Navracsics Tibornak nincsen szégyenérzete? Gondolatok a brüsszeli produkcióról…

2014 október 1 1:29 du.36 hozzászólás

„Jó európainak lenni”–deklarálta Navracsics Tibor Brüsszelben biztosi meghallgatásán. Aki az elmúlt években egy kő alatt bújkált és nem hallott semmit az Orbán rendszer kibontakozásáról komolyan azt gondolhatta, hogy Navracsics Tibor lehet Európa egyik legdemokratikusabb, legliberálisabb, legfelvilágosultabb haladó politikusa. Brüsszeli meghallgatásán elmondta:

  • „Az európai állampolgárság több mint egy közös útlevél” és ezzel jelezte Navracsics, hogy szerinte mélyíteni kéne az uniós identitást és integrációt.
  • „A biztosi poszt csak az európai érdekeket szolgálhatja,” azt viszont nem árulta el, hogy a nyugati hanyatlás és imperializmus mennyiben fonódott össze ezekkel az európai értékekkel.
  • „Az Európai Unió és Magyarország közötti viszony nehéz időszakon ment át,” de ha a „nézeteltérések” megoldódnak, akkor attól Európa is erősebb lesz. Navracsics Tibor kedvelheti az eufemisztikus kifejezéseket.
  • „Fel kell készíteni a fiatalokat egy multikulturális világra”–tette hozzá az Navracsics oktatási biztos. Vajon úgy fog majd konzultálni fontos kérdésekben kisebbségi közösségekkel, mint ahogy tette kormány – például – a Szabadság téri szobor ügyben, vagy Holokauszt emlékév ügyben a magyar zsidósággal?
  • „Akárcsak a középkori katedrális építői, mi sem fogjuk látni a munkánk végét.” Ez eléggé ominózusnak hangzik az Orbán rendszer egyik prominensétől, mely rezsim éppen arról híres, hogy példanélküli tempóban rombolta le a III. Magyar Köztársaságot és nagyüzemként funkcionált a parlament, másnéven törvénygyár. Sokszor úgy tűnt, mintha az ötéves tervnek kellett eleget tenni az Országházban.
Navracsics Tibor

Navracsics Tibor

Közben a meghallgatáson Navracsicshoz szögeztek néhány kínos kérdést az Orbán rezsim működéséről. Yana Toom például a magyar felsőoktatás autonómiájának csorbításáról, valamint a tankönyv-ügyről faggatta. Navracsics tagadta, hogy „EU-ellenes tendenciával” bír a magyar oktatás átalakítása.

Rikke Karlsson a magyar médiatörvényt nehezményezte, ami szerinte a szabadság jogokkal ellentétes. Navracsics erre csak annyit válaszolt, hogy ő „szilárdan támogatja a szólás szabadságot, és ezért módosították a médiatörvényt.” Mert az új, vitatott fideszes törvény természetesen sokkal nagyobb szabadságot biztosít a sajtónak…

Curzio Maltese viszont hozzátette, hogy Navracsics hazájában nem tudná szabadon gyakorolni szakmáját, az újságírást, mivel a kormány nem csak a médiát, hanem a civil szervezeteket is üldözi. Ezen a kijelentésen Navracsics nagyon meglepődött, hiszen ő nem is hallott arról, hogy bármi gond lenne a magyar civil szférában. „Nem kaptam utalást, hogy köztem és a civil szervezetek között bármilyen konfliktus felmerült volna”–mondta Navracsics.

Így folyt Navracsics Tibor meghallgatása, mely folyamat végén az unió oktatási és kulturális biztosa lett az Orbán rendszer egyik kiszolgálója és haszonélvezője. De úgy látszik, hogy a nyugati szabadság levegője őt is megcsapta, feltöltötte új erővel…hiszen külföldön úgy beszél mint egy standárd liberális demokrata.

