Világvége, avagy ilyen a nagy összefogás

2013 szeptember 7 11:23 du.57 hozzászólás

Ismét forrong a Közel-Kelet. Igazából a térségben soha sem volt nyugalom. Az utolsó libanoni háború után amolyan „nagy csönd” következett, de Irán szorgalmának köszönhetően elkezdődött az arab tavasz, ami inkább forró ősznek lehetne nevezni. A térség instabil országaiban kezdődött és fokozatosan terjedt. Egyiptom, amely aránylag stabilnak volt mondható, már másodszor sodródott bele egy teljes káoszba.

Reuters

Reuters

A választások győztesét, Murszit és a Muszlim Testvériség mozgalmat katonai puccs keretében távolították el. Ezt követően szabadult ki a palackból a szír válság. Szíriában is már „érett a helyzet” egy változásra. Az Asszad család valamint a Baat párt szinte időtelen-idők óta kormányozza az országot. Irán újabb szövetségest szerzett magának Asszad személyében. Nem rejtett célja, hogy Izraelt északon amolyan harapófogóba tegye. Libanonban a Heszbollah irányit, míg Szíriában a teljes káosz. Jordánia is veszélybe kerülhet, mert Irán szándéka a királyság mihamarabbi megszüntetése, hogy helyükre palesztin irányítású kormányzást hozzon létre (itt található az úgynevezett palesztinok nagy többsége).

Hasonló terveket szövöget ezzel kapcsolatban arra is, hogy Szaudi-Arábiában és környező olajtermelő országokban egyfajta „iránhű” muszlim „fejedelemségeket” hozzon létre. Egyértelmű célja a Közel-Kelet teljes irányítás alá vonása. A helyzet elmérgesedett, miután Szíria vegyi fegyvert vetett be a szembenálló „lázadók” ellen.

Az augusztus 21 támadásnak ezernél több halálos áldozata lett. U.S.A., mint a nyugat vezére természetesen azonnali lépést követelt. Ám a nyugati világ, tanulva az iraki fiaskóból, bizonyítékokat akar, hogy kik és mit alkalmaztak. Anno az iraki háborút is azért robbantották ki, mert egyes feltételezések szerint Iraknak nagymennyiségű vegyi fegyverek álltak rendelkezésére. Mai napig nem teljesen bizonyított tény, hogy Iraknak valóban volt-e olyan mennyiségű vegyi fegyvere, ami azonnali beavatkozásra adott okot. Obama elnök mindent elkövet, hogy egységbe kovácsolja szövetségeseit, de mind ez ideáig nem sok sikerrel.

Anglia elutasította a tervet ( a parlament leszavazta az indítványt, noha Cameron és a pénzügyminiszter mellette foglalt állást) ami „meglepetés”. A néhai Margaret Thatcher már 1996.-ban felhívta a világ figyelmét a veszélyre, hogy a térség országainak egy részében tömegpusztító fegyverek vannak. Süket fülekre talált. A helyzet eszkalált. De nézzük meg, hol „sántít a cipő”. Amerika bejelentette, hogy támadást indít, akár egyedül is Szíria „megleckéztetésére”. Előzetes terve alapján három napon keresztül mérne „sebészi pontosságú” légicsapást Szíriára. Csupán az nem ismert, mik a célpontok. A vegyi fegyver raktárakat, és az ezek előállítására szolgáló üzemeket biztosan nem fogják elsődleges célpontnak tekinteni. Ugyan is ez azzal a kockázattal járhatna, hogy a polgári lakosság esne elsősorban áldozatául.

Egy légi beavatkozás csupán csak akkor járhat tartós eredménnyel, ha azt egy szárazföldi akció is követi. Pusztán bombázással tartós eredményt nem lehet elérni. Legjobb példa erre Izrael legutolsó libanoni háborúja. Meg lehet semmisíteni az ellenség bizonyos bázisait, de azok csupán csak időleges sikernek tekinthetők, mivel azokat bármikor újra tudja építeni és akcióba állítani. Az U.S.A., tanulva az iraki háborúból, nem fog szárazföldi erőket bevetni. Az oroszok, noha azt a kijelentést tették, hogy elleneznek minden fegyveres beavatkozást, a térségbe irányitották rakéták kilövésére alkalmas tengeralattjárókat valamint rombolóikat.

Akkor még is mire jó ez az egész készülődés? Szíria és Irán, valamint a szövetségeseik egy esetleges támadás esetén azonnal Izraelt fogják tűz alá venni. Izrael pedig védekezni fog, és utána ellentámadásba fog átmenni. Kényszerítve lesz rá, melyet az U.S.A. csikarna ki. Mert Amerikának kisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy saját embereit áldozza fel, mint ahogy azt anno tette Irakban. Sem helyzet, sem helyszín ismerete nincsen. Viszont Izrael – aki miatt félig meddig az egész probléma van- ha akarja, ha nem, kénytelen szembefordulni az ellenségeivel, noha most nem ő kezdeményezne. A dolog pikantériája, hogy míg eddig volt lehetőségük egyfajta „hátország” kialakítására, de hála a modern rakétafegyvereknek, amelyek birtokában vannak ellenségeik, ez megoldhatatlan.

Hiába a Patriot rakéták és a „Vaskupola”, ezek sajnos, egyértelmű védelmet nem tudnak biztosítani. Márpedig egyetlen egy vegyi anyagot hordozó rakéta becsapódása is katasztrofális lehet. Még ha nem is követelne sok áldozatot, akkor is, mivel az ország lakosságának nagy részét sokkolná. Amerika belegondol abba, hogy egy ilyen egyoldalú támadásnak milyen következményei lehetnek Izraelre kivetitve? De akár az egész világra?! Lehet, hogy igen, és titokban erre is játszik. Nekik az lenne a legegyszerűbb, ha a „piszkos munkát” Izrael végezné el. Mindegy, hogy ez mekkora véráldozattal is fog járni.

Avi ben Giora

57 hozzászólás

  • 1.Irán potenciális szövetségese az összes muszlim állam,támogatója Oroszo,és Kína,melyek világhatalmi státuszukat szeretnék elismertetni.
    Ez csak azon múlik,mennyire hagyja az USA,EU az Iráni terjeszkedést.Amennyiben igen,rá fogja tenni a kezét a közel-keleti olajmezőkre és ezzel világhatalom lesz.

    2.Irakban volt vegyi fegyver.Hiszen ahol van vegyi üzem(műtrágyagyár,olajfinomító….)ott az ott tárolt alap anyagokból egy nap alatt lehetséges vegyi fegyver töltetet,harci gázt…stb előállítani.
    Ez csupán a diktátor parancsán múlott.

    3.Nem Izrael miatt van a háborús helyzet,hanem Irán miatt,amely világhatalmi státuszra tör.És ennek eszköze az atombomba gyártása is.Izrael neki csak egy lépcsőfok,melyet fenyegetve maga mellé képes állítani az muszlim államokat.És a szunníta arabokat is.Holott ősi ellenségek,mert Irán síta.

