A szemfényvesztés birodalma

2014 május 8 8:34 de.39 hozzászólás

Egy Bibó idézettel fejeztem be az előző cikkemet: „A hazugságra épített rendszer előbb-utóbb összeomlik.”

Ott folytatom, hogy amit 2011-ben érzékeltünk, az csak a kóstoló volt. A rendszer sportot űzött a törvénytelenségekből, vagy olyan törvényeket hozott, ami törvényerőre emelte a törvénytelenséget – paradox, tudom, de igaz – erre megszámlálhatatlan példa van.

A kormányfő amúgy is cezaromániás személyisége szárnyakat kapott a kétharmados győzelemtől – innen meggyőződésévé vált, hogy az ország az ő birodalma, birtoka, személyes tulajdona – ennél fogva azt csinál amit akar. Azt is csinál, mert csinovnyikjai, akik tőle függtek (és függnek) mindenben a szolgálatára álltak, eltanulva a részben hencegő, dicsekvő sikerpropaganda összes hazug szólamát, részben mert személyes egzisztenciájuk múlt rajta – minden aljasságra készek voltak tehát.

Aki az elmúlt négy év orbáni tirádáit hallotta, és sehonnan máshonnan nem tájékozódott, az azt képzelhette, hogy itt született egy hatalmas, gazdag, sikeres ország, a romokból, és ezt a hatalmas sikert egy embernek köszönhetjük: Szaparmurat Nyijazovnak, a basinknak, atyánknak, vagy hogy is hívják…

Basi

Basi

Aranyszobra még nincs,  még csak stadionja van és gusztustalan emlékmű készül, arkangyallal…

A basi mindent tud, azt is tudja, hogy nem áll le a demokratikus ellenzék ekézéséről, a háborúról, a harci retorikáról, mert eltökélte (2002. ápr. 7-én), hogy addig nem nyugszik, míg meg nem semmisít minden demokratikus formációt.

Hallani se akar nyugalomról, folytatja a háborúzást, az árokásást, a ribilliót: valószínűleg már csak ő gondolja úgy, hogy ezzel 2018-ben is nyer. A csicskásai szoronganak: sok ám a nyolc év, sok minden közbejöhet, és azt is meg kell gondolni, hogy ugyan a fidesz elképesztő trükkökkel, de újra kétharmados lett (2 millió voksolóval – viszont mégiscsak elveszett 600 ezer szavazót – jó jel lehet ez?

És a hamis retorika nem üt-e vissza előbb, vagy utóbb?

Az például, hogy hiába minden statisztikai trükközés, sikerpropaganda – NEM csökkent Magyarországon a tényleges munkanélküliség.

„Majdnem 4,1 millióra (4 millió 78 ezerre) nőtt a foglalkoztatottak száma az első negyedévben, a munkanélküliségi ráta pedig 8,3 százalékra csökkent a KSH legfrissebb jelentése szerint.”

Csak épp az a bibi, hogy nagy része nem itthon „van foglalkoztatva”, más része  (a kisebb része) szezonális közmunkás, 4 órával, egy két havi foglalkoztatással. Igazi statisztikai trükk: érdemes megnézni, mennyien fizetnek ugyanakkor adót is? 3 és fél millióan – ebben benne van mindenki, alkalmazott és vállalkozó, bérbeadó és ingatlan után fizető, benne van a kamatadó és sok más egyéb.

Személyi jövedelemadót tavaly 2,8 millióan fizettek – ma se lehet több. A több, mint 4 millió munkavállaló csak humbug – a közmunka csak pénzt visz, nem hoz – a statisztika tehát ócska sikerpropaganda.

„A foglalkoztatottság az az adat, amely a sima átlagbérhez hasonlóan a nagy semmivel egyenlő. Semmire nem jó adathalmaz… A foglalkoztatottságba ugyanis beszámítják a közmunkásokat, mindjárt megnézzük a részletes számukat, akülföldön munkát vállaló magyarokat (500 ezer fő, külföldön adóznak), valamint mindenkit, akinek hetente van 1 órás jövedelme és természetesen a közszféra dolgozóit is (akik már eleve adópénzből kapják fizetésüket). Adózás szempontjából ezen felsoroltak szinte észrevehetetlen adót fizetnek be. (Orbán ezzel a számmal dobálózik.)

