Horthy-szobor avatás november 3-án: Magyar Fruzsina beszéde

2013 november 3 1:52 du.131 hozzászólás

Horthy Miklós bronz mellszobrát avattak 2013. november 3-án, vasárnap a Szabadság téren, a Hazatérés Templomában. Az avatást az I. Bécsi Döntés 75. évfordulójára időzítették. Magyar Fruzsina beszédet mondott a Horthy-szobor avatása elleni tüntetésen. 

Kedves Barátaim, kedves Egybegyűltek. Azért jöttünk ide egy-egy szál virággal, hogy megemlékezzünk a Horthy korszak áldozatairól, halottainkról. A keleti frontra kivitt katonákról, a holokauszt áldozatairól. És azért ide jöttünk, mert itt, a szomszédos templomban avatják a szobrát annak, aki legfelsőbb szinten, államfőként felelős volt mindezekért: a fronton és a lágerekben elpusztított több százezer ember haláláért.

Annak a kormányzónak a szobrát avatják itt, aki a helyén maradt az 1944 márciusi német megszállás után, aki kinevezte a Sztójay-kormányt, benne a deportálásokban kulcsszerepet játszó hírhedt belügyi államtitkárokat, legitimálta működésüket. És ezzel maga is részt vett a zsidóság deportálásában, és kiszolgálta a hitleri akaratot Magyarországon. Rövid idő alatt mintegy félmillió embertársunkat gyűjtötte össze és szállította ki brutális körülmények között itthonról az a kormány, amelyet a kormányzó legitimizált, akinek a szobrát most avatják odabenn a templomban. Annak a szobrát, aki működtette a gyilkos gépezetet. Mert az aztán működött, nem volt abban hiba!

Magyar Fruzsina / Fotó: Mécs Imre

Magyar Fruzsina / Fotó: Mécs Imre

Ne mondja senki, hogy Horthy nem tudta, hogy miről szólnak a német táborok! Történelmi tény, hogy tudta nagyon jól. Előtte is hosszú éveken keresztül a zsidó-törvényeket államfőként ő szentesítette! És történészek azt is megállapították, tudott arról, hogy a bevagonírozott embereket haláltáborokba viszik! Közös fényképek Hitlerrel! Mit gondolnak azok, akik tagadják Horthy felelősségét, miről társalogtak autózás közben? Most már biztosan tudjuk, hogy Horthy megígérte Hitlernek, hogy folytatja a deportálásokat. Ne jöjjön senki azzal, hogy később leállította! Nem neki köszönhető, hogy a vidéki zsidóság totális kiirtása után a budapesti zsidóság „csak” kisebb mértékben pusztult el. A nemzetközi nyomásnak volt köszönhető! Édesanyám kétszer menekült meg többed magával a gettóból illetve a Duna partról: hatalmas szerencsének köszönhetően. Nem annak a személynek köszönhetően, akinek ott bent szobrot avat a jelenlegi kormányzat.

Deportálják Károlyi Mihály szobrát, az alsó rakpartra űzik József Attila szobrát, antiszemita megnyilvánulások szabadon hangozhatnak el a parlamentben, betiltott fasiszta alakulatok szabadon létezhetnek, masírozhatnak, félelmet kelthetnek szabadon, sőt újabbak alakulhatnak hatósági bejegyzéssel, etnikai, rasszista megnyilvánulások kormányszinten valamint egyes bíróságokon zöld utat kapnak – ezek mind a fasiszta ideológia hűséges megnyilvánulásai. A gépezet most is működik, a nagy machinátornak nincs más dolga most sem, mint szemlélni az általa működtetett gépezet engedelmes csattogását. Nem győzzük hangsúlyozni egyre többen, hogy a fasizmus nem a vagonokkal kezdődik – az már a vége. Utcákat-tereket elnevezni Horthyról és korszakának képviselőiről, szobrot állítani nekik, az

ország szimbolikus főterét és az emlékezetet átrendezni a gyilkos ideológia üdvözítéseként – amellett, hogy cinikus – megengedhetetlen és életveszélyes. Azt mutatja, hogy a jelenlegi kormányzat az antiszemita és tegyük hozzá a rasszista ideológiát nemcsak elfogadottá, de példává, sőt kötelezővé is teszi. Emlékezzünk az áldozatokra. Idézzük fel arcukat, tekintetüket, mosolyukat, integetésüket, ölelésüket. Nekik is tartozunk azzal, hogy végre szembenézünk a múltunkkal! Az utolsó órában vagyunk! Ne hagyjuk, hogy megmérgezzék gyermekeinket felelőtlen percemberkék a hatalommániás fővezér kénye-kedve és ideológiája szerint. Ne hagyjuk, hogy átírják a történelmünket, ne hagyjuk, hogy átírják és eggyé olvasszák a tankönyveket!

Lépjünk túl végre a jus murmurandis keretein, a morgás jogán. Emeljük fel szavunkat, de előbb a fejünket. Egyenesedjünk ki, és mondjuk, hogy elég volt! Elég volt! És ha már ezt ki tudjuk mondani, akkor itt ne álljunk meg, menjünk tovább. Minden fórumon (a nyilvánosság előtt, a bíróságokon) bármilyen lehetetlen, mert egyre inkább az, szerezzünk érvényt az alapvető emberi jogoknak, az emberi értékeknek!

Ez a kormány ellopta a megélhetésünket, ellopta a jövőnket, és ellopja a múltunkat is – és egy olyan múltat hoz vissza, egy olyan ideológiát, amely csak a múlt tanulságául lehetne jelen, és nem valóságosan, nem államideológiaként. Nem felejtünk. Ígérjük meg, hogy nem felejtünk, és nem hagyjuk, hogy az a szörnyű múlt jelenünkké váljon. Helyezzük el az emlékezés virágait, és ne felejtsünk.

Magyar Fruzsina

131 hozzászólás

  • Kedves Magyar Fruzsina!

    Előre bocsájtom, a Jobbik működésével nem értek egyet, mert igen káros úgy bel és külföldön a magyarság imagának.
    Horthy korban éltem, sok mindent láttam. De azóta sok mindent tanultam.
    Először is azt, hogy mindent meg kell alaposan vizsgálni, minek, kinek van igaza!
    Részben igaza van, kedves Fruzsina, de egy kis történelmi lecke soha nem árt.
    Horthy megmentett számtalan zsidót, ha hiszi ha nem! Először beengedte Magyarországra a menekült lengyel zsidók százatit. Az első zsidó törvényben igaza van, de az KANADÁBAN és máshol is megvolt ebben az időben. Túl sok zsidó származáú ment egyetemre, s mások nem jutottak be. Ezért volt az első numerus klasus.
    A zsidó deportálások Magyarországon kezdődtek legkésőbb, 1944 oktober után, mikor is Szálasi vette át a hatalmat s Horthyt házőrizet alá vették.Helyesebben a vidéki deportálások már a németek bejövetele után indult meg. Addig, megprobálta a zsidók üldőzését lassitani.
    Látott fényképet róla Hitlerrel?! Minden akkori államfőnek volt ilyen fényképe akkoriban.
    Útólag igen könnyű bíráskodni, de a történelmi TÉNYEK egész másról beszélnek.
    Például: ismerek olyan zsidót aki elment Horthy Miklós újratemetésére, mert megmentette. Köztudott, hogy portugáliai emigrációjában anyagilag zsidók segítették.
    Én sose kedveltem őt különösebben, túl sok volt a személyi kultusz személye körül.
    De szerintem, ha olyan bűnös lett volna, a nünbergi ttárgyaláson elővette volna a világ. Sok, sok akkori államvezetőt bíráltak meg.

  • Később egy cikket csatolok, de előzetesen csak annyit, hogy a szoboravatók közül egyesek köztörvényes bűncselekményt követtek el, a „HOLOKAUSZTTAGADÁST!” Sőt! Nagynyilvánosság előtt csoportosan, ami súlyosbítja a bűncselekményt.
    Erről rendőrségi felvételek is készültek az ott jelenlevő kamerás, mikrofonos rendőrautó és egy gyalogrendőr részéről. Később ezt jeleztük a helyi parancsnokuknak is: Wieszt Ferencnek (Ha minden igaz, rendőr alezredesnek?)
    A rendőröket a tiltakozók többször felszólították, hogy azonnal járjanak el, de ez nem következett be.

  • Nem voltam ott a 40-es években, de van véleményem.
    Ha akár csak 1 ember élete, deportálása is köthető hozzá, akkor sem menti fel mások megmentése. (De tudjuk számtalan zsidó , cigány, kommunista és homoszexuális került a vesztőhelyre intézkedéseik révén.)
    És amennyiben emberélet szárad a lelkén, NEM ÉRDEMLI MEG, HOGY SZOBOR DICSÉRJE!
    És mi van a kedvenc tucatírónénkkal, tormai cicillel? Ahogy tudom, ő lezbi volt! Ami engem nem zavar, de mint seggnyaló úszta meg, vagy hogy?

  • marcus aurelius

    To whom…..
    1./ Horthy NEM volt háborus bűnös ! Nürnbergben csak tanúként hallgatták ki. A győztes országok vezetői (Sztálin, Churchill etc.) sorba intettek be a vérszomjas Rákosi elvtárséknak.
    2./ Hogyan tudhatott volna Horthy a megsemmisítő táborokról, ha a győztes szövetséges hatalmak – és szenzációs felderítő hálózatuk – sem tudott róluk. (Már azt ne akarja valaki elhitetni, hogyha tudtak volna róluk, akkor pl. az Auschwitz felé menő öt sinpárt nem bombázták volna szét azonnal akár egyetlen Liberatorral !!!)

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 november 3
    2:23 du.

    „Útólag igen könnyű bíráskodni, de a történelmi TÉNYEK egész másról beszélnek.”

    Kedves Figyelő a történelmi tények az 1941-es Kamenyec-Podolszkij tömegmészárlásról beszélnek amikor kb. 18 ezer magyar zsidót gyilkoltak meg a németek. A deportálások kezdeményezője Kozma Miklós kormányzói biztos, aláírásával szentesített jóváhagyója Bárdossy László miniszterelnök és Horthy Miklós volt! (levéltári anyag)
    Továbbá arról beszélnek a történelmi tények, hogy Horthy jóváhagyásával 1942 januárjában Újvidéken és környékén partizánvadász razzia ürügyével magyar katonák és csendőrök mintegy 3300 embert, köztük 700 zsidót lőttek agyon.
    Aztán arról is beszélnek a történelmi tények hogy szintén Horthy jóváhagyásával a munkaszolgálatban 1941 és 1944 között fegyvertelenül a harcmezőre vezényelt zsidók közül kb 40 ezer vesztette életét.
    És még arról is beszélnek a történelmi tények hogy bár Horthy valóban megmentett a baráti köréhez tartozó néhány zsidó iparmágnást de személyesen is felelős a holokauszt legnagyobb deportálási akciójáért melyben mintegy 430 ezer embert hurcoltak Auschwitz-Birkenauba 1944-ben.
    Horthyt valóban nem citálták Nürnbergbe valszeg Sztálin mesterkedése miatt de felelőssége nem vitatható!
    Kedves Figyelő én tudom hogy messze távol áll a szélsőjobb szellemétől de konzervatív jobboldalisága sokszor elfogulttá teszi…

  • Felvinczy Károly

    Ez a sok tüntető kibírta negyven éven keresztül Kun Béla és társai szobrát…. bírják ki egy kicsit Horthyét is. Van, aki tiszteli.

  • Kedves Figyelő és marcus!

    A hozzászólásotokban minden lényeges benne van,amiből párat
    én is megemlítettem volna,de megelőztetek.
    Horthy Magyarország kormányzója volt sok jó döntést hozott(gazdaság megerősödése stb.),és valójában nem tehetett
    a szégyenletes holokausztról,sőt a maga módján ameddig lehetett segített is a zsidókon,akik Hitler radikális intézkedése előtt bizony nagyon jó módban és békében élhettek itthon,Horthy vonta ki Budapestről a csendőrséget is,de egy idő után már nem tehetett semmit,kényszerhelyzetben volt és ugye a holokausztot sem ő találta ki.
    Ami a szobor-avatást illeti mind a FIDESZ,mind az ellenzéki pártok elhatárolódtak tőle,a JOBBIK kezdeményezése volt!Bizonyos fokig lehet provokációnak tekinteni…
    Tudom sokakat sért,bánt az avatás,de ez a demokrácia…..
    meg ugye hosszú évekig nézhettük ismert kommunista bűnözök szobrait,utca név tábláit,ami nem a zsidóságot,hanem a kommunizmus többségében keresztény áldozatait sértette……de akkor még nem lehetett ez ellen nemhogy tiltakozni,de szólni sem …..akkor tényleg diktatúra volt és gyorsan börtönben találhatta magát valaki aki megszólalt.
    Az ellenzéki pártoknak ez egy újabb és valótlan támadási
    ürügy a kormánnyal szemben,de ugye egy demokráciába minden belefér nemcsak a szélsőjobb hanem a szélsőbal is!
    Ezért lehet avatni,megemlékezni,de ellentüntetni is!
    Ez van!

  • Parittyás!

    Hát ez tényleg nagyon érdekes,mármint hogy Horthyt Sztálin
    mesterkedése miatt nem citálták Nürnbergbe……
    Erre nem gondoltam!

  • 2013 november 3
    3:09 du.
    Marcus Aurelius,
    1.) A budapesti hàzmesterünket sem itélték el a nürnbergi perben:pedig feljelentett és elvitetett zsidokat.Sötmitöbb, haja szàla sem görbült meg a késöbbiekben sem.A többi szomszédnak sem lett semmi baja – pedig buzgon és szorgalmasan jelentgettek.
    2.) Sajnos, Horthy is,meg a szövetségesek is tudtak a tàborokrol, de nem bombàztàk, erröl màr szo esett többször is – végig menetrendszerüen érkeztek a vagonok.Nem akarom Veled elhitetni: nézz utàna,nem én talàltam ki, én csak nagy megdöbbenéssel olvastam:és màr irtam is Neked erröl egy màsik hozzàszolàsodra felelve – de:kérdezném Töled: a Don kanyarban felàldozott – megölt katonàk sem irritàlnak??
    Ave…

  • Dr. Kronstein Gábor

    A Horthy-szobor avatása (s amennyiben ez valamiféle H.-kultusz kezdeményezése is) kísérlet a mai neonácik
    részéről a kormányzó személyiségének, politikájának
    hazug kisajátítására A Fidesz korrektül
    lagymatag ellenzése a szobor felállításával kapcsolatban
    beleillik azoknak a politikai állásfoglalásaiknak hosszú
    sorába, amelyek az újnáci-hungarista elvektől-tettektől
    való távolságtartást a szélsőjobb szavazatok lehető megszerzésének/megtartásának reményével kapcsolja össze.
    Tiltakozásuk így taktikai jellegű.
    Az ellenzéki pártok és – tőlük részben függetlenül megmozduló – civil szervezetek tiltakozása a szobor felállítása ellen már elvi és stratégiai jellegű, de érvelésükben nem kevés szólamosságot, történetileg megcáfolt propagandisztikus megfogalmazást is magába zár.
    Magam szívből és mélyen ellenzem e szoborállítást,
    hozzátéve, hogy ennek az ellentmondásos történeti alaknak
    árnyaltabb megítélésére meg nem érett meg az idő. Arra
    viszont igen, hogy alaposabban végiggondoljuk: a H.-vitákat miért kíséri a társadalom többségének nyílt
    közönye. Mert az kíséri… Miért tekinti az emberek többsége – tévesen, sőt önsorsrontóan – az egész problémakört a néptömegektől elidegenedett politikai elit
    „felhőkakukkvári” szellemi játszadozásának? (A kifejezés
    egy nagy költőnk versbe foglalt intellektuális szóleleménye. De ez talán mellékes is…)

  • A megtörténteken túl, a legfontosabb, ahogy íartad „bármilyen lehetetlen, mert egyre inkább az, szerezzünk érvényt az alapvető emberi jogoknak, az emberi értékeknek!”

    Ha ezek adottak, akkor teljes értékű életet élhetne a magyar nép a hazájában.
    MA hazánkban SÉRÜLNEK az EMBERI JOGOK és az EMBERI értékek, hiszen Lázár kimondta, mindenki annyit és, amennyije van – vagyis amennyit össze tudott lopni – és ez már a mára és a holnapra vonatkozó megjegyzeés, a többi még súlyosabbat pedig nár nem is ismétlem.

  • Avi ben Giora

    Ekkora marhaságot csak itt lehet olvasni. Valóban voltak zsidók, akik bíztak abban, hogy Horthy majd megakadályozza a deportálásokat. Talán meg is tette volna, ha maradt volna rá hatalma, de elvették tőle. Az is igaz, hogy sakk-matt helyzetbe tették mert mind a két fiát túszul használták és mind a kettő meghalt.
    Horthy egy csomó tehetős zsidónak intézte el a portugál illetve spanyol egzilt. Nyilván,hogy akik őáltala illetve neki köszönhetően uszták meg a borzalmakat, hálájuk jeléül támogatták. De ez egy nagyon kis elenyésző része a magyar zsidóságnak. Horthy egy pojáca volt. Elsősorban tetszelegni akart a világnak mint Magyarország kormányzója, másodsorban meg mindenre hajlandó volt, csak arra nem, hogy időben felfegyverezze a még harcra foghatókat, és ténylegesen hadat üzenjen a németeknek. Ha ezt tette volna Magyarország lett volna az egyetlen állam amely megússza a háboru pusztításait. Ám ő egy gyáva patkány volt aki hol erre a politikusára hol a másikra hallgatott. Az eredmény közismert. Ha saját magára hallgat és azokra akik az angolszászok segítségét szerették volna, lefegyverezi és lecsukatja Szálasy embereit és Szálasyt és nem hagyja, hogy kivegyék a hatalmat a keziből.De ha már itt tartok a kezdetektől fogva ilyen volt. Tengerész volt és nem lovas katona, még is lovon érkezett vonult be. Csupán csak azt nem tudom épp ésszel felfogni miért pont egy Horthynak emelnek szobrot? Miért nem Bajcsi Zsilinszkinek, vagy Dálnoki Miklós Bélának. Eleve hol van az a bizotság vagy mifene akik ezekről dönt? Ja hogy csupa Fidseznyik meg jobbikos? Miért nincs Magyarországon mai napig olyan törvény melynek értelmében ha a nép nagy többsége nem akarja az éppen hatalmon levő kormányt automatikusan lelehessen mondatni és előbbrehozott választást tartani. A magyarázat nagyon egyszerű: Magyarország csak papiron demokratikus állam. A gyakorlatban már régóta személyi diktatúra van jelen

  • Dr. Kronstein Gábor nagyon helyesen ellentmondásos történelmi személyiségnek nevezte Horthyt. Ez pedig bőven elég ahhoz, hogy ne állítsanak neki szobrot. Horthy láthatóan ma is megosztja az embereket. Ez is, és a szoboravatók részéről az a kegyeletsértő figyelmetlenség, hogy ünnepségüket Halottak Napjára tették, számomra jel, hogy ez a szoboravatás nem istentől való.

