Skócia nem Orbanisztán

2014 szeptember 22 10:13 de.51 hozzászólás

Egy népszavazás sok mindenre jó. Leginkább arra, hogy az emberek visszanézzenek, illetve magukba révedjenek. Valamin tarra is, hogy időt áldozzanak a múlt mellett a jövőbe merengésre is. S persze leginkább arra, hogy a különböző érvek, ellenérvek csatájában vívják meg az ideológiai széncsatákat. Tehát egy szavazás, ha nép, ha nem nép, jó dolog. Azoknak, akik az erre való felkészülés során hivatalosan teret kapnak a megszólalásra.

Megjelennek a hivatalból fanyalgók, és félhivatalból elemzők. Egész-, és félcédulások. Ha valamiben, akkor a Magyarországon élőknek ebben igazán rutinjuk lehet. Nagy nemzeti ünnepeket lehet ülni vesztes csaták emlékére, és halotti tor gyanánt merengeni évszázados sérelmeken. Tág teret adva annak, hogy mindenki, önmagát felmentve utálja a másikat. Nem utolsó sorban a saját lelki nyomorát kompenzálandó. Meg persze olykor a fizikai nyomoráért is megtalálva a szükséges bűnbakot. Nem véletlen, hogy a nagy nemzeti hátranyilazást nem egy esetben komoly hatalmi erők tűzték zászlajukra. Revansot akarván venni azokon a sérelmeken, amit esetleg az üknagyanyjuk dédapja szenvedett el. Vagy az sem, ha az éppen valahol a világ másik táján élt akkortájt. Nem tudván, hogy majdani egyszeri leszármazottja szerint nem is ott élt, ahol, nem azzal, akivel. S ha mégis, akkor lélekben már akkor genetikai ősmagyar volt, amikor azt sem tudta, hogy Pannónia valahol ott van a nap körül kerengő geoidon.

De történelmi problémáik nem csak a magyaroknak vannak. Jól mutatja ezt, hogy hasonló, vagy még régebbi nyavalyák miatt számos helyen ölik egymást az emberek. Ha másért nem, akkor egy „i” miatt. Mint azt Madách is megénekelte egykoron. Alighanem különben olyanok által felpiszkálva, akiknek a hatalmon kívül semmi sem szent. Mármint a saját hatalmukon kívül. Az egykori hétköznapok tehát bőven adnak lehetőséget arra, hogy a ma hétköznapjait megkeserítsük egymásnak. Már akkor, ha az emberek fogékonyak rá. Amit nyilvánvalóan képes fokozni a kiszolgáltatottság, a létbizonytalanság. Tágabb teret engedve az anyázásnak, a hibáskeresésnek a mindennapokban.

Amiért ez eszembe jutott, mármint a hétköznapi ellenség-faragás, és –keresés, az a minap lezajlott skót népszavazás. Az elemzők természetesen elemezték előre, és fogják még hosszasan elemezni utólag is. Még azt sem merném kijelenteni, hogy minden skóciai szíve csücske az Egyesült Királyság égisze alatt egzisztálni. Ami mögött szinte biztosan megvannak a régi sérelmek. Lefejezések és hadjáratok. Talán még a viking törzsekig visszanyúló sérelmekkel, és az újabb kori vallási nézetkülönbségekkel tarkítva. Mindezt nem is citálnám elő. Az azonban elég nyilvánvaló, hogy nem tört ki a világvége az egység fennmaradásától. Ahogy nem tört ki az egekig érő öndicséret sem a másik oldalon. Talán ezért is merészelték ezek a fura népek a hét közepére tenni a népszavazást. Még akkor is, ha az eredményét semmilyen menet közben végrehajtott választási törvénykezés nem borítékolta előre.

Ahogy nem voltak kölcsönösen vádaskodó nagy utcai kampányesemények sem. Senki nem akarta a hétköznapi kapcsolatokat, cikk-cakkban kötött barátságokat és házasságokat megmérgezni és szétbarmolni sem. Az egész szinte észrevétlenül zajlott. Az elemzők vad törzsei sem egymás rokonságát elemezték, és kimaradtak a másik szomszédjában lakók életvitelének elemzése is a mindennapokban. Hiába! Az angoloknak és skótoknak van még mit tanulniuk a magyaroktól. Mert lám, még egy rendes ellenségeskedést sem képesek önerőből úgy végrehajtani, hogy aztán évtizedekig ne beszéljenek a szomszédok egymással. Ahogy eredményhirdetésileg is van még mit tanulni. Mert micsoda ostoba dolog, hogy nem forgatták fel a városokat. Akár örömükben, akár bánatukban. Ahogy elmaradtak a választási csalást emlegető hídlezárások is. Szinte észre sem lehetett venni a NAGY ESEMÉNYT. Az emberek élték a mindennapjaikat. Bementek dolgozni, és nem köpték szembe egymást.

Mert hát ezek már csak ilyen fura népek. A népszavazáson hoztak egy döntést, és csak úgy tudomásul veszik. Szijjártónak lenne még mit evangelizálni a csatorna mentén. Bár lehet, hogy amennyiben megpróbálná elmagyarázni a hites orbánista szabványt, akkor csak odaszólnának neki egy pub-ban: „Ülj le öcsi, s igyál inkább”. Vagy azt sem. Legyintenének, hogy „bolond ez a gyerek”, aztán rá se bagóznának többet.

