Politikai horror Baján

2013 október 11 1:09 du.89 hozzászólás

Baja – egy 37 ezres vidéki város Bács-Kiskun megyében – egészen orwelli univerzummá vált az elmúlt pár hét folyamán, miután bebizonyosodott: választási csalást követett el a Fidesz helyi kampánya és ezért vasárnap kénytelenek megismételni az időközi önkormányzati választást a város egyik kerületében. Azóta egész nap, szünet nélkül hangosbemondóval járják fideszes plakátokkal díszitett mikrobuszok és kiskamionok a város egyik választókörét. Folyamatosan ugyanavval a rögzített üzenettel bombázza a csaláson kapott kormánypárt a helyieket: „Ne hagyja magát megfélemlíteni! Nagy hagyja, hogy átverjék és üldözzék! Ne féljen Bajnai, Gyurcsány és Mesterházy embereitől!”–szól a hangosbemondó egész nap. Mintha valamilyen ostrom előtti állapot lenne Baján, mintha pont Teket Melinda ellenzéki jelölt „embereitől” kéne félni.

1984

1984

Éppen Teket Melindának van bőven oka félnie a Fidesz embereitől. Hiszen Kovács Csaba fideszes jelölt aktivistái mindenhová követik a baloldal jelöltjét. Teket Melinda nem ülhet be úgy autóba, hogy mögötte pár méterrel ne jelenjen meg egy fideszes ügynököket szállító kocsi. Mindig jelen vannak, mindent figyelnek, bárhová is megy az ellenzéki politikus. Az ATV-nek megerősítették, hogy Volkwagen Polókban követik Teket Melindát és bárhová becsenget az ellenzéki jelölt, percekkel távozása után a Fidesz emberei is becsengetnek. Kubatov Gábor ügynökei Teketen kívül minden ellenzéki politikust és aktivistát ebből a kocsiból lefilmeznek és lefényképeznek. A szavazókörhöz tartozó mindenegyes magánház elé fideszes óriásplakát került és hangosbemondón a „gyűlöletet keltő Teket Melindát és társait” ostorozzák reggeltől estig.

Mára jogerősen is bebizonyosodott, hogy a Fidesz ismét törvényt sértett. Ezért egyre kevésbé valószínű, hogy tiszta lesz a kormánypárt előző csalása miatt megismételt vasárnapi választás. A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság csütörtöki végzése szerint a Fidesz jogsértő módon próbálta befolyásolni a választás eredményét. A jogsértések közé tartozik a Mesterházy Attilával, Bajnai Gordonnal és Gyurcsány Ferenccel történő riogatás hangosbemondón keresztül, illetve az, hogy azt állították Teketről, hogy gyűlöletet kelt.

„A Fidesznek immár két papírja is van arról, hogy sem az alattomos gyűlöletkampánytól, sem az emberek megfélemlítésétől nem riad vissza”–nyilatkozta az MSZP és Együtt-PM szövetség a határozat hírére. Arra szólították fel Fazekas Csaba helyi jelöltet, hogy mondjon le, mivel „demokráciában egy demokrata nem adhatja a nevét folyamatos jogsértésekhez és választási csalásokhoz.”

A megismételt időközi önkormányzati választás tétje óriási, mind a jogsértéseket felhalmozó és az ellenzéki politikusokat és aktivistákat terrorizáló Fidesz, mind pedig a demokratikus ellenzék számára. Egyben keserű ízelítőt adhat a demokratikus oldalnak abból, hogy mire számíthatnak a 106 választókerületben a 2014 tavaszán esedékes országgyűlési választáson. Látható, hogy a Fidesz egyre inkább az autoriter, harmadik világ-beli kormánypártokra hasonlító módszerekkel operál.

89 hozzászólás

  • Lélfai Szilárd

    C.A.

    Bajnaiék stábjának egyik tagja SMS-ben ismerte el Kocsis Máténak, hogy a legvisszataszítóbb technikákat is bevetik a bajai kampányban.

    „Sokan gondolhatták, hogy a bajai kampány megmarad helyi ügynek, mely az ott élő emberek mindennapjairól, az őket érintő ügyekről szól. A baloldal másképp döntött” – írja Facebook-bejegyzésében a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hozzáteszi, Bajnaiék feldúlták egy békés város rendjét, levitték a fejrugdosós, Himnusz-gyalázós, hungarocellszobor-perverz stábjukat is és a gyűlöletkampányt.”
    „Világosan látszik már Baján, milyen lesz a baloldali országos kampány, ugyanis ott tesztelik régi-új módszereiket. Erőszakos, hazug és gátlástalan lesz”.

    „Kocsis Máté úgy véli, szerdán történt valami Baján, ami túlmegy minden határon. A politikus az interneten talált egy országos szintre is emelt hírt, mely szerint: „a Fidesz nem kíméli a gyereket”. A cikkből kiderült, hogy egy bajai lakos a gyámhivatalhoz fordult, mert szerinte a Fidesz kampánya, félelmet kelt a gyermekekben. Mindez kikerült a Facebookra is. A Fidesz képviselője szerint ezzel csak az a gond, hogy „az aggódó beadvány írója nem bajai lakos! A szerző Bogád Zoltán, aki a Bajnai-párt alapító tagja, aktív részese a kampánystábjuknak, baloldali internetes újságok szerzője (például az Indexé is volt, a szerk.). Bogád Zoltán nem egy gyermekét féltő bajai szülő, hanem a gyűlöletkampány része.”

    „Kocsis jelezte, felháborodásában írt Bogádnak egy üzenetet, miszerint aljas dolognak tartja ezt húzást. A férfi SMS-ben a következőket válaszolta: „Máté, ezek technikák. Ki kell próbálni mindent..” – Ki kell próbálni tehát ellenünk mindent, ami hazug és alaptalanul lejáratja a jelöltjeinket. Az alapító-aktivista bevallotta, „ezek technikák” a baloldalon. Így lesz egyszer csak veszélyes a Fidesz a gyermekekre… Hogy milyen lesz a baloldali kampány??? Hajrá, Baja!” – zárta bejegyzését Kocsis Máté.”

    Ezeket ne olvasd el Cris, nem a Ti sablonotokba illik! Élvezzétek a fejrugdosós perfprmanszot, a Dopeman kultúrájával!

  • Tipikus fideszes módszer: vádold meg ellenfeledet olyan módszerekkel, amiket te csinálsz szakmányban, ordíts, üvölts naphosszat, és az emberek majd beveszik.

  • Cornélius!…………….2002-től 2010-ig lehetett tanulni a szoci-liberális kormányzattól.Jól megtanulták.

  • Egészen undorító ez már.

  • Lélfai Szilárd
    2013 október 11
    2:12 du.
    Tod, jókomám, szilárd Szilárd, Harckocsis Máténak esztatse hiszeme, ha asztkérdezi, hánya zóra..
    Ennyit magamrú, nemzetttestbeilleszkedésikeg..

