Gyurcsány Ferenc a KMH-ban: Nem forradalom kell, hanem kormány- és rezsimváltás

2014 február 25 12:05 de.130 hozzászólás

Gyurcsány Ferenc interjút adott a Kanadai Magyar Hírlapnak, melyben többek között elmondta: el lehet távolítani a magyar külképviseleteken tevékenykedő fideszes pártkomisszárokat, ugyanakkor nem forradalmat akar, hanem kormány- és rezsimváltást. Jelezte, hogy ma már a Fidesz-KDNP frakció legalább egyharmada nyugodtan ülhetne a Jobbikban is, pedig még 1989-ben Orbán Viktor egy ígéretes és bátor politikusnak tűnt, akinek Nagy Imre újratemetésén mondott beszédét sokra értékelte Gyurcsány Ferenc. De a volt miniszterelnök lapunknak elmondta, hogy miközben illegitim a jelenlegi rendszer, nincs más opció a demokratikus ellenzék számára mint a választáson való megmérettetés. 

Gyurcsány Ferenc, Magyarország volt miniszterelnöke, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány Ferenc, Magyarország volt miniszterelnöke, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Néhány napja az Egyeses Beszédben Bánó Andrással beszélgetett. Ott azt mondta, hogy aligha lehet az idei választás „free and fair,” azaz szabad és igazságos. Viszont ha ez tényleg boritékolható, akkor meg miért indulnak? 

Nincs az a nemzetközi környezet, amely elfogadna egy bojkottot ezzel a választással kapcsolatban és aki tudomásul venné, hogy Orbán kihívó nélkül maradt. Így aztán marad a tisztességtelen körülmények között való megmérettetés.

De az ilyen körülmények közötti indulással nem éppen egy igazságtalan rendszernek adnak némi legitimást?

Ez a rendszer ma sem legitim.

A Demokratikus Koalíció – a többi demokratikus ellenzéki párttól eltérően – határozottan képviselte azt az elvi álláspontot, hogy a külhoni magyarok ne szavazzanak magyarországi választáson, amennyiben nincsen Magyarországon állandó lakhelyük. Viszont vannak Kanadában, vagy akár az Egyesült Államokban nem kis számban olyan magyarok, akik a helyi magyar közösség jobboldali, kormánypárti átpolitizálása és annak kirekesztő jellege miatt, hozzá szeretnének járulni az Orbán kormány leváltásához. Ha Ön szerint kifogásolható, hogy a választáson szavaznak, mégis hogyan járulhatnának hozzá a kormányváltáshoz?

Nekünk elvi bajunk van azzal, hogy azok szavaznak Magyarországon és mondanak véleményt az itthoni politikáról, akik nem osztoznak döntésük következményeivel. Ez független attól, hogy a külhöni állampolgárok egyike, vagy másika melyik politikai pártot, vagy tömörülést támogat. Ez nem haszonelvű álláspont. Mondják el a véleményüket, hogy mit gondolnak! De engedjék, hogy azok döntsenek az itt élők sorsáról, akik itt élnek és akik a döntésük következményeit is viselni fogják.

Úgy tűnik, mintha elmosódott volna a határ az állam és a párt között. Ez Kanadában is evidens, ahol lapunk, illetve a Kanadai Magyar Demokratikus Charta számtalanszor hívta fel arra a figyelmet, hogy Magyarország Ottawába akkreditált diplomatái időnként pártpolitikai tevékenységet végeznek, a liberális kanadai magyarokat kirekesztő, ellenük uszító nyilatkozatokat tesznek. Egy esetleges kormányváltás esetén, mihez kezdenek a fideszes pártpolitikával átitatott közintézményekkel és külképviseletekkel?

A külképviseletek egyszerű dolog. Vissza kell hívni mindenkit, akik nem a köztársaság képviseletére tett esküjük szerint járt el, hanem pártkomisszárokként viselkedtek. Ez gondolom, gyorsan megtehető. Sokkal nehezebb a közintézmények esete, melyek elvből függetlenül működnek, de a kormány javaslatára és döntése alapján, sok-sok évre kinevezték annak vezetőit, a legfőbb ügyésztől, a jegybank elnökig és a médiatanács vezetőig. Jogállami eszközökkel való eltávolításuk nem biztosítható, nem kényszeríthető ki és akkor nem is szabad ezt megkísérelni.

El kell mondani az intézmények vezetőinek, hogy a választók többsége egy másik kormányt akart és azt szeretné, ha helyre állítanánk a köztársaságot. Ennek része az intézmények önállósága. Ez nem egyeztethető össze azzal, hogy Önök, hölgyeim és uraim, párttagokként vannak ott. Kérjük, fontolják meg a lemondásukat. Meglátjuk, hogy ki érti a nép többségének szavát és ki az aki ezzel szembe fog menni.

Egy esetleges kormányváltás után, van-e arra  bármilyen garancia, hogy lesz felelősségrevonás és ezen kívül, hogy egy új kormány a nyiltan rasszista, nyiltan antiszemita erők felszámolását kezdeményezi?

Válasszuk akkor a dolgot három felé. A politikai elszámoltatást azt úgy hívják, hogy demokratikus választás. Azt megteszik az emberek. Politikai elszámoltató biztosokat, Papcsákot és Budait, vagy másokat, azokat nem kell egy kormánynak kinevezni. Meg kell kísérelni – az igazságszolgáltatással és különösen az ügyészséggel – hogy pártállás nélkül végezze a dolgát.

Janez Jansa szlovén miniszterelnököt, míg hivatalban volt, elmozdították 200 ezer euró el nem számolt, meg nem magyarázott vagyon miatt . Végül jogerősen a bíróság elítélte. Erre van szükség. Ez az igazságszolgáltatás dolga, nem pedig a politikusoké. Az persze baj, és ebben akár igaza is lehet az olvasóknak, hogy Polt Péter vezetésével a magyar igazságszolgáltatás nem független, nem pártatlan, hanem a Fidesz érdekeinek képviselője az ügyészségi szervezeten belül.

Ami a harmadik kérdését illeti: van a politikai küzdelem a szélsőjobboldal ellen, amelyet a magyar liberális és baloldali értelmiségi közélet szenvedélyesen végez, és van a bírósági gyakorlat, amely ellentmondásos. De én nem forradalmat akarok, hanem kormány és reszimváltást. Már pedig akkor tudomásul vesszük benne az alkotmányosrendet, tudomásul veszem a fennálló jogszolgáltatási világot. Legfejebb érvelünk, hogy a bíróságok értsék, hogy meddig terjed a gyülekezés és a szólás szabadsága. Ebbe pedig nem fér bele az újnáci eszmék individuális, vagy szervezett terjesztése.

Mennyiben egyértelmű a határ a Fidesz és a szélsőjobb között? Részben azért kérdezem ezt, mert éppen a napokban derült ki, hogy az egyik egyéni választókerületben egy nap alatt összegyűjtötte aláírásait a Magyar Hajnal jelöltje, aki egy évtizeddel ezelőtt a Fidelitásban, illetve Varga Mihály körül kezdte politikai pályafutását. Vona Gábor pedig – mint, ahogy tudjuk – a polgári körökből indult el. Tehát létezik-e még határ, mely elválasztja a Fideszt a nyiltan rasszista és antiszemita szélsőjobboldaltól?

Régóta nincsen határ. A magyar parlamentben ülve látom, hogy a Fidesz-KDNP frakció legalább egyharmada nyugodtan ülhetne a Jobbikban is. A Jobbik 2010-es választási programjának nyolcvan százalékát a Fidesz megvalósítja. Orbán miniszterelnök mesélte el nyilvánosan is, hogy Helmut Kohl egykori német kancellár azt a tanácsot adta neki, hogy mindig ügyeljen arra, hogy tőle jobbra ne legyen már mértékadó párt. Ezért Orbánnak az a törekvése, hogy a középtől jobbra álló világot egyesítse. Ezért folyamatosan lép jobbra és jobbra. Mert nem azt érte el, hogy pacifikálta, semlegesítette, demokratizálta a szélsőjobbot, hanem azt, hogy a szélsőjobb megszerezte az ő pártját.

A Fidesz ma nem jobbközép párt, hanem egy radikális, populista, nacionalista antidemokratikus képződmény.

Nem tudom, hogy Ön mennyire ismerte meg személyesen Orbán Viktort az évek folyamán, de Ön szerint amit a kormányfő politikailag tesz, az meggyőződési alapon történik, vagy inkább pragmatikus megfontolásból? Van ugyanis olyan érvelés, mely szerint a miniszterelnök felfedezte a magyar társadalom gyengeségeit, előítéletességeit és erre építi politikáját.

A politikai paletta lényegében teljes évkörét bejárta Orbán, a szélsőbaloldalon kívül. Egy alapvetően szociálisan érzékeny, szabadelvű, 1991 és 1992 között anarchista pártként indultak. Elhagyjta ő az anarchista előzményeket, gyökereket és viszonylag gyorsan elhagyjták a liberális előzményeket és egy jobboldali polgári párttá váltnak. Aztán elindulnak a nemzet oldalon, 2000-ben a nemzeti oldalon átcsúsznak, érintkeznek a radikális jobboldallal. Az európai integrációs parlamenti bizottság egykori elnöke mára a keleti szelekre vágyik.

A 89-es fiatal demokratából 2014-re egy öregeskedő önkényúr lett. Semmi kétségem, hogy Orbánnak nem elvei, vagy értékei, hanem hatalmi érdekei vannak. Bármit hajlandó eladni három szavazatért. Morális értelemben Magyarország legkorruptabb politikusával állunk szembe.

Ha már felhozta a korrupciót, akkor a múlt héten éppen Ön kezdeményezett Orbán Viktorral egy vagyonosodási vitát. Azt is jelezte, hogy ha nem kap pozitív választ, akkor folyamatosan napirenden tartja ezt a kérdést. Kapott bármilyen választ a miniszterelnöktől?

Egyetlen válasz, hogy azóta űznek és hajszolnak engem üzleti életem 17 évvel ezelőtti világommal, a Pakssal kötött szerződésével és más ügyekkel. A botrányra botrányt kampánypolitikája zajlik, miközben a saját vagyonosodását firtató kérdésekre sem ő, sem pártja nem kiváncsi. Ebben nem az az igazán izgalmas, hogy mindezt elhallgatja az ő hozzá közel álló média, hanem inkább az az érdekes, hogy a tőle távolra eső média számára sem elég érdekes kérdés ez. Talán belefáradtak már ebbe a vitába.

Én úgy gondolom, hogy magyarországi viszonylatban majdnem másfél millió amerikai dollár értékű személyes bevallott vagyonra nem tud szert tenni egy olyan politikus aki világéletében parlamenti képviselő volt, öt gyermeket felnevelt és parlamenti politikai munkáján kívül soha nem volt érdemben más jövedelme. Ez egyelőre pusztába kiáltott szó. Ezzel együtt én magam megteszek mindent annak érdekében, hogy választ találjunk arra, hogyan lett ebből az ígéretes fiatalemberből az egyik legkorruptabb politikus Magyarországon.

Húsz-huszonötévvel ezelőtt Ön ismerte személyesen ezt az ígéretes, fiatal Orbán Viktort?

Mi személyes, négyszemközt soha az életben nem találkoztunk. Találkoztunk 1988-89 környékén, amikor én az ő bátorságát utólag is, a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde kapcsán sokra értékeltem. Utólag sem akarom a saját érzéseimet megváltoztatni, vagy eltagadni. És sok-sok csalódással látom, hogy mi lett ebből az ígéretes fiatal emberből. Én a  89-90-es átalakulás egy-egy futótalálkozóján túl, az elmúlt 24 évben háromszor találkoztam vele, kétszer a tévékamerák előtt, 2005-ben és 2006-ban. Egyszer pedig amikor még fiatal miniszterelnök voltam, valamilyen ügyben kértem, hogy konzultálhassak a pártok, illetve a frakciók vezetőivel. Akkor egy öt-hat fős körben a miniszterelnöki dolgozószobában, Orbán Viktor is ott ült, sokak egyikeként, és tárgyaltunk egy félórát. Ennyi a mi kettőnk személyes kapcsolata.

Említett egy korábbi miniszterelnök-jelölti vitát. Azt tudjuk, hogy 2010-ben nem volt vita, mivel Orbán Viktor ezt nem vállalta. Van-e bármilyen olyan jel, mely szerint idén esetleg lesz miniszterelnök-jelölti vita Orbán Viktor és Mesterházy Attila között?

Semmilyen jel nincsen, de szabadszemmel látható – és nagyságú pénzben mernék fogadni – hogy Orbán Viktor el fogja utasítani a vitát. Elszokott a nyílt vitáktól. Ő monológban sokkal jobb, különösen, hogy ha azt egy hierarchikus pozícióból, fentről lefelé tudja mondani. Hogy mi lesz a kommunikációs érv, azt nem tudom megmondani. Nyilván majd a Fideszben kitalálják. Én azt mondom, hogy öt százaléknál kevesebb esély van arra, hogy Mesterházy Attila és Orbán Viktor miniszterelnök-jelölti vitán találkozzon. Orbán ezt bármi áron el akarja kerülni.

