Kerényi Imre esete a liberális diktatúrával – Reflexió az antiliberális Gheorghe Funar elvbarátjáról

2014 június 10 11:28 de.70 hozzászólás

Kerényi Imre a Népszabadságnak elmondta, hogy szerinte még Magyarországon is a „nemzetek fölötti” liberális diktatúra épül és ez szerinte abban is mutatkozik, hogy nem lehet nyiltan homofób megjegyzéseket tenni anélkül, hogy ne csapna le a melegellenes személyre a „balliberális” média. „Azt tapasztalom, hogy a balliberális rész begörcsölt. A jelenlegi korszakban a nemzetek fölötti liberalizmus megpróbálja megvalósítani világméretekben a saját diktatúráját, ami ellen fel kell venni a küzdelmet. Jeles szerzők állítják, hogy ez majdnem olyan diktatúra, mint a náci és a kommunista volt”--nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök megbizottja. Érdeklődéssel olvasnám, hogy mégis melyik szerzők állítják azt, hogy a plurális demokrácia egyenértékű a náci, vagy a kommunista diktatúrával (az utóbbival maga Kerényi Imre is eléggé „kétesélyes” viszonyt ápolt annak idején), de most mégsem ezzel szeretnék foglalkozni. Egy diaszpórában működődő magyar lap számára talán mégis fontosabb téma az, hogy mit jelent egy kisebbségnek, ha a befogadó ország kormánya, vagy ha a többségi társadalom alapvetően liberális nézeteket vall, a nacionalista, kirekesztő, szélsőjobboldali irány helyett.

Kerényi Imre

Kerényi Imre

Azok a kormánypárti magyarok (akár Magyarországon, akár szorványságban) akik naponta „balliberálisoznak” esetleg elgondolkozhatnának azon, hogy mit jelentett például magyarnak lenni Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármester regnálása alatt. Funar is a nemzeti oldal, illetve az antiliberalizmus nagy harcosa volt, 1992 és 2004 között pedig Kolozsvár polgármestere. Kolozsvár – mint Románia egyik legliberálisabb városa – Funar vezetése alatt a giccses, szinte röhejes román nacionalizmus fellegvára lett, annak ellenére, hogy akkoriban még 20 százalék fölött volt a magyarok aránya. (Ez mára sajnos 17  százalék alá csökkent.) A város padjait és a szemétládákat a román nemzeti trikolor színeire festette, Karácsonykor pedig betiltotta, hogy köztereken a kék, sárga és piros színeken kívül bármilyen más színű égőket használjanak. Nehogy valaki netán piros-fehér-zölddel díszitse ki Napoca fenyőfáit. 1997-ben a polgármester molinót akasztott ki a kolozsvári magyar főkonzulátus elé, melyen azt állította, hogy a városban működő diplomaták magyar kémek voltak. Az ikonikus Mátyás-király szoborról pedig leszedte a magyar jelzőt, ezzel elvitatva azt, hogy magyar király lett volna.

Funár legelképesztőbb lépése viszont az volt, amikor halottas menetet szervezett Kolozsvár utcáin, miután Románia aláírt egy alapszerződést Magyarországgal 1996 szeptemberében. A hangulatot azzal fokozta Funar, hogy a koporsóban egy késsel ászúrt játékbabát helyezett el. Szerintem az ilyen durva üzengetésre Kerényi Imre is maximálisan vevő lenne.

Kerényi aktivitása – Funárhoz hasonlóan – egy alapvetően instabil, minden sokszínáségtől, saját környezetétől félő emberre vall. Míg Funar nem bírta elfogadni azt, hogy az RMDSZ és a magyar kisebbség Kolozsvár szerves része, illetve egyenjogú romániai polgártársai más anyanyelvűek, más kultúrához tartoznak, Kerényi nem tud megbékélni azzal, hogy Budapest és amúgy az összmagyarság sem fér bele az általa felállított szűk sablonba.

A liberalizmus nem a nemzeti öntudat és nem a magyarság ellensége. Sőt — a határontúli és a szorványságban élő magyarok is általában akkor érvényesülhetnek kisebbségként, amikor liberális fordulat áll be körülöttük.  De Kerényi problémája talán nem is a szociálliberalizmussal van, hanem azzal, hogy szovjet, államcentrikus beidegződéseit, az államilag szankcionált kulturtermékeit nem veszi be a magyarság jelentős része.

Amúgy így (is) köszöntek el Funár Gyuritól Kolozsvár magyarjai. Gondolam, hogy Kerényi Imre szemszögéből ők is nonkonformista, ultraliberális elemeknek minősülnek…

70 hozzászólás

  • Ha a melegek, azaz a homoszexuális emberek igazán veszélyesek lennének az emberiség túlélésének szempontjából, akkor hogy a csodába szaporodott el az emberiség alig 50 év alatt (ne is beszéljünk az ezer-évekről) kevesebb mint 3.0 milliárdról, több mint 7.0 milliárdra?
    A másik tény, hogy a művészek, tudósok, értelmiségiek nagy része, nagyobb, mint az összes emberek közti arány, homoszexuálisak voltak, vannak ma és lesznek is a jövőben.
    A diktátorok, gonosz, kegyetlen, aljas, szemét barmok, mint pl. Magyarországon a Stadionos viktor és a koszos bagázs, viszont úgy néz ki, hogy mind heteroszexuálisnak vallják magukat, vagy rettenetesen jól titkolják, hogy nem azok!

  • Christopher Adam

    Gyula,

    abszolút igazad van. Vajon Kerényiek mit szólnak – például – Kölcsey Ferenc szexuális orientációjához? Aki ugye egy másik férfihoz írt levelében ezt mondta: „Ölellek véghetetlen szerelemmel, mint mátkád ölelni soha sem foghat – ez a szív nem a lyánykájé.” Szóval beállítani azt, hogy a „nemzeti oldalon” vannak az „egészséges” heteroszexuális keresztények, a balliberális oldalon pedig a nemzetietlen meleg kozmopoliták elképesztő butaság.

