Mondj örömöt és keresd a jót!

2014 január 10 12:10 de.44 hozzászólás

magyar krónika

Már Orbán Viktornak is kínos Kerényi Imre Magyar Krónikája. Bár Orbán elment a csütörtöki megnyitóra, ezt állítólag inkább Kerényi felé tanusított személyes szívességből tette. Ugyanis Orbán szerint Kerényi felhívása „szerencsétlen” volt. Szerinte sem kéne közpénzből nyomtatni egy ilyen lapot, hanem esetleg „baráti cégek” támogatásából lehetne finanszírozni, akiket azonban, éppen a „baráti” állam támogat… (A Szerk.)

Minden bizonnyal emlékszik még a kedves olvasó az első Fidesz-kormány idején önnön kormányt fényező Magyar Vizsla című havonta megjelenő pártlapra, ami ingyen járt, tehát még csak fizetni sem kellett érte senkinek. Ha emlékeim nem csalnak, úgy tudomásom szerint annak anyagi költségeit a Fidesszel szimpatizáló gazdasági érdekkörök, (ja, kérem, akkor még nem ismertük azt a kifejezést, hogy oligarchák) valamint az Orbán miniszterelnök úr családjához köthető Vitézy család szponzorálta.

Meg is bukott a Fidesz. Ez utóbbi gondolatot pedig azért tartom fontosnak megjegyezni, mert úgy tűnik, hogy az egye pökhendibbé váló méltóságos urak még mindig nem tanultak a saját hibájukból, s ismét csak ráfutnak a jégre. Ráadásul ezt most már pofátlanul közpénzből teszik. Joggal aggódom hát a Fideszért, s gyanítom, hogy nem lesz ennek most sem jó vége. Szokták volt mondani, az öndicséret büdös, hát hogy is mondjam, ilyen felettébb bizarr eszközökhöz jó érzésű kormány bizony egyáltalán nem nyúl, vagy ha mégis, no, akkor ott rendszerint igen nagy lehet a baj.

A jó bornak tudniillik soha nem kell cégér, azt élvezettel isszák az emberek, míg a rosszízű pancsot viszont hiába dicsérik és erőltetik, csak undort okoz. A Fidesz-kormány tehát az egykori Magyar Vizsla mintájára egy újabb, havi tízezres példányszámú és ez év májusától megjelenő magukat öntömjénező havilap kiadására készül, amelynek keresztneve Kerényi úr szerint Magyar Krónika lesz. Közpénzből, ami nem titok. Kerényi úr tárcája a kormánytól ugyanis tavaly októberében 336 millió ft.-os gyorssegélyt kapott. A leendő Magyar Krónika kormányzati propagandát méltató és éltető havilap főbb irányelvei: hirdessék eszméiket és keresd a jót, a mottója pedig, hogy a Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond.

A médiákhoz kiszivárgott értesülések szerint ezt az újságot viszont már nem a pórnép kapja, hanem csak a közéletünk fontos tisztségét betöltő szereplői juthatnak hozzá. Polgármesterek, állami vezetők, közkönyvtárak, középiskolai könyvtárak, középiskolák igazgatói, valamint a határon túli magyar iskolák és magyar intézmények vezetői kapják, mondhatnám némiképp rosszmájúan, immár vélhetően majd őket butítják, méghozzá ingyen és bérmentve. Ők lesznek hát a kedvezményezettek, s nem azok, akik munkahelyek híján, önhibájukon kívül napocskát és felhőt tanulnak rajzolni, s fognak felnőttként óvodás szintre süllyedve ajkaikat csücsörítve magánhangzókat, é és ű betűket helyesen képezni, s ki tudja még, milyen megalázó dolgokat kényszerülnek megtenni, okítás gyanánt, közmunkásként. Mert ez számukra ugyebár, stílszerűen legyen mondva, egy felhőtlen öröm, bújj hát elő drága napocska, hogy lásd, a Fidesz és a Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond.

Ezt a „sztorit” egyébként a cink.hu leplezte le, akiknek a tudomására jutott és közzétették Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor főszerkesztő által írott levél tartalmát, amit állítólag közel 100 kormányhoz hű személynek juttattak el.

„Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző– személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző– írásaival Ön is vegyen részt”.

