Minden Fideszes Lakjon Jól 16.0 – A mutyivonat

2013 augusztus 25 8:30 de.67 hozzászólás

Régóta zakatol már a fidesznyik mutyivonat. A Minden Fideszes Lakjon Jól Alapítvány fűti a kazánt rendesen, csúcsra járatják a mozdonyt, közben pedig fejlesztik a hálózatot és az újabb állomásokat. Az első komoly állomás a székház mutyi volt. Volt Gripen mutyi állomás, 12 állami gazdaság állomás, „ne mi nyerjük a legtöbbet” állomás és egyebek, ezek miatt 2002-ben bukott is a Fidesz. 2010-ben 8 év éhezés után viszont újult erővel rontottak a nemzetre, és azóta a látszatra sem adnak.

Stadionépítés Felcsúton, Orbán Viktor háza mellett.

Stadionépítés Felcsúton, Orbán Viktor háza mellett.

Az elmúlt 3 év alatt újabb állomásokkal bővült nagy erőkkel a mutyivasút építés. No, nem csak azért, mert a Közgép vasutat fejleszthet háromszoros áron 100milliárdért, hanem mert annyi új állomás épült az utóbbi időben a mutyi vonalon, hogy a választópolgárok csak néznek, mint malac az esőben. Volt ugye eddig a föld mutyi, a trafik mutyi, a baltás mutyi vagy a MOL mutyi. Érkezett a gyógyszertár mutyi, amikor is kötelezték a gyógyszerészeket, hogy vegyék meg a patikát, mert különben más veheti meg alóluk. Mondjuk az állam, aztán annak adja oda olcsón, akinek akarja. Ezt ugyan megtehetnék a hentesekkel és az autószerelőkkel is, de valamiért a gyógyszertáraknak kell a dolgozók tulajdonába kerülni. Talán mert tuti bevételi forrás a gyógyszerek árusítása is, mint a dohányé most már. Nem kell a kezüket összekoszolni az elvtársaknak, elég volt, hogy fiatalon dolgozniuk kellett a disznóólban, ma már nem hibáznak.

Aztán jött a játékgép mutyi is, mert miután nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva betiltották pár nap alatt ezt a komplett üzletágat, ami egy jogállamban példanélküli, kis idő elteltével már írnák ki a koncessziót több ezer játékgép üzemeltetésére. Persze meghívásos lesz a pályáztatás, a végén még magyar emberek is hozzáférnének az üzlethez. Nemzetbiztonsági kockázatot pedig azok jelentenek, akik nem laktak egy kollégiumban a felcsúti államosítóval.

Ez a trafik mutyira hasonlít, tulajdonképpen ott is bezáratták az összes trafikot, és a haverok, meg a takarítónőik kapták meg az újra felosztott piacot. Ez kérem szépen a felcsúti piacgazdaság, elvesszük törvényi erővel azt, ami a másé, majd a kollégiumi szobatársak, falubeliek, és a haverok között szétosztjuk. A földmutyinál is a csókosok, tetőfedők és műkörömépítők kaptak földet, csak a helyben lakó gazdáknak nem jutott egy marékkal sem. Nem oly rég 30 ezer hektár állami földterületet síboltak ki suttyomban a fidesznyik elvtársak:

„A Blikk számításai szerint mintegy 30 ezer hektár állami földről nem lehet tudni, hogy ki használhatja. Az összesen három Margit-szigetnyi szántóra, legelőre ugyanis vagy nem írtak ki pályázatot, vagy ha kiírtak, nem hirdettek győztest. S mivel föld nem maradhat parlagon, megbízási szerződés keretében ismeretlen gazdálkodóknak adhatja ki a birtokokat a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA).” A konkrét megkeresésre a minisztérium annyit közöl a pórnéppel, hogy „csak közérdekből nyilvános adatokat” adhatnak ki. Az állami vagyon elosztogatásának nyomon követése nem közérdek ma Kollegisztánban. Ezzel a módszerrel annak adják a földeket, akinek csak akarják. És ezzel az Uniós támogatások tízmillióit is.

És megépül nem sokára a benzin mutyi állomás is, ami arra ad választ, hogy hogyan keressünk tízmilliárdokat semmiért. Vagyis nem mi, hanem Simicska elvtárs. Ugyanis az egész arról szól, hogyan szőkítsünk (jelöljünk) üzemagyagot törvényes keretek között. „Kovács Tibor ismertette: a törvény felhatalmazta a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséget (MSZKSZ) az új rendszer bevezetésének lebonyolítására, amely ki is írt egy pályázatot. A megbízást a Femgas Kft. nyerte el, amely Kovács Tibor szerint Nyerges Zsolthoz és Simicska Lajoshoz is köthető, vagyis az új jelölőrendszer egy újabb Fidesz-mutyi”. Bizonyára ezen túl a rendőr miután megállít minket, és kérte az iratokat, utána leszív egy kis üzemanyagot a tartályból, és megállapítja a helyszínen, hogy ez most a Simicska által festett gázolaj, vagy a fáradt lángossütő olaja. Amennyiben az utóbbi, abban az esetben ki vagyunk zárva a NER-ből. Ez a mutyi ugyanolyan átlátszó és szánalmas, mint a trafik mutyi, ahol a fiatalok egészségét akarják védeni, hiszen nálunk ezrével hullottak a tüdőrákos tinédzserek. Lehet Lázár elvtárs jobban tette volna, ha a bankjával van olyan jó viszonyba, mint a Continental Zrt tulajdonosával, mert akkor nem adósította volna szarrá a városát . Így viszont Sánta elvtársék vitték el a trafikok 10%-át, mintegy 500 db trafik koncessziót. A klasszikus 10%-os korrupció, az üzlet 10%-a (az 5.400-ból) visszacsorog a kitalálójának, illetve a törvény megírójának. És minden törvényes.

„Több mint 500 trafik kerülhet júliustól a hódmezővásárhelyi székhelyű Continental-csoportot vezető Sánta János közvetlen közelébe, aki tevékeny szerepet vállalt a trafiktörvény kialakításában. Sántának köszönhetően Szegeden van már „trafikosok utcája” is, a koncessziókból pedig jutott a vele rokoni kapcsolatban álló Csíkos Attilának, a Szeplast Zrt. vezetőjének, a milliárdos műanyagipari vállalkozó rokonainak, de még nyugdíjas takarítónőjének is.” Így megy ez elvtársak, a fidesznyikeknek még a takarítónőjüknek is trafikja van, aki pedig csak annyit ér, annak csak közmunka jut. Esetleg ócsai gettó. Őrültségnek tűnik, de van benne rendszer. Ez a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

Szóval trafikot a kis elvtársak kapnak, állami földek száz hektárjai, játékgépek ezrei és takarékok viszont már csak a nagykutyáknak járnak. Az a kormány, amelyik ilyen pofátlanul nyúl bele a takarékok, így magáncégek zsebeibe, attól semmi jóra nem számíthatunk. A kommunisták legalább nem hazudtak anno jogállamot, amikor erővel államosítottak. Ezek a vidéki fiúk meg azt hiszik, ha törvényi erőre emelik maffiaszerű tevékenységüket, akkor minden européer marad. Hát nem, kurvára nem európai már itt semmi. Abba már bele sem merünk gondolni, hogy mi folyhat a Nemzeti Bankban a deviza tartalékunkkal. Csak júliusban 600 millió euróval csökkent, Matolcsynak hála. Ugyanúgy pofán vágják majd az egészet, ahogyan a manyup vagyonnal tették.

A baltás mutyi viszont már csak a legfelsőbb vezetésnek jár, gyilkosokat elengedni olyan helyre, ahol hőst faragnak belőlük, azt nem akárki teheti meg, csak a csúcsmutyizó. (A székházukat is gyilkosokkal őriztetik.) Nem véletlenül nyílt meg az első kereskedőház éppen Azerbajdzsánban. Az ellenzéknek, ha lenne egy csepp esze, akkor az ott kötött üzleteket is firtatná. Lehet, hogy egy olyan szabadalmat vettek meg az azeriek valakitől dollár milliókért, hogy „hogyan faragjunk baltával nemzeti konzultációt birkák számára?”

