Montreálból új közvetlen járat indul Budapestre

2014 október 16 2:05 du.55 hozzászólás

Jövő júniustól közvetlen járattal utazhatnak a montreáli magyarok Kanada második legnagyobb városából Budapestre, miután eldöntötte a québeci Air Transat nevű légitársaság, hogy Magyarországra is kiterjeszti hálózatát. A francia többségű tartomány diszkontos légitársasága aránylag alacsony árairól és all inclusive vakáció csomagjairól ismert, de az által, hogy hetente egyszer leszállnak Airbus 330-200 típusú gépei Ferihegyen, a magyar fővárost ismét átszállás nélkül el lehet majd érni Kanadából. Több mint két éve szűntek meg a Liszt Ferenc repülőtéren landoló transzatlanti járatok, tehát a Budapest Airport vezérigazgatója érthető örömmel fogadta a hírt.

Egy Air Transat éppen felszáll a montreáli Trudeau repülőtéren.

Egy Air Transat éppen felszáll a montreáli Trudeau repülőtéren.

„Hosszú évek óta dolgoztunk együtt kanadai partnereinkkel azon, hogy elindíthassuk ezt a járatot. Most büszkén jelenthetem be, hogy közös erőfeszítéseinket siker koronázta és jövő nyáron elindul az új, közvetlen járat Kanadába”–nyilatkozta Jost Lammers a Budapest Airport részéről. „Mivel jelentős magyar származású lakosság él Toronto és Montreal környékén, biztos vagyok az új járat sikerében, hiszen nagyon is meglévő piaci igényt elégítünk ki vele. Az Air Transat járata nagyon fontos, közvetlen légi összeköttetést jelent ismét Észak-Amerika és Budapest, Európa egyik legnépszerűbb és leggyorsabban fejlődő fővárosa között”–tette hozzá a budapesti reptér vezérigazgatója.

A járat először a torontói Lester B. Pearson nemzetközi repülőtérről, aztán a montreáli Pierre Elliott Trudeau repülőtérrel veszi fel az utasokat (tehát az először felszálló torontói utasok Québec legnagyobb városában landolnak, mielőtt tovább utaznának). Az első járat 2015 június 8-án 11.10-kor érkezik meg Ferihegyre. Innentől kezdve minden csütörtökön közlekedik a Toronto-Montreál-Budapest közti járat. Az Air Transat gépei 333 utast economy osztályban és 12 utast pedig egy „lightos” business class-kabinban szállítanak Pestre.

Az economyben utazó transzatlanti utasok egy pohár bort kapnak vacsorájukkal (ez mind ingyenes), valamint vizet, gyümölcsleveket és üdítőket. A sörért ás likőrökért viszont külön kell fizetni.

Ezt szolgálják fel Economy-ben az Air Transat Montreál-Párizs járatain.

Ezt szolgálják fel Economy-ben az Air Transat Montreál-Párizs járatain.

A montreáli székhelyű Air Transat 1987-ben alakult és az első években csak Montreál és mexikói turista desztinációk között repült. Ilyen volt például Acapulco, az első desztináció.  Később Kubába és egyéb karib szigetre is indított charter járatot a téli hónapokban. Ma már azonban 26 repülőgépből álló flottával rendelkezik a cég és összesen 60 városba repül kanadai repülőterekről. A legtöbb gép Airbus 310-300-as típusú repülő, de öt darab Boeing 737-800-assal is rendelkeznek. Évente 3,5 millió utast szállítanak.

