KMOSZ-szakadás: Egy szemtanú észrevételei az Ottawai Magyar Házból

2014 április 2 2:57 du.35 hozzászólás

Ez az első alkalom, hogy írok a Kanadai Magyar Hírlapnak. Ennek az az oka, hogy a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) honlapján az Ottawai Magyar Ház éves taggyűléséről készült beszámolóban megemlítették a nevemet, ezért úgy érzem, hogy nekem is el kell mondanom, mi is történt azon a bizonyos gyűlésen.

Egy évvel ezelőtt olyan nagy veszekedés volt a Magyar Ház KMOSz tagsága miatt, mint még soha azelőtt.

Sírva kértem a jelenlévő KMOSz elnököt, hogy engedje meg a KMOSz az egyéni tagságot, és ne akarja, hogy az egész Magyar Ház egységesen legyen a KMOSz tagszervezete, de Feszty Dániel, a KMOSz elnöke hajthatatlan maradt.

A mostani taggyűlésen több, főként ‘56-os magyar szólalt fel. Az egyikük azt kifogásolta, hogy a KMOSz nem számolt be negyedévenként a szervezet tevékenységéről, ahogy azt két évvel ezelőtt igérte. Erre azt a választ kapta, hogy ott van az asztalon három példány a legutóbbi tájékoztatóból (ami a második beszámoló a kétéves fennállásuk óta), elolvashatja, aki akarja, de utána hagyja ott az asztalon, ne vigye haza. Magyarázatként hozzá szeretném tenni, hogy a ház idős tagjainak nincs számitógépük és csak a postán küldött tájékoztató anyagból tudnának informálódni, amit viszont a KMOSz nem küldött meg.

Megosztotta a kanadai magyarságot a fideszes pártpolitika, ami a KMOSZ-ban is észlelhető.

Megosztotta a kanadai magyarságot a fideszes pártpolitika, ami a KMOSZ-ban is észlelhető.

Ezenkivül több kritikus hozzászólás is elhangzott.

Én voltam az utolsó hozzászóló. Addigra már közel 3 órája tartott a gyűlés és a tagtársaim egy része türelmetlen és hangos volt, várták a szavazást.

Röviden beszéltem a családomról és utána rátértem, arra, hogy a 22 éve fennálló ottawai magyar tv műsoromban több, mint 700 ingyen hirdetést adtunk le az Ottawai Magyar Ház részére, majd ezek után a KMOSz alapszabályának tagszervezetekkel kapcsolatos részére tértem rá. Elmondtam azt, hogy a KMOSz alapszabálya szerint a tagszervezeteknek minimum 10 tagja kell, hogy legyen és azt is, hogy évi 1 dollár tagsági díjat kell fizetni MINDEN tagjuk után, attól függetlenül, hogy egyáltalán ott voltak-e a szavazáson, vagy ellene szavaztak. Az Ottawai Magyar Ház 170 dollárt fizetett be a 2013-as évre.

Azzal folytattam, hogy a KMOSz állitása szerint 65 régi és két új (2014.) tagszervezetük van, de megbizható információim szerint nagy részük sohasem tartott szavazást. Többek között a 21 magyar szervezetet összefogó Montreáli Magyar Bizottság (MMB) sem, sőt tagsági díjat sem fizettek a KMOSz-nak, tehát az alapszabály szerint nem is lehetnek tagok.

Eddig jutottam el, amikor a KMOSz alelnöke, aki egyben az Ottawai Magyar Ház alelnöke is, leállitott – annak ellenére, hogy a Magyar Ház Elnöke vezette le a taggyűlést, az alelnöknek nem lett volna joga beleszólni. Hiába kértem, hogy hadd fejezzem be a beszédemet, nem sikerült.

Ezután elkezdödött a szavazás. Amig a szavazatokat számolták, beszélgettem a KMOSz elnökével, aki bevallotta, hogy igazam van, valóban nincs annyi működő tagszervezet, mint amennyi a honlapon szerepel. Ami az MMB-t illeti, ők 21 dollár tagsági dijat fizettek be, de a KMOSz nem tudja, hogy a 21 MMB alá tartozó magyar szervezetnek egyenként hány tagja van.

Megemlitettem azt is, hogy a katolikus egyházak semmiféle szervezetbe nem léphetnek be, a torontoi és montreali katolikus egyházak mégis KMOSz tagként szerepelnek a listán.

