TGM üzent a Demokratikus Koalíciónak és MSZP-nek: Baloldali ember soha többé nem szavaz rátok

2014 július 13 7:04 de.34 hozzászólás

Tamás Gáspár Miklós rövid, de éles publicisztikában jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc, Eörsi Mátyás és Gréczy Zsolt (és még jó néhány ellenzéki prominens) kizárta magát a baloldalból az által, hogy Pásztor Albert miskolci polgármester-jelöltjük rasszista, romaellenes kijelentéseit próbálják kimagyarázni. De úgy látszik, az utolsó csepp a pohárban mégis az volt, hogy Gulyás Mártont atrocitás érte a DK szombati budapesti tüntetésén, azért mert egy „cigányozás helyett baloldali megoldásokat” feliratú táblával jelent meg a rendezvényen. „Ennélfogva (mindenfajta fölhatalmazás nélkül, ám élve avval a hatalommal, amelyet a teljesen nyilvánvaló és egyértelmű helyzet ruház rám) kizárom a Pártból Gyurcsány Ferencet, Eörsi Mátyást, Tompa Sándort, Gréczy Zsoltot, Hegyi Gyulát, az egész DK-t és MSZP-t cigányellenes, fajgyűlölő dumák, illetve a cigányellenes, fajgyűlölő dumák szánalmas és cinikus mentegetése (vagy gyáva, passzív eltűrése) miatt„–jegyzi TGM.

TGM

TGM

„A baloldal – akármennyi történeti változata volt is – megkülönböztető jegye, alapeszméje az egyenlőség. Mindenféle más vonása is volt 225 éves történetében, de ez a közös lényeg. Amikor a baloldal nem egalitárius (egyenlőségpárti) többé – mert pl. neoliberális vagy rasszista – , akkor megszűnik baloldalinak lenni. S ha egyszerre neoliberális ÉS rasszista, akkor minden világos„–írja TGM a mai magyar baloldal prominens személyeiről és pártjairól.

„Baloldali ember soha többé nem szavaz rátok – még befogott orral se – , rendezvényeitekre el nem látogat, beszédeiteket, írásaitokat soha többé nem veszi komolyan. Hacsak nem mint az ellenség (az osztályellenség) dokumentumait. De velük már úgyis tele a padlás. Föllebbezésnek helye nincs. Hasta la vista„–így búcsúzott a DK-tól és az MSZP-től TGM.

34 hozzászólás

  • Kedves TGM, én is kizárom akkor valahonnan. A józan és megfontolt emberek pártjából. Önnek a Hisztérika Párt a szellemi otthona.

  • Nyilván igaza van TGM-nek. Mari néni szavazzon a Jobbikra(Kimondjuk, megoldjuk), milyen szépen is működik az érpataki modell. Dolgozhatnak a közmunkások, vagy inkább rabszolgák az új földesurak földjén, követ is törhetnek. Az a lényeg, hogy a baloldaliak nehogy megszólaljanak, mert már rasszizmus. Ne is keressenek megoldásokat.Végülis ez zajlik 25, vagy 40 éve? A fehérgalléros bűnözés is rasszista kifejezés? Kezdjük annak a felszámolásával. Esetleg több jutna az átcsatornázott TAO-ból, az egykulcsos adóból, az ötszörös áron megrendelt állami építkezésekből a szociális juttatásokra, szegény gyerekeknek bentlakásos iskolákra(bizony ez is Jobbikos ötlet)netán a nagy építtetők nem feketemunkásokat alkalmaznának. Igaza van kedves TGM, lökjük oda az országot a „nemzetmentőknek”.

  • TGM – szokásos majdénmegmondomatutit modorában, ráruházott – kik által is? – hatalmánál fogva kizár, ítéletet mond és jósol.
    azután elköszön: viszlát! (e spanyol nyelvű mondat ugyanis ezt jelenti).
    szóval, még visszajön. de minek?

