Férfias játékok II. – Rendőrháború.

2014 augusztus 14 10:36 de. Férfias játékok II. – Rendőrháború. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Folytatom a Férfias Játékokat. Aki nem olvasta az első részt, az pótolja az előző részben, mert különben nem fogja mélységében érteni, amiket írok. A leírtak személyes tapasztalatokon, átélt eseményeken, sokfelől megszerzett és lehetőségeim határa között összerendezett információtömegen alapulnak.

Nem hiszem, hogy nagyon sokan fölfigyeltek volna rá, de Lázár János a 2006-2010 közötti MSZP-SZDSZ kormányzás alatt a Parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának Elnöke volt. Ebben a pozíciójában kezdte kiépíteni azokat a rendőri, titkosszolgai kapcsolatokat, amikről a későbbiekben szó lesz. Ezidőtájt a legfőbb ellenlábas, aki akkor még nem volt az, Pintér Sándor épp civil volt. Mint az első részben leírtam, a Pintér az Pintér. A rendőri vezetők legnagyobb része akkor is őt tartja a Nagyfőnöknek, mikor épp nincs formális pozícióban.

Lázár egy amorális lény, gondolom ez az idők folyamán kiderült. Azt a négy évet, amíg ellenzéki létére a Rendészeti Bizottságot vezette, ügyesen használta föl. Kapcsolatokat teremtett a legfölső rendőri vezetésig. Az általam ismert legmagasabb kapcsolata Fülöp Valter volt.  Fülöp Valter Fiatal, tehetséges rendőrtiszt villámgyors karrierrel, szociológiailag nem a régi vágású idősebb tiszti gárda embere. Ha a fényképet megnézi az olvasó, önmagáért beszél: semmi egyenruha, semmi feszes tartás, laza, magabiztos. 2007-ig minden kormány alatt töretlenül ível fölfelé a karrierje a Budapesti Rendőrfőkapitányságon, majd 2007-ban a XII. kerület rendőrkapitánya lesz. Azé a XII. kerületé, amelynek polgármesterét Pokorni Zoltánnak hívják, és a Fideszes polgármester-lobbi egyik legbefolyásosabb tagja Kósa Lajos és Rogán Antal mellett. És persze az akkor már helyi üzleti és politikai hátországát Hódmezővásárhely polgármestereként fölépítő Lázár is gyorsan ebben a klubban találja magát.

Ezek a fiúk összejárnak, Kocsis Máté ebben az időben épp az én korábbi javaslataimnak megfelelően Csécsei Béla SZDSZ-es polgármester döntése következtében már a Nyolcker alpolgármestere, és jó barátom. Erről a fideszes klubról Kocsis beszélt nekem sokszor, mert mint fiatal titánt, őt is néha meghívták ezekre az összejövetelekre. Ez a klub nem fordult soha a nyilvánossághoz, csak volt, és olyannyira nem szerette volna, hogy léte kitudódjon, hogy hétvégi összejöveteleiket többnyire Erdélyben tartották, Orbán figyelmétől távol. Az egyik ilyenen Kocsis Máté is jelen volt, mesélt is eleget erről.

De vissza a rendőrökhöz. Itt fedezték föl maguknak a polgármesterfiúk Fülöp Valtert, aki szociológiailag sokkal inkább hozzájuk tartozott, mint a Pintér vonalhoz. Pokorni kerületének rendőrkapitánya, ideális pozíció, hogy a megfelelő helyzetbe hozhassák egy rendőrségi ellenerő kiépítésére Pintér főtisztjeivel szemben egy választási győzelem esetén. Magam azt gondolom, hogy Lázár már a polgármesterklubban is kettős ügynök volt. Épp azért lehetett Orbán gyorsan futtatott kegyeltje, mert jelentett neki minden olyan mozgolódást, mely Viktor teljhatalmát alááshatta volna. És azt is gondolom, hogy Lázár rendészeti bizottsági elnöki pozíciója valójában arra irányult, hogy a Fidesz választási győzelme esetén 2010-ben elfoglalhassa a Belügyminiszteri posztot.