  • marcus aurelius

    Avi
    besorozott izraeli katona vagy! Mint jó hazafinak tudod hol a helyed !!!

  • „Jó fejek” ezek a jenkik, meg persze a britek is… Egyébként általában a gyengeelméjű antiszemitáknak világszerte az egyik kedvenc vesszőparipája hogy Izrael irányítja az USA-t. Más naiv megfigyelők is általában azonosítják az izraeli és amerikai érdekeket, holott az USA számos alkalommal kényszerített Izraelre olyasmit ami Izraelnek rossz. Oslo-tól ( vagy Camp David-től ) kezdve, a legutóbbi terroristák szabadon bocsátásig. A nagyobbrészt a nyugati ( illetve nyugat-barát arab ) országok által futtatott „Palesztin” Autonómia például nagyon hasonlít a nyugat által létrehozott koszovói maffia-báb”államhoz”. Az oroszok meg persze Grúziában, meg Moldvában hoztak létre hasonlókat. Izrael hol az EU/USA ( amelyeknek legfeljebb csak gyalogbábuként van szükségük Izraelre ) hol az orosz/kínai/iráni blokk útját keresztezi. Ez egy machiavellisztikus sakkjátszma a nagyoknak a lóvéért, hatalomért, hiú dicsőségért; a kisebbeknek a túlélésért, ahol semmi nem drága ( legkevésbé mások élete ), a többi hülye duma.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    Izráelnek nem csak a napi politikával és „harci helyzettel” kell megbírkóznia, Izráelnek egy hivatást kell teljesítenie: élni és fennmaradni.
    .

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Kedves Avi !
    .
    Azért anno, az az épülő iraki atomerőmű elleni elsöprő légitámadás sem volt semmi, pedig azt sem követte „szárazföldi akció”.
    Jó, persze tudom, hogy nincs két egyforma szituáció, csak emlékeztetni szerettem volna mindenkit egy jól elkapott pillanatra…
    . Üdv !

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    Az is igaz, hogy a sikeres akció(k) tapasztalataiból az ellenség is sokat tanul, így a tökéletes ismétlés szinte kizáródik…
    .

  • Nos a cikket elolvasva,remélhetőleg nem lesz világ vége ill.
    világháború.!!!!Ez nem lenne igazságos,a többi normális országgal szemben,akik semmiről sem tehetnek!!!!!!
    Sajnos vannak különböző érdekek,arab terroristák az egyik oldalon,de igazságukért harcolók is, és a másikon az amerikai és izraeli érdekek illetve(területszerzés…)
    igazságtalanságok!
    Mindkét oldalon csak az ártatlan embereket sajnálom,akik
    a politika áldozatai lettek és még lesznek…..sokan!
    Itt az olajról,leigázásról,hatalomról szól a mese!
    Aztán a palesztinok ugye nem mind terroristák és bizony rosszul viselik azt a helyzetet,hogy Izrael annak ellenére ,hogy l946-ban „megvett” egy országot,területet egyre csak terjeszkedik,leigáz olyan területeket amihez semmi köze,persze amerikai segédlettel……Palesztina
    már csak egy csík a térképen……
    Aztán sem Amerika sem Izrael ugye nem aggódott annyira értünk
    például l956-ban……azon kívül,hogy az amcsik küldtek pár tejkonzervet és azt üzenték,majd jönnek,de nem jöttek mert nem érte meg nekik a konfliktus az oroszokkal….
    Sajnos gazdasági vonatkozásban mint kis országot érhet minket hátrány,de(olajár stb.)egyébként nem és szerencsére messze vagyunk a háborús övezettől!Jó lenne,ha minél előbb békés (tárgyalásos úton)megoldódna
    a helyzet (bár az amerikaiak nem bírnak magukkal,Izrael meg szövetséges…!)és más vétlen országok nem látnák a kárát ennek
    a konfliktusnak,ami ugye a felhalmozódott fegyverek
    hasznosításáról is szól többek között,meg alapvető vallási gyűlöletről!
    Remélhetőleg figyelembe veszik többek között az orosz és
    a kínai ellenvetést a beavatkozást illetően,mivel ez nem elhanyagolható….!

  • Marcsika!
    Megosztaná velünk azt a szép térképet ahol ki is van irva, hogy Palesztina? Na nem az angol mandatáriátus területet, ha nem egy mostani térképet. Mert ilyen ország nem szerepel világtérképen csupán az arab fantazmagóriában. Igen megvettük ezt az országot, holott vagy kézezer éve a miénk volt. Kifizettünk minden centi földet és ez nem 46-ban kezdődött jóval előbb. Még A 19. században Rotscild báró kezdte megvenni az arabok által eladott területeket. Mert az arab úgy gondolta na kurva jó üzletet csináltam eladtam jó pénzért a szart érő földjeimet ahol csak kö és kö volt abban semmi sem termett meg. Aztán ahol nem kő volt ott volt a malárisa. Épeszű ember ezért valóban nem ad pénzt. És csoda történt mert itt egy maroknyi embercsoport termőföldet és virágzó országot épített. Na ja most k4llene vissza a „babaruha” amit annó megvettek és a készbe szeretnének beleülni. Maga mit szólna kedves Marcsika ha gyünne valaki és beleseggelne a maga drága pénzén megvett lakásába és minden ingó és ingatlan vagyonába. Bizonyára nem lelkesedne érte és foggal körömmel küzdene érte. Azok a területek amik 67 után után kerültek Izrael birtokába azok a területek valaha izraeli területek voltak. De ha még vitatott terület is soha sem lesz visszadva biztonsági okok miatt. Már igy is csak egy utunk maradt, ha támadnak minket belemenni a tengerbe.De tudja a zsidók sem kétéltüek hogy a vizalatt is megtudjanak lenni de ha még is sikerülne akkor ezek a kedves antipatikus arab emberek azt is akarnák maguknak, hogy az elfoglalt és az övéké.
    Amerika lehet hogy sokszor tett alánk és még tenni is fog. DE! A világ megint alszik mert mire felébred és észbekap az orosz a kinai fog irányítani. Mit Irán meg az atomja? Veszély az is szó se róla de itt aq fő buli amiért patália lesz az az olaj. Kina meg is mondta fehéren feketén az egész válságból csak egy érdekli mennyi lesz az olaj literje. Márpedig ha kétszáz fölé fog emelkedni annak nem nagyon örülne és inkább összeáll az ősi ellenséggel a ruszkival, hogy ketten legyenek világhatalmak. Igy áll a helyzet a többi csak homok szórás.

  • Nagy allatkertje van az Urnak, de mindeg csodalom,
    hogy mekkora, es meddig terjed az „agymosas”.
    Igaz, az oszi unnepeken megfogadtam,hogy udvariasan
    fogok viszonyulni vitatarsaimhoz is,de neha okolbe
    szorul a kez a sok suletlenseg es rosszindulat lattan.

