A nap kérdése: alkalmazási feltétel-e kormánytagok esetében a hülyeség?

2014 augusztus 20 5:02 de.64 hozzászólás

Orbánnál már megszoktuk a bornírtabbnál bornírtabb megszólalásait, amivel kapcsolatban még enyhe reakció az, hogy: „Orbán Viktor, valószínűleg meghallva a saját holdudvarából, a konzervatívok oldaláról érkezett bírálatokat, taktikusan ugyan, de jól érzékelhetően visszalépett valamelyest tusnádfürdői beszédétől – legalábbis ami a liberális demokráciák végletes elutasítását jelenti.”.  

Ez teljes mértékben spekuláció, mivel teljes egészében idegen Orbán pökhendi és kompromisszumot nem ismerő egyéniségétől.

Ha ránézünk a képre – mintha a grazi zárt-osztály kertjében osztanák az észt:

Orbán a páneurópai pikniken

Orbán a páneurópai pikniken

– igazából már nem is igen csodálkozunk. Hosszas lehetne szemezgetni azokból a momentumokból, amik azt okadatolják, hogy a daliás 2/3istennél elmentek otthonról,  és nem is kicsit! Én azonban csak a Sopronpusztán, a páneurópai piknik 25. évfordulóján előadott két legfergetegesebb baromságára hívom fel a b. figyelmet: egyfelől ki tudta jelenteni: „Magyarország belátható időn belül eléri az Európai Unió jövedelmi átlagát, ha a mostani gazdaságpolitika folytatódik”. Ami még az EU gazdaságpolitikája kritikájaként is elég hagymázas álom.

De nem volt rest ismét elővenni – pontosabban Fülöpke rákéreckedett – a Forradalom Lánglelkű Vezére chapeau-t és büszkén – bár ezt a közelmúltban megpróbálta letagadni – kifejtette: „Mi 2010-ben és 2014-ben tetszettünk forradalmat csinálni”. Ja, hogy ez – szemben az ünnepség tárgyával – nem volt vértelen (bár szerintem még forradalom sem, csak és csupán ribillió), ugyanis elvérzett a demokrácia, a jogállam és a köztársaság mellett a józan-ész is!

Lássuk tovább ártunk és qurmányunk többi tagjának idióta megnyilvánulásait.

Ott van Lázár pávatánca. Ez a derék atyafi magához rendelte a már sokszor palira vett zsidó potentátokat: a Zsidó Közösségi Kerekasztal összehívását kezdeményezte. Azt a Kerekasztalt, aminek maga a Lánglelkű Népboldogító tett még márciusban – előző összehívásakor – ígéreteket, amik a választás után két nappal sutty, el is szálltak a szélben. Ráadásul a Nemzet Csőröse még csak arra se vette a fáradságot, hogy előzetes napirendet, programpontokat határozzon meg, amire azért némiképp szükség lenne, mert hát, jó is lenne tudni, mégis, mijafrancról akar velük a Gazda tárgyalni? Ennél már csak a másik sokkal nagyobb butaság. Nevezetesen Kertész Imre augusztus 20-i állami elismerése tervének megszellőztetése. Azon túl, hogy a dolgot igen csak megalázó és botrányos mondatok közepette szelőztették meg, ennél komolyabb gondok is vannak. Először is egy (sőt egyetlen) Nobel-díjas írónk felköszöntése 85 születésnapjára nem kegy, de még csak nem gesztus, hanem alapvető kötelezettség. Ennek elmaradása még az illiberálisozásnál is komolyabb reakciókat váltott volna ki! Ráadásul, ha és amennyiben ez valamiféle gesztus lenne, annak is igencsak átlátszó!

Gulyás Gergely. Kérdés: tényleg ilyen korlátolt, vagy csak ennyire pofátlan?

Gulyás Gergely soha sem retten vissza attól, hogy elképesztően hazug ostobaságokkal szórakoztassa a nagyérdeműt. Nem volt ez másképp hétfőn Sopronban, a Páneurópai piknik 25. évfordulója alkalmából rendezett konferencián sem. Pedig a többi elkövető nem tette alacsonyra a lécet az idétlen és gátlástalan hablaty kategóriájában (a derék Szájer elvtárs ezt az alkalmat is megragadta az orbáni európa-ellenes marhaságok emlegetésére), de úgy tűnik ez a Gergő gyerek most is magának vindikálta a legarrogánsabb hazudozó büszke címét. Kifejtette, hogy „a jaltai rendszer a történelem talán legigazságtalanabb és legkegyetlenebb rendszere, amely jólétben, szabadságban és demokráciában élőkre és diktatúrába, rabságra és nélkülözésre ítéltekre osztotta a kontinenst, amelynek bukása Európa egységét hozta el”, majd hozzáfűzte, hogy „erre az örökségre akkor vagyunk méltóak, ha ezt a szabadságot mindannyian jóra tudjuk fordítani”.

Nos, ez magában sem semmi (bár szerintem ő maga sem értette azt, amit mondott), de az orbáni EU-s mocskolódások fényében még undorítóbb, főleg egy alig 30 éves pártcsinovnyik szájából!

Szájjártató Pubi. Jól látja, csak igazából nem érti a dolgokat.

Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, az európai ügyekért felelős német külügyi államminiszter nyilatkozatára reagálva közölte az MTI-vel, hogy: „Ha valaki úgy fogalmaz meg kritikát mással szemben, hogy azt semmilyen konkrétummal sem támasztja alá, akkor legkevésbé sem az európai értékek mentén cselekszik” valamint „A demokráciát és az európai értékeket egészen biztosan nem tőlünk, közép-európai szabadságszerető népektől kell félteni”.

Hát igen, egyfelől gondoljunk csak az EU-t, az IMF-et, az EB-t és EP-t illető orbáni marhaságokra, azokban nem csak nem került megfogalmazásra semmilyen valós érv, de még csak igazságtartalma sem volt. Hasonlóan valóban nem a közép-európai szabadságszerető népektől kell félteni Európát (és sajnos a világot is), hanem a közép-keleteurópai diktatúrák birkáitól (békementben éltetik a megvadult diktátorukat)!

Bayer Zsolt: „Ha pedig ellenszegüléstől indíttatva a reá rótt büntetést vonakodnék nyugodtan elviselni, ismét ugyanazon büntetéssel fegyelmezzék, és ezt megismételve összesen hét ízben. És ha mindezek után is konoknak és makacsnak találtatik, adják át a király bíróságának” . Kérdés: ez a genetikai tévedés meddig szennyezheti még a médiát?

Balogot már ki is hagyom, a magyarság isten kiválasztott népeként történő aposztrofálást csak alkoholos befolyásoltságának tudom be. Józan – és felelős – kormányzati ember ilyet nem mond, hacsak nincs eszénél.

Semjén Zsolt. Ezt az álkeresztényt hagyom utoljára, végül is ő amolyan hab a tortán.

vigyoriak

vigyoriak

Egy csöppet helyre tette Darwint és mindenkit, akinek az evolúcióval kapcsolatban eddig téves ismeretei voltak. Szerinte ugyanis, az evolúció szerint azok az élőlények élnek túl, amelyek a legjobban alkalmazkodtak, és onnan tudjuk, hogy a legjobban alkalmazkodtak, hogy ezek élnek túl. Majd hozzáteszi: „Ha egy dogmatikus evolucionista elméletet vallanánk, akkor az természettudományos képtelenség lenne, mert azt állítaná, hogy valami olyat ad, amije nincsen. A teremtés ugyanis azt mondja, hogy az abszolútum, az Isten, a fejlődést beleprogramozta az anyagba, energiába, és ez bomlik ki a történelem során. De eleve benne kell lennie ahhoz, hogy ki tudjon fejlődni. Azt is kell látni, hogy az evolúció egy hipotézis. Logikai problémák is vannak vele. Azok a fajok maradtak fenn, amelyek alkalmazkodtak a környezethez. Mely fajok alkalmazkodtak a környezethez? Azok, amelyek fennmaradtak.” Ezek szerint a vízcseppbe bele van programozva a jégvirág is…

Nakérem.

