Orbán helyzetet értékelt – már megint

2014 október 20 9:22 de.31 hozzászólás

Mint tudjuk egy minden bizonnyal felső légúti megbetegedésben szenvedő (túllihegő) seggnyalójától, Orbán már egy magasabb spirituális szintre – bármi legyen is az –  emelkedett. Ha így folytatja, előbb-utóbb rácsodálkozhat Mohammed koporsójára is.

Most azt is megtudtuk személyesen őfeneségétől, hogy halovány fogalma sincs mindarról, amit egy áltó helyében képes összehordani:

Példátlannak, lefegyverzőnek, „már-már a politikai sci-fi világába tartozó” fantasztikus győzelemnek nevezte a Fidesz-KDNP önkormányzati választási sikerét Orbán Viktor az önkormányzati választásokat értékelő rendezvényen. 

Na igen. Kétségtelenül példátlan, hogy ahol valami fatális tévedés folytán nem a Fidesz győzött, ott érdekes módon újra kell számolni a szavazatokat, vagy újra szavazni kell, mert érvénytelenítették az egészet, mi több, az is megesik, hogy maga a NVI követ el holmi  – természetesen érdektelen – technikai hibát, de azért mégis. Mindezt ismétlik addig, amíg ki nem jön a a fránya fideszes többség, vagy az ellenjelölt bele nem fárad, és hagyja a francba az egészet. Egyes sajtóhírek szerint állítólag a muhi csatát is újra fogják szavaztatni, mert legalább döntetlenre szeretnék kihozni…

Na, akkor idézzük ide mindehhez  Okostörpnek, mi is az a sci-fi:

„a sci-fi az angol science fiction kifejezés rövidítése (ejtsd: szki-fi v. Szci-fi). jelentése eredetileg kb: tudományos (regény)írás, tudományos (szép)irodalom de magyarul a tudományos-fantasztikus (irodalom, művészet) megnevezés használatos. A tudományos-fantasztikus mű olyan művészeti (irodalmi, film stb.) Alkotás, mely legtöbbször valódi vagy képzeletbeli tudomány(ok)nak a társadalomra, vagy egyes egyénekre gyakorolt hatását mutatja be. Ezeknek a műveknek a közös jellemzői, hogy zömében egy lehetséges jövőben játszódó képzeletbeli történetek. Megnyilvánulási formájuk lehet könyv, képregény, festmény, televíziós sorozat, film, rajzfilm, játék, színdarab és egyéb média.”

Nos, ezt ráadásul politikai köntösbe öltöztetni meglehetős baromság, de hát, ő tudja, minek is tud örülni.

A kormányfő a Millenáris parkban úgy fogalmazott: a három Fidesz-KDNP-s választási siker „a jövő horizontján egy egészséges lelkű, sikeres nép képét állítják elénk”. Orbán szerint az összefogás győzött a széthúzás felett és bebizonyosodott, hogy a magyarok hosszú távon is lehetnek egységesek.

Mi van? Ez a nép lenne egységes lelkű, ahol leköpik, megverik, anyázzák, kampányában ellehetetlenítik a nem állampárti szavazókat, jelölteket? Milyen összefogás volt itt, tessék mondani? Csak a Fidesz? Egy a zászló?

Ugyan úgy az egészséges lelkülethez tartozik-e a Magyar Önvédelmi Mozgalom nevű izé (ugyan, ki a franctól akarnak ezek bárkit is megvédeni?), akik állításuk szerint „ha kell, kellő fizikai erő alkalmazásával is megvédik hazájukat”? Miakurvanyátok van? Ezek az egészséges lelkületűek egyetlen asszonyi nemtetszés hangos megnyilvánulására azt üvöltik: „mi van, zsidó, nem tetszik valami”? Orbán, ez az egészséges lelkület lehet, hogy a TE népedé, de nem az enyémé!

Mint fogalmazott, a múlt vasárnapi győzelem az egész országé, minden magyar emberé, „a Fidesz és a KDNP csupán megtestesítette az ország akaratát”. Úgy vélte, amíg a baloldal azt hiszi, hogy a Fidesz-KDNP nemzeti egységről szóló gondolatai csak „kommunikációs panelek”, addig nemhogy győzelemre nincs esélyük, de a padlóról sem tudnak felállni. „talán egyszer majd megértik, rájuk nézve is igaz, hogy a haza nem lehet ellenzékben” – idézte Orbán saját 2002-es szavait. Az MSzP felhívta Orbán figyelmét, hogy a haza azé a hatmillió emberé is, aki nem szavazott a Fideszre – reagált Gőgös Zoltán a kormányfőre.