  • Az irással egyetértek!Gyalázat és felhéborító ahogy a fidess és a szélsőjobb viselkedik!Nekik ez a demokrácia.Mindent igérnek az embereknek,s ők eladják egy tál lencséért a becsületüket!ezért mondom én hogy a nagy választásra külföldi megfigyelők kellennek,hiszen ha egy kis képvíselőségért ezt képpesek müvelni hogy emberi mivoltukból kivetkőznek akkor a nagyon mit fognak müvelni!

  • Lélfai Szilárd

    cornelius

    A nagyobbik kormánypárt emlékeztet: a területi választási bizottság csütörtökön helybenhagyta azt a döntést, amely szerint a baloldal különösen súlyos jogsértést és hazugságot követ el, amikor azt állítja, a Fidesz csalt az előző választáson.
    – A párt azt írja: „a hatalomért vergődő, bukott baloldal azonban ma ennél is tovább ment, egy nyíltan rasszista, cigánygyűlölő játékot szerkesztett.

  • Baj van Bajával. Ugyan miért nem akarják elfogadni azt akit a hatalom akar: Megsértik a demokráciát? De hiszen egyfolytában azt csinálták eddig is. Csak most tetszenek felébredni, hogy lassan ömkényuralom alá kerülünk? De merem állítani (most nem védeni akarom őket) mindez a Jobbik tervei szerint rendezett választási csalás. Orbánnak és a Fidesznek sülyed a hajója. Ugyan azt csinálják mint annó Horthyék. Majd amikor már teljesen szarba kerülnek jön a Jobbik országmentő kampánya. Abba meg belefullad majd mindenki. Ezt kéne elkerülni

  • Létfainak , az idiótának :
    Napersze.
    A baloldal maga ellen kért hatósági vizsgálatot , mert hogy csaltak.
    Ez az írása magának afféle ” Selmeczi ” észjárást mutat.

  • Lélfai Szilárd

    Avi!

    Akkor nagy baj lehet Ausztriában, ha: „Csak most tetszenek felébredni, hogy lassan ömkényuralom alá kerülünk?” 🙂

  • Lélfai Szilárd

    falusi

    Tudom jó komám falusi Falusi, nehéz a magyar helyesírás, de nem számít jópofaságnak az IQ hiányos írásmód! (még ha annak szánod is!)
    A politikusoknak én sem hiszek, a tények beszélnek maguk helyett, s mint a régi rómaiak mondták, „az idő mindent megold”!

  • Lélfai Szilárd

    Geyza

    Ha én úgy szólítanálak, hogy Geyzának a fa..kalapnak, akkor meg lennél sértődve, pedig az még igaz is lenne!

    A Selmeczi észjárását nem ismerem, de a Bajnaitól semmi jót nem várok!

  • Lélfai Szilárd
    2013 október 12
    1:31 du.
    Há’ üdvözűlek esmeg, jókomám..
    Asztugyann nemtom, hogy mijajófranc lehet aza ziku, deja a hejessirásrú mondottakka eggyetírtek!! Murvanehíz!! harculokis vele mindennap, minda kormány a rizsáva. Vagy rezsive.
    Mikorrittenn fölóvastam, hogy te íngemetitten leikuztá, a plébánosur körösztöttvetett, aszt aszonta, hogy cipőmérette nagy bátorságra vall illesmiket reglamányi, deasztán ekesztek vitatkoznyi a tanittóúrra, mer asszerintmeg mindössze szobahűmérséglettrű van szó tenáladékná, de ezekremá nemfigyetem oda, mer elakattam azonn, hogy aszontad tínyekk. Merhogyámte azoktú ollan messzire vagyó, minda dzsamajikaji síúgró a nagysánc aranyírmitű..
    Esztetcsak baráccságbú mondom, mer nemakarnám, hogyitten fojtonfojt kiröhöggyenek.
    Asztámmeg meséhetné, mer érdekűne, hogy tenéked, mind kivülállónak, mija vílemínyed a zintelligenciárú..
    Há’ örülök, hogy megtísztűtés a mekkszólíttássa, maj gyere máskoris, meritten a korcsmába nincsen wifi, oszt örülünk, ha okosember keverig közénk, mermink szeressüka gondúkodókat.
    Most csókútanunk baráccságosságibú, meg iszokis valamit a zegíssígedre!!
    Prosztata!! (vagy hogyajófrancba monnyák külföldiül, hogy nehánydki vírre?)

  • Lélfai!
    Már én is akartam írni,hogy vergődnek……de nagyon:Röhej!
    Meg azt is,hogy Falusi azelőtt normálisan írt,most egyfolytában igyekszik az új fajta „szellemes” modorossággal,stílussal,ami ugye egy idő után már nem „jópofi” hanem szánalmas és nevetséges!Minta egy viccet
    20-szor mesélne el valaki röhögve!

  • Ja a cikkhez csak annyit,nem kell előre idegeskedni,majd
    elválik…..aztán ez még nem a 2014 évi választás,ha így folytatják addigra „megbetegszenek”….csak óvatosan!
    Aztán Kedves Lélfai itt többen sértegetnek és még ők sértődnek meg a náluk „kissé”….kulturáltabb hozzászólásokon,jellemző és nekik bizony lehet!

  • A parittyás hangja

    „Hatalmas mulatság, eszem-iszom zajlik szombaton Baján, a 32-es választókerületben, a roma közösségi házban. Pénteken közösségi nap címén etették-itatták a helyieket, már kora délután ittas emberek vegzálták az arra közlekedőket. Munkatársunk szombaton a közelben azt tapasztalta, hogy mulatós nóta zeng a környéken, állítólag – a tegnapi után – újabb bográcsozással, italozással, ajándékozással „szórakoztatják” a választókör lakosságát a „cigánykultúrházban”. A környékbeliek szerin ezt is a Lungo Drom, illetve a helyi cigány önkormányzat szervezi, fizeti. A rendezvény helyszínének környékét biztonsági őrök vigyázzák, azt megközelíteniük sem lehet a „nem odatartozóknak”. A sajtónak esélye sincs, hogy beszéljen a résztvevőkkel vagy felvételeket készítsen.

    A rendezvény szigorúan zártkörű, oda csak a 32-es választókör lakói léphetnek be – mondták.
    Eredetileg szombatra tervezték azt a közösségi napot, amit végül – az utolsó pillanatig halogatva – pénteken este valósítottak meg a bajai 32-es választókörzetben. Helyi forrásaink szerint a kampánystáb úgy vélte: ha a választás előtti este rúgnak be a „megvenni”, finomabban: megnyerni kívánt polgárok a kortespálinkától, akkor vasárnap nehezen lesz mozgósítható a másnapos népesség.

    Az előre meghirdetett program szerint – ezt mondták lapunknak az érintett Nagy István utcai lakosok – gulyásfőzéssel, italok korlátlan fogyasztásával, és tombolával próbálta „helyes” útra terelni védenceit a helyi kisebbségi vezetés, elsősorban a sokak által gyűlölt-félt Horváth Szilveszter.

    Az előzetesen hirdetett program szerint – szigorúan csak helyi körökben terjesztve – mindenki nyer a főzőnapon. Főképpen mobiltelefonokat.

