Bármi megtörténhet

2014 július 29 2:00 de.32 hozzászólás

„Politikánk célja a magyar nemzet megerősítése, felvirágoztatása, a nemzet minden tagja részére az elérhető legnagyobb erkölcsi és anyagi jólét biztosítása. Mivel ez a cél csakis szilárd alapokon nyugvó, határozott célkitűzésekkel dolgozó s erőteljes alkotmányos központi akarat által irányított független nemzeti állam keretén belül valósítható meg, politikánk közvetlen feladatául az öncélú nemzeti állam kiépítését tekintjük.”

Ezeket a nagy szavakat, noha kísérteties az egybeesés, és bár ő is mondhatta volna, de megnyugtatok mindenkit, hogy nem Orbán Viktor miniszterelnök úr mondta Tusványoson. Az idézet Gömbös Gyulától származik, amely az általa egykoron vezetett kormánya un. Nemzeti Munkatervének egyik részletéből való. Hozzáteszem, hogy Mussolini szintén „munkaalapúnak” nevezte az általa vezetett államot. A párhuzam tehát nyilvánvaló. (?)

„Munkaalapú társadalom jön” – mondta a miniszterelnök úr (is) a romániai Erdélyben, Tusványosfürdőn, a Bálványosi Szabadegyetemen tartott előadása hallgatósága előtt, aki szerint: „Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell, mert a korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az adósrabszolgaságtól. A jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, ebben a pillanatban sikertelenségre van ítélve, amin változtatni kell. A provincializmus a Nyugat másolása, amin túl kell lépni, ez ugyanis megöl bennünket”.

A Romániához tartozó Tusványoson egyébként sokan bálványozhatják a miniszterelnök urat. Nekik, a hálája jeléül a szavazataikért cserébe ráadásul még pénzt is ígért. Erről nekem, hogy stílszerű legyek, a nemzeti oldal által favorizált Wass Albert erdélyi magyar író és költő mondása jut eszembe: „A magyarnak idegenben a legnagyobb ellensége mindig a magyar”.

Hogy Orbán miniszterelnök úr honnan és miből, kiknek a kárára és milyen alapon ad a határon túli magyaroknak pénzt, az persze más kérdés, de biztosra veszem, hogy amint azt eddig is tette, most is megtalálja majd annak útját és módját. A lényeg, hogy Orbán úrék a határon túli magyarok szavazataival ismét újabb négy évre maradhattak kétharmados hatalmon, és ami a napnál is világosabb, hogy Orbán miniszterelnök úr önös anyagi érdekeitől vezérelve gazdaságilag hosszú évtizedekre eltemeti majd Magyarországot, s ehhez a galád tettéhez ráadásul egymással szembeállítva a magyarságot, még hazug propagandát is használ.

Az élhető, sikeres civilizált államok egytől egyig mind liberális berendezkedésűek. Ez így törvényszerű, ahogy a matematikában is az egyszeregy. Az út pedig, amelyre az Orbán-kormány tévedt, veszélyes és sokunk számára járhatatlan lesz. Ennek bizonyítéka az a cirka egymillió magyar ember, akik az itthoni tisztességes munka és bér hiánya miatt, nyugati, liberális beállítottságú országokban kénytelenek boldogulást keresni, mert a hazájában munkából megélni és abból egzisztenciát teremteni képtelenek.

Keserű tapasztalataimra utalva nem túlzok, ha azt állítom, hogy hazánkban jelenleg semmi jövő, semmi perspektíva, nincs, ugyanakkor az Orbán-kormány mégis büszkén döngeti a mellét: Magyarország jobban teljesít!

Az ígéretek ellenére alig keletkeznek új munkahelyek, de egyre többször hallunk gyárbezárásokról, elbocsátásokról. Szerintem sokkal több munkahely szűnik meg, mint ahányat a magyar média nyilvánosságra mer hozni. Orbán Viktor egymillió új munkahelyet ígért. Ettől viszont egyre messzebb kerülünk, mivel már a kormány stratégiai partnerei is nagy elbocsátásokat jelentenek be. A múlt héten például a komáromi Nokia-gyár bezárása miatt került 2000 ember utcára, most pedig a Magyar Telekom jelentett be hasonló kaliberű elbocsátást. A februári partnerségi megállapodás után a Telekom egy dologban teljesített jól: leváltották az Origó főszerkesztőjét, miután a hírportál Lázár János milliós utazásairól írt.

Michelin, Danon, Nokia. Még csak júliust írunk, és az év felénél járunk. Ez így nekem egyszerre túl sok. Mi jöhet még? Tudom, bármi megtörténhet…

Mert Orbán Viktor miniszterelnök úr azt is kifejtette, hogy idézem: „a jövőben bármi megtörténhet, és ez sok lehetőséget is rejt, de olyan veszélyeket is, ami például az Egyesült Államokban történt a minap, hogy Barack Obama elnök ellen a képviselőház republikánus képviselői eljárást indítottak hatáskör túllépés miatt. Mit gondolnak, meddig maradnék hatalmon, ha ilyet meg lehetne Magyarországon tenni, ha hatáskör túllépés miatt be lehetne minket perelni?” – tette fel a költői kérdést, én pedig hozzáteszem, hogy véleményem szerint ezekkel a szavaival a miniszterelnök úr elismerte, hogy nálunk már diktatúra van.