Az én generációmban nagyon sokak számára – a kanadai magyar emigrációban pedig pláne – eléggé nehéz politikailag „eladni” a Magyar Szocialista Pártot. Vannak viszont itt is – Kanadában – olyanok, akik liberális nézetűek, vagy baloldaliak, de távolságot tartanak az MSZP-től. Mégis miben változott az elmúlt négy év során a magyar baloldal?

A magyar baloldal sokat változott ezekben az években. Ennek a legláthatóbb jele, hogy mára az MSZP nem egyeduralkodó ezen az oldalon. Jónéhány tömörülés megjelent, köztük a Bajnai Gordon vezette Együt  2014, az általam vezetett Demokratikus Koalíció és mások is. Nehéz eszmei, politikai és szervezeti örökség jutott az MSZP-nek. A 2010-es kudarc – amelyben nyilván én is benne vagyok – különösen nagy tehertétel volt.

De azt gondolom, hogy egy nyugatos, polgári, balközép – vagy éppen centrista – liberális gondolkodású ember ma találhat viszonyítási pontokat a baloldalon. Akinek túlságosan szociáldemokrata vagy baloldali az MSZP, annak ott van Bajnai, aki egy végtelenül tehetséges, higgadt technokrata, akihez képest pedig ott van a DK sokkal szenvedélyesebb, sok tekintetben mozgalmi karakterű, polgári világa. Van választék, aztán nem tudjuk, hogy ez a sokszínűség hogyan fog majd fennmaradni. Vagy esetleg elindul egy integrációs folyamat, talán gyorsabban mint bármelyikünk gondolta volna a következő hónapokban, vagy években.

A DK önmagában is eléggé sokszínű, egyrészt magába foglalja Vadai Ágnest, de közben a gazdasági kérdésekben konzervatív álláspontot képviselő Kerék-Bárczy Szabolcsot is, aki Budapest V. kerületében indul. Hogyan marad egyben a DK, amikor ennyire különböző, sokféle árnyalatok működnek benne?

2010 szeptemberében, az egyik liberális baloldali folyóirat, a Mozgó Világ tartott egy konferenciát. Csupán pár hónapos tapasztalatunk volt Orbán világáról. A konferencia előadójaként, azt mondtam, hogy a hagyományos bal-jobboldali vetélkedésnek mostantól kezdve vége van. Az Orbán önkényével szemben a sokszínű demokraták sokaságának összefogására van szükség. Persze fontos, hogy mit gondolunk családtámogatásról, mit gondolunk adópolitikáról. De az alapkérdésben a demokratákat összeköti az a szándék, hogy megőrizzék a köztársaság alkotmányos kereteit, kultúráját , és ha azt lerombolják, akkor újra építsék. Teremtsünk egy toleráns világot, amelyben a szakpolitikai kérdések, a policy issues, azok kévésbé fontosak, mint a nagy fundamentum: hogy milyen ország lesz ez – hogy keletről fúj a szél, vagy nyugatról?

Ebből volt egy vitám annak idején a szocialista párttal, melyből egy nagy demokrata pártot szerettem volna szervezni. Amikor ez nem ment, akkor egy nagy nekifutással megalapítottuk a Demokratikus Koalíciót, amiben sokszínű demokrata sokaságot egy pártban szervezünk meg. Itt vannak liberálisok – mint a Bauer Tamás – meg, ahogy Ön mondja alapvetően jobbközép konzervatívok, a szociálbaloldalnak különböző színezetei és én magam, egy ilyen balközép centrista polgári fickónak gondolom magamat.

És működik ez így?

Egyelőre működik. Olyan pártban vagyok, ahol jó elmenni egy elnökségi gyűlésre, mert normálisak az emberek, okosan vitatkoznak, de nem fúrják egymást. A semmiből két év alatt ma egy értékelhető tekintélyt magának szerző pártot szerveztünk. Szerintem ennek a gondolatnak van jövője. Nincsen bennem, vagy bennünk rivalizálási szándék a  többiekkel. Legyen mindenki sikeres és találjuk meg, hogy mi viszi előre az országot.

Christopher Adam

130 hozzászólás

  • Fenyvesi Glória

    Ha Kormány váltás lesz, akkor sem a régi levitézlett alakokkal, mint amit az Együtt Pm, és a szocialista,-liberális fazonok testesítenek meg!

  • „a régi levitézlett alakokkal,” Hm. Hanem olyan vadonatúj, érintetlen „szüzekkel”, mint Orbán Viktor, Kósa, Kövér, Varga stb…
    Más: a kormány kis kezdőbetűvel írandó, csak akkor nagybetű, ha a teljes, hivatalos titulusát használjuk. A PM-nek viszont mindkét betűjele nagy, mert a Párbeszéd Magyarországért rövidítése.

  • A fidesz ugyanúgy teli van régi, levitézlett alakokkal, sőt volt mszmp-sekkel, besúgókkal, köpönyegforgatókkal stb. Ők mennyivel érdemesebbek?

  • Nincs Magyarországon még egy olyan politikus akinek éveken keresztül annyi mocskot, rágalmat gyalázást lejárató kampányt folytatott ellene,szórtak a nyakába az Orbán Viktor
    lakájmédiája mint Gyurcsány Ferenc.Ennek okát abban látom,hogy Orbán egyszerűen egy gyáva beszari pojáca aki a nyílt politikai versengésre alkalmatlan,ezért zárkózik el a nyilvános Miniszterelnöki megmérettetésektől is.
    Gyurcsány a sok hibájával együtt még mindig támogathatóbb politikus mint Orbán,-mert Ö nemzetközileg is elfogadott politikus és demokrata aki nyugatra tart,ellenben Orbánnal aki viszont Levédia felé kacsingat.-hát nyergeljen és menjen a közméltóságait pedig vigye magával-Magyarországon nyugalom békesség addig nem lesz amíg Orbán és baráti köre el nem tűnik a politika szemét dombján,mert ez a viszály megosztottság csak és kizárólag hosszú éveken át tartó
    Fidesz politika eredménye aki képtelen a demokratikus játék szabályok szerint megküzdeni a HATALOMÉRT –

  • Kedves Christopher Adam!

    Köszönöm Önnek,hogy ezt a riportot elkészitette Gyurcsány Ferencel és hogy ezt közre is adta.Ebben az irásában megszolal a magyarorszái problémák sokasága és Gyurcsány Ferencz igazi,a hazáért agodó politikai karaktere.Minden szavával egyetértek,amit a meginterjuvolt politikus elmondott.
    Mégegyszer köszönöm Önnek ezt az interjut és köszönöm a K.H-nak,hogy közre is adta.Bár sok ember eltudná olvasni még mielőtt április 6-án leadja szavazatát.

  • Hát , kéremszépen , amikor Gyurcsányferi beszél nyíltszínen , jó sok ember össze szokott verődni.
    Mikor kb. két éve beszélt az Örökmécsesnél , cirka harmincezren voltunk . ÉS bátran állíthatom hogy miatta jöttek .
    Nomeg Iványi tiszteletes úr miatt, akinek a beszédeit hallgatva mindig úgy elgondolkozok.
    Pedig egy istenverte ateista-materialista vok.

  • Mitakarszmár Kloáka annyit értesz ehhez mint hajdú a Turul-öntéshez.
    Foglakozz a szovhozodban a fejőgépekkel. Az való neked nem a magyar belpolitika.

  • Gábor Erzsébet

    Az, hogy Gyurcsán Ferenc kit értékel és kit nem az az ő dolga, joga, meg is teszi mivel minden ellenkező híresztelés ellenére nálunk demokrácia van!. Ugyanakkor a magyar embereknek is szíve-joga, minden gyámkodástól függetlenül, hogy kiben biznak és kinek hisznek.

  • gábor erzsébet: úgy van. bízzon és higgyen abban, akiben akar. a maga dolga. nem szól senki bele.

  • Böske:
    Csak annyit mondhatok magának , amennyit Luci Ferkó mondott az Emberke Tragédiájában :
    „Ember : Bízva bízz…”
    Deaztán ha pofáraesik , önmagát okolja ám !
    Bár tudom az ilyesmi nem tipikus nemzeti erénye a Turulbanszületetteknek.
    Mindig más tehet mindenről.
    A szittya balsorsért is Isten , a németek , a ruszkik , a jenkik meg Gyurcsány a felelős.Csakúgy mint az aszályért.

  • Georgina Bojana

    Örültem ennek a riportnak! Valóban. Sok mindent helyére tesz , helyesebben tenne azoknál, akik engednének a fejükbe egy kis frissességet!
    🙂

  • De birom az ilyen Fenyvesi Glóriákat. :):)
    Beböfögnek egy irtó nagy baromságot és továbbállnak…

  • Jó választás előtti interjú volt! Így kell leadni, a szöveget. Sajnos, van aki mindent elhisz, van aki nem.
    Főleg egy megbukott miniszterelnöktől.
    A nép 2010 -ben úgy döntött, hogy elég volt.
    Április 6-án meglátjuk, hogy kire szavaz a magyarság.
    Ők a bírák, a választók.

  • figyelő: mégis, ki lett volna az a bukott miniszterelnök?
    úgy mellesleg, jó szokása szerint konkrétumot a cikkhez nem fűzött. persze, érthető.

  • Megbukott Miniszterelnök?? Ugyan miért? Sem Orbán, sem Gyurcsány, össze sem hasonlítható Viktor Janukoviccsal, aki valóban megbukott. Kedves Figyelő a politika már csak ilyen. Egyszer kormányrúdnál, egyszer ellenzékben. Biztosak legyünk benne, hogy a nép 2014-ben is azt fogja mondani: elég volt! Engem ugyan ez a kormány kizárt a szavazásból, /egyébként sem éltem volna a lehetőséggel/ de még mindig hiszem, hogy lehet egy igazi demokratikus Magyarországot építeni, mégha jelenleg nagyon is távol van tőle.

  • Ille, én mindig udvarias szeretek lenni. Mindenki elgondolkozhat, hogy 2010-ben ki volt a bukott. Éss 2008-ban kit váltott le saját pártja.
    Az illető tudja, ez a lényeg.

    Mi van? Nem volt konkrétum az interjú dicsérete?
    Mit várt?

  • figyelő: 2010-ben gyurcsány nem volt bukott, így hát, mivel az interjút gyurcsány adta, vele kapcsolatban mellé lőtt. 2008-ban pedig nem leváltották, lemondott.
    a maga szájából azért az interjú dicsérete nem igazán hangzott annak.

  • Göllner András

    Figyelő ne hencegjen emberével. Orbán 4 választást bukott pártja élén. Gyurcsány eddig egyet se. Gyurcsány legalább azt bizonyította tetteivel cselekedeteivel, hogy demokrata, az Ön hőse pedig azt, hogy az önkényuralom híve. De most hadd ne ezen vitatkozzunk.

    Christopher. Nagyon jó hogy megismerteted a KMH olvasóival a demokratikus magyar pártok vezetőinek elképzeléseit a jövővel kapcsolatban. Remélem és bízom benne, hogy a FIDESZ nézetei is majd helyet kapnak itt. De egy valamit hiányolok a Gyurcsány interjúból, illetve szeretném ha megkérdeznéd tőle, illetve a bal-liberális pártvezetők mindegyikétől – Bajnaitól, akár Kuncze Gábortól vagy Fodor Gábortól, az egykori SZDSZ-es vezetőtöl: Milyen tanulságokat vontak le 2010-es választási vereségükből ? Mit csinálnának másképpen, mint anno ? Hogyan térítenék vissza Magyarországot a demokratikus nemzetek pályájára, ahonnan letérítette népünket Orbán Viktor és pártja ? A 2010-es „kudarc”-ban nagy szerepe volt a FIDESZ hihetetlenül kártékony, hazug, populista, néphülyítő, reformokat-gátló tevékenységének. De végső-soron, az MSZP, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai és az SZDSZ kúrták el a liberális, középutas, nyugatias demokrácia esélyeinek kibontakozását Magyarországon töketlen politikai vezetésükkel. Volt esélyük, de nem éltek a lehetőséggel. Kormányváltás nem lesz elég ahhoz, hogy helyre rakjuk Magyarország rozoga szekerét. Politikai kultúra váltásra van szükség, mert anélkül semmi sem fog megváltozni. Ezt a politikai-kulturális – IGENIS FORRADALMAT – csak e célra felkészült és elszánt vezetéssel lehet megvalósítani. Mint Bíbó is már fél évszádnál régebben leírta, mi sorra elnapoljuk ennek a forradalmi feladatnak a végrehajtását. Toldozgatunk, foltozgatunk, bütykölünk és a helyén akarjuk tartani mindazokat akiket azért ültetett Orbán a bársonyszékekbe, hogy onnan gáncsolják, hátráltassák Magyarország kulturális felzárkóztatását a 21-ik századhoz. Ukrajna népe fellázadt a keleti áramlat ellen. Mi Magyarok, Orbán vezetésével, a Papp Lajosok noszogatására megint úgy beszopjuk az európa ellenes áramlatokat mint egy szenvedélybeteg az ópiumot. A politikai-kulturális változás nem fog magátol összejönni. Ez vezetés (angolul leadership) kérdése, és ebből nagyon levizsgáztak a hölgyek és urak. Tanultak valamit bukásuk okaiból ? Nagyon remélem hogy igen. De mondják már el az Isten szerelmére nekünk végre, hogy mit ?