Az elnök úr azt is bevallotta, hogy csak EGY KMOSz tagszervezetnek adtak egy olyan listát, amelyen feltüntették, hogy melyik tagszervezet fizette be a KMOSz tagsági díjat és mennyit. Ezt az információt sehol máshol nem tették közzé.

Összefoglalva: a KMOSz tisztában van azzal, hogy nem tartja be a saját szervezete alapszabályában foglaltakat, sőt ellenkezőleg – szabálytalanságok és tudatos ferditések árán is – saját statisztikájának a szépitése érdekében manipulál a nem létező számokkal csak azért, hogy kivülről nézve sokkal nagyobbnak, erősebbnek és fontosabbnak tűnjön, mint amekkora valójában, és közben attól sem riad vissza, hogy a saját tagságát félrevezesse.

Vass Magda

Tags:

35 hozzászólás

  • Kedves Vass Magda,
    ismerlek még Montrealból.
    Néhány észrevételem a cikkhez.
    Nem tudom mennyi JOGOD van erről cikket írni, vagy nagy előadást tartani egy gyűlésen.
    Annyit tudok, hogy igenis a Montreali Magyar Bizottség egyesületi száma 21 és ezért adtak 21 dollárt, mert ez kérelem egyesületekként. Ma ezen még vacsorát sem kapni. Valóban, a Bizottság NEM tudja tagjainak pontos létszámát, részben azért mert gyakran változik. Sajnos, öregszik a magyarság (kihalunk) és a fiatalokat nem érdeklik az egyesületek, többségben.
    Akár mennyi KEZDETI nehézsége van egy szervezetnek, mint a KMOSZ-nek, nem szép dolog aláásni és felbontani egy jóindulatú kezdeményezést. Inkább segíteni és támogatni kell.
    Sajnos, a magyarok már ilyenek, kevés kivétellel.

  • Ooooh! Én nagyon kiváncsi lennék arra hogy Feszty Dániel miért nem engedi az egyéni tagságot! Hiszen ez lenne a leglogikusabb.

  • Figyelő,
    nekem úgy tűnik, hogy Kanadában is mint mindenhol a világ négy sarkában az agyon magyar (de)generáció utódai nem csak kiröhögik,de mélységesen szégyenlik is az 58 év óta is emigráns elődeik baromságát.Ebből és egyebekből fakad,hogy még a kínai nyelvet is előnybe helyezik felmenőik nyelvének.Közelről ismerek olyan „gyerekeket”akik anyanyelvi szinten beszélnek angolul,franciául,arabul és Isten bocsá’ héberül is.Amikor a szülők ige-mige nyelvét hallják kuncognak és sajnálják őket. Fogalmam sincs,hogy miért? Annyit tudnak Magyarországról,hogy Európában van és szép a fővárosa.A bűnökről a szülőktől és a történelem lapjairól tudnak.Előbb,utóbb így lesz vagy már van is nálatok Kanadában,mint máshol is.
    Kedves Klárika,még Te sem állíthatod meg a világ rendjét!

  • kanadai.
    2014 április 2
    3:40 du.

    Hát azért mert szervezetileg magához (KMOSz-hoz) kívánja láncolni azokat is, akik egyébként egyénileg nem csatlakoznának!

  • marika sesztak

    Jo, hogy van ez a forum, ahol az emberek kifejthetik a velemenyuket. Kanadai, mennyire igazad van. Miert nem kerdezzuk meg egyutt Feszty Danieltol, hogy vajon miert nem engedelyezi az egyeni tagsagot? Hogy mi tortent marcius utolso napjan az ottawai magyar hazban…. szegyen-gyalazat. Ilyen meg nem volt. De hadd tudja meg a vilag, leirom. Mar arra vartam, hogy az emberek majd elkezdik a szekeket dobalni egymashoz. Tragar szavakkal illettek egymast, a gyulolet langja lobogott az emberek szemeben. Miert Magyarok, miert? Miert kell most egyszerre kihangsulyozni, hogy ki milyen szarmazasu magyar? Nem mindegy! Magyarok vagyunk, ne utaljuk egymast. Tart karokkal vartunk minden egyes uj tagunkat, teljesen fuggetlenul attol (fel sem merult a kerdes, kezdem ott) hogy ki honnet jott. Erre felutotte a fejet a KMOSz es minden megvaltozott. A gyulolet uralkodik az ottawai magyar hazban. Kesernyes gyozelmet arattunk, hogy ebben az evben nem lett a KMOSz-ra szavazva. Szoval, a gyozelem megvan, de a haboru azt hiszem csak most kovetkezik. Nem lenne ideje, hogy nagyon szepen megkernenk – ismetelten – a KMOSz szervezetet, hogy ha mukodni akarnak, csinaljak ezt a mi hazunkon kivul? Koszonom, hogy elolvastak a hozzaszolasomat.