Meglátásom szerint az evolúcióban egyetlen faj került zsákutcába, ill. annak is egy sajátos csoportja, a fidesz-birkák. A másik Semjén Zsolt. Mert hát, a szexmentes szaporodás evolúciós zsákutca. Ki lehet jelenteni, hogy Semjén Zsoltika úgy fogant, hogy az apja közvetett úton juttatta be a – nem túl sikeres – örökítő génállományát a kedves mama befogadó nyílásába. Tehát ez azt mutatja, hogy Semjén egy evolúciós zsákutcába került, aminek az lett az eredménye, hogy nem fejlődött ki az agya rendesen. Egyet minden kétséget kizáróan kijelenthetünk: Semjén nem éppen az evolúció csúcsán áll, és mégis fennmarad… namármost, ha Orbánnal valami történne, ez az ember helyettesítené…

Ugye, mindenki érti már, hogy amióta EZEK a hatalomban vannak, a pócsi Mária- szobor miért zokog, amikor régebben csak – és azt is csak búcsújáró napokon – könnyezett?

64 hozzászólás

  • Kiszely Anna Mária

    A kérdésre a válasz: igen + gerinctelenség, aljasság, cinizmus, fociimádat, szocio- és pszihopataság és hasonlóság a párttitkár szülők kisztitkár fattyára.
    És még lehetne sorolni……

  • semjén egyre jobban elszáll. jó lenne tudni a dealere telefonszámát, mert baromi jó lehet az a cucc, amit szed!

    Korábban a magyar nemzet akarata az volt, hogy nem leszünk Moszkva gyarmata, és most nem leszünk más világhatalmi központoknak sem a befolyási övezete, gyarmata, alárendelt népe – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az egri országzászló-emlékmű avatásán szerdán.

    A miniszterelnök-helyettes azt mondta, a Szent István-i mű harmadik fundamentuma az országépítés; az ezer éve megalkotott vármegyék és egyházmegyék ma is állnak. „Ez az ország azonban csak akkor fog épülni, ha mindannyian kis Szent Istvánként nemzetépítők vagyunk azon a helyen, ahová a gondviselés állított minket” – mondta.

    Egy létszámában kis nép számára csak akkor van megmaradás, ha a nemzet minden tagjában benne él az egész magyar történelem és kultúra – fogalmazott.
    csak azt nem értem, hogy akkor miért hamisítják?

  • Gulyás Gergely !

    A jaltai rendszer egy, a világtörténelem eddigi legigazságtalanabb és leggyilkosabb háborújának a terméke, amelyet nem más mint Németország, Olaszország, Magyarország és Japán zúdítottak a világra. Mégis mire számíthattak a maguk horthysta tömeggyilkos csendőr nyilas és fehérkesztyűs példakép elődei ? Talán tapsra ? Ilyen pofátlan brigantit, mint maga keveset hordott a föld a hátán ! 🙁

  • A zsebputyin nem lép vissza, csak tesz egy kis kitérőt.
    Bedobta a köztudatba, ez volt a cél az első körben. Régi trükk. Most már ott van az emberek tudatában, majd nemzetieskedő szlogenek mögött lépésenként indul a birkamenet és a bégető birkák árnyékában.
    Az már nyilvánvaló, hogy a tudat nélküliek mindent lenyelnek amire ráütik a nemzeti, vagy hazafias jelszót, legyen az bármi. Most ugyanerre alapozott beszédeket mondott mindenki, csak épp nem volt mondanivalójuk. A lényeg a szlogenek elsütése a beszédben, még ha maga a beszéd badarság is.

    Semjén úgy hülye ahogy van. Tudata a legsötétebb középkort idézi. Még megérjük, hogy bevezetik az inkvizíciót, ha így haladunk visszafelé. Lám, lám, ezek a sötét emberek kaptak bizalmat. Akkor milyen lehet a támogatói kör?

  • Zsemlyén Solt !

    Az evolució egy hipotézis ?
    A biológia tudománya ma már odáig fejlődött, hogy képes volt feltérképezni az emberi genomot is, mely tény igenis az evolució létét és működését bizonyítja mikro és makro környzetben egyaránt, sőt egymással összefüggésben is.
    El tudja képzelni azt, hogy az „az Abszolút” a teremtéskor, annak a csődörnek a nemiszervét, amely önnel bevonult Kolozsvárra, csak úgy agyagból gyúrta vónna meg ? És monggya mán, hogyan formátta vónna olyan hengeresre ? Csak nem avvaa a szent kezével gyúrogatva, meg markolászva is ? Nem is merek reá gondónni, ha közbe műkködésbe gyütt vóna az a remek szerszám, hogy mi lett vónna.
    Jaaa ! Hogy abba előbb életet is kellene lehelni, hogy működjék ? Hát persze az még érdekesebb lett vóna, ahogy beléfúúú – persze mindez csak akkor, ha tényleg nincs evolució, ahogy azt maga barom módjára állítja.

  • Nem zártam ki, hogy az evolució is Isteni termék, alkotás.
    Ma már a számítógép korszak hajnalán ezt is könnyű elképzelni.

  • KORDON BLUED

    ALBERT GESZTESI – ELTE : „Véleményem szerint az emberi faj nem egy lassú evolúció eredménye, hanem egy véletlen mutációé. Ugyanis az emebernek 23 pár kromoszómája van, a főemlősöknek pedig 24 pár! Namármost: csakis egy véletlen mutációnak kellett létrejönnie ahhoz, hogy egy főemlős populáción belül megjelenjen olyan egyed, amelyiknek egy pár kromoszómával kevesebbje van. De mindez nem elég, mert ugyanakkor, ugyanott legalább még egy, de eltérő nemű egyednél is hasonló mutációnak kellett keletkeznie, mert csak így lehettek utódaik. „3 pár kromoszómával bíró egyed nem képes utódokat nemzeni 24 pár kromoszómával rendelkező másik egyeddel!(valószínűleg egyidőben és egy helyen több mutáns egyednek kellett hirtelen megjelennie). Ez ugye elég valószínűtlen. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy családban öt találatos lottó nyertes lenne. Ez nem lehetetlen, de nagyon kicsi a valószínűsége. Igen ám, de ugyanabban a családban, ugyanakkor egy másik embernek is öttalálosának kellene lennie. Ennek már hátborzongatóan kicsi a valószínűsége. Nos ezért olyan különös és egyelőre megmagyarázhatatlan az emberi faj megjelenése a Földön. Nincs lassú átmenet a főemlős-ős és az ember között. Nincs „hiányzó láncszem”.

  • Kedves István!
    Sajnálom, hogy ezt köll írnom, de a poszt/cikk címe arról tanúskodik, hogy Te egyáltalán nem vagy tisztában Orbánia káderkiválasztási kritériumaival!

    Egy „hülye” itten legfeljebb csak valamiféle kampányslapaj, legjobb esetben pedig falusi/városi képviselőfélécske lehet!
    Polgármestertől kezdve „felfelé” azonban korrupt gazembernek, gerinctelen csúszómászónak, szubhumán proteinzacskónak köll lenni.
    Ha nem hiszed, nézd végig az összes államhivatalnokot, helyettes és valódi államtitkárt, minisztert, „köztársasági” elnököt, valamint (igen!) tákolmánybírát!

    … és ezt szendamondja!

    PS: Jut eszembe! Miért nem foglalkoztok az „Ország Gyűlése Mozgalom”-mal? … „Szagos”?!