Ha elfogadják a felkérést, akkor a Magyar Krónika szerzői a következők lehetnek: Bayer Zsolt, Csontos János, Kondor Katalin, Kristóf Attila, Kudlik Júlia, Szentmihályi Szabó Péter, Torkos Matild, Balog Zoltán, Boros Péter, Deutsch Tamás, Fónagy János, Kövér László, Martonyi János, Matolcsy György, Navracsics Tibor, Vizi E. Szilveszter, és persze a szerkesztőbizottság tagja lenne maga, Orbán Viktor is.

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond”…

Hogy erre az eddig habzó szájjal a cigányok elleni uszításairól közismert Bayer Zsolt úr képes lesz-e, nos, azt én nem merném garantálni, mert ugyanis a mottójuknak ellentmond, hogy a terveik szerint az újság stratégiája csupán mérsékelten veszi majd figyelembe az újságírás alapvető szabályait. Mások gyalázása tehát nem kizárt. A lapban, ha elfogadja a felkérést, akkor publikálni fog az a Torkos Matild úrhölgy is, aki a Magyar Nemzetben megjelenő legutóbbi szellemesen gúnyos hangvételű írásában az ezermilliárdos áfacsalásról beszélő Horváth Andrást, „egy ügyű álrevizor”-nak nevezte.

A Fidesz nem harcol, hanem kéjes mámorral másokat aláz. Továbbá lop, csal, hazudik, de mindezt úgy tálalja felénk, mintha az egy nagy és hiteles sikertörténet lenne.

Hab a tortán, hogy a Magyar Krónika név is foglalt már, ugyanis 1998-óta létezik hasonló néven sajtótermék, amit Kanadában, Montreálban nyomtatnak és az nem politikai lap, hanem egy közösségi újság. Kerényi úr tehát lopott, én pedig csatlakozva az interneten terjedő mémek sokaságához csak azt az örömet és jót szeretném megírni, hogy aggódom a Fideszért. Aggódom, mert ha ismét nyerni akarnak, akkor itt nincs mese, elő kell venniük azt a fegyvert, amit mindig is jól forgattak: csalniuk kell!

Hogy lesz-e még lejjebb a Fidesszel és Vizi E. Szilveszterrel?  Nos, az majd májusban elválik.

Bogdán Géza 

44 hozzászólás

  • Mindeddig egyetlen szot sem hallottam maguktol a felcsuti „Ev Embere” marhasagrol. A „kinevezese” garantaltan megrendelesre tortent,hogy samlit tegyenek az orsos zorban zsiros,milliardos,KISZtitkaros hatsoja ala,magasabbra emelve a partizanjai koreben. Ha volt/volna ilyen errol cikk akkor kernem azt emailban!

  • Ezeknek mindig van lejjebb…

  • Avi ben Giora

    Csupán csak annyit fűznék hozzá:
    Először is, hol van bebiztosítva a Fidesz arra, hogy májusban ő marad hatalmon?
    Másodszor. Ha hatalmon is marad, hogy akarja ismét azzal kezdeni az országlást, hogy ujabb milliokat lop ki a polgár = a nem seggnyalók társadalma zsebeiből? Mondjuk ezt a pénzt már lenyulta és ha nem kerül ismét hatalomra akkor is százzal lesz nyomva a lap. És nem ingyért. Mert nemhiába nem pornép lesz megcélozva ezzel hanem a tehetős pártkatonaság akiknek felszólítás és kérés nélkül pengetni kell a lapért. Mert a pártfegyelem ezt irja elő.
    Gézának nincsen igaza csupán egy pontan. A Fidesz ha hatalmon akar maradnia ismételten csak csalással teheti meg. Viszont. Alkalmazni kéne egy dolgot. Mégpedig azt amit annyiszor mesélünk uton utfélen. Ők ba..szarintották el a dolgokat, ergó nekik is kell rendbehozni. Márpedig ha nem fog menni és még ennél is szarabbul fog kelleni élnie a polgárnak akkor elkerülhetetlen lesz egy nagyobb ütközés melynek következményei beláthatatlanok. Anarchia illetve a szélső jobb előre törése szinte biztos. Magyarán szarból még nagyobb szarba vezetne.

  • Én ugy tudom,hogy Orbàn Viktor igy mondta:A MAGYAR KRONIKA nem lesz
    közpénzekböl finanszirozva”.
    Az nem elitélendö,hogy a kormànyhoz közeli személyiségek finanszirozzàk.Az USA elnökvàlasztàst is igy pénzelik-többek között-. Kérdezzék meg a nagyköveteket!