  • Sokan tévednek Horthy megítélésében, és ezért könnyen védhető. A lovastengerész ugyanis nem volt náci – „csak” antiszemita. A hungarista nyilasok ellenfelei voltak – Szálasit börtönbe záratta. Ízig-vérig „magyar úr” volt – már ahogyan az urat a borosspéteri intellektus elképzeli. Nem túl művelt, intellektusa korlátait egész életére kijelölte a katonaság, amely a világon mindenütt a tekintélytiszteletre épülő szervezet ma is. Szerette a népét -, de nem ismerte a szegénységet. Jóságosan megsimogatta a „született buta” szolgák buksiját, és veszélyes fölforgatóknak tartotta a nácik mellett a szocialistákat, kommunistákat. Úgy tartotta: nem jó a népnek jogot – pláne földet, gazdasági hatalmat, tudást adni: „elég, ha a paraszt annyit tud, hogyha esik, álljon az eresz alá” – ez volt a kor mondása. Valószínűleg nem hitte el, hogy mi folyik a haláltáborokban: egy árja úr ilyet nem tehet, ez csak rosszindulatú propaganda, amit „a keresztény, nemzeti Magyarország” ellenségei terjesztenek. Kissé meg is döbbent, hogy a „gentlemanok” hogyan állhattak a bolsevisták mellé. Ezt a korlátoltságot, a nemzetközi viszonyok iránti teljes érzéketlenséget mutatja az is, hogy amikor ügyetlenül angolszász különbékében reménykedett, „a magyar faj” hősi áldozatvállalására, meg történelmi sérelmeire hivatkozott. Na hiszen! Annál az antantnál (korabeli szóval entente-nél), amelynek még sok vezetője emlékezett élénken az első háború kirobbantásában viselt magyar szerepre.
    Ez az „úri tempó” köszön vissza mai közállapotainkban – csak jóval bunkóbb módon, a felcsúti nyárikonyhák színvonalán. Ami még azt sem ismeri föl, hogy törvényszerű: a represszív, fosztogató hatalmat valamelyik szélsőség kergeti majd el. Erre mostanság idehaza a szélsőjobbról van esély. Sajnos.

  • Helyesbítek. A szoboravatást a Halottak Napját követően tartották.

  • Parittyás

    A Kamenyec-Podolszkij-ba visszatoloncolt emberek a német megszállók elől Magyarországra szökött lengyel és ukrán zsidó voltak. (illetve az se biztos, hogy zsidók voltak, mert nem voltak papírjaik) Mindenesetre, abból, amit aztán velük csináltak, lehetett volna következtetni, hogy a későbbiekben (’44-ben) mi vár a Németországba deportált magyar zsidókra.

    Viszont meg kell említeni, hogy a több, mint százezer 14-18 éves levente németországi frontokra hurcolását és a katolikusok főpapjának (Mindszenty) letartóztatását és bebörtönzését ugyanolyan „tétlenül” nézte Horthy és a magyar lakosság, mint előtte a zsidók deportálást. Szóval, nem egyértelmű, hogy a zsidókkal szemben másképp viselkedett Horthy és a magyar lakosság, mint a többi magyarral.

  • Horthy ellentmondásos szerepéről vitatkozzanak a történészek. Tönkretette-e az országot vagy korlátozott a felelőssége, ezen lehet rágódni. Egy biztos: szimbólumként a fasizálódó és fasiszta korszak jelképe. Arculata a nemzeti giccs. Erre a korszakra emlékezni kell, de nem mellszoborral, hanem gyásszal és a náci eszmék és a nemzeti giccs iránti utálattal.

  • Tisztelt Avi ben!

    A kérdésedre a válasz nagyon egyszerű.
    Csupán csak azt nem tudom épp ésszel felfogni miért pont egy Horthynak emelnek szobrot?

    Nos azért emelnek horthynak szobrot, mert ezzel elismerik a holokausztban betöltött érdemeit. Szerinted véletlen az, hogy pontosan a Jobbik, egy antiszemita, náci párt állít emléket egy olyan embernek aki zsidók százezreit deportálta a gázkamrákba? Csakis ez számít, a többi csak körítés, hazug magyarázat. Eggyetlen egy zsidót nem mentett meg horthy, bármennyire is próbálják ezt elhitetni a párttal a néppel. Horthy nyerészkedett azokon a zsidókon, akiknek nagy kegyesen megengedte, hogy külföldre távozzanak. A legtöbben a teljes vagyonukkal fizettek a szabadságért, éppen ezért nem beszélhetünk „megmentésről” Az életek megmentése nem lehet anyagi kérdés, különösen erkölcsileg, és különösen nem egy háború, vagy egy holokauszt esetén. Horthy, ha lett volna még hatalma hozzá, na meg persze ha lettek volna még a rendelkezésére állo szabad vagonok, /ugyebár nem volt, mert a fronton harcoló német katonákat kellett kimenteni a sztálini katlanból/ mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül deportálta volna a budapesti zsidóságot is.
    Tehát a szoborállítás lényege, a vidéki zsidóság gázkamrába deportálása, mint egy köszönet, méltó elismerés.

  • abryzoli

    Hallottál már olyanról, hogy valaki téved vagy tévelyeg? Miért keresel te mindenkiben rosszindulatot, aki más véleményen van, mint te? Mert én nem hiszem, hogy a jobbikosok a zsidók gázkamrába deportálásáért mondtak köszönetet. Ez undorító feltételezés.
    Vannak, akik komolyan elhiszik, hogy a Kormányzó is csak áldozata volt a világégésnek, és ha rajta múlt volna, akkor nem lett volna holokauszt, és a cselekedeteiből is ezt látják igazolva. Nem gyűlölködni kell, hanem tényekkel érveli. És nem csak azt próbálni bebizonyítani, hogy a másik mennyire hitvány.

    Ami téged illet, nem látlak különbnek egyik Jobbikosnál sem, csak ellenkező előjellel. Mikor a székelyekről volt szó, a második mondatodban már az Orbánt gyaláztad. Ami a székelyekkel történik, az láthatóan nem érintett meg, nem foglalkoztál vele. Ha olyan volnék, mint te, azt mondanám ellenük drukkolsz.

  • Előd
    2013 november 4
    8:41 de.
    –Tisztelt Elöd,egyetértek,szerintem teljesen igaza van — logikusan, értelmesen és empàtiàval fogalmazta meg a lényeget.

  • sárdi jani!

    Kérem adjon magyarázatot a feltett kérdéseimre, ellenkező esetben a feltételezésem helytállónak bizonyul. /legalábbis számomra/

    Te hogy egyezteted össze, hogy ugyanaz a párt:
    1.aki egyszer a dunába akarja lövetni ismét a zsidókat,
    2.összeakarja ismét írni a zsidókat,
    3.összeesküvés elméletekkel vádolja a zsidókat
    4.évek óta vehemensen gyülőli a zsidókat

    Miért állít annak magyarázataként szobrot, emléket, mert „megment” zsidókat? Döntse már el a Jobbik, hogy most szereti a zsidókat rokonszenvezik vele, vagy nem. Én az utobbit gyanítom, hogy nem, ezért tartom fent feltételezésem. Egyáltalán nem undorító, mert ugy gondolom ez az igazság. Undorító az amit a Jobbik csinál, és egy olyan lelkész aki magát Jézus Krisztus követőjének tartja.
    Ami pedig a székely kérdést illeti. Fenntartom álláspontomat abban is. No nem azért mert én nem szeretem a székelyeket, mert igenis tisztelem őket, de nem vagyok hajlandó manipulatív „politikai eszmék” sorába beállni.
    Ezt az egész székelykérdést pedig Orbán Viktor generálja, aki nagyon is tisztában van vele, hogy székelyország nem létezik, székelyföld hivatalosan Román fennhatóság alá tartozik. Ezt ugyan lehet vitatni vagy sem, de nem ez a módja ahogyan Ő teszi. Orbán az érzelmeket szítja! Ha ugy érezné hogy igaza van akkor:
    1. Miért nem fordul az EU parlamenthez kérni hogy bírálják el ujra a székely autonómia kérdését? Szerinted miért nem teszi ezt?
    Különben pedig, miért gondolja ugy a magyar társadalom „nemzeti” része, hogy csak az az igazságos területszerzés amit mi magyarok megnyerünk a harcokban? Ha veszítünk a csatában és elvesznek tőlünk területet akkor az már nem is jogszerű? Erre vannak megfelelő fórumok, hogy ezt eldöntsék nemzetközi szinten akár a mai nap is. Miért nem fordul hozzájuk ha területvisszacsatolási igényei vannak?
    Orbán mint jogász teljes mértékben tisztában van ezzel. Ő nem hülye! Én sem. Így látom ezt a kérdést. Remélem kielégítő válasz.

  • Jichak Perlmutter

    Figyelő !
    .
    A fönti – első – bejegyzésében égbekiáltó valótlanságokat sorol. Én csak egyet emelnék ki belőlük, mégpedig a megmentett lengyel zsidókról szóló állítását.
    Amikor Hitler, a szövetségesünk lerohanta Lengyelországot, természetesen aki tehette onnét szanaszét menekült. Nálunk kikötött úgy húszezer lengyel menekült… Ebből kb. 3000 embert egy balatonboglári táborban rejtettek el…
    Azonban 1941-ben a kormány rendeletet adott ki, miszerint az idegen illetőségű, Magyarországon tartózkodó egyéneket ki kell toloncolni… Ezt a gyakorlatban úgy „oldotta meg” a horthysta hatalom és államgépezet, hogy különböző helyeken igazoltatások során összeszedtek mintegy 18.000 többségében lengyel – galíciai – zsidó vallású menekültet, akiket a Magyar Államvasutak marhavagonjaiba zsuppoltak be – vagyis deportáltak – és mindössze egy hét leforgása alatt kiszállítottak az ukrajnai Kamenyec-Podolszkíj körzetébe, ahol átadták őket a német halálbrigádoknak, akik azonnal(pár nap alatt) ott üzemszerűen tarkón lőtték az egész szállítmányt…
    Ezt kénytelen voltam itt leírni, mert az mendemonda és mítosz, hogy Horthy „lengyeleket mentett”, ami legföljebb annyiban igaz, hogy ha zsidó volt az illető akkor viszont likvidálta őket. Ismétlem a megmentettek száma mindössze 3000, a másvilágra küldötteké; 18000 – 1941-ben.
    Felháborítónak tartom, amikor tömeggyilkosok bűneit egyesek mítoszok terjesztésével igyekeznek enyhíteni.
    .
    Irodlom: Temetetlen halottaink-1941. című könyv.

  • Jichak Perlmutter

    A dologhoz tartozik, hogy a Kamenyec Podolszkban kivégzettek nagy része a nemrég még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Lemberg (Lvov, v.Lviv) környékéről származott, menekült. Tehát egy nagy részük jól tudott magyarul, vesztükre ezért menekültek ide…

  • Marcsi
    2013 november 3
    4:27 du.
    Ebben egyetértek veled, Marcsi!

  • abryzoli
    2013 november 4
    9:16 de.
    Kedves Abryzoli,
    szerintem most nincs igazad, de egyàltalàn nincs.
    Màrmint a „köszönet”elméleted, ezzel van problémàm.
    Pedig én eléggé paranoiàs vagyok, de ilyesmi soha nem jutott az eszembe.
    Véleményem szerint ebben a témàban nagyot tévedsz.

  • A parittyás hangja
    2013 november 3
    3:27 du.
    Kedves parittyás, Jani megint jól válaszolt erre a felvetésre. Útólag, igen könnyű mindent rákenni egy letünt, meghalt történelmi figurára.
    A szoborállitást én sem heyeslem, de csak azért, mert a Jobbiknak megint egy provokációja volt, tudva, hogy a magyarságot a szobor ismét szétválassza.
    Még annyit a többi ide írónak, sajnos sehol nincs törvény arra, hogy egy rangoló kormánynak joga lenne egy ilyen aktust BETILTANI!
    Főleg, ha demokrácia van.
    Példa: Kanadában, azaz Montrealban vannak szobrok melyeket a tartomány létesített, bár a szobrok alanyai, Kanadától való szeparációjának voltak harcosai.De a federális kormány soha nem tilthatta azokat.Sőt utca nevek is vannak róluk.

  • marcus aurelius
    2013 november 3
    3:09 du.
    Néhány dolgot…
    Nem intettek be sorba, főleg nem Rákosinak.. A nürnbergi perek ugyanis 1946. okt. 1-ig tartottak, Rákosi pedig csak 1947ától volt meghatározója a hazai politikának.
    Hogy miért nem bombázták a haláltáborkba vezető útakat, arról itt olvashatsz:
    http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=6735&print=1
    Nürnberg létrejöttét pedig egyértelműen az oroszok szorgalmazták, mármint azt, hogy igenis legyenek tárgyalások a háborús bűnökkel kapcsolatban.. Az angolok, amerikaiak először simán ki akarták végezni az érintetteket..Erről meg itt olvashatsz:
    „…és 1944 végén az amerikai kormány egyértelműen a bírósági eljárás mellett szavazott.
    Hasonló nehézségekkel küzdött Nagy-Britannia is, ahol szintén a „katonai megoldással” kacérkodtak. Churchill 1944. október 17-én nemzetközi jogi nehézségekkel hozakodott elő Sztálinnak, aki azzal hárított, hogy kijelentette: „Képtelen gondolat, hogy bírósági eljárás nélkül hajtsanak végre kivégzéseket; ebben az esetben azt mondaná a világ, hogy félünk a gonosztevők bíróság elé állításától.” Ezzel nem győzte meg Churchillt, aki még 1945 februárjában, a jaltai konferencián is azt erőltette, hogy aki rajta van listán, azt azonosítás után agyon kell lőni.
    A Szovjetunió állásfoglalása szerint szóba sem jöhetett olyan terv, amely bírósági eljárás nélkül kivégzéseket irányozna elő. Rugyenko, a szovjet vádló, a Szovjetunió volt főállamügyésze, visszaemlékezéseiben ezeket mondja: „A Szovjetunió magától értetődően ebbe nem egyezhetett bele; a gonosztevő náci klikk vezetői elleni nyilvános bírósági per nélkül nem lett volna lehetséges leleplezni és az egész világnak megmutatni a nácik által kirobbantott második világháború okait – és ez csakis a nemzetközi reakció malmára hajtotta volna a vizet.”
    Az 1945 februárjában tartott jaltai konferencia hivatalos dokumentumában ez olvasható: „Szilárdan elszántuk magunkat… hogy minden háborús bűnöst bíróság elé állítunk, és gyors megbüntetésükről gondoskodunk.” Ennek ellenére a Churchill-kormány még április 23-án is szóbeli jegyzéket küldött Washingtonba, ebben ismét felelevenítve azt nézőpontot, mely szerint előnybe kell részesíteni a per nélküli kivégzéseket. A szigetország még mindig attól félt, hogy a támadó háborút is nemzetközi bűntettként megbélyegezzék. Egy diplomáciai jegyzékben leírták, hogy a támadó cselekmények „korrekt módon a nemzetköz jog elleni bűntettként jelölhetők meg.”
    Horthyt Sztálin óvta meg a bíróságtól..Emlékiratai szerint sajnálatot érzett a fia elvesztése, illetve a másik fiú túszul ejtése miatt. Jaltában -jegyzőkönyvben van- Churchill Horthy fejét is akarta, Sztálin viszont Szálasit tartotta bűnösnek a zsidók elhurcolásáért.

  • sárdi jani
    2013 november 4
    7:45 de.
    Természetes, hogy egyetértek Jani!
    Soha senki nem panaszkodik a magyar leventék pusztitása miatt(szomszdban, egy kedves, 17 éves fiúra emlékszem aki egyetlen fia volt öszvegy anyjának)Németországban pusztult el.
    Szerintem, ez nem Horthy hibája volt, sem Mindszenty letartoztatása.
    A német megszállásra tisztán emlékszem. Aki tudja mi a diktatura, legyen az szovjet vagy német, akkor azt is tudja ilyenkor NINCS kegyelem senkinek.
    Az ország vezetőjét megbéniátják, sőt Horthyt le is tartoztatják, fiát deportálják.
    Nem Horthy volt tétlen, hanem guzsbakötve volt, 1944 március 19-ke óta..
    Valaki arról is írt itt, hogy az angolok segítsége. Horthy naivul hozzájuk fordult (mielőtt a német megszállás volt) de az angolok nem segítették, éppen úgy mint mikor odaaták Magyarországot Sztálinnak.

  • Honthy korszak a nemzet tragédiája! /Második Mohács/

    Azt mondom, azt állítom, hogy a horthysták, nyilasok és a nácik között nincs különbség.
    Akik különbséget tesznek horthysták, nyilasok, nácik között, azok mentegetik a menthetetlent. Nincs mentségük a gazembereknek, és gazember az is, aki mentegeti őket..

    Aktuális kérdések:
    A mai szélsőséges Orbáni politikának hol van a határa? Hová fejlődhet nemzetünk? Restaurálják vajon múltunkat? Meghamisítják múltunkat? Ha kormányzáshoz szükségük lesz a magyar gárdás Jobbikra, vajon összefognak velük is? Elcsalják vajon a választást hazánkban 2014-ben? Vajon totalitarizmus rendszert vezet be egy hazaáruló, és hazánkat kiviszi az EU-ból hosszú időre a Balkán sötétségébe, nyomorába süppesztve azt? Vajon a 2/3-os Fidesz fülkeforradalmi gárda miért nem szünteti meg egy alkotmányossal a a Jobbik nevű gyalázatos Horthy, nyilas szellemi utódokat bújtatók párját? Vajon a TEK és a darutollas magyar gárdás-jobbikos öszvér szúrónyakira leszünk feltűzve magyar demokraták?

