Jobbik vita: Vona Gáborék nem hisznek a magyarságban

2014 május 1 12:02 de.142 hozzászólás

Éles vita zajlik a demokratikus pártok között az Együtt-PM pártszövetség legújabb felvetéséről, ami szerint, miután a kirekesztés nem járt eredménnyel, ezért a Jobbik elképzeléseiről érvekkel kell lerántani a leplet. Nyílt vitában kell szembeszállni a neonáci eszmékkel. Az április 6-i választásokon a nyíltan antidemokratikus, az EU-t és a parlamentáris demokráciát mélyen megvető párt több mint 20%-ot szerzett, ezzel megközelítve a kormányváltó pártszövetség 25% körüli eredményét – és a második legerősebb politikai formáció megcélzott helyzetét. Ezzel valamit kezdeni kell, jól érzi mindenki, akit rémülettel tölt el a magát radikális nemzetinek besoroló párt térnyerése.

Vona Gábor, Magyarország neo-náci vezére.

Vona Gábor, a magyarországi neo-nácik vezére.

Szerintem azonban először érdemes lenne szemügyre venni ennek az alakulatnak az elvi alapvetéseit, a viselkedését, tagjainak és pártolóinak indítékait. Méghozzá alaposabban és közelebbről, mint ahogyan a sztereotípiák hajtogatói teszik a rendpártisággal és az antiszemitizmussal kapcsolatban. És ehhez pontosan kellene idézni megnyilvánulásaikat. Például Gyöngyösi Márton megengedhetetlen és demokráciában büntetendő beszédét, amit ma már simán „zsidózásnak” interpretál szinte minden demokrata megszólaló. (Hajlik erre egyébként mindkét oldal, akár szegény Dávid Ibolya „nem szeretem a focit”, akár Gyurcsány Ferenc „el lehet menni” megjegyzéséről van szó, holott mindkét megnyilvánulás az adott körülmények között éppen az ellenkezőjét jelentette, mint amit ma már tulajdonítanak neki.) Holott az ominózus felszólalás más is, felháborítóbb is volt, mint sima antiszemita kiszólás, vagy pláne egyszerű „zsidóösszeírásra” szóló felhívás. Szó szerint nem tudom idézni, de hallottam a felszólalást, és meg is lepődtem, hogy a máskor oly szigorú házelnök nem utasítja rendre a képviselőt. Gyöngyösi Márton ugyanis azt szorgalmazta, hogy ideje lenne felmérni, hogy a kettős állampolgársággal, például izraeli és magyar identitással is rendelkező képviselők, politikusok, döntéshozók milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a nemzetre. Hogy éppen az izraeli állampolgárság nem fért a fejébe, ez a kijelentés simán kódolható „zsidózós” része. De hiszen éppen a fideszkormány vezette be – a Jobbik lelkes együttműködése mellett a kettős állampolgárság jogosítványait! És adatokat ugyan nem tudok idézni, de biztosan kevesebb izraeli-magyar kettős állampolgár létezik, mint román-magyar, vagy ukrán-magyar.

Ezért azt gondolom, hogy a kijelentés mögött meghúzódik egy másik, mélyebb rétegekből fakadó érzület, hit, elv: a kisebbrendűségi érzésből fakadó örökös szorongás, félelem. Van a környezetemben jobbikhívő, és sose tudom megállni, hogy ne szálljak vitába vele. Egyik ilyen beszélgetésben – sose megyünk el a veszekedésig –, érezte már nagyon, hogy elfogytak az érvei (hiszen saját maga szerint ő nem antiszemita, pláne nem rasszista, csak „nemzeti érzelmű”), egyszer csak odavágta: Azért a pozsonyi csata mégiscsak világraszóló magyar teljesítmény volt! Hirtelen nem is tudtam, hogy miről beszél: elég régen tanultam már a történelmet. Utánanéztem: a pozsonyi csatát 907. júliusában vívták a honfoglaló magyarok a bajor Luitpold seregeivel, illetve a keleti frank birodalommal. Ennek a megnyerése tette lehetővé a Dunántúl megtartását, sőt a magyar törzsek szállásterülete lett a Morva fejedelemség, nyugaton pedig egészen az Enns folyóig húzódott a magyarok birodalma.

Persze, fontos, hogy népünk sikerrel vetette meg a lábát a Kárpát-medencében, de könyörgöm, ez több mint 1100 éve történt! Ráadásul azóta igazán nem jeleskedett a magyar nép megnyert háborúkban, „szállásterülete” is egyre zsugorodik – már ha valaki ragaszkodik a magyar nemzetiséghez, és nem veszi észre, hogy egy egyesült Európa éppen a kis népek, közöttük a magyarok lehetőségeinek kiszélesedését jelenti.

Nem követhetnének el a Jobbikkal „vitába” szállók nagyobb hibát, mint ha gazdasági, szociális, egyéb konkrét kérdésekben szállnak ringbe. Ennél már csak az lenne a rosszabb, ha „überelni” akarnák a székelyzászló, meg mittomén milyen giccses, hazug, alig pár éve kitalált szimbólumok jelentőségét. (Kanadaiaknak: a „székely himnusz” a ’30-as években született, a „székely zászlót” meg 2004-ben alkotta meg egy igenmagyar. Ráadásul a székelyek nacionalista része nem is tartja magyarnak magát.)

Talán inkább arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy mi az, amit a magyar kultúra, művészet, tudomány tett le a népek családi asztalára. Jó, jó, tudom, a rácselmélet (Szilárd Leó), az atombomba (Wigner Jenő), a hidrogénbomba (Teller Ede), a számítógép alapelve (Neumann János), a hologramm (Gábor Dénes) mind mind e ”szállásterület” határain kívül keletkezett, és megalkotóik nagyobbik része kényszerből hagyta el e haza területét. De az is szempont, hogy a magyar viszonyok között talán egyikük sem tudott volna ilyen meghatározó eredményeket elérni. Van persze néhány itthoni zseni is, pl. a belli-telefon használható eszközzé tétele Puskás Tivadar telefonközpontjának köszönhető, és Szentgyörgyi Albert professzor is Szegeden tette korszakos felfedezését a C-vitamin élettani jelentőségéről. Vagy éppen a még élő Czeizel Endre magzatvédő vitaminja, ami ezreknek tette lehetővé, hogy egészséges gyermekként jöjjenek a világra. (Jellemző, hogy sok nyugati országban ezt a vitamint már a lisztbe keverve árulják, itthon meg egy „keresztény” miniszter azzal lehetetlenítette el Czeizel programját, hogy „szexualitásról beszélni gyerekeknek?! Fúj, erkölcstelen!”)

Talán valahol ott kellene megfogni a Jobbikot és híveit, hogy nem hisznek a magyarságban, nem hisznek a magyarok jövőjében. Azért láttatják nemzetünket mindig a „régi dicsőség” fényében, mert nem tartják képesnek a nemzetet a jelen, meg a jövő feladatainak teljesítésére. Ez a kishitűség pedig felér egy nemzetárulással.

Rátesi Margit

142 hozzászólás

  • v. Csiszer Lóránt

    Kedves Margit! Egy ügyesen, érvekkel megfogalmazott cikk, apró pontatlanságokkal …de még elmegy. Természetesen a székely zászló becsmérlése nem maradhatott el … Na de mindegy! Azt viszont kérdem: az utolsó bekezdést honnan vezette le jóasszony?

  • gizda gerszon

    valahogy úgy vagyok ezzel a vónával van mert megszületett de minek ?

    A jobbik azoknak a gyáva mazochistáknak való akik nem mernek sajtreszelővel maszturbálni 🙂

    az hogy mit mondanak rólunk sajnos valahol a mi hibánk is mivel engedtük hogy létre jöhessen egy ilyen bagázs ami mint tudjuk a miépből fejlődött ki .
    A Magyar Köztársaságban az ilyet mint a gárda betiltották de az új oligarchák /prolitaknyok akik összelopták a vagyonukat/ bármit meg tehettek .
    Mivel az esküszegő orbán eltörölte a Magyar Köztársaságot és annak élő Alkotmányát .

    Ez már nem Európai ország ez egy ocsmány Diktatúrha .

  • Szolgálati közlemény: Dávid Ibolya nem azt mondta, hogy nem szereti, hanem azt, hogy “nem értek a focihoz”. Mégpedig a Balaton átúszás után éppen a vízből kiemelkedve nyomták az orra alá a mikrofont, hogy mit szól az előző napon az egyik meccsen történtekhez? (Ott a jó magyar “szurkolói” szokásokhoz híven, párszáz dühöngő őrült auschwitzi vonatokról delirált.)Szegény Dávid, azt se tudta mi történt: magyar csapatok meccseire ma maximum ezren kíváncsiak a helyszínen, úgyhogy igen sokan nem tudtak még a “drukkerek” hazzaffyas megnyilvánulásáról.

  • ˙
    Gyurcsány, “El lehet menni” hangzású mondata egy, a panaszkodó vállalkozásokról(!) szóló szöveg környezetben hangzott el, tehát semmi köze nem volt a Dávid Ibolya féle megengedő, a náci antiszemitizmust toleráló szövegének mondanivalójához. Dávid egy riporteri kérdésre, mint az I. OrbánTorgyánKormány igazságügyi minisztere(!) válaszolt, amely így hangzott: “…mit szól ahhoz, hogy a meccsen >indul a vonat Auschwitzaba< és más hasonló náci jelszavakat kiabáltak a Fradi szurkolók? Erre adta azt a botrányos választ, hogy úgymond, "nem értek a focihoz"…
    A két megjegyzés összehasonlítása, inkább egybetolása a cikkíró téves helyzetfelismeréséből adódik…
    .

  • Rátesi Margit
    Előre bocsájtom, nem vagyok Jobbik szavazó. Ugyanakkor nagyon nem fair, hogy valakikre ötletszerűen ráaggatunk valamit, hogy legjobban befeketüljenek… Még pár ilyen gyenge huzás, és a Jobbik valóban a második legerősebb párt lesz az EP választáskor. ( A d’Hondt-mátrix várhatóan 5 mandátumot ad nekik az egyedül induló MSZP 3 mandátumával szemben. Ez lenne az igazi szégyen!)
    A székely-zászlós csúsztatása nekem különösen fáj. Önnek is kell tudnia, hogy a zászló eredete 1601-re, Székely Mózes erdélyi fejedelemig datálódik vissza. Hogy kissé módosult azóta? Magyar cimer is huszonhárom féle van, sőt a munkásmozgalmi sarló/kalapács is …
    Tagadhatatlan, hogy rengeteg kiváló zsidószármazású tudós volt. Ha zsidó volnék, magam is büszkén kihúznám magamat. Ugyanakkor okfejtéséből némi magasabbrendűség cseng ki a csökkenő szállásterületű magyarsággal szemben. (Direkt nem irtam le a rasszista szót !) Végül hadd jegyezzem meg, ha a világ egyik legnagyobb (és leghumánusabb) tudósa Szilárd Leó feltámadna, nagyon furcsálkodna, ha a “rácselmélettel” hoznánk kapcsolatba.

  • Király Sanyi

    Ennél a cikknél egy nagy adag kiigazításra van szükség:

    1.) A jobbikos képviselő nem tett mást, mint számon kérte a külügyet, hogy mikor fog kiállni végre a szenvedő palesztinok mellett is, ahelyett, hogy a cionista ATV-t megszégyenítő sebességgel rohan hűségesküt tenni Izrael mellett. Majd viszontválaszában felhívta a figyelmet az Országgyűlésben helyet foglaló választott képviselők kettős állampolgárságában rejlő nemzetbiztonsági kockázatokra.

    Szó szerint ez hangzott el a Gázával kapcsolatos parlamenti vitában:
    “Pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”

    Szó sem volt listázásról, zsidóösszeírásról.
    Amíg Magyarországon az országgyűlési képviselők kettős állampolgársága vizsgálatának a puszta felvetése is felháborodást okoz, addig ugyanez Izraelben és az Egyesült Államokban természetes. Az izraeli állampolgárság meg ezért nem fért a fejébe Gyöngyösi Mártonnak: a 2012. januári izraeli választásokat követően hét megválasztott képviselőnek volt kettős állampolgársága és mind a hétnek le kellett mondania második állampolgárságukról még eskütétele előtt. Gyöngyösi Márton szerint tehát Izraelben automatikus nemzetbiztonsági kockázatot jelent a kettős állampolgárság és tiltják is az ilyen polgárok megválasztását. Az Egyesült Államokban a képviselőknek és a szenátoroknak nemcsak az állampolgárságát, hanem az etnikai és vallási hovatartozását is nyilvános adatként kezelik.

    2.) 907. júliusi pozsonyi csatáról azért nem tetszett hallani, mert a kommunizmusban nem tanították. Többek között ezt sem. Több győztes csatánk volt, mint vesztes, de akkor és a Habsburg időszakban csak a vesztes csatákról tanítottak, a magyarok, magyarság megalázása céljából. A Habsburgok (ha jól emlékszem) 1820-as években rendelték el a hamisítást, hogy a magyarokat megalázzák. (bécsi levéltárban előkerült erről az irat) Ekkor találták ki a finn-ugor elméletet is. Kölcsey a Himnuszban még Bendegúzról ír. “… általad nyert szép hazát Bendegúznak vére …” Bendegúz Attila apja volt.

    3.) Csak érdekesség képen: Enns folyó. Igen, akkor Magyarországnak az Enns folyó volt a nyugati határa. Innen ered az Óperenciás kifejezés, ami annyit tesz, hogy nagyon messze, a nagy vízen túl. Az Ober Enns kifelyezésből ered (Enns feletti). Ez módosult a nép nyelvén Óperenciára.

    4.) Azt írja a szerző: “Ráadásul azóta igazán nem jeleskedett a magyar nép megnyert háborúkban”. De igen. Több nyertes csatánk volt, mint vesztes, de a történelemhamisítás okán ezt eltitkolták, nem tanították.