  • Azt gondoltam, hogy ehhez az ostoba akcióhoz a miniszterelnök már nem asszisztál, kihúzza magát valahogy: mittomén, sportsérülés, sürgős meccsnézés. Nem azért, mert nyílt kormánypropagandát hirdetett meg az „alapító levél” – ezt már megszoktuk. Hanem azért, mert annyira színvonaltalan, ordít róla, hogy aki írta, életében nem látott még lapszerkesztőséget öt méternél közelebbről (csodálkozom is Bencsik Gáboron, aki mégiscsak újságíró volt – és kezdőként nem is rossz! – valaha.) Szerintem emiatt gyarapodik egyre a felkérést visszautasítók tábora. Árulkodó Kondor Katalin megjegyzése, miszerint miért baj az MK indítása, hiszen „a pártállami időkben is minden lapot a miniszterelnök alapított”. (Kondor Katalin rádiós újságíró volt, az első Orbán-kormány idején a Magyar Rádió elnöke.)
    Megjegyzésével két baj van. Az egyik, hogy a korábbi pártállam idején a miniszterelnöknek nem sok szava volt, a döntések a Párt politikai bizottságában születtek, a párt főtitkárának volt döntő szava, ezért hívták pártállamnak. (Magyarországon az MSZMP-nek nem volt elnöke, „csak” főtitkára.) Az MSZMP meg adott a látszatra: az országos napi és hetilapok „tulajdonosai” különböző szervezetek voltak, az MSZMP KB formálisan csak a Népszabadságot tulajdonolta. A Népszava gazdája a Szakszervezetek Országos Tanácsa volt, a Magyar Nemzeté a Hazafias Népfront, a hetvenes években alapított Magyar Hírlapé pedig a kormány. (Az MSZMP egyébként is ’56 után igyekezett megteremteni a „szocialista demokrácia” látszatát: a Párt vezetője és a kormány feje a Kádár-korszakban – leszámítva a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány idejét – már különböző személy volt.) A lapalapításokat a Tájékoztatási Hivatal engedélyezte, ami formálisan kormányszerv volt, viszont informálisan bekötve az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályához – a sajtómunkások a rövidítésből csak „mindannyiunk apojá-nak” nevezték.
    Kondor megjegyzésének a másik baja, nem is baja, hanem bája: ha a pártállamban is így volt, mint most, akkor mi a különbség a szocialista demokrácia, meg a mostani „focialista” demokrácia között? Talán annyi, hogy a focialisták már a látszatra sem adnak…

  • BG
    Lehet Géza, hogy májustól – ha a Fidesz csalással se tud majd győzni – te mész el farmakológusnak, s Szilveszter bátyád pedig majd bozótot fog írtani !? S aztán majd ő birál meg téged a KMH-n. Ez lesz az igazi szereptévesztés, nem a mostani blogod.

  • avi ben, teljesen érdektelen, hogy hogyan marad hatalmon. a lényeg az, hogy vége az elmúltnyolcévezésnek, a saját gazságaival fog szembenézni, nincs kire mutogatnia, a saját szerát kell, hogy megegye, mivel a torta elfogyott, a húsosfazék kiürült, már csak egymástól orozhatják el a cupákot!

  • anyádba kettőt, perikles! hogy jössz te ahhoz, hogy gézát merd alázni, aljadék?
    (bocsánatot kérek mindenkitől, amiért elragadott az indulat, de én ettem egy tálból gézával, ismerem személyesen, ismerem élete történetét, erre jön ez a tetű, és – ráadásul kanadából – beszól neki!)

  • Kopácsi Judith

    Akkor ne kérj bocsánatot senkitől. Gézát ne hagyjuk, hogy egy ilyen alak merje minősiteni.

  • perikles
    2014 január 10
    7:43 de.
    Perikles!
    Géza már most farmakológus!
    Jó a kézügyessége, hiszen egy nagyon jó cikket írt vele megint.
    Jó a szín látása, mivel jól látja a barna ingedet.
    Jó a szaglása, hiszen érzi a bűzt, amit a szádból kiömlő mocsok okoz.
    Sőt, még nem is allergiás rád, hiszen a sok mérgező anyag ami körülveszi a farmakológust okozhat allergiás tüneteket.

    Ugyanis farmakológus = gyógyszerkutató. Így Géza most kutatja Magyarország fideSS-től elmérgesedett, gennyedő betegségére a gyógyszert. Csak vigyázz, mert az antibiotikum lemarhatja a barna ingedet!