 Andrew_s

51 hozzászólás

  • A cikknek nem sok értelme van szerintem. Legfeljebb csak annyi, hogy probál ebből is „magyarverést” alkotni az írója.
    „Lám, a skótok milyen rendes fickók, se szembeköpés, sem tüntetés nincs a vesztes oldalról.
    Bezzeg a magyarok, nem beszélnek a szomszéddal évítízedekig, ha más véleményen van..stb.stb.”

    Először is, a cikk írója, NEM volt OTT Skociában, hogy is viselkedtek egyénileg a skótok. Csak a magyar sajtó értesülése alapján tud a népszavazásról.
    Másik oldal, a magyar ellenséges érzelme az ellenzékhez, igen is érthető. A bal és jobb oldal örök ellenségeskedése már Rákosi kor óta tart és apáról, fiúra száll, érthetően.
    T.i. NEM volt és NINCS Rákosi emlékei a skótoknak, de még hasonló sem. Az angolok uralma lehetett kegyetlen, dölyfös és lekezelő az évszázadok alatt, de ők voltak az uralkodók, skótok MÁSIK nemzet volt és alattvaló.
    Magyar viszonylatban csak az ideológia volt más, hiszen mindenki egyformán magyarnak számitott az orosz uralom alatt, de mégis, egymást nyirták ahogy tudták…börtön, internálás, kivégzések formájában.
    Ez a nagy különbség a skót és a magyar helyzet között, ami utóhatásban még ma is érezhető!

    Ezért nagyon rossz hasonlatot használt a cikk……

  • Figyelő
    2014 szeptember 22
    10:57 de.

    Bocs, de szerintem a „jó napot” kijelentésnél összetettebb mondatokkal ne próbálkozz.
    „Először is, a cikk írója, NEM volt OTT Skociában, hogy is viselkedtek egyénileg a skótok. Csak a magyar sajtó értesülése alapján tud a népszavazásról.”
    Ez derekas megállapítás. Főleg ex-catedra 🙂 Mert ugye jöhet a kérdés: honnan tudod?
    Alkalmasint lécci-lécci mesélj! Melyik skót illetve angol városban törtek ki flaszterdobálások, hídlezárások? Naaaaa! Mond már! Mert ezek a frányán titkolodzó médiákok hallgatnak az esetekről.
    Ehhez semmi köze Rákosinak.
    Ugye nem akarod azt mondani, hogy Rákosi miatt állította Orbán 2010-ben, hogy az általa szervezett szavazást csalások miatt vesztette el?
    Bolond vagy, mint a vezéred.

  • Csiszer Lóránt

    „Revansot akarván venni azokon a sérelmeken, amit esetleg az üknagyanyjuk dédapja szenvedett el.” … és amit a mai napig sem orvosoltak. Vagy még egy variáció: Pénzügyi kártérítést kapva (nem csak akarván) azokért a sérelmekért, amit esetleg a nagyanyjuk szenvedett el. Érdekes nem a hasonlat?

    „Ha másért nem, akkor egy „i” miatt.” – Vigyázat, mert ha az igazságból elveszik …

    „Ahogy elmaradtak a választási csalást emlegető hídlezárások is.” – Ahogy elmaradtak a választási csalások is …

    „Bementek dolgozni, és nem köpték szembe egymást.” – Mindenkinek nem természetes állapot a szembeköpés …

    „A népszavazáson hoztak egy döntést, és csak úgy tudomásul veszik.” – Istenem … ha Székelyföld helyzetéről népszavazást hagynának rendezni …

  • Így balhéztak Glasgowban a szavazás után – videó! – Blikk.hu
    http://www.blikk.hu › Aktuális
    9 órája – A gyarmatpártiak uniós zászlókkal a kezükben, a függetlenség hívei pedig a skót nemzeti dalt skandálva keltettek zavargásokat Glasgow utcáin …

  • Glasgowban a rendőrség letartóztatott 11 embert a Skócia függetlenségéről szóló választások eredményeinek bejelentését követő zavargások során.

    Szeptember 19-én a város egyik terén Skóciának az Egyesült Királyságtól való elszakadásának tüntetői és ellentüntetői léptek fel, amely során zavargások, illetve összecsapások alakultak ki.

    Szeptember 18-án Skócia 55%-a a maradás mellett döntött, az ellenzők 45%-a pedig az elszakadást kívánta.
    Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_09_21/Skociaban-11-embert-tartoztattak-le-4935/

  • jani
    2014 szeptember 22
    1:02 du.

    Te meg is nézted azt a videot, vagy csak a címéig sikerült eljutni? A „tüntető tömeg” összesen nem volt ötven embernél több. Na jó, lehet, hogy száznál.

  • Csiszer Lóránt
    2014 szeptember 22
    12:31 du.

    2002-ben ki csalt szerinted? Tudom, a szocik. Ja, hogy nem ők szervezték a választást? Hogy Orbán és Pintér szerint rendben zajlottak akkor? Szar ügy.
    Talán nem véletlen, hogy a bolsevik csalást 2014-re beépítették a rendszerbe.
    Elérve azt, hogy alig több, mint egyharmaddal parlamenti kétharmadról beszélhessenek. Mint a régi szép SZKP-s időkben.

