Ők elmentek Váradi András temetésére…

2014 október 19 9:03 de.12 hozzászólás

Több százan kísérték utolsó útjára Váradi András alcsútdobozi juhászt, az Együtt-PM helyi polgármesterjelöltjét szombat délután az etyeki temetőben.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az október 11-én éjjel közlekedési balesetben halálra gázolt ötvenéves polgármesterjelölt temetésén a pártszövetség több politikusa, köztük Bajnai Gordon, Juhász Péter, Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely is megjelent.

Az elhunyt Váradi Andrást az Együtt-PM saját halottjának tekinti, október 12-én kiadott közleményükben úgy fogalmaztak: „egy jó barátot, egy fontos szövetségest vesztettünk el, akinek hiányát nagyon sokáig érezni fogjuk. Emlékét mindörökre megőrizzük, elvei és eszményei mellett mindig kiállunk majd a jövőben is”.

Rácz Krisztina az Együtt-PM sajtófőnöke az MTI kérdésére a helyszínen közölte, a temetés költségeit a pártszövetség állta. Emellett a facebookon gyűjtést indítottak Váradi András árván maradt 11 és 15 éves lánya, valamint élettársa megsegítésére.

MTI

12 hozzászólás

  • Lörincz barát is volt? =))

  • György Molnáér

    Nincs a „balesetben” esetleg szándékosság? Miért nem hallani a gázoló, állítólag 84 éves osztrák-magyar állampolgárról semmit? Miért ment arra, hová ment, stb?

  • György Molnáér

    2014 október 19
    1:50 du

    Szeretném remélni, hogy nincs, de sajnos a rengeteg „gyanús” véletlen – ahogy István összefoglalta – akkor is ott van.
    Az előbbi viccesnek szánt kérdésemet akár komolyan is fel lehetne tenni! Bár azt meg kell mondjam, hogy a mai hazai közhangulatban nem biztos, hogy jól sűlt volna el. S tartok tőle, hogy az új pártállami uralkodók – ahogy derék kádári elődeik is – ehhez nem elég kultúráltak. Sőt azt kell mondjam ez igaz mindkét oldalra!

  • Azért legalább arra kíváncsi lettem volna, hogy kik és milyen beszédet mondtak a koporsó fölött. …Vagy nem volt beszéd ? Az pedig a társadalom minimális immunitásának is a teljes hiányát jelentené…
    A történelemben az ilyen áldozatok temetését mindig óriási tiltakozó menetek jellemezték, hacsak az adott hatalom ezt meg nem akadályozta volt.
    Vagy tegyük föl, nem volt gyilkosság áldozata, akkor is egy kvázi forradalmár egy monstre, jóval nagyobb formátumú búcsúztatót és temetést érdemel.

  • A témában ajánlott film:

    l969-ben Costa-Gavras szerzőpáros készített filmet „Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája” címmel. Remek eszközökkel mutatja be, a hatalom miként képes a látszatokat is elkendőzni.
    Az Interneten megtekinthető, ha jól emlékszem méghozzá Ives Montand főszereplésével.

    Nekünk demokratáknak nem szabad napirendre térnünk az ilyen elkent bűnügyek fölött… Miért a többesszám? Mert például a magyar társadalom már tökéletesen szemet hunyt a vidéki, cigányok ellen lefolytatott hajtóvadászatok és merényletek fölött. Oknyomozó riporterek – ha még létezik ilyen – meglátogathatnák a celláikban a már elítélteket a még kinti résztvevők [megbízók] számára néhány kellemetlen kérdéssel.

    Mellesleg nagyon zárt ajtók mellett, a nyilvánosság kizárásával zajlottak ezek a perek, akárcsak az olajszőkítő ügyekkel összefüggő következmények (pl. legalább 1 gyilkosság) tárgyalásai is…

    Az a társadalom, ahol az ilyen súlyos, emberéletet is követelő esetek már nem számítanak, ott mit számít egy a legfelsőbb körökben elkövetett áfa-csalás. Ugyan kérem, elfásult, elbutitott népség…
    .

