A holocaust-színpadon: Áder János.

2014 augusztus 3 4:09 de.58 hozzászólás

A népirtások fajra, vallásra, bőrszínre és világnézetre tekintet nélkül alávaló, szennyes cselekedetek. Teljesen mindegy, hogy melyik isten, melyik önjelölten nagy, de valójában törpényi szellem nevében követik el. S teljesen mindegy, hogy melyik részeseményét leszalámizva, a kuka mellé kikukázva minek hívja az éppen aktuális hatalom valamelyik ideológusa.

Az előbbiek leszögezését azért gondoltam szükségesnek, mert a romák tömeges lemészárlásának áldozataira emlékező napon túl sokan látszanak megfeledkezni a hatalom gépezetében korábban, vagy az adott naptól eltekintve folytatólagosan betöltött szerepükről. Vagy annak a szervezetnek a szerepéről, melyet képviselnek. Abból kiindulva, hogy mindentől el lehet tekinteni, ha bűnbánó orcával, és azon vastag bőrrel kiállnak nyilatkozni. Abban bízva, hogy majd megint mindenki fellélegez kicsit, és azt mondja: „na, most hátha visszanő az a gerinc”. Hogy aztán ismét csalatkozva a gerinc folytatólagos szögre akasztását konstatálja a jövőben. Ebből a szempontból magam is beleestem ebbe a csapdába. Amikor Rogán Antal egy egész emberszabású megnyilatkozást tett a jobbikos parlamenter agyzakkant kijelentése nyomán szervezett antifasiszta gyűlésen. Ám azóta tudjuk: Rogán Antal az, akinek polgármesteri támogatásával emelték helyére az angyalon élvezkedő Turul-paródia szobrát a Szabadság téren.

Ha pedig már szóba került az antifasiszta gyűlés, akkor érdemes talán emlékezni arra, hogy Orbán Viktor „elfelejtett” megjelenni rajta. Ahogy nem határolódott el a tömeggyilkosságban való részvételt „idegenrendészeti eljárásnak” aposztrofáló Szakály Sándortól, és az általa vezetett, különben Fidesz-támogatást élvező intézménytől. Ahogy a cigányokat leállatozó publicistának továbbra sem kellett visszaadnia a párt-tagkönyvét. Ahogy a gárdaesküvéshez díszőrséget adó belügyi erők minisztere sem kényszerült lemondásra. Ahogy a MIÉP-ből importált polgármester tovűbbra is élvezi új pártja támogatását. Ahogy lehetne még folytatni a sort azokból az eseményekből, amikor a Fidesz, vagy a kormánypárt és vezetője által támogatott humanoid biorobotok nyíltan antiszemita, rasszista, cigánygyűlölő, illetve xenofób megnyilatkozásokat tettek, gesztusokat gyakoroltak. Erre mit is közleményeztek az MTI-n keresztül? „Hangsúlyozták: elfogadhatatlannak tartják, hogy embereket vallásuk, fajuk, származásuk, bőrszínük, nemzetiségük, anyanyelvük miatt megkülönböztessenek, elpusztítsanak”. Azért tehát ne csodálkozzunk, ha megnő a baleseti sebészeten az arcsérültek száma. Amikor majd a közlemény összeállításában, megfogalmazásában, és kiadásában részt vevő fideszesek belenéznek a tükörbe, és az szégyenében felrobban.

Amely okból különben akár Áder Jánosért is aggódhatnánk. Mert természetesen a már nevében sem „köztársaság” ország mondvacsinált vezetője is megnyilatkozott. Azzal nyitva, hogy „a kirekesztés kevesebbé, az egymásnak megadott kölcsönös tisztelet azonban gazdagabbá tesz mindannyiunkat”. Ami különben emberileg igaz. De a mészároslőrincek, simicskalajosok, és társaik vajon foglalkoznak-e ezzel? Aligha. Ami látszik abból is, hogy a kirekesztéshez hallgatólagosan asszisztáló Fideszhez való közelségük inkább gazdaggá tette őket, mintsem szegénnyé. A Fidesszel kapcsolatos korábbi felsorolás kapcsán különben igen szegényesen megnyilatkozó, ám szinte minden törvényt gondolkodás nélkül aláíró Áder János sem valószínű, hogy lejmolással fogja múlatni idősebb éveit.