    Igazsághoz ez is hozzátartozik!
    Voltak bátor nemzetek – akik szembeszálltak a nácikkal még akkor is, amikor tudták, hogy biztos vereség vár rájuk, és ezért tisztelet nekik! A magyar horthysta, nyilas vezetők gyáván eladták, kiárusították hazánkat a náci németeknek, kollaboráltak, lepaktáltak Hitlerrel, és hagyták, segítették közvetve, közvetlenül legyilkolni magyar testvéreinket, miután másodrangú állampolgárrá silányították le őket aljas számításból, haszonlesésből, gyávaságból és emberi mivoltukban meggyalázták embertársaikat, a magyar embereket. Mert aki nem érti annak leírom, hogy a zsidó magyarok is magyar emberek voltak – mint Petőfi szlovák, mint Aradi 13. közül Kiss Ernő örmény, Poeltenberg Ernő osztrák, Láhner György német, Knézich Károly horvát ,Aulich Lajos német, Damjanich János szerb, Leiningen-Westerburg Károly német származású magyarok, akik mind az egyetemes magyarság hősei, hőseink! Ki nem érti ezt?

    Amit tanítani kéne!

    „A magyar zsidóság teljes deportálásáról szóló végső döntés 1944. április 22-én született. Szentkúton együtt vacsorált Winkelmann SS-tábornok, Adolf Eichmann SS-alezredes és néhány beosztottjuk, valamint Jaross Andor magyar királyi belügyminiszter, Baky László és Endre László államtitkár. Őt, a házigazdát barátság és nézetazonosság fűzte „a deportálási szakértőhöz”. A történész szerzők – bármily abszurdul hangzik is – Eichmannt „tehetséges csapatépítőnek, humánerőforrás-menedzsernek” mondják, aki azonban egyedül, csupán a saját stábjával Magyarországon csődöt mondott volna. Idevezényelt, kis létszámú Sonderkommandójából hozzávetőlegesen húsz tiszt és tiszthelyettes „szakmunkájára” számíthatott csupán. Hazai segítők nélkül a feladat végrehajthatatlan volt. Ám a magyar állam együttműködött. Segédkezett saját polgárainak a kiirtásában.

    A csaknem félmillió áldozat összegyűjtése, őrzése, motozása, bevagonírozása és deportálása a történészek becslése szerint vagy kétszázezer hivatalos személy közreműködését igényelte. A városokban negyvenezer rendőr, vidéken húszezer csendőr, a polgármesteri, alispáni hivatalok munkatársai, szolgabírók, jegyzők, tisztiorvosok, bábaasszonyok (a motozáshoz), pénzügy-igazgatósági tisztviselők (az értékek lefoglalása végett), vasutasok, postások tízezrei működtek együtt a hatalmas hazai apparátusban. A kormány a vártnál is jobban teljesített. (Kádár Gábor–Vági Zoltán: A végső döntés. Berlin, Budapest, Birkenau. Jaffa Kiadó.)”
    http://www.168ora.hu/tudas/konyv-ajanlo-zsidosag-holokauszt-eichmann-tortenelem-119626.html

    Megáll továbbra is azaz állítás, mert pontos számot senki sem tud mondani, hogy körülbelül 1 millió halottja volt hazánknak a második világháború következményeként. Ebből körülbelül 600 ezer zsidó, 350 ezer katona, 50 ezer polgári személyről lehet szó. Aki a számokon vitatkozik, az mentegeti a menthetetlent. Egy ártatlan ember halála is sok.. A háborús jóvátétel következménye volt a Malinken robot is. Ok és okozat.

    „Molnár Judit történész azt állítja, a holokausztáldozatok magyar listája ennél amúgy is vastagabb lenne, hiszen addigra már sok ezer zsidót elpusztítottak az 1941-es Kamanyec-Podolszkijba irányuló deportálással, az újvidéki mészárlással vagy a munkaszolgálatban. Azokról nem is szólva, akiket a nyilasok lőttek a Dunába Budapest ostroma idején. Szerinte több mint félmillió magyar zsidót öltek meg e korszakban.

    Stark Tamás történész arról beszélt, mennyire nehéz volt a háború utáni évek adataiból a valós számokat összeállítani. Pél­dául mert a hadifoglyokról, a fogságban, internálásban meghaltakról a szovjetek sokáig semmilyen adatot nem adtak ki. Szerinte Magyarország háború alatt közel 15 milliós lakosságából 700 ezer és egymillió közötti ember lett háborús áldozat. Ennek legalább a felét teszi a 440-550 ezer elpusztított zsidó. – A tisztázás közelebb vihet a megértéshez – mondta Pók Attila pro­fesszor. Ő bizakodik benne: a közös történelemkönyv-projektek hozzájárulhatnak a megkövesedett számok eltávolításához a tankönyvekből.”
    http://nol.hu/belfold/ii__vilaghaboru__meg_mindig_hamis_szamok_keringenek

    Ok és okozat!
    Malenkij robot is Horthy rendszer következményének bűne, mert háborús jóvátételt szolgált, és körülbelül további 100 ezer ember halálához járult hozzá.
    http://www.historia.hu/archivum/2006/0605_01.htm

    Ok és okozat!
    „Összegezve, s egyben zárásként néhány gondolat
    A II- világháború végével Magyarországra, s különösen a magyarországi németekre, a svábokra kegyetlen idők következtek. A hazánkat megszálló kommunista hatalom, a Szovjetunió, bár magát felszabadítónak hivattatta és emlékoszlopokat állíttatott magának, hazánkban mégis megszállóként viselkedett. Nők tízezreit erőszakolták meg,181 és a második világháborús, közel 15 millió lakosú Magyarország területéről mintegy 300 ezer túlnyomó többségében ártatlan civilt, köztük mintegy 130 ezer embert – körülbelül fele-fele arányban – német vagy magyar származása miatt hurcoltak el „malenkij robot”, vagyis kis munka címén szovjetunióbeli kényszermunkára, hadifogoly- és internálótáborokba. Semmi sem indokolhatja, hogy bárkit is származása, anyanyelve, nemzetisége vagy vallása miatt büntessenek!

    A dokumentumok és a visszaemlékezések alapján egyértelműen állítható, hogy a nélkülözések, az embertelen, antihigiéniás körülmények és a megerőltető kényszermunka következtében a deportáltak 30-40%-a bizonyosan meghalt, de voltak olyan települések, ahol az elhurcoltak 60%-a veszett oda.179 Többségük a lágerek környékén, jeltelen tömeg-, ritkábban egyszemélyes sírokban lett elföldelve, míg kisebb részük a ki- vagy a hazafelé vezető vasútvonalak mentén elhantolva alussza örök álmát.”
    http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/malenkij_robot/pages/004_Malenkij_robot.htm
    ———–

    Amiről a magyar szélsőjobbos kormány, és a Jobbik nem beszél!
    Amit elhallgatnak, és agyonhallgatnak még ma is. Ami mindannyiunkra tartozik.

    „1848. március 17-én a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat. Zsidók is részt vettek a megalakuló Közcsendi Bizottmányban és a nemzetőrségben. A gazdag zsidó családok jelentős anyagi támogatással segítették a szabadságharcot. A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát mintegy 20 ezerre becsülték, ami messze számarányuk feletti részvételt jelent. Ennek elismeréseképpen tartotta kötelességének a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés, hogy a szabadságharc végnapjaiban, 1849. július 28-án Szegeden határozatban mondja ki a zsidók polgári és politikai egyenjogúsítását. E határozat azonban a szabadságharc veresége miatt nem léphetett érvénybe.[5]”

    „Az 1956-os forradalomban, illetve a szovjet támadást követő fegyveres szabadságharcban számos zsidó származású személy vett részt (Angyal István, Déry Tibor, Zelk Zoltán,Háy Gyula, Szirmai Ottó stb.)[33] A Kádár-korszak alatt a magyarországi zsidóság viszonylagos nyugalomban élt. A zsidókérdés tabutémává vált. A kádári vezetés a békés, csendes asszimilációt preferálta. Ennek következtében a magyarországi zsidóság egyre jobban elvilágosiasodott, nőtt a vegyes házasságok száma, a zsidó közösségekre erőteljes dezintegrálódás, a zsidó hagyományoktól való elidegenedés lett úrrá.[34]”
    http://hu.wikipedia.org/wiki/A_zsidóság_Magyarországon

    Zsidó származású, vallású magyarok, akik az 1848-48-es szabadságharcban harcoltak.
    http://www.balassagyarmatizsidosag.hu/hu/hoseink

    ——————

    Tisztelet a magyar romáknak, cigányoknak, akik szintén magyarok!
    (Gyakori előítéletek és tévhitek, kirekesztés, üldöztetés, gyűlöletkeltés, népirtásuk ellenére is kitartottak a magyar szabadság és függetlenség eszméje mellett és életüket adták a magyar nemzetért, a magyar hazáért, kultúrájuk, szokásaik a magyar nemzet részei. Romániában is a magyar cigányok kiabálták a magyaroknak, hogy ne féljetek magyarok, mert megjöttek a cigányok!/Török/)

    „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok”
    http://c-press.hu/201003116560/belfold/-ne-feljetek-magyarok-megjottek-a-ciganyok.html

    „A romák közül a kárpáti cigányok (roma nyelvű romungrók) élnek a legrégebben a Kárpát-medencében, őseik a 15. században érkeztek. A monda szerint első csoportjuk vezetője, László vajda egyenesen Luxemburgi Zsigmond királytól kapott menlevelet.

    A közel 500 éves együttélés alatt kb 20-40 cigány szó /más forrás szerint a kevésbé ismertekkel együtt néhány száz/ került be a magyar nyelvbe, főként a magyarcigányok nyelvébe és a magyar szlengbe.
    A cigányok eredetileg vándorkörökben járták be az országot, különböző kézműves munkákat adott területen elvégezve, a területet felosztották egymás között, vándorjeleket hagyva egymásnak.”
    Híres művészek:

    „Ide soroljuk azokat a Magyarországon született, vagy működött/működő művészeket, akik magukat magyarcigányoknak vallják, cigányságuk és magyarságuk felvállalásával. Szakterületükön jelentős eredményeikkel, műveikkel gazdagították / gazdagítják a cigányság és az anyaország kultúráját egyaránt.”

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarcigányok

    2010. 03. 15.
    A szabadságharc cigány hősei
    tags:
    A magyarországi romák jelentős szerepet játszottak a szabadságharcban, ezért maradt fenn jó néhány fegyverkovács, fegyverjavító, ágyúöntő, és tábori muzsikus roma neve.

    http://romaradicsbela.blog.hirszerzo.hu/entry/17559

    ————–

    Akinek ez nem elég elítélendő aljasság, az önmagáról állítja ki a bizonyítványt!

    „1993. október 11-én[2] jegyezték be az általa alapított Világnemzeti Népuralmista Pártot, mely rövid fennállása alatt a Győrkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonallal és azEkrem-Kemál György elnökölte Kommunizmus Üldözötteinek Szövetségével együtt Magyar Hungarista Mozgalom néven egyesült 1994. április 20-án, Hitler születésnapján. Röviddel ezután az MHM-el együtt a három pártot is betiltották.
    1994. szeptember 20-án[3] többedmagával megalakította a nyíltan hungarista Magyar Népjóléti Szövetséget (MNSZ), melynek feloszlásáig elnöke volt. A párt indult az 1998-as parlamenti és önkormányzati választásokon is.
    Az MNSZ 1996. október 23-i demonstrációján a budapesti Szabadság téren mondott beszédében Szabó nyíltan a zsidóság elleni gyűlöletre uszított, melyért 1997-ben három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Jelentős közfelháborodást váltott ki nyílt, agresszív gyűlöletre uszításuk, valamint demonstrációik, megmozdulásaik hatóságok általi tudomásul vétele; ekkor kaptak lábra azon spekulációk, miszerint Szabó a Horn-kormány agitátora, akit a kormány az akkoriban jelentősen megerősödött jobboldal lejáratására bérelt fel[4]”

    ——————————————————–

    ” A pesti srácok forognak a sírjukban. A hivatalos ünnepségeken nemcsak a Fidesz reprezentánsait, szimpatizánsait, de a szélsőjobb (köztük újnácik) közismert figuráit és az egykori pártállam köpönyeget fordított kádereit is kitüntették.

    Orbán Viktor előterjesztésében – Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át – Boross Péter, Lomnici Zoltán, Rétvári Bence jelenlétében – az állami kitüntetéseket, többek között Ekrem-Kemál Györgynének és Szentmihályi Szabó Péternek is. Az özvegy a 2009-ben elhunyt Ekrem-Kemál György nevében vette át a kitüntetést, aki a hazai szélsőjobb legpenetránsabb figuráinak egyike volt. A kilencvenes évek elejétől részt vett az „ébredő” magyarországi újnáci mozgalomban, s Szabó Albert, valamint Györkös István társaságában az újjáalakuló Hungarista Mozgalom társelnöke lett. 2001-ben alkotmányos rend elleni szervezkedés kísérlete és lőfegyverrel visszaélés miatt 2 év (5 évre felfüggesztett) börtönre ítélték, ám ennek ellenére folytatta korábbi tevékenységét. 2003-ban szimpatizánsai élén Szálasi Ferenc sírjánál emlékezett a nyilas nemzetvezető születésnapjára. 2006-ban pedig régi álma beteljesülését láthatta, egyike volt azoknak, akiknek heccelő szavaira a tömeg a tv-székházhoz vonult, majd aktív résztvevője volt az azt követő Kossuth téri eseményeknek is.”
    http://hirszerzo.hu/…/10/Ami_a_DornerCsurka_ugynel_is_na
    Fidelitász!

    „„Az a magyar, aki, ha eljön az idő, kinyír tíz rohadt liberálist” Ünnepelt a gárda”

    Gyalázat az, hogy még mindig sokan egybemossák az elmúlt húsz évet!
    Tényleg az a magyar „aki kinyír tíz rohadt liberálist”??? Tudjátok , hogy mi a liberalizmus? Tudjátok, hogy kik voltak a nagyjaink közül liberálisok? Nézzetek már utána és ne a kuruc.infón könyörgöm! Akik nem ölnek liberálisokat, zsidókat, cigányokat, azok kicsodák? Azok nem magyarok? Ezzel, és hasonló kijelentésekkel a Jobbikosok cinkosságot vállaltak, és a kormányunk is, mert eltűri őket. Nem szégyen ma Magyarországon Jobbikosokat, újnácikat ismerőseink közé felvennie a különböző közöséig portálokon, ezzel szalonképesé téve őket?

    A válasz az, hogy ismerőseit saját maga válogatja meg. Igen, de akkor az illető személy is cinkos, mert az ordas eszméket hirdető ismerősöket elfogadja, befogadja nézeteivel együtt. Nem kapnak hányingert az ilyen személyek? Vagy talán nem is igazi demokraták? Cinkosok ők is a javából, és lehet most megsértődni!
    Nézzen már mindenki körül ismerősei között, és figyelmeztessük egymást, hogy neked náci az ismerősöd, és nem zavar?

    Sem gazdaságilag, sem politikailag, sem közbiztonságilag nem hasonlítható össze a mai Orbán kormány az előző húsz év kormányaival, mert szétverte a független hatalmi ágakat, független fékek ellensúlyok rendszerét megszüntette!

    Ebben az országban magyar állampolgár nem lehet biztonságban Orbáni közbiztonság miatt a hallgatólagosan elfogadott, cinkososan megtűrt Jobbik-gárdások grasszálásától, mint annak idején a náci Németországban az SA verőlegényektől!! Ezen Jobbikos-gárdás személyek közül többen nyíltan más magyarok megölésére, liberálisok, cigányok, zsidók legyilkolására szólítanak fel, és a Fidesz-Orbán, Pintér által megfélemlített rendőrség tétlenül végignéz, ügyészség eltűri, a bíró engedélyezi, és biztosítja nekik a felvonulások, rendezvényeik megtartást. A Jobbik-Gárdás szélsőségek hazánk még megmarad, megcsonkított „jogállamiságával”, demokráciájával visszaélnek pofátlanul, mert ezek a szélsőséges új-nyilas pártok, szerveztek nem ismerik el a demokráciát, és más emberek létbiztonságához, élethez fűződő jogát!Akkor tényleg nincs különbség az elmúlt 20 év kormányzatai között?

    „Először a kommunistákat vitték el, de én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Azután a zsidókat, de nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Később a cigányokat, de akkor sem szóltam, mert nem vagyok cigány. és amikor minket vittek, már nem volt senki, aki szóljon.”

    http://www.atv.hu/belfold/20120826_garda

    http://propeller.hu/itthon/2473704-magyar-aki-ha-eljon-ido

  • abryzoli!

    1/ Nem Horthy kezdeményezte ,illetőleg deportálta a
    zsidókat!
    2/ Nem hallottam sehol,hogy a JOBBIK a Dunába akarja
    lövetni a zsidókat …..?(tényleg sehol!)
    (Sajnos régen a nyilasok ezt tették!)
    3/ Ami a zsidó összeesküvést illeti,hát lehet,hogy van
    benne
    valami…….(EU….IMF …..és itthoni baloldal…?
    Sajnos vannak erre utaló jelek….(Soros György
    támogatása Bajnainak,nem elég H.Clinton,de ő legalább
    nem magyar….)
    4/ A zsidók összeírását… mondatot már tisztázták,nagy
    tüntetés is volt a Parlament előtt!
    Ez a kijelentés valóban helytelen és felháborító volt,
    de a helyesbítéssel nagyon is egyetértek,hogy ne
    lehessen parlamenti képviselő izraeli és magyar kettős
    állampolgárságú személy,mert ugye sajnos vannak ,akik
    valóban igen „kártékonyak” külső megrendelésre……,
    pláne,hogy elfelejtették …..valamikor magyarok
    voltak,az „echte” zsidó MSZP tanácsadóról már nem is
    beszélve!(igaz szerencsére ők nem képviselők!)mint
    R.W……
    5/ Aztán nem Orbán szervezte sem itthon sem a határokon
    túl a székelyek melletti szolidaritási tüntetést….
    ugye ezt nagy-nagy butaság(hazugság) állítani…..

    na most ennyi a jogos cáfolat,de több is lehetne!