    5.) Székelyeket meg nem lehet egy mondattal elintézni.
    A székelységet két csoportra oszthatjuk, a nyugati és a keleti székelység. A nyugati székelység kisebb számarányú volt és a 14. századra beolvadt a magyarságba, míg a keleti székelység egyéni, de ugyanakkor kollektív, a nemesi kiváltságokhoz hasonlóakkal rendelkezett és a 15. századtól kezdve külön rendi nemzetnek minősült. Elsősorban az Erdély délkeleti részén található Székelyföldön élnek, de székelynek vallja magát a Brassótól Nagyszebenig húzódó, úgynevezett Szászföld magyar ajkú lakosságának nagy része is. A bukovinai székelyek az 1764-es „madéfalvi veszedelem” után menekültek át a Kárpátokon túlra, s onnan a 19. és a 20. században telepítették át őket Magyarországra, ma főként Tolna és Baranya megyékben, illetve a Vajdaságban élnek. Jelentős számban telepedtek meg székelyek Budapesten, Magyarország és Erdély egyéb részein, Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában.
    Itt sokat olvashat róluk (ha már szóba hozta): http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kelyek

    6.) A székelyzászló mitől giccses, elképzelni sem tudom. Ha a cikk írója vette volna a fáradságot, hogy ennek is utána néz, mielőtt fikázni kezdi, ilyeneket tudott volna meg róla: A székely zászló a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hivatalos zászlója és lobogója. Az egyetlen székely családból származó erdélyi fejedelem, Székely Mózes 1601-ből ismert névjeles zászlaja alapján égszínkék mezőben arany csíkkal készült, a névjegy helyett a székely szimbólumokkal Nap és Hold, a Nap csillagváltozata díszítve. A nyolc ágú napcsillag a nyolc székely szék, Marosszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Bardóc-Miklósvárszék, Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék jelképe, a Hold pedig a székelyek hitének, reményének és bizakodásának szimbóluma.
    A székelyzászlónak van egy vörös-fekete változata is. A népviselet és a székelyhímzések színe ez, de igazi eredete még nem tisztázott. Közös vonás, hogy mindkét zászlón megtalálható a székelyek két fontos történelmi motívuma, sárga színnel a Nap és ezüsttel a Hold. Minden változaton rajta van nyolcágú Nap-csillag, mely a jelenlegi nyolc székely széket jeleníti meg, a székely egység és egyenlőség jelképeként.

    Végül: a székely történelmi szimbólumokat a Kónya Ádám által véglegesített lobogó és zászló tervezet szerinti aranysávos-kék formában 2004. január 17-én fogadta el az SZNT. Tehát nem pár éve kitalált, hanem a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) fogadta el pár éve. Nagy különbség!

    Szóval, mitől giccses? Tessék megmondani?

    7.) Utolsó bekezdés: Éppen, hogy a Jobbik hisz a magyarságban, a magyar jövőben. A történelem a példa, hogy bármilyen erők akarták eddig megszüntetni a magyarságot, nem sikerült nekik. Most sem szabad hagyni!
    Ellentétben a liberál-bolsevik elemekkel, akik szétzilálni, megszüntetni, beolvasztani akarják a magyarságot az EU-nak nevezett katyvaszba. Ha nem a nemzetek Európája lesz az EU, hanem Európai Egyesült Államok, akkor Magyarországnak vége.

  • Fenyvesi Glória

    Dehogynem!
    Éppen a JOBBIK-osok hisznek a magyarságban…A legjobban, bármely pártnál.
    Tessék a programjukat megnézni..Semmi nácizmus nincs benne.
    Csak hon, és nemzet védelem.(Gondoljunk a vidéki idős emberek , cigányok általi kirablására, gyilkosságokra…)
    Azért van némi kockázata, ha pl. román-magyar kettős állampolgár van a Parlamentben.
    Lehetséges, hogy a románok érdekeit jobban képviseli, mint a magyarokét…
    És ugye, vannak olyan országok, ahol nem lehetnek a Parlamentben kettős állampolgárságúak.Hol is?
    Akkor Magyarországon miért ne lehetne felvetni ezt a kérdést?
    A cikkíró nem ragaszkodik a magyar nemzetiségéhez?
    Én, és sokan igen!
    Nem tagadjuk meg származásunkat.
    Milyen giccses szimbólumokról beszél?
    Más népek szimbólumait, ha lekicsinyítenénk, mit szólnának ehhez?
    Egyébként, a programjukat illetően,-a vitában,-biztosan alul maradna a DK.Ezért nem mer kiállni a JOBBIK-kal szemben…Ők már lejáratták magukat…(lásd: választási eredmények)
    Az Európai Egyesült Államok pedig nagyon is elnyomná a nemzeteket,már most érezhető. Mindenbe beleszól…

  • Király Sanyi

    Ez meg egy új hír, de nem a cikkhez kapcsolódik, viszont nincs konkrét hely, ahol megoszthatnám a legfrissebb információmat.

    Orbán Viktor nem csak cigány, hanem zsidó is. (a lehető legrosszabb keverék)
    Apja zsidó, ahogy a francia lapban ezt leírják:

    http://www.valeursactuelles.com/orb%C3%A1n-l%E2%80%99inflexible

    Magyarországon miért nem tudósítanak a francia interjúról a lapok, nem is értem … 🙂

  • Ille István

    király sanyi: ez szép, kerek, vaskosan jobbikos válasz volt. érdekes történelmi levezetésekkel, ami természetesen a kommunizmus bűneként nem került tanításra. hát persze. mi több, meg is magyarázza, hogy miként kell érteni egy jobbikos képviselő felszólalását. kurvára semmi köze nem volt a palesztin néphez, de ez legyen a maga gondja. különösen a nemzetbiztonsági kockázat fényében. felmérni és összeírni nem ugyanaz, áh, dehogy!
    az enns mitől biztos? a magyarok jártak a bódeni tónál is, méghozzá annak svájci oldalán. st. gallenhez ugyanis bregenztől vezet út. vagyis az ob bregenz éppolyan értelmű lenne. de magáé a tuti 🙂
    ami a székely zászlót illeti, székely mózes zászlaja nem az volt, csak egy családi zászló (ezt maga is elismeri). a 2004-ben elfogadott akkor most micsoda, ha nem kitalált?
    majd’ kihagytam: volt hát, persze, hogy volt sok nyertes csatánk, de háborút, azt nem nyertünk.
    magyarországnak, nemzettárs, orbánnal van vége. ezzel a nemzetek európája dumával meg rendesen meghülyítette vona nemzettárs 🙂

  • Ille István

    király sanyi: azért, mert a valeurs actuelles hülyeségeket ír, magának még nem kellene – habár, állampolgári joga, hogy hülye legyen. annyira kompetens hírforrás a francia, mint a heti válasz.
    mellesleg nem azt írják, amit maga ide citál, de hát, nem érthet mindenki franciául.
    nomeg, fingja sincs a zsidó származástanról: az a zsidó, akinek az anyja zsidó volt.
    javaslom, ne lobogjon olyan hevesen, mert még leég 🙂

  • Ille István

    iván: elvtárskám, röppenjen rá király elvtársa kommentjére. nem volt az soha nemzeti zászló – annál is inkább, mivel a székely soha nem volt önálló nemzet – csak családi zászló, ami fejedelmivé lépett elő – ahogy pl. rákóczié is.
    csökkenő szállásterület? mikor jön elő az élettérrel?

  • Király Sanyi

    Ille:
    1:) Persze, hogy Jobbikos! Minden rendes ember Jobbikos.
    2.) Habsburg történelemhamisítást folytatta tovább a Szu- Rákosista-Kádárista bolsevik kormány. Ez is tény.
    3.)Gyöngyösi egy Gázával és Palesztinával kapcsolatos külügyi kérdéshez szólt hozzá. Ez is tény.
    4:)Ha Izraelben és Amerikában is tiltják az országgyűlésben a kettős állampolgárságot, akkor nemzetbiztonsági okból praktikus lenne Magyarországon is tiltani. Ez is tény.
    6.) Ober Enns —> Operenc még a tudósok által is logikus (magyar katonák által nehézen kiejthető volt és így módosult). Ráadásul az Enns folyó volt az országhatár 1000 előtt és nem csak jártak ott. Ez attól biztos, hogy tény. Nem az enyém a tuti, hanem a történészeké. (kis okostóbiás!) 🙂
    7.) Módosított. A családi betűk helyére lépett a hold és a nap szimbólum. A kérdésben meg nem a kitalált szón volt a hangsúly, hanem a giccsen. Ez is tény.
    8.) Nyertes háború is sokkal több volt, mint amit bolsevik történészek közreadtak. Ez is tény.
    9.) Orbán nem nemzettárs. Nekem semmiképpen. Én nem vagyok fideszes. A fidesz pedig a nemzetközi zsidóságnak lefekvő gyülekezet. Minthogy Magyarország ellen egy összehangolt nemzetközi zsidó-támadás van éppen folyamatban. Ez is tény.

    Amint a másik hozzászólásomban is olvashatta, kiderült, Orbán is zsidó. Tehát semmiképp nem lehet nemzettárs. 🙂
    Viszont azt jól látja, Orbánnal vége Magyarországnak, mint ahogy Fletóval, vagy bármelyik libsi-bolsival.
    Egyedül Vona tudja rendbe szedni ezt az országot. A többiek a 25 év alatt felsültek. Csak lopkodásban kiválóak! Mind ahányan vannak. Ez is tény!

  • Király Sanyi

    Ille!
    Itt csak maga ég.
    De nagyon! 🙂

  • István !
    A ti érvelésetekben csak egy dolog hibádzik, mégpedig – itt fent is – hogy a nácit a “jobbikos” jelzővel helyettesítitek, amely éppen a meg nem érdemelt legalizációjukat támogatja… Az utóbbi időben ez a fajta >náci-liberalizás< még nagyobb lovat ad alájuk. Némelyik fönti komment is ezt látszik megerősíteni… Nácikkal nincs mit megvitatni, ezt Hitler Adolf esete is bizonyítja.
    Kénytelen vagyok újból az ő Goebbelsük szavait idézni, aki még a huszas években mondotta volt, hogy "a demokráciát a saját eszközeivel fogjuk elpusztítani". A recept egyszer már bevált, igaz hogy maguk is belevesztek, de az nem nem hozza vissza a II. világháború 60millió [lehet hogy helyesen 80] halottját és azt a hatalmas kárt, amelyet az emberiség és vele együtt az
    . e m b e r s é g . is elszenvedett.
    .

  • Ille István

    király sanyi: szokjon hozzá, hogy azért, mert maga valamit tényként kezel, az nem okvetlenül az. a szövegmagyarázatához meg még egy kicsikét kupálódnia kell. valóban okos tóbiás vagyok – magához képest mindenképpen.
    javaslom, ezen a ténykérdésen még dolgozzon egy kicsit.
    az pedig, hogy minden rendes ember jobbikos, már eleve azonosítja értékrendjét – ami, ugyebár, nem éppen mérvadó.
    ez a “nemzetközi zsidó támadás” állítása pedig eleve meghatározza, miként is kell kezelni a maga “tényeit”, valamint miként kell kezelni magát (na, nem orvosilag, bár az se kizárt).
    gondolom, nem kell minősítenem.
    de azért csak küzdjön. vigyázzon, változékony az idő, ha megizzad, váltson trikót. vagy trikolort.

  • Ille István

    király sanyi: ismerős ez a szöveg…egy másik rögeszmés, boda marcsi is mindig ezzel jött, ha nem voltak érvei 😀
    jelzem, kisfiam, nem fog ezen az oldalon túl sokáig személyeskedni. ez is tény.

  • Ille István

    dubois: elfogadom. a jobbikos valóban nem náci, hiszen azok a kezdet kezdetén szociális alapon indították meg kezdeményezéseiket – lásd a gazdaság felvirágoztatása. az eszmeviláguk csak később deformálódott.
    a jobbik szerintem se náci, csak simán hungarista, bár még annak is zavaros.
    ha jobban belegondolok, ugyan se fenyvesi, se jimbo, se király és a többi bábfigura sem náci, de velük sincs mit megvitatni. brossúrafigurák, önálló eszmevilág és gondolat nélkül.

  • “Ha Izraelben és Amerikában is tiltják az országgyűlésben a kettős állampolgárságot, akkor nemzetbiztonsági okból praktikus lenne Magyarországon is tiltani. Ez is tény.” – írja a bősz jobbikos. Kérdés: akkor mi a bánatnak szavazták meg lelkesen a külföldieknek adandó állampolgárságot? Egy állampolgár ugyanis azonos jogokkal rendelkezik: választó és választható. Hacsak nem egyesével akarja eldönteni valaki, hogy szerinte melyik állampolgár milyen jogával élhet. Ezt hívják nagyjából nácizmusnak.
    Fogalmam sincs, hogy az írásban felsorolt magyar tudósok közül ki zsidó és ki nem az, bár valószínű, hogy a harmincas években kivándorolt fizikusok között voltak zsidók is, de nem érdekel. Az érdekes inkább az lehetne, hogy vajon a kreatív, újításra képes embereknek – járjanak akár szombaton, akár vasárnap, akár sose templomba – van-e hátterük, támogatásuk a mai Magyarországon? Elég baljós jel erre a mostanában kimenekült mintegy félmillió magyar.
    Glória drága! Büszkének lenni arra, ami véletlenül történt velünk – márminthogy magyarnak, finn-nek, lettnek születtünk, elég szegénységi bizonyítvány. De vigyázat! Szeretni, óvni, dolgozni nemzetünkért – az más dolog, ahhoz igaz magyarrá finn-né stb.-vé lehet válni. Szerintem sokan ismerünk olyan anyukákat, akik végül szellemi, lelki nyomorékká “védték” csemetéjüket, mert nem bíztak abban, hogy van magához való esze, nem kell örökké az ősei makulátlanságára hivatkozni, akár igaz ez, akár nem.