  • Miért mondott le vajon akkor Gyurcsány? mert miniszterelnöksége nem müködött. Neki már illett volna lemondani 2006-ban, mikor az öszödi beszéd nyilvánoságra került.Ezt követelte tőle a nép is a végtelen sok tüntetéssel. Ezt tette volna, minden demokratikus ország miniszterelnöke, ha ilyen szöveg kiszívárog pártjáról és kormányáról.
    Sokkal kevesebbért mondtak már le miniszterelnökök, persze igazi demokratikus országokban.
    2008-ban, megprobált a pártja váltani, és lemondatták!
    2010-ben megbukott az MSZP kormány, demokratikus szavazatok folytán.
    Ezen még maga sem tud változtatni.
    Majd kiderül, hogy Gyurcsány új pártja hány szavazatot kap április 6-án, demokratikus választáskor!

  • Göllner András
    2014 február 25
    11:23 de.
    „Figyelő ne hencegjen emberével. Orbán 4 választást bukott pártja élén. Gyurcsány eddig egyet se. Gyurcsány legalább azt bizonyította tetteivel cselekedeteivel, hogy demokrata, az Ön hőse pedig azt, hogy az önkényuralom híve.”
    Göllner, valóban Gyurcsány tetteivel bizonyíitott, legalább is sokezer magyarnak 2006 oktober. 23-án.
    Kanadai állapolgár gyerekeimmel, majdnem rendőrverést élveztünk az 56-os magyar forradalom 50.évfordulóján.
    Akkor megértettük, kanadai, ausztráliai, európai magyar emigráció, hogy a Gyurcsány kormány milyen szabad demokrta.! Thank you very much!

  • Nem érdekes? Mindenről szó volt, a programot leszámítva. Persze, ami nincs, arról nincs is mit beszélni, illetve lehet, hogy volt, csak benne maradt a diplomamunkában, az pedig nem találtatik!
    Persze, ha valaki nem ígér, nehéz rajta számomkérni, ha nem teljesített.
    Ha döntő, sőt brutális gazdasági szerkezetváltás nem megy végbe, akkor fölösleges minden erőlködés!
    A hozzáadott érték tekintetésben Magyarország a béka hátsó fele alsó széle közepétől lefele három ásónyomnyira van. Ez százalékban kifejezve ócska 8 db. %-ocska, Deutschlanban meg 86 %. (Tényleg hülyék a germanók, látszik is rajtuk!)
    Találékonyságunk azonban segítségünkre siethet! Ha feltalálnánk a negatív túlnyomást, és azt átplántálnánk a gazdaságba, minden szép és jó lehetne. És már program sem kell Gyurcsánytól! Minél nagyobb a gebasz, annál nagyobb a siker!

  • Figyelő!

    Azt elfelejtette hozzátenni, a demokráciákban a lemondott politikusok többé nem is szerepeltek politikusként!

  • A magyar történelem egyik legigazabb beszéde volt álláspontom szerint az öszödi beszéd. Tévedésbe ne essen kedves, de nem a „nép” követelte a lemondását, ha nem a népet felhasználva- kihasználva megpróbálták puccskisérlettel átvenni a hatalmat. Éppen a napokban igazolódik be Gyurcsány igaza. Sőt mi több tovább megyek, kérdést intézek Ön felé kedves Figyelő.
    – A Fidesz kétharmaddal a háta mögött mitől félt? miért nem hozta nyílvánosságra a 80 évre titkosított aktát? Nem esetleg azért hogy Orbán, és a Fidesz bűneit takargassák?

  • frivi: tudja, mi a riport és a programbeszéd közti különbség?
    de, ha már: mije volt 2010-ben a fidesznek? egy nagy semmije, de nem programja, így aztán nem is kellett semmihez tartania magát.
    a hozzáadott értéket, sajna, csak olyan munkahelyeken és olyan emberfőkkel lehet megtermelni, ami ma magyaroszágon nincs, és a belátható közeljövőben nem is lesz. sem a fidesz munkahelyteremtő politikája, se a tudatosan lebutított oktatási rendszer nem alkalmas rá.

  • A magyar történeleme MA, a kommunizmus áldozataira emlékezik, amit általában 100 millióra saccol az átlag számítás. Lehet ellenőtizni a Googleban.
    A 20. század legnagyobb vérengzése és ártatlan emberek gyilkosságának napjára emlékeznek sokan máma.
    Mindenféle bűnökről olvashatunk ebben a fórumban, főleg a holokausztról!
    Úgyanakkor, szeretnek elfelejteni ettől sokkal nagyobb arányú gyiklkosságról és szenvedésekről.
    Ma, egy mécsest kell gyújtani azok emlékére, akik ártatlanul elpusztultak egy szörnyű diktatorikus időben.

  • Göllner András

    Uram Isten de unalmas tud lenni maga…..Figyelő. Miután Gyurcsány 2006-ban hazavágta a FIDESZ-t és ezt Orbán képtelen volt lenyelni, hát előjött a Fradi foci huligánjaival, a Budaiékkal, a Toroczkaiék által vezetett fasisztákkal és vezérszóra szét verték a belvárost, megpróbálták leégetni a magyar televízió székhelyét. A szabadon megválasztott kormányt kerepelőkkel, kövekkel, molotovkoktélokkal bombázták heteken-hónapokon át hogy népharagot láttassanak. Ennek a hamis „nép-felkelés”-nek az alapjáúl szolgált Gyurcsány beszéde amit odahaza és itt is, alaposan kifordítottak a lényegéből. A beszéd lényege az volt, hogy eljött az igazmondás ideje, amelyet a magyar politikai elit több mint száz éve képtelen megvaósítani. Gyurcsány beszéde az igazmondásról szólt – azt közöltte párttársaival, hogy ha továbbra is egy hazudozót akarnak a párt élén akor veszi a sátorfáját. Bátor, forma bontó beszéd volt ez a frissen megválasztott miniszterelnöktől. A rendszerváltás leg-hazugabb embere – Orbán Viktor-nak köszönhetjük hogy e téren sem az igazság vagy igazságosság terjed hanem a hamis legendák. Ringassák el magukaz szépen, Figyelő !!! Semmi sem tart örökké, még Orbán Viktor és pártjának hatalma sem. Azon vagyunk, hogy eszünkkel, demokratikus módszerekkel, elpucoljuk ezt a gátlástalan hazudozót, nemzetünk becsületét lejárató embert a hatalmból. We shall overcome !

  • abryzoli: most pintyőke – botor módon – nyilvánosságra is hozta, de azért nem az egészet. annyira azért ő sem hülye. de azért kósa lala rendesen belepacsált a lecsóba, úgyhogy most a fidesz elég nagy szarban lenne, ha az ellenzéknek lennének elég forrásai ezt meglovagolni. bár a narancsagyú elvakult fidesz-hívőknek még az se venné el a kedvét, ha kiderülne, hogy az élő isten mégsem tud vízen járni, csak tudja, hol vannak leverve a cölöpök 😀

  • Göllner, magyar történeleme MA, a kommunizmus áldozataira emlékezik, amit általában 100 millióra saccol az átlag számítás. Lehet ellenőtizni a Googleban.
    A 20. század legnagyobb vérengzése és ártatlan emberek gyilkosságának napjára emlékeznek sokan máma.
    Mindenféle bűnökről olvashatunk ebben a fórumban, főleg a holokausztról!
    Úgyanakkor, szeretnek elfelejteni ettől sokkal nagyobb arányú gyiklkosságról és szenvedésekről.
    Ma, egy mécsest kell gyújtani azok emlékére, akik ártatlanul elpusztultak egy szörnyű diktatorikus időben.

    nem akarok obszcén lenni, tegye GYurcsányt ahová akarja4 NEM fog bejönni!
    Viszont máma nem érdekel a szocialista párt ügynöke, mert máma a kommunizmus áldozataira emlékezünk MI MAGYAROK!

  • hallod, göllner, deklaráltan nem vagy magyar! lehet, hogy figyelő tud valamit?
    amúgy nem is értem, mit is ünnepel figyelő, akinek semmi köze az egészhez?

  • Christopher Adam

    Figyelő,

    pont Gyurcsány lenne a szocialista párt ügynöke? Az a Gyurcsány aki 2010-től 2013 decemberéig lényegében hadilábon állt az MSZP-vel?

    Ami pedig a kommunizmus emléknapját illeti: persze lehet emlékezni, mécsest gyújtani. Ezt én is megtehetném – talán illene is – hiszem anyai oldalon nagyapám öt évig ült „államellenes összkeesküvés” miatt. Csak azt tudom nehezen elfogadni, hogy a kormányoldalon éppen volt ügynökök és volt kommunista propagandisták uralkodnak az emléknap felett, és kommunistáznak le mindenkit, aki mást gondol a mai magyar politikáról mint ők.

  • Ille István
    2014 február 25
    1:10 du.
    Hogy érti, hogy nincs közöm az egészhez?
    Én is megszenvedtem a kommunizmusban és sok más ismerősöm.
    Ahogy van holokauszt megemlékezés, éppen úgy van megemlékezés a kommunizmus áldozatairól is, akiket 100 millióra becsül a mai nemzetközi történelem.

  • Ille István
    12:44

    Sejtem a különbséget, igen, de itt is meg kellett volna említeni a programot!
    A Hozzáadott érték dolgában azonban tévedni méltóztatik, és azt is megmondom, miért. A hozzáadott érték mértéke csak részben függvénye a képzett munkaerőnek. Az Északi sarkról sivatagi homok exportálására nem célszerű berendezkedni, bármennyi kiváló homokos is van a „csapatban”. Jeget viszont minden további nélkül, mert abból van dögivel. A Szaharából viszont jeget nem célszerű kiszállítani, mert költséges az előállítása, homokot viszont annál inkább, mert abból meg van bőséggel. A sok szövegnek az a lényege, hogy a közeg, az adottság határozza meg, hogy mit célszerű termelni. Ezt az aranyszabályt nem célszerű áthágni, még mások hamis ösztönzésére sem, mert a végén a tévedésért nagy árat kell fizetni. Még Antall idején a mezőgazdasági szektor a feldolgozó iparával együtt fel lett számolva, és helyette „”gyártunk”” Suzikit, Opelt, Mercit BMW-t. Ráadásul a mezőgazdaság nem annyira finnyás a munkaerő képzettségét illetően.

  • figyelő: kommunizmusban szenvedett? na, neee! és hol volt az a kommunizmus? áldozata volt a kommunizmusnak? nem. milyen történelem becsli a számukat 100 millióra? és mi közünk van hozzá? mivel idehaza egy töredékéről sincs szó, bár egyetlen áldozat is sok.
    de azért magának nem kellene túllihegnie. még a megnevezés is hamis, mivel kommunizmus, mint olyan, nem létezett, ezen kár vitatkozni. kommunisták: igen. a kommunistáknak voltak áldozatai: igen.

  • Christopher Adam

    István, András – valóban, lehet, hogy úgy gondolják, hogy mi nem tartozunk a „MI MAGYAROK” féle táborhoz. Ezt hallottam, olvastam már elégszer, úgyhogy simán elsétálok mellette. Ha egy annyira exklúzív, VIP klubról van szó, hogy én oda nem tartozhatok, hát akkor úgy legyen! Bizonygatni és bekéreszkedni én nem fogok. Ahhoz túlságosan szép és változatos a világ. És amúgy ennél kellemesebb klubbok is vannak a föld kerekén.

  • Christopher Adam
    2014 február 25
    1:16 du.
    Christopher, egy kicsit gondolkodj.
    Mikor kezdett Gyurcsány az MSZP-vel vitázni, 2010-ben? A veszteség után. Addig nem Ő volt a párt vezetője, és egykor a párt által alakitott kormány miniszterelnöke?
    Ami meg a mai emléknapot illeti: Aki ma 50 éves magyar politikus, fiatalkorában mi más volt a lehetősége?
    Valahol szerpeltek, ha nem a KISZ titkárságban, ha egyetemiták voltak. Persze, a múltat ismerve, nem valószinű, hogy kommunisták voltak.
    Főleg ezekre nem lehet ráfogni, hogy résztvettek a diktatorikus államhatalom gyilkos működésben!

  • Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának. Woody Allen

  • Naccerű!! Köszi, Christofer!!
    Viszem is…

  • Göllner András

    Egy lábjegyzettel még megtoldanám amit fentebb mondottam a Gyurcsány beszéd meghamisításával, a FIDESZ, a Torockaiék, a Fradi huligánok által koreografált 2006 őszén rendezett-puccskisérlettel kapcsolatban. Ennek az egész disznóságnak a hazug történetét is a Jobbikos Morvai Krisztina és társaitól szopta be a KMOSZ és a kanadai diaszpóra többsége. Őt hívta ide a KMOSZ elnöke, hogy megmondja nekünk itt a tutit, mert itt bizony a tuti kizárólag a Jobbik vagy a FIDESZ szájából származhat. Ebből van nekünk elegünk már !!! Elegünk van abból, hogy minden vélemény amely nem Papp Alajos, Morvai Krisztína, a Betyárok vagy a FIDESZ szájából származik azt kikerepelik, kitiltják, kifütyülünk, lepetíciózzák, lekomcsizzák, magyarellenesnek minősítik. Ezeknek nem három hanem egy a magyar igazság, és az térdig besüppedve a hazugság talaján áll. Morvai propaganda filmje köszönő viszonyba sincs az igazsággal.