    Egy lapunknak nyilatkozó férfi utalt arra, hogy esetleg azt várnák el, hogy neki a készülékkel a szavazófülkében kellene lefényképezni a szavazólapját. Ha jó helyre ikszelt, megtarthatja a mobilt. Másfelől az is felmerült, hogy a mobilokkal mozgósíthatók a szavazatukat még nem leadottak.”
    Népszava online

    Lélfai! Kocsis Mátét megszégyenítő ez a minden nyilvánvalót letagadó, hazudozó pofátlanságod. Téged ki lehetne állítani Párizsba a méter meg a kilogramm mellé mint a FideSS kommunikáció etalonja! Förtelmes a modorod, és förtelmes az erkölcsi színvonalad! Ásd el magad!

  • Mint bajai szuletesu es ott tobb mint 40 evig elo, ugy gondolom hozzaszolhatok ehhez a cikkhez (nem a hozzaszolasokhoz).
    Baja kisvaros. Egy kisvarosban maskeppen mukodnek a dolgok mint egy nagyobban. Itt az emberek egyutt jartak iskolaba, mindenki ismeri a masik rokonsagat, igy a tarsadalmi viszonyok is masok. Az emberek ismerik egymast. Igy nagyon nehez megvezetni oket, hiszen tudjak ki-kicsoda es kik voltak a szulok ill. nagyszulok.
    Igy egy ilyen kisvarosi kozossegbe bekerulni es elfogadast nyerni nem konnyu, kulonosen nem ertelmisegi korokben.
    Zsigo Robert egy kornyekbeli falubol koltozott be a varosba, nem ertelmisegikent, mig az elozo polgarmester egy tozsgyokeres ertelmisegi bajai csalad sarja. A PART beultete Zsigot eloszor a kepviseloi szekbe, majd amikor „kiderult” (kitol is derult ki?), dr. Reffy tul egyuttmukodo a helyi nem fidesz-ekkel, akkor nem ot inditottak a kovetkezo valasztason.
    Itt alljunk meg egy szora! Megegyszer! Majdnem mindenki ismer mindenkit. Egyutt jartak a gimnaziumba, egyutt fociztak, egyutt csajoztak, uszak a Sugovican, mentek Dunara turazni, stb. Persze, hogy nem utaljak egymast, sot a bajai emberek nagyon baratsagosak es a legjobb halaszlet is mi fozzuk (mint pl. en is 🙂 ).
    Tehat persze, hogy kellett egy kulso ember akinek nincs meg ez a varosi kotodese, hogy ellentetet tudjon szitani.
    Ez egyben egy 22-es csapdaja is. Ilyen szituacioban az emberek kiszamithatatlanok es nem biztos, hogy a politikai elkepzeleseik mellett, hanem lehet, hogy a lokalpatriotizmusok fog gyozni.
    Az a varosresz ahol most a csalas volt, egy nagyon szegeny resz. Sok ember tanyan el, nagyon lepusztult korulmenyek kozott. Szamukra mar nincs mit igerni. A masik kozosseg a romak. Bajan elenyeszo szamban elnek, de tombben es ezen a korkenyen. Igy kiszamithatatlan mi fog tortenni holnap vasarnap.
    Baja egy jo pelda arra nezve, hogy a Bp-n kitervelt logika, mikent valik zerova pusztan a helyi emberek lokalpatriotizmusa miatt.
    Meg annyit, hogy Baja egy sok nemzetisegu kisvaros, ahol a szerb, horvat, bunyevac, zsido, svab, roman, roma, magyar szeret bekeben elni egymassal.
    Most ebbe fing…tak bele jo nagyott a partok.
    Ez meg vissza fog utni mindegyikre!

  • http://www.magyarhirlap.hu/pc-0 zsotinak igaza van,mi jar annak akinek igaza van ? a szaja…he he he

  • Zoltan Maros….hat uram….ÖN tényleg érti a témát….mi meg csak ugatjuk,mint kutya a holdat

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    És, ha belegondolok, hogy a Fid SS ezt pont így csinálhatta 2010-ben is, akkor egyrészt kiráz a hideg, másfelől viszont szt gondolom, mégsem olyan hülyék ezek a magyarok (csak becsapták őket).

  • Baja(?) bajai

    Al Capone örül: megvalósult álma;
    választóikat egy flotta transzportálja.
    Nem győzik hordani a sok fideSS-birkát,
    s ha el nem tévesztik, mind keresztet firkált

    a fülkében a szép választási lapra…
    Kérdés, a legtöbbet ma vajon ki kapja?
    Szerintem van elég igaz ember Baján,
    ki voksával segít ma a város baján.

    Demokrata jelöltre van ott kereslet;
    le kell alázni a sok nyilaskeresztest!
    Kicsiben a város, nagyban meg az ország;
    ideje volna, hogy megoldjuk a dolgát!

    Nincs több “eemúútnyócév”! Le a maffiával!
    Eleget verték a csalánt más farkával!
    Ne tépjük a szánkat annyian hiába:
    küldjük már el őket a büdös …csába!

    Edd meg amit, főztél, kis fideSS-es kukta!
    Készülődik az új választási bukta!
    Az EMBEREK lesznek többségben megint ma,
    és végre megfingat tiTeket Melinda!

  • Hát másodsorra Baján magasabb részvételi aránnyal,győzött
    a FIDESZ,fokozott rendőrségi és egyéb hatósági ellenőrzés mellett!!!!!!!
    470 főből 226-an (48%)szavaztak,amiből 139 fő Kovács Csabára,69 fő pedig Teket Melindára,ez van,bele kéne már nyugodni a baloldalnak,az itthoninak is,de a kintinek különösen,mert feleslegesen idegesítik …….fel magukat,
    ugyanis az emberek döntöttek,az „álfideszes,postaládás”
    akció sem jött be!
    Ez van!

  • Marcsi…az http://www.origo.hu szerint agyuztak bajan , mert valaki bevetette a gulyasagyut , persze nem a fidesz , nezd meg irto jokat lehet rohogni az index.hu es origo tudositasain

  • Marcsi, ezek szerint Ön sem érti a problémát. Nem az a baj, hogy nyert a Fidesz Baján. Egyáltalán ebben az egész 3 és fél éves kormányzáson sem az a baj, hogy a Fidesz csinálja, hanem az ahogyan csinálja. Tisztességes versenyben ahol azonosok a feltételek nem szégyen kikapni, na de Magyarország, illetve Orbán országa rég nem arról szól, hogy tisztességgel és egyenlő feltételek mellett lehet az emberekhez szólni, lásd elmúlt hetek minősíthetetlen Fideszes kampány magatartását is. Nyerjen a szimpatikusabb jelölt (vagy párt), de ne a hazug tájékoztatáson, uszításon, gyűlöletkampányon és megfélemlítésen alapozva, mert ez így nem fair! Nem a baloldal, vagy a liberálisokkal szemben nem fair, hanem közép és hosszútávon a magyar emberek, a magyar családokkal szemben nem tisztességes játék ami megy már 3 és fél kormányzati PLUSZ 8 év ellenzéki szerepben.

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 október 13
    3:50 du.

    A 139-ből 138-an voltak azok a cigányok akiket végig etettek itattak a roma közösségi házban a hétvégén, és tűzifától a mobilig minden szart beígértek nekik a „helyes hozzá állás” fejében! Ennyit rólatok, meg a demokratikus választás fideszes értelmezéséről szarháziak! És mindezt nem lehet sikoltozva le tagadni, meg kell kérdezni a helyieket mi folyt ott két napja!!

