Ódor Bálint helyettes államtitkár kerül az ottawai nagykövetség élére

2014 augusztus 6 7:17 du.33 hozzászólás

Búcsúzunk Pordány László leköszönő nagykövettől, aki négy éven keresztül harcolt Kanadában a „nemzetellenes erők” ellen. Tette ezt annak érdekében, hogy politikailag „egyívásű” lehessen a kanadai magyar közösség. Ódor Bálint, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára lesz Magyarország új nagykövete Kanadában. Ő váltja a 2011 januárja óta szolgálatban lévő Pordány Lászlót, aki augusztus 15-én fejezi be ottawai pályafutását.

Ódor Bálint

Ódor Bálint

Ódor Bálint 39 éves és végzettsége alapján közgazdász. Fő kutatási területe az Európai Unió. 2014-ben szerezte meg PhD-jét a budapesti Corvinus Egyetemen. Korábban a párizsi École Nationale d’Administration-ban tanult féléven keresztül. Alapfokú egyetemi diplomáját a Fribourgi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán szerezte 1999-ben.

2010-ben lett Ódor Bálint helyettes államtitkár, innentől pedig az európai uniós ügyekért felelt a KÜM-ben. Korábban (2007 és 2010 között) az Országgyűlés Külügyi Hivatalának főosztályvezetője volt.

A Kanadába érkező új nagykövet helyettes államtitkárként erélyesen érvelt Szerbia Európai Uniós csatlakozása mellett, közben jelezte, hogy amikor sor kerül csatlakozásukra, az Unió kísérje figyelemmel a vajdasági magyarság érdekeit is. „Tagállamként érvelnünk kell és támogatást kell szereznünk a bővítési folyamat értékei mellett”–írta ez év januárjában a helyettes államtitkár a nyugati-balkáni országok uniós felvételéről.

Külügyi munkáján kívül, Ódor Bálint 2005 óta tanít részidőben a Budapesti Gazdasági Főiskolán.

***

A Hungarian Free Press angol nyelvű cikke Ódor Bálint kinevezéséről itt olvasható.

33 hozzászólás

  • Pordánynál csak jobb jöhet. Nála lentebbi, vagy inkább stílszerűen alávalóbb ember nem is létezik erre a posztra már. Remélhetőleg ez a fiatalember nem osztja meg a magyarokat mint tette azt Pordány Laci bácsi. Remélhetőleg nem kizárólag a fidesz pártpolitikáját fogja képviselni, hanem Magyarországot és a magyarokat.

  • HunCanada: „Pordánynál csak jobb jöhet.”
    Ne igyunk a medve bőrére. Sokszor kérdeztük már, „Lehet még ennél mélyebbre?”
    A Stadionos viktor és a koszos bagázs minden alkalommal bizonyította, hogy igenis lehet még mélyebbre zülleni és szerintem még csak kb. a közepénél tartanak a züllésnek.
    Másik kérdésem két éve: „Mikor lesz az első Pogrom?”
    Pogromok nem kizárólag zsidók ellen lettek szervezve. Több országban voltak Pogromok más etnikumú, más vallású kisebbségek ellen.
    Nem zsidók elleni pogromok:
    1914 Sarajevo a Szerb kisebbség ellen.
    1966 Igbo Pogrom, Nigeria
    1988 Sumgait és Kirovabad Pogroms, az Örmények ellen
    1990 Baku Pogrom, szintén Örmények ellen.
    Nos megkaptam a választ. Fidesztánban megvolt az első akció, ami szerintem a kezdetet jelenti. http://librarius.hu/2014/08/05/macskassy-izolda-kiegett-lakasa/
    Elképesztően tragikus: Macskássy Izolda szénné égett lakása – megrázó riport, fotók

  • a fogadó államnak is van szerepe abban, mit tehet meg egy nagykövet és mit nem? azon kívűl kit érdekel a magyar nagykövet? tájékára sem megyek, ő ott én itt és ha véletlenül listáztak (eddig nem sikerült nekik) és küldenek valami förmedvényt akkor azt aszerint fogom kezelni ahogy azt kell: szépen meg is válaszolom, hadd olvasgassanak ők is…a kanadai magyar közösség akkor osztható meg ha mindenféle széllelbélet hülyeségnek felülnek és még teccik is nekik vagy egyeseknek, a magyar ház is kinőhetne már a pólyából és legalább tinédzserré válhatna és főleg a penészt és a áporodott molyszagot kiszellőztethetnétek

  • valóban pótolhatatlan a veszteség és hatalmas a lelki megrázkódtatás. azért jó lenne arról is bizonyosságot szerezni, hogy idegenkezűség van a dologban, vagy műszaki oka volt a tűznek, és nem szándékos gyújtogatás, mert nagyon nem mind1!
    a riportban ugyanis erről nem esik szó, az előzmények pedig meglehetősen hígak ahhoz, hogy valaki ilyesmire vetemedjen!