  • Puchert János

    Olyan sokszor megmondta már a tutit TGM,és annyiféleként, hát lehet-e még Ót komolyan venni, mindegy, hogy most igaza van vagy sem.

  • bubu64
    2014 július 13
    8:07 de.

    „szegény gyerekeknek bentlakásos iskolákra(bizony ez is Jobbikos ötlet)”

    Nem, ez nem a Jobbik ötlete. Ez egyike azoknak a társadalompolitikai alternatív programoknak, ami mellett Gyurcsány 2005-ben kiállt. Amiben a szegregátumok közlekedésének fejlesztését, bentlakásos intézményeket, délutánig tartó napköziket akart. És amire rögtön jött a „jobboldali” válasz, Gyurcsány el akarja venni a cigányoktól a gyerekeiket. Hiába mondta, hogy a családokkal együttműködve, a vád mégis hatásos volt.

  • Kihagytam bocsánat! Ebből következik, hogy már akkor is láthatta akinek volt rá szeme, hogy Gyurcsány egy szélsőséges rasszista..))

  • mkati: ” Összesen 1600 szegény- illetve cigánytelep található Magyarországon, 300 ezer ember él szegregált lakókörnyezetben.”

  • Most 2014-et írunk és nem 2005-öt István

  • mkati: sajnálom, de ez friss adat, a Habitat éves beszámolójából származik.

  • Ritkán értek mindennel egyet TGM írásaiban, de ezzel teljesen egyet kell értenem, tapasztalatból, amit a kb. 50 Facebook lapra feltett KMH cikk DK tag válaszai alapján formáltam. A DK-ról is el lehet mondani, hogy „Ezek is ugyanazok.”
    ========
    Mi mások lennének, amikor egy volt MSZP bukott miniszter a vezérük, aki beismerte, hogy „hazudtunk éjjel-nappal” és „elszúrtuk, nem kicsit, de nagyon” és évekig a korrupcióból éltek, élnek ma is, amit a Simicska-Puch páros osztogat ma is, csak a Fidesz sokszorosára növelt és behozott rá még sok ezer bűnözőt, államosítva az ország teljes kirablását. A DK támogatók agresszívak (ez nem baj) és ugyanúgy másra kenik (a provokátorra) a bűnt, aki ezért megérdemelte a verést, mert „minek jött oda, ahol mindenkinek más a véleménye”, azaz a DK támogatók nagy része is rasszista, halálosan utálják a cigányokat, mint az átlag magyarok 80%-a. A magyaroknak megvan a betanult szövegük a cigányokról, akik lusták, csak isznak, dohányoznak, gyereket csinálnak, fűvel-fával, családjukkal ágyba mennek, csak bűnözésre alkalmasak és nem is magyarok. Eszébe sem jut senkinek, hogy a cigányok azért olyanok, amilyenek, mert évszázadok óta ki vannak rekesztve a társadalomból, meg sem tanulhatták, hogyan kell élni másképpen, elfogadhatóbban és beléjük kövesedett a gyűlölet, mit abba az állatba, amit állandóan csak vernek és nem is nagyon etetnek. Ha a láncról elszabadul, csak támadni fog és harapni! Ez a magyarok és európaiak nagy bűne, lila gőzük sincs mi az az integráció, de nem is érdekli senkit!

  • István!

    Akkor most kezdjük elölről Tudom, hogy friss adat, ezért írtam, hogy most 2014-et írunk.

    A kérdésem: ha nem jól értettem, akkor az idézet (az adat) hogyan kapcsolódik ahhoz, amire írtad?