  • marika sesztak

    Hadd javitsam ki magam gyorsan. Az ertekezlet nem az utolso napon, de az utolso vasarnapon volt Marciusban. Koszonom.

  • Gyuri10
    2014 április 2
    4:28 du.
    Az én gyerekeim igen büszkék, hogy 3 nyelven tudnak, magyarul is. Sok év szombatait áldozták fel a szülök, hogy magyar iskolába vigyék őket. A legidősebb egy könyvet is leforitott magyarról angolra.
    A harmadik generáció viszont már elveszett a legtöbb helyen. a vegyes házasságok miatt, csak az egyik szülő tud magyarul és nem megy már a magyar senkinek.

  • HunCanada,

    hát igen persze, de én Feszty Dániel magyarázatára lennék kiváncsi, milyen „spin” lenne ez.

    Ha tényleg arrol lenne szó hogy a különbözö városok között legyen kapcsolat hogy hol milyen esemény lesz, lehetett volna csak egy egyszerü webistot csinálni ahová feltöltik a városok, intézmények hogy milyen esemény lesz (bazár, anyáknapi ünnepély, tábor stb)

    Persze tudjuk, itt többröl van szó…

  • Szevasztok!

    Gyuri10
    2014 április 2
    4:28 du.

    Figyelő,
    nekem úgy tűnik, hogy Kanadában is mint mindenhol a világ négy sarkában az agyon magyar (de)generáció utódai nem csak kiröhögik,de mélységesen szégyenlik is az 58 év óta is emigráns elődeik baromságát.Ebből és egyebekből fakad,hogy még a kínai nyelvet is előnybe helyezik felmenőik nyelvének.Közelről ismerek olyan “gyerekeket”akik anyanyelvi szinten beszélnek angolul,franciául,arabul és Isten bocsá’ héberül is.Amikor a szülők ige-mige nyelvét hallják kuncognak és sajnálják őket. Fogalmam sincs,hogy miért? Annyit tudnak Magyarországról,hogy Európában van és szép a fővárosa.A bűnökről a szülőktől és a történelem lapjairól tudnak.Előbb,utóbb így lesz vagy már van is nálatok Kanadában,mint máshol is.
    Kedves Klárika,még Te sem állíthatod meg a világ rendjét!…”

    INNEN:
    http://kanadaihirlap.com/2014/04/02/kmosz-szakadas-egy-szemtanu-eszrevetelei-az-ottawai-magyar-hazbol/
    „…Fogalmam sincs, hogy miért?…”

    MOCSKOS GAZEMBER – AZÉRT MERT HAZUGSÁGRA NEVELITEK AZ OTT MEGSZÜLETŐ KIS – MAGYAROKAT FELNŐVE MEG NEM ISMERVE a VALÓS TÖRTÉNELMET – PERSZE, HOGY EZ a VÉLEMÉNYE

    – De miért nem mondjátok el Attila népének valós történetét – akinek tudását tanítják Amerikába Vagy : – 907 magyar győzelmet – annak ellenére, hogy „…a magyarokat ki kell irtani…” dühös harci kiáltással jöttek ellenűnk – ami a mai napig tart – meg stb. te mocsok láda – magyar gyűlölő – nem ide írom erre az oldalra valahová majd kiteszem írom mind ezt 2014. április 3-án 01:06 órakor… majdan folytatom….

    Igen az iga- ige Isten – a jó ISTEN népe A MAGYAR és még mindig él és lélek – zik! És lélegezni is fog amikor mint minden birodalom az amerikai is elmúlik! ÉRTED? ÉRTEM TEÉRTED ÉS MINDANNYIUNÉRT!
    Kedves Christopher Adam
    megígértem, hogy többet nem írok ide – bocsássál meg – de ez um. Vért kíván , és nem tudtam szó nélkül hagyni – ha zavar – akkor töröljétek! De okítsátok a kint megszülető kismagyarokat a valós történelemre csupán csak ez a kérésem – és akik már felnőttek és talán magyarul sem tudnak kérem őket, hogy képezzék magukat – mert az üzenet, úgy szól:
    „… SEMMI SEM AZ AMINEK LÁTSZIK…” Tehát ne higgyél el semmit , ezt sem, amit írok – mindennek járj utána hogy valós e – az információt és tudást is, amit beléd akarnak sulykolni – KÖSZÖNÖM, HOGY ELOLVASTAD….