    Nehany valasz a ” JOL TAJEKOZOTT” ” ERTELMES” MARCSINAK.
    Nezzuk, milyen suletlensegeket irt ossze-szokasa szerint.

    „A palesztinok rosszul viselik azt a helyzetet hogy
    IZRAEL annak idejen „MEGVETT” egy teruletet.

    KITOL, TE SZERENCSETLEN ?

    PALESZTINABAN utoljara 2000 eve volt „NEMZETALLAM”
    Judea neven {ha ez mond neked valamit}.
    Azota tobb „imperialista” nagyhatalom uralta-
    es lakossaga – meglehetosen vegyes volt.
    Igen, zsidok is, akik nem vandoroltak ki, vagy
    az Inkvizicio remtettei utan menekultek vissza-
    tobb mint 500 eve.

    „egyre csak terjeszkedik leigaz olyan teruleteket”
    stb.
    UGY LATSZIK,ALUDTAL NEHANY EVTIZEDET.

    Kulonben tudnad, hogy Palesztina evszazadokig
    az Ottoman{Torok} Birodalom resze volt, amig az
    Elso Vilaghaboruban Brit Mandatum lett.
    1947-ben az ENSZ elfogadta egy zsido es egy arab
    allam felallitasat a volt Brit Mandatum teruleten.
    Az arab allam letezik- Jordania- ketszer akkora
    terulettel mint Izrael es 60% „palesztin” lakossaggal.
    1948-ban Izraelt rogton kikialtasa utan Egyiptom ,
    Sziria,Jordania,Libanon,Irak egyuttesen tamadtak
    meg. Az akkori 600.000 lakossagu orszag,melynek
    meg nem volt rendezett hadserege es fegyvere is alig,
    nagy V E R A L D O Z A T O K A R A N ” V E T T E „MEG a „teruleteket”.

    „aztan sem Amerika sem Izrael nem aggodott ertunk
    1956- ban”

    1956-ban Izrael „kisse” el volt foglalva a „fedain”
    tamadasokkal- az akkori „bekes” „arab hazafiakkal” –
    akik be be tortek a fiatal allam teruletere es gyilkoltak
    a POLGARI LAKOSSAGOT.
    Ekkor tort ki-1956-ban a Szinaj Hadmuvelet.

    Amerikarol szolva- ok sem- masok sem- bombaztak
    a sineket- melyek Auschwitzba vezettek- holott
    mindenki tudta- mi folyik ott.

    Az 1956-os forradalomrol- anyam- munkabol jovet
    {nem volt sem AVO-s sem partfunkcionarius}
    meglatta a feliratokat „Icig most nem viszunk Auschwitzig”.
    O, aki a „halalmars” es kulonbozo „munkataborok”
    „vegzettje” volt- levonta a tanulsagot.

    Lassuk tovabb- 1967-ben Sziria,Egyiptom,Jordania
    egyutt tamadtak Izraelre,melybol- nagy veraldozatok
    aran- sikerult kiszabaditani magat.
    Igy keletkeztek a „teruletek”.
    A Gazai Sav { 1949-1967} Egyiptomhoz,”Ciszjordania”
    Jordaniahoz tartozott.
    Erdekes, hogy ezekben az evekben senki sem akart
    Palesztin Allamot. Vajon miert?
    Megjegyzendo, hogy Izrael 1956-ban visszavonult
    Szinaibol,ami nem hozott beket .
    Az is erdekes, hogy „a testverek”nem bantak mindeg
    kesztyus kezzel a „palesztinok” kal.
    Jordaniaban pl. levertek a „palesztin” Fekete Szeptember
    mozgalmat.
    Most van 40 eve a Jom Kipur{Engesztelo Nap} haborunak,
    ami a zsidosag legszentebb bojtnapja {unnepe}.
    A templomokbol mentek ki a tenyleges es a tartalekos
    katonak- hogy „megvegyek” a „teruleteket”- az egyiptomi
    es a szir tamadok ellen.
    Azota a kisebb nagyobb haboruk- folytatodnak.
    Egyiptommal es Jordaniaval – beke {fegyverszunet} van.

    A Gazai Sav-bol Izrael- egyontetuen- kivonult -2005-ben.

    Ma- palesztin terulet.

    Azota kapjuk onnan a raketakat- bekes polgari lakossagunkra.

    A Ciszjordan „Palesztina”-val-targyalasok folynak-nem
    nagy sikerrel.

    Az „arab tavasz”- muzulman ossze valtozott.
    A Golan hegyseg-melyet meg „nem adtunk vissza”-
    a hatar kozottunk es a „bekes” Sziria kozott-
    ahol egymast gyilkoljak.
    A „verszomjas” Izrael eddig 200 sziriai sebesultnek
    nyujtott orvosi kezelest korhazaiban.

    Apropo, nezd meg a terkepen, mekkora ez az
    „agresszor” Izrael- es mekkorak szomszedai.
    Remelem, ismered a terkepet.

  • Kedves Izraeli, kedves Avi,
    tegnap én is elkezdtem vàlaszt irni a „Marcsi”nevezetü úr-hölgynek — azutàn mégsem irtam: nem is érdemes màr vàlaszt adni neki – meggyözödésem, hogy direkt -provokativ célzattal irja be mindig ugyanezeket – nem kell vele foglalkozni.
    Pontosabban:nem érdemes.
    -Az nem lehet, hogy valaki leirja többször is,és szorúl-szóra ugyanúgy-ugyanazokat a képtelenségeket.
    Hacsak : nem szànt szàndékkal és valami konkrét célbol irogat ide…keressétek vissza amiket irogatott idàig,hogy összeàlljon a kép.
    -Izraeli: nem,”Marcsi” nem ismeri a térképet sem,de nem is akarja.
    Az energiatakarékossàg jegyében:vàlogassuk meg beszélgetöpartnereinket 🙂

  • Izraeli!