55 hozzászólás

  • Régen is volt, tök jó, hogy újra közvetlen járat lesz!!!
    Megyek!!!! 🙂

  • Szimferopolba nem indítanak járatot…? A Krím is legalább olyan rohadtjó, trendi nyaralóhely mint Orbánisztán … A kanadai magyar fasiszták ( és más hasonlóan értékorientált kanadai kispolgárok ) Orbánisztán nagy barátjának ” „Novorosszija”/Putyinisztán ” iránti szolidaritásból ott is tölthetnék a szabadidejüket, esetleg még az iráni Kish szigete ( Perzsa-öböl ) hasonlóan szóba jöhető, még Reza Pahlavi idején trendi üdülőhellyé fejlesztett, majd az ayatollahok klerikál-fasiszta rezsimje alatt vámmentes „szabadkereskedelmi” zónává nyilvánított ( ennek köszönhetően a nemzetközi alvilág egyik fellegváraként is emlegetett ) hely. Orbánisztán az ilyenekhez való hasonulásban ( Keleti Nyitás ) jobban teljesít. Amúgy a nyugati árakhoz képest olcsóbb ( és igénytelenebb ) rongyrázásra alkalmas Orbánisztán székesfővárosának utcáin szabadságukat töltő nyugati ( köztük izraeli ) nyomorult lelkű kispolgárok mindent elmondanak – hasonlóan a kissé nagyobb léptékben Dubaiban és más perzsa öböl menti feudális monarchiákban rongyrázó nemzetközi elithez – a burzsoá társadalmi berendezkedés velejéig romlott, dekadens, undorító mivoltáról. Na, erre most lehet ráharapni kedves szélsőjobboldali és simán jobboldali ( „balliberális” ) olvasók… he-he-he…

  • Még annyit az előzőekhez, a fair kiegyensúlyozottság kedvéért, hogy természetesen a magyar felső és középosztálybeli rétegek, az előbb felsoroltaknál együttvéve is sokkal inkább mutatják a kapitalizmus söpredék természetét ( amelynek egyenes következményei a fasizmus, rasszizmus, antiszemitizmus, etnikai-felekezeti sovinizmusok, erőszak, bűnözés, háborúk, népirtások; a kultúra, a tudomány és a vallások korrumpálódása stb. ) Szóval, kedves egészségünkre…

  • eszteredler,
    a”megyek”et megértem.Gondolom ez azt jelenti,hogy a jányi gusztávok „szent hazájából”mész Kanadába.Fordítva igencsak furcsállnám.Üdülni, nyaralni idén a Holt-tengerhez és Éjlátba megyek.Kicsit többe kerül, de nem találkozok zászlócsóváló söpredékkel.A(turul)madárfészekben kínlódjon az aki ott akar örömködni.Kanadai agyonfajmagyarok előre!

  • @ Gyuri10 – Ha ennyire utalod nemzeted, miert irsz magyarul?

  • Abel!
    Azért nem jön Gyuri gyerek,mert nem magyar és nem is volt…..mint sokan mások sem!!!
    De biztosan jönnek olyanok is akiknek hiányzik a hazájuk és lesz alkalmuk meggyőződni arról,hogy a fórum hazugságaival ellentétben,más a helyzet itthon!!
    na nem Eszterre gondoltam…….

  • Marcsi. Kiengedtek? Gyogyszert nem kapott? Nem unja a kliseit?

  • Régen láttalak, Marcsi! Már hiányoltak itt egyesek.

  • Figyelő: Ha valakinek hiányzik a korlátolt, buta vagdalkozás, a lelke rajta. De látom, ha jobbról jön, akkor minden jó, még a trágya is rózsaillatú.

  • llanfair: még vissza kell mennie kontrollra. kapott ugyan receptet, de nincs pénze kiváltani. inkább szenved.

  • llanfair: ugyan már, kettőjük közül csak boda a buta. bencsics – sajnálatos módon – tudatosan játssza a butát. ami a trágya szagát illeti, marcsi valóban rózsaillatú lehet neki 🙂
    mert hát, komoly különbség van marha- disznó- és lótrágya szag közt. én boda esetében a disznóéra tippelek. két utcával arrébb építettek egy sertésnevelő telepet (hogy ezt egy zártkerti övezetben ki engedélyezte, nem tudom. igaz, a múlt hétig fideszes önkormányzatunk volt. szegény disznók…), így, ha olyan a széljárás – ahogy boda esetében is – érzem a disznószar szagát.

  • Ille István Figyelő, mikor az ilyen buta hozzászólásokat szentesíti, csak lejáratja magát. Nem értem, miért jó? Ezzel nem felemeli Marcsit, hanem leássa magát mellé. Az esetleges értelmes mondatai is elvesztik értéküket miatta. Ő tudja.