  • István !
    ˙
    Sajnos ebben tévedsz.
    A jobbik Orbánmester (Cipolla) boszorkánykonyhájában kelt ki a tojásból és azzá lett aminek a keresztapa megálmodta.
    Az a feladata, hogy amit a nagy-góré és pártja, a fidSS nem mondhat ki, tehát nem szalonképes a nyilvános politikai harctéren azt majd a kis körösztgyerök kimondja helyettük. Csakhogy azóta ez az álcarák kinőtte magát a csigaházban – pestiesen, kinyílt a csipája – rövidesen betüremkedett a parlamentbe, ma meg már nagyobb pártok mandátumszámával ostromolja harctéri helyeket, miközben továbbra is minden lépésüket egyeztetik a felisúti garcállásponttal. Váratlan lépésük a Vezér számára nincs éakit név szerint nem is támadnak, csak ha elkerülhetetlen. Vona kritikai beszédei során is csak a fidSS-ről ejet el egy-egy kritikus szót – nem annyit amely valójában hatványozott mértékben indokolt lenne. Egyszóval udvari (ál)ellenzéke ő az Orbánrendszernek, sőt inkább szerves részét képezi annak – ugyanaz, ami az LMP bbalról. Az is, hogy most a kampány kapcsán csak a negédes arcukat mutathatták, ez is a “fitaldemokraták” stratégiai eleme volt…
    ˙
    Egy eklatáns példa, az emlékmű ügy is, amely józan ésszel végig gondolva abszolút a Jobbik aztala lenne. Ám annyi hallgatás után is a minap nemám ők mentek oda balhézni, hanem a 64vármegyét küldték maguk helyett. Úgy látszik, most, belül a parlamenten, valami már őket is köti a finom úri viselkedéshez…
    Másrészt ha ők mennek oda, akkor e náci emlék kapcsán kénytelenek lettek volna koncepciója mellett kiállni, sőt tüntetni is, amely tökéletesen egyezik Orbanini közismert álláspontjával, tehát kilógna a . k ö z ö s . l ó l á b… Azt meg aztán már a keresztapa sem engedheti meg magának. Végülis így döntöttek, hogy menjen inkább a 2006-os B-közép hősök küldöttsége, a 64vármegye.
    .

  • Király Sanyi
    2014 május 1
    6:55 de.

    Király:
    1. Persze, hogy jobbikos vagy! Minden nácoid öröklúzer kretén az. Ez is tény.
    2. Napjainkban a magyar történelem mitomán normák szerinti, a nagyság illúzióját kergető újraírása történik, egy soha nem létezett, vadonatúj múlt szánalmas tákolgatása ami ellehetetleníti a modern, racionális hagyományközösség megteremtését. Ez is tény.
    3. Gyöngyösi egy vegytisztán goebbelsi populista propaganda szöveged öklendezett ki magából ami leginkább a magadfajta náci szavazóinak idegvégződéseit célozta. Ez is tény.
    4. Magyarország sem geopolitikai helyzetét sem a világban betöltött gazdasági, katonai szerepét tekintve nem összehasonlítható Izraellel vagy az USA-val ezért nemzetbiztonsági okokból legfeljebb a magadfajta rohadékokat kellene praktikus okokból tiltani. Ez is tény.
    5. Az Óperencia eredetéről több teória is született, egyikre sincs közvetettet bizonyíték, például a napóleoni időkből származó huszáros elmélet mellett is ugyanolyan “megdönthetetlenül” érvelnek történészek mint a honfoglalós teória mellett. Ez is tény. Kis okostojás! 🙂
    6. Székelyföldet a magadfajta barmok változtatták a mitikus magyarság rezervátumává, a hamis és önámító megváltás földjévé a modern magyarországi politikai közösség megteremtése csődjének kompenzálására. Ez is tény.
    7. Sokkal több nyertes háborúnk csak a zavaros elmédben volt, különben nem lenne az is tény, hogy a magyar népnek a hatalom előtti meglapulása már oly hosszú időkre visszanyúló beidegződésekre támaszkodik, hogy magyar nemzeti tulajdonságként emlegetik. Arról a jellemvonásról van szó mely a szolganépek tulajdonsága és pontosan annyira és azóta magyar nemzeti jellemvonás ez, amióta és amennyire a magyar akár külső hatalmasságok erejétől, akár saját urainak jóvoltából szolganéppé vált. 1526-óta mennyi idő telt el? Cirka ötszáz év. Ez is tény.
    8. Összehangolt támadást Magyarország ellen, egy modern, európai Magyarország ellen, a primitív fajtád folytat. Ez is tény.

    Nos, egy antiszemita, beteg barom vagy Sanyika! Ez is tény.

  • Lélfai Szilárd

    Király Sanyi

    Amit írtál abban történelmileg igazad van, az érvelésed is helytálló!
    A Margitkán ne csodálkozz, leírta “az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam”!
    Az ille legalább az irodalmi jellegű írásaiban elismeri, hogy minden “csak a képzelete szüleménye”! Kár vele vitatkozni!

  • Dubois
    2014 május 1
    12:40 du.

    Azt akarod mondani ezzel, Dubois, hogy a kordonbontogatással tulajdonképpen őket akartátok provokjálni, csak nem jött be? 🙂

  • Lélfai Szilárd

    Fuser

    Pontosan illik a hozzászólásod a “nevedhez”! Te csak énekeld továbbra is a “Союз нерушимый республик свободных” kezdetű dalotokat!

  • Ille + Dubois !
    °
    Dubois állítása, miszerint a Jobbik egy náci párt teljesen megállja a helyét, és számomra sem érthető, hogy Ille miért enyhítgeti, méiért simogatja ezt a sündisznót – nem is sünt, inkább egyszerűen disznót, a sün egy aranyos, kedves kis állat…
    Amikor Ille István a szavakat cifrázva, szépítgetve a nácizmust kijavitja hungarizmusra, szándékosan nem veszi észre, hogy ugyanannak a szennyes iszapnak csak nevükben különböző nemzeti változatait pingálja és pántlikázza fel más jelzővel…
    Nem feladatom elemezni, hogy az ilyan jóságos pillanatait István félelmének, avagy jó lelkének köszönhetjük. Előbbi talán a KMH féltéséből adódhat, ahogy a magyarországi Klubrádió hasonló gyenge pillanatai is a FideSS által jól táplált magyar Médiahatóság áldatlan cenzori tevékenységéből, illetve a mármár önmagától burjánzó öncenzúrából fakad. Na de kérem, Kanadában ez még probléma ???
    Azért még azt is megkérdezném, hogy mit szól ahhoz, hogy a Jobbik a parlamenti házelnök helyettesi posztra (!) Sneider Tamás dokumentáltan is hirhedt szkínhedet jelöli ? Vagy talán a szkínhedség sem más, mint a hungarizmus egyfajta változata ?
    István ! Ne szépítsünk ! Továbbra is nevezzük nevén a gyereket !
    °
    °
    Ui: Ők – a nácik – ezt a naív, kíméletes demokratizmust, hamis – számukra a gyávasággal egyenlő – megengedő liberalizmust használják ki, éppen a demokraták ellen.

  • Ehhez az egész vitához szeretettel ajánlom Bartus László: Szkínhedek és jólfésültek című, ma hajnalra datált kiváló publicisztikáját.
    Ne hagyd ki !!!

  • v. Csiszer Lóránt

    Király Sanyi és Fenyves Glória: Kár a gőzért és kár az elpazarolt időért, bármit mondunk, úgyis egy szó lesz a vége a másik fél hozzászólásainak: náci. Láttatok már ellenzős lovat?

  • Dakota !
    ˙
    Nem mi, hanem az porvokál, aki ezt az “emlékművet”, ennek a koncepcióját kifundálta, és építteti…
    Az Ő renszerében mindenkinek már előre megvannak a feladatai… Ez egy komfortos projekt: a botrány már előre beépítve…
    .

  • Dakota !
    ˙

    Sajnos !
    ˙
    🙁

  • Király Sanyi !
    °
    Az, hogy egy nép kalandozott valahol annak idején, még semmit nem bizonyít annak a területnek bármiféle jogosultságát illetően. Hisz’ gondolj csak bele, mi lenne, ha a tatárok – akik amúgy valójában mongolok voltak, csakhát a krónikás szerzetes(!) rosszul határozta meg őket – szóval mi lenne ha ma az igazi tatárok – netán a mongolok is – azokat a területeket, amelyeket a kódexek “”tanúsága szerint” végig garázdálkodtak most a magukénak tekintenék… ? [Egyébként, ők is jurtákban laktak és ők is kumiszt ittak – micsoda hasonlatosságok… Szóval, talán még ők is összevesznének ezeken a területeken. Ámde a törökök sem különben, akik a 150 év ittlétükre hivatkozva most területi igényekkel léphetnének föl, és mit ad Isten, a testvéreinknek vallják magukat – pedig már akkor muzulmánok voltak azok a”hitetlenek”… Hhhmmm ?! 😀
    °
    Mindent a kódexek és a korabeli okmányok, és a régészeti leletekből tudunk és tudhatunk, amelyek igen sokszor nem vágnak egybe éppen a kódexírók elfogultsága okán… 🙁
    °

  • KORDON BLUED

    Király Sanyi !
    *

    Nagyon érdekelne – persze, ha még léteznének ezek a népek, akkor – a kabarokat, az avarokat, a kazárokat, no meg természetesen hunokat a “nemzettársainak” tekintené e ?
    *
    Mert többek között ezek bizonyítottan betagozódtak és feloldódtak a magyarságban. Eleinte a különféle magyar törzsek alapját alkották. Ami a törzseket évszázadokra némileg akkor is elválasztotta egymástól, az talán egyedül a magukkal – más, eredeti népeiktől – hozott kultúra és kultuszviláguk…
    *
    Példának okáért a kazárok zsidók voltak ami nem akadályozta meg a többi, sommásan tekintve a sámánizmust valló magyar törzset abban, hogy besorolják őket maguk közé, mint “”nemzettársat””.
    Ön például besorolná e a kazárokat közénk ?
    *

  • Turanizmus baromság

    A turáni agymenés magyarságra veszélyes hatásairól: http://www.kitekinto.wordpress.com

  • Lehet, hogy nagyon közönségesen és leegyszerüsítva hangzik, de én soha egy percig nem gondolkodtam rajta, hogy frusztráltság, vagy félelem, vagy egyéni érdekek esetleg külső befolyásoltság vezérli a jobbosokat és a hasonló szemléletű beálltottságú embreket.

    Nem vagyunk egyformák. Itt semmi rasszista vagy faji elméletet nem gyártanék és kérem senki ne vegye annak, egyszerűen csak egy hasonlat. Ha megyek az utcán és szembe jön egy vizsla, akkor tudom, hogy mivel megérzi rajtam, hogy szeretem a kutyákat nem úszom meg, hogy oda ne nyomja az orrát a lábamhoz. meg is szólíthatom, meg lehet velük mindent beszélni.

    Ha viszont egy Kanári-szigeteki kutya vagy egy bullterrier, akkor nagy valószínűséggel belém harap ok nélkül is ha olyanja van. Általában olyanja van mint minden bandognak. Ezekenek amíg kötél van anyakán meg lehet közelíteni, hanincs előbb utóbb ott a baj. Nem az a típus akivel meg lehet beszélni a dolgokat.

    Persze lehet a Jobbikkal nyílt vitát folytatni abból lesz egy társas monologizálás, mind a két fél igyekszik a közönséget megszólítani, az , hogy egymssal dúlőre jussunk, szerintem reménytelen.

    Ille István
    2014 május 1
    6:20 de.

    “magyarországnak, nemzettárs, orbánnal van vége.ezzel a nemzetek európája dumával meg rendesen meghülyítette vona nemzettárs”

    Sajnos ez valóban így van. Orbán valódi antianyag. Nincs személyes tapasztalatom, de állítom, ha egy szoba tele van normális emberekkel akik beszélgetnek vitatkoznak kultúrált módon, és Orbánt csak beültetem a szobába, nem kell semmit csinálni a csak ott ülnie némán, egy negyed órán belül felborul a rend, az emberek ingerülté válnak és megkezdődik a káosz az ellenségeskedés. Ez az ember erre született. Egy antinyag. Nagyon érdekes, hogy amennyire durva, megalomániás akaratos agresszív, annyira befolyásolható. Talán pont azért. Amíg megkapja amit akar azt lehet tenni vele amit akarok. És buta. Ravasz, alattomos, de egyszerű agyú, primitív és buta.

  • Az eddigiekből nekem csak egy Cseh Tamás dal jutott eszembe a demokráciáról: http://www.youtube.com/watch?v=wIztvzr5TZ8
    a refrén mindent elmond. És még egy tangó levezetésül:

  • Lélfai Szilárd
    2014 május 2
    2:53 de.

    Húú de megmondtad Szilárdka! Teljesen össze is törtem! 🙂 Na fussál neki még egyszer mert ez harmatgyenge volt!

  • Lélfai Szilárd

    Fuser

    ille pisti epigonja lettél? 🙂

  • Lélfai Szilárd
    2014 május 3
    1:09 du.

    Na látod ez már jobb volt egy fokkal, nyomokban humort is tartalmazott. Még néhány év, néhány ezer -nem szendergéssel- eltöltött óra könyvtárakban és talán érdemes leszel rá, hogy csörtézzünk, bár amennyiben némi valós esélyt szeretnél, javallom várd meg míg az agyátültetés szokványos orvosi eljárás lesz! 🙂

  • KORDON BLUED

    Irányított őstörténetünk egyik legnagyobb csúsztatása, hogy Szibériában és másutt valóban létező sámánokat önkényesen összemosták őseink tudós gyógyító embereivel, a táltosokkal. Márpedig őseink soha nem tartózkodtak olyan területen, ahol sámánok éltek volna. Ezzel szemben őseinknek a természettudományokban járatos, tudós, gyógyító papjaik – táltosaik – voltak. A gyógyítást végző tudós és a varázslatot űzni akaró sámán között óriási a különbség.

    Egyébként, a “tud” szavunkban felismerhető az egyiptomi “Thot”, tudás, világosság isten neve. A “tan”, “tanít” szavunkban pedig az is-ten szó. A “sátán” szó pedig legalább annyira lehet magyar, mint héber. Az “se-ten” lehet az “is-ten” szó tagadó változata, amely levezethető a magyar nyelvből. Ugyanis a magyar a “se” tagadó szócskával képezhetünk ellentétes értelmű új szavakat : pl. semmi, senki, sehol. Gyanús, hogy a “setét” szavunk is az egyiptomi “Thot” – világosság jelentésű szó – tagadó változata. se-thot.

    Természetesen, mindezt nem kell elhinni..

  • Óvakodni kell az olyan embertől aki nagy Magyarnak vagy,nagy kereszténynek hirdeti magát.
    A tettetett külső sosem párosul az emberséggel.
    Sajnos az emberek többsége ezt nem ismeri fel,és támogatnak olyan nézeteket amin csillog a máz,közben velejéig romlott.

  • jani
    2014 május 3
    4:45 du.