    Id. Kiss László
    Ui: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG – LÉGY BÜSZKE, HOGY MAGYARNAK SZÜLETTÉL! MERT MEG VAN RÁ AZ OKOD!

  • Kerekes Sandor

    A cikk olvastan egyenes kerdest inteztem a torontoi Magyar Haz elnokehez es alelnokehez, tudakolva, hogy mi, ugyanis en is tagja vagyok, vajon beleptunk-e a KMOSZ-ba.
    Buszken jelenthetem, hogy a mi Magyar Hazunk megorizte a fuggetlenseget es esze agaban sem volt belepni a a KMOSZ-ba.
    Sokat duhongtem es atkozodtam korabban erre a magyar hazra, de most buszke vagyok ra.

  • Kerekes Sandor

    Kedves KIss Laszlo!

    Lenne oly szives elmagyarazni nekem, hogy miaz, ami oly kivaltsagossa teszi, aki veletlenul, a sors forgandosaga keppen, eppen Magyarorszagon szuletett? Ez ugyanis derek dolog es nincs benne semmi szegyelnivalo, de nincs benne dicsekvesre sem ok, hacsak nem tud errol valamit ami elottem eddig rejtve maradt.
    A masik kerdesem pedig az, hogy mennyivel tesz a szuletes tenye bennunket, magyarokat, kulonbbe, mit mas nepek gyermekeit. Ha ugyanis egyformak volnank, mint azt a teremtesben vilagosan kinyilatkoztattak, akkor a felsobbrenduseg erzetenek semmi alapja. De ha valoban kulonbek lennenk, akkor mi az a nevezetes kulonbseg
    Vaszat izgatottan varom.?

  • id. kiss lászló:
    „Igen az iga- ige Isten – a jó ISTEN népe A MAGYAR és még mindig él és lélek – zik! És lélegezni is fog amikor mint minden birodalom az amerikai is elmúlik! ÉRTED? ÉRTEM TEÉRTED ÉS MINDANNYIUNÉRT!”
    😛 😛 😛

  • Josephine Harkay

    Az Ottawai Magyar Ház déli szomszédjának tekintem magam, ugyanis tagja vagyok a New York-i Magyar Háznak és hasonló problémáink vannak. Ugy gondolom az Ottawai Magyar Ház annak idején szintén magyar kultúr-központnak épült és nem azért hogy később valamelyik odahazai politikai pártnak a „külföldi kikötője” legyen, még a kormánypártnak sem. A New York-i Magyar Házra a Jobbikosok szimpatizálói akarnak befolyást gyakorolni, pedig a Ház igazgatósága nem enged politikai részrehajlást a Házon belül. Ez egy állandó éberséget kíván. Szerintem azok akik külföldön bele akarnak kapcsolódni Magyarország politikájába, azok szervezzenek meg maguknak egy ilyen célú társaságot és ne próbálják más célú társaságok célkitűzéseit megváltoztani.

  • Kedves id. Kiss László: Azt hiszem elég megmutatni hozzászólását a kis magyaroknak, hogy szégyelljék magukat. Inkább nem mutogatnám nekik. Mindenkinek jobb.

  • Kedves Kerekes Sándor – mind ez nem titok és nem szakrálisan se nem misztikusan közelítem meg a választ ha nem az anyagban amibe be vagyunk zárva – az anyag forrás és sejt emlékezet – a magyar Földön azaz Kárpát-medencében adatott meg – egy egyszerű oknál fogva – – itt a legvékonyabb a Föld kéreg – amit nem sokan bírnak ki – emlékszek a bitorló orosz katonák veszélyességi pótlékot is kaptak emiatt- amikor általuk megvolt szállva a hazánk – – most például a Holland és stb. megszálló katonáknak javaslom kérjék ők is – mert biz. egészségükben maradandó változást okoz az itt tartózkodásuk: 2014 ben – – – – szóval az anyag csere és információ itt gyorsabb időben – SEMMI FELSŐBB RENDŰSÉG ÉRZET – UGYE ÉRTED! ami által az információt azaz a tudást megkapja az itt született – MAGYARUL ZSIGEREIBEN VAN! – – és nem elhanyagolható hogy az élet bölcsője is egyben mert a jégkorszakokat itt a legbiztosabb túl élni – írjam még – vagy elhiszed amit írtam – kár ha hiszed, tudd – inkább, és járj utána, hogy nem váglak át ezen írásommal!

