Magyar alkony

2014 augusztus 10 4:11 de.68 hozzászólás

A demokrácia legfőbb hiányossága az, hogy azok, akikre rá lett bízva a hatalom gyakorlása, többnyire nem mernek élni vele, rettegve attól, hogy szép, elvont szabadság-eszményeik esetleg sérülhetnek. Ennek következtében aztán a szélsőségesek elpofátlanodnak, fel-alá masíroznak, ott marconáznak a településeken, ijesztgetve a zsidókat és a cigányokat, valamint a nálunk tanuló, vagy éppen csak erre járó színes bőrű népességet, bizonyítva, hogy az emberi agy fejlődése roppant lassú és nehézkes folyamat. Bizonyára van ebben jelentősége a földrajzi fekvésnek is, mert mintha a Lajtától nyugatra az emberi agy fejlődése némileg gyorsabb lenne, mindenesetre arrafelé képesek mai életük megkönnyítésére használni a múltat, míg mifelénk inkább csak hamisítani szeretik azt.

Sokszor elgondolkodom azon, hogy melyik társaság az ostobább – azok, akik az országot már egyszer a szakadék mélyére lökték, kiirtva és kiirtatva a társadalom tíz százalékát, vagy azok, akik ismerik előbbiek embertelen céljait és módszereit, ismerik sztereotip baromságaikat, de mégsem élnek hatalmukkal, hagyják őket idétlenkedni.
Azt szokták mondani, hogy a történelem néha ismétli önmagát, de ami első alkalommal tragédia volt, az az ismétlésben komédia lesz. Az csak a baj, hogy erre semmiféle garancia nincs, és a fenének sincs kedve megvárni napjaink kísérletének eredményét. Merthogy folyik a kísérlet, folyik a próbálkozás az ismétlésre ezerrel, a történelmet kedvelő és abból tanulni is hajlandó ember meg csak néz ki a fejéből bután, elálmélkodva honfitársai feledékenységén.

Igen, elcsodálkozva azon, hogy a XXI. században még mindig hatnak ugyanazok a bornírt baromságok, m int egy évszázaddal ezelőtt, egyesek még ma is érvényesnek tekintik a nácizmus avítt jelszavait, ostoba elveit.
Száz évvel ezelőtt még lehetett mentséget találni a nép egyszerű gyermekének nácizmusára, még lehetett azt feltételezni, hogy szegény ostoba, nem tudta, hogy hová vezet az út, melyre akkor lépett, amikor beállt a nácik soraiba, de mára már ez a mentség sincs meg, hiszen megfizettük a tandíjat, a nemzet egytizede életével fizetett a megokosodásunkért.

Hát, vagy kevés volt az áldozat, vagy ez a nép nagyon buta, de nem úgy tűnik, hogy mélyen a lelkébe égett volna a fajelmélet tagadása, az ember és ember között fajelméleti alapon történő különbségtétel tilalma, vagy a revansizmus, a sovinizmus elutasítása.

Nálunk, a Nagy Magyar Cirkuszban persze a fő műsorszám nem az antiszemitizmus volt, ez csak a nacionalizmus-sovinizmus, a revansizmus elmaradhatatlan kísérőjelenségeként tündökölt, annak volt kötelező kelléke, mint szmokingnak a fekete nyakkendő, de – a korabeli bon-mot szerint – egy úrnak nem illett antiszemitábbnak lenni a szükségesnél.

Ez azért nem gátolta meg őket abban, hogy szó szerint kiirtsák a vidék magyar zsidóságát, miután már tudták, hogy – szintén az ő döntésük következményeképpen milyen sorsra jutottak a hazánkban élő, magyar állampolgárság nélküli zsidók tízezrei.

A nácizmus és a nyilas mozgalom a lumpenproletariátus köreiben örvendett népszerűségnek, és ilyen tekintetben a helyzet csak annyiban változott, hogy a mai urak inkább csak urizálnak, de származásukat, neveltetésüket és mentalitásukat tekintve echte viceházmesterek.

vizafogó_emlékmű

Meg kell csak nézni, ahogy nagyokat cuppantva harapdálják a valamilyen szempontból meghódítani kívánt hölgyek kezét, kacsótól-hónaljig,  ahogy átlökik asszonyaikat különféle vak komondorokon, ahogy zord pofával ijesztgetnek negyvenkilós cigány asszonyokat, hogy aztán mikor  egy-egy tökösebb cigánygyerek belever egyet a pofájukba, akkor lehazudva az égről a csillagokat is, siránkozzanak, meg panaszkodjanak.

Ha nem lennének agresszívek, talán még nevetségesnek is lehetne mondani őket, de sajnos ma azért már túl vagyunk azon a ponton, hogy  idióták jelmezbáljaként kezeljük a problémát.
Nem egyszerre, nem hétfőről-keddre jutottunk idáig, apránként, lépésről-lépésre szoktattak hozzá jelenlétükhöz, ideológiájukhoz, létükhöz.

Először még tiltakoztak, ha valaki nyilasoknak nevezte őket, eleinte egyenruháik is még inkább csak Józsi pincért idézték a Töketlen Kakas névre hallgató vendéglőből – ma már erről szó sincs.