Mindent visznek az elvtársak, a szlogen régen ez volt: miénk a gyár, vigyük haza! Most a szlogen az elvtársaknak az, hogy: kétharmadunk van, miénk az ország, vigyük haza, nem leszünk gyarmat! Ami azt jelenti, hogy a külföldi cég nem viheti el a hasznát, amit a beruházásával realizált, de a fidesznyikek mindent ellophatnak

munka nélkül. Szuverenitásról beszél a kedves vezető, arról, hogy Európa haldoklik, és majd mi megállunk a saját lábunkon. Ceausescu ugyan ezeket mondta régen, minden második szava a szuverenitás volt, de neki csak egy palota épült arany csaptelepekkel. A mai diktátorok stadiont építenek a telkükre közpénzből. Anno Cinege elvtársnak a sorkatonák építették a házát, ma már sokkal fejlettebb a világ, törvényesítve lehet adóforintokkal adakozni a kedves vezetőnek az alapítványán keresztül. A korrupció így mindjárt törvényes. Az, ami eddig Nokiás dobozokban érkezett, az mára utalás formájában törvényesen kerül a vezénylőtábornok zsebébe, ill. alapítványához. Mi ez, ha nem fejlődés? A nyugat minket követ, csak még a kétharmadot nem tudják megszerezni hozzá. Javaslom, konzultáljanak Kubatov elvtárssal, ő majd elmeséli élőben azt, amit nekünk hang- és video felvételről: hogyan kell csalni a választásokon. Így, miután megkapta jutalmul a Fradit, grátisz egy új stadiont is kap hozzá, mert akinek nincs stadionja, az annyit is ér. Márpedig a legjobb elvtársaknak van saját focicsapatuk és épülnek hozzá az új stadionok.

Épülnek a focipályák szerte az országban (120db!), a megyei jogú városoknak stadion dukál, a kisebb falvaknak műfüves. Ma már nem azt mondjuk, hogy a Fradi játszik az MTK-val, vagy a Debrecennel, hanem hogy Kubatovék a Tompikával, vagy a Kósa csapattal. Már látom lelki szemeimmel a közeli jövőt, amikor minden szurkoló azt fogja kiabálni, hogy „csak a Fidesz!”, mert nem lesz értelme külön a csapatoknak szurkolni. Ugyanis minden focicsapat a Fidesz potentátjainak a kezében lesz. A Videoton Garancsi elvtárs kezében van már rég, nem is került be a takarékja az államosítottak körébe. Ugyanis ő finanszírozta a Puskás Akadémiát, amely már NBI-es csapat. Épül is az aréna a pottyantós mellett.

A magát jogkövetőnek hazudó ellenzék meg csak áll, néz bután, nem tud (nem akar) mit kezdeni ezekkel az egyszerű bűnözőkkel. Nem a dolgukat teszik. Hagyják, hogy már két évtizede fosztogassák az országot nemzetieskedve és hazudozva, egyre lejjebb süllyesztve azt a felcsúti posványba.

A Minden Fideszes Lakjon Jól Alapítvány meg dolgozik rendületlenül, hajtja a mutyivonatot napi 48 órában…

A.G. / a KMH Ellenszék rovata

67 hozzászólás

  • Az a baj hogy még mindig nem laktak jól,még mindig éhesek ez a felháboritó és gyalázat.A felcsúti stadion még egy NB1-es mecsre is kicsi,igy marad egyszemélyes,családi stadion,csak át kell sétálni a kert végébe oszt jó napot!

  • Ezzel a gigantikus felcsúti – mi laktunk ott – stadion építéssel, Orbán az ottaniak mindenapjait zaklatja !!!!

    Ha TUDNÁK ÖNÖK is, hogy a választásokon már KÉTSZER BUKOTT ORBÁN-t, hogy UTÁLJÁK az OTTANIAK !!!!

    Mindenki fölé helyezkedve diktál, igazít, igér……
    az önkényuralkodó, diktátor!

  • asher alexander

    -eloterben lathato-(ma mar kotelezo zarandokhellye avanzsalt)-ifju zsenge hercegfi korabol I.-so Orbankiraly Retyoja ahol a fenseges seggevel mar kis hugyos porbafingo idoszakaban gyakorolta a tronra ulest!!
    ez a kis szurke fahaziko…………ha regelni tudna!!!

  • Aki elolvassa ezt az „írást” részben megérti, miért tart ott az ellenzék, ahol. Gondolatok helyett fröcsögés, kínlódás, erőltetettség, stílustalanság.
    Fidesznyik-elvtársak, Simicska, elvtárs, illetve mindenki elvtárs. Mondják a valóban elvtársak. Túl sok a futballpálya, nagyon sok a futballpálya, sőt stadionok is épülnek. Kb. erre épül az ellenzéki „program”.

    A FIDESZ-KDNP 8 év vergődés, majdnem csődbe vitt ország után megmutatta, merre van az előre.
    – Új magyar érdekű alkotmány,
    – Túlzott deficit eljárás alól kikerülés
    – IMF hitel idő előtti visszafizetése
    – MNB rendbe tétele a magyar érdekeknek megfelelően
    – alacsony infláció
    – A nyugdíj alap stabilizálása (évi 500 milliárddal)
    – a középosztály megerősítése (családi adózás)
    – a hazai vállalkozások és a középosztály egyidejű támogatása, a megtermelt pénz Magyarországon tartása (Széchenyi kártya, Erzsébet utalvány)
    – helyes adópolitika (bankok, telco, multinacionális cégek – nemzeti trafik boltok)
    – rezsicsökkentés
    – közművek állami, magyar tulajdonba vétele
    – BKV stabilizálása, több száz új busz
    – MÁV stabilizálása
    – MOL, RÁBA magyar kézben stb.
    – Stratégiai szerződések komoly munkahelyteremtő, termelő multi-vállalatokkal (Audi, Mercédesz, National Instrument, Richter, Hankook stb.)
    – Közmunka program, cigány felzárkóztatás
    stb.
    – a lakás devizahitelesek (millióan) problémájának kezelése
    – elektronikus útdíj önerőből (ha másképp nem megy)
    – Közbeszerzések magyar cégekkel, ha lehet
    – keleti nyitás

    Ez koncepció, stratégia, ennek annulálására a fidesznyikezés elégtelen.

  • Enterprise
    2013 augusztus 25
    1:15 du.
    a fideszes propaganda szajkózása is elégtelen, bár, ha sokat ismétlik, biztosan el is hiszik maguknak 😀
    – Közmunka program, cigány felzárkóztatás
    stb.
    – BKV stabilizálása, több száz új busz
    – MÁV stabilizálása
    – MOL, RÁBA magyar kézben stb.
    röhej…
    a felsorolása, jóember, egy szép, hosszú blöfflista.
    de, ha ez jó maguknak….