  • Nos a nap ténye és nem kérdése….!hogy ma augusztus 20-a
    nemzeti ünnep van,bár a keresztény állam alapításának ünnepe,ahol természetesnek kellene lennie,hogy ma az egész itt
    élő magyarságé,ahová a más vallásúak is beletartoznak,teljes értékű szabad állampolgárok,azonos jogokkal,szabad vallásgyakorlattal!!!
    Na ezért ezen a napon illene ezt tudomásul venniük és legalább most nem acsarkodni,gyűlölködni……mert ez ugye
    öngól…..meg újabb ok a megvetésre!

  • szendam: egyáltalán nem, de ahhoz nekem ki kellene látogatnom a térre – úgymond – szagot venni. momentán 24/24-es szolgálatból ez nem nagyon megy.
    mihelyt tehetem, kimegyek mintát venni.

  • marcsi: mintha már említettem volna, hogy nem nagyon van beleszólása a lap szerkesztésébe…
    örülök, hogy belátja, tényleg nem kérdés, hanem tény: bizony, kormányzati szinten előfeltétel a hülyeség! nem hittem volna, hogy képes ennyi józanságra! gratulálok, csak így tovább! lehet, hogy egyszer még normálisan gondolkodó ember lesz magából?
    hol itt az acsarkodás? én csak idézek, arról nem tehetek, hogy az idézettek sötétek, mint az alagút belseje holdfogyatkozáskor.
    bizony, ez nem öngól, hanem egy alapos dugó a jobb felső sarokba 🙂
    megvetésről beszél…ugyan már, mégis, kinek a megvetéséről? és, ha igen, engem nem érdekel, nem ér fel hozzám a fideszbirkák bégetése.
    olvassa el chomsky 10parancsolatát, és rá fog jönni, hogy biza, a maga agyacskáját is a szerint manipulálták…

  • Ill!
    Én józan,normális,de MAGYAR ember vagyok és úgy gondolom
    mind az itthoni mind a kinti magyarok többsége az,ezért
    egy nemzeti ünnepről meg kellene emlékezni,persze politika mentesen ami ennek a fórumnak nem megy,magával az élen!!!
    Senkinek nem tapsikolok,nem ócsárolok csak leírtam a véleményem és magával szemben túlságosan is kulturáltan.
    Ami a lap szerkesztését illeti …elég maga oda,mg is látszik rajta,ja meg hogy ki ér fel magához?….még a béka
    ….is magasabb szinten van!
    Aztán ugye minden kormány megünnepelte ezt a napot,még a libsik,szocik is…..
    Na kezdődik a tűzijáték……megyek…!!!Pá4

  • marcsi: na, ezen még dolgozzon egy kicsit 😀 nomeg, ami a békát illeti, hát, fajtája válogatja. egy biztosan felettem áll…na, énekelje szépen: kecskebéka felmászott a füz-fá-ra 😀
    amúgy csak egy kormányunk van…melyik többi ünnepelte még meg?

  • Gondolkozzon maga szerencsétlen,de nem tud?….
    Ez már tényleg tök égő M.Péter,Gy.Feri meg B.Gordon idejében is volt ünnepség,kitüntetések meg tűzijáték(az más kérdés hogyan?),na ennyi ideig
    volt „elvonón”?…..hogy nem emlékszik?Persze régebben alkotmány,meg kenyér ünnepnek nevezték a komcsik…,de ha járt iskolába ,azért valami csak ragadhatott magára….
    Hát maga aztán sem megsérteni,sem bántani nem tud,mert nincs azon a SZINTEN!!!!!Ja az is igaz,hogy 2006-ban a viharban a tűzijátékban sok ember megsérült,mert az akkori kormány sehol sem volt!Sokan kaptak kártérítést!!!
    Na meg a történelmet átírni csak a maga képességeivel lehetséges….de minek és kinek?

  • marcsi: bírom, ahogy küzd 🙂 csak így tovább! hajrá, boda!
    valóban nem vagyok azon a szinten, mint maga. tudja, ha leszállnék a magáéra, hát meglehet, hogy keszonbetegséget kapnék a visszafelé vezető úton.
    ja, momentán éppen nincs alkotmányunk…mit is ünnepeltek hát?
    mert én a névnapomat. nem akar megköszönteni, kedves marcsi? az olyan szép gesztus lenne magától, tán még meg is hatódnék…maga meg egyszer kivételesen emberként viselkedne…

  • Ja alkotmány az ugye volt(már amilyen..) és van egy mostani rendes és eredetileg nem annak az ünnepe ez a nap,ha tanult történelmet…aztán a legtöbb István nem ezen a napon tartja a névnapját….arról már nem is beszélve,hogy a sok egyéb „pozitív ” tulajdonsága mellett,maga aztán még véletlenül sem nevezhető „szentnek”,meg megválogatom kit köszöntök fel,általában az általam jegyzett,vagy kedves ismerősöket…
    ahová maga nem tartozik,de egye fene iszom egyet az állapotára tekintettel…(de maga hagyja abba az egészsége érdekében..).Jobbulást kívánok!
    Na megyek,mert tényleg egy jó film megy

  • marcsi: csalódtam magában…maga iszik…pedig milyen rendes nőnek tűnt…ráadásul még statisztikai adatokkal is rendelkezik az istvánokról, ki, mikor ünnepli a születésnapját…meg valami mostani rendesről is beszél…meg állapotról…igaz, az elvonón mondták, hogy magának is hiába beszéltek, hogy ne igyon tovább, mert akkor ilyeneket hallucinál, mint most…azt hiszem, mégis megfogadom dr. somfai tanácsát – emlékszik, magát is ő kezelte – és nem iszom többet, nem akarok olyan állapotba kerülni, mint maga…brrrr
    ha lesz reklám, azért még jöjjön vissza, és számoljon be róla, milyen is az, amikor kicsi rózsaszín egereket lát kibújni a mosdókagylóból 🙂

  • Először Sz.István államot alapított,majd jött a kenyéráldás,az alkotmány….de hosszú!
    A régi átkosban sokáig nem lehetett ünnepelni,körmenet sem volt csak jóval később 1989-ben normalizálódott a helyzet,persze előtte is tettek némi kedvezményt,de ez a lényegen nem változtat!

  • ” Darwin semjénizmusa.
    – Darwin tévtanai szerint például a Balog miniszter úr, de sokan mások is a majomtól származnak. Nekem legalábbis ezt mondták. Szélsőséges evolucionisták szerint jómagam, a Miniszterelnök Úr, sőt maga Vlagyimir Vlagyimirovics is találhatna majmot a felmenői között – mutatott rá Semjén “Sörétes” Zsolt, megélhetési teológus és lószerszám a Hírtévé “Ez még hozzánk képest is…” című vidám, beszélgetős magazinműsorában.

    – Ez nyilvánvaló képtelenség, és ellentmond a Bibliának is, amiben nincs kép a majmokról, legalábbis az én kiadásomban (Képes bibliai mesék különösen buta óvodásoknak. Engedjétek Hozzám, és Ne Szóljatok Róla a Rendőrségnek Plébániai Kiadó. Esztergom, 2013.) nincs. Mi, rendes keresztény madárgyilkosok ezzel szemben a névhosszabbodás üdvtanát valljuk. Így lett az MDP-ből MSZMP, abból FIDESZ, majd FIDESZ-MPP, végül pedig, a teremtés koronájaként a FIDESZ-KDNP. Nincs itt kérem, semmiféle majom! Még a Balog miniszter úr esetében sem, pedig az egy mocskos református eretnek!
    Konok Péter”

  • sejtettem, hogy boda valami felzárkóztató iskolában tanult történelmet…
    „A magyar alkotmányosság kezdetének a 851-es Vérszerződés esküjének öt pontját tekinthetjük. Ebben már rögzítik a tagok és a fő egymáshoz való viszonyát, és a közösen szerzett gazdasági javakról is rendelkeznek.”
    istvánnak köze sincs az alkotmányhoz.
    de, hogy azért tanuljon egy kicsit:
    http://www.archiv.parlament.hu/fotitkar/tvalk/bibliogr_alk/bibliogr_alk.pdf
    már a forrásjegyzéke is hosszabb annál, mint amit maga képes felfogni 😀

  • Na magának nincs köze az ALKOTMÁNYHOZ (SZERENCSÉRE!!!)de nincs értelme vitatkozni,pláne azon,hogy augusztus 20 elsősorban az ÁLLAMALAPÍTÁS ünnepe(előtte csak olyan pogány törzsek voltak. olyan tagokkal…mint maga)Hogy maga mit minek tekint alkotmánynak,az más kérdés!
    Okos emberekkel érdemes vitatkozni,de maga nem tartozik közéjük,aki a régi elnyomó rendszer „alkotmányát” is díjazza!
    Maga senkit és semmit nem tisztel ami magyar,magát is kevesen!