    Jani! Ez nem teljesen így van ahogy írod, szerintem! A törzsi keretek közt élő természeti népeknek, ahonnan minden nép, gyakorlatilag az emberi faj elindult, mindenhol a világon megvoltak a maguk “tudós” emberei. Őket hívták varázslónak, sámánnak, táltosnak, nagualnak, és még sokféleképpen de mindegyik elnevezés ugyanazt a “pozíciót” takarja. A természet megfigyeléséből származó, generációkon átívelő tudás, illetve a túlélésért folytatott küzdelem sikerét segíteni vélt irracionális többletcselekvések vagyis a közös hiedelmeket kifejező mítoszok és az ezekhez kapcsolódó szertartások, iniciációs rítusok tudásának hordozóját. Egyszerre voltak gyógyítók és a vadászattal, szaporodássál, termékenységgel kapcsolatos mágiák vezetői. A szibériai sámánok, az indián varázslók, vagy a magyar táltosok pont ugyanazt a szerepet töltötték be, ugyanazt csinálták, természetesen mindegyik a saját törzsi hagyományai szerint.

  • KORDON BLUED

    Jani !
    *
    Márpedig az eddig feltárt sok,sok sokezer magyarországi többségében arany sírlelelet is arra utal, hogy még Kazahsztán [Kazakisztán], stb sztyeppéin kellett bóklásznunk ahhoz, hogy azokhoz jussunk, illetve mestereink olyan tárgyakat csináljanak, amelyeket akár a honfoglalás idején is míveltek… Ezeknek a leleteknek a forma és kultúra világa tagadhatatlanul az á l t a l a d .t a g a d o t t . területeken élő népek kultúrkincsével mutat szoros rokonságot… Nem is beszélve a közvetlenül szomszédos, szlávokká minősített – népek kultúvilágáról, ahol még a népdalkincs dallamvilága is ezt támasztaja alá. Bartók és Kodály igen sok helyen megfordulván, sokezer dallamot rögzítve a szibériai népek pentaton dallamaiban a magyar népzene és népdal dallamvilágát mutatták ki és számtalan témánál bizonyítják is…
    Mindez azt mutatja, hogy Magyarország nem esik messze a szibériai, stb fájától…
    *

  • KORDON BLUED
    2014 május 4
    5:10 de.: Bocsánat, hogy kotnyeleskedek, de említsük meg a méltatlanul mellőzött VIKÁR Bélát. Ő volt a harmadik gyűjtő. Gyűjtését Bartók Béla jegyezte le.

  • Fuser
    2014 május 4
    4:36 de.

    Azért szóltam közbe, mert a hozzászólások közt mostanában túlsúlyba kerültek a magyarok őseit lekicsinylő kommentek. Okfejtésed logikus. Én pedig nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy a sámánok miben különböznek a táltosoktól vagy a kelta druidáktól. Igazándiből nem is tudnám megvédeni a táltosok tudását, azon kívül, hogy – ismereteim szerint – a magyarok feledésbe merült agylékelési tudományát, pontosabban a műtétet követő túlélés arányát, az európai orvostudomány csak a XX.században érte utol.

  • KORDON BLUED

    Lásd Fusernak írt válaszom.

  • Pecor
    2014 május 4
    2:37 de.

    Ugyanez a véleményed pl. a nagy amerikaiakról, vagy a nagy franciákról, vagy a hindukról is, kedves Pecor, vagy csak kizárólag a magyarokkal és a keresztényekkel szemben vagy ilyen kirekesztő?

  • jani
    2014 május 4
    11:01 de.

    Jani! Nemtom melyik kommentben olvastál a magyarok őseit lekicsinylő megjegyzést de nagy botorság lehetett! A magyarok törzsi keretek közt élő ősei ugyanolyan tökéletesek voltak mint bármely más természeti nép. Harmóniába éltek a természettel, azt és annyit vettek el amennyire szükségük volt, rég elfeledett, a túlélésre “optimalizált” erkölcsi normák és viselkedési szabályok irányították az életüket, értették a fák és az állatok nyelvét, tudták és tisztelték azt amit egy Észak-amerikai indián vers így fogalmazott meg:
    “Kristály szunnyad minden útszéli kavicsban.
    Mamutfenyő álmodik a legkisebb fűszálban.
    És bálna lakozik minden földigilisztában”
    A ma emberével ellentétben nem sértődtek vérig amikor néha valakit annak rendje-módja szerint elkapott egy vadállat mert ismerték a vadvilág első számú szabályát, miszerint a vadonban minden ehető! A többi természeti néppel együtt ők voltak az utolsó igaz emberek ezen a földön! Mert hát nagy lelkesen acsarkodunk itt egymásra, hogy a jobb vagy a baloldal igazabb, melyik lopott többet vagy hazudott nagyobbat, amibe persze én is beszállok pedig valójában pont leszarom az egészet. Egészen más itt a valós és komoly probléma! Az egész ótvar, tetves civilizációnk ami elfelejtette honnan jött, ami minden rohadt ténykedéséhez tud ideológiát gyártani, és förtelmes kapzsiságával haza vágja azt aminek legapróbb részlete is Isten tökéletességét tükrözi, a természetet! Az abszolút igazság az, hogy egy hiéna is tisztességesebb módon áll a világhoz mint az ember. Én a vízilovakkal vagyok!

  • v. Csiszer Lóránt

    Fuser: Őszintén egyetértünk ebben … ennél szebben talán én sem tudtam volna megfogalmazni …

  • Fuser

    Csatlakozom Csiszer Lóránt előbbi hozzászólásához. Egyébként, a sámán-táltos különbözőséget Kiszely Istvántól vettem, de nem láttam értelmét emiatt vitába bonyolódni.

    Elárulom, én már gyerekként is azt éreztem, amiről az előbb írtál. Elsősorban Karl May indiánregényeinek hatására, néhány barátommal el is indultunk Amerikába, hogy megkeressük Winnetou utódait és csatlakozzunk a nemes indiánokhoz. De csak a budai hegyekig jutottunk.

  • v. Csiszer Lóránt
    2014 május 5
    11:00 de.

    Örülök! Az erdélyiek -sokszor jártam felétek- talán mert a világ egyik legcsodálatosabb természetes környezetében élnek, sokkal jobban értik a természetet, és azt mit veszítünk ha elpusztítjuk! Mindent…!

  • v. Csiszer Lóránt

    Sajnos az erdőket itt is írtják … Felét székely vágta, felét meg az osztrák … 🙁

  • Nm baj ha vágják a fát. Ültessenek másikat.

  • v. Csiszer Lóránt

    llanfair: Na igen, ez a másik probléma … hogy nem ültetnek.

  • “egy miniszter esetében például az 1,1 milliós bér mellé járna májustól a 747 ezer forintra nőtt képviselői alapdíj”.
    Dakota, Jimbo és Figyelő. Gondolom ezt is megtudjátok magyarázni?

  • v. Csiszer Lóránt
    2014 május 5
    3:19 du.

    A Transylvanian Wildlife Project felmérései szerint az elmúlt húsz évben 125 ezer hektárnyi erdőt irtottak ki illegálisan Romániában, nagy részét Erdélyben. Ez a felelőtlen magántulajdonba visszaadásoknak illetve az erdőgazdálkodással kapcsolatos nagyon gyenge román jogi szabályozásnak, és annak még gyengébb érvényesítésének “köszönhető”. Mikor kutyás ügyek miatt Erdélyben jártam, a székely haverjaim pont ugyanerről panaszkodtak nem kis indulatokkal amit te is írsz. Az újsütetű, jórészt külföldi erdőtulajdonosok rettentően természetkárosító, minden fenntartható erdőgazdálkodási szempontot figyelmen kívül hagyó tarvágásai. Mit mondjak, ennyit a globális piacról… A kurva anyjukat!

  • jani
    2014 május 5
    2:02 du.

    🙂 )))

    Óóó hát persze! Én is rongyosra olvastam a Karl May regényeket, és ha hiszed ha nem, még a mai napig is bele-bele olvasok, és nagyon tudom szeretni!

  • llanfair
    2014 május 6
    4:14 de.

    Nem értelek, kedves llanfair, ezt a kérdést nem hiszem, hogy Figyelőnek, JIMBO-nak vagy akár nekem kellene megválaszolnom. Szerintem kérdezd meg azokat, akik megalkották ezt a törvényt és megszavazták. Biztos tudnak rá választ adni. A lehetőség adott többféle fórumon. Érdeklődéssel várom a kutatásod eredményét.

  • Jani !
    Óh igen, a nemes indiánok, valahol a rokonaink.
    Volt egy genetikai témájú film a NATGEO-n, ahol a Bering tenger ázsiai partján élő talán Csukcs, Vagy nyenyec törzseket mutatták be, aztán egy kanadai “indián” törzset. Utóbbiak megnézték az ázsiai rokonokat és sorolták a saját – családbeli – rokonokat, hogy mennyire hasonlít ehhez a bácsihoz, meg ahhoz a nénihez stb.
    Bartókék fantasztikus zenei hasonlatosságokat fedeztek fel e népek és a magyar nép népzene-kultúrájában.

  • dakota: Kutatja a Radai rosseb. Miután foggal-körömmel véditek amit a Fidesz csinál, gondoltam ezt is megtudjátok magyarázni, miért jó a Nemzetnek. Ha nem, hát akkor nem.

  • llanfair: a jó öreg szocreál reflex. adva volt a nagyobb létszámú képviselői bérkeret. ezt el kell költeni 199 képviselő esetén is, mert, ha nem, jövőre nem kapják meg ugyanezt a keretet 🙂
    az pedig, hogy miért jó a nemzetnek, az benne van az alapizében: a nemzet választott képviselői által gyakorolja valamijét, tehát, ami jó választott képviselőinek, az jó a nemzetnek!

  • végre! hurrá! rend lesz a parlamentben!a súlyos pszichés zavarokkal küzdő kövér mellé alelnöknek bekerült egy volt skinhead vezér is!
    éljen a fidesz, éljen a párt! hajráf, magyarország!

  • Kedves Dakota ,minden nemzetnek felekezetnek ,nagy tisztelője vagyok,de az az érzésem Önnek fingja sincs arról,hogy mit is írtam a fentiekben.Ha a szövegértelmezéssel hadilábon áll,szívesen segítek mielőtt kiforgatná a gondolataimat.Én az Önfényezésről írtam,semmi egyéb,no meg Corfusiustól loptam egy kis idézetet.
    Minden nemzetnek vannak nagyjai, ez nem kétséges–de aki magáról hirdeti ezt az egy kicsit bűzös.–Waze Dakota–

  • Jani !
    Már bocsánat, hogy beleszólok, de ahogy Kordonnal “etimológiai” okfejtésbe bonyolódsz, az egyszerűen zsákutca.
    Szavak hasonló hangzásán lovagolva, valóban eljuthatnánk az Óperenciás tengeren is túlra, akár a csodás népmesekincs legkisebb királyfija, ám ennek sem esztétikai, sem pedig tartalmai bizonyító ereje nincs. Mit ne mondjak, a magyarban is vannak azonos hangzású, tartalmukban tökéletesen eltérő jelentésű szavak, hátmég akkor az egymástól 2-3, sőt 5-6 ezer kilométer távolságban és időben ezer éves különbségekkel keletkezett, egymástól messze idegen szavak…

  • Nomegaztán, ha azt mondom varázsló, tudós mágus, esetleg druida, istenments táltos, ugyanazt mondom, csak esetleg más, a többitől eltérő törzsi környezetbe helyzetem, az egyébként ugyanabba hiedelmvilágban élő és dolgozó tulajdonképpen sámánság tudományában elfogadott és felruházott, feltétlen köztiszteletnek örvendő egyént.
    A mai mongol pusztákon és a végtelen szibériai rengetegeben, a még törzsi viszonyokhoz hasonló körülmények között élő embereknek is vannak sámánjaik, kisebb eltéressekkel ugyan, de ugyanolyan varázslásokat és rituálékat gyakorolnak, mint az ezer és 5000 évvel ez előtti ősi mestereik. És (dokufilmen láttam) nem szégyelik, hogy ők sámánok, meg hogy bálvámnyokat is imádnak.
    Végül ez is csak a hitnek az egyik megnyilvánulási formája. Ha az őseink, abban és úgy hittek, ebben ma sincs semmi szégyelni való. Az maximum – a vélt pogányság okán – akkoriban a pápáknak és a mi Szent Istvánunknak nem tetszett. Utóbbinak többek közt ezért kellett a lázadó, és főleg bibliai értelemben pogány(!) Koppányt is négyfelé vágatnia, ami nem mondható feltétlenül éppen egy keresztényi cselekednek, de hát a katolikus vallás már csak ilyen: az előítélet mindenek előtt – persze a hatalom se mellékes.

  • málnaszőr

    Ha mindig csak a csalhatatlan bizonyítékoknak hinnénk, akkor Kolumbusz nem fedezte volna fel Amerikát. Schliemann pedig nem ásta volna ki Tróját.

    http://magyarno.com/egyiptomi-vagy-osmagyar-tudomany/

  • málnaszőr: kis érdekességget én is olvastam:
    A mongol iskolákban a gyerekeknek azt tanítják, hogy az Aranyhorda a Magyaroktól kapott ki. Nogaj kán 1285-ben, az addigi legerősebb seregével, az Aranyhordával indult a Magyarok ellen (a 2. tatárjárás) Pestnél IV. László a csatlakozott kunokkal hülyére verte, majd a Keleti Kárpátok szorosain át kiűzte őket. Torockónál a Székelyek segítségével győzött, és az utolsó túlélő mongolt is kiűzték az országból, de még Vizsolynál Baksa György, majd Borsa Lóránd is fölpofozta őket.Ezt a Mongolok valószínűleg “Magyarjárásnak” hívják.

  • v. Csiszer Lóránt

    Nogaj kánnak egy ökörcsordát kellett volna adni, szépen keresztülereszteni őt az országon, mint ahogyan azt ő szerette volna és hagyni, hogy rendezze a “nyugatot”. 🙂

  • Ille István

    v. csiszer: sajnálatos módon valahogy sem a nyugat, sem a pápa nem ezt várta el a királytól. de semmi baj, ez a hozzáállása is sokat elmond a maga értékrendjéről.