  • Enterprise: Magának tényleg fogalma nincs arról, mi történik Magyarországon. Felsorolja a címszavakat. De az, hogy mögötte nincs semmi, azt nem látja. Csak az eldöntendő, hogy tényleg ennyire felkészületlen, vagy szándékosan örül a magyarok nyomorának. Soha nem lát a színfalak mögé?
    Csak a BKV-ról. Több ezer anyagilag és erkölcsileg megnyomorított járművezető. A fizetések folyamatos megkurtítása, a munkaidő folyamatos növelése. A legcsekélyebb állandóság megszüntetése. A munkavállalók utaztatása. A munkahely egyre messzebb a garázstól. Mindenért a járművezető tehet. Ha rossz a busz, a járművezető felel érte már anyagilag is. Ha rossz autóbusszal félreáll, megbüntetik.
    Ha arra vetemedik, hogy betartja azokat a szabályokat, ami Őt védi, retorziók halmaza éri. Persze ügyelve, hogy szabályosnak látszódjon. Mert ugye ha az aljasságot törvénnyel engedélyezzük, akkor már törvényes? Az új buszokat a haver kapta (nem a BKV), aki hosszú évek óta zsebből fizeti a dolgozókat (adócsalás).
    Alacsony alapbér, kiegészítve „üzemanyag” pénzzel, ami bármikor és bármiért elvonható. Európában a magyar buszvezető keresi a legkevesebbet. Még a lengyel is a három – négyszeresét viszi haza. Ennyit a BKV stabilizálásáról dióhéjban. Az államnak az a dolga, hogy állampolgárai békében megélhessenek. Maga szerint ez az?
    A többi címszóról is írhatnék, de magát ez úgy sem érdekli. Maga utálja a magyarokat? Ha nem, emelje fel a fejét, és nézzen a jól hangzó címszavak mögé! Azt hiszi, hogy ezt a sok ostobaságot elhiszi az, aki Magyarországon él, és nem a Fidesztől kapja a fizetését?
    Magát arra ítélném, hogy Magyarországon éljen. Életfogytiglan. Érdekes lenne az eltorzult arcát tanulmányozni! De ha ott él, akkor elnézést, maga gyógyíthatatlan.

  • A parittyás hangja

    Enterprise
    2013 augusztus 25
    1:15 du.

    Enterke! Ezt az otromba hazugságlistát bármelyik független közgazdász csípőből meg tudná cáfolni. Egyet azért kiragadnék belőle. „helyes adópolitika(…nemzeti trafik boltok)” Ember! Hát még az átlagosan normális érzésű fideszesek szerint is a trafikmutyi az elmúlt húsz év legnyilvánvalóbb, és legpofátlanabb mutyija! A politikailag szelektált oligarcháknak szétosztott földbérletek úgy szintén.
    Csak mert jobboldali értékrendetek van miért kell ennyire alávalóan, elvakultan hazugnak lenni?! Vagy ti tényleg ilyen rohadt ostobák vagytok?

  • .” Ceausescu ugyan ezeket mondta régen,” – úgy is fogja végezni Orbán, mint hírhedt elődje…..

  • – Új magyar ellenes, fideSS érdekű alkotmány,
    – Túlzott deficit eljárás alól kikerülés 40 féle új adókkal.
    – IMF hitel idő előtti visszafizetése + 17 e milliárdába kerül mint a normál törlesztés
    – MNB „rendbe tétele” a tartalék alap lenyúlás a födmutyihoz hitelnek, meg az előtörlesztésre.
    -Infláció a tavalyi évhez viszonyítva:
    Élelmiszerek: +2,8
    Szeszes italok, dohányáruk: +9,7
    lakásfelszerelés: +0,7
    Egészségügy: +3,8
    Közlekedés és szállítás: +2,8
    Távközlés: +1,6
    Oktatás: +4,2
    Vendéglátás : +2,9
    Egyéb termékek: 6,2
    – Nyugdíjalapok lenyúlása 3000 milliárd
    -A középosztály ellehetetlenítése, a családi adózás nem kompenzál, csak a 4, vagy több családnál lenne valóban mérvadó.
    – a hazai vállalkozások és a középosztály egyidejű támogatása, a megtermelt pénz Magyarországon tartása (Széchenyi kártya, Erzsébet utalvány) Ezt ugye nem komolyan mondta? Hogyan segít a pénzhelyettesítő bón?
    -Adópolitika – tulajdonképpen ez a költségvetési hiány állandó növekedésének forrása. (A trfikmutyi, és az állami kötelezettségvállalás velük szemben -20 évig még új trafik sem hozható létre, stb.- már azt hiszem, bűncselekmény. Szándékos hútlen kezelés)
    -rezsicsökkentés –rendben egy pont . noha úgyis ránk lőcsölik valami formában, de ez legyen egy pont.
    -közművek állami, magyar tulajdonba vétele, majd reprivatizáció a haveroknak.
    – BKV még nem stabil, hol olvasta? A vezetőség létszámához tízszeres mennyiségű luxusautót akartak venni, ennek kapcsán olvastam, még mindig csődben vannak.
    – MÁV stabilizálása még csak a bizottsági stádiumban van. A jövő zenéje.
    – MOL 200 milliárd bukás, és ha a Horvátok kipaterolják, még több. A Rába hadiipari üzem lesz. Minek is?
    – Stratégiai szerződések – a felsoroltak mind az MSZP-hez köthetőek. Most tárgyaltak a Bosch céggel, ha összejön, lehet még egy pont, de addig a felsoroltak pávatoll a pulyka fenekében.
    – Közmunka program a munkanélküléségi számadat takargatása, megélni nem lehet belőle. A cigány felzárkóztatásról meg csak beszélnek, semmi nem történt eddig.
    – elektronikus útdíj 10-15% áremelést generál minden árucikknél.
    – Közbeszerzések a haveroknak.
    – keleti nyitás amiből csak a baltásnak lett kinyitva a határsorompó.
    Devizahitel:
    2010-ben a szavazatukért cserébe beígérte nekik ha beszavazzák a hatalomba megmenti őket!
    A hatalomra kerülve gyorsan bedöntötte a forintot, ahogy Lázár, Kósa,Szíjjártó valutaüzérnek jólesett. Megmentette a saját FideSS tehetőseit.
    Akik kimaradtak belőle és tiltakozni mertek ,megverette a rendőrökkel.
    Ki meri ezek után állítani,hogy Orbán és hordája nem tett semmit a devizahitelesekért?

    A 165 forintos frankhoz tartozó hitelét a devizahitelesek több mint 95 százaléka fizette. a 2010 őszétől már 250 forintra ugró frankhoz tartozó, több mint másfélszeresére emelkedő havi törlesztő részleteket már nem. A frank árfolyama ma még mindig 220 forint felett van.

  • Enterprise
    Eszednek viseld gondját. Kár reagálni arra a sok baromságra amit leírtál. De ezentúl halucinogén anyagokra ne igyál! 🙂

  • Enterprise!

    Az „igazi”….elvtársak a tényekre nem tudnak mit írni,csak
    hőbörögni,bár valljuk be ma sem minden tökéletes és van min
    változtatni,javítani(pl.egykulcsos adó….,áfa csökkentés,trafik….. és még több más dolog))amit én több fórumon is kritizáltam,de ők a valótlan rágalmakkal akarnak
    uszítani,nem ismernek el semmi pozitív dolgot ami az utóbbi
    három évben történt,és persze a szocik hibáit és „áldásos”
    tevékenységének….. következményeit sem, amiért most nagy árat fizetünk!
    Nekik mondanivalójuk nincs(csak a hiteltelen vádak)míg
    az „egységes ellenzéknek” programja sincs….
    Na ennyit a fölödleges erőlködésről!

  • Enterprise
    2013 augusztus 25
    1:15 du.

    „Aki elolvassa ezt az “írást” részben megérti, miért tart ott az ellenzék, ahol.”

  • Kedves Enterprise!

    Részvétem a betegségéért. Sürgősen keresse meg a gyógyszerét, mert állapota csak romlani fog. Ha mindazt a tömény marhaságot, amit idehényt kórtünetnek veszem, Ön a végstádiumban van. Javulásra nincs reménye, olyan mélyen bekajálta a Fidesz propagandaökörségeit.

    Kicsit komolyabbra fordítva a szót, tudok önnek egy többoldalas dokumentumot, ami tételesen sorolja a Gyurcsány-kormány alatt történt fejlesztéseket.

    Ehhez képest maga jön itt ezekkel a propagandadumákkal…

  • Örülök,
    hogy a tisztelt hozzászólók próbálnak érdemben hozzászólni a kérdéshez – némi, „elengedhetetlen” fidesznyikezés mellett. Kissé el vagyok most havazva, de majd visszatérünk az érdemi részre is.
    Addig is sok sikert az emberarcú szocializmus építéséhez.

