Sorozatunk olvasóitól elnézést kérünk, de a Raj Tamás által használt szövegszerkesztő egy korai code-page-et használt, így a hosszú ékezetes karakterek másképpen jelennek meg, egyenkénti korrekciójukra nincs kapacitásunk. A cikkek sem sorrendben, hanem random kerülnek közlésre.

76. A goj

Sokan ismerik a most megtanulandó — nem zsidó értelmû — jiddis (voltaképpen héber) szót, mégis kevesen használják abban a téves tudatban, hogy az valamelyest pejoratív jelentéssel bír. Mindenek előtt ezért két félreértést kell előbb tisztáznunk: először azt, hogy ez a szó semmiképpen sem sértő, s hogy nem is minden nem zsidóra vonatkoztatható.
A héber Bibliában ugyanis a goj egyértelműen népet, méghozzá akármilyen népet jelenthet, sőt, Mózes II. könyvében (közvetlenül a Tízparancsolat elhangzása előtt) Isten egyenesen így szól a zsidókhoz: “Ti pedig legyetek számomra papi birodalom és szent nép”, héberül: goj kados. Nem valószínű, hogy a Mindenható — éppen abban a kiemelkedő történelmi pillanatban — meg akarta volna fosztani őseinket nemzeti mivoltuktól…
A goj csupán a római elnyomás idején (időszámításunk első évszázadaiban) nyerte el mai jelentését, s akkor is általában csak többes számú alakjával (gojim = népek) találkozhatunk. A rómaiakat, elsősorban a római légiók katonáit nevezték így a zsidók: Ezek a katonák ugyanis a legkülönbözőbb népek ivadékai voltak: akadtak köztük dákok, trákok, illírek, észak-afrikai feketék, szőke britek és kemény hispániaiak, a parancsnokaik pedig latinul vagy inkább görögül beszéltek.
Ezt a szómagyarázatot támasztja alá egy érdekes régészeti lelet is. Bar Kochbának, az időszámításunk szerinti 132—135 közti nagy zsidó szabadságharc legendás vezérének, akinek sokáig eredeti nevét (Simon Bar-Kosziba) sem ismertük, a Holt-tenger közelében több, saját kézzel írt (autochton) levele került elõ. Egyik itt megtalált levelében arról ír (időszámításunk szerint 134-ben), hogy ellenfelei, a rómaiak, vagy ahogy õ írja, “a gojim közelednek felénk”, ami nyilvánvalóan — már ekkor — a római légiók általánosan elfogadott fedőnevére utal…
A kereszténység hatalomra jutása és a római birodalom bukása után a gojim elnevezés immár nem a rómaiakra, hanem a római keresztényekre vonatkozott, akik ugyancsak különféle népekhez tartoztak, ám vallásuk mégis egybefûzte õket. Ma is, ha — tételezzük fel — Kohnnal vagy Grünnel sétálunk együtt a Dob utcában, s éppen szemközt jönne velünk két néger, kínai vagy arab, és — mondjuk — megkérdeznénk Kohnt vagy Grünt:
– Nem tudod, ki lehet ez a két goj?
Egészen biztos, hogy barátunk így fog válaszolni:
– Te tévedsz! Ezek itt nem gojok, hanem két néger (kínai vagy arab)…
Egyszóval: a hagyományos zsidó szemében a goj (gojim) csupán a keresztény európait jelenti, s ugyanakkor — mint láthattuk — ebben a szóban semmi pejoratív kicsengés, semmi kivetnivaló nincs.
A múlt század második felében, pontosabban 1871-ben a hírhedt münsteri német teológiaprofesszor, August Rohling kiadott egy antiszemita hamisítványt (Talmudjude, vagyis A Talmudzsidó címmel), amelyben a zsidó irodalmat, és különösen a Talmudot keresztényellenes színben igyekezett feltüntetni. A koholt vádakkal persze nem érdemes foglalkozni, mi sem vesztegetnénk rá az idõt, még akkor sem, ha tudjuk, hogy írása sajnos (a magyar Istóczy Gyõzõ és Szentessy-Luzsénszky Alfonz közvetítésével) hatást gyakorolt a szégyenletes tiszaeszlári vérvád (1882/83) kialakulására. Csakhogy a sok képtelen vádaskodás és hamisítás között mégis van egy olyan, amely — a külsõ támadás hatására, sajnálatos módon — még bizonyos zsidó körökben is tévesen rögzõdött meg.
A Talmud egy kevéssé ismert helyén ugyanis találunk egy szólásmondást, amely így hangzik: tov sebagojim harog. Ezt Rohling — nem véletlenül — tévesen így fordítja: “a legjobb rómait (keresztényt is) öld meg!” Csakhogy a héber szöveg épp ennek az ellenkezõjét jelenti! Helyesen így kell fordítani: “A legjobb római is (azt mondja), ölj!” S bizony, a kegyetlen római elnyomás alatt élõ õseink nem Horatiusszal vagy Vergiliusszal találkoztak, hanem a gyilkolásra mindig kész legionárius katonákkal. (Mellesleg, a szólásmondás forráshelye a Midrás Mechiltában található, ahol az ókori egyiptomi rabszolgatartók mentalitását ecseteli így a hagyományos bibliamagyarázat.)
Most megtanult jiddis (héber) szavunk, a goj gyakorta elõfordul a zsidó humorban is, s ami a legjellemzõbb, ezek a viccek-anekdoták leginkább a mindkét oldalon elõforduló elõítéletek eloszlatását szolgálják. Hadd idézzünk egyet ezek közül:
– Mi a különbség egy zsidó és egy goj között?
– Nagyon egyszerû! A zsidó kora reggel fölkel az ágyából, szépen megmosakszik, elmondja a gyönyörû reggeli imákat, szépen megreggelizik, iszik egy finom slovovitzot, majd elsiet a munkába. Ezzel szemben mit csinál a goj? Korán reggel nagy nehezen kikecmereg a vackából, lelottyantja magát egy kevés vízzel, elmormolja a maga értelmetlen imáit, eszik valami ehetetlen ételt, felhajtja a büdös pálinkáját, hogy végül elkotródjon a melõba…
Végül pedig egy kedves zsidó anekdota, amelynek fõhõsei — a változatosság kedvéért — Kohn és Grün:
Kohn — ki tudja, miért? — elhagyja a vallását, ám a következõ péntek este mégis megjelenik a Dohány utcai zsinagógában, és leül megszokott helyére, Grün mellett. Grün nem érti a dolgot, és megkérdezi barátját:
– Ne haragudj, mit keresel te itt? Ha jól tudom, a héten kitértél?
– Te jó Isten, egészen elfelejtettem — csap homlokára ijedten Kohn. Mire Grün magától értetõdõen hozzáteszi:
– Na látod, ilyen buta csak egy goj lehet…

 Raj Tamás