Az orbáni álom vége

2014 október 17 5:41 de.36 hozzászólás
Csatlakozva a korábbi cikkemhez – Tanulni, de minek? (ugyan nem ez volt a címe, de az alábbiak ráerősítenek szakállamtitkáruk blődségére) abbeli gondolataimat kívánom kifejezni, hogy valamit tisztelt Nemzetvezető elvtársunk rendesen benézett. A miniszterelnök munkaalapú társadalmat hirdetett, amihez megfelelő munkások is kellenek. Kétséges, hogy lesznek-e, amikor leginkább az iskolázottak és a 40 év alattiak vándorolnak ki az országból. Az előző ciklusban Orbán Viktor meghirdette a munkaalapú gazdaságot, mint célt, amit most továbbvinne. De azóta emelte a tétet, 5 millió munkahelyet, teljes foglalkoztatottságot ígért. Ami tényleg jól hangzik, kár hogy a rendelkezésre álló számok alapján képtelenség.
Noch dazu, visszatérve szakállamtitkára rögeszméire – 40%-al csökkentett gimnáziumi létszám, és tudatosan lebutított szakiskolai képzés – tessék már mondani, a drehás 2 mikronos előtolása segít a mohácsi csata újra értékelésén? a CNC bit alapú programozásával meg hogy’ is fogunk állni? – mire is fog vezetni? Munka alapú társadalomhoz? Milyenhez, Viktor, milyenhez? Ahhoz, amiben te szocializálódtál?
Ha nem tűnt volna fel neked, kisfiam, Magyarország összeszerelő ország lett. Tudod, jobb helyen ezt úgy hívják: saját ipar nélküli bérrabszolgák.
Mégis, mi a bánatra vetítesz ki teljes foglalkoztatottság címén, ráadásul munka alapú társadalomként? Tudod, kisfiam, a rabszolgatartó társadalom is az volt.
„A másik probléma pedig az, hogy egy friss statisztika szerint pont akikre leginkább alapozhatna a miniszterelnök, vagyis a fiatalabb korosztály és az iskolázottabb réteg az, akinek elege lett az itthoni körülményekből, ezért kivándorolt. Kérdéses tehát, lesz-e elég olyan képzett magyar munkaerő, aki továbbra is itthon képzeli el a jövőjét.”
A franc se fog vitatkozni veled, csizmás kandúr. Javaslom , olvass,  már,  ha képes vagy felfogni a lényeget, és felismered a statisztikai számokat itt.

36 hozzászólás

  • ..a cégemet nyolc éve nem engedik dolgozni…
    Üdvözlettel:
    Vaszily József

  • józsef: attól tartok ezen a fórumon ezen nem igazán tudunk segíteni. ráadásul a cikk sem erről szól. bocs.

  • És az a legszomorúbb, hogy bár nyilván nem a legnagyobb részét képezi a kivándoroltaknak, de szép számmal akadnak olyanok is, akiknek nem a gazdasági körülményekből lett elege, hanem a Magyarországon uralkodó folyamatosan durvuló és primitivizálódó közhangulatból, a butákra és provinciális seggfejekre épülő és mindent átható permanens propagandahadjáratokból, a sunyin eltűrt és szintén mindent átható rasszizmusból, és annak reménytelenségéből, hogy ez hamarosan megváltozhat. Normális ember nem akarja ilyen légkörben leélni egyszeri életét, és nem akarja, hogy személyes sorsát az egyeduralkodó állampárt hatalmát tűzön-vízen keresztül támogató és az országot ezzel revolverező kétmillió Fidesz-birka határozza meg.

    És akkor még nem szóltam az átlag magyar munkaadó mérhetetlen kizsákmányoló hajlamáról…

    Szóval, ha az említett fiatal és mozgékony korosztályba tartoznék, gőzerővel keresném a külföldi boldogulás lehetőségét.