    Azonban még ez sem von le abból semmit, hogy nem ment a miniszterelnöki anyázás, házfalnyi plakátokon a személyeskedés, és hogy az átlag angol, s gyanítom, a skót is letojta nagy ívben az eredményt. A szinte rekordszintű részvétel dacára.

  • jani: Kicsi balhék voltak. Glasgow ipari város, erős ír hatással. A szabadságvágy erősebb mint Skócia más részeiben. A foci szurkolok is sokan vannak. A nacionalisták nem keveset ittak, majd kiengedték a gőzt. Skócia nem gyarmat, és nem is úgy gondolják az emberek. A fiatalok, kiknek semmi veszteni valója nincs még, álomvilágban élnek. Salmond nagyon sokat ferdített, tán hazudott? Itt a vélemények egy irányba mutattak, Skócia nem tud megállni a lábán ilyen szinten. Pedig talán az íreknek jól jött volna egy elszakadás. Nagyon komoly, esetleg megoldhatatlan gondjaik lettek volna a skótoknak. Már az EU tagság, és a font elvesztése nagy érvágás.
    Írország a függetlenségbe kétszer majdnem belehalt. Megpróbálhatta volna persze Skócia, de az Ő helyzetük teljesen más, mint az íreké.
    Még egy. Ha levesszük az elszakadásra szavazók közül a nagyon fiatalokat, a különbség még nagyobb. A skót 16 évesek sem sokkal okosabbak a többi 16 évesnél. Őket könnyű felhergelni egy képzelt eszméért. Érdekesség, hogy a főváros Edinburgh royalista.
    Hidd el, nagyságrenddel nagyobb balhéra számítottunk.

  • Imádom, hogy MINDENHEZ Orbánt kell felhozni, még a skót népszavazáshoz is. Baj a magyar mondatfűzésem?
    Nagyobb baj, ami nálatok jelentkezik az agyatokban!

  • figyelő: attól tartok, most egy csöppet túllőtt a célon. javaslom, vegyen vissza, mert a végén még többen is elemezni fogják a maga agybeli problémáit.
    orbánt amúgy nem felhozzuk, hanem erősen leértékeljük.
    majd szóljon, ha kötelező lesz rajongani érte. amúgy nem értem a heveskedését: magát nem érinti, hát akkor?

  • Baj!

  • A cikk nem erről szólt? A skót választás és Orbánisztika?
    Kinek az agyával van probléma, úram?!

  • figyelő: az orbánisztika az olyan, mint a numizmatika? vagy, mint a lingvisztika?
    hogy kinek az agyával van probléma? javaslom, kérdezze meg kezelőorvosát, vagy gyógyszerészét 😀

  • Maga tudja, István! Én soha nem használtam ezt a buta kifejezést.
    Másra nem telik, csak személyes gorombaságra?
    Orbánisztán, ezt a kifejezést egyedűl itt olvastam..

  • figyelő: szóval, akkor az én szövegértésemmel van a baj, mert mintha itt (Hozzászólás: 2014-09-22 – 5:06 du.
    Bla, bla, bal…..muszáj valamit írnia, ugye?) azt olvastam volna, hogy azt írta: bla, bla, bla…akkor elnézését kérem, majd szemüveget cserélek.

    az pedig, hogy az orbanisztán kifejezést egyedül itt olvasta, sajnálatosan arra enged következtetni, hogy nem igazán olvas mást. no, nem a washington postra gondolok, de, ha figyelmesen olvas, akkor a nyomtatott sajtóban a népszavában, népszabadságban, HVG-ben, magyar narancsban sűrűn találkozhatott volna ezzel a gúnyos, ám a valóságot mutató meghatározással. ja, hogy nem olvas ilyen szennylapokat? az más. akkor közlöm, hogy az elektronikus sajtóban meg se szeri, se száma. amúgy attól tartok, több, mint négy éve az Ellenszék Vélemény
    Magazinban én használtam először ezt a kifejezést. nem gondolja, hogy találó?

    azt minek minősíti, ha úgy en bloc mindenkiről kijelenti- ezen az oldalon, természetesen – hogy baj van az agyában? az talán dicséret?

  • Figyelő
    2014 szeptember 22
    4:39 du.

    Nem. Szerintem a cikk arról szól, hogy le lehet folytatni választást előzetes törvénymanipuláció és utólagos flaszterdobálás nélkül is.

  • llanfair
    2014 szeptember 22
    2:19 du.
    Itt Cambridge-ben meg sem lehetett érezni. Tudom. Ez a tuloldal. De akkor sem. Mindenki tette a dolgát. Kenyeret vett vagy sütött. S ennyi.

  • Szerintem, jól látja Figyelő, hogy a cikk megírásakor a szerzőt – szóhasználata alapján is – „orbanisztán” lejáratása motiválta. Egyébként, nem tudok arról, hogy a skótoknak egymást közt ősi sérelmei volnának, ami miatt egymásnak kéne esniük. Sérelmeik az angolokkal szemben voltak (vannak), akik viszont lehetővé tették, hogy szabadon dönthessenek hovatartozásukról.