36 hozzászólás

  • Nem találtam semmi kivetnivalót a beszédében, vagy válaszaiban.
    Nagyon kell gyülőlni, ha ezekben a megnyilvánulásokban talált valaki.

  • Ez az egyik legnagyobb baj, hogy két különböző életet élnek „politi..” maffiavezéreink. Mást mondanak és még annál is másabbat cselekednek Magyarországon, mint egy ilyen meghallgatáson, ahol pedig földre szállt angyalként játsszák el a hülyét, beszélnek üres mondatokat és meghazudtolják a saját politikájukat is, csak, hogy le ne bukjanak és rabolhassanak tovább. Legalább a kérdésekre válaszolt volna rendesen mint egy úriember, lett volna tökös fickó Navračić. Idióta brigád.

  • figyelő: ez a gyűlölet-téma kezd rögeszméjévé válni. ha valaki meri orbánékat kritizálni, az csak gyűlöletből történhet?
    ne haragudjon, klára, de teljesen érdektelen, hogy talál-e kivetni valót navracsics válaszaiban, vagy sem. kanada nem tagja az uniónak.
    amúgy elérhető a percről-percre írásban közvetített kérdések-válaszok. egyértelműen kitetszik belőle, hogy navracsics folyamatosan mellébeszél.

  • Szukits Rezső

    … „külföldön úgy beszél mint egy standárd liberális demokrata.” avagy pávatánc Navracsics módra.

  • Kedves Figyelő,

    Én követtem az egész meghallgatást ezidáig, és a fenti cikkben is szerepel összefoglalva pár szőrszálhasogató válasz, amelyet egy magára valamit is adó komoly politikustól vállalhatatlan megnyilvánulások lettek volna. Itt kapcsolódik a cikk remek címe is, hogy ennek az embernek sincs szégyenérzete, ahogy párttársainak sem szokott.

    Például ön szerint a civil szervezetek üldözése kapcsán feltett kérdésre ez válasz?

    “Nem kaptam utalást, hogy köztem és a civil szervezetek között bármilyen konfliktus felmerült volna”.

    Ki a fene kérdezte azt, hogy közte és a szervezetek között van-e konfliktus??? EZ idióta? Nem tudja értelmezni a kérdést??? Ha idióta mit keres ilyen pozíciókban, amelyekben évek óta lopja a pénzeket??

    Nem volt egy válasza sem amire egyenesen és korrekten felelt volna, és ez nem gyűlölet vagy nem gyűlölet kérdése, hanem józanság és realitás.

  • huncanada: nem kívánom ide citálni az egészet, ez csak egy minta.

    19: 27 Jávor Benedek kérdezi Navracsicsot arról, hogy a biztosjelöltnek állítólag nincs személyes konfliktusa. Ennek cáfolatául felidézi, hogy az Orbán-kormány Navracsics kezdeményezésére számolta fel a civil szervezetek önkormányzatiságát, és amikor nem sikerült megszereznie az ellenőrzést a Norvég Alap felett, akkor hadjáratot indított elllenük. A kérdés az, hogy mindezt Navracsics csak Magyarországnak tartogatta, vagy minden tagország részesül benne. A civil szervezet függetlenségének a felszámolását szerinte az jelenti, hogy az állami pénzeket most a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) osztja fel egy politikai kinevezettel az élén.

    Navracsics szerint nem igaz, hogy az önkormányzatiságot felfüggesztették volna – az átalakítás egy átalakítás” – és neki jó kapcsolata van velük. Örül, hogy Jávor egy civil szervezet nevét sem említette a rossz kapcsolat példájaként, Viták vannak, de ez nem kizáró oka az együttműködésnek – állítja. Emlékeztet arra is, hogy Magyarországon több mint hatvanezer civil szervezet működik gond nélkül.

