Parasztnak jó lesz!

2014 február 1 12:44 du.64 hozzászólás

Elöljáróban hadd szögezzem le, hogy 48 évi budapesti életem ellenére – majd 15 év vidéki létemre én is „parasztnak” tartom inkább magamat, mint „pestinek”!

Hogy miért jutott ez eszembe? Nos: ITT olvashatjuk és láthatjuk miért!

Hallgassuk csak ezt a beszédet, nézzük az előadót! Ebben benne van minden kórisme! Az már csak hab a tortán, hogy nem két számmal kisebb öltönyben kellett volna megjelennie! No, de vissza a mondanivalómhoz!

Megboldogult középiskolás korom Magyar nyelv és irodalom tanára Szueta János tanár Úr, – Isten nyugosztalja – ha felelésre került a sor, akkor bizony nem volt elnéző! Pontosan megkövetelte a versek pontos felmondását. Ha idézetekre került a sor, bizony nagyon szigorúan megkövetelte az idézetek pontos ismertetését! Pedig akkor mi nem töltöttünk be semmilyen pozíciót – simán tanulók voltunk, akit legjobb tudása szerint próbált minket az életre nevelni! Nem fogadta el azt hogy a – mondás szerint – „parasztnak jó lesz, pestinek meg nem számít” elvet! Mindig a maximumra törekedett! Úgy érzem sikerült Neki!

Hogy miért is mondtam ezt el?

Hallgassuk csak meg a videón 6:10 – től!

Gondolom, hogy, ha már valaki ezt a pozíciót betölti és idéz valakit – aki nem mellesleg a „Legnagyobb Magyar” – akkor azt pontosan tegye! Hogyan is szól pontosan az az idézet?

„Magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen.”

Az előbbiekben említett tanár Úr úgy „csippentette” volna a mutató és hüvelyk ujjával a pajeszát és húzta volna ki a padból egy tasliért, hogy kiugrott volna a szeme! Akkor még ilyen idők jártak!

„Köteles” beszédére meg nem érdemes kitérni, mert ismerjük a történteket!

Nos, ez ma a Miniszterelnök!

64 hozzászólás

  • Na igen. Riposztolni azt nagyon tud ez a fasz feri. A legszebb mondása a Szécheny által mondottak miszerint magyarnak lenni nem kifizetődő. Nem hiszem hogy ilyent mondott volna az egyik legnagyobb magyar, de eggyel több vagy kevesebb hazugság és a miniszterelnök szájából az már nem sokat oszt vagy szoroz.

  • erős et, már figyelmeztettem, hogy a rögeszméit tartsa meg magának, és a cikk tartalmához szóljon.
    nem kötelező itt hemzsegnie 😀

  • István!
    Ezek a képek borzasztóak!
    Ez ma a min.elnök! Tiszta téboly!
    Mármint az arca!
    Miért nem lehet egy PAV. alkalmasságira elküldeni? 🙂

  • gábor: a rendőröket, börtönőröket évente küldik pszichológiai felülvizsgálatra, mert a hatalom, bizony, torzítja a lelket!
    de ugyan, melyik orvos merné megmondani a nemzetvezető néptársnak, hogy mennyire torzult már a lelke?
    mert, hogy torzult, kétségtelen, méghozzá nagyon!

  • Bizony rosszúl idézett Viktor!
    De erről cikket írni, viszont nevetséges!
    Ha csak ennyi kifogás van ellene, attól még megszavazzák!
    Ja és a szük öltönye. Mi csináljon, ha hizik?
    A mi miniszerelnökünknek is ez a baja.
    Egyik focizott, másik hockyzott fiatalkorában.
    Sajnos, mikor abba haggyák, akkor az izmokból háj lesz!

  • Ille István!

    Huh! Jól ki lett tolva velem! Kiskoromban így képzeltem el az éjszakai rémeket! Most rémálmaim lesznek! Ezekhez a képekhez már nem +18 karika kellene, hanem narancs jelzés!

  • Gyorsan el is húzok innen, inkább Televíziót nézek!

  • Figyelő
    2014 február 2
    12:33 du.
    Nem kihízott, hanem két számmal rövidebb!
    Tudja – úgy függőlegesen! :-))
    És, ha már idézet, akkor hazudott megint egy hatalmasat, mint mindig! 🙂

  • Don Ovuz
    2014 február 2
    12:41 du.
    És ezek a képek valódiak! 🙂

  • Igen, ezek a felvételek valódiak. A magyar miniszterelnökről készültek. Gyógyszerezés előtt? Után?

