A második döntés: a részletes gettósítási koncepció

Március 22-én a Sztójay-kormány első ülésén maga a miniszterelnök közölte a megszállók igényeit: a zsidók kizárása a gazdasági és politikai életből, sárga csillag, gettósítás. A deportálásról úgy tűnik még nem esett szó. A németek a döntést megkönnyítendő elhúzták a magyar illetékesek előtt a mézesmadzagot: minél gyorsabban megoldják a zsidókérdést, annál gyorsabban elhagyják az országot. Erre Sztójay is utalt mikor ismertette kormánya előtt Veesenmayerrel folytatott beszélgetésének tartalmát. Az antiszemiták bekapták a madzagot, pedig csak rá kellett volna nézni a térképre, akkor láthatták volna, hogy miért nem fogják elhagyni az országot a nácik, ha már megszállták.

A gettósításról szóló döntés már március 22-én megszületett, a sárga csillagról egy héttel később. E két rendeletet természetesen Endre készítette elő, mint a legtöbb zsidóellenes rendelet zömét. Igazat megvallva nem sok munkája volt ezekkel. Ugyanis nagy részüket már 1944. március 19-e előtt elkészítette, sőt PPSK vármegye területén be is vezette, amelyiket a BM megvétózott, a szövege annak is megmaradt. Eme, eredetileg PPSK vármegyére szóló rendeletek hatályát csak országos szintre kellett emelnie.

A gettósítási akció tervét Endre és Eichmann március 29. és 31. között lebonyolított találkozóin dolgozták ki. Endre határidőnaplója szerint 29-én, szerdán találkoztak először, ekkor még az alispáni irodában. Már az első találkozó is nem várt sikert hozott Eichmannak. Erre Buenos Airesben így emlékezett: „Ezen az első estén elmagyaráztam Endrének programomat, és láttam, hogy ő ettől tűzbe jött, amin nagyon csodálkoztam, mert nagyobb harcra és vitára számítottam.” E programról még Argentínában, 1957-ben azt mondta, hogy már ekkor a teljes deportálásról volt szó. Míg 1961-ben, már izraeli fogságban, arról beszélt, hogy Himmler állítólag már csak arra utasította, hogy csak a munkaképes korú zsidók kiszállítását szervezze meg. Egy ezt követő kihallgatáson annyit közölt, hogy ismertette a szlovákiai zsidórendeleteket és ezek bevezetését kérte, a sárga csillagról és a gettósításról beszéltek. Azonban Endre,- szerinte – a zsidók azonnali „evakuálását” kérte. Elmondása szerint „ezen az estén a magyar zsidók sorsa pecsételődött.” A jól végzett munka után tokaji bort iszogattak.

Eichmann1960-ban, elfogása után már korántsem volt ennyire nagyfiú. A rendőrségi kihallgatáson már azt vallotta, Himmler az összes zsidó gettósítását adta parancsba, ám Auschwitzba csak a 60 év alatti munkaképeseket kellett volna szállítani, a munkaképteleneket és a gyerekeket viszont nem. A következő évben, 1961-ben már egész nyuszika volt. A börtönben írt feljegyzésiben csak annyit írt, hogy Himmler a terepet Keletről Nyugatra átfésülve, stratégiai okokból számos zsidó evakuálását rendelte el.

Az tény, hogy a nácik minden, általuk megszállt, vagy szövetséges területen a „tiszta munkára” törekedtek. A lehető legtöbb zsidó azonnali megölésére, vagy halálra dolgoztatására. Csakhogy a lengyel és szovjet területek kivételével mindenütt szükségük volt a helyi közigazgatás támogatására. Ez a támogatás, mint korábban írtam, időben és térben változott. Mivel Eichmannt küldték, a szándék egyértelmű volt: a zsidóság deportálása, különben nem a „mestert” és stábját küldték volna. De a fentebb említett példák azt mutatják, hogy ez csak az egyik, – a maximális – forgatókönyv volt. Ha ellenállásba ütköztek kénytelenek voltak kevesebbel, vagy semmivel beérni. Amennyiben Magyarországon is lett volna ellenállás a kormány, a közigazgatás, a hadsereg és a rendvédelmi szervek részéről, akkor itt is beérik kevesebbel is, hisz minden tényező ellenük dolgozott. Kevés volt az idő, saját stábja a magyar rendőr,- és csendőrtisztek beszámolói alapján 120-200 főből állt. Ha levonjuk a sofőrök, őrök, titkárnők tolmácsok számát, akkor a szűkebb stáb csak 20 tisztet és tiszthelyettest tett ki. Ekkor még nem tudhatta, hogy a magyar hatóságok milyen segítőkész magatartást fognak tanúsítani.