    Nem tartom kizártnak, hogy Bencsics Klára szemtanuja volt rendőrbrutalításnak Budapesten 2006 október26-án. Ilyen még saját kanadai demokráciánkban is előfordul, de ezért nem komcsizzuk le Stephen Harpert, ugyebár, kisasszonyka ? Mért csak kizárólag a Toroczkai, Budai fajtákat védő „civil jogászok” – ha ha ha – hamis dumájára figyelnek ? Mért félnek elolvasni Debreczeni József könyvét a témában, vitaestre idehívni ? Mért félnek a más véleményektől ? Azért, mert akkor szembesülniük kellene azzal, hogy meztelen a királyuk. Azért mert ez kiborítaná a bilit, és meggyengítené az egyívásúak szektás önkényuralmát. Gyáva kukacok !!!

  • frivi: mondtam, hogy polihisztor, most éppen a hozzáadott érték mibenlétét fejti ki 🙂
    ami amúgy – a szakma szerint – nemzetgazdasági szinten a bruttó kibocsátás és a termelő fogyasztás különbsége. konkrét vállalkozás esetében az árbevétel és a vásárolt áruk vagy szolgáltatások értékének különbsége. ebből a szempontból valóban helytálló a munkaerő képzettségével kapcsolatos véleménye. viszont a mezőgazdaságban – az előbbi definíció értelmében – nem igazán lehet hozzáadott értékről beszélni.
    a hozzáadott érték az, amiből a cégek élnek. ebből lehet kifizetni a marketing költségeket, a béreket, a rezsi költséget, az adókat, a beruházásokat és a tulajdonosoknak fizetett osztalékot. a kereskedő cégek általában nagy tételben vásárolnak és kis tételekre szétosztva adják el az árukat. ez a vevőhöz eljuttatás az alapja annak, hogy többet kérhetnek az áruért, mint amennyiért vették. náluk ez a hozzáadott érték. termelésben pl. a vaskohó vasércből és szénből állít elő vasbugát. hozzáadott érték: a vasbuga ára mínusz a vasérc és szén ára. valami hasonló működik az autógyártásban is.

    egy cseppet mellékesnek tekinti a hozzáadott érték alapfeltételét, a munkahelyet, de ez nem az én gondom.
    az, hogy a programot meg kellett volna említeni, vagy sem, a riporter és a riportalany dolga.

  • Ille István
    2014 február 25
    1:24 du.
    Ezt a szöveget jól ismerjük, ne fáradjon! A nemzetközi világ mindig kommunizmusnak hívta, bárminek tartja, az 1917-től Oroszországban, és 1945-től a kelet európai országokban létesült rendszerről. Ez bukott meg, reméljük örökre 1990-ben!

  • Christopher, nem kell azonosulni azokkal a magyarokkal, akik a kommunizmust-szocializmust utálják. Nem kell megemlékezned a magyar kommunista áldozatokról sem! Ha Te „klubnak” látod ezt a társaságot, valóban, jobb, ha mellőzöd.
    De akkor ne írja magyarul-magyaroknak sem.

  • figyelő: köszönöm, számomra ez nem fáradság, szívesen korrigálom a fogalmi rendszerét bármikor. hogy minek hívták, teljesen közömbös. éppen ideje, hogy oldalhelyesen átnevezze. 1990-ben pedig nem bukott meg a kommunizmus, mert, ami nem volt, az nem igazán bukhatott meg. ezen teljesen felslegesen rugózik.még a szocializmus is gyermekcipőben járt csak 🙂

  • Göllner András
    2014 február 25
    1:35 du
    Göllner, nem tudom elképzelni, hogy a fenti szöveget józanul írta. Majd ha józan ésszel ír valamit, akkor majd válaszolok!

  • Ha már túlvagyunk az „n”-edik cikizésén, akkor annyit még hozzátennék, hogy éppen azért hoztam fel a mezőgazdaságot példának, mert ezen a területen a meglévő előnyökhöz (kedvező környezeti adottság)viszonylag kevés pluszt kell hozzátenni.
    A munkahely létrehozása, mint alapfeltétel az autógyártásnál is költséggel jár, amelyet a fogadó országok jelentős mértékben támogatni is szoktak. Ezen a területen komoly 10 meg 100 milliárdok mentek el támogatásként.
    Az meg csak számítás kérdése, hogy enni pénzből mi mást lehetett volna, ha lehetett volna csinálni.

  • frivi, ne legyen olyan érzékeny! az cseppet nem cikizés, ha a polihisztorságát 🙂 jellel körítem. igenis, tetszik, hogy képes mindenhez hozzászólni.
    a mezőgazdaságra is érvényes hozzáadott érték számítás:
    bruttó hozzáadott érték (piaci áron)
    amortizáció
    nettó hozzáadott érték (piaci áron) = 1-2
    termelési adók ÁFA nélkül
    támogatások
    bruttó hozzáadott érték (amortizáció, bérleti díj, kamat, jövedelem fedezetére) = 1-4+5
    nettó hozzáadott érték (bérleti díj, kamat, jövedelem fedezetére) = 3-4+5
    nem önálló tevékenység jövedelme
    a vállalkozás adózás elõtti nettó eredménye = 7-8

  • Ille István
    2014 február 25
    1:48 du.
    Ahoz képest, hogy gyermekcipőben járt a maga szocializmusa, elég vastag talpa volt annak a cipőnek, ha 100 millió ember halálát okozta!

  • figyelő: most meg már a szocializmusnak voltak áldozatai. ráadásul magyarországon, 100 millió áldozat. mert hát, a sztálini szovjetunióban a kommunizmust építették. na, neee! ez már fáj! gyújtson gyertyát a hazai áldozatokért – mint említettem, egy is sok volt – ráadásul adjon meg egy megközelítő számot, és rábólintok: igen, borzasztó dolog. de ez a dilije a 100 millióval? mégis, mi köze hozzájuk? vagy nekem mi közöm van? gyújtsak gyertyát egy vorkután meghaltért? miért is?

  • Ille István
    2014 február 25
    2:21 du.
    Jó kérdés, kedve Ille!
    Mi közöm hozzájuk?
    Nekem mi közöm a 6 millió Holokauszt áldozathoz? Nekem és milióknak úgyan annyi.
    Mégis, megemlékezünk róluk.
    A minimum humnanista együttérzs kéne, hogy legyen, a egyesekben, a 100 millió kommunista áldozatairól IS!

  • Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá hogy a pártja és koaliciós partnere határozottan össze fogjon és támogassa reformjait intézkedéseit és közös erővel enyhítsék a gazdasági válság okozta nehézségeket -Ám nem így történt-Ezt kihasználva-Orbán Viktor vezette Európa leggaládabb leghazugabb
    ellenzéke fröcsögött és hisztériázott és minden kormány kezdeményezést reformot ádázul támadott,és kiforgatott,ahol csak lehetősége volt rá leszavazott.Utcára csődítette a hugyosait bérszólnokait csöcselékét,országos tüntetéseket szerveztek,népszavaztattak 300 ft-ért.Gyújtogattak és a sor itt is végeláthatatlan-Az elmaradt reformoknak most isszuk a levét,-csak nem reformnak vagy adóemelésnek hívják,hanem átrendezésnek.Hazug és tájékozatlan,vagy szándékosan félrebeszél aki nem veszi figyelembe Gyurcsány Ferenc lemondásának okát.
    Kedves fanyalgok aki az okozatot veti fel az ok helyett az
    csal.

  • figyelő, ne hazudjon! maga nem emlékezik meg a holokauszt áldozatairól, nem az a fajta! hozzam ide az ezzel kapcsolatos hozzászólásait? ne akarja, mert piszkosul meg fog szégyenülni!

  • Én pusztán csak egyetlen egy dolgot hiányolok innen. Pedig már hozzáférhető és bizonyos körökben el is ismerték. Az öszödi beszéd kiszivárogtatása FIDESZ megrendelésre készült. Sőt! Már az is bizonyított, hogy sok manipuláción is átesett. tetszenek annó dacu emlékezni arra a bizonyos Bánó András féle filmecskére amire egyik azt mondta hamisítvány, mig a másik meg azt, hogy valódi. Mindenki a maga portékáját fogja hitelesnek valódinak mondani.
    Göllner András beirásait jó volna megszivlelni. Már mint azt a részít amiben azt kéri, hogy Gyurcsányék végre mondjanak már valamit arról, hogyan képzelik el ők a jövőt. Ez lehetne talán a legjobb választási fogásuk, ha megnyilatkoznának, mert abban nem csak fellegzős propaganda duma lenne, hanem valamiféle megvalósítható elképzelés is. Fidesz részről eddig semmi mást nem hallott az ember csak nagy semmit. Orbán legnagyobb meglepetése az lenne, ha kimerne állni egy úgynevezett választási duelumra mondjuk Mesterházival. Nem vagyok benne biztos, hogy PR tanácsadói nem fogják-e erre rábeszélni. Még annó Horn is bátran le mert ülni a nagy nyilvánosság elé megmérettetni. Ez manapság egy bevett szokás bárhol a világon, hogy a nagy nyilvánosság előtt vállalom a megmérettetést.
    Figyelő kedves. Nem akarom most vitatni tájékozatlanságát vagy tájékozottságát. Az egész második világháborúban pusztult el 100 millo ember. Nagy része orosz volt. Ha 1917-től számolgatja az áldozatokat akkor sem fogja elérni a százmilliót. Tény és való, hogy nagyon sok áldozata volt(sőt még lesz mert nem dőlt meg a világban teljesen ez az önkényuralmi rendszer) de nem védeni akarom őket hiszen a családomban is jócskán akadnak áldozatai, csupán csak a számadata nem hiteles.

  • Figyelő
    2014 február 25
    2:14 du.
    Az emlegetett cikk címe amit önhatalmúlag hazugsággal fűszerezett, a következó:
    Tíz diktátor, több mint százmillió halott (Index.hu)

    De ha a magyar sajtó hazudik és libsikommunista ön szerint, íme:
    http://popten.net/2010/05/top-ten-most-evil-dictators-of-all-time-in-order-of-kill-count/

  • Figyelő febr.25,1:16
    Hogy megszenvedhettél a (kommunizmusban,)tán partizán voltál?-vagy belső bomlasztó??-
    l

  • kedves donom, figyelőt eddig sem nagyon zavarták a tények. különben is, ha ő 100 milliót mond, ráadásul a szocializmusra cedálva, akkor az úgy van.
    vagy nem.

  • Göllner András

    Christopher. Téged és engem valóban kiközösítettek két éve, mert nem voltunk hajlandóak tovább nyelni a hazug vitézek egydimenziós, önámításból álló dumáját. Valóban nagyon jó, érdekes és sokszínű az élet az akváriumon kívül. Szerettük volna bevinni odabentre is a többszinűség, az ellentétes nézetek közti békés megértésre törekvés gyönyörét, de ebből nem kért az uralkodó vezetés, hallani sem akart róla Orbán Viktor kanadai nagykövete. Kizárólag az egyívásúak előtt szabad a pálya. Ezt a pályamunkát kell Orbán nagykövetébek itt végeznie. Ezért fizetik.

    Akkor lenne már valóban élvezetes az élet,ha nem kellene a tökkelütöttekkel foglalkoznunk. Akkor lenne valóban szép az élet, ha az akvárium bentlakói nem folyamatosan azon fáradoznának, hogy az egész kanadai magyarságot is elárasszák azzal az állott politikai-vízzel ami odabenn lötyög. Mért nem lehet már végre friss vizet engedni az akváriumba ? Mért csak Jobbikos, Fideszes halakat engednek oda be ? Mért kell kapásból lekomcsizni valakit aki nem népitáncos, aki nem Papp Lajos poharából szörcsöl ?

    Mi közöm van nekem vagy neked Christopher a kommunizmushoz ? Semmi. Te is utálod, Te is az ellen harcoltál én is. Érdekli ezeket ez a tény ? Túrót érdekli ! Engem kitiltanak a montreáli 56-os megemlékezésről és helyembe idehívják a Kádár-spicli, köpenyegforgató Raffay-t, hogy ő hülyítse népet. Minket folyamatosan a komcsi mumussal próbálnak lejáratni. Engem Bencsics Klára ezeken az oldalakon rendszeresen lebolsizik. Mért ? Azért, mert csak ez a mumus az amire fogékonyak a bentlakók. Téged meg Bede Fazekas azzal próbál lejáratni, hogy görcsből nem szereted a magyar embereket, mert történetesen magyarok ölték meg zsidó származású rokonaidat. A rádiósnak az már nem tünik fel, hogy a rokonaid akiket kinyírtak magyarok voltak és talán az a bajod, hogy nem örülsz annak amikor hazánk jövöjének tönkretevőit, a faji alapon politizáló embereket itt sztárolja Horthy vitézserege.