    De egy valamit biztosan elárulnak: nem direkt kezdett el grimaszolni, szórakozásból, vagy hogy szórakoztasson másokat. Nem Egyre több nyilvános felvétel van, ahol a nyelvét nyújtogatja, grimaszol, kancsalít, stb.

    Komolyan, így képzeli el a halandó, aki olyan helyen nem járt, a zárt osztályok lakóit.

  • Osszián
    2014 február 2
    1:29 du.
    Szerintem ő is csak akkor látja ezeket a képeket, mikor megmutatják neki!
    Sztem ezeket az arcokat önkéntelenül „csinálja”, – nem kontrollálja önmagát – mert nem is tudja!

  • bocs, fiúk-lányok, de a színpadot mostantól holnap reggelig chris veszi át – már, ha akarja.
    mégiscsak vasárnap este van, vagy mifene, még egy ilyen harcedzett lenin-fiúnak is, mint én, jár egy kis nyugalom!

  • Ille
    3:10

    Nem tudom, hallotta-e a nagy robajt! Egy teljes világ omlott össze bennem! Már a lenin-fiúk sem a régiek! Bezzeg, a régiek még fáradhatatlanok voltak!

  • Ami azt illeti Orbán „öltöztetője” figyelmeztethette volna
    a miniszterelnököt,hogy kinőtte az öltönyét,de ennek ellenére nem ez a lényeg,bizonyos jól öltözött „urak”-nak
    akik szétlopták az országot,biztosan kifogástalan az öltözékük…..(.persze Gyurcsány és a többiek is bizony meghíztak,az utóbbi időben több képen is látni)és mégis sokan „parasztok” maradtak,meg csalók,mert ugye nem a ruha teszi az embert…..a programot meg pláne nem…..!
    Na ebből is látszik,hogy az ittenieknek aztán már végképp nincs mibe belekötniük…..jó öltönyben,vagy anélkül sem igazán nyerők……mert ugye nem ez számít…..!

  • Ja ami a „köteles beszédet” illeti,ugyanúgy tagadják mint a
    bajai meg a többi csalást,csak az a bökkenő,hogy nem csak a
    HírTV,de az ATV és más csatornák is rögzítették….rém kellemetlen!Na csak így tovább…..!

  • Felvinczy Károly

    Sok bölcs urak… egy ember fikázni nem nehéz.

    DE MONDJANAK EGY JOBBAT… az már konstruktív.

  • felvinczy károly: miért kellene jobbat mondani? hiszen már transzparens is hirdette: viktor, te vagy az isten!

  • Marcsi
    2014 február 2
    3:54 du.
    Betudom tájékozatlanságának ezt a kommentárt!
    Ha esetleg itt él Magyarországon, (amit kétlek) akkor egy embernek (látszó) tisztában kell lennie azzal, ami most négy év alatt történt!
    Attól, h valaki nem vesz róla tudomást, vagy nem is akar, – attól a dolgok bizony megtörténtek!
    Szívesen küldök linkeket, amin talán még kiskegyed is meglepődik!
    Bár kétlem, h ésszel fel tudná fogni!
    Azért, ha meg nem sértem, megpróbálom!

  • Marcsi
    2014 február 2
    3:58 du.
    Ha nem tájékozódik, akkor csak ez marad meg kiskegyed cseppnyi agyában!
    Próbáljon már utána nézni, h kiderült – hamisítvány!
    Ezt még talán maga is fel tudja fogni! 🙂

  • Felvinczy Károly
    2014 február 2
    5:23 du.
    Egy szóval: BÁRKI! 🙂
    Mondjon most maga, aki nem!

  • gábor: boda nemzetes asszony nem szokott foglalkozni a cáfolatokkal. az agya is egyirányú 😀

  • Ille István
    2014 február 3
    2:44 de.
    István!
    És jobbmenetes!

  • Gere Gábor
    2014 február 3
    2:38 de.

    Tisztelt Gábor! Marcsi a legkorlátoltabb, élőistenes pólós, agyhalott fideszbirkák etalonja. A gondolkodás mentesség végterméke. Ő a bólogató daxli a kalaptartón, annyira is szabad komolyan venni! 🙂

  • gábor: ráadásul zsákutca 😀

  • Gere Gábor
    2014 február 3
    2:49 de.
    Nem az a baj, hogy jobbmenetes, hanem megszakadt rajta a menet.

  • Fuser
    2014 február 3
    3:01 de.
    Ismerem még megboldogult Boda Marcsi korából!
    Semmit nem javult az állapota!
    Sőt!

