland, Lowland, Speyside, Islay és Campbeltown köré csoportosítják.

Még egy apróság, előszeretettel használják a „Glen” előszót. Ez régen minőséget jelentett. De ma már használja olyan lepárló is, aki nem „érdemli” ki a nemesi előnevet.

Skóciában komolyan veszik a whiskygyártást, komoly törvényekkel védik. Először is kimondták, mi a skót whisky. A skót whiskyt az Egyesült Királyság Parlamentje által hozott törvény (The Scotch Whisky Regulations 2009) [1] szabályozza. Ennek értelmében a skót whisky: skóciai lepárlóban készül vízből, malátázott árpából és más fajtájú kizárólag egész gabonaszemekből amit ebben a lepárlóban dolgoztak fel péppé, erjeszthetővé kizárólag endogén enzimrendszerek segítségével (tehát hozzáadott enzimek nélkül) tették, kizárólag élesztő hozzáadásával erjesztették, kevesebb, mint 94,8 térfogat %-osra desztillálták, hogy aromákat nyerhessen a felhasznált nyersanyagokból. Skóciai adóraktárban érlelték legalább 3 évig nem nagyobb, mint 700 literes tölgyfahordóban, amelyik őrzik a nyersanyagokból és készítési eljárásból nyert színét, aromáját és ízét, s amihez vízen és szeszkaramellen kívül más alkotórészt nem adtak; legalább 40%-os alkoholtartalommal kerül palackba.

Folytatjuk…

Steven Smith, a KMH vendégszerzője

66 hozzászólás

  • Végre egy téma, ami mindennél jobban érdekel!!!
    :)(Mármint, a csókos flaskótok, skótok..)

  • A parittyás hangja

    Értek a whiskyhez, ha az előszeretettel való fogyasztását annak lehet nevezni 🙂 de azért tovább olvastam, és nem bántam meg!:) Csuda jó kis cikk! Köszönet a szerzőnek a sok igazán érdekes adalékért a whiskymhez!
    L’chaim! 🙂

  • EZ roppant érdekes , mert én meg -autodidakta módon- azt vettem észre hogy bármi bajom van , a whisky segít mindig.
    Pl. ha fáj a hátam vagy rámtör valami allergiás roham vagy bármi.
    Lábfájásra is kiváló.
    Olvasom a cikkben hogy ez az ” élet Vize ” amit gyemekkorom meséiben mindig oly nagy igyekezettel kívántak megszerezni , az Üveghegyen túlról.
    Így most végre minden a helyére került buta gondolatvilágomban.

  • Gratulalok!

  • Mar, mar azt hittem, hogy ebben az organumban nem lehet mast olvasni, csak gyulolkodest, orbanozast,gyurcsanyozast es ime itt van egy iras, amit gyonyoruseg olvasni. Remelem a masodik(vagy a tobbi)resz nem torkollik politikaba. Nagy kar lenne.

  • Hatalmas gratula a szerzőnek. Jártam kétszer is Skóciában de csak egyszer jutottam el lepárlóba. Ha valaki járt már Pitlochryban akkor biztosan tudja, hogy itt a mai napig kézi üzemeltetésű lepárló van. És a közelben van egy folyó ahol lazacot tenyésztenek természetes környezetben. Ezt a két dolgot ki kell élveznie annak aki ide látogat. Tavaj áprilisban voltam arra és még havat is láttam . Még egy apróság(mert várom a folytatást nagyon). Edinboroughban van egy királyi wisky muzeum. Ird és mond 15 kemény fontot kérnek és még egy pint kostolót sem adnak. Pitlochryben ellenben igen és az itt árult nedük ára kissé borosos de meg kell fizetni a minőséget amit izlelni kell. Van itt olyan évjáratú wisky aminek literje több mint ezer font. Kaptunk egy egész keveset ebből is (jó ha egy kávéskanálra való volt)A belépő ide tiz font volt. Vettem egy hétdecis wiskyt(még megvan mert az ilyent örizni kell) hetven fontot kostált.
    Skóciának külön parlamentje van Edinboroughban. Érdemes megtekinteni belülről is impozáns épület, nagyobb része természetes anyagból fából készült. Hetente van ülés és innen delegálják a küldötteket az angol parlamentbe. És mégvalami. Ellentétben az angol fonttal itt létezik skót font. Értéke ugyan annyi mint az angol fontnak.( az angolon a királynő van mig a skóton nem) Az angol fonttal bárhol lehet fizetni skóciában de vannak helyek ahol csunyán néznek az olyanra aki angol fonttal fizet. Ilyen hely volt Stirling. De Londoban is furán néztek rám mikor skót fonttal fizettem.