  • – Tudni kell, hogy a DK rendezvényen jelen volt az Együtt-PM programszervezője és Gulyás Mártonnal bőszen beszélgetett (fotó is készült róluk a facebookon megtekinthető) utána történt a rend-zavarás. . .
    Ezért szólította fel a DK szóvivője az Együtt-PM-et, hogy tisztázzák a helyzetet.
    Az E-PM nyilatkozatban tiltakozott, hogy semmi közük az ügyhöz.
    De a DK szóvivő magyarázatot vár – „Még mindig nem tudjuk, mit keresett az Együtt-PM programszervezője a DK rendezvényén annak társaságában, aki később megzavarta a tüntetést. Az Együtt-PM hiavatalosan távol volt az eseménytől…”
    – Akkor mi célból jöttek. . .?

    – Amit az ügyről még tudni kell,- hogy Gréczy Zsolt a
    közösségi oldalon kért mindenkit, aki a miskolci ügyről kíván beszélgetni azt várja a DK Népszínház utcai irodában. . . ha Gulyás Mártont és a többi rendzavarót igazán érdekelte volna az . . . ügy megvolt rá a lehetőség. . .

    – Ami TGM véleményét illeti, – a miskolci jelöltről tudni kell:
    Pásztor Albert nyugalmazott rendőrkapitány 2011-ben Pro Urbe díjjal tüntették ki.
    Ezt a kitüntető címet Miskolc városa adományozza azoknak, akik „több éven keresztül kifejtett munkássága … kiemelkedően végzett tevékenységével … a város fejlődésében”,… elévülhetetlen érdemei . . . ” miatt kapta.
    Egy ilyen díjat nem azért adnak, mert rasszista, romaellenes . . .
    Továbbá a DK alelnökei külön-külön Debreceni József, Eörsi Mátyás Miskolcra utaztak és személyesen beszélgettek a jelölttel.
    Engem meggyőztek róla, nem rasszista, nem jobbikos . . . a ‘rossz’ mondatok szakmájából fakadnak, amit nap mint nap tapasztalt és foglalkozott. . .
    Persze, Mi és TGM Pestről és kívülről állíthatunk, megbélyegezhetünk embereket, de tudnunk kell semmi sem fekete fehér

  • mkati: „Ez egyike azoknak a társadalompolitikai alternatív programoknak, ami mellett Gyurcsány 2005-ben kiállt. Amiben a szegregátumok közlekedésének fejlesztését, bentlakásos intézményeket, délutánig tartó napköziket akart.”
    ez 2005-ös kezdeményezés. 2014-ben meg ez a helyzet. 300 ezer ember, szegregáltan.

  • Köszönöm István, így már értem.

    Elbeszéltünk egymás mellett. Annak akkor volt értelme, lehetett volna egy kezdő, talán fordulópont is. Persze már akkor sem önmagában egyedül jelentett volna megoldást.

    Ma ennél sokkal súlyosabb a helyzet.

  • Na Gyurcsány közben elnézést kért Gulyás Gergelytől(aki egyébként a mai kormányt is gyakran kritizálta!!)mert gyakran elfelejti mit hadovált össze- vissza,a kritikát nem bírja,de nagy néha van egy világos pillanata….
    T.G.M írásában is van sok igazság!!

  • „…de nagy néha van egy világos pillanata….”
    maga csak tudja, milyen az 😀 csak tárgyilagosan, ha lehet…

  • mkati!
    Bocsánat, akkor tévedtem. Először Jobbikos ismerősöm adta ezt elő, mint az ő ötletüket. Előtte nem olvastam.

  • Bogdán Géza

    Szia Marcsi!
    Akit inzultáltak a DK-rendezvényén azt nem Gulyás Gergelynek, hanem Gulyás Mártonnak hívták.
    http://www.hirado.hu/2014/07/12/inzultus-erte-az-ellentuntetoket-a-dk-demonstracion/

  • gézám, bodának mind1. az ő politikai kultúrája meglehetősen kezdetleges.

  • Géza!
    Igazad van elírtam a keresztnevét,de mindenki tudja kiről van szó,és a lényegen nem változtat!
    Köszönöm az észrevételt!
    Szólj Illének nem kell a visszhang,(ha nála ez jelenti a kultúrát ……)akkor jobb ha hallgat!na meg a politika sem
    nagyon megy neki!

