Paksilag sem Orbán szív

2014 június 27 2:39 de.14 hozzászólás

A lengyel lehallgatási ügyek margójára feljegyezték az ottaniak sajátosan perverz véleményét Orbán Viktorról. Eszerint, habár Lázár János csinált az azonos nemű tolmácsaival, vagy kikkel, kétmilliós hotelszámlát, Orbán szerzett orális örömet Putyinnak. S nem azzal, hogy lukat beszélt a hasába. Ám, a lengyelek alaposan tévednek.

Nem azért, mert egy többgyermekes családapáról igen csúnya dolog ilyen véleményt terjeszteni. Mert a történelem ismer ilyen fordulatokat. Ha nem is sűrűn. S még emlékezhetünk a brezsnyevi fogadások kötelező forgatókönyvére is. Úgyhogy a magyar miniszterelnök akár le is térdelhetett volna az orosz nagyúr előtt. Akárcsak átvitt értelemben is. Mert azért gyanítható, hogy a le-, illetve kihallgatott vélemények is átvitt értelemben érthették az élvezethajhászó közeledést. Már csak azért is, mert Putyinnak, a neten keringő képek alapján, jobb ízlése van. Mint férfinek, és nem úgy, mint a saját üzletembereinek hasznot hajtó vezetőnek. Az utóbbi ugyanis egy másik kategória. A pénznek meg amúgy sincs szaga. Legfeljebb fénye. Ha elég sokáig tartják sugárzó anyag közelében. Márpedig Pakson elég sok sugárzó anyag van, és lesz még évtizedekig ahhoz, hogy a teljes magyar pénzkészlet fényesen ragyogjon. De nem fog. Szinte nem is lesz. Mármint az országnak komoly pénztartaléka.

Hacsak nagyon gyorsan ki nem dolgozzák azt a technológiát, amellyel gazdaságosan lehet aranyat is gyártani az atomerőmű bővített blokkjaiban. Ellenkező esetben könnyen bekövetezhet, hogy Putyin hitelbe felvásárolta Magyarországot. A parlamenti gombnyomorgató többség boldogan révülő idiotizmusa nyomán. Amellyel megszavazta az orbanista embertípus prototípuskészlete az orosz irányba való tartós eladósodást. Amellyel különben iránytól függetlenül sikerült félgyarmati sorba hozni az országot. Miközben azért érdemes talán emlékezni arra, hogy milyen nagy vauúúú volt arról, hogy nehogymár Moszkvából mondjanak meg bármit is. Nyugodtan megállapítható, hogy ezt követően nyugodtan megmondhatják. Egy országot zsaroltak már meg kevesebbel is, mint nukleáris hulladékkal, és több milliárdos adóssággal. Márpedig az ajtó kitárult, és a küszöb is eltűnik, ha a nem létező esettanulmányokkal megtámasztott kártyavár omlani kezd, és lehívják a 10 milliárd eurónyi orosz állami hitelt. A CÖF már kezdheti is szervezni a Békemenetet az immár hagyományos „nem leszünk gyarmat” szlogennel. Már csak azért is, mert az orosz-ukrán nézeteltérés mögött is felsejlettek némi kifizetetlen számlák. Nagy tételben. Így aztán a rendszerváltás előtti világ iránt nosztalgiázók kiemelt kedvéért lehet, hogy még fognak Budapesten orosz egyenruhában mászkálni.

Amúgy Orbán Viktornak is igen komoly nosztalgiája lehet már. Miután neki az a rendszer a saját elszólásai nyomán is igencsak megfelelt. S sosem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna a Fideszt később, kezdetben különben egyfajta kontra-KISZ gyanánt megalapítók sorsa, ha I. Feltsúthy Orbán Viktort meghívják a KISZ-KB tagjai körébe. Tagnak. Azonban a „volna” ismerten nem történelmi kategória. Vona és Putyin viszont a jelen. Az ország meg szív középen. Tehát a lengyeleknek már csak ezért sincs igaza. Nem Orbán Viktor, hanem az egész ország megszívhatja ezt a „roppant előnyös” üzletet. Amelynek hatástanulmányairól különben kiderült, hogy nincsenek is. Jól mutatva azt, hogy a Fidesz képviselőinek átlagos intelligenciája, talán a kialakult tömeghatás miatt, milyen hathatósan közelít a kísérleti patkányokéhoz. Azokat is meg lehet tanítani, hogy a nem létező sajt reményében is nyomkodjanak gombokat. Csak néha kell egy kis morzsát lökni nekik. Mint a kormányzati képviselőknek. Időnként szót, a büfében szódát, és havonta fizetést kapnak. S már nyomják is a gombot, ha jelet kapnak rá. 