    Flaszterdobálás nálunk az „öszödi beszédet”, nem pedig a szavazást kísérte. Hál’ istennek Mo-on nem volt olyan, hogy a civilek az utcán (jobb és baloldal) egymásnak estek volna. Ilyen csak a hatalommal szemben volt. Civilek közt a háború egyelőre csak verbális.

    Érdekessége a skót szavazásnak, hogy lám, a gazdasági érdekek felül tudják írni a nemzeti érzelmeket.

  • Andy Mage: Itt is nagyon nyugodtan latolgatták az esélyeket. Pedig talán segítség lett volna Írország egyesítésére. Mégis úgy gondolták, Skóciának maradni kell. Engem meglepett ez a nyugalom.
    A gael football döntő nagyobb port kavart (sajnos Donegal vesztett. A francba). Donegal megye egy részét Anglia bitorolja. Itt a határ.
    Észak-Írországban (Belfast) minden héten csinálják a cirkuszt az angolok. De előjelzések szerint nem valószínű ott sem, hogy nyerne egy ír szavazás. Bármit mond Benjamin Franklin, a jó életet kevés ember dobja el egy eszméért. A sajátjához joga van, de a gyermekei jövőjével játszani?
    De ez talán azért van, mert ott tényleg semmi keresni valójuk nincs az angoloknak, és ezt ők is nagyon jól tudják.
    Én személy szerint örülök az eredménynek, és a forradalom elmaradásának. Szeretem és féltettem a skótokat.
    De szeretném Írország egyesítését, sok sebet begyógyítana. De csak békés eszközökkel.

  • Jani

    Az Erzsébet híd „elfoglalása” azért a szavazás után történt közvetlenül.
    Az őszödi beszéd is egy jó ok volt az újabb választási pofonra válaszul s kövezetet felszedni, tankot elkötni, szóval a választáshoz is volt köze azoknak az eseményeknek, csak eltartott egy kis ideig, amíg az OVI megteremtette az apropót az Astoriánál történt fellépésével. És két megmozdulás nyilvánvalóan szándékos egymásra szervezésével. Úgyhogy ne hablatyolj össze annyit.

  • moll: jani a cipője mellett jár. orbanisztánt nem kell lejáratni, lejáratja az magát önként és dalolva a nélkül is…

  • moll

    Kíváncsi volnék, ha nem tíz százalék, hanem csak minimális különbség lett volna a skót szavazatok közt – akkor újraszámlálás nélkül – vajon simán belenyugodna-e a vesztes fél? Én nem vennék rá mérget..

  • jani: Jópofa vagy. Miért zavar, hogy máshol kulturáltabbak az emberek? Tegyetek róla, hogy Magyarországon is ilyen legyen.
    Érdekessége a skót szavazásnak, hogy lám, az ész, felül tudja írni a nemzeti érzelmeket. Én így látom. Persze úgy, hogy nem kell megvalósítani, úgy tetszik neked a farkasok dala. De ha oldalba lőnének, elmenne tőle a kedved.
    Felesleges erőlködés sárba húzni őket. Attól „magyarhon” nem lesz jobb. Nyugodj bele. A ha pedig itt sem játszik. Gondolj bele, mi lenne a Fidesszel, HA gondolkodnának a magyarok. De nincs HA, nem gondolkodnak. Egyáltalán, voltál te a szigeteken, vagy csak beszélsz a levegőbe?

  • Ismétlem: NEM lehet összehasonlatani a skótok bánatát, szavazását, a magyar helyzettel jelenidőben és a múltban.
    Mellesleg, most 63 éve hogy letartoztattak, a magyarok!

  • figyelő: és? él(mi több, kiválóan él kommunisták üldözte mivoltának köszönhetően) és virul – hogy milyen szellemi állapotban, az más kérdés – tudja, soha nem írt olyat, hogy bla-bla-bla…

  • Ille István
    2014 szeptember 23
    12:39 du.
    Szellemi állapotomért ne aggodjon, kedves István! Van még itt valaki aki ír magának választ egyáltalán?
    Örüljön, hogy én intelligens kommentekkel gazdagitom a KMH-t!
    „és? él(mi több, kiválóan él kommunisták üldözte mivoltának köszönhetően) és virul –”
    Erre a hülye mondtára, még válaszom sincs….

  • Andy Mage
    2014 szeptember 22
    7:07 du.
    Nagyon beteg……..

  • llanfair

    Bizonyára nem tűnt fel, hogy személyeskedsz. Vajon ezt a tulajdonságod magyar honból vitted magaddal vagy már az új hazádban vetted fel? Hogy ki hol járt és ki beszél a levegőbe, arról a kalandozó magyarok jutnak eszembe, akik annak idején lóháton bejárták egész Európát, és akiket ettől még nem sokra becsülsz.

    Egyébként, miből szűrted le, hogy engem zavar, hogy „máshol kulturáltabbak” az emberek? Azt pedig tudtad-e, hogy egy felmérés szerint matematikából és természet-tudományokból a magyar diákok a világon a negyedikek? És veled ellentétben a külföldik jó véleménnyel vannak rólunk.

    A magyar diákok a világ legjobbjai között
    diakkapu.hu/…/1003-a-magyar-diakok-a-vilag-legjobbjai-kozott?format..