  • sok sok tuzeset van manapsag , mindegyik moge oda lehet FANTAZIALNI a politikai motivumot , es akit foglalkoztat a politika meg is teszi

  • hulyeseg : bajor imre agydaganatos halala moge is oda lehet MESELNI egy fidesz szavazo orvost

  • Fenyvesi Glória

    Gyula Bognár…És a magyarok elleni pogromok, pl. Chaucescu diktátor alatt?És még sorolhatnám…
    Azt kifelejtette a felsorolásból, vagy ez nem számít?
    Magyarul is beszélő ember számára?

  • Fenyvesi Glória

    Egy másik fórum-témára hivatkozva:
    Na, ugye, ez a leendő Ottawai nagykövet nem buta, és lusta,mint ahogy állította valaki a magyarokról…
    Tanult ember, és még sok van ilyen Hazánkban!
    Akik nem mások, magyarok…

  • fenyvesi glória: kezd túltengeni ezekkel a buta jobbikos érvekkel. ceausescu és magyarellenes pogromok? éppen bognár gyula szólított fel minket, hogy adatokkal, tényekkel bizonyítsunk. erre jön maga ezzel az eget verő marhasággal. mi is a pogrom fogalma? na, ez már a második feladat, amit meg kell oldania…

  • sok zaszlo
    2014 augusztus 7
    12:29 de.
    Valóban eléggé vegyes a kép a riportban. A fenyegetések adhatnak feltételezésre okot, de nem egyértelmű. Inkább a magyarországi viszonyok ami jobban kidomborodik benne. A gerjesztett indulatok hatása. Gyűlöljük a Románokat, a Cseheket, a Szlovákokat, a Szerbeket, a belső etnikumokról már nem is beszélve. Az egyéb, kicsinyeskedő, mindenkinek keresztbe tevő viselkedésekről már nem is beszélve.
    Csak tudnám, mire büszkék a magyarok? Miért is akarnak tiszteletet?

  • Fenyvesi Glória
    2014 augusztus 7
    1:00 de.
    Fogalom zavarban van! Keveri a szezont a fazonnal!
    Gondolom, az etnikumok szándékos keveréséről, és a város program falurombolásairól akar beszélni, de ez ugyanúgy érintette a románokat is.

  • mi az a NER ???

    kedves Don , 2:49 de . tiszteletet a jelenleg hatalmon levo tarsasag kert BRUSSZELTOL az orszagnak ahol valoban magyarok vannak , tiszteletre mindenkinek szuksege van , en peldaul MOST itt tobb tiszteletet kovetelek izraelnek az araboktol , egybol sokat enyhulne a helyzet a kozel keleten , csakhat mindig vannak sokan brusszelben es a kozel keleten is akik a feszultseget=TISZTELETLENSEGET szitjak ,manapsag elvarjak az uzletben ahova kifliert megyek hogy koszonjek elore azaz ezzel tiszteljem meg oket , ez rendben is lenne de hiaba koszonok elore tizszer kilencszer nem koszonnek vissza , a problema MEGOLDHATATLAN

  • mi az a NER ???
    2014 augusztus 7
    4:09 de.
    A tiszteletet kiérdemelni kell, kikövetelni nem lehet.