Miközben a Vezér, Pannónia bátor agara vacsorál. Mert annyi más esethez hasonlóan Orbán Viktor nem szavazott Paksról. Bátran, mint a pánikbeteg kisegér. Elmenekült az általa elindított döntési lánc végéről. Így a lengyel véleményezőknek már csak ezért sincs igazuk. Orbán Viktor Díszvacsorán fogadta a Magyar Corvin-lánc Testület tagjait az Országházban. Miközben hívei elvégezték a piszkos munkát. Tehát Orbán Viktor kérem ellenállt. A felelősségvállalásnak. Mint már annyiszor.

 Andrew_s

14 hozzászólás

  • no comment.
    ugyan a gerinccel egy kis baj van, de hiánya nem mindig feltűnő…

  • István, ez nem igazán nyílik meg ebben a foemában szerintem.

  • Így a lehallgatás után most már legalább tudom, miért nyalogatja mindíg a szája szélét orbán! Ekkora örömökért cserébe mit neki az ország!

    Országomat egy slukkért!

  • andy mage: szerintem se, de mp3-as melléklet egy mail-hez. hiába töltöm le, onnan se tudom kommenthez csatolni.

  • „Szerintem ennek a tízmillió eurós orosz hitelnek semmi köze a paksi bővítéshez – mondta Bokros Lajos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

    A volt pénzügyminiszter szerint semmi értelme atomerőművet építeni, mert 20 év múlva nem tudjuk, hogy milyen energia lesz a legolcsóbb, a leghatékonyabb, és a legkevésbé szennyező. Szerinte a hitel arra kell, hogy a kormány ki tudja fizetni azokat a veszteségeket, amelyeket a populista intézkedésekkel halmozott fel. Bokros szerint ez a kölcsön alkalmas lehet arra, hogy tartani lehessen a 3 százalékos hiánycélt, vagy arra, hogy a devizahitelesek megsegítésének az árát ki lehessen fizetni. A közgazdász szerint mindegy, mi van a szerződésben, az oroszoknál úgy működnek a dolgok, hogy ha a Roszatomnak azt mondják, hogy ezt, vagy azt csinálja, akkor azt fogja csinálni. Ukrajnában sem a Gazprom emeli az árakat, tette hozzá, hanem az orosz kormány, illetve Putyin. Neki az volt a szándéka, hogy Magyarországot odaláncolja az orosz érdekcsoporthoz, ez persze pénzbe kerül, de kifizetik.”

    futurisztikus, realitástól elrugaszkodott? korántsem. orbánéktól kitelik.

  • Ha már nácizmus ügyben az egykori náciknál – a németeknél – nem tud ez a junta elköteleződni, kénytelen bármi áron, láthatóan a mi bőrünkre is, de legalább egy időre, ha más honnan nem, hát
    keleti diktaúráknál okvetlenül anyagi potenciálhoz jutni…

  • Orbán Viktor szerint: „… nem lehet olyan szerződést aláírni az oroszokkal, amit 10 évre titkosítanak azért, hogy ne tudhassuk meg, kik és hogyan befolyásolják az életünket.…”
    Egy gond van ezzel: nem a paksi szerződéssel kapcsolatban mondta, hanem 2008-ban, a népszavazásos bohóckodásuk során a Déli Áramlatról kötött szerződésről.
    „…március 9-én azt is mondjuk el: eddig, és ne tovább. sőt, hátrább az agarakkal!”
    Kampánybeszéde során nem csak a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat kifogásolta, de a Déli Áramlattal kapcsolatos orosz-magyar, a gázvezetéket érintő szerződést is:
    „…tegnap és a mai napon megpuccsolták a magyar parlamentet. A kormány puccsot hajtott végre a magyar nép képviselői ellen. Igenis, tudnunk kell a dolgokról, tudnunk kell, hogy milyen gazdaságossági számítások alapján várhatjuk el Magyarország felemelkedését, vagy alászállását. Ez a mi életünk, ez nem a kormány biznisze.”
    Nos, Pakssal kapcsolatban kiderült, hogy olyasmivel, mint gazdaságossági számítás, nem foglalkoztak: minek is ilyen botorság alapján dönteni, ha elég a Vezér akarata?
    „… az emberek életét hosszú távon eldöntő kérdésekben igenis fontos, hogy népszavazáson mondhassák el véleményüket. Igenis, van egy demokratikus rendszerben mindig olyan eszköz – a népszavazás ilyen – ha fontos ügyről van szó, kimondhatjuk, hogy nem engedjük át a döntés jogát se politikusoknak, se pénzügyi köröknek, se szakértőknek!
    Na, igen. Orbán elvtárs egy csöppet feledékeny. Gondolom, a korával jár hosszú távú memóriájának romlása.
    Két évvel később Lázár János kijelentette: „…az oroszokkal való üzletelés mindig értékválasztást is tükröz, ezért , aki az oroszokkal üzletel, az nem lehet a szabadság pártján.”
    Nos, e két, felettébb gerinces ember ma Magyarország jelenlegi és jövendő miniszterelnöke. Egyet kell értenünk a Himnusz szavaival: balsors akit régen tép…