    szer-e-tettel:
    id. Kiss László

  • István,
    lévén,hogy szilárd elhatározásom,hogy undorító, degenerált, turulveréb fosta barmokkal nem levelezgetek.Neked írom meg,hogy ezt az elmebeteget is közéjük soroltam.Ha tudod küldd el neki egy elmegyógyász címét,bár biztos hogy sok siker attól sem várható.Azt azért megkérdezheted tőle korrektségi alapon,hogy ötszáz évre visszamenőleg milyen háborús győzelemre emlékszik. A fegyvertelen gyerekek, asszonyok és öregemberek Dunába lövése szerintem nem volt háború,de arra büszke lehet ez a nácitetü!

  • gyuri10: id. kiss valóban csak egy elmeroggyant másodpéldánya a nőnemű igehirdetőnek.
    nem tehetünk róla, a KMH vonzza az elmebetegeket.

  • István,
    szerinted egy ilyen elmétlen barom nem lenne jobb helyen ott ahonnan kihuppant,mint a KMH oldalain fertőzve a levegőt?

  • Ez a kiss
    farok egy közveszélyes őrült.Mikor nyitják már újra a Lipótmezőt?

  • gyuri10: édes öregem, hát őt is csak anya szülte – bár az, hogy miért, nem ismert – így hát neki is van hely a nap alatt. az pedig, hogy itt károsítja a környezetet, felettébb humánus hozzáállásunknak köszönhető.
    ha közveszélyessé válik, majd leállítjuk.

  • István,
    tényleg tiszteletem Neked ezért a humánus cselekedetért.Gondolom,ezzel a hozzáállással már állatidomár is lehetsz.Ha jól utánanézünk(marcsi Fenyvessy,leleszi,frivi stb írásainak)már vagy is.

  • gyuri10: megbocsáss, de ezt az értelmes közösségeket alkotó állati csoportosulások nevében elutasítom!
    frivol amúgy sem tartozik a felsoroltak közé, mert magasan felettük áll. ő csak játékos: élvezi, hogy játszhat a szavakkal és eszmékkel.
    a többi sem állat, még a bronxi cipőpucolóból bocskais pórrá fejlődött jimbo sem, csak agymosott fideszes.
    ne felejtsd el, egy állat sohasem öl kedvtelésből. egy állat, ha jóllakott, zsákmányához odaengedi a többieket. egy állat jellemes, még a hiéna is, amelyik ráadásul példás közösségi életet él. egy állatnak csak más állat – vagy az ember – az ellensége, de pusztán azért, mert ellenség, nem akarja elpusztítani.
    ha körül néztél – márpedig megtetted – rájöhettél már, hogy néhányuk valóban nem érdemlik meg, hogy állatnak nevezzék őket.
    még annak se…

  • kanadai.
    2014 április 2
    4:58 du.
    Van fogalma erról, hogy HÁNY ember kéne ahhoz, hogy Kanada területén élő magyarokat megtalálni és beszervezni a KMOSZ-ba? Feszty Dániel CSAK egy ember. Fontos egyetemi tanár és kisgyerekek apja.
    Ő remélte, hogy a különböző városok szervezetei alapján összegyűjti a magyarokat egy „ernyő” alá.
    A szervezetek nagyjából nem sokat tesznek úgy kultúrális vonalon, mint tagság beszervezése, vagy valami féle kezdeményezés. Csak veszekednek, mint az ottawai Magyar Házban. Fontos a „státusz”, az egyéni érdek és pozició! Nem fontos a magyar összetartás, a kanadai magyarok SZELLEMI élete, csak az egyéni sztátusz!

  • tudtam -tudtam -éreztem -éreztem – nem szabad
    a barmok közé mennem – pláne írnom – törlöm ha tudom –

    legyetek egy magatokban – megbántam, hogy írtam nektek!
    id. Kiss László
    ui: valóban ti nem vagytok magyarokíííííí!

  • id. kiss: csak egy szavába kerül, és segítek törölni, csak kérem, ne visítson! bántja a fülemet.
    alapvető tévedésben van: maga nem ment barmok közé, maga köztük él, csak nem vette még észre.