  • Ez nem a Fenyvesi Glória számára írt ismertetés. Ez csak a megjegyzésére való magyarázat, tárgyilagos és elvakultság, sovinizmus nélküli olvasóknak.
    ========
    A történelem tárgyilagosan is kiértékelhető és van rengeteg, a sovinizmus, nacionalizmus és ebből eredő hazudozás mellőzésével írt ismertetés is. Ezeket gyakran, nem a megadott országok történészei írják meg legjobban, kevesebb bennük így a szubjektív torzítás és az illető ország politika hatalma sem tudja befolyásolni a tartalmat, mint manapság a Magyarországot leigázó, Stadionos viktor rezsim, egy szélső jobbos, fasiszta rablóbanda.
    —–
    Az emberi történelem szinte semmi másból nem áll, mint az embercsoportok harcából, célja a hatalom és az anyagi javak megszerzése. Így nem lehet soha igazságosságról beszélni, nem is ezt várhatja el reálisan senki, hanem a mértékletességet és a lefektetett általános emberi jogok betartásának magas mértékét. A demokrácia erre szolgál, csökkenti az igazságtalanság mértékét. A diktatúra viszont csak igazságtalanságot teremt meg.
    Tény, hogy ami az egyik embercsoport érdekét jól kiszolgálja, az a másik csoportét megnyirbálja, így abszolút igazságosságról szó sem lehet, de elérhető olyan equilibrium, ami a mindkét csoport hasznát szolgálja.
    Ebben a nagy Világképben a magyarok, számukhoz, teljesítményükhöz és tetteikhez viszonyítva meg vannak jelenítve, tárgyilagosan is, de nem a mindenkori hatalom és a hazugságokon felnevel nép nacionalista túlzásai, torzításai és hazugságai szerint.
    Van sok magyar, aki magyarok ellen elkövetett igazságtalanságokat sorolja csak fel, siránkozik miatta évszázadokig visszamenőleg közben észre sem veszi, hogy mit tett azért, hogy ezt gyakran megérdemelten, hasonló igazságtalanságért, másokkal való rossz bánásmódért megkapjta. Minden verekedés úgy kezdőik, hogy a másik visszaütött.
    A magyarokban évszázados agymosás után, szinte fikarcnyi felelősségérzet sincs maradt, a történelmet a hatalom mindig eltorzítja, melldöngető, alap nélküli túlzásokkal, hazugságokkal traktálva a népet.
    Csoda, hogy ennek ellenére van sok művelt, tárgyilagos és hatalmas ismeretekkel rendelkező magyar történész, író, költö, akiknek ezért a hatalom mindig lakatot akar tenni a szájára.
    Sajnos a nép többsége az agymosás miatt csak a hazugságokat és nacionalista túlzásokat szereti figyelembe venni. Sokan a saját értéktelen, rasszista, homofób mindenki mást alap nélkül lenéző szemlélettel züllesztik le az ország hírnevét, teljesítményeit, magukkal rántva a mélybe a tárgyilagosabb, őszinte embereket is.
    Szerencsére, ha volt is sok üldözés, gyilkolás, áttelepítés, a magyarok ellen, az mindig hasonló cselekedetek viszonzása volt. Erdély visszatér, a felvidék visszacsatolás, a Délvidék, Bácska megszállása hihetetlen kegyetlenséggel történt, a magyar katonák egy része rosszabb volt az állatnál. Sok Románt, Szerbet, zsidókat, stb. büszként a Duna vagy más folyó jege alá eresztettek a katonák Télen és erről büszkén dicsekedett is némelyik. Amit Ukrajnában mőveltek a magyar katonák, élve sütve a fogjaikat, falhoz vágtak csecsemőket, megerőszakoltak sok nőt, túltettek sokszor Német mestereiken is. Ezek sem éppen igazságos cselekedetnek számítanak, amit viszonzott a megszálló Román és szovjet hadseregben is létező szadista barom. Hogy a számok mások? 10 millió magyar nem tud annyi kegyetlenséget elkövetni, mint a 220 milliós Szovjetunió népessége, pedig próbálkoztak.
    ==============
    Pogrom a kifejezés értelme szerint, a Közép-Európai térségben csak Bosznia-Hercegovina területén történt, szinte azonnal követte a Franz Ferdinánt elleni egy Szerb által elkövetett merényletet. Két szerb lelte halálát az 1914 Június 28-29 Pogromban, amit állítólag az Osztrák-Magyar Monarchia szándékosan hagyott elfajulni. Sok tucat ember megsebesült, Szerb házak és üzletek tucatjai lettek megtámadva, megrongálva, kifosztva.
    ————————-
    A történelem állandó hamisításának és az egymást követő morálisan és anyagilag korrupt magyar kormányok azt érték el, hogy az intelligensebb, képzettebb, értékesíthető tudással rendelkező, becsületes, tisztessége, az érvényesülésben gátolt magyarok közül sokan kivándorolnak, olyan országokba, ahol sokkal több elismerést és jutalmazást kaphattak, mint saját hazájukban. A 12 Magyar származású (nem Osztrák-Magyar) Nobel díjas közül csak egyetlen egy élt és dolgozott Magyarországon, amiért a díjat kapta.
    http://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/teazo/nobel/nobeldij.html
    ++++++++++++++++++++++++++++++
    Minden országban az élet minőségét az jellemzi legjobban, hogy a bevándorlás, vagy a kivándorlás nagyobb. Az utóbbi 25 évben Magyarország a kivándorlásban is Jobban Teljesít!

