Harmadik honalapító

2014 július 28 10:55 de.28 hozzászólás

Egyelőre még nem fizikailag, de ha kell, a Békemenet, a Magyar Gárda squadrái készen állnak a fizikai hatalomátvételre.

Jöhet a Marcia su Budapest –  habár nagy a valószínűsége, hogy – akárcsak Benito Mussolininak – Orbánnak sem lesz szüksége már a véres fizikai erőszakra.

Mussolini

Mussolini

A Ducellino Tusványoson megalapvetette a XXI. század magyar fasizmusát, valószínűleg abból a meggondolásból, hogy visszaigazolja szeretett népe gyanúját, miszerint szalajt, mint a rigalánc.

Kifejtette, hogy vége van a liberális demokrácia korának, új idők új szelei fújnak, ami igaz is, csak az a baj, hogy az Orbán névre hallgató helyiérdekű hurrikán világméretekben egy lepke szellentésének sem felel meg, ellenben fertelmesen büdös.

A liberális demokráciáról meg csak annyit, hogy az éppen olyan, mint a szocialista demokrácia, ami éppúgy nincs, mint ahogy keresztény erkölcs sem volt soha.

Demokrácia vagy van, vagy nincs, erkölcs vagy van, vagy nincs – ha jelzőt ragasztunk hozzájuk, akkor csak az aktuális hiányosságokat akarjuk elleplezni vele.

Viszont lesz nemzeti állam, értsél alatta bármit is, ami nem demokratikus, merthogy az egyén és az állam viszonya is megváltozik – ahogy elnézegetem, a viszonyból iszony lesz.

Vége annak a szép világnak, amikor azt tehettél, amit akartál, ameddig csak a jogot, vagy mások jogos érdekeit nem sértetted – mostantól minden más lesz – a nemzeti állam majd megmondja, hogy mit is akarsz valójában.

Vége a bankok uralmának, vége annak, hogy korbáccsal verik a nép színe-virágát devizahitelt felvenni!

Munkaalapú új világ jön, kényszermunka-alapú, melyben majd a Nemzet Esze az új ország minden árokpartját kitakaríttatja, összeszedeti a szemetet, aki pedig nem elég szorgalmas, az mehet verőfényben petrezselymet gyomlálni – legközelebb majd szorgalmas lesz!

orbán mellszobor

Orbán mellszobora

Nézzünk szembe a ténnyel: olyan autóbuszon ülünk tízmilliónyian, melyet egy manifeszt elmebeteg vezet, és tapsolják azok, akik szintén      elmegyógyászati kezelésre szorulnak, esetleg egy trafikra fáj a foguk, habár az sem hozta meg a várt eredményt.

Ez a mi idiótánk meg eljátssza nekünk a harmadik honalapító szomorú szerepét, és láthatólag komolyan is gondolja a dolgot, ami viccnek még   csak-csak elmenne.

Habár, amit művel, az olyan, mint amikor az öreg székely belevágja a kést a fia hátába:

– Idösapám, ez most vicc volt, vagy komoly?

– Ez komoly volt, fiam!

– No, csak azért, mert viccnek erős lett volna…

Szóval nem könnyű eset a MI Ideológiai Zsenink, aki nekiment a bankoknak, nekiment a liberalizmusnak, nekiment a civileknek, nekiment a magyar államnak és nemutolsó sorban nekiment a saját múltjának.

Mintha nem lett volna a rendszerváltás óta szereplője és alakítója a politikai életnek, ebből nyolc éven át a politika irányítója, mintha semmi köze nem lenne a kialakult helyzethez.

Pedig hej, de mennyire, hogy van…

Az a szöveg, hogy a világ az ő trónra lépésével egyidejűleg megváltozott, rettenetesen gyenge.

A világ halad a maga útján rendületlenül, tesz magasról az ő kopaszodó fejére, meg a saját felhasználásra alkotott gyermeteg ideológiai próbálkozásaira.