  • Kiszely Anna Mária

    Mari
    Nincs is olyan, hogy alkotmány, csak alaptörvény vagy mi a büdös franc, ja meg az asztala….vista.
    Minek téped itt a szádat, ha okos emberekkel akarsz vitázni. Már megtapasztaltad, hogy a te értékítéleted szerint itt olyan nincs. Menjél a „régi elnyomó rendszer”-ből jövő párttitkár szülők, kisztitkár fattyaival vitatkozni. Azok az igazán okosak. Látszik is rajtuk.

  • Jani

    Attól, hogy valaki neve mellé odabiggyeszti, hogy ELTE, az önmagában nem jelent semmit, de még feltétlenül tekintélyt sem ad neki. Ugyanis feltevődik a kérdés, hogy az ütőkártyáját képező úr mely tudományágbólból diplomázott… De nem is lényeges…
    Hordjon bármi diplomát is a zsebében, akkor sem változtathat azon a törvényszerűségen, hogy a már korábban kialakult fajoknál is, a mutációkat – forradalmi változásokat – k ü l s ő . k ö r ü l m é n y e k . és bizony akár váratlan események is szabályozzák. Ezek általában lehetnek biológiai, de kémiai hatások, és a főemlősöknél akár a mostoha anyatermészet okozta szenvedés kiváltotta hirtelen szellemi terhelés eredményei is, amelyek olyan, szinte forradalmi hatással bírhatnak az addig kialakult faj, annak idegi és agyi struktúrájára mintha egy váltót állítottak volna át annak a fejlődésében.

    Természetesen, ahogy lieblingje mély hittel kifejti, ennek a matematikai valószínűsége, ill. időponti egybeesése rendkívül ritka, de utóbbi mégse zárható ki, hisz ezek a fajok – a főemlősök – nem magukban kószálnak, kószáltak a vadonban, hanem kisebb, vagy nagyobb csoportokban is. Ellenkező esetben fenn sem maradhattak volna.
    Az viszont igaz, hogy az ilyen „robbanászserű” változások, mutációk bekövetkeztéhez hosszú-hosszú periódusokra van szükség, hisz ellenkező esetben az emberiség nem tízezer éves lenne, hanem annál is jóval fiatalabb.
    Tehát maga a csoportos együttlét IS egy olyan meghatározó és zsükségszerű tény és tényező a fejlődésükben és a puszta létükben, amely már lehetővé tette az említett – igen – véletlenszerű e s e m é n y e k – élmények – k ö z ö s . m e g é l é s é t, melyek „adott pillanatban”, adott szituációban azonos mutációt okozott egyes – akár különnemű – egyedek bizonyos meghatározó szerveiben, vagy azok egyes részein, amelyek már genetikai nyomot hagyva aztán átörökítődhettek.

    Darwin már az első útja során feljegyezte, hogy Argentinában egy hegység két oldalán(!) külsőre teljesen eltérő emu fajták élnek. Valamint az Európába is magával hozott, más-más szigeteken, tehát más k ü l s ő . k ö r ü l m é n y e k . között élő, másképpen táplálkozó(!) nádirigó . f a j t á k . a fejlődésük során mennyire . e l t é r ő . csőr . f o r m á k a t . produkáltak. Valami – ha jól emlékszem – 20 féle változatot mutatott be ezekből a Természettudományi Társaságnak, amelyeket különböző óceáni szigeteken fogott. Ezek ma is a londoni Természettudományi Múzeumban tárolt bizonyítékok.

    És íme a tudomány nem oly régi, ám immár feketén-fehéren bizonyított felfedezése, hogy a mai emberiség egyetlen [fekete bőrszínű] emberpár leszármazott utóda, tehát egyetlen faj, amely a Kelet-Afrikai árok szavannáiról indult el világhódító evoluciós útjára, amit a Fülöp-szigeteki Toba szupervulkán (Afrikában is) kitörése, illetve annk. katasztrofális következményei váltottak ki.
    Ennek tényét [a geológiai és archeológiai kutatásokon túl] földkerekség minden táján összesen több-tízezer ember genetikai vizsgálata során az úgynevezett . g e n e t i k a i . m a r k e r . segítségével követték n y o m o n, ami szintén Darwin nagyságát támasztja alá. – És . n e m . h i t e n, de kemény . t é n y e k e n alapul.

    [Elnézést kérek a hosszú-lére eresztett bizonyításért.]

  • Bocs’

    Az (Afikában is) a hatásra értendő és nem a kitörésére.

  • „A forradalom lánglelkű vezére” lassú beismerésben van.

    Most, egyelőre a tizes és a tizennégyes puccsot ismeri be társadalmi robbanásnak (azzal, hogy eltörölték az alkotmányt, stb. ami ebből egyenesen következett), miközben mélyen hallgat a 2006-os ellenforradalmi zavargásokról, melyekről 2010-ben nem is tagadta, nem is tagadták, hogy azok a fennáló törvényes rend, a Magyar Köztársaság megbuktatását célozták. Utóbbit az által forradalomnak becézett puccs tettlegs résztvevőinek rehabilitálásával is igazolta, miközbeneredménnel a törvények visszamenőleges(!) átírásán, megsemmisítésén, a fékek és ellensúlyok fokozatos, de következetes lebontásán mesterkedett, hogy most végre már elérhesse két-és fél évtizede, vagy még régebben dédelgetett álmát, a liberális demokrácia megbuktatásával, a saját centrális erőterének tökéletes kiteljesedését…

  • Orbán anno, amikor még mások voltak kormányon folyton azt izonyatta, hogy nincs is demokrácia, meg hogy ami van az nem elég liberális… [ld pl. kordonbontás: pedig neki, mint arázda felforgatónk igencsak, a „liberalizmustól áthatva” kegyelmezett meg az a bíróság.]
    A posványos beszédben meg már azt állítja, hogy lejárt a liberális demokráciák ideje. Egyszóval, ami nem is volt annak lejárt volna ideje? Hogy is van ez kéremszépen ???

  • na, kérem.
    a hívek a páneurópai egyberohadáson orbánt még akkor is megtapsolták, amikor kilépett a reterátról.
    „A bemelegítő sátorból kilépő Orbántól mindenki azt várta, hogy végre elkanyarodik Rákay felé, érezte ezt ő is, ezért mosolyogva odaszólt, hogy előbb még meglátogatja a mosdót. Ami ezután következett, arra nincsenek igazán szavak, fotósunkkal alig akartuk elhinni, hogy néhányan megtapsolták a mellékhelyiségből kilépő miniszterelnököt.”
    érthető: akár kis dolga volt, akár nagyot alakított, teljesítmény volt a részéről, tapsot is érdemelt! magyarország jobban teljesít! hiába, no, már se a prosztatája, se a veséje nem a régi 🙁
    persze, az is lehet, hogy az ájult plebs annak örült, hogy előjött, mert hát, le is húzhatta volna magát…
    kézcsók valszeg két okból nem volt: orbán higiénés szokásai elég bizonytalanok, nomeg, lehet, hogy a klotyón nem volt kézmosó víz (a toy-toyokban meglehetősen ritka).

    most akkor, ilyen elkötelezett rajongói gárdával miért is kellene orbánnak bármitől félnie?
    neki ugyan nem, de a józan magyaroknak van mitől.
    mérvadó források szerint minden negyedik ember vagy pszichiátriai kezelésre szorul, vagy gyenge elméjű.
    így már értem a 2 milliónyi fideszbirkát.