  • abryzoli

    Előszór is, haragszom a Jobbikra, hogy olyan dolgokat tesz, amivel megosztja az embereket. De haragszom azokra a baloldali csoportokra is, akik válogatás nélkül mindenkit rasszistáznak.

    Én nem ismerem az általad pontokba szedett Jobbikos programot. Ha lenne ilyen, abból nyilván világbotrány lenne.
    Én csak a saját környezetemből tudok kiindulni, akik közül gyerekkoromtól mindenki együttérzően szokott beszélni a holokauszt áldozatairól. Még a Jobbikosok is (legalábbis a jelenlétünkben)

  • A parittyás hangja

    marcus aurelius
    2013 november 3
    3:09 du.

    „/ Hogyan tudhatott volna Horthy a megsemmisítő táborokról, ha a győztes szövetséges hatalmak – és szenzációs felderítő hálózatuk – sem tudott róluk.”

    Mond csak marcus, te ennyire sötét idióta, vagy ennyire aljas idióta vagy? Gyanítóm mindkettő!
    Na figyelj harcos!
    -Horthy már 1942-től informálva volt arról, hogy a németek szisztematikusan kiirtják a zsidóságot. Erről tájékoztatták Sztójay berlini jelentései is.
    (forrás: Karsai, Holokauszt)
    -1943. május 7.-én kelt, Hitlernek írt leveléből részlet: „Excellenciád további szemrehányása volt hogy a kormány a zsidók kiirtásának keresztülvitelében nem járt el ugyanolyan mélyrehatóan, mint az Németországban történt, és ahogyan az a többi országban is kívánatosnak látszik.”
    (forrás: Horthy Miklós titkos iratai, 398.)
    -1944 márciusában Klessheimben folytatott tárgyalásokon megígérte Veesemayernek hogy hozzá járul további „munkaerő” kiszállításához.
    (forrás: Braham, A népírtás politikája, 386-389)
    -Endre László belügyi államtitkár 1944. március 31.-ig megállapodott Eichmannal valamennyi zsidó gettósításáról és kiadott egy belügyminisztériumi utasítást amely szerint „a magyar kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól.” Horthy szabad kezet adva, lemondott ellenjegyzési jogáról minden zsidókkal kapcsolatos intézkedésben.
    (forrás: Kádár-Vági, Hullarablás)

    Szóval lehet megszoktad a közvetlen környezetedben hogy mindenkit hülyének nézhetsz, de ez nem az a hely te pöcs!!!

  • Kedves Marcsi!

    Mea Culpa,kicsinyesség az egész írása. Mégha cáfolat is lenne, de nem az.

    1./ Nem Horthy kezdeményezte ,illetőleg deportálta a
    zsidókat! válaszára: Hát akkor ki? Elképesztő arroganciára vall ez a kijelentése, már bocsánat érte.
    Tudja maga Adolf Hitler és Eichmann sem rakott fel eggyetlen egy zsidót sem a vagonokban, mégis a parancsokat ők adták ki. felelősség terheli őket. Ugyanígy Horthyt is.
    A magyarországi zsidóság Horthy intézkedés sorozata nyomán, a németek legnagyobb elismerése mellett került deportálásra.

    2./ Nem hallottam sehol,hogy a JOBBIK a Dunába akarja
    lövetni a zsidókat …..?(tényleg sehol!)
    Erre a válaszára csak azt tudom mondani, hogy rosszkor volt a legjobb helyen, hogy nem hallotta ezeket a „skandálásokat” „Buzikat a Dunába, a zsidókat meg utána” szlogen,általában a meleg felvonulás alatt hallhatóak. Youtobon ha keress akkor talál szép számmal, ha megengedi nem reklámoznék „moslékot”.

    3. „Ami a zsidó összeesküvést illeti,hát lehet,hogy van
    benne valami” válasza teljes mértékben szalonképtelen, éppen ezért állítom azt hogy összeesküvéselmélet! Ha Ön sem tudja mi van abban a „valamiben” akkor csak a zsidóellenes propagandát szajkozza.

    4. A negyedik pontjában leírtakkal egyetértek részben, ez azonban nem mentség, hogy negligáljuk a Jobbik zsidósággal szembeni véleményét, különösen annak fényében, hogy előbb hangzott el az ominózus kijelentés, és teljesen jogosan utána volt a tiltakozás. A két folyamat nem cserélhető fel értelemszerűen.Azaz az elhangzott kijelentésre nincs mentség!

    5. Aztán nem Orbán szervezte sem itthon sem a határokon
    túl a székelyek melletti szolidaritási tüntetést…

    A székely autonómia kérdése nem egészen a szolidaritási tüntetés csupán. 2002-ben kezdődőtt a politikai manipuláció szavazatszerzés okkal. /Lásd. Mikola beszéd/
    De bizony a határokon túl és belül is Orbán szervezte a tüntetést a CÖF közreműködésével. Azonban hozzáteszem, hogy számomra teljesen mindegy, hogy a székelyek autonómiát akarnak -e vagy sem, Én támogatom azt is ha akarnak, de megvannak rá a megfelelő fórumok nemzetközi szinten. Ezt Orbán is nagyon jól tudja, ezért nem avatkozik be a folyamatba, hiszen nincs is rá jogalapja.
    Orbán egyet tehet ezügyben, amit tesz is hogy érzelmileg manipulálja a népet.

  • kedves parittyás, kérlek, a jövőben ne minősítsd marcus aurelius jellembeli állapotát, főleg ne nevezd kisméretű hím nemi szervnek, mert a MODEM értelmében kommentedet kénytelenek leszünk kimoderálni. a MODEM az MODEM, és már eddig is gyanakodnak egyesek, hogy részre hajlunk 🙂

  • A parittyás hangja

    sárdi jani
    2013 november 4
    7:45 de.

    „A Kamenyec-Podolszkij-ba visszatoloncolt emberek a német megszállók elől Magyarországra szökött lengyel és ukrán zsidó voltak”

    És??? Nekik még kevesebb joguk volt az élethez mint a magyar zsidóknak???
    Egyébként meg olvasgass kicsit! Idézek!

    „A magyar hatóságok Kárpátalján kívül, Észak-Erdélyben, Budapesten, Pest megyében és a Balatonnál is razziáztak. Általános gyakorlat volt, hogy a hatalmukkal visszaélő tisztviselők igyekeztek minél több zsidótól megszabadulni és magyar állampolgárokat is elvitettek. Sachs Gézáné, az akkor 32 éves munkácsi könyvelő így foglalta össze tapasztalatait: „1941-ben a zsidókat, akiknek nem volt kézben az állampolgárságuk, idegeneknek nyilvánították, tekintet nélkül arra, hogy itt élt, itt született az apja, a nagyapja is”
    (forrás: 2067. jegyzőkönyv)

  • A parittyás hangja

    Ille István
    2013 november 4
    3:39 du.

    Kedves István! Bocs! Elkapott a harci ideg, egy „picit” ki vagyok hegyezve erre a témára…
    Tartózkodni fogok a hasonló megnyilvánulásoktól, legalább is megpróbálom, ha nem sikerül legfeljebb kihúzzátok és akkor tudni fogom, hogy át kell fogalmaznom a mondandóm!

  • A parittyás hangja

    Jichak Perlmutter
    2013 november 4
    11:36 de.

    Tisztelt Jichak Perlmutter! Köszönöm a hozzá szólásod!

  • Abryzoli!

    Amit írtam komolyan gondoltam,több dologban igyekeztél cáfolni,de hidd el sokaknak más a véleménye,részben a történelmi tények,részben a saját tapasztalatai alapján!
    lehet,hogy több dologban neked van igazad,de attól függ honnan nézzük,mint az én igazságomat is…
    Azt viszont továbbra is fenntartom,hogy bizony vannak
    hazaáruló uszító,gyűlöletkeltő baloldali emberek köztük zsidók,persze ugyanúgy szélsőjobboldali antiszemiták is.
    Na ezen az ellentéten kellene változtatni,mert egyik oldal sem tárgyilagos sem a múlt sem a jelen vonatkozásában,a megbékélés,tolerancia sokat javítana a helyzeten!

  • Kedves Marcsi. A Horthy szobor avatásán is hallhatott olyat, hogy a Dunába kívántak „valakiket”.

    A szobor avatásán az ellentüntetők azt skandálták hogy:”GONDOLKODJATOK”, A szoboravató jobbikosok meg azt válaszolták vissza egyemberként, hogy:” TI MEG MENJETEK IZRÁELBE, BRÜSSZELBE vagy a DUNÁHOZ”.

    Szép új világ, vagyis dehogy is világ. Szép új Magyarország…

  • Abryzoli!

    én pontosan értettem és tudom mit akartam írni,amit továbbra is fenntartok,de nem kéne ragozni….úgyis érti aki akarja!
    Az emberek többsége békességet akar és képes is ennek érdekében tenni,persze vannak akiknek mások a politikai
    ambíciói illetőleg érdekei!…..
    Ha már említésre került tényleg nem hallottam az ominózus jobbikos kijelentést,de azért azt megjegyezném,hogy
    nagyon provokáló sokszor a zsidók,melegek, cigányok „elnyomottként” való sajnálkozása,uszítása a többség ellen,mert ugye vannak keresztények,heteroszexuálisok,
    nem cigányok és persze többen,tehát a kisebbségnek kellene alkalmazkodni a többséghez,illetve természetesen azonos jogokkal együtt élni,ami biztosítva is van!Na ez az ami sokaknak nem megy,és ami ellentéteket szül!

  • A parittyás hangja: Tudom ajánlani a zöld színt. Ha csúnyát akarsz írni, írd az ellenkezőjét de zölddel. Mindenki tudja majd, hogy az ellenkezője igaz. És akkor az Ille sem fenyegethet moderálással. És ha azt írod, hogy nagy f@sz, akkor tudjuk, hogy kis pöcs. De ezt most úgy is kimoderálják. Majd megírom magánlevélbe.

  • Kedves Marcsi!

    Egyetértünk abban, hogy ha téged vagy engem, ugy a jobb oldalról vagy a bal oldalról egy „vödör moslékkal” nyakon zúdítanak nem szemezgetünk belőle hogy melyik a romlott hús vagy melyik az ehető hús, hanem az egészet lemossuk magunkról.? Nincs jobb oldali vagy bal oldali igazság, csakis Isteni igazság van. Az pedig: nem lehet emberéletet kioltani, nem lehet senkinek sem embert ölni.Ha ennek fényében tekintjük a dolgokat, az igazság azonnal a felszínre tőr bármilyen indokot kreálnak is hozzá.
    Sem saját tapasztalat, sem történelmi tény, semmi egyébb nem feddheti el Isten igazságát. A holokauszt, a világháborút, a kommunista, a diktatúrák és a demokráciák valamennyi borzalmait, különösen az élet kioltására törekvő cselekedeteket a világnak egy emberként kellene megakadályozni. Legyen szép napod.

  • A parittyás hangja
    2013 november 4
    3:52 du

    Az tudom mondani, hogy igazad van. Viszont kiegészítem azzal, hogy a közigazgatás nem kegyelmezett a nem zsidó származású, de izraelita vallású székely szombatosoknak sem. Nem tudom vigasz-e, de utóbbiak esete bizonyítja, hogy a közigazgatás nem rasszista, hanem bürokratikus alapon volt kegyetlen. Költői túlzással élve, a saját anyjuk deportálásához is asszisztáltak volna.

    Egyébként, kösz’ az új infókat.

  • Lehullt a lepel!

    Végre! Örömteli esemény. Felavattuk Vitéz Orbányai Hothy Miklós szobrát! (Bár remélem hamarosan úgy jár, mint ideológiai vértestvére alaptörvényszilárdságú hungarocell emlékműve! Tehát hangos tiltakozásunk ellenére, de megtörtént a leleplezés!)
    Igen, végre!
    Végre így egyértelművé vált, hogy a kormány sandán passzív, sőt sokszor aktív támogatása mit jelent, hova tart.
    Ország és világ előtt mostmár bizonyított, hogy orbánrendszerünk a demokráciát és annak jelképeit is lebontva, a fasizmus, az antiszemitizmus, a rasszizmus aktív támogatója.
    Eddig a tágra zárt szeműek még mondhatták, „Ej! Ez még nem az. Ne állítsunk olyanokat, amelyek nem bizonyítottak!” Nos, Hitler gaztettei is csak utólag váltak bizonyossá, előre csak tartani lehetett tőlük.
    Úgy gondolom, nem kéne megvárjuk se a gázkamrák építését, se a bevagonírozásunkat, mert ha közvetve és időben elnyújtva is, de autokratikus rendszerünk már aktívan combig hatolt ennek mocsarában.
    Mind a politikai alapon elnyomorítottak, mind az elszegényítés áldozatai kórházakban, vagy otthonaikban, valamint az „önkéntes” gazdasági és politikai menekültek, összességükben mind részei az üldöztetésnek, és a genocídiumnak.
    Igen, a genocídium találó kifejezés, hiszen esetünkben is nemzeti, ideológiai, vallási, de mondhatjuk politikai alapon dúl és erősödik ez a jelenség. Hiszen ki lettünk tagadva a nemzetünkből! A magyar nemzet be lett szűkítve. Állításuk szerint, csak az orbánizmust támogatók képezik a nemzet testét, mi már csak legfeljebb elfajzott korcsai, szervezetének kilökött salakja lettünk.
    Ez az ideológia mára egyértelműen vallási alapon működik, hiszen az értelmi kontroll minden hiánya nélkül tombol bármely irányba korlátlan kicsapongások közepette. Hívői, politikai követői bármilyen állítást, majd annak ellentétét ájtatos áhítattal fogadják, és vakbuzgón követik bárminemű racionalitás megkövetelése nélkül.

    Igen! Minket demokratákat már elkezdtek bevagonírozni! Csak a vagonok felé vezető karám szögesdrótjaira álcaként fűrészporból készült kolbászt aggattak, az oldalfalaira propagandaszövegeket kapartak, hogy „Jobban élünk, mint 4 éve!”, meg „Rezsicsökkentés”, „A Haza nem lehet ellenzékben!”, vagy a gyönyörű hazugság, ” A Haza jobban teljesít!” és hasonló uszítások az IMF-fel, az EU-val, a bankokkal és a kapitalista közműszolgáltatókkal szemben….
    Igen, a vagonok zárja bármikor kattanhat, ha kilépünk az EU-ból, és nem lesz már menekvés.
    A vagonok talán még egyhelyben állnak, vagy talán helybenjárnak, de legpontosabb, ha úgy tekintjük, hogy az időben visszafelé haladnak, miközben térben nem mozdulnak.
    Ezek a mi virtuális vagonjaink. Készen állva várják, hogy egyesével feltöltve meginduljanak. Majd törvényesített lassú pusztulásunk után a nemzeti krematórium ideológiai tisztítótüze égesse ki a történelemből is szellemünket. Igen, ez az unortodox genocídium, hungarikum a javából. Ahol vallásos igyekezettel ezt istenítve a rackabirkák áhítattal bégetnek, a szürkemarhák kolomppal a nyakukban párás szemmel harangoznak, a narancssárga papagájok szereptévesztve a templomi varjakkal együtt kárognak és demokratikus forgácsaitól szögletesre gyalulódó nemzetünk rohan az ária hungaristák szebb jövője felé!

  • Csak a tisztánlátás kedvéért!
    Marcsinak mondjátok jó hangosan, mert szelektív a hallása!

    A tüntetésen voltak olyan bálványimádó szoboravatók, akik a köztünk levő zsidókat a Dunapartra küldték, mások pedig a vagonokba…. Voltak olyanok is, akik nagynyilvánosság előtti holokauszt-tagadás köztörvényes bűncselekményét is elkövették. Megláthatjuk, hogy a rögzített hang és képanyagokat eltünteti -e a diktatúránk vezére kiállva a köztörvényes bűncselekmény mellett bűnpártolással, vagy bebörtönzi eszmetársait?

  • falusi
    2013 november 4
    12:45 du.

    Elolvastam az általad bemásolt linken található cikket. Mellébeszélés, ahogy van.
    Nem a tábor és nem a vasúti hidak megsemmisítéséről volt szó, hanem arról, hogy miért nem bombázták szét a szövetséges hatalmak néhány óra alatt a táborokba vezető vasútvonalakat? Arra nem volt egyetlen elfogadható válasz sem.

    Viszont őszintén érdekel a véleményed a drezdai bombázásról, a több, mint egymillió ártatlan ember, (polgári lakos és a városba özönlő menekültek százezrei) ellen különös kegyetlenséggel elkövetett foszfor és napalm gyújtóbombás támadásról.
    Drezdában nem volt semmiféle stratégiailag jelentős ipar, sem fontosabb katonai támaszpont. Éppen ezért emberek százezrei kerestek menedéket ebben a városban.
    Soha addig nem dobtak le ennyi bombát két éjszaka alatt: 3000 tonna, 650000 darab gyújtóbomba hullott a városra.
    Ártatlan emberek, menekültek tömegei égtek hamuvá két nap alatt.
    Valóságos égő áldozatok százezrei voltak ott.
    Mindez egy már egyértelműen legyőzött ország polgári lakói ellen.
    Érdeklődéssel várom a válaszodat, kedves falusi.
    Nyugodalmas jó éjszakát kívánok.

  • Ille István
    2013 november 4
    3:39 du.

    Ez köztudott, ille, szerintem ne reklámozd 😀

  • e-migrans
    2013 november 4
    5:33 du.