    Ha valakinek nincs betegségtudata, nem is akar gyógyszert szedni.

    Ilyen butaságot pedig ne mondj, hogy nincs pénze. Hasít a gazdaság, mindenki Magyarországon akar élni. Mi az, hogy a Kánaánban valakinek nincs pénze gyógyszerre? Félrebeszélsz?
    Ráadásul felelős beosztásban dolgozott, ehhez mérten kiemelt nyugdíj jár neki. Nincs aki ezt elhiszi neked. Nem szégyelled ezt a mocskos „libsibolsi” vádakat? Fúj. De ha mégis igaz lenne, akkor van már törvény, a fiának kell eltartani. A gazdasági csoda miatt, gondolom keres annyit, hogy ezt megtegye. Nem jutok szóhoz, a rosszindulatodtól. Csalódtam benned. Én pirulok.

    Előbb a nekiugrik szót külön írtam. Javítanám.

  • Abel,
    azt hittem már nem élsz.Több ezer év után feltámadtál? Azért írok magyarul,hogy az uninteligens turulbarmok is megértsék.Ahol a fasizmust építik újjá neked,marcsának,figyelőnek,janinak és a többi baromarcúnak lehet nemzete.Sajnos ezt szenvedik meg a tisztességesek milliói is.Fenyvesi lólikát kifelejtettem.Akinek pedig a marcsa hiányzott,az gondolom a bábolnai csődör.Nekem valóban más Nemzetem van.Az én Nemzetemnek soha nem volt és nem is lesz Nemzetvezetője! Egyébként,mint utána olvashatsz a nemzetet és az országot egyáltalán nem utálom.A kopasztott turulcsirkétől 15.000 évvel ezelőtt rovott írásos útlevéllel a kárpát medencébe pottyantott fajnyilas tetveket nem igazán csípem.Elnézést a csúnya gondolataim leírásáért!

  • gyuri10: ejnye már! hát így beszél egy ősmagyar, aki, mint lélfaitól tudjuk, négy ősatyától származik?
    ráadásul nem hiányzott neked az igaz magyar anya – aki, mint tudjuk, sudár termetű, és ismer rendes zsidókat is – megtestesítője, a mindössze csak igaz szóval beszélő boda marcsi?
    nem térek magamhoz!

  • Gyuri10 soha nem volt ősmagyar Izraelben.

  • Figyelő!

    Sajnos több hétig nem voltam bizonyos okokból számítógép közelében,ehhez az itt hőbörgő,szánalmas,primitív és legkevésbé sem magyar számomra 0 embereknek semmi köze…..
    Ők nincsenek olyan szinten,hogy akár téged,akár engem minősítsenek,de csak tépjék a szájukat szokás szerint ki nem
    tojja le…..?
    Egy bukott, leszerepelt, szellemileg nulla baloldali csoport alattvalói azokkal azonos szinten!Nem osztanak nem szoroznak….de nem írnak nem is olvasnak!Na ennyi!
    Néha benézek,de nem innen szerzem az ismereteim,no meg a kúltúrát sem szerencsére!!
    Csak hőbörögjenek tovább további 4 illetőleg 5 évig,ha bírják addig (az állapotukat tekintve nem biztos…)

  • llanfair és a többi álmagyar senki!

    Nem voltam zárt intézetben,ha erre gondolsz,de kint nálatok,meg Izraelben olyan magas az életszínvonal,hogy onnan is lehet a neten
    írogatni……csak ugye minek és kinek?az ápoltak egymás közt beszélgetnek…..!

  • Marcsi: Van sok köztünk, aki nem magyarkodik, nem is vallja Magyarországot a hazájának, hanem a születési helyének és származásának helyeként. Én is így vagyok vele, én magyar származású amerikai vagyok. Egyáltalán nem vagyok büszke arra, amit a magyarkodó Fidesztáni Maffia Banda okoz Magyarországnak az olyan elvetemedett, demagóg, soviniszta, bűnpártoló, támogatókkal mint maga.