    Magyarországon érzik magukat legjobban a cserediákok …
    eduline.hu/…/Magyarorszagon_erzik_magukat_legjobban_a_cs_R4AQ…

  • jani: mi több, a NAT még csak javítani fog rajta! hiába, a poroszos drillnél nincs hatékonyabb!
    de nem kell aggódni, a következő tanévtől már azt is megmondják, melyik megyében milyen szakmákat oktathatnak, az alternatív képzésű – alapítványi és egyházi – oktatási intézményektől megvonják az állami támogatást, nehogy már önállóan – uram bocsá’ másképpen! – gondolkodó emberfőket műveljenek ki, mint az állami egyenfej, ezáltal ellehetetlenítik őket, a gimnáziumokat megrostálják, mi a francnak kell annyi általános műveltségű ember, aki ráadásul még arra is vetemedik, hogy esetleg egyetemre megy, a szakmunkásképzőkben minimálisra csökkentik a humán művelődési tárgyak óraszámát, noch dazu még azt is megszabják, hogy milyen szakmákban képezhetnek – mert hát ők annyira okosak, hogy pontosan tudják, 3-4 év múlva milyen szakemberekre lesz szükség, lásd az újra indult vájárképzést, amire itthon művelhető bánya hiányában kurvára nincs szükség – és hány embert. sebaj. juhászképzés biztosan lesz, mivel fideszbirka akad bőven.
    javaslom tanulmányozásra:
    http://youtu.be/-_bOh9OIHbY
    remélem, a maga gyereke is ilyen lesz.
    az, persze, hogy az így képzettek egyetlen mondatot nem lesznek képesek összerakni egy idegen nyelven, mi több, valszeg egy műveleti utasítást sem fognak tudni értelmezni külső segítség nélkül, nem számít. betanított munkásnak jók lesznek. igaz, hozzá adott értéket nem képeznek, de ki a francnak kell az? rohadt kapitalista szemlélet.
    orbánnak egy lebutított, könnyen manipulálható tömegre van szüksége. ajánlom azonban figyelmükbe a klip befejező képsorait…

  • jani: Nem tudlak követni. Te véleményt mondtál egy népről, bevágtál pici kis videókat az igazolásodra. Megkérdeztem, mennyit töltöttél a szigeteken, hogy ítélkezel? Válasz helyett vádolsz. Ügyes.
    Hozhatsz nekem bármilyen statisztikát, több tucat egyetemi tanárral beszéltem. Mind panaszkodott a gyerekek vészes butulásáról. Persze, vannak tehetségeink és jó iskoláink. De a többség vészesen buta.
    A kalandozó magyarok végigrabolták és gyilkolták Európát. Van aki büszke erre. Én nem. Én is eljutottam idén (is) St Gallen-be, de nem gyújtottam fel. Azért magyar vagyok?
    Ízléstelen megjegyzésed pedig bizony személyeskedés. Az, hogy mit vettem fel új hazámban, az az én dolgom. De te megint burkolatlanul leszóltál egy népet, amelyről semmit sem tudsz, talán a tv-n kívül még nem is láttál ír embert. Akkor, hogy is mersz véleményt mondani róluk? Láttad a Rettenthetetlent esetleg? Tudod, hogy vörösek? Veled ellentétben, én 50 évet éltem abban az országban, melyet kritizálok. Nekem van rá jogalapom.

  • llanfair
    2014 szeptember 23
    5:07 de.

    Egyszer voltam Írországban és elég rövid ideig. Az nyilván nem reprezentatív helyzet.
    De gondolom, hogy ott sem fenékig tejfel minden.

  • Figyelő
    2014 szeptember 23
    12:59 du.

    Világos. Tehát, ha egy választást minden különösebb utcai civódás nélkül folytatnak el az nagyon beteg…
    Vagy nem erre gondoltál?

  • jani
    2014 szeptember 23
    8:53 de.

    Megjegyzem: a győztes fél sem rendezett halleluja-estet. nem próbálta meg senki lehülyezsidóskotozni a máikat.

  • llanfair

    Nem tudsz követni? Első hozzászólásomban nem mondtam sem ítéletet, sem véleményt semmilyen népről. Annyira, hogy teljes egészében csak idéztem a lapokból és azt ütköztettem a véleményetekkel. A kérdésedre pedig válaszoltam. Ha nem elég világos, akkor kifejtem bővebben. A „világlátott” kalandozó magyarokkal arra utaltam, hogy abból, hogy valaki sok helyre eljutott, automatikusan nem következik az objektivitása vagy a kultúrfölénye. Akkor sem, ha nem nyilaz vagy gyújtogat. Nálad pedig régi nóta a magyarok „fikázása”. (Szándékosan használtam ezt a kifejezést, hogy emlékeztesselek). De ettől függetlenül, nem vagy tapintatos a magyarok „hiányosságaival”, sem az én „tudatlanságommal” szemben. Majd, ha nem taposol két lábbal mások nemzeti vagy személyes önérzetébe, akkor majd elmondhatod magadról, hogy finom úriember vagy, aki alkalmas mások tanítására.

    Egyébként, a feleségem többször járt már Angliában és Skóciában is. Sőt, lánykorában lakott is ott). Nálunk ő kommentálta a skóciai eseményeket. Mellesleg tanárnő és első kézből tudom, mi történik az iskolai oktatásban.