  • v. Csiszer Lóránt

    Tudom a nyugat és a pápa mit várt el (meg is kapták) és mit adott helyette cserébe … megkaptuk a jól megérdemelt jutalmunk. 🙂 Jó tett helyébe, jót ne várj! avagy ilyen amikor az ember kígyót melenget a keblén.

  • Ille István

    v csiszer: kígyója válogatja. ha pedig tudta, mi is volt a szitu, akkor minek írta az iménti blődséget?

  • v. Csiszer Lóránt

    Na jó … induljunk el a kályhától. Nem tudom mit várt el a pápa és nyugat … kérem világosítson fel … akár címszavakban is megteheti …

  • Ille István

    v. csiszer: bocs, de a magyar történelem oktatása nem az én feladatom. okos gyerek maga, és a gugli a barátja. mondjuk, üsse be jó királyunk nevét és az évszámot. csodákat fog látni!
    amúgy a pápa és a magyar királyok viszonyát jobb, ha korábbról kezdi el megismerni. mondjuk, endre idejétől. tudja, ő volt béla apja, aki elszenvedte az első tatárjárást.
    azután, ha ezzel végzett, mélyedjen el egy kicsit a kun-magyar viszonyokban – tudja, a keleti gyepűket a kunok védték, igaz, akkor kipcsákoknak hívták őket, de ezen ne akadjon fenn.
    javaslom magának a mongol birodalomnak a tanulmányozását is, mondjuk, kezdje dzsingisznél, akit temündzsinnek is hívtak, aki jó darabot meghódított kathajból is. a meghódoltatott országok hadait maga előtt hajtotta, nehogy már a drága – és tiszta – mongol vér hulljon!
    amúgy a lovakat jobban becsülték, mint az ökröket, így javaslata is haszontalan. a ló ugyanis a mongolnak fegyvertárs volt, az ökör meg csak egy lassú igavonó barom.
    persze, élelmezésre jó volt. de egyet ne felejtsen el: a mongol hadban nem volt hadtáp, mindenki maga gondoskodott a lova és önmaga ellátásáról.
    gondolja, az az átvonulás, csak úgy, simán ment volna? napóleon a hadtáp gondjai miatt (is) vesztett. hitler is. a mongol sztyeppék meg mintha egy csöppet távolabb lettek volna.
    szóval, fiam, itt van a maga kályhája. induljon el szépen, azután jelentkezzen, mit is végzett 🙂

  • v. Csiszer Lóránt

    Köszönöm!

  • Csiszer Lóránt

    Látod, Lóri?! A hadtáp szempontjából mindkét félnek gazdaságosabb megütközni, mint átvonulni, illetve hagyni az átvonulást. Ugyanis, az ütközet során sokan meghalnak, ami megkönnyíti a maradék ellátását. 🙁

  • Jani 9:21 !
    ˙
    Tényleg ! Minek bizonyíték bármihez is ?
    ˙
    Ám engedd meg, hogy ne kívánjak neked egy olyan peres ügyet, ahol a bíró nem az előtte felsokaroztatott bizonyítékok alapján hozza meg az ítéletét, hanem az ügyről az ő saját fejében kialakult egyéni kép és főleg az ő megrögzült hite szerint, vagyis egy szubjektív értkítélet szerint döntsön… – Esetleg a további sorsodról is… 🙂
    .

  • Egyébként ez a fajta, hiten alapuló tudományos bizonyítási “hitvallás” tipikusan a fideszes jogfelfogás megnyilvánulása is.

  • Ille István

    jani: úgy látom, nem igazán értette meg a hozzászólásom összefüggéseit.semmi gond, nem kell mindenkinek ismernie a mongol had ellátási rendjét. ismétlem: a mongol hadban nem volt központi – modern felfogásban: hadtáp – ellátás.
    hanem a levont következtetése rendkívül undorító.
    biza, változik, sárdi komám, de nem előnyére.

  • v. Csiszer Lóránt

    Uraim és hölgyeim! Kár a vita bármi témában is … a legtöbb embernek nincs ideje mindennek utánanézni … hány százaléka az embereknek, aki egyáltalán tudja mi történik körülötte? Ezeknek hány százaléka, aki bele is próbál szólni a dolgokba? Azoknak hány százaléka aki utána is néz a dolgoknak? Hány százaléka ezeknek aki valós információt kap? (Ez egyébként eldönthetetlen, mert abszolút igazság nem létezik.) Miért hibás akkor az aki egy hitelesnek vélt igazságot megoszt másokkal, vagy azzal támasztja alá a véleményét? Tessék az információ forrásához fordulni a reklamációval … Az aki ilyen helyeken hozzászól (a többsége), az legalább valami információt összeszed valahonnan … érdeklődik …

  • Ille István

    v. csiszer: jó kifogás a tudatlanság és megvezetettség álcázására. hitelesnek vélt…na, itt van az eb elhantolva.

  • v. Csiszer Lóránt

    Ille úr: Nem hiszem, hogy Ön vagy bárki más mindig csak a jót, valóst, igazat és szépet tudja és adja tovább … Lehet kötekedni, “kivagyokén”, “mittudokén”, “mindenttudokén”, éppenséggel “mindentjóltudokén” stílusban beszélni, de senki sem tévedhetetlen …

  • Ille István

    v.csiszer: valóban nem. de tényként kezelni dolgokat, állításokat a nélkül, hogy megbizonyosodna annak valóságtartalmáról, vagy forrásának hitelességéről, az inkább butaság, mint tévedhetetlenség. ráadásul még hivatkozni is rá már ostobaság.
    mellesleg nem a személyemről van szó, hanem a maga magyarázatáról.

  • v. Csiszer Lóránt

    Mindig amit mondok, írok azt igazságként írom, mert a forrását hitelesnek tartom … nem szokásom hazudni, nem abban a szellemben neveltek …

  • Ille István

    v. csiszer: “…mert a forrását hitelesnek tartom”. na, ezzel van a gond. ráadásul még csak hazudnia se kell.

  • v. Csiszer Lóránt

    Igen, hitelesnek tartom … mi a gond ezzel? Ön mi szerint közli az információkat? Nem az szerint, hogy a forrásuk hiteles vagy sem? Mit jelent, hogy hiteles egy forrás az Ön számára?

  • Ille István

    v. csiszer: a hiteles forrás több csatornán át is leellenőrizhető, hiszen az általa közölteknek is vannak forrásai. a gond az, hogy maga tartja hitelesnek, pedig az értékítélete több, mint kérdéses, a hitelesnek tartáshoz a tudása se elégséges, ráadásul még a fáradságot se veszi, hogy után járjon.
    amúgy visszakérdésével a szokásos terelés útjára lépett. nem az a kérdés, hogy én minek alapján közlöm, hanem, hogy maga minek alapján tartja a magáét annak.
    mert hát, a MNO, a kurucinfo, a barrikád,a Heti Válasz, de még az Igaz Szó sem tekinthető hiteles forrásnak.
    gondolom, nem kell, hogy megindokoljam, miért.

  • Málaszőr

    Nem jó az analógod. Ez fórum és nem bíróság. Én pedig csak információkat osztottam meg, és bennem is vannak kételyek. Valószínű, nem én leszek az, aki bebizonyítja az óegyiptomi és a magyar nyelv rokonságát. De bevallom, tetszik az elmélet.

    Egyébként, nézd vissza, hogy az ezzel kapcsolatos első hozzászólásom (2014 május 3, 4:45 du.) végére odaírtam, hogy “Természetesen, mindezt nem kell elhinni”

  • Ille István

    Amit megértettem hozzászólásából az, hogy láthatóan felkészült és foglalkozott a tatárjárással. De ne mondja, hogy nem vette észre Lóri hozzászólásában a nyugattal és a pápával kapcsolatos iróniát!? Ha maga értetlenkedik, miért csodálkozik, ha aztán magát is “félreértik”?

  • v. Csiszer Lóránt

    Azt, hogy nekem másak a nem hiteles források, valamint a hitelesség megítélése lehet szubjektív is, tegyük félre egyelőre … visszakérdésemnek pedig értelmét azzal magyaráznám, hogy információt szerettem volna arról, hogy Ön hogyan csinálja. Mint látom, csak úgy mint jómagam: “a hiteles forrás több csatornán át is leellenőrizhető, hiszen az általa közölteknek is vannak forrásai” … ezt teljesen normálisnak tartom. Azt nem tudom, hogy mit tud az én értékítéletemről … nekem megfelel, van aki az Önét tartaná nem jónak … ami pedig a tudásomat illeti, nem lesz sosem teljes, mert az nem lehetséges: “Jó pap is holtig tanul.” Tudományom mai állása szerint amit mondok az a valóság amelyben élek. Visszatérvén az értékekhez, nekem érték a mások megbecsülése, a mások tisztelete, az ellenfél le nem becsülése és egyenrangú félként való kezelése … mióta hozzászólok a bejegyzésekhez voltam már bohóc, rasszista, hülye, náci … mondták már, hogy ne pofázzak bele “külföldről” magyarországi dolgokba, viszont Kanadából belepofázhatnak … csak mert az én véleményem és nézeteim nem férnek bele az Ön és mások világnézetébe … Alapérték: elfogadom mások véleményét és nem ítélkezem fölötte … de nem vagyok köteles azzal egyetérteni … Ön mit tart értéknek? A felsorolt hírcsatornák egy részét ismerem, látogatom vagy látogattam valaha … vannak cikkek amelyek hitelességében hiszek, mások hitelességét megkérdőjelezem … Apropó hitelesség ellenőrzése: életem folytán felgyűlt neveltetési, erkölcsi, tapasztalati és tudományi alapra támaszkodva megítélni egy bizonyos történés, esemény vagy közlés valóságalapját. Megfelelő? Amúgy bizonyos időközönként még felül is szoktam bírálni nézeteim és nem szégyellem bevallani ha valamit kicsit vagy teljesen másnak látok akkor … Egy kérdés: Ön milyen alapon mond ítéletet az értékeimről és tudásomról?

  • Ille István

    v. csiszer: a többet, a másképpen és más alapon megszerzett tudás alapján.
    szép kis dolgozatot írt, de ennek már egy mondata alapján is ítéletet mondhatok maga felett: a kanadai “belepofázók” csak outsiderek, ráadásul leginkább jobboldaliak, még névleg magyar állampolgárok. izgágáskodhatnak, de igazából nem tudnak beleszólni a honi dolgokba.
    maga viszont a magyar állampolgárságot orbáni segédcsapatként szerezte meg, és másokkal együtt úgy gondolják, hogy ezen az alapon beleszólhatnak a MI dolgainkba, mivel ehhez megkapták a jogosítványt.
    vitéz uram, hiába forgatja a szót, maga vallotta be, hogy nincs ideje utána nézni állításai helyességének. a hitelesség elfogadása nem szubjektív dolog, vagy, ha annak tartja, ismét csak ítéletet mondhatok értékeiről. noch dazu, a vitézi rendbeli tagsága okán is.
    ez a nézeteinek felülbírálása érthető: maga is a ceausescu rendszer neveltje. ott ez kötelező volt 🙂

  • Ille István

    jani: mármint, hogy lóránt elvtársa ironikus lett volna? a fene se tudja, de én csak butaságot olvastam ki belőle.
    engem egyébként nem szoktak félreérteni. nem is vagyok félreérthető 🙂

  • Ille István

    jani: +1 megjegyzés: a maga következtetése is ilyen félreértésen alapult? mert akkor visszavonom a negatív értékelésemet. elvégre mindenki úgy von le következtetéseket, ahogy akar.

  • v. Csiszer Lóránt

    A Kanadai Hírlap kanadai hozzászólói kívülállók és a magyarországon történteket egyoldalú bemutatásból ismerhetik meg (balról), jobboldali szerzője a lapnak nincs ha jól gondolom. Jól mondom? Akkor miért nem Pesti Hírlap? Az a Duna balján is van és Magyarországon is … tehát tényleg kivülállók lennének a kanadaiak. A nagyszüleim magyar állampolgárok voltak az 1940-es évek közepéig és úgy lettek egy más állam polgárai és földjük annak a területe, hogy senki meg nem kérdezte őket a véleményükről. Vitézi címemmel ellentétben, amelynek jogosságát lehet vitatni, a magyar állampolgárságomat nem kívánom vita tárgyává tenni, mint ahogy magyarságom sem. A Budapesten korményon levő emberek igenis befolyásolják a szomszédos országok határai közt rekedt magyar ajkúak sorsát, ezen az alapon úgy gondolom igenis van beleszólásom … ha tetszik Önnek, ha nem. Nem azt mondtam, hogy nincs időm utánanézni az információk helyességének, hanem azt, hogy nem tudom mindegyikkel megtenni, általában elfogadom azt hiteles forrásból jövőnek, ha egy általam ismert és elfogadott forrásból származik, ezenkívül ha több (nem egy kalap alá vonható) forrásból is ugyanazt hallom, akkor nincs okom kételkedni, ugyanúgy ha az állítás egy általam nem kedvelt forrásból jön, de alátámasztja az álatalam hallottakat (pld. Bill Gates az oltásokról, vagy Mittoménhogyhívják, izraeli miniszterelnök Magyarország felvásárlásáról), akkor sem szoktam megkérdőjelezni az információ valósságát. A kedves nagyapja is a Vitézi Rend tagja volt … A nézetek felülbírálása a normális következménye a változó tudásnak, a bejövő adatoknak … semmi köze a Ceausescu rendszerhez, aminek összeomlásakor 12 éves voltam, tehát nem sokat befolyásolt. Mi lenne ha egy kilőtt rakéta az új adatokat figyelmen kívül hagyva nem változtatna a kezdeti sebességén és irányán? Hogy lehet az, hogy Fletó hazudik reggel, este meg délben és még mindig a polcon van? Az őt pártolók nézeteinek merevsége által … én tudom jól, hogy Vona Gábor is csak politikus és ezért nem vagyok Jobbik pártkatona … nézeteimet vallja és próbálja az szerint alakítani a dolgokat (egyre gyengébben szerintem), ezért pillanatnyilag még mgebízom benne. Ha már nem azt látom, hogy egy nézőponton vagyunk, akkor megvonom ezt a bizalmat tőle (tőlük). Ennyi!

  • Ille István
    2014 május 8
    8:19 de.