Kik az alkalmazásban állók?

Ez az a szám, amire nekünk szükségünk van! Alkalmazásban állók azok, akiknek van rendszeres havi jövedelmük és munkaviszonyuk. Ők azok, akik havonta teljes- (8 órás) vagy részmunkaidőben (4-6 órás) dolgoznak – rendesen bejelentve.”

Na ez utóbbiak éppen 2 millió 600 ezren vannak – ők azok, akik TB járulékot is fizetnek. A   4,1 millió foglalkoztatottról szóló mese csupán, szemfényvesztés.

Három éves szakadatlan harc ment az államadósság ellen – nem részletezem, a csapból is az folyt – egyszer két hétre a lopott manyup pénzekkel valóban sikerül 4%-kal levinni – de hol van már a tavalyi hó – azóta elképesztő méreteket öltött, holott Orbán ma is sikerként emlegeti ezt a szemfényvesztést, mint az államadósság elleni sikeres háborút. A valóság:

„…az Államadósság Kezelő Központ Zrt. legfrissebb adatai szerint a magyar államadósság soha nem látott magasságokba emelkedett, április közepére elérte a GDP 83,3 százalékát. A kormány kudarcát jól mutatja, ha összehasonlítjuk a jelenlegi adatot a 2010. első negyedévi rátával, ami 81 százalék volt. Látni lehet, hogy a kormány képtelen volt csökkenteni az államadósságot, sőt még növelte is azt …
Külön ki kell emelni, hogy ez a szégyenteljes mutató úgy jött ki, hogy a kormány 3 000 milliárd forint magánnyugdíj-pénztári vagyont fordított törlesztésre, ezzel felélve a magyar emberek megtakarításait. Kommunikációs szinten a Fidesz igyekszik elhatárolódni a korábbi hitelfelvevő baloldali kormányoktól, azonban a valóságban több milliárd dollár értékben kötvényt bocsátott ki, hogy finanszírozza hibás gazdaságpolitikáját. Ezzel a rossz lépéssel az Orbán-kormány még inkább eladósította hazánkat. 2013 decemberéhez képest több mint 2 600 milliárd forinttal, 24 654 milliárdos történelmi csúcsra emelkedett az államadósságunk. Jelenleg az ország egy adósságspirálba került…” (Forintban kifejezve 2010 áprilisához képest – akkor 19,800 milliárd volt az adósság – éppen 5000 milliárddal nőtt).

Pardont kérek a hosszú idézésért, ez azért történt, mert NEM valami balliberális hazaáruló fórum adta közre, hanem a Jobbik. Csak az örökösen ballibező kommentelőket akartam megkímélni a fáradozástól…

Szemfényvesztés volt-e az állandó harci riadó az államadósság csökkentésére? De még mennyire, hogy az volt – és ebben még nincs is benne az újabb 3000 milliárdos putyini kölcsön, Paksra, ahol 2037-ig egyébként folyamatos a termelés – de ezeknek nyilván ma kellett a kenőpénz. Illetve tegnap.

Rezsicsökkentés – édes, szívet melengető szemfényvesztés hülyegyerekeknek, akik nem számolnak utána: a csekk és tranzakciós adókkal, egyebekkel a sokszorosát veszítik, ám tényleg vannak hülyék, akiknek elég, ha az egyik zsebükben marad valami, és észre se veszik, hogy annál többet kivesznek – a másik zsebükből.

A csapból más is folyt. „Magyarország jobban teljesít!” Nézzük, mi itt is az igazság.

Nos, hat éve, a válság kellős közepén jobban éltünk.

„Több írásunkban is foglalkoztunk a magyar társadalom polarizációjával és hazánk régiós versenyben való lemaradásával.Arról is írtunk, hogy a kormány „Magyarország jobban teljesít” szlogenjéhez képest az életszínvonal nemhogy nem javult, deromlott is. Persze, már akinek. A Fidesz társadalompolitikájával a felső középosztálynak nevezett réteg járt jól.

A számok sem igazolják vissza egyértelműen az új adórendszer sikerességét. A családok tavalyi reálkeresete átlagosan másfél százalékkal maradt el a tavalyelőttitől. Ez annak is köszönhető, hogy 3,3 millióan 360 milliárd forinttól estek el az adójóváírás megszüntetése miatt…” és így tovább. A cikk bemutatja, hogy a régióban is nagyon leszakadtunk.