  • JIMBO
    2013 augusztus 16
    10:09 de.
    éppen elég, ha maga bocskaiba torkollik 😛
    attól tartok, a whisky amúgy is túl intelligens ital a maga számára 😛

  • Avi ben Giora: A lepárlók más elven működnek, mint Edinburgh.
    A múzeum minden distillery múzeuma. A whisky bemutatás non plus ultrája. A legnagyobbra becsült célállomás Skóciában. A lepárlók üzleti célból kóstoltatnak. (no nem baj) Edinburghban egyébként nagyon jó pofa whisky bolt van a főutcában. Igazi „békebeli” poros üzlet. Jó ott lenni.

  • JIMBO
    2013 augusztus 16
    10:09 de. Nem fog.

  • Avi ben Giora: Neked sikerült az egyik legkisebb lepárlót meglátogatni. Hárman vezetik végig a gyártást. Edradour a becsületes nevük.

  • Avi ben Giora: Még a fontról. Van még Észak-Ír font, és bizony az írek is gyártanak angol fontot. Írországban amúgy nem fontnak hívják, hanem sterlingnek. A gyártók: Bank of England, Bank of Scotland, Bank of Ireland és az Ulster Bank. Ulster Észak-Írország ír neve. Minden bank más nyomatot használ.

  • Nos egy jó cikk után az Illéből megint feltört a moslék.

  • Nos Jimbó kár volt dicsérni őket(bár a cikk végre jó és nem
    gyűlölködésről szól)persze Tóapónak teljesen igaza van,a
    moslék tényleg feltört szokás szerint…….(vagy a hányás?)
    Egyesek,hogy felélénkültek ha italról van szó,lehet,hogy
    rendszeresen túladagolják, ami meg is látszik rajtuk,azt
    hiszik ha Whiskytől rúgnak be,attól ők „intelligensebbek”
    lesznek mint mások.
    Egyébként minden ital mértékkel egészséges,csak tudni kell,hol a határ.!
    Nekem más a kedvencem,mert alacsony a vérnyomásom,de mértékkel iszom és nem rendszeresen!

  • Topapó
    2013 augusztus 16
    1:08 du.
    nyugi, picinyem, maga majd jön, és feltakarítja 🙂
    arra tartják 😛

  • Toppatkány szájából meg az ürülék.

  • Jó a viszki , de élvezetének hatását sajnos némileg lerontja ha közben eszembe jutnak ilyen JIMBO-féle figurák.
    Jobb nem is gondolni rájuk…

  • Gyerekek, nem lehetne ezen az oldalon a whiskyről, és csak is a whiskyről írni?

  • Boda Marcsi: Kedves Marcsi! Rád is gondoltak. A Bushmills gyárt 36 fokos mézes női whiskylikőrt. De ha még ez is kemény neked, akkor ott van a Baileys. Igazi ír whisky és tejszín keveréke. Ez csak 18 fokos, és álom finom. Négy féle ízben lehet kapni. Nem fogsz csalódni benne.

  • Geyza!…………..Öreg is vagy,vörös is vagy,jó vagy rohadt paradicsomnak.

  • Ille!…………….Majd maga lessz a felmosórongy.

  • A parittyás hangja

    Boda Marcsi
    2013 augusztus 16
    6:37 du.

    „azt
    hiszik ha Whiskytől rúgnak be,attól ők “intelligensebbek”
    lesznek mint mások”
    Arany bogaram már megint dübörög belőled a kisebbségi érzés!
    Na nyugodj meg szépen, igen tudjuk neked az aromából készült, féldekás vegyi gyümi jön be, a literes, csavarós kupakos asztalival, de hát valakinek azt is meg kell innia különben mivé lenne a magyar vegyipar! 🙂 )))
    És, hogy a vérnyomásod alacsony? Oda se neki! Annyi minden alacsony ott még, mint például az IQ, EQ, viszont a frusztráltsági szinted roppant magas, ezt bízvást elmondhatod! 🙂
    Egyébként, holnap majd felírok valamit székrekedésre is mert rossz nézni, hogy mit össze erőlködsz itt nekünk! 🙂

  • A parittyás hangja

    Llanfair!
    Szerintem Marcsi az „egyesek hogy felélénkültek” megjegyzését neked szánta!… 🙂 ))))))))))))
    Csak, hogy ki ne maradj a jóból, amivel egekben szárnyaló szelleme nap mint nap eláraszt minket. 🙂

    Esetleg Geyzának, de ő meg is érdemli, a francnak kell annyit lovagolnia az öngyújtókon…! 🙂 )))

  • A parittyás hangja

    Llanfair
    2013 augusztus 16
    1:03 du.