Aztán persze érdemes egy további kitételt is figyelni az elnöki közleményben: „Áder János ünnepi beszédében kiemelte: a tisztelet mindenkit megillet, a legszegényebbeket, a legelesettebbeket is. Mindenkit, aki maga is tiszteletben tartja mások szabadságát, emberi jogait, emberi méltóságát.” Már csak azért érdemes erre figyelni, mert kedvenc pártfőnöke legutóbb éppen azt fejtegette, hogy felejtsék el a népek az olyan fogalmakat, mint a szabadság, vagy az emberi jogok. A méltóság közmunkásként való megtöréséről, a munka törvénykönyvének kiüresítéséről nem is szólva. Már csak azért sem, mert a zsellérnosztalgia alapján újjászervezett szolgaréteg „kinevelésének” projektje évek óta zajlik. Áder János tiltakozása pedig mintha nem hallatszana ezzel kapcsolatban. Holott a külföldi sajtó már gyakorlatilag pannon Mussoliniként emlegetik a Feltsúthy Orbán Viktort. Ha erről a visszhangról az MTI jótékonyan ferdítve fordít, akkor is.

Áder János jelen beszéde tehát valószínűleg nagyjából annyira jószándékúan őszinte, mint Joker mosolya a Batman című filmben. S valószínű, hogy a hasonlatoknak nem itt van vége. A helyzet alighanem az, hogy a köztársasági elnöktől most éppen ezt a beszédet, ezt a szerepet várták el a hatalmi forgatókönyvet írók. Teljesítette. Fellépti díjként kap még pár hónapot, talán évet. Amikor majd saját kérésére felmentheti saját magát Orbán Viktor kedvéért. Hacsak a pártját támogató háttér pénzügyérek nem találnak más majmot a szerepére.

Az emberirtást gyűlölöm,

nem csábít a babér sem,

de Vénusz mezején öröm

kiontani a vérem.

Legfőbb üdvöm, ha béke van,

s bőségben él a nemzet.

Húszat öljek le egymagam?

Dicsőbb, ha egyet nemzek.”

(Robert Burns: Az emberirtást gyűlölöm)

Andrew_s

58 hozzászólás

  • „Áder János ünnepi beszédében kiemelte:…”
    szóval, ez a tragikus esemény áder számára ünnep volt…mindez elnöki közleményben deklarálva…

  • Hiába no, Robert Burns imádta a whiskyt. Ergo, rossz ember nem lehetett.

  • Llanfair, ja. Burns -t szeretem 🙂 Bár inkább sört ivott.
    Mert ugyebár a jó sör a búra jó 🙂

  • Szerintem az egész beszéd és szereplés porhintés a mindent elhsző birka természetü magyaroknak.Az egész szereplés nem volt öszinte.

  • Megint egy nagyon gyenge cikk! Nem értem, Christopher igazán ismer JÓ írókat is!

  • figyelő: csak ennyi? vagy maga se tud már semmit felhozni mentségére? mert hát, maga igazán mérvadó, ha egy cikket kell minősíteni 😀

  • Szellemes, hogy „saját kérésére majd felmenti önmagát”.
    Ezek semmiból nem tanulnak, sem a találóan itt is képillusztrációként mellékelt Kabaré című filmből, de a Tanúból sem ezek a jómadarak…

  • Magyarországon születtem, de ma már teljesen idegen tőlem ez a nép
    Nem akarok trágár szavakat használni… .
    Nagyon elegem van belőlük.

  • nemes: nem is szükséges. de attól, hogy elment, maga is idegen lett. nem gondolom, hogy az egész nép érdemli meg az utálatát.
    de úgy 2,1 millió narancshitű kétségtelenül.

  • Figyeló
    2014 augusztus 3
    11:49 de.

    A Jó író mindig relatív.
    A magam résdzéről pl. nem szeretem Jókait. De attól még más szeretheti.
    Az érvkészlet mindig a lényeges.
    Az is egy érv, hogy nekem nem tetszik.
    Ennél kicsit erősebb érvkészlet, a „nem tetszik mert…”, s itt kitöltendő a többi.
    Adott esetben itt mi nem tetszik?