„A válasz tehát az, hogy a jövedelmünk változása alapján – hacsak nem a leggazdagabbak közé tartozunk – bizony rosszabbul élünk, mint hat éve.

A legrosszabbul a legszegényebbek jártak, nekik majd 15 százalékkal esett vissza a jövedelmük 2009 óta. ”

Na de az ipar! Orbán szerint hamarosan lekörözzük a németeket (először Kínát).

Ime egy-két bizonyíték a szemfényvesztésre.

Vagyis kihúz a Samsung.(Még tavaly szeptemberben a magyar kormánnyal stratégiai megállapodást írt alá és új gyár építéséről is beszámolt Jászfényszarun.)

Az év végén megszünteti termelését Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája, a Márkushegyi Bányaüzem.

Nem csodálkoznám, ha Orbán ebből is valami hatalmas sikerpropagandát tudna kihozni. Nem olvas Bibót.

Felsorolásom nagyon is kiragadott, részleges, van még bőven a simlikből és a szemfényvesztésekből. alkalomadtán folytatom.

Osszián

39 hozzászólás

  • asher alexander

    Orban Basi es Vona Effendi kozos-munkassagat pediglen koteles leszen minden melymatyarszittyakurultajiparaszt ketret gornyedve a foldet nyalva imadni napi haromszor!!

  • Igen alexander, ez már kötelező.

    Most szombaton nagy buli lesz:

    A demokrácia ünnepének nevezte Rogán Antal, a Fidesz régi-új frakcióvezetője, hogy Orbán Viktort már ezen a szombaton kormányfővé választja az Országgyűlés. Ahogy négy éve, úgy most is Kossuth téri tömegrendezvény kíséri a miniszterelnöki eskütételt.
    Az alattvalók meg tapsolnak éljeneznek, és boldogok, hogy a basi rájuk veti fényességes tekintetét…
    A vezér szülinapjára pedig kész kell lenni Magyarország minden idők legaljasabb, leggiccsesebb, leghazugabb emlékművének, mert hiába a tiltakozás, a basi így döntött.

    A cinizmus csúcsa ilyen választási törvények alkalmazása után a demokrácia ünnepének nevezni a cécót.

  • Ma is eszméletlen, mit összehazudozott a németeknél.

    „Magyarországot állította Európa elé példaként Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a német WDR televízió nagyszabású Europa Forumán elmondott beszédében.”

    Nagyzolt és hetvenkedett, hencegett, mint egy ócska lókupec. Ha eddig rossz volt róla a civilizált országok véleménye, most már katasztrofális: a 28 tagállam közül soha, egyetlen miniszterelnök sem viselkedett így más ország televíziójának a kamerái előtt.

    http://nol.hu/kulfold/orban-a-magyar-peldat-javasolta-a-kontinensnek-berlinben-1460743?system=cachefrissit&ajax=1

  • Osszián: Jó az írás,szerintem ki-ki hozzá tudna tenni néhány adatot,de minek? Aki nyitott szemmel járkál,az úgyis tudja mi folyik itt,aki meg nem,annak meg mindegy,csak azt látja,amit a fürer parancsol neki. De ha tévednék,lehet cáfolni,de CSAK TÉNYEKKEL,nem szólamokkal.

  • asher alexander

    van ra remeny-(meg sok-sok mas is…………)-amivel fel lehet loni az egesz millios kocerajt a holdig!!

  • Kedvenc Hercegem tudod azt nem értem, hogy nép az isten adta nép mitől oly barom, hogy mindezt nem veszi észre.
    Rá kellett, hogy jöjjek a magyarok lusták. Mástól várják a megoldást, ahelyett, hogy gondolkodnának és cselekednének. Ez nem más, mint egyfajta politikai restség.
    Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy OV-ék a kommunikációjukat az agymosás magas fokára fejlesztették.
    Kíváncsi vagyok, hogy most amikor már nem elmúltnyolcévezhetnek mit vesznek elő, vajon mi lesz a vezérelv.
    Érdekes ám az is, hogy mivel magyarázzák a megemelkedett államadósságot. Ippeg a pedagógus béremelés és az önkormányzatoktól átvett adósság az ok, de aki egy kicsit is figyel és gondolkodik az pontosan tudja, hogy nem ez a fő ok, hanem a választási költségvetés.

