Az Ottawai Magyar Ház elutasította a KMOSZ-t — Jönnek az összeesküvési elméletek

2014 március 31 2:29 du.40 hozzászólás

Nem lesz többé tagja az Ottawai Magyar Ház a Fidesz-közeli Kanadai Magyarok Országos Szövetségének (KMOSZ), miután nem jött össze a csatlakozáshoz szükséges kétharmados többség a kultúrközpont közgyűlésén. A KMOSZ vezetősége egy, a szervezet honlapján reggel közzétett, (majd ismeretlen okok miatt átírt) eredeti indoklás szerint, azért szavazták le a csatlakozást, mert van az ottawai magyar közösségben 20-25 olyan ember akit „félrevezetett” valaki, vagy valami. Nem részletezték, hogy szerintük kik terelték rossz útra a KMOSZ-t ellenző magyarok, de annyit elmontak a közlemény eredeti verziójában, hogy szerintük egy összeesküvés áldozata lett a Fidesz-közeli szervezet.

„Be kell vallani, hogy van egy kb. 20-25 félrevezetett ellenzője a KMOSz-nak az Ottawai Magyar Házban, akik nem hisznek abban, hogy érdemes más kanadai magyar szervezetekkel együttműködni, s akik a hírek szerint egy nem nyilvános gyűlésen egyeztették stratégiájukat az éves közgyűlés előtt pár nappal. Éppen ezért Feszty Dániel, a KMOSz elnöke, még az ülés elején kérte, hogy a szavazás előtt 5-7 percben ismertethesse a KMOSz valós eredményeit, amely után az ellentábor is meghallgattatott volna. De a tagság az idő előrehaladta miatt úgy döntött, hogy ne legyenek “kortesbeszédek”, s hogy rögtön kezdjük meg a szavazást. Ezt Feszty Dániel elfogadta azzal a feltétellel, ha egyik fél sem kap szót a szavazás előtt. Ennek ellenére Gábor Áron elnök – aki már tavaly decemberi megválasztásakor egyértelművé tette, hogy nem támogatja az Ottawai Magyar Ház KMOSz tagságát – megadta a szót az ellenzők egyik szószólójának, Vass Magdának, a helyi magyar TV szerkesztőjének, akinek beszédje végére a hangulat viharossá vált, s aminek végén megindult a tömeg szavazni. Így történhetett meg, hogy a szavazás előtt csak azok véleménye hangozhatott el, akik ellenzik más kanadai szervezetekkel az együttműködést, azoké pedig, akik ez mellett vannak, nem”–írt a KMOSZ az „összeesküvésről”, aztán félnappal később ismeretlen okok miatt eltüntették ezt a paragrafust közleményükből.

Az Ottawai Magyar Háznak jelenleg összesen 171 tagja van és ebből csupán 80 jelent meg az éves közgyűlésen. Végül csak 44-en támogatták a KMOSZ-hoz való csatlakozást, 23-an ellenezték és 7 tag érvénytelen szavazatot adott le. Roppant feszült hangolatban folyt a KMOSZ csatlakozás megvitatása, a bukott csatlakozási szavazás eredmény kihírdetése után pedig a csatlakozást támogatók a szavazólapok újraszámolását kezdeményezték, de második nekifutásra sem változott az eredmény. Feszty Dániel, a KMOSZ elnöke is jelen volt a közgyűlésen és a csatlakozás mellett érvelt. Feszty Dániel egyben az Ottawai Magyar Ház korábbi kulturális igazgatója is volt és erőteljesen érvelt amellett, hogy a Ház szervezetileg is csatlakozzon a KMOSZ-hoz. A három órás közgyűlés negatív hangulata, az ellen- és érvénytelen szavazatok magas száma, illetve a távol maradt többség mind jelzi, hogy mennyire megosztotta a helyi közösséget ez a téma.

Ottawai Magyar Ház

Ottawai Magyar Ház

A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége egy jobboldali-kötődési, a Fidesz-KDNP kormány mellett elkötelezett országos szervezet, melynek alelnöki korábban a Civil Összefogás Fórum (CÖF) által szervezett Békemenet érdekében gyűjtöttek támogatókat Kanadában. Mint ismert, a CÖF egy álcivil politikai szervezet Magyarországon, mely eddig 570 millió forintot költött az ellenzéki politikusokat lejáratni hivatott kampányára.