    Ja, az egyetemi tanárok nem tanítanak gyerekeket. Ők is csak áttételeken keresztül tájékozódnak. Aztán elfelejtetted megemlíteni, hogy magyar, skót vagy ír gyerekek tudatlanságáról beszélsz, vagy csak úgy általánosságban. Nem mindegy.

  • Ilanfair

    Ja igen, majdnem elfelejtettem. Nem tudok semmit az írekről? Miből gondolod? Igaz, most a skótokról volt szó, de oda se neki. Kelta mind a kettő, nyilván ezért kevered őket. Vagy fáradt vagy. De nem erőlködöm, hogy bizonyítsak, mert úgy sem hinnéd, hogy nem a wikipédiából puskázom. Egyébként, vannak félig ír unokatestvéreim.( A másik felük magyar)Már csak miattuk sem szólnám le az íreket. És most különben sem róluk volt szó.

  • jani: Kérdeztem az ítéleted alapját. Erre te megsértődtél, hogy személyeskedem. Esetleg ha sértődés helyett ezt írod, de akkor nem személyeskedhetsz. Nem vagyok finom úriember, és itt nem is akarok az lenni. A skótok hét ír klánból származnak, akik kb 500-ban rándultak át Skócia területére Szent Columba vezetésével, és a koptokkal keveredve lettek skótok. Bizony a skótok erősen írek. Keverném őket? Bizony, nem véletlenül van Glasgowban A Celtic focicsapat. Te gyanúsítottál meg, hogy itt vettem fel, szerinted rossz szokásokat. Szerinted ez nem az írek leszólása? Szerintem igen. A skót függetlenség összefügg Észak-Írország függetlenségével. Ez nekem magától érthető. Nem szándékom, hogy te elfogadj engem. Egyszerűen nem érdekel, hogy Magyarországon bárki is elfogadjon. Rég elmúlt az az idő.
    Utoljára óvodás koromban „fikáztam”. Ezer okom volt eljönni Magyarországról. A véleményem az ország lakóiról első kézből való tapasztalatból van. Ötven én tapasztalatát akarod semmibe venni? A kritika az kritika, és nem fikázás. Még akkor is, ha nem tetszik nektek. De ha cáfolnál, és nem minősítenél. Nem kell elfogadnod a véleményemet, nem akarlak meggyőzni. Minek? Leírom a gondolatomat. Ti meg azt gondoltok rólam, amit akartok. Számít? De az ott történtek sajnos engem igazolnak. Azért mert nektek jó, nekem ne legyen már jó.
    Természetesen a magyar gyerekek sötétedéséről beszélek. Hiszen nekik kellene az országot kihúzni a gödörből. Az egyetemi tanárok azok, kiknek okos, értelmes, a világon elfogadott embereket kell képezni. De ehhez alapanyag kellene. Ők érzik igazán, milyen silány a gyerekek tudása, oktatása. Nem tudhatom, hogy máshol mennyit romlott az oktatás, hiszen csak Magyarországon van tapasztalatom.
    Azt meg tudomásul kell venned, mikor engem „fikázol”, egy magyart „fikázol”.
    Évente kétszer jön hozzánk egy baráti házaspár. A hölgy angol-magyar tanár. De történhet bármi az oktatásban, ha a végeredmény siralmas.

  • Andy Mage: Persze, hogy nem. Annyira nem, hogy tejfölt nem is gyártanak :). Nem akarom leírni, miért tartom az íreket nagyra, mert kevés itt a hely. Nagyon sok gond és hiba van. De meg akarják oldani, és folyamatosan oldják is meg. Például tegnap kezdődött szerencsétlen indiai hölgy pere, akit vallási okokra hivatkozva „gyilkolt” meg egy nőgyógyász. A haláleset után pár nappal már hatályba is helyeztek egy törvényt, ennek megelőzésére. De az kevés, a bírósági „elítélés” is kellene. Még nem volt száz évük, és a szinte barlanglakásokból most itt tartanak. Már ez tiszteletre méltó. Úgy volt, leírom egy cikkben a tapasztalatomat, de azóta fordult a világ kereke. De felesleges is lenne, mert nem a véleményemmel szoktak foglalkozni, hanem a személyemmel. Ez is szép magyar szokás (pedig most már kivetett magából a „baloldal”, ez nem lehet szálka a jobboldal szemében). Gondolom szimpatikus egyéniségem lehet az oka. Oda se neki (Pedig jó pofa lett volna, mert feleségemtől az egyetemen kérték a folyamatos tájékoztatást. Keverve az én szemszögemmel, nem is lett volna talán érdektelen). Laktunk régen Londonban, havonta egyszer-kétszer átugrunk a királyságba, kialakult egy kép.
    Nekünk Magyarországhoz képest Mennyország. Hiába magyarázzák, hogy nem így van. Naponta tapasztaljuk. És nem csak a majd két nagyságrenddel több fizetés, hanem a légkör, ami körülvesz. Pedig bevándorlók vagyunk. De persze nem szentek laknak itt sem, de egy percre sem bántuk meg, hogy elindultunk. Hazudhatnám ‘janinak”, hogy ott milyen jó volt. De adódna a kérdés, akkor miért mentél el? Hát azért, mert nem volt jó. Nagyon nem volt jó. És sajnos nem csak a kormányok, hanem a magyar emberek viselkedése miatt. Akkor miért titkoljam? Tapintatból? Ugyan! Igaza van „janinak”, nem az írekről volt szó. De akkor miért ezt emelte ki a véleményemből? Bocs, megint feleslegesen hosszú voltam.