  • KORDON BLUED

    Nem volt szó hitről. Tisztán természet-tudományos alapon nem akar összeállni az evolúciós elmélet.

    Azt mivel magyarázod, hogy egymással „rokon” fajok anélkül váltak külön egymástól, hogy nem változott sem a táplálkozásuk, sem az életterük? A tengerben a halak, a réten a virágok, és mondhatnám az őzet és a szarvast is.

    Az is érdekes, hogy az evolúció visszafelé nem működik. A 6 milliárd embernek miért nem születik „véletlenül” egy kismajma? Vagy kettő, hogy szaporodni tudjanak. Statisztikailag valószínűbb, mint az, hogy annak az egykor élt néhány tucat emberszabásúnak egy mutáció folytán állítólag ember gyereke született..

  • jani: azért nem működik, mert az evolúció fejlődést jelent. visszafelé meg nem fejlődés, csak leépülés van.
    ahogy matolcsyék eredményei is pozitívként értelmezendők, hiszen az origón balra a negatív növekedés is növekedés 😀
    de, ha már:
    „A 6 milliárd embernek miért nem születik “véletlenül” egy kismajma? Vagy kettő, hogy szaporodni tudjanak. ”
    1. meglehetősen nehéz két egyneműnek szaporodnia, azt pedig vezényelni még nehezebb, hogy külön neműek legyenek.
    2. az ilyesmi vérfertőzés lenne – persze, csak emberi mértékkel. a majmoknál és a macskaféléknél más erkölcsi megítélés alá esik 😀 .
    3. na, innentől kezdve borul meg az emberiség ádám-éva származáselmélete, bármennyire is egyházi tant építettek rá. vagy pedig alapvetően az egyik – minden vallás szerinti – legrútabb bűnt követték el az utódok.

  • Ille István

    Az evolúció kiválasztódást jelent. A mutáció pedig bármilyen irányú lehet.

  • Ille!
    A maga által közölt hivatkozás nem érhető el…de nem is érdekes,más fórumon utána lehet nézni,hogy a legkorábbi alkotmány Izlandban volt 720-ban,az első magyar alkotmány
    Sz.István nevéhez fűződik,Ő fogalmazta meg és mondta el Imre
    hercegnek.Más országokról most ne beszéljünk,mert itt nem érdekes…1919-ben is volt írásos alkotmány a Tanácsköztársaság idején,de 1949-óta van hivatalosan is,ami sokszor lett módosítva azóta…..!
    Ha már Darwint említi hát tényleg lehetséges,hogy sokan a
    majomtól származnak?…..( a kisebbség szerint…)szerencsére a többség nem így gondolja!
    Persze maga a kisebbséghez tartozik,de néha arra is gondoltam talán ufó,de ezt gyorsan el is vetettem,mivel ők egy nálunk sokkal fejlettebb,okosabb civilizációt képviselnek,akik a földiekhez békés szándékkal közelednek.
    Na ez aztán magára pláne nem illik…..
    Csak azt ne mondja,hogy nincsenek,mert még a Nasa és más
    szervezetek is foglalkoznak a rendszeres és megdöbbentő eseményekkel,csak nem akarnak pánikot kelteni.
    Na annyi igaz,hogy maga sajnos rendszeres,de megdöbbenteni már sokakat nem tud…!

  • jani: ennek még jó lenne, ha utána nézne. de, ha a maga értelmezése él, akkor az pozitív hatású. ráadásul nem mutációról beszélt, hanem evolúcióról.
    szóval, valahogy nem ér össze a két dolog…

  • marcsi: mondom, hogy eléggé alulművelt… szt. istváni alkotmány 🙂
    a hivatkozással meg ne is törődjön, nem a maga értelmi színvonalának szól. valszeg csak a kötőszavakat értené meg belőle.
    ufó ügyben nem vagyok illetékes, azt meghagyom a maga féle ufóláttáknak 😀 csak elvitték egy körre, vagy közösültek is magával? istenem, micsoda galaktikus élvezet lehetett!
    hanem, a majomtól való származás már tényleg érdekesebb…mondja, szembe fordult már a hüvelykujja a többivel?
    mert, ha nem – ráadásul – amiről meg vagyok győződve – a melle is szőrös, komoly esély van beazonosítani a felmenőit.
    csak még azt nem tudom eldönteni, hogy jávai orángután volt az őse, vagy borneói gorilla.
    bár, akik magát már közelről látták, állítják, hogy inkább csimpánzra hasonlít.
    ezt azért nem erősíteném meg. nekem maga egy piros seggű páviánra hajaz. mind1. van, akinek az is tetszik 😛

  • Ille!
    Érvelni nem tud,csak a a bunkóságát képes előadni,ha tehetetlen…..de ez megszokott dolog magától!Jót derülök az erőlködésén…..
    Nézzen már utána Sz.István ténykedésének….Imre hercegnek
    főleg ,ha hallott róluk a szoc és gyp-és iskolában ahová járt!Ja és főleg olyan oldalra hivatkozzon amit elő is tud varázsolni….

  • Kiszely Mari!

    Hát én tényleg sajnos „nem okos” emberekkel vitatkozom,hanem a régi rendszer itt felbukkanó „fattyaival”….
    Hát ebben igazad van,tényleg nincs sok értelme!!!

  • Marcsi
    2014 augusztus 21
    2:06 du.

    EGY – Marcsi, már megint ez a többség kisebbségre való hivatkozás. A Darwinizmus azt mondja, hogy az embernek és a majomnak közös őse volt, és nem azt amit ön mond, hogy a majmoktól származunk.

    KETTŐ – Ha ön nem fogadja el a darwini elméletet, akkor bizonyára azért van mert hívő, igaz? Viszont akkor, hogyan lehet az, hogy az UFO-kat és az idegeneket meg elfogadja? Mégsem vallásos? Komolyan nem értem magát kedves Marcsi. Azt nem értem, hogy ellent mond saját magának folyamatosan.

  • marcsi: maga dicsekedett vele, hogy máshol is megtalálja. nosza, dolgozzon egy kicsit, a gugli magának is a barátja 🙂

  • huncanada: dehogy mond ő ellent önmagának! ugyanis véleményalkotásban nem tűr ellentmondást, még önmagától sem!
    amúgy boda marcsi se érti néha önmagát. sőt, a látszólagos önellentmondása nem más, mint előre haladott demenciájának tünete 😀

  • marcsi: csak, hogy tanuljon egy cseppet…
    egyes ünnepi beszédeikben kényszeresen marhaságokat mondó politikusaink feltették a kérdést 8.20 alkalmából: mit üzent nekünk st. istván? istván király nem üzent nekünk semmit. intelmeket, na azt intézett a fiához, imre herceghez. ezen intelmek közül a következőt szokták a leggyakrabban idézni: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennél fogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
    mennyi jött le ebből magának? sztem semmi.

  • Ha szabad egy futballokos hasonlatot: az Evolúcióval az Úristen valóban remekül kígyózott át a pályán, hogy aztán Semjén Zsolttal hatalmas gólt rúgva jobb felsőbe, eldöntse a meccset. Mindazonáltal a Tyrannosaurus rex-nél tartani lehetett tőle, hogy az akció elhal a szépségben.

  • Kiszely Anna Mária

    Marcsi!