  • andy mage: mi nem tetszik neki? hogy az írás 1) nem dicsőíti horthyt b) nem nyalja orbán seggét c) nem ítéli el a kádár-érát d) baloldali.
    bencsics mamának igen kényes az ízlése 🙂

  • Öszintén, igen unalmasak vagytok!

  • Sok dolog van, ami miatt a mai Magyarország elviselhetetlen.

    Az első az az uszkve 2-2,5 millió agyhalott, aki akkor is Orbánt imádja, ha beledöglik. Ezek tartják hatalomban Orbaninit és maffiáját, kiegészítve a másik szintén milliós csoportttal, aki meg a nemtörődömsége és közönye miatt teszi ugyanezt.

    De a második rögtön ez után az a hihetetlen, arcpirító, sőt arcátlan farizeuskodás, amit a hatalom emberei megengednek maguknak – persze engedhetik, mert a bamba nép ahelyett, hogy elzavarná őket a retkes fenébe, inkább a Való Világot bámulja a tévén.

  • figyelő: őszintén, miért nem él azzal a lehetőséggel, hogy nem olvassa a KMH-t és nem szól bele a nagyok dolgába?
    ha nem tévedek, még nem kötelező.
    persze, lehet, hogy magának is van jobb dolga, mint bodának, hát akkor, miért nem azzal foglalkozik?

  • Ille Istvan: Most en nem ertek veled egyet. A nem szavazokat is szamold a ketmilliohoz. Vastagon benne vannak. Corneliusnak van igaza.

  • llanfair: azok nem utálatot, hanem sajnálatot érdemelnek, mivel közönyösségük mindannyiunk sorsát befolyásolja.

  • Figyeló
    2014 augusztus 3
    4:04 du.

    A cikk unalmas? Elég sok idézetet tartalmaz Ádertől. Ha ez unalmas, fordulj Áderhez.
    Az unalmas, hogy folyamatosan tényszerű cáfolatát szeretném kérni Tőled egy írásban, hozzászólásban emkegetett állításoknak? Elhiszem, hogy uncsi akkor, ha erre képtelen vagy.
    Ha ezek után rendszeresen felbukkansz, és csak az éves szabinak nagyjából megfelelő két hetet hagytad ki, akkor azt is gondolhatnám, hogy hivatalból olvasod, ami itt zajlik. S ebből a szempontból mindegy, hogy a BIX ttején, vagy a metró feletti épületben 🙂
    Viszont miért nem kérsz szaktanácsot a cáfolatok ügyében? Hidd el, Kumin-mesternek is csak ahsználna 🙂

  • Ille Istvan. Marmint sajnaljam, mert kibabralt veletek? Mi van, megtertel?

  • llanfair: nem, nem „velünk” babráltak ki, hanem saját magukkal.”mi” tudjuk, mi lesz az eredménye az ő közönyüknek, ők nem.

  • Frejbanics Mihály

    Milyen érdekes, mi itt – kivéve néhány százezer tökfilkót – magukat, Ille úr és társait – ugyanúgy utáljuk, mint maguk az ország nagy részét.Dumálhatnak, őrjönghetnek, de csak akkor, ha maguknak lesz 2/3-a! Addig lenézzük és sajnáljuk magukat, mint igen nagy kisebbségben lévő, kisebbrendűségben szenvedő szerencsétleneket, akik szava persze megreked a béka segge szintjén! Jókat derülök a feneketlen gyűlöletükön! Javuljanak meg! Salom!