  • A parittyás hangja

    álmos?
    2013 október 13
    5:27 du.

    Hülye burkus, te meg kotródj már vissza az óladba nyavalyás! Hát nem érted, hogy hivatalosan is ki lettél tiltva az emberi fajból!!!

  • Lélfai Szilárd

    KMH álliberális fröcsögői!

    Ilyenek vagytok mint a példaképeitek!

    – Az MSZP, a DK és az Együtt–PM az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közös közleményükben azt írták: „Ha minden alapos gyanú kivizsgálása után is kijelenthető lesz majd, hogy a Fidesz ma valóban győzött Baján, a győzelme akkor is egy vereséggel ér fel: egy alig félezres választókör megnyeréséért cserében egy egész ország előtt veszítette el a becsületét.”

    – Ez egy igazi baloldali nyilatkozat, logikus mint amikor egy parittyás ille logikát tanul! (-van akváriumod? -igen, – akkor buzi vagy!)

  • Lélfai Szilárd

    A parittyás hangja

    „Lélfai! Kocsis Mátét megszégyenítő ez a minden nyilvánvalót letagadó, hazudozó pofátlanságod. Téged ki lehetne állítani Párizsba a méter meg a kilogramm mellé mint a FideSS kommunikáció etalonja! Förtelmes a modorod, és förtelmes az erkölcsi színvonalad! Ásd el magad!”
    Szerinted:
    – először rasszista voltam, nem találtál rasszista kijelentést a hozzászólásaimban!
    – utána antiszemita voltam, nem találtál antiszemita kijelentést a hozzászólásaimban!
    – azért mert szeretem Vass Albert írásait és nem tartom fasisztának, nem vagyok fasiszta!
    – azért mert nem a Te nótádat fújom, nem vagyok a „FideSS kommunikáció etalonja” (bár még az is inkább lennék, mint olyan anarchista nímand mint Te).
    – a többi, az idézetben szereplő kitételedre nem is válaszolok, -nem kötelező mindenkihez lesilányulni!

  • Lélfai Szilárd

    Marcsi

    „Falusi azelőtt normálisan írt,most egyfolytában igyekszik az új fajta “szellemes” modorossággal,stílussal,ami ugye egy idő után már nem “jópofi” hanem szánalmas és nevetséges!”

    Az idézett írásoddal, a harmadik szó kivételével egyetértek! 🙂

    – Ami a nekik lehet-et illeti, olyanok mint a példaképeik! Ha egy választás nem jön össze, megismételtetjük! Másodszorra sem jön öszze, megismételtetjük! Ha az ötvenedikre sem jön össze? Az nem baj, de akkor is ők az erkölcsi vesztesek!
    Miért? – mert az erkölcs akár a világgal szemben is az ő privilégiumuk!

  • Lélfai Szilárd

    Az Ők értelemszerűen az ellenség! A „baloldal” nem ellenfélről beszél!

  • Bonhomme!……………Mekkorát csalódtál?Melinda meegint csek a második lett./69 szavazattal/.Ennyit a kis versikédről.

  • Lélfai Szilárd

    C.A.

    A „horror” vége!

    Bajnai Bukta

    Hozzávalók:

    Egy önkormányzati időközi
    30 szavazóra jutó 1-1 pártelnöki látogatás
    Két forduló
    Országos csinnadratta

    1. Végy egy időközit.
    2. Fogjon össze az összes „baloldali” pártocska.
    3. Kiáltsátok ki országos jelentőségűnek a néhány száz fős körzetet.
    4. Kampányoljon ott az összes párt elnöke.
    5. Jelentsétek ki, hogy Orbán Viktor azért nem jött le az időközire mert megijedt
    6. A vereség után mindhárom ellenzéki párt jelentse be győzelmét.
    7. A teles ízérték érdekében, a vereség után csalást kiáltva támadd meg az elsőfordulós eredményt, és indulj neki teljes gőzzel a másodiknak!
    8. Ismét küldd le az elnököket a 300 fős körzetbe!
    9. Emeld ki a megismételt választás jelentőségét országosan!
    10. A bukta már kétszer átsült, majdnem fogyasztható!
    11. A tálalás előtt még jelentsétek ki, miért bukott Baján a Fidesz!

    Elvtársak! Jó étvágyat, ízlelgessétek mert lesz még versenytársa!
    Az ország számos pontján készítik a jobbnál jobb buktarecepteket

  • A parittyás hangja

    Lélfai Szilárd
    2013 október 14
    6:12 de.

    „- azért mert nem a Te nótádat fújom, nem vagyok a “FideSS kommunikáció etalonja”

    Érdekes, pedig pont ugyanazt csinálod mint mondjuk Zsigó Róbert, és ami a bevett kommunikációs stratégiája a pártodnak. Szemrebbenés nélkül kened az ellenzékre mindazt ami a FideSS sajátja. Mást se tesztek mint a belső és külső ellenség elleni harcról, frontokról hadováltok, „a haza nem lehet ellenzékben”, „a baloldal genetikai okokból ráront hazájára” orbáni szólamai és stb, DE természetesen egyből ezt bírod mondani:
    „Az Ők értelemszerűen az ellenség! A “baloldal” nem ellenfélről beszél!”
    Tehát még egyszer hangsúlyozom, pont ugyanolyan arcátlan hazudozó vagy mint egy FideSS szóvivő!
    És hogy anarchista lennék? Naná!! 🙂 )))

  • Bajan gyozott a fidesz jeloltje. Szerintem itt be is kellene fejezni, mert ezzel ez a valasztas lezarul es eredmenyt hozott.
    Egy demokraciaban a nep donteset egy demokrata elfogadja, ha tetszik neki ha nem. Ezek utan barmit mondani mar csak szajtepes.
    Ugyanakkor bajai fideszes barataim szerint sincs ezzel meg a 2014-es valasztas lefutva, mert akkor nem fognak tudni ekkora szemelyi, penzugyi es egyeb eroforrasokat bedobni egy szavazokorbe.
    Ok is ugy latjak, hogy a kisvarosi lokalpatriotizmus meg sok meglepetest fog okozni minden oldalon 2014-ben.

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 október 12
    2:30 du.

    m2er érdekűne, hogy tenéked, mind kivülállónak, mija vílemínyed a zintelligenciárú..”

    Na itt borultam le a székről a röhögéstől! 🙂 ))))))

    Persze Marcsinak ez olyan mintha egy viccet hússzor! De hát mit tehetnénk! Szegény a szellemi leépülésnek azokon a távoli vidékein tartózkodik ahol már minden egyformának tűnik… 🙂
    Llélfait pedig mint általában az elvtársait zavarja a humor, az iróniai, minden kultúra ami nem a lajbis nemzeti giccs és Wass. Ahogy a költő mondta: „Megöl itt bennünket a betű…”

  • Zoltan Maros….mi kulfoldon elo magyarok nem tudjuk befejezni mert peldaul en most marcius 22.-eig csak itt tudok magyarul beszelni,leszamitva a napi 10 percet amikor pestre telefonozok…On/Maga nagyon otthon van es ert a politikahoz

  • a bajai gulyas agyu volt a legjobb, durr bele

  • A parittyás hangja

    Lélfai Szilárd
    2013 október 14
    11:09 de.