  • judith, az utóbbi időben egész sokat javult a modorom. de amikor egy ilyen görény beszól valakinek, akinek a cipőfűzőjét se köthetné meg, akkor eldől bennem a boci!
    helyesbítek: nem kanadából mocskolódik, hanem budapestről, egy UPC kábelszolgáltató fedezékéből. csak volt pofája egy kanadai mail-szolgáltatónál fiókot nyitni.

  • Don Ovuz: Az inget lemarhatja de a bőrt az „orcájáról” sajnos nem.

    Ille: Lájk. Megbocsájtva.

  • Kopácsi Judith

    Na, most lehet, hogy többen meg fognak tőlem sértődni, de nekem semmi bajom sincs a Te modoroddal. Azokkal van, akik azokat a reagálásokat kiváltják belőled. És, ha arányszámba vesszük, az ővék messze túltengi a tiédet. Én értékelem az alapvető jóindulatot.

  • judith, lehet, hogy valakik csodálkozni fognak, de nekem sincs semmi bajom a modorommal 🙂

  • perikles
    2014 január 10
    7:43 de.

    Aha, szóval Budapestről írogatsz. Pedig téged kimentettek meg átmentettek, és azóta csak közvetve… Te hazudós kis pöcs! És, hogy sebesültél meg? Rád esett a karnis ahogy anyád berángatott az ablakból mikor egyszer, remegve kimertél sikkantani, hogy ruszkik haza?!
    És mint mindig az ilyen legnagyobb pofájú, gyalázkodó fajmajomról derül ki, hogy csak egy jellemtelen, gyáva troll. Fogadjunk, hogy harminc éve még a tartótisztednek hajbókoló óriás vörös vamzer voltál! A cipőjét nem pucolhatnád ki Bogdán Gézának kutya!

  • Ille István
    2014 január 10
    10:35 de.

    Lájk! Már miért kellene bocsánatot kérned?! Homines frugi omnia recte facinut.

  • nade fuser! hogy’ szólhatsz így egy ’56-os corvin-közi hősről?
    hát maga pongrátz és wittner tanúskodtak mellette!
    az pedig, hogy kijött az ágyéksérve, amikor akkorát hazudott, igenis, harctéri sebesülésnek számít!

  • fuser barátom, megszólalt a lelkiismeretem 😀

  • Tisztelt Hazafias Népfront !
    Szeretettel meginvitálok mindenkit (még Illét is, bár ateista) Torontóba február 6 után a Szt.Erzsébet templomba, bármelyik vasárnap a 11:00-es magyar nyelvű misére. A jobboldali padsorokban szoktam ülni, az első harmad körül. (Hogy könnyebben egymásra ismerjünk egy HetiVálasz lesz nálam, meg egy kísérő bot, amire a rossz bal lábam miatt általában szükségem van. Feleségem mellettem ül, csupán 65 éves és még csinosnak tartom. Jenő atyánál is lehet érdeklődni felőlem… Utána az Etobicoke-i lakásomban egy ebéd mellett akár el is beszélgethetünk. (Mindez május végéig reális, ha addig élünk….). Iszonyú visszataszitó ez az elvtelen nácizás, fasisztázás, rasszistázás, nagyon elkeseredtem. Fogódzkodjatok meg: jó barátomnak mondhatok több rabbit és MAZSIHISZ vezetőt Budapesten, akik ugyancsak furcsálkodnak pár dolgon… ENNYI!

  • mit nem mondd! még van pofája templomi helyével büszkélkedni? hát isten házában már mindenkit megtűrnek?
    ebéd, magával? el is menne az étvágyam!
    ha magának barátja akár egyetlen rabbi is, akkor én meg a rabbin furcsálkodom!
    szóval, február 6-ig még itt eszi a fene. mégis, miért nem marad végleg kanadában? mert itt, ugyebár, semmi dolga, hacsak nem akarja itt szennyezni a környezetet!
    kanadában – úgy tudom – elég komoly környezetvédelem van.
    jenő atya tisztában van a nézeteivel? ha igen, tiszta lelkiismerettel adja szájába az ostyát?

  • perikles!

