Küszöbök

2014 január 30 6:44 de.8 comments

anyaság

1. Ferenc kőrúti bérház.

A régi típusú, tágas lift “ünnepélyesen” viszi a kis családot a második emeletre: babakocsiban takaróban, pólyában az újszülöttet, az ifjú szülőket és a büszke, mosolygós Dédnagyapát.

Még csengetni sem kell, Dédnagyanya frissen vasalt kötényében, a küszöböt még át sem lépve, az ölelésével állítja meg a boldog, húszéves kismamát:

- Ettől a perctől kezdve nem lesz nyugalmad! Ha sír, ha nem sír, ha közeledben van, vagy távol, mindig reszketni fogsz érte!

Tanúsíthatom, azóta 43 év telt el, így volt, így lesz, mindörökre.

2. A pompásan sikerült lakodalom után, a fiatal pár egymás tekintetét kereste. Kézen fogva szöknek, futnak a boldogságuk felé. Az újdonsült férj, szerelemtől ragyogó feleségét karjába emeli és úgy lépi át, vele a küszöböt. Az új otthonuk küszöbét.

Ők ketten most indulnak el, egy új élet felé. Családot alapítottak, vágyakkal, tervekkel.

Remélhető örömökkel és nem várt küzdelmekkel. Rajtuk, kettőjükön múlik, együtt, meg tudják-e vívni a rájuk váró nehézségeket? Kéz, a kézben, vagy külön-külön élik meg az életüket.

Nagy a kihívás, a szerelem?! Kémia.  Elbódít.

A szeretet, a mindennapi figyelem, a kiszámíthatóság, az érzelmi biztonság az, ami kitart, a síron túl is. Tanusíthatom.

3. Figyelmeztették. A legnehezebb, a küszöböt átlépni, a kórházét.

Számolt vele, de most, ezekben a napokban, perlekedett. Sorssal, igazsággal, annak ellenkezőjével, becsülettel, mindennel.  Hosszú évek óta éltek együtt, mindig védekezett.

Párja könyörgésére tette le a tablettát. Érzelmi és anyagi biztonságban érezte magát. Ölelő karja, szíve és lelke is vágyott a gyermekre.  Rövid időn belül szembesült az “eredménnyel”: babát vár. Szíve-lelke beleremegett.

“Várandóssága felismerése” előtt, pár nappal, életének (VÉLT) párja közölte vele, hogy már nem szereti. Az okot, az indokot nem nevezte meg. Értetlenül állt e rá, feléje szórt mondatok után.

Irtózatos harcok dúltak, fiatal szívében-lelkében. Fájdalmat és ürességet érzett, ráadásul az okot, az indokot sem közölte az a férfi, akire építette az életét, annak minden gondjával, örömével.

E kegyetlen, rideg mondatok kimondása után derült ki a várandóssága.  Megfogamzott. Átfutott rajta minden, mi lenne, ha mindezek ellenére megtartaná? Felnevelné? Szeretetben, tisztességben. ÉLETRE nevelné ezt a nyiladozó, picinyke virágot…

A Mama a döntést ráhagyta. Felelőssége tudatában, ám könnyekkel a szemében (első unokája lenne, irgalmatlan fájdalommal a szívében, mégis) figyelmeztette Őt.

Ilyen embernek, aki sok-sok együtt, becsületben megélt évek után, váratlanul, de könnyedén “játszadozik” az ő szeretett lányának a testével, lelkével… Annak az embernek nem szabad, nem lehet gyermeket szülni. Ez az ember tönkre vágná, nemcsak az ő, de jövendőbeli gyermekének az életét, sorsát is.

Kegyetlen napok következtek. Majd egy pillanat alatt a felismerés:  legjobb barátnője volt az, aki lett az új, az érdekes, az (immár volt) párja számára. Hihetetlen! Mégis igaz. A válófélben lévő barátnő, két pici gyermekkel.

Ez volt az a pillanat, melyért hálás volt Istennek, Sorsnak. Ez volt az az ok, az indok, amiért le kellett lépnie a rózsaszín felhőjéről. Nem tarthatja meg a babáját.

A ráébredés, a felismerés. A NEM-nek a kimondása. A megdöbbenés, hogy történhetett volna másként is. Amikor már nincs visszalépése…

Kegyetlen napok következtek.  A férfi, a volt párja már nem érdekelte.  De a kisebbnél is parányibb, induló kis élet, annál inkább.