    Valóban helybe kell jönni a ló…zért???? Komolyan mondom, ha egy lóval imádkoznék, biztos, hogy értelmesebb lenne!!
    Egyébként, csak mint tényt nézzük, semmi érzelem: az imádott fideszed tele van volt mszmp-taggal, kiszvezetővel és volt munkásőrrel. Csaxolok!!!!!! Ezért is: Hajrá Köztársaság, Hajrá OGYM.

  • kiszely anna mária: figyeld meg, most azzal fog jönni, hogy ő ugyan egyetlen pártnak sem tagja, mi több, híve sem, csak nem szereti az elfogult hozzászólásokat 🙂
    csak pártatlanul és kiegyensúlyozottan, kérem! 🙂
    te kiszelymari, te… (ezzel a lenézését akarta kinyilvánítani ez a cselédlelkű)

  • Kiszely Anna Mária

    István:

    Az összes volt ténylegesen mszmp tag, kiszvezető és munkásőr azt mondja, hogy ő aztán nem volt soha semmilyen szervezetnek a tagja. Ezeket erről lehet felismerni, mert még annyi eszük sincs, hogy kussolnának róla.Tőlem azt nyílvánít ki amit akar, meg úgy ahogy akarja, hülyékkel nem vitatkozom, mert véletlenül összekevernek. Az, hogy hülye szárcsa az tény, mert egyetlen kérdésre sem válaszol. Csak annyit tudok neki mondani, nyasgem.

  • Jani ! Az óriásira nőtt dinoszauruszok kipusztulását egy földi kataklizma okozta, mégpedig a nagy szibériai lávfolyás néven ismert szupervulkán mindent beborító hamuesője és az ebből következő, a teljes Földet elborító igen hosszú időtartamú, majdnem teljes elsötétedés, amely a táplálékforrásokat a minimumra csökkeknette, vagy egyes fajok számára meg is semmísítette azt.
    Ezt a katasztrófát csak az olyan és azok a kisméretű lények élték túl, amelyek képesek voltak megfelelő fedezékbe, például a föld alatti járataikban, nyílásokban,vagy résekben megbújni, esetleg víz alatt túlélni azt. A végtagokon – de még az elcsökevényesedetteken is – majd minden állat fajnál 5 ujj található. Hogy a fenébe lehet halaknál, emlősöknél, és hüllőknél is ugyanannyi ? Ezt most Önre bízom.
    Ezek – a túlélők – voltak azok, akik folytatták aztán az élővilág evoluciójának végtelen folyamatát… Akár tetszik, akár nem közöttük nyugodtan visszakeresheti az emberiség, így az Ön biológiai ősét is.
    – És, ha jól olvastam, GordonBlúd azt is külön kihangsúlyozta, hogy egy faj mutációját külső körülmények hatására, egy fajon belül >csoportosan< bekövetkező, az egyes egyedek szervezetében létrejött nagyerejű változás idézi elő. Ez a csoportos egymásra utaltság teszi lehetővé azt, hogy például külön nemű egyedek is részesüljenek ugyanabban a közös áldásban, illetve változásban, hogy aztán az ebből következő minősigi változás is átöröklődhessék.

    Mit gondol kedves Jani, a vakbelünk /appendix/, amely ma már egy teljesen fölösleges alkatrészünk hogyan került a szervezetünkbe,végül mégis miként vált feleslegessé, sőt ebből adódóan időnként bizonyos bajok forrásává is? Hát bármíly kellemetlen ez egyesek számára, de evolució során hagyta ránk valamely kizárólag növényevő közös felmenőnk, na nem egyik pillanatról a másikra… Fejlődési periódusok évmilliói során. Úgyám, de a körmeink is ilyen elcsökevényesedett, számunkra már felesleges szaru maradványok, amelyek ráadásul még az ápolást is megkívánják.
    Ha úgy tetszik, egy ilyen elcsökevényesedett szerv igenis azt bizonyítja, hogy az evolució során az Ön szavaival élve, de egyben azt cáfolva, igenis van "visszafelé irányú" fejlődés is. Tehát már ezzel megdőlt az az állítása, hogy a darwini evoluciós elv nem feltételez többirányú fejlődést…

    Üdvözli: Đ

  • Csak egy mondat még amit kihagytam. Ama akkor a föld alá stb.szorult kis lények – akár rágcsálók – nékül nem alakulnak ki a főemlősök, de mi sem ülünk ma itt a gépünk mellet: T.Jani.
    Đ

  • dubois: appendix…körmök…5 ujj…sárdi jani már éva ősanyánknál elvesztette a fonalat.
    ádám oldalbordája, mint az emberiség fogantatásra képes biztosítéka…nem semmi!
    és akkor ne is beszéljünk a hogyan továbbról, ugyanis káin és ábel hímneműek voltak, sőt, ábel tartalékjátékosa, sét is.
    ugyan az írás azt mondja, hogy ádámnak és évának számtalan gyermeke volt, de valahogy egyetlen leánygyermekről sem emlékeznek meg.
    de, ha mégis, biza, jelen megítélésünk szerint vérfertőzésről lehet csak szó. mondjuk, meg is látszik az emberiség bizonyos egyedein.
    most jön egy baptista levezetés, ami ugyan nem cáfolja a vérfertőzést, de cserébe kijelenti, hogy káin felesége igenis lehetett ádám leszármazottja.
    áh, dehogy vérfertőzés ez!

    „Kérdés:
    Egy barátom azzal fogott meg, hogy nála ott bukik meg az egész kereszténység, hogy Ádám és Éva gyerekei vérfertőzőek voltak, hiszen a testvérek egymással házasodtak. Ja és, hogy Kain honnan szerzett feleséget?
    Válasz:
    Barátod kérdése tipikus azok részéről akik a Krisztus mellett való döntést látszólagos Bibliai ellentmondásokkal próbálják elhalasztani vagy visszautasítani. Annyiban igaza van hogyha a Biblia nem igaz vagy hiteltelen akkor a benne kinyilatkoztatott Isten is megbízhatatlan. Ámde ebben az esetben a válasz is világos csak némi mélyebb igeismeretre és egy kis molekuláris genetikai kitérőre van szükség! Mielőtt belemélyednénk egy kicsit nézzük meg a Biblia bizonyságtételét a az emberi nem vérvonaláról. Pál ezt mondja az Aeropagoszon a prédikációjában:
    „És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén.” (Apostolok cselekedetei 17.26)
    Vagyis egyértelműen kijelenti, hogy az emberiség egy párra vezethető vissza. Ez lényeges mert sokan azt gondolják főleg ezoterikus körökben, hogy Káin felesége földönkívüli volt akivel a természetfölötti kultúrát hozták létre az első civilizációs feljegyzés alapján! Tehát nincs földönkívüliség ebben a kérdésben az majd csak Noé korában kerül előtérbe!
    Ádám és Éva tökéletességben teremtetett. Ez a tökéletesség a bűneset után fokozatosan leépült és az ember kezdeti magas életkora után előbb 120 évre majd később egy kb. 80 éves periódusra állt be!