  • cornelius: már csak 1,5 millió. érdektelen. szart se érnek. jellemtelen, korcs, a szocreáltól kapottakból élő genetikai maradékok. nézd meg a CÖF összetételét.
    a gond a nem szavazókkal, a „nekünk így is jó” , a seggmelegben magukat jól érző, meg a közömbös hányaddal van.
    megértem őket.
    mivel nem látnak alternatívát, ha nem is bégetnek, hát hallgatnak. mint a bárányok. még a kés előtt is. a lovakat meg lelövik, ugye?

  • Fenyvesi Glória

    Az én magyar munkaadóm nagyon-nagyon rendes!Demokratikus,ő kér, én teljesítem, és megértéssel, toleranciával van irántam.
    A multik a kizsákmányolók!

  • fenyvesi glória: de jó magának! van felvétel?
    mitől is demokratikus? megtárgyalja magával a tenni valókat, és, ha az magának nem tetszik, hát módosítja a feladatot? maga munkavállaló, ő munkaadó. magának kötelességei vannak, mit is kellene magától kérni? hogy teljesítse? na, ne komolytalankodjon! tolerancia? az meg mi? ha az a dolga, hogy összesöpörje a szemetet – mert nem gondolom, hogy sokkal többre lenne képes – tolerálja, ha azt a szőnyeg alá söpri?

  • Fenyvesi Glória

    ille istván!
    Legalább 4 szakmám van,önnek mennyi?
    Ne minősítsen le senkit az itteni hozzászólásai alapján,(Mert más a véleménye, értékrendje),és ne képzelje magát a legfőbb ítésznek…
    Mert ön fölött is ítélkezni fog majd Isten…
    Ezt senki nem kerülheti el…

  • Fenyvesi Gloria. A maga fonoke maga a csoda. Tehat a multik a kizsakmanyolok! Eleg egyszeru a gondolatmenete. Nem eloszor. Az egyik szakmaja az ek? Elnezest a gondolatmenetert.

  • fenyvesi glória: mindössze két diplomám van, három nyelven beszélek, és leszarom a maga istenét.
    mi az, hogy legalább? 😀

  • Glória!
    ne strapáld magad az ittenieknek (főleg Illének!)valószínűleg vásárolt diplomája van,de az is lehet,hogy régebben még olyan állapotban volt,hogy képes volt elvégezni az egyetemet,ahol azért ugye intelligenciát,jó modort nem tanítanak,otthonról meg a párttáraitól hozza a kultúráját….Mindenki tudja,hogy egy diploműs is lehet bunkó!!!!
    A többi kimenekült,meg ugye semmihez sem ért,ezért nem érvényesült itthon,főleg azok akik még a Fidesz „rémuralma” előtt menekültek ki
    a munka elől,kint ugyanis másból is meg lehet élni….!

  • Marcsi fiam maga olyan hülye egyhelyből mint más nekifutásból.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    A minap egy „független” lasszikus zenés rádió >M T I hírszolgálata< félóránként [legalább tízszer] nyájas, mint egy cicuska, behízelgő női hangon a következőt jelentette:
    "Az esztergomi Susuki . v i s s z a f o g t a . a termelését. Újabb típusok bevezetéséig az eredetileg 3 műszakot egy műszakra csökkentette."
    – Először is, hogyhogy visszafogta. … Mint kocsis a megbokrosodott igáslovat. Annyira húzott, annyira ment a biznisz, hogy vissza köllött húzni gyeplőt, különben még szétrúgja a világ egész autóiparát. Hát persze…
    Micsoda blöff a szürke mezei magyar számára.
    – Aztán meg, három műszakból egy műszak… Akkor viszont – a fuvaros példánál maradva – az abrakot is harmadolni kell, miért? Mert nincs több.
    – No meg, mi a helyzet az eddig három műszakban dolgozókkal?
    Két lehetőség van, az egyik, hogy két műszak dolgozóit – hány-ezer emeber is ? – elbocsájtják. Avagy, munkaidejüket elharmadolva, "csökkentett munkaidőben" foglalkoztatják őket, mely esetben ha kisebb mértékben is, de megmaradnak a létszámra rakódó vállalati terhek, tehát a csökkentett abrak gyorsabban fogy…
    Minderről ez a kitűnő Központi Hírszolgálat nem tájékoztatja az arra kíváncsi hallgatót, hogy ez a ""stratégiai vállalat"" hányezer munkást is rúgott ki úgy hirtelenjében az utcára, a munka társadalmának munkaerő piacának igyenöst a közepibe, nekije ???