    Hát minden nézőpont kérdése,persze a tényeken kívül!
    Lehetséges,hogy szerinted csak neked van igazad,de azért
    nézd meg a térképet(én ugyanis erre hivatkoztam és „ismerem”,míg te nem!!!)Mekkora volt Palesztina régen….,
    l946-ban amikor Izrael „létrejött”mindegy,hogy szerinted
    hogy,de az tény hogy akkor és NÉZD meg,hogy most mekkora
    talán erre képes vagy?!!A többi mellé „duma” a ti szájízetek szerint!Aztán az is tény,hogy évek óta Izrael foglal el újabb területeket,ezt mindenki tudja,olvassa,
    nézi a TV-ben,mostanában még az ENSZ is elítélte.Mielőtt
    másokat „próbálsz” sértegetni rázd meg az elfogult… fejedet!
    Egyébként, ha figyelmesen olvastad volna a hozzászólásaim
    akkor tudnád sosem állítottam az arabokról,hogy (mármint
    a politikusok és a terroristák)báránykák lennének,de
    a zsidók sem piskóták….
    Aztán amikor arra hivatkozol,a felvetésemre hogy- Amerika és Izrael vajon hol volt, amikor mi bajban voltunk 1956-ban-mással voltak elfoglalva,én meg azt mondom,minket
    sem érdekel az ottani helyzet,az arabok meg ti is erőszakos békétlen népek vagytok(szerencsére jó messze!)
    Sajnos gazdaságilag (olaj)minket mint kis országot érint
    ez a háborús helyzet,de sem az arabok sem a zsidók nem érnek meg annyit,hogy a világon sok millió ártatlan ember
    a ti konfliktusotok miatt szenvedjen.
    Persze a sok szíriai ártatlan áldozat sajnálom,de
    talán meg kéne gondolni azt,hogy sem az oroszok,sem a kínaiak,de még az ENSZ sem helyesli a felelőtlen bizonyítékok nélküli beavatkozást.(az angolok sem!)Nem mellékes ugye?…
    Amerika már többször leégett a bizonyítékok hiányában a „szenvedők” (saját !!!)érdekében indított háborúiban,amikhez most ti is „önzetlenül” asszisztálni akartok!
    Egyébként ez a konfliktus nagyon bonyolult helyzet következménye,de ha bármelyik fél is igazságos békére
    törekedne most nem tartanátok itt!!!!!
    Na ennyit erről okos „politikai elemző”!

  • izraeli
    2013 szeptember 9
    5:13 de.
    izraeli, előre bocsájtom, hogy én Izrael pártján vagyok!
    De az emlitett felíratot 1956-ban Magyarországon, nem láttamm sehol! Sok zsidó is részt vett a forradalomban. EZ nem volt antiszemita forradalom. Maradjunk csak az igazságnál.

  • Egy kis kiegészítés:
    nos 1945-től menekültek nagy számban a mai Izrael földjére
    zsidó,(persze előtte is voltak szép számmal az akkor még
    palesztin területen)az angolok nem tudták eredményesen megoldani a problémát,így az ENSZ-hez fordultak.
    Az ENSZ a 181,határozattal felosztotta a területet,de a végrehajtásra akkor azért nem került sor mert 1948.május 14-én a Zsidó Nemzeti Tanács egyoldalúan kikiáltotta Izrael
    államot!Erre kirobbant a háború és a végén jelentős földgyarapodással (nem a megítélttel!!!)Izrael győzött…
    Közel l.ooo.ooo!!!!palesztin menekült a környező országokba.
    Na így kezdődött a háborúskodás és ez bizony történelmi tény.A területszerzés azóta is folyamatban van az ország
    részéről!!!!

  • lehet vitatkozni,de a tényeken nem ugyanis Izrael hivatalosan mint állam 1947 óta létezik,Palesztina jóval…
    régebben.Az állam alakulásának, illetve a térképnek (a régi
    és a mostani állapotnak)hivatalos forrásban,interneten is
    utána lehet nézni és ezek politikai beállítottságtól
    független dolgok.Ezeken nem érdemes vitatkozni és őszintén
    szólva minket itthon és esetleg máshol élő magyarokat nem ez
    foglalkoztat leginkább hanem a saját problémáink,mint minden
    nemzetet,ami érthető,jogos és nem jelent nacionalizmust,de
    nem zárja ki a szolidaritást az ártatlan áldozatokkal szemben! Persze nem árt és mindenkinek joga van hivatalos
    forrásból tájékozódni és nem vakon hinni bizonyos fokig érthető,de erősen elfogult és szubjektív állításoknak.

  • Izraeli és Avi kiváló válaszaihoz még annyit, hogy a Palesztina nevet először az ókori Judea államát megszálló rómaiak adták, az ellenük az i.e. 135 -ben elbukott Bar Kokhba féle szabadságharc után, a más neveken Kánaánnak, Levantnak ( az utóbbi elnevezéshez még a teljes Libanon és Szíria Földközi-tenger menti területei is hozzátartoznak ) vagy egyszerűen a bibliai kötődés miatt Szentföldként ismert területnek. Később az Ottomán Török Birodalom első világháborús felbomlása során a térképet újrarajzoló antant hatalmak adták újra a Palesztina nevet amit politikai okokból máig használnak a nagyhatalmak.
    Amúgy érdekes mennyire is „palesztin” az ott élő arabul beszélő lakosság…

    en.wikipedia.org/Tsvi_Misinai

    http://www.the-engagement.org

  • A másik link helyesen:

    en.wikipedia.org/wiki/Tsvi_Misinai

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 szeptember 8
    4:42 du.

    Izraeli a tőle megszokott precíz, kimerítő, és nagyon megalapozott tudásról árulkodó választ adott a szokásos agyrémedre, csak annyit tudok hozzá tenni, hogy Marcsi tényleg szerezz már be egy földrajzi atlaszt meg néhány a térséggel foglalkozó történelem könyvet, mert olyan hajmeresztő ökörségeket írsz, hogy az oltári szégyen egy felnőtt emberre nézve!
    Tényleg nem akarlak megbántani, de véletlenül nem az agyadat operálták ki?…

  • Figyelő
    2013 szeptember 9
    1:39 du.
    Kedves Figyelö, kiegészitésnek: férjem, aki nàlam joval idösebb és az 56-os forradalomban ö màr egyetemista volt:és benne volt az eseményekben– sajnos ö is làtott és tanusithat hasonlo itt-ott felbukkano antiszemita megnyilatkozàsokat: és azt is hidd el,légyszives: vagy legalàbb ismerd el: hogy azért,mert Te sajàt szemeddel nem làttad: mert nem is làthatunk mindig mindent: de attol még az igaz – csak Te nem làttad.
    -Az viszont tény, és teljesen igazad van abban, hogy NEM volt antiszemita a Forradalom,az alaphang nem az volt. És NEM ez volt a jellemzö az eseményekre.

  • A parittyás hangja

    Annamaria
    2013 szeptember 9
    12:55 du.

    Kedves Annamaria! Tökéletes meglátás! Marcsi csak a hosszú, küzdelmes munkával bemagolt vezérszavakra képes bármily témánál, ez egyértelműen látszik. Ha a saját oldalához szól a „ne adjátok fel” ha általánosságban hozzánk a „hazaárulók”, ha meg meglátja -Izrael- először elájul, majd levegőért kapkodva „megvették a földjüket”. 🙂 )))

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 szeptember 9
    1:39 du.

    Ebben asszem igaza van Figyelőnek! Biztos voltak olyanok akik a szabadság mámorában hangot adtak addig kénytelen-kelletlen elfojtott antiszemita érzelmeiknek, de a forradalom alapvetően nem az antiszemitizmusról szólt és tényleg több szidó származású magyar is volt a forradalmárok között.