    Mivel Ádám és Éva utódainak genetikai készlete első generációs volt ezért nem volt benne annyi szennyeződés ami később az emberi génkészletben kialakult és felhalmozódott. Az évszázadok során az ember genetikai kódja nagyon “szennyezetté” vált, mert a génhibák összeadódtak, erősítették egymást és generációról generációra öröklődtek Ádámban és Évában nem voltak benne azok a klasszikus génhibák, pl.haemophilia amelyek képesek voltak egy egy család vérvonalát is megszakítani. Ez abból is jól látszik, hogy valamivel később Abrámnak a felesége Szárai féltestvére volt és ez ellen semmi kifogás nem merült fel sőt a leszármazottak életében sem tudunk genetikai problémákról(1 Móz 11:29, és 20:12). Sőt Izsáknak is a rokonságból hozat feleséget;(1 Móz 24:4). Viszont Mózes korára már a génkészlet annyira megfertőződött, hogy a házasságnak külön kritériumai voltak a törvényben szabályozva;(3 Móz 20:17és 18:6-18))
    Káinnak a felesége ezért vagy a testvére vagy esetleg az unokahúga lehetett. A Biblia a feleségekről általában keveset közöl mert a férfiak a férjek voltak előtérben és nem az asszonyok.
    Ádám és Éva utódairól ezt olvassuk:
    „Ádám pedig ismét ismeré az ő feleségét, és az szűle néki fiat, és nevezé annak nevét Séthnek: mert adott úgymond, énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain”. 1 Móz 4:25
    „ És telének Ádám napjai, minekutánna Séthet nemzette, nyolczszáz esztendőre, és nemze fiakat és leányokat” 1 Móz 5:4
    Ádámról azt is olvassuk, hogy 130 esztendős korában nemzette Sétet nem sokkal Ábel halála után, vagyis legalább 100 éves periódus volt Sét születése és Káin valamint Ábel között. Ezalatt is születtek Ádámnak utódai akik közül valamely leányutód vagy annak egyik gyermeke lehetett Káin felesége az eltelt időbe mindkét verzió benne van! Ez abból is kitűnik, hogy Káin azt mondja Istennek:
    „ Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.”(1 Móz 4:14)
    Vagyis jogosan félt attól, hogy bosszút állnak érte a testvérei akik már elkerültek Ádám közeléből. Ezért is megy az Édentől keletre Nód földjére ami magyarul azt jelenti, hogy „bolyongó, nyugtalanság, otthontalanság, nyomorúság, menekülés, vándorlás”!
    Vagyis Káinnak a felesége megtalálható az ige alaposabb ismerete alapján és semmilyen ellentmondásban nincs a kijelentéssel és Isten szavahihetőségével!

    Áldás!

    mit mondjak, hibátlan levezetés…csak éppen kamu

  • Kedves Ille István !

    A 10.10 kommented bizony minimum egy Karinthy Gyűrűre jogosítana. Nagyon jót röhögtem :-Đ

  • KedvesIstván !
    A Biblia (tehát az Ó+Új) mindannyiunmk számára elsősorban kultúr forrás, amelynek a történelemformáló ereje kétségtelen. Ám genetikai – pláne vér-tisztasági – tanulságok levonására aligha alkalmas, különös tekintetel HA az általad kifejtett kockázatokat figyelembe vesszük. Ám számomra KordonBlúed kitűnő(2,52) eszmefuttatása lehet az irányadó amikr kifejti, hogy és erről én is olvstam, hogy egy Spencer(ő nem ír nevet) nevű fiatal tudós és csoportja, többtízezer embertől vett nyálminta szerint (stb,stb.) megállapította, hogy az emberiség mégiscsak egy emberpártól származik. Vagyis, mindannyian rokonai vagyunk egymásnak.
    Ebben az immár tdományos eredményben is fölvetődik a közönséges halandó agyában a kérdés, akkor mi a helyzet a vérfertőzés kérdésével? Amelyre vizont te a iménti – bár bibliai példával – levezetésedben mégscsak megtalálható az elfogadható válasz… És ez már nem is kamu.

  • dubois: hízelgő, de nem vagyok hivatásos. úgy tudom, a karinthy gyűrű csak azoknak jár ki.

  • dubois: szerintem meg a baptista levezetés csak egyet bizonyít: valóban egy a gyök, de akkor meg a vérfertőzést kell mellőzni. ráadásul az egyenesági rokonok egymás közti házasságából származó utódok kimutathatóan degeneratív változásai – ha nem is erkölcsi, vagy vallási tézisként – de mégiscsak a vérfertőzés eredményei.
    akkor vegyük úgy, hogy ez is isten műve? mert akkor – nem csak ebben az esetben – jól kicseszett az emberi fajjal!
    vagy az egyiket, vagy a másikat el kell vetni. vagy spencer és a biblia -, vagy a vérfertőzés.

  • Azé van öt ujj a kézen hogy működni tuggyon a munka társadalma, függően attól mi az ember beosztása:

    5 ujjal Megfogom a melőt és csinálom
    4 ujjal fogom az aktáskát , felül van a hüvelykujj elegánsan
    3 ujjamon számolom:ezt,meg ezt de még ezt is meg kéne csinálnom..
    2 ujjamon számolom : Ezt sem csinálom meg ,de még ezt sem…
    1 ujjal mutogatok a többiekre:Csináljátok,csináljátok,CSINÁÁÁLJÁTOK!

  • Dubois
    2014 augusztus 23
    9:00 de.

    Hiszi vagy sem, soká fenntartás nélkül elfogadtam az evolúciós elméletet. Isten hitemben pedig se pro, se kontra nem befolyásol. A teremtés – akár – történhetett úgy is, ahogy Darwin elképzelte, hisz a mutációkhoz szükséges külső körülmények isten kezében vannak.

    Csakhogy, bármennyire logikusnak látszik, a részletek nem akarnak összeállni. Nem csak az én fejemben, hanem sok mindenre nincs tudományos magyarázat. Hozzászólásomban fel is tettem néhány ilyen kérdést, de senki sem azokra válaszolt.

    Olyant pedig nem írtam, hogy „a darwini evoluciós elv nem feltételez többirányú fejlődést…” Aug. 21-én 2:05-kor Illének írt válaszomban ezt írtam: „Az evolúció kiválasztódást jelent. A mutáció pedig bármilyen irányú lehet.”

    Egyébként, én tapasztalatról, nem elvről beszéltem. Mert elvet csak tapasztalattal lehet cáfolni. Az pedig mindegy, hogy előre vagy visszafelé történik (elvben) a mutáció, A 23 génpárral rendelkező embertől – az emberiség nagy számához köthető valószínűség ellenére – eddig sem módosult génpárral rendelkező életképes majmok, sem UFO-k nem születtek.

    Érdekességként jegyzem meg, hogy a legújabb evolúciós elméletek szerint a csupasz bőrű ember kialakulásának közege nem az erdős szavanna volt, hanem a tengerparti víz. A vízben tanult meg két lábon járni, ott tanulta meg szabályozni a légzését és vált feleslegessé a szőrzete stb.

    Vízimajom-elmélet – Wikipédia
    hu.wikipedia.org/wiki/Vízimajom-elmélet

  • Jani !
    A kiválasztódás nem a pillanat műve, hanem hosszas, évezredes, vagy inkább évmilliós változások összeadódó, egymásra rakódó következménye. Lehet, hogy a magyar kiválasztódás szó ezért itt nem egésen pontos kifejezés, hanem például a kiválogatódás lenne az ide illő, mely folyamat(ok) nemcsak makro, de mikro méretekben is apró jelensgek formájájában játszódtak le.
    Ahhoz, hogy egy nagyobb külső esemény váltsa ki az esetleg hirtelen történő változást, a fj srsát eldöntő mutációt, már rendelkezésre álló feltetételek szükségesek (már kalakult srvek, kiaakult végtagok, stb.), amelyek nélkül az adott faj nem létezhetne. Az ember példának okáért nem lehetne az ami, megfelelő méretű és megfelelően barázdált, kifejlett emberi agy nélkül.
    Oszt még egy, a „vizimajom hipotézis”, ha igaz, mint a kiegyenesedés feltétele, nem zárja ki sőt, hogy maga a kiegyenesedés ténye is úgyszintén az emberré válás, azaz a kiválasztódás, de csak az . e g y i k . a sok közül, nélkülözhetetlen feltétele volt.

  • Kedves Geyzám !

    Igazán hozzd illő kis evolució tanulmányodért a most alapított Đ-arwin díjban részesítettelek. Köszönöm !
    Đ

  • István

    Azért a pozitív tulajdonságok is összesűrűsödnek az egy kiválasztódás során létrejött, egy szülőpártól származó faj esetén, tehát nemcsak a hátrányosak (vérfetőzés, degenerálódás, stb). A külső, a természeti kényszerek felerősítik ezt a genetikusan is alkalmazkodó hatást… Az emberiség fejlődése mégicsak ezt látszik igazolni.