  • Köszönöm Christopher. Mint mindig, egyetérünk.

  • Elnézést a pótlásért, első kommentálásom első mondatából az is logikailag következik, hogy a túl termékeny, heteroszexuális emberek sodorták a Világot a mai válságos állapotába, a túlszaporodás, az élelem és víz hiánya MIND az Ő bűnük! Ezt is vállalják be akkor a nagyokos heterók, amikor kritizálják a melegeket!!!
    Kissé tragikomikusan:
    A Stadionos viktor és a koszos bagázs most arra ösztönzi a polgárokat, hogy továbbra is minél gyorsabban szaporodjanak, de élelmezésük, ellátásuk színvonalának és termelékenységük növelése nélkül, a siker hasonló lenne ahhoz a károkozáshoz, ami a gabonaföldeken megy végbe, a pockok túlszaporodásával! Lehet, hogyha a szaporodás valóban felgyorsulna, akkor évtizedek múlva, ha még mindig ez a koszos bagázs uralkodik Magyarországon, az éhenhalás veszélyének csökkentésére államilag kellene mérget alkalmazni a túlnépesedés ellen? A Kerényi féléknek ezzel sem lenne morális problémájuk.
    Szerintem az ismert közmondást módosítani kellene: Aki nem gondolkozik, az ne is egyék! Ez önmagában egy valódi rendszerváltást eredményezhetne!

  • Avi ben Giora

    Volt szerencsém elolvasni az Amerikai Népszavában egy remek cikket. Beiktatás a cime. Ajánlanám mindenkinek. Egy roppant érdekes dolog amit talán jópáran tudnak. Az átkosban is voltak melegek. DE! Az csak kiváltságos elemek privilégiuma volt. Antal Imréről mindenki tudta, hogy meleg, de elnézték neki mert kiváló zongoraművész volt. Vagy hagy ne szóljak Ferencsik János karmesterről. Szóval én egy marha nagy kérdőjelet tennék a dolgok végire. Kvázi ugyan azt akarják bevezetni ami volt az átkosban. Ha valaki művész volt vagy nagykutya annak nem mertek szólni. De ha akadt egy ugynevezett osztályidegen az már be lett kaszlizva hogy meleg. Sőt! Mondok még egy példát. A náci vezetőség nagyrésze abberált is volt meg meleg is. Igaz ezt nyiltan tilos volt hangoztatni. Ez is privilégium volt. És aki nem tartozott közéjük azt mint a zsidókat deportálták. De egy szónak is száz a vége. Ebből az egészből csöpög az antidemokratikus ideológia, mint a legtöbb orbáni beszólásból határozatból. Nincs uj az Orbán alatt

  • CA
    Ön mint tulajdonos egy kissé felelős azért , hogy milyen hozzászólások jelenhetnek meg. Bognár Gyula úr egyetlen mentsége lehet, hogy éppen valami lelki trauma érhette. Mert amiket ír, levezet, az teljes rokonságban van a NÁCI ideológiával. Tisztelettel, -i.b-

  • Avi ben Giora
    2014 június 10
    1:57 du.

    Spec az „átkosban” nőttem fel. Lehet, hogy Márkus László meghalt AIDS-ben, és a nagy emberek némelyikéről is tudható volt, hogy a saját neme érdekli. De nemlehet, hogy nem „elnézték”, hanem lesz..ták. Mármint azt, hogy meleg vagy sem?
    Csak mert a katonadságnál, az egyetemen is tudható volt, hogy ki az, és igazándiból senkit sem érdekelt érdemben.
    A „buziverők” akkor is azok a mélységiek voltak, akiknek az IQ-ja a negatív tartományokban volt számítható.

  • Andy Mage
    2014 június 10
    4:49 du.
    Hogy mi volt az átkosban, én nem tudhatom. Viszont abban látom a problémát, hogy már rövidebb múltra visszatekintve is inkább divat kezd lenni ez a dolog, mintsem valódi elhajlás. Ugyanis kevés az az ember, akinél a nemiség visszavezethető kromoszóma szintre, vagyis akinél tényleges kettősségről beszélhetünk.
    A probléma az, hogy lassan engem néznek le, amiért nem követem ezt a divatot. Én úgy látom a kérdést, hogy ez 80-90% divat, nem pedig identitás. Gondolom az átkosban csak azok tartoztak oda, akik valóban a kettős kromoszómával születtek.

  • Orbanisztán emberellenes logikája már abban sem stimmel önmagával, a saját korábbi kijelentéseivel, hogy például annak idején az ő kedvenc, korábbi>pártállami ölebjük, Pozsgay Imre a rendszerváltás hajnalán többek közt kijelentette, hogy eljött a pruláris demokrácia ideje, amelyhez még azt a maói szlogent is hozzácsapta, hogy virágozzék minden virág… De hol van már a tvalyi hó ?

    Ma már nem számítanak a szép szavak… Mára már eljött a tettek ideje, és a pávatánc járja, ennek az ideje jött el. Ezt járja az állami tánckar is – a „civil” CÖF-fel az élén…

  • T. Gyula Bognár !

    Kár egy politikai vitánál ilyen önmagában is fals, áltudományos vitába bonyolódni, hogy van e jelentősége az emberiség szaprodása, avagy nem szaporodása szempontjából a homoszexualitásnak. Ez egy álprobléma, amelyet általában diktatúrákhoz közelálló politikai erők csak azért provokálnak ki rendszeresen, mert olyan populáris a téma, saját népszerüségüket hajhászva ezzel a primitív tömeg előtt…

    A tudományos tény az, hogy ez a fajta szexuális identitás az embriség fennállása óta létezik, s az hosszú távon mégis szaporodott és fejlődött, illetve járta a történelmi útját.