A választási győzelem meg is lett, csak hát, ahogy mesélik, Pintér besétált a Viktorhoz, és a maga sokat tudó és sokatmondó módján bejelentette igényét a tárcára, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, meg is kapta ízibe. A hűséges Lázárnak, Orbán besúgójának persze gyorsan találtak helyettesítő posztot: parlamenti frakcióvezető lett. Neki való hely, ha már az erőszakszervezeteket nem felügyelheti, akkor teheti ezt a Fidesz hatalmas parlamenti képviselőcsoportjával. De Lázár hosszú távra tervez. Attól még, hogy a belügyminiszterséget Pintérrel szemben elbukta, nem mondott le a rendészet fölötti autoritásának kiterjesztéséről. Létérdekévé vált, hogy bizalmi emberével töltesse be a korábban általa birtokolt rendészeti bizottságelnöki posztot. Ő javasolta Kocsis Mátét Orbánnak erre a pozícióra. De mivel akkor még, frissen a 2010-es választások után Kocsis nem volt pártkatona, ezért maga Viktor közölte a Kocsissal, hogy ő lett kijelölve a bizottsági elnöki posztra.

Kocsis-Pintér

Na most ezt csak úgy az ülésteremben megállva egy percre közölte a Nagyúr az akkor még icipici Mátékával, és várta a válaszát. Persze a válasz egy azonnali parancsértettem volt. Aztán Kocsis az első pillanatban, ahogy tehette, kiszaladt az ülésteremből, és hívott engem, hogy baj van, bepottyantották ütközőnek a Pintér meg a Lázár közé, még aznap üljünk össze közös kocsmánkban, a Vaskapuban, és beszéljük meg, hogy lehetne ezt az egészet megúszni. Mert hát mikor hegyek mennek egymásnak, akkor nem jó a rossz oldalon legelészni, nemdebár. A szokásos éjszakába nyúló, négyszemközti megbeszélés volt, mert akkor ez nekünk marha rosszul jött. Évek óta tartó politikai szövetségünk ugyanis nem arra irányult, hogy ő a Fideszben csináljon pártkarriert, hanem arra, hogy a Nyolcker polgármestereként teremtsen magának olyan puvoárt, mint Pokorni, vagy Kósa, akik már nem kapnak pártutasítást, mert megvan a saját hátországuk helyben.

Szóval a Kocsis ilyetén bepottyantása a semmiből a Lázár még ki sem hűlt bizottságelnöki székébe, na, ez marha rosszul jött. Sokórányi megbeszéléssel odáig jutottunk, hogy a létező legpasszívabb bizottságelnöki magatartást kell tanúsítania, és maradunk az eredeti célnál: Fideszt, Parlamentet csak megúszni, és a Nyolckerre koncentrálni. Maradjon ki lehetőleg a Pintér-Lázár balhékból, ne vállaljon üzenetközvetítést, és ami a legfontosabb: ha kirobban egy konkrét, elkerülhetetlen csata, akkor álljon a Pintér mellé. Elvi, és gyakorlati okokból is. Mindkettő sík egy irányba ment: a Pintér az nem fidesznyik, hanem Pintér. És ha mi azt akarjuk, hogy Kocsis Máté pedig mielőbb önmaga jogán váljon polgármesterré, és ha döntésre kerül a sor, akkor a polgármesterséget és ne a Fideszt válassza, akkor értelemszerűen nem kötődhet be a nettó fideszes Lázárhoz.

Közben pedig Lázár a háttérben intézkedett: Fülöp Valter rendőrezredes a kerületi kapitányi székből azonnali hatállyal bepottyant a Budapesti Rendőrfőkapitányság második legmagasabb pozíciójába: ő lett a Főkapitány bűnügyi helyettese, minden bűncselekmények és nyomozások csaknem teljhatalmú ura. Pintér kinevezte a saját emberét, Tóth Tamást Budapest rendőrfőkapitányának, és innentől a rendőrháború minden fronton megkezdődött. Ezzel elértünk a Fidesz kormányzás indulásáig, tisztáztuk a főszereplőket. Pintér belügyminiszter kontra Lázár Fidesz frakcióvezető. Kocsis Máté bizottsági elnök az ütközőponton, Tóth Tamás, Pintér jobb keze Budapest rendőrfőkapitányaként és Fülöp Valter, Lázár jobb keze pedig az ő kulcspozícióban lévő és kulcsterületet vivő helyetteseként. A színpad kész, a cselekmény indul.

Szabó Gábor

Comments are closed