Militáns jellegük megjelenik egyenruháikban is, nem szólva a neten fellelhető képeikről, melyeken – egyelőre szakasz-erőben – gépkarabélyokkal pózolnak.

Amikor rendezvényük van, a kakasok csupasz seggel menekülnek a magukat csendőröknek képzelő suttyók kalapdíszítő késztetései elől, ők meg ijesztő pofákat vágnak, és ehhez még csak erőlködniük sem kell, jobbak, mint egy halogén-tök, ez kétségtelen…

A hatalom meg hagyja őket, hiszen szavazótábora és a szélsőjobb tábora összeér, részben át is fedi egymást.
A magukat radikálisnak aposztrofáló szélsőjobboldaliak és a futball-huligánok kigyúrt hordái együtt verték a rendőröket a 2006-os Orbán-puccs napjaiban, hogy aztán együtt dicsőüljenek meg, miközben a társadalom a rendőrség szétverése után mára szinte védtelen maradt.

Évek óta provokálják a társadalmat, provokálják a zsidókat, a cigányokat, és csak isteni szerencsének köszönhető, hogy még nem ravatalozták fel korunk magyar Horst Wesselét, akit aztán lehetne bőgve siratni és indokul használni az erőszakra.

Ezeknek az embereknek nem kell a demokrácia, ezek az emberek nem magyar-szakon, hanem erőszakon végeztek, ezeknek vezér kell, Vezér kell, és a mai helyzet nekik kedvez. Van Vezér, aki az erő kultuszát hirdeti, mutat nekik ellenségképet, kellőképpen nacionalista is, csakúgy, mint ők, lenézi a demokratikus hülyéskedéseket, azokra csak akkor hivatkozik, ha körülötte szorul a hurok. Igaz, a pedigréjével van egy kis baj, hiszen száz százalékos árjának nehezen mondható, de a Szent Cél érdekében apróbb engedményeket hajlandóak tenni.
2010-ben új pártjuk alakult, hiszen dicső hazánkban hál’istennek már akkorára duzzadt a csőcselék, hogy kétfelé osztva, akár két párt is futja belőle, úgyhogy lett Magyar Hajnal is, amelyik a magyar és fehér azonosságtudat dolomitszilárd elvi alapján áll.

Támogatja a szabad fegyverviselést, kötelességének tartja, hogy küzdjön az elcsatolt magyar területek revíziójáért, ellensége a „gyarmatosító cionizmusnak”.

Hát úgy kellettek nekünk, mint üveges tótnak a hanyatt esés, de Orbánnak ők a hab a tortán – már a szélsőjobb sem egységes, remek.

Mindenesetre már megfenyegette őket, hogy ha nem bírnak magukkal. majd kioszt pár pofont, mint Horthy, oszt jónapot. Azóta eltelt pár év, pofon még nem csattant.

Hogy Horthy pofozkodása hova vezetett, azt néhányan ismerjük, a többség meg – úgy tűnik – másként tudja.

Amelyik politikus ma tűri ezt a bandát, az támogatja is egyben. Hogy a rendszerváltáskor megjövendölt legsötétebb prognózisaink beválnak, azt sem gondoltuk volna, de hogy népünk visszaigazolja Rákosit, aki a tízmillió fasiszta országát vizionálta, azt végképp nem hittük, pedig igencsak ütemesen lépkedünk arrafelé.
A fasizmus nem ott kezdődik, hogy személyesen lökjük be a koncentrációs tábor kapuján a másik magyart, a fasizmus ott kezdődik, hogy amikor ennek szükségességét valaki először hirdetni kezdi, akkor a társadalom nem védekezik ellene, mint egy gusztustalan járvány ellen.

Nem lesz mentségünk, ha itt még egyszer a történelemben nácizmus lesz – és nem lesz tovább Magyarország sem.
Sem demokratikus, sem náci – semmilyen sem lesz.

68 hozzászólás

  • Csiszer Lóránt

    Még egyszer nácizmus Magyarországon? Miért? Mikor volt még? Fasizmus? Olyan sem volt …

  • csiszer lóránt: ugye, ezt nem kérdezte komolyan? mert, ha igen, akkor ugyancsak komoly baj van a világnézetével…

  • Jut eszembe !:

    Amikor a Bácsffy Diána ügy volt kibontakozóban, akkor Fodor Gábor – Orbanini egykori felfedezője, barátja és harcostársa – a „liberalizmus” mainstream apostola, kijelentette, hogy a gyűlöletbeszédnek, értsd a fasiszta uszításnak is „helye van a közbeszédben, csak ki kell magunkból beszélni. Beszéljük ki”, mondotta.

    Szóval, így aztán a szólásszabadság jegyében fodorék a fidSS-szel karöltve, végülis megakadályozták azt, hogy a szocialisták javaslatára (Gyurcsány, ill. már Bárándy Péter iü.min.) a parlament végre törvényt hozzon a náci gyűlöletbeszéd megállítása érdekében.

    Hát azt a jó deszkánb@tt. Q.a@át nekije – hühhh, most-aztán jól kibeszéltem magamból – éljen a szólásszabadság…!