    Ja, és csak hogy vitatkozzak, most hogy már megittam a whiskymet. 🙂 Az angol fontot hívják hivatalosan Font sterlingnek (BPS), az ír font meg csak Font (IEP)
    Persze lehet Írországban tényleg sterlingnek hívják a közbeszédben, nem jártam még ott soha.:)

  • A parittyás hangja: Miután itt már nincs font, így már nem igen hívják sehogy. De ha eurót akarsz váltani angol fontra, csak akkor kapsz, ha sterlingnek hívod. Más a köznyelv, és más a hivatalos. Igaz, egy idős nénitől vásároltunk, és még fontban kérte az árát. Idős hölgyben ritkán látni ilyen szépen pirulót.
    Ha nem jártál még Írországban, pótold. A világ egyik legszebb országa.
    De ne a városokba. Vidékre.

  • A parittyás hangja: Nekem szánta? Sebaj! Magyarországon az általánosítás az, ha valaki iszik, az alkoholista. Én naponta 2 centet, iszom, whisky kóstolásnál kb 1 decit.
    Egyszer már voltam részeg, katona koromban megitattak velem valamit Mezőtúron. Na azóta soha nem voltam. Persze olyan ember is lehet alkoholista, aki soha nem részeg, ezt is tudom. Kicsit elmaradott és egysíkú a magyar gondolkodás, egyszer majd megtanulja, hogy lehet kulturáltan alkoholt fogyasztani.
    Ez a cikk is ebben a gondolatban fogant, azt hiszem. De a gyűlölet ezt is tönkre tette! Sajnálom!

  • Parittyáskám:
    Jó majd a motor helyett a zöngyujtómat gyergelem meg , de mivel a KÖZGÉP áldásos tevékenysége miatt magas lett a benzinár , ezzé whiskyt töltök bele.
    Eképpen fogok ellovagolni .. botsánat öngyújtólogololni a Jövö Társadalmába.

  • Llanfair!
    Ne hagyja magát provokálni,a megjegyzésem nem magának szántam és köszönöm a jó tanácsát a b.tényleg finom likőr
    régebben kóstoltam,részemről a konyakot,meg az unicumot
    szeretem,étkezésekhez a sört,persze a tokaji aszú sem megvetendő!Nagyon érdekes volt a cikk!
    Minden ital mértékkel egészséges,ki mit szeret azt issza!

  • Egyébként parittyásra,geyzára és illére céloztam mint mások
    is,ők biztosan nem minőségi italt isznak,(csak lőrét…)
    vagy igen sokat! így most sem bírják ki kötekedés nélkül szegények…Szerencsére én nem vagyok alkoholista,akik
    bármit megisznak és dolgoztam annyit,hogy a nyugdíjamból,ha
    kedvem tartja minőségi italt vehessek!

  • A parittyás hangja

    Llanfair
    2013 augusztus 18
    6:12 de.

    Llainfair ne vedd már ezt ilyen komolyan!:) Inkább csak azért írtam mert rég váltottunk szót, nem hiszem, hogy neked szánta, Ille Pityu meg én vagyok a „szíve csücske”, egyébként meg, most nem is volt igazán gyűlölködés, ha Marcsi is csak így cikizne másokat, még akár jó fej is lehetne!
    Abba meg valóban igazad van, Írországban már euró van!
    Na, hát még én is tévedhetek! 🙂 )))
    Erre iszom is egyet, mondjuk most sert!:) Staroprament! A világ legjobb söre!:)

  • A parittyás hangja

    Ha már italok, és kultúra, a kortárs erdélyi irodalomban találtam nemrég egy igazi gyöngyszemet!
    Ha valaki politikai felhangot vél felfedezni benne azt kinyírom! 🙂 )))

    „Csak én írok, versemnek hőse: semmi.
    Vak űrnek voltál viselőse, Emmi-
    vidám hasadban zsidó voltam s dán is,
    csordult a számon vád, vér, vodka, ánizs…”

    (Kovács András Ferenc: Pro domo)

    KAF egyébként tényleg briliáns költő, leginkább talán Weöres Sándorhoz hasonlítható. Mindenkinek ajánlom a műveit!