Mikor Eichmann Budapestre érkezett komolyan kételkedett a megbízatása sikerében, később erről így nyilatkozott: „Amikor Magyarországra utaztam az aggodalmamon kívül nem volt semmim. […] Aztán jött Endre […] (és a berlini parancs) gyakorlati kivitelezését ez oly mértékben megkönnyítette számomra […] amelyről korábban nem is álmodhattam, annyira, hogy tulajdonképpen az ujjamat sem kellett megmozdítanom.”

A harmadik döntés már egy minőségileg új szintet jelentett, ugyanis ebben már az összegyűjtött zsidók „felhasználásának” módjáról volt szó. E lépcsőben döntöttek egy limitált számú deportálásról. A létszámot – a már sokszor tervezett- 100.000 főben határozták meg, melyet a német hadigazdaság munkaerő-igénye indokolt. A döntés április 13-án született meg, miután sikerült leszerelniük a Honvédelmi Minisztérium ellenállását. A HM alá tartozott a munkaszolgálat és nem mondott le irányításukról. A 2 E-ben még csak a gettósítást tervezték, de már megjelent a limitált deportálás igénye is. A 100.000 fős limit nem véletlen, hiszen ez már 1942-ben is szerepelt a Honvédség terveiben, attól fogva rendszeresen előkerült.

1944. elején mind gyakrabban szerepelt a német tervekben is. Ekkor tervezték az ún. Jägerstab programot. A program egyre grandiózusabb lett. Eredetileg 6 db, összesen 300.000 m² alapterületű földalatti üzem építését tervezték, az április 6-7-i klessheimi megbeszélésen a légierő vezetői (Göring, Milch) és Speer tájékoztatta a Führert a projekt állásáról. Hitler Speer tiltakozása ellenére növelte a méreteket, 2 db 600.000 m² alapterületű üzem létesítését írta elő, melyeknek 44 végére havi 1.000 db Me 262-es, és további 2.000 db egyéb típusú vadászt kellett volna gyártaniuk.

E nagyszabású tervek végrehajtásához Göring már február közepén fogolymunkásokat kért Himmlertől. Himmler március 9-i válaszában közölte, hogy már 36.000 fő dolgozik a légierő részére, a létszámot rövid időn belül 90.000 főre fogják emelni. Végül jelezte, hogy a Jägerstab program részére további 100.000 főnyi munkást fog biztosítani. A már említett április 6-7-i tanácskozáson Hitler utasította Speert, hogy jobban használja ki a magyar hadiipari kapacitásokat, egyúttal utasította Himmlert, hogy a szükséges 100.000 főt magyarországi zsidók behozatalával biztosítsa. Két nappal később parancsát újra megismételte. Április 14-én a Jägerstab programot irányító Karl-Otto kiadta az utasítást apparátusának, hogy 4 napon készítsék el a magyar zsidók munkába állításának tervét. A munka helyszíne a Protektorátus lett volna. Aznap éjjel, 2.40-kor Göring újabb táviratban még több munkást kért, megemlítvén, hogy e munkaerővel pozitív tapasztalatot szereztek az ultramodern repülőgépek gyártása során.

1944 április 12-én a magyar kormány hadműveleti területté nyilvánította Kárpátalját és Észak-Erdélyt, amellyel nagy segítséget nyújtott az akció álcázásához. A pár nappal korábban még akadékoskodó Honvédség ezúttal meg sem mukkant. Endre az utolsó részleteket április 14-15-én egyeztette Eichmannal. A magyar kormány ez idő alatt a zsidók vagyonának zárolásával volt elfoglalva. Április 16-án, vasárnap hajnalban, mialatt Endre szülei szentkúti birtokára indult pihenni, Kárpátalján megkezdődött a Ferenczy által vezényelt gettósítás. Az országszerte 7 héten át tartó folyamat eredményeként 200 vidéki gettóba és 150 átmeneti gyűjtőhelyre (zsinagógák, iskolák, hitközségi épületek), néhány városban (Budapesthez hasonlóan) ún. „csillagos házakban” 437.000 embert zsúfoltak össze.

Ez csak átmeneti zavart okozott, a parancsot ugyanis nem vonták vissza, hanem kiterjesztették. Bár a németek csak a falusi zsidók városokba való koncentrálását kérték, a BM április 4-én már azt közölte, hogy „a budapesti német tényezők álláspontja szerint […] Kárpátaljáról az összes zsidó […] kitelepítéséhez” a német és magyar hadsereg hozzájárulása szükséges.