Na, ez itt a lényeg. Mint tudjuk, aki nem a Fideszre szavazott, az nincs. Avagy hogy’ is kellene értelmezni ezt az ország akaratot? Mi a franc lehetett a baj Orbán általános iskolájával, hogy képtelen volt megtanulni számolni?

A miniszterelnök szerint a cél, hogy legkésőbb 2018-ra egyetlen jövedelempótló támogatásra se legyen szükség Magyarországon, mert elérik, hogy mindenkinek legyen munkája. Ma 178 ezer olyan ember van – szemben a 2010-es több mint 500 ezerrel -, aki munka híján jövedelempótló támogatásból él – tette hozzá. A tények szerinte azt mutatják, csak akkor lesz több munkahely, ha a Fidesz-KDNP vezeti az országot. A munkahelyteremtés mellett a másik kiemelt feladat 2015-ben a köznevelési rendszer megújítása lesz, amit – fogalmazott – áramvonalasítanak, felfrissítenek, mert „a jövőnk az iskolákban dől el”.

Nos, erről az utóbbiról korábban írtam, felesleges ezt az ordas hazugságot még egyszer terítékre hozni. A számok pedig előbbi hazugságát is megcáfolják, mert ugyan a számszerűség valóban tény, de azt, hogy ezt mivel érték el – konkrétan bűvészkedéssel, átminősítésekkel, megvonásokkal és statisztikahamisítással – azt valahogy a kis pöffeszkedő elfelejtette megemlíteni.

A cél az, hogy Európa legjobb iskolarendszerét alakítsák ki a következő években „a gazdasági miniszter támogatásával”. Ismert, az előző ciklusban államosították az önkormányzati iskolákat, ami hatalmas káoszt okozott. Ugyanakkor a kiszivárgó hírek szerint a kormány a szakiskolákat erősítené, ennek érdekében például korlátoznák a gimnáziumok létszámát.

Hát, ha az oktatás lebutítása Európa legjobb iskolarendszerének kialakítását fogja eredményezni – lévén, hogy se oktatók, se műhelyek, se eszközök nem állnak hozzá rendelkezésre – akkor az alant következő bekezdésre már egyetlen szót se érdemes vesztegetni…

Orbán beszéde végén azt mondta, választási sikereik lelki természetű okának azt tartja, hogy nem engedtek „a cinizmus csábításának”; ezt a csapdát szerinte továbbra is el kell kerülni, mert „elveszett az az ország, amelynek életét elárasztja a cinizmus”.

De mégis: lelki természetű ok…aha. Jobb helyen ezt félelemnek és egzisztenciális bizonytalanságnak hívják. Orbanisztán nem jobb hely, pedig itt is ugyanazok az okok…

31 hozzászólás

  • Alphaville
    az is egyfajta politikai sci-fi

  • Az isten áldja meg kendteket balról & jobbról egyaránt: ez egy un. helyhatósági választások volt!!! =))

  • Fenyvesi Glória

    A szakiskolák létrehozása,számának bővítése nem a nép lebutítása, hanem a kevésbé tehetségesek, kevésbé szorgalmas tanulók szakmához juttatása, hogy később tudjanak majd munkába állni.
    Mert az Országnak nemcsak mérnökökre, jogászokra van szüksége.A fizikai munkásokra is.
    Attól még nem fogják a Gimnáziumokat, Egyetemeket bezárni.
    Más:Ugye tudja,hogy van Magyarországon cigány gárda is,(A magát Daflics ezredesnek mondó…) ill.alakulóban volt.Aztán zsidó önvédelmi mozgalom is.
    Éppen magyar ne lehetne?
    A cigányok rabolják ki, ölik meg a magyarokat, és nem fordítva.
    A Rendőrségnek pedig kevés joga van intézkedni,mert Európa több jogot ad a bűnözőknek,mint a törvénytisztelőknek…

  • Egy Fidesz és Orbán rajongónak a vezér minden kijelentése önbizalmat ad, hogy helyesen választotta meg imádata tárgyát. A dicsőségben részt kapni és részese lenni elismerést hallani, az nagy kitüntetés, kielégülés, sokaknak a legnagyobb. Így jutunk el a személyi kultuszhoz, ami egyenlő a vak hittel és dogmatikus vallás gyakorlattal. Ja, ész és logika nemhogy nem szükséges, egyenesen elvetendő, mert káros.