Lehet, hogy az Orbán-kormány vezette magyar állam nem lesz liberális, az viszont szinte biztos, hogy már ma sem demokratikus. Apropó! Milyen miniszterelnök az, aki a saját véleményét és álláspontját, sehol, senkivel nem hajlandó vitában nyilvánosan megvédeni?

A kinyilatkoztatásaiból ugyanakkor tisztán és világosan látszik, hogy szeretett miniszterelnök urunk a piacgazdaság alaptételeivel sincs tisztában. A Matolcsy-féle „unortodox gazdaságpolitika” eredménye ugyanis a dicshimnuszok ellenére is 2010 óta folyamatos negatív szaldót mutat. Kivéve persze a Fidesz hűbéreseinek mesés gazdagodását: trafik mutyi, föld mutyi, miegymás, lásd, hogy már a vízcsapból is a Mészáros Lőrinc úr példátlan meggazdagodási sikertörténete folyik. Szakértő közgazdászok szerint az Orbán-kormány Magyarország államadósságát 2010 és 2014 között 8772 milliárd forinttal növelte. Ha ehhez hozzáadjuk a 3000 milliárd forint összegben elvert magánnyugdíj vagyonunkat, az Orbán-kormány elérte a 11.500 milliárdos összeget 4 év alatt. Ez előtte soha, senkinek nem sikerült. Az általuk bevezetett egykulcsos adórendszerrel a legalacsonyabb keresetűek adóterheit növelték, az EU-szinten legmagasabb áfa-kulccsal pedig a mutyizó gazdagokat juttatták busás haszonhoz, s tették azt a szegények kárára. „Senkit nem hagyunk az út szélén!”

Az ország GDP-jének jelentős hányadát jelenleg is a külföldi érdekeltségű cégek adják, ugyanakkor közel 5000 magyar érdekeltségű cég szerepel a NAV feketelistáján, akik a dolgozóikat ilyen-olyan trükkökkel károsítják meg, úgy anyagi, mint erkölcsi értelemben.

Az egy főre jutó vásárlóerő tekintetében is messze elmaradunk az európai átlagtól. A GFK Hungária felmérése szerint, e téren is van még hová fejlődnünk, mivel a tavalyi évben már a balti államok és még Románia is lekörözött minket. Mi lesz, ha a külföldi, stratégiai jelentőségű cégek, Orbán Viktor miniszterelnök úr a Bálványosi Szabadegyetemen tartott előadásából okulva netán arra az elhatározásra jutnak, hogy számukra jobb a kívül tágasabb állapot? Megtörténhet? Bizony meg. Ki hitte volna, hogy a Microsoft, miközben róluk a világsajtó hatalmas fejlődésről és terjeszkedésről számolt be, az újonnan tulajdonába került komáromi Nokia gyárat ugyanakkor bezárta? Derült égből villámcsapás volt.

Ebben az országban egyedül csak a közmunkások „pörgetik” a munkaerőpiacot. Az Orbán-kormány velük trükközik, ám a lóláb olykor itt is kilóg, a hazug, sánta kutyát rejtő zsákból, s többnyire mindig fény derül a kormányunk agyafúrt turpisságaira. A választások előtt is ugyanezt tették, s majd utána májusban, egy már megnyert választás után, hipp-hopp, nem csalás, nem ámítás, csak derült égből villámcsapás, hírtelen előbukott a semmiből 100 ezer munkanélküli ember, akik egy hónappal azelőtt, minő érdekes jelenség, még közmunkások voltak. Miután a sajtó megszellőztette a hírt, rögvest előállt Lázár János úr a farbával, és hogy úgymond ne érje szégyen a ház elejét, sajtótájékoztató keretében jelentette ki, hogy a kormány tervei között szerepel, és ő erre nézve már meg is tette a szükséges lépéseket, hogy jövőre minden munkanélküli magyar ember közmunkában részesüljön.

Orbán Viktor miniszterelnök urunk Erdélyben, a Bálványosi Szabadegyetemen tartott tusnádfürdői előadásán ugyan nyíltan nem mondta ki, de azzal, hogy a hallgatósága előtt a Nyugat hanyatlását vizionálta, valamint egy nem liberális berendezésű új magyar államrendszerről beszélt, azzal bizony előrevetítette a magyarországi magyarok jövőképét is. A gazdag magyaroknak fényeset, míg sokunknak pedig kilátástalant és szomorút.

Az illiberális demokrácia fogalmát mellesleg Fareed Zakaria, indiai származású amerikai író, újságíró és egyetemi tanár egy 1997-es tanulmányában vezette be a köztudatba, amely olyan politikai rendszert jelöl, ahol ugyan demokratikus választások során kerülnek a politikai vezetők hatalomra, de a rezsim nem tartja tiszteletben a politikai szabadságjogokat. Az illeberális rendszer úttörője Zakaria szerint a márciusban elhunyt egykori venezuelai elnök, Hugo Chávez volt, akinek példáját számos vezető igyekszik követni a kontinensen. Úgy tűnik, hogy ez a fajta demokratikusnak egyáltalán nem nevezhető államrendszer Orbán Viktor magyar miniszterelnökünk személyében ezúttal Európában is követőkre talált.

Nem akarok vészjósló szerepében tündökölni, de ha az új Orbán-féle illiberális rendszer teljes egészében megvalósul, akkor hazánkban, Magyarországon is bármi történhet. Nemcsak a migráció és a kivándorlás mértékének növekedése lesz várható, hanem idővel talán még az is bekövetkezhet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök urat és az ő kormányát a feldühödött és elégedetlen nép elkergeti az országból.