  • Dubois!

    Igen, erre a temetésre nemcsak elmenniük kellett volna – bár váljék dicséretükre, akik politikusként elmentek – hanem a demokratikus pártok részéről nagy hangerővel hirdetni illett volna egy igazságszerető demokrata – mindannyiunk halottja – temetését. Vagy talán, ez már nem ígér választási hasznot…?!
    Aparatcsikok ?!

  • Jó lenne, ha kiderülne, az ellenzékből vajh kik nem képviseltették magukat Váradi András Juhász temetésén ???

  • Szendam gyakorlatias okokból „In memoriam Váradi András” címmel – és a lényeget nem érintő rövidítéssel – tette közzé a blogján.
    http://szendamondja.wordpress.com/2014/10/19/in-memoriam-varadi-andras/

    Ez most az eredeti változat:

    A Felcsúti Kanász
    (Tuareg inspirációja nyomán)

    Sohasem lesz olyan a Felcsúti Kanász,
    mint volt életében az Alcsúti Juhász.
    Egyenes, jellemes; igaz ügyért harcolt,
    míg a másik rabolt, s egy országot sarcolt.

    Váradi András, te szimbólummá váltál:
    az volt a bűnöd, hogy jó oldalon álltál.
    Téged – mint sokakat – többször meggyilkoltak,
    mielőtt éjszaka végleg eltiportak.

    Életed, halálod legyen nekünk példa:
    ne féljünk magunkért kiállani még ma!
    Csupán néhány bátor ember kell a gátra,
    ki csak előre néz, nem pediglen hátra!

    A mi társadalmunk lassú haldoklása
    sziinte észrevétlen visz a pusztulásba.
    Emberek, nem kéne már valamit tenni,
    s amíg még nem késő, az utcára menni?

    E sok tétlenségnek nagy lesz majd az ára!
    Mért hajtjuk a vizet Vityu kán malmára?
    A mi forradalmunk nagy-nagy ellensége
    A kisemmizettek reménytelensége.

    Ezen kell túllépnünk, megrázni magunkat,
    és büszkén ég felé emelni arcunkat!
    Megpökni munkától már kérges markunkat,
    s egyre szívósabban folytatni harcunkat!

    „Jobb állva meghalni, mint térdelve élni!”*
    Jobb szabadnak lenni, mint örökké félni!
    Meg kell már tanulnunk bízni és remélni,
    mert tetteink után fog majd megítélni

    minket az utókor, mely nem igazán érti,
    ha Viktor s bandája olyannyira sérti
    mindenki érdekét, mért nem állunk ellen?
    Az ő fasizmusa csupa báj és kellem?

    Vagy ellenkezőleg: egy rút atavizmus:
    egy diktatórikus neokommunizmus…!
    Hívd, ahogy akarod! Csak tegyél ellene!
    Az országnak már rég harcolni kellene!

    E modern Cipolla**, az Ország Hóhéra
    jócskán megérett egy autodaféra.
    A demagógia önjelölt mestere;
    s te azon vacillálsz: harcolsz, vagy fekszel-e?

    Október tizennyolc, Áldozatok Napja;
    ideje, hogy Viktor pontosan azt kapja,
    amire már régen rászolgált a beste!
    Melyik nap lesz majd a BonsaiDuce veszte?

    Tisztán katarzis lesz, semmi romantika:
    szemétdombra kerül a ‘Csúti Bandita!
    Kinek örömünnep, kinek sötét gyásznap;
    ám az ország biztos fellélegzik másnap!

    Sohasem lesz olyan a Felcsúti Kanász,
    mint volt életében az Alcsúti Juhász.