    Megnyugtatom, ironikusnak szánt “félreértésem” nem a mongolokkal kapcsolatos ismereteinek szólt,(azzal magamat égetném), hanem Lóri leckéztetésének akartam elvenni az élét..

  • v. Csiszer Lóránt: Teljesen hiteltelen lettél. Elmagyarázod miért hiszel el minden tündérmesét. Miért ellenőriznéd? Mert ha Vona mond valamit az úgy is van? Hiszen olyan becsületes képe van? Még a meglevő információt is eltorzítod. Mert Gyurcsány azt mondta, hogy hazudtunk. MINDEN politikus. Aki kimondta az lett a “fekete seggű”. Akik folyamatosan hazudnak azok élik világukat a második választás után is. Kedves vitéz úr ez most egy jó magyarázat volt?
    Vona a gyűlöletet képviseli. Antiszemitizmus, rasszizmust és idegengyűlöletet, mindegy, hogy hívom. Ha nem ilyen lesz, megvonod a bizalmadat tőle? Megnyugtatlak, ilyen szarházi marad. Nem kell elfordulnod tőle.
    Más: Amerika kormányának nagy befolyása van a sorsunkra. Mégse szólhatunk bele a politikájába.
    Tetszik nem tetszik, nincs jogod beleszólni. De ez gondolom továbbra sem fog zavarni.

  • jani: javaslom, máskor bízza lórántra a védekezést.

  • v. csiszer: ez szép volt. magyar állampolgársága valóban nem vita tárgya. kapta, legyen boldog vele, de felejtse el, hogy joga van beleszólni a MI dolgunkba.
    nagyapám nem a REND tagja volt, hanem vitézi címet kapott az I.vh-ban tanúsított hősiességéért. egy csöppet más, mint az a bohócsereg, mint aminek maga is tagja.
    gyurcsány hazudik…aha. orbán meg maga a szín tiszta becsület…hát, öregem, vonának biztosan megremeg a lába, ha ezt meghallja: egy erdélyi elvtársa megvonja tőle a bizalmát, jaj istenem, most mi lesz?
    javaslom, kezelje magát a helyén. eddig se volt semmi köze a MI életünkhöz, ezután se lesz. azért, mert megvették kilóra, csak magyar állampolgárságú lett. maradt azonban román is. ne is nagyon erőltesse, nem való az magának.
    ami a KMH-t illeti, a külhoni olvasók vannak annyira intelligensek, hogy más forrásokból is tájékozódnak. a magyarországon történteket éppen elég jobboldali média mutatja be, ugyancsak egyoldalúan. a névadással meg ne foglalkozzon. majd szólunk, ha kíváncsiak leszünk az ötleteire.
    ne próbáljon meg mást belemagyarázni abba, amit írtam. a külhoni szavazókról volt szó, ellentétben magukkal, akik úgy vélték, hogy állampolgárságukért (állampolgárság? ugyan már! jutalomfalat!) majd beleszólnak az ország sorsába, amihez semmi közük! így se jött össze, nyögve-izzadva se voltak képesek még egy nyamvadt mandátum sorsáról se dönteni 😀

  • v. Csiszer Lóránt
    2014 május 8
    11:18 de.

    Csiszer Lóránt! Ez tényleg roppant sajnálatos, hogy te és a többi kilóra megvett erdélyi honfitársad ennyire nem érzitek mennyire etikátlan és moráltalan beleszólni egy olyan ország belügyeibe ahol nem éltek és nem viselitek a közös terheket, nem kell szembe nézzetek a hétköznapi problémákkal! Persze, valóban semmit nem befolyásolt a szavazatotok, de történhetett volna úgy is, hogy jelentősége van, és akkor több mint vérlázító lett volna, hogy eladtátok magatokat egy hazug és hamis hatalomnak, arról nem beszélve, hogy siralmas képet fest az intelligenciátokról, hogy ennyire nem veszitek észre Orbánék határon túli szimbolikus politizálásának ordító öncélúságát. Ha már ennyire tájékozott vagy nem tudom fel tűnt e, hogy ennek a szimbolikus politizálásnak legfőbb, de helyesebb azt mondani egyetlen csapásiránya az erdélyi magyarság? Például a felvidéki magyarokkal vajon miért nem törődik ilyen lelkesen? Elmondom miért nem! Jártál mostanában Kassán, vagy Pozsonyban! Mert ha igen, és figyelmesen körülnéztél, európai módon fejlődő, vidám, érezhetően jó hangulatú városokat láthattál. A felvidéki magyar aki ma már európai bérért dolgozik, a vállalkozása kiszámítható jogi és gazdasági környezetben működik, és a hétköznapok szintjén is érezhetően a jóléti államokhoz konvergáló színvonalon él, veletek ellentétben már nem kajázza sem Orbán, sem Vona etnicista és populista lózungjait vérről és rögről, a történelmi meg nem értettségről, a magyarok elleni szörnyű ármánykodásról, a mitomán magyar szupremácia felsőbbrendűségéről! Csak szólok kedves Csiszár Lóránt, ugyanazt ami előtt ti könny hullatva hajbókoltok, az alig pár száz kilométerre északabbra élő magyarok már lesajnálkozva megmosolyogják, sőt, ahogy személyesen tapasztaltam szörnyülködve nézik, hogy mivé lett az ország melynek népéhez tartoznak! Tűnődj el rajta melyikőtök érezheti magát jobban a bőrében!

  • v. Csiszer Lóránt

    A Parlamentben az állampolgársági vita már le lett játszva. Nem csak a jobb, hanem a baloldali politikusok többsége is megszavazta. Biztos lehetsz benne, ha a külhoniak nagyobb arányban szavaztak volna a baloldalra, Ille és Llanfair is másképp beszélne. Egyébként, te sem említetted, hogy a magyarországi lakhellyel nem rendelkező külhoniak csak listára szavazhatnak, országos területi képviselő jelöltekre nem. Vagyis, a határon túliak csak “50 százalékosak”, ami annyit jelent, hogy – mint nemzetalkotók – nem az ország, hanem a nemzet dolgaiba szólnak bele.

  • Ille István

    jani: javaslom, ne gondolkodjon helyettem. egyébként a nemzet dolgaiba se szólhatnak bele, ahogy nem szólnak bele más “nemzetalkotók” sem máshol. ugyanis, ha külön választja az ország dolgát a nemzet dolgáról, igencsak rossz úton jár. vagy komolyan úgy gondolja, hogy egy erdélyi frissen magyar állampolgár beleszólhat pl. a törvényalkotásba? az alkotmányba? vagy akár az önkormányzati útadó kivetésbe?
    mit szólna hozzá, ha az ő szavukon múlna az oktatás? vagy a vallás?
    ugyan, sárdi jani, ennél józanabb gondolkodást tételeztem fel magáról…

  • v. Csiszer Lóránt

    Ismétlem magam: a határon túlra került, nem elvándorlásról beszélek itt, magyar ajkúakra igenis hatással van a magyar kormány külhoni politikája … tehát rám is. Ezt nem lehet letagadni …

  • Ille István

    v. csiszer: ugyan már, ne komolytalankodjon. akad bőven felvidéki, kárpátaljai, baranyai, bánsági “határon túlra került”, mégsem buzognak ennyire.
    nem mellesleg a maga elvtársnői – virtigli honos némberek – épp a napokban köpték le bő nyállal a vajdasági magyarok egyesületének elnökét. gondolom, őrájuk is hatással volt a kormány külhoni politikája – ami azért nem merült ki eddig sem másban, mint külhoni magyart külhoni magyar ellen, és külhoni magyart honos magyar ellen uszítani.
    ezt sem lehet letagadni.

  • v. Csiszer Lóránt

    Önkormányzati útadó? Nem hiszem, hogy a “rasszisták” száma a parlamentben változtatna ebben a kérdésben a döntésen …
    Különben ha úgysem tudunk dönteni még egy nyamvadt mandátum sorsáról sem, akkor minek ez a cirkusz? Nem osztunk, nem szorzunk, de mégis úgy érezhetjük, hogy papíron is magyarok vagyunk … nem mintha ez lenne az ami azzá tesz … csak jólesik. Ilyen rasszentimentalista vagyok … 🙂

  • v. Csiszer Lóránt

    Hát amit az RMDSZ elművel, az is megérne egy köpést … természetesen ezt a megnyilvánulási formát én is elítélem … lám a Jobbik is annyira konform lett, hogy Gaudit ki is zárták soraikból .. pedig szerintem nem ő köpött …

  • Ille István

    csiszer (tele van a tököm a hivalkodó vitézi megszólítással, úgyhogy, ha nincs ellene kifogása, mellőzöm) tisztában van a rasszizmus fogalmával? hol is vannak a magyar parlamentben rasszisták? ebbe nagyon beleszaladt, mert azok, bizony, a jobbik frakciójában ülnek, csöndes fideszes és lmp-s támogatással!
    látja, fiam, fingja sincs a magyar vidék állapotáról! bizony, van önkormányzati útadó, csak éppen súlyadónak hívják! ráadásul csak és kizárólag a közigazgatási területén belül eső utak karbantartására kellene fordítania, de, ha megmutatnám magának szűkebb pátriám, mogyoród külterületi útjait, elborzadna! a pénz meg, amit ezen adó címén befizetünk, valahová elcsurog…

  • v. Csiszer Lóránt

    Akkor lassan mondom: A rasszisták (Jobbik) száma, ha sikerülne is növelnünk a szavazatainkkal, vagy legyen az bárki aki azokkal a szavazatokkal jutna be … nem változtatná a külhoni magyarokhoz való viszony a belföldet érintő döntéseket … Én úgy gondolom, hogy egy képviselő aki a szívén viseli a külhoni magyarok sorsát, nem fog másképp szavazni abban a kérdésben mint azt bármely más képviselőtársa tenné … Hol a tévedés ebben a logikában?

  • Ille István

    csiszer: látja, beigazolódott magánál is az orbáni árokásó politika. leköpné az RMDSZ-t. gaudi valóban nem köpött, csak éppen uszított. csekélység. elvégre nála volt a hangosító berendezés, csinálnia kellett vele valamit.
    gaudit nem zárhatták ki a soraikból, mivel gaudi soha nem volt párttag, csak éppen országgyűlési képviselőjük.
    “Azután, hogy az előző parlamenti ciklus végén Gaudi-Nagy kihajított a parlament ablakán egy uniós zászlót, a “cicás-kutyás” kampányt folytató és éppen ezért kevésbé szélsőséges hangot megütő Jobbik vezetése – élén Vona Gáborral – elhatárolódott Gaudi-Nagytól. Tette ezt úgy, hogy korábban semmilyen problémája nem volt azzal, amikor Novák Előd egy nyilvános eseményen EU-s zászlót égetett.”
    uppsz…
    szóval, miről is beszélünk?
    kopik a gerinc, kopik? hiszen jutott hely a húsosfazék mellett! még egy egykori skinhead vezért – aki azóta se lett kisdedovó bácsi – is sikerült beerőszakolni a parlament alelnöki posztjára, a fidesz heves bólogatása, és a LMP sunyi tartózkodása mellett!
    ezt támogatja olyan lelkesen?

  • Ille István

    csiszer: ha lassan mondja se lesz értelmesebb a hozzászólása 😀 a tévedés ebben a logikában az, hogy a külhoni magyarok sorsa – jelesül az erdélyieké, mert a többi nem számít – eddig volt érdekes. majd csak figyelje meg. a jobbikos képviselőkben meg ne reménykedjen. ugyanolyan megélhetésiek, mint a többi. leszarják a külhoni magyarok érdekeit.
    ráadásul helyzetüknél fogva – mert hát, mégiscsak ellenzékben lennének, vagy mifene – kénytelenek lesznek a fidesz ellenében szavazni, különben rájuk vetődne a kollaboráció árnyéka.
    a baloldallal soha nem fognak együtt szavazni.
    emlékezzen a kisgazdapártra. ugyan vona nem szövetséges, de orbán nem tűri a konkurenciát. a jobbik napjai meg vannak számlálva.
    gondolkozzon el ezen egy kicsit. főleg, erdélyből, jobbikot támogatván.

  • jani: Sajnos Llanfair nem váltogatja úgy a véleményét mint a vezéred. Köze nincs a szavazás végeredményének az erkölcshöz. Szokatlan? Szokj a gondolathoz.
    Azt nem győzőm hangsúlyozni, hogy amíg a Fidesz van hatalmon addig többet ér a pénzem. Mégsem szavaztam az erkölcs ellen.
    Ezért az arcátlan sértésért párbajra hívnálak ha abban a korban élnénk.

  • llanfair
    2014 május 8
    3:45 du.

    Kérlek, jelöld meg, melyik kommentemre válaszoltál, mert attól tartok, valami félreértés van. Tényleg. Olvasd el még egyszer, mire kaptad fel a vizet. Észre szoktam venni, ha megsértek valakit.

  • v. Csiszer Lóránt

    Elnézést, az orbáni politika nem befolyásol semmilyen irányban … az RMDSZ úgy gyenge, ahogy van. Orbán Viktorról még nem is hallottam, amikor azt mondtam, hogy baj van az RMDSZ-el … szóval ne keverjük a dolgokat. Gaudi és a Jobbik mostantól külön utakon járnak … ez a volt a lényeg. Sneidert nem ismerem különösebben … nem ítélkezem. Mégegyszer: az útadó sorsát nem fogja befolyásolni az, hogy melyik pártnak milyen a beállítottsága. Az, hogy Füttyös Marci melyik párt szárnya alatt politizál, nem fogja befolyásolni őt ebben a kérdésben. Ha az egész teremben csak ugyanazon párt emberei ülnének a padsorokban, akkor is ugyanaz az eredmény születne. Nincs ez miért másképp legyen. Ez az én meglátásom … Azt, hogy valaki ki ellen szavaz, vagy mi ellen pisil nem tudom … az irányvonal az, hogy ami a nemzetnek jó, mellette szavaznak, ami meg nem jó, annak ellene. Legalábbis ezt mondták a Jobbikos fennvalók …

  • Ille István

    A törvényhozásba, Alkotmányba, oktatásba, stb. nem csak a határon túliak, hanem én, mint tősgyökeres magyar állampolgár sem szólhatok bele. Illetve szólhatok, de leszarják. Nem csak Orbán alatt, hanem korábban sem vettek semmibe.