  • Feltétlenül vitájukban, Janival értek egyet és nem Illanfairrel!
    Azért, mert valaki elhagyta hazáját és máshol megtalálta boldogságát, nem fair az otthont állanadóan csépelni és lehúzni.
    Ha úgy vesszük, a magyar haza hozzám elég rossz volt a múltban, de ma is szolidaritást érzek iránta és a javát kivánom, Kanadában.

  • Figyelő: Kedves Figyelő! Még nem volt példa rá, hogy velem egyetérts. Legyek szolidáris? A mindenkit tönkretevő hatalommal, a szekértolóival vagy a gyáván sunyitokkal? Kivel legyek szolidáris, mikor egyikkel sem tudok egyet érteni?
    Ha tudom, hogy lehet jobban és másképpen csinálni, miért hazudjam azt, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve? Ez erkölcstelenség lenne.
    Te ülsz a biztonságot adó gazdag országodban, és ezzel a kormánnyal szolidáris vagy. A demokráciát megtagadó, diktátorokkal barátkozó, országot tönkretevő, csak az elvtársait etető párttal,aki még a vallásból is csúfot űz, és politikára használja fel? A sok bólogató pedig felállva tapsol. Számon kéred, hogy én nem vagyok szolidáris. Te miért vagy? Én utálom a magyarságot, mert felhívóm a figyelmét arra, hogy nagyon nagy a baj, vagy Te és Jani, akik altatják az embereket, hogy milyen nagyon jó nekik. Pedig nagyon nem jó. Ülsz a biztonságban, kezedben a libacombbal, és a villanyszámláját kifizetni nem tudókat lenéző párttal szolidáris vagy? Abban a pillanatban, mikor a magyar felemeli a fejét, elzavarja diktátorát és elindul a jó úton, abban a pillanatban szolidáris leszek. De erre semmi esélyt nem látok, mert a magyarok zöme gyáva vagy megvehető. Vagy gyáva és megvehető.
    Menj fel egy fórumra. Bármiről legyen szó, a harmadik-negyedik hozzászóló már nyíltan zsidózik, buzizik és pártvezéreinek szólamait hangoztatja. A gondolkodó ember azonnal „zsidólibsicigánykomcsibuzi”. Hát legyél velük Te és jani szolidáris, és nem kérek belőlük.

  • Csiszer Lóránt

    Érdekes … azt hallom, hogy a skóciai népszavazás alatt és után több heléyen is kihívták a rendőrséget, mert rendellenességet észleleltek (pld. azt, hogy a számlálásnál Igen szavazatok voltak a Nem szavazatos kupacban) és vannak akik a szavazás megismétlését kérik. Nem arról volt szó, hogy senki sem kiállt Skóciában csalást? Ennyit a skót másságról …

  • „Én utálom a magyarságot, mert felhívóm a figyelmét arra, hogy nagyon nagy a baj, vagy Te és Jani, akik altatják az embereket, hogy milyen nagyon jó nekik. Pedig nagyon nem jó. Ülsz a biztonságban, kezedben a libacombbal, és a villanyszámláját kifizetni nem tudókat lenéző párttal szolidáris vagy?”
    Mit lehet erre válaszolni?
    én 1956 óta semmi párttal nem vagyok szolidaritásban. Szóval, engem hagyjanak ki a vitákból. Viszont gyülőlködésből soha nem lett semmi. Vagy ezt már elfelejtette Ilanfair?
    NEM azért ment Írországab hogy elkerülje a gyülölkődést?
    Pedig, ott van csak igaziból az!

    Ha meg kint él boldogan, felejtse el a magyar, képzelt „diktaturát” és ne úszitson tovább embereket gyülőletre. Hitler kora már régen lejárt!

  • Figyelő: Ez elég zavarosra sikerült, persze érdemi válasz nélkül.
    Ilyen rövid írásban ennyi butaságot……
    Az utolsó mondatai pedig arra utalnak, hogy mégis szereti az alkoholt.

  • Rövid válasz volt, azt ért meg belőle amit akar, egy magyar emigráns….
    Ha utálja a magyarságot, lépjen le.
    Semmi szükségünk nincs gyülőlködésre.

  • llanfair

    Nehéz veled érdemben vitázni, mert rendre átértelmezed a más véleményen lévők mondandóját, olyan szavakat adva szájukba, amiket azok nem mondtak vagy nem úgy mondtak. Illetve olyan tetteket tulajdonítasz nekik, amelyeket te találsz ki. Vádjaiddal nem foglalkozom, amit akartam elmondtam.

  • jani: Szambol vetted ki a szot. Most is te ragadtad ki az ireket, pedig mellekszal volt. Mint irtam, nem akarok vitat. Elmondom a velemenyemet, es nem varok valaszt. Sem azt, hogy igazam van, sem azt, hogy hulye vagyok. A nevem ott van az elejen, ne olvasd el. De ha irnak, valaszolok. Sajnalom, ha nem tetszik a valasz. En mar csak ilyen senkihazi vagyok.
    De meg sosem irtad le, mit ertelmezek at. Csak ugy mondod? A skotokra tett megjegyzesedet nehez lett volna felreerteni.