A KMOSZ legutóbbi, Torontóban rendezett 1848-as rendezvénye is botrányba fulladt. Az éppen Magyarországról Kanadába látogató Halász János államtitkárt és a vele tartó magyar diplomatákat hozták roppant kínos helyzetbe, miután nyilvánosan, a kormánypolitikus jelenlétében szellőztették meg a KMOSZ helyi ellentéteit a Kövér László fideszes házelnök által támogatott riválisukkal, a Kanadai Magyar Kulturális Tanáccsal. A fideszes államtitkár úgy hagyta el a termet, hogy nem volt hajlandó átvenni a KMOSZ-os szervezőktől a neki szóló ajándékot.

Míg Torontóban két jobboldali magyar szervezet versenyzik a kormánypárt és a magyar állam figyelméért, elismeréséért és kegyeiért, addig Ottawában inkább biztonságos távolságot tartana mindettől a helyi közösség egy jelentős része. De ez nem tántorította el a KMOSZ vezetését. „Nem kell elkeseredni: meg fogjuk találni a módját annak, hogy az ottawai magyarság többsége, – akik hisznek abban, hogy érdemes összefogni és együttműködni más kanadai magyar szervezetekkel és akik száma szerintünk messze túlmutat azokon, akik itt maradtak a szavazás végére, – megfelelő képviseletet nyerjenek a KMOSz-on belül. Több lehetőség is van erre és amint letisztulnak a lehetséges megoldási módok, értesíteni fogjuk a közvéleményt”--jelezte Feszty Dániel, a KMOSZ elnöke.

Ezek szerint várhatjuk a folytatást, meg esetleg a további „összeesküvésekről” szóló híreket a kormánypárttal kapcsolatot kereső kanadai magyar szervezettől.

Tags:

40 hozzászólás

  • Gratulálok Christopher, munkád nem volt hiábavaló!
    Egy magyar széthúzással több!

  • Christopher Adam

    Figyelő, én az életben egyszer sem voltam az ottawai MH-ban, értelemszerűen most sem voltam ott a gyűlésen. Sőt: bevallom, hogy a KMOSZ sajtóközleménye előtt nem is tudtam, hogy tag-gyűlést tartottak a hétvégén és hogy ebben a témában is szavaztak. De úgy gondolom, hogy ez a téma és eredmény hírértékű, tehát a KMH-ban lehoztunk róla egy beszámolót. Ennyiről van itt szó. Szerintem bőven akadnak a helyi közösségen belül akik inkább távolságot szeretnének tartani a KMOSZ-tól. Ez a cikk egy a közösségen belülről indított vitáról szól. Nem kell ennél többet beleolvasni a történetbe. Úgy mint ahogy Torontóban sem voltuk jelen a március 15-ei botrányon (és gondolhatod, hogy nem a KMH-hoz fűződő rokonszenve miatt vonult ki onnan a fideszes államtitkár) az ottawai szavazáshoz sincs nekünk semmi közünk. Mi csak riportot készítünk egy, a közösség számára fontos eseményről.

  • Kedves Figyelő!

    Arra nem gondolt, hogy a KMOSz puszta léte osztja meg a kanadai magyar közösséget Ottawában és Kanada szerte is. Ez nem lenne így, ha a KMOSz nem volna nyíltan és oly mértékben elfogult a jelenlegi magyar kormánnyal, amennyire az. Ennek a szervezetnek teljesen máshogy kellene ernyőként működnie, de ehelyett inkább át van itatva Fidesz imádattal, Orbán bálványozással és ki van rekesztve az aki szintén magyar, de nem kedveli Orbán politikáját. Az ilyen ernyőszervezet amely tiszta szívvel csak félig fedi le a magyarságot Kanadában az jobban tenné ha megszüntetné magát, mert így semmi értelme létezésének. A KMOSz „munkájának eredmény” pedig jól látható az Ottawai MH-ban történtek után.

    A KMH hírújságként miért ne tehetne közzé egy kanadai-magyar eseményről szóló híradást? Vagy itt is azt szeretné látni (olvasni) ami Magyarországon van, hogy az összes jelentős média a Fidesz szócsöveként működik és elfedi, elferdíti a kellemetlen történéseket, hazugságokat? A KMH

  • nyilván nem ilyen… (ez lemaradt az előbbi hozzászólásról.)