  • http://hvg.hu/gazdasag/20130824_Trafikmutyi_20_milliardokat_fizet_aki_ban#rss
    Erről tudtok?
    „Az államnak milliárdokat kellene kifizetnie a trafiknyerteseknek, ha a következő 20 évben bárki is liberalizálná a dohánypiacot. A kormány ugyanis komoly kártérítést biztosít nekik a megkötött koncessziós szerződésekben.”
    Azért, mert hogy be kellett ruházniuk a trafikba. Nem mintha bárkinek is garantálnák egy üzlet nyereségességét, ezt csak a fidesznyikeknek teszik luxus árréssel.
    De az sem zavart senkit, hogy a játékgép üzemeltetőknek is új szoftvereket kellett egy új törvény miatt venniük, majd egy évre rá becsukták az egész piacot.

  • Kedves internacionalista propagandistàk!
    Képzeljétek el,kifizették az elvtàrsaitok àltal felvett vészkölcsönt,az inflàcio 2 % alatt,az ujadossàg 3 % alatti-vagy
    körüli-3 éve,igy megszüntetik ellenünk-a kezdettöl fogva meglévö -elvtàrsaitoktol örökölt-TULDEFICIT ELJÀRÀS-t.Ha az elvtàrsaitok csak igy mutyiztak volna-estleg
    maradt volna a 2002-es adossàgszint 53 %-on,pedig akkor még pénz is volt,de 2010-ben a 82 % ot hagyta Bajnai Orbànéknak örökül,
    bevezethetnénk az EU-t,ha kedvezne-.
    Miért engedtétek,hogy Gyurcsàny-Bajnai a többi elvtàrsaitokkal a 2/3-ig elmutyizza az orszàg jelenét és közeli jövöjét, a ti
    pozicioitokkal együtt? Most nem kellene,ilyen tényekben szegény
    propagandàkat kitalàlnotok.
    Ugye mindig késön elmélkedtek-ébredtek-?

  • Antifülke.. Nagyon egyszerű a megoldás.. Visszamegyünk a Zidőben és… komolyra fordítva a szót, (persze antidemokratikusnak fogják sikítozni kiflicsücsök gabikáék) de saját fegyverükkel visszamenőlegesen meg kell semmisíteni az egész szart.

  • Don Ovuz
    2013 augusztus 25
    3:17 du.

    – „Új magyar ellenes, fideSS érdekű alkotmány,”/ helyett
    Figyelembe veszi az 1000 éves magyar hagyományokat,
    alapértékeket, többségi közérdeket
    – „- Túlzott deficit eljárás alól kikerülés 40 féle új adókkal”, mint már sokszor levezettem, a fő terhet a bankok, multinácik viszik, ahogy kell, nem a bérből élők
    -„- IMF hitel idő előtti visszafizetése + 17 e milliárdába kerül mint a normál törlesztés” 1)a szabadság bőven megér ennyit 2) visszajön másutt sokszorosan
    – Infláció egy átlag, értke jóval a várt/cél alatt 3% van
    – MNB – magyar deklaráltan, megjelenésében is, nem egy EU-IMF rángatta gittegylet, lenyomta az alapkamataot, ahogy pl a FED is…
    – Nyugdíj, nem a magánbiztosítók igazgató csapatának A8-ait finanszírozzuk, meg a mögöttük lévő csendes pénznyelőket…3x-os költséggel, 6x-os bizonytalansággal
    Nincs évente 500 miárd hiány a ny.alapban
    – közművek… a „reprivatizációt” itt nem jól használja (mást jelent, sajnos Mo-on nem volt, ezért tartunk itt ahol), de mindegy, ahogy érti — konkrétum….?
    – Rába nyereséges, MOL nyereséges stratégiai cég
    – Közmunka része a cigány felzárkoztatásnak
    – Útdij – nem generált
    – Széchenyi kártya, Erzsébet utalvány – hogy segít?
    – forgalmat generál a vendégl. és turista cégeknél ITTHON!
    – az árrés magyar kézben marad
    – jobban él, pihen a középosztály is, kiskeresetű is – itthon
    – trafik: állami kézben a dohány értékesítés haszna nem a multiknál + sok ezer család megél belőle
    – devizásokon már sokféleképpen segítettek és még fognak
    stb….

  • Enterprise
    2013 augusztus 26
    6:25 du.
    1-
    Ha nevét a sci-fi alapján választotta, valószínű a Marson ragadt. Mivel mind az igazságtól, mind a valóságtól elrugaszkodott a dolog.
    A tálolmány attól hogy a himnusszal kezdődik, tartalmilag messzire esik az alkotmány kategóriától. Ezért is alaptörvény a neve, nem alkotmány. Emiatt a kis jogi nüánsz miatt kerülhetnek, és kerülnek bele sarkallatos törvények. Ugye, nem állítja, hogy a napi politikának ott a helye benne? Ha benne van, akkor miről is szól? Kikerült a nagyon sok emberi alapjog. Már például a megélhetéshez, vagy az egészséges élethez való jog. De az egész szemétkupac túl hosszú ahhoz, hogy kommentben elemezzük. Ha odahaza él, akkor szellemi képességeit sajnálom, amiért a saját emberi jogairól tapsolva mond le. Amennyiben nem ott él, rosszindulatú a többi magyarral szemben.
    A túlzott deficit eljárásnak semmi köze a bankokhoz, itt akkora marhaságot írt, hogy fetrengtem a röhögéstől! Az egész arról szól, hogy az UNIÓ arra akarja kényszeríteni a kormányokat, ne költekezzenek túl. Szándékosan hazudik, vagy tényleg tudatlan?
    IMF hitel – A plusz 17 e milliárdot az országra kellett volna költeni, ez nem szabadság kérdés. Ez megint ökörség!
    Van egy szimpla hitel, amit törlesztett az ország, mindegy ki a hitelező. Az nem mindegy viszont, hogy 2%, vagy 6%. Mivel nem egy-két forintról beszélünk. Ami különbség a kettő között, hogy az IMF csak meghatározott célokra ad pénzt, illetve ha visszafizetési garanciát kap. Más szóval, ha a regnáló kormány prezentálja, hogy vissza fogja tudni fizetni. Ezek azok a listák, amiről a fidesSS is hazudozott, hogy így az IMF, úgy az IMF. Pedig ezek nem meghatározott listák, hanem egy lista, amiben a kormány prezentálja, ebből tudom majd visszafizetni. Cserében csak 2% a kamat. Az a szabadság amiről beszél csak annyi, a nem IMF hitel szabadon lenyúlható, nem ellenőrzik a felhasználást.