  • A parittyás hangja: Csak és kizárólagosan whiskyt iszom. Persze a Guinness sörfőzdében leányommal koccintottam egy pofa sörrel, de ez a nagyszerű pillanat egyedi marad. De az igaz, ha szeretném a sört, a Guinnesst nagyon szeretném.

  • Boda Marcsi: Nem is vettem magamra. Annyira senki vagyok, hogy még alkoholista sem lettem. De mikor este kigyullad a világítás a whiskypolcomon, a 160 flaska pazar látvány.

  • Topapó
    2013 augusztus 17
    2:35 du.
    na, arra még gyúrjon 1 kicsit 😀

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 18
    3:44 du.
    látod, komám, boda még azt is tudja, hogy lőrét iszunk 🙂
    bezzeg ő!

  • Aki még ebben a topikban is acsarkodik, az….az száradjon ki!!

  • Aszongya ez az nagyképű Boda :
    ” ÉTKEZEK ”
    Holott tisztán látható hogy nem ” étkezik ” hanem hersegve vájja bele fogait és kétpofára falja , zabálja a Magyar Nemzetet.
    Miközben tyúkeszű igyekezettel , ütemesen rázza magát a Lánchídrádióból árado undorító Kárpátia tam-tam.-ra.
    Nemcsoda hogy utána ennek a mocsoknak jelentős részét kénytelen kiönteni magából , de miért pont ide ???

  • A parittyás hangja

    Llanfair
    2013 augusztus 19
    3:57 de.

    160 flaska??? Az tényleg csoda szép lehet! És mind más fajta?
    Egy darabig el tudnék időzni a whiskypolcodnál…! 🙂 )))

  • A parittyás hangja

    Ille István
    2013 augusztus 19
    8:08 de.

    Naná hogy mindent tud! A Cseh import, metil alkoholból készült minőségi italok mértékletes fogyasztása, egyszerűen csodákat tesz az agyműködéssel! 🙂 🙂 🙂

  • Ha-ha szegény leépültek…..
    Na ez van!

  • Llanfair
    2013 augusztus 19
    3:57 de.

    Mondd a címed, jótezsvér, mielőtt parittyás megelőz!!!
    🙂

  • A parittyás hangja: Mind más, és gondosan válogatva. Persze a világ minden tájáról. Most Clontarf (ír) van a pohárban, holnap Cragganmore (skót)a menü. 🙂 🙂 🙂

  • falusi: „lájk”.

  • Falusi:
    Kiszárattam.
    Ezzé ‘sztán sört bontottam , szlovákot.

  • falusi: Jut mindkettőtöknek. De sok az útiköltség.

  • Mindenki iszik csak én vok részeg ??

  • A parittyás hangja

    Llanfair
    2013 augusztus 20
    1:23 du.

    Útiköltség???
    Ugyan ne vacakolj! Há kölcsön kérem Marcsi seprűjét…!
    Úgy is csak csetlik-botlik vele me mindig túl sok az ászok…
    🙂 🙂 🙂

  • A parittyás hangja: Szerintem megbabrálná. 🙂 🙂 🙂
    Aztán jó néznél ki. Tuti, hogy az egyik csatornában végeznéd! Mármint La Manche vagy Szent György.
    Különben is elárultad magad. A Kóser Szilva pedig van Pesten is! 🙂 🙂 🙂

  • A parittyás hangja

    Llanfair
    2013 augusztus 21
    12:29 du.

    Húú, ez eszembe sem jutott! Az a seprű biztos nem lenne kóser! 🙂 Nem baj! Azé kölcsön kérem és eladom mint Geyza Zippóját, az árából meg veszek inkább egy repülő szőnyeget!
    Csak kérlek ne szólj erről Annamariának! Így is dugdossa előlem a kovaköveit! 🙂 ))))
    Bár most jut eszembe, ha megtudják, hogy Marcsié volt, lehet egy lábtörlőt sem kapok érte…! 🙂 )))

  • Bizony Geyza eltalálta valóban főleg ő a részeg….,mint mindig!….
    Kár belé a minőségi ital,mert már a „kannás bor”sem tud benne kárt tenni,akkor meg minek pazarolni….ha nem itthon
    él,akkor is talál neki való lőrét…….
    Egyébként vigyázzon,állandóan figyelek,nyomozok,be és fel-
    jelentek stb.még a végén azt is látom (bár nem szeretném)
    ahogy vedel….