Fájt, kegyetlenül fájt a döntése, a kimondott NEM. Eszével felfogta, műtétre kell mennie. A szíve viszont még mindig perlekedett, kifogásokat keresett. Az esze győzött.

A legnehezebb az volt, amikor azt a küszöböt, a kórháznak a küszöbét átlépte. Tudta, nem lehet, nincs már visszaút. Döntése végérvényes és visszavonhatatlan.  Reménykedik.

Soha, de soha ÍGY, ilyen szándékkal, soha ne kelljen, semmilyen küszöböt átlépnie. Csak úgy, hogy ÉLETTEL a karjában lép majd ki, egy olyan ember oldalán, Aki őt is és a gyermeket is becsülettel kiérdemli. Az a küszöb áldott lesz, még így a jövőben is. Bízom, bízzunk. Úgy legyen.

Mama csak annyit kért Istentől, Sorstól hogy ez az ember jó egészségben, hosszú-hosszú ideig élje meg az életét. De soha ne nyíljon rá a szeme, a szíve a boldogságra! Azokat a szeretetteli éveit, amit a lányával töltött, hátralévő éveiben, haláláig sírja majd vissza. Kockára tette a boldogságát, fizessen: boldogtalansággal. Amit soha, semmilyen körülmények között ne találjon meg. Jól tudja, szívéből, hangosan kimondott kérése mindig beteljesül.

Most sem lesz ez másként.

4. Nehezen lép, görbe botját görcsösen szorítja. Tudata ép, de elillant egészségét tudomásul kellett vennie. Fél.

Az egyedülléttől, a kiszolgáltatottságtól, az eleséstől, a magánytól.  Az idősek otthonában megkapott, üres lakrészébe menekítik a legkedvesebb bútorait, könyveit, porcelánjait és kézimunkáit. Mindösszes emlékeit. Az életét.

Minden a helyén, ő még mindig nem lépte át azt a küszöböt. Tudja, érzi, döntése végérvényes. Itt fejeződik be az élete. Nem akar senki terhére lenni, döntött.

Végérvényesen. Most mégis elbizonytalanodott. Igen, csak a küszöböt kell átlépnie, és egy új, létbe lép. Végérvényesen és visszavonhatatlanul. Nehezen vette a levegőt, és dobogó szívvel ezt az utolsó lépését is megtette.

A küszöbön belülre került.

Végérvényesen.

Georgina Bojana 

8 Comments

  • Nagyonszép, G.B.

  • Georgina Bojana

    Kedves Falusi!
    Kritikádat megköszönöm. Remélem, a férfiolvasók ezt olvasva, tovább is adják a tanulságot: a becsületet, a féltést, a felelősséget soha nem szabad feldobni a pillanatnyi élvezetért. Akit szeretünk, teljesen szeressük, annak minden felelősségével.
    Kétszer is kiemeltem ezt a szót, mert sok férfi lerázza magáról. Ezt, ami itt történt, elítélem. Mélységesen. Itt az ezt megelőző szomorú esemény előtt, könyörgött a babáért. A fiatalasszony eszénél volt. Egészen addig, míg attól el nem térítették a szép szavak, az ígéretek.
    Sorsunkat magunk választjuk. Vannak nem-szeretem dolgok, melyeket meg kell lépnünk, mert előre kell vetítenünk a lehetséges következményeket.
    Ez pedig irgalmatlanul keserves és nehéz elhatározás. Minden esetben!

  • G.B.
    Értem, értem, de mégsem értem.
    Azért ez az írás kicsit feminin, és ha nem emeli ki a dolgokat külön is a kommentben, egy félmosollyal továbblépek.
    Azért azt tudomásul kell venni, hogy ezekhez a dolgokhoz két ember szükséges!
    Ha elemezzük, nem az írást hanem a valóságot, azért a dolgok nem így működnek. Először is vegyük alapul a házasságot.
    1- Az a ritka, ha egy férfi ragaszkodik foggal-körömmel a házassághoz. Fordítva inkább általános. Ez önmagában hordozza a házasságban is felületes kapcsolatot. Ezek alakulnak át később nyitott, vagy félnyitott házasságnak. Esetleg eltűrt kilengéseknek.