„Ne csodálkozzanak hát azon, hogy rohamosan nő az euro-szkeptikusok tábora. És hadd mondjak még valamit Önöknek: Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül lerohanják majd a (európai) parlamentet, és felkötik Önöket! És igazuk lesz!”

Godfrey Bloom, független uniós képviselő intő szavai ezek, amelyeken az Orbán-kormány tagjainak sem ártana elgondolkodnia. Semmi másért, csak azért, mert Orbán Viktor miniszterelnök úr szavait idézve: „bármi megtörténhet”…

 

32 hozzászólás

  • lehet, hogy írtam már, de: már az egyiptomi állam ke. borzasztó régen is munkaalapú társadalom volt. rabszolgamunka alapú.
    a miénk se fog sokban különbözni: közmunka alapú lesz.
    csakhogy, a kitisztítandó árkok száma véges, habár a vízügy biztosan jó néven veszi ezt a fajta országépítést.
    igaz, hogy némi kubikosmunkával – volt már ilyen – árvízi tározót is lehetne építeni – sag schon, legfeljebb utaztatni kell egy keveset zala, somogy, baranya, zemplén, nógrád stb. munkaszolgálatosait, de megérné – és íme, valódi eredmény születne: árvízkor megtelik, aszályban kilocsolják…ráadásul valamelyik csókos jó hasznot remélhet talicska és földmunkás kéziszerszám eladásból.
    http://static.168ora.hu/db/03/46/kubikos-d000123465ac579ca6a0f.jpg
    persze, így is lehet:
    http://3.bp.blogspot.com/_iFgh8vdmZ5w/TDsCTTskJMI/AAAAAAAACF8/4QgpsktYo1k/s1600/Mao-Zedong.jpg

    node, hogy ősszel a vízügyet is a katasztrófavédelem alá fogják rendelni (milyen idióta kifejezés: a katasztrófát kell védeni? és még csak nem is nemzeti! botrány!), vannak fenntartásaim a kivitelezéssel kapcsolatban.
    valahogy úgy, mint az M6-os síkvidéki alagútjával kapcsolatban.
    mert hát, jobb helyen úgy csinálták volna, hogy: van, kérem, a domb (dombocska) és van kérem utána a völgy (na jó, kisebb horpadás). jön a buldózer, a dombot betolja a völgybe, és lehet is a sima utat aszfaltozni.
    nem, mi alagutat építünk, és alibiből földet hordunk rá, simicskáék nagyobb hasznára.

  • Tegnap valaki feltette a facebookra a kolozsvaros.ro oldalon megjelent írást, mely sorra vette, miért van elegük Magyarországból. Tanulságos, elgondolkodtató, egyben félelmetes.

  • Bartus László az Amerikai Népszava hasábjain mélyenszántó cikkeiben már évekkel ez előtt a fasizmussal azonosította az Orbán-rendszert és nem győzte ostorozni a hazai bal-liberális sajtót, illetve médiát azért, hogy igaz, a rendszer nyomása alatt, de ezt a tényt nemcsak elhallgatja, de sok esetben még tagadja is.
    E tanulmányokban megjósolja azt is,hogy nem sok hiányzik már ahhoz sem, hogy a rendszer nácizmussá fajuljon… Részletesen érvelve, egzakt érvekkel alátámasztva gyakran mutatja ki bennük, és dobja vissza a gyávaságból (és anyagi érdekből) fakadó, enyhítő szándékú állításokat. Kimutatja, hogy Magyarországon még véletlenül sem a Jobbik-és alnyúlványai az igazi szélsőség képviselője, hanem maga a Fidesz.
    Az ebben a tárgyben született tudományos igényű, mégis olvasmányos ilyen tárgyú írásai egybefűzve, akár tanulmánykötetként is megállnák a helyüket. Most, „Tusványos fényében” érdemes ezekre az gondolatsorokra is rákeresni. A kereső szavak: fasizmus, nácizmus, Fidesz, Jobbik, – és hasonlók…

  • Gézám,

    ezt a munkaalapú szarságot már felvésték valami kerítés tetejére, és a történelem szégyenfoltja lett…
    Van a gondosan karbantartott elit, és vagyunk mi, lassan 4 millióan, valamint azok, akiknek módjukban állt szerencsét próbálni, új hazát választani…
    Lassan mindent átitat a felsőbb rendű gondolat, az új ember kovácsa, a közmunkásé…
    (Ahol az általad idézett hungarista írófejedelemről könyvtárat, ezt-azt neveznek el, idézik,zászlókra tűzik, és morális igazodási pontnak tekintik, az a vég…)
    Mit magyarázok. Leírtál mindent. 🙁