  • Ennek az egésznek ( ahogy így olvasgatom egy ideje már ) lassan amolyan belbiztonsági-ügy színezete kezd lenni.
    Az biztos :
    Ha én elmenekülnék innen az Usába , vagy Kanadába , szóba sem állok semmiféle magyarszervezettel.
    Fel nem foghatom mijófrancnak kell szervezkedni állandóan csak azért mert valaki a Szíriuszról származik , 30 000 évvel ezelőttről.

    Csak emlékeztetőül egy Mörfi-féle mondás :
    ” Ha dolgod akad emberekkel , vagy embereknek a szervezeteivel, sokkal aljasabbul fognak veled szemben viselkedni , mint azt vártad volna „

  • örülök, hogy Ottawaban is találni normálisan gondolkodó magyarokat.

  • HunCanada,
    Lehet, hogy nem hiszi el, de soha nem hallottam vagy láttam semmiféle Orbán, Fidesz politikát a KMOSZ-ben. Nem ezért alakult. Egész másért.
    Nem ez az első cikk itt róla, az évek folyamán.
    Tehát, ha cikk írója állit valamit, hogy fekete, akkor ha fehér, az azt el kell hinni?
    Nem kell mindent elhinni.

  • Ja, mert a KMOSZ ugye a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége, amely alapokiratában politika semlegesnek deklarálta magát… Ezt kell elhinni és semmi mást… Kabaré:) Sőt, otthon a CÖF is egy spontán demokratikus civil szerveződés…. Ez itt nem a Magyar Nemzet kérem szépen.
    Grat Vass Magdának, hogy ekkora mocskos propaganda ellen ki mert állni!

  • miklos banfi: a cöf-nek megvan a névmagyarázata: civilbe öltözött fideszesek 😀

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    ˙
    CÖF = C i v i l n e k . Ö l t ö z ö t t . F i d e s z e s e k
    .

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    ˙
    Bocs’ István ! Látom, te már ellőtted előttem ezt a poént.
    .

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    ˙
    Minden esetre, ezt a cöföt is Orbanini hozta létre, a sajátmaga „civil” támogatására, csak úgy, ahogy a Jobbikot a fasiszta, az LMP-t pedig a baloldali megtámasztására. Most már megvan a három műláb, amelyen megállhat.
    Remélhetőleg a gyorsvonat állítja majd meg őket…
    .

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    ˙
    Miklos Banfi !
    Ha a fid-SS-nek bárhol is ellenlábasa, azaz ellenzéke akadna, azonnal létrehozza az ellenfrontot, vagy pártot, vagy ellenszervezetet… Így tesz mindenűtt, ahol az ellenvéleménynek a legkisebb hangja is „felütné a fejét”.
    Így volt ez Erdélyben és Kanadában most zajlik ugyanez a módszere…
    Méghogy nem politika !??? Hehehehe…
    .

  • A CÖF jóval a milliárd forint fölött költött. Ha csak a nem gagyi minőségű „hét főbűnről” készült kisokosát nézzük, amit 4 millió háztartásba küldtek ki, már csak azzal túlszárnyalták az egy milliárd forintot. Jó minőségű papírra nyomtatva, színesben több oldalon megcsinálni és még ki is postázni, hát az nem olcsóság. Na és akkor még hol vannak a temérdek bohócos óriásplakátok, teljes oldalas újsághirdetések, méregdrága internetes megjelenések.Szóval ez a CÖF minden magyar ember pénzét fordítja arra, hogy gyűlölködjön, mert a vezetői persze nem számolnak be a pénzek eredetéről. Minek is azt..

  • Akinek zöld-fehér jele van, annak egy betűjével nem tudok vitatkozni, sőt kicsit visszafogottak:) Pedig uram bocsá’ nem voltam soha fradi drukker:)