    Ezzel szemben a szociális ellentétek kérdése mindig is sokkal inkább befolyásolta az egyes ember helyzetét. A kizsákmányolás, azaz a másik munkájának kiszipolyozása, annak a mértéke sokkal nagyobb hatásfokkal bírt mindig az egész emberiség helyzetére, mely kérdéskörben szigorúan benne foglaltatik a néptömegek tudatlanságban és tévedésben tartása is. Ez az ami mindig keményen megmutatkozott a szaporulat, vagy a fogyás mértékében…

  • Kerényi küldetést teljesít. Mégpedig a főnöke, Orbanini rendelésére. Utobbi kihasználja ennek a fanatikus homofób és antiszemita őrültnek a csattanós kijelentéseit az egyéb disznóságoktól való figyelem-elterelésre.
    Tegnap a miniszterelnökimegbizott Rónai Egonnal az ATV-ben vitatkozva újabb antiszemita kirohanást intézett a zsidóság ellen azt a régi maszlagot csapdosva a riporter fejéhez, hogy „…mert a Tanácsköztársaságot is a zsidók csinálták, lehet, hogy ezek >csak ötszázan voltak< , de mégiscsak zsidók voltak…" – … S mind eközben Orbanini a Kossuth Lajosról elnevezett téren, az országot az I.Világháborúba, tehát végsősoron a Trianonba taszító Tisza István miniszterelnök szobrát avatta…

    Erre mondták a régi Pesten; ü g y e s !

  • Ami pedig azt illeti, egyedül a Tanácsköztársaság állt ellen az Antant haderőnek, mely utóbbi később éppen Horthyt és különítményeseit ültette Magyarország nyakára…

    Néhány hónapos léte alatt csak az Északi Hadjáratra futotta az erejéből, amelyet a nemzetközi túlerő végül is levert. Erre a sok esetben igen sikeres és dicsőséges elleállásra szereti a jobboldal a „Trianon okozója” cimkét rábiggyeszteni, mint amikor Világost is Kossuth és Görgey nyakába igyekeznek varrni ezek a hazaffyak. –
    Miközben az I.Világháborúban közvetlenül részes Tisza Istvánnak és Horthy ellentengernagynak szobrokat avatnak.

  • dongolo: orbán mindig a csahosait küldi előre – persze, alapos eligazítás után. gondosan ügyel arra, hogy a tógájára egyetlen asárfolt se freccsenjen, valamint, a bíróság előtt majd ártatlanul széttárhassa a kezét : éééén? de kérem, én semmit sem csináltam! az a kerényi/rogán/lázár/kósa stb. volt!

  • iván: az, hogy maga náci ideológiai rokonságot vél felfedezni, a maga baja – gondolom, egy csöppet tájékozatlan ebben a témában. DE: ezen az alapon meg kiskegyed megszólalásai sem nélkülözik a nyilas – bocsánat, hungarista – ideológiai vonásokat.de, ha kifakítjuk, azok is nacionalisták. vagyis: nácik. csak a szocializmus hiányzik belőlük.
    javaslom, ne kezdje el a blőd kormányzati döntés melletti érvelést – tudja, az oldal tulajdonosának felelősségéről – mert nem jön be. EZ az oldal felette áll a 2/3-nak. szar ügy, de jobb, ha megtanul ezzel együtt élni.
    ami pedig a cinket illeti: bizony, fuser nemzettestvér fogalma teljesen ül! a cink ugyanis azoknak a kártyáknak a jelölése, amivel orbánék játszanak. tudja: cinkelt kártyák…
    azt pedig – már megbocsásson – miből gondolja, hogy joga van felelősségre vonni a lap tulajdonosát?
    kezelje már magát e helyén!

  • Gyula Bognar

    2014. június 1:48

    Szerintem nem kevésbé embertelen, fasiszta – illetve burkoltan rasszista szellemiségű dolog – a szegény országok népeinek szaporodását hibáztatni, összetett gazdasági-társadalmi-ökológiai problémákért; mint ahogyan a homo-fóbok is teszik a nekik nem tetszőkkel. ( vagy pl. a magyar nácik a szerintük túl gyorsan szaporodó romákkal ). Azért, a világ erőforrásainak legnagyobb hányadát felhasználó gazdag kisebbség, nehogy már annyira elszálljon állítólagos felsőbbrendűségétől, hogy erkölcsileg felhatalmazva érezze magát rászólni a szegény többségre, hogy ne szaporodjon… Általános, emberiességi, morális szempontok mellet pedig épp annyira magyarázat a szegények szaporodása összetett társadalmi problémákra, mint amennyire az antiszemiták, homo-fóbok és egyéb rasszisták ( egyébként ez az elmélet is brutálisan rasszista ) áltudományos elméletei. Ez tipikusan magán viseli a fejlett kapitalista országok uralkodó rétegeinek arrogáns és embertelen, szociáldarwinista szemléletmódját; a nácizmus „übermensch-untermensch” kategorizálása is ebből a szellemi környezetből ered. Hiába: „tőke és fasizmus jegyesek, minden külön értesítés helyett…” Vesszen a kapitalizmus!

  • Egyébként ezek a Kerényi féle csúszó-mászók, or(k)báni újhorthysta rezsimjükkel együtt, pont az általuk kárhoztatott – és némi antiszemita éllel „liberálisozott” – globális tőkés berendezkedés lakájai és kiszolgálói. Például elég egy pillantást vetni arra mely multicégek fizetnek be a Vezér által kedvenc hobbijának támogatására létrehozott alapítványba ( és ezért cserébe az ominózus cégek milyen szívességekben részesülnek… ); a különféle multicégekkel kötött „stratégiai megállapodásokra”… Tőke és fasizmus…