  • A „Palesztina” kérdéshez: mikor volt olyan a történelem folyamán, hogy palesztin állam, mi volt a fővárosa, a hivatalos nyelve, pénzneme, kik voltak a vezetői; mi egyebet lehet még tudni a történelméről…?

  • Ez jó: az 1948-49 -es háború folyamán „közel 1 000 000 „palesztin” menekült a környező országokba”. Ahhoz képest a brit mandátum idején összesen élt ott nagyjából egymillió arab. A menekültek valós száma ennek nagyjából a fele. Nem beszélve a Marokkótól Irakig, szerte az arab országokból való jogfosztott, kifosztott és elűzött kb. 800 ezer zsidó menekültről, akik Izraelben települtek le. Ha az arab országok nem akarták Izrael Állam újjáalakulását, miért tettek földönfutóvá több százezer közel-keleti zsidót…? Mégis hová kellet volna menniük…?

  • Marcsi
    2013 szeptember 9
    4:15 du.
    palesztina, mint önálló közigazgatással és az állam egyéb jellemzőivel rendelkező állam, soha nem létezett.
    angol gyarmat, vagy, ha úgy tetszik, brit mandátumterület áll legközelebb palesztina „állami” státuszához.
    ha csak annyi fáradságot venne, hogy elolvas e témában egy-két vonatkozó cikket, már nem égetné be magát ennyire…
    maradjon a fakanálnál, bár, van egy olyan sanda gyanúm, hogy még azt is jobban forgatom magácskánál 🙂
    tudja, ha egy férfi tud főzni, akkor nagyon tud!

  • Kedves Figyelo!
    Igaz, hogy 1956 NEM VOLT ANTISZEMITA FORRADALOM.
    SOT ZSIDOK IS RESZTVETTEK BENNE, DE
    MEG A TISZTA FORRADALMAKBAN IS- VANNAK CSUNYA HAJTASOK.
    Igy volt ez a tortenelemben- csaknem mindenutt.
    A feliratokat- nem csak anyam latta.
    Mai- felnott fejjel- es Marcsihoz hasonlo „hozzaszolok”
    „bolcsessegeit” olvasvan-mas forumokon is-
    ertem, hogy mint mindeg- az AVO es a rendszer tulkapasaiert
    is- a „zsidok felelosek”.
    1956-ban, a harcok lecsendesedese utan- visszatertem
    az iskolaba, ahol az egyik osztalytarsam, egy parttitkar
    „elvtarsno” kislanya azzal fogadott” A zsidok mind parazitak”.
    En, akinek ozvegy anyja sokkal nehezebben dolgozott
    a mindennapi kenyerert mint az ove, okollel akartam
    nekimenni – mig szetvalasztottak.
    Ma- oreg fejjel- igyekszem a szo erejevel eloszlatni
    a rengeteg hazugsagot es eloiteletet.
    Igaz- ez a nalam bolcsebbeknek is-nagyon nehez.
    Figyelo,meg valami, csak hogy lasd mennyire tudunk
    kulonbseget tenni es ertekelni az emberseget.
    Ezt is anyamtol tudom.
    Amikor a magyar-zsido lanyokat-asszonyokat hajtottak
    a magyar csendorok a „halalmars”ban, egy oreg parasztasszony
    tort at soraikon es egy fazekbol fott krumplit nyomott
    a „menetelok” kezebe- amig a csendorok elloktek onnan.
    Akkor azt kialtotta felejuk: „Ezert I-n meg fogja buntetni
    magukat!”
    Tudom, hogy nagyon keves a bator ember, de mindegyikre
    igyekszunk emlekezni.
    Jeruzsalemben a Jad Vasem muzeum orzi az Emberiseg Igazai
    emleket.

    Annamaria!
    Sok szerencset, Mazal Tov!-lanyod eskuvojere.
    Ajandekul fogadd szivesen{mivel mast-itt-nem tudok adni}
    1. A „Hora Neurim”-tancat
    2. Carlebach eskuvoi dalat {az o dallama a legszebb-szerintem}

    http://www.youtube.com/watch?v=zhcUi4aa4k8
    http://www.youtube.com/watch?v=zhcUi4aa4k8

    Meg valamit- idezet az ” Enekek Eneke”bol- aminel szebbet
    a termeszet ebredeserol,az ifjusagrol es a szerelemrol
    nem irtak azota sem.

    „Saron oszikeje vagyok en
    a volgyek lilioma
    Mint tovisek kozt a liliom
    olyan az en szerelmem’

    „Mint erdo fai kozt
    az almafa
    olyan az en szeretom
    az ifjak kozott”
    {Somlyo Gyorgy forditasa}

  • Jichak Perlmutter

    Annamária !
    ˘
    Marcsi nevű kommentátor lehet, hogy nem is „hölgy”…, de mindegy is, hisz azzal hogy provokál többünket, egyben másokat alaposan félrevezet, hazudik és jobb esetben csúsztat. Ez utóbbi módszere miatt igenis le kell leplezni a hazugságait, mert nem csak történelemben és politikában jártas olvasók olvasgatják ezt a lapot, s ha egyszer valami rosszul rögződik, rosszul köt meg a beton, akkor mérnök legyen a talpán, aki helyreállítja a megroggyant fundamentumot… Tehát igenis fontos visszavarni az elferdített állításokat.
    Üdv

  • Jichak Perlmutter

    Visszavarni helyett:
    v i s s z a v á g n i a z e l f e r d í t e t t á l l í t á s o k r a.

  • Jichak Perlmutter

    Izraeli !
    ˘
    Én végigéltem azt a rendszert, ahol téged egy állítólagos párttitkár lánya megalázott…, és megsúgom neked, hogy nyilvános zsidózást csak 1956-ban hallottam és a másik dicső esemény, a „rendszerváltástól” kezdve mindvégig hallok. Sem a Kádár-rendszer, sem az azt megelőző rövid időszak ezt nem engedte meg. Kérlek, ne arról mesélj, ami nem jellemző, hanem arról ami jellemző.
    A zsidógyűlölet akkor maximum hamu alatt izzott, míg ma ismét nyíltan lángol, bár egyelőre hivatalosan nem mondják ki, csak az arra kijelölt náci Jobbik elnevezésű és pártnak elismertetett csürhe. ’56-ban úgy lógtak az őszi fákon az akasztott emberek, mint almák a gyümölcsösban – köztük zsidók is… Persze akadt néhány úgynevezett forradalmár a zsidóságban, azok akik nem élték meg, vagy akik elfelejtették Kamenyec-Podolszkot és Auschwitzot. Akkor a ’45-ös felszabadítás miatt 12(!) évig érlelt revans-vágy tombolt az utcákon. Ám 12 évvel korábban nem lázadt föl a magyar nép a horthysta-szálasista rendszer ellen, de nem ám…
    ˘
    Azt a hülyeséget meg ne hasonlítsd össze azzal a korszakkal, amikor például az én drága 9 éves nővérkémet (nyugodjék békében) megkergették a pesti utcán, mert nem volt rajta a sárga csillag. Próbálj meg disztingválni Kedves Izraeli !
    .
    Mind amellett Üdvözletem !