  • Glória!
    Oda se neki,ugye nincs semmi beleszólásuk a dologba-csak véleményezési lehetőségük-,meg
    Kanadában nem csak szélsőséges baloldaliak élnek,szerencsére!
    Többek között ezt is tudomásul kell venniük,akár tetszik akár nem!

  • gyula bognár: fenyvesinek hiába is írnád, talán, ha a kötőszavakat fogná fel.
    különben is, micsoda pongyolaság ez, hogy nem írod rendesen a neved? boda a végén még azt hiszi, bognár a keresztneved 🙂
    a következőt viszont fenyvesinek:
    pogrom: zavargás; Elvakult, garázda tömeg rohama egy másik csoport (békés) tagjai ellen, amelynek során fosztogatnak és rombolnak. Eredete: orosz

  • Ille: Igazad van. A Fenyvesi Glóriától értelmes állításokat, kérdéseket várni ugyanolyan hiábavaló, mint egy gilisztától várni egy szimfóniát.

  • Na Ille megint levizsgázott,nem kicsit ,hanem nagyon!
    minden normális ember tudja,hogy a Gyula Bognár névből a Gyula a keresztnév,mint nálam a Marcsi,de Ille ezt a siralmas állapota miatt nem fogja fel(vagy igen csak feleslegesen osztja a nem létező eszét!!),szerencsére mások igen!
    Glória,ne törődj velük,vagy ennyire hülyék ,vagy csak provokálni akarnak,szerintem mindkettő…..!

  • marcsi: ahogy minden normális ember tudja, hogy a christopher adam névből chris a keresztnév 🙂
    következtetés? boda nem tudja, tehát boda nem normális.
    mondjuk, ez eddig is világos volt.
    hogy’ áll az angol nyelvvel, boda? le kellene vizsgáznia! igaz, mégsem. már levizsgázott 😀
    mondja, milyen érzés, hogy folyamatosan lealázzák?
    vagy ettől élvez?

  • Na ha nem az Ádám a keresztnév(bár mindenki más is így gondolná…)akkor meg mi a probléma,hogy Ádámként tehát vezeték nevén szólítottam meg? Honnan kéne tudnom,de ezzel együtt maga tényleg nagyon sötét,ezzel a hozzászólásával is csak ezt bizonyította be!

  • marcsi: nem azzal van a probléma, hanem, hogy váltig állította, adam a keresztneve 🙂 valóban, honnan is kellene tudnia, hiszen – sok minden máshoz hasonlóan – nem ismeri az angol névkonvenciót (sem).
    képtelen beismerni, hogy hülyeséget állított, na, ez a baj.
    „Na duguljon már be kockafejű…..” ezért reménytelen magát illemre tanítani.
    amúgy honnan veszi, hogy kocka fejem van? igaz, hogy nagy – 63-as a kalapméretem – de csinosan ovális, a kockától meglehetősen távol áll 🙂
    mellesleg nem kívánok eleget tenni a kívánságának, így hát együtt kell élnie a helyzettel: én írok, és maga nem tehet ellene semmit. legfeljebb hisztizhet egy kicsit, meg személyeskehet egy csöppet.
    persze, csak akkor, ha megengedem. majd csak feladja…

  • Tényleg nem tehetek semmit az önkényuralma ellen,de nem is töröm magam,csak levonom a konzekvenciát mint sokan mások!
    Mint régebben megírtam,ezen a sz…..dombon maga az úr!

  • marcsi: levonhatja…és akkor mi van? de, ha szardombnak tartja a KMH-t, miért eszi itt a fene? kényszerítik rá? vagy megfizetik érte? vagy élvezi, ha a szarban tapicskálhat?
    természetesen, ha a KMH szardomb, akkor az ide írók, a hozzászólók mind-mind szaremberek, nemdebár? komolyan gondolja, hogy ezek után még helye van társaságunkban?
    hiszen mi nem felelünk meg a maga kényes ízlésének! miért nem akar jobb társaságban mutatkozni?