  • Göllner András

    Figyelő ! A kanadai magyarokat nem a KMH vagy a KMDC osztja meg hanem a jelenlegi magyar kormány, annak jelenlegi nagykövete, illetve a FIDESZ/JOBBIK helybéli talpnyalói, akik kirekesztő módon, a „hazát” kizárólag a FIDESZ szineiben engedik megjelentetni. Az egypártrendszert 1990-ben megbuktatták. Most megint ezt az ócskaságot próbálják lenyomni az emberek torkán odahaza és a határon túl. Hála istennek, Kanadában is vannak egy páran akiknek ez a szemét már nem megy le a torkán. Remélhetőleg el jön majd az az idő, egy új kanadai magyar nemzedéknek köszönhetően, amikor megint együtt ünnepelhetünk, táncolhatunk, szórakozhatunk, imádkozhatunk és politizálhatunk közösségi termeinkben országszerte, anélkül, hogy egy párt szineibe kellene tekernünk magunkat. Remélhetőleg eljön az idő amikor a politikai gondolkozás nem csak egy párt színében lesz láttatható, amikor a politikai verseny résztvevői itt kanadában is békésen, értelmesen, civilizált módon tudnak majd egymással beszélgetni, és vége lesz annak a korszaknak amikor egy párt megpróbálta, saját politikai tőkéjének felhalmozása érdekében kisajátítani a hazaszeretet fogalmát. Figyelő !!!!!! Gyalázat amit Önök, és elvbarátaik műveltek a haza nevében itt Kanadában. Nem nekünk, hanem Önöknek kell szégyelniük magukat !!!!!

  • Göllner,ha hiszi ha nem, én és sokan mások NEM kivánunk együtt ünepelni olyanokkal mint maga.Vagy a többi „demokratával”, aki saját kormánya ellen Chartert ír és elküldi amerikai hivatalos szerveknek.
    Amit meg szegény Nagykövet úrra kennek, az viccnek is rossz! Egy kormánytól megbizott civilhivatalnok, aki végzi a dolgát, mert ide tették. Dr.Vastagh tudom szívesebben volt látva maguk által, bár saját bevallása szerint, mindig kommunista maradt, mint amúltban.
    Ne felejtsék el, hogy itt Kanadban és Észak Amerikában sok olyan él még, akik éppen a „szocialisták” miatt hagyta el hazáját. Amíg ez a két különböző tábor él az emigrációban, mindig két táborra oszlik a magyarság.

  • Gratulálok az új zöld-fehér beírás minden szavához. Talán egy kicsit megtisztelő Figyelőnek, hogy ez itt csak neki címeztetett, mert sajnos egy elég nagy csordáról van szó, legyen az tudatlan, agymosott vagy bérenc…

  • Bánfi, agymosás NÁLAM soha nem működött, még 1947-ben sem!
    Bérenc sem voltam soha, jobb, ha soha nem írt volna!
    T.i. értelmes, pozitív hozzászólást eddig nem TUDOTT produkálni.

  • Ja, és a zöld színt úgyan szeretem, de amit ITT képvisel, az igen gyenge!

  • Figyelő!
    Beszédes névválasztás… Figyel. Megfigyel. És persze nyilván jelent is.
    Én tavaly hagytam el addig vélt hazámat, Magyarországot. Örökre. És nem tekintem hazámnak soha többé. Nincs még hazám, de volt hová mennem, ahol ki tudja mennyi időre megtelepedtem. Talán ez lesz a hazám, nem tudom, de ennek eldőléséhez nyilván hosszabb időre lesz szükség. Nem hamarkodom el a dolgot, főképpen egy olyan tapasztalattal a hátam mögött, amelyet egy vélt hazával már egyszer megéltem.
    .
    Jó, ha tudod Figyelő, hogy én éppen az ilyenek miatt emigráltam a volt hazámból, mint amilyen te is vagy. Akik képesek nyíltan leírni magyar honfitársairól, hogy „nem kívánunk együtt ünnepelni olyanokkal, mint maga”. Mennyire kell ehhez szar embernek lenni, figyelő? Nem elég ám csak figyelőnek és jelentgetőnek lenni, elsősorban ugyanis embernek kellene lenni. De látom, hogy ez neked és magyarországi kedvenceidnek, a fideszeseknek, éppen ez megy a legnehezebben. Radnóti szobrot döntögetni, Radnóti könyvet égetni, Horthy szobrokat állítgatni, Horthy-ról köztereket elnevezni, március 19-ét a magyarok angyali ártatlansága napjaként ünnepelni a holokausztban való felelősség kapcsán, a „liberálisok” és a demokraták elűzését és a nemzetből való kirekesztését propagálni, a baloldaliakat és demokratákat gyalázni, őket mocskolni és róluk aljas hazugságokat, félremagyarázásokat, gyűlöletkeltő híreszteléseket terjeszteni, nos ez mind nagyon tetszik neked és a barátaidnak, ugye? Képzeld el, hogy nekem pedig nagyon nem tetszik, és ezért húztam le magam mögött a rolót Magyarországgal a hátam mögött. Oda már legfeljebb csak turistaként teszem be a lábam. Gyalázatos az a lélekrombolás és mérgezés, amit a barátaid tettek az elmúlt évtizedekben Magyarországon. Büszkék lehettek rá. A magyar emigrációról pedig csak annyit, hogyha egy olyannal találkozom, mint te, aki a honfitársait még a hazájuktól elszakítva is csak megosztani akarja, az általa a magyarságból kirekeszteni óhajtott honfitársainak nem hajlandó megadni még a legelemibb tiszteletet sem, nos, ha egy ilyennel találkozom, akkor senki nem fog visszafogni attól, hogy az ilyennek lekeverjek egy tisztességes észheztérítő maflást. Ugyanis csak demokratákkal szemben vagyok hajlandó demokrataként viselkedni.