    Ui:
    Mert mit tehet például egy gyermek, vagy teszemazt egy aggastyán, ha a nyílt „utcai közbeszéd” során csak úgy lezsidózzák ??? – volt már ilyen a történelemben. Vagy nem ?

  • Ha a fotókat sikerülne mindig a teljes cikkhez mellékelni, nemcsak a felvezetőhöz, jóval többet mondanának még a cikkek is…
    Itt az ajánlóhoz, a Vizafogó városnegyedben (Budapest XIII.kerület) álló, Makrisz Agamemnon szobrászművésznek a Mauthauseni Haláltábor mártíremlékműve látható falfirkákkal megtetézve a firkászok gonoszságának a jegyeivel. – A fönti megjegyzése alapján, Akár Csiszer Lóránt olvtársunk is rajzolhatta ezeket…

  • dongolo: szerkesztői trükk, a cikket a főoldalon mindig illusztrálni kell. kívánságod szerint a cikkbe is inzertálom.

  • Fenyvesi Glória

    Én nem láttam még negyven kilós cigány asszonyt, csak kövéret, és nem 1-2 gyerekkel…
    A „”masírozás-ok” meg éppen a cigányoktól fenyegetett ,törvénytisztelő közösségek érdekében, védelméért történtek…

  • Ez a szarházi Fodor többet ártott az országnak pár év alatt mint az elmúlt negyven év ősszes árvize.
    És még mindig nem hagyja abba.
    Még mindig járatja azt a tudálékos hülye pof…izé…száját.

  • fenyvesi glória: rossz helyen nézelődött.
    utoljára figyelmeztetem, hagyjon fel a jobbikos és gárdapropagandával!

  • Kisnyilas Csiszár Ló.-nak tagadnia kell hivatalból a magyarországi nácizmus most felkelő hajnalát mert ez a dolga.
    Minannyuknak ez a dolga , központilag meghatározva.
    Ha nyíltan kijelentenék azt amit suba alatt úton útfélen propagálnak , akkor már másnap kivágnának minket az amerikaiak a NATO-ból.
    És akkor -hogy megboldogult Szepesi Gyurkát idézzem egy régi meccsközvetítéséből :
    ” Jönnek a csehszlovákok JÖNNEK AAAA CSEHSZLOVÁÁÁKOKK! ”

    Ez meg ugye kinek kell ? A rohadt hungaronáciknak semmiképp.
    Tehát az ilyen Lócsiszár-félék dühödten tagadják a tagadhatatlant.

  • Illepityu :
    Asztán -engedelmeddel- mekkérdeném :
    Hányszor fogod még ” utoljára ” figyelmeztetni ezt a megveszekedett náci nőszemélyt ?

  • málnaszőr :

    hehehehehe…” Bácskay Diána , a nyilas bányarém „…Laci Bartus megnevezése szerint.. 🙂 🙂

  • Valóban! Ha feláll egy nemzetközi bizottság a szerződésekben foglalt kötelezettségek megszegése miatt, és alkalmazza az ott lefektetett szankciókat, magyarország megszűnik létezni.

    Ez felelőssége mind a náci csőcseléknek, mind a kormánynak amely engedi, mind a társadalomnak, amelyik eltűri. Senki nem mutogathat másra majd, mivel valamilyen szinten mindenki felelős a dologért.

  • geyza: nem náci, csak jobbikos, de annak megveszekedetten konok. nem igazán értem, hogy valaki hogy’ lehet képtelen felfogni, hogy nem jó fórumon adja elő a pártpropagandát!
    igaz, a nickjéhez az van bejegyezve: segítő, de itt nem kellene sertepertélnie!

  • Hogyne..” segítő „..
    A végromlásba ” segítené ” az országot , amint azt megcsinálták már egyszer a múlt században.
    A Jóisten mentsen meg minket az ilyen ál-segítő kezektől.

  • geyza: senki nem mondta, hogy minket segít. ő a jobbikot segíti.

  • Kedves Fényes István
    Sajnos a magyarországi demokráciának a barom lakosságnak köszönhetően NAGY HIÁNYOSÁGAI vannak.Csak egyet említek.Itt van az a bizonyos keresztény demokrata (így kisbetűvel,mer a párt is kicsi.)képviselő,akinek szemet szúr Marx Károlynak a Közgazdasági Egyetemen elhelyezett szobra.Ennek a töredék kisebbséggel rendelkező pártnak képviselője dönti ma el,hogy mi jó és mi nem Magyarországon.Én eddig úgy tudtam a demokrácia a többségnek az uralkodását jelenti.Ez a fentebb említett pártocska nem is mer önálló pártként elindulni a választásokon,mert csak kívülről szemlélhetné a parlamentet,annyira jelentéktelen őrsöcske.És most nagy mellel,a nagy testvér hona alatt hangosan kimeri mondani,hogy mit kell ma Magyarországon tenni.Szégyen,nagy szégyen ez a magyarországi választók számára.