  • fenyvesi glória: ezt is rosszul tudja. amúgy maga az élő példa a lebutított népre.a szakiskolákban minimális óraszámban fognak humán tárgyakat tanítani, márpedig a műveltség nem a kalapácsfej dőlésszögének ismeretéből, vagy az előtolás mértékéből szerezhető meg. azon felül nincsenek képzett oktatók, nincsenek tanműhelyek és nincsenek gyakorlat végzésére alkalmas gyárak. gondolja, hogy a siemens, vagy az audi oda enged egy nasit a több száz milliós gépéhez?
    fizikai munkás van elég, nem is termelnek hozzáadott értéket. képzett munkás nincs.
    amúgy mégis, hol tudnának munkába állni? mert iparbővítés, az nincs, a multiknak beszállítók meg köszönik szépen, de rendelkeznek a szükséges állománnyal.
    azon felül, maga tudja, 4-5 év múlva milyen szakmákra lesz szükség? na, mert orbánék sem, de mégis meg akarják szabni a képzés irányát!
    amio a további marhaságait illeti: én megértem, hogy maga hithű jobbikos, de ismételten kérem, konkrétumokat hozzon ide, ne propaganda dumát! hol is van zsidó önvédelmi mozgalom? mi a neve? ki a vezetője? pők is fizikai erőt kívánnak bevetni – ha a heylzet úgy hozza, természetesen ?

  • ˙
    Orbanini régi szisztémája, hogy a saját hibáit, aljasságait és bűneit az ellenzékre testálja, mintha az az ő gyakorlatuk lenne…

    Így van ez ezzel a . c i n i z m u s s a l . is, amikor azt még hülye is tudja, hogy a fidSS-nél cinikusabb politikát eddig még senki sem folytatott ebben az országban.

    Meg kell csak nézni azt a – már ’98-tól gyakorolt – relativizáló szándékot amely a holokauszt kapcsán minden szavukból sugárzik, de nemcsak szavaikból, de tetteikből is. Vegyük csak példának a Terrorházát, vagy azt az óriási transzparenst amelyet 2006-ban a fidSS vezérkar vigyorogva hordozott körbe a városban ezzel a jelszóval: AZ IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ. [Értsd alatta: „A munka szabaddá tesz” ascwitzi szlogent.]

    Jah kérem, amit ők építenek annak a neve a Kárpátmedence Genyiuszának megfogalmazásában „a munka társadalma”. Hatalomra törésekor azonnal megszüntette a szociális segélyt és bevezette az ún. közmunka intézményét, amely ha útvakarásból, szemétszedésből, és más értelmetlen foglalatosságokból áll is, mégiscsak úgymond visszavezeti az eddig segélyezetteket, pl. munkanélkülieket a munka frontjára. …És ezt a 42000 forintos állást sem akárki kaphatja meg, csak az, aki a helyi fidSS-es nacsalnyiknál megfelel az ő elvárásának.
    Ráadásul, azóta közgazdászok azt is bebizonyították, hogy ennek az úgynevezett köz munkának a szervezése, fenntartása, bonyolítása, stb. többe kerül, mint az intézményes segélyezés került…

    A harmadik példa, maga a demokrácia, illetve az azzal való szó szerinti visszaélés. Az alkotmány lenullázása, a fékek és ellensúlyok kiiktatásán túl sorolhatnánk a tendenciózus visszaéléseket, és mindezt felbokrétázva az „alaptörvény asztalai”-val. 😀 De itt és most gondoljunk csak az e lapokon is sokszor megnyilvánuló jobbos érzelműek érvelésére, amikor a „2/3-os parlamenti többségre” úgy hivatkoznak, hogy az bármire(!) feljogo sítja őket (a fidSS-t), mert azt „a nép többsége” akarta így… 🙁

    Egyelőre már csak ezt a mondatot nem mondják a szemünkbe:
    IDE FIGYELJETEK TI ROHADT DEMOKRATÁK, ADUNK MI NEKTEK OLYAN DEMOKRÁCIÁT, HOGY ABBA ÉPPEN TI FOGTOK BELEGEBEDNI, NESZE NEKTEK DEMOKRÁCIA!