  • Kedves „Öreg Titán” az az érzésem, hogy Göllner Andrással egyelő.
    Kommunista, vagy „szocialista” gondolkozására vall, hogy „Jelentőt” is tett a nevem mellé. A Figyelő néb már 14 éve a magyar OTTHONI körökben is ismert. Ezen a néven írtam minden bal és jobboldali fórumokba.”jelentő” soha nem voltam, viszont engem feljelentettek, amit meg is szenvedtem ifjúkoromban.
    Az az érzésem, hogy azért emigrált, mert EREDETI munkaköre megszünt, azaz Gyurcsány Ferenc tanácsadójaként.
    Itt várta családja, akik már 56-ban emigráltak, sajnos szülei (kiket ismertem) már elmentek…Ők egészen más emberek voltak, mint őn, ezt állithatom.
    Hiába akar engem jobbos, antiszemitának beállitani,t.i. én tartottam egy Radnóti előadást, a Hungarian Study keretében az Albertai Egyetemen, Winnipegben.Elég sok sikerrel. Akarja, hogy elküldjem a tanulmányt is? Az volt a címe : „Oly korbn éltem én…”
    Horthy szobrot nem állitottam Montrealban, részben azért mert nincs rá pénzem, részben azért mert Montrealban senkit sm érdekel Horthy.
    Lehet, hogy nem Göllner vagy, hanem hozzá hasonló.
    Sok síkert kivánok az emigrációhoz, én már 57 éve élvezem. Nem könnyű annak lenni, különösen az első 5-6 évben.

  • Újra elolvastam Öreg Titán szövegét.
    Öszintén megmondva csodálkozni fog a külföldön élő emigráción. Többsége olyan, akit ő utál. De vannak olyanok, mint Göllner és társai, majd megtalálja őket. NEM emliti, hogy HOVÁ is emigrált, de ez az ő dolga.
    Ami voszont személyem ellen irányuló kirohanás, azt kézből visszaadom!
    Vannak emigránsok, akik az életük NAGYOBB részét, KÉNYTELENEK voltak idegenben leélni, mert olyan személyek mint te, feljelentették, üldözték a keresztény magyar érzelmüeket! Lehet őket szocialistáknak hívni, de én Kommunistának hívom őket!
    Én KÉTSZER annyi évet éltem kint, mint Magyarországon.

    Sajnos, az idegenben NEM sok jóval tudlak biztatni.
    Először is, itt senkit nem érdekel a politika és a te fájdalmaid.
    Hogy becsülettel meg tudj élni, erősen kell dolgozni és olyan alapokat megszervezni, hogy halálodig ne legyen gondod.Mert itt senki SEM törödik veled.

  • Már vicces ez a zöld-fehér véletlen:) Öreg Titán. Abszolút azonosulok gondolataiddal.. Én 85-ben és 2012-ben kétszer menekültem el már onnan (itt a komcsik és a mai maffia diktatúra közt vajmi kevés a különbség az okokban) Nagyon pontos a lélekrombolás és mérgezés kifejezés! Rövid és velős, mert ennek hozadéka, a gazdasági, erkölcsi, spirituális, testi és kultúrális rombolás is zajlik fergeteges tempóban.
    Figyelő: sajnos csak 3 kategória van a fajtátokból: a bérenc, aki tud róla, hiszen javadalmazzák a hazaárulásáért, a tudatlan, aki nem tudja, hogy sajnos nem tudja, és az agymosott, aki kb. ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy rosszul tudja (már) vagy azt hiszi, hogy tudja, közben nem…
    Ha már 47-ben kapacitálható állapotban volt, akkor azt hiszem eső után köpönyeg, az, hogy én értelmes, pozitív hozzászólást nem tudtam produkálni – hát mondhatnám örömmel tölt el, hogy hosszú, eredményes munkásságom ennyire közelről követi. Ezek szerint a követőim másik 99%-a téved, ha magának van igaza:)