  • Walla: Ugyan már, maga a saját képzeleteit olvasta bele írásomba. Sehol nem említettem a túlszaporodás földrajzi és demográfiai helyét, hanem az EMBERISÉG túlszaporodását, mint tényt állítom, ami vitathatatlan.
    De magának adok egy bírálatot.
    Minden ember az emberiséghez tartozik és mindegyik egyformán felelős tetteiért. Az intelligencia, a tudás, a neveltség, a kultúra, de ugyanúgy a gonoszság, kapzsiság, kegyetlenség, megkülönböztetés, faji gyűlölet és minden jó és rossz tulajdonságáért, minden ember egyformán felelős, senkinek, semmire nem lehet mentsége.
    A környezetünket, a társadalmat, azok értékrendszerét, minőségét, eredményeit, kudarcait az egyének összessége alakítja ki, akik a társadalomba tartoznak és a társadalmat irányítják. Vannak nemzetek, évezredes kultúrák, ahol hosszú ideje arra nevelték a polgárokat, hogy mindenért másokat okoljanak, a felelősség alól kibujanak. Én nem egy ilyen felelősség nélküli társadalomban élek, ahol a többség minden kudarcra mentséget próbál találni. és másokat akar érte okolni. A sportban sem kér a győztes bocsánatot a vesztestől, a vesztes ugyan mentegetőzhet és másra háríthatja a felelősséget, de azzal csak növeli a következő kudarc lehetőségét.

  • Én nem szándékoztam hozzászólásomat tudományosnak és vitának feltuntetni. Csak a tényeket írtam, ahogy én látom. Mindenki vállalja tetteiért a következményeket. Nem a homoszexuális emberek okozták, okozzák és fogják okozni a túlnépesedést és az abból adódó katasztrófákat, de még csak nem is lehetnek bűnbakok semmiféle társadalmi kár okozásáért. Ha ön és sokan mások mégis rájuk akarják hárítani a felelősséget, azon én nem segíthetek.

  • Fenyvesi Glória

    Mondjuk, a nemi betegségek, pl. az AIDS a homoszexuálisok között jobban terjed…Amit a heteróknak is átadhatnak…

  • fenyvesi glória: homo a heterónak…érdekes…amúgy kerényi hülyesége hogy’ függ össze az aids-el?

  • Fenyvesi Glória

    Walla: Magának hány gyermeke van?
    El tudja,- gondolom,- tartani a fizetéséből, jövedelméből őket…
    De, akinek nincs munkája, szegény,(vagy lusta volt tanulni, dolgozni), miért vállal sok gyereket?
    Hogy mások tartsák el azokat?

  • Fenyvesi Glória

    Ille István:Mert vannak biszexuálisok is…

  • fenyvesi glória: ha javasolhatom, ebben a kérdésben forduljon kedvenc kormányához, ugyanis ott merült fel az az agyrém, hogy akinek több gyereke van – értsd, több járuléktermelőt ellett erre a világra – az magasabb nyugdíjat kapjon! erre mit lép, csillagbogár?

  • fenyvesi glória: a biszexuális nem azt jelenti, hogy homokkal fekszik össze. de azért még küzdjön egy kicsit, kedves tanulatlanom 🙂
    mondja, komolyan gondolja, hogy ezt a von haus aus idiótát védi? kíváncsi volnék az indítékaira!

  • Fenyvesi Glória

    Engem Kerényi nem érdekel.
    A biszex nővel is és férfival is, tehát fennáll a veszélye, hogy megfertőzzön másokat is.

    Más:A jelen kormány a dolgozó fiatalokat támogatja leginkább, ami helyes is.Azoknak a gyerekei legyenek többen, akik munkából élnek…Nem a segélyezettek…

  • Fenyvesi Glória

    Ille István: A felelős gyermekvállalás, ellés, ön szerint?
    Gondolom, magának is van gyermeke, és nem mondja a feleségének, hogy ellett, hanem szült, az ön,és a saját örömére…

  • fenyvesi glória: ugyan, számolja már össze a dolgozó fiatalokat? leginkább a kormány által támogatottakat 😀

  • fenyvesi glória: felelős gyerekvállalás vs. nyugdíj. mondja, érti is, amit ír, vagy csak rakja egymás mellé a betűket?
    amúgy az „ellés” mintha a maga elvtársainak szóhasználata lenne. én csak behoztam ide.

    más: mi lenne, ha végig gondolná, hogy mit is eredményezne ez? no, nem a felelős gyerekvállalás, mivel az akadályozza meg a nemzet szaporulatát, mert IDE, erre a rendszerre felelősségteljes anya nem szül!
    hanem, a másik szaporulat. tudja, a cigányoknál – kiknek a java mélyen hívő katolikus – a terhességmegszakítás: bűn! a fogamzás gátlás meg kultúra kérdése.
    ez a nyugdíj elképzelés – ha már ekkora idióta volt az előterjesztő – kiknek fog kedvezni (segély nélkül)? gondolkozott el már ezen – már, ha képes rá? a gengszterváltás idején minden 7. magyar állampolgár cigány volt, és azóta ez az arány csak romlott! minden rasszizmus nélkül: komolyan gondolhatja egy felelős törvényalkotó a nyugdíj szaporulathoz történő rendelését?

    más: maga szerint mit is jelent ezek után a felelős gyerekvállalás?

  • Fenyvesi:

    Köze…?

  • Bognar:

    A népességszaporulat valamekkora mértéke tény ( bár még az sem biztos, hogy a harmadik világ országainak demográfiai statisztikái maradéktalanul megbízhatóak és esetleg nem éppen politikai okokból kissé felfelé módosítják őket…); de nem biztos, hogy ezzel függenek össze a társadalmi-gazdasági-ökológiai bajok.
    Azt pedig, hogy mi számít túlnépesedésnek ( kinek a nézőpontjából TÚLnépesedés ? ), meg nehogy már a saját felsőbbrendűségi tudatuktól elszállt fejlett országok gazdasági-politikai uralkodó osztályához tartozó néhány tucat velejéig korrupt, cinikus egyén határozza meg… Pláne, hogy szintén tény, hogy a fejlett országok amelyek a Föld népességének KISEBB hányadát képviselik, nagyságrendileg TÖBBET használnak fel a Föld erőforrásaiból… Szóval akkor hogy függ össze a fejletlenek népszaporulata a globális ökológiai problémákkal…? Egyébként az Ön roppant felelős társadalma – ha jól tévedek az Egyesült Államok – egyáltalán nem is annyira fejlett társadalmilag/gazdaságilag, hogy olyan roppantul vonzó hely lenne. Persze uralkodó osztálya fel van rendesen fegyverezve; de energia ( főleg fosszilis energiahordozókon alapuló ) és nyersanyagzabáló gazdasága ( és a gazdaságot megbénító FELELŐTLEN eladósodottságáról nem is beszélve
    http://www.youtube.com/watch?v=4ECi6WJpbzE abban a rohadt nagy kapitalista felelősség témakörében remek dokumentumfilm ), nem biztos hogy a legversenyképesebb, legkorszerűbb még a fejlett kapitalista országok mércéjével se. A társadalmukat a robbanás határáig szétfeszítő feszültségekről nem is beszélve. Szóval nem csoda hogy uralkodó osztályaik hősies módon high-tech fegyvereik mögé bújnak a lényegében ellenségként kezelt néppel ( mármint az amerikai; a többit emberszámba se veszik ) szemben… Amúgy ha már homofóbia, akkor az ultrareakciós-népellenes republikánus pártot elég nehezen lehet LGBT/queer barátnak ( vagy legalább is a jéghideg pénz és hatalmon kívül bármivel kapcsolatban „barátságosnak” nevezni. Persze a „demokraták” sem sokkal jobbak; az egész politikai berendezkedés elavult ahogyan van ). Tehát homofóbnak ha lehet ne állítsuk be az álláspontomat; viszont az egész kapitalista berendezkedés teljes szétrothadtságának jelei az ilyen szélsőségesen szegény-ellenes, rasszista, szociáldarwinista hozzászólások mint amelyek a szegényeket bélyegzik meg. És bármily kiábrándító ez a „szalonképes” nyugati rasszizmus, nagyon sokban rokon a jó öreg, önelégült magyar fasizmussal; akkor is ha a „célpontjaik” nem ugyanazok az embercsoportok. A magam részéről megátalkodott ultra-baloldaliként mindkét féle fasizmust/rasszizmust ellenségnek tekintem.
    További minden jót.

  • Fenyvesi Glória
    2014 június 11
    12:19 du.

    Milyen kis szakszerű vagy szex ügyekben Glóricica!
    Csak nem hivatalból…?! 🙂 ))))))))))))))

  • Fenyvesi Glória

    A tájékozódás intelligencia kérdése csupán.
    Én a monogámia híve vagyok, és az : egy férfi-egy nő kapcsolaté…

  • Figyeljétek meg, hogy Orbanisztán minden napra bedob egy új témát. Vagyis, tematizál bennünket, az alattvalókat…

  • Ti aztán tényleg idióták vagytok! Nem az OPNI bezárása után szabadultatok ki?
    Félelmetes ez az „agyrohadás”, ami jellemez benneteket, de szerencsére tudjuk, hogy az értelmes emberek még többség vannak!

  • Bognar:

    A „túl” szaporodás nem tény, csak a népszaporulat valamekkora mértéke; az legfeljebb szubjektív vélemény, hogy mi számít „TÚLszaporodásnak”. Pont erről beszélek, hogy ez az alig burkoltan rasszista szemléletmód annyira magán viseli a fejlett kapitalista országok uralkodó osztályai által sulykolt önleleplezően embertelen szemléletmódot, hogy a legtöbb politizálgató tisztes középpolgár jobb esetben észre sem veszi, rossz esetben még erénnyé is kovácsolja. Ami a homofóbiát illeti, pedig sehol egy büdös szót nem szóltam az „LGBT” -k ellen; az személyes ismeretségi körömben is vannak ilyen hátterű személyek.
    Egyébként nem rossz gondolatmenet a homofóbok meggyőzéséhez ilyen alig leplezetten rasszista lózungokkal érvelni; mint ez a „túlszaporodós” is…

  • Glória
    Aki hosszabb idő óta kapcsolatban van a KMH-val, az nagyjából tudja, hogy a bal-lib-es beíróknál már egy (saját) gyerek is ritkaság számba megy. Nagykutya, kiskutya,- azok divatoznak, s a „család egyéb kis kedvencei”. Nekem speciel 3 (nagy)gyerekem és hat (kis)unokám van (egyelőre), s eszembe nem jut a jövőjük miatt aggódni… A magyar kormány családtámogatása meg havi ötvenezreket jelent a lemenőknél. A homokos témánál meg vigyázz, ez a leggyengébb láncszem, ahelyett, hogy belülről bezárnák a hálószobát, mint Artúró tette valaha!

  • Bognar:

    A „túlszaporodás” nem tény, csak a valamekkora népszaporulat; a TÚLszaporodás legfeljelebb szubjektív vélemény ( ki határozza meg mi számít „TÚLszaorodásnak” ?). Pont arról beszélek, hogy ez az alig burkoltan rasszista szemléletmód, annyira magán viseli a fejlett kapitalista társadalmak uralkodó osztályai által sulykolt értékrend önleleplezően embertelen voltát, hogy a legtöbb politizálgató tisztes középpolgár jobb esetben észre sem veszi, rosszabb esetben még erényt is kovácsol belőle.
    Ami a homofóbiát illeti sehol egy büdös szót nem szóltam ( hol olvasta az előbbi hozzászólásomban? )az „LGBT” -k ellen, a személyes ismeretségi körömben is vannak ilyen hátterű emberek. Amúgy nem rossz gondolatmenet, a homofóbok meggyőzéséhez, ilyen alig leplezetlen rasszista lózungokkal előállni…

  • Gyula Bognar:

    A „túlszaporodás” nem tény, csak a népességszaporulat valamekkora mértéke; a „TÚL”szaporodás legfeljebb egy szubjektív vélemény. Pont arról beszélek, hogy ez az alig burkoltan rasszista elmélet, annyira magán viseli a fejlett kapitalista társadalmak uralkodó osztályai által sulykolt szemléletmód önleleplezően embertelen mivoltát, hogy a politizálgató tisztes középpolgár jobb esetben észre sem veszi, rosszabb esetben még erényt is kovácsol belőle. Ami a homofóbiát illeti, egy büdös szót nem szóltam az „LGBT”-k ( hol olvasott ilyesmit az előbbi hozzászólásomban ) ellen, személyes ismeretségi körömben is vannak ilyen hátterű emberek. Amúgy nem is rossz gondolatmenet a homofóbok meggyőzéséhez ilyen alig leplezetten rasszista érveléssel előállni mint ez a „túlszaporodós”…

    Kedves Moderátor:

    Jól elmondja hol áll a maguk „liberális”, „demokratikus” sajtóterméke, hogy a valódi baloldali véleményeket képviselőket kitiltják a fórumról, míg a szélsőjobbos, soviniszta, fasiszta nézetek hirdetőivel alapjában véve kedélyesen – az oly jellemző primitív, közönséges, pesties alpárisággal – elvitatkozgatnak. Persze csak nagyjából ott tartanak mint a magyarisztáni „demokratikus” oldal; jól kiegészítik egymást a fasisztákkal…

    Minden jót:

    Walla!

  • Christopher Adam

    Kedves Walla/Eleftheria,

    hol és mikor tiltottunk ki bárkit azért mert „valódi baloldali” véleményeket képviselt hozzászólásaiban? Én ilyen esetre nem emlékszem.

  • Az előző nick-névvel bárhogyan is próbálkoztam nem jelent meg a hozzászólásom. Talán csak technikai malőr…?

  • Christopher Adam

    Szerintem technikai malőr. Eddig csupán két hozzászóló kommentjei lettek automatikusan „spam”-re téve. Mindketten szélsőjobboldaliak.

  • ELEFTHERIA: Ön szép dogmákat tanult meg. Csak így tovább, felmenti a gondolkodás fárasztó munkájától.

  • Fenyvesi Glória: Önnek eszébe sem jutott, hogy sok-sok évezrede terjesztik a különféle nemi betegségeket a heterosexuális emberek, gondolom, ha összeadnánk a nemi betegségben szenvedők, rokkantak és halottak számát az évezredek során, több milliárd is kitelne belőlük. Legtöbb nemi betegség gyógyíthatatlan volt az 1800-as évekig. Avagy a heteroszexuális aktivitásból származó nemi betegségek és a hihetetlen méretű károk, amiket azok okoztak a civilizációban, az nem számít semmit? Tipikus, mert a túlnyomó része azoknak, akik nemi betegségben szenvedtek, az évezredes stigma miatt titokban tartották és tovább adták, ráadásul bűntudat nélkül, amiben családtagjaik és barátjaik is sokszor bűntársaik voltak. Ennyit a heteroszexuális emberek morális értékrendszeréről!

  • Bognár Gyula
    Úgy tudom, hogy az embereket úgy találták ki, hogy a szaporodást a heteroszexuális vonzalmúakra testálták. Ha a homoszexuálisokra bízták volna, az eddigi kb. 150 milliárd ember rögvest megrekedt volna Ádám és Évánál… (Persze az is igaz, hogy akinek otthon – mondjuk – mindössze két macskája van, az valóban nem terjeszt nemi betegséget!) Már elnézést…

  • Amit ír annak semmi köze az én hozzászólásomhoz, és semmi újat nem tartalmaz. Ha érdekli, álláspontom az, hogy ne csináljon senki bűnbakokat a maga által keltett hibákról való figyelem és felelősség elterelésére. Márpedig a Kerényi pont egy ilyen hülye, gonosz és ocsmány emberi selejt, kirekesztő, telve előítéletekkel, ráadásul semmi becsülete sincsen, eladja magát bárkinek és bárki fenekét kinyalja a fizetésért. Az általa emlegetett buzik között pedig orientációjuk, környezetük és érdeklődési körük, tehetségük miatt az átlagnál magasabb számban találhattunk, találunk és fogunk találni kimagasló művészeket, tudósokat, értelmiségieket és biztos vagyok benne, hogy sok-sok milliószor jobb és becsületesebb, őszintébb politikusokat is, mint a Stadionos viktor és a koszos bagázs. A szexuális orientáció az magánügy és semmi esetre sem csökkenti az emberi jogait senkinek, így kirekesztésre, megkülönböztetésre nem adhat jogot. Csak teljesen hülye, megátalkodott idióták mondanak olyan véleményt, mint a Kerényi, aki egyben főnökének és a Fidesznek a véleményét is kifejezi, hiszen megvédik és mögötte állnak. Nálunk egy ilyen barom még egy általános iskola PTA tagjának sem alkalmas, nemhogy politikai pályára volna esélye. Sajnos, nagyon aljas bűnözők tömörültek a magyar (náci) Fidesz pártba!

  • Bognar:

    Még mindig szebbeket, mint az állítólagos „túlszaporulatról” szóló… Az ugyanis nem kevésbé kirekesztő és embertelen mint a Kerényi féléké…
    A tőkés uralkodó osztályok persze nyilván nem dogmákkal hülyítik a nagyérdeműt és a kritikus gondolkodásra ösztönöznek ( önkritikában a legerősebbek… )pl. az undorító és hamis reklámvilággal, mass-mediával; a legnagyobb dogma, hogy kizárólag a kapitalizmus – annak is a jelenlegi legútszélibb módon kizsákmányoló neoliberális változata, amely a jelenlegi adósságválságokkal mára sikeresen szétrohasztotta a fejlett országok gazdaságát is – az egyedüli, kizárólagosan lehetséges gazdasági-társadalmi forma… És szerintem nemcsak hogy nem kizárólagosan lehetséges gazdasági/társadalomszerveződési forma, hanem már a bukás felé halad; pl. a gazdagok részéről, az ilyen a szegények túlszaporodásáról szóló szép kiszólások jelentik az előjeleit…

  • Bognar:

    Szerintem felesleges mondani, hogy az egész vita nem a hetero vagy homoszexualitás pro és kontráinak kérdésköréről szól, hanem arról, hogy bizonyos előítéletek annyira megrögzöttek, hogy fel sem tűnik előítélet mivoltuk. Az a felvetés, hogy akár a hetero akár a homo szexualitás önmagában „felelős” lenne társadalmi problémákért, teljesen abszurd. Tehát teljesen felesleges a homoszexualitás védelmében, a heteroszexualitást vádolni; vagy pláne kevésbé fejlett népcsoportok/embercsoportok – egyesek által nem kívánatos – „túlszaporodását” felhozni…

  • Gyula Bognar,

    Az élet egy totális mortalitással bíró szexuális úton terjedő kórság.
    Már Gaia is megmondta 🙂

  • Fenyvesi Glória
    2014 június 12
    12:36 de.