    Mégis,hogy merészeled az itt megjelent cikkeket és főleg
    a komoly felkészültséggel,tudással meg főleg stílussal
    rendelkező,közismert újságírókat kritizálni,a színvonalról
    már nem is beszélve!
    Csak ők ócsárolhatnak egy még meg sem jelent lapot,főleg
    tartalmilag, amit a tervek szerint nem kontárok fognak írni és nyomtatásban is megjelenik!
    Ami a pénzügyi hátteret illeti,hát itt már abból is…
    naprakészek,persze csak most aggódnak a költségvetésért.
    Majd elválik,hogy milyen lesz,de abban biztos vagyok,hogy
    nem lesz ilyen gyűlölködő és főleg sokszor primitív mint ez a fórum…

  • parittyás
    1:53
    Similis simile gaudet…

  • Én még emléxem a Szovjetunió című kiadványra.

    Az sem a pórnépnek szólt, de ott illett lennie minden pártbizottságon és iskolában. A fontos elvtársak előszobájában, a dohányzóasztalon. Az állami tisztviselők irodájában.

    Nu, ez lesz a Magyar Krónika nevű papír- és festékpazarlás sorsa is.

  • Há’ üdvözűlek tígedetis jókomám /ikrás.
    Plébánosur igazándibú mekhatódott, hogyteitten külföldijül misézté. Tod, ű is szokott, oszt ilyenkor mindigg mekhatódik. Üzentis tenekednek, hogyaszongya, -várgyá, bötüzöm, mer bonyolútt,- szal, aszonta: Stultum est queri de adversis, ubi culpa est tua.
    nemtom, esz valami átokszerü dolognak hangzik esőre, de tituggyátok.
    addigis amig kijózanodó, csokútatlak nemzettezsvírileg!!

  • conelius, a szovjetunió c. folyóirat utolsó belső oldala un. humoroldal volt, karikatúrákkal, viccekkel. a vonatokon a mozgó újságárusok ezt az oldalt kifordítva úgy adták el, mint csupa móka, kacagás újságot. a pór, aki megvette, hogy ne unatkozzon a hosszú úton, csak kelenföldön vette észre, hogy a kujbisevi erőmű terhelési kapacitásáról, meg a szaratovi lenin kolhoz termelési eredményeiről olvas kíváló elemzéseket 🙂

  • Fuser

    Nyilvánvaló, hogy nem Bogdán Géza „védelmében” gurultál be, hanem magadban még nem zártad a korábbi vitát.

    Lehet, hogy haragudni fogsz rám, de az a véleményem, hogy egy nyerésre álló asszót fordítottál meg azzal, hogy átmentél közönségesbe. Szerintem, jól érveltél a hazaszeretetedről, és arra a kérdésre, hogy „hol a hazád?” vissza kellett volna kérdezned, hogy „szerinted?” Figyelőnek sem volt igaza, mert a hazaszeretet egy pozitív érzelem a szülőföld iránt, a marxizmus pedig egy ideológia. Ezzel le is zárhattad volna a vitát, nem sértettél volna meg senkit és szerintem Periklész is elfogadta volna.

    Én is hibás vagyok, hogy nem előbb szálltam be, mert látszott, hogy a te ízlésednek sem felel meg, hogy magadat dicsérd. Egy harmadiknak kellett volna segíteni. Persze, nem úgy, ahogy Ille. Én sajnos pont előtte határoztam el, hogy egy ideig nem szólok.

    Egyébként, a hazaszeretet fontos része az empátia, a kompromisszum készség és a megbocsátás. Ezek nélkül nem lehet békében együtt élni. Mindenki jött „valahonnan”. Nekünk segített a sport múlt, az állatszeretet. Nem tudom hány éves vagy. Nekem volt egy úszó és egy vízilabdás osztálytársam. (Hulik I. és Nyárádi L.) Nekem is van közöm a vízhez, mert hajózási szakközépiskolát végeztem.

    Én is változtatok a nevemen. Ezentúl csak „jani” leszek.

  • Hétfő óta, politikai hovatartozástól függetlenül az egész ország Kerényin meg a Magyar Krónikán röhög kivéve természetesen Bodát aki ezt tárgyilagosan kikéri magának de ő azt is büszkén hordaná tiaraként ha Orbán vagy bármelyik lakája konkrétan a fejére szarna, és gyűlölködő meg primitív lenne bárki aki érdeklődi merne vajon miért dong olyan feltűnően sok légy az arca körül. 🙂 )))

    Ja és azóta kiderült, Kerényi egy az egyben lopta az újság koncepcióját! Ez az idióta még hülyét se tud csinálni magából saját kútfőből! Itt olvasható:
    http://cink.hu/tolem-lopta-a-magyar-kronika-koncepciojat-kerenyi-1496918989/@szilylaszlo