  • 2-
    Az infláció tavaly 6,6% volt az idei alakulását leírtam, de még ne döngesse a mellét, mivel az őszi csúcs még hátra van, és általában ősszel történnek a kiigazítások, a költségvetési módosítások. Vagyis a finis még csak most jön! Majd januárban lehet döngetni, ha lesz ok.
    MNB a pénzlopáshoz is van már ideológia? Hová lett a tartalékalap? Talán fel kellene fektetni a dolgot!
    A nyugdíjalapokat egyszer már lenyúlták a Kádár korszakban, ezért fizetik az aktívak a mostaniak nyugdíját. Az alapok újbóli lenyúlása azt jelenti, hogy újabb 30-35 év kell, amíg kiforogja önmagát. 3000 milliárd hiányzik a kasszából, amivel egyrészt el sem számolt, másrészt, noha hangzatos a duma, nem lett visszatéve. Itt az ország lakosságáról beszélünk, a lenyúlt nyugdíjakról! Ha elvesszük 7 millió embertől, majd 1 milliónak garanciát adunk, propagandának jó, de csak annak. 3000 milliárd emberke! Ezt kellett volna visszatenni, meg a hozamveszteséget, amivel növekedett volna, ha nem lopjátok el!
    A MOL nyeresége jelentősen csökkent! Tavaly hatalmas visszaesés volt, úgy 40% körüli. Ehhez képest az idei 3% bevétel, és 27% profitcsökkenés meg sem kottyan. Ami ugye arra mutat, hogy az árrés csökkentés ellenére is -3% eddig a produktum a tavalyi évhez.
    A Rába mitől is nyereséges? Már dolgozik a hadiüzem? Szerintem csak megvettük még.
    Közmunka, cigány felzárkóztatás –   Ekkora baromságot!
    E-útdíj annyit tesz, hogy egy új adót vezetett be, amit a fuvarozók áthárítanak. Új adó, ugyanis az útdíj egyszer már fizetésre kerül az üzemanyag árában. Annak egy százalékos része. Külön úthasználati díj volt az autópályákon, szabad döntés alapján, ki használja. Most kiterjesztette az autóutakra, és főútvonalakra is, vagyis nem lehet elkerülni az új adó fizetést más útvonal használatával. Kilométerenként 60-80 Ft. Ez ennyivel növeli a szállítási díjakat, amit a lakosság fizet meg, mivel az üzletek beépítik a szállítási költséget az árba. Ha ennyire nem érti az alapokat, az sajnálatos.
    Bónok – megint marhaságot ír. A bón lényege, hogy a munkáltató kevesebb adót fizet utána. Egy céges adókedvezmény. Mennyisége százalékosan korlátozott, így nem lehet a teljes fizetést abban adni. Használata macerás. A többi csak duma.
    A trafikmutyi több magyar ember munkáját vette el, mint amennyinek adott. A csókosok haszna mindenek előtt.
    A devizát leírtam, minek még egyszer.

  • Enterprise
    2013 augusztus 26
    6:25 du.
    Nem elég hogy nem adod fel a hazugságaid mantrázását, de ráadásul a cikk sem erről szól.
    Tehát eltévedtél, ez itt nem egy fidesznyik agymosoda.
    Pl. trafik ügy:szerinted sok ezer család megél most belőle. Ez pofátlan hazugság, és most finom vagyok. Sok ezer család eddig élt meg belőle, most pár fidesznyk család él meg belőle. Olvasd el a cikket.
    Mennyi pénzért szórod itt a hazugság magvait?

  • Enterpries.. Azt a sok marhjaságot te komolyan elhiszed amit leírtál? Trafiknál végre nem a multiknál a haszon? Lázár haverja a Continentáltól ugya 500 trafikban van tulajdonrésze (ő magánember nem multi igaz?) és a sok nem multi akiknek az egzisztenciáját szempilantás alatt tönretették??? Azok sm multik voltak. No meg a Közgép se multi…

    „– jobban él, pihen a középosztály is, kiskeresetű is – itthon”
    Elmész a csába.. nyisd ki a szemed és nézz szét az országban. Járhatatlan utak, és mindenhol soha nem látott szegénység, folyamatosan bezáró és kiadó üzletsorok.
    Viszont épül a stadion, miközben éheznek a gyerekek, az iskolák téli fűtésére nem telik, a kórházi állapotokról már nem is beszélve.

  • Elég távol állunk a dolgok megítélésében, nekem a pohár (amiről beszélünk) félig tele, a fröcsögőknek félig – nem inkább teljesen – üres.
    Hihetetlen zseniális gazdasági és pénzügyi szakembereket látok itt, kiknek elvtársai a mostani hőbörgők teljes egyetértésével majdnem csődbe vitték az országot. Sikerült kb. 100km autópályát építeni (Kecskemét-Szeged) 25 éven át évi 40 milliárdért=1000 milliárd (Csillag Pityu-Kóka panama, unokáink is nyögni fogják), alagutat fúrni a löszbe (M6), stb…
    A gond, hogy semmiből nem tanulnak, mantrázzák az ortodox hülyeségeket, kb. abban a szellemben, ahogy a foxi-maxin tanulták. Offshore Simort gépágyúval sem lehetett rávenni, hogy csökkentse a kamatot – mert az eretnekség. A kamat már 4% alatt, közben a piaci bizalom erősödött Mo-ban, vállalkozás erősítő hitelcsomagot nyújt az MNB, amelynek az addigi tevékenysége kimerült a primitív, de drága és felesleges arculattalanságra váltásban. Ha kicsit körülnéznek nyugaton, láthatják a bankok kis kamattal nyújtanak hitelt a gazdaságnek, ez pedi nem megy magas jegybanki alapkamattal, de magas marzzsal sem. És jé, mégis megélnek a nyugati bankok, csak a libero csapat mániája, hogy hagyni kell kirabolni Mo-ot magas banki kamatlábakkal.
    Nem is kezdem újra, magyarázni, hogy másképpen is lehet csinálni, mint ahogy a szocializmus politikai gazdaságtan emlőin nevelkedettek piacgazdasági önjelölt szakértőként képzelik a piacgazdaságot.
    A célom mindössze az, hogy ne csak ezt a beszűkült, valóságtól elrugaszkodott képet lássák itt az erre véletlenül betévedő olvasók – egy Hofi mondással érzékeltetve: „És mentek a felvonulók, leszegett fejjel, előretartott táblával, düllesztett mellkassal széllel szemben, elszántan – na de mi van, ha eláll a szél? – hát pofára esnek…

  • Enterprise
    2013 augusztus 28
    4:30 du.
    Há üdvőzűleg esmeg jókomám!!
    csak rovidden leszek, mera mútkoris főháborottá, hogy sokkat írog.
    mostanháccsak rövidden összegázom amitt a plébánosurr mega tanittóur jóva hosszabbann fogalmázott.
    hazudó, minda sebesűtt partizán.
    igyasztánn maradok irányodba kellő tisztülette pájinkaivásilag. Is.
    (ps. Emmá magánnlevél: neszenveggyé aranyló erejidde a magadlevébefőtt Zöszödi szőrözsvirzslin kuporogva tokaszalonnátlanul. Se. Sőt!.)

  • Kedves propagandàt hivök és terjesztök!
    2002-ben még volt pénz,2008-ban „nincs PÉNZ „Simor,de a szomszédok nem szorultak ujabb idegen pénzre. Hovà mutyiztàk el a régi-mostani elvtàrsaitok az orszàg pénzét ?
    Az IMF pénze nem kellett a volt olasz miniszterelnöknek Monti-nak
    sem /pedig ö bankàr volt/,hanem 10 évre kötvényeket -4,8 %-ra- bocsàjtottak ki.
    Mit ért el Bajnai az IMF pénzével,legjobb tanàcsaival,utasitàsaival
    és ellenörzésével 2009-ben? Minusz 6,8 %-ot,igy is a megszoritàsok
    ellenére is alulmulta a környezö konkurenseinket.
    Rosszul teljesitett Bajnai,vagy az IMF volt a ludas?

  • A parittyás hangja

    Enterprise
    2013 augusztus 28
    4:30 du.