    Természetesen te is ismered a bajai 32-es választási körzet mibenlétét. Az Baja putrinegyede, gyakorlatilag csak cigányok lakják. A Lungo Drom és Horváth Szilveszter meg elhajtotta -egész pontosan négyesével elfuvarozta- őket szavazni. Ennyi történt. A legalja, csótány jellemeteknek viszont „szép” példája ez. Hörögtök a cigányságra, elzárjátok a vizet, és egyáltalán dögöljenek meg, videót raksz fel milyen társadalmon kívüliek ami egyébként igaz, de az nem zavar sőt diadal ha ugyanezen cigányok fél liter pálinkáért, egy tál pörköltért meg némi tűzifáért beszavazzák a jelölteteket. Gratulálok! Fényes győzelem muro pral!

  • Szilárd!
    Nem is tudtam eddig,hogy Parittyásnak is lenne modora …. ,meg
    erkölcse,hogy így kiokítja azokat, akiknek netán van……..hát ez új!

  • A parittyás hangja

    Lélfai Szilárd
    2013 október 14
    11:09 de.

    Ja, és sorolgatod itt arrogáns cinizmussal a választási receptet, mikor mint mindenki te is tisztában vagy vele, hogy is ment le ez a szavazás, de te ugye nem vagy a FideSS kommunikáció etalonja??? Valóban! Még Zserbó Robinál is vastagabb bőr van a képeden!

  • http://www.magyarhirlap.hu/imrike tenyleg politikai horror volt az amit az ellenzek bajan csinalt de pofara estek , nem kicsit , nagyon

  • Ripli László

    Most csak lopnék egy cikket.

    „Ez a voksolás normális esetben egy lehetett volna a két általános választás közötti hasonló megméretések hosszú sorában, döntően helyi értékkel, semmiképpen sem hisztérikus országos figyelemmel. Nem volt oly rég, hogy ne emlékeznénk: az ellenzék és a sajtója kezdte a jövő tavaszi parlamenti választás főpróbájaként, valamiféle előre hozott, döntő ütközetként kezelni a bajai képviselő-testület kormánypárti tagjának halála miatt kiírt választást. Aminek eredménye egyébként nem változtat a helyi erőviszonyokon.
    Hirdetés

    Természetesen minél közelebb van az országos választás, annál érdekesebb kívülről nézve is egy ilyen viadal, ráadásul az elmúlt egy évben néha-néha előfordult az, ami nagyon sokáig egyszer sem: az ellenzéki jelölt legyőzte a fideszest. Meglehet, a baloldal vérszagot érzett, valamiért úgy érezte, nyerhet Baján, s egy inkább jobboldalinak számító városban aratott győzelem lendületet adhat a korszakváltásra gyúrók kampányának. Ehhez képest volt kudarc a számukra, hogy szeptember 22-én elmaradt az áttörés, az ellenzéki pártvezetők felvonulása ellenére nyert a fideszes jelölt. Függetlenül a döntés értelmezésétől: a bíróság azzal, hogy aztán éppen abban a szavazókörben rendelt el megismételt szavazást, ahol a kormányoldal lényegében a maga javára fordította a küzdelmet az egész körzetben, komoly fegyvert adott a csalást kiáltó ellenzék kezébe. Ám ezt a fegyvert csak akkor tudta volna belemártani a gyűlölt ellenfélbe, ha a megismételt voksoláson megveri a Fideszt.

    Ami ezután következett, arra egyik fél sem lehet büszke: ilyen hiszterizált légkörben, ilyen abszurd körülmények között talán nem rendeztek még szavazást a rendszerváltozás óta Magyarországon. A helyzet képtelenségét fokozta, hogy mindössze néhány száz szavazatért folyt a kíméletlen, a politikai elit és a közvélemény figyelmét hetekig lekötő küzdelem, ahol a jelölteknek csak statisztaszerep jutott. Végül is azért kell most súlyos ellenzéki vereségről beszélnünk, mert ők emelték a végletekig a tétet, ők intéztek országos kihívást Baján a Fideszhez.

    A jogi utóvédharc természetesen folytatódik, a csalás kölcsönös vádja ott lebeg a szembenálló felek feje felett, ám azt hiszem, már az ellenzék sem akar újabb fordulót. Bármit sugallt is előzetesen a baloldal és a sajtója, Baja nem volt választási főpróba, az eredményből nem jósolható meg a tavaszi megméretés kimenetele. Ez a szavazás még nem az a szavazás. De néhány tanulság megfogalmazható. Például: az erejét egyesítő ellenzék a közvélemény-kutatások adataihoz képest szorosabb versenyt vívhat a Fidesszel, de az áttöréshez ez is kevés volt. Baja nem igazolta vissza a kormányváltó hangulatról szóló ellenzéki retorikát. A Gyurcsány-párttól Bajnaiékig ívelő helyi koalíció az LMP-t sem okolhatja a kudarcáért; az ökopárt szavazatai bizonyosan nem hiányoztak a győzelemhez, hiszen az ominózus szavazókörben meghökkentő módon ilyenek nem is voltak. A Jobbik és az LMP nehéz feladat előtt áll: ha a választás tétje lecsupaszodik két kérdésre – el kell-e kergetni a kormányt?, illetve: visszatérjenek-e a hatalomba az „elmúlt nyolc év” felelősei? –, bajosan jutnak el az üzeneteik a választókhoz. Tanulság még, hogy az ellenzék abban sem lehet biztos, a részvétel emelkedése neki kedvez, s a rejtőzködő tartalék a győzelme záloga: a megismételt voksoláson a Fidesz–KDNP éppen annyit erősített, mint az ellenzéki koalíció.

    És persze Baján ízelítőt kaptunk abból a kirívóan durva kampányból, amely a tavaszi választásig az egész országra vár.

    Szerető Szabolcs”

    Forrás: http://mno.hu/vezercikk/tajkep-baja-utan-1190096

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 október 14
    4:22 du.

    Marcsi! Na igen, lehet nincs modorom…, meg erkölcsöm (mondjuk az talán egy hajszálnyi…). Viszont! Fogalmad sem lehet milyen hihetetlenül művelt vagyok!:) És még csak nem is „tehetek” róla. Ezt kaptam a családomtól útravalóul… Annak idején persze kicsit berzenkedtem, jobban örültem volna egy vaskos bankszámlának 🙂 de mára már tudom, hogy végtelennel többet ér a maharadzsák minden kincsénél is! Őszintén kívánom neked, hogy valamelyik következő életedben megismerd te is a tudásnak ezt a mindennél édesebb érzését…! 🙂 )))))))))

  • Ripli ur….fujjuk ki magunkat mert jon bekescsaba es az index.hu szerint ott aztan tenyleg nyerhet a baloldal raadasul potoltak a hianyossagokat ugyhogy el is indulhatnak

  • Parittyás!
    Hát tényleg „hihetetlenül”művelt vagy és ezt rendszeresen
    bizonygatod is……,nagy „szerénységgel” persze saját magadról,mint ahogy ezen az oldalon többen…….eredménytelenül!Ami a stílusodat illeti,hát
    ha ezt kaptad útravalóul,azzal nem kéne dicsekedni……
    No meg kicsit már „elittad” az eszed,ami tényleg kár….
    Ne kívánj nekem olyan rosszat, ami veled történt…..!
    Néha olvasd el azt is,hogy egyes valóban művelt emberek
    milyen véleménnyel vannak rólad?……

  • Lélfai Szilárd

    Adalék a „horrohoz”!