  • frejbanics mihály: mit nem mond! utálnának minket? és? mire megy vele? jobb lesz az emésztése?
    utálnánk az ország nagy részét? mégis, melyik nagy részére gondol? dumálni, fiacskám, akkor dumálunk, amikor nekünk tetszik, nem tehet ellene semmit.
    ez, tudja, független a 2/3-tól. az pedig, hogy lenéznének és sajnálnának minket – amúgy kiket is? ja, a nem fideszbirkákat, az önállóan gondolkodni képeseket…az más – csak arra bizonyíték, hogy übermensch-i allűrjeik vannak. mert hát mintha mi is ugyan olyan értékű állampolgárok lennénk, mint pl. maga, vagy tévedek?
    „igen nagy kisebbség” 🙂 ez nem olyan, mint a törpe minoritás? mondja, mit is akart egyáltalán mondani?
    a béka seggével mi a gondja? maga erősen alulról szemléli, így hát megértem, hogy perspektívát lát benne 😀
    nem derül maga, fiacskám, semmin, csak beállt egy szintre – tudja, ha már képességei nem elégségesek a leírtak cáfolatára, hát akkor mocskolódik egy jót.
    gyűlölni? kiket is? magukat? tudja, fiacskám, a gyűlölet az érzelem egy fajtája. maga és társai nem érdemelnek meg annyit, hogy ilyesmit pazaroljunk magukra.
    mi a célja ezzel a salommal? csak nem zsidó? mert én nem vagyok az. tehát? nem tud tisztességes magyar emberhez méltóan elköszönni?
    ráadásul tudatlan módon használja. egy kis TIT okítás, hogy ne maradjon ostoba:

    „hétköznap sálom (és nem salom) a megszokott köszönés, péntek este és szombaton sabbat sálom. a nem hívőktől és a más felekezethez tartozóktól nem várják el ezt a fajta köszönést. köszöntésekben: sálom (béke), viszonzásul aléchem sálom (reátok béke). a régen látott, vagy idegenből jött embereket a sálom aléchem (béke veletek) formulával köszöntik. a köszönésre úgy felelnek, hogy a szórendet megfordítják. a köszöntött tehát így mondja: aléchem sálom (reátok béke). mindig így használják, többes számban, még akkor is, ha a köszönés csak egy embernek szól.”
    ennek értelmében, maga nagyon egyszerű emberke, aléchem sálom! különben sem gondolom, hogy maga békét kívánna, de tudja, én még a maga fajta csahosokkal szemben is toleráns vagyok.

    hogy egy kicsit tágítsam meglehetősen szűk szellemi horizontját, az arab is hasonlóan működik. a szálem álejkum – igazából salem aleykum – ugyanezt fejezi ki. bővebben: assalamu aleikum wa rahmatullah wa barakatuh, vagyis, Allah békéje, kegyelme és áldása legyen veled.

    ha szabadna javasolnom, amíg nem tud felmutatni valamit, aminek értelmében a magyar közösség bármely részének nevében szólalhat fel, ne használjon többes számot. álljon ki csak a maga nevében – már, ha van bátorsága hozzá.

  • Frejbanics Mihály

    Hát igen jót derültem! Ille úr, maga aztán nem semmi.Kicsit javíthatna a stílusán – ez a „fideszbirka” kissé unalmas,meg a kioktatás Ille módra – ahogyan szokta, a visszafeleselést persze bátran kicenzúrázva! A leírtak cáfolata nem szükséges – primitív gyűlöletbeszéd – a maguk stílusában! Ja, és kinek, kiknek is a nevében szólal fel maga Ille úr ezekben a cikkecskékben? Csak nem a néhány-százezer ballibes, dk-s megtévesztett ostoba nevében? Szegények, idehaza is van lehetőségük fröcsögni, csak a kutya sem figyel oda! Közeledik a 3. pofon – tudja -az ÖK választások! Borítékolhatom az eredményt. Hiába, nagy a jobboldaliak megtévesztő -képessége – önök szerint. Mi meg azt mondjuk, elege van az országnak a ballibes, álságos hazugságokból, gyűlölettel teli beszédeikből! Magukból, ha úgy tetszik! Amúgy, ha zsidó vagyok, már nem is lehetek tisztességes magyar ember, ha nem az önök oldalán fröcsögök? Csak magának Ille úr – Sálom!

  • Frejbanics Mihály
    2014 augusztus 4
    7:10 de.