  • Asher
    Csak tudnám, hogy Galilea túlsó végéről miért aggódsz annyira Magyarország „nyomorán”, s milyen alapon poénkodsz (alig burkoltan) a muszlimokon és a keresztényeken. Inkább holnap este ne feledkezz el a gyertyagyújtásról ! (Ami ugyancsak szent dolog annak, aki hisz a Teremtőben…)

  • Ille István

    ghost: orbán rögeszméje, hogy a télen foglalkoztatott – ugyan már, iskolapadba ültetett – 200ezer közmunkás létszámot egész évben fenn kell tartani, és ennek okán megbízta pintért (?!), hogy dolgozza ki a módozatokat!
    mi van ezen kidolgozni való? jön az ukáz az önkormányzatoknak: ennyi meg ennyi a ti létszámotok, és kuss. az önkormányzatok meg majd finanszírozzák. hogy miből? nem orbán feje fáj miatta.

  • iván, az én írásom alá – ha megkérhetlek – ne irkálj burkolt zsidózó szövegeket. Ugyan nem tudok moderálni, és most csak szépen kérlek – de tudok goromba is lenni a bunkókkal.

    Kösz.

  • Drága Ghost, 4 éve töprengek ezen. Egy kis matematika azonban sok mindent megmagyaráz.
    Ezek úgy alakították a dolgaikat a maffiamódszereikkel, amiket törvényerőre emeltek, hogy legalább 1 millió kedvezményezettjük biztosan van (az 1 kulcsos adó, a mutyik, a stallumok, egyéb juttatások stb), van aztán pár százezer elvakult hívő, és vannak a közmunkával, vagy egyszerűen csak valamilyen munkával zsarolhatóak, szavazásra vezényeltek (ezt Bogdán Géza barátunk megírta),így szépen összejön az a két millió, ennyi szavazóra lehetett is számítani. Hogy ezek mit gondolnak, ki tudja, nyilván azt, hogy pénz beszél, kutya ugat, a törvénytelenségek, hazugságok meg le vannak ejtve.

    Inkább azokon kell elgondolkodni, akik már olyan fásultak, hogy a szemmel látható demokráciahiány, a szemfényvesztés sem érdekli őket.

    A helyzet csak rosszabb lesz. Ma Orbán gőzerővel hazudozott Berlinben, mindenkit kioktatott, hencegett és dicsekedett, hihetetlenül gusztustalan volt – de a híveknek itthon ez tetszik.

    A német sajtó ma csak úgy emlegette: Orbán az új Berlusconi.”

  • Ille István

    Engem ezek az ukázok valahogy arra a kabaré tréfára emlékeztetnek ami a Rákosi rendszerben játszódik. Megkérdezik a paraszttól, hogy mennyit ellik majd a disznója, az meg azt válaszolja, ha sikeres volt a búgatás, akkor úgy 9-10 körül, de a satnya az elpusztul, jó ha marad 8. Nem, bátyám ez a disznó 11 fog elleni, mer ennyi kell a tervhez.
    No kb így vagyunk mi a foglalkoztatási statisztikával is

  • Osszián
    A „bunkót” nyugodtan tartsd meg magadnak!

  • Ille István

    ossi: iván csak fitogtatta a zsidó szokások terén szerzett ismeretét. meg hát, azt is tudja, merre van galilea. dicséretes egy antiszemitától, nem?
    van egy olyan sanda gyanúm, hogy a jövőben még burkoltan sem fog zsidózni – igaz, nem biztos, hogy önszántából …

  • Ma én is olvastam,hogy miket hablatyolt ez a félnótás Németországban,-hát ezért kell szégyellnem magam hogy ilyen a miniszterelnökünk,-ezek után pedig jogos a kérdés,milyen lehet a többi kormánytag.???
    Aki ilyen arcátlan-,kiből ennyire kiveszett a szégyen érzet aki így képes a hazugságait előadni az manyus nem normális-még kétharmaddal sem.
    Sajnos Magyarországon nem hisznek a keveseknek,Pedig azoknak az orvos pszichológusoknak akik megjelentették Orbán elme állapotáról szolló írásaikat komolyabban kellene venni.