    19:22 Nem tiszteli a vélemény-nyilvánítás szabadságát a magyar kormány, a mostani választásokon pedig elhallgattatták a politikai ellenfeleiket. Hiteltelen, hogy most meg az alapvető európai értékek mellett küzd. Mit tenne EU-biztosként, ha egy kormány – akár a magyar – korlátozná a sajtószabadságot? – hangzik a következő kritika. A jelölt válaszul fogadkozott, hogy mennyire elkötelezett az EU alapelvei mellett, és hogy részrehajlás nélkül fog fellépni ilyen esetekben, nem fogja befolyásolni egyetlen párt vagy kormány sem.

    19:13 A felsőoktatási hallgatók röghöz kötése ellentmond a munka szabad áramlásának európai alapelvével – ezzel szembesítették Navracsicsot egy újabb kérdés során. A válasz: a röghöz kötés valóban nem egy nagyszerű megoldás, de valamit ki kellett találni, hogy otthon tartsuk a diplomásokat.
    hirdetés

    19:05 Tormay Cecília és Nyírő József után a Mein Kampf is kötelező olvasmány lesz? – hangzott a következő, Navracsics szerint cinikus kérdés, ami a szélsőjobboldal itthoni térnyerésérét firtatta . A biztosjelölt válaszul azt bizonygatta, milyen jó a kapcsolata a magyarországi zsidó szervezetekkel és milyen fontos a zsidóság Magyarország politikai és kulturális életében.Majd bedobta az adut: az ő felmenőik között is voltak zsidók, horvátok, szlávok.

    18:58. Szándékosan és szisztematikusan semmibe vették az európai értékeket a médiatörvény, az oktatási és az igazságügyi rendszer átalakítása során, amire még büszke is volt miniszterként, hogy lesz így jó EU-biztos?- hangzik a következő kérdés. A válasz: a magyarok hisznek a kultúra szabadságában,miközben rengeteg a vita, dehát ilyen a demokrácia. Azt viszont visszautasítja, hogy EU-ellenességgel vádolják: „Már akkor az európai demokrácia mellett voltam, amikor ez nem volt divat.”

  • István, szép kivonat. Jávor legalább észnél volt, és replikázott. Megcáfolta a Navračić hazugságát ott azon nyomban. Mit gondolnak, meddig lehet cinikus félmosollyal a szájuk szegletében folyton hazudozni?

    (költői volt..)

  • huncanada: nekem az a válasz tetszett a legjobban, amit a mein kampfra sikerült kiizzadnia 🙂 a jó kapcsolata a zsidó szervezetekkel, meg a felmenői 😀

  • Göllner András

    Navracsics, mint a többi Fidesznyik, megtanulta a komcsiktól, hogyan lehet a szája két széléből egymással ellentétes szövegeket kieresztenie, és most egy nagyon szép stipendiummal kistafírungoza, kiskosztümben grasszál a Grande Place-on. Orbán egymás után küldi külföldre a legsikeresebb halandzsamatyijait. Navracsicsot, Szájert, Deutschot, Ádert Brüsszelbe, Fellegit Washingtonba. Hosszú a lista. Vajon hová készül Martonyi ? Azt tudjuk, hogy Martonyi rendőri jelentéseket írt külföldi útjairól a komcsiknak, és azt is hogy amikor már tarthatatlan volt a bolshik uralma, belépett a Pártba. Azt is tudjuk hogy Orbán és Kövér KISZ-Titkár volt, Orbán apukája pedig meggyőződéses komcsi. Valaki megmondaná, mivel töltötte az idejét Navracsics a Kádár diktatúra idejében azon kívűl, hogy alkalmazkodott, helyezkedett ? Nekünk Demokratáknak az a dolgunk, hogy lehúzzuk a leplet ezekről a fiúkról, hogy megmutassák meztelen királyuk nyelvét, azt a testrészét amelyel átver, hazudik, hülyít, amelyel álcázza öncélú zsarnokságát, amelyel kultikus mámorban, kritikátlan állapotban lebegteti nyáját. A Demokraták, a polgári jogokat védő emberek átlátnak mind-ezen. Minket nem lehet megvásárolni, levenni a lábainkról Fidesznyik kitüntetésekkel, ösztöndíjakkal, ilyen olyan támogatásokkal, hogy aztán befogjuk a szájunkat, és áhítassuk a maffia-keresztapát. Minket nem lehet levenni a lábunkról a külügyminisztérium mini-szoknyás, mosolygós kis tündérkéivel, a Fideszért lelkendező, a Fidesz által eltartott Körösi-Csomásokkal. Minket nem érdekel a pénz. Hálózatunk a pénznélküli összefogás szellemiségével él. Önkéntesen, kizárólag az igazságosság által fűtve, harcolunk polgári jogainkért, az emberi méltóság tiszteletben tartása, a demokrácia védelmében. Nem lesz könnyű dolga Navracsicsnak, és azoknak akik errefelé járnak, hogy az önkényuralom poshadt főztjével etetgessék a kanadai népet. Vagyunk jó páran. És védjük az igazságot. Éljen a Magyar Köztársaság ! Éljen a Haza !