    2- Az esetek 99% arányában a nő az, aki mindenáron anya akar lenni. Sőt, a gyerekvállalások egyre nagyobb százaléka azért van, mivel ezen dologgal akarja maga mellé kötni a másikat. Vagyis ez a megközelítése is miszerint a férfi akar mindenáron gyereket, életszerűtlen. Viszont ha a másik rájön arra, hogy manipulálni akarják, “bekeményíthet”.

    3- A problémák nem egyik pillanatról a másikra keletkeznek, hanem folyamatosan mélyülnek. Így az indok nélkül lelépett, megint nem életszerű. Egy házasságban nem. Ha csak együtt járnak, az más. Inkább nem hitte el, hogy meg meri lépni a távozást, vagy túlbecsülte a manipulatív hatást.

    4- Legyünk őszinték! Minden kapcsolat elején van egy úgynevezett dominancia kérdés. Minden nő megpróbálja, mi az a pont ameddig el tud menni! Ha ez az arány közép tájon van, akkor ideális egy kapcsolat. Egyéb esetben problémák forrása, függetlenül a domináns fél személyétől.

    Vagyis így kikiáltani a férfi nemet bűnbaknak, inkább megmosolyogni való. Annyira nem elesettek azért a nők, és ennyire nem is felelőtlenek a férfiak, ahogy a kommentjében állítja.

  • Georgina Bojana

    Kedves Don Ovuz!
    Sajnos az eset a közelemben történt. Közvetlen tanuja voltam annak, hogy a férfi sok év után, gyerekért könyörgött. A fiatalasszon folyamatosan védekezett. Többszöri egyeztetés után tette le a tablettát. A fiatalasszonyt születése óta ismerem, okos, ügyes, életrevaló, előre tervező tipusu. Szó nincs manipulációról. Ő az, aki pontosan tudja, egy gyerek nem kapocs két ember között. Csak akkor, ha mindketten akarják már a megfogantatás és a megszületés pillanatában is. De még ezután sem.
    Tiltakozom.
    Itt kizárólag a férfi az, akit hibáztatok. Többszöri hibát követett el. Amikor párja iránt érzett szerelme lanyhult, mert feltűnt az a másik. Miért nem figyelmeztette a párját, Azt, Őt, akit a tabletta elhagyására bíztatott?! Miért nem védekezett, ha közben érzései megváltoztak?! Itt és most kimondom, azt a férfit gyűlölöm. Mert létrehozott egy életet, amit a semmiből hívott elő – és oda is küldte vissza.
    Mi ez, ha nem gyilkosság?! Elítélem, s remélem Isten sem lesz hozzá kegyes.
    A fiatalasszony viszont megszenvedett a döntése miatt. De jól tudja, egy gyereket így nem lehet bevállalni. Azt két emberre találta ki a Teremtő. Érzelmileg is, meg anyagilag is. Felelősség szempontjából pedig leginkább.
    *
    Torz az ítéleted.
    Én vagyok az, aki pontosan tudom, mi volt, mi lett és közben milyen szenvedések történtek.
    *
    Nem lehet minden nőt, minden asszonyt egy kalap alá venni. Azért nem mindenki akar, mindenképpen bilincset dobni a (volt) párja nyakába, mert pontosan tudja, ezzel ő is, sőt a megszülető gyermek is sérül. Azért nem minden asszony, nő gondolkodik úgy, ahogyan Te feltételezed.
    Vannak okos, megfontolt nők is.
    A történetben megírt nő is az!
    Mindenképpen.
    Elutasítom, megvétózom a feltételezésed. Maradjunk ennyiben.

  • G.B.
    Leírt egy történetet. Elolvastam, továbbléptem.

    LEÍRT KOMMENTET!
    Leírt egy kommentet, amiben kiáltalánosította a dolgot. Reagáltam rá, hogy az élet nem egyetlen történet, és nem annyira egyoldalú. Abban hogy a kapcsolatok egyre nagyobb százaléka válással végződik, nem kizárólagosan a férfi a hibás. Ez is kétoldalú dolog, és kicsit tovább boncoltam a kérdést. Ha nem önmagáról írt, akkor az kevés hogy “ismerte” az alanyt. Avagy féloldalasan informálódott. Halgattassék meg a másik fél is. Római jog. Csak a kettő együtt alkotna egészet.
    Az ok és okozati összefüggés tényleges ismerete nélkül így is úgy is féloldalas az ítélet.

