Az író barátja

2014 július 26 9:09 de.2 hozzászólás

A Pultnál már hullarészegen nyúlt a konyakhoz. A többi vendég kezdte azt hinni hogy ez az ember alkoholmérgezést kapott. De jól tartotta magát. Még jó hogy el nem kezdett énekelni, habár már nem abban a fázisban volt. Borzasztó sápadt képet vágott. Ült a széken, valószínűleg a lábán már nem is bírt volna állni.

Marla Hahn / Splash Studio

Marla Hahn / Splash Studio

-Még egy konyakot! – hebegte.

A pincér először nem is akarta kiszolgálni. Aztán mikor borravalót is adott, mégis átnyújtotta azt sárga színű szeszt. A többiek kártyáztak is, mindenki tudta, – ez egy alkoholista lehet csak.

Egyszer csak megjelenik a felesége, úgy negyven éves asszony.

-Nem szégyelled magad? Mit szólnak majd a gyerekeid, majd ha így meglátnak?

– Hagyj engem békén!

A hölgy lekevert neki egy nagy pofont. A pincér közbelépett.

-Na, de asszonyom, hagyja ezt itt abba!

Majd lelépett. A vendégek azt gondolták hogy ez a szerencsétlen, holtrészeg ember most teljesen magára maradt. Ki viszi majd haza?

Fogta magát s a WC-be ment. Az egyik vendég odaszólt a pincérnek:

-Nem kéne odafigyelni rá?

– Tartja ez magát!

A WC-ben már túl sokáig tartózkodott. A pincérnek gyanús volt valami. Utána ment. Ám a vendégnek nem volt semmi baja, csak az egereket itatta, miközben arcát mosta hideg vízzel.

-Jól van uram?

– Igen, semmi bajom! Kezdek kijózanodni.

– Ne hívjak magáért egy taxit?

Ekkor megjelent a bárban egy öltönyös úriember. Az ittas embert kereste. A vendégek ránéztek s megkérdezte az egyik kártyázó ember:

-Mit akar?

– Andrást keresem.

– A hullarészeget?

– Hullarészeg?

– A mosdóban van.

Rezső író volt és aggódott barátjáért. Bement a mosdóba és látja a pincérrel együtt. Beszélgetett vele.

-Hát maga ki? – kérdezte a pincér

– Ennek az embernek a barátja.

– Kérem vigye innen el!

– Hazaviszem!

– Az előbb épp a felesége volt itt s mérgében még pofon is vágta.

Rezső sóhajtott. Tudta hát, hogy barátjának sok gondja van.

-Szerintem otthon kap még egy kis szidást! De félre ne értse. A legjobb lesz, ha elviszi innen.

Rezső agya borotvaként működött. Nem a feleségéhez és gyerekeihez viszi, hanem a saját legénylakására. Megfogta s végighurcolta a báron keresztül, az emberek láttára. Mikor kiért az utcára, hívott egy taxit. Majd betuszkolta a taxiba, miközben az utcán is mindenki őt figyelte s elhajtottak.

Másnap reggel kijózanodott András. Az író szabadfoglalkozású volt, így ráért foglalkozni barátjával.

-Tegnap hullarészeg voltál! – mondta Rezső

– Igen, tudom

– Nagy mázlid volt! De tudtam hogy iszol, ezért nem véletlenül mentem érted.

– Köszi! – mondta elmosolyodva András

– Nincs mit!

– Nálad maradhatok egy hétig?

Rezső egy pillanatra megdermedt a gondolattól, de ismerve feleségét, azt mondta:

-Nem bánom!

– Hidd el meghálálom!

– Nem hiányzol a gyerekeidnek?

– Ugyan! Örülnek ha nem látnak!

Rezső kényszeredetten mosolygott. Majd reggelizni készültek. András jóízűt evett s azt mondta barátjának:

-A te rántottád sokkal finomabb, mint a feleségemé!

S egy erős kávéval fejezték be a reggelit.

Dinók László

2 hozzászólás