  • Több magyar ismerősöm is van akinek a keresztneve és a vezetékneve is alapvetően keresztnév, hogy( melyik kereszt és melyik vezetéknév,ezt csak akkor lehet tudni pontosan ha az illető ismerős!)ehhez nem kell angol meg egyéb nyelvtudás
    Például:Sándor Mátyásról mindenki hallott,meg Antal Imréről,de az ismerőseim közül Sándor Péterről stb.ez nem angol nyelvtudás kérdése….
    Na megint csak feleslegesen osztotta a nem létező észt!
    magával tényleg nincs mit tárgyalni ez ügyben!

  • Ja egyébként a szemétbe is érdemes benézni időnként,hátaha talál az ember valami értékeset….eddig nem jött össze!
    Egyébként elhiheti nem lenne kevesebb,ha egyszer belátná a tévedését,talán emberibb módon tudnánk szót váltani,én benne lennék,de nem erőltetem,mert nem létkérdés!

  • marcsi: mellédumál. chris nem magyar, így érvelése semmit nem ér, csak menekülés az elől, hogy bevallja, hülyeséget írt. a magyar nyelvben senki nem cseréli fel a vezeték- és keresztnevet, mert az ilyesmi beleivódik az emberbe – úgymond, az anyatejjel szopja.
    valóban, a magyar nevek felismeréséhez tényleg nem kell angol, vagy egyéb nyelvtudás 😀
    velem valóban nincs mit tárgyalni ez ügyben, hiszen nem én ragaszkodtam a hülyeségemhez 😛
    amúgy magának bármikor szívesen osztok észt, alaposan rászorul!

  • marcsi: megértem ezt a kukabúvár szenvedélyét, elvégre onnan öltözködik, abból eszik, mi több, szellemi táplálékát is onnan nyeri.
    amúgy nem hiszem, hogy képes lenne különbséget tenni a szemét és az érték között, mivel egész életében csak szemét vette körül.
    mi lenne, ha ezek után nem boda marcsinak, hanem gubera verának szólítanánk?

  • Marcsi
    2014 augusztus 7
    3:36 du.
    Névhasználatban az állampolgárság a döntő!
    Magyarországon is találkozni a fordított névhasználattal, abban az esetben ha az illető nem magyar állampolgár, még akkor is ha tartósan ott él. Viszont amikor megkapja az állampolgárságot, automatikusan megfordítják a nevet az okmányokon. Az eredeti névhasználatot külön engedélyeztetni kell.
    Vagyis mivel Christopher Adam nem magyar állampolgár, az okmányai az állampolgársági területének megfelelően vannak kiállítva. Csak hogy bonyolítsam az életét!

  • kedves donom,
    tegyük hozzá, hogy verne sándor mátyás személyét barátjáról, Habsburg–Toscanai Lajos Szalvátor főhercegről mintázta, aminek alapján sándor mátyás névkonvenciója ettől kezdve több, mint kérdéses, lévén sem a monarchiában, sem franciaországban nem igazán használtak magyaros írásmódot, ráadásul sándor erdélyi gróf lett volna, ami további kételyeket gerjeszt…
    noch dazu, a mű eredeti címe: Mathias Sandorf.

    marcsi életét nem igazán fogod bonyolítani, igen egyszerű emberke ő, hozzá képest az ék bonyolult multifunkciós szerszám 😀
    persze ott, ahol jules verne is verne gyulaként ismert, minden elképzelhető…
    azon felül honnan tudta volna, hogy chris nem magyar állampolgár? különben is megmondta, hogy adam igenis a keresztneve, és mindenkinek kuss!

  • azt irta Chris Adam hogy szavazott , vagy hogy szavazni fog a kovetsegen , akkor kell hogy legyen magyar utlevele=allampolgarsaga IS

  • meg hogy 7 evig elt magyarorszagon , ez csak magyarokra jellemzo

  • és? kanadai állampolgárként jegyzi ezt a lapot, ergo semmi köze a magyar állampolgárságához. gyermekként él 7 évig magyarországon. mégis, mijafrancra akarsz kilyukadni, burkus laci?

  • és? kanadai állampolgárként jegyzi ezt a lapot, valamint gyermekként élt 7 évig magyarországon. valami más gond?