  • Don Ovuz
    2014 február 3
    4:31 de.
    Don Ovuz!
    Ha megszakadt, hát megszakadt, így csak egy helyben forog!
    Bár, a korát ismerve ez csak előnyére válik!
    Képzeljük el, mikor majd kezd szenilis lenni! 🙂

  • Hát az öltönyt tényleg kár volt felhozni. Mint tudjuk az itt írogató jobboldal szerint az ízléses öltözék valamilyen értelmetlen sznobos valami. Igazi magyar rossz szabású rossz ízlésű lehetőleg koszos ruhában jár és lakik.
    Azért felhívnám a figyelmet arra, hogy tényleg nem a ruha teszi az embert. DE MINŐSÍTI!

  • A mai orszàggyülési közvetitésben Vona Gàbor öltönye volt a legjobb
    szabàsu.

  • na, most még boda hiányzik a kb. 10 jelzőből és 3 igéből variált véleményével, és teljes lesz a kép.
    majd megint leszerencsétlenez valakit (ma különösen nehéz dolga lesz, mert rendesen agyagba döngölték a nemzetes asszonyt), hivatkozik normális emberekre – csak tudnám, honnan ismer olyat? – majd kijelenti, hogy jobb dolga is van.

    erős pajtás az előbb valahogy kihagyta az imf-et, de biztos vagyok benne, hogy visszatér még rá, némi simorral és bajnaival fűszerezve.

  • Tudom,hogy a tényeknek a maguk szàmàra kevés értéke van.Inkàbb Orbànék rovàsàra ferditenék,ami nem sikeres.

  • Dénes ERÖS
    2014 február 3
    12:20 du.

    Dönci nem írtad le hogy vészkölcsön!!! Vaze, seggbe fognak rúgni a pártközpontból! 🙂 )))))

  • Dénes ERÖS
    2014 február 3
    12:20 du.

    Például írhattad volna, hogy övé a legszebb öltöny pedig nem is vészkölcsönből vette, és a mandzsetta gombjai sem az IMF-től vannak!
    Há én okítsalak?! 🙂 )))))))))

  • fuser, édes barátom, erős et nem képes az improvizálásra, neki van egy adott sémája, abból dolgozik. se hozzátenni, se megmásítani nincs módjában, részint a szókincse hiányzik hozzá, részint az engedély a pártközpontból.
    hogy’is ne! még a végén valami őszintét, saját gondolatot – bár ennek létét erősen kétlem – írna le, esetleg az igazságot!
    mivé lenne a világ!

  • Dénes ERÖS
    2014 február 3
    12:20 du.
    Szomorú, h az öltöny a legnagyobb problémája az írásban h ez ragadt meg!
    Nem baj ez persze, magától ez is nagy teljesítmény, h el tudta olvasni! 🙂

  • Ille István
    2014 február 3
    12:57 du.

    🙂 )))))
    Lehet vannak naki ilyen kis „válaszok” kártyái mint Selmeczi „colgate” Gabikának. El tudom képzelni ahogy lázasan turkál köztük mikor kommentel… 🙂 )))

  • fuser: időnként még telefonos segítséget is kér, és megkérdezi a közönséget 😀
    nekem egy hónapja tartozik egy válasszal 😛

  • Ille István
    2014 február 3
    1:16 du.
    István!
    Még reménykedsz? 😀

  • Kedves …Gere!

    Én itthon élek és sokakkal ellentétben nem csak embernek
    látszom….hanem az is vagyok!
    Nem vagyok senkivel szemben sem elfogult,de egy kicsit
    több ésszel és tárgyilagossággal rendelkezem,mint itt sokan…
    Nagyon szánalmas,nevetséges ez az erőlködés a baloldal részéről,sokan jó öltönyben..,vagy anélkül …
    mindegy,egyre hiteltelenebbek!

  • na, mit mondtam? boda megjelent, és előadta az egyik szűkített szókincsű sablonszövegét 😀
    egy kis szánalmazás, egy kis nevetségezés, meg egy kis öntömjénezés.
    azért az, hogy úgy véli, embernek látszik, barokkos túlzás. mondjuk, max humanoid.
    mitől van, hogy egyre kiismerhetőbb? elfogyott volna a muníciója? pedig mekkora lángelme 😀
    az meg maga a non plus ultra, ahogy a hiteltelenségről beszél!
    hiába, bőven van e tárgyban tapasztalata 😛

  • Na Ille,Gere,Fuserált….jó begerjedtek,előadták magukat…
    nagyon meggyőzően…..és a szokott módon,semmi meglepetés!
    Ami a szókincsemet illeti (bár eddig is elismerték az arra
    képesek…)tudnám bővíteni,de a moderátor-provokátor cenzor
    nem bírná elviselni!
    Remélem azért ha nem is vagyunk egy szinten értik amit írtam?
    Na pá!