  • Jichak Perlmutter

    Kedves Izraeli !
    .
    Attól, hogy ti ott éltek a szentföldön, még nem feltétlenül a Ti zsebetekben bújik meg a bölcsek köve.
    .

  • Parittyás!
    A történelmi tényekkel szemben felesleges vitatkozni,
    akár tetszik akár nem,több helyen is utána lehet nézni(aki ilyen okos…),de a neten is,mielőtt valaki makacsul ragaszkodik a szubjektív
    baromságaihoz!

  • A cikknek volt egy látásmódja, sorlt olyan dolgokat a hozzászólókkal együtt, mintha tények lennének, valójában pedig csak egy fajta pártos vélekedést jelentenek (iraki vegyi fegyver, arab tavasz Irán által indítva, káosz Szíriában stb.).
    Most úgy tűnik Oroszország, Kína és az USA megegyeztek bizonyos dolgokban, az érdekek tisztázásra, s befolyási zónák elosztásra kerültek. Obama ügyesen mozgatta a szálakat, egyelőre elkerülte a szíriai beavatkozást(bombázást), ez fontosabb volt neki, mint a látszólagos tekintélyvesztés. Szintén érdekes, hogy az USA nem minden áron mozdul izraeli érdekekért, az amerikaiak többsége nem akar háborút.
    Az „arab tavasz” kérdése érdekes, ki indította? – amerikai-izraeli titkosszolgálat? – Kétségtelen, jelen állapotában sem Egyiptom, sem Irak, sem Líbia nem veszélyes Izraelre.
    Viszont Sziria nem Libia, sem Tunisz, de még csak nem is Irak. Az USA-nak sem hiányzik itt egy Al-Kaidás káosz, Aszad stabil rendszere helyett – mert a palackból kiszabadított szellem túlontúl önállóvá válhat, mint Afganisztánban az Al Kaida. S itt eltérnek érdekei Izraeltől. Aszad alatt nem bántják a keresztényeket (több százezerről vanszó), az AL Kaida kinyírná őket.
    Irán méreténél, geopolitikai adottságai és ősi kúltúrája miatt megállíthatatlanul úgy is helyi nagyhatalom lesz, egyet tehet az USA és EU velük, kialakítja a módusz vivendit. Izrael pedig meg kell oldja a palesztink kérdést, normálisan, ez jövőjének a kulcsa.

  • Izraeli!
    szeretnék pontosítani:
    én soha nem írtam,hogy 1956 antiszemita forradalom lett volna és,hogy minden zsidó ÁVÓS lett volna!(Figyelő megj)
    Bizony voltak és vannak nagyon rendes zsidó ismerőseim,sőt barátaim,de az sajnos történelmileg bizonyított tény,hogy
    a Terror Házában a nyilasok után az ÁVÓ-sok hasonló vagy
    még nagyobb kegyetlenséggel kínozták halálra az ellenségeiket és bizony sok zsidó volt közöttük,élükön
    az intézet vezetője Péter Gábor!
    Bizony az erőszak erőszakot szül és a politika…sok ártatlan ember halálát.Mindkét oldal bűneit el kell ítélni,ami szörnyűség és szadizmus,de csak a „másik”oldalt vádolni a tényekkel szemben az bizony hazugság és erre még az sem mentség,hogy a nyilasok
    öltek előbb!
    Az Andrássy út falai bizony sokat láttak…. és ezt el kell
    ismerni,(esetleg ellátogatni!)nem szabad elfelejteni,de a ma élő vétlen utódoknak,túlélőknek békét kellene kötniük
    hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő!
    tudom sokan mondják,hogy a cikkhez ennek semmi köze,pedig
    átvitt értelemben igenis van ha az arab-izraeli konfliktusra gondolunk.Jó lenne egy áldozatok nélküli
    hatékony és békés megoldás és a vérontás elkerülése!
    Persze ez mindkét oldal hozzáállásán múlik,a nagyhatalmak
    illetőleg az ENSZ segítségével!

    !

  • Ille!
    Itt csak maga égeti magát de nagyon, olvassa már el az előzőleg írt hozzászólásom(benne tények….pille úr…)
    aztán gondolkodjon,de nem kell válaszolni…..!

  • Kedves Perlmutter!
    Ugy latszik, az erzekenyseg mindannyiunkra jellemzo.
    En ugyan kislany voltam a rendszerben amit vegig eltel,
    de nem felejtettem el, hogy ha a Voros Hadsereg nem
    szabaditja fel Budapestet,ma nem „beszelgetnek”
    veled. Azt sem felejtettem el, hogy apamat,nagybatyaimat,
    nagyneneimet,unokatestvereimet a halalba kuldtek
    a fasisztak es a naci csatlos M.O.
    Mi tobb,csaladom mindeg szocialista erzelmu volt,
    apam resztvett egy sztrajkban-amiert elbocsajtottak.
    Ezt is anyamtol tudtam,mint ahogyan azt is,hogy
    occset,nagybatyamat- aki mint munkaszolgalatos
    esett el a Donnal-a „numerus clausus”,kesobb a
    „numerus nullus”- nem engedte az orvosi fakultasra,
    es mashova sem.
    Ugy,hogy nem kell „magyarazni a bizonyitvanyodat”.
    Igen,1956-elott- a zsidogyulolet hamu alatt izzott-
    de letezett.
    Az „allitolagos” parttitkar- valodi volt.
    Egyes velemenyek szerint- „kis nyilasok” bunbocsanatot
    nyertek. Talan-ez a magyarazat. Nem tudom.
    En magam is-mint uttoro- eros hittel rendelkeztem-
    es vannak eszmenyek- melyekben hiszek a mai napig.
    Az emberi termeszet azonban- ugy latszik -gyarlo.
    Igy volt, mikor megsirattuk „Sztalin apankat”-
    akirol kesobb kiderult hogy nem volt annyira „apa”.
    Otthonomtol nehany meterre van egy kert- ahol
    emlektabla orzi a „gulagok” zsido aldozatainak
    emleket{nem jelenti azt, hogy masokrol nem tudunk}.
    Nem felejtettem el a Rajk pert sem-az iskolaba
    visszaterve hallottuk- hogy ozvegyet es fiat rehabilitaltak.
    Tudom, mi a Jobbik velemenye es befolyasa- mert
    nem csak nalatok irok-vitazok.
    Ilyenkor azt kerdem magamtol- honnan jon ez a
    kozepkori sotetseg.{Tiszaeszlari vervad emlegetese,
    listazas, M.O mint „izraeli gyarmat” es mas marhasagok}
    Mindennel jobban faj- mint izraeli zsidonak- hogy olyan
    emberek is vannak- mint Szegedi Csanad.
    Igaz, o mar „mea culpa” zott- de valami a nevelesben,
    a tortenelemismeretben- nagyon santit a mai Magyarorszagon.