  • marcsi: már bocsánat, de ezt miből gondolja? lévén, hogy a maga politikai értékrendje, hogy is mondjam csak, igencsak sekélyes, nem áll másból, mint a sárdobálásból, az a lényeg, hogy a baloldalra hulljon.
    a maga esetében pedig – aki, mint tudjuk, közvetlenül orbántól és a jóistentől kapja a direktívákat – az kevés, hogy mindenki tudja. maga, jóasszony, nem tévedhet! ezt a lényeg dolgot meg talán beszélje meg a másik gulyással. gondolom, nem így látja, mivel nem ő kapta a taslit.
    a visszhang meg igencsak hasznos dolog, mert hát, visszahallatszik benne, mekkora baromságokat is tud mondani 😀
    ha megbocsát, kedves marcsi, most nem érek rá tovább magát leiskolázni, mivel jobb dolgom van (ismerős, mi?). tudja: VB-döntő!

  • TGM egyszer már búcsúzott a baloldaltól, még hiperliberális korában.

  • Róna György véleménye:
    „TGM már megint summant

    „élve avval a hatalommal, amelyet a teljesen nyilvánvaló és egyértelmű helyzet ruház rám) kizárom a Pártból Gyurcsány Ferencet, Eörsi Mátyást, Tompa Sándort, Gréczy Zsoltot, Hegyi Gyulát, az egész DK-t és MSZP-t cigányellenes, fajgyűlölő dumák, illetve a cigányellenes, fajgyűlölő dumák szánalmas és cinikus mentegetése (vagy gyáva, passzív eltűrése) miatt.”. Ezt a gondolatot az ismert megmondó-művésznek a hvg.hu-n tegnap megjelent „TGM: Kizárlak a Pártból” írásából másoltam ki.

    Természetesen eszem ágában sincs kifogásolni, hogy TGM azt és onnan zárjon ki, azt és úgy vonjon felelősségre, sőt még azt sem mondhatnám, hogy nem értem meg felháborodását és az ádáz dühét.

    Azonban a gondolat indoklás részében alkalmazott szófordulatra „dumák szánalmas és cinikus mentegetése (vagy gyáva, passzív eltűrése)” reagálnom kell.

    Tartok tőle, hogy erre az indokra – igaz nem cigányellenes vagy fajgyűlölő, hanem csak antiszemita vonatkozásban – ő nem igazán jogosult, hisz évek óta nem csak, hogy gyáván és passzívan eltűri, de szánalmas és cinikus módon mentegeti Orbán és csapata egyértelmű –időnként cinkos szalon, de nem ritkán durva uszító – antiszemitizmusát!”

  • Mármint TGM mentegetné Orbánék antiszemitizmusát? Pláne „cinikusan”? Ez új…

    TGM-re sok mindent lehet mondani, de cinizmussal eddig még az ellenségei sem nagyon gyanúsították meg.

    Marad az, hogy Róna György nagy gólt akart rúgni, de meghalt a szépségben.

  • á nagy andras: gondolom nem azon akartál vitakozni, hogy TGM mentegeti Orbánék antiszemitizmusát, és ebben az a cinizmus, hogy tagadni is próbálja! =))

  • S például hogy is minősíted azt, hogy egy hozzá hasonlóan nagy olvasottságú, és műveltségű ember szemrebbenés nélkül konzervatívnak hírdeti azt a műveletlen paraszt-suttyót

  • na megint nem a „tévedhetetlen” Illének írtam,de mindegy!
    Tévedtem,de Gézának szólt!
    Vele kapcsolatban azonban nem tévedtem eddig sem,semmilyen vonatkozásban(jellem,modor ész stb)rendszeresen igyekszik bizonyítani!!!!!!szerencsére nem csak nekem,de másoknak is
    de róla lepereg…..
    Ne erőlködjön mert még kellemetlen tünetei lesznek…..