    Az öregapám se hallott még olyat, kedves e-migrans, hogy egy befogadó, demokratikus országban egy kisebbség meghatározza, hogy a befogadó állam lakosai mit tehetnek vagy mit nem.
    Lehet toporzékolni, lehet hisztizni, el lehet mondani a véleményüket, de ennyi. A demokrácia már csak ilyen:)

  • At „esetnek” csak két érdekes vetületére szeretnék célozni:
    1. A rendszerváltás utáni első miniszter elnökünknek egy fajta „nimbusz”-t adott hogy a kedves papa mentett a lengyel menekülteket. Azt valahogy elfelejtették hozzátenni hogy menekültügyiként ez volt a feladata. Lehet hogy szíve szerint való volt ez a feladat, de „munkaköri” kötelessége is. Ez azért egy kicsit árnyaltabb megközelítés.
    2. Ki kérem magamnak, hogy az én adófizetői pénzemből, államilag támogatott (harácsoló) egyház, jelen esetben a református egyház akár a saját területén is egy Horthy szobrot avathasson. Ráadásul egy ilyen szennyes figura mint Hegedűs Lóránt fizetésének akár mekkora részét is „álljam”. Vissza a támogatást! Adják a hajléktalanoknak! Rokkantaknak! Bárkinek, aki sokkal jobban rászorul, és „tisztább”.

  • dakota
    2013 november 4
    9:18 du.
    Attól, hogy nem „elfogadhatók” a magyarázatok, még válaszok. Magam sem értek egyet vele, de pillanatnyilag ennyi az, ameit a dologról tudni lehet.
    Egyébként az írás két mondata adja meg a magyarázatot: Az egyik az, hogy a „titkolt zsidóellenesség”, a másik pedig az, hogy a „katonai vezetők nem közölték a politikusokkal minden információjukat”. Az viszont tény, hogy a távolságok miatt sem, és a német légelhárítás miatt sem lett volna egyszerű berepülni arra a területre.
    Drezda..
    Az angol és amerikai katonai történelmének legnagyobb szégyenfoltja..
    Volt angol és amerikai kormánytisztviselők, nyugalmazott tábornokok és történészek a háború után évtizedekig arra hivatkoztak, hogy a támadások nem a német polgári lakosság ellen irányultak, hanem a még épségben maradt drezdai vasúti csomópontot és a környékére telepített ideiglenes kommunikációs központokat akarták megsemmisíteni. Ennek az állításnak sok más mellett az is ellentmond, hogy a szövetségesek az 1945. február 13-14-i drezdai bombázás előtt és után kétszer, összesen négy alkalommal (1944. október 7-én, 1945. január 16-án, 1945. március 2-án és 1945 április 17-én) bombázták a drezdai teher- és személyszállító pályaudvarokat és a mellettük katonai sátrakban felállított telefonközpontokat.A britek korábban azzal is magyarázták a kegyetlen drezdai bombázást, hogy az angol városok, pl. Coventry 1940 november 14.-i német bombázását akarták ilyen módon „egyensúlyozni.” Coventryt azon a napon 449 német bombázó támadta meg, 4330 ház részben vagy teljesen összedőlt és 554 ember vesztette életét. Az arányokat a drezdai pusztítással még összehasonlítani sem lehet, a németek angol földre gyújtóbombát nem dobtak, és a londoni levéltárakban ma megtalálhatók és már tanulmányozhatók azok a titkosítás alól feloldott iratok, amelyek bizonyítják, hogy a Churchill vezette angol kabinet már jóval a Luftwaffe nagy-brittaniai légitámadásai előtt eltervezte a bombázásokat a német városok ellen.
    Az angolok nem csak tervezték, de a Coventry elleni német bombázás előtt 14 hónappal már bombáztak is német városokat. Négy nappal a II. világháború kitörése, és két nappal azután, hogy az angol kormány háborút üzent a náci Németországnak, 1939 szeptember 5.-én az angol bombázók berepültek Wilhelmshaven és Cuxhaven fölé, ahol a katonai létesítményektől mentes, sűrűn lakott belső városrészeket bombázták. Ezt az első angol légitámadást követték az 1940 január 12-i és az 1940 március 20-i légitámadások más német városok ellen és csak ezután fél évvel bombázták a németek először Coventryt és a többi angol várost.
    A háború során Drezda előtt az alábbi német városokat bombázták többé-kevésbé porig a brit és az amerikai légierő gépei:
    Kiel, Neumünster, Stralsund, Bremerhaven, Emden, Wilhelmshaven, Hamburg, Neubrandenburg, Neustrelitz, Prenzlau, Bremen, Hannover, Rheine, Osnabrück, Hildesheim, Braunschweig, Berlin, Potsdam, Odera melletti Frankfurt, Bocholt, Münster, Kleve, Wesel, Dortmund, Hamm, Soest, Krefeld, Mönchengladbach, Düsseldorf, Aachen, Düren, Bonn, Köln, Siegen, Koblenz, Trier, Bingen, Bad Kreuznach, Mainz, Worms, Kaiserslautern, Pirmasens, Karlsruhe, Pforzheim, Stuttgart, Freiburg, Friedrichshafen, Ulm, München, Augsburg, Straubing, Heilbronn, Nürnberg, Ingolstadt, Bayreuth, Mannheim, Ludwigshafen, Darmstadt, Offenbach, Hanau, Majna melletti Frankfurt, Schweinfurt, Würzburg, Gießen, Kassel, Nordhausen, Merseburg, Lipcse, Chemnitz, Eilenburg, Halberstadt, Magdeburg, Gelsenkirchen, Oberhausen, Witten, Duisburg, Hagen, Wuppertal, Solingen, Neuß, Remscheid, Brilon és Aschaffenburg.

    Amerikai adatok szerint Berlinre 68,285 tonna, Kölnre 48,014, Hamburgra 38,319, Essenre 36,825, Duisburgra 30,535, Kielre 29,946, a Majna folyó melletti Frankfurtra 29,209, Brémára 25,513, Mannheimre 25,181, Stuttgartra 24,919, Dortmundra 24,783, Hannoverre 23,051, Gelsenkirchenre 22,885, Nürnbergre 20,401, Münchenre 18,851, Düsseldorfra 18,652, Lipcsére 11,427, Bochumra 11,177, Karlsruhéra 10,598, és Magdeburgra 9,914 tonna, zömmel hagyományos robbanóanyaggal töltött bombát dobtak a szövetségesek.
    Ráadá
    sul a bombázáskor Drezda már „menekültvárosnak” lett nyilvánítva, a polgárőrségen kívül semmiféle katonai bázisa nem volt, légvédelme nem volt, a menekülteket ellátó vöröskereszt a házak tetejére hatalmas kereszteket festett, az ablakokban lepedők lógtak, szintén vörös kereszttel a közepükön..
    Szal, van mit szégyenlenie mindkét nemzetnek…

  • Dakota!…………..Itt nagyon sokan a magyarság megosztásáról beszélnek pedig csak a magyar állampolgárok megosztottságáról lehetne beszélni.

  • na, ezen lehetne vitatkozni. mintha erdélyben nem csak magyar állampolgárok osztattak meg, hanem az edrélyi magyarság, mint olyan.

  • A parittyás hangja

    sárdi jani
    2013 november 4
    5:16 du.

    Megint csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal előtted! Ha csupa ilyen gondolkodásmóddal bíró ember élne mindkét oldalon, ez a világ legélhetőbb országa lenne!
    Egyébként, természetesen említenem kellett volna a magyar katonákat, leventéket és igen a székely szombatosokat is akik mind-mind ugyanolyan értelmetlen halált haltak Horthy politikája miatt és tragédiájuk ugyanolyan fájdalom mindannyiunk számára! Egyébként már az erdélyi cikknél akartam említeni, hogy a rokonságom egy része erdélyi gyökerű, sőt Erdélynek köszönhetik hogy túlélték a vészkorszakot, szóval elhiheted abszolút pozitív kötődéssel és nagy figyelemmel követem az erdélyiek életét…!

  • kétségtelen az öregapja nem is hallhatott ilyesmiről, ugyanis az ő idejében itt nem volt demokrácia.
    ami azt illeti, úgy néz ki, hogy a kisebbség határozza meg. tudja, a jobbik, meg a fidesz.
    a maguk demokráciája na, nem a kanadai -, persze, ilyen. csak éppen nem igazán lehet annak hívni.
    ajánlok magának egy honlapot – ha már a hisztit említi – homepage buy valium forum – valium side effects respiratory

  • A parittyás hangja

    dakota
    2013 november 4
    11:20 du.

    Az én öregapám viszont nem csak hallott róla de át is élte azt amikor a fajtád természetesnek gondolta a Duna-partra küldést, mert ha jól veszem ki a szavaidból erre gondoltál! Érdekes vélemény demokratikus dakota!
    Valóban, a te fajtád semmit nem változott, jogfolytonos! A te fajtád az aki stroke-ot kap István Király farmerjától de elzárja a vízcsapot a szegények elől, aki lóháton bohóckodva vonul be Erdélybe miközben tízezrek fagyoskodnak a hó fogságában (2013.03.15.) A te fajtád kupeckedik halott író csontjaival, erkölcsösködik a másolt diplomájával, a vásárolt angol nyelv vizsgájával, a kék-zöldre vert feleségével, és hagyná az útszélén a nemzet harmadát. A te fajtád aki havi egymillióból milliárdokat „spórol”, de lezsidózza, Duna-partra küldené azt aki mindenben különb magyar nála!
    Gratulálok Dakota! Megmutattad igazi valódat!

  • „Lantos képviselő oly mértékben érzett hálát a magyar zsidóság egy részének megmentéséért, hogy Horthy Miklós parancsnokát – és így rajta keresztül a kormányzót – külön méltatta az Egyesült Államok törvényhozásában.

    Erre 1994. május 26-án került sor, amikor a demokratapárti képviselő ezzel kezdte méltató beszédét:

    „Elnök úr, az idén van a magyar holokauszt 50-ik évfordulója. Azért emelkedek ma szólásra, hogy a magyar holokauszt egyik nagy hősének adózzak. Koszorús Ferencnek, aki saját életét is súlyosan veszélyeztetve több ezer magyar zsidót mentett meg a náci haláltáborokba történő deportálástól. 1944 nyarának viharos idején a szövetséges erők Berlinhez közelítettek, míg Hitler felgyorsította a végső megoldás, a zsidó faj elpusztításának végrehajtását. Sok hősi együtt érző és emberséges tettet hajtottak végre abban az időben. El szeretném mondani Koszorús Ferenc ezredes történetét, ami az akkori idők bátor tettei közül az egyik leginkább figyelemre méltó.

    1944 júniusában a nácik Európa zsidó lakosságának legnagyobb részét bezárták és likvidálták. Budapesten, Magyarország fővárosában mintegy negyed millió zsidó maradt élve. Budapest még mindig a magyar rendőrség irányítása alatt állt. A nácik úgy vélték, hogy ez az erő nem elég kegyetlen és brutális ahhoz, hogy Budapest jelentős, még élő zsidó lakosságának teljes elpusztítását megfelelően el tudja végezni.

    Koszorús Ferenc a magyar hadsereg ezredese volt és alá tartozott a Budapesten és körülötte állomásozó első magyar páncélos hadosztály. Megtudta, hogy Baky László államtitkár, a hadseregen kívül valamennyi biztonsági erő vezetője államcsínyt akart végrehajtani, hogy a náciknak teljes mértékben lojális rendőri erővel váltsa fel. Ők azután gondoskodtak volna róla, hogy Magyarországot megtisztítsák az összes, még életben maradt zsidótól.” (…)

    Felmérve a helyzetet, Koszorús ezredes tanácskozott a kormányzóval és megkezdte az előkészületeket Baky és csendőri zászlóaljainak megállítására. 1944. július 5-én 11:30-kor Koszorús ezredes az első páncélos hadosztály egységeit Budapest stratégiai pontjaira parancsolta, lezárva a városba vezető valamennyi Budapest stratégiai pontjaira parancsolta, lezárva a városba vezető valamennyi utat. 1944. július 6-án 7 órakor már valamennyi egység a helyén volt és Koszorús ezredes tájékoztatta Bakyt, hogyha csendőrsége nem távozik és nem oszlik fel, megsemmisítik őket. 1944. július 7-én Baky kapitulált és kiürítette erőit.

    Koszorús ezredes páratlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel akadályozta meg a zsidók elhurcolását. Ennek a rendkívüli bátor erőfeszítésnek eredményeként – amire egy különlegesen ingatag helyzetben került sor, nagy kockázat vállalása mellett – Budapestnek a nácik által történő későbbi átvételét 3 és fél hónappal késleltették. Ez a rés több ezer zsidónak tette lehetővé, hogy Budapesten biztonságot találjon és így megmenekültek a biztos kivégzés elől. Lehetővé tette a híres Raoul Wallenbergnek – aki 1944. július 9-én érkezett Budapestre -, hogy sikeres és hatékony mentő küldetését teljesítse. 1944 októberében, miután a németek elfoglalták Budapestet, Koszorús ezredes bujkálni kényszerült, mert ellenkező esetben a Gestapo feltétlenül kivégezte volna.”

    ————————————————————————————————————————————————————–

    Mr LANTOS. Mr Speaker, this year marks the 50th anniversary of the Hungarian holocaust. I rise today to recognize one of the great heroes of the Hungarian holocaust. Ferenc Koszorús, who at great personal sacrifice to his own life, saved thousands of Hungarian Jews from deportation to Nazi death camps.

    During the turbulent time in the summer of 1944, advancing Allied forces were closing in on Berlin while Hitler was racing to implement the final solution, the destruction of the Jewish race. There were many acts of heroic compassion and humanitarianism during this period. I would like to recount the story of Col. Ferenc Koszorús, one of the most remarkable examples of bravery and courage of the time. By June 1944, the Nazis had incarcerated and liquidated most of the Jewish population of Europe. In the capital of Hungary, Budapest, there remained approximately 250,000 Jews still alive. Budapest was still under control of the Hungarian police force. The Nazis believed that this force was not ruthless and brutal enough to deal adequately with the complete destruction of the large remaining Jewish population of Budapest.

    Ferenc Koszorús was a colonel in the Hungarian Army in charge of the First Magyar Armoured Division stationed in and around Budapest. He learned that László Baky, Secretary of State and director of all security forces, with the exception of the army, had planned a coup d’état to install a police force [government] completely subservient to the Nazis. They would see to it that Hungary was purged of all remaining Jews.

    With the help of the Gestapo, Baky formed several battalions of “gendarmerie” forces loyal to him. Orders from the Regent to disband the gendarmerie went unheeded. Colonel Koszorús controlled the last remaining active army unit in Hungary. At a time when few others would stand up to the Nazi occupation, Colonel Koszorús took the initiative to resist.

    Realizing the severity of the situation, Colonel Koszorús consulted with the Regent and began preparations on his own to stop Baky and the gendarmerie battalions. On July 5, 1944 at 11:30 p.m., Colonel Koszorús ordered the units of the 1st Armoured Division to take up positions at strategic points in Budapest, sealing off all roads leading into the city. By 7:00 a.m. on July 6, 1944 all the units were in place and Colonel Koszorús informed Baky that if his gendarmerie did not leave and disband they would be destroyed. On July 7, 1944 Baky capitulated and evacuated his forces.

    Colonel Koszorús’ unparalleled action was the only case known in which an Axis power used military force for the purpose of preventing the deportation of the Jews. As a result of his extraordinarily brave efforts, taken at great risk in an extremely volatile situation, the eventual takeover of Budapest by the Nazis was delayed by 3 1/2 months. This hiatus allowed thousands of Jews to seek safety in Budapest, thus sparing them from certain execution. It also permitted the famous Raoul Wallenberg, who arrived in Budapest on July 9, 1944, to coordinate his successful and effective rescue mission.

    In October 1944, after the Germans had taken Budapest, Colonel Koszorús was forced into hiding to avoid certain execution by the Gestapo. While alive, Colonel Koszorús never received recognition of his actions. In 1991, Ferenc Koszorús was posthumously promoted to the rank of general by the Hungarian Government. His memory is honoured with a plaque placed in the famous Dohány Street Synagogue in Budapest.

    Therefore it is with great honour and pride that I rise today in recognition of the valiant, patriotic efforts of Ferenc Koszorús. Many thousands of families are alive today as a result of the heroic actions of one man who stood up for his beliefs in a very uncertain and dangerous time. His loyalty to his country and love of humanity are an inspiration to all who struggle against oppression and the vile bigotry of racism.

    Too often the efforts of those who struggled against the Nazi oppression go unrecognized. This year, the 50th anniversary of Hungarian holocaust, the world reflects on the lessons learned. I am proud to honour Colonel Koszorús, a patriot, a humanitarian, and a hero.

  • Dakota !
    Itt magyar könyvpiacon most éppen a bestseller A megszálló magyar csapatok a szovjetunióban című csupa dokumentumot tartalmazó 600 oldalas kötet a magyar csapatok ott „viselt dolgairól”, több-százezerre rugó, a polgári lakosság kárára elköetett népírtásról szóló tényanyag. Olvasd el azt is.
    A drezdai bombázás nem történt volna meg, ha a Hitlerájra nem úgy szavaznak a németek, ahogy szavaztak már 1933-ban, és azt követően az események úgy követték egymást, ahogy törént… Mellesleg berlinben is sok ártatlan polgár esett áldozatul az ostromnak… Kiknek is köszönhették ? És még akkor is harcoltak.

  • és? mit bizonyít ez?

  • ne strapáld magad. a rézbőrű még alszik. az önérzete is csak később fog ébredni.

  • Varga Sándor
    2013 november 5
    10:09 de.
    Köszönöm, kedves Varga, hogy Lantos képviselő nyilatkozatát ide betette! Kötudott, hogy Lantos holokauszt túlélő volt családjával együtt!
    Persze, a gyülőlettől elvakult embereket SEMMI sem tudja meggyőzni, sajnos.

  • A parittyás hangja, aki végre kimondta azt amit egy demokratának kötelessége kimondania!

    2013 november 5
    10:08 de.

    „dakota
    2013 november 4
    11:20 du.

    Az én öregapám viszont nem csak hallott róla de át is élte azt amikor a fajtád természetesnek gondolta a Duna-partra küldést, mert ha jól veszem ki a szavaidból erre gondoltál! Érdekes vélemény demokratikus dakota!
    Valóban, a te fajtád semmit nem változott, jogfolytonos! „A te fajtád az aki stroke-ot kap István Király farmerjától de elzárja a vízcsapot a szegények elől, aki lóháton bohóckodva vonul be Erdélybe miközben tízezrek fagyoskodnak a hó fogságában (2013.03.15.) A te fajtád kupeckedik halott író csontjaival, erkölcsösködik a másolt diplomájával, a vásárolt angol nyelv vizsgájával, a kék-zöldre vert feleségével, és hagyná az útszélén a nemzet harmadát. A te fajtád aki havi egymillióból milliárdokat “spórol”, de lezsidózza, Duna-partra küldené azt aki mindenben különb magyar nála!
    Gratulálok Dakota! Megmutattad igazi valódat!”