  • Osszián

    „A német sajtó ma csak úgy emlegette: Orbán az új Berlusconi.”

    Én már régen mondom, ha a magyarok annyira töketlenek lesznek, hogy nem tudják leváltani, akkor majd ugyan úgy jár, mint a Berlusconi – megy a süllyesztőbe, és a saját érdekkörébe tartozó eu néppárt sem fogja megvédeni.
    Ha jól emlékszem nem is oly rég mondogatták, hogy OV vállalhatatlanná vált, de a választások miatt szükség van rá. Kíváncsi vagyok mi lesz Vele a választások után.
    Ma Almádi és Kenese között, ami úgy cca 10 km sincs, vagy 10 óriásplakáton osztja az igét, mi szerint tiszteletet óhajt a magyaroknak. Szerény véleményem szerint Brüsszel tiszteli a magyarokat, csak Orbánnal és a politikájával van bajuk, azt meg mi tudjuk, hogy OV nem a nép, a baj ott kezdődik, hogy Ő ezt nem így gondolja.

  • nyizo

    Kösz. Rengeteg adatot lehet hozzátenni, hiszen mindent agyonvágtak és tönkretettek, az egészségügyet, az oktatást, a kulturális életet, az emberek közérzetét, na és nem utolsó sorban a gazdaságot, ami nem moccan előre, csak a sikerjelentésekben.

  • Ille István

    iván, ismerem ossziánt. nem javaslom, hogy belekössön. ráadásul szarok a véleménynyilvánítási szabadság iránti vágyára, és – mivel rohadt kápó is vagyok – ha folytatja, úgy kivágom innen, hogy csak úgy lebegnek a fülei!
    ne legyenek kétségei: elfogult és részrehajló vagyok. ha nem tetszik, reklamálhat chrisnél. vagy a pápánál, esetleg az emberjogi bíróságnál.

  • Pecor, az elmeállapotához némi adalék:

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=691277770932564&set=a.100947163298964.985.100001510413240&type=1&theater

    De a mai hencegés után már szerintem egész Európa (nem beszélve a józan németekről) tudja, hogy bolond. A 28 tagország eddigi egyetlen miniszterelnöke nem viselkedett így sosem.

  • iván, aki elolvas egy olyan írást, ami kifejezetten a magyar viszonyokról, azon belül is a magyar makrogazdaság helyzertéről szól, és arról Galilea jut az eszébe és gyertyagyújtás, arra bunkó kifejezés egyenesen simogató.

    Miért, csak nem képzelte, hogy értelmes kommentet írt?

    Amúgy meg, ha nem érdekli a cikk,hanem valami más motoszkál a fejében Móricka módjára, mit keres itt?

  • Drága Ghost, ha az úgy menne, hogy a tiszteletet plakátokon lehet kicsikarni…-))

    Ezt a szaros lábú kondást 1-2 százezer hívő tiszteli (az egész olyan, mint egy szekta, ezen belül Orbán a szektavezér, a többi csak kihasználja az alkalmat, és eszi a moslékját. A nagyvilágban meg senki sem tiszteli, sőt. Ahogy az elmúlt 4 évben rá se hederítettek, meg nem hívták, ide nem jöttek még az utódállamok prominensei sem, eztán is így lesz, sőt biztos vagyok benne, hogy az elmebeteg agyával a végletekig feszíti a húrt.

    Vajon mit szólnak a németek majd az ocsmány emlékműhöz?

    Na és azért, mert fel kell állni a parlamentben, ha Kövér belép, attól még tiszteli valaki azt a másik eszelőst?

  • Osszián

    Hát igen!
    Nálunk a politikai kultúra a béka segge alatt a fene se tudja már mennyivel, de hogy értékelhetetlen a jobb oldal részéről az már tuti biztos.
    Hornról most neveztek el egy termet az eu parlamentben ezek meg ellenezték, meg a kitüntetését megtorpedózták. Messze állnak attól és főleg a szaros lábú fővezír, hogy eu formátumú politikussá váljon, bármennyire is akar. Ahhoz bizony semmi sincs meg benne, hogy valaha is azzá váljon, ez sosem fog bekövetkezni.