  • Hát igen egyeseknek nagyon nem tetszik,de itthon a törvényes választásokon a többség szavazata lett érvényes,így akikre adták a voksukat (2/3)!!azok győztek,ezt tudomásul kellene végre venni,belenyugodni a következő választásokig!
    Persze egy tárgyilagos (és főleg pártfüggetlen,nem elvakult)
    ember sem állítja,hogy most minden kerek…de ugye a választékból ez volt a legelfogadhatóbb!Meg ahogy alakulnak
    a dolgok az ellenzék(baloldali…)oldalán,úgy gondolom 2018-ban sem lesz nagy győzelem,mint azt sokan remélik!
    Hogy miért,hát miattuk…..mindent megtesznek,hogy lejárassák magukat,ja és külön- külön,mert még összefogásra sem képesek,hát még a választók hiteles meggyőzésére?….Na ez van!

  • ja meg ugye az kicsit röhejes ha valaki azt állítja,aki nem a baloldalra szavazott az mind náci,fasiszta,rasszista meg az egyéb ismételt jelzők…Bizony nem,csak sokan nem szeretik a baloldali(esetleg cionista..)szélsőségeseket,akik ará akarják kényszeríteni az akaratukat a többségre,mert ugye szerencsére egyenlőre kisebbségben vannak….és lesznek is!

  • hehehe…többség, ami számszerűen több, mint százezerrel volt kevesebb, mint a kisebbség… hát, ezt már tényleg ideje lenne tudomásul venni 😀 meg még mindig ez a debil 2/3 értelmezés…semmi gond, ettől színes az élet…narancsszínes 😀
    na, akkor lássuk számszerűen:
    FIDESZ-KDNP (44,37 százalék, 2.132.996 szavazat)
    2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP (25,88 százalék, 1.244.261 szavazat)
    3. JOBBIK (20,46 százalék, 983.476 szavazat)
    4. LMP (5,24 százalék, 251.928 szavazat) ami, együttesen, ugyebár 2.479.665. na, ennyit a fideszes többségről 😀
    pedig ez nem kiadás-bevétel egyenleg, csak sima számtan 😛

    vigyázat, olvasóink, kutyapiszok került az infosztrádára, javaslom, lépjék át, kerüljék ki!
    aki figyelmesebben megszemléli, boda marcsi arcvonásait véli felfedezni benne!

  • Marcsi, 2002-ben és 2006-ban is törvényes választásokon győzött a baloldal.

    2002-ben az Erzsébet híd elfoglalása, a választsá szabályosságának sunyi megkérdőjelezése és Orbán nemzetellenes hisztériakampányának kezdete volt a következmény.

    Belenyugvásról szó sem volt.

    2006-ban is győzött a baloldal. Szeptember-októberben a jobboldal háborút indított Budapesten a törvényes kormány ellen. Égtek az utcák, autók, a TV-székház. Utcai erőszakon alapuló puccskísérlettel próbálta a vesztes jobboldal megszerezni a hatalmat.

    Belenyugvásról szó sem volt.

    Mi a nagy büdös lóf…t hablatyol itt belenyugvásról, maga szerencsétlen hülye!!!!

  • cornelius: ha valaki még mindig ott tart, hogy 2/3 szavazott a fideszre, és ők voltak a többség, akkor azzal nem érdemes vitatkozni.
    ráadásul a „na ez van, na ez az igazság” befejezésű kommentjei arról tanúskodnak, hogy neki azután beszélhet bárki bármit, ő mondja a tutit, mindenki másnak kuss!
    mint említettem, barátom, a kutyaszart át kell lépni!

  • Csiszer Lóránt

    Náci, fasiszta, rasszista … egyebet sem látok. valami újat kellene kitalálni. Ismétlem magam: olyan, hogy nácizmus és fasizmus nem volt Magyarországon. A jelzők Olaszországra és Németországra érvényesek. Magyarországon más volt …

  • lelkileg betegek ezek az antiszemitak…..az en 2 felzsido unokam annak koszonheti az eletet hogy el a nagymamijuk akit kiraktak az auschwitzbe meno vonatbol , nem volt kotelezo odaig utazni ugyanis

  • csiszer lóránt: az a maga baja. meg a csőlátása is. ha javasolhatom, ezt vitassa meg valamelyik történész cimborájával. az se baj, ha turulban született. azzal pedig, hogy önmagát ismétli, nem fogja újra definiálni a történelmet.

  • burkus laszlo: na, ezen dolgozzon még egy kicsit. a józsefvárosi pályaudvartól auschwitzig ki se nyitották a marhavagonokat.
    persze, az is lehet, hogy a kedves nagymamijuk a vonatparancsnok ágybetétje volt, és az csak arra várt, hogy valami semleges helyen, az országhatáron túl kiszállítsa a szépasszonyt, megannyi önkéntes – vagy megfizetett – örömszerzése jutalmául.
    egyet nem értek: honnan tudta, hogy melyik vagonban utazik?
    nomeg, ha az anyai ág volt a zsidó, akkor, biza, csalódást kell okoznom magának, kedvenc ápoltam: mind a két unoka telivér zsidó 😀
    hogy’ tud szembe nézni a valósággal, maga antiszemita barom?