  • Bogdán Géza

    Kedves Ille István Barátom!
    Ha egy kormány nem tiszteli a kapitalista piac szabályait, mert folyton csak áthágja a piacgazdaság törvényeit, akkor annak az országnak a vezetése se csodálkozzon azon, ha az általuk megkárosított cégek egyszer csak szedik a sátorfájukat és odébbállnak. Ez így törvényszerű, tehát semmi új nincs a nap alatt. A piacgazdaság úgy működik, hogy a kormány támogatja a cégeket, akik azért cserébe embereket foglalkoztatnak. Ezzel így mindenki jól jár. Kontinensünk mely országai a legszegényebbek? Azok, akiket a multik nem zsákmányolnak ki. Orbán Viktor miniszterelnök úr azonban folyton csak a külföldi multicégeket szapulta, az extraprofitjukat irigyli, és a támogatásukat is megvonja. Orbán úr és kormánya ezzel a tettével viszont egyre inkább elszigeteli hazánkat a Nyugattól. Marad egy csomó munkaképes ember, akik nekik „köszönhetően” váltak azzá. Ezt a folyamatot tehát ők gerjesztették, azt nekik is kell megoldaniuk. Miért zárta be a Microsoft az újonnan tulajdonába került komáromi Nokia gyárat? Íme, itt van erre a megoldás kulcsa, hogy miért: http://libreoffice.hu/2012/01/03/szabad-szoftverekre-all-at-a-magyar-oktatas-es-kozigazgatas/
    Szóval kedves Ille István Barátom, ideje lesz elgondolkodniuk azon, hogy milyen munkát is találjanak ki annak a rengeteg embernek, akiket valójában ők tettek munkanélkülivé. A kiszolgáltatott és nélkülöző magyar ember, okulva Dózsa György példájából, már nem egy lázadó típus. Velünk bármit megtehetnek, s ha kell, még sík területen alibiből alagutat is építünk. Éppen ezért kedves István Barátom, szerintem lázadni sem mi fogunk, hanem a csókosaik. Reszkess Simicska és Közgép, mert Dr. Bakondi György altábornagy úrral az élen, jön a talicskás közmunkások hada, és elvesszük tőletek a munkát! 🙁

  • öregcsaj: eddig csak orbáni seggnyalást találtam az oldalon. konkrétan melyik cikkre gondol?

  • bogdán géza: igazat szólsz! az a bizonyos „stratégiai együttműködés” is vastagon kamu.

  • Bogdán Géza

    Kedves Öregcsaj!
    Azt hiszem, hogy azon az oldalon egy olyan cikkel mintha én is találkoztam volna. Erről van szó kedves Öregcsaj?
    Mert ha igen, akkor az eléggé elgondolkodtató, hogy már a román nacionalistáknak is elegük van Magyarországból.
    http://kolozsvaros.ro/web/kolozsvaros/-/nacizmussal-vadoljak-magyarorszagot

  • Bogdán Géza

    Kedves DonGoló!
    Bevallom, hogy Bartus László írásait én is nagyon kedvelem. Tudom, sokan nem szeretik őt, de az teljesen egyértelmű, hogy miért: „mondj igazat és betörik a fejed”! Erről a hazánkban divattrenddé váló náci jelenségről egyébként én is írtam már több posztot is. Egyik ilyen írásom kapcsán egy kommentelőm meg is jegyezte rólam, hogy én is ugyanolyan őrült vagyok, mint az Amerikai Népszavás a Bartus László. Nem reagáltam rá, mivel én személyeskedni nem szoktam, de kitüntetésnek éreztem az általa felfedezett hasonlóságot. Szóval, maradjunk annyiban, hogy én maximálisan egyetértek Bartus László ezen eszmefuttatásával. Ehhez a gondolatmenethez én csak annyit hadd fűzzek hozzá, hogy a magyar baloldal, az MSZP és az SZDSZ, bizony szerintem is megállíthatta volna a náci eszme terjedését. Hogyan?
    1.) Amikor hatalmon voltak, nem egy gyengekezű asszonyt, Lamperth Mónikát kellett volna megtenni belügyminiszternek, aki tétlenül nézte Budapesten, a „hagyományait ápoló” nemzetközi neonáci csoportok gyülekezését és szervezkedését.
    2,) Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere kidolgozott egy un. „Gyűlöletbeszéd-törvényt”, amit be is nyújtott a magyar Parlament elé. Azt a koalíciós partnere, az SZDSZ fúrta meg. Miért?
    Gyakorlatilag a Fidesz, a Jobbik vitorlájából szeretné kifogni a szelet, és úgy fest a helyzet, hogy a Fidesznek a politikai riválisa már nem a magyar baloldal, amelyik erőtlen és tehetetlen, hanem a magát hozzájuk hasonlóan nemzetinek mondó Jobbik.
    A mostani ügy kapcsán pedig ajánlom mindenki figyelmébe Tamás Gáspár Miklós filozófusunk bölcs szavait. Íme: http://www.atv.hu/belfold/20140728-tamas-gaspar-miklos

  • bogdán géza: valszeg erről a cikkről van szó. ráadásul – én, a rohadt hazaáruló – csak egyet tudok érteni vele. különösen annak fényében, hogy a vérig sértett erdélyi agyonmagyarok kommentjeit is olvasom. áh, ők nem nacionalisták, egy cseppet sem! nem véres szájúak, egy cseppet sem! a betiltott gárda sem náluk menetelt, áh, dehogy! nem provokáltak senkit vad zászlólengetéssel, áh, dehogy! semjén se vonult be lovon tavaly kézdivásárhelyre, és vett rész minap ugyanott – kiszorulván a posványosi rendezvény színpadáról – magyar miniszterelnök helyettesként, a hatóságok által betiltott rendezvényen, és pimaszkodott – jó szokása szerint – emígyen: „És köszönetet szeretnék mondani a prefektus úrnak is az országos ingyenreklámért: mulţumesc domnu’ prefect!” – köszönt el mosolyogva a székely zászló színeivel díszített pulpitusról a miniszterelnök-helyettes arra célozva, hogy Marius Popică prefektus levélben megtiltotta a rendezvény megtartását.”
    van még kérdés?
    itthon orbán szarja le az AB döntéseit, odaát semjén – a vendég! – a prefektúra tiltásait.
    szeretetre méltó társaság, nem mondom!