  • málnaszőr, június 28. 4:14

    Egy fenét nem tud ( mármint a Frau Merkel vaskancellár asszonyságék felé ) elköteleződni. A „szabadságharcos” néphülyítő dumák ellenére ez az újfasiszta garnitúra a nemzetközi nagyvállalatok leghűbb csicskása: a multiknak adott adókedvezményekkel, az elmúlt 25 év leginkább munkavállaló-ellenesebb munkajogi törvénykezésével. De az EU-s trojka is elégedett lehetne, azzal ahogyan keresztül tud vinni bármilyen megszorítást a jogállami demokratikus fékeket és ellensúlyokat leépítő Orbán-rezsim… Az elmúlt 25 év gazdaságfejlesztési ( vagy inkább gazdaság leépítési ) stratégiájának következtében, az ország olcsó, alacsonyan képzett munkaerővel, és felvevő piaccal ( miközben külföldön nem jelentenek számottevő konkurenciát a magyar cégek ) látja el a nyugati, és elsősorban persze német vállalatokat. A reálgazdasághoz képest rákos daganat módjára túltengő, korrupt pénzügyi szektorról nem is beszélve ahol – a hazai néhány hiéna mellett – főleg a sógorok dominálnak ( persze mostanában felmerült a különféle keleti államokból való bankok idevonzása is ). Arról nem is beszélve, hogy talán kaphatná a ménkü sok EU-s anyagi támogatást ez a rezsim, ha Merkel asszonyság ellene volna…? Az 1989 utáni évekhez képest csak annyi az újdonság, hogy az országot a természetes fasiszta állapotába visszatérítő uralkodó osztályok, keleti irányból is bebiztosítanák hatalmukat. Paks2 is ennek a manifesztációja; illetve valószínűleg annak is, hogy az atomenergiát általánosságban leépítő Ny. Európa szívesen vásárolna viszonylag olcsón – miközben a gazdasági és ökológiai teher a csicska magyaroké – az ott termelt villamosáramból – hiszen a hazai szükségleteknél lényeges többlet termelésére lenne így kapacitás…

  • Fenyvesi Glória

    Orbán egy nős, több gyerekes családapa.
    Ráadásul hívő református.
    Nem hinném, hogy letérdepelne Putyin előtt, élvhajhászként…

  • fenyvesi glória: a kettő nem függ össze. de az, hogy maga is elgondolkodik a kivitelezésen, eléggé jellemző 🙂 az élvezet amúgy is putyiné lenne…
    amúgy egy francokat hívő. persze, lehet, hogy a reformátusoknál nem is érvényes a 10parancsolat, és akkor minden ténykedése érthető.

  • Fenyvesi Glória
    2014 június 28
    8:02 de.

    Bátorság elvtársnő. Menni fog. 🙂
    Idézném a szövegből:
    „Akárcsak átvitt értelemben is. Mert azért gyanítható, hogy a le-, illetve kihallgatott vélemények is átvitt értelemben érthették az élvezethajhászó közeledést. Már csak azért is, mert Putyinnak, a neten keringő képek alapján, jobb ízlése van. Mint férfinek, ”

    Mert egyébként tudottak olyan estek, amikor több gyermekes negyvenesek gondolták meg a nemi identitásukat. De Orbán esetében elfogadom, hogy erre nincs esély. A Népligetnél is sokat kéne fizetnie egy légyottért.

  • ha valaki azt gondolná, kamuzok:

  • Talán Bokros Lajosnak igaza lehet,—a reaktor bővítéssel kapcsolatban nincsenek hatás tanulmányok,titkosak a szerződések.Nem merik a parlament az ország elé terjeszteni,mi lehet az a nagy titok.Tényleg csak a pénzre volt szükség??.–Jól mondták a Lengyel üzletemberek-Putyin megszopatta Orbánt,azóta is felcsapott farokkal jár.-István én is találkoztam már ezzel a felvétellel,Ez Orbán szokás,ha valamit egyszer kijelentett
    annak a kijelentésnek az ellentéte is megtalálható.A termőföld ügyben is hasonló kijelentést tett,és mást szavazott meg.-A fenti idézeted is hűen tükrözi ezt a macskajancsit.

  • pecor: hát nem ő mondta, hogy ne azt nézzék, mit mond, hanem, hogy mit tesz! hát, ennek szellemében szarik bele a saját tenyerébe…