    Figyu má enterke! Ha magyarországon élsz akkor abba a rohadt elvtelen körbe tartozol akit megvettek szőröstül-bőröstül ezért a legalávalóbb pofátlansággal hazudja minden nyilvánvalónak az ellenkezőjét, csak hogy megfeleljen a gazdának. Ha nem itthon élsz akkor meg puszta elvi elkötelezettségből szajkózod a hivatalos propagandát úgy hogy lövésed nincs a magyar valóságról, ha meg van, akkor egy szimpla, saját népe ellen beszélő hazaáruló vagy! Mert ember aki itthon éli a hétköznapjait és nem tartozik a pártízezres kegyeltek közé annak nem tudod megmagyarázni a napi realitásokat ezekkel a senkit nem érdeklő közgazdasági fogalmakkal. Hát ba..meg ezt mindenki érzi, hogy sokkal szarabbul élünk évről évre 2010 óta, és a hétköznapok szintjén is érezhetően romokban van az ország. Más kérdés, hogy a meghülyített, ostoba, műveletlen tömegek három év minden racionális tapasztalata után is még mindig kajázzák ezt a vérlázító abszurdumot, hogy még mindig minden szarnak az emút nyóc év az okozója, meg az EU. Tényleg a pofám leszakad, hogy emberek ilyen szarháziak tudnak lenni, hogy simán a saját nemzetük ellen hazudnak, csak hogy megfeleljenek a hatalomnak! Ember hát ki nem szarja le a marzsot meg az alapkamatot, amikor a bőrömön érzem az egykulcsos adónak, az adójóváírás megszüntetésének, az új családi adókedvezménynek a kismillió új adónak az „áldásait”! Nőt az áfa, nőt az infláció, minden lényegesen drágább, a fizetésem meg abszolút értékben is, de reálértékben meg sokkal kevesebb lett. Akinek fizetése van , meg folyószámlája van, meg közüzemi csekkjei vannak, meg boltba jár vásárolni annak nem tudod megmagyarázni, mint a másik kretén Déneske, hogy vágtázunk felfele! Ba..meg ezek számok! Hát csak egy idiótával tudod elhitetni, hogy a három ami eddig öt volt az jobb és több, mert ez „nemzeti”!

  • Enterprise
    2013 augusztus 28
    4:30 du.
    Kedves Marslakó barátom!
    Tudja kis zöld emberke, itt a földön a propagandának van egy alaptétele. Legalább 70-75% ban igaznak kellene lennie. Akkor mondják azt, hogy túloz, de nem hazudik.
    Nem tudom a Marson hogy mennek ezek a dolgok, de itt a földön csak beleszalad itt 1-2 sallerba, vagy kap 1-2 kokit, ha hazudozik.

  • Dénes Erős
    Propagandát te folytatsz a hazád ellen, te gyökér.
    Ugyanazt a két mondatot írod minden cikkhez, és pofátlanul azt hazudod, hogy mi folytatunk propagandát, akik mindig újabb és újabb gennyes dolgokat hozunk fel. Mert rengeteg van belőle.
    A bizonyítékok (linkek) ott vannak egy előbbi kommentben, csak te nem veszel róla tudomást, szándékosan Magyarország érdekei ellen hazudozol.

  • A parittyás hangja

    ” A réges-régen szükséges reformok helyett a kormány az alkotmányozó erejével visszaélve elvesz onnan ahol még talál valamit és azzal próbálja a lyukakat tömködni, felélve ezzel az ország valóban utolsó tartalékait is. A nyugdíjpénztárak államosítása, valamint a brutális iparági adók mind olyan egyszeri tételek, amelyek csak egy-két évre segítik a költségvetést, ellenben súlyosan a növekedés ellen hatnak, megölik a beruházási kedvet, elijesztik a külföldi működő tőkét, a hazai megtakarításokat pedig külföldre üldözik. Mindennek eredményeképpen ma minden hitelminősítőnél befektetésre nem ajánlott kategóriában vagyunk, magasan stagnál a munkanélküliség, nincsenek beruházások és nincs növekedés, 8 százalék feletti hozam mellett kelnek el az állampapírjaink, a tőzsde kómában van.”

  • A parittyás hangja
    Magyarország jobban teljesít!

  • Nincs min csodálkoznunk!
    Ezek „mi” vagyunk!
    Mi szavaztuk meg őket! És még most is mi tartjuk hatalomban őket!
    Megérdemeljük őket, ugyanúgy ahogy a tehetetlen, tehetségtelen ellenzéket is.
    A két legnagyobb ellenzéki erő, politikai „farok-méregetéssel” (kinek van nagyobb … támogatása) tölti az idejét. Az un. „zöld” ellenzéki párt vezetője meg majdnem jobban utálja a korábbi „törvény-feszegetőket”, mint a jelenlegi erkölcstelen, „törvény-átírókat”.
    Nem is érdemlünk jobbakat. Sem a hatalomban, sem az ellenzékben!
    Még itt, a kommentekben is, jobb sorsra érdemes kommentelők több időt és energiát fordítanak egy agyatlan meggyőzhetetlen, fizetett FIDESZ-nyik (Enterprise) baromságára („beszopják”), mint saját közlendőjére.
    Őszintén, érdemlünk jobbat?
    Rá kellene jönnünk, 2014-ben nem a FIDESZ vizsgázik, hanem mi, az egész ország!

  • A parittyás hangja: A BKV „stabilizációjának” már most megvan az eredménye. Elkezdték kirugdosni a dolgozókat. Akinek „szerencséje” van, átmehet a széleshez. De csak ha hajlandó aláírni a fizetésének a felezését. De megvan a terv, az összes dolgozó fizetésének felezésére is. Szép új kereszténydemokrata világ!

  • A parittyás hangja

    Enterprise
    2013 augusztus 26
    6:25 du.
    Még annyit, hogy ennél tényleg semmi nem tükrözi jobban a rohadt, legalja lényedet!
    Trafik ügy:szerinted sok ezer család megél most belőle.
    Te nyomorult, ha már feladtad minden emberi tartásod, hogy rezsim kiskutyája lehess, legalább csöppnyi eszed lenne!
    Hát Dél-Szudánba többet adnak a látszatra mint ennek a trafikügynek a pofátlansága. Palcsó Tomika a négy trafikjával??? A polgármesterek, képviselők közvetlen családtagjainak öt-öt trafikjai?? Az egy lakásba bejelentett 27 cég!!! A Continentalhoz köthető Ötszáz!!! Trafik? Azt mered mondani te féreg, hogy ezeknek a megélhetése függött tőlük? A húsz-harminc éve csak ebből éldegélő kisemberek ezrei meg le vannak szarva? Baszki ezt el sem akarom hinni, hogy valaki ilyen elborult aljassággal hazudjon a saját nemzete ellen! Hát hogy nem sül ki a szemed te gerinctelen hazaáruló?!

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 30
    6:52 de.
    Nyugi testvér! 🙂
    Az ilyen puhatestű meztelencsigák mint a marslakó, pont erre utaznak! Cél, kiakasztani a másik oldalt. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy hazudoznak, hiszen a legnagyobb ökörséget is szemrebbenés nélkül kimondják. Most hogy kiakadtál, elégedetten dől hátra, hiszen célt ért.
    Ahogy figyeltem, két dolog nem fekszik neki. A hideg közöny, és a száraz számadatok. De ahogy néztem, az én cinizmusom sem igazán menő neki.
    Noha monoton nyomom neki a tény adatokat, engem nem tud kiakasztani. Azon egyszerű ok miatt, hogy a gátlástalan hazugságaival eljátszotta nálam azt, hogy érdemi véleménynek tartsam a hozzászólását.
    Így is állok hozzá. Inkább szórakoztat, amikor odanyomok neki egy fricskát.
    Lehiggadni meghívnálak egy italra, de én nem iszom, gondolom az üdítőt meg a Te gyomrod nem bírja. 🙂

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 30
    6:52 de.
    Higgalom, jókomám, higgalom..
    Takonygerincűek miatt soha ne idegesítsd magad..
    Tod, ahogy a koszorús irotta volt:
    „igyál testvér e hűs kupából, csupán az első korty fanyar.”
    Javaslat: háromszor kétdecit, hatszor.
    Azzal akár délután kettőig is kihúzza az ember, még hülyék között is.
    Cheers!!
    😆

  • Don Ovuz
    2013 augusztus 30
    9:14 de.
    „Lehiggadni meghívnálak egy italra, de én nem iszom, ..”
    Senkisem tökéletes..
    😆

  • MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT!!! 😈

    Mindenki hozzon magával még egy forintot … 302, 069 !