    Mért kezdett Orbán kb 10-12 éve, 10 évvel a rendszerváltás után olyan erősen komcsizni ? Mert rájött, hogy ha letépi a kommunizmus áldozatainak testéről, sebeikről a varratott, akkor még ezzel tud egy kört futni akkor is, ha a kommunizmus veszélye már rég eltűnt a láthatárról. Ez a kedvenc módszere mindegyik ide beirogató Jobbikosnak, FIDESZ-esnek. Az a párt, a Fidesz, koncsizgat legtöbbet, amelynek páholya tele van komcsikkal és akkor, amikor a kommunizmus már oly messzire van hazánktól mint Makó Jeruzsálemtől. Ez bátorság ? Bocs én ezt (és kérem mindenki fogja be a fülét) faszságnak hívom. Oké, gyerekek ?

    Hála Istennek, egyre kevesebben kiváncsiak a Bencsics Klárákra és KMOSZosokra az emberek. Jobb sorsra vár a kanadai magyar ifjúság mint kültikus hülyítésre, dögunalomra és a sorvadásra. A kanadai magyarságnak az tenne igazán jót ha az akvárium vizét friss vízzel töltenék már fel végre, ha érdekes, szókimondó, és nem a kultikus hanem a racionális érvelés elkötelezettjeivel töltenék fel a közösségi szürkeállományt. Nagyszerű, hogy legalább Papp Lajos már nem fog itt lubickolni – csak jönne a helyébe más, érdekes figura, mert frissítés nélkül valóban ki fog hallni az élet az akváriumban. És ez az amit a kedves vitézek, a kedves hagyománytisztelő urak és hölgyek képtelenek észre venni. Változik a világ, vegyék már észre. Bontsanak formát, míg nem késő.

  • Göllner András

    Pecor: Ezt a szót, hogy „hugyosait” még nem hallottam. Teccik. 🙂

  • Avi ben Giora
    2014 február 25
    2:39 du.
    Bocsi Avi, de téved! A Google nem erről írt és nem a magyar sajtó!Ez egy számadata a világ összes áldozatairól. Akarja, felbontom nemzetek szerint az internet alapján.
    Természetes, hogy elsőnek a magyar áldozatokra gondolok, bár ezekről nincs pontos számadat egyelőre.
    T.i. igen nehéz, sokat vittek ki Szibériába csak kicsi robotra, a megszálló orosz csapatok, sokat vertek halálra az Andrássy uti ÁVH épületében stb.

  • Don, én semmiféle cikkre nem hivatkoztam. Az internet keresőben találtam a szöveget. Akarja, hogy részletezzem?
    Ja, és miért fáj magának az egész? Talán kételkedik a történtekben?!

  • Göllner András

    Figyelő, ne fárassza magát – egyáltalán nem tartok igényt a válaszára, és ha már józanság hiányával vádol szeretném tájékoztatni, hogy fogadó orám van az egyetemen, munkaközben nem iszom, és ha nagy ritkán bedobbok egy hosszúlépést, azt általában vacsora után szoktam megtenn. Most itten nálam kora délután van. Maga mit kapott be hogy ilyen szeleburdi ? Egy valeriánát vagy egy túrós rudit ? Oltári hülyeségeket beszél, mint mindíg. Csillapodjon már le mielőtt gutaütést kap….

  • na, alakul ez. most már a világ összes áldozatáról van szó. nem lett volna okosabb ezzel kezdeni? miért kellett ehhez don ovuz?

  • Ille István
    2014 február 25
    2:47 du.
    Tudom, de néha kell sípolnia az ébresztő órának is.
    Ha viszont akkora a rettegés a már liberálisoktól is akik lényegében jobboldaliak, miért igyekeznek mindenáron függővé válni az oroszoktól?
    Hiszen Sztálin a 23 millió áldozattal megelőzi Hitler 17 millióját. Igaz, hogy ebből mintegy 10 millió ukrán az aki az éhínség miatt meghalt, de akkor is áldozatok, és Sztálin uralma alatt haltak meg.
    Amit meg végképpen nem értek, ha a listát nézzük, akkor miért ragaszkodnak foggal-körömmel a diktatúrához? Hiába hiszik, őket sem fogja kímélni.

    Aki meg külföldről tapsol a diktatúrának, no az a magyarellenes.

  • Szovjetunió: 20 MILLIÓ HALOTT
    Kína: 65 MILLIÓ HALOTT
    Vietnam: 1 MILLIÓ HALOTT
    Észak-Korea: 2 MILLIÓ HALOTT
    Közép-Európa: 1 MILLIÓ HALOTT
    Kambodzsa: 2 MILLIÓ HALOTT
    Latin-Amerika: 0,15 MILLIÓ HALOTT
    Afrika: 1,7 MILLIÓ HALOTT
    Afganisztán: 1,5 MILLIÓ HALOTT
    Összesen: 94,35 MILLIÓ HALOTT
    És ez csak a halottak!
    Hol vannak a megnyomorított, kisemmizett, lakásukból, házukból, földjükről elűzött további áldozatok, s hol van a vigaszt sosem kapott hozzátartozók megbecsülhetetlen száma. Hol?

  • Figyelő
    2014 február 25
    3:00 du.
    Nem a történelem hazudik, hanem ön.
    Átküldtem a linket, ami a 10 legvéresebb kezű diktátorát tartalmazza. Ezt a tízet összeadva jön ki az a szám, amit leírt.
    Tudja mit? Részletezze! Sőt, kifejezetten kérem!

  • Göllner András
    2014 február 25
    3:04 du.
    Göllner, eggyel előbbi beírása megint zavaros halatdzsa vot. Most már érthetőbb az írása.
    Tudja, ha tetszik, ha nem van életben olyan magyar aki még emlékezik!

    Lehet, hogy ez egyeseknek nem tetszik, mert az úgy nevezett ” szocialisták” híve, sajnálom.
    Itt meg mg sokan vannak Kanadában, akik viszont szenvedtek barátai uralma alatt.
    Ami meg a mai uralkodó pártot érinti, nekem semmi közöm hozzájuk, ak-ár hogyan öszemos velük. Ja, és ne fárassza magát, Gyurcsány barátja eltűnt a sülyeztőben!

  • kedves donom, időközben részletezte. csak én késtem.

  • Figyelő
    2014 február 25
    3:08 du.
    Ok. Most kérem, részletezze le a másik oldalt.

  • Don, olvaatam a diktátorok névsorát! És?
    Én a kommunizmus áldozatairólí írtam, amit fentebb olvashat.
    Maga hazudik!

  • Bocsi, ez a maga feladata, Don! Én a komumistákat választottam.
    Most maga jön a délamerikai diktátorokkal.

  • jól elvannak. az alaptéma – mármint a cikk – már nem is érdekes…

  • Göllner András

    Azokat az Orbán hívőket nevezzük így akik a Kossuth téren sátrakat állítottak és környékén végezték a dolgaikat (a kicsit) és elszórtan dombokat is építettek.

  • Figyelő
    2014 február 25
    3:08 du.
    Sajnálatos, hogy ennyi halottat megidézel.
    Már csak egy kérdésem van: kérlek, áruld el nekem, hogy ennyiük közül kik a kommunizmus áldozatai?
    Amikor kommunizmus volt e földön, tán nem is éltek ennyien, hiszen az más néven „ősközösségi társadalom”.
    .
    Idézem Lenint:
    „A szocializmus a kommunizmus előszobája!”
    A legújabbkori történelem során a Nagy Testvér is és mi is (több más országgal egyetemben) még csak ÉPÍTETTÜK a szocializmust!
    Bármennyire sajnálom is az általad megidézett 94,35 millió halálát, de egyikükét sem a kommunizmus okozta!
    Kikre kell emlékezni a „a kommunizmus áldozatainak emléknapján”?

  • Ille István
    2014 február 25
    3:40 du.
    Ok.
    Gyurcsány lényegében nem sok konkrétumot mondott, bár sok minden kiérthető belőle. De más kiérteni, meg megint más tudni. Az csalódást fog okozni, hogy a mutyikat rábízzák az átalakított bíróságra, ügyészségre. A gátak akadályozni fogják, vagy ellehetetlenítik az esetleges kormányzást. Ahhoz túl sok a letelepített akna, hogy egy csendes lassító munka is tönkretegye a gazdaság, és a demokrácia rendbetételét bárki számára.
    Meglátásom, hogy a bűnözőket csak erővel lehet lesöpörni.

  • GYF szerint, egy illegitim rendszer, amely tisztességtelen körülmények között írja ki a választást,az versengésre serkent.
    Tehát részt kell venni a választásán, még ha szarrá csalja magát a fidesz akkor is. Ez nem normális.
    Szerinte nincs most az a nemzetközi helyzet, amely elfogadna egy bojkottot, pedig már száz féle képpen jelezte az Unió, hogy itt csorbítják a demokratikus jogállamot. A Tavares jelentés egyértelmű, a jogállami normák leépítését bizonyítja. De Gyurcsány szerint az EU nem támogatna egy bojkottot, hanem arra sarkall, hogy részt vegyenek egy előre elcsalt választáson. Ez meghülyült.
    „El kell mondani az intézmények vezetőinek, hogy a választók többsége egy másik kormányt akart és azt szeretné, ha helyre állítanánk a köztársaságot. Ennek része az intézmények önállósága. Ez nem egyeztethető össze azzal, hogy Önök, hölgyeim és uraim, párttagokként vannak ott. Kérjük, fontolják meg a lemondásukat. Meglátjuk, hogy ki érti a nép többségének szavát és ki az aki ezzel szembe fog menni.”
    Magyarul, szépen megkérjük a fidesznyik hazaáruló csicskákat, hogy mondjanak le. Ha nem teszik meg, és szarnak a pofámra, akkor így jártunk, mondja Gyurcsány. Ez tényleg hülye.
    Ilyen puhapöcs balfasz műdemokratákkal a fideszt soha nem fogják leváltani, főleg nem fogják a demokratikus jogállami normákat visszaállítani.
    Sajnálom, de ez a véleményem, mert szép szóval bűnözőket nem fognak jobb belátásra bírni.
    Ezek csak a sallerból meg a kokiból értenek, a jogállami észérvek nem hatnak rájuk, de Gyurcsány még higgye azt mindig.
    Azt is kérhetné, hogy majd a fidesz frakció szavazzon velük az alaptörvény hatályon kívül helyezéséről, és szavazzák meg a 89-es Alkotmány visszahelyezését.
    GYF egy kretén, annak ellenére, hogy még mindig a legnormálisabb politikus a palettán.
    Sajnálom, de ez van.

  • dubitus
    2014 február 25
    3:45 du.
    A világ, a nemzetközi világra gondoltam, az kommunizmusnak hívta azt a kort. DE legyen „szocializmus”, ha így jobban tetszik.
    Látom igen fejlett Lennin ismeretében.
    Sajnos, ez a valóság. Annak a kornak ennyi áldozata volt. Most mi legyen?

  • Pecor
    2014 február 25
    3:43 du.
    Aha, azokra gondolt, akik tömegesen, nap, mint nap tüntettek Gyurcsány lemondásért.
    Én nem voltam ott, sajnálom.

  • ez már tényleg fáj…a kossuth téri hugyos csürhe még a végén mennybe megy…mellesleg az nem volt tüntetés, és figyelő valszeg azért nem volt ott, mert az inkontinenciája…

  • Ille, nem hittem volna, hogy ilyen sötét! Sikerült bebizonyitania!

  • antifülke
    2014 február 25
    4:11 du.
    Nyugi, nyugi! Igaz, hogy Gyurcsányról írtak igazak, de a Fidesz NEM csalt 2010-ben és valószinű április 6-án SEM fog!

  • figyelő: óh, dehogynem hitte! mi több, meg is van győződve róla! egy gond van csak: a sötét oldalról kitekintve csak világosat láthat, bár nem biztos, hogy világosan.

  • a szocializmus áldozatai, akiket a kommunizmus pusztított el. ez egyre zavarosabb…

  • Nem zavar itt senkit, hogy figyelő a poszt közepe, körülötte forog a világ?
    Pedig csak egy troll, és GYF riportjától eljutott a kommunizmus összes áldozatáig.
    Miért kell reagálni a kreténekre??
    Ha már nem vágjátok ki innen őket, akkor legalább ignoráljátok!
    Egy szava sincs a választási csalások előkészületeire, a jogállami demokrácia lebontásához, csak komcsizik a kretén.
    Szarjatok rá.
    Köszi.

  • antifülke: ne törődj figyelővel. ő egy másik világban él. na, nem kanadára gondolok.
    amúgy megmondta, ő már csak komcsizni fog, mivel mi meg nácizunk.
    azon felül valakinek ki kell mondania a történelmi igazságokat, és ő szerinte ez az ő feladata.
    ami pedig az ignorálást illeti: kell egy kis szín 🙂

  • Az idióta figyelő szerint nem csalt a fidesz 2010-ben.
    Akkor kubatov biztos másról beszélt, amikor elmesélte, hogyan listáztak, szórólapoztak és szállították a jónépet.
    Az ilyen sunyi csótányok, mint figyelő, csak arra jók, hogy lealacsonyodjatok a primitív szintjére, és elfeledjétek a tényeket.
    Azt is hazudja, hogy a fidesz nem fog most csalni, pedig 500 törvényt hozott a saját érdekében. Mindent megváltoztatott a saját előnyére, de mi higgyük el, hogy ez nem csalás.
    Figyelő, elmész te a jó qa-ba!