  • KORDON BLUED is jól fogalmazza meg amit írt, és valóban ok és okozat amit biztosan megfogalmazhatunk az Angolszász bombázások ügyében.Biztosat senki sem tud, csak találgathatunk. Amennyiben németek nem kérnek Hitlerből, akkor a német nácik nem gyilkolnak demokratákat, zsidókat, nem támadnak meg más országokat lebombázva azokat, nem bombázzák az angol városokat, lengyel városokat. Akkor nincs a sokmilliós áldozata annak a világháborúnak a következményeként, amit egy hatalommániás elmebeteg robbantott ki. Lehet vitatni az angolszászok válaszcsapásainak nagyságának jogosságát, de ezt a német nácik hozták össze más országok megtámadásával amit nevezhetünk oknak, és erre volt az okozat ami válaszcsapásokban nyilvánult meg..

    Figyelemre méltó körülmény az, hogy dakota még véletlenül sem keres hibát a német nácik, magyar nyilasok, horthysták zsidók, cigányok elleni gyíkosságaikban. Amennyiben igen, akkor azt kicsinyíti, bagatellizálja. Ellenkezőjét felnagyítja,és megpróbálja lejáratni a szövetségeseket, a cigányokat, zsidóságot. Ezzel a lénnyel sok vitám volt már más fórumokon. Ráismerek sajnos. Nem minősítem, mert lelepleződik mindenhol!!

    KORDON BLUED írta:
    2013 november 5
    10:36 de.

    „Dakota !
    Itt magyar könyvpiacon most éppen a bestseller A megszálló magyar csapatok a szovjetunióban című csupa dokumentumot tartalmazó 600 oldalas kötet a magyar csapatok ott “viselt dolgairól”, több-százezerre rugó, a polgári lakosság kárára elköetett népírtásról szóló tényanyag. Olvasd el azt is.
    A drezdai bombázás nem történt volna meg, ha a Hitlerájra nem úgy szavaznak a németek, ahogy szavaztak már 1933-ban, és azt követően az események úgy követték egymást, ahogy törént… Mellesleg berlinben is sok ártatlan polgár esett áldozatul az ostromnak… Kiknek is köszönhették ? És még akkor is harcoltak.”

  • Komlói Török Gábor
    2013 november 5
    12:06 du.
    Na itt van egy beírás, amit érdekes módon Ille moderátor nem vett észre. Általában,úgy látszik, csak a jobboldali beírásokat olvassa és moderálja.
    Ha demokréácia van ezen a blogon, ezt az aljas beírást illene moderálni, azaz törölni. Dakota SEMMI ilyenről nem írt előbbi írásában, amivel ez a beírás vádolja.

  • A parittyás hangja

    Köszönöm Tisztelt Komlói Török Gábor!

  • hát, ez nem jött be, figyelő! komlói török parittyás kommentjére reagált, miért is moderálta volna bárki? ezen a blogon nincs demokrácia, ezen a blogon vörösterror van 😀
    dakota csak úgy, apránként hintette el mindazt, ami elvrendszeréből és felfogásából adódik. konkrét vádat összehozni ellene túl helyigényes lenne, annyit nem ér meg.
    amúgy, köze?
    tudja, fogadatlan prókátor…

  • Török írta:
    „Ezzel a lénnyel sok vitám volt már más fórumokon. Ráismerek sajnos. Nem minősítem, mert lelepleződik mindenhol!!”

    A fenti íráson csak annyit pontosítok, hogy az alábbi lény mentalistásához, stílusához nagyon hasonlatos írásokat olvastam, amely a dakota írásaira erősen hasonlatos.

    A fogalmazási hibák, és a bűnösökkel való cinkosság nem egy mércével mérendő!

  • Figyelő írta:
    2013 november 5
    12:59 du.

    „Komlói Török Gábor
    2013 november 5
    12:06 du.
    Na itt van egy beírás, amit érdekes módon Ille moderátor nem vett észre. Általában,úgy látszik, csak a jobboldali beírásokat olvassa és moderálja.
    Ha demokréácia van ezen a blogon, ezt az aljas beírást illene moderálni, azaz törölni. Dakota SEMMI ilyenről nem írt előbbi írásában, amivel ez a beírás vádolja.”

    Figyelő, a figyelemben ajánlom, hogy dakota írt az angolszászok bűnéről és írt a cigányokról, zsidókról is. Nézz már utána!

  • komlói török gábor, dakota nem azonos burkussal, bár a gyűlöletfaktoruk eléggé hasonló. kérem, ne nevezze a továbbiakban „lény”-nek, mivel ez a minősítés a MODEM szerint meglehetősen sértő, így konzekvenciával jár – már, ha lélfai érzékenységét nem akarjuk megsérteni. elvben dakota is valamikor embernek született.

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 november 5
    12:59 du.

    Hát akkor végezzünk egy kis szövegértelmezést Kedves Figyelő!

    Dakota erre a bejegyzésre reagált:

    e-migrans
    2013 november 4
    5:33 du.
    „A tüntetésen voltak olyan bálványimádó szoboravatók, akik a köztünk levő zsidókat a Dunapartra küldték, mások pedig a vagonokba…. Voltak olyanok is, akik nagynyilvánosság előtti holokauszt-tagadás köztörvényes bűncselekményét is elkövették”

    Dakota véleménye erről a következő:
    „Az öregapám se hallott még olyat, kedves e-migrans, hogy egy befogadó, demokratikus országban egy kisebbség meghatározza, hogy a befogadó állam lakosai mit tehetnek vagy mit nem.”

    Konkrétan megmagyarázná Kedves figyelő, hogy milyen erkölcsi alapon, esetleg keresztényi tanítás szerint ért egyet oly annyira Dakota véleményével, hogy az én bejegyzésemet tekinti aljasnak? Maga szerint aljas a felháborodásom mert valaki a „többség” demokratikus alapjogának tekinti a zsidók Duna-partra küldését, vagy a holokauszt tagadást?

    Nos akkor nincs tovább miről beszélnünk! Mindent elárult magáról!

  • Jó érzés az, amikor olyan emberek írását olvashatom, akik értik az ok, és okozatok közötti összefüggéseket. Akik nem azzal vannak elfoglalva, hogy kisebbítsék a horthysták, a nyilasok , a nácik részéről elkövetett bűnöket, és bebizonyítsák azt, hogy annyi áldozatról nincs szó amiről mi írunk. Persze egy ártatlanért is kár, és erről már nem írnak..

    Megtesznek mindent az ilyen személyek ugyanakkor, hogy a szövetségesek hibáit felnagyítsák, mintha mentségül szolgálna bármilyen mások által elkövetett bűnre is. Ugyanakkor a bűn forrásáról, a kezdeményezőfélről gyakran hallgatnak. Pedig amennyiben nincs támadás, akkor nincs ellentámadás sem.

    Sajnos ezen személyek szerint minden úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött! 😛

  • Ille István
    2013 november 5
    1:13 du.

    Kedves István!
    Köszönettel megfogadom kérésedet. Eleget teszek is neki. Nem szeretek személyeskedni, ez nem az én műfajom. Ünnepélyesen megkövetek mindenkit,mert dakota nem lény. Hogy micsoda, ha nem lény? Ehhez nekem nincs oskolám.

    Kérlek nyugodtan töröld, amennyiben bántó az alábbi idézet!
    Most viccen kívül, és nem dakotáról írok, a szerves lény fejlődéstörténete a teljesség igénye nélkül:

    Ontogenie
    földi lény

    Erdenkind
    féktelen lény

    Ungestüm
    heves lény

    Ungestüm
    melegvérű lény

    Warmblütler
    mesebeli lény

    Fabelwesen
    szeretett lény

    Geleibte (r)(e)

    Geliebte
    emberfeletti, túlvilági lény

    Überwesen
    emberhez hasonló lény

    kétlábú lény
    Zweibeiner
    egyedi lény

    Einzelwesen
    kétnemű lény

    Zwitterwesen
    (rég.) emberi lény

    Ezek nálunk nincsenek, csak a németeknél találhatók meg!!!

    Most erről többet nem írok. 😛

  • Máskpp értelmeztem parittyás , dakotát.

    Előszeretettel belemagyaráznak olyasmit is, ami nincs a szövegben.
    Dakota a nagyapjáról mondta az idézetet.
    Ez is egy példa erre.
    Hol van itt a Dunaparti küldés és holokauszt tagadás?
    Kicsit gondolkozni kéne, itélkezés előtt.
    Nem azt jelenti, hogy egyetértek az utolsó Dakota beírással. Mert kicsit érthetetlen a számomra.
    Ha én előre itélkeznék, már rég nem írnék a KMH-be!

  • Azt hiszem ebből az egészből, elegem van.
    A holokausztot senki sem tagadja, mindenkivel együttérzünk aki megszenvedte, vagy családtagja elvesztésével, vagy saját személyében.
    DE!
    Mindenki más aki nem így érez azt nem kell azonnal ocsárolni és embertelen jelzőkkel ellátni.
    Részemről, én a Rákosi korban szenvedtem sokat, de írtam rola? Sírattam magamat? vagy valaki is ezen a blogon, emlietett volna egy másik szörnyű kort,a kommunista diktaturát? NEM!
    I rest my case!

  • aha. nagyapja se hallott arról 😀
    meglepetés számomra, hogy dakotát egyáltalán értelmezni lehet. 🙂

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 november 5
    2:15 du.

    „Dakota a nagyapjáról mondta az idézetet.
    Ez is egy példa erre.”

    Figyelő, ezt most ugye nem gondolta komolyan? Kérem olvassa el még egyszer de most valóban figyelmesen a vonatkozó bejegyzésem! Meg fogja találni a vitatott mondatokat, és azt is hogy Dakota azokra reagált. Kérem ne tegye ezt velem, hogy egy felnőtt embernek szavanként kelljen elemeznem egy átlagos magyar szöveget! Ez a harmadik elemi tananyaga lenne!

  • említette, bizony. még azóta is, hogy az ellenszék megjelent ezen a fórumon. már megbocsásson, a régebbi, mártíromságáról szóló, máshol megjelent írásai nem érdekelnek annyira, hogy rákeressek. a guglin pedig bőven akad címszó a maga neve után.
    hány éves is volt a rákosi korszakban, és mi is volt az a szenvedés? miért is volt célszemély?

  • Figyelő írta:
    2013 november 5
    2:24 du.

    „A holokausztot senki sem tagadja, mindenkivel együttérzünk aki megszenvedte, vagy családtagja elvesztésével, vagy saját személyében.
    DE!
    Mindenki más aki nem így érez azt nem kell azonnal ocsárolni és embertelen jelzőkkel ellátni.”

    Tehát szerinted is van itt aki nem így érez.
    Embertelenséget, embertelennek nevezzük általában.
    Aki nem ért ezzel egyet, az az ellenkezőjét érti, érzi sajnos. Vagy tévedek? Érdekes felvetés.

    Figyelő írta:
    „Részemről, én a Rákosi korban szenvedtem sokat, de írtam rola? Sírattam magamat? vagy valaki is ezen a blogon, emlietett volna egy másik szörnyű kort,a kommunista diktaturát? NEM
    I rest my case!”

    Bár a fórrum témája most itt más, azért igazad van abban, nincs kettős mérce!!!

  • falusi
    2013 november 5
    2:22 du.
    Éppen ez az, hogy nem érdekli ki és miért szenvedett, levonva a holokausztot,
    17 éve voltam, hogy elkezdődött, de sokkal tovább tartott.
    Elnézést, de ezen a blogon nincs kedvem erről írni…

  • Kedves Figyelő!

    Bár tudom hogy az én véleményem nem érdemes szóra sem, de azért én mégis idézem amit Én itt elmondtam ezen témával kapcsolatban Marcsinak.

    Idézem:

    Sem saját tapasztalat, sem történelmi tény, semmi egyébb nem feddheti el Isten igazságát. A holokauszt, a világháborút, a kommunista, a diktatúrák és a demokráciák valamennyi borzalmait, különösen az élet kioltására törekvő cselekedeteket a világnak egy emberként kellene megakadályozni.

    Ezt írtam. Mélységesen elítélem a kommunizmus, és minden egyéb „izmus” rémségeit. Dakota írása pedig nem más, mint egy antiszemita ember magyarázata a „többségi demokrácia” köntösébe bújva. Nincsen többségi demokrácia!!! Csakis demokrácia van, ami nem feltétlenül egyenlő, és egyezhető össze a többség akaratával.

  • Figyelő írta:
    2013 november 5
    3:02 du.

    „17 éve voltam, hogy elkezdődött, de sokkal tovább tartott.
    Elnézést, de ezen a blogon nincs kedvem erről írni…”

    Magam részéről minden valós szenvedést meghallgatok, és elítélem azok okozóit!

  • marcus aurelius

    to Christopher Adam
    Kedves Kristóf !
    Hadd kérdezzem meg, miféle moderálás az, hogy lejön egy ordenáré szöveg, valaki ellen, majd a (megbízott) moderátor utólag összekacsintva ejnye-bejnyézik a trágárkodó beíróval, jóbarátjával, – ahelyett hogy eleve törölt volna. Mindenesetre kikérem magamnak azokat a kitételeket és stilust, amit „a parittyás hangja” velem szemben a 2013.nov.4-i (3:27) kommentjében megengedett. Itt nem csak a köztünk lévő közel 40 év korkülönbségről van szó, hanem valami emberi minimumról is.
    Tisztelettel, M.A.

  • Figyelő
    2013 november 5
    3:02 du.
    Márijaidesanyám..
    Ezúttal mit követtem el? Erre az oldalra ma 2:22-kor egyáltalán nem írtam..

  • falusi
    2013 november 5
    2:22 de.

    Köszönöm a válaszodat, kedves falusi, én is így gondolom.

  • Figyelő
    2013 november 5
    12:59 du.

    Köszönöm, hogy leírtad a véleményedet, kedves Figyelő.
    Valóban nem írtam olyat, ami miatt egyesek itt vitustáncot kezdtek járni.

  • abryzoli
    2013 november 5
    3:22 du.

    Kedves abryzoli, kikérem magamnak az általad használt megnevezést, mert számomra sértő és főleg azért, mert nem igaz.
    Szerintem is demokrácia van, és egy demokráciában el kell fogadni azt is, ha bármelyik oldal pl. szobrot akar állítani. Ebben az esetben pl. egy olyan embernek, aki talpraállított egy szétzilált országot. Mindenkinek, így neki is voltak hibás döntései, de az érdemeit sem szabadna semmisnek tekinteni.

  • Figyelő
    2013 november 5
    2:15 du.

    Kedves Figyelő, nem a te szövegértéseddel van probléma, parittyás értette félre. Én csupán magáról a szoboravatásról és a hozzá kapcsolódó ellentüntetésről írtam.

  • Kedves Christopher, tulajdonképpen megvan a maga sajátságos haszna annak is, hogy ilyen érdekes ezen az oldalon a moderálás. Értem ezalatt azt, hogy fennmaradhattak az ellenem indított minősíthetetlen hangvételű bejegyzések, sőt, ille moderátor lelkes támogatásával.
    Nagyon sokat segít az oldal megítélésében és a választások előtt a baloldal megismerésében.
    Ettől jobb reklámot sehol nem lehet olvasni a jobboldal mellett:)

    Falusi az egyetlen azon az oldalon, aki mindig tisztességes hangnemben kommunikál. Tiszteletem, kedves Falusi.

    A többiek, önmaguk állították ki magukról a bizonyítványukat.
    Köszönet érte, uraim.
    Ha ez az, amit a baloldaltól várni lehet, akkor kösz, de nem:)
    Kellemes, napos délelőttöt mindenkinek:)

  • dakota
    2013 november 5
    6:51 du.
    Kedves dakota.
    Gondolom, azon nem kell külön harczolásznunk, hogy- mondjuk- németországban demokrácia van.
    Szerinted életszerű a gondolat, hogy ott bármelyik párt, vagy közösség szobrot állíthasson Hitlernek, vagy Göbbelsnek?
    Érdeklődássel várom a válaszodat..

  • falusi
    2013 november 5
    6:02 du.
    Elnézést kérek Falusi, valóban nem neked szántam a választ, csak te voltál az „egeremen”!Lényegében, Komlói Török Gábornak szólt AZ a válaszom!

  • Kedves Dakota!

    Számodra Horthy érdemei elsősorban a deportálások voltak. Akár tiltakozol ellene, akár nem igenis úgy gondolom, hogy antiszemita vagy. Te támogatod azt hogy szobrot állítsanak neki, miközben a demokráciára hivatkozol.Tudod ez nem így van egy normális demokráciában. Ez csakis magyarisztánban lehetséges, egy olyan országban ahol a „Nemzeti magyar” bőségesen isszik az antiszemitizmus mámorából. Tudod mindenki aki a másikat dicsőiti, érdemeit elismeri azonosul vele. Van aki Jézust méltatja, van aki Orbánt, van aki Horthyt. Éppen ezért nincs erkölcsi jogalapod kikérni magadnak az antiszemita megnevezést, lévén hogy horthy a „bálványod” az volt.
    Mégvalami. Eggyetlen egy antiszemitának sem lehet semmillyen érdeme. Minden antiszemita élete, gondolkodása, életfelfogása, Isten iránti gyűlölet, lázadás. Az ilyen emberek „érdemeiből” aki szemezget, válogat, maga is azonosul vele.

  • a kor nem érdem, hanem állapot. parittyás megkapta a figyelmeztetését. amennyiben modora nem változik, megnyugtatom, ő is moderálásra kerül.
    amúgy honnqan tudja, hogy parittyás hány éves, valamint, hogy milyen nexusban van velem?