  • valamit nagyon benézett, kedves jani.
    nem állt szándékomban fusert segíteni, meg tudja ő magát védeni, nem kellek én oda.
    én géza mellett álltam ki, futotta el a vér az agyamat, és semmi más szándékom nem volt, mint periklest verbálisan földbe döngölni, kibelezni, zsigereit disznókkal feletetni.
    ahogy olvasom a nagyközönség elé nem tárt egyéb hozzászólásokat, még finom is voltam.

    amit a hazaszeretet olyan elemeiről szól, mint az empátia, a kompromisszumkészség és a megbocsátás, mind nagyon szép, csakhogy azok, akik kisajátították maguknak, és vindikálják a jogot, hogy majd ők megmondják, mi a hazaszeretet és főleg, szerintük kik azok akik gyakorolják, és kik nem érdemlik meg, biza, ezen jót derülnek, és templomba való prédikációnak tartják.
    nem ártana, ha nekik is ajánlaná, szépen, halkan, szelíden.

  • jani
    2014 január 11
    11:51 de.

    Szia Jani! Miért haragudnék meg? Van igazság abban amit írtál, nyilván bennem van még a tüske! Mondjuk ettől függetlenül is roppant közönségesnek tartom Bogdán Géza ominózus minősítését, és szerintem azt nem lehetett szó nélkül hagyni.
    Egyébként valóban nem akartam túl ragozni ezt a hazaszeretet témát mert azt ahogy szóba került annyira abszurdnak és nem életszerűnek tartom, hogy a hétköznapi realitások szintjén értelmezhetetlen.
    Más. A Lékaiba jártál? Óriási! Az egy csodás szakmát adó és életre nevelő suli volt. Az egyik nagyon régi barátom is ott tanult. De nem is tudom, hogy működik e még?!
    Ja, egyébként a rendszerváltás évében érettségiztem. Egy szociológus akváriumgenerációnak nevezte ezt a nemzedéket amelyik úgy kezdte az életet, hogy nem indult el vele az élet. Pontosabban úgy startolt, hogy volt egy rendszerváltás, és pont olyan helyzetben volt mikor épp elhagyta a boldog felelőtlenséggel töltött ifjúságát de még nem volt elég felnőtt ahhoz, hogy némi előnyt tudjon kovácsolni a nagy országos zavarosban halászásból. Ez volt az a nemzedék amelyik húsz évesen szembesült azzal, hogy neki itt nem osztottak lapot. Az külön regényt érne, hogy ezt ki hogy kezelte…

  • a lékai…hmmm… én nem oda, csak arra jártam, amikor a kutyáimmal bebarangoltam a környéket. akár még el is mehettünk egymás mellett 🙂
    a legkisebb nevelt fiamat megpróbáltam rábeszélni a lékaira, de nem vonzotta a hajósszakma.

  • Hah! 🙂
    István, köszi az írásjel korrekciót!

  • Hát így, hogy sajnos és értelmetlenül a minimális de működő és presztízs értékű magyar tengerhajózást is leépítették nincs is benne perspektíva. A folyami hajózás meg tényleg összehasonlíthatatlanul egysíkúbb.

  • Fuser

    „Aggódom, mert ha ismét nyerni akarnak, akkor itt nincs mese, elő kell venniük azt a fegyvert, amit mindig is jól forgattak: csalniuk kell!
    Hogy lesz-e még lejjebb a Fidesszel és Vizi E. Szilveszterrel? Nos, az majd májusban elválik.”

    Hát, az sem semmi, amit B. Géza az idézett részben írt. Néhány sorral feljebb pedig „rasszistázott”. Ha erre válaszolt Periklész, ér annyit az önbecsülésem, hogy
    bevállalom a felét, amit érte kapott.

