Úton a sámán-hittan felé

2014 augusztus 9 6:07 de.27 hozzászólás

Már jó ideje, hogy a Parlament egyfajta varieté-szerepre tör. Nem is olyan régen táncos előadással köszöntötték ott a koronát. Sámántáncos előadással. Ami alighanem egyfajta szemléleti felvezetője lehetett annak a gyűlésnek, munkacímen Kurultájnak, amit most tartottak az egykor értelmesebb napokat is látott épületben.

A tudósítás szerint: „A Kurultáj Európa legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepe több száz lovassal, íjásszal, több ezer népviseletbe öltözött hagyományőrzővel, több tucat jurtával”. Ezzel szemben, bizonyára azért, mert a nagy népi jurtában nem lehetett felállítani jurtákat, és lovak helyett ott vannak a képviselők, oroszul beszélő azeriek, türkmének, kazahok rendeztek be-, illetve felvonulást az Országházban. Azért a részletekben ott van a megfejtés. Az igazi nagy buli nem a Parlamentben van, hanem Bugacon kerül megrendezésre. Ahol azért mégis csak jobban elférnek a törzsi életet jelképező relikviák. No meg a lovak is. Mármint a négylábúak. Szóval a Lezsák Sándor köszöntő szavaiban rokon tudatúaknak nevezett képviselők mégsem a teljes törzsi gyűlést jelentették. Csak képviselték. S azért beszéltek oroszul, mert az az egyetlen nyelv, amit minden megjelent értett. Talán még a parlament alelnöke is.

Az persze akár még rendben levő is lehet, ha egy ilyen összejövetel képviselőit az irodájában fogadja a parlamenti alelnök. Ha már a kormányfő nem rá, miközben Turul-ittasan a Váron fő a feje. Van azért valami furcsa abban, amikor egy teljes ülésteremnyi törzsi képviselő gyűlik össze, és a szónoki pulpituson prémes sapkában mondják a magukét. Legalább annyira furcsa, s legalább kevésbé nevetséges, mint a sámántánc a korona körül. Úgyhogy rendben is van talán a dolog. Azonban az említett előtáncolás, és a lépten-nyomon avatott különböző fétisek nyomán azért meglódulhat a fantáziánk. Különösen a nem is olyan régen bevezetett, és gyorstalpalókon tanerővel is megtámasztott gyakorlatilag kötelező hittan, mint tantárgy figyelembe vételével.

Ha ugyanis valakinek kellően agyára húzódott a hagyományőrzés, akkor az komoly morális csapdában találhatja magát. Nem csak azért, mert Horthy-fétist avatnak templomokban, ahol ez tulajdonképpen a vallási dogmákkal is ütközik. De ugyebár anno az ország számadó juhásza saját szájulag avatta a nagy falloszon ülő fakókeselyűt Turullá. Azt követően különben, hogy az egykori KISZ-kiképzést követő párthűség árnyékába húzódva, megtalálta önmagában a kereszténykonzervatív reformátust. Ami azért mégis szép teljesítmény. A három így együtt. Még akkor is, ha a sok neofita keresztény között igazán el is sikkadhatna. Amiért a Kurultáj parlamenti metszetéről ez mégis feldereng az nem más, mint az ebben megtestesülő ideológiai bukfenc. Az oroszul beszélő lovas-nomád törzsi gyűlés a Máriának ajánlott ország sámán-körbetáncolta, de kereszttel ékesített koronája alatt. Miközben a sámánizmus korából származó madárszörny-jelkép szoborzatait avatják szerte az országban. Talán, a teljes káosz kedvéért, még fehér lovat kellene áldozni a Bazilika oltáránál, és közben nyílzáporral lőni a teliholdat.

Utána Lezsák megjelenhetne talpig lajbiban, és megnyithatná a rokontudatúak közgyűlését. Valami dombon, egy kőkör közepén. Azt követően, hogy hittantanárok flagellista menetet tartanak Bugacra, ahol magukhoz veszik a jelen parlamenti fogadásról maradt borospoharakat, és felhörpintik pezsgőjüket. Utána rögtön beiratkoznak a sámánhit tanerőit kitanító továbbképzésre, ahol a korona körbetáncolása kötelező mutatvány. „Hipp, hipp Orbán!” felkiáltásokkal tarkítva. S aki nem tapsol egyszerre, nem kap Turult estére. Illetve kaphat, ha ráugrik. A Turul. Bronzból és kőből megalkotva. Már akkor, ha a nagy madár beleun abba, amit az országban lát. Elmegy Máriához, hátára veszi a kisdedet, és elmenekülnek.