  • ugyan, dakota, csak nem gondolja komolyan, hogy a baloldal megismerése ezen múlik?
    az meg, hogy maga ellen hadjárat indult volna, lássa be, barokkos túlzás 😀
    nem annyira fontos személy, csak egy sima jobboldali hőzöngő.
    amúgy se várta senki, hogy kibújik a bőréből, és lelkes baloldali lesz 😛

  • Átolvasva a hozzászólásokat, Dakotának és Topapónak is volt a másik fél identitását és jogait sértő egy-egy mondata. Az pedig durva túlreagálás és a társalgás csődje, ha antiszemitának vagy gyilkosnak neveznek valakit.
    Nincs igaza Dakotának abban, hogy egy „befogadott kisebbség” ne szóljon bele az őt is érintő dolgokba. Egyrészt Magyarországon a zsidóság őshonos, másrészt, akik utoljára a 19. században telepedtek le, azok többsége is a Monarchián belüli tartományokból érkezett. 1848-ban pedig a magyarok oldalán harcoltak a feudális jogviszonyok ellen. Nekik is köszönhető a későbbi kiegyezésben. Az, hogy ki „befogadott” és ki mennyire magyar, messzire vezetne, kezdve Zrínyitől a 13 aradi tábornokig, meg a török utáni újratelepítésig.
    Ezt mindenki tudja, de újból-és újból itt lyukadunk ki.

    Amióta ennek a lapnak is köszönhetően többet foglalkozom a holokauszttal, a történelmi tényekből egyre inkább azt a következtetést vonom le, hogy minden látszat ellenére a magyar nép nem volt antiszemita. Ez csak a túlélők egy részének sajnálatos érzékcsalódása. A holokauszt azért nem ismétlődhet meg, mert a fajelmélet csak egy hatalomra került agresszív személy, illetve csoport őrült téveszméje volt egy paternalista, megfélemlített világban.

  • abryzoli

    Szerintem, inkább érvekkel cáfolj, mint antiszemitázz. Annak idején Hitlernek is az volt a baja, hogy eszmerendszerét annyira nem vették komolyan, hogy nem vitatták meg vele. Az volt az egyik rögeszméje, hogy az Első Világháborús német vereség egyik oka a hátországi zsidóság volt. Arról elfeledkezett – és nem szólt neki senki – hogy az ellenfeleinek is volt hátországa, ahol még több zsidó volt.

    Erről jut eszembe. Jó volna, ha valamelyik történelemből felkészült szerző írna egy felvilágosító cikket arról, hogy a magyar és a Monarchián belüli zsidóságnak nem állt érdekében a az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolása. Nincs valódi analóg Hitler következtetéseinek a Monarchiára nézve. Mégis behódoltunk Hitler eszméinek.

  • az a baj, hogy mindenki a magyar népben gondolkozik. egy nép nem lehet sem antiszemita, sem kommunista, sem ilyen vagy olyan pista.
    ellenben a magyar nép bizonyos csoportjai biza, azok voltak, és most is vannak ilyen csoportok. de akkor miért nem nevezzük azokat meg? na, nem név szerint, egyenként.
    népként általánosítani nem vezet semmire.

  • Ille!…………… A jobbikra mutogat a listázás miatt miközben ugyanúgy listázna.

  • mármint kicsoda mutogat? mert én csak a lóri gyereket látom mutogatni…
    meg hát, mit is listáznék? főleg, kinek a megbízására?

  • dakota írta:
    2013 november 5
    6:51 du.

    „abryzoli
    2013 november 5
    3:22 du.

    Kedves abryzoli, kikérem magamnak az általad használt megnevezést, mert számomra sértő és főleg azért, mert nem igaz.
    Szerintem is demokrácia van, és egy demokráciában el kell fogadni azt is, ha bármelyik oldal pl. szobrot akar állítani. Ebben az esetben pl. egy olyan embernek, aki talpraállított egy szétzilált országot. Mindenkinek, így neki is voltak hibás döntései, de az érdemeit sem szabadna semmisnek tekinteni.”

    Amennyiben ezt a logikát követem, akkor Hitlernek is szobrot állíthatnának a németek dakota logikája szerint.

    Tényleg ennyire nem érhető, hogy Horthy nemzeti tragédiába, népírásba sodorta hazánkat? Nem minősítek. Tapasztalatból tudom, hogy a moderálás nem könnyű feladat. Ezért segíteni szeretném szalonképes szavak használatával is.

  • Ille István
    2013 november 6
    4:54 de.
    ebben véletlenül egyetértünk.
    Minden népnek van alja. Nem csak a magyarnak.Olvasok a német és svéd neo-nácikról is manapság.
    Emlékszem anno, például sok náci lett komcsi és Rákosi párti azonnal, mikor fordult a hatalom.
    Apám mikor sürgették hogy lépjen be a kommunista pártban, erélyesen mondta, hogy nem lép be, amíg volt nácik vannak ott.Soha nem is lett párttag.
    Különben az itt elmarasztalt Wass Albert is erről írt egyik könyvében.

  • ja, meg kisnyilas hű kommunista párttag. szépen leigazolták egymást.

  • abryzoli írta:
    2013 november 5
    3:22 du.

    „Sem saját tapasztalat, sem történelmi tény, semmi egyébb nem feddheti el Isten igazságát. A holokauszt, a világháborút, a kommunista, a diktatúrák és a demokráciák valamennyi borzalmait, különösen az élet kioltására törekvő cselekedeteket a világnak egy emberként kellene megakadályozni.

    Ezt írtam. Mélységesen elítélem a kommunizmus, és minden egyéb “izmus” rémségeit. Dakota írása pedig nem más, mint egy antiszemita ember magyarázata a “többségi demokrácia” köntösébe bújva. Nincsen többségi demokrácia!!! Csakis demokrácia van, ami nem feltétlenül egyenlő, és egyezhető össze a többség akaratával.”

    Talán az izmusokban is van kivétel, és azokat sem lehet bűnösnek beállítani mind, és egyenlőségi jelet tenni közéjük! Nevezhetjük a kapitalizmust a világ legrosszabb izmusának is, de sajnos ebben az estben ragozni kényszerülünk, mert sajnos ennél még rosszabbak voltak, és vannak jelenleg is szerintem. A nácizmus, (a nemzeti szocializmus), kommunizmus, Kína, É- Korea példának okáért. A kapitalizmusnak is voltak, vannak, és lesznek is hibái, bűnei az eljövendő időkben.. Jelenleg minden izmus visszatért a kapitalizmushoz többségében, mert minden más izmus zsákutcának nevezhető. A kapitalizmus viszont fejlődik, mert fejlődőkepés, mert megújulni képes, és megpróbál egyre jobb válaszokat adni az emberiség problémáira, egy lassú folyamat része ként.. Persze sok javítani való van rajta még. A kapitalizmusra is rányomja bélyegét, hogy mi emberek csináljuk, és nem mentes emberi gyarlóságainktól, hibáinktól. Amit figyelmedbe szeretnék ajánlani azaz, hogy a kapitalizmus mai formájának, régi vadhajtásait a szabályzók,a fékek, ellensúlyok rendszere, annak valós működtetése teheti jobbá, emberségesebbé. Erről írtál te is más szavakkal, és tömören….Ahogy a kertben a fákat metsszük, tesszük rendben, ahogy a háziasszony a kertben gyomlálgat például különböző szorgalommal, úgy tesszük mi emberek élhetőbbé sok kudarc árán a kapitalizmusra épített demokráciánkat.

    Amit totalitárius izmusról írtál,(a kommunizmus bűneiről), a többségi demokrácia vadhajtásainak korlátozásáról teljesen igaz, és példaértékű!

  • Akinek a kezéhez a legtöbb magyar vér tapad a történelmünk ideje alatt!
    Kemény antiszemitáknak üzenem, hogy a magyar zsidók, cigányok olyan magyarok, mint bárki más ebben a hazában!

    1. Antiszemitának vallja magát Horthy ez tény.
    Egy bujtatott antiszemita sem érdemel szobrot, akkor Horthy mint nyílt antiszemita, hogy is érdemelhet? Nem szégyen szobrot állítani egy antiszemitának? Már ennyi is elég lehetne ahhoz, minden jóérzésű ember megvetéssel forduljon el tőle.

    2.Engedélye nélkül egyetlen zsidóellenes törvényt sem hozathattak volna hazánkban. Egyébként a fentiek mutatják azt, hogy egy antiszemita kormányozótól mást nem is várhatott senki. Gondolom, hogy ez sem vállalható Horthy múltjából, és szégyellni való annak, akinek van szégyene. Horthysták, antiszemiták, rasszisták, a 2/3-al viaszélők akarnak vallási erkölcsről prédikálni nekünk?

    3. Hitlerrel lepaktált, eladta a lelkét az „ördögnek”, a náciknak..

    4. Jugoszláviával kötött barátsági, megnemtámadási szerződésünket megszegve engedte át a német csapatokat hazánkon, és részt vettünk Jugoszlávia szétverésében.
    Ez az ember milyen példát mutathat nekünk és utódainknak?

    5. Megtámadtuk Szovjetuniót. Egy olyan országot támadtunk meg, akinek nem volt éreke bántani bennünket, és ez vitathatatlanul igaz. Ennek súlyos következményei voltak, lettek a későbbikben. Kb. 350 ezer magyar halott, és azokról az orosz, ukrán stb. szovjet katonákról, polgári áldozatokról is beszélnünk kell, akik ennek következményeként magyar katonák oltották ki életét. Hát ennek az embernek tényleg hősi szobor jár?

    6.Horthy a magyar csapatokat nem készítette fel a német megszállás lehetőségére, nem állt ellen hazaáruló volt, legitimálta a német megszállást hazaáruló volt, és tovább gyakorolta államfői jogait Magyarországon, mint ha semmi se történt volna ezért is hazaáruló volt.

    7.”A deportálásokat Horthy végül július 6-án állíttatta le.”

    „Horthy Miklós levele gr. Teleki Pálhoz 1940. október 14. Horthy Miklós titkos iratai. Kossuth, Budapest, 1962.”

    „Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.”

    „1941 nyarán a magyar hatóságok közreműködésével 16-18 000 „hontalan”, „rendezetlen állampolgárságú” zsidó származású személyt a Németország által megszállt Galíciába toloncoltak ki embertelen körülmények között (marhavagonokban, szinte mindenféle ellátás nélkül szállítva őket). Az állítólagos cél a „hontalanoknak” a részben magyar csapatok által megszállt Ukrajnába való áttelepítése lett volna. A kitoloncoltak nagy részét azonban1941. augusztus végén a Kamjanec-Pogyilszkij mellett állomásozó SS-alakulatok és ukrán milicisták lemészárolták. 2-3 ezer főnek sikerült csak visszamenekülnieMagyarországra. A német hatóságok ellenzésének és a magyar közvélemény nyomásának hatására a további kitoloncolásokat augusztus 8-án, a mészárlás megkezdése előtt három héttel leállították.[82][83] Ez volt a holokauszt első olyan tömeggyilkossága, amelyben az áldozatok száma ötszámjegyű volt. [84]”

    „Horthy Miklós addigi viszonylag passzívnak tekinthető magatartása, mármint a zsidóság sorsát érintő döntések terén, a felelőssége áthárítását, saját lelkiismeretének megnyugtatását jelentette. Igaz, ez nem változtat azon a tényen, hogy a tekintélyével, pozíciójából következően jóváhagyta az 1944-es tragédiát.69 Az ország katonai és gazdasági mozgósításához hasonlóan a magyar állam szuverenitásának remélt visszaszerzése érdekében vette tudomásul a deportálásokat. Az 1941 ősze és 1944 közötti magatartásával ellentétben az adott helyzetben a zsidóságot feláldozhatónak, deportálásukat szükséges rossznak tekintette.70”

    Sajnos Horthy legitimálta helyén maradásával német megszállást, mert az ország megszállása után nem mondott le, sőt, tovább gyakorolta államfői jogait Magyarországon. „A deportálásokat Horthy végül július 6-án állítatta le.” Aki 1944 julis 6-án képes volt leállítani a deportálásokat, annak el sem kellett volna indítania. Tudom, hogy nem lelkiismereti okokból tette meg. Angolszászok partra szálltak, és több figyelmeztetést kapott aminek az volt a lényege, hogy felelősségre fogják vonni. Gyáva , sunyi gazember volt.

    „Horthy annyiban vett részt aktívan a zsidóságot érintő intézkedésekben, hogy egyrészt élt a kinevezési jogkörével, másrészt úgy, hogy meghozta a következő döntését. 58 Március 29-én Sztójay Döme miniszterelnök a minisztertanács ülésén ugyanis azt jelentette be, hogy a kormányzó „az összes zsidó rendeletekre vonatkozólag szabad kezet adott az ő vezetése alatt álló kormánynak, és azok tekintetében nem akar befolyást gyakorolni”.

    „1944. május 15. és július 9. között Vessenmayer adatai szerint, az 1938 és 1941 közötti visszacsatolásokkal megnagyobbodott ország területéről 437 402 vidéki magyar zsidó deportálására került sor.”

    „A Gestapo 1944. október 15-én elrabolta Horthy fiát, ifjabb Horthy Miklóst és a mauthauseni majd a dachaui koncentrációs táborbaszállították.[113] A kormányzó pedig október 16-án kénytelen volt visszavonni parancsait és lemondani; a hatalmat Szálasi Ferencnek, a nyilaskeresztesek vezetőjének adta át.”

    „A nyilas hatalomátvétel (1944. október 15.) idején a vidéki zsidóság már gyakorlatilag fel lett számolva. Az országban Budapesten kívül már csak a munkaszolgálatos századokban voltak zsidók. A fővárosban körülbelül 200 ezer, a munkaszolgálatos századokban körülbelül 100 ezer zsidó várta rettegve, mit hoz a nyilas uralom. A Szálasi-kabinet a végsőkig elkötelezte Magyarországot a német szövetség és a háború folytatása mellett, így német kérésre 50 ezer zsidót deportáltak, a maradék fővárosi zsidóságot pedig gettóba zárták, ahol ezreket végeztek ki.[13] Budapesten körülbelül 8 ezer zsidót gyilkoltak meg, további mintegy 9 ezer zsidó a bombázás, az éhezés, a betegségek következtében halt meg vagy öngyilkos lett.[14]”

    Miért is érdemel ez az ember szobrot? Azért mert elkerülte az akasztófát? A történészek arról írtak, írnak, hogy ez az ember nem nézet szemben múltjával, ez az ember semmit sem bánt meg!

  • Komlói Török Gábor
    2013 november 6
    3:17 du.

    Horthy és Kádár is – ellenkező előjellel – olyan korszakban éltek, amelyben utólag is nehéz megítélni, hogy mikor mi lett volna a helyes. Amit pedig mondtak, azokról nem tudhatjuk, hogy milyen nyomás vagy befolyás alatt tették. De természetesen kell kutatni mindkét időszakot. De amit eddig tudunk, az is elég ahhoz, hogy ne állítsunk szobrokat nekik. Más kérdés, hogy ezt másoknak is meg lehet-e tiltani?

    Egyéni véleményem az, hogy az lett volna helyes, amit Bajcsy Zsilinszky Endre tett. Aki – miután az összeesküvését leleplezték – Zrínyi módra legalább jelképesen szembeszállt és tűzharcot vívott a nácikkal. Megsebesült, elfogták és kivégezték. Horthy is megmenthette volna a saját és a magyarok becsületét, ha nem mindenáron túlélni akar. (Más kérdés, hogy a helyében nekem mihez lett volna bátorságom)

  • Ille István
    2013 november 6
    4:54 de.

    „az a baj, hogy mindenki a magyar népben gondolkozik. egy nép nem lehet sem antiszemita, sem kommunista, sem ilyen vagy olyan pista.”

    „népként általánosítani nem vezet semmire.”

    ille, ezt mondtad már Kertész Ákosnak is?

  • már hogyne mondtam volna! közölte, hogy el is gondolkodik arról, hogy a jövőben nem a népre általánosítja a genetikailag alattvalót, csak a fideszesekre 😀

  • A parittyás hangja

    dakota
    2013 november 6
    9:37 du.

    Még mindig itt tartotok, hogy Kertész Ákos levelére hivatkozva köpködtök az ellenzékre! Például neked, aki nem vagy egy hülyegyerek soha nem jutott még eszedbe, hogy megpróbáld értelmezni mit akart mondani a képletes fogalmazásával? Szívesen kielemezném neked szóról szóra de csak egy példa amivel állandóan dobálóztok! „zabálja a moslékot” Nyilván nem a konyhai maradék élvezetére gondolt! Viszont igen! A társadalom jelentős része, minden racionális tapasztalata ellenére zabálja a hazug, kétkulacsos, ergó moslék szintű kormánypropagandát! Orbán kimegy Brüsszelbe és az EU-ról mint a demokrácia bástyájáról beszél majd hazajön és azzal a lendülettel a Szovjetunióhoz hasonlítja, és az EU elleni szabadságharcról hablatyol! (tudom idézni!) A munka alapú társadalomról zagyvál de alaptörvénybe emeltette a munkásság jogfosztását. A keresztényi értékekről ömleng de egy vállrándítással elintézi, hogy a keresztény-nemzeti kurzus egyik képviselője országatya akar maradni azután is, hogy saját vallomása szerint is véres péppé verte ököllel a felesége arcát. Mindezek ellenére százezrek, „Orbán az élő Isten” pólóban demonstrálnak mellette! Megzabálták egy moslék ember moslék hazugságait. Erről beszélt többek között Kertész! Nincs igaza? Arról az „apróságról” nem beszélve, hogy nem a magyarságról beszél amire ti mindig hivatkoztok, hanem az „ezek is magyarok”-ról!

  • Kedves Jani!

    Komlói Török Gábor
    2013 november 6
    3:17 du.

    „Horthy és Kádár is – ellenkező előjellel – olyan korszakban éltek, amelyben utólag is nehéz megítélni, hogy mikor mi lett volna a helyes. Amit pedig mondtak, azokról nem tudhatjuk, hogy milyen nyomás vagy befolyás alatt tették. De természetesen kell kutatni mindkét időszakot.”

    Disszidálni mind a kettő tudott volna, Esetleg mint Mindszenty amerikai nagykövetségtől is menedékjogot kérhettek volna stb. és nem legitimálták volna a különböző megszállásokat, nem járulnak hozzá, nem adják nevüket tömeggyilkosságokhoz közvetve, közvetlenül.

    Jani írta:
    „De amit eddig tudunk, az is elég ahhoz, hogy ne állítsunk szobrokat nekik. Más kérdés, hogy ezt másoknak is meg lehet-e tiltani?”