  • Kedves Nagyanyókám,
    mi ütött beléd,hogy mégis megszólaltál.Valóban nem huppantam ki a turulveréb záptolyásából.Nem csak Izraelben,de még a dunamenti mongóliában sem.Az vígasztaljon Téged és a marcsa nevű cselcsi barátnődet is,hogy benned is van egy vonóval a ma élő legősibb nem fajturul népből.Ezt aztán mogyorózhatod előről vagy háTurul.

  • Figyelő,
    a cselédnek azért nem válaszolok,mert részint ez rangon aluli, másrészt az ő nívójára nehezemre esik leszállni.Ennek ellenére szeretem olvasgatni az érthetetlen baromságait,mert az utóbbi időben a zoológiával is foglalkozom.

  • marcsi: 😛 😛 😛

  • Marcsi Én nem mondtam zárt intézetet. Maga asszociált rá. Vajon miért?
    Sajnos az sem számít, ki a magyar maga szerint. Egyszerűen maga kevés hozzá. De az igaz, ha Csurka, Vona, Orbán, Kövér, Lázár vagy Magácska az igazi magyar, akkor nem akarok magyar lenni. De magyarságom eldőlt úgy, hogy nem szólhattam bele. Maga meg pláne nem!

  • Na nincs mit válaszolnom,ami mondanivalóm volt azt már megírtam,vagy megértették vagy nem(utóbbi!!),külön külön meg pláne nem érdemes a szinten aluli fröcsögésekre…reagálni,annyira nem számítanak az idétlen
    sértegetési próbálkozások!
    Ille meg csak vihogjon magában és főleg magán,én is ezt teszem vele kapcsolatban!

  • Ja egyébként llanfair és Gyuri 10 már arra sem emlékszik pár napja,pláne pár órája mit is írogatott…aztán meg még magát is cáfolja,meghazudtolja(lapozzanak vissza…)
    Hát ezek a klinikai esetek,gyógyszerre ők szorulnak,persze olyan szinten vannak,hogy már ezt sem képesek felmérni,illetve belátni!
    Részvétem,mielőbbi gyógyulást,bár ebben a stádiumban ez szinte reménytelen!

  • marcsi:
    .
    „…llanfair és a többi álmagyar senki!…”
    .
    – Azt, beléd is. Mondd, miért nem takarodsz már innen? Álmagyar senki neked a jó édes …d, az. Meg mit Izraelezel te, hát ebből is látszik, hogy a magad fajtával egyféleképpen lehet kommunikálni: sértésekkel, erőszakkal. Másból a magad fajta nem ért.
    .
    „…lesz alkalmuk meggyőződni arról,hogy a fórum hazugságaival ellentétben,más a helyzet itthon!!…”
    .
    – Miben más, te retardált? Nincs immár fekete- afrikai szintű korrupció? Nem a legpofátlanabb rablóállam tombolása megy immár minden gátlását elveszítve? Tele vagytok munkahelyekkel, lehetőségekkel? Töretlenül fejlődik az országotok? Kitűnő orvosi ellátás van, meg iskolarendszer? Nem álltak le a beruházások, és a hitelezés? Nincs is immár hivatalosan is 4,5 millió nagyon szegény ember, plusz még vagy 2 millió, akinek hajszálon múlik, hogy nem kerül ebbe a besorolásba?
    .
    D…lj meg, te „marcsi”, te… a magad fajták miatt kellett elhagynunk mindenünket, amink még megvolt, erre neked meg itt jár a mocskos p…fád… legyél átkozott te is, meg sz összes többi szemétláda is, akik ezért felelősek!

  • „…Ille meg csak vihogjon magában és főleg magán,én is ezt teszem vele kapcsolatban!…”
    .
    – Remélem, ez az egyetlen dolog, ami még föl tud izgatni, és vihogásra késztetni. Frankó életed lehet. Én viszont nem vihogok a magad fajtán, hanem elkönyvellek titeket, mint az emberi fejlődés egyik zsákutcáját. Maradj ott, hidd azt, hogy ti vagytok az ultra menők, mi meg a menekülő, lusta, munkakerülő, hazátlan lúzerek, aztán ásd el magad.

