Fájdalmas önvallomás

2013 november 16 10:05 de.4 hozzászólás

Az elmúlt időszakban veszítettem el, akkor ezt nem jeleztem felétek fájdalmam miatt befelé fordulva önmarcangolásomban, de most itt az idő, hogy e lelki tehertől megszabaduljak legalább részben.

Igen, gyermekemről van szó. Élettársammal közös gyermekünkről.

Óriási lelki törést okozott, amelyet máig sem tudtam feldolgozni, és nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e rá. Nem járok temetőbe, hiszen nem ott él és nyugszik, hanem lelkemben.

Detail of man looking out window / Pierce Boshelly

Detail of man looking out window / Pierce Boshelly

Fájdalmamat néhány kiemelt sor szemléltetheti talán, bár ezeket is haloványnak tartom, mert nem képesek kifejezni elkeseredettségemet, a tátongó űrt.

Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: “Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: “Nem volt… ”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Igen. Kosztolányi soraival kell búcsúztatva megemlékezzem egy fiatal, még kibontakozása előtt elhamvadó közös ismerősünktől, gyermekünktől. Én talán elmondhatom, hogy ismertem, és egyesek közületek is, de sajnos kevesen voltunk akik felismertük hamar kihunyt bontakozó értékeit. Igen. Mondhatjátok szeleburdi volt, sok hibát ejtett, sokszor meggondolatlan, felületes volt, ami tényleg hiba, de javítható volt, és a jövőben igazán nagyszerűvé fejlődhetett volna.

Most már látom, hogy én is hibát követtem el vele szemben számtalanszor, amikor türelmetlenül mordultam rá, ahelyett, hogy segítőkészen fordultam volna felé. Szinte gyerekként hagyott itt engem, és talán többetek szintén felismerte, hogy még nem érett, nem nőtt fel, és idegesítő izgágaságát ismerősei ennek tudhatták volna be.

De én szerettem, mint saját gyermekemet. Hibácskáit kedvesen simogató melegsége sokszor elfedte. Titokban lelkesen rajongtam érte, büszke voltam rá! Igen. Szép eredményei voltak. Főleg ha a korosztályával mértem össze. Gyorsan fejlődött, tiszta gondolatok is hamar megfogalmazódtak benne, bár arra való törekvéseiben még a gyermeki szárnyaszegettsége belső mosolyra fakasztott. Láttam benne a meglévő erőt, hogy masszív, strapabíró lesz, szellemében pedig emelkedett, törekvő a jóra.

De ezzel vége. Tragikus események áldozatává vált. Ha nem lettünk volna elvakultak, akkor előre is félthettük volna  ettől. Egy apai szív nehezen mondja ki, hogy erőszakos halált halt gyermeke, de ez a borzasztó igazság.

Szerettelek gyermekem, és mindig is szeretni foglak! Gyászollak néma ordításommal, könnytelen zokogásommal, agyat emésztő fájdalmam nyughatatlan görcsében.

Most elengedlek, és remélem, a Mennyből követsz engem, és megbocsátasz, ha fájdalmas hiányérzetem a feléd irányuló szerelmemet pótolandó, vagy talán kiegészítendő, új fogantatást remélve áhítozom kistestvérkédre. Kérlek, hogy a jövőbeli csírát áldd meg Te is! Talán mindannyiunk örömére lesz, és fájó hiányodat mérsékli, bár a veszteséget pótolni soha sem fogja. Mert ez akkora kár szellemben és testi dolgokban is, amiért csak gyarló vak gyűlölet marad hiányodban, és ezen lelki és fizikai veszteségeket kamatosan van igényem benyújtani. Bűn és bűnhődés. Talán sötét indulatos gondolatok, de együtt kell, hogy járjanak. Hiányában beletébolyulnék fájdalmamba, mert kell a kapaszkodó, ami kivezet e sötét állapotból.

Az elérhetetlen távolság széppé teszi a nehéz közös pillanatokat is, de ez talán segít az emléked felmagasztalt megőrzésében. És emlékszem mosolyogva első talpra állásaidra, felegyenesedésedre, iránykeresésedre, és a jó felé a nyitottságodra, törekvésedre, hogy az akadályokon is átküzdve magad azt elérd. Sajogva mosolyog most is a szívem. Áldott, aranyos picike gyermekünk. Igen! Nekem mindörökre az maradsz!

Most öltözöm már, és indulok.
Indulok a temetőkbe, a közös részekre emlékmécsest elhelyezni Demokráciácskánk emlékére.
És ezt kívánom minden “élettársamnak”!

Kaszás Előd

4 hozzászólás

  • Előd!…………..Maga szerint,ha az elmult 23 évben valamikor is volt demokrácia akkor nyugodtan kint maradhat vele a temetőben.Látszik,hogy nem esik messze az alma a fájától.

  • marcus aurelius

    Iszonyúan sietni kell a fogantatással, egy hatodik hónapra jött kistestvérke nem mindig életképes !

  • Noszticzius Judit

    Orbán-kormányban sok ember szenvednek !!!!!!!! 🙁 🙁 🙁

  • Sokan a 7 évvel ezelötti”demokràciàt”hoznàk vissza.Akkor mindent
    megcsinàlhattak.Ilyenek a volt kedvezményezettek.

This site is protected by Comment SPAM Wiper.