Még e napon világot látott 6163/1944 BM res. számú bizalmasan kezelt rendelet mely a „zsidók lakhelyének kijelölése tárgyában címet viselte. A tartalmáról Eichmann és kapcsolattartásért felelős csendőr alezredes Ferenczy László egyeztettek, a szöveget természetesen Endre írta és a kész rendeletet Baky László írta alá. Április 5-én Sztójay szignálta azt a rendeletet, amely megtiltotta a zsidóknak, hogy gépkocsit és motorkerékpárt használjanak, valamint, hogy igénybe vegyék a vasúti közlekedést. Erre a szintén Endre által előkészített rendeletre azért volt szükség, nehogy a vidéki zsidóság elmenekülhessen a deportálások elöl. A holokauszt előkészítésének e szakaszát is vacsorával zárták, a vacsora április 6-án ½ 9-kor kezdődött és másnap ½-2-ig tartott.

A vacsora késői befejezése sem akadályozta meg őket abban, hogy április 7-én egy újabb értekezletet tartsanak. A péntek délelőttjén tartott értekezletre a BM kistermében került sor. Résztvevői közt volt Baky és Endre, Eichmann és egyik embere, Halász Géza, a kárpátaljai közigazgatás vezetője, Tölgyessy Győző csendőr ezredes, a területileg illetékes VIII. csendőrkerület parancsnoka, Hennyey Gusztáv és kollégái a Honvédség képviseletében. Az értekezlet napirendjén a kárpátaljai zsidóság gettósításának részletes menetrendje szerepelt. Először Baky kért szót. Rövid bevezető után rátért a lényegre, a kassai csendőrkerület területéről kitelepítik a zsidókat, az akció irányítója Ferenczy alezredes lesz, mellé tanácsadóul egy SEK törzset rendelnek. Felhívta a figyelmet a magyar-német együttműködés súrlódásmentességének fontosságára, segíteni kell nekik az elszállásolásban, élelmezésben stb., mint ahogy a németek is kizárólag segíteni akarnak a zsidókérdés megoldásában. Egyúttal közölte, hogy „a zsidóügyek intézését egyébként Endre László fogja átvenni.” Ezután Endre következett. Ő ismertette a feladatot. A zsidótlanítás Heydrichhez hasonló szavakkal indokolta: „hadműveleti szempontból, a német hadvezetőség kívánságára van szükség a zsidók koncentrálására, mert a hadműveleti területen a partizánveszélyt a zsidóság oly mértékben támogatja, hogy az a hadműveleti érdekeket veszélyezteti.” Utána Endre és Ferenczy beszéltek a technikai kérdésekről, ám a helyi vezetők azon jogos kérdéseire miszerint mi módon történik a zsidók élelmezése, szállítása, vagyonuk kezelése, nem kaptak választ. A belügyet a stratégiai cél, a zsidók gettósítása érdekelte, a részletek a helyiekre tartoztak. Végül kiosztották a 6163/1944. számú rendeletet, mindenki kapott 1-1 példányt, és szigorú titoktartásra kötelezték a résztvevőket. Az április 7-i értekezlethasonló szerepet játszott hazánkban, mint az 1942. január 20-i konferencia az európai zsidóság kiirtásában. Az érdemi döntések mindkét esetben előbb, szűkebb körben születtek. A konkrét célokról, mind a wansee-i jegyzőkönyv, mind a 6163/1944. számú rendelet homályosan fogalmazott, ám ez egyik helyen sem akadályozta meg a hatékony végrehajtást. A két értekezletet Eichmann személye köti össze, mindkét helyen részt vett a szervezésben, mindkét helyen részt vett a konferencián. Ugyan az április 7-i értekezlet csak a kárpátaljai zsidók sorsáról döntött, de ugyanazt a forgatókönyvet alkalmazták a többi vidéki terület gettósításakor és deportálásakor. Ekkorra eldőlt az egyetlen komoly technikai vita Endre és Eichmann között. Endre eredetileg Budapesttel akart kezdeni, de Eichmann sikerrel meggyőzte, hogy keletről nyugatra haladva (előbb Budapestet kikerülve), majd az utolsó fázisban a fővárosban lecsapva deportálják a zsidókat. A kárpátaljai és észak-erdélyi kezdésnek két oka is volt. Az egyik a front helyzet. A másik, hogy minden magyar és német etnikai purifikátor a keleti országrészekben élő, kevésbé magyarosodott, mélyen vallásos, és koldusszegény ortodox és haszid közösségek megsemmisítésére törekedett. Már az 1942. évi Heszlényi-Homlok tervben szereplő 100.000 zsidó felajánlása a Wehrmacht részére is e területeket érintette volna. Eichmann is elsőként őket akarta kiirtani. Höss szerint azért, mert Magyarországon győződött meg arról, hogy „ha a totális kiirtás folyamata révén sikerül elpusztítani a judaizmus biológiai alapját, akkor a judaizmus sosem fogja kiheverni a csapást, mivel a nyugati, beleértve az amerikai, asszimilált zsidóság nincs abban a helyzetben, hogy utolérje az óriási vérveszteséget, ráadásul ez nincs is szándékában.”