  • jani. Még megkérdezném, milyen vitáról beszélsz? Első idelátogatásom óta azt tapasztalom, hogy mindenki elmondja a magáét, és a saját véleményén egy fikarcnyit sem változtat. Úgy 90%-ban tudom előre a választ. Azután vérmérséklet szerint jön a személyeskedés, vagy különböző durvaság. Érdemi vitát én még csak elvétve tapasztaltam.
    Az én véleményemnél is engem minősítenek, nem a véleményemet (bár csak az Ille és a Fuser ismer (félre). Ha ellentmondok (szinte bárkinek), ellenség vagyok. Ezek után írhatok amit akarok, bent vagyok egy dobozban. Ez nem a vitáról szól, hanem a kinyilatkoztatásról. Amit azután a kinyilatkozó szemére hány a másik kinyilatkozónak.
    Egy ismerős pszichológust megkértem, olvasson át néhány hozzászólást. Érdekes véleményt formált meg. Szerinte „családias gyalázkodás” folyik.
    Minden bizonyítékot meg lehet támadni. Te azt mondod, azért nem vagyok világlátott, mert járom a világot. Persze, lehet. De Te ismered az íreket, mert van „félír” rokonod. De hát nekem is van Trencsényben szlovák rokonom, aki Trianon után a háta közepére kívánja a magyarokat. Soha nem is láttam. Akkor most ismerem a szlovákokat? Mondom, minden bizonyíték támadható. Ha Figyelő mondja, elfogadod, ha én, akkor nem, mert ellenszenves vagyok neked, és nem egyezik a világnézetünk sem. De nálad fő szempont az ellenszenv.
    Szeretném pontosítani egy zenei témával. Cziffra György nagy művész (az), de Schiff András nem, mert ellentmond a magyar hatalomnak.
    Ez nem nevetséges megközelítés? Ezek után komolyan lehet venni a hozzászóló véleményét? Ilyen vélemény után, miért fogadnék el bármit, amit mond? Hiszen nem az agyával vitatkozik, hanem érzelemből. Itt miről lehet vitatkozni?
    Még egy gondolat arról, hogy szememre vetették nemrég (látod ők már nem is állnak szóba velem), hogy olyat mondtam, amit nem vártak tőlem. Ugyan igaz volt, de, hogy jövök ahhoz, hogy ilyet mondjak. Rám is fogták, hogy hazudok (ezt a legkönnyebb), pedig saját és Josephus Flavius tapasztalata volt. Félre akartak érteni, félre is értettek. Van egy ír író (jól hangzik), aki azt mondta: Ellent mondok magamnak? De hát annyian vagyunk bennem.
    Nem szó szerinti az idézet. Nem értem ezek után, mit vársz tőlem?
    A gondolatnak az a sajátja, hogy mindenki másképpen értelmezheti.
    De én másképpen gondolkodom, mint Te, ezért számodra elfogadhatatlan vagyok. Így jártam. No, okoskodtam eleget. Majd szép lassan kikopok innen, és emelkedni fog az újság színvonala. Addig is szép napot!

  • llanfair: azért a kikopásod nem tenne jót az újság színvonalának. cserébe – lássuk be – csökkenne a hozzászólások intellektusa. szóval, csak ne kapkodd el.

  • Csiszer Lóránt
    2014 szeptember 24
    12:47 du.

    Senki nem állította, hogy Skóciűban vagy bárhol másutt szentek élnek.
    Azt állítottam, hogy nagyságrendekkel mások a reakciók. Pl. politikai vezetők nem üvöltöznek habzó szájjal egyik oldalon sem.

  • Irigylem a skotokat.Ők tudják mi a demokrácia és hogyan kell vislkedni egy demokratának.Sajnos az Orbanisztánban ez nem igy van,és ahogyan az ügyek állnak sokáig nem is lesz igy.Nálunk a demokrráccia betonba van elzárva.
    Azt ieja szerző,hogy:”Az angoloknak és a skotoknak van még mit tanunulniuk a magyaroktol.”Ezt mindta vala a mi szeretett vezérünk is,aki Magyarországot az europai országoknak mutat példát.Hogy miben azt nem mondta.A skotok nem mondanak semmit,csaak teszik a dolgukat,amit egy demokratikus állalmban tehetnek.Megtörtént a népszavazás,megszületett az eredmény és mita ad Isten nincs ujraszámlálási követeleés,mindenki harag nélkül tudomásul vette a népakaratot.
    Nekünk,magyaroknak van tanulni valónk az angoloktól és skotoktol.Gratulálok demokratikus viselkedésükért,és egyben irigylem is őket,hogy náluk ilyen egyszerüen müködik a demokrácia.

  • Csiszer Lóránt

    Istvan Berez.: „Megtörtént a népszavazás,megszületett az eredmény és mita ad Isten nincs ujraszámlálási követeleés,mindenki harag nélkül tudomásul vette a népakaratot.” Talán nem olvasta az előző hozzászólásom?

    Andy Mage: Lehet mások a reakciók, de azért Magyarországon sem üvöltöznek habzó szájjal a politikai vezetők … ez kissé túlzás.