  • Fuser!
    Én a nem ismert,még nem létező dolgokon nem röhögök,meg véleményt sem írok róla előre,de sok sötét uszító,meg tájékozatlan firkászon igen.
    Nem ez nálam és sokaknál a központi kérdés!
    Egy kb.10.000 példányos és nem napi lapról van szó,amit
    nem a költségvetésből fognak fedezni(legfeljebb minimálisan támogatni),meg ugye joga van
    egy hatalmon lévő kormánynak egy lapot kiadni-az itteniek..engedélye nélkül is-különösen,hogy kissé magasabban kvalifikált…ismert emberek fognak benne írni.
    Ez persze még nem garancia a sikerre,de színvonalra azért
    igen…!
    Egyébként többen nem tudták eldönteni,hogy perikles honnan ír(bár ő közölte!)meg ugye bírálták,ha Kanadából
    akkor milyen jogon?Miért onnan csak mocskolódni lehet,mint ezen a fórumon,ez érdekes!
    Meg az igazság sem tetszett nekik (több rabbit ismer és
    tisztel)vagyis,hogy semmi baja a más vallásúakkal,mint az itthon élők többségének sem,csak a hazug gyűlöletkeltőkkel…..Hát ez az igazság!

  • fuser, szedd össze magad, mert jön boda, és megmondja, mi az igazság 😀

  • Jani, amit idéztél részlet, az hogy is mondjam, technikailag nem releváns mert jelen állás szerint Orbánék valszeg nyerni fognak és ehhez nem kell csalniuk, az ellenzék döbbenetes balfaszsága bőven elég lesz hozzá. De elvi értelemben nem találok benne kivetni valót! A fidesz mindent a hatalom megtartásának alárendelő politizálásában de facto benne van, hogy adott esetben, ha szükség lenne rá, szemrebbenés nélkül csalnának. Hogy mást ne mondjak, a kétharmaddal vissza élve, a látszatra sem adva, úgy írták át magukra a választási rendszert ami morálisan gyakorlatilag csalás. A határon túli szimbolikus politizálásuk morálisan gyakorlatilag csalás. És még ezernyi példát lehetne mondani, gyakorlatilag az egész hatalomgyakorlásuk a kétharmad miatt jogilag legitim, de morálisan, erkölcsileg csalás!
    A „rasszistázott” felvetést nem vagyok biztos benne mire érted, ha arra amit Bayerről ír, nos az tényszerűen igaz! Bayer objektíve az egyik legocsmányabb, legelvtelenebb, legerkölcstelenebb fidesznyik. Liberális, népszabadságos újságírástól Orgoványig mint pozitív példához eljutni, nos ez nem magyarázható pláne nem elfogadható az egyetemes emberi viselkedés és erkölcs horizontján, szerintem!

  • Marcsi
    2014 január 11
    2:32 du.

    „Ez persze még nem garancia a sikerre,de színvonalra azért
    igen…!”

    Nos, Boda itt vannak az előjelek a garantált színvonalra:

    „Eléggé úgy tűnik, hogy Kerényi Imre kiírta magát a NER-ből a dilis lapalapítással meg a szerzőknek írt levéllel. Az a tény, hogy csütörtök délután, a szerkesztői értekezleten maga Orbán is bírálta a debil levelet, amit szétküldött, önmagában elég vésztjósló, mármint Kerényi szempontjából. Sőt, talán még ennél is árulkodóbb volt látni és hallani az Andrássy úti Demokrata-szerkesztőségbe érkező, majd onnan távozó meghívottakat. Azt a példátlan dolgot, hogy Zárug Péter Farkas simán leegyügyűzte a mindenható miniszterelnök pincsikutyáját, pedig akkor még nem tudhatta, hogy később a Gazda is ellene fog szólni. Hogy mások is azt nyilatkozták a riportereknek befelé menet, hogy most majd jól megmondják a véleményüket erről a tervről. Hogy még akik meg se makkantak, azok is láthatólag kínosan érezték magukat, hogy egy ilyen projekthez adják az arcukat.”
    cink.hu

    Boda olyasmi mellett kardoskodsz ami mellett még az érintettek sem kardoskodnak! Okos! Megírom! 🙂 )))

  • Kedves Marcsi és perikles!
    Igen itt Kanadàbol csak lehetöleg rosszat és minnél koràbban.
    Màr tudtàk,hogy-közpénzböl- 180 millioba,majd 280 millioba fog a”KRONIKA”kerülni.
    Bogdàn szerint:Orbàn”Nem kellene adobol pénzelni”.Én ugy hallottam,
    „Hogy nem lesz a közösböl pénzelve”.

  • Fuser!
    Mondtam már én nem kardoskodom semmi és senki mellett,de
    a várható beírók neveit olvasva, azért biztosan kulturáltabb
    értelmesebb és normálisabb lap lesz.
    Az itteniek közül (már a saját bemutatkozásuk alapján)meg a megnyilvánulásaikból is le lehetett vonni sok következtetést
    iskolai végzettség,kultúra,tárgyilagosság,tényszerűség,no
    meg hitelesség….(hiánya!!!)
    Na nem kell izgulni,a 10 ezer példányon túl kb.5 ezer(havonta egyszer)
    jelenik meg amit pénzért meg lehet venni!Nem kötelező!
    Na nyugi,vannak ennél fontosabb dolgok is!