  • marcsa
    pontosan emlékszem,hogy mindenkori hozzáírásaimban cselcsiként kezeltelek.Nem akarva kidomborítani,hogy a legalatomosabb és legaljább fajta vagy,aki még cselédségre sem alkalmas.Az egyetlen ami neked testhez áll,a gabi,a marci meg a qrvai hisztína melletti tochesz leckerkedés.Ebben jó vagy.Ne hagyd abba!Fogadj szót Eldrádnak.Minden szava sziklába vésendő!Ha erre válaszolni akarnál írd a kuruc in fosnak.Ott értékelik a horpadt agyad kigőzölgését.

  • Gyuri:
    .
    – Én komolyan nem értem, hogy lehet az állat alatti alantasság ilyen szintjére süllyedni, mint ez a nyomoronc farcsi. Lealáz minket, mintha mi lennénk minden baj okozója orbánisztánban, hogy lusták vagyunk, ingyenélők, menekülünk a frankó munka világa elől, mer’ hogy a nyugat eltart majd minket, stb. És mindezt komolyan is gondolja.
    .
    Na ezért küldtem el a jó édes …nyukájába. Az ilyen előember élőben és írásban egyaránt, csakis a durvaságból, és a nála is mocskosabb pofából, tahóságból ért, ez – sajnos – örök szabály. Az ilyennel lehetetlen értelmes párbeszédet folytatni, ezért el kell lehetetleníteni, el kell taposni, el kell hajtani a frászba.
    .
    Komolyan nem értem, mit kínlódtok egy ilyennel, ki akar még egy ilyennek érvelni. Kb. mintha egy döglött sertéshez beszélnétek, annyi az értelme.

  • eldrad: intő példaként hagyjuk itt mocskolódni ezt a szerencsétlen ideológiai prostituáltat.
    íme, mit művel orbanisztán propagandája a gyenge agyállományú tömegekkel!

  • Jaj, értem. De egyvalamit nem szabad: megfelelő megtorlás nélkül hagyni a baromságait. Ismétlem, állattal csakis állat alatti módon lehet kommunikálni.
    .
    Sajnos, ez van.

  • eldrad: nem fogok leszállni az ő szintjére. vele amúgy sem lehet kommunikálni, olyasmire egyszerűen képtelen. félelmetes, hogy mennyire leépült a három év alatt. ma már csak kizárólag sablonokban tud gondolkodni és kb. 150 szavas szókincset használ. újabb egy heti szilenciumot kap. ha ugyanúgy tér vissza, megint, és megint, egészen addig, amíg észhez nem tér, vagy el nem takarodik a francba, az elvtársai közé.

  • Na látom a sok bunkó paraszton az őrület kitört!!!
    hajrá nulla fórum,hajrá őrjöngők…..
    Az itteniekhez képest a leszerepelt ellenzék az intelligencia csúcsa!Gyurcsány,meg Szanyi (de vannak mások is..)tanítványai,de még a mestereiket is túlszárnyalják!
    A zárt osztályon mindenki azt mond amit akar,mind az orvosok,mind az ápolók,mind a látogatók az egészségesek tudják,hogy betegek…..
    a törvény is elnéző az ilyennek szemben!

  • Ja szilencium….! Nem bírjuk a kritikát?!
    na nem kapok sírógörcsöt!

  • marcsi: viszont, kussban lesz egy darabig. tudja, a bunkó parasztok már csak így reagálnak egy ilyen hp-ra, mint maga 😀

  • farcsi:
    .
    „… Nem bírjuk a kritikát?!…”
    .
    – Tipikus gyökér. Értelmetlen hülyeségeket rotyog, semmire, de SEMMIRE nem képes érdemben reagálni, folyamatosan terel, mellédumál, trolltevékenységet folytat, berottyintásainak szövegezése egy sarki kiskoszos kocsma VC feliratainak értelmi- érzelmi és tartalmi színvonala.
    .
    És ezt nevezi ő „kritikának”.
    .
    És nem lehet levakarni, olyan, mint a cipőre fagyott kutyasz…r. Elképesztő.