  • Csiszer Lóránt

    Burkus Laszlo: Álljunk csak meg egy szóra … akkor most kivel is tart? Az antiszemitákkal vagy nem? A hozzászólásának eleje az antiszemitákat szapulja … a vége meg azt mondja, hogy nem volt muszály Auschwitzig menni a marhavagonokban. Sajnos kénytelen vagyok igazat adni Ille Istvánnak, tényleg valószínűtlen, hogy kinyitották volna a vagonok ajtaját a célállomás előtt …

    Ille István: Csőlátás vagy nem csőlátás, ez van … különben is az én „antiszemitizmusom” vagy amit annak nevez, kicsit árnyaltabb, mint azt maga gondolná … mindent nem lehet fehérnek vagy feketének besorolni, a szürkének nagyon sok árnyalata van …

  • csiszer lóránt: bocs, de mintha nem az antiszemitizmusát említettem volna, hanem a történelem tagadását…
    burkus meg ne kérdezze, maga se tudja, mire, hogy reagál. amúgy ő tömény antiszemita, ami gondolom, abból a frusztráltságból adódik, hogy ő maga is virtigli zsidó 😀

  • Csiszer Lóránt, hú, de sajnálom, hogy unja ezeket a szavakat. Képzelje el, hogy a normális emberek hogy unják a fasisztákat, rasszistákat. Ne szóljunk be, hadd pofázzanak a nyilasok? Nem értem, hogy lehet ilyen marhaságot mondani, hogy Magyarországon nem volt nácizmus. Nem annak indult, ahogy Fényes István itt nagyon jól leírja. „… ez csak a nacionalizmus-sovinizmus, a revansizmus elmaradhatatlan kísérőjelenségeként tündökölt…” De akkor is nácizmushoz és tömeggyilkossághoz vezetett, mint német példaképe és akármennyire untatja ez a maguk fajtáját, meg kell akadályozni, hogy megint oda vezessen. Most lesz a világkongresszusuk Magyarországon, ha nem sikerül megakadályozni.

  • a nagymamat aki most is el VIDAMAN 2-3 eves korban raktak ki a vonatbol nyilvan egy allomason , valoszinuleg a fenekdeszkakat felszedve , gondolkozzanak el – ha van mivel – a tortenet hiheto es nem ez az egyetlen eset , nyilvan nem tomeges volt de nehany tucat vagy par szaz esetben megtortent , mondom hogy ide BETEG LELKU EMBEREK JARNAK FOLEG ,laci bacsi vagyok

  • utód: orbánék eszmerendszerétől nem áll távol az ő világuk, miért is akadályoznák meg? nomeg, vendégéjszakák, kongresszusi bevétel, megnövekedett sörfogyasztás, hírünk a világban, csupa jó dolog!
    ja, hogy ez utóbbi eddig is szar volt, és egy ilyen nem öregbíti? na und? a konferenciaturizmusban pénz van!

  • Judith Kopácsi

    Nekem személyes ismeretségemben volt egy, akit édesanyja három évesen szabályosan kilökött az Aushwitzba menő vonat ablakán. Életben maradt, egy nagybátyja nevelte fel. De persze ehhez is kellett egy nagy darab bátorság és Isteni Szerencse.

  • kassan atszallas volt , ott is kinyitottak a vagonajtokat , lehet ott tettek a sinek melle a nagymamat aztan az meg elfutott 2-3 evesen , eszre se vettek hogy egy csoppseg elszalad

  • burkus laci: elég életszerű, lévén, hogy a marhavagonok fenékdeszkái már csak olyan könnyen felszedhetők, főleg puszta kézzel. mennyi is egy vágómarha súlya? úgy 550-600 kg. na, ilyenből kellett annak a padlónak elbírnia vagy húszat.
    fogalmuk sem volt a deportáltaknak, merre megy a vonat, hol áll meg – már, ha egyáltalán – és mikor. azon felül, mivel is táplálták azt a két éves gyereket? mert mintha valahogy ki kellett volna bírnia 3-4 napig – mielőtt kirakták volna – étlen-szomjan, ráadásul, amikor kirakták, csöndben, mozdulatlanul kellett volna feküdnie akár órákig is, hogy a vonatőrző patruj, amelyik az ilyen megállásoknál körbe járta a szerelvény, még a vagonok alá is be-benézve, észre ne vegye, majd pánikba nem esve kivárni, hogy elhúzzon felette a szerelvény, zúgva, csattogva – minden 2 éves gyereknek ez az álma – majd után kikászálódva a sínek közül, eltipegjen az állomásfőnöki irodába, menedéket kérni…
    ennyit a történetről.
    abban igaza van, hogy beteg lelkű emberek járnak ide. csak meg kell nézni magát…
    más.
    a nagymama – a maga édesanyja? – ezek szerint cca. 73 éves. maga – saját bevallása szerint – 60 felett van.
    nos, számoljon egy kicsit: a 70 éves nagymamának hány éves korában kellett megszülnie magát, a most 65 évest?