Másnap Endre referált Jarossnak a megbeszélésről, majd, még délelőtt a 2. megbeszélés a 2 E között. Mivel a zsidók elkülönítéséhez a kormány 22-én hozzájárult, a sárga csillagviseléséről előző nap döntöttek, így a téma a gettósítás lehetett. Egy napra rá ismét referált felettesének, e napon este találkozott a SEK képviselőivel, magyar részről rajta kívül Bosnyák Zoltán és a BM törvényelőkészítő osztályának vezetője, Argalás Lajos is jelen volt. E napon megszületett a döntés a gettósításról. Ismét ittak, utána géppisztollyal lövöldöztek a vármegyeház lövöldéjében. Majd Eichmann géppisztolyát Endrének ajándékozta. Ezt Endre határidőnaplója is megerősíti: „Jól éreztük magunkat. Célba lőttünk géppisztollyal a megyeházi lövöldében, azután ideadták géppisztolyukat ajándékba.”

Eichmannról Endre nézetei hallatán mázsás kőként gördült le a korábbi aggodalom terhe. Tisztába jött azzal, hogy Endre nem félelemből, de nem is az anyagi haszonszerzés céljából működik vele együtt, hanem elvi okokból. Már 25 éve csak arra a pillanatra várt, hogy „végleg” megoldhassa a zsidókérdést Magyarországon. Kihallgatóinak elmondta, hogy gyakran vissza kellett fognia a „forrófejű Lacit” „Langsam, immer eins nach dem anderen”, magyarul „Nyugalom, mindig csak egyiket a másik után”. Ugyan ő ekkor az életéért küzdve igyekezett mindent a már halott Endre nyakába varrni, de jó néhány korábbi megnyilatkozása, korabeli észrevételek hihetővé teszik e nyilatkozatát. Még Argentínában mondta azt, hogy „Dr. Endre […] lett az egyik legjobb barátom életemben.” E barátság, amely a hazai holokauszt szempontjából döntő tényezőnek bizonyult, széles körben ismert a korabeli országban. Alfred Trenker őrnagy szerint Eichmann számára Endre volt a legfontosabb kapcsolat, ezt a SEK két tagja, Hermann Krumey és Franz Novak is megerősítette. Wilhelm Höttl őrnagy, az SD egyik Budapestre delegált vezetője úgy tudta, hogy a 2 E együtt dolgozta ki a deportálások tervét. Otto Winkelmann SS-tábornok szerint sem kellett Eichmannak különösebb erőfeszítést tennie Endre befolyásolására, aki „saját meggyőződése alapján látta el a feladatát.” E két ember barátsága és szoros munkakapcsolata volt a honi holokauszt végrehajtásának motorja, és többször segített az eseményeket a holtpontjukról kibillenteni.

Közös munkájuk első nagy sikere gettósítási terv kidolgozása, a kormány még március 31-én rábólintott. Ezután az események felpörögtek. Másnap, április 1-jén, szombaton a BM elrendelte, hogy minden polgármester és községi elöljáró készítsen jegyzéket a településükön élő zsidókról, amely tartalmazza lakcímüket is. A listákat a felsőbb hatóságokhoz kellett eljuttatni. Mivel Endre kinevezése késett, ezért a rendeletet Baky írta alá. Ezen a napon a németek is munkához láttak. A kassai Einsatzkommando der Sicherheitspolizei őrnagyi rangú parancsnoka kérte helyi kollégáját, hogy a csendőri-rendőri erők kezdjék meg a kárpátaljai falvakban élő zsidók áttelepítését (Überführung) a városokba. A kérésre már másnap, vasárnap megérkezett a jóváhagyó válasz Budapestről.

A rendvédelmi és a helyi közigazgatási szervek azonnal munkához láttak. Már a vagonokat rendelték, mikor porszem került a gépezetbe. A Honvédség ugyanis közölte, hogy mivel csapatai most vonulnak fel a frontra, ezért Munkácson minden férőhely foglalt.