    Lehetne sorolni még számtalan példát, de summa summarum, nyugodtan (?) állíthatjuk, hogy . O r b a n i s z t á n n á l . c i n i k u s a b b . r e n d s z e r t . legalább hetven éve ez a föld nem hordott még a hátán.
    .

  • Fenyvesi Lujza !

    A társadalom szegregáltjai úgy védekeznek, ahogy a kiszorított létükből telik nekik.

    Maga szemét némber ! Üldözték már magát … ?
    .

  • Kedves István !

    A dictatore még azt is hozzátette a mondandójához, hogy a baloldal cinikus és „a cinikus baloldal előtt semmi sem szent. – Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű…

    Csak egy költői kérdés, hogy ki is is mondta az Ő „posványos szabadegyetemén”, hogy „a baloldal >genetikailag< olyan, hogy…ráront a nemzetére"?
    Aztán amikor Kertész Ákos csupán a vezér kifejezésével élve állapította meg az azóta feketén, fehéren igazolt szindrómát, hogy a magyar egy genetikailag alattvaló nép, akkor az egész jobbszélső mezőny torkaszakadtából rendőrért üvöltözött, hogy őket úgymond, alávalónak titulálták… Holott, a két kifejezés, a két dolog között hatalmas a különbség.
    Hát van ennél álságosabb, de inkább cinikusabb oldal, mint Orbanini és tábora (a Jobbikkal együtt).

  • ˙
    A mi nagy Vezérünk keveri a szezont a fazonnal.

    Mert megfigyeltem, a demokratáknak humorérzékük van, a magyar jobboldalnak humorérzék híján csakis a cinizmusa marad, amelyet bizony nem kevés ordenáré erőlködéssel próbál pótolni [ld.pl.: Fábry Sándor műsorai]

    …És ez nem szubjektív megítélés kérdése, ez hogy úgy mondjam, sajnos objektív adottság…
    .

  • Fenyvesi Glória
    Azt azért leírhatta volna, mindez (mármint a szakmunkás képzés) hol fog megvalósulni. Hogy milyen szinvonalon és idővel mennyire lesz konvertáható, vagyis időtálló.
    Ezt írja le ide, ne azt a többi nettó marhaságot, amit ideírt, mart abból csak az derül ki, hogy maga egy ostoba náci felfogásu személy, nem akar esetleg Kecelen polgármester lenni?

  • Spa-ban (Belgium) tartották a fiatal szakmunkások Európa-bajnokságát a hétvégén(Euroskills 2012). A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezésében A magyar fiatalok eddigi legjobb eredményüket érték el az 5 arany-, 1 ezüst- és 5 bronzéremmel, 24 ország között az ötödik helyet szerezve meg az éremtáblázaton.

    A Lille-ben megrendezett szakmák európai versenyéről éremesővel tértek vissza a magyar szereplők. A legjobb eredményt három fiatal informatikus érte el.
    Az 2014. október 2–4. között Franciaországban lezajlott szakmák Európa bajnokságán a magyar informatikus csapat magabiztos teljesítménnyel nyerte meg az aranyérmet. A 25 ország részvételével 41 különböző szakmában zajló EuroSkills 2014 versenyen az informatikusok a magyar küldöttség egyik legjobb teljesítményét nyújtották, így a „nemzet legjobbja” kitüntetést is ők kapták.
    A magyar indulok más kategóriákban is arattak győzelmet, vagy nyertek érmet. Így például aranyérmes lett Mózer Gergely (épületasztalos), Budavári Péter és Vida Nikoletta (takarító csapat) és Budavári Péter (felülettisztító specialista). Ezüstéremmel tért haza Mózer Gergely László Attila és Kálnai Levente (Faipari technológiák csapatverseny), valamint Molnár János és Schmidt Péter (mechatronika csapatverseny). Bronzérmet szerzett Vidos Ádám és Felbert Attila (ács csapatverseny), Fehér Zsuzsanna és Gál Mónika (ápolás és gondozás csapatverseny), László Attila (bútorasztalos), Kálnai Levente (faipari gépkezelő), illetve Berdár Bernadett és Kunfalvi Melinda (virágkötő csapatverseny).