  • marcsa,
    ezért a visszategezésért Anyám annó úgy rúgta ki a marcsa nevű cselédünket,ahogy te is megérdemelnéd.Azért nem tesszük ezt veled, mert udvaribohócnak elég jól ideférsz.

  • gyuri10: elkéstél ezzel a kirúgás-dologgal. azon kívül, egy bohócon nevetni lehet, de marcsitól az olvasók tuti, hogy sírógörcsöt kaptak…

  • Marcsi

    2014 október 21
    2:12 du.

    Eltéveszetetted a témát. Valamelyik Orbánihoz kellett volna megírnod feltáró vallomásként!
    Mind a bunkó parasztokon kitőrt örület, mind pedig a zárosztály telitalálat! =))

  • Bravó! Micsoda jellem (a bunkóságon kívül…..)hogy akit a „főember”….megfosztott a szótól,tovább lehet ócsárolni,na a régi
    átkosra….emlékeztet,amikor csak a hatalom pofázhatott,az itteniek biztosan
    „azok” dicső leszármazottai,erre nem kellene büszkének lenni,csak elsüllyedni…….De ma se hatalom,se érv,se tisztesség,így nagy ívben
    le vannak tojva,ilyen alakok nem tudnak megsérteni!

  • marcsi: szegénykém… fel se tűnt, milyen nap van ma? magát csak akkor lehet megsérteni, amikor a sírásó exhumálja, és túl közel jár a lapátja a korpuszához.
    habár, az exhumálásának komoly oka lesz. bizonyítani kellene majd, hogy humanoid volt-e egyáltalán?
    sajnálom magát, boda. valamikor ember volt…kár, hogy a férgek nem tudnak majd tanúbizonyságot adni.

  • marcsi: úgy értesültem, hogy felbukkant a HVG-n is, ott meg jól lenyomták a fejét a kanálisba. hiába, no, van, ahol egyből felismerik a hovatartozását 😀

  • Én most is ember vagyok(ez itt nem mindenkiről mondható el…),ami pedig Eldradot illeti hát ő se tud olvasni….nem én nem izraeleztem(más volt,de igaza volt)
    Egyébként itt mindenkinek Orbán és Fidesz fóbiája van,nem én hanem ők emlegetik őket rendszeresen,ez már tényleg klinikai eset….!
    Aztán Gyuri 10 cseléd családból származik….minek kellett volna nekik cseléd,Gyula Bognár meg bevallotta,hogy nem is magyar…ezt eddig is tudtuk.!
    Probléma egy szál se,legalábbis nálam!

  • marcsi: azért ezen az ember mivoltán többeknek még akad elgondolkozni valójuk…
    kétségtelen, probléma egy szál se – magánál. azért nem ártana, ha felkeresné orvosát, vagy gyógyszerészét 😀

  • marcsi, jobb, ha tudomásul veszi, hogy ezen a fórumon bárki, bármikor joggal lealázza. állásfoglalása – ami azért, lássuk be, tömény orbáni seggnyalás – nem teszi népszerűvé. mások lenézése – akik nem illenek bele ebbe a nomenklaturába, ami még csak nem is a magáé, metr ahhoz maga túl buta, hogy ilyesmit meghatározzon – úgyszintén nem segít magán.
    sajnálatos módon szellemi képessége még csak perifériálisan sem alkalmas elfogadni a fidesz/orbán kritikáját, habár szottyosan lihegi, hogy nem tartozik hozzájuk.
    most akkor kérdezem: mit is akar elérni?