    Tudok példát mondani, ha szükséges dokumentumokkal igazolni. “Százezer” levelet írtam doppingügyben különböző fórumoknak még a 2004-es doppingbotrány előtt. Azt értem el, hogy adóellenőrzést kaptam, a társaimat pedig nyilvánosan lejáratták, pénzbírságra ítélték “rágalmazásért”. Holott, bebizonyosodott az igazuk. A vezetők mindent letagadtak. Gyurcsány ugyanúgy hazudott, mint Schmitt.
    Nálunk nincs demokrácia és nem is volt soha. Nevetséges azzal vádolni a határon túliakat, hogy “beleszólnak” az ország ügyeibe.

  • jani: “Biztos lehetsz benne, ha a külhoniak nagyobb arányban szavaztak volna a baloldalra, Ille és Llanfair is másképp beszélne”.
    Nekem ez egyértelműnek tűnik.

  • jani
    2014 május 8
    6:40 du.

    Jani! Ha történetesen úgy alakul, hogy a határon túliak szavazatával szerez többséget a fidesz, akkor egész konkrétan beleszólnak az ország ügyeibe. Nem így történt de ebben a dologban az elv, pontosabban a szándék a lényeg. Hogy a jó büdös francba formál jogot magának bárki is, hogy ha csak jelképesen is de eldöntse közenincs kívülállóként mi hogyan akarunk élni! Nem ő fizeti nap mint nap a 27% áfát minden szarért, nem tőle nyúlták le a megtakarításait, nem az ő kisvállalkozásának likviditása zéró a kismillió különadó miatt, nem az ő fizetése csökkent a csak a felső 30 százalékot támogató adórendszer miatt! Mert ilyen cukik, hogy megadták nekik az állampolgárságot? Állampolgár akar lenni? Akkor költözzön ide bazdmeg, teremtsen itt értéket a munkájával, munkahelyet a cégével, szedje itt össze a szemetet, ültessen itt fát és majd akkor állampolgárkodjon nagy pofával ha letett valami értéket is az asztalra, mert eddig így csak oda szart!

  • Ille István. Nem igazán értem a koncepciót, de lassan eléri az újság a kuruc infót.

    “2014 május 1
    6:08 de.
    Orbán Viktor nem csak cigány, hanem zsidó is. (a lehető legrosszabb keverék)”

    Ez a nevezett lapnak is a dicséretére válna. Az rendben van, hogy minden hülye véleményt mondhat egy újságban. De azért túlzás, hogy Király “úr” aki a csatornatisztítóknál is csak alapanyag lehet, itt terjesztheti jellemtelenségének mocskát. Erre nem lehet magyarázat. Ez a demokrácia csúnya félreértelmezése. Nálam. Mindig jön valaki a csatornából, hogy a zsidókat gyalázza. Miért kapnak lehetőséget?

  • llanfair
    2014 május 9
    3:21 de.

    Mivel nevedet együtt említettem Illével, abból indulj ki, hogy ha valami sértő dolgot írtam volna, Ille már “leszedte volna fejem”. Ezzel szemben az idézett résznek nem tulajdonított jelentőséget, hanem egy mondattal átsiklott felette.

    Egyébként, beszéd meg Chris-szel, hogy a kakaskodó kommentelők kedvéért, illesszen a KMH oldalára egy olyan videó játékot, amelyiken virtuálisan megvívhatnak egymással. Néhány éve még a fiam szokott a haverjaival ilyen játékokat játszani. Hátha neked is így lesz több sikerélményed.

  • Fuser
    2014 május 9
    4:57 de.

    Ez a vita már le lett játszva a Parlamentben. Az állampolgárság megadását a képviselők nem úgy szavazták meg, hogy a Fidesz visszaélt volna a 2/3-os többséggel, hanem a baloldal nagyobb része is egyetértett. (Meg is hatódtam.)

    Nem emlékszem a szavazást megelőző összes vitára, de arra igen, mikor valaki azzal érvelt, hogy nem csak a határon-túliak, hanem a magyarországi lakósok egy jelentős része sem fizet adót, sőt, sokan nem rendelkezik állandó lakhellyel, tehát ilyen alapon nem lehet megtagadni az állampolgárságot. Abban viszont a képviselők megállapodtak, hogy a külhoniak csak listára szavazhatnak.

    Azt pedig én teszem hozzá, hogy egyelőre az anyaországi szavazók sokkal többen vannak annál, hogy akaratuk ellenére bármilyen határon túli érdek meg tudjon jelenni.(Ilyen érdek egyelőre csak fikció) Az pedig, hogy egy nemzet több évszázados történelmében ki mit tett le az asztalra – vérét áldozva, kulturálisan vagy egyéb módon – csak nemzedékekben mérhető. Egyetlen reális aggodalomnak a határon-túli részekről való elvándorlás felgyorsulást tekintem.

  • jani: Mi közöm van ahhoz, hogy Illét mi sérti? Mi közöm van hozzá, hogy mi fölött siklik el? Illének nem tisztje engem megvédeni. Nem is kell, mert megtudom védeni magam mindenkivel szemben. De ha te kivetíted köpönyegforgató voltodat rám, az joggal sért.
    Hozzászólásod többi része simán bunkó és neveletlen. Nem tudom a fiad mit csinált a haverjaival, és nem is érdekel. De édesanyád nem nevelt meg. Még pótolhatod. Otrombaságodat nem menti semmi.
    Nem videojátékra kellett volna költened hanem illemkönyvre.
    Részemről befejeztem a témát. Nem tudsz jól kijönni belőle. Hagyd inkább abba. Sajnos lejárattad magad.

  • Fenyvesi Glória

    Valaki említette a Sneider Tamás JOBBIK-os alelnök fiatalkori eltévelyedését.
    Bár az incidens egy agresszív bűnözővel szemben történt.
    És ő egy Ifjúsági Szervezet tagja volt, aminek nem volt kivetnivaló programja…

    DE itt van a szocialista Molnár Zsolt szkínhed múlttal,ráadásul Göncz Árpádot fütyülte ki anno…

  • Fenyvesi Glória

    Szerintem több joga van az Erdélyben élő, magyarnak született állampolgárnak beleszólni Magyarország ügyeibe,mint a nem rég ide települt kínainak, pl.
    (Csiszér Lórántra gondolok)

  • fenyvesi: ez bizony, elég kevés. molnárból nem lett az országgyűlés alelnöke.
    az pedig, hogy akt megvert, agresszív bűnöző lett volna, kamu. simán cigány volt, a kopasz meg agresszív.
    nem igazán értem magát, kólika: sorozatban a sárba döngölik, részben a butasága, részben a az elfogultsága okán, mégsem adja fel.
    ennyire konok lenne?

  • fenyvesi: ennyire nem lehet hülye! csiszér csak vitéz, de nem betelepült kínai – akik különben sem szavaztak!
    amúgy semmi joga nincs. majd, ha itt fizet adót, tb-járulékot, meg nyugdíjjárulékot, meg útadót, meg építményadót és még vagy 47 másikat, akkor, esetleg.

  • Ille: Hogy bírod? Keveri a szezont a fazonnal. Két értelmes mondata nincs. Szajkózza az elferdített valóságot és félek még komolyan is gondolja. A kifütyülés erősebb lap mint a verekedés (nem egy kártyás alkat). Hogy a fenébe bírod elviselni ezt a Glóriát? Mesélj hát! Folyamatosan Trianon és az idegenek a témája. Tényleg érdekelne milyen hasznos munkával járul az ország építéséhez? Mert a szöveg az már nagyon megy. Csak nem turulokat tenyészt? Van Európában piaca?

  • llanfair: boda után nekem fenyvesi csak egy könnyed ujjgyakorlat 🙂
    meg az a fene nagy szívem, az.

  • v. Csiszer Lóránt

    A társadalombiztosítást nem veszem igénybe, egészségügyi biztosítást kell kötnöm … nyugdíjt nem kapok (sehonnan), az útat nem használom, épületem nincs, sem a többi 47 dologhoz nincs közöm … amúgy a beleszólást már letárgyaltuk, sem én, sem Ön nem tudunk beleszólni …

  • v.csiszer: valamit komolyan félreért. ÉN bele tudok szólni, MAGÁNAK meg nincs joga, éppen a maga által felsoroltak okán.
    köszönet az önvallomásért. ugyan, tessék már mondani, akkor mégis, milyen alapon igényelt magyar állampolgárságot? mi a célja vele? a nemzethez tartozás jó érzése? ne komolytalankodjon! EHHEZ a nemzethez akar tartozni, amelyik abban a pillanatban, hogy átlépi a határt, lerománozza?

  • v. Csiszer Lóránt

    Valóban bele tud szólni? … vagy csak illúzió? Ki tudja … tévedés ne essék, nem igényeltem magyar állampolgárságot, csak bebizonyítottam, hogy őseimtől jogtalanul elvették, így visszakaptam. Nem, ahhoz a nemzethez valóban nem akarok tartozni … az nem a magyar nemzet.

  • Turáni agymenés

    A TURANIZMUS a dákó-román elmélet magyar megfelelője. A turani népeket/nyelveket a német Budenz találta ki,és honfitársa Max Müller terjesztette el az európai később pedig budapesti meghívása után a magyar köztudatban is. Vámbéry Árminék 1874-ben meghívták Müllert Budapestre előadást tartani, ahol Müller saját “Nyelvtudomány” c. könyvét reklámozta, melyben érdekes vízióiban felfestette a turáni nyelveket és “turáni népeket”. Eredetileg a szerző pejoratív értelemben használta a kifejezést kiemelve a nomád turáni népek primitív voltát életmódját és a turáni nyelvek fejletlenségét. Amikor persze a Finnugor származás ellenfelei a budapesti felolvasóestjén üdvözölték Müllert, akkor Müller a turáni népeket és nyelveiket kezdte el dicsérni. Így kezdődött el hazánkban a turán-hit karrierje. Érdekes a feltaláló Max.Müller pár év múlva elvetette turáni elméletét. NOS, vajon miféle elmélet lehet mégis az amit maga a feltalálója is kidobott a szemetesbe? Manapság a nemzeti radikális tábornak nem ártana tudnia, hogy a turanizmus 19.századi hazai zászlóvivői zsidó származású orientalisták voltak mint PL: Vámbéry Ármin, Hevesy Vilmos és Goldziher Ignác. Ez bizony nehéz étel, nehéz lesz lenyelni és megemészteni számukra. Vámbéryre, a kalandos életű Brit ügynök Közép-Ázsiai tevékenységére még visszatérünk.

  • Turáni agymenés

    Miért nem támogatják tudományos körök? “Há’ mer’ összeesküdtek!”

    Sajnos a turáni származást és nyelveket egyetlen magyar és külföldi lexikon enciklopédia sem támogatja (Encyclopedia Britannica, E. Americana, Német Brockhaus, Francia Larousse, Encarta Encyclopedia) . Egyetlen magyar vagy külföldi kortárs valódi tudós (értsd: egyetemi tanárok, akadémikusok = azaz valamelyik országban egy tudományos/tudós társaság tagja) sem támogatják. Persze tudom ,tudom, biztos mind globálisan összeesküdtek a tudósok és akadémiák Delhitől-Montevideóig,Sydney-től Fokvárosig,Tokiótól Ottawáig a magyarság ősi-hősi turanista múltja ellen. (nagyon hihető)

    No és persze az összes nagy nemzetközi populáció-genetikai kutatóintézetet és egyetemet is mind befolyásuk alá vonták globálisan az anti-turanista erők!A genetikusok mind “gonoszak” mivel kutatási eredményeik szerint a magyarok legközelebbi biológiai valós rokonai az osztrákok lengyelek csehek és szlovákok horvátok. Az is rettentően problémás helyzet a turanizmusnak, hogy legtöbb szláv nyelvű népben sokkal magasabb a keleti mongoloid genetikai haplocsoport (PL: a Q és N) markerek előfordulási aránya mint a magyarokban. (Ez égető probléma a kedves turán hívőknek) Érdekes módon a szlávok mégsem akarnak maguknak a fehér mellé színesbőrű mongoloid ősöket mint hibrid kevercs származást. Talán mivel rühellik az általuk nagyon is jól ismert határos közép-ázsiai ferdeszemű sárga mongoloid nomád “kultúrát”? A válasz kézenfekvő: Talán éppen azért, mivel fekete Afrika dzsungel népei után a közép-ázsiai nomád népek adták a legkevesebbet mind kultúra, mind pedig találmányok és innováció terén az emberiségnek?

    (Európa népeinek származási és genetikai története itt van összefoglalva: http://www.eupedia.com/europe/origins_haplogroups_europe.shtml , a mai Európai népek genetikája pedig itt: http://www.eupedia.com/europe/european_y-dna_haplogroups_by_region.shtml )

    Szegedi Egyetem Dr.Raskó István Professzor vezette kutatása az egyetlen honfoglalás kori és kora Árpád kori fossziliák csontok DNS vizsgálata (Haplocsoport markerek) pedig itt találhatóak. : http://doktori.bibl.u-szeged.hu/1088/2/T%C3%B6m%C3%B6ryt%C3%A9zisek.pdf

  • Turáni agymenés

    “A Habsburgok meg az egész liberális baloldal összeesküdött az ősi-hősi turáni múltunk ellen”

    Szerintük köztudomású, hogy a halott Habsburg uralkodók tartják ma is rettegésben a világ nyelvészeit genetikusait és történészeit!

    A turanisták által 1976-ban kitalált/kreált Habsburg – finnugor összeesküvés-elmélet nyomában (eredetileg egy korabeli forrásokat és kordokumentumokat nélkülöző vicces fikcióról van csupán szó: azaz tele vannak önmagukra visszautaló un. körhivatkozásokkal.) A Habsburg mítosz bővebb kifejtése itt: http://toriblog.blog.hu/2009/03/17/mitoszok_nyomaban_i_a_habsburgok_es_a_magyar_ostortenet

    Érdekes módon az 1910-ben megalapított Turáni Társaság védnöke “dr. vitéz” (!) József Ferenc főherceg (Hoppá! ő egy HABSBURG ÉPPENSÉGGEL! )

    A Turáni Társaság ELNÖKSÉGI tagjai között ott figyel bizonyos Gr. Károlyi Mihály is, a szimpla társasági tagok között megtaláljuk a szociáldemokrata Jászi Oszkárt is, de lelkes hívei ám nagy számban a korabeli „Martinovics páholy” prominens tagjai is. Ezek aztán tényleg hatalmas „hazafiak” voltak ….