Követve talán a gazdasági exodus során menekülőket. Akiket ugyan divat lenézni, hazaárulózni, de azért tudjuk: eredményeiket be fogják itt tudni magyarságuknak. Akár zsidók, akár cigányok, akár jehovisták, akár ateisták. S akik így talán sokkal többet fognak tenni az országért, ahol Neumann János, Wigner Jenő, Teller Ede és többiek nevét még akkor is ismerni fogják, amikor az orbanizmus vezér-nyalogatóinak emlékét méltán betemeti a por.

 Andrew_s

27 hozzászólás

  • A Biblia Ószövetségi iratai (ld.Mózes) szerint minden, az egytlen Istenen (Jahve-n) kívül – tulképp. kitalált – isten . b á l v á n y.
    Mózes öt könyve, stb. számtaln példával írja körül a bálványimádás jellegzetességeit és kritériumait. Bálvány az is, ha egy elképzelt istenséget állat formájában ábrázolnak, így a turull egyértelműen bálvány, de kopjafa is amely a totem(oszlop) „fejlesztett”, összevont formája.
    Bármely szobor, vagy ábrázolás előtti leborulás és térdeplés is bálványimádás, nem is beszélve a mongoloknál ma is szokásos ki vagy megfeszített sólyom [=turull] tetem tiszteletéről…
    Mindez tehát nem felel meg az elemi keresztény, és temészetesen ugyanúgy a zsidó etikának sem, tehát bűnös. p o g á n y . szokásokkal állunk szemben.

  • A cikk nagyon tetszik.Humora kifogástalan.
    Gondolom a marcseléd kólikák már varrják a rovott-írásos kokárdát.

  • ha már hittan: mi van akkor, ha a gyerek megbukik hittanból?
    pótvizsga augusztusban? és, ha nem sikerül az sem?
    mert közben a nebuló rájön, hogy a templomba betérvén mindjárt két zsidó előtt is bókol, pedig a fater tegnap még milyen jót zsidózott, és vagy meghasonlik, vagy azt gondolja, micsoda marhaság ez a hittan!
    osztályismétlésre utasítják?
    vagy elég, ha tudja a hiszekegyet, meg a 10 parancsolatot, és tuti, hogy felsőbb osztályba léphet?

  • „A szabadságot és a szabadosságot, személyeskedést azonban nem szeretném hagyni, hogy összekeveredjen.”(ld.simay)

  • Málnaszőr: A Keletre Nyitás kulturálisan azt is szolgálja, hogy elismeri a Fidesz imádók pogányságát. Sorra szobrokat emelnek ennek jeléül és ott fejezik ki imádatukat az új bálvány (Stadionos viktor) hite előtt (munka alapú államilag irányított társadalom, extra profit nélkül, rezsicsökkentéssel) és ezek előtt borulnak le.
    Amíg nem jön egy felvilágosult államférfi, aki a pogányokat, akik omnipotens önkényuralmat vezettek be, ezeket kíméletlenül ki nem írtja, addig nem csak bálvány imádat lesz, hanem el fog terjedni a (baloldali) emberáldozatok felajánlása is.

  • Papp Lajos professzor és sámán teljességgel méltatlanul maradt ki az eszmefuttatásból. Vagy Ő nem is jár a kurul tájon?

  • ez jo volt…hi hi hi…jol esett

  • JIMBO
    2014 augusztus 9
    9:13 de.

    Szerintem ezt Nélküled is el tudjuk olvasni. Legfeljebb a tulajdonnevet nagy kezdőbetüvel írnánk.
    A többiről akarsz beszéli :-))

  • Pesti Gúnár
    2014 augusztus 9
    9:30 de.

    Nincs egyedül. Csak Neked 🙂

    http://www.eltevedtidoszamitas.hu/kepek/letoltesek/folytonos.pdf

  • andy mage: nem gondolom. jimbonak a személyeskedésen kívül nincs igazán mondani valója a cikkekkel kapcsolatban. képességei odáig terjednek, hogy nagyjából felismeri a kötőszavakat, de a mellé- és alárendel mondatokkal már gondja van.