    És gondoljunk bele, akkor mi van, ha nem fogja vissza, amint azt a Központi Hírügynökség tálalta vala ?

    Egy biztos, hogy ezt a hírt nem a Susuki, hanem a magyar propaganda gépezet szövegezte meg, maga a Vezér személyes elvárásának és goebbelsi elveknek megfelelően… Pusztán stratégiai megfontolásból.

    .

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Fenyvesi !
    „Mert ön fölött is ítélkezni fog majd Isten”
    Ebben a mondatban nélkülözhetetlen elem lett volna az isten főnév előtt a névelő, vagyis az ” a z „. Mert névelő nélkül ez így a maga mondatában, a . m a g y a r b a n . általános isten fogalmat fejez ki, vagyis azt, hogy egy isten a sok közül…
    Tehát önben itt közöttünk nyilván a több-isten hit, a politeizmus hívét, azaz egy . p o g á n y t . van szerencsénk tisztelni. Holott a zsidó-keresztény kultúra kizárólagosan mondja ki, hogy „Egy az Isten”. Többet tisztelni, nemcsak rossz pogány szokás, de bűn is…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    Az orbáni alom vége ugyanaz, mint a macska alom vége. Azaz mindkettő úgy feltöltődik sz@ral, annyira bűzlik és árad belőle a fertő, hogy feltétlenül ki kell önteni – ha lehet a csatornába…
    .

  • Csiszer Lóránt

    Geyza: Maga egyedül ilyen hülye vagy van egy ikertestvére? vagy „Ha olyan messze lakna, mint amilyen idióta, akkor soha haza nem érne.” … lássa, tudok én is szellemeseket mondani és sértegetni … csak nem ez a stílusom.

  • Marcsi Ennyi hülyeséget csak Maga hordhat össze. A „kintiek” semmihez sem értenek, azért mentek ki? Ezt esetleg munkanélküli fiával beszélje meg. Renden? Már csak a fekália ömlik ki a száján. Míg néhány hétig nem volt itt, addig szinte béke volt. Azután jött Maga a méretes butaságaival, és megint itt vagyunk. Kár volt.

  • Ille István Azért legalább, mert annyi van, hogy nem tudja megszámolni. Tudod, mint Fridolin a borz. Egy, kettő, sok.

  • llanfair: ne terheld túl szegényt. először nekem nem tudott válaszolni, most meg itt van neki garp. fridolin ehhez képest már valóságos agyhalál neki 😀

  • marok marcsi:
    .
    „…A többi kimenekült,meg ugye semmihez sem ért,ezért nem érvényesült itthon,főleg azok akik még a Fidesz “rémuralma” előtt menekültek ki
    a munka elől,kint ugyanis másból is meg lehet élni….!…”
    .
    – Hú, aranyapám, hogy a jó édes …dat, azt… szóval, akkor nekem, és családomnak azért kellett elhagyni egykori hazáját, mert lusták, munkakerülők voltunk, meg lúzer bunkók?
    .
    Akkor hát nem azért, mert:

    A korrupció immár irgalmatlan, önemésztő fázisba lépett, és ha nem vagy valakinek a kitartottja, bratyija, haverja, rokona, akkor lehetsz te akárki, sehol nem kapsz munkát?
    .
    Vagy, mert hogy semmiféle munkahelyteremtés nincs már évek óta, legfeljebb bezárások (egy autógyár megnyitása az ugyanis lófütty), mivel LEÁLLTAK A BERUHÁZÁSOK, és nincs munkaerőpiac?
    És ha két év alatt találtam is munkát, hát az olyan volt, meg olyan alakokkal, hogy csak a magad fajtáknak, meg az ellenségemnek kívánnám?
    .
    Esetleg, mert az iskolai képzés frászt se ér, mivel amíg volt még munkaerőpiac, az iskolai képzés ezzel már vagy 15 éve nincs köszönő viszonyban sem, így meg aztán főleg?
    És hogy ha ottmaradunk, a gyerekeinket vegetálásra ítéljük, így meg, emberhez méltó életük van, az egyikük meg egy híres, nagyon hasznos, itteni (angliai) főiskolára jár?
    .
    Esetleg, mert a magad fajta állatokból és az ottani elmebeteg légkörből is elegünk lett? Hogy az átlagember többsége olyan, mintha visszafelé menne a fára, ahonnan már lejöttünk vagy kétmillió éve?
    .
    Vagy, mert Észak- Nyugat Európában tényleg csak az nem dolgozik, aki nem akar, és ha dolgozol, a minimálbérből is kellemesen megélsz, hacsak nincs valami irgalmatlan teher rajtad onnan, ahonnan jöttél?
    .
    És akkor teneked van pofád itt gyalázni minket, te ótvar senkiházi? Minket, akik többnyire a magad fajták kreálta gödörből még éppen hogy ki tudtunk mászni, és elmenekülni jó messzire, hogy ha nem muszáj, többet közünk se legyen a magad fajtához?
    .
    Úristen… OK, te marok marcsi, eredj te oda, ahova azt most én gondolom.
    .
    Srácok, elnézést, de ez a szemétláda nagyon felk..rta az agyam… hát ilyet… egyébként tudjátok, hogy mindenféle orbánisztáni agyamputált söpredék, több ottani fórumon is, rendszeresen gyaláz, meg hazaárulózik minket, külföldön dolgozókat és élőket? Kb. hasonló, épületes indolokkal, mint ez a „marcsi”, vagy ki a jó nyavalya? Hogy lusták, meg ingyenélők vagyunk, és hogy csak a segélyekért megyünk ki, meg hogy miattunk nincs fejlődés orbánisztánban, mert lelépünk, és nem ott dolgozunk, stb, stb?
    .
    Mintha nem pont a reménytelen munkanélküliség, a korrupt, tolvaj gazemberek, meg a gyerekeink jövője miatt menekültünk volna el… jaj. Na ez már sok nekem.

  • Eldrad. Szivembol beszeltel. De Marcsiba belatast verni meg krikettutovel sem lehet.
    Raadasul rohamosan epul le.

  • Glória:
    .
    „…Az én magyar munkaadóm nagyon-nagyon rendes!Demokratikus,ő kér, én teljesítem, és megértéssel, toleranciával van irántam…”
    .
    – Ilyen is van, de ez nagyon ritka orbánisztánban, és úgy általában, Európa keleti felében.
    .
    „…A multik a kizsákmányolók!…”
    .
    – Mivel ezt a tipikusan magyar beszólást továbbra sem tudom értelmezni, kérem, írjon egy rövid összefoglalót, hogy „zsákmányolnak ki” és kiket a multik. Valamint pár bekezdést a multik szabad piaci, többek között versenyen alapuló gazdaságra gyakorolt – ezek szerint káros – hatásairól!

  • llanfair:
    .
    – Nem akartam én ebbe a majomba belátást verni, tudom, hogy lehetetlen. Az ilyen kommentek azoknak szólnak, akiket esetleg meg lehet győzni, ha olvasnak ilyen „marcsi”- féle agymenéseket, és nem vágják, mi lenne a helyes válasz.
    .
    A „marcsi”- féle trollokkal két dolgot lehet tenni:
    1, minden hülyesége miatt leordítani a fejét,
    2, kitiltani a fórumról trolltevlékenységért.
    .
    Élőben meg el lehet hajtani pár sértéssel az ilyet… oda, na. Mert hogy, az ilyennel képtelenség szót érteni.

