Készül Ottawa Holokauszt emlékműve — Az áldozatok és leszármazottak bevonásával

2014 június 17 7:37 de.3 hozzászólás

Négy millió dollárral járul hozzá a kanadai szövetségi kormány a főváros Nemzeti Holokauszt Emlékművéhez, mely várhatóan 2015-re készül el. Az emlékmű három külön háromszögből áll, melyek együttesen a Dávid csillagot formálják, külön-külön viszont azoknak a zsidóknak, homoszexuálisoknak, romáknak és Jehovah Tanúinak állítanak emléket, akik elpusztultak Európa koncentrációs táboraiban. A Dávid csillag közepén pedig egy gyülekezési hely jön létre, ahol akár 1,000 látogató is elfér. Az emlékmű falai betonból és dróthálóból lesznek felállítva, melyek a koncentrációs táborok kerítéseit szimbolizálják. A falakon pedig a táborokban készült új fotókat helyeznek el, melyek az egykori haláltáborok mai állapotát mutatják be.

A tervezett ottawai Nemzeti Holokauszt Emlékmű.

A tervezett ottawai Nemzeti Holokauszt Emlékmű.

A négy millió dolláros állami hozzájáruláson kívül, négy privát adománygyűjtő 4,5 millió dollárt próbál összegyűjteni a Holokauszt emlékmű projekthez, Az egyik adománygyűjtő a torontó Fran Sonshine, aki Holokauszt túlélők leszármazottja. „A világ valamennyi szövetséges fővárosában létezik Holokauszt emlékmű. Ottawa volt az egyetlen kivétlen. Ez egy igazságtalanság, amit végre jóvá kellett tennünk”–nyilatkozta Sonshine.

Az emlékmű tervezését, felállítását, illetve a parkosítást Gail Dexter Lord, Daniel Libeskind és Edward Burtynsky irányítják. Helyszínként a Ottawa belvárosától közvetlenül nyugatra fekvő Kanadai Hadtörténeti Múzeum területét választották. A Dávid csillag közepén egy lépcsőt helyeznek el, melynek tetejéről látható lesz a kanadai parlament Béketornya.

Több mint 40 ezer holokauszt túlélő emigrált Kanadába a II. Világháború után.

Tim Uppal, a multikulturalizmusért felelős szövetségi államtitkár a héten Yad Vashembe látogatott, ahol elmondta, hogy Kanada a nemzetközi porondon is az antiszemitizmus élharcosa kíván lenni. Jelezte, hogy 2011-ben Kanada írta alá elsőként az ún. Ottawa Protocol on Combating Anti-Semitism című dokumentumot. Az emlékmű felállítása is jelzi Kanada elkötelezettségét – mondta az államtitkár.

Don Goldstein, az emlékmű projektmenedzsere jelezte, hogy amit most felállítanak, az mindenkihez szól. „Ez az emlékmű valamennyi kanadaié. Ez nem csak a zsidókhoz, vagy homoszexuálisokhoz szól, akiknek hozzátartozóik a Holokauszt áldozatai lettek.  Egy részt bemutatjuk a Holokauszt történetét, viszont a túlélés és a reménység narratíváját is elmondjuk”–nyilatkozta Goldstein.

Az emlékmű várhatóan 2015 őszére készül el.

3 hozzászólás

  • Értékelve a jószándékot, azért mégis hadd tegyek egy szerény, de kritikus megjegyzést a helyszín nem szerencsés kiválasztásához, csupán a túlélő jogán.

    Egy holokauszt emlékműnek nem egy elkerített zárt területen van a helye.[Arról már nem is szólva,hogy az áldozatoknak annyi közük van a hadtörténethez, mint a villamos elgázolta embernek a vasút-történethez.]

    Példaként említve; akárcsak a Budapesten emelt „fűzfa”, amelyet rossz koncepcióval besuvasztottak a Wesselényi-utcai MAZSIHISZ udvarba. [Magam is két „levéllel”, hat névvel veszek ott részt az örökös gyászból] minek következtében csak azok láthatják ezt a nemcsak szép, de igazán atraktív emlékfát, akik e mellékutcába tévednek, vagy akiket jobbhíján, mint túristát oda visznek… [Pontosan ugyanez a helyzet a budapesti úgynevezett Holokauszt Központtal is.]

    Egy valódi emlékműnek minél nyíltabb terülten, egy város, egy ország pezsgésében kell állnia, hogy teljesítse a rászabott MEMENTO feladatot.
    Ellenkező esetben kontraproduktivvá válik. Olyan, mintha legalább is szégyelni kéne a rendeltetését, avagy mintha ez olyan zsidó magánügy volna… Hát nem.

    Most, „a bűnbánat, vagy szerecsen-mozsdatás” útkeresztezősdésében mindenkinek döntenie kell, hogy hova áll…

    Arra hivatkozni pedig, hogy az emlékmű biztonsága kívánja meg a zárt helyen való elhelyezést, az meg egyenesen ostobaság, hisz’ teszem azt bizonyos náci kezek támadása esetén, még inkább fölkeltené a közvélemény érdeklődését az áldozatok emléke iránt… Erre példa a Weesselényi utcai Hősök (Gettó Halottak) Kertje, melynek a falán elhelyezett márványtábla a Gettó falának szovjetek általi lerombolását hirdette. A nácik ezt, már a kilencvenes évek elején darabokra törték, amit az összes lap megírt a TV foglalkozott a merénylettel és közvetítette az új tábla felavatását is…

  • Ui:
    Az Orbánkormány amely azzal dicsekszik, hogy a Holokauszt Központot ők létesítették még első regnálásuk idején, ám annak előtte már korábban létrehozták a Terrorháza nevezetű holokauszt-relativizáló „emlékintézményüket”, és csak aztán alakítottak ki egy meglévő „isten hátamegetti” – Páva-utcai – épp a holokauszt következtében kiürült, a MAZSIHISZ-tól megkapott régi zsinagógát.

    A Terrorháza, persze az Andrássy úton, a főváros centrumában a legnagyobb forgalom kellős közepén nyert „szerencsés” elhelyezést… Mert a propagandában Ők aztán profik a javából.

  • Íme hát !
    Míg egy távoli ország – nem mellékesen az egyik felszabadító – nagy méretű emlékművel állít emléket az ártatlan polgári meggyilkoltakna, addig a gyilkosok unokái mindent elkövetnek, hogy egy hamis emlékmű ürügyén most már végleg összemoshassák az áldozatot a gyilkossal.