  • Csak két apróság:
    .
    1. FIDESz esetében sci-FI, azaz sci mint science-tudomány alig-alig, de FI mint FICTION bőségesen.
    .
    2. Kérem elnökünk monadivalóját helyesen értelmezni:
    Aki nem FIDESz-es, netán a nem, vagy alig létező KDNP-és illetve ezek önként vagy kényszeredetten (be-)hódolója, rajongója, az nem ember, nem magyar ember (talán már nem is főemlős).
    .
    Én mindig könnyesre röhögöm magam (hol a nevetségességétől, hol a hülyeségétől) amikor a kedves-vezetőnk, nagyra-becsült-tanítónk, a világot fénybe borató géniuszunk próbál valami nagyot, valami államférfiúit, valami történelmi súllyal bírót, valami igazi posványosit mondani.
    De sajnos szellemi, agybéli muníciója nincs hozzá.
    .
    Ehhez szükséges képessége kevés, „mint-masckó-sajtban-a-brummogás”!

  • Fenyvesi Glória

    Mitől vagyok én náci, ha a fajtámat védem,mert magyar vagyok? Többen vannak itt, akik viszont a zsidókat védik, mert valószínűleg azok.Én ezért nem illetem őket mocskos jelzőkkel.Ez természetes, nem? Mindenki a magáét…
    lásd:
    http://www.tev.hu

    „A „magyar” kormány támogatásával működik a Zsidó Ügynökség valamint a Tett és Védelem Alapítvány

    A közösségi oldalakat is figyelik majd a Zsidó Ügynökség, illetve a Tett és Védelem Alapítvány dolgozói azért, hogy kiszűrjék az antiszemita bejegyzéseket. Egy vasárnap átadott irodából végzik majd a munkájukat, ide várják a lakossági bejelentéseket is. Nem, nem Tel-Avivban, hanem Budapesten.

    A megnyitón azt mondták a zsidó szervezetek képviselői és politikusok, hogy Magyarországon van antiszemitizmus – ezt bizonyítja a nyugati téri hanukija megrongálása is. A kiváltó okokról ezúttal sem szóltak.

    A zsidó vallás egyik jelképéről, a hétágú gyertyatartóról szakított le egy táblát valaki a Nyugati téren szombat hajnalban. Ezt egy térfigyelő kamera rögzítette. Egy hanukiját a Deák téren is megrongáltak. Az izraeli külügyminisztérium igazgatója szerint ezek is azt bizonyítják, hogy Magyarországon létezik antiszemitizmus. Gideon Behar erről a zsidó ügynökség irodájának átadóján beszélt.

    Egy irodát avattak fel, ami még ugyan üres, de az izraeli Zsidó Ügynökség dolgozói innen figyelik majd például a közösségi oldalakat, hogy ki és melyik IP-címről ír antiszemita bejegyzéseket, vagyis gyakorlatilag nyíltan fognak titkosszolgálati tevékenységeket végezni, mint például megfigyelés és adatgyűjtés. De lesz más feladata is az irodának.

    A Tett és Védelem Alapítványt támogatja a „magyar” kormány is.”

  • Fenyvesi Glória

    YOU TUBE: Gyimesi Gábor vs. Bagó Ferenc (Daflics ezredes:Téma a Roma gárda
    Pécsi Televízió

  • fenyvesi glória: menórának hívják, maga nagyon tudatlan! hanukija, mi? árulja már el nekem, ezt a sok marhaságot honnan szedi?
    hát azt, hogy „magyar”, miért teszi idézőjelbe? csak nem gondolja, hogy nem az?

  • Ille István

    2014 október 24
    3:12 de.
    Nem biztos, hogy tudatlan, lehet „csak” ocsmányúl aljas! =))

    „Hanukiah” vs. „Menorah”

    Menorah is the Hebrew term for any manmade light source such as a candelabrum, for example. When Modern Hebrew came about, the term Menorah was used for any light source including electric room lighting. So the term Hanukiah was invented to differentiate between a common household electric lamp and the Chanukah Menorah.
    In the Diaspora, where Hebrew isn’t the vernacular and this isn’t an issue, the word Menorah is used almost exclusively to describe The Temple Candelabrum of seven branches, and the eight-branch one we light on Chanukah.