    ***

    ez egy bónusz versszak, nem sikerült sehová beillesztenem:

    Sohase ismerd el, hogy vége mindennek!
    Vagy a barátaid ilyennek ismernek?
    Sarah Connor mondta azt, hogy nincsen végzet;
    csak amikor végül magad is bevégzed.***

    * Dolores Ibárruri (1895 – 1989.) baszk nemzetiségű spanyol kommunista újságíró, politikus mondása
    ** Thomas Mann: Mario és a varázsló
    *** idézet a Terminátor 2 c. filmből

  • Rapcsák Zoltán

    Igaz emberől szó, a röpke pillanat alatt megírt szép vers. Én mindekiért harcoltam, magamat nem nézve.
    Akkor még nem volt ez a csürhe Fidesz. Ha Viktorkánk abban az időben lett volna a miniszterelnök és a főnökőm Fideszes lett volna, nem írhattam volna ezt a hozzászolást. Engem is eltettek volna a láb alól.
    Csak mert mindenki igzát néztem, és számtalanszor beszóltam a fönökömnek.

  • „Csaba Hajnáczki
    Újabb haláleset a Göböl-pusztai juhász ügyében!

    Sok százan voltunk akik elkísértük Váradi András temetésén az utolsó útjára. A méltóság teljes gyászszertartást követően már egy újabb halálesetről beszéltek az emberek a Göböl-pusztai juhász ügyében.
    A hírek szerint elhalálozott Váradi András halálos gázolásnak egyetlen szemtanúja , azaz maga a gázoló. Egyenlőre azt nem tudni hogy, otthonában, vagy esetleg egy rendőrautóban, netalántán egy a féltve őrzött cellában jött el érte a kaszás, de az biztos hogy még pont időben halt meg, hiszen így jócskán megkönnyítette a Váradi András halálának körülményeit vizsgáló hatóságok dolgát.
    Az elkövető, a sértett, és a hatóság szereposztásából már csak a hatóság van az élők sorában, így már aztán nyugodtan olyan vizsgálati eredmény kerülhet a Göböl-pusztai juhász halálra gázolásának vizsgálati anyagába amilyet Mészáros Lőrinc uraság előre megkívánt…”

    millen érdekes!
    azt tudni, hogy 84 éves volt a gázoló, azt is, hogy kettős osztrák-magyar – ami eleve nem lehetséges, de, hogy konkrétan ki volt – név. lakhely, autótípus stb – azt nem.
    most meg már azt is tudni, hogy Váradi Andrást halálra gázoló kettős állampolgárságú férfi állítólag két napja eltávozott az élők sorából…!
    nomármost: hol is volt eddig? mert, ha beazonosították, és elengedték isten hírével, hadd menjen, akkor, majd hívjuk, ha köll? ausztriából?
    de, ha 72 órára fogdába helyezték – ami azért ilyenkor még a pintéri rendbe is befér az eset kivizsgálásáig – akkor, ugyebár rabosították, és van neve!
    se a rendőrség, se senki nem közölt konkrétumokat az esetről, pedig, ha csak egy csirkét elgázolnak felcsút főutcáján, már tele van az orbáni média a kombinációkkal!
    most meg már el is hunyt? igaz, a kora miatt…
    tessék már mondani, úgy 2/3ilag, ki a jó kurva anyátokat néztek hülyének?

  • A saját plakátjait, maga ragasztgató (így került éjszaka az útra, a plakátragasztáshoz kocsitetőn szállított létra leesése miatt szállt ki, üthették el) Váradi András halála fölötti fájdalom sem tudja el terelni figyelmemet egy kérdésről.
    .
    Vajon, a koncon marakodó ellenzék valamelyikének – túl a kondoleáláson,- eszébe jutott-e, hogy talán segíthettek volna többet is Váradi Andrásnak.
    .
    Lehet az én hibám, de nem igazán emlékszem ilyesmire, ha volt is ilyesmi nem igazán lehetett jelentős.

  • Le5I1eL

    2014 október 22
    2:39 du.

    A kérdés jó! =))