  • Öreg Titán ne búsulj! Az igaz, hogy dolgoznod kell itt, de nem fognak legyilkolni semmilyen szinten, mint otthon, ha nem hajolsz be nekik… Az, hogy otthon minden a politikáról szól az egyetlen egy embernek (bocs) köszönhető – Orbánnak. Nélküle ez az ország még a rossz beidegződésekkel és mentalitásával is egy jó kis ország lehetett volna… A nyugdíjkorod meg tutti kánaán lett volna otthon.. Évente pár vakáció a karibi szigetekre, meg ilyenek..

  • Amióta a KMOSZ meg hasonló gittegyelt létrejött, és amióta a politikát (a magyart) behozták a kanadai magyar közösségekben, azóta széthúzás és veszekedés van. Ja és ami a KMOSZ feledatait illeti, hogy hogy nem tudtak annak az erdélyi gyermek kórusnak szállást szervezni? Ez régen nem volt probléma, hamar összeálltak az itteni magyarok, még internet elött is simán meg lett ilyesmi oldva.

  • Figyelő
    Be kellene látnod, hogy pszichikai betegségben szenvedsz. Ez azért lenne fontos, mert a betegség felismerése, elfogadása és tudomásul vétele az első lépés a gyógyulás felé. Nyilvánvalóan lelki sérült ember vagy, rengeteg sérelemmel, amelyek között nagyon valószínűen sok méltánytalanság és igazságtalanság is ért. Ezt a személyes frusztrációt azonban nem helyes más egészséges lelkivilágú emberekre kivetíteni, majd az így rájuk vetített képre rávetdődve pocskondiázni őket. Ez egy tipikus betegség, ami kezelhető, de ehhez a beteg együttműködési szándéka és a gyógyulási eltökéltsége is szükséges.
    .
    Mindaz, amit a saját frusztrációdból rámvetítettél melléfogás. Még csak a közelébe sem találtál. Ezzel szemben a valóság a következő:
    Soha nem voltam semmilyen pártnak sem tagja sem pedig semmilyen szintű aktivistája, propagátora vagy aktív támogatója.
    Ifjú koromtól fogva következetesen polgári demokratának tartom magam, és ezt sohasem rejtettem véka alá. Már Kádár rendszerében sem.
    Soha semmilyen állami forrásból, közpénzből, vagyoni osztogatásból nem részesültem, ellenben gyerekkoromtól fogva szorgalmas és becsületes tanulást és munkát végeztem, amiből tisztességesen el tudtam tartani a velem élőket.
    Tudomásom szerint soha senkinek nem ártottam. Kádár idejében a vallásosok mellett álltam ki, amúgy agnosztikusként. Az egyik legfőbb tanulság az életemben éppen az, hogy ebből a demokrata szolidaritásból a rendszerváltás utáni klerikális világban semmit sem kaptam vissza. Mindazok a vallásosok, akikért a Kádár rendszerben nyíltan kifejeztem a szolidaritásomat, ma hátat fordítanak nekem, és nem viszonoznak semmit, sőt aktívan részt vesznek a kirekesztő klerikális állam megerősítésében.
    Nem kell, hogy féltsen az emigrációban való megélhetés gondjaitól, ugyanis egész életemben kizárólag saját erőmre támaszkodtam, és rendelkezem mindazokkal a képességekkel, amelyekkel a nyugati világban tisztességes megélhetést tudok továbbra is biztosítani a velem élőknek. Hozzáteszem: rengeteg lehetőségem lett volna már réges rég is nyugaton egzisztenciát teremtenem, ehhez minden szükséges feltétel rendelkezésemre állt, de valószínűleg „kalandvágyból” és hazaszeretetből, önként vállalt felelősségből Magyarországon fecséreltem el életem legértékesebb évtizedeit, nettó adóbefizetőként a magyar állam számára.
    Azért döntöttem Magyarország elhagyása mellett, mert a becstelenség olyan fokra hágott, amellyel semmiféle sorsközösséget nem kívánok felvállalni. Továbbá nem kívánok egyetlen fillért sem többé fizetni a magyar államkasszába, még ennyire sem vagyok hajlandó társtettes lenni a XXI. századi magyar mocsokban.
    Mindenesetre azt nem fogom tétlenül tűrni, hogy mindezek után a szar is utánam ússzon. Nem fogom békésen tűrni, hogy valaki a mocskot a megtalált békés nyugalmamba utánam hozza és a lelki békémet mindenféle uszítással megzavarja. A maflás ígérete ezért áll.