  • antifülke
    2014 február 25
    4:38 du.
    Mit képzelsz magadról? Te mondod meg a frankót?
    Hol van nálad a híres liberális demokrácia?
    Tudod az miből áll?
    Mindenkinek egyelő joga van!
    Én abban élek.

  • Na itt sokan nem csak amnéziában,de nagy hazugságban is élnek,vagy jól megetették őket,vagy sokat veszítettek….
    Senki és a FIDESZ sem bukott soha akkorát, mint Gyurcsány
    és valószínűleg a mostani ellenzéki „gittegylet”fog!….(akiknek sem egységes programjuk,-sőt nagyon különböző-sem hitelük nincs,csak abban értenek egyet,hogy ismét hatalmon legyenek…. a nagy bukás után!
    A baloldal is (csak bizonyított!!!és )nagy hazugsággal,csalással tudott győzni 2002-ben meg 2006-ban is
    arról nem is beszélve,hogy egy ciklust sem tudtak miniszterelnök váltás (bukás) nélkül sem végigvinni….
    Na erre nem lehetnek büszkék……

  • Sokan elfelejtik,hogy ebben az országban nem csak a zsidók
    szenvedtek(minden tisztességes ember elismerte a holokausztot)hanem bizony a kommunizmus áldozatai is,amit
    sok érzéketlen,jellemtelen „jogutód” képtelen elismerni!
    Ettől még tény,hogy sokan voltak és a túlélők,utódok nem
    felejtenek……vannak egy páran!

  • Eddig négy napja tart a választás és négy csalásra derült fény.

  • Figyelő Bencsics Szőke Idióta Klára ne ágálj , Antifülkének 100 ( száz ) százalékra igaza van Veled kapcsolatban.
    Csak hát ő még egy udvarias ember , azért fogalmazott igy .
    Inkább örülnél a fínom bírálatának hőbörgés helyett.

  • Figyelő NAAAAA nyögje mán ki..mennyi áldozata volt a maga „Magyarországi Kommunizmusának ” ( micsoda hülye megfogalmazás..kommunizmus eddig még sohasem volt sehol dehát idiótáknak kár magyarázni az ilysmit ) MErthogy 1 000 000 ( egymillió ) azért csak nem volt mint a maga rohadt Horthyjának meg Prónayjának meg Sztóyaijának meg Szálasijának !

  • Figyelő Bencsics Klára a tipikus fasisztoid gondolkodás mintapéldája.
    Ő bárkit gondolkodás nékül LEUGAT ( érvek helyett ) és amikor az ember megúnja hogy tök feleslegesen tépi neki a száját..izé..kéjbordját és odamond valamit , akkor sikoltozni kezd hogy őnekeje megsértették a demokratikus szabadságjogait.

  • Figyelő.febr.25 4:17
    Tömegekről beszélni nagy túlzás—,és azt sajnálja hogy nem vett rész a Kossuth téri kempingen.-Hát én is-,mert biztos vagyok benne,hogy Ön vitt volna magával egy bilit.-

  • Göllner András

    Figyelő már nem figyelek rád. Ne fáraszd magad. Egy napra elég voltál. Pecorra figyelek, mert tőle helyes, naprakész tájékoztatást kapunk.

    Kedves Pecor, Sajnos akkor én a sátorozók környékén laktam, és valóban nekem is be kellett fognom az orromat amikor a 2-es villamosmegálló közeléhez értem. Én szarháziaknak hívtam a kis dombcsinálókat. Hónapokig ott fertőzték a tájat, és arról értekeztek amikor nem ürítettek KINN A SZABADON, hogy melyik zsidót kellene lámpavasra húzni. A Hitlert tisztelő Toroczkai volt egyik nagyvezérük. Még most is a fülemben a gyalázkodó, fenyegető, intoleráns hangjuk, orromban az a bűz ami belőlük áradt. Többek közt ezért sem akarom, hogy erre járkáljanak nálunk Kanadába, hazug videókazettájukkal. Ez volt a nagy népfelkelés. Fradi huligánok kinn a pálya szélén. Innen indult ki a gyalázatos TV ostromuk is, végignéztem ahogy a FIDESZ-közeli Hír TV bíztatgatta a huligánokat, ahogy Toroczkai náci-barát emberei megpróbálták leégetni azt a gyönyörű épületet, és ütlegelték, kövekkel dobálták a rendfenntartókat. Akkor éreztem először, testközelből, hogy valóban kik fenyegetik a magyar demokráciát, és hogy összevannak fonódva a szarháziak a Fidesszel.

  • Két dolgot.
    Christofer riportjához nincs mit hozzáfűzni. Jó kérdéseket tett fel, kerek, mellébeszélés nélküli válaszokat kapott.
    A másik a Figyelő által iderángatott Kommunista Áldpzatok Világnapja..
    Kéremtisztelettel. lehet élni a múltban, naponta vérthányni a vélt vagy valós sérelmekért. Igaz, hogy száamilliós az áldozatok száma. Igaz, hogy a kommunizmusnak nevezett időszakokban un proletárdiktatúrák alakultak ki, amiket a különböző szerencselovagok meglovagoltak. Sztalin, Rákosi, Mao, stb.
    Az áldozatok száma:
    Szovjetunió: 20 millió áldozat;
    Kína: 65 millió;
    Vietnam: 1 millió;
    Észak-Korea: 2 millió;
    Kambodzsa: 2 millió;
    Kelet-Európa: 1 millió;
    Latin-Amerika: 150 000;
    Afrika: 1,7 millió;
    Afganisztán: 1,5 millió;
    Nincs ugyan százmillió, de közeli a végösszeg.
    megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk is.
    De. Várom, hogy mikor lesz törvénybeiktatva a kereszténység áldozatainak szánt emléknap..
    Merthogy, volt egyszer az inkvizíció. Aztán a hadjáratok a szentföldre.Aztán a boszorkányégetések, az arab katonaság és civil lakosság kiírtása, rabszolgaságba hurcolása…
    Amit ezzel mondani szeretnék az az, hogy egyformán kéne emlékezni az áldozatokra is. Azokra, akiket a kommunista egresszió, személyi kultusz pusztított el, és azokra, akiket a kereszténység mindent felülíró gőgje, akresszivitása és pénzéhsége fosztott meg az életétől.
    Ps. Kedves Figyelő. Mi tizennégy éve olvassuk egymást a cybertérben. Te összesen éltél nyolc évet a Rákosi érában, amit kommunizmusnak hívsz, bár nemaz volt. Ugyanígy kommunistának hívod azokat is, akik a forradalom után élhető országot csináltak egy megzavarodott, eszméiben, világnézetében és önmagával is meghasonlott, rémült országból. Hivatkozol eközben arra, hogy a a másik oldal nácizik, fasisztázik, akkor te komcsizni és bolsizni fogsz. tegyed. Annál is inkább, mert te ezt a komcsizást, bolsizást nem itt a KMH oldalain kezdted, fórumozásod szerves része volt az elmúlt tizennégy évben.
    Azt várod, hogy téged mint ötvenhatos hőst, a Nemzet Anyját, a kultúra terjesztőjét, a kommunisták ádáz ellenségét, és mint végtelenségig intelligens, jólnevelt polgárasszonyt ismerjenek el..
    Ahhoz ennél jóval több kéne. A te korodban kéne már ismerned annyira az embereket, az egymással kommunikálni akarók vitakészségét, hozzáállását, de elsősorban önmagadat, hogy tudjad, sokszor írsz meggondolatlanul, anélkül, hogy utánanéznél dolgokra, hivatkozásaid általában abban merülnek ki, hogy te átélted. Átélted a Horthy korszakot, a háborút, a kommunizmust, ötvenhatot, de még a szocializmust is.
    Rossz hírem van. A történelmi események nem állíthatók egy-egy pillanat, egyetlen személy vélt, vagy valós emlékeinek alapján. A teljes, átfogó kép megismeréséhez több kell. Sok-sok tanulmány, leírás, katonai, bírósági jegyzőkönyvek átolvasása, különböző bizonyítékok összehasonlítása és értékelése, korhű dokumentációk megismerése és összeállítása, rengeteg idő, és némi kombinációs készség.
    Te ötvenhéttől nyoplcvankilencig úgy éltél, olyan közösségekbe jártál, ahol alapdolog volt a kommunizmus, a szocializmus, az elhagyott Haza mindennapjainak, eredményeinek, gazdaságának és politikájának az elmarasztalása. Érthetőnek érthető, magam is átéltem a honvágy, a kirekesztettség, a tehetetlen düh adrenalintermelő időszakait.
    Viszont huszonöt évvel a rendszerváltás után komcsizni, bolsizni, nemcsak, hogy gyerekes, hanem nevetséges is. Főleg akkor, ha azoknak a szemére hányod a múltjukat, akik az általad kedveltekkel szinte egyidőben, egyhelyen szocializálódtak, mondhatnám egy akolból valók.
    Neked ötvenhéttől a rendszerváltásig édeskevés, vagy hamis információid voltak arról, hogy mi történt odahaza a forradalom utáni időkben.
    Eleinte még volt némi kontroll, mert nagyjából tudni lehett, hogy ki volt ott valóban, ahol az ég zengett, és ki az, aki csak egyszerűen egy jobb élet reményében hagyta el az országot. Mára valamennyien- a saját elmondásotok szerint- forradalmárok, szabadságharcosok voltatok. És meg akarod, akarjátok magyarázni, hogy milyen volt akkoriban odahaza az élet, mi volt nekünk rossz, és miért.
    És felháborodsz, ha a válaszokat ugyanakkora vehemenciával kapod vissza, ahogyan te nyilvánulsz meg dolgokkal kapcsolatba.
    Mégvalamit. Bár szivesen használod a királyi többest, ám tájékoztatásul közlöm, hogy ha valaki egynél több személynek képzeli magát, az nem igazán egészséges elmére vall.
    Igyál egy konyakot mielőtt válaszolsz, nehogy elszaladjon veletek a ló esmeg..

  • Geyza
    Figyelő az hiszi, hogy az a liberális demokrácia, hogy mindenki szabadon hazudozhat.
    Szerinte a jogegyenlőség az az, ha a tényeket letagadhatja,ha másokat hülyének nézhet, mert neki vannak jogai.Ez nem normális!
    Itt meg mindenki ugrik neki, róla szól a poszt.
    Nem mellesleg most büszkén vallja, hogy ő egy liberális demokráciában él, de ha mi is azt követeljük idehaza, akkor minket inkább lebeszél róla, mi válasszuk helyette a diktátor orbánt, meg a kutyáit.
    Ugyanaz a beteg arc, mint boda szarcsi, aki most éppen azt hazudja, hogy 2002-ben, meg 2006-ban nagy csalással nyert az mszp.
    De ha megkéred szépen, hogy mesélje el, mik voltak azok a nagy csalások, akkor eltűnik a rohadék.
    Ezeket a szarokat a helyükön kell kezelni…

  • antifülke: feleslegesen hergeled maga a boda-félék miatt. ha látsz egy darab kutyaszart a járdán, átléped, nem? na, a boda-féle kutyaszarokat is át kell lépni.

  • Antifülke :
    Hát igen eléggé undorító hogy lassan ez az egész oldal erről a hülye szőkeagyú némberről szól.
    Ővele kell foglalkozni , neki kell magyarázkodni satöbbi.
    MERT BELEUGAT AMIHEZ SEMMI KÖZE !!!
    Én sem szólok bele a torontói magyar közösség dolgaiba mert
    1 : nem ott lakom
    2 : nem értek hozzá
    3 : nincsenek információim róla
    és végül
    4 : nem is nagyon érdekel.

  • Falusi :
    Kínában azért szerintem lényegesen többet kinyírtak az ötágú csillagot bitorló maoista állatok.
    Kambodzsa sem kimondottan a Marxizmus talaján állt , amikor a magukat ” vörös ” khmerteknek aposztrofáló maoista bűnözők azon az alapon irtották ki az öszlakosság egyharmadát hogy azok értelmiségiek , szemüvegesek , vagy csak egyszerűen unszimpatikusok.
    Vietnámban más volt a helyzet. Ott bizony kb hárommilióan haltak meg csupán az USA.-val való összecspásban. 30 000 amerikai katona is meghalt , ezt tegyük hozzá. Ez egy kinemmondott háború volt. ÉS persze előtte is , mikor a francia nemzeti büszkeséget a sárba taposta a Vietnámi Néphadsereg.
    A Sztálinizmus 20 millió áldozata : Az sem kimondottan a Marxizmusból fakadt. Inkább abból , hogy a lenini NEP tervet ( ami fejlődésre állította a kisvállalkozásokat , a földművelést és lehetővé tette hogy az egész ország elkezdjen magához térni a sok háborúja után ) Sztálin egyszerűen elsöpörte és felszámolta. Az ukrán parasztok meg símán éhenhaltak ennek következtében . Voltak éhséglázadások is. Ezeket vérbefojtották. Ez színtiszta Sztálinizmus , semmi köze a Marxi Kommunista Kiáltványhoz , sőt , annak megcsúfolása volt inkább.
    Azóta is a magyar nyelvben ” neppereknek ” nevezik az ügyeskedőket.
    Vagyis a Rákosi-féle idiótikus kulákellenes ideológia szitokszót csinált a lenini NEP .-ből.