  • lelszi Ezek nagyon örömteli szalagcímek. De véletlenül, az egyik iparkamara elnök a barátunk (Lille). Ha megnézed a háttért, más kép rajzolódik ki. Emlékszel a Steaua Bukarestre? A jéghegy csúcsára kreáltak egy csapatot, a többi pedig rohadt.

  • Fenyvesi Glória

    Idéztem a cikket. Ille I.Nem én írtam el, ha el van írva…
    Látta az idézet jelzést?
    A YOU TUbe-s videó láttán mit gondolnak Daflics ezredesről?
    Neki szüksége van védelemre?

  • Fenyvesi Glória

    Még egyszer:Ha idézek valamit, azt nem változtatom meg…
    Akkor az is „ocsmányul aljas”, aki a Turul madarat „tojógalambnak mondja,a Szent Koronánkat leminősíti, és így tovább…

  • Fenyvesi Glória

    Ille István, megnéztem a fordítást, és nincs kivetnivaló az idézetben, ezek szerint.
    Akkor ki a tudatlan, stb..?
    A negatív jelzőket ideje lenne nem használnia…
    Az nem engem minősít…

  • fenyvesi glória: bocsika, de mi más is lenne a turul? a maga szent koronája – amit már egy sámán is körbe táncolt – meg egy ósdi díszlet, nem más.
    nem veszem magamnak a fáradságot, hogy a maga idézeteinek utána nézzek.
    demagógia.

  • fenyvesi glória: óh, dehogynem 😀

  • llanfair

    Én inkább a Honvédra emlékszem, amikor futtatták az 50-es években, de azért a többi csapat is működött, nem is akármilyen szinten.

  • Georgina Bojana

    Kedves Fenyvesi Glória, Ön itt a szín, meg a keverék.
    Még jó, hogy vannak, akik kibogozzák az „összekócolt” gondolatait, aztán oda irányítják, a sarokba, hogy újra kezdhesse a mondókáját, beírását.

    „Hanukija” :)) !!!!!???!
    Ez nem elgépelés volt.
    Az meg mi a csoda?
    Kedves Glória, visítottam a nevetéstől.

    Ön mondta, írja, önmagáról: tanult Asszony. Ha pedig az, akkor ilyen badarságokat nem ír(hat)na le, mert az ujjai nem engednék. Itt a gond Kedvesem, Önhöz hasonló okosokat akarnak „kitermelni” az országot MOST (félre)vezetők.

    A tévére nem vetnék ki az adót, mert bizonyos csatornák behajtják az embereket a „susnyásba”, ahol kellemesen setét van és gondolkozni sem kell.
    Mit nyomnak a szemünkön át belénk? (Már aki hagyja!)
    Sorozatokat, celeb műsorokat, a sok semmit.
    No meg a Bayer Zsoltokat, hogy az Echo tévécsatorna felé is csapjak egy kicsit a karikás ostorommal.
    (( 🙁 ))
    Arra vigyázva, nehogy bármennyi kultúrát is felcsippenthessünk. Netán megokosodjunk mi és csemetéink. Erre megy ki a játszma, egy buta népet nem nehéz megvezetni.
    Ha ez így marad, semmin nem változtatunk, akkor mi lesz?
    (( 🙁 ))
    Egy kirakodó vásárokon, fesztiválokon felnövő nemzetté válnak majd a gyermekeink.
    Az oktatás elszürkült, nincsenek eszközök, nincsenek jó és jól képzett tanáraink, ha igen, akkor kevesen. Az iskolákat, a felső oktatást, a kulturát ez a kormány nem támogatja.
    (( 🙁 ))
    Nincs érdekében, ami a cél: egy általuk jónak tartott irány felé (meg)vezetni, már akit lehet, vagy hagyja magát.

    Összegezném:
    – országunk népét félre és nem előre vezeti ez a kormány,
    – ebben nagy segítségre talál bizonyos tévécsatornákban, újságokban, egyéb médiákban,
    – ez a kormány úgy tesz, mint A dzsungel könyvéből Ká, az óriás kígyó – a majmokkal.
    http://youtu.be/sIGsIx56BZk

    Kedves Glória, ott a gond, hogy nem akar mindenki majom lenni.
    Én sem.

    G.B.