  • marcsi: jól tudja, hogy nekem magát a helyére tenni – fazék, fakanál, itt a befőzés ideje, inkább a konyhában jeleskedjen, ahhoz lehet, hogy ért – könnyed ujjgyakorlat 🙂
    amúgy miből gondolja, hogy magának kompetenciája van géza megítélésében? ráadásul még fensőbbségesen holmi bizonyításról is beszél, aminek természetesen maga a megítélője!
    boda, valamit jó, ha időben az eszébe vés, mielőtt még más teszi meg magának, és nem modellező vésővel: bogdán gézának semmit nem kell bizonyítania, főleg nem magának, aki hozzá képest csak egy undorító, házatlan csiga!

  • Mindent elmond az itt elhangzott hozzászólások többsége, csak igazolják TGM megszólalását.

    A legjobbak, hogy ” de hisz Pásztor Pro Urbe kitüntetést kapott, tehát nem is lehet rasszista „… persze egy olyan országban ahol alig vált ki észrevehető ellenérzést az 1945 előtti fasizmus rehabilitálása ( szoboravatások, Szakály/Kerényi/Dörner-félék kinevezése, nyilas írók alaptantervbe emelése stb. ); egy hivatalos kitüntetés nyilván bizonyító erejű ilyen tekintetben… Pláne ha valaki egy olyan testületből jön amely nyilvántartást vezet a vádlottak, gyanúsítottak etnikai hovatartozásáról ugyebár… Arról nem is beszélve hogy a demokratikus, jogállami normákat mindig is nélkülöző, manapság pedig ZÉRÓ elszámoltatás és demokratikus kontroll nélkül működő testületről van szó, amely történelmileg és ma is nem más mint a hatalmi önkény verőlegény-testülete; persze a pofozkodás is mutatja hogy mire van társadalmi igény: a védtelenek, kirekesztettek, más véleményen lévők megbélyegzésére, bemocskolására és akár fizikai bántalmazására ( tovább azt hiszem felesleges ezt a felsorolást fokozni )…

    TGM meg Orbánék-at védi, csak a „parlamentben”, az orbánéktól kapott jó pénzért ellenzéket játszók nem védik. Egyértelmű. Egyébként ezeknek pofozkodó söpredékeknek néhány visszakézből adott viszont-pofonra volna szükségük. Csak csatlakozni tudok Bartus-nak a pofozkodók és a rasszisták védelmezőihez intézett üzenetéhez: http://www.nepszava.com/2014/07/velemeny/bartus-laszlo-feri-es-a-rassziztak.html.

    A harmadik világbeli szintre való lezüllésénél ( nem csak szociokulturális fejlettségben, mert ebben a tekintetben mindig is azon volt, de életszínvonalban, közbiztonságban is ) nem várhat jobbat ( legfeljebb a Jobbikat, orbánékat, gyurcsányékat stb. követően… ) egy ilyen társadalom.

  • Mindent elmond az itt elhangzott hozzászólások többsége, csak igazolják TGM megszólalását.

    A legjobbak, hogy ” de hisz Pásztor Pro Urbe kitüntetést kapott, tehát nem is lehet rasszista „… persze egy olyan országban ahol alig vált ki észrevehető ellenérzést az 1945 előtti fasizmus rehabilitálása ( szoboravatások, Szakály/Kerényi/Dörner-félék kinevezése, nyilas írók alaptantervbe emelése stb. ); egy hivatalos kitüntetés nyilván bizonyító erejű ilyen tekintetben… Pláne ha valaki egy olyan testületből jön amely nyilvántartást vezet a vádlottak, gyanúsítottak etnikai hovatartozásáról ugyebár… Arról nem is beszélve hogy a demokratikus, jogállami normákat mindig is nélkülöző, manapság pedig ZÉRÓ elszámoltatás és demokratikus kontroll nélkül működő testületről van szó, amely történelmileg és ma is nem más mint a hatalmi önkény verőlegény-testülete; persze a pofozkodás is mutatja hogy mire van társadalmi igény: a védtelenek, kirekesztettek, más véleményen lévők megbélyegzésére, bemocskolására és akár fizikai bántalmazására ( tovább azt hiszem felesleges ezt a felsorolást fokozni )…