    Meg valamit- a Jobbik rajongoknak megemlitem
    a feher terrort es a kunmadarasi pogromot 1946-ban.

    Igaz, hogy nem a mi zsebunkben „bujik meg a bolcsek kove”-
    de azoknak a zsebeben sem- akik a {bal}liberalizmus
    neveben- elitelik Izrael minden lepeset- es
    vergozos,gyilkos hatalomnak festik le-azt a nepet-
    mely vegre bekeben szeretne elni foldjen.

    Lehet, hogy ma ez a kis orszag kepviseli
    az „orok zsidot”?

    Mind amellett- udvozletem.

  • Marcsi
    2013 szeptember 10
    4:32 du.
    gondolkodni, a maga hozzászólásai okán?
    ugyan, minek?
    tények, mi? 😀

  • Kedves Izraeli,
    köszönöm jokivànsàgaidat, de valami félreértés lehet: nem most volt a lànyomnak az esküvöje – csak egy màsik cikkben felvetett 5-letre irtam,hogy HA arra a napra esett volna a leànyom esküvöje:amikorra a pàpa imàra és befelé-fordulàsra hivta a joindulatu és hivö embereket: nem mondtam volna le az esküvöt. De visszamenöleg is köszönöm a szép küldeményeidet: esküvök voltak màr, és – remélhetöleg I.segitségével még lesznek is csalàdomban: a Csicsoné hozzàm képest kismiska…

  • Jichak Perlmutter
    2013 szeptember 10
    9:25 de.
    Teljesen igaza van,kedves Jichak Perlmutter, –pontosabban és szerintem:elvileg igaza van, gyakorlatilag viszont a falra hànyt borsó esetét idézném.(Habàr ha elég erősen dobàljuk a borsót a falra: talàn abból pàr darab oda is ragad…pàr pillanatra)-a tények és történelmi adatok nem szàmitanak – nézze csak vissza,milyen „ellen tényekkel” jönnek elö egyesek és kettesek. — plusz: amikor még a „nekem vannak rendes zsidó ismeröseim” mondat is hozzàjön, akkor az én jelzőlàmpàm kigyullad – különös tekintettel arra, hogy màr màsodik éve követem a cikkeket és a kommentàrokat. Nem maradt sok illuziom. Ha ezüsttàlcàn kinàlja fel szivét-joindulatàt: az is kevés és az sem elég.
    Vannak hozzàszólok, akik tàrgyilagosan és előitéletektől mentesen irnak- és velük ki lehet tàrgyalni -tisztàba lehet tenni ràzósabb témàkat is: és vannak, akik mindig ugyanazt és ugyanúgy ismétlik – ők tudjàk, hogy miért teszik – és még ràdobnak pàr lapàttal is.
    Minden jót kivànok,és köszönöm,hogy elmondta a véleményét.

  • Mielőtt egyesek a szokásos hülyeségeiket fröcsögik,talán
    próbáljanak meg” hitelesebb „forrásból tájékozódni,mint ez
    a fórum….előnyükre válna!Ja keresgéljenek!!!!!
    Aztán Palesztinának kicsit régebbi múlja van-a hivatalos megnevezésen lehet vitatkozni-de Izrael ,ugye mint állam
    csak 1946-tól kerül szóba,a hivatalos megalakulása meg
    később,ez tény!
    A többi üres,hülye locsogás!
    Na be lehet dugulni!

  • A parittyás hangja

    Jichak Perlmutter
    2013 szeptember 10
    10:04 de.

    Tisztelt Jichak Perlmutter! Talán nem olvastad el kellő figyelemmel Izraeli írását-írásait! Ő mindig disztingvál! Kiragadtál egy mondatát ami szólt valamiről ami valóban nem volt jellemző, de ami nem is volt alapvető lényege írásának.
    Egy életkép ami szerintem nem az akkor fennálló társadalmi rendről, hanem a társadalomban mindig ott lappangó antiszemitizmusról szólt. Aligha hiszem, hogy Izraelinek, el kellene magyaráznod a XX. század zsidóságának történelmét…
    És ezzel többen így vagyunk, bárhol is van a bölcsek köve.

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 szeptember 11
    3:01 du.

    „Aztán Palesztinának kicsit régebbi múlja van-a hivatalos megnevezésen lehet vitatkozni”

    Marcsi arany bogaram, te valamikor mostanában érkeztél erre a bolygóra? És mesélj kérlek, Elvis Presleyvel találkoztál?
    🙂 )))

  • Ille-Parittyás!
    A tények azok tények,utána kéne nézni,olvasni netán
    ha tudnak….de nem biztos!Lehet,hogy nem sikerül?
    Sebaj,legfeljebb „égnek” mint eddig….

  • Marcsi „professzor”!
    Mik azok a „tenyek”, hol „olvastad”, milyen
    nyelven, es kik voltak a „szerzok”?

    Lehetseges, hogy a „felhomalyositas”
    a „Kuruc”- bocs, a „Labanc info”-bol szarmazik??

  • Marcsi
    2013 szeptember 11
    3:01 du.
    ez most komoly? be lehet dugulnunk?
    aztaaa!
    akkor jobb lesz, ha eldugulunk, mert jön a kápó néni, és lesz kapsz!
    habár, lehet, hogy mégse dugulunk el.
    kíváncsi vagyok, akkor mit fog csinálni?

  • izraeli
    2013 szeptember 13
    4:01 de.
    neki rögeszméi vannak, amik tényeknek láttatnak mindent 😀
    miért is várnál el bármi valóban tényszerűt egy rögeszméstől?
    már az orvosa is feladta 😀

  • Izraeli!
    A mai Izrael területe Jézus korában a római birodalomhoz tartozott Nagy Heródes részleges uralma alatt állt és halála után Palesztina nevű római tartomány része lett Kr.u 4-ben.
    (Júdea és Szamária)Kr.u 66-ban kitört a zsidó-római háború.
    Hiteles,politika mentes forrásban néztem utána!
    Izrael ugye hivatalosan 1946-1947-től létezik!így nincs min vitatkozni.
    Mindenkinek joga (és képessége?)meggyőződni róla.
    Hát ennyi,bár nem vagyok professzor,de te sem!

  • Egyébként azt,hogy Izrael mikor alakult meg mint állam
    azt neked illik tudni(l947)a többit meg, aki értelmes az
    megtalálja a neten és egyéb hiteles (nem kuruc infó stb)
    forrásból!Részedről a szubjektív vitatkozásnak semmi értelme
    és én sem erre törekedtem,tényleg!
    Aki okos az megfelelő helyen tájékozódik,mielőtt vádaskodna!