    Hitlernek, Sztálinnak, Rákosinak is állíthatna ezen logika alapján bárki is szobort? Szerintem nem, és szerinted sem, mert minden jóérzésű emberben megszólal a belső parancs, hogy ezt már nem! Tömeggyilkosoknak, árulóknak, kollaboránsoknak nem állítunk szobrot. Mire tanítanák az utókort? Mit üzennék vele utódainknak?

    Jani írta:
    „Egyéni véleményem az, hogy az lett volna helyes, amit Bajcsy Zsilinszky Endre tett. Aki – miután az összeesküvését leleplezték – Zrínyi módra legalább jelképesen szembeszállt és tűzharcot vívott a nácikkal. Megsebesült, elfogták és kivégezték. Horthy is megmenthette volna a saját és a magyarok becsületét, ha nem mindenáron túlélni akar. (Más kérdés, hogy a helyében nekem mihez lett volna bátorságom)”

    Kedves Jani, amit most írtál Bajcsyról, csak igazi hazafi képes megcselekedni. Magam ehhez gyáva lennék. Sokszor a kommunizmus idején álmodoztam ellenállásról, barátaim körében megpróbáltam szervezkedni, de mindig kudarccal jártam. Szerencsém is volt, hogy már „puha” diktatúrában életem. Persze nem vagyok büszke erre sem.

  • falusi
    2013 november 5
    8:28 du.

    Kedves Falusi, válaszoltam az általad feltett kérdésre, csak nem jelentették meg. Úgy látszik, hogy ennyire zavaróak a tények:)

  • utána kerestem a spamok közt, nincs. se a lomtárban. úgyhogy, ezeken a tényeken, ha javasolhatom, dolgozzon még 1 kicsit.

  • http://www.magyarkronika.com/kanadai_hirek/20051206.htm
    Ide is elhoztam régebbi cikkemet Horthy kultúszminiszter életéről és hatalmas kultúrális fejlődésről amit ő létesített.
    Természetes, ennek semmi köze nincs Horthy szobrához, csak egy mozaik az akkori kor eredményeiről.

  • Ille István
    2013 november 7
    9:38 de.
    István, lehet benne valami, mert az éjjel én is írtam három-négy hozzászólást, (többek között neked is) és ma reggel nemtalálom őket sehol..

  • Amiről írnunk kell és annyiszor, ahányszor az igazságot sárba kívánják taposni!

    Mint ember, mint magyar, szerintem képekben, hasonlatokban is általánosítunk emberi mivoltunkra asszociálva, nemeztisségi hovatartozásunk szerint is. Amikor a náci szellemi utódokkal szemben megfogalmazom kritikáimat, akkor felhívom a figyelmet arra, hogy általánosításuk gyűlöletkeltő, gyűlöletkeltést célozza meg, és ez az ami elfogadhatatlan minden általánosításban.

    Csak egy náci, Horthy, nyilas szellemi utód, vagy egy félművelt buta ember tartja magyarellenesnek Kertész magyar írónk genetikára utalását, mert a hasonlat célja magyarságunk jobbítása, a magyarságunk felrázása a közöny, a passzsivítás kábulatából.

    Kertész jobbító szándékkal írta a genetikai hasonlatát. Azért mert az ellenkezőjét kívánja elérni annak amit sokan szó szerint értelmeznek. Azért írta, hogy kibeszéljük a dolgot, és amit gyermekkortól gyökereinkkel szívtunk környezeti hatásokkal magunkban, amely gyökér hasonlatos a genetikához, arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon nehéz lesz a változást elérnünk, mert a gyökereinkkel a pocsolyában dagonyázunk és jól érezzük magunkat ott ahol a disznó is jár. Már Petőfi is megírta, hogy a nép hajdan csak eledelt kívánt, hisz állat vala. Vajon emberé váltunk már a szabadságra, a demokráciára, vagy csak Orbáni pocsolyában élvezve dagonyázunk alattvalóként, és egy jobb faltért eladjuk magunkat??A kérdés az, hogy ki és mit szűrt le belőle. Érdekes, hogy a mély magyar antiszemita, rasszista beütésű azt szűre le, hogy Kertész genetikát szó szerint érti. Vajon miért értelmezi egy mély magyar szó szerint a magyarság genetikáját? Mert a butája el is hiszi, hogy van genetikai magyar, és annak tartja magát, ezért érzi sértve, találva önmagát..Ez a szégyen. A náci németek is elhitték, hogy felsőbbrendűek genetikailag..Rájuk nézve is szégyen volt. Egyetemet végzet emberek tömegeiről beszélünk sajnos, amikor antiszemitizmus, rasszizmus fertőjéről, fertőzéséről írunk.

    Az igazság az, hogy nincs genetikai magyar, és ezért még képletesen, átvitt értelemben sem sérthetett meg senkit Kertész! Tény az, hogy nincs genetikai magyar.

    Kertész írására, és minden más írásra vonatkozik az, hogy a szövegkörnyezetéből nem emelünk ki semmit, mert más értelmet kap az egész írása. A Kertész életműve, magyarsága példamutató, és ez szolgálhat megítélésnek alapjául. Minden más aljas rágalom. Ezek után kinek az érdeke Kertész lejáratása?
    Magyaroké nem. Akkor kinek még is? A nácik, a nyilasok, horthysták, mély magyarok szellemi utódainak, azoknak akik „genetikailag” szellemi utódok!! 😛

    Hogy fogalmazzam meg azt, hogy kik is járatják le magyarságunkat, vagy bármely fórrumot? Egyszerű a válasz: A kirekesztők, azok akik elkívánják dönteni, hogy ki a magyar? Azok akik horthysták, nyilasok, nácik bűneit mentegetik, és megpróbálják tisztára mosni őket. Azok akik szobrokat állítanak Horthynak, és más antiszemita, vagy rasszista disznónak!

    Gyalázat a magyar kormány hallgatása!

    „Az Egyesült Államok elítéli a Horthy-szobor vasárnapi avatását, és szükségesnek tartja, hogy a legmagasabb rangú magyar vezetők is határozottan és egyértelműen ítéljék el a történteket.”
    http://www.stop.hu/belfold/horthy-szobor-jott-egy-koki-washingtonbol/1191547/

  • “Az Egyesült Államok elítéli a Horthy-szobor vasárnapi avatását, és szükségesnek tartja, hogy a legmagasabb rangú magyar vezetők is határozottan és egyértelműen ítéljék el a történteket.”
    http://www.stop.hu/belfold/horthy-szobor-jott-egy-koki-washingtonbol/1191547/

    Komloi Török idézete.
    Vajon mi köze az Egyesült Á, egy templomi kis mellszobor avatáshoz? Gondolom magyar balos információ alapján.

  • Ille István
    2013 november 7
    9:38 de.
    Szerintem inkább neked kellene átgondoltabban használnod a „radírodat”, ille, ha már Christopher valamilyen meggondolatlanság miatt rád ruházta ezt a tisztet. Nagy hiba volt részéről, de ezt majd eldönti ő az eredmények alapján:)

  • Figyelő
    2013 november 7
    12:22 du.

    Érdekes, Horn Gyula „szoboravatója” miatt nem hisztizett senki.

    Egyébként amiatt a valami miatt főként a családtagjai reklamálhatnának, mert nyomokban sem emlékeztet rá.
    Nem tudom, ki alkotta, de hogy életében nem látott még fényképet sem róla, az biztos.

  • Figyelő
    2013 november 7
    12:22 du.

    Persze a magyar baloldal informálja, és irányítja az amerikai külpolitikát is. Ennél már csak az lenne nevetségesebb, amenyiben engem vádolnának ezzel. Csak tudnám, hogy miért nem én vagyok az a személy? 😛

  • hát, dakota, egy tény: magának ezzel a hibával együtt kell élnie 😀
    amúgy milyen eredményekről beszél, kedves rézbőrű barátom? vagy inkább roma színű? mert hát, az ő szleng nevük is dakota 😀
    száz méteres háztömb körüli véraláfutás eredményéről?
    vagy, hogy elkopnak a drasztikus, provokáló jobboldali kommentek? nő a szerzőtársak köre?
    nő az olvasottságunk?
    ne kíméljen, váteszkém, adja elő!

  • Ille István
    2013 november 7
    2:08 du.

    Ugyan, ille:)
    Ha csak úgy vagytok képesek pozitív kimutatást prezentálni, hogy pl.öt kommentemből hármat töröltök, akkor ugy te is tudod, hogy mennyit ér ez az egész:)
    Nudli a köbön:)

    Falusinak írt válaszomban, amit töröltetek, semmi moderálni való nem volt, csak csupán a tények.
    Ennyire nem lehettek pitiánerek:)

    Pedig de:)))

  • Figyelő
    2013 november 7
    12:22 du.

    Kedves Figyelő, nem kell ehhez belső információ, megvan annak kint is a megfelelő formája.

    „Én valóban észvesztöen magyarellenes vagyok.” – mondja mindezt dr. Regős Péter, az MZSVSZ szóvivője, a Magyar Zsidók Világszövetsége, az amerikai magyar ajkú zsidóság képviselője.

    Szerencsére nem minden zsidó gondolkodik/viselkedik így, és módfelett sajnálatos, hogy őket is ez a társaság képviseli, de legyen az ő megoldásra váró problémájuk.

  • Christopher Adam

    Dakota,

    ön mégis honnan veszi, hogy „őket is ez a társaság képviseli.” Regős Péter – tudomásom szerint – egy súlyos fizikai traumát szenvedett beteg ember. Az égvilágon senkit sem képvisel. Ide is irt néhány éve, és le lett tiltva.

  • Már nem az MZSVSZ szóvivője, Regős?

  • Ettől függetlenül, az utolsó mondatomat módosítom, illetve rövidítem a felesleges viták elkerülése miatt.

    Ez volt az eredeti.
    „Szerencsére nem minden zsidó gondolkodik/viselkedik így, és módfelett sajnálatos, hogy őket is ez a társaság képviseli, de legyen az ő megoldásra váró problémájuk.”

    Ez az új.
    „Szerencsére nem minden zsidó gondolkodik/viselkedik így.”

    Napsugaras szép napot, mindenkinek:)

  • bocsika, de, hogy magának mi az elképzelése a pozitív kimutatásról és annak alapjáról, az a legkevésbé sem érdekes.
    egy nudli a köbön pedig három nudli, ősi komenista számítás szerint. amúgy is csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam. az pedig, hogy mik a tények, majd mi eldöntjük. pont úgy, mint a fidesz médialakájai.
    külöben is, ma nov. 7-e van. én azzal ünneplem a nagy októberi szocialista forradalom kitörésének évfordulóját, hogy magával játszadozom 😀

  • A parittyás hangja

    Komlói Török Gábor
    2013 november 7
    12:07 du.

    Lájk!!!

    Húú, ez az írása Kertész Ákosról nagyon rendben van Tisztelt Komlói Török Gábor!

  • Figyelő
    2013 november 7
    12:22 du.
    Figyelő.
    Az amerikai követség szintén a Szabadság téren van..
    És hiszed, nem, nem „bádogoztak be minden ablakot..”

  • falusi,
    Nem mondtam, hogy nem láthatják a szobrot.
    Hanem Horthy kilétéről csakis helyi értesülésekből informálodnak. Ne félj, vannak számosan.
    Az amerikainak fogalma sincs magától Horthy 20 éves uralkodásáról, az előzményekről és a német megszállásról.

  • A parittyás hangja

    dakota
    2013 november 7
    2:32 du.

    Daki, fogalmam sincs ki ez a Regős Péter, nem is hallottam még róla de az egész biztos, hogy nem az ilyen marhák azok aki megjelenítik a magyar zsidóság gondolkodásmódját. Elhiheted ha valaki akár egy zsidó ilyet mondana szemtől-szembe, úgy felrúgnám, hogy le se esne!

  • Figyelő
    2013 november 7
    10:09 du.
    „Az amerikainak fogalma sincs magától Horthy 20 éves uralkodásáról, az előzményekről és a német megszállásról.”

    Ez annyira szép, hogy viszem is azonnal a „lementve” oldalra!
    🙂 🙂 🙂

  • ezt azért nem kellett volna figyelőnek előadnia. ezzel alátámasztja azt a – meglehetősen elterjedt – felfogást, hogy az amerikaiak tudatlan majmok, akiknek fogalmuk sincs másról, mint a szomszéd utcában történtekről.
    mondjuk, az európai történelmet nem éppen kiterjedten ismerik, bár az oktatási rendszerük sokkal fejlettebb, mint hoffmann poroszos rendszere, lévén, hogy gondolkodásra kényszeríti a tanulót, de mégis, mit lehet egy olyan társadalom világképétől elvárni, ahol háztartásvezetésből is lehet diplomát szerezni? amúgy a migránsok második generációja – a II. vh menekültjei – elég hangosak e tekintetben vitézi és egyéb egyleteik sürgölődései okán.

  • Figyelő
    2013 november 7
    10:09 du.

    Dehogy nincs, kedves Figyelő, egyenesen Esztikétől, ahogy a képeken láttam.

  • Hazaárló Horthy!
    További érvekkel, logikai összefüggésekkel támasztom alá állításomat Horthy hazaárulásáról.

    Horthy:
    „Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk..”

    Ebből az állításból levezetve milyen következtetések vonhatók le logikailag a magyar zsidóságra tekintettel, mert mi is történhet, mi is a megengedhető amennyiben Horthynak már nem lesz szüksége a magyar zsidóságra? Akkor már Horthy nézheti nyugodtan az embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat? A történelem ezt bizonyítja tényekkel.

    Horthy antiszemita, revizionista felfogása nélkül sokkal kevesebb zsidó, és más magyar vesztette volna életét a második világégés, deportálások következménye ként. Ez az állításom legalább annyira megállja a helyét, mint a Horthyt mentegetők állítása, hogy Horthy nélkül sokkal több zsidó magyar pusztult volna el, és hivatkoznak a budapesti gettó „megmentésére”. Amennyiben Horthy miatt, annak asszitálásával csak egy magyar zsidó pusztult volna el, akkor is bűnös lenne. Bűnsegéd fogalmi tényállása meg áll. Persze a budapesti gettó „megmentése” idején lehetett már tudni, hogy a németek elvesztik a háborút, és Horthynak szembe kellett néznie a felelősségre vonás lehetőségével is. Tény, hogy Horthy bármikor letudta volna állítani a zsidók elszállítását. Nem is kellett volna összegyűjteni őket, és megfosztani vagyonuktól, ami szintén bűncselekmény. Mert a jog, a törvény nem szolgálhatja bűnt, a gazembereket. A gazember Horthyt a felelősségre vonástól valófélelem elrettentette, hogy további gyilkosságokhoz asszisztáljon..Mit lehet ezen mentegetni? Kötelet érdemelt volna, és nem szobrot utólag.

    Drága tudósaim, politikusaim nem értelek benneteket!
    Horthy legkisebb bűne antiszemitizmusa volt, és ez is bőven elegendő ahhoz, hogy gazembernek nevezzük, aki nem érdemel szobrot. Horthynak ennél nagyobb bűne az volt, hogy másodrangú állampolgárrá deklarálta a magyar zsidókat hazájukban, hazánkban, és ezt zsidóellenes, emberiségellenes aljas törvényekkel díszkrimitatív módon sújtotta, megalázva őket. Ennél még nagyobb bűne az volt Horthynak, hogy kifosztotta vagyonukból, földönfutóvá tette őket. Aztán ez még mindig kevés volt a perverz antiszemita hajlamainak kielégítéshez, mer összegyűjtette a magyar zsidó testvéreinket és gettóba záratta őket. Majd Horthy legnagyobb bűne az volt, hogy hazánkat bevitte a nácik oldalán a második világháború borzalmaiban, és engedélyezte a német megszállást, majd szabad kezet adott az általa kinevezett kormánynak a vidéki zsidóság deportáláshoz.
    Egy ilyen bűnözőnek, egy ilyen tömeggyilkos szemét embernek ki a fene állítana szobrot egy normális országban? Csak egy újabb szemét gazember, csak egy újabb szellemi utód. Tehát aki még mindig nem érti annak írom: Az az ember aki mást származása, vagy vallása miatt tart másodrangú állampolgárnak, az az ember a bűnözők szellemi utódja. Egy normális demokratikus ország kiveti magából az ilyen férgeket. Az ilyen személyről megvetéssel kell beszélni, mert nem érdemel mást!

    „Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.
    Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz 1940. október 14-én”

    Horthyt védte a Fideszes Rétvári!
    „A Jobbiknak vannak antiszemita megnyilvánulásai, Horthy azonban zsidókat mentett – mondta. ”

    Hány zsidót ölt meg a Horthy passzivitása, hányat közvetve járulékosan?
    Arról vitatkozni, hogy amikor már félt Horthy a felelősségrevonástól leállította a budapesti magyar zsidók deportálását féligazság, előtte viszont 400-500 ezret bevagoníroztak, elhurcoltak, és ezért a féligazságot hirdetni pofátlan cinizmus, cinkosság.

    Van sok hazug állítás, és van egy igaz elvekre épülő felfogás Horthyról, amit a tények döntenek el!

    „Varga László KDNP-s országgyűlési képviselő szerint szobornak nincs ugyan helye egy templomban, Horthy Miklóst ugyanakkor „kiemelkedő alaknak” tartja. „ ” Ez egy hazug vélemény.

    „Rétvári: kétféle felfogás van Horthyról
    Hétfőn a parlamentben Steiner Pál szocialista politikus arról beszélt, hogy Horthy százezrek haláláért felelős és el kellett volna ítélni háborús bűnök miatt. A képviselőnek válaszoló Rétvári Bence államtitkár úgy fogalmazott: kétféle történészi felfogás van Horthyról és ez a két álláspont kompromisszumképtelen egymással. Rétvári szerint az egyik felfogás azonos azzal, amelyet Steiner felvázolt, míg a másik szerint, ha nincs Horthy, akkor a német megszállásig a magyarországi zsidóság nem élhet viszonylagos biztonságban és akkor a budapesti zsidóságra is a pusztulás vár. Azt állította: Horthy sok zsidót megmentett a haláltól.”

    Rétvárinak válaszolva igazság az, hogy sok zsidó magyar, és más magyar állampolgár köszönheti halálát Horthynak!!
    http://www.atv.hu/belfold/20131106-ketfele-felfogas-horthyrol-a-tortenesz-szerint-vitathatatlan-a-felelossege