    A monogámiának mi köze az inteligenciához?

  • Fenyvesi Glória, Iván

    Idézet következik: „Az európai kultúrában a görögök óta tudjuk, hogy ez a legjobb módja annak, hogy gyerekeink a boldoguláshoz szükséges képességeiket kibontakoztassák, másfelől pedig hogy átadjuk számukra annak a közösségnek az alapvető értékeit, amelyben élniük kell”.

    Tudják hol volt ez?
    Elárulom: A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciójában.
    2011 őszén.
    Igazi konzervatív, keresztényi gondolat. Igaz?
    Nos. Nem.
    A görögöknek köszönhető két érdekes szó is.
    1. Pederasztia — fitala kisfiukkal folytatott szexuális élet.
    2. Porno – pornai= többnyire fiatal kislányokból álló, a hierarchia legalján levő, mindenre kappható, kényszeríthető szexrabszolga.

    A kereszténykonzervatív Fidesz oktatási modelljében tehát ez szerepel.
    Egyéb kérdés?

  • Ezek szerint teljesen felesleges volt elolvasnia írásaimat és vitáznia az én általam feltett hozzászólásokkal.

  • Igen a tőkések, kapitalisták, bankárok, (magyarban a bankár az=a cionistával) teszik tönkre a Világot, ezen belül Magyarországot, ami a legeslegjobb hely és társadalom ezen a legeslegjobb Világon. Természetesen azért van ez így, mert egyre többen szajkózzák azt amit maga és vallják azt, amit az ocsmány, barom Kerényi hirdet, a Fidesz ideológiai és művészeti cárja. Rövid időn belül mindenkinek ugyanazt az egyenruhát kell viselni, nem csak az utcákon, hanem otthon is, amit ellenőriz majd a Keresztény Moralitási Ellenőrök (mint Iránban)! Magyarországon megkezdődött már a folyamat, hogy megvalósuljon az Orwelli 1984.
    =============================
    Vajon miért is hagyja el egyre több polgár a Világ legeslegjobb helyét, Magyarországot és miért költöznek oda, ahol a tőkések, kapitalisták, szivart rágó kövér bankárok, a sok-sok cionista szipolyozza és sanyargatja a polgárokat? Sebaj a kormány majd kioszt még egy-két millió magyar állampolgárságot a Közel-Keleten és Ázsiában és még szavazni is fog nevükben amikor kell.

  • Andy Mage
    6:27 d.u., jún.12. „…..egyéb kérdés?” ( Az olvasó kérdez, az expert válaszol)
    1./ Hol olvasható ez a kiragadott idézet:”….férfival pedig ne hálj, amint hálnak nővel, utálat az !” (?MÓZES???)
    2./ Azt a bizonyos szuper olcsó kacsa farhátot melyik sorban fedezted fel? (??)

  • Andy Mage !

    …A már eleve [rab]szolgának született gyermekek képességeinek kihasználásáról már nem is beszélve…

  • Bognar:

    Maga nem az írásomra válaszolt; hanem egyszerűen fröcsög és becsületsértően rágalmaz… Ezt olyankor szokták, amikor kifogynak az érvekből… Az az aljas és meglehetősen átlátszó taktika amellyel a baloldali kapitalizmus-kritikát összemossa a nácizmussal/fasizmussal; Önt jellemzi nem engem. Arról nem beszélve hogy meglehetős félműveltségre vall, ha komolyan így gondolja, de szerintem Ön van annyira intelligens, hogy tudja a baloldaliság és a nácizmus/fasizmus összemosása egy nagy baromság ( amúgy a magyar fasiszta/szélsőjobb is kedveli ezt a vesszőparipát ). Amúgy ajánlanám a tanulmányozni a 20. századi történelmet a fejlett kapitalista országok és a fasiszta rezsimek viszonyáról ( sőt pl. amerikai cégek és a hitleri Németország kapcsolatairól, hogy csak egyet említsek ).

    Egyébként pont azért van migráció a világ kevésbé szerencsés tájairól a gazdagabbak felé, mert a rendszer jellemzői mind országokon belül és között is a hatalmas fejlettségbeli különbségek. Vannak a úgynevezett „centrumbeli” fejlett országok és fél-perifériális, perifériális országok amelyek jobbára olcsó munkaerővel, nyersanyagokkal és felvevő piacként a fejlettek gazdasági-politikai függelékei. Ezek alapvető közgazdasági tények. A gyarmati idők óta így működik. Amúgy Orbán más velejéig korrupt, gátlástalan diktátorokkal szerte a világon szintén a( mindenféle etnikai/felekezeti hovatartozás nélküli! ne olvassunk bele olyasmit ami nincs benne! ) nagytőke érdekeit képviseli. A kapitalizmus ugyanis nagyon jól megvan demokrácia és emberi jogok nélkül is.