  • falusi
    2013 augusztus 30
    11:14 de.
    Ne becsüld le, nagyon veszélyes ital. Egyik kollégámnak is egyes látása lett tőle!
    Összeszólalkozott egy „cserediákkal”, és hiába látott csak egyet, mire kiértek, kiderült hogy többen vannak. Csak csínján azzal az üdítővel!
    🙂

  • Don Ovuz
    2013 augusztus 30
    1:34 du.
    Há’ ‘iszen ezaz!!
    Aza züdíttő má’ nyitóra hátrányoss helyzetbe hozza a zembert??
    cefrézésnél az nem fordúhat elő!!
    Ottanság má’ előre kettőt lát a zember!!(Néha akár hármat is..)
    😆

  • Don Ovuz
    2013 augusztus 30
    9:14 de.
    „meghívnálak egy italra, de én nem iszom, gondolom az üdítőt meg a Te gyomrod nem bírja”
    Ez tetszik, ezt alkalmazni fogom, ha valaki meg akarja hívatni magát 🙂

  • A parittyás hangja

    Don Ovuz
    2013 augusztus 30
    9:14 de.

    Don Ovuz, öreg barátom teljesen igazad van!:) Aztán én is mindig belátom, hogy micsoda ökör vagyok, hogy ilyen senkik miatt felhúzom magam! De tény és való egy pillanat alatt el tudok pattanni, és ilyenkor aztán irigylem a higgadtságotokat! Sebaj, dolgozom az ügyön! 🙂
    Üdítő??? Há meg akarsz ölni?! : )))
    Nem baj, pár óra és indulok az Adriára kicsit lazítani. Helyetted is óriási Ozujskókat fogok leborítani! 🙂

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 augusztus 30
    11:13 de.

    Mindig örömmel veszem a jó tanácsot! 🙂 )))
    Holnap már a világbajnok horvát sörökkel gondolok rátok!:)

  • falusi
    Én a múltkor úgy berúgtam, hogy kétharmadot láttam 🙂

  • Fiúk, lehet hörögni, de az MNB ismét 20 bázisponttal lejjebb vitte az alap kamatot. Az infláció ennek ellenére nem szaladt el. A bankok serénykednek a devizahiteles probléma megoldásán – na nem maguktól – némi ösztönzésre, mert kezelve vannak.
    Az álbaloldali pártok pedig egyelőre magukkal vannak elfoglalva, épkézláb programot nem tudtak még kitalálni – ez persze nem lep meg.

    (Parittyás, maga iszik fórumozás közben, hogy ilyen ordenáré? Vagy születési hiba? Esetleg otthonról hozta? Javasolom, keressen fel egy csoportterápiás foglalkozást.)

  • Enterprise
    2013 augusztus 30
    9:31 du.
    Gyengült a forint A jegybank piaci várakozásoknál nagyobb léptékű kamatvágását követően gyengült a forint kedden. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a 10 bázispontos piaci várakozásoknál nagyobb értékben, 20 bázisponttal csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. Az eurót a bejelentés előtt 299,90 forinton jegyezték, majd az árfolyam 300,60 forintra nőtt. Az eurót kedden 298,65 és 300,73 forint között jegyezték. A svájci frank jegyzése a kamatdöntés bejelentésére 243,80 forintról 244,40 forintra, a dolláré 224,80-ról 225,40-re, a japán jené 2,3000 forintról 2,3060-ra emelkedett.
    Lázár, Kósa,Szíjjártó valutaüzérnek kell még némi tőke ugye?

  • Enterprise
    2013 augusztus 30
    9:31 du.
    ezen nem hörögni, hanem röhögni lehet 😀
    az infláció ugyanis nem az alapkamattól függ.
    hogy magát mi nem lepi meg, az meg engem nem lep meg.
    egy meglepődéshez ugyanis fel kellene fogni a dolgokat 😛
    a születési hibáról, kisfiam, puszta önvédelemből ne értekezzen.
    tudja, a taigetos ott figyel a háttérben 😀

  • Enterprise
    2013 augusztus 30
    9:31 du.
    még valami, kicsi huszár:

    a hvg.hu így kezdi a „A forintleértékelés miatt menthetik Orbánék a hiteleseket” című írását: „‘Egyetlen esetben van értelme a devizahitelesek megmentésének: ha gyengíteni akarjuk a forintot. Tehát gyengíteni fogjuk a forintot’ – ezzel az egyszerű válasszal zárta rövidre a készülő devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos választ a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy neve elhallgatását kérő munkatársa. A következtetés helyesnek tűnik: ha a kormány azt tervezné, hogy a forintot erősítő lépéseket tesz, akkor sem politikai, sem gazdaságpolitikai megfontolásból nem kellene különösebben foglalkoznia a devizahitelesek megmentésével, hiszen az ő terheiket csökkenti az erősödő hazai valuta.”.
    hogy tetszett mondani, gyengíteni akarják a forintot? minek? na nem a Matolcsy féle unortodoxiából kilógó (ehhez akár épeszűnek tekinthető érvek is akadnak) érvelésre gondoltam, hanem a klasszikus viccre:

    kohn elmegy az orvoshoz mert fájdalmai vannak férfiúi nemi szervében. az orvos megvizsgálja, majd közli: ez zimibizimbi, majd közli egyetlen megoldás van, le kell vágni! riadtan elrohan, és sorra járja az orvos -professzorokat, de mindenütt a levágás a verdikt. végső elkeseredésében elmegy a javas-asszonyhoz, aki némi fejcsóválás után közli: ez bizony zimbizimbi. mire a kohn riadtan: s le kell vágni? áh dehogy – hangzik a válasz: lerohad az magától is! 😀

    uppsz! egyre gyengébb a szentkirályi utcai propaganda anyaga! 😛

  • Olvasva a hozzászólásokat,lehet valaki bal vagy jobboldali
    véleménye lehet,de azért nem kéne hülyeségeket írni, mint itt
    sok „demokrata” teszi:Például,
    A stadionépítés magyar ellenes(aztán mitől?)
    Orbán szürke kis faháza? (ugye mégsem palotája mint egyeseknek!)ha-ha
    A hitel idő előtti visszafizetésével 17 milliárdot…..?
    veszítettünk(nagy baromság!)3,5 milliárdot nyertünk,ugye
    azt minden normális ember tudja,ha előbb fizet vissza valamit az nem kerül többe(ebben sz esetben biztosan!!!!)
    és még folytathatnám….de most nincs időm!

  • Marcsi
    2013 szeptember 1
    2:06 du.
    Marcsika, Drága Kis Bogárka!
    Ha nincs ideje, ne írogasson. Miből is jött össze a 3,5 milliárd plusz? Mivel a mínusz a kötvények átváltásából, amiből megteremtette az összeg egy részét.
    Ejnye, ejnye, tájékozódni Marcsika!

  • Marcsi
    Kár hogy nem folytattad, még röhöghettünk volna többet is.
    Pl. az IMF hitel visszafizetése azért kerül annyiba, mert drágábban felvett hitelből fizeti vissza a kormányod. A 17milliárd az csak a kamat többlet, amit azért fizetünk, hogy orbánnak ne kelljen senkinek elszámolnia az adóforintokkal, mind ellophassák kontroll nélkül, mert idehaza új törvényekkel már kiiktatta az ellenőrzések lehetőségét az ellenzék részéről.
    Te örülj ennek, pedig ennyiből egy új dunai hidat is lehetne építeni. No nem a Közgépnek, mert az 3x-os áron dolgozik, de egy tisztességes cégnek.

  • http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/sumaktorveny-miatt-titkolozik-a-foldalapkezelo-2208883
    Folyik tovább a sumákolás a 30ezer hektárral kapcsolatban (is).
    Pont erről írtam az előbb az idióta Marcsinak, hogy követhetetlenné teszik törvényekkel az állami vagyon osztogatását. Erre itt van pont ez a cikk.
    Hazudoznak a patkányok a minisztériumokban. Ezek egyszerű bűnözők, azért hoznak különféle törvényeket, hogy utólag se lehessen ellenőrizni őket.
    Abszurdisztán.

  • Don Ovuz
    2013 augusztus 30
    11:46 du.