    Szociológiai tény, hogy annak a 2/3-nak a 4/5-e csak azért béget együtt mert egyénileg soha nem vitte semmire, soha semmit nem tudott felmutatni az életben. A frusztrált és szorongó örök vesztesek drogja a felkínált „nemzeti lényeg” amelyben átélhetitek a -valaki vagyok-, a fontosság, az egyéniség illúzióját. És persze ez csak a nagy kommunikációs trükkel együtt működik, amit te is idehánytál. Az ellenségnek tulajdonítsuk mindazt a rosszat amik valójában mi vagyunk, amit mi akarunk megtenni, de csak akkor tehetjük meg ha a másik rosszindulatú beállítása folytán előzetesen felmentést és igazolást kapunk.
    Szóval Frejbanics, csak egy átlátszó kis hülyegyerek vagy, vissza is kotródhatsz a dögszagú álomvilágodba!

  • frejbanics mihály: én a magam nevében szólalok fel. tudja, az érvelése olyan boda-féle. csak nem élettársak? mert hát, nem kétséges, szellemi társak 🙂
    az elköszönés még mindig nem az igazi…tudja, teljesen értelmetlenül használja. de cserébe kapnak a maga fajták egy cikket. azon elmolyolhat egy kicsit.
    hogy az országnak miből van elege, már megbocsásson, nem a maga kompetenciája megítélni.
    javaslom, ne erőlködjön. tudja, nem jól néz ki a vonalkódos alsója 😛

  • fuser: ugyan, hagyd…eddig a franc se tudja, hun volt-e, vagy sem (tudod, hun a 3,14csában volt), de most hirtelen szellemi honvédő lett: billentyűre, turulban született testvéreim, bánccsák a magyartot!

  • frejbanics mihály,
    nem szándékom,a horpadt homlokúak kioktatása héber(ivrit) nyelvből.turulul jobban megérted,hogy vedd figyelembe,miszerint a balosoknak és főként a zsidóknak fekete seggük van.megaláznám az ivrit nyelvet,ha Ősenkiségednek ivrit köszöntést írnék.ezért jiddisül köszöntelek:kissz in mein tuchesz!

  • gyuri10: nem gondolom, hogy frejbancsik koma bármilyen európai nyelvet beszélne – mert ne tévedjünk, a jiddis, bizony, évszázadokon át köznyelv volt európában, valami olyan szerepet betöltve, mint most az eszperanto – ezért lefordítom neki echt deutschra – azt legalább lefordítja neki a gugli:
    lech mich am arsch.
    persze, a csókolj bele a seggembe (ánuszomba) se rossz 🙂

  • Válasz néhánynak:
    Nem írok(tam) véleményt itt elég régóta. Valósznű igen fáradt lehettem, hogy írtam egyáltalán.
    Ehhez a cikkhez ami úgy ellentmondó, ahogy van. Saját magának. Baj, hogy Áder beszédében megemlékezik a holokausztról.(Fidesz és követői biztos mást éreznek, hiszen állandóan antiszemita, fasiszta propagandát terjesztenek!)
    De mégse jó, hogy „ünnepi beszédében ” teszi, mrt a holokauszt nem volt ünnep.(tudjuk)
    Csak azért írni egy cikket, hogy sajátmagának ellentmondjon? Igen gyerekes.
    Aki meg megmeri kritizálni a cikket, az a hülye és félkegyelmű.
    Ez az itteni szellemi nívó. Tartsák meg maguknak!

  • figyelő: miért tartanánk meg magunknak, amikor olyan sikeresen kihat magára is? arról nem is beszélve, hogy előírhatja-e, mit írunk, és mit nem, több, mint kétséges.
    az is gyerekes, ahogy maga viselkedik. igaz, ez nagyjából érthető, hiszen a második gyerekkorát éli.
    magára, bencsics anyó, ha hozzászólást ír, nem éppen a fáradt jelző a legalkalmasabb. hogy mégis, mire gondolok, azt a fantáziájára bízom 😀

  • Kiszely Anna Mária

    Ennek a frejbanicsnak, meg írjátok meg rovásírással, mert ezek csak úgy értenek. A nagyonnagyonnagyturulosmagyarok!!!!

  • kiszely anna mária: felesleges. az a fajta, aki berúgja az ajtót, oda köp az placcra, majd döngő léptekkel távozik, mert hát, jól megmondta EZEKNEK!