    Természetesen nem is várom hogy érvekkel válaszoljon; de becsületesebb lenne ha a dolgokat nevén nevezne kommunistázna és nem nácizna/fasisztázna… ” tőke és fasizmus jegyesek, minden külön értesítés helyett.. ” ( József Attila: Farsangi lakodalom )

  • Néhány dokumentumfilm a kitűnően működő neoliberális vadkapitalizmusról, a velejéig antiszemita, Orbán-párti fasiszta beállítottságú „Journeyman Pictures” ausztrál dokumentum-filmsorozat epizódjaiként, tele fröcsögő antiszemita interjúalanyokkal:

    http://www.youtube.com/watch?v=4ECi6WJpbzE

    http://www.youtube.com/watch?v=V_3zmBUCVcI

    Néhány „mocskos antiszemitával” akik alternatívákat keresnek:

  • Amúgy az orwelli 1984 világának bevezetésére világszerte erős törekvések vannak ( az USA ebben vezető ) az olyan harmadikvilágbeli „dikatúrácskák” mint orbánisztán, Irán, Azerbajdzsán, Szaúd-Arábia – hogy csak néhányat említsünk – az olyan nagy nemzetközi „sakkjátékosok” „gyalogbábui” mint az USA/EU, Oroszország/Kína… A nagy Nyugat talán nem szarik rá, hogy az EU egyik tagállamában felszámolták a demokratikus jogállamiságot…? Inkább még megtömik orbánék,lázárék,simicskáék off-shore számláit néhány milliárd euróval; miközben a görögöket, ciprusiakat stb. kikészítik… Leginkább annak örülnének ha mindenütt olyan moslékzabáló alattvalói mentalitást lehetne bevezetni mint Orbánisztánban.

  • Fenyvesi Glóriának magának, senki másnak…
    „A tájékozódás intelligencia kérdése csupán”, írja feljebb. Amit ön ebben a témában leírt fárasztó kitartással, abból csak az intelligencia hiányzott. Az intelligencia két síkjából önnek hiányzik a második, mert „az intelligencia az emberi fajra jellemző, szerkezetileg összetett képesség” és így beszélhetünk, az un. interperszonális intelligenciáról, ezt IQ-ban nem lehet mérni, de aki már találkozott olyan egyszerűbb, vagy kevésbé iskolázott személlyel, aki bír ezzel a tulajdonsággal akkor az tudja miért kell nagyon megbecsülni az olyan embert. Sajnos önből ez nagyon, de nagyn hiányzik, ezért gátlástalanul ír össze mindenféle dolgot. Ha önnek egy szemernyi született intelligenciája lenne, beérte volna annyival, – ha már itt kell lennie és nem a Magyar Nemzet Online-t olvasgatja inkább – hogy ideírja, nem szereti a melegeket. Kész, ennyi és nem több, mert az tényleg nem kötelező…

  • To whom….
    Javaslom, hogy mielőtt tovább folytatnánk ezt az épületes vitát az emberiség kipusztításán át, az offshore számlákon keresztül az orwelli mélységekig….MINDENKI OLVASSA EL ELŐSZÖR AZ EREDETI Kerényi-interjút ! (Népszabadság, online, hétfő…)

  • Maga érdemtelen értelmes válaszra, az agymosás sikere volt!

    MÁSOKNAK: L. Simom László Interview idézet a büntető reklámadóról:

    Amikor 2010-ben megalkottuk a médiatörvényt, voltak olyan optimista várakozások, hogy minőségjavulást fog hozni a kereskedelmi médiumokban. Hogy a hírműsoraik nem bűnügyi, baleseti és katasztrófahírekkel lesznek tele. Nem így lett.
    ==
    Na, ennél ijesztőbb, a demokratikus berendezkedésre és a modern liberális demokráciára veszélyesebb három mondatot én még nem olvastam.
    Saját bevallásuk szerint azért vezettek be egy büntető különadót, mert nem tetszett a híradó.
    Ez egészen pontosan ugyanaz a mentalitás, gondolkodásmód és gyakorlat, mint amikor 1945 után a hatalomra került kommunistáknak esztétikailag nem tetszett a tenisz meg a golf, mert azok úri szórakozások, meg hülye nadrágot is kell hordani hozzájuk, ezért kicsinálták őket. Meg a budapesti kávéházi kultúra is kispolgári volt a szemükben, ezért bezárták a kávéházakat.

  • Én nem olvasom el a maga írását az első mondaton túl és válaszom a többi ollvasóknak szól.

  • iván
    2014 június 13
    3:18 de.

    A Bibliát is lehet idézni. De speciel a NAT koncepció hülyeségeit az nem menti. Viszont jelzi az utóbbi Rózsika és vezére hülyeségét.

    Kacsafarhát.
    Fővejáraton be. A középső széles út mentén jobbra. Talán a második kupacban. Valami mintabolt. Zöld azt hiszem a felső részen a festése.

  • iván
    2014 június 13
    11:11 de.

    elolvastam. Baromság.

  • Andy
    12:49
    Köszönöm!

  • Ez jó: fölfedeztük, hogy nem szabad a magyarorsz.-i média..
    ..az évszázad felfedezése…

  • sanyi: és ezt maga honnan tudja? értelmes ember a maga környezetében nem igazán fordul elő, honnan veszi hát a mintát?

  • Fenyvesi Glória

    moll: Intelligencia része pl. az is, hogy ha önnek más véleménye van, mint nekem, nem hülyézem le, vagy nem mondok magáról még rondább jelzőket, vagy másokról sem…

  • fenyvesi glória: ha javasolhatom, ne értekezzen olyan témáról, amihez nem ért, lásd: intelligencia.
    ez nem lenézés a részemről, csak eddigi megnyilvánulásainak esszenciája.

  • Fenyvesi Glória

    Ille István:
    Ön szerint az az intelligens ember, aki ocsmányságokat mond a másikról?
    Nem az , aki még akkor sem teszi, ha a másik megsérti?

  • fenyvesi glória: nem másokról van szó, hanem magáról. az intelligencia igencsak sok rétegből áll, mi több, az ízes káromkodás is része. tudja: a nyelv használatának színessége. rajtunk kívül csak az orosz tud ízesen káromkodni, egyetlen nyugati nyelv nem képes még csak a nyomába érni, mert kb. olyan szinten áll, hogyaszongya: az árgyélus kismadarát 🙂