  • Már csak azért sem, Ghost, mivel az EU miniszterelnökei demokraták – ez a kondás meg egyre inkább hasonlít az ázsiai diktátorokra a szovjet utódállamokban. Mint az a basi ott fent a fotón.

    És most már nyílt személyi kultuszt is követel, emellett az országot tényleg a saját tulajdonának tekinti.

    A minap láttam egy videót Ceaucescuékról – rengeteg az áthallás. Csak az nem stadionokat épített, mert más volt a mániája, de a világon mindent megengedett magának az ország pénzéből. Na, neki se lett jó vége.

  • iván,
    igazad van faszikám. Kérd ki magadnak a bunkó elnevezést.Ha végig kijártad volna a kislétszámú nyolc osztálya után a tánc és faiskolát is,lehet hogy 80 éves korodra elérhetnéd a bunkó színvonalat.Így azonban megmaradsz egy aljas,nyilasmocsoknak, akire minden tisztességes ember legfeljebb hányás közben gondol, újledugás helyett.

  • asher alexander

    mon petit connard!!
    je vis pas a galilea!!tu est tres mal informe pauvre con!!

  • Osszián! De! Csau eftárs építtetett stadiont a szülőfalujába – a szél kapkodja széjjel éppen. Úgyhogy még az ötlet sem eredeti, azt is lopta Bolseviktor…
    Ghost! Nem gondolnám, hogy a magyar politikai kultúra olyan sokkal rosszabb lenne, mint a hasonló körülmények között élő országokban. Nagy hiba lenne, ha a „népet” okolnánk Bolseviktor mennybe menesztéséért. (Bár megtörtént volna, mármint a mennybe menesztés:)))
    Inkább ott látom az okokat, hogy mi nem tudunk érhetően beszélni azokkal, akiknek nem mindennapi kenyerük a politika, az ország, a nemzet, Európa vagy éppen a Föld sorsán való töprenkedés. Nem tudjuk megtalálni a nyilvánvaló ostobaságok ütős, rövid ellenérveit. Itt van pl. ez a rezsicsökkk című címeres baromság. Hiába dumálsz szembeszomszéd Józsinak hosszan a költségekről, ráfordításokról, amortizációról, a felhalmozási rátáról, jószerint azt sem tudja, mi az. Arról már nem is beszélve, hogy egy tévében max. 20 másodperced van mindennek a kifejtésére. Ehelyett én azt mondanám: semmi nem könnyebb az árak csökkentésénél: kell hozzá egy Árhivatal (működött ilyen Magyarországon 1950 valahánytól 1990-ig), meg egy törvény, hogy innentől ez a hivatal mondja meg, hogy mi mibe kerülhet. Ennek a végkifejletét a legjobban egy régi magyar vicc világítja meg.
    Bemegy a vevő Zöld (jusztse Grün) Lajos zöldségeshez, és kér tíz tojást. „Negyven forint” – mondja az eladó. (Mondtam, hogy régi vicc…) Hogy-hogy negyven?! – háborodik föl a vevő. – Szemben a Fehérnél (jusztse Weisz) ki van írva a kirakatba, hogy egy tojás 2 forint! „Hát akkor miért nem a Fehérnél tetszik tojást venni?” – kérdezi az eladó. „A Fehérnél nincs tojás” – bizonytalanodik el a vevő. „Ja, ha nálam se lenne tojás, én is 2 forintért adnám…”
    Ez az adoma, mint tengerből a sós csepp megmutatja, hogy miért hamis és tévút az a gazdaságirányítási felfogás, amit szegény Bolseviktor a maga korlátoltságában ismer. Hogy legyen minden „óccó”. Ebbe buktak bele a szocializmusnak hazudott, ám valójában államfeudalizmusként működött rendszerek. Ezt szedte ízekre (és kapott érte majdnem Nobel-díjat) Kornai János Hiány című műve.

  • Talalom, valahol, mintha olvastam volna és is (Csau et maszek stadonja).

    Meg is kerestem:

    „Ceaușescu szülőfalujában a 80-as években hipermodern stadion épült, ma már csak az rohad benne, amit nem loptak el. Dombok közé épült, jó fekvésű, de ma már elhagyatott, nincs az a pénz, hogy a helyiek magukénak érezzék.”