A világnak nyolc év semmi, nem időtáv, hiszen még a Kondratyev-ciklus is hatvan év és állítólag van ennél hosszabb ciklikus változás is a fejlődésben.

Attól, hogy egy eszement alapvető változásokról hablatyol, még nem kell hinni neki, nem attól kel a nap, hogy a kiskakas kukorékol.

Azt kell észrevenni, hogy most, hogy már megteremtette a szinte totális diktatúrát, el kívánja fogadtatni azt hálás népével és az Unióval is.

Ezért taglalta, hogy a nemzeti államot meg lehet teremteni az Unió keretei között is, hiszen most, hogy elzárták a pénzcsapot, nem lehet erősebb hangokat hallatni.

Viszont, ha a nép elfogadja a harmadik honalapítás gyönyörű teóriáját, akkor szabad az út a Királyi Vár, de minimálisan is a Sándor-palota felé.

Ez a nemzeti állam pedig annyira jól hangzik, ezt skandálva akár békemenetelni is lehet…

Hogy ez az egész, úgy, ahogy van komplett fasiszta alapvetés, hogy a társadalmat hivatásrendi gittegyletekbe kényszerítik, hogy a vezérelv ma már teljesen elfogadott errefelé, az másodlagos.

Viszont nagy szarban leszünk, ha ez a hibbant Ducellino hadat üzen Etiópiának, mert Hende hadvezér sem sokkal okosabb, mint a gazdi.

Altiszteket avatott Veszprémben – a „tiszthelyettesek” megnevezés kommunista ármány volt – viszont Veszprém egy délceg lépés Jutas felé, melyet megemlíteni a remek történelmi érzékű hadvezér nem is volt rest.
A  jutasi altiszt olyan katonában, mint Hende hadügyminiszterben – vakfegyelmű, korlátolt, szervilis seggnyaló.

A Vezér azért ajándékot is adott fogyatkozó számú erdélyi híveinek, okot adott arra, hogy majd jól seggberúghassák őket a többségi nemzet gyanakvóbb tagjai.

Azt mondta, hogy most olyan idők vannak, amikor bármi megtörténhet, majd sejtelmes mosollyal közölte, akár eljöhet a mi időnk is.

Kósa Lalinak üzenem, kezdhet románul tanulni!

28 hozzászólás

  • szia, akkor legalább tudom ki a DoktorPupu, üdv innen a kanyarból, kibaszott egy pojáca ez a guggoló mellszobora zattitűggyeivel meg a ragacsos kezivel, amihez közelít elloptya

  • Értelmes mondatot nem tud leírni, csoda, hogy eljutott idáig is, a betűvetés tudományában.

  • gyula bognar: mármint, ki nem tud leírni egy értelmes mondatot? fényes?

  • Van egy érdekes párhuzam is, amire szeretném felhívni a figyelmet.
    Tegnap volt száz éve, hogy a monarchia kirobbantotta az első világháborút. Az eredményt ismerjük. Valóban lehet románul tanulni.
    Azt hiányolom, hogy kevés fényt kapott az a tény, miszerint orbán tusnádfürdői beszédében Oroszország, Kínát, Törökországot nevezte meg követendő példának. Jelenleg amberi jogok szintjén mindhárom nemzet a világ szégyene.

  • Elnézést: rodeo36 írásának a válasza volt, csak az volt az egyetlen hozzászólás és azt hittem arra válaszolok

  • Csiszer Lóránt

    „Mintha nem lett volna a rendszerváltás óta szereplője és alakítója a politikai életnek, ebből nyolc éven át a politika irányítója, mintha semmi köze nem lenne a kialakult helyzethez.
    Pedig hej, de mennyire, hogy van…” – ezen nincs mit kommentáljak, egyetértek …

    Gyula Bognar: valóban rodeo36, amit elművelt a szép magyar anyanyelvünkkel, az nem semmi …

  • a ló ránt csiszer…miabajod a zetimológiámmal?

    olyan angolbaoltottalsókaprósshy

    javiccski…itten guggolok várván

  • Csiszer ló ránt,
    de mikor már föl?