    – „az Index írta meg, hogy az önkormányzati kampány hajrájában bajai szavazószállító játékkal állt elő az Együtt 2014 a Facebook-oldalán, a portál cikkében a játékot úgy írja le, hogy „sötétbarna figurákat kell átkísérni az úton, az MSZP-s, E14-es, LMP-s pártlogós autók háromszor üthetnek el”.

    – Micsoda fröcsögés, anyázás, stb lenne itt, ha ilyen játékot a Jobbik talál ki!

    C.A.
    – nagyon elhallgattál a „horroroddal” kapcsolatban, pedig kíváncsi lennék a véleményedre! (azt hiszem nem csak én!)

  • Lélfai Szilárd

    Parittyás!

    Volt egy nagyon kedves, régi kollégám, Pauker Sanyi bácsinak hívták, Isten nyugosztalja, biztos nem haragudna, hogy kiírom a nevét!
    Volt egy kollégánk akit a rokoni kapcsplatai hoztak a nyomdába, de azért jó indulatú gyerek volt, de…..

    – Sanyi bácsi ennek a srácnak többször elmondta, hogy mindenki tudja, hallja: kisapám! tudod kétféle zsidó van, az egyik okos, a másik buta! – De amelyik buta, az nagyon buta! Hát te ez a második féle vagy!

    Te parittyás szintén a második féléhez tartozol, de te legalább nem vagy jóindulatú sem!

  • Lelfai ur,,,,az index az egyik cikkeben jobboldali a masikban baloldali,azaz se hus se hal, azaz csak a penz erdekli…a fene se tudja hogy ez erkolcsosebb e annal ha egy web-lap csak jobb vagy baloldali mint CA lapja….itt elmondhatjuk mi jobboldaliak az ellenvelemenyt , bartusnal azt se

  • van egy mondas…minden igaz..meg annak az ellentete is..persze vannak feher vagy fekete esetek is, aki a feherre azt mondja hogy fekete az szinvak…vagy rakosi allamositasa lopas volt , igenam de jogos e az hogy vannak hajlektalanok es vannak milliardosok ? nehez ugyek ezek

  • apai nagyapam voroskatona volt es egyetertett kunbelaek rekviralasaval , fia=apam es en mar nem , na de nagyapa csak asztalos volt mi mar ertelmisegiek

  • A parittyás hangja

    Lélfai Szilárd
    2013 október 15
    5:08 du.

    Aha! „Buta vagy meg nem jóindulatú meg csúnya is!”
    És megmondasz az óvónéninek is ugye! 🙂 )))))
    Jaj, te szerencsétlen! Rossz nézni ahogy vergődsz!
    Sebaj mütyűr, nyugodj meg! Majd keresek neked valami egész könnyű idézetet amit még te is be tudsz magolni, hogy lelkendezve bizonygathasd a világnak, te is szoktál olvasni! Esetleg nézzek valamit Flying Safety-ből, hogy két legyet üthess egy csapásra…? 🙂 )))))))))))
    Majom!

  • Nü, ennyit a tisztességről..

  • Lemaradt…

  • Kedves parittyás, válaszolna egy szerény kérdésre?
    hol él?
    Hogy falusi hol él, tudom, Vancouver Island-en, B.C-ben.

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 október 16
    1:39 du.

    Magyarország, Budapest, Budai-hegység.
    De általában Májustól Szeptemberig, a melómból kifolyólag az időm jelentős részét külföldön töltöm.

  • Figyelő
    2013 október 16
    1:39 du.

    Elmondanád, hogy mi a bánatos lócsöcs köze van az én lakóhelyemnek ahhoz, hogy te kiváncsi vagy parittyás lakóhelyére?

  • falusi….mi a baj a tuzifaval ? te virgacsot adnal minden fidesz szavazonak mint a krampuszok mikulaskor ? ejnye !

  • a cikk cime remek , de az index mar uberolta , A FOCIALIZMUS FELFALJA GYERMEKEIT , ez mar nem is fasizmus hanem FOCIALIZMUS , szoval a valasztasokig mar senki se menjen haza mert FELFALJAK GYERMEKEIKKEL EGYUTT

  • magyarorszag allamformaja focialista koztarsasag , holnap beemelik az alkotmanyba 2/3-al

  • álmos?
    2013 október 16
    3:30 du.
    Esetleg Szotyializmus..

  • álmos?
    2013 október 16
    3:05 du.
    Tulajdonképpen semmi.
    A halottal sincs semmi baj, hacsak nem bűn áldozata..
    (Remélem nem voltam túlságosan bonyolult..)

  • falusi
    2013 október 16
    10:46 de.
    Szoval: mégis igaz, hogy ” elado az egész vilàg…”?
    Elkeseritö. Amugy: kösz a betett videoért.

  • A parittyás hangja
    2013 október 16
    2:23 du.
    Parittyàs, ha erre jàrsz,a nagy jövés-menésedben: okvetlenül gyere el hozzànk, szeretettel làtunk-vàrunk akàrmikor. Ezt nem viccböl mondom. Majd eljuttatom Hozzàd elérhetöségemet egy megbizhato emberen keresztül, csak szoljàl.
    -Mi szeretjük a buta zsidokat, a buta romai katolikusokat, az okos zsidokat, az okos romai katolikusokat is,a magas zsidokat, de az alacsonyakat is , és a romai katolikusokat is szeretjük:alacsonyan vagy magasan, meg a protestànsokat is:minden méretben. Valamelyik kategoriàba csak beletartozol : )

  • Lélfai Szilárd

    A parittyás hangja

    – nem a műveltségeddel van gond (viccesnek találtam, hogy egyedül Neked tűnt fel, hogy Rejtőnek tulajdonítottam Einstein idézetét)
    – a gond az, amikor valaki öt diplomával, tíz doktorátussal bunkóbb mint a falusi kiskondás a hat általánosával!
    – hogy ne legyen hiányérzeted: „Úrnak születni kell, a bunkó meg nől mint a fűszál a réten!”

  • falusi
    2013 október 16
    2:49 du.
    Nincs összefüggés Parittyás és közted. Csak Ti ketten magyaráztátok , sőt még videót is hoztál a bajai választásokról.
    Parittyást még meg is értem, hogy jajgat a bajai FIDESZ győzelem miatt, de te innen nézve nem vagy egyáltalán jogosúlt ebbe belemenni. Először is, Baja messze van tőled, hogy tudjad az igazsáágot,csak balos médiából van informáiód,
    másodszor is ilyen videókat én is tudnék készíteni zsegbtelefonnal is.
    Néjány embert megszólítok, javaslom hogy ezt mondja a kamerába, aztán jól van. Majd publikálom.
    Persze nem volt csalás a választáson, csak a kétszeres vereség fáj egyeseknek. De hogy neked miért fáj, azt nem lehet tudni.