  • Marcsi
    2014 február 3
    2:46 du.
    Marcsi!
    Köszönjük! (taps!)
    Beigazolva látjuk az önről írottakat! 😀
    De nem baj, mert (talán) egyszer eljut arra a színvonalra, ami lehetővé teszi a leírtak értelmezését – ne adj Isten – megértését!
    Hosszú lesz az út, de higgye el, – megéri végig menni rajta!
    Talán mindjárt kezdheti a 6. általánossal! 😀

  • Gere Gàbor!
    Miért meri màsok arcàt kritizàlni?
    Lealàbb képtelenül szerepelne!

  • erős et: nem kell nézni. gondolom, a maga avatarja se véletlenül keresztszemes hímzés 😀
    tudja, van, aki arcával vállalja a véleményt.
    maga nem tartozik közéjük. talán jobb is.

  • Dénes ERÖS
    2014 február 4
    4:47 de.
    Arany bogaram! Én nem szégyellem!
    És képzelje el, ez az ünnepnapi!
    No most az öné?
    Ja, h ahhoz nincs vér a pucában?
    Pedig olyan jót röhögnénk mindannyian! 😛 😛

  • Gere Gábor
    &
    Ille István
    urak:

    De néha jobbraforgató is !!!
    ( Ha éppen nem balra forog nekije )

  • Dénesske maga ne dumájjon onnan a biztos megélhetésből , ahonnan küldözgeti a hülyeségeit.
    Ha én is Svájcban élhetnék , én sem kritizálnám azokat a pofákat ( és azoknak a pofáit..appardon..pofátlanságait ) , akik miatt nem hogy Svájcba nem tudok eljutni már , de néha még Budaörsre sem.

  • Aszongya a Kisboda:
    Neki több az entellegenciája mint itten a többségnek.

    Boda kedvesem.
    Ezt honnan veszi ?
    Az edzője mondta magának ?
    Akinél hétfőnként agyra gyúratja magát ?

  • Marcsi
    2014 február 3
    2:46 du.

    „de egy kicsit
    több ésszel és tárgyilagossággal rendelkezem,mint itt sokan”

    Gondolom ezt a mondatot csak véletlenül írtad ide, mert nyilván akkor ötlött fel benned mikor rosszalló tekintettel a kredenced alatt rohangáló csótányokon tűnődtél…
    De hidd el, nem fognak eltűnni, csak mert sértegeted őket, pláne mert még ők is tudják, hogy hazudsz…! 🙂 ))))))

  • Ilyenek vagytok! Nem ismeritek a tükröt,de màsnak odatartanàtok.

  • erős et: magának teljesen feleslegesen. részint, mert úgysem ismerné fel, amit benne lát, részint, mert magának az egy marék üveggyöngy is tökéletesen elég volt.

  • fuser: úgy vélem, boda ezzel zsidózós hozzászólásával túlment azon a határon, mit még tolerálni lehet. korábban javasoltam chrisnek, hogy tiltsuk ki egyértelműen rasszista és antiszemita hozzászólásai miatt, de ő a vélemény szabadsága mellett érvelt. elfogadtam döntését, mivel ő a felelős szerkesztő, ő szabja meg, mi és hogyan jelenhet meg.
    javasoltam a hozzászólóknak, hogy ignorálják bodát, lépjenek át rajta, ahogy egy kupac kutyaszaron szokás – még az is nemesebb termék, mint ő – de annyira irritálók a hozzászólásai, hogy ember legyen a talpán, aki megállja.
    magam viszont környezetvédőként, ha meglátok egy kutyaszart a járdán, mindig van nálam zacskó, szépen felszedem, és oda dobom, ahova való: a kutyaszarok gyűjtőjébe (manapság minden környezettudatos önkormányzat helyez ki ilyeneket). ennél fogva az én moderálási időszakom alatt bodának ilyen jellegű kommentje többé nem fog a fórumra kikerülni.
    ha nem tud normálisan kommentelni, hát akkor majd szépen elhallgat.
    akad nélküle is elég jobboldali, aki legszívesebben megsemmisítené ezt az oldalt az ide író gaz libsibolsibibsikkel együtt.

  • Ille István
    2014 február 5
    5:28 de.

    lájk! Ez lenne a legcélravezetőbb megoldás!

  • Szép én sem vagyok csak a nagyon elfogultak szerint. De nem szégyellem az arcomat. De nem tudom kirakni. Pedig néhány gyengébb idegzetű jobboldalit talán elriasztanék.