  • kanadai.
    2014 április 1
    2:16 du.
    Megsúgom, miért van politika a KMOSZ-ban . Azóta, mióta egysesk belevittek Fideszt stb. magyroszági poltikát, hogy szétromboljanak egy politka mentes, EGYSÉGES kanadai magyar egyesületet.

  • Öreg Titán
    2014 április 1
    12:53 du.
    Elnézést, talán elsőnek rosszul itéltem meg. Talán, Kertész Ákoshoz van szerencsém, aki idős létére hagyta el Magyarországot, hogy békében, nyugodtan éljen.
    Sajnálaatos tény, hogy nem tudom sajnálni.
    Ha nem írt volna olyan szövegeket hazájáról, másképp itélném meg és azt hiszem más is igy lenne vele. Semmi problémát nem látok származása miatt, inkáb gyülőlködő írása és érzelmei melyek kissé visszataszitóak.
    Ha igaz, hogy Önnek írok, sajnálom, tiszta szívből, hogy tehetségét erre használta.
    Ami meg félelmeit illeti, nem kell félnie, a kandaikat egyáltalán nem érdeklik álláspontja, tehát senki sem zavarja majd.Békés öregkort és jó nyugdíjat kivánok.

  • Figyelő
    próbáld már végre felfogni, hogy sem Göllner, sem Kertész sem pedig senki más nem vagyok, hanem egy általad eddig nem ismert ember, aki az, amit leírt önmagáról.
    ne próbálj minduntalan rámvetíteni valamilyen benned rögzült képet. hidd el, létezik a világban más is, mint ami a te agytekervényeidben eddig képpé formálódott. ha ezt képes leszel felismerni és elfogadni, hogy egyáltalán létezhet a világon más is, mint amit te eddig láttál vagy elképzeltél, akkor már volt értelme kommunikálnunk egymással, mert ezzel a lépéseddel eljuthatsz a saját szellemi kelepcédből való kitörésig is. ahol a szabad szellem világa vár rád. én azon az oldalon élek. hidd el, nem rossz.

  • Figyelő
    Kertész Ákos a magyar valóságról írt, ahogyan azt egy realista író látja. Egy írónak ez a dolga, legalábbis, ha nem valakiknek a megélhetési kiszolgálása az írói munkásságának a lényege.
    Ha te Radnótiról tartottál valaha is előadást, akkor talán Ady Endre neve sem ismeretlen a számodra. Tán őt is Kertész mellé állítanád a Nemzet Vádlottainak padjára? Vagy tán József Attilát is?

  • Öreg Titán
    2014 április 1
    2:36 du
    Nem kell aggodnia lelkiéletem és egészségem felett. Köszönjük, minden rendben.
    Köszönöm beszámoódat, igen érdekes.
    Sajnos, még mindig, másik oldalon vagyunk. Én nem látok semmi olyan szörnyű cselekedetet, amit leírtál a mai kormányról.
    Szerintem, a magyar nép kedvel és újra bejön a lehközelebb választáson.
    Magáról íróttak csak egy átlag magyar életutját festi le.
    De egy baj van: CSAK magával törödik.

  • Figyelő
    Gyűlölködőnek nevezed Kertész Ákost. Olvasd már vissza csupán az ehhez a cikkhez írott hozzászólásaidat. Nem tudom, hogy a tükörben felismered-e a gyűlölködőt?

  • Figyelő: Kellene egy értelmező szótár. A valóság leírása nem gyűlölködés. Ezt meg kellene már érteni.

  • Figyelő
    2014 április 1
    10:05 de.

    Nem, kedves Figyelő! Amíg a politika direkt behatárolja, hogy ki a „komcsi”, ki a „hazaáruló” és ezzel szemben ki a nemzeti érzelmű igaz magyar addig fog két táborra oszlani a magyarság szerte a nagyvilágban. Ezt az árokásást és címkézést az ellenségkép kreálásával elég rég óta a Fidesz műveli. Elég csak egy sajtótájékoztatójukat megnézni -Bármelyiket visszamenőlegesen az elmúlt 12-13 évben. Azóta tendencia náluk, hogy mindent legalább ketté osztanak. Hogy vannak kokárdások és nem kokárdások, hogy vannak igaz magyarok és hazaárulók, hogy vannak komcsik-libsik-bibsik, és a szín tiszta nemzetiek, hogy vannak gyarmatosítók és az ez ellen harcolók, hogy vannak kelet felé nyitók és az ezer éve kijelölt utunkat követő nyugat felé húzók.