  • Rodeo36: Jó íze van annak, amit rendszeresen szed, vagy csak a kábulatért teszi? Meddig sikerül a nyelvét egyfolytában a szájában tartani, anélkül, hogy sokszor egymás után gyorsan kinyújtsa? Nem gúnyolódom, csupán érdeklődöm. Azért szeretném tudni, mert a Stadionos viktor, mint az a beszédeiből és viselkedéséből is kitűnik, hasonló anyagot szed naponta. Csak Fidesz/KDNP/Jobbik támogatók kaphatják, vagy bárki felírathatja a dokival, a megfelelő hálapénz kifizetése után? Tisztelettel!

  • kedves gyula, én nem szedek tudatmódosítókat, van saját tudatom, még akkor is ha ez neked nem teccik

    szóval a kedves szép orbán viktorka a kis szakállával az neked egy szépfiú akit 25 forintért meg lehet kapni?

    nekem nem kell ilyen lopós műveletlen és buta surmó a budiról

  • rodeo36: bognár gyula nyelv és tudatmódosító ügyben nem rád, ha nem a kárpát-medence géniuszára célzott 🙂

  • Rodeo36: Nem csak írni és olvasni kell tudni, értelmesen gondolkozni is meg kell tanulni. Nem Tusványoson lehet azt megtanulni.
    —-
    Szegény Stadionos viktor sem ért Angolul így a Muzulmán terroristák uszító véleményét fordította magyarra, amit egy Harvard professzor illusztrált a róluk írt elemzésében. A viktot a terrorista uszitást a Harvard professzornak tulajdonította. Okosnak akart tűnni, mint maga és pont az ellenkezőjét bizonyította be.
    ———
    Itt az eredeti szöveg: „Autocratic regimes in the Middle East have eradicated their liberal opposition, and radical Islamists are in most cases the only dissenters left. They feed on anger toward corrupt regimes, opposition to U.S. policies, and popular fears of modernization. Liberal democracy, as they portray it, is full of corruption, sex, and violence—an impression reinforced by American movies and television and often exacerbated by the extreme statements of some especially virulent Christian preachers in the United States.”
    Itt van amit a Stadionos viktor pofázott Tusványoson. „Egy nagy elismertségnek örvendő elemző szerint az amerikai puha hatalom ereje hanyatlik, mert a liberális értékek ma a korrupciót, a szexet és az erőszakot testesítik meg, és ezzel lejáratják Amerikát és az amerikai modernizációt.
    Joseph S. Nye, a Harvardi John F. Kennedy School of Government volt dékánjának az írása a Foreign Affairs magazinban.

  • Csiszer Lóránt

    Gyuri10: Ismétli magát … ezt már hallottuk … valami újat tud?

    rodeo36: A „zetimológiájával”semmi bajom … olyat nem láttam …

    Ille István: Miért kell mindent rámkenni? Bognár úr úgy gondolom rodeo36-ra célzott … a kárpát-medence géniusza kifejezés pedig erősen áthallásos … Ceausescunak mondták azt, hogy a Kárpátok géniusza … a „hanem” pedig egyben írva szép …

  • csiszer lóránt: mintha mentesítettem volna, de mind1. az áthallás, kérem, merő tévedés: telitalálat…remélem, a sorsa is hasonló lesz, bár a nagy nemzetmentő sztem még időben le fog lépni azerbajdzsánba. ott meg fogják becsülni.