  • Frejbanics Mihály

    Bocsánat uraim! Nem tudtam, hogy Fuser úr szakképzett szociológus a birkák terén, bizonyára szakmailag kiváló lehet, hiszen még adatokkal is rendelkezik a tehetségtelen birkák számáról! Nem beszélve fejtegetéseiről, amit sajnos én kissé zavarosnak érzek, de a hiba bizonyára bennem van. Elérve a kulturált hülyegyerek meghatározásig, csak annyit válaszolhatok önnek – elfuserált hozzászólásából megítélhető ki is él dögszagú álomvilágban.
    Ille úr – ezek szerint talán ön egy kompetens személy, aki véleményt mondhat bármiről – csak kérem, vigyázzon, nehogy fröcsögjön és a szép ingét elpiszkolja a heves kioktatásban. Másrészt nem ártana, ha az ellenvéleménnyel bírók esetében frissítené a kiszólásait – igencsak ismételtnek és avíttnak tűnnek – ennél ön bizonyára jobb képességgel bír! Aztán nyelvészként kérem, ne állítson marhaságokat, mert zsidó barátaim igencsak felháborodnak rajta! Különben legközelebbre összeszámolom önnek az állandó ellenzékinek tekinthető hozzászólók számát – érdekes adat lehet – bár Fuser úr, mint ennek nagymestere bizonyára tudja! Most akár Sálem, akár Salem, kis szünetet tartok – nyugodtan lehet ekézni, ez önöktől megszokott eljárás! Köpködni viszont önök szoktak – erre ezer példa akad!

  • frejbanics mihály: amennyiben magácska birka – és úgy tűnik, az, méghozzá fidesz színekben – akkor fuser kétségtelenül szakképzett szociológus, ugyanis van néhány kecskéje, de – ismereteim szerint – azok messze intelligensebbek, mint a birkák 😀 fuser egyben téved: maga valóban nem dögszagú álomvilágban él, hanem rothadt narancsszagúban. az se sokkal kellemesebb.
    igen, én valóban egy kompetens személy vagyok, és jobb, ha megtanul ezzel együtt élni 🙂
    a kiszólásaim meg olyanok, amilyenek. tudja, egy újszülötteknek – amilyen maga pl. – minden kiszólás új, tehát csak eméssze szépen meg.
    amennyiben meg már régebbi követője munkásságomnak, akkor avíttság helyett inkább nevezze patinásnak, tudja, az még a maga köreiben is értéket képvisel. ha pedig esetleg zárványnak nevezné, gondolkozzon el a borostyánon, micsoda érték egy gyantába kővült rovar!
    magának, kisfiam, zsidó barátai akkor lesznek, amikor erdő péter betér 😀
    osztán milyen nyelvész lenne? csak nem hangyász sül? esetleg tarajos gőte? netán gekko? ha kérhetem, ugyan, sorolja már fel, hogy a héber, vagy arab köszönésformák közül melyiket tartja marhaságnak?
    ki a francot érdekel a maga számítása? van két keze, ha hozzá veszi a két lábát is – persze, csak, ha előtte lesz annyi esze, hogy lehúzza a cipőjét meg a zokniját – lesz egy decimális 20-as számsora. tudja, mennyit tud ezzel összeadni? na ugye. próbálkozzon a szcsotcsikkal 😀
    a köpködésről meg: ha szabad javasolnom, nézze vissza idolja nem túl hízelgő fotóalbumát. meg fog lepődni, milyen gusztustalanul tudja köpködni a szotyit 😛

    ugye, még mindig nem fogta fel, hogy a) engem nem érint a „salom” köszöntés, mivel nem vagyok zsidó, b) a zsidókat sem, mivel magától még udvariasságként sem várják el – ahogy ettől a színjátszó ádertől sem a zsinagógában a kipa-t…

    ami pedig a szünetet illeti, a lényeg az, hogy ne felejtsen el közben lélegezni, mert annak felhagyása még a maga fajta genetikai csodákra is – mármint, hogy’ a bánatban tud valaki agy nélkül létezni – káros hatással lehet 😛 😛 😛

    persze, ha úgy véli, hogy a KMH egy zsidó közösség lapja, akkor megértem a jelzés értékű köszönést. de akkor minek sunyít, kispofám? vállalja be, nyíltan, egyenes gerinccel, ahogy a maga félék szokták: rohadtul nem tetszik nekem ez a rohadt libsibolsibibsi hangvétel – és, ha kérhetem, a „bibsi” szót szedje ki kurzívval, hadd lássa mindenki, mire is megy ki a játék.