    TGM meg Orbánék-at védi, csak a „parlamentben”, az orbánéktól kapott jó pénzért ellenzéket játszók nem védik. Egyértelmű. Egyébként ezeknek pofozkodó söpredékeknek néhány visszakézből adott viszont-pofonra volna szükségük. Csak csatlakozni tudok Bartus-nak a pofozkodók és a rasszisták védelmezőihez intézett üzenetéhez: http://www.nepszava.com/2014/07/velemeny/bartus-laszlo-feri-es-a-rasszistak.html.

    A harmadik világbeli szintre való lezüllésénél ( nem csak szociokulturális fejlettségben, mert ebben a tekintetben mindig is azon volt, de életszínvonalban, közbiztonságban is ) nem várhat jobbat ( legfeljebb a Jobbikat, orbánékat, gyurcsányékat stb. követően… ) egy ilyen társadalom.

  • Ja egyébként idekívánkozik az emlékezetes ( már akinek ) gyulai „bírósági ítélet” is; tehát bizony egy k*rva kitüntetés eben az országban minden szép és jó bizonyítéka…

  • TGM csak egyben téved: hol a francba van számottevő baloldali ( de akárcsak egy mérsékelt, centrista, liberális, polgári demokrata ) szavazóbázis Európa legjobboldalibb országában, akikhez intézhetné az üzenetét…? Persze természetesen a magyar társadalom nagy többsége a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” eszméinek híve. Legfeljebb a „nyilas-testvériségé”, azaz a vérségi szemléleté… Itt azok a korlátolt, reakciós, kispolgári formációk akik magukat baloldalnak nevezik azok nagyjából a Front National, Lega Nord , Svájci Néppárt , Vlaams Belang, holland Szabdságpárt stb. helyén lennének egy nyugati politikai spektrumon; az utóbbi napok eseményei után legalábbis mindenképp. Ezek előtt is egy erősen jobboldali, neokonzervatív társadalom és neoliberális gazdaságpolitikát képviselők voltak; de ez most már hamisítatlan szélsőjobbos politika. Egyébként már szellemi elődeik is a horthysta hatalom kollaboránsai voltak ( Bethlen-Peyer paktum ) egészen ’44 március 19-ig… Ezek a „magyar demokrácia és jogállamiság”, sőt baloldaliság letéteményesei… Ami pedig Magyarorsz.-on jobboldalnak számít az meg Nyugaton már az illegalitás határán táncolna. Nem véletlenül nem vállalnak közösséget a magyar „szélsőjobbal” a nyugati szélsőjobboldali pártok ( hogy a neohorthysta FideSS mit keres a Néppártban az egy másik, messzire vivő – külpolitikai – téma ).

  • TGM néha szinte szórakoztatóan szélsőséges tud lenni, de most nagyon igaza van. Nem azért, mert a napokban szinte szó szerin ezt mondtam a feleségemnek, hanem mert tényleg nehéz elképzelni, hogy erre a két balkezes és -lábas, fafejü baloldalra nem szabad még egy szavazatot elveszejteni. A kár az, hogy a feleségemnek is igaza van, megy a semmibe a szavazat, amit másra szánunk. De eddig is oda ment, fájdalom kimondani, de szinte csak azok a szavazatok hasznosulnak amelyet erre a fasiszta-klerikális (Bartus úr jelzős szerkezete, amúgy tökéletes) adnak le.