  • Csiszer Lóránt

    Ille István: Nem is mondtam, hogy most említette az antiszemitizmusom … csak pontosítottam régebbi beszélgetéseink kapcsán … a történelemben, annak ellenére, hogy a győztes írja és hamisítják vannak vitathatatlan tények … arról pedig, hogy Magyarországon a nemzeti szocializmus vagy fasizmus lett volna a politikai irányzat … A fasizmust Mussolini Olaszországa képviselte, központi gondolata az állam volt. A nemzeti szocializmust Hitler Németországa képviselte, központi gondolata a faj. Ami Magyarországhoz kötődő, az a Szálasi korszak hungarizmusa, amelynek a vezérlő eszméje az „élet- és sorsközösséget hordozó nemzet” volt. E három eszmerendszer egymásba mosása nagy tévedésnek minősül még kevesebb intelligenciával és történelmi tudással rendelkező emberek részéről is … Talán túlbecsültem intelligenciáját és tudását Ille úr? Ha igen, elnézést kérek a tévedésemért … Vagy készakarva keveri a hármat?

  • burkus laci: átszállás. kassán. aha. ezt már csak így szervezték meg.
    most akkor felszedett padlódeszka, vagy nyitott vagonajtó? amúgy mikor látott utoljára 2-3 éves szaladó gyereket? feltűnőbb, mint egy kaftánba öltözött rabbi!

  • csiszer lóránt: komolyan gondolja, hogy pont maga képes megítélni az intelligenciámat és tudásomat? ugyan elég pimaszul teszi, de attól még nem alkalmas rá.
    amit maga itt előad, az pontosan olyan történelemhamisítás, mint amilyet eszmetársai követnek el.
    amúgy pedig fölöttébb felületesek a történelmi ismeretei, érvrendszere meg kimerül a pártja brossúraszövegében.
    jó ez a „történelmet a győztesek írják” c. duma. hol olvasta?
    a fidesz nem győztes, de mégis hamisítja. erről mi a véleménye?
    maguk, kriptohungaristák, a történelmet nem hamisítják, hanem egyszerűen félremagyarázzák.
    maga, csiszer fiam, még ahhoz sem rendelkezik elegendő tudással, hogy antiszemita legyen, így valóban tévedés volt annak nevezni.
    maga csak egy szép, színes tollú szajkómadár…
    ahhoz pedig, hogy vitapartnernek tekintse itt bárki, valamivel többet kellene felmutatnia, mint üres frázisokat és jobbikos dogmákat.

  • Csiszer Lóránt

    Ille István: Azt is megtudja nevezni, hogy az általam leírtak hol találhatóak a jobbikos dogmákban?

  • „Azt szokták mondani, hogy a történelem néha ismétli önmagát, de ami első alkalommal tragédia volt, az az ismétlésben komédia lesz. ” – Tanuljunk meg egy reálisabb meghatározást.
    —- „A történelem NEM ISMÉTLI önmagát, DE RIMMEL.” (Mark Twain) —-
    Gondolom ez azzal a megállapítással párhuzamos, hogy „Nem léphetsz újra ugyanabba a folyóba.” ami szintén bizonyítható állítás.

  • csiszer lóránt: igyekszem. oldal-bekezdés pontossággal kívánja, hogy hitvallásukból idézzem? elég nehéz lesz, mivel jól szét vannak szórva megszólalásaikban. de talán a vona beszédei össszesenben meg fogom találni.
    most éppen a bar!kád májusi számát tanulmányozom. head line: vona gábor: másodikból lesz az első…
    persze, lehet, hogy revidiálnom kell álláspontomat: egyetlen hivatásos jobbikos politikus sem kockáztatja meg annak a marhaságnak a kijelentését, hogy fasizmus=olaszország, nácizmus= németország, szálasi meg „csak” hungarista volt.
    javaslom, tanulmányozzon egy kevés gömbös gyulát, hasonlítsa össze mussolini elméleteivel, és rá fog jönni, hogy fasizmus igenis volt magyarországon.
    ha pedig lecsupaszítja szálasi hungarizmusát, a szín tiszta nácizmus bukkan elő alóla. „élet- és sorsközösséget hordozó nemzet”…röhögni lehetne ezen a dagályos szövegen, ha orbán szájából egyre többször nem hangzanának el hasonló marhaságok…

  • judith: nem akarok kötözködni, de tudott dolog, hogy nem pullman kocsikkal szállították őket, és a marhavagonok ablaka be volt rácsozva…
    http://www.yadvashem.org/yv/en/education/languages/hungarian/lesson_plans/images/album11b.jpg

  • Csiszer Lóránt

    http://www.yadvashem.org/yv/en/education/languages/hungarian/ Készen iparosítva a holokauszt … 🙂