  • Orbán és „kereszténydemokrata” csatlósai gyakorlatilag Koppány vezér nyomdokain haladnak.
    Amikor a később ezért szentté avatott István (alias: Vajk) elhatározta, hogy a római kereszténységre teszi le a voksát, előbb a sámánhitű, tehát bálványimádó, illetve pogány lázadó Koppányt felnégyeltette és az ország négy legnagyobb városának várfokára mementóként tüzette ki a maradványait emlékeztetendő a pogányságra hajló magyarokat az ő igazi és egyetlen istenükre.
    Történetesen a magyarokkal honfoglaló kazárok már korábban – mint a zsidó vallás követői – ugyanezt az egy istent tisztelték…

  • dongolo: na igen, a mózeshitű kazárok is foglalták e hont…ennyit a jelen antiszemitizmusáról.

  • Ez a dolog magyarországon kezd az elmebetegség szintjére emelkedni.
    Kezdeti szakaszában mint kultúrkör indult, és egy rég letűnt korszak bemutatásaként érdekesnek számított. Egy szűk csoportként megmosolyogni való szánalomkeltő mozgalom lett, amíg ma inkább a kulturális sötétséget jelképezi. Én karanténba zárnám őket a támogató politikusokkal egyetemben, és az azóta meglevő összes vívmányt elvenném tőlük, ha már abba a korszakba kívánkoznak.

  • A judaista vallások (a négy nagy és a pár kicsi szekta) mind ugyanazt az Istent tisztelik. De ez sosem tartotta vissza a követőket egymás legyilkolásától.

  • Andy Mage: Köszönöm! Nagyon jó! 🙂

  • Pesti Gúnár
    2014 augusztus 11
    2:28 du.

    Nem paródia. VAlóban egyetemi tanár a szerző

  • Andy Mage,
    nevezze már néven azokat a bizonyos „judaista vallásokat”. Nem kekeckedni, tanulni akarok.

  • Zsidó,
    Keresztény,
    Iszlám,
    Mormon.

  • Feltetelezem {bar nem vagyok gondolatolvaso}
    hogy Andy Mage- a monoteista vallasokra celzott.
    De- micsoda kulonbseg!
    1} A zsidosag nem csak vallas- hanem nep.
    {Habar vannak akik ezt nem hajlandok elismerni}.

    2} A zsido vallas soha nem volt terito-
    ellentetben a keresztenyseggel
    {keresztes haboruk es inkvizicio}
    es az iszlammal{iszlam hoditas-amit
    Magyarorszag is „elvezett” 150 evig.

    3} A zsidosag- mas vallasoktol elteroen-
    anyai agon oroklodik.
    Egyszer megkerdeztem egy nalam -vallasi
    teren- tajekozottabb- ferfit-hogy
    vajon ennek tortenelmi okai vannak?
    Igenlo valaszabol megertettem a logikat-
    hiszen a 2000 eves uldozes leggyengebb
    aldozatai az asszonyok es a gyermekek voltak.
    Igy probaltak biztositani- a szetszoratasban
    is- a nep fennmaradasat.

    4} Lehetseges- „beterni” a zsidosagba- de a beteronek
    nagyon be kell bizonyitania- hogy szandeka valodi-
    es nem masodrendu{pl.ha valasztottja zsido no-
    vagy ferfi}.
    Ez- ugy gondolom- bonyolultabb- mint a kereszteles
    vagy az iszlamban az eskutetel – a hit Allahban
    es profetajaban Mohamedben.

    Talan- ezert hodit ma az Iszlam- Europaban.

    5}A keresztenyseg es az iszlam is-be akartak
    bizonyitani- hogy vallasuk- az egyeduli udvozito-
    es a zsidosag- mivel vetkezett- szamuzetesre
    iteltetett.

    Gondolom, ma van valamelyes problemajuk-
    Izrael letezesevel-tortenelmi foldjen.

    Megemlitendo- hogy nehany eve- a Vatikan
    „feloldotta” a zsidosagot az „istengyilkossag”
    vadja alol.

    Sajnos, errol nem sokan hallottak ma Europaban.

    6}Meg egy nagy kulonbseg-szerintem.
    A zsidosagban nincs pap{rabbi} aki gyonas
    utan- feloldozzon.
    Az ember- felelos tetteiert.
    A Jom Kipur{feloldozasi nap} Istennel
    szembeni feloldozas.
    A tobbi- ember- emberrel szemben.