  • A kapitalizmusnak – országtól függetlenül – sajátossága a mindenáron történő profitmaximalizálás, amelyet a tőketulajdonosok ( pláne egy olyan jobboldali beállítottságú országban mint Magyarország ) szerint mindenkinek istenítenie illik; viszont egyesek – főleg demokratikus, nyílt társadalmakban – nem fogadják el ha ez alapvető emberi jogok rovására megy, vagy éppen gazdasági recesszióhoz vezet ( mint a 2008-ban kezdődött hitelválság esetében ). Hogy hogyan lehet a kapitalista berendezkedés káros? Nagyon sokféleképpen:

  • Eleftheria

    2014 október 19
    3:07 du

    Hát a magyar vad-kapitalizmusban nagyok sokban igazad van, de szerencsésebb országokban, ahol nem volt 40éves „szocializmus építés”, ez már nagyon kevéssé igaz.
    Ami pedig Hóbagoly-II-t ílletti nagypofájú dilettáns (mint névadója az államigazgatásban), aki jogász és közgazdaság történettel foglalkozik, de ez legkevésbé sem zavarja abban, hogy éktelen baromságokat hordjon össze közgazdasági kérdésekben! =))

  • Na igen; ez a Marcsi tényleg túllőtt a célon a hozzá hasonlók által lehetővé tett harmadik világbeli viszonyok kárvallottjainak cinikus mocskolásával. No, de a primitív magyarországi fasiszta/náci szélsőjobbtól és a mögötte álló emberinek nevezhető értékrend minimumával sem rendelkező maffiózó uralkodó rétegektől jobb nem is várható. Az a bizonyos balsors az ilyenek ténykedései miatt tépi már régen ezt a nyomorult országot.

  • Leginkább a Lázár főmaffiózó híres elszólására hajaz a marcsi vagy ki a frász hozzászólása. Cserélnetek kellene az általatok mocskoltakkal: munkanélküliek, betegek, nyugdíjukból megélni képtelen idősek, mélyszegénységben élők és felnövők millióival, éhező, alultáplált gyerekek százezreivel, félholt roncsokként tántorgó, út szélén heverő hajléktalanokkal, ti csak cigányozni, zsidózni meg hazaárulózni tudó, árja-„keresztény” fasiszta, náci söpredékek!!!.

  • RonaGyuri:

    Pontosan mitől éktelen baromságok a Róna Péter ( ” hóbagoly II. ” ) szájából elhangzott közgazdaságtani tételek, illetve a jelenlegi európai gazdasági válság elemzése? Úgy tűnik Angliában, Amerikában ilyen baromságokat beszélő nagypofájúak szakértelmére van igény, ellenben az olyan szerénységet, kimértséget és szakértelmet értékként kezelő országokkal mint Magyarország…

  • „…Leginkább a Lázár főmaffiózó híres elszólására hajaz a marcsi vagy ki a frász hozzászólása…”
    .
    – Igen, és részben az ilyen véglények miatt hagytuk el orbánisztánt, mert már a gyomrunk is forgott tőlük. Na persze az elsődleges ok a megélhetés és a jövő totális ellehetetlenülése volt, de erre mondom mindig, hogy ha lett volna stabil, jól fizető munkám, akkor is eljöttünk volna.
    .
    És ezzel nem csak én vagyok így.

  • Eldrad: Marcsi azért is utál engem kiemelten, mert mi „jól” éltünk Magyarországon. Csak nem kaptunk levegőt, és láttuk a jövőt, ami most már a jelen. Ezt végleg nem tudta megérteni. De ez a „jó” élet nagyon relatív. A hölgy egybites agyának ez már sok.

  • llanfair: egybites, ráadásul az az egy bit is eléggé elhasznált 🙂
    az a gondja, hogy valahányszor intellektuális kihívással találja szemben magát, azonnal mocskolódni kezd és személyes síkra tereli a mondókáját, a helyett, hogy válaszolna: ez és ez a szerző, innen és innen idézve.
    nos, ezen már nem igen lehet segíteni. ő nem a jó pap kategóriájába tartozik.

  • Ille István Igazából gyanakodtam, hogy Te találtad ki a figuráját, feldobni a kommenteket. Még most sem tudom elhinni, hogy ilyen ember létezik. Márpedig ilyen állat nincs, mondta a parasztbácsi a zsiráfra.