  • Fényes István: Nagyon jó ismertető ami általánosságban illene más Közép-Európában éldegélő nemzetiségekre is, történelmük egyes periódusaiban. Úgy tűnik, mivel a szomszédokat most nem ismerjük annyira, nem követjük a politikai életük minden rezdülését, hogy a Stadionos viktornak igaza van. Minden, rossz tulajdonságban, a buta, soviniszta emberek arányában, az anti-bármi, mindenki más utálatában, a másság teljes kirekesztésében, soviniszta terület visszaszerzési törekvésekben, a térségben, Magyarország Jobban Teljesít!
    Rákontrázok, az Oroszokon kívül, Egyre Jobban Teljesít. Akik Magyarországon nem így teljesítenek, azokat elhallgattatják, vagy azok elmenekülnek és letelepednek kulturáltabb emberekkel benépesített országokban. Marad a sok aljas, gonosz, önző selejt. Legtöbbje már a kormányban, államigazgatásban, Nemzeti Bankban, médiában, államilag művészetnek nevezett kontárkodásban, a rendőrségen, a bíróságokon és adóhivatalokban teljesítenek jobban.
    =========
    Csak meg kell nézni, hallgatni a Stadionos viktor és a Kubatov avató beszédeit, az Isten (A viktor a barátjának szeretné tekinteni) direkt segítségével teremtett Fradi stadionban és aki képes, tud és akar gondolkozni, az rögtön vakációt adhat az eszének, de ha nem, akkor is megáll az rögtön. Értelmes gondolkodással, lehetetlen bevenni azt a moslékot, amit ez a két ember néhány perc alatt kiokádott. Sokan tapsoltak, sokan nézték TV-n, senki nem indított forradalmat, senki nem zavarta el az egész Fidesz/KDNP/Jobbik koszos bagázst. Ez is bizonyítékul szolgál arra, hogy Magyarországon az uralmon levő csőcselék, bár ismételni akarja a történelmet, túl hülye hozzá, mint minden utánzó, így csak egy ersatz fasizmussal hozakodhattak elő, ami rimmel is azzal, amit Mussolini bevezetett Olaszországban, 1925-ben.
    A VIKTOR DIKTATÚRÁJA ÉS A MUSSOLINI DIKTATÚRA EGYMÁSSAL RIMMEL.
    Különbség, az Olasz hadsereg ugyan nem volt nagyon sikeres, kivéve Abesszíniában, de nagyszerűen fel volt szerelve. Nekem kb. 30 ével ezelőtt volt is egy használt [surplus] WWII M91 Olasz gyalogsági puskám, de sokat csúfoltak miatta, “Használt Olasz katonai puska, soha nem lőttek vele, csak egyszer lett eldobva.” $50.00-ért gyorsan eladtam, rengeteg tölténnyel együtt!
    Mussolini IS három évig (1922-25) alkotmányos parlamenteri rendszerrel uralkodott, aztán 1925-ben levette az álarcot és diktátorként uralta Olaszországot 1943-ig. Kis szünet volt, King Viktor Emanuel III. leváltotta, de Német segítséggel Mussolini újra megragadta a hatalmat, majd megtartotta haláláig, amikor nem csak Olaszországot fordították fejjel lefelé a Szövetségesek, de a kis diktátort, szeretőjét és néhány segítőjét is hasonlóan lógatták és szellőztették ki a szélben.
    Nem dicsekedés!!!! Aki a történelmet ismeri, annak a kezdettől fogva feltűnt a Stadionos viktor és Mussolini közti hasonlóság, nem csak fizikailag, hanem viselkedésben is. A viktor egy az egyben Mussolini receptjét használta fel a diktatúra felállítására, mégpedig azonnal, a választások után.
    Nem részletezem. 2012 elején, amikor a hasonlóságokat írásban levezettem sok lelkes barátomnak, több ismerősnek, majd feltettem azt, képekkel, példákkal illusztrálva a Facebook lapomra is, azonnal fenyegető leveleket kaptam a fideszgyíkoktól. Sok évtizedes barátság pedig megszűnt. Gondolom ez megtörtént másokkal is. Egy ország erős polarizálódása ilyen hatással van barátokra, rokonokra.
    Jóslatom; A viktor és Magyarország is végig járja az utat, amit Mussolini megtett. Egészen a falig.
    =========
    P.S Csiszer Lórántokra és hasonló buta, tudatlan, az ismeretek hiányában magyarkodó emberekre nem érdemes betűt pazarolni.

  • Csiszer Lóránt

    Ille István: A Gömbös Gyula által alakított Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt a kormánypárt jobboldali ellenzékeként volt jelen a Nemzetgyűlésben. Gömbös Gyula kormányra lépése után megírt kormányprogramja, amelyet részben valóban Mussolini ihletett, sosem valósult meg.

  • ugy mondtak es az unokaim is ugy tudjak hogy a nagymamat KIDOBTAK a vonatbol , en ezt a kidobast irtam at KIRAKASSA , hiszen egy 2-3 max 6 eves lany gyerek a kidobast esetleg nem eli tul . probaltam logikus magyarazatot talalni de ille ugyis belekot mindenbe mert o mindent jobban tud , egyedul chris-el nem mer ujjat huzni

  • csiszer lóránt: mit is talál ezen olyan viccesnek? vagy tán valami gondja van a holocausttal?

  • csiszer lóránt: ez, biza, hazugság. nem kellene a wikipédiára hagyatkoznia.

  • burkus lászló: valóban mindent jobban tudok, chrissel meg miért is kellene ujjat húznom?
    kezd közeledni az igazság pillanata – ha már átkölti a múltat, még egyéb kamura is fény derül.
    a magyarázat még mindig hibádzik a maga születési idejével kapcsolatban.
    de mind1. élénk a fantáziája, és kész.