  • Figyeló
    2014 augusztus 4
    10:26 de.

    Szerintem Áder önellentmondó. Mert megemlékezik ugyan a gyilkossáról, de megannyi más alkalommal hallgat. Ezt híjják képmutatásnak.

    Amúgy a halált nem szokták megünnepelni. Illetve de, csak az nem a tömeggyilkosságok áldozatairól szól.

  • Frejbanics Mihály: Mindig öröm az ilyen mély keresztényi szeretettel telt hozzászólást olvasni. Igaza van, maguk vannak többen. Nem véletlen, hogy undorodik a magafajtától a világ. De ingyen van, köpködjön tovább kedves Mihály. Köszönöm, hogy megosztotta gondolatait velünk. Jó, hogy a szagát nem érezni.
    Fuser sajnos megint messzire ment. A birka egy kedves, hasznos és szép állat. Nem volt szép tőle magához hasonlítani.

  • andy mage: ahhoz, hogy valaki képmutató legyen, ahhoz képének is lennie kell – hogy’ ne mondjam, legyen hozzá pofája.
    amúgy honnan tudod, hogy a 2/3-nak – élén a bábszínház fő marionettfigurájával – mi az ünnep, és mi nem?
    akad egy-két díszcigányuk, ott keseregtek a megemlékezésen? nem. akkor meg?

  • llanfair: ráadásul haszonállat. frejbanics meg…

  • Frejbanics Mihály
    2014 augusztus 4
    1:59 du.

    Mütyűr, látom érzékeny pontodra tapintottam mert, ugyan szakképzett grafológus sem vagyok, mégis nem tudom nem észrevenni mily lázasan csipkedted magad egy frappánsnak tűnő válaszért. Inkább szánalmasra sikeredett de nem röhöglek ki érte, bár szakképzett pszichológus sem vagyok mégis megértem milyen rém kellemetlen lehet egy ilyen takonygerincű, alvászavaros, minden reggel csatakos ágyból kikelve rettegő csinovnyiknak ha valaki a szorongást mint állapotot szóba hozza. Na nyugodj meg szépen, iszom egy pohár tejet az egészségedre, de a ketamint nem tudom helyetted bevenni!

  • Kiszely Anna Mária

    Ezek, akik mellékesen megjegyzik, hogy nekik van zsidó, cigány barátjuk, csak takarónak használják, hogy „suttyomban” bőszen zsidózzanak és cigányozzanak. Te csak simán aljas és sunyi vagy frejbanics mihály, az imádottaddal és szartársaiddal együtt!!!! Azt gondoljátok – ha egyáltalán – , hogy ezt nem vesszük észre!!!!! Menj szabadsára és vigyázz, nehogy messzebre köpd a szotyihéjat, mint a vezéred, mert abból baj is lehet. Isten barma.

  • Na a Máriánál én sem írtam volna jobbat! Köszönöm.

  • Fenyvesi Glória

    A cigányokat pártoló itteni hozzászólók adtak legalább munkát némelyik szegény cigány embernek?
    Vagy befogadnak egy-két családot, mert egyébként törvénytelenül foglalnak közülük, néhányan lakást, időnként?
    Egyébként mi baj az Áder beszéddel?
    Épp eléggé hajbókol minden, Magyarországon élő , nem magyarnak…

  • fenyvesi glória: cigányokat pártoló hozzászólók? mondja, észnél van? ennyire megártott magának a jobbikos sötétség?
    jöjjön ki a fényre, és nézzen már körül!

  • Ille: A vakondoknak, ganajtúróknak és lótetűknek nincs szükségük fényre. A lótetű neve azért ugorhatott be, mert engem emlékeztet a Fenyvesi Glóriára.

  • Fenyvesi Glória

    Gyula Bognár: Nem hiszem,hogy a személyeskedés,mások leminősítése előbbre viszi a dolgokat a világban…

  • Kiszely Anna Mária
    2014 augusztus 5
    4:24 de.

    LÁJK!
    Húú, ez a bejegyzés nagyon rendben volt!:)

  • Fenyvesi Glória
    2014 augusztus 6
    1:39 de.