  • A parittyás hangja: Mindent el lehet adni. Jó helyen kell ajánlani. Adnál pénzt egy dugóért? Nekem fő helyen van egy a szekrényemben. A feleségem szerezte nekem a Bunnahabhaim lepárlóban. Mindennél többet ér!

  • A parittyás hangja

    Llanfair
    2013 augusztus 22
    6:30 de.

    Lainfair! Mindenkinek meg van a maga „őrülete”!:) Nekem a polcom egyik fő helyén két könyv van. A kommunista kiáltvány 1965-ös, illetve Marx, Bérmunka és Tőke 1949-es kiadású, eredeti állapotban lévő példányai.
    És látnád a bekeretezett újságjaimat…! 🙂 )))
    Na most kapni fogom minden oldalról a komcsizós „jókívánságokat”! De én tudom amit tudok… 🙂 )))

  • Ez a whisky-téma nagyon érdekes, többször elolvastam,a màsodik részét is, igazàn értékelem a részletes magyaràzatot. Felbuzdulvàn, most elhatàroztam: veszek egy üveggel, lehet kis üvegeket is kapni, és tudomànyos alapon meg fogom kostolni, mert amugy én Unicum-pàrti vagyok: azt is hozzàtenném azonban, hogy tul.képpen orvossagnak tekintem – gyomorrontàs-vagy a nagy evészetek utàni tégla ül a gyomromban szindroma leküzdésére — de most nem tudom, milyen fajta whiskyt vegyek??
    -Llanfair, nem akarok kötekedni,de mint tànc-és illemtanàr én ugy tudtam, hogy sörrel nem illik,nem szoktak koccintani.Rosszul tudom? vagy ahàny hàz annyi szokàs?
    -Parittyàs,ez mokàs: a Kommunista Kiàltvàny nekem is föhelyen van a könyvespolcomon, mellette meg Fejes Endre Rozsdatemetöje, Örkény Istvàn; a 3 kötetes Idörendben könyvei követik,majd Karinthy (a Frigyes)mindene,plusz a Micimacko forditàsàval -és hàt természetesen Rejtö …-de nem sorolom tovàbb -habàr érdekes téma, hogy ki milyen 10 könyvet vinne magàval arra a bizonyos lakatlan szigetre :))
    -Jot mulattam Boda Marcsi beiràsàn, tényleg humoros volt,az „a mindent figyelek” rész.
    -Szoval:mit kostoljak meg – mert igen kivàncsi lettem.

  • Annamaria: Single Maltot. Ha skót akkor Glenmorangie 10 évest (szakemberek szerint az élet értelme), ha ír akkor Redbreast 12 éves, vagy Yellow Spot. Most éppen Yellow Spot van a poharamban, mert ünneplünk. Nem tudom ott lehet-e kapni kis üvegben. De a Laphroaigh 10 éves is nagyon finom, de elsőre talán kicsit füstös. Sörrel nem illik koccintani. De mivel a leányommal történt az eset a Guiness sörgyárban, az vesse rám az első követ, aki nem így cselekedett volna (és nem fél, hogy utolérem).
    http://www.whiskynet.hu/ A whiskyk lelőhelye.

  • A parittyás hangja: A normális emberek unalmasak. A hülyék veszélyesek. Azt a vékony határt kell megtalálni. Nem egyszerű!

  • Geyza
    2013 augusztus 20
    3:33 du.
    Az illenfajta gyanusítgatásokat eccer és mindenkorra kikérem magamnak!!

  • Annamaria
    2013 augusztus 28
    11:55 de.
    Kedves Annamaria..
    Bekell gyelentkezni egy alkalmi whisky-fesztiválra,- és végigkóstolgatni a készletet..
    🙂
    (Ps. Unikum a bőre őre…)

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 19
    1:39 du.
    Egy rendesebb (hosszú) hétvégen elég is lenne.
    Legfeljebb hétfő délután már vizeznénk kicsinyég..
    🙂

  • Llanfair
    2013 augusztus 20
    1:23 du.
    Hm..
    Kb hétszáz dollárból Londonba repülök. Onnét hetvenből Írországba..
    Ha a 16O üveget átlagosan ötven dollárral számolom, (gondolom nem commers whisky-ket gyűjtesz) már nyerésben vagyok..
    🙂

  • A parittyás hangja

    Annamaria
    2013 augusztus 28
    11:55 de.