  • burkus lászló
    Gondolkozzon ember! A nagymama 70, max 73 éves, ha 1941-1944 között a deportálásokkor annyi idős volt, mint amit leírt. Akkor még kilenc hónap amíg az ön édesanyját kihordta. Utána az ön édesanyjának ivarérett kort kellett elérni, önt kihordani újabb kilenc hónap, és ugyebár ön cirka 65 éves.

    Vagyis a leírása szerint ön és a nagymamája között 5, de maximum 8 év korkülönbség van!

    Meddig magyarázza még Ille, hogy ez úgy lehetetlen, ahogy van! Lehet, hogy értelmileg ön nem képes átfogni a dolgot, de azért ennyire bődületes marhaságot mégsem kellene írni!

  • noch dazu, ez a rendszeres félzsidó unoka minősítés, pedig hát a dédi valszeg telivér zsidó volt, ráadásul – az európai gyakoriság okán – askenázi…már levezettem az előbb…lehet, hogy burkus kompenzál?

  • 1945-ben szulettem

    nem az en nagymamamat hanem a gyerekem hazastarsanak nagymamajat dobtak ki a vonatbol….ertheto igy ? ha nem ertheto tovabb segitek

  • 1945-ben szulettem

    rosszul irtam a gyerekem hazastarsanak az EDESANYJAT aki a nagymamaja a gyerekem es hazastarsanak gyerekenek , es ez a marci es panni gyerekek az unokaim……SZANDEKOSAN KAVARJAK MEG AZ EMBERT HOGY ROHOGHESSENEK ? nem baj addig gyerek az ille amig jatszik

  • 1945-ben szulettem

    tuti hogy van vonatkidobos eset az interneten , majd keresek ha kedvem lesz hozza

  • Ille István
    2014 augusztus 11
    1:16 du.
    Olvastam a levezetést, fülig ért a szám!
    Nem hiszem, hogy kompenzál, szimplám kötözködik. De érdekes, hogy a nagyi 2 évesen teherbe esett, a mama szintén, ha a terhességet is beleszámoljuk. Maximum 3 évesen! Lehet, hogy ezért lett a Laci ilyen?

  • 1945-ben szulettem

    es azert felzsidok mint kopacsi judith mert en es a nejem nem vagyunk azok

  • kösz, de nem szükséges. eléggé fantáziadús már így is a családregény.

  • laci, csak azt lehet megkavarni, aki kamuzik, össze-vissza beszél, maga se tudja már, mikor, mit mondott.
    nem szokásom játszadozni másokkal. vagy földbe döngölöm, vagy átlépek rajta.

  • érdektelen

  • tévedés. az, hogy maga és neje nem zsidó, ergo a fia se, nem játszik szerepet, ugyanis a tan szerint a zsidóság anyai vonalon keletkezik.
    a dédi zsidó volt – naná, szabadkőműves -, ennél fogva a nagyi zsidó, a lánya – a fia felesége – zsidó, ergo az unokái echt zsidók – legalábbis származás szerint.
    javaslom, béküljön meg a gondolattal, és legközelebb ennek szellemében fröcsögjön a zsidók ellen!

  • kedves donom, a látszat ellenére rühellem, ha valakinek az orra alá kell dörgölni evidenciákat. mijafrancért nem néznek utána, mielőtt keménykedni kezdenek?
    aztán meg én vagyok a zsidó templomban az utálatos kép, pedig csak szélesebb körű a műveltségem, és a tudásomat rákeresésekkel alapozom meg.
    persze, hagyhatnám a francba, legyen meg kinek-kinek a boldog tudatlanság öröme, de nem tehetek róla: véremben van a segíteni vágyás 🙂
    nehogy már bután haljanak meg 😀

  • Csiszer Lóránt

    Ille István: ami nem a maga szája íze szerint van, az hamis. Vagy tévedek?

  • csiszer lóránt: nem, nem téved. maga és a a maga eszmeisége se nem a szám íze szerinti – tudja, jobb az ízlésem – se nem igaz. következtetés: hamis. mit is akar bizonyítani? kisfiam, nagyon rossz pályán van, ha ellenem akar harcolni!

  • Csiszer Lóránt

    Nem harcolok semmi ellen … csak mindig valami mellett …

  • Bognár úr, nem RIMMEL, hanem rímel.

  • mar irtam hogy ez egy vicclap

    bartuse is az mert o meg a hocipo ujsagtol szaladt amerikaig , ezt meg ille alakitotta ludas matyiva amiota moderal

  • csiszer lóránt: akkor nem magával van a baj, hanem azzal a valamivel. persze, az a „valami” maguk miatt él. ezzel a kör be is zárult.

  • burkus laci: meglehet, hogy a maga véleménye egyszer mérvadó lesz, de jelenleg még nem az.
    igaz, néha tényleg van min röhögni: magán, jimbon, bodán…

  • ez van arany pistusom

    ez a lenyeg hogy megvagyunk egymassal szeretetben arany pistam , azert a marci unokamat keruld mert csuzlija es parityyaja is van es orokolte a termeszetemet ami kellemetlen , tudod akinek a nagyijat kidobtak a vonatbol az a marci

  • burkus laci: sajnos, nem esett elég nagyot. hogy’is találkozhatnék az unokájával, nem járok rezervátumba.