    Ne értse félre és ezúton is jó egészséget kívánok Önnek, de ha a maga korosztálya kihal és a Fidesz folytatja ezt a megosztó politikáját akkor a maguk kihalásával nem fog ez a probléma megszűnni -ez könnyen belátható és szerintem egyet is értünk ebben.

  • Figyelő
    Ezt a buta és megalapozatlan következtetést miből sikerült levonnod, hogy „csak magával törődik” ?
    Önmagában már ez a párbeszéd, ami itt folyik, megcáfolja ezt az állításodat. Hiszen például a te lelki üdvödért is igyekeztem tenni, próbáltam segíteni, ablakot nyitni a sekélyes szellemi világodra. Az nem rajtam múlik, hogy jó szándékom eredménytelen.
    Amúgy kivel kellene törődnöm, szerinted? Honnan van arról egyáltalán fogalmad, hogy eddig kikkel törődtem, és kikkel nem? Hogyan vagy képes arra, hogy egy ilyen rövid virtuális ismeretség alapján ilyen sommás ítéletet alkoss egy számodra amúgy teljesen ismeretlen emberről? Nem érzékeled ennek a fonákságát? Pedig jó lenne. Nem nekem, hanem neked. Nagyon jót tenne neked, ha beengednél egy kis friss levegőt az áporodott agytekervényeid közé.
    .
    Másik oldalon vagyunk. Na és? Miért kellene mindenkinek ugyanazon az oldalon lennie? Idős korod ellenére nem sikerült a mai napig megértened a demokrata lét lényegét? Azt, hogy attól vagyunk demokraták, hogy kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás különbözőségét, azt, hogy másik oldalon állunk. Te és a veled egy húron pendülő magyarországi fidesz-banditák éppen azzal éltek vissza, hogy veletek szemben demokraták állnak. Sajnos túlzottan doktriner demokraták, akik naiv módon azt képzelik, hogy nem demokratákkal szemben is illik demokrataként viselkedni. Ezzel én nem értek egyet. A demokrata tiszteletadás azoknak jár, akik maguk is demokraták, és nem az a legfőbb céljuk, hogy megsemmisítsék a másik oldalon állókat. Az ilyenekkel a demokratáknak is keményen el kellene bánniuk, mert mérgezik, mételyezik a békés emberi együttélést.

  • Nna.
    Hát ebből a topicból is ” Figyelő-csatonája ” lett .

    Mint megannyi másikból!
    Gratula kedves B.Klárika !!
    Igazán jól végzi a dolgát !!!
    Megbízói büszkék lehetnek magára !!!!

  • Öreg Titán
    2014 április 1
    6:22 du.
    Sajnos sem időm, sem türelmem nincs előbbi szövegeire válaszolni, csak az utolsó beírására néhány gondolat.
    Ebben az írásában sok, sok „demokrata” jelző szerepel, de saját magáról sajnos ez nem mondható el. Én soha, senkit nem tartottam pszichópatának azért mert más véleménye volt, mint az enyém. Sőt, intelligens, udvarias vitába szívesen résztveszek.
    Amit a fenti beírásából megjegyeztem, hogy a mai regnáló kormányra haragszik és maga szerint, minden ellenfelét tönkretesz.
    Engedje meg, hogy halkan megemlitsem, hogy az ellenfél, vagy ha úgy tetszik az ellenzék saját magát tette tönkre.
    Először az utolsó 8 éves uralma alatt, most pedig a pártok széthúzása és hatalomra való versenkedése miatt vállt impotensé és ellenszenvesé.
    Amiért igazán haragszik, a népszerűsége Orbánnak, melyet sajnos egyik ellenzéki politikus sem tud elmondani magáról.

  • öreg titán: nagyon beletalált, de bencsicsre kár a szó. már régen bezárkózott a maga – meglehetősen szűk – világába, és eldobta a kulcsot.

  • geyza: neki nincsenek megbízói. ő magától ilyen. legalább tudná, miért is aktivizálja magát, de nem tudja.
    ő a tihanyi visszhang. már rég elveszett, mivel beépítették előtte a domboldalt.