  • Georgina Bojana

    Kedves Fenyvesi Glória, képtelen vagyok megtagadni Öntől a fényt!
    Mi szerint: – a zsidó ünnepek közül kiemelkedik a három történelmi zarádokünnep – a Pészáh, a Sávuot és a Szukkot. Valamint a két bűnbánati ünnep: bűnbánati az újév, a Ros háSáná és az engesztelőnap, a Jom Kippur.
    A fő ünnepeken kívül a zsidó kalendárium félünnepeket és történelmi emléknapokat, örömünnepeket is számon tart.
    Példának említeném a jeruzsálemi templom újraavatásának, a CHÁNUKKÁNAK a napjait, a bibliai Purimot, vagyis a sors ünnepét, melynek eredete Eszter könyvében olvasható. Írjam tovább? A bűnbánati Jom Kippuron kívül több böjtölést előíró, főként gyásznap szerepel a luáchban. Ezek közé tartozik Tis’á be-áv (tisebov), áv hó kilencedike, a jeruzsálemi első és második Szentély lerombolásának emléknapja.
    Még egy gyöngyszem: a zsidó naptár több keleti néphez hasonlóan holdhónapokkal számol. Sőt meg is ünnepli az Újhold napját. Az időszámítás – egy elméleti mű alapján – a „világteremtéssel” kezdődik, s ettől 2014-ig 5774 év telt el. A 12 holdhónapot szökóévben egy 13. egészíti ki, ez az új év első napja, mely néhány hónappal megelőzi a Gergely naptár szerinti újévet.
    *
    Nem folytatom tovább, pedig nagyon érdekes, de jelentősen eltér a cikk témájától.
    Ezt, mint „csemegeként” írtam le, a CHÁNUKKA miatt.
    G.B.

  • G.B, gyöngyöt a disznók közé?

  • lelszi

    2014 október 23
    4:01 de.

    Ugy ezt csak viccnek szántad?
    fiatal szakmunkások EB-je vs. A legjobb eredményt három fiatal informatikus érte el.

  • lelszi Ha a többi csapat olyan jól működött volna, akkor a Honvéd szétesése után nem kezdődött volna el a viharos mélyrepülés.

  • Georgina Bojana

    Kedves István,
    kérdésedre, miszerint „gyöngyöt a disznók közé”, a válaszom: igen. A kedves Címzett vagy lenyeli azokat a gyöngyöket, vagy beletörik a foga.
    (( 🙂 ))
    Képtelenség elmenni, átlapozni azokat a tényeket, egy szösszenetnyi vallástörténelmet, amelyeket itt, ide leírtam.
    Mindig is érdekeltek ezek a témák, de a más vallások „előírásai”, szokásai, rituláéi is.
    *
    Reménykedem, Glóriának legközelebb nem sikerül majd úgy megnevettetnie, hogy visítok és az oldalam is megfájdul a nevetéstől.
    G.B.

  • llanfair
    A Honvéd ’56-ban esett szét! ’60-’72 között volt még két olimpiai arany, egy ezüst, egy bronz! EB 3.-4. hely negyeddöntők, VB negyeddöntők. ’85-ben Eu-ranglista 1. hely, világranglista 4. hely. Azt hiszem van egy-két vállogatott amelyik ennek a negyedével is megelégedne!

  • lelszi Persze. De az olimpia a szocialista országok tornája volt. Mert ugye, ők amatőrök voltak. 🙂 Marseille volt 69-ben a mélypont, mikor eltemették a válogatottat. Ezt nem én mondom, hanem a szakemberek. Azután kiderült, tudnak ezek a fiúk sokkal rosszabbat is.
    Természetes, hogy nem egy nap alatt történt a lejtmenet. De 13 év nagyon gyors történés. Volt egy kupagyőzelmünk is, de az a fehér holló kategória.
    Nem értelek. Meg akarod cáfolni, hogy a Honvéd egy kirakatcsapat volt? Az volt. Erőszakkal szedték őket össze. Az 56 utániak már csak a lassú haldokláshoz voltak elegek. A részeredmények nem sokat jelentenek. Dél Korea is volt VB bronzérmes.
    Szerintem az Albert, Bene, Fazekas, Mátrai, Novák korszak volt, akik még tudtak felmutatni valamit (ők hozták az olimpiákat is. Azután a sötétség, néhány részsikerrel. Most pedig a világraszóló győzelem a Feröer szigetek ellen.
    Lehet, hogy van egy két válogatott, akinek ez elég. De nem KÉT világbajnoki döntőt megjárt nemzetnek.