Potemkin-indik(t)átorok

2014 június 24 11:14 de.7 hozzászólás

A türkmén diktátor, Gurbanguly Berdimukhammedow néhány napig Budapest vendége. Vagy már hazament? Részletkérdés. A GESZTUS, hogy a magyar köztársaság (köztársaság?) elnöke fogadta, szinte mindent elmond. S mégis sikerült megszívatni. Mert nálunk még a baráti diktátornak is kijár az ilyesmi.

Mármint Orbán Viktor barátjának. De ugyebár ismert a mondás, hogy „madarat tolláról…”. Bizony, bizony. Diktátort barátjáról. Valahogy így járhatott a türkmén vezér is. Arra ugyanis még emlékezhetünk, hogy Orbán Viktor mit alakított a választási kampányban. Ott volt minden kilométerkőnél. Jó polihisztisként mindenhez hozzászólt, és mindenbe belenyilatkozott. No meg persze, mindent átadott. Rövid autópályát, és 4-es metrót. Az előbbi felületén nem számolta senki a kátyúkat, míg az utóbbi átadása igen időszerű volt. Különösen azért mutatott ott feszítve a Vezér (a magyar), mert annak idején elévülhetetlen érdemeket szerzett az építkezés meggátlásában. De így legalább átadhatta. Országos barátjával, Tarlós Istvánnal. Lett is üzemszünet. No nem azonnal, hanem kicsit később.

Azért jelezve azt, hogy Orbán Viktor kedvéért azt is átadták, ami éppen csak elkészült. Esetleg el sem készült. Mint a Várkert-bazár, amit úgy átadtak, hogy csak na. Egész a homlokzatig. Utána a néma Potemkinia. Az öreg herceg meg röhög ott a felhők felett. Neki legalább egy cári felség jutott, akinek szolgálhat. Orbán Viktornak még olyanja sincs. Hacsak nem rimánkodja királlyá magát. De akkor meg Potemkin örökébe nem léphet. Mert nehéz egyszerre lenni királynak és kiszolgáló hercegnek. Talán különben ezért van ez a hatalmas vonzódás a magyar miniszterelnökben az authoriter vezetők nemzetközi felhozatala iránt. Azonban éppen a bevezetőben említett türkmén főnökkel szemben igazolta azt az orbanikus szervezés, hogy szervezni tudni kell. Nos. Nekik nem megy. Illetve megy. Igazi orbanisztáni módon.

Gurbanguly Berdimukhammedow alighanem koszorúzni kívánt, és egy ilyen nagy ember kívánsága parancs. Mert a végén még jön a türkmén Békemenet, és nincs az a CÖF, ami megállítja. Még akkor sem, ha az egész besúgói hálózatát mozgósítja. Tehát, ha a türkmén diktátor koszorúzást diktált, akkor koszorúzott. Alighanem csillagot akart koszorúzni, mert azt kapta céltáblának. Szépen megművelve. A sarki barkácsboltból előkapott alapanyagból. Ki is vonultak hozzá a fotósok, és fotózták. Az MTI is fotózta. S mert a pedálozás érdekében a diktátor-bácsit mégsem lehetett far-irányból megörökíteni, hát szemből. Így legalább a fenekébe szorult nyelvek sem látszanak. Ellenben látszik a megkoszorúzott csillag hátulról. S innen tudható, hogy az kérem furnér a javából.

Sebtében kifaragva és kicsit gyatrán körbevágva. Na jó, nekem se ment volna jobban a csillag-fűrészelés. Tehát a kormányzati díszletezők is a politechnika tanárok rémei lehettek egykoron. De még talán ezzel sem lett volna gond, ha nem jut eszébe az MTI-nek hátulról megörökíteni. S persze akkor sem, ha fognak valami festéket, és lekenik. Esetleg becsomagolják alufóliába. Úgy is ronda lett volna, de legalább nem látszik, hogy milyen kapkodva, pusztán a homlokzatra figyelve berhelik össze azt a koszorútartót.

Ugyanakor mégis jó, hogy így esett. A türkmének diktátora legalább egy életre megjegyezheti, hogy Orbániában csak a látszat az, amivel törődni érdemes. Potemkin keble is újra dagadhat a túlvilágon. Mert a különböző, sebtében átadott homlokzatok után immár bizonyított Orbán Viktor protokoll-gárdája. A koszorúzás is látszatok nagymester-hercegét dicséri.

 Andrew_s

7 hozzászólás

  • Diktátort barátjáról… S tényleg

  • Just test.

    Magyarországról írok, és úgy érzem, menekülni kell.

  • pbalage
    Hadd javasoljam: Türkménisztánba menekülj ! Ingyen van a viz, gáz, villany , rezsiharc ohne, – s dolgozni sem kötelező. Szólj az ismerősöknek is… (S még szegről-végről rokonaink is!)

  • Hát persze. Mert a homoklazat átadásnak már régesrég Felcsúton, vagy Alcsútdobozon – mittom én – már nagy hagyománya van. Ott áll egy régi kastély homlokzata, csak úgy magában, ahol annak idején, még hivatalosan is suttyó korában a szerett Vezérünk csavargásai során rendszeresen megfordult. – Na ne örülj olvasó, nem dőlt rá. – És ezek a séták oly’ mély hatást tettek az izlésére, hogy elhatározta, ha törik, ha szakad, ha majd nagy lesz ilyen torzókat fog ő is építeni…
    Igaz, a suttyó megmaradt annak ami vóóóttt, és nagy sem lett, mégis ennek isszuk a levét manapság a cikkben említett félkész alkotások átadása képében is…

  • Ázsiai minta-államok államok baráti szövetsége:

    Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Orbanisztán

  • na innen senkinek sem kell menekülnie,aki ezt állítja az hazudik,vagy annyira hülye és tehetségtelen,hogy azt hiszi
    máshol díjazzák!….(például Gerendás..aki mégis kapott munkát,és a szobordöntögető D.is csak riogatott….másokról már nem is beszélve)Ők saját maguk elől menekülnének,de rájöttek,hogy kint sem jegyzik őket…..és sajna maradtak,mert egyes körökben megtalálják a számításukat…persze ettől nem lesznek „nagyobbak”….

  • marcsi: látja, most igazat szólt…magának is rég menekülnie kellene, de – sajnos – maradt. nyilván valóan számításból. megtalálta?