  • Csiszer Lóránt

    Ille István: Elnézést … valóban az én hibám volt. Félreértelmeztem …

  • gyula bognár:
    megerősítés róna gyuritól:
    Orbán megint lebukott. Műveletlenségénél csak az arroganciája nagyobb.
    A hvg.hu szerint „Félreértésen alapult Orbán tusnádfürdői beszéde”. Na jó ott van mögötte a kérdőjel, hogy enyhítse állításuk keménységét! =))
    Pedig az az igazság, hogy szó sincs, sőt nem is lehet félreértésről!
    Na jó röviden arról van szó, hogy a posványosi hablaty részeként „A magyar miniszterelnök éppen azokat az érveket hozta fel a liberalizmus ellen Joseph S. Nye-tól, amelyeket az elemző a radikális iszlamistáknak tulajdonít.”. Azaz megint pontatlanul és értelmetlenül idézett, ráadásul most még ki is csavarva.

    Szóval szó sincs arról, hogy bárki, aki józan-ésszel közelít a témához (TGM-ként) – régebben borjú és újkapu volt a divatos kiszólás=)) – rábámulna a dologra, mármint a dolog egyedi voltát feltételezve. Csak és csupán a „félreértés” kifejezés használata indokolatlan. Szó sem lehet itt bármiféle értésről vagy félreértésről, ez színtiszta műveletlenség és pofátlan arrogancia!

  • Kedves Ille István: Nem különböző a véleményünk, nem vitatkozni szándékozok, csak alternatívákat írok, amik az én meglátásom szerint ugyancsak hozzájárulnak a SOROZATOS, állandó hibák, tévedések listájának létezéséhez, ami egyre hosszabb lesz.
    Hibás fordítások, szövegek, nem csak újságokban, közleményekben, plakátokon, beszédekben, de KŐBE VÉSVE, szobor felírásokon, nem egy, hanem több helyen is.
    Ennek nagy része nem szándékos, hanem a magyar munkások színvonalának, munka moráljának a tükre. Sok ember nem a tudása alapján kap munkát, hanem „protekcióval”, ami szebb szó, mint a korrupció. Ki kit ismer, kinek tesz szívességet, milyen a politikai beállítottsága. Tehát a munka minősége sok helyen alacsony, mondhatnám gyatra. Ez megmutatkozik a kormány munkájában is, a sok seggnyaló még gyengébb átlag minőséget képvisel, mint a civil munkások átlaga. A Stadionos viktor stábja is ilyen, de ő maga is. Sebtében összedobnak írásokat, beszédeket, bármit, mindenki stress alatt dolgozik (ami tipikus minden kormány és állam elnöki szintjén), de a képességek nem érik el azt a színvonalat, ami a természetes, teljesítmény alapján való kiválasztási folyamatban (ha jó marad, ha rossz kirúgják) kialakulna. Ehhez jön az idegen nyelveken való beszéd, írás, olvasás gyenge színvonala, miután a hibák gyakoriakká válnak. Az alaposság, pontosság, a feldolgozott anyag ellenőrzése, a források pontos kikeresése, megnevezése vagy nem létezik, vagy alacsony fokon áll. A mai napig, szinte alig van magyar publikáció, ami a források azonnali hozzáférését teszi lehetővé, a szövegbe iktatott Internet weblap címével, de még csak a cikkek dátumát, megjelenési helyét, szerzőjét sem idézik a cikkírók. Pedig manapság enélkül értéktelen és megbízhatatlan, amolyan mese lehet bármi, hiszen nem lehet, vagy nehéz ellenőrizni az állítás valóságát. Gondolom ez a cél! Nehogy már az olvasónak lehetősége legyen a cikkíró, a beszédet mondó pofájába röhögni azonnal, mert utánanéz, hogy amit idéz, állít az nem úgy van. Mivel nincs sok lehetőség ellenőrzésre, az olvasók, hallgatók ellustultak és hiszékenyek. Legtöbben nem néznek utána, hogy amit a szájukba rágnak, abban van-e valóság! Ezért lehet nekik rengeteget hazudni.
    Én csak hozzáadom ezeket, ahhoz, amit Te írtál, ami ugyancsak igaz. Idézem az egyik tanácsot a nagyon kevésből, amit életemben megfogadtam. Évezredes bölcsesség. Ismereteink szerint Socrates alkalmazta tanításaiban először, de Timothy Leary újra népszerűsítette itt nálunk a 60-as évek végén. Mint középiskolás, nagyon tettszett, mert így vitára jogosítottam fel magamat a tanáraim ellen is.
    „QUESTION AUTHORITY.” Szabadon fordítva – „Kérdezd (firtasd) a hatalmat (szaktekintélyt) Ami azt jelenti, Gondolkozz magadért.
    Benjamin Franklin ezt tovább fejlesztette. Szerinte: “It is the first responsibility of every citizen to question authority.” – „Minden polgár első feladata, a hatalom ellenőrzése.” (szabadon fordítva)
    Én mindig megpróbáltam ezt a tanácsot követni, néha túl sok „sikerrel”. Egyszer ugyanis, ezért el is tanácsolt (kirúgott) tanárom az egyik tantárgyam általa tanított osztályából. Még jó, hogy nem az a tantárgy alapozta meg szakmámat.