  • Szimon József

    Tetszik az interjú, értelmes kérdésekre adott összefogott válaszokat kaptunk. Ha úgy tetszik, hasznos útmutatót is a közelgő választásokra vonatkozóan: 1. Lesznek választások. 2. az Összefogás le akarja győzni a maffia-kormányt és pártjait. 3. S ezt (talán) meg is tudja tenni.
    A mostani helyzetben pont ez a lényeg (elszánás-képesség-összefogás), ezért nem igazán érdemes szimpátia-vezérelt eszmefuttatásokba bonyolódni. Szavazni kell, sőt nagyon sok embernek kell szavazni – 70%-os részvétel alatt nemigen lesz „nagytakarítás”… Szerintem erre kéne koncentrálni. Lásd még az alábbi linken elérhető videót (Keleti szél Paksot áraszt) : https://www.youtube.com/watch?v=bKmnGgf08d4

  • Idiótabodának , a választási csalásokról :
    A 10 milliós Magyarországon kb 50 000 emberrel többen szavaztak az MSZP.-re mint arra a másik pártra.
    Ehhez képest a kb 200 milliós USA .-ban kb 500 vokssal győzőtt másodjára Kisbush.
    Az ellenzék két hétig prüszkölt , többször átnézték a szavazatokat , aztán szépen beletörődtek.
    És ment tovább az élet.
    Akkor miről pofázik folyton maga náci szarcsimbók ????

  • geyza: annyit ehhez, hogy a szovjet NEP – a definíció szerint – „elsődlegesen nem gazdaságpolitika volt, hanem politikai lépések egysége, amelynek célja a gazdasági folyamatokon keresztül a proletárdiktatúra védelmét célozta: parasztság semlegesítését és az árucsere megindítását (ezt szolgálta a vállalati gazdasági döntések jelentős decentralizációja is – ebben az időszakban a népgazdasági tervek legfeljebb jelzőszámok voltak. a harmadik cél, az ipar helyreállítása a külföldi tőke bevonásával koncessziókon keresztül, a külföldi tőke bizalmatlansága miatt nem valósult meg.”
    a parasztságot már semlegesítették orbánék, az árucsere pang – mit is cserélnének? – a harmadik tétel pedig kurvára igaz.

  • Illepityu :
    Hát lehet…mindenesetre szépen kiirtották Lenin halála után a ” neppereket „

  • Szimon József :
    Pontosssan !
    Nem szeretni kell a Gyurcsányt , a Gyurcsány az nem egy kis hableány hogy szeretgessük , bőven elegendő ha a Gyurcsányra szavazunk.
    Akit meg szeretünk azt szeressük továbbra is , de a Parlamenten kívül ha lehet.
    MErt a Parlament az nem egy hálószoba.
    Vagy kuppleráj. ( pedig de hehehe )

  • Christopher és István !
    Tisztelettel jegyezném meg, hogy nem érdemes nácikkal vitázni. Végtelen és nyerhetetlen csatázás, szitokharc, amelyben csak sebek szerezhetők, és nekik csak ez a céljuk. Az ő nézeteik, nem elvek, és pláne nem „filozófia”, hanem egyszerű gyilkos ösztönök tömkellege, amely nem különbözik a vadállat ösztönétől…
    A fasisztákat jobb helyekről kitiltják és kész.
    Ha mégis lovagiasak akartok lenni két felszólítás után rugjátok ki. Menjenek a Qrucnimf@ra sz@rt keverni.
    Így előbb, utóbb elmegy a kedvünk ettől az amúgy remek oldaltól. Válasszatok !

  • BrunszvikTeri
    2014 február 26
    8:53 de.
    A náciknak és az újnyilasoknak két csoportja van.
    Az elborult agyúakat akik hát nem igazán nevezhetőek embernek, megmutatva igazi arcukat, néhány komment után lemoderálják. De meg kell mutatni, hogy maga az eszme nem szalonképes.

    A másik csoport aki nem teljesen elvakult, vagy legalább megpróbál érvelni is, még éppen nem teszi elfogadhatatlanná a lapot. Noha egy idő után mi is visszavágunk, de lássa be, amikor rávilágítunk tudatlanságuk okára, rengeteg információ is leírásra kerül a kommentekben. Vagyis e vulgáris szintet nem képviselők személyéden még haszonállatnak is tekinthetjük.

  • Geyza kedves barátom,
    a parlament nem egy háló szoba????annálrosszabb tökre éhesebb lyukak vannak jelen,Két törvény között egy tömés,megint törvény megint tömés–törvénykezünk és tömünk,tömünk és törvénykezünk,ha a gyakornok bírja éljen véső cél a szaporulat.A tetűnek a hormonjai minden törvényt rozsa színben lát én meg meg fizetem a tömést.-mert ez így dukál.

  • falusi
    2014 február 25
    10:48 du.
    Kedves falusi, hosszú, kimerítő rólam szóló szövegedhez, néhány korrekciót szeretnék tenni.
    Nem okollak, nem sértődök meg ezeken a „tévedéseiden”, de ha megszólítóttál, akkor úgy gondolom, a helyes, korrekt szöveg legyen „jellemzésemről”.
    Ott kezdem, hogy az éveket tisztázzuk és azok tartalmát, melyet én átéltem.
    Először is, Rákosi kortól ’56-ig, legalább tíz év volt, 8 év helyett, amit élvezhettem. Ebből másfélév kiesik, mert az AVÓT látogattam félévig és a Fiatalkoruak börtönében voltam egy évig. Tehát közeledünk a 8 évhez, amiről Te írsz.
    A kedvelt Kádár kort valóban már nem othon töltöttem, csak Apám maradt otthon és Anyósom akikkel gyakran leveleztem, majd későbbi években kihozattam.Természetes az akkori eseményeket, kivégzéseket a fiatal forradalmároknak, tőlük tudom részletesen. Igen, a „gulyáskommunizmus” ahogy nyugaton hívták az akkori mgyar kort jól működött. Pl.rengeteg olcsó könyvet lehetett kapni. Senki sem vitatja, hogy a Kádár kor jobb volt, mint a Rákosié. Már a felvett kölcsönből is több jutott a gazadaságra,és nem álltak meg fekete autók éjjel az emberek háza előtt.T.i. erre Kádár igen vigyázott, ne essen Rákosi hibájába. Egy forradalom elég volt, egy „szocialista” kormány megfélelmitésre.
    Mivel töltöttem én az akkori iőket Canadában?
    Hát, először is 4 gyereket szültem és neveltem, ez volt a 60-70 es évek főbb időtöltése. Majd ’73-ban megalakitottam a montreali Kodály Zenei társaságot, mikor egy Kodály szakértő karmester és professzor ide megérkezett. 27 magyar gyereknek adtunk heti zeneoktatást. Magyar zenészeket, és művészeket szerepeltettünk a McGill egyetem Pollack koncerthalljában.
    Fiatal zongoraművészek ,mint Csarnay Éva, Szokolay Gergely, Takács Miklós karmester stb. nyilvános szerepléseivel. Takács Miklóssal két Festa Hungárica 1, azaz 3 hetes magyar zene és kulturális műsorokkal. Kihozzattuk, Leblanc Győző és Pitti Kati a fővárosi Operaház tagjait „Lunch” koncertek voltak az akkori Alcan vállalatnál. „Háry János” preimerjét megrendeztük a Pollack Hallban, a fenti szereplőkkel.
    A Kodály „zeneiskola” tíz évig működött.
    1987-ben megalakitottam a montreali Magyar Irodalmi társaságot. Havonta irodalmi Szemlét adtunk ki, majd több magyar írót, színészt szerepeltettünk. Kihozattuk Bánffy Györgyöt háromszori előadsra, Mensáros Lászlót, Szörényi Évát Los Angelesből kétszer.Írók közül, Sándor Ivánt,Tollas Tibort,stb. néhányat említve.
    Az Irodalmi társaság 1993-ban kiadta az első magyar -háromnyelvű antólógiát, „Mozaik” címmel. Nem csak montreali magyar írók szerpeltek , de montreali művészek illusztrációi is a könyvben.Megtalálható a budapesti Széchenyi könyvtárban is.
    2000-ben napvilgot látott erdélyi utazásomról írt és fényképezett könyvem: Erdélyi utakon- Naplórészlet címmel.
    A koncertek és irodalmi előadások az évtízedek folyamán a bevétel tiszta haszna, mindig a magyar templom, magyar iskola , magyar Öreg otthon javára mentek.
    Azért írtam le részletesen itteni működésemet, hogy kijavítsam azt a tévedést, hogy az itt töltött évek alatt mást sem tettem, mint a múltról panaszkodtam és hasonszőrű magyarokkal erről beszélgessek. Soha életemben nem emlitettem, sem itt, sem a fórumokon az 56-os élményeimet. Legfeljebb cikket írtam az első nap élményéről.
    Erről jut eszembe, hogy emigráns magyar lapoknak rendszeresen munkatársa is voltam: pl. Kanadai Magyarság, Katolikusok Magyar Vasárnapja, montreali Magyar Krónika. Az utobbitól két éve válltam el.
    Röviden beszámoltam az emigráns éveimről Kanadában.
    Még kitérek arra az apróságra is , hogy én javasoltam a nácizás, fasisztásázás mellé, a bolsi-komcsi jelzőket is.
    Miért ne?
    Te szerinted ez hülyeség, mert már 25 éve megszünt a „szocializmus” Magyarországon, (Isten őrizz, hogy kommunizmust írjak) szerintem a nácizmus meg 69 éve szünt meg. Mégis, ma is számtalanul neveznek engem és másokat ITT, nácinak és fasisztának.

    Ennyi lett volna most átmenetileg a korrekcióm, kedves falusi! Ha valami még eszembejut, majd szólok.

  • brunszvik teri: mint látod, végtelen türelemről teszünk tanúbizonyságot. először jön egy figyelmeztetés. másodszor megjelenik a komment, törölt tartalommal, a MODEM-re szóló felhívással.
    harmadszorra spam-ra kerül. ez nem kitiltás, csak karantén. ha normális hozzászólás jön a delikvenstől, kikerül a fórumra. ha visszaesik, megint karantén.
    ilyen egyszerű ez.

  • Figyelő.
    Rákosi 48-tól volt az ország vezére. Az ötvenhatig nyolc év.- ha leszámítjuk az első Nagy Imre kormámy regnálását, valamint a te másféléves AVH-s élményeidet, akkor marad öt. Érdekesek lehettek a hazai levelek. Elsősorban azért, mert azok az események, amik az akasztásokkal, börtönbezárásokkal voltak kapcsolatosak, alig kaptak publicitást. De legyen, ezekről te tudtál. Viszont akkoris kimaradt az életedből az az időszak, amikor konszolidálódtak a dolgok. Kis korrekciót is hadd ejtsek.. A hetvenes évek közepéig magyarország semmiféle kölcsönöket nem vett fel. Szocializmust sem kellene, mert annak mindössze az építgetése folyt. (Ha a google-ba megkeresed az akkori MSZMP-s híreket, három-öt-tízéves tervekkel kapcsolatos dumákat, magad is látni fogod.)
    Dícséretes a montreáli munkásságod, ami a közösséget illeti. Ám ettől nem lettél tájékozottabb. Tollas Tibortól sem, Szörényi Évától sem. A többi említett is azért ment, hogy egy műsort adjon, bevételre tegyen szert. Így volt ez mindenegyes meghívottal. A Rádió gyerekkórusa, vagy a Rajkózenekar, néptáncosok, akárkik, ha csoportosan jöttek, volt velük mindíg egy „politikai megbízott” is, akiről mindenki tudta, hogy kicsoda, így roppantúl vigyáztak arra, hogy még az esetleges magánbeszélgetéseknél is feltegyék a szűrőt. Mert sokszor előfordult, hogy a közösség vállalta az elhelyezésüket. Egy-egy család befogadta őket néhány éjszakára. Ez nem tájékozottság, a dolgok ismerete. Ha hoztak is valami újságot hazulról, abból semmit nem tudhattál meg sem te, sem más, mert sok időt kellett eltölteni még az otthoniaknak is, hogy olvasni tudjanak a sorok között. Nincs nekem gondom azzal, hogy teneked szimpatikus a Fidesz, Orbán, vagy akárki. A golyó akkor szokot megforulni a gerincemben, amikor a kedveltjeiddel együtt felnőtt, diplomásott mostani politikusokat simán lekomcsizod. Hiszékeny vagy. Elhiszel és bizonyságnak veszel mindent, amit az MNO-n, vagy az FP-n írtak, írnak. Te velem együtt is sok embert sértesz meg azzal, hogy lebalosozod, lekomcsizod. Amit nemértesz, nemérthetsz, hogy azok az emberek, akik jobbnak látták a Kádár-rendszert a mostaninál, nem elvek mentén, vagy elfogultságból mondják, hanem annak alapján, amit naponta megélnek. Te csak a propagandát olvasod, a mezei pógárok mindennapjai előtted ismeretlenek.
    Ezért kéne tőled is jóval több empátia.
    Ps. És hagyni, hogy a hazaiak döntsék el, hogy nekik mi kell.