    „299,90 forinton jegyezték, majd az árfolyam 300,60 forintra nőtt.” Ezt a drámát, 0,2%-ot változott az árfolyam. A statisztikai ingadozásról még nem hallott?
    Ennél nagyobb változásokat is fog még látni +/-, melynek semmi köze az alapkamathoz.
    Komolyítsunk má…

  • Don Ovuz
    2013 szeptember 2
    2:26 de.
    tájékozódni? ne terheld túl szegényt ilyesmivel 🙂

  • Enterprise
    2013 szeptember 2
    12:31 du.
    „Komolyítsunk má”…látja, ezt valóban megfogadhatná. már kezd nagyon komolytalanná változni. mondom, a fideszes propagandaanyag már kevés. mi a véleménye a 0,2% országos pénzállomány szintű hatásáról?
    tudja, bankbetétek, hitelek, készpénzforgalom, MNB, ilyesmik. 😀

  • Na” Antiész” és hasonló társai osztanák az észt,ha lenne
    nekik….persze, aki nem ért egyet az idióta,náci stb.
    Aztán a baloldali sajtó (pld.Népszabadság)ugyan mennyivel hitelesebb…mint a Magyar Nemzet?bár én nem csak az utóbbit
    olvasom,máshonnan is tájékozódom,mint itt többen!
    Aztán a drágább (és hosszabb lejáratú)hitelnek nincs olyan ára…mint az IMF hitelnek,ugyanis nem kell csökkenteni vagy esetleg megadóztatni a nyugdíjakat,a rezsicsökkentést eltörölni,vagy az ingatlan adót bevezetni stb.ami bizony
    sok magyart érint,engem is nyugdíjasként,ja és én itthon élek mint sok más hozzászóló,de szerencsére a kint élők között is vannak normálisak (és itthon élő hozzátartozóik)akik esetleg másképp látják a dolgokat.
    Én és többen is többször és tárgyilagosan bíráltuk a mostani helyzetet is,de a nagy „liberálisok”-tól csak
    gyűlölködést,több esetben hazugságot olvashatunk,semmit
    az emberek többségét érintő előnyös változásokról.
    Aztán a parlamenti ellenzék tök béna,a múltban már lejáratta magát és jelenleg is csak marakodik,nevetséges.. új tömegeket megszólító ellenzéki pártot ugyan ki tud megnevezni?Csak nem ez a fórum fogja „megváltani”az országot?persze egyesek képesek ezt gondolni…..szánalmasak!

  • Boda Szarcsi
    Ne told itt a fidesz propagandát, mert már régen bebizonyosodott, hogy az IMF nem kért ilyeneket, mint nyugdíj adóztatás, meg a többi hazugság.
    Inkább arról beszélj, hogy hazug propagandára miért kell százmilliókat kifizetni, meg levelezésre milliárdokat.
    És fejezd be a hazugsággal való vádolást addig, amíg legalább egyetlen dolgot meg nem cáfolsz a leírtakból, és abba nem hagyod a hazudozást.

  • Marcsi
    2013 szeptember 2
    5:24 du.
    -e a nagy “liberálisok”-tól csak
    gyűlölködést,több esetben hazugságot olvashatunk,semmit
    az emberek többségét érintő előnyös változásokról.—
    Itt az alkalom!
    Kérem, írja le az előnyös változásokat. Esetleg próbálhatja magyarázni is, miért előnyös a lakosság többségének!
    De azért valami alátámasztás jó lenne az agitpropnak, mondjuk statisztikák, számadatok.

  • Don Ovuz,Antiész!

    Már többször és többen leírtunk tényeket a pozitív változásokról,részemről bírálatot is,illetve olyan intézkedéseket amivel nem értek egyet.
    Ismételni a dedóban kell,( értelmes embereknek nem….)nem ártana elvakult pocskondiázás,hazudozás és gyűlöletkeltés
    helyett néha egy kis tárgyilagosság!
    Aztán ami tény és mindenkit érint aki itt él,azt ugye nem kell alátámasztani?!(pld.rezsi csökkentés,devizahitelesek
    megsegítése,infláció valamint az államadósság csökkenése
    meg több más!)
    Egyébként hazudozni az ellenzéknek van oka,hogy hatalomra
    jusson,de ugye ezt már többször eljátszotta (nem lesz vizitdíj,nem lesz gázáremelés és lett,majdnem ingatlanadó is…)
    Ami a mostani rendszerben hiba,vagy nem tetszik azt itthon fideszes fórumon is megírtam,persze kultúráltan,
    nem az ilyen alpári stílusban mint itt teszik sokan!

  • Ille István
    2013 szeptember 2
    4:18 du.

    Ille, magától már nem kérdezem, hogy hallott-e a statisztikai ingadozásról, inkább azt kérdezem nézze meg mondjuk egymás után 5 napon az USD/EUR arányt, s számolja kia változást, százalékban. Menni fog?
    Azután menjen el a meaculpába, s máskor olyanhoz szóljon hozzá, amihez legalább halvány fogalma van (magá ezt másképp mondaná, lehet, hogy nekem is most így kellene)…

  • Marcsi
    2013 szeptember 3
    3:37 du.
    No mi van, kis borsóeszű fröcsögő náci? Azt hittem a mocskain kívül tényleg ír is valamit az agitprop brossúráikból! De nem megy! Még ez sem megy. Még másolni sem tud? De vigasztalja a bibliai idézet: „Boldogok a lelki szegények.”
    Ja, adja már meg az url címet, ahol megírta, szeretnék már egy jót szórakozni.

  • Marcsi
    2013 szeptember 3
    3:37 du
    WEF közzétette: Magyarország a 63. helyet foglalja el a versenyképességi rangsorban, ami három hellyel rosszabb mint az elmúlt évi helyezése. Magyarország ezzel az Európai Unió 28 országa közül a 24. helyen áll.

    Csak Magyarország és Dél-Szudán lett szegényebb

    Magyarország 12 390 dolláros egy főre jutó jövedelemmel a 70. helyen áll a 214 országot tartalmazó rangsorban. Megelőzi Szlovákia, Csehország, Szlovénia, Lengyelország, Horvátország, mögötte van Románia, Szerbia, Bulgária, Montenegró, Ukrajna. Az élen Monaco, Liechtenstein és Bermuda áll, az USA csak a 18. Tíz éve, 12 570 dollárral, még a világ 29. leggazdagabbjai voltunk.

  • Enterprise
    2013 szeptember 3
    4:18 du.
    ez biza, nem válasz.
    számolja ki a 0,2%-os változást, ahogy kértem, a teljes pénzállományra! menni fog?
    nem hiszem. ahhoz a maga tudásánál többre van szükség, ráadásul olyan számadatokra, amiről halvány fogalma sincs.
    javaslom, olyasmihez szóljon hozzá, amit le is tud vezetni 😀

  • A bíróság kötelezte az Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet (NEMZETI MUTYIKEZELŐ ALAP ), hogy adja ki azoknak a nevét, akik pályázat nélkül kaptak használatba állami szántót vagy legelőt. Az NFA hiába hivatkozott az állami szervek titkolózását elősegítő, júniusban kihirdetett törvényre, a bíróság szerint a földhasználók és földjeik listájának kikérése nem számít visszaélésszerű adatigénylésnek. Csaknem 30 ezer hektárnyi olyan állami föld van, amelyre vagy ki sem írt pályázatot, vagy ha ki is írtak, nem hirdettek győztest. Mivel a földet művelni kell, ezt a hatalmas területet minden évben megbízási szerződéssel adták oda eddig ismeretlen gazdáknak, esetleg strómanoknak

    A föld használói nemcsak a művelésből gyarapodhatnak, hanem a hektáronkénti 60-100 ezer forintos uniós támogatásból is, vagyis évente összesen 2-3 milliárd forint közpénz üti a markukat.

  • Ille István
    2013 szeptember 4
    9:53 de.

    (Ille maga egy óvodásra emlékeztet, felkészültségben, meg stílusban is, közöttük dívik, a tartalmatlan nyelvelés, mint vitastílus.)