  • Különben Palesztina térképét is meg lehet nézni,milyen volt
    régen és most!(kereső…)
    Rossz a gépem,időnként eltűnik minden ezért írok több részletben!

  • Ejnye,bejnye Marcsi!
    Ahogyan gondoltam, „tudomanya” a Kuruc info-
    bol „taplalkozik” es MEGALLT az i.u 66-os
    Palesztinaban- pedig azota tortent egy es mas
    Hogy csak a az i.u 132-135-os Bar-Kochba =
    HADRIANUS ELLENI ZSIDO FELKELESROL SZOLJUNK,
    MELYNEK LEVERESE UTAN JERUZSALEMET ELNEVEZTEK
    AELIA CAPITOLINANAK- ES PROVINCIA JUDEAT-
    BUNTETESUL- A ZSIDO NEP OSKORI ELLENSEGEROL-
    A FILISZTEUSOKROL – PALESZTINANAK.
    Egyebkent- a filiszteusok- nem „palesztinok”
    voltak- hanem egy foldkozi-tengeri nep-
    feltehetoen- Kretabol.
    Nezzuk azonban mit errol a Kuruc Info-nal-
    valamennyire- tajekozottabb- cikk.

    http://myisrael.info/?p=1632

  • Meg valami, Marcsi- meg egy tortenelmi
    ismertetes- a „gyava zsidokrol”- Maszada
    vegvaranak elesterol- amirol a „Kuruc Info”n
    kivul- az egesz vilag tud.

    http://myisrael.info/?p=1632&page=2

    Meg valami- ami- gondolom- nem a Kuruc Info-
    szajaize szerint irodott- de valosag.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Arab%E2%80%93izraeli_konfliktus
    Soha nem keso tanulni.

  • Mikor ezt irtak-meg Ehud Olmert volt a
    miniszterelnok.
    Ami azota valtozott- uj kormenyok Izraelben-
    es az „arab tavasz”- korulotte- mely-muzulman
    telle valtozott.
    3 „Palesztina” van jelenleg.
    1. Jordania- 60%- „palesztin”- lakossaggal.
    2, A gazai sav- A Hamasz fennhatosaga alatt.
    3. „Ciszjordania”- a PLO- vezetese alatt.
    Mi a velemenye, Marcsi „professzor?”

    Talan erdemes megvarni a Kuruc Info velemenyet?

  • Bocsanat,hogy en is reszletekben irok,
    ugyan is az egyik legnagyobb zsido unnep{bojtnap}
    kimenetelekor, meleg oszi napon irok, es
    rajtam kivul mas is var a computerre=
    az ifjabb nemzedekbol.

    Megsem tudtam megallni, hogy meg ne kerdezzelek-
    a „legujabb kutatasok szerint”- nalatok-
    Jezus- valoban – „partus herceg” volt???

    Hogy mik vannak!!!!

  • A parittyás hangja

    izraeli
    2013 szeptember 14
    5:01 du.

    Kedves izraeli! Marcsinak címzett írásaid nagyszerűek mert az objektív tájékoztatást szolgálják, de ne legyenek illúzióid, hogy elérik céljukat! Mert amivel hadakozni próbálunk mindennél rosszabb ellenfél. A butaság! Az egykönyvű ember aki minden szellemi rugalmasság nélkül, beidegződött, vakhitű feltevésekkel közeledik az élet problémáihoz. Marcsi maga a vaskalapos, vicsorgó, konok maradiság. Persze az is lehet, hogy csak egy idepottyant időutazó mert ő az úri Magyarország feudális társadalmának tipikus, plebejus kispolgárja. A műveletlen és frusztrált bugris aki elsők között lépett be valamelyik aranyszarvas női egyletbe. Aki könnyes szemmű áhítattal hallgatta a szószékről érkező szentkorona tan „keresztény-nemzeti” intelmeit hogy utána rikácsoló mohósággal tolakodhasson az elkobzott zsidó lakásokért…
    Szóval inkább csak reménykedjünk, hátha talál megint egy időkaput!:)

  • Parittyas!
    Ugy latszik, sajnos, igazad van.
    Mindeg hittem abban, amit legszebben, talan,
    Eleonora Roosewelt fogalmazott meg.
    „Jobb meggyujtani egy kicsiny gyertyat, mint
    elatkozni a sotetseget”.
    Igaz,embere valogatja.
    Ismerek magyar asszonyokat akik itt dolgoztak
    mint az oregek apoloi{csaladomban is}- es-
    miutan sajat szemukkel lattak az orszagot- barataink
    maradtak es aggodnak ertunk- ha tortenik valami.
    Egy jo baratnom ismerose a Heber Egyetemen tanult-
    egy magyar-zsido professzornal- ferje kollegajanal.
    Bar lehetosege volt angolul tanulni- es bar nem zsido-
    megtanult tokeletesen heberul.
    Igaz, az emlitettek- a betegapolok is- intelligens
    emberek.
    Talan a Marcsi felekhez- ugy kell viszonyulni-
    mint karikaturakhoz.

    Ebben van mit tanulnom toletek.
    Eszembe jutott egy regi magyar dal, amit nagyapamtol
    hallottam gyerekkoromban, es amely roviden es velosen
    foglalja ossze- tobbsegunk velemenyet.

    http://slager.network.hu/video/szamuzott_melodiak/kalmar_pal_az_ember_egy_leha_konnyelmu_senki

  • Jichak Perlmutter
    2013 szeptember 10
    10:04 de.
    Csak most olvastam el beírását.
    Mivel jelen voltam az 56-os forradalmban, elsőkézből kontrázom állitásait!
    T.i. aki a fán logott, (‘) Ávós tiszt, az nem azért lógott mert zsidó volt, hanem mert ÁVÓS.
    Sajnos nekem volt szerencsém Ávón lenni és annak működését figyelemmel kisérni. Legalább olyan kegyetlenek voltak, mint a náci társaik.
    Senki sem állt bosszút, zsidókról szó sem volt a forradalom az orosz megszállás ellen volt.
    Összehaonlitotta a náci korral, ami ellen a nép ne lázadt fel.
    A náci, azaz német uralom, pontosan 1944 okt.19-től -1945 februárig tartott, mely alatt háború dúlt, és Budapest ostroma is közben..
    Össze se lehet hasonlitani időben és korban a 12 éves orosz-kommunizmus uralmával.
    Igen, meghaltak a magyar forradalomban harcolva zsidók is, sőt Kádár János ki is végzett egy-kettőt-.

  • Figyelő
    2013 szeptember 22
    11:32 de.
    „A náci, azaz német uralom, pontosan 1944 okt.19-től -1945 februárig tartott,”

    A megszállás 1944 március 19.-én történt..

  • Christopher…ott a cikk,hulye magyarhirlap software a hibas nem en…mai cikk