  • gyula bognar: most már annyi részletet megosztottál nézeteidből, igazán ideje lenne egy összefüggő cikknek is 🙂 témád van, nekünk meg közlésre alkalmas helyünk. nem gondolom, hogy túl nagy nehézséget okozna egyet kigömbölyíteni.

  • Ha volna tanácsod, mi legyen a téma? Írni tudok, lebukni is, ha nem sikerül jól.
    å hozzám érkező értesítésekből azért látom, hogy van sok más hozzászóló, akik sokkal aktívabbak, mint én. marcsi, Don Ovuz, Fenyvesi Glória, Pesti Gúnár, Judith Kopácsi, stb.

  • gyula bognár: a hozzászólások és az önálló véleményképzés, ami mögött tárgyi tudás is áll, két külön dolog.
    marcsit, fenyvesit, ha kérhetem, ne sorold ebbe a körbe. judith már megtette a magáét, évtizedeken átívelő korrajzot közölt a kádári magyarországról.
    pesti gúnár első sorban kommentjeivel jeleskedik, igaz, széles körű ismeretekről adva tanúbizonyságot. remélem, egyszer felpiszkálhatom önálló cikk közlésére is.
    don ovuz nem igazán buzdítható, mivel ő úgy véli, kívülről nézve nem igazán van joga mélyen belekavarni az álló vízbe.
    azonban tőled elvárható egy külhoni nézetből fakadó rendszerkritikai – akár – sorozat is, mivel a) igencsak széles körű tárgyi ismereteid vannak a hazai hamisításokkal ellentétben b) a zsidóság – na, nem nemzetközi, de szűkebb – nézetei is sokkal ismertebbek előtted, ami jó válasz lehet a hazai antiszemitáknak – akik, ahogy orbán állítja, ugyebár nincsenek.
    korábban megpróbáltam egy hiteles sorozatot indítani izraeli hétköznapokról, egy más nézőpont szerint, egy nem mos alijázott tollából, de sajnos, elcsesztem.
    különben is: mi vagyok én? egy éceszgéber? 🙂