  • Fuser

    A Fidesszel és az újságjukkal kapcsolatban tőlem akár igazad is lehet. Ilyen részletességgel nem érdekelnek. Naponta kapnak ennél súlyosabb vádakat. Én Periklész miatt szóltam, az ő fejével gondolkodva. Nem éreztem aránytalannak vagy rosszindulatúnak a reakcióját. Viszont amit kapott érte, azt igen. Ezért magyaráztam a korábbi vitátokkal. Gondoltam, fontos lehet neked, azért tértem vissza rá.

  • Marcsi
    2014 január 11
    4:57 du.

    „Mondtam már én nem kardoskodom semmi és senki mellett,de
    a várható beírók neveit olvasva, azért biztosan kulturáltabb
    értelmesebb és normálisabb lap lesz.”

    Leírod, hogy nem kardoskodsz majd rögtön a következő sorban tovább kardoskodsz. Az önértékelésnek ez a mániás bipoláris elmezavara teszi a bejegyzéseidet komikusan eszelőssé. De ne bánkódj! A csörgős sipkásoknak is van helye és szerepe egy ilyen toleráns közösségben… 🙂 )))

  • Fuser!

    Hát nagyon értetlen vagy….most soroljam fel az itt „firkáló” tehetséges (van aki érettségi nélküli és a kutya sem ismeri,meg akik helyett mások írnak…)”szerzők”-t a véleményemmel együtt?….Biztosan
    törölnék a főcenzorok…..mert az igazságot nem tudják elviselni!Na meg lennék rasszista,fasiszta és minden egyéb…amit fröcsögnek,mert a kritikát azt nem bírják elviselni!Ezen a fórumon csak a kellő gyűlölet…számít,a stílus és a mondanivaló nem…..
    Nem mindenki olyan igénytelen mint ti!!!!!!

  • Marcsi
    2014 január 12
    2:46 du.

    Boda, bizony nagyon értetlen vagyok! Például még mindig világos, hogy egy újság, jelen esetben a Magyar Krónika várható avagy remélt színvonalának garanciáját miért a KMH illetve szerzőinek szubjektív és közönséges minősítésével próbálod alátámasztani? Ezt hívják relativizálásnak ami az általad oly sokszor hangoztatott tárgyilagossággal összeegyeztethetetlen, és egy álláspont melletti érvelés legprimitívebb, maximum tíz éves korig normális formája de felnőtt embertől a kritikus gondolkodás alapvető, klinikai hiányosságaira utal. Hogy mennyire vagy releváns, más szóval égő, nézzük miként vélekedik a saját táborod a dologról! Gondolom ismered a Jobbegyenes.hu blog portált aminek jobboldali elkötelezettségét talán még neked sem kell bizonygatni. Ráadásul a keményvonalas, ballibsiző irányt képviselik. íme néhány részlet miként vélekednek Kerényiről, és az újság koncepciójáról:

    ” De mi a francot tud tenni az egyszeri jobbos, ha a kormánypárt időnként tényleg egy az egyben úgy viselkedik, mint az 1964-es MSZMP”
    „Mert olyan nincs, hogy értelmes, 60-as IQ feletti, pszichiátriai kezelés alatt nem álló, tudatmódosítókat csak módjával használó embereknek ne tűnjön fel, hogy ez mennyire rettenetesen égő. Hogy a Kerényi&Co. kreatív munkaközösség az elmúlt három évben milyen rendkívüli teljesítményt el, hogy az ilyen korszakalkotó ötletek miatt lassan újra reménytelenül cikivé válik az egész jobboldaliság mint olyan.
    Mára a jobberség a szolgalelkűség, a szektás fanatizmus, és a betépett nemzeti-hippi ködevés szinonimájává vált.”

    Nos, minden jel szerint az országban egyedül neked nem tűnt fel, hogy ez mennyire rettenetesen égő! Kérdés már csak az, hogy tudatmódosítókat használsz vagy 60-as IQ alatt vegetálsz? Bár asszem ez már rég nem kérdés! Te szegény…

  • fuser, boda iq-ját ne firtasd. utolérhetetlen 😀