  • Drága Éva!
    Igen, ez így igaz. A hasonlóság kézenfekvő, mivel a munkaalapú társadalomról szóló jelenlegi Orbán-féle dogma is egy tipikus náci jelenség újfent megtestesítési kísérletére utal.
    1.) Orbán Viktor úr az értésünkre adja, hogy ő még nem feledte el Trianont, s Horthy Miklós egykori magyar kormányzóhoz hasonlóan maga is nemzetegyesítő hazafi szeretne lenni. Ez a Tusványosfűrdői Bálványosi Nyári Szabadegyetemi rendezvények egyik üzenete. Ezért tiltakoznak a román nacionalisták.
    2.) A náci Németország jelmondata, ami az auschwitzi koncentrációs tábor bejárati kapuja felett ékeskedett az „Arbeit macht frei” („A munka szabaddá tesz”) volt.
    Mindent összegezve drága Éva én úgy gondolom, hogy minden munkakorú ember, aki csak teheti, ha nem akar részesülni Orbán Viktor úr kegyetlen munkaalapú társadalmának rendszeréből, az bizony jobban teszi, ha elmenekül ebből az országból. Nem szívesen mondok ilyet, de ezt az országot már teljesen a gyűlölet irányítja, aminek szerintem jó vége már nem lesz.
    http://mno.hu/vezercikk/uj-vilag-hataran-1239403

  • bogdán géza: ha hozzátesszük, hogy a baromarcú kövérnek az a véleménye, hogy az első vh még csak katonailag zárult le, de mentálisan még nem, ha ehhez a trianonozáshoz semjén is hozzájárul, már csak a mindenható lázár testvért kellene bevonni – lázár, kelj fel, és járj! – a buliba, és már mehet is a határok kiigazítása! ráadásul a fejenagy hende nagyvezír beígérte, hogy a honvédség hamarosan csodafegyvereket fog kapni, fel hát a kárpátok bércire!
    mert hát, a nemzetegyesítés – köszönhetően az orbáni megosztó politikának – még idehaza is csak az árok két oldalára történő csoportosításról szól, hát még mit is kezdenénk a határon túli, egészen másképpen nevelkedett, más ideológiával bíró, csak nyelvében egységes magyarsággal?

  • Ille István
    2014 július 29
    9:29 de.
    István Barátom, amit Te felsoroltál, az magyar részről mind-mind egyfajta tudatos provokáció volt. Provokálták a románokat Erdélyért. Magyarország történelmi sebe ugyanis, amelynek előzménye az első világháború elvesztése volt, 1920. június 4-én keletkezett. A franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy- Trianon-kastélyban ekkor csonkították meg hazánkat, és csatolták egy tollvonással Erdélyt, Romániához.
    A mi nacionalistáink és a románoké pedig azért állnak szemben egymással, mert magyarok szeretnék visszaszerezni Erdélyt, a románok pedig azt nem adnák. Szóval, nem lesz ennek jó vége, az már biztos.

  • Ille István
    2014 július 29
    10:32 de.
    Isván Barátom, írod, és egyben felteszed a kérdést: „mit is kezdenénk a határon túli, egészen másképpen nevelkedett, más ideológiával bíró, csak nyelvében egységes magyarsággal?”
    Bajban lennénk velük, az már biztos. Már csak azért is, mert annak a sok embernek nem lenne még munkája sem, és legfeljebb nyomoroghatnának. Szerintem hamar visszasírnák a régi uraikat és országukat, ahová tartoztak.
    Kövér László úr a kijelentésével engem is meglepett. Szerintem itt már az egész magyar belpolitika Trianon körül forog. A szégyenletes megszállási szobor ugyanúgy, mint a mostani tusványosi bálványos. Tőkés László annak kapcsán pl. autonómiáról beszélt. Ez az ország már egyre inkább az őrültek házára hasonlít, semmint egy normális országra. http://nepszava.hu/cikk/1028451-tokes-laszlo-leszen-autonomia

  • Fenyvesi Glória

    A cikkírónak válaszolnék…Egy dologgal kapcsolatban:
    Melyik nép az, amelyik nem támogatja idegenbe szakadt, idegenbe kényszerült tagjait?
    Az Erdélyben, Felvidéken,Délvidéken, Kárpátalján élő honfitársaink is magyarok…

  • Fenyvesi Glória

    Már nem tudom, ki is írta , hogy Orbán miatt hagyják itt a
    multik Magyarországot.
    Éppen Ő, aki stratégiai szerződést köt velük.
    Ráadásul, még magyar pénzek támogatásával létesülnek munkahelyek,és lásd:Milyen embertelenül bánnak pl. a Hankook-ban a magyar munkavállalóval…Olvasták?
    Ezek a külföldiek embertelenül alacsony béreket adnak, és még azt is figyelik, ki meddig van a WC-n.
    Én kizavarnám őket a fenébe…
    Ugyanaz a tulajdonossal rendelkező gyár Európában 5-10-szeres bért ad a saját országában, a sajátjainak, itt, nálunk éhbért…Ugyanazért a munkáért.
    Na, ez a nagy igazságtalanság!És felháborító!