  • Kedves Lélfai,Figyelő!

    Tudjátok mi a horror ez a fórum,a szerzők(tisztelet a kevés
    kivételnek!)és az „agy mosott” hozzászólók!
    De ezen a műfajon is jól lehet szórakozni!

  • Marcsi…jol irod..nezd meg az index cikkeinek cimeit , mindegyik szenzaciohajhaszo…ha ezen cikk cimeben a horror helyett furcsasagokat irt volna a szerzo kevesebb figyelmet keltett volna fel ..nem kell ezen felakadni

  • Figyelő
    2013 október 17
    11:18 de.
    JFI:
    Mindenféle neten elérhető újságot elolvasok magyarországgal kapcsolatban.
    A Manemet is, a Népszabót is, a kisalföldet is, a Vas népét is, és így tovább. Vagy háromszáz média kiadványhoz lehet hozzájutni a neten.
    Jogosult úgy vagyok, hogy magyarnak aposztrofálom magam, bár nem kértem vissza az állampolgárságomat. Igaz, nyugdíjat sem kérek onnét, és szavazati jogom sincs.
    Viszont liberális gondolkodásúként természetesnek tartom, hogy kinyilvánítsam a véleményemet olyan dolgokban, ami szerintem nemcsak a politikai tisztességgel, de az emberivel is ellenkezik.
    Azt mondod, nem történt Baján csalás.
    Érdekes kijelentés ez annak ismeretében, hogy a kecskeméti bíróság éppen kétszer állapította meg a csalás tényét.
    Tod, volt-van némi közöm a riportkészítéshez, annak folyamatához. Az, amit te mondasz, egyszerűen marhaság.
    Ha ugyanezt mindössze írásban láttam volna, név nélkül, vagy kamu névvel, elgondolkodnék azon, hogy nincs-e igazad. Viszont ötven-hatvanéves embereket betanítani, hogy a hanghordozásuk, mimikájuk, testbeszédük ennyire „kordinált ” legyen, egyszerűen lehetetlen.
    Más. Te is csak kb hatezer km-el vagy közelebb Bajához, vagy Budapesthez, mint én, mégis vindikálod a jogot magadnak, hogy véleményt formálj, ítélj, támogass, vagy kérdőjelezz.
    Ez ugyanis nem jogi, hanem morális kérdés. Ti. az én magyarságom legalább annyira fontos számomra, mint a te számodra a tiéd. És mégcsak nem is hasonlítgatom a kettőt, nem verem két téglával a mellemet, hogy mit, mikor, miért. Részben, mert nem publikus, részben, mert nem azon múlik, hogy mit mondunk, hanem azon, hogy mit tettünk, vagy teszünk.
    Jusson eszedbe ez is, amikor legközelebb gyónni mész.

  • A parittyás hangja

    Annamaria
    2013 október 16
    5:47 du.

    Hát teljesen elolvadtam!:) Nagyon-nagyon jólesik az invitálásod! Szívből köszönöm! Egyébként néha elő szoktam fordulni az amerikai kontinensen de sajnos, épp csak egy hajszálnyival délebbre, Mexicóban a Yucatán-félszigeten. 🙂
    Van azon a környéken néhány száz kilométernyi vizes barlang, -ott cenote-nak hívják- lévén hogy az egész félsziget egy nagy mészkőtömb ami a csapadék és a tengervíz együttes, évmilliós munkájának eredményeként úgy néz ki mint egy hatalmas, jóképű pannónia sajt. És van néhány mindenre elszánt „őrült” akinek az a heppje, hogy ezekben a vízzel teli barlangokban feszegesse a határait. Engem meg azért fizetnek, hogy legyen velük valaki odalent aki kézben tartja a feszegetést meg a határokat és így teljesüljön a legfontosabb szempont, hogy legalább annyiszor ki is jöjjenek ahányszor bemennek… 🙂 )))
    Sokféle típusú, értékrendű embert vittem már oda is meg máshová is a világban, olyan helyekre is ahol kevesebben jártak mint a Mount Everesten, mindig vissza is hozom őket hiánytalanul, és a fene se érti de még senki nem mondta közülük, hogy te milyen nagyon buta zsidó vagy… 🙂 🙂 🙂
    Mondjuk ha már említetted a kategóriákat, a környezetem egybe hangzó véleménye szerint én a falu bolondja kategóriába tartozom, de hát vitatkozom én velük? Úgy sem hallják a hangokat! 🙂 ))))))
    De ennél sokkal fontosabb amit akartam mondani, hogy nem tudom szoktatok e haza látogatni de ha igen, bármikor ha itthon jársz-jártok nagy örömmel látnálak vendégül!
    Néhány cikkel hátrébb ott van Llanfair email címe, ő meg tudja adni minden elérhetőségem. Velük alig két hét múlva már együtt whiskyzünk.:) Addig meg kicsit szétnézek mi újság a Cseheknél.

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 október 17
    11:18 de.

    Kedves Figyelő ha jól tudom, ön nagyjából szintén olyan messze van innen mint Falusi, és a nyakam tenném rá, hogy csak a jobb oldali médiából tájékozódik. Ennek fényében mennyivel érzi magát kompetensebbnek például falusinál, hogy ilyen ellentmondást nem tűrő kijelentéseket tegyen a magyar valóságról, és így megkérdőjelezze egy magyarországi információ hitelességét? Ez az „én is tudnék készíteni” gondolat már megbocsásson de fájóan gyermekded okfejtés. Ilyenekkel Selmeczi Gabika szokott előjönni de őt már saját párt társai is meglehetősen kínos jelenségnek gondolják…

  • Annamaria
    2013 október 16
    5:25 du.
    Kedves Annamaria.
    Bizony, sajnos igaz.
    Délelőtt olvastam valahol, hogy hatmilliárdból simán választást lehet nyerni….
    Mert van az a pénz..
    Tudod, ez a szégyen, nem a nyolc-egy..

  • A parittyás hangja
    2013 október 17
    4:25 du.
    Yucatan? Van ott néhányezer cenotes.
    Habla espanol?
    Jártál a hondurasi Utila barlangban is?
    Ez egy kisváros nemmessze San Pedro Sula-tól.
    🙂

  • Értem, egyszóval ne kérdezzek semmmit. Mindent higgyek el amit itt írnak, akkor jófiú leszek.
    Ha észre vette falusi vagy parittyás magyar belügyekhez nem igen szólok bele sem itt, sem máshol. Egyszerűen azért, mert csak haramdkézből vannak információim, éppen úgy mint az ide írók többségének.
    Erre merészeltem rámutatni.
    Hogy ki mit és mennyit olvas az amiből leszűri a véleményét, tehát MÁSÉT!.
    Elnzést, de az nekem nem inponál, főleg nem vagyok hajlandó el is hinni az illetőnek.
    Ami meg a magyarságot, magyar öntudatot érinti, nincs miért gyónnom.Magam részéről egész életemben ezt bizonyitottam cselekedetemmel-

  • Figyelo…jol figyelsz es jo a memoriad mint nekem , minket cask falusi kozelit meg alulrol ami az ellentabort illeti , biztos jo a klima yukonban es venkuverben

  • Figyelő
    2013 október 18
    1:09 de.
    Attól tartok, nem. Nemérted.
    Kérdezzél. Sokat, sok embertől, de főleg vedd a fáradtságot, hogy mielőtt megfellebbezhetetlen kijelentéseket teszel, hogy elolvasod az adott linkeket, megcsócsálod a különböző pártelkötelezett média pro és kontra érveit, azt elosztod hárommal, majd egy szűrőn keresztülereszted,(józan paraszti észnek hívják) és ennek a tíz százalékát elfogadod, mint tényt.