  • Kerekes Sandor

    Mas szoval, kedves id. Kiss, geologiai, biologiai es egyeb tudomanyos erveket kivan felsorolni, melyekrol fogalma sincs. Csak hogy egyet emlitsek, a fold kerge a Mariana Arok teruleten a legvekonyabb.
    Igaza volt amikor megbanta az irast. Nem azert, mert irt egyaltalan, hanem mert ostobasagokat irt. Minek jatssza meg a tudomanyos tudalekossagat, amikor eleteben nem olvasott meg el egy tudomanyos konyvet. Minden allitasa ostoba szajkozasa valami mashonnan felszedett alaptalan, kelekotya revedezesnek.
    Melegen ajanlom, hogy vagy kezdjen el muvelodni, ha meg nem tul keso, vagy annak tovabbi hianyaban szoritkozzek olyan temakra az irasaiban, melyekhez ert. Nem tudom, hogy azok mik lehetnek, de a terjedelmukrol nem taplalok illuziokat. Jo lenne, ha ugy bucsuzhatnek el, hogy soha tobbe ne halljak Onrol, legalkabbis addig, amig az intelligencia minimalis jelet nem kepes adni.

  • Már megbocsássanak az emberek ha amit most irni fogok kirekesztönek fog tünni, de vállalom: a Feszty Dániel és hasonlók, hiába él Kanadában több mint 10 éve, egy f.o.b. Ö az óhazában született és szocializálodott és felnöttként került csak ki ide (nem ez a baj, Ez egyáltalán nem baj), ezért magával hozta a jelenlegi ottani politikai világot és most belevitte ezt a hangulatot az ottawai magyar közösségbe. Szintén magával hozta azt a tipikus kárpátmedence gondolkodás módott hogy ha valami jól müködik, akkor „javitsunk” rajta. Ezenkivül let’s make everything top heavy by making all kinds of committees and giving everyone fancy titles.

    Szeretném tudni hogy milyen felmérést csinált ami arra vezette hogy ezt a KMOSZt létrehozzák? Azt is szeretném tudni, HÁNYAN vannak benne a vezetöségbe akik:

    1) NEM az elmúlt 10-15 éveb került csak ki Kanadába

    és

    2) akik 40 év alattiak!

    Josephine Harkay-val 100% egyetértek

  • az is akartam mondani, hogy látszik hogy Feszty, Dancs & co.- nak gőzük sincs, minként folyik itt Kanadában a mi kis kulturális életünk, és hogy hogyan is volt lehetséges még ilyen sokféle ember közt is a békét fenntartani.

  • ….mármint hogy 80-100 éve hogyan folynak itt a dolgok

  • id. Kiss László
    2014 április 3
    3:24 de.

    Ez döbbenet, hogy te már megint itt őrjöngsz! Hogy a francba engednek ki állandóan a zárt osztályról?

    „itt a legvékonyabb a Föld kéreg … szóval az anyag csere és információ itt gyorsabb időben”

    Ááááááááááááá 🙂 🙂 🙂
    Ember tényleg nem érzed milyen elborzasztóan kínos ennyire kiröhögtetni magad? Sok értelme nincs, hogy okítsalak mert fix, hogy konkrétan elmebeteg vagy, inkább csak a többiek kedvéért írom. A Kárpát medence az egykori óceánmedencéből megmaradt kontinens-belső medence, a kéreglemez átlagos vastagsága alatta 25-28 km, ami valamivel vékonyabb az átlagos kontinentális kérgeknél egy kb 20 millió éve kezdődött litoszféra megnyúlás miatt de még mindig többszöröse az óceáni aljzatok kéreg vastagságának. A többi agyrémedre meg ketamint javallok!
    Csudi egy idióta vagy! 🙂

  • fuser, ne terheld túl szegénykémet az ilyen fogalmakkal, mint „litoszféra”, meg „kéreglemez”, meg „óceáni aljzat”.

  • Fuser. Írtam neked egy kedves magánlevelet meg egy nem kedveset.

  • Mindjárt megnézem! Napok óta nincs időm gép elé ülni!

  • Ille István
    2014 április 3
    3:36 du.

    … 🙂 )))))))))))

  • István,
    ez a kiss degenerált már azt is megtudja állapítani,hogy ki magyar és ki nem.Még szerencse,hogy azt nem tudja,hogy ki ember és ki nem.Az én konzekvenciám csak ennyi:Ha ez magyar akkor én nem vagyok az,sőt ha ez a féreg zsidó lenne,hát akkor zsidó se lennék.(Ezer bocsánat a férgektől.)Egyébként van két állat amelyik akkor is öl ha nem éhes.Az emberi állat és a krokodil.