  • fenyvesi glória: az a stratégiai szerződés semmit nem ér, csak azt jelenti, hogy velük kevésbé …nak ki. munkahelyek meg nem létesülnek, a pénz a munkahelyek MEGVÉDÉSÉRE megy el. tudja, mi az? támogatás a munkaadónak, hogy ne építsen le, ne húzzon el inne a bánatba.

  • Fenyvesi Glória

    Amint elvitte a mentő a Hankooktól a szakszervezeti vezetőt, már postázták is lakására a felmondólevelet

    A szakszervezet fellázad a Hankooknál történtek miatt. A helyi érdekképviseleti vezető egy, a munkaadóval folytatott megbeszélésen rosszul lett, ezért mentő vitte el, és amíg vizsgálták, azonnal lakására kézbesítették a felmondólevelet
    További bűne: szabadidejében, saját költségére jogi tanulmányokat folytatott
    A napokban végleg betelt a pohár – jelentette ki Székely. Ugyanis a cégtől mondvacsinált okok miatt, jogtalanul mondtak fel azonnali hatállyal a helyi érdekvédelmi vezetőnek, a VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete elnökének. Egyébként azt kifogásolják, hogy az érdekvédő nem jelentette be cégének, hogy szabadidejében, saját költségére jogi tanulmányokat folytat.
    Az eljárás nemcsak jogtalan, hanem embertelen is – állítja Székely –, mert a szakszervezeti vezetőnek akkor mondtak fel, amikor a már hónapok óta tartó, katonai stílusban zajló „kihallgatás-sorozat” miatt legutóbb rosszul lett, s szívinfarktus gyanújával vitte el a mentő. S amíg a kórházban vizsgálták, a cég elküldte a lakáscímére a felmondólevelet.
    Jogszerűen eddig nem tudták eltávolítani a cégből a helyi elnököt, pedig Székely szerint mindent megpróbáltak, hiszen nem első alkalommal kötöttek bele. Most viszont fekvő emberbe rúgtak, ráadásul törvénytelenül – hangoztatta.
    „Nem hagyjuk ennyiben!” – figyelmeztet az elnök. A mintegy harmincezer tagot tömörítő VDSZ tagszervezeteit országszerte megrázta a hír, s egy emberként döntötték el, hogy augusztus 4-re tiltakozó akciót szerveznek. Székely reményét fejezte ki, a Magyar Szakszervezeti Szövetség valamennyi tagszervezete is képviselteti majd magát a demonstráción.

  • fenyvesi glória: kétségtelenül azok. csakhát, lássa el őket támogatással a saját országuk kormánya. mondja, maga jó néven veszi, hogy magától is lenyúlnak orbánék pénzt, hogy a román kormány által ki nem fizetett támogatást bepótolják? mert én nem! akad itthon bőven helye annak a pénznek, ami különben sem szolgál másra, mint az orbánhoz hű erdélyi magyarok kilóra történő megvételére! amúgy maga orbán jelentette ki bezárólag, hogy ugyan a magyar gazdaság nem képes fedezni, de… szóval, mézesmadzag…
    a kérdés pedig nem helyes. nem melyik, hanem milyen. nem tudok róla, hogy az ukrán, vagy a szerb, vagy a szlovák kormány támogatná itt élő nemzettársait.
    de még a németek sem!
    egyszer volt egy kezdeményezés, amikor felépítették az ITT televízió gyárat (később Selectronic), hogy a baden-würtembergi tartományi kormány csak akkor járul a vegyesvállalat létrehozásához anyagilag, ha a dolgozók min. 50%-a donauschwaben lesz. az lett.

  • fenyvesi glória: ez az ő dolguk, nem a magáé. a vdsz meg teljesen súlytalan, ahogy a többi szakszervezet is. tudja, miért? mert tagjainak egy fillér tartaléka sincs, a szakszervezetnek meg nincs sztrájkalapja.
    márpedig egy munkaadót csak sztrájkkal lehet valamire rákényszeríteni, ugyanis a vegyipar már csak olyan, hogy nem lehet sztrájktörőkkel pótolni a kiesett szakembereket. egyszerűen nincs annyi képzett ember. csakhogy, a sztrájkhoz is pénz kell. az meg nincs. demonstráció…nagy dolog.

  • Kedves Bogdán Géza! Talált!

  • Fenyvesi Glória
    2014 július 29
    12:17 du.

    Fenyvesi csak, neked hátha hátha gyúl némi világosság az éjsötét tudatlanságodban!
    Balla d. Károly, kárpátaljai magyar író-költő véleménye a kisebbségi létről:
    „Ez a nemzetieskedő, trianonozó, jobboldali-keresztény-sámánista-vérsebföltépő demagógia, ez a kisebbségi kötelező magyarkodás csak egyfajta politikai irányzat üzlete, és egyáltalán nem jellemzi Kárpátalja magyar anyanyelvű lakosságát, hanem már szinte családi klánok üzletévé vált, akik az anyaországból érkező támogatásokból élnek s ezért egyrészt hevesen küzdenek egymással a különböző támogatások megszerzéséért (tűzzel, hittel, indulattal hazaárulózzák egymást) másrészt ugyanakkor véd és dacszövetséget alkotnak azokkal szemben akik egy másfajta magyarságot szeretnének kibontakoztatni a kisebbségi létben, konkrétan Kárpátalján.”