    Üdv: Đ

  • István !

    Persze előbbi pozitív összeadódás szabálya alól kivételt képeznek a cikk címében szereplő személyek…

    Đ

  • dubois: nem vitatom. csakhogy, mindjárt az első utódpárból az egyik degenerált volt. ettől kezdve maglehetősen nehéz volt pozitív tulajdonságokat átörökíteni 🙂

  • T.Jani!

    Mi a helyzet az öszvérrel, mely két különböző faj „kisbabája”?
    Az tenyésztő ember számára(!) sok jó tulajdonsággal bíró „faj” egy zsákutca, mert tovább nem szaporodik. A mesterségesen egybehozott pároknak nem lehetnek utódai, ami arra enged következtetni, hogy a természetes evolució ez esetben mindössze nano méretekben, de általában irányát tekintve előre, míg egyes mozzanatai a visszafelé is képesek hatni, a fejlődés egykori, korábbi hatásai elavulttá tételével. Ezen belül esetenként már kifejlődött alkotó elemek, ill. egész fajok védelmét is „hivatottak szolgálni”. Így a fenti példánkban a ló és a szamár elfajzását megakadályozandó. Ahogy vesszük, értelmzés kérdése, hogy ez a jelenség az előre, avagy a hátra irányt jelenti e a fajfelődés zegzugos útvesztőjében.

  • Ille István !
    Azért nemcsak meglepő, de nagyszerű is, hogy az ősszülők egykori pátriájában, a Kelet-Afrikai Árok területén ma is élő „San törzs” minden férfi tagjában és – mondjuk – az alaszkai „inuit” eszkimók sejtjeiben tehát jelen van a csakis . k ö z ö s (EGY) s z ű l ő p á r r a utaló genetikai marker. Nem hinném, hogy jellemző lenne az ősgenetikai alapú degeneratív beütés…

    Ui: Ha jól emlékszem – sajnos a neve nem ugrik be [talán Anderson] – az egyik kisérleti személy ennek a washingtoni ősatyának a mai leszármazottja is ugyanezt a genetikai markert hordozza.

  • „Az új mondás az, hogy az evolúció az isteni teremtés eszköze. Ennek az elméletnek – mert a biológiai evolúció tényével szemben ez tényleg merő fantáziálás – a lényege, ahogy a miniszterelnök első helyettese szépen felmondta, hogy Isten eleve az anyagba kódolta bele a fejlődést. Tehát ünnepélyesen elindított egy furfangos gépezetet, és előre tudta, hogy ennek az eredménye az ember lesz, aki majd hinni fog benne (már amelyik nem születik buddhistának), megöli egyszülött fiát, és Semjén Zsolt fogja őt képviselni Magyarországon. És látá, hogy ez jó.

    A manőver ügyes, mert lehet azt is mondani, hogy az élet keletkezésekor lökte meg Isten a kecskét, ami aztán megtolt egy kart, az megforgatott egy kereket, és végül kijött Semjén Zsolt.

    Az Isten, aki játékosságában elindította útján az ostorosmoszatot, bizonyára kedvét leli abban, hogy primitív teremtményéből mára kifejlődtek a KDNP-sek. De alig hihető, hogy az egysejtűekkel, dinoszauruszokkal és félmajmokkal tamagocsizó istenségnek határozott véleménye lenne abortuszról, homoszexualitásról vagy a magyar balliberálisokról. Vagy hogy lenne egyáltalán bármilyen törvényjavaslata.

    Ez az isten már nem egyenként teremti meg az állatokat, és nem oldalbordából a nőt. Csak egyszerűen nem takarítja a hűtőjét. És az ilyen istent aligha érdekli, ha odabenn hülyeségeket hirdet róla egy magasra kapaszkodott gomba a többi gombának. Semmivel se tartja többre, mint bármelyik másikat. Úgyhogy mégis Semjénnek lett igaza: nincs elszámoltatás odaát, és ideát sincs. Csak túlélés van, a legjobban alkalmazkodók túlélése. És ha nem is érti egészen, hogyan működik ez a dzsungelben, azt pontosan tudja, neki hogyan kell túlélnie.”
    Tóta W.

  • kordon blued: szóval akkor káin nem volt degenerált. az más. gondolom – ahogy semjén mondotta volt – isten csak elkódolta, de amúgy egy rendes, jóravaló ádámfi volt. igaz, akkor még nem létezett a tízparancsolat…

  • István !

    Mindkettőnk rokona. Most már mindegy.

  • KORDON BLUED

    Amit az öszvérrel kapcsolatban írsz, nagyon jó érv a darwini evolúció mellett. De szerintem a lónak és a szamárnak azonos számú génpárja van. Az igazi kunszt az lenne, ha a lónak szamara, illetve a szamárnak lócsikója születne. De ez még mindig sokkal kisebb szenzáció lenne annál, hogy állítólag a 24 génpárral rendelkező emberszabásúaktól származik a 23 génpárral rendelkező ember.
    Egyébként, 1-4 százalékban előfordul, hogy az öszvér is termékeny.

  • mészáros, aki ugyan nem kormánytag, de tapló hülye, cáfolja, hogy árendába kapott földjein nem parlagfű nő, hanem mezei acat. legyen. csakhogy az orbáni jobbágy egyet felejt el: mind1, minek hívja, nem kellene ott lennie, ugyanis az uniós támogatást – ami, lássuk be, nem más, mint az uniós agrárgazdaság védelme még akár kiadások árán is, hiszen a lényege, hogy az ilyen topa mészáros-félék ne termeljenek rajta semmit, mert így mindenki jobban jár – feltétele nem a gaztermelés, hanem az UGARON TARTÁS! a sok műparasztnak fogalma sincs arról, mi is az!
    okulásukra:
    ” Ott a tarló a zöld ugarnövény letakaritása után legott 15 c/m
    mélyen aláforgattatik, s azután, a talaj állapotához képest, mindjárt a szán
    tás után vagy boronáltatik vagy lehengereztetik. Ez eljárás által a talajban levő gyommagvak csirázásba hozatnak s aztán a vetés alá szántáskor elpusztulnak; vagy pedig a hengerezés által a nagyobb rögök
    széttöretnek, hogy a föld elapróztassék és kedvezőbb magágy létesíttessék.
    A gyakorlat igazolta, hogy kivált homokos talajon a tiszta ugartartás nem jár előnynyel.
    A talaj erősebben és jobban kiszárad, s veszít régi televénytartalmából is. Már pedig különösen az enemü, kiszáradásra hajlandó talajokon nemkevésbé fontosabb a talajnedvesség megőrzése és gyűjtése, mint maga a trágyázás. Az pedig kétségkivül áll, hogy a többször szántott talaj jobban fölveszi ugyan a nedvességet, de előbb is elpárologtatja; továbbá a kopár
    föld a harmatképződést nem mozdítja úgy el, mint melynek növény takarója van.
    A zöld ugar tartása által a talaj nem zsaroltatik. Azon ásványi anyagmennyiség, mely ekkép a talajból elvonatik, jelentéktelen; főkép ha meggondoljuk, hogy a legkiválóbb alkatrészek jórészt megkiméltetnek s a
    talajnak beárnyékolása által annak gáz- (nitrogen, szénsav, ammoniak)
    nyelő képessége és nitrificatíója fokozódik.
    Mert vizsgálódások után tudjuk, hogy nyáron a talaj naponkint nyel el ammoniakot a levegőből, főkép eső és harmat útján jut hozzá, s midőn a talaj nyírkos, a fölvett ammoniak benne salétromsavvá oxydálódik. ”

    1885-ös tanulmány a zöld ugar fontosságáról.