    Két dologot reklamáltál.
    Az egyik az volt, hogy nincs jogosultságom hazai ügyekben, a másik az, hogy a videófelvételt betanított szereplőkkel készítették.
    Mindkettőt- úgy gondolom,- megcáfoltam.
    Információ..
    Hiszed, nem, már nem postagalambal lehet üzeneteket küldeni, a lóvasút is megszünt csakúgy, mint az Osztrák- Magyar Monarchia. Az információáramlás mára néhány kattintás kérdése csupán. talán plussznak annyit, hogy két otthonélő gyerekemmel, négy unokámmal rendszeresen kommunikálok, szintúgy az otthon élő, nyugdíjas nővéremmel, és a kilencvenhét éves édesanyámmal. Van továbbá néhány újságíró barátom is, akikkel néha magánban, de többnyire a face-n szoktunk véleményt cserélni. Köztük találsz mindenféle kötődésüt.Aztán vannak zenész, szinész, magánzó, bankigazgató, levéltáros, költő, festőművész barátaim, akikkel szintén szoktunk véleményt cserélni.
    Gyerekkori barátom,- a mai napig a hozzám legközelebb álló barátnak tekintem,- elkötelezett Orbán-hívő. A negyven feletti fiam a Jobbik gondolataival kacérkodik, a lányom a liberálisoknak csápol, az unokám meg DK aktivista.
    És bármennyire is hihetetlen, tudunk egymással vitázni anélkül, hogy sértenénk, vagy sértődnénk. Mert többnyire nem summás kijelentéseket teszünk, hanem rákérdezünk dolgokra. Mert nem az a hülye aki kérdez.
    ….
    Mégmásabb.
    Sajnálatosan,- és sokadszorra,- nem értetted meg a gyónásra való utalásomat.
    Nem a magyarságod miatt kéne gyónnod, hanem azért, mert másét megkérdőjelezed anélkül, hogy közelebbit tudnál az illetőről. Nem magamról beszélek, – bár engem sem ismersz,- hanem általánosságban. Te Gyurcsányt, Medgyessyt ekéz(t)ed, én Orbánt és a Fideszt. Neked bármi, amin nincs kereszt, vagy árvalányhaj, az komenyista ármány.
    Figyelmedbe ajánlom a következőkben hallható dalocskát:

  • Sajnálatos, de maradok aki voltam egész életemben.
    14 éves koromban sem tudott a politika befolyásolni éppen úgy ma sem. Senki.
    Nem azért mert azóta nem „nőttem” volna fel, hanem azért mert vasszilárd a maggyőződésem.
    Már írtam mi a politikai vonalam, mint Magayarországon, mint Canadában. Pl. Stephan Harpert a canadai miniszterelnököt a legtöbben utálják, családom is. Én örülök, hogy ő a miniszterelnök és írtózom Justin Trudeotól!

  • Figyelő
    2013 október 18
    11:33 de.

    Aljas és hazug volt aki elhitette veled, hogy bármiben is befolyásolni akarnálak.
    Nekem nincs „vasszilárd” meggyőződésem.
    Logikával, értels magyarázatokkal engem meg lehet győzni.
    (Nem állítom, hogy egyszerű, viszont nem lehetetlen..)
    🙂

  • Még annyit: Köszi Cseh Tamás videót! Vajon MIKOR készült?
    Hálából én is küldök neked egyet:
    http://www.youtube.com/watch?v=wHGZB0DSYJw

    Ez 1997-ben készült. Sajnálom, hogy korán elment….

  • Figyelő
    2013 október 18
    11:54 de.
    198O-ban. (!!)
    Hallgasd meg többször az általad betett videót.
    Mert nem csak a Corvin közről szól..

  • A parittyás hangja

    almos?
    2013 október 18
    10:18 de.

    Hülye burkus! Lévén hogy a szociopata lényed tartó pillérei a hitványság, az aljasság, a kirívó debilitás, és nem utolsó sorban a borzalmas dögszag, hidd el senki nem akar közelíteni hozzád semmilyen irányból, pláne nem szélirányból!

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 október 17
    8:17 du.

    He? Nem teljesen világos, hogy ezt kvíz kérdésnek, gúnynak, vagy valami másnak szántad? Utila a hondurasi Bay Islands egyik tagja a Karib-tengeren.

  • falusi..az indexen volt egy nick igy irta a nevet BOLOND kisertetiesen hasonlitassz ra..az is jart hondurasban meg a fidzsi szigeteken….kanadaban meg ezer merfoldekre elautozott hogy vizet meg akarmit megszereljen es igen vancouverben lakott , egy lanya van az nevezte bolondnak es ez annyira megtetszett neki hogy nickje lett ,

  • álmos?
    2013 október 18
    3:52 du.
    Rosszul emléxel. Az illető nem Vancouverben, hanem St Catherine-ben lakott.
    Valóban, egy lánya van. Úgy tudom, most Torontóban él.

  • A parittyás hangja
    2013 október 18
    3:17 du.
    Dehogy!! Sima elírás részemről..Nem utila, hanem Sutila, és ez egy folyó neve. Édesvizi barlangról van szó. Valahol San Pedro Sula, meg akármilyen Cortés között van. Én többnyire LaCeibában tanyáztam, de sokat jártam át Belízbe, vagy délre, Nicaraguába.Keresek neked egy utikalauzt, amiben benne van.

  • Gutaüt. Nemtalálok..
    Pedig esküszöm, hogy van olyan!!
    🙁

  • http://www.flagmagazin.hu/jobbegyenes/bayer_zsolt_latogatas_a_lakasunkban
    Lám, lám nem csak én gondolom úgy, hogy ezek a „bizonyitékok” a bajai „horror” választásokra mobil telefonon készültek, ÚTÓLAG!!!!!!

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 október 18
    5:42 du.

    Jaj! Akkor ezer bocsánat a feltételezésért! Egyáltalán nem ismerem azt a barlangot, ha esetleg találsz róla valamit nagy örömmel venném, de én is utána fogok nézni, a vizes barlangok mindennél jobban érdekelnek a világon. Mikor ott vagy minden más jelentéktelenné válik, eggyé válsz a vízzel, a sziklákkal, a természet tökéletességével, és nem is tehetsz másképp mert ott egyetlen egyszer sem lehet hibázni… A barlang maradéktalan figyelmet és alázatot követel magának, de sokat is ad érte!:)