    Fenyvesi, szóval te egy olyan szinten korlátolt senkiházi vagy, hogy azt sem veszed észre, ezzel a beteges, irracionális magyarkodásoddal, magyarok millióinak életét megkeserítő politikai maffia takonygerincű seggnyalója lettél. Csak szólok, a magyarság két lábon járó hitvány szégyeneinek díszpéldánya vagy!

  • Bogdán Géza

    Fenyvesi Glória
    2014 július 29
    12:17 du.
    Kedves Fenyvesi Glória!
    Mivel a kérdését nekem címezte, akkor engedelmével én arra röviden válaszolnék is.
    „Melyik nép az, amelyik nem támogatja idegenbe szakadt, idegenbe kényszerült tagjait?
    Az Erdélyben, Felvidéken,Délvidéken, Kárpátalján élő honfitársaink is magyarok”…
    Itt ez a történet nem arról szól, hogy ők nem magyarok, és hogy ne támogassák a trianoni határokon túlra rekedt magyarságot, hanem arról, hogy azt ne azért tegyék, hogy azáltal bebetonozzák magukat a hatalomba, magyarán, szavazatokat vásároljanak maguknak, s ráadásul azzal éppen azoknak a magyaroknak a demokratikus jogait korlátozzák, akik azt a pénzt megkeresték és adók formájában a magyar államkasszába befizették. Vagy Ön szerint kedves Glória, az demokratikus lépés, hogy mi, Magyarországon élő magyarok, csak azért ne tudjuk érvényesíteni a jogainkat, mert a pénzünk a határon túli magyarság támogatására kell? Miért minket büntetnek Trianonért kedves Fenyvesi Glória? Miért?
    Miért nem jó Orbán Viktor úrnak a sok nemzetiséget egyesítő és azok jogait tiszteletben tartó Európai Unió?
    Tartok tőle, hogy egyszer csak megelégelik Orbán Viktor úr ámokfutásait és kirúgják Magyarországot az EU-ból. Kezdenek már ilyen hangok is hallatszani. 🙁

  • Fenyvesi Glória !
    A „stratégiai szerződések” éppen azért köttetnek, hogy azért valamit mégis itt tartsanak a valóban érték teremtő iparból. Mindezt persze az ilyen stratégiai partnerek csökkentett mértékű(!) adó befizetései érdekében.
    Ugyannakkor most egymás után két ilyen fontos „partner” is bedobta a törölközőt – bezártak – és nem lehet kétségünk afelől, hogy abban a pillanatban, ha az érdekük úgy diktálja, a többi is elhúzhatja a csíkot Orbanisztán Diktatúrából…
    Amennyiben a magát oly elismertnek vélő magyar munkerő például jelentős munkabér emelést hajtana végre teszemazt állami segédlettel ( FidSS szokás szerint központi minimálbér módosítással) Ezt viszont úgy előzik meg, hogy a multiknál nincs, vagy formális a szakszervezet jelenléte. Ahogy ez megváltozna, már itt sem vónának. Ja !
    Mit nem adnék, ha egy ilyen multi és a multigyűlölő Orbanini között megkötött „stratégiai megállapodást” egyszer elolvashatnék…
    A kérdés az: kinek is a stratégiája ? A multié, vagy a diktatúráé ???

    Megj.
    Hitler is megállapodott bizonyos trösztökkel nagytőkésekkel és nagybankkal, másokat meg üldözött és elzavart. a piacot megszüntetve.

  • Kedves Géza, nagyon jó! Minden benne van, talált, elsülyedt!
    Egy dolgot szeretnék megemliteni.
    http://kolozsvaros.ro/web/kolozsvaros/-/nacizmussal-vadoljak-magyarorszagot
    Ezzel a cikkel van egy kis bajom, néhány helyen már beszéltem erről, de mindig ugy láttam, fontosabb az, hogy mi valamenyien egyetértünk a megfogalmazott vádakkal, jogosnak tartjuk ezek szemrehányását, hiszen ezek az Orbán regim „termékeivel” , mint a megfogalmazásban rejlő kollektiv bünösség feltételezése.
    Ezek szerint Orbánnak sikerült túszul ejtenie Magyarországot? Ha ezt senki nem utasitja vissza, akkor igen!

  • Bogdán Géza

    Kedves kiskató!
    Jómagam is osztom a véleményed. Orbán úrnak szerintem is sikerült túszul ejtenie Magyarországot. Mindennek oka viszont szerintem az 1920-ban elszenvedett trianoni sérelmeinkre vezethető vissza. Ezt a fajta veszélyes politikát ugyanakkor nemcsak a románok, de Európában sokan mások is visszautasítják. Ki is mondják, hogy a nem liberális államszerveződés egyértelműen a revizionizmusnak teremt keretet és így az egész Európa számára veszélyt jelent. Mindenesetre Brüsszel most egy nagyon diplomatikus választ adott.
    http://www.atv.hu/belfold/20140730-brusszel-nem-kommentalja-orban-tusnadfurdoi-beszedet
    Remélem, hogy a magyar politikai vezetés elgondolkodik ezen, merthogy más európai lapok is keményen kritizálják Orbán urat, akit karizmatikus, meggyőző, de veszélyes kisiklásokra hajlamos vezetőként jellemzik. Sőt! Egyes külföldi lapok Orbánt zseb-Putyinnak nevezik, aki a rendőrállamot dicsőíti, és emberarcú fasizmust javasol a liberális demokrácia helyett.
    Ezek a kritikák Magyarország jövője szempontjából bizony egyáltalán nem biztatóak. Több külföldi lap ugyanis már azt rebesgeti, hogy kell-e nekünk Orbán új fasiszta rendszere, és hogy azt el kell-e viselni az EU-ban. (?)
    Nos, az szerintem semmiképp nem lenne jó, ha Orbán urat úgy térítenék észhez, hogy az EU. gazdasági szankciókat vezetne be hazánkban. Volt már erre példa, hogy ezt megtetették. Amikor Ausztriában Jörg Haider Szabadság pártja bekerült az osztrák törvényhozásba és a maguk módján ők is a hazafiasságukkal kérkedtek, bizony az EU. ellenük is gazdasági szankciókat foganatosított. Nem lenne jó, ha mi is így járnánk.