  • Kedves Geyza! Figyelő nem torontói lakos, Montrealban él a Foyer Hongrois-ban. Egyébként érthetetlen számomra, hogy miért kell egyáltalán reagálni a nyílvánvalóan szabad szólás provokatív megnyílvánuláshoz? Mert az ugyan rendben van hogy meg kell emlékezni a kommunista diktatúra áldozatairól, de akkor engedtessék meg az a jog is, ha valaki a 600 ezer elhurcolt magyarországi zsidóról kíván megemlékezni.

  • Tévedés. Nem élek a Foyer Hongroisban. Rólem arról emlékeztek meg amiről akartok!

  • Tőlem arról emlékeztek….

  • falusi,
    többször kértelek, hogy engem felejts el, ne foglalkozz velem. Oktató dumádra nincs szükségem.
    Csak hogy tudjad, soha nem hívtam művész csoportokat ide, úgy, hogy nem érdekel ki kisérte őket. Az empáthiámmal semmi baj nincs, csak akkor, hogy ha egyoldalú az emlékezés.

  • Figyelő
    2014 február 26
    8:23 du.
    Kérni, azt lehet. Ha ideírod a hülyeségeidet, akkor válaszolni fogok, illetve beletörlöm az orrodat minden alkalommal.
    Teccik, nemteccik ez van. Illetve lesz.
    mert elegem van az okostojáskodásodból, a mindent jobban tudásodból, a „hősiességedből” meg az „igazmagyar kereszténységedből.”
    Nem lehet véletlen, hogy minden létező fórumon ahol ott vagy, vagy voltál, egy idő után ugyanazt kapod, amit itt is sokaktól.
    Jóval szimpatikusabb egy kedves öreg hölgy, ha visszafogottan elmondja, hogy ő hogyan látta a világ dolgait egykoron és ma, mint egy kivénhedt házisárkánynak tűnő, házsártos boszorka, aki allandó jelleggel tüzet okádik.

  • falusi: arra még nem gondoltál, hogy küldesz neki egy kis üveg sidolt-t?

  • Noszticzius Judit

    Gyurcsány és többek baloldali pártok között ÖSSZEGFOGÁS-sal együtt valóban biztosan harcoljunk a Orbán Fidesz-KDNP + Jobbik ellen !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Fenyvesi Glória

    Egy demokratikus fórumban mindenki mondhat bármit,érvelhet, a másik sértegetése nélkül, nem?
    És, ugye, ha sértések érik az egyik felet, az védekezhet a másik féllel szemben?
    Az diktatúra,ha a nem tetsző véleményeket karanténba helyezik, törlik…
    Nem magamról beszélek most, csak általánosságban…

  • Falusi, most jól érzed magad?
    Bárhová mész, bár melyik fórumra, „hősisességet” vagy „igazmagyar kerszténységet” magamról nem olvashatsz. Igazmondást nem osztottak neked.
    Nem szereted, ha jelzőt használok bizonyos emberekre? Én sem. De nem én kezdtem el nácizni és fasiztázni. Ez a reakció, itt igen ritka, de van aki megunta az igazságtalan név osztogatást. Ha visszakapod(ják) ne csodálkozz. Tudod, van még néhány ember aki úgy gondolkodik, mint én, csak éppen ide nem akar jönni.
    Ja, akár milyen kivénhedt házsártos asszonynak hívsz, nem adom fel az igazságot.

  • Figyelő
    2014 február 27
    10:45 de.
    Tedd hozzá, hogy a te igazságodat. Ami vagy hajaz a valóságra, vagy sem. Attól, hogy néhányan egyetértenek, vagy hozzád hasonlóan gondolkodnak nem jelenti az abszolut igazadat. mert a többség meg nemért veled egyet.
    Ittvan ez az internetes újság. Akik ide irogatnal- a szerzőkról besélek- nem a kommunista esméket, vagy szocialista eszméket dicsőítik, hanem a jelenlegi kormány gusztustalan intézkedéseit, törvényeit és visszaéléseit pellengérezik. Mi erre a te, vagy inkább a ti reakciótok? Ekézitek azokat, akik ezt elmondják. Nem végiggondolva, érveket és ellenérveket egymásnak feszítve, hanem zsigerből. Légy erős. Ha lesz kormányváltás- márpedig előbb vagy utóbb, de lesz,- akkor ez az újság ugyanígy támadni fogja azt a kormányt, ha az visszaéléseket követ el, ha csókosokat hoz helyzetbe, ha korrupt lesz, ha lop.
    A demokratikus politizálás, a demokratikus szemlélet kompromisszumok halmaza. Ezt azok a politikusok, akik a lajtától nyugatra tanulták a politizálást, tudják. Kár, hogy azok az emigránsok, akik évtizedek óta ugyancsak a Lajtától nyugatra élnek, nem mindannyian. pedig idő az lett volna megtanulni. További kellemes ökölrázást.
    Ps. Én általában jólérzem magam.

  • Ahogy te, asher, gyuri, Göllner és sokan mások, az internetről vagy más médiából értesülnek, éppen olyan hibába esnek, mint azok, akik a másik oldalt véik.
    Itt felfogás kérdéséről van szó. Az MSZP és társa az SZDSZ megbukott elég csunyán 8 év uralma után. Igen, a demokratikus vlasztáskor. A magyr (otthonélő ) nép nem kivánta tovább hatalmukat.
    Mi történt,
    Másnap, a választás után elkezdődött a KMH -on az új kormány és vezetői ocsmárózása. Nem 3 éve megy itt a szöveg, másnap ota.
    Tehát az egyszerű ember mire gondol? Savanyú a szőlő! És az is maradt. A vesztessek nem nyugodtak bele azóta sem. Sokan vesztették pl. állásukat is, nem akarok nevet emliteni.
    Természetes az idők folyamán millió és egy dolog nem tetszett a demokratikusan megválasztott kormány műkődésében. De aki otthonról ír, az a néhány akit mindenki ledorongol, azok tagadják ezeket a véleményeket.
    Ahogy már írtam, én konzervatív vagyok canadai választáskor épp úgy a magyarnál is. Senkit sem dicsérek, mert nem élek otthon, nem tuhatom saját bőrőmoön, mi is van?! Csak a médiából, snnak szavahihetőségét mindkét oldalról, viszont ismerjük.
    A magyar belpolitikáról igen keveset írtam itt és máshol, mert nincs jogom hozzá.
    Ennyi.

  • Figyelő
    2014 február 27
    12:30 du.
    Az a különbség ön között, és az említett emberek között, hogy ők ténylegesen tájékozódnak. Ön viszont mindössze az eszmeiséget akarja képviselni, ezért zsigerből gyűlöl mindent, és mindenkit, ahol megjelenik a baloldal szó, vagy jelző.

    Ha ennyire gyűlöli a múltban élt embereket, nem egy elnevezésből kellene kiindulni, hanem az emberekből. Csakhogy akkor például a fideszben van belőlük a legtöbb. Úgyhogy ez is úszik.

    Ha a magyarországi pártokat szemléljük, akkor nagy biztonsággal megállapíthatjuk, hogy minden párt egy pozícióval jobbra csúszott. Húzzunk egy vonalat középen.
    Ettől balra van a Munkáspárt, de már ő sem a balközáp, hanem a gazdasági szemléletét kivéve inkább a középvonalon áll.
    A mérsékelteknek mint az SzDSz akiknek a középvonalon lenne a helyük, már a mérsékelt jobboldal. A mérsékeltek helyéről lényegében a jelenleg összefogásnak nevezettek programja a klasszikus konzervatív. A fidesz átcsúszott a szélsőjobbra, a szélsőjobb meg inkább ultra.
    Ez a megállapítás nem a névből származtatik, hanem az adott párt által képviselt eszmeiségből.

    Ezt egy jelenleg Magyarországon élő, és a magyar valóságot közelről szemlélő ember mondja önnek.

  • Don Ovuz
    2014 február 28
    12:48 de.

    Hogy én honnan kapom az információiamat maga nem tudhatja! Tehát csend ezen a téren! Mi az én érzelmi életem, ahhoz semmi köze sincs.
    Ahogy engem sem érdekel a magáé!
    A magyarországi pártokkal nem foglalkozom,ki hová csúszott,így a Fidesszel sem. Tehát, kopjon le rólam.

  • Figyelő
    2014 február 28
    1:12 du.
    Csak a butaságait tettem helyre, és a vakságára világítottam rá. Egy cikket nem tud végigolvasni értelmezési problémák nélkül. Ha nem téves információ miatt, akkor miért?
    Most én mondjam? Ez egy nyílt fórum! 🙂 Egy elvakult vénasszony nem fog leinteni.

  • figyelő,
    kis betűvel írva,mert engem is kisbetűvel soroltál be. Tudod nálam a kisbetűs névírása a végtelen undort és megvetést jelenti.Ezt már leírtam néhányszor a frimitív marcsákkal,lólikákkal kapcsolatosan is.Ráadásul megint csípőből lőttél.Én nem az internetből vagyok informálva, többnyire naprakészen.Hogy honnan? Kinek mi köze hozzá. Ennek ellenére szeretném,ha nem dolgoznál teljes erőbedobással a pikszisből kikerülésért!Nem látom értelmét. Kár lenne,hogy ne tudjunk korrektül értekezni.

  • Elnézést a kisbetűért Gyuri! Nem volt szándékos!

    Én sem internetről írtam, hanem a mindenkori médiáról az informáciák szerzését, ami sajnos mindkét oldalon részrehajló, tehát sokszor hazudik!

  • Hadd tisztuljon a kép:

    A Vajdasági Magyar Szövetség állásfoglalása:

    „A szélsőségek ellen –– gyermekeink védelmében

    Megdöbbenéssel figyeljük azokat az eseményeket, amelyeket a magyarországi parlamenti választások örve alatt a Jobbik visz véghez Vajdaságban. Nézeteit és eszmeiségét illetően a szélsőjobbhoz közel álló magyarországi párt hétvégi szabadkai irodanyitása olyan cselekedet, amely a vajdasági magyaroknak nagyon is ismerős a kilencvenes évekből, amikor mások, jelesül a szerb szélsőjobb kívánta a vajdasági magyarokat ágyútölteléknek használni, téves csatatérre küldeni, saját, önző, a kirekesztésre irányuló politikájának megvalósítása céljából.

    A vajdasági magyarok sem a szerb nacionalizmus, sem a magyar nacionalizmus zászlóhordozói nem voltak soha és nem is lesznek – ezt üzeni a VMSZ a Jobbiknak és azoknak a vajdasági magyar pártoknak, amelyek politikai koncra várakozva felsorakoztak a Jobbik mögött.

    Ugyanakkor a VMSZ mélyen elítéli a Jobbik vezetőségét, hogy alig húszéves fiatal embereket kihasználva próbálnak előre jutni Vajdaságban, próbálnak utat törni a választókhoz. Ők hazamennek, a gyerekeink ittmaradnak. Ne engedjük meg senkinek, sem a Jobbiknak, sem a Jobbik vajdasági szatelitpártjainak, hogy a vajdasági magyar gyerekek nemzeti érzelmeit felkorbácsolva és kihasználva kovácsolják saját politikai tőkéjüket.

    A VMSZ a magyarországi parlamenti választások kapcsán minden olyan politikai párttal, amely a nemzeti összetartozás értékrendjét, a kisebbségben élő vajdasági magyarság sajátságos helyzetét tiszteletben tartja és nem kihasználja, kész találkozni, tárgyalni, azonban a kirekesztés politikájával nem kíván párbeszédet folytatni.

    Nekünk együtt kell élnünk a szerbekkel, a többi őshonos kisebbséggel, a volt-Jugoszlávia, majd Koszovó területéről érkezett menekültekkel, a Nyugat-Európából visszatoloncolt koszovói romákkal, ami mindenképpen emberpróbáló feladat úgy a mindennapokban, mint a politikában.

    Nekünk nem kell senki, aki eljön Magyarországról, tüzet szít, odaveti a magyar gyerekeket, aztán pedig hazamegy. Azok a vajdasági magyar pártok és ügyvédeik pedig, amelyek politikájukat erre, ezen keresztül pedig a magyarverésre és a visszájára fordított nemzeti érzésre alapozzák, nem képviselik, hanem kihasználják a nemzeti összetartozást, meggyalázzák a közjogi értelemben és a választójoggal egyesített magyarság fogalmát.
    Pásztor István, a VMSZ elnöke”

    http://www.vmsz.rs/sr/node/11311

  • Dakota, egyáltalán nem csodálkozom.

  • Honnét maradt ki, Daki? Erről a riportban nemkérdezték. Viszont, ahogy olvashatod, világosan és kendőzés nélkül elmondta róla a véleményét. Mi a gondod vele?

  • Figyelő,
    elnézek.Másrészről mi újság?

  • Figyelő,
    beleolvastam a hatmillió holokauszt áldozattal kapcsolatos véleményedbe.Valójában senki nem igényli a Te együtt érzésedet.De ha jól belegondolunk, én elpirulok szégyenemben.(helyetted és miattad)Gy.