  • fuser barátom: hogy ez etikus-e, azt a boda-félék esetében leszarom! addig, amíg a jobboldali fórumokról az első kritikus hozzászólás után lóhalálába letiltanak, miért is kellene a lelkükkel törődnöm?

  • Ille István
    2014 február 5
    6:13 de.
    Mert olyan nagy van nekik.

  • Kedves Marcsika!

    Úgy vélem, én még sosem sértettem meg magácskát, bár szinte minden kommentjével kapcsolatban lehetett volna egy-egy cáfolatom.

    Most és itt: sem Gere, sem Ille barátom nem tehet arról, hogy olyan miniszterelnökünk van, aki annyira bunkó, hogy a milliárdjai ellenére is úgy is néz ki, a kihízott öltönyében, mint egy tuskó.

    Mert nem veszi észre. Mert parvenü. Felkapaszkodott paraszt, nem a földművelő gazdák tisztes világából: előttük kalapot emelek – hanem a kivagyi újsütetű potentátok, a hajdani párttitkárok rongyrázós, de az alapokat soha meg nem tanulók közül egy, de nem az egyetlen fajtájából, akik ma az országot vezetik.

    Sok mindent megtanul az ember egy kulturált családban, még akkor is, amikor nagy az országos szegénység. Amikor a nagymama oktatta az anyámat, hogy mire való a halkés, az ilyen és olyan villa – desszertnek, főételnek, húsnak, halnak külön, a kiskanalak arzenálja, egyik süteményes, másik fagylaltos, teás, mokkás – mit hová kell tenni a terítéskor – és ezen a nagyanyám (egyiknek lánya, másiknak anyja) rettentően nevetett, hogy ugyan már, mikor lesz olyan világ, amikor erre szükség lesz.(50-es évek).

    És lett.

    Anyának részt kellett venni, mint riporternek, olyan helyeken, ahol nagyon jól jött, hogy nem forgatta ámuldozva a ráknyitót, hogy jééé, emmeg mi?
    Így áll ez a politikusoknál is.
    Amit Janika nem tanult meg, azt Jánosnak kell – muszáj – megtanulni. Nagy előny, aki hozott magával valamit , de a hátrányt is be lehet hozni. Horn Gyula nem viselkedett sehol bunkómód – a dédnagyihoz hasonló valakik megtanították a protokollra.
    Orbán nem volt képes megtanulni késsel-villával enni. Öltözködni. Viselkedni. Szotyolázik és köpköd, zsebredugott kézzel tárgyal.

    A fotók dermesztőek.

    Marcsika, őszintén, egy félhomályos sikátorban nem ijedne halálra, ha rávicsorítana a képeken látható módon, és nem tudná hirtelen, hogy ez Magyarország harámbasája???

  • Osszián
    2014 február 5
    9:48 de.
    Hagyd mán’ Ossi!
    Hiába is győzködöd, neki Orbán az élő Isten!
    Nem fogja fel, h Orbánnak már az óvodában is gumicsizma és szalonna volt a jele!
    Halkés, süteményes villa, ráknyitó?
    Életében nem hallott ilyenekről Marcsi!
    Most nagy leckét adtál fel neki, – mire ezeket megismeri, de addig is nyugtunk lesz tőle! 😀

  • gábor: ami azt illeti, amikor először találkoztam egy francia étteremben a csigafogóval, kb. a második fűszeres olvasztott vajjal lezárt csigánál jött le, hogy nem szorítani, hanem terpeszteni kell a fogót 😀
    bodának- attól tartok – szocreál neveltetése okán fingja sincs az említett eszcájgokról 😀
    krumpli-kelkáposzta-sóskafőzelék fasérozott feltéttel az ő gasztronómiai világa 😀

  • Osszián. Egy másik cikk kapcsán az „itteni” jobboldaliak többször kifejtették, hogy a civilizált viselkedés és az igényesség az magamutogatós sznobizmus. Nincs helye a mai Magyarországon. Keleti barátainknak nem tetszene.

  • Ille István
    2014 február 5
    2:32 du.

    Mert ha a műszaki érzéked, IQ-d is kb. olyan szinten lenne, mint az egód, akkor már az elsőnél rájöttél volna, hogy jól csináltad, csak fordítva, de sajna 🙂
    Vigyázz, hogy le ne ess róla, mert csúnya sérülés lehet belőle:)

  • Sajnálom, hogy törölted a kommentemet, kedves Christopher, ettől függetlenül te is és én is tudom, hogy igazam van:)

  • dakota: mióta van abban a helyzetben, hogy minősítsen?