  • bogdán géza: géza barátom, orbán basi arra játszik, hogy az EU alaptörvényében nincs olyan paragrafus, ami szerint orbanisztánt ki lehet akolbólítani. tagságát felfüggeszteni, azt lehet, de kivágni a francba, azt nem.
    ő meg baszik kilépni, mert akkor oda a pénz, ami jelenleg is mozgatja a magyar gazdaságot.
    arra játszik, hogy majd putyin bepótol. aha. csakhogy, ha az ukrán szitu miatt karanténba zárják őkelmét, akkor kisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy örömszerzőjét finanszírozza.
    tovább megyek: ha feláll az új uniós bizottság – hiába lesz ott a teljesen súlytalan nagyracsüccs – jöhet a koki meg a saller a strasbourgi bíróságtól, és ne legyen senkinek kétsége, jönni fog! nomeg, a vesztegzár is. a stratégiai partnerek meg szép csöndben kivonulnak az országból: nesze neked KSH győzelmi kimutatás!
    a következmény: uniós pénzcsap elzárva, putyinnak sincs, india nem játszik, a törököknek sincs, maradna kína, de ők momentán az USA megvételével vannak elfoglalva, de, ha adnának is kölcsönt, keményebb feltételekkel, mint bárki, szóval, ez a kis pöcs gazda nélkül csinálna számadást.

  • Igazat adok István Barátom!
    Én is úgy látom, hogy Orbán Viktor úr annak tudatában hecceli az EU.-t, mert jogászként ő tökéletesen tisztában van annak törvényi kiskapuival. Csakhogy!
    A törvényeket, ha valakinek, hát neki igazán illene tudnia, hogy bármikor meglehet változtatni. De ha nem változtatnak a törvényeken, és csak hazánk uniós tagságát függesztik fel, az sem lesz számunkra egy leányálom, mert akkor gyakorlatilag az EU. elzárja előlünk a pénzcsapokat, s azzal már kvázi egyfajta gazdasági nyomást gyakorol ránk. Miből fog azután Orbán úr a haveroknak pénzt osztogatni?
    Megjegyzem, mivel az ukrajnai véres események kapcsán és a lelőtt maláj utasszállító gép miatt, (mert az USA műholdfelvételekkel bizonyította, hogy azt a rakétát orosz felségterületről indították) az EU., Oroszországgal szemben gazdasági szankciókat léptetett hatályba. Szerintem már ezek az intézkedések is negatívan fognak hatni a magyar gazdaság fejlődésére. Kínáról pedig csak annyit, hogy az ő gazdaságuk teljes egészében az USA-tól és az EU-tól függ. Mindent összegezve, Orbán Viktor szerintem nagyon rossz lóra tesz, ha szembemegy az EU. demokratikus vívmányaival, és nem tiszteli annak törvényeit.

  • István Barátom!
    Nos, itt vannak a legújabb fejlemények arról, amiről az imént beszélgettünk.
    http://www.atv.hu/belfold/20140731-itt-a-valasz-igy-erintik-magyarorszagot-az-oroszok-elleni-szankciok

  • bogdán géza: annál is inkább, mert orbán – mint putyin pincsije – erősen tartózkodott a betagozódástól, vagyis, gyáván nem foglalt állást.
    az pedig, hogy ő jogász lenne, barokkos túlzás. jogot tanult, ennyi.

  • bogdán géza: upppsz…ha ehhez még hozzá tesszük, hogy putyinnak van éppen elég baja a saját gazdaságával, tartalékai meg végképp nincsenek, orbán basi reményei, hogy majd a kreml fura ura kihúzza a szarból, eléggé bizonytalan lábakon állnak!
    tudom, képzavar, de hát, orbán is az 😀

  • ” Schiffer András szerint Orbán beszédében semmi új nem jelent meg. A miniszterelnök ebben nem a kétsebességes Európával hadakozik, nem azzal, hogy Európán belül működik egy „tőkeszivattyú a magországok és a periféria” között, hanem küzdelmet folytat a centrummal szemben azért, hogy a saját oligarcháit ne bolygassák kívülről – mondta. Úgy vélekedett, „a beszéd üzenete, hogy a magyar társadalom döntő része haszontalan tömeg, akiket közmunkára ki lehet vezényelni – erről szól az orbáni utópia”.”

    na, kérem. ha a fidesz leányvállalatának vezetője erre ragadtatja magát, akkor miről is beszélünk?