  • llanfair: majd’ három évvel ezelőtt még normális volt. mihelyt az ellenszék önálló rovatként megjelent a KMH-n, elborult az agya, és azóta az állapota csak romlott.

    időnként szilenciumot kap – amikor már nem bír magával, és teljesen kivetkőzik emberformájából – ami azért eléggé könnyen megy neki, mert már igencsak kevés szál köti a valósághoz – de semmit nem változik a hozzáállása.
    az ő baja…

  • Eleftheria,
    az „árja-”keresztény” fasiszta” kifejezésre valaki alkotott egy zseniális szinonimát: horogkeresztény.
    Ha jól emlékszem, még az AN-en olvastam.

    Legalább akkora verbális telitalálat, mint, a másik szó, a nemzetifocializmus.

  • bonhomme:

    „Legalább akkora verbális telitalálat ( horogkeresztény ) mint a másik szó, a nemzetifocializmus.”

    Az…

  • Talán már említettem, hogy nem igazán értem, illetve sajnálom hogy jobb sorsra érdemes emberek hajlandók lemerülni a FIDESz trollok lássuk be nem túlmagas, inkább túl alacsony szintjére.
    .

    Még akkor is ha ez a s.ar dobálás csak visszadobálás.
    .
    Én inkább úgy érzem,hogy, szemben a szürke- illetve zöldhályoggal, a FIDESz-es agy-hályog alig gyógyítható. Inkább csak kivételes estekben.
    .
    Biztos, hogy nem kellene inkább „hálás”-nak lennünk minden egyes hozzászólásukért, amivel mindentől hatásosabban igazolják a cikkek kritikus élét?
    A FIDESz-es konkrétumokat, tényeket és így az igazságot is messzire elkerülő, gyalázkodó jelzőktől hemzsegő száj-karatét.
    .
    Lehet, hogy az „attikai só” mérgezőbb lenne számukra minden vitánál?
    Kevés megalázóbb érzés van mint a hiábavalóság, az ingerkedésük hiábavalósága! Amíg pöccenünk, ők örömködnek.
    Kapjanak inkább ők agyvérzést!

  • Le5I1eL 2014 október 21 9:48 de.
    .
    „…sajnálom hogy jobb sorsra érdemes emberek hajlandók lemerülni a FIDESz trollok lássuk be nem túlmagas, inkább túl alacsony szintjére…”
    .
    – Nézd, ez ugyanaz, csak verbálisan, mintha mennél az utcán, és neked menne valami félállat. Te pedig – tegyük fel – hiába tudnád megvédeni magad, a támadód pedig beleverni a betonba – inkább hagyod magad meggyalázni, leköpni, sértegetni, mert hogy te nem süllyedsz le az ő szintjére.
    .
    Többszörös tanulság, pont nemrég volt egy (nem verekedős, de kellően mocskos) ügyem nekem is: ha valami állat beléd köt, akkorát vágj vissza, hogy a támadó belegebedjen. HA MEGTEHETED.
    .
    „..Biztos, hogy nem kellene inkább “hálás”-nak lennünk minden egyes hozzászólásukért, amivel mindentől hatásosabban igazolják a cikkek kritikus élét?…”
    .
    – Dehogynem kellene, de ez nem jelenti azt, hogy ne vágjunk vissza.
    .
    „…Amíg pöccenünk, ők örömködnek…”
    .
    – OK, ezért nem kell „pöccenni”, hanem durva sértegetésekkel kell elhajtani az ilyeneket. Mindenféle idegbaj nélkül. A többiek nevében nem nyilatkozhatok, de részemről úgy van a dolog, hogy egyvalamiért írok egy elmebeteg hülye beböfögéseire hosszabb, kifejtős kommentet:
    .
    – Ha valaki, aki nem járatos az adott témában, de itt jár, akkor legalább az el ne tévedjen, és nehogy a háborodott marhaságot fogadja el.
    .
    Ha sikerül ilyen módon pár embert megmenteni, már megérte az egész fórumozás, vagy beszéd élőben, itt vagy bárhol, bármilyen témában.