    Sokan manapság (tévesen) a turanizmus propagálását összekeverik a hazaszeretettel.

    „Aki nem turanista az mind magyarellenes!” hangzik gyakran a turán-hívők szájából. Az érveken alapuló elvesztett vita után az érvek helyett pedig (a nem éppen az iskolákban megőszült) fanatikus turáni fantasztáink irányából hirtelen mindenféle légbőlkapott “hazaárulózó” vádak jönnek, és azonnal bármiféle ok nélkül automatikusan zsidónak vagy zsidó származásúnak címkézik mindazokat akik a mesék helyett a történelmi valóságra kíváncsiak.

  • Turáni agymenés

    „Nekünk is vannak ám aztán tudósaink!”

    Csak önjelölt érettségi bizonyítvánnyal rendelkező “táltos tudósok” fantasy könyvei

    támogatják ma már ezeket a turanista meséket, a kiszemelt célcsoportjuk pedig a hiszékenyebb tanulatlan szakmunkás/szakközepes melós proletár réteg. Minél fantasztikusabb baromságokat írnak le annál jobban veszik a könyveiket a prolik. (PL: Badiny Jós, Zajti Feri, no meg a Szántai) Ráadásul ma már ezoterikus fantasztikus honlapok százain ingyen olvashatóak letölthetőek ezek a “remekművek”, ami órási lökést adott a turáni hiedelemvilág elterjedésének. ( “Nehogymán’ könyvért pénzt adjak ki” tipikus elve a kedvenc társadalmi osztályunknál )

    „Dehát a turáni és Közép-Ázsiai türk népek rokonoknak tartják a magyarokat”

    Hát persze, no de nem azért mert ősi hagyományaikban mondáikban vagy legendáikban előfordulna bármiféle említése a magyaroknak. Itt jön képbe a kedvenc turanista kalandorunk Vámbéry Ármin, ugyanis ő volt az aki a magyarokkal való turáni rokonságot keleti utazásai során elterjesztette anno a török népek vezető elitjei között. Nem éppen érdek nélkül tette, ugyanis Vámbéry Brit ügynökként tevékenykedett keleti utazásai során, Lord Palmerston Brit miniszterelnök kérte fel erre a legendás kelet-kutatót.

    A nagy játszma ( angolul: The Great Game, http://en.wikipedia.org/wiki/The_Great_Game ) a Brit és az Orosz Birodalom között Közép-Ázsia megszerzéséért gyarmatosításáért kialakult érdekellentét a 19.században. Ebbe beleillett Vámbéry Közép-ázsiai missziója , mely a türk és turáni öntudat felépítését szorgalmazta a térségben, ezzel orosz (és szláv) ellenes hangulat és nemzeti érzés kialakítását segítette elő ezekben a népekben. Nem csoda hogy többször meghívták és kitüntették Vámbéryt a Brit Birodalom érdekében kifejtett tevékenysége miatt a Buckingham palotában. Erről részletesen itt olvashat: http://www.rozanehmagazine.com/NoveDec05/Azerbaijan-Text%5Bnopict%5D.pdf

  • Turáni agymenés

    A nagy pech: a magyarok turáni származáselmélete azonos a Kisantant államok hungarofóbiás alsóbb rétegeinek magyarok eredetével kapcsolatos nézeteivel.

    A hazai turanizmus pontosan 100%-ban azonos nézeteket vall a magyargyűlölő szlovák román szerb kocsmatöltelék magyarokról és származásukról alkotott és terjesztett propagandájával. Ők régóta nagyon is jól tudják mivel járathatnak le Európában bennünket magyarokat legjobban, itthon meg hasznos idiótaként -tudtukon kívül- segíti őket ebben pár turanista futóbolond! Ha külföldiek komolyan utánanéznek a turanista eszméknek könyvekben, megtalálják róla hogy: a mongoloid (a kis “sárga übermensch” ) fajt és kultúráját is magasan felsőbbrendűnek tekintette a fehérnél és Európainál. Ezek után a sértő pofátlanságok után meg csodálkoznak és méltatlankodnak a turanisták h. Európa nemzeti gondolkodású része sem érez együtt Trianon okán a -bolond módon- még saját maguk által is turanidnak bemutatott mongoloid “turáni török magyarokkal”. Minimális olvasás után olyan európai népek fiaiban is sikeresen kialakíthatja az ellenérzést a magyarok iránt, amelyekkel soha semmi háborúnk, vitánk nem volt a történelem folyamán (Spanyolok Írek Litvánok stb…) és akik ezért legrosszabb esetben sem tekinthetők elfogult magyarellenesnek. A turán-hit elmebaja egy tökéletes muníció a kisantant államoknak, Trianon korában is könnyedén és sikeresen felhasználható volt ellenünk anno. (Trianon kapcsán erről itt olvashat: http://digitaljournal.com/article/273638 ) A Turanisták romantikus lázálmaik közben elfelejtik amit földrajzórán tanultak: Magyarország Közép-Európában fekszik, és nem Közép Ázsiában! CUI PRODEST: KINEK ÉRDEKE MAGYARORSZÁG ELSZIGETELÉSE Európában?

    Miközben turanistáink hagymagőzös légvárakat építenek a közös határról a sok ezer km-re fekvő távoli Közép Ázsiai nomád apró török népekkel, vagy segítséget várnak az 1000km-re fekvő Török o.-tól hogy majd az szépen lebontja nékünk Trianont, mindenét kockáztatva pusztán szeretetből. (Hozzáteszem: miért tennék ezt? amúgy se erejük se pénzük lehetőségük se szándékuk sincs ilyesmire, és megtapasztalhattuk már a történelem folyamán a nagy szeretetüket 150 év alatt). A kisantant kocsmatöltelék prolik azt is tudják jól hogy ezek a távoli népecskék 1.sosem akarnak 2.nem is lesznek képesek segíteni a magyaroknak, 3. a magyarok európai elszigeteléshez viszont pompás ötlet a turanizmus.

    A „turáni” népek nagy kölcsönös szeretete és az ezzel szemben álló történelmi realitások:

    A Magyar nép sosem szerette ezeket a teljesen eltérő kinézetű származású mongoloid keletieket, nemhiába vannak és voltak rájuk és fura kinézetükre régi pejoratív kifejezések: “kutyafejűek” “ferdeszeműek”, sárgák citromok stb… Hogy mi jót tett velünk a sok keleti ‘tézsvír’ nép? Elsősorban érdemes felidézni a máig ható genocídiumaikat (tatárjárás, törökdúlás) amivel lassan de biztosan megásták Magyarország sírját. A szeretetteljes ‘tézsvírek’ genocídiumai által kiirtott területekin pedig a szomszédból a beözönlő környező népek telepesei elszaporodtak.

    Ja és ne feledjük el Sztálin elvtárs Budapestet végigpusztító túlnyomó többségében közép-ázsiai térségből toborzott (tehát nem Orosz és nem keresztény kultúrkörbe beleszületett emberkék) brutális kegyetlenkedő ázsiai hordáit, melyeket BP ostrománál vetett be a Szovjetunió nagyvezíre.

    “A nagy játszma” karikatúra 1878-ból, ahol a brit oroszlán és az orosz medve vetélkedik Közép-Ázsiáért. Vámbéry hatékony eszköznek bizonyult benne.

    Egy modern magyar new-age féle proletár mozgalom:

    A mai turánizus pedig nem más mint egy magyar népi „New Age movement” azaz egyféle modern kori valláspótlék féleség, hiszen hívői hívei vannak. Többsége nagyon egyszerű iskolázatlan ember aki többnyire rossz fásult unalmas mindennapi egyhangú életet él, 0 kilátásokkal a jövőre nézve, szürke napokban tengeti életét nehéz anyagi körülmények között.

    A mai pszeudo-pogányság nem “újpogány”, mert történetileg alátámasztható módon semmi köze sincs a modern un. „panel-sámánkodóknak” a valódi ősmagyar hitrendszerhez és rítushoz (melyről ma már csak teljesen minimális tudásunk van), óriási diszkontinuitás van, és tulajdonképpen piros-fehér-zölddel leöntött „New Age” mozgalom egyik magyar változata,, amit “ősmagyar hitnek” vagy “ősturáni hitnek” mutatnak be egyesek) Ide tartoznak a másik elborult „Jézus a pártus Magyar herceg” agymenés hívői is (keresztény turániak).

    A turanizmus vallás szerű jellege miatt rájuk a történelmi tények (írott források régészet genetika nyelvészet) eszköztárai sem igazán hatnak.

    TEGYETEK ÚGY MINT A FELTALÁLÓ: MAX MÜLLER: Dobjátok el a szemétbe a turanizmust!

  • v. Csiszer Lóránt

    Turáni agymenés: kicsit nem sok szópazarlás ez valami nemlétezésének bizonyítására?

  • Turáni agymenés
    2014 május 15
    3:46 du.

    A turanizmus elmélete elsősorban nyelvészeten és régészeten alapszik. Amiről te beszélsz, az pedig genetika. Az, hogy a kettő közt (látszólag) ellentmondás van, nem azt jelenti, hogy a korábbi orientalisták hülyék vagy csalók voltak.

  • Én csak tisztelni tudom az olyan tudósokat, akik nem ilyen-olyan finnyás (rasszista) igényeknek akarnak megfelelni.

  • Fenyvesi Glória

    Ne forgassa ki a szavaimat, Ille úr!
    Én úgy tudom, Csiszér Lóránt Erdélyi magyar.
    És Neki több joga van , volna beleszólni Magyarország életébe,mint egy kínainak, stb. pl..

  • fenyvesi: miből gondolja, hogy egy kínai bele akarna szólni magyarország életébe?

  • Turáni agymenés

    Jani, nincs a török népekkel semmiféle nyelvi rokonság. Tudod a világ ismert nyelveinek 3/4 része ragozó nyelv (igen fekete afrikai törzsi nyelvek és az ausztraloid embereké is) Rákosi alatt és a kora-kádár korban az 1960-as évekig még elfogadták az ural-altáji nyelvek távoli rokonságát, de ma már egyetlen tudós nyelvész (értsd egyetemi tanár tudományos akadémia tagja hazánkban vagy külföldön) sem támogatja ezt.

  • Fenyvesi Glória
    2014 május 16
    10:12 de.

    Egy kínainak, aki itt él tíz éve, feldolgozó üzemet hozott létre mellyel tucatnyi munkahelyet teremtett, tízmilliós nagyságrendű adót és járulékokat fizet be évente az államkasszába, a megkeresett pénzének nagy részét itt költi el, miért is van kevesebb joga beleszólni az ország életébe mint egy olyan embernek aki mindezekhez képest néha vesz itt egy bigmac-et, menübe, kiskólával? Ne legyél a kelleténél sötétebb, kirekesztő, rasszista idióta ha nem muszáj mert így is rém siralmas a kép amit magadról mutatsz!

  • Turáni agymenés

    A turanisták túlnyomó többsége utálja a zsidókat, ironikus hogy azt elfelejtik hogy magyarországi zászlóvivői zsidó származású emberek voltak a 19.században. A turanisták utálják a szocikat, és a balliberálisokat, mit ad Isten, gr. Károlyi Mihály (igazgatósági tag) és Jászi Oszkár (tagként) is nagyon aktívak voltak a Magyarországi Turáni Társaság jegyzőkönyvei szerint.

  • Turáni agymenés

    Ezen oldalt pedig Janihoz hasonló turánista álmodozóknak ajánlom. Főként középiskolások számára készült, de annak is jól jöhet aki nem járt gimibe, hanem csak szakközépbe vagy szakmunkásba (tehát nyelvtant történelmet komolyabban nem tanult)járt, annak nagyon sok homályos dolgot helyretehet a fejében.

    Jó olvasást: http://tenyleg.com/index.php?action=categoryList&type=places

    Sumer-magyar rokonság – a történet
    Sumer-magyar rokonság – a nyelv
    Hun-magyar rokonság
    Ősbuda a Pilisben

    Legendák a kommunizmusról
    Párthus-magyar Jézus
    A kalandozások kora

  • Turáni agymenés

    “Ezen oldalt pedig Janihoz hasonló turánista álmodozóknak ajánlom.”

    Kösz’ a linket, de nem emlékszem, hogy állást foglaltam volna arról, hogy “turanista” vagyok. Tudományos kérdésekben – veled ellentétben – én mindenre nyitott vagyok. Te látszol túl lelkesnek és kapkodónak, mert egy genetikai vizsgálat eredménye miatt rögtön elvetnéd a korábbi tudományos eredményeket.

    Én is küldök neked egy elgondolkodtató cikket. Ha nem megy át, írd ki és úgy keresd meg.

    Ősmagyar vita – A genetika és a magyar őstörténet » www …
    szolnokinaplo.hu/…/osmagyar-vita—a-genetika-es-a-magyar-ostortenet/

  • Turáni agymenés

    Jani amit írtál áltudomány Bíró Andrisnak nincsen tudományos fokozata, és politikai megrendelésre dolgozik. Nézzed meg a videót ahol Vona Gabi kitünteti: https://www.youtube.com/watch?v=yZBF4no9EpA

    Anyagilag is jó üzlet a turáni társaság meg a Kurultáj.

    Nem véletlen hogy a Szolnoki naplóban jelent meg, ahol kettős identitású eredetileg török nyelvű kunok is élnek.

    A kunok jelentős részét kiírtották a tatárok az 1680-as években, mikor a habsburgot kiűzték a törököt. Apró kisebbség a kunságban.

    A kunokról és a modern új/ál-kunokról itt olvashatsz:

    http://www.nyest.hu/renhirek/kunok-legyunk-vagy-magyarok

    A cikken belül ajánlom a török háborúk utáni részt!

  • Turáni agymenés

    Hiszed vagy sem, én minden magyarságkutatással foglalkozó írást ugyanolyan érdeklődéssel olvasok. Amit te hirdetsz, ugyanazt hirdeti Dr. Papp Lajos szívsebész is. Érdekes módon – ahogy most te teszed Bíró Andrással – őt is a Jobbikkal akarták lejáratni. Ennyit a politikáról…

  • Egyébként kösz’ a kunokkal kapcsolatos információ.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.