    A történet roppant hasonló.

    http://sportgeza.hu/futball/2013/09/28/ennyi_maradt_ceausescu_futballkalandja_utan/

    És mi marad a felcsúti réz arénából?

    Különös azonosságok ezek a diktátorok mániáival, amiket természetesen az ország pénzéből pazarolnak el. És itt még fel is lehet menteni pl. Orbán basit. Mert az egy dolog, hogy azt mondja: nekem kell egy stadion, meg a Lalának is egy Debrecenbe, meg a Matyóföldre is – viszont egy demokráciában, ahol működnek a fékek és ellensúlyok, na és a gazdaságért vannak valódi felelősök, egyszerűen azt mondják a főnöknek, hogy nem lehet, mert értelmetlen, amúgy meg másra kell a pénz.

    Tehát nálunk az a nagyobb baj, hogy az elmezakkant mániákus minden bolondériájára rábólintanak.

  • Osszián! A kérdés az, hogy miért bólintanak rá? De kérdés az is, hogy az a 40%-knyi szavazó, aki el sem megy választani, miért érzi, hogy nincs köze ahhoz, ami a hazájával történik? Miért gondolja egy nagy többség – nemcsak a Bolseviktorra szavazók, – hogy egy nemzet akkor sikeres, ha csend, rend, fegyelem van? Holott évszázadok óta láthatja a sikeres nemzetek példáján: igazi sikert, jólétet csak szabad nemzet képes elérni. Miért válhatott uralkodóvá, sőt többségivé az a szemlélet, amely jobban tud örülni annak, ha másnak rosszul megy, mint annak, ha maga boldogul? Ennek a kártékony hamis prófétái élükön a Bolseviktorral Lázár, Kövér – az olyan „aprószenteket” ne is említsem, mint Németh Szilárd a rezsicsökk hercege, vagy Varga képviselő a vakkomondor gazdája)? Úgy szeretnék egy normális fideszest látni! Nyilván van ilyen is, csak nem jut szóhoz. Vagy ha szóhoz is jut, egyből kitekerik a nyakát, mint Mádi Lászlónak anno. Ez a kapari, irigy, hazug, rövidlátó mentalitás tehát nem véletlenszerű, egyéni elhajlás ebben a pártban, hanem alapkövetelmény. A nagy baj az, hogy az ismét a csúcsra kapaszkodott Pártnak megint van négy éve arra, hogy ezzel a mentalitással végképp megfertőzze az egész nemzetet, hanem megy másként, erőszakkal.

  • talalom: a rezsicsökkentés bajnoka kerületében, csepelen, szívfájdalom nélkül felemelte az önkormányzati bérlakások bérét. persze, az nem a rezsi része, nemdebár?
    biztos vagyok abban, hogy ennek ellenére akadt, aki – érintettként – a fideszre szavazott, mivel a villanyszámlája kevesebb lett 26,40-el!

  • BrunszvikTeri

    Jajj !!! Ezt a szobrot már láttam valahol!
    Megvan! a Vár-alagút mellett állították fel, csak aztán ledőlt és elgurult a feje…

  • Talalom, mielőtt idekattintottam, épp az járt a fejemben, hogy legközelebb azt kellene megírni, mekkora kárt okozott a fejekben (egyéb kárról nm is beszélve) ez az elmúlt 4 év, amikor a lakosság egy jó nagy része teljes természetességgel tudomásul vette, hogy vége az alig meggyökeresedett demokráciának, hogy visszajutottunk oda, ahol mindig is voltunk:olyan világba, ahol az egyén vélemény nulla, ahol lehajtott fejjel várja a jónép, hogy felette döntsenek, mindegy hogy kik: a fejüket politikára adó arisztokraták, vagy épp az ellenkezője – bolsevisták – vagy egy tahó, műveletlen parvenü a baráti körével.
    És neki, mármint a jónépnek továbbra is kuss, sőt egyre inkább az. És tűri.
    Az ország menthetetlenül le fog szakadni.
    A szomszédok az egészséges mentalitásukkal elszáguldanak mellettünk (nézd a lengyeleket, szlovákokat, de még a románokat is), és ott tartunk hamarosan, mint Széchenyi idején, aki elképedve látta, hogy Mo 200 évvel van lemaradva a nyugattól.
    Egy nép mentalitása szorosan összefügg a gazdasággal, a társadalmi haladással.
    Mi most léptünk vissza 200 évet, amit 3 generáció se tud behozni.