  • Ille: Idézem „Szóval szó sincs arról, hogy bárki, aki józan-ésszel közelít a témához (TGM-ként)” Ezzel nem értek egyet, annak ellenére, hogy rettenetesen tisztelem és becsülöm TGM intelligenciáját, tudását és képességeit. A politikai nézetei, de inkább kijelentései azonban ritkán nyerik meg tettszésemet és vannak olyanok, amiket egy filozófus soha nem engedhetne meg magának.
    Idézem:
    „Magyarországon hivatalosan megszűnt a demokrácia” – ezt mondta Tamás Gáspár Miklós az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
    ===
    Állítása nem állja ki a tesztet, hogy bizonyíthatóan, vitathatatlan igazat tartalmaz, de könnyű bizonyítani, az ellenkezőjét.
    1. Magyarországon ezidáig soha nem volt valódi, működő NÉPI DEMOKRÁCIA. Tehát, ami nem volt, ami nincs azt nem lehet megszüntetni.
    2. Országokban, társadalomakban az lesz hivatalos, az egész ország minden polgárára érvényes, amit a törvényhozásban megszavaznak, elfogadnak, érvényesítenek (MO.-n a #2 golyóstoll aláírja) és a törvény érvénybe lép (de nem visszamenőlegesen, az ugyanis jogtiprás)
    TEHÁT, egy kis féleszű focibuzi saját viziójának ismertetése, külföldi hallgatóság előtt, még akkor is, ha MINIszterelnök a jellemtelen, hazug alak, akkor sem hivatalos aktus, az illető MINIszter országában, de sehol másutt, még Tusványoson sem.
    Szerintem TGM mondata 0% igazságot tartalmaz, tehát NEM IGAZ! A mondat csak mint az érzelmekre ható a jövőt kivetítő (vizió) kijelentésként könyvelhető el. Ez pedig ugyanaz a kategória, mint a Stadionos viktor viziója.

  • gyula bognár: na látod, ez pl. már egy fél cikk 🙂

  • Ille: Köszönöm bizalmadat az én minimális képességeimben. Christopher most indítja az Angol nyelvű weblapot, értesít engem is, hogy mikor. Akkor neki is felteszem a kérdést, hogy érdekelné-e, ha valamilyen témában írnék egy-egy karcolatot, Angolul és Magyarul egyszerre. Feltételezem, hogy a kezdéskor kevesebb lesz az, aki Angol nyelven is tud cikket írni a lapra és azt hiszem, hogy emiatt talán a szükség is felmerülhet, hogy belekontárkodjak a hivatásos írok szakmájába. Egyébként kértem már sokszor Kertész Ákost is, hogy vegye fel a kapcsolatot veletek, mert elkezdet írni és több cikkét lehozta az Amerikai Népszava. Anélkül, hogy bármiben elmarasztalnám Bartus Lacit, a lap jelenleg minimális aktivitással van üzemeltetve és megszűnt a hozzászólási lehetőség. Az én szemszögemből ez utóbbi nagy negatívum. Nem tudok olvasottsági számokról, de gondolom az érdeklődés esik, ha csak hetente 2-3 cikk jelenik meg valamiben és csak passzívan, olvasni lehet azt. Mégegyszer köszönöm a túlzott elismerést, de jól esett, tehát gondolkozni fogok valami témáról.

  • gyula bognár: válasz privátban megy.

  • Ille: „fél cikk” – Igen én is FÉLtem tőle, CIKiztem, hogy a TGM imádók majd rám szállnak miatta.

  • gyula bognár: nem kellene az ilyesmivel törődnöd. TGM-en is volt már egy pár fazonú köpönyeg. kertésszel kapcsolatban pedig attól tartok, nem igazán értek egyet a csatorna irányával. sztem nekünk kellene felvenni a kapcsolatot vele, hiszen megtiszteltetés lenne számunkra, ha csak másodközlésként is, de közölhetnénk gondolatait.
    azonban amikor kiérkezett kanadába, oltalmazói eléggé búra alatt tartották, vagyis, nem igazán ismerjük a privát elérhetőségét.
    ha ebben tudsz segíteni, megköszönjük. persze, chris postafiókjáról beszélek.

  • Ille: Én rendszeresen beszélek Ákossal. Ami pedig a búra alattról szól, annyit tudok, az jogilag ránézve kötelező volt, hogy amíg a menedékjogát meg nem kapja, tehát a státusza megvan, addig egyetlen betűt sem publikálhat és ez logikus is. Amíg valaki az üres térben függ, addig nem szabad kapálózni, nehogy máshová essen, (vagy dobják) mint ahová szeretne. Ez vonatkozik bárki másra nem csak Canadaban, de más országokban is, nekem is logikusnak tűnik. Christopher is ezzel biztosan tisztában van.

  • Az egyik legjobb írásod,kár,hogy akiknek írtad analfabéták.