    Glórika, azt mégis ki hitette el veled, hogy az imbecilis korlátoltság viszont igen? Egyébként van olyan téma amit te nem a „magyar-nem magyar” relációban nézel? De tényleg, akkor miért csodálkozol rajta, hogy mindenki súlyos idiótának néz? Kivéve persze Marcsit de vele régi ismerősök vagytok ott a zárt osztályon.

  • A politika szinte kizárólag személyeskedés.

  • Fenyvesi Glória

    Ön mit szeretne,Bognár Gyula!
    Minek nevezzem? Mi a gúnyneve?
    De nem haragszom, az ilyesmi tudja,lepereg rólam…
    Sajnálom, hogy beállt a pocskondiázók sorába, pedig a fotóját nézve, rendes ember benyomását kelti…

  • Fenyvesi Glória

    Fuser…
    A többség itt zsidó-cigány relációban néz,kommentel mindent.
    Akkor ők is imbecilis korlátoltság alatt vannak?
    Én nem mondanám…
    Mindenki a sajátját védi-gondolom…

  • Nem fotókról és nem a kinézésről kell elhatározni, hogy ki milyen ember. Igaz ezt a módszerét az emberek fel- és megismerésére, tulajdonságaik kinézésük szerinti általánosítására, osztályozására a nácik tudományként kezelték. Sajnos én soha nem vonzódtam jobban a szőke, kék szemű emberekhez jobban, mint bámilyen haj és szem kombinációhoz. A végén mindenkinek a haja fehér lesz, vagy elveszti és akkor kopasz lesz. Addigra meg kit érdekel, hogy milyen színű a szeme?

  • gyula bognar: korábban lombroso művelt hasonlót, aki a bűnöző egyént küllemi jegyek – fiziognomia – alapján sorolta be, mi több, ugyanezek alapján előre meghatározta az egyén bűnöző mivoltát. innen ered a jelző is: lombroso-arc.

  • Köszönöm. Tanultam valamit ma is! No akkor tudom, hogy a lombroso-arc az sértés.
    Vajon hány Fradi szurkoló ordította ezt a tüntetők kategorizálására, a Fidesz székház hősies védelme alatt.

  • gyula bognar: ha nem is sértés, minden esetre nem hízelgő 🙂 a fidesz ház védői pedig inkább a lombroso-féle karakterizálásra lettek volna érdemesek, mintsem a tüntetők.

  • Ille: A hozzászólások tükrei annak, hogy különösen az elvakult, fidesznyik és jobbos, magyarkodó hozzászólók soha észre sem veszik, hogy akár egy-egy ártatlannak tűnő, szimpla megnyilvánulásaikban is bizonyítják, hogy előítéletekkel, rasszizmussal, megkülönböztetéssel, homofób nacionalizmussal szemlélik környezetüket. Aki „zsigerből”, (idézve Róna Péter találó meghatározását) viselkedik, gondolkodik demokratikusan, rasszizmus, előítéletek, vallás és nemzetiségek gyűlölete nélkül, az nem tesz olyan kijelentéseket, mint ezek a torz értékrendszerrel élő emberek. Azt lehet mondani, hogy valaki tisztességesen néz ki, tiszta, ápolt, esetleg jó vágású, csinos férfi, vagy nő, de azt nem, hogy a kinézése alapján tisztességes embernek láttszik.
    A Stadionos viktor és a koszos bagázs tagjai gyakran tisztességesen néznek ki, ennek ellenére megismertük és szavaik, cselekedeteik alapján, hogy gonosz, kegyetlen, korlátolt, bunkó bűnözők. Ez az egyik legjobb bizonyítéka annak, hogy van igazság az Angol közmondásban; „Don’t judge the book by its cover.” [Ne ítéld meg a könyvet a fedeléről.]

  • Fenyvesi Glória

    Azért van szimpátia, és antipátia is, nem?
    Előítélet nélkül…

  • fenyvesi glória: jéééé…azt hittem, unszimpátiát fog írni…

  • Fenyvesi Glória

    És lehet valaki jóvágású, ha ordít, és verekszik, pl.,akkor már eleve nem szimpatikus, sőt!