  • Teri, az eredetijének is el fog, ha csak képletesen is…

  • BrunszvikTeri

    Osszián 2:30 !

    De-bezzeg az akasztói juhász, Stadler József számára ugyanez a stadion-mánia maga volt a tilalomfa… úgy becsukták érte, hogy még ma is visszhangzik tőle a magyar puszta füle. Mert;

    Amit szabad a felcsúti kis kondásnak,
    Azt nem szabad egy akasztói vén juhásznak…

  • Apropó, juhász !!!
    ˙
    Mi van a fecsúti juhásszal, aki kaszálni merészelt a tülä elvett, ám aztán már a helyi urasaaag magáévá tett fődgyin ? Folyik még ellene az eljárás az általla azóta má állatokkaa föletetett félmázsa széna okán ???

    ˙
    Oszt mi van az uraságnak a vejéveee, aki a szegényasszon akácosát vótt kénytelön kellötlen kivágnyi, egy egész kiserdőt, hogy megmutassa, hogy ki az úr – a felcsúti tanyavillákban és stadijonyokban ? Ja !!!!!!
    .
    Mert ebben az országban:
    A Z É . A . J O G . A K I . M E G M Ű V E L I .
    .

  • teri !
    Az nem pont úgy van azzal a szoborral. Ami az alagútnál állott, az nem volt más, mint a nagy Sztalin bronzszobra, amely eredetileg a felvonulási téren állott, csak a nép ledöntötte. No,atán gondolkodtak hogy mi legyen vele és fölállították a Klark Ádám téren a „0” kilométer szobra mellett, hogy mégis jelképezze valami az értékét is… Aztán gurult csak el az a tök üres fej, mígnem rendes emberek elkapták, pedig a szemétben lenne a helye, vagy a „0” szoborra erősítve…

  • BrunszvikTeri: De ha jól meggondoljuk,az a kanász nagyon keményen megküzdött azért a stadionért. Nem volt egyszerű összelopni. De ezt a stadiont csak kívánni kellett, és a fullajtárok teljesítették. Így nem kunszt.

  • Mág hajnalhasadtakor olvastam, hogy (K) Áder János kiköltözik a Sándor palotából, mostantól ugyanis az lesz Orbán rezidenciája. (K) Áder megy a Várba..
    Első mérgemben írtam, vagy háromezer karaktert, de elszállt valahova a cyber-térben..
    Tulajdonképpen azt a félelmemet akartam csak megosztani, hogy a napóleoni komplettkákkal megáldott, „zsebes” diktátor, esetleg stadiont tervez építtetni a Szent György térre..
    A nép-az istenadta,- meg tűri, boldog, és tapsikol..
    🙁

  • Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója bejelentette, hogy hétfőtől célegyenesbe fordul a pártszövetség európai parlamenti választási kampánya:

    folytatódik a Fidesz-KDNP-s politikusok országjárás,

    telefonon is megkeresik a párt szimpatizánsait,

    minden postaládába eljuttatják „Üzenjük Brüsszelnek: tiszteletet a magyaroknak!” című szórólapjukat,

    a kampány utolsó hetében pedig a Fidesz százezer önkéntese személyesen viszi majd el Orbán Viktor levelét a kormánypárt támogatóinak.

  • falusi: Légy olyan kedves word-öt használni majd bemásolni. Akkor nem tűnik el és nem fosztasz meg minket írásaidtól. Illik az ilyen?

  • Falusi !V.11. 2,36
    Ez a bizonyos karmelita kolostor, ahová végülis bekötözik a Kárpátok Géniusza, nem túl hosszú időn keresztül volt a budapestiek Várszínháza [Sőt a Nemzetiszínház kamaraszínháza volt], ahol jobbnál jobb, klasszikus darabokat játszottak, a legnevesebb színművészek részvételével.
    A beköltözést követően a színház teremben immár csak és kizárólag . p á v a t á n c o t . fognak előadni. – Márcsak azért is mert „fölszáll(ott) a Páva az ország várára”, és amúgyis a néptánc a trendy, abban is kanásztánc a menő… Ja !