  • Szerintem, egy férfi sem akar gyereket. Mindig a nőtől függ a döntés.
    Persze, a fenti írásban más a helyzet, mert a férfi hűtlen lett közben. Ebben az eseteben nehéz dönteni, ez érthető..
    A szerető férj viszont, ha nem is akar gyereket és az asszony igen, sikerülhet az asszony vágya.
    Az én férjem sem akart, szegény emigránsok voltunk, és a férjem a világ túlszaporodását hozta fel a vitában.
    Mégis , mikor az elsőt hazahoztam a korházból, azt mondta, most már hárman vagyunk, egy család!
    Még 3 gyerek lett, hála Isten!

  • Georgina Bojana

    Kedves Figyelő! Köszönöm, hogy megértetted az írásomat. Míg ezt nem mondhatom, nem írhatom le Don Ovuz nevű társunkról. Nem tudom, milyen nőkkel hozta eddig össze a jó sorsa, de az biztos, hogy nem minden nő akarja gyerekkel megfogni a párját.
    Vannak okos, intelligens fiatal nők, akiknek megadatott a jó családi háttér, no meg a felismerés, hogy a gyereket két emberre találták ki. Mindenképpen. Az édesanyáé az ölelés, az apáé a szigor. De a kettőnek együtt kell működnie. Manapság sokan szülnek bele a világba, mondván ha az Isten bárányt adott, majd ad hozzá legelőt is.
    Csak éppen így ez, az én leírt esetemben nem így működik. Akíről írtam, az egy felelős, okos, fiatal asszony. Soha nem hazudik és nem csal.
    Kedves Don Ovuz, van ilyen nő is. A férfiakat kikiálthatod aranyszőrű báránykának is, de ez, akit megírtam, ez egy olyan férfi, aki többször is hibát követett el. Halmozottan!
    1.) Ha már megváltoztak az érzései, miért nem figyelmeztette a párját? Vagy esetleg miért nem védekezett?! Kikacsintani, mások elnézik. Sőt azt mondják, az asszony köténye arra való, hogy sok mindent eltakarjon mások szeme előtt. Vannak megalkuvó asszonyok is. Ő, Akinek a történetét megírtam, Ő egy tudatos, igaz EMBER. Így, csupa nagybetűvel.
    De “kedves” Don Ovuz! Vitába nem szállok Veled. Nincs benned megértés, mert ezek szerint olyan asszonnyal még nem volt dolgod, mint Akinek a történetét megírtam.
    Soha nem értjük meg egymást, mert más ösvényeken járunk.
    *
    Más.
    Hjaj, annyira véded a férfinépet!
    Kik erőszakolják meg a kisgyerekeket? Kik verik meg a családjukat? A háborúkban nemcsak puskával ölnek, de “mással” is. Szíves elmédbe idézd fel azt, amikor az oroszok krumplipucolásra vitték a szép, fiatal fehérnépet. De megemlíthetném, akár a nemrégiben dúlt harcokban megszenvedett asszonyokat is. Akár a Szerbiában, de máshol is. Ahol harc van, no meg katona, ott a szép, fiatal asszonyoknak keserve is megjósolható!
    Kérlek, ne is válaszolj, mert olyan, de olyan dühös vagyok, legszívesebben a szemedbe mondanám: nem vettem egy kalap alá a mindösszes férfit. Vannak másfélék is. Ez, akiről írtam, több évig a jókhoz tartozott. Hirtelen kitört. Váratlanul. Van ilyen. Sajnos mostanában nem egyedi eset.
    De az sem, hogy idős férfiak bolondulnak egy-egy szoknya után. Nem érik fel eszükkel, hogy attól nem lesznek fiatalabbak, ha egy csodaszép “virággal” a karjukon sétálgatnak.
    No meg, ezeknek a férfiaknak nincsenek igényei. Szellemi igényeik. Egy igazi kapcsolat nemcsak az összebújásról szól. Vannak könyvek, előadások, viták (nem veszekedések) értékes eszmecserék, ami igazi érték.
    Így gondolom.
    *
    Tisztelj meg annyival, hogy nem reagálsz, mint írtam, soha nem tudjuk egymást meggyőzni.
    *
    Üresfejű nőkről nem írnék. Akiről MOST, írtam, egy igazi gyöngyszem. Ennyit erről.

  • Georgina Bojana

    Hja, pontosítok: Ő egy tudatos, igaz EMBER. Így, csupa nagybetűvel.
    Az EMBER alatt nem a férfit értettem, hanem az asszonyt. Nehogy félreértsd, kedves Don Ovuz!
    Szót sem többet.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.