  • Ja igen. Elemezhetjük ezt a jó kapcsolatot is a zsidósággal. Ha Fidesznél a jó kapcsolat ott kezdődik, hogy például párbeszédet ígérnek a Szabadság téri emlékművel kapcsolatban és a választások megnyerésének másnapján pedig semmibe veszik ezt, felrúgják, -sőt elkezdik tovább építeni azt amiről párbeszédet ígértek, akkor vajon a Fidesz mércén milyen az amikor éppen nem jó a kapcsolat a zsidókkal?
    Talán „arbeit macht frei” és gázkamrák??

    Egyébként van Magyarországon valaki, akinek a felmenői között nincs valamilyen más nemzetiségű?? Egyébként ezt az aduászt még ott Brüsszelben talán meg is könnyezték. Kész vicc ez a pali.

  • Gusztos István

    Navracsicsnak egyetlen tisztességes, egyenes válasza sem volt – nem is lehetett. Folyamatosan terelt, mellébeszélt, hazudott.
    Vajon ezt mennyire érzékelik, mennyire tudják Brüsszelben?

  • The EU is just a playground for impotent, complacent politicians. They are excellent in flapping their mouths, hours at a time, for decades, negotiating constantly without results, but unable to execute a simple beneficial deed. Most politicians are so inept, they cannot even light their cigarette, they have ask a janitor or workman to do it for them.

  • Göllner András

    Gusztos István: Külföldön nagyon sokan nem tudják megítélni, mi az igaz abból ami a Fideszesek szájából kirepül. A demokrácia és az igazságosság védelmezőinek a feladata, hogy szorgalmasan, őszíntén, verifikálható módon tájékoztassa a külföldi közvéleményt a Fidesz pártkatonák hazugságairól. Ez kemény, bátos, elkötelezett és kitartó munkát igényel. A hazudozók komoly anyagi hátszéllel rendelkeznek, az igazmondóknak csupán erkölcsi, morális hátszele van, önkéntesek vagyunk egyre többen kell hogy megszólaljunk, megtaláljuk a hangunkat, hogy tisztán, hiteles módon leleplezzük a népmesélőket. Ez a feladat. El kell zárnunk a hazugság csapját.

  • “Fel kell készíteni a fiatalokat egy multikulturális világra”

    Akkor talán abba lehetne hagyni azt a szóhasználatot, amiben a „külföldiek” kifejezés egyértelműen szitokszó. Abba lehetne hagyni a provincializmusban tapicskoló és abban örömét lelő néprétegek látványos támogatását. Abba lehetne hagyni a Nyugat permanens becsmérlését. Abba lehetne hagyni azt a gyakorlatot, hogy minden az államhoz akár mindössze érintőlegesen közelítő állásba hű fidesznyik kerülhet csak. El kellene küldeni a véresszájú Kövért és Bayert pihenni valami pálmafás szigetre. Be kéne fejezni a csodálkozó bociszemekkel szakmányban gyakorolt nyílt pofánhazudozást a miniszterelnök és csicskásai részéről – lásd Navracsics.

    Mindehelyett lehetne egy problémái ellenére is normális, kulturált ország felépítésén gondolkodni az örökös ellenségkeresés és bűnbakképzés helyett.

    A fiatalok értelmesebbjének a multikulturális világ olyan magától értetődő, mint a levegővétel. Nem kell erre felkészíteni őket, mert ebben szocializálódnak. Legfőképp ne a Navracsics féle farizeusok tegyék ezt.

  • Göllner András

    Cornélius: Így van !

  • Horváth Béláné

    Navracsics úgy viselkedett a kellemetlen kérdésekben, mint anno a bizonyos Bodóné, amikor a bor árát kérték tőle.
    Ez az itthon és külföndön alkalmazott kettős beszéd, melyet Orbántól jól eltanult. S közben járta Orbán páva táncát.
    Nem tudom, hogy ez elég lesz-e az EU-ban? 1 napjuk van dönteni, meglátjuk…. Remélem észnél lesznek…!

  • Navracsics apja és anyja is középiskolákban tanítottak, tisztességes emberek voltak. A papa káderként hamarosan kiemelődött, különféle középiskolák igazgatója, majd a Megyei Tanács osztályvezetője volt nyugdíjba vonulásáig. Egy biztos: volt tanítványaik közül nagyon sokan csodálkoznak, hogy ez a fiú (de talán Judit lányuk is) hogy lehet ilyen mértéktelenül karrierista, gátlástalan és megkérdőjelezhető „jellem”. Az illemszabályok alapszintű ismeretéről már nem is beszélve: a zsebre tett kéz. Ezen orbánnál nem csodálkozom,kitől is tanulhatta volna? (Von Haus aus biztosan nem, de a focipályán, sőt a templomban sem tanítják.) DE: Görög Ibolyára nincs szükség (?).

  • Azért csak nem olyan hülyék az EU-s döntéshozók, hogy nem lennének – négy év után – tisztában a magyarorsz.-i helyzettel.
    Ők ugyanúgy megjátsszák a hülyét mint Navracsics. A kapitalizmus legútszélibb módon kizsákmányoló formáját képviselő unió morálisan kivégezte önmagát fasiszta csicskásainak támogatásával. Congratulation!

  • Fenyvesi Glória

    Azért Navracsicsot, de még Orbánt sem kéne fasisztának nevezni…

  • DEDUCTIVE REASONING: (Levezető okfejtés) Érvényes fasisztákra is.
    Indiana poet James Whitcomb Riley (1849–1916) coined the phrase: „When I see a bird that walks like a duck and swims like a duck and quacks like a duck, I call that bird a duck.”
    Amikor látok egy madarat, ami totyog mint egy kacsa és úszik mint egy kacsa, úgy hápog mint egy kacsa azt én kacsának hívom.
    ============

    A FASIZMUS JELLEMZŐI, AMIK MEGTALÁLHATÓK MINDEN FASISZTA ÁLLAMBAN.
    1. Erő hirdetése és folyamatos nacionalizmus – sovinizmus.
    2. Az alapvető emberi jogok elvetése.
    3. Közös ellenségek megnevezése, akik minden baj bűnbakjai (zsidók, cigányok, EU)
    4. Sexism.  Szinte az egész kormány, párt apparátus férfiakból áll, a nő helye az otthon, feladata a szülés.
    5. A média irányítása állami kézbe kerül, cenzúra.
    6. Állandó harc ösztönzése a nemzet biztonsága iránti félelem hirdetése.
    7. A nagyvállalatok védelme.
    8. A munkások jogainak megnyirbálása, kiszolgáltatottsága.
    9. A művészi szabadság megszüntetése, állami művészet támogatása.
    10. A szakszervezetek tönkretétele.
    11. A bűnözőknek nyilvánítottak büntetésének rögeszméje. (hajléktalanok, cigányok, szegények)
    12. Széles fokú korrupció és ismeretségen alapuló érvényesülés.
    13. Választási csalások.
    14. A katonaság megerősítése.

    A Stadionos viktor pontosan követi a forgatókönyvet, már 13 pontot teljesített, a 14. most lett bejelentve a NATO találkozó után. Mellesleg NEM a Hadsereg erősítését kezdik el, hanem a hadiipart serkentik, a fegyverek gyártását növelik a programban, hogy Ukrajna felé is üzérkedhessen az aljas, korrupt, maffia, koszos, fideszgyík bagázs.

  • Mi ez, Totó? Mert, akkor az Orbán-kormánynak 13+1-es találatot sikerült elérniük 😀 Hibátlanok -ezen a listán.

  • „Navracsics erre csak annyit válaszolt, hogy ő “szilárdan támogatja a szólás szabadságot, és ezért módosították a médiatörvényt.”

    “Nem kaptam utalást, hogy köztem és a civil szervezetek között bármilyen konfliktus felmerült volna”–mondta Navracsics.”

    Navra mellébeszél. Csak ő, mindig csak a saját, önmaga nevében beszél, a hazai demokrácia lebontásában hosszabb távon elkövetett asszisztenciáját nem vállalja fel.

    Pedig részt vett benne, és zokszó nélkül, lelekesen megtette. A Fidesz frakcióvezetésének váratlan elvállalása óta erkölcsileg egyre süllyed.
    Nem korrekt a pasas.

  • Fenyvesi Glória

    A 14 pontos felsorolásra most csak néhányra reagálok:

    11.A bűnözők igenis bűnhődjenek!
    Micsoda anarchia lehet ott, ahol azt tesznek a bűnözők, amit akarnak, minden megbánás, büntetés nélkül?

    14.A katonaság megerősítése pedig a Haza védelméről szól…

    3.Én még sosem hallottam Orbánéktól, hogy e két népcsoport ellenségük lenne…Sőt!(Társulási szerződés,zsidó tanácsadók,a cigány bűnelkövetők enyhébb büntetést kapnak, de főleg kaptak…Azt is mondják, hogy benne is van cigány vér…)

  • Glória, nem tudtad, hogy mindenki aki nem baloldali az fasiszta Magyarországon?
    Hálát érzek a sorsnak, hogy NEM élek ott!

  • Glória, Glória.
    Kerülöm, hogy hülyeségeivel vitázzak, de most kivételesen van amiben, bár csak részben, egyetértek.
    .
    „11.A bűnözők igenis bűnhődjenek!”
    Jogos, de, akkor hogyan lehet 2/3-uk a parlamentben?
    .
    „14.A katonaság megerősítése pedig a Haza védelméről szól…”
    Én nem erőltetném. Az I. VH-ban az Isonzónál, Doberdónál sem, a II. VH-ban Don-kanyarban sem igazán sikerült, hiába ugrottunk mindkettőbe szolga-lelkűségből (Habsburgokért? Hitlerért?)
    .
    Az általunk is kiprovokált Trianon után, nem kellene feladnunk, elfelejtenünk nagyhatalmi-szerű (rém-) álmainkat.

  • helyesen:
    Az általunk is kiprovokált Trianon után, nem kellene feladnunk, elfelejtenünk nagyhatalmi-szerű (rém-)álmainkat?

  • Glória,
    nem tudtad, hogy aki nem ájult tisztelettel böfögi vissza a Führer aktuális agyament baromságait Magyarországon, az kommunista?
    A „demokrata”, valamint az „ember” és a „polgár” szavak már rég törölve lettek a Narancs Horda szótárából.
    Helyette az „idegenszívű”, a „hazaáruló” és a „külföldről fizetett ügynök” járja. 😀 😀 😀

  • Viccen kívül: másnak is megvan a véleménye NavraCsicskáról
    http://szendamondja.wordpress.com/2014/10/02/szep-volt-tibi/#comments

  • Véleményem szerint, csak puszta irigység ami azoktól származik, akik irigylik Navracsics pozicióját az EU-ban.
    Amig Szanyi János volt ott, nem jelent meg cikk róla a KMH-ban sem.

  • Figyelő
    2014 október 4
    10:23 de.

    Kedves Figyelő! Tudja, hogy ez a poszt egyáltalán micsoda? Hogy ennek a biztosi posztnak a rangja egyenlő a nagy nullával, hiszen az EU-ban lényegében a tagországok saját hatáskörben rendelkeznek az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel, magyarán ez a poszt névleges és érdemi munkát, döntéseket sem igényel.
    Voltaképpen a folyóson a legutolsó a WC melletti helyiség az ezekkel az ügyekkel foglalkozó biztos irodája.
    Itt semmiféle irigység nincs egy ilyen -lényegében- hatáskör nélküli posztra igyekvő ember felé. Ezt (is) nagyon rosszul látja, ha így véli, hogy az irigység miatt támadják Navracsicsot és nem a kritikán aluli és szégyenletes teljesítménye miatt amit művelt a meghallgatásokon. Meddig kell még szégyenkeznünk a politikusaink miatt szerte kerek nagyvilágon?

  • Navracsics nem csak önmaga miatt bukott el a vizsgán,hiszen részese és egyik alkotója volt az alkotmány lerombolásának ,a kormány minden döntésében részt vett,hanem elmebeteg és paranoiás miniszterelnökének „szabadságharca” a nyugati kultúra az Eu elleni fellépése(közben a mkarkát nyilván tartja a pénzért) valamint az ország demokráciájának alappilléreinek megszüntetésében és átformálásában,épp az oktatás az ahol a gyerekeket koreai ,egykori román,szovjet mintára butítják,nemzeti öntudatra való nevelési célzattal.Európa nem hülye,látja ahogyan diktatórikus módon ez a köztörvényes bűnöző(orbán és társai) leépitették és gazdaságilag lehetetlen helyzetbe hozták a médiákat,gazdasági zsarolással ,ha az nem megy akkor NAV és rendőrségi ráhatással felszámolták a teljes kontrollt,Lásd az igazságszolgáltatás,alkotmánybíróság ,bíróságok,rendőrség,NaV és sorolhatnám.Nem utolsó sorban rablógazdálkodása is sokat „segített” az ügyben.Ezzel csak az a baj,hogy visszavetette az országot az egypártrendszerbe,gazdaságilag pedig kb.30 évet,oly módon,hogy az ország gazdaságát beleértve a legnagyobb rablását a föld ,mint termőföld haveri köröknek való szétosztását,törvényekkel rásegítve,lenullázta.
    Teljesen mindegy kit küldenek biztosnak ,senki nem lehet hiteles hiszen a jelenlegi kormánnyal kéne szembemennie,ami ugyebár hihetetlen.Ezt úgy is lehet fogalmazni,ami a magyar biztossal történik az tipikus példája annak,amikor a fagyi visszanyal.

  • navracsics azt játssza, hogy ő mindig is ellenvéleményen volt a törvényalkotások során, soha nem volt – lélekben, persze – felelős miniszterelnök-helyettes, sorozatosan mellébeszél, még önmagát is képes meghazudtolni. naná, hiszen tutira megy. olyan nincs, hogy őt lecseréljék, legfeljebb a portfóliója lesz olyan, hogy a legkisebb kárt tudja tenni működése során. mégis, ki hiszi el, hogy orbán pincsikutyája most hirtelen az uniós érdekeket fogja képviselni, amikor gazdája szabadságharca pont az ellen megy?
    igaz, van az a pénz, amitől navracsics haja is korpásodhat. gerince meg már úgysem fog kinőni neki…

  • Göllner Andrásnak tisztelettel- kitetszett hagyni” Ádert”aki a kollégiumba nem haverkodott velük, mert ő akkor a mszmp-s volt.azt az eszmét képviselte.Orbánt mindig az apja húzta ki a”sz” ból mert a rendőrségtől mindig szólt valaki,hogy” menjen”érte mert…..Kövérről,a 5év helyett 7-év alatt végezte el az egyetemet/tv-be beszéltek róla/ mert Kövér azt mondta nem lehet hogy 5év helyett-7-8 évig finanszirozzuk a tanulásukat.A „bagázs”egy kollégiumba élt-a házasságuk is ebből a társ.-bol született. Ajánlom: dr Kende Péter könyvét:cime -A Viktor. /hol lakott,kis iskoláskortól /sokgond az iskolában a viselkedés miatt/ -egyetem,/balhé a nőért/ katonaság stb érdemes elolvasni.

  • csatlakozva Irene Horvathoz:
    http://orulunkvincent.blog.hu/2012/09/08/bucsu_a_jogsimtol
    hosszú, de megéri 🙂
    „A jogi karon, a következő évek emblematikus alakjai oktatnak. A „Tud. Szoc.” (sic!) már csak valami avíttos, dohszagú emlék, ami felsőbb évesek ajkán sztorizásra-, bennünk pedig sajnálkozásra érett fogalom.

    Schmidt Péter, az Alkotmánybíróság elnöke lesz majd. A rettegett Németh „Joe” János aki vízválasztó volt minden tanuló jogász számára. „Ha nála átmész, már az Isten sem óv meg tőle, hogy jogász legyél” – suttogták a háta mögött.

    Hack Péter, Kónyáné, Kukorelli, Révész T. Mihály, Morvai Krisztina, Bihari Mihály, Vékás Lajos, Sólyom László, Polt Péter, Györgyi Kálmán, Fodor Gábor, Mezey Barna, Samu Mihály, Szájer József, Bócz Endre, Gönczöl Katalin, Valki László, Hágelmayer, Mádl Ferenc oktatták a jövendő kor jogászait nyíltan és kristálytiszta logikával valami egészen újra, valami egészen másra, mint ami a hivatalos pártállami retorika egyetemi jegyzet-maradványaiban még olvasható volt.

    Átlapoztuk az állami tulajdon felsőbbrendűségét a magántulajdonnal szemben. Szabadságjogok, vallási-, gyülekezési- és szólásszabadság, a vállalkozás joga, személyiségi jogok, törvény előtti egyenlőség, ártatlanság vélelme, a tulajdonjogok különböző formái, a jogállam fogalma és garanciái, hatalmi ágak elválasztásának elvei, bírói függetlenség, átláthatóság, sajtójog… – előadásaikban, szemináriumaikban röpködtek olyan fogalmak, amelyek ismeretlenek voltak és a könyveinkben, jegyzeteinkben írt világ olyan volt hozzájuk képest, mint amikor kinyit az ember egy nagy és dohos pinceajtót.

    Akkoriban még nem volt Fekete Doboz, de ha a büfé felé vetted az irányt, biztos lehettél benne, hogy Pesty Laci ott támasztja a pultot.

    ’89 június 16-án: polgári jog vizsga délelőtt, Nagy Imre újratemetése pedig délután. Ez abban a korban volt, amikor olyan országban akartunk élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi…”

    stb.

  • Göllner András

    Kedves Horváth Iréne.
    Üdvözlöm és köszönöm a tájékoztatását. Áder ma is az MSZMP-ben játszana, ha nem lett volna rendszerváltás, cspatkapitányával együtt. Ádert sikerem volt testközelből megismernem amikor az új, demokratikus magyar parlamenti képviselők focicsapatába tiszteletbéli játékosként bekerültem egy alkalommal a rendszerváltás után. Egy csapatban játszottunk, azt se tudtam ki ez a fiú, csak azt, hogy nagyon mocskos a szája, nagyon durván játszik, őt nem a játék hanem a győzelem érdekli. Jó egészéget kívánok Önnek a távolból.