    Tényleg! Az egy nagyon érdekes, és sokat eláruló téma lenne, hogy ki melyik tíz könyvet csomagolná be hajótörés esetére!:)
    Én asszem József Attila összest, Mallász Gitta, Az angyal válaszol, Patrice van Eersel, Az ötödik álom, Douglas Adams Galaxis trilógiájának öt kötetét, Gerald Durell, Családom és egyéb állatfajták, és persze a Kommunista Kiáltványt! 🙂 🙂 🙂 Ez má mennyi volt? Tizenötöt nem lehetne? 🙂 Mert igen Rejtőtől vinném legszívesebben az összeset!

  • A parittyás hangja

    Llanfair! Te mit vinnél?:)

  • Parittyàs, màr megint alkudozol??
    10 könyv.
    O.K. legyen 12.
    Llanfair most nem ér rà. Szàmlàlja azt a 160 üvegét.

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 augusztus 28
    2:57 du.

    Támogatom a tervet! Llanfairnek viszünk egy zsák dugót, a fene se érti de oda van értük! Amíg ő válogat, mi iszunk!
    🙂 )))

  • Annamaria, A parittyás hangja:

    01. Dosztojevszkij: Feljegyzés a holtak házából,
    02. Ottlik Géza: Iskola a határon,
    03. Alsvang: Beethoven élete,
    04. Bulgakov: Mester és Margaréta,
    05. Solohov: Csendes Don,
    06. Fehér Klára: Földrengések szigete,
    07. Moliere (egyik)
    08. Shakespeare: Otello
    09. O Neill: Vágy a szilfák alatt
    10. Örkény egypercesek.
    11. Rejtő összes
    12. Simenon: Maigret összes.
    A sorrend változna.

  • Falusi és Parittyás:

    http://www.whiskynet.hu/uj-termekeink/4294-whisky-show-2010-aprilis-24-standard/

    Rajtam nem múlik. Az ajtónk nyitva áll a vendégek előtt. Sajnálattal kell felhívom minden érdeklődő figyelmét, hogy whisky kóstolásra szól a meghívás, nem vedelésre.

  • Llanfair,Parittyàs,most,hogy igy kivàlogattàtok kedvenc könyveiteket,és elutaztok:megkaphatnàm-e a maradék könyveiteket amit ugysem visztek magatokkal???Csak viccelek…
    Én 2 kupacot kell, hogy készitsek, mert vannak könyvek, amiket nem magyarul olvastam,és különbenis:mindenki egyenlö, de én mégegyenlöbb vagyok, sajnos Orwell nem fér bele a csomagba..
    1.)Erich Kästner:Màjus 35
    2.)Fejes:Rozsdatemetö
    3.)Asimov:Alapitvàny (a zegész trilogia)
    4.)Örkény:Idörendben(3kötet de 1 könyvnek szàmit)
    5.)Szerb Antal:Utas és holdvilàg
    6.)Kertész Àkos:Makra
    7.)Jokai:Kàrpàthy Zoltàn
    8.)Steinbeck:Lement a hold
    9.)Durell:Csalàdom és egyéb àllatfajtàk
    10.)Karinthy:Igy irtok ti
    11.)Dostojevszkij;Bün és bünhödés
    12.)Kertész Imre:Sorstalansàg
    13.)Moldova György:Az elbocsàjtott légio+Sötét angyal
    14.)ZilahyLajos:A lélek kialszik
    10)Zweig: Le Joueur d’échecs
    10.)Soljénitsyne:Le pavillon des cancéreux
    10.)Houllebecq:Platform
    10.)Camus: L’étranger
    10.)Puzo:Il Padrino (érdekes modon ezt csak olasz forditàsban olvas-tam-gatom )
    10.)W.Golding:Lord of the Flies

  • Annamaria: Jól BEEEEEcsaptál minket. Ügyes. Akkor levonhatom a következtetést, nem tudunk 10 könyvet összegyűjteni. De nekem könnyebb a helyzetem, mivel a zenét preferálom, elég egy női vonónégyest vinnem. No meg azt a bizonyos polcomat.