  • Joggal lealázni?na nem semmi….mondom ÁVH-s illetve azok utódainak
    véleménye…..nekik sem sikerült(bár nagyon igyekeztek!!!),a mostani leszármazottaknak,hasonlóaknak meg pláne nem,mert
    nincsenek abban a helyzetben,hogy bárki is komolyan vegye őket,vagy egyáltalán számítana a fröcsögésük!Maga nem csak buta,de szánalmasan erőlködő és nevetséges is!
    na tényleg igazam volt,már megint Orbánnál és a Fidesznél tartanak….hát ez tényleg nagy betegség,üldözési mánia…az észről meg akinek nincs az ne vitatkozzon…..na nem érek rá tovább,tényleg
    tartalmasabb programom van,akár hiszi akár nem….,de kit érdekel?

  • Ja egyébként feltűnt,hogy milyen nap van ma és az elhunyt szeretteimre megemlékeztem(kimentem a sírhoz!!!gyertyát is égettem,virágot is vittem!)a maguk „figyelmeztetése”nélkül is….és másokkal…ellentétben eszembe sem jutott sem Orbán sem a Fidesz,hogy miért?mert sokakkal ellentétben
    EGÉSZSÉGES és NORMÁLIS vagyok!

  • biztos?

  • Minden bolond azt hiszi, hogy a vilag a hulye. Aki normalis, az nem hangoztatja allandoan. Minek? Tenyleg szuksege van az ujsagnak erre a tipusu kommentekre?

  • Marcsi

    2014 november 3
    3:04 du

    „ÁVH-s illetve azok utódainak
    véleménye…..nekik sem sikerült(bár nagyon igyekeztek!!!),a mostani leszármazottaknak,hasonlóaknak meg pláne nem,mert
    nincsenek abban a helyzetben,hogy bárki is komolyan vegye őket,vagy egyáltalán számítana a fröcsögésük!Maga nem csak buta,de szánalmasan erőlködő és nevetséges is!”

    ezzal azért jobb ha vigyázol, mert imádott 2/3istened körül lebzselőket írtad körül! =))

  • llanfair: nincs, de hát ilyen a liberális demokrácia 🙂

  • Ille István A demokrácia sok szenvedéssel jár.

  • llanfair: ja. ahogy a szorulás is…

  • llanfair:
    Bede László
    Hozzászólás: 2014-11-04 – 5:47 de.
    Maga KÖCSÖG miért törölte az elözö kommentemet!
    Gyáva szarházi!Csaló!!!
    Ha van becsület magába akkor ezt a kommentet is,és az elözöt is felrakja!De a becsület szót maga nem ismeri!GYÀVA!!!
    Maga nem igaz magyar,illetve nem magyar ember,a magyarokra nem jellemzö a gyávaság,a hátulról támadás,a hátulról leszúrás!
    Saját magát jellemzi a viselkedése,GYÁVA!!!

    a demokrácia termelte ki bedét is. valóban szenvedéssel jár.

  • Ille István Ez a „köcsög” és „buzi” szavak a kamaszkorból maradnak meg az emberben. Kicsit szellemi visszamaradottságra utal állandó használata. Akkor még azt hiszi az ember, hogy „buzinak” lenni bűn.
    Azután elkezd művelődni és gondolkodni. No, nem mindenki.
    Magyarországon járván, elég sűrűn hallom ezeket a megnyilvánulásokat, mikor „vitázik egy emberfajta”. De általában ezek egy bizonyos kaszthoz tartoznak.
    „Maga nem igaz magyar,illetve nem magyar ember,a magyarokra nem jellemzö a gyávaság,a hátulról támadás,a hátulról leszúrás!”
    Ez a téves felfogás is mutatja, fogalma nincs a magyar lélekről.
    Ez nem a demokrácia műve, hanem a szellemi sötétségé.
    Ezért álmodnak egy olyan országról, ami soha nem létezett. Hinni akarják, hogy ők különleges lények. Pedig csak nevetséges álmodozok, akik veszélyt jelentenek az ország létére.

  • llanfair: valahogy így. ezen gondolkodás alapján fog lélfai is bíróság elé állni. politikai ellenlábasságunk okán vastagon buzizott, ami, lássuk be, bizonyíték híján meglehetős ostobaság volt.
    az pedig, hogy bede lászló odaátról mit büfög, nem igazán befolyásolja az ország létét, mint ahogy szellemi sötétsége sem.