  • izraeli: „A zsidosagban nincs pap{rabbi} aki gyonas utan- feloldozzon.”
    na, ezért hazug vallás a katolikus. elsőször, közvetítőt állítanak a hívő és isten közé, aki majd megmondja a tutit. másodszor jogot adnak egy halandónak, hogy isten nevében megbocsásson. és, ha az öreg kaporszakállú ezzel nem ért egyet? na ja, majd a végső ítéletkor jól meglepődik a delikvens, de akkor már nem lesz módja az álszent tisztelendő urát seggbe rúgni!
    harmadszor – de nem utolsó sorban – ez a feloldozás-dolog egyben le is zülleszti a hívő lelket, hiszen vasárnap meggyón – vétkeztem, atyám, odatartottam a …mat a józsinak, pedig nem is a hites uram, meg hogy vétkeztem, atyám, mert elloptam a tikos kovács ricsi egyik kendermagosát -, a páter kirója a penitenciát, a vétkes elmorzsol három rózsafüzért, elmormol két hiszekegyet meg két pater nostert, azzal rendben is van a dolog, már leskel is át a kerítésen, meg önként borítja a fejére a szénakazal tövében a harangos szoknyáját…
    a tízparancsolat meg? röhej. fennkölt fenenagyon kereszténydemokrata senkiházijaink se tartják be!

  • Ille!
    Megint belepofaztam,pedig nem engem
    kerdeztek.
    Erdekes- gondolkoztam,hogy az osszehasonlitasnal
    megirjam e ezt a kulonbseget.
    Ugy latom- neked- ez tetszett legjobban.

  • izraeli: nem pofáztál bele semmibe, csak ismeretet terjesztettél, köszönet érte.
    ami azt illeti, bögyömben van a katolikusok álszentsége…

  • Andy Mage: Igen, szerencsére észrevettem, hogy komoly. Mert viccnek nagyon durva lett volna 🙂

  • izraeli
    2014 augusztus 12
    5:52 de.

    Nem a monoteista vallásokra gondoltam. Abból több van.
    A Zoroastrianus vallásból is elemeket átvevő judaizmus családfájára.

    A zsidó vallást (a népet most kicsit ne keverjük ide) a mózesi tanokkal szokták elsősorban azonosítani. de azért persze több tannál. GOTO Talmud 🙂
    A kereszténység ebből következőleg „jogfolytonosan” ugyanebbe a csládba tartozik.
    Izmáel (Ishmael) Ábrahám fia volt. Ő Islam Mohamed-tanaiban, és Mohamed családfáját hozzá vezetik vissza.
    Nem véletlen különben, hogy a szúrákban leírtak nem egy esetben rokonságot mutatnak az ószövetséggel. A történelem szép nagy szakaszán párhuzamosan is fejlődtek.
    A mormon vallás a legfiatalabb. Újvilági ága a modern judaizmusnak. Alapja a Bibliából „elveszett” és aranylapokon az alapítónak megmutatott könyvek. A Jeruzsálemet anno elhagyó Lehi proféta fiának Nephi könyveivel az élen.
    Ezért lehet önálló vallásként kezelni. Üldözték is rendesen a híveit. A keresztények.

  • izraeli
    2014 augusztus 12
    5:52 de.

    Ja, és eszembe sem jutott egyenlőség jelet tenni az említett vallások között. A rokonság nem azonosság.

  • Izraeli,
    elmesélem mint érdekességet:1944-ben keresztelkedett ki elsőnek Nagyanyám,Anyám keresztlevelébe már az lett írva,hogy anyja: római katolikus.Az én keresztlevelem szerint már majdnem fajtiszta lettem.Apám ugyanis nem volt hajlandó elhagyni zsidó hitét és népét még látszólag sem a munkaszolgálatban.Mondván:Ha a zsidók Istene nem véd meg a keresztény Isten sem tud megvédeni.Nem védte meg senki.A háború befejezte után Anyám felkereste Dr. Katona Bp.főrabbiját és magyarázkodva kérte,hogy szeretne visszatérni.A Főrabbi úr mosolyogva mondta,hogy kedves asszonyom menjen szépen haza fürödjön meg a család.A szentelt víz lemosható.A zsidóságba aki beleszületett az mindig is a zsidó néphez tartozó marad.Na elképzelheted minő csalódás.Így aztán én is zsidó maradtam.